welcome to montreal!

Szereplők: Rhydian & Lisette
Helyszín: Riverside Szanatórium - Ottawa

Lisette & Rhydian

Azt hiszem, kellően jól haladok azzal, hogy Rhydiant megőrjítsem kicsit. Másfél hete költözött be ide és már elértem, hogy egy bizonyos szinten feloldódjon. Volt egy pont, mikor az arcom mellé tette Brie képét, amikor azt hittem, hogy nem fogja annyiban hagyni, hiszen a két szép szemével látja, hogy egy és ugyanaz szinte a két arc. Mivel ő maga sincs tisztában azzal, hogy most akkor csak megőrült-e vagy sem, így nem könnyen, de mondhatni elsiklottunk efelett. Nyilván nem először és utoljára, de egy kicsit talán tudjuk pihentetni ezt a dolgot.
Ma este viszont olyan dolgot tervezek, amivel még inkább közelebb kerülhetünk egymáshoz, mondhatni annyira, hogy annál közelebb már szinte nem is lehetne. Persze ezt most képletesen kell érteni, mert a célom nem feltétlen az, hogy testileg közel kerüljünk egymáshoz, de azt hiszem, ez elengedhetetlen ahhoz, hogy érzelmileg is magamhoz kössem egy kicsit. Egy kicsit nagyon.
Ma akadt még némi elintéznivalóm a papírokkal kapcsolatban, Rhydian valószínűleg nem tud róla és várhatta, hogy beköszönjek és meg is tettem még délelőtt, de aztán valami hülye kifogással el is húztam onnan, mert meg akartam rendesen tervezni ezt a hajnali egy órási kis akciónkat. Remélem benne lesz, de majd ha meglátja az üveg alkoholt, akkor már jobban fogja vonzani a dolog. Ha én nem lennék elég esetleg.
Alaposan körülnézek a folyosón és miután felkaptam az üveg vodkát gyors, hal léptekkel iramodok végig rajta, egyenesen Rhydian apartmanjáig, ahol aztán egy halk kopogást mérek az ajtóra –amit nem valószínű, hogy meghall, de benyitok enélkül, ugyanis dörömbölni nem fogok, mert felébred mindenki, meg Alice is megneszeli, hogy sántikálok valamiben. A kertben ilyenkor nem jár senki jó esetben, úgyhogy ott már nem kell annyira vigyáznunk.
- Pszt! – sziszegek, ahogy beljebb léptem, majd be is csukom magam mögött az ajtót, és lépek még hármat a háló irányába, amire aztán valamiben elakadok és egy sikkantás kíséretében olyannyira elhasalok a földön, hogy még az is lehet, hogy földrengést okoztam a házban.
- Ó bassza meg! Csak én vagyok! Nem tört be senki – mondom, mielőtt még azt hinné, hogy bárki illetéktelen lép be a kis birodalmára. Mire kigabalyodom onnan, vélhetőleg már felkapcsolta a lámpát is, így lassan felülök és a vodkásüveg után nyúlok.
- Jaj, ugye nem esett bajod – húzom el a szám, majd miután megvizsgáltam körbe minden egyes négyzetcentiméterét, mosolyogva megemelem és megbillegtetem felé.
- Remélem most sem tudott aludni. Arra gondoltam, hogy mivel ki van pattanva a szemem és mindenki húzza a lóbőrt, hogy lemehetnénk úszni egyet. Csak Ön, én meg ez az üveg vodka – pillantok rá fel, miközben ráncba szedem magam és feltápászkodom onnan. – Unatkozom – motyogom, ahogy közelebb lépek hozzá és mutatóujjam végighúzom a mellkasán, alig érintve azt. Ezek után pedig megemelem az üveget és az arcom mellé emelem. – Azt ne mondja, hogy tud ellenállni egy ilyen ajánlatnak.

Lisette & Rhydian

I wish there was another way out…

Másfél hét. Ha elutazik az ember, hamar eltelik, és akkor is, ha a mindennapokról vagy a munkáról van szó, na de egy szanatóriumban? Voltak kételyeim.
Amik részben azért be is igazolódtak. Mindig is elfoglalt ember voltam, nehéz ennyi rám szakadt szabadidővel megbirkózni hirtelen. Itt azért elég más, mint otthon, egyedül, piásan. Abban a házban, amiben eddig boldog voltam, és ahol minden egyes bútordarab erre emlékeztet. A távolság tényleg segít valamennyit, és itt társaságom is van, bár azt nem tudnám egyértelműen megmondani, hogy ez jó, vagy inkább rossz hatással van rám.
De valami elindult. Lassan, de mintha én is észrevennem magamon. Elisabeth nem volt ma nálam, furcsálltam is, de annyira végül is nem bántam. Ma két kezelés is volt, illetve sikerült elintézni, hogy egy thai box edző is bejárhasson hozzám, heti háromszor. Így nem unatkoztam. Éjjel viszont még mindig mérföldekkel rosszabb. Aludni itt sem tudok, épp csak néhány órát. A fáradtság pedig a hangulatomra is ráül, de ezzel nem lehet mit kezdeni. Inkább leiszom magam, de altatót nem akarok többé.
Úgy látszik, mégis sikerült elbóbiskolni, mert a csattanásra, ami a nappaliból jön, én is megugrom egy kicsit. Ránézek az órára: éjjel egy. Jó ég. Mi volt ez?
- Elisabeth? – kapcsolom rá a villanyt, ahogy kilepek. – Szabad tudnom, hogy mit csinál itt? – Éjjel, a sötétben, egy üveg vodkával a nappalim padlóján heverészve.
De ahogy az üveget kezdi faggatni, és amilyen nagy gonddal vizsgálgatja... akaratlanul is az arcomra kúszik egy félmosoly. Ez a nő biztos, hogy nem teljesen százas, és ez csak még viccesebb egy magamfajta szanatórium-szökevény szájából. Lemehetnénk úszni egyet? Erre rögvest felszalad a szemöldököm.
- És ez szabályos? – érdeklődöm, mennyire is gondolta ezt át, de be kell vallanom, az ötlet nem hagy teljesen hidegen. Jobb programnak ígérkezik, mint az alvással küszködni, az biztos. De nem hagy sokáig gondolkozni, közelebb lép, és… nem is tudom, mit csinál pontosan, de azt hiszem, működik. A tekintetem előbb a vodkára, majd az arcára vándorol. Még mindig túlságosan Brie, de mielőtt teljesen behúznának ezek a gondolatok, úgy döntök, inkább kimozdulok belőle. Bármi jobb, mint ezeken az emlékeken rágódni.
- Dehogy tudok – adom meg magam halvány mosollyal, és már indulok is a fürdőszoba irányába, hogy kihámozzak két törölközőt. – Szóval most végiglopakodunk a folyosókon, és reménykedünk, hogy senki nem vesz észre? – firtatom a haditervet menet közben egy kissé szkeptikusan, ezzel az erővel akár meg is szökhetnék, ám ezt az észrevételt inkább nem kötöm az orrára. De igaza volt, simán kijutottunk az épületből, anélkül, hogy egy árva lélekkel is összefutottunk volna.
- Jól sejtem, hogy ezt nem most csinálja először? - Bár nem tudom, mi alapján tippelem. Lehet, hogy egyszerűen csak túl vakmerőnek tűnik részéről. - Gyakran kijár ide? - Amit már csak gondolatban teszek hozzá, hogy talán nem is egyedül.
Ha nem lenne ilyen jól és amúgy egészen hangulatosan kivilágítva, ezen a hatalmas udvaron gond nélkül eltévednék. Egy labirintusnak is simán beillene, de Elisabeth határozott léptekkel halad. Hamarosan el is érjük a tavat, a part menti lámpások fényei békésen ringatóznak a vízen. A törölközőket lepakolom az egyik padra. És most? Tanácstalanul, vagy talán egy kis biztatásra várva pillantok Elisabeth felé.
- Hopsz. A fürdőnadrágot elfelejtettem – vágódik eszembe hirtelen, éreztem én, hogy van valami hiányérzetem. Baszki. Most verekedjem vissza magam ezen a kurvanagy kerten? A hajamba túrok, és vissza is pillantok, hogy felmérjem, megéri-e a kockázat, hogy esetleg el is kaphatnak útközben.

Lisette & Rhydian

Ez itt egy szép kis reag volt, csak az ügyes fejemmel átszerkesztettem. Sad

Ezt már maga alá temette a föld, de azért, hogy ne legyen kavarodás, ide írok némi blablát.

Lisette & Rhydian

I wish there was another way out…

- Á, értem – veszem tudomásul, hogy ez most épp egy szervezett megmentőakció, és továbbra is őt figyelem, azon töprengve, mit is kezdjek most vele, és ezzel az egész helyzettel. Pláne, miután azt is előadja, hogy mi a terve. Elsőre nem is vagyok teljesen biztos benne, hogy tényleg komolyan gondolja.
Szóval nem szabályos, de kedvező. Megnedvesítem az alsó ajkam, de igazából inkább azért, hogy ne mosolyodjak el megint. Nem semmi beszélőkéje van. De legyen. A rémálmokra én sem igazán vágyom.
- Nem ütötte meg magát? – nyújtom felé a kezem, mikor látom, hogy kezd feltápászkodni. Úgy látom, sikerült keresztül esnie a délutáni edzés után szimplán csak ledobott edzőtáskámon. A lesz egy jó éjszakám erős túlzás, de már a kicsit mással is megelégszem.
- Szerintem én tisztában sem vagyok velük – fűzöm hozzá, mikor kijelenti, hogy ma éjszakára felejtsük el a szabályokat. Mikor megérkeztem, mondták, hogy el kellett volna olvasni valamit, de baromira nem érdeket. A hamiskás mosolya pedig arra enged következtetni, hogy ő sem az a szabályokhoz feltétlenül ragaszkodó fajta. Úgy látszik, szerencsém van vele. Máskülönben több mint valószínű, hogy piám sem lenne. Az pedig nagyon nagy baj lenne.
- Pedig már majdnem kezdett lenyűgözni, milyen érdekes hobbijai vannak – pillantgatok sűrűn jobbra-balra, komolyan, mint aki valami rosszban sántikál. És ha belegondolok, igazából pont azt csinálom. Nem vagyok az a túlságosan izgulós fajta, mostanában meg aztán még kevésbé hat meg bármi is, de ez a bujkálás-settenkedés automatikusan feljebb tornázza pár fokkal az adrenalin szintemet, észre sem veszem, csak mikor már minden mást kiürített a fejemből. Eddig még csak az edzés volt képes ennyire összpontosítani a figyelmemet.
De akkor mért csinálja? Tényleg azért, hogy segítsen? Ha így van, azért az elég rendes tőle. Az ezen való gondolkodást mindenesetre inkább elteszem későbbre, mert ekkor odaérünk a tóhoz, és ahogy figyelem a mozdulatait, most kezd igazán realizálódni bennem, hogy mire is készülünk. És az is beugrik, hogy… basszus.
- Megfordult a fejemben… – válaszolom, még mindig nem eresztve el teljesen ezt a gondolatot. Anélkül azért érdekes lesz. Kutatni kezdek az emlékeimben, de egyetlen egy olyan jelenet sem ugrik be, hogy… a megfelelő felszerelés nélkül csobbantam volna vízbe.
Ránézek, elveszem az üveget, és tekintélyesen meghúzom. Talán igaza van. Most már hülyeség lenne visszamenni. Viszont mikor mellékesen megemlíti, hogy rajta sincs bikini, elkerekednek a szemeim, és kis híján félrenyelem a vodkát.
- Mi? – hullik le egy-két csepp a földre, ahogy hirtelen elszakítom az ajkaimtól, és átnyújtom neki. Meztelenül akar úszni? Valóban nem sok látszik, de azért a tudat, hogy… És azért az a nem sok is valami. Úgy nézek rá, mint aki azt várja, hogy mindjárt elröhögi magát, és közli, hogy csak vicceltem, de mivel ez nem történik meg, inkább csak egy „baszki, ezt nem hiszem el” szemforgatással visszaszerzem tőle a piát, és újra lehúzok három-négy kortyot. De azt is leolvashatja rólam, hogy ezzel már beadtam a derekam.
- De az alsók maradnak – szállok be én is önkényesen a szabályalkotásba, és úgy nézek rá, hogy egyértelmű legyen: ez most egy deal.
A törölközőket otthagyva aztán én is utána indulok. Sejtem, hogy a kamerák miatt javasolja a területet, és eszem ágában sincs vitatkozni vele. A vodkával a kezemben figyelem, ahogy vetkőzni kezd, csak akkor kapok észbe, mikor a melltartókapcsához nyúl. De akkor aztán villámgyorsan fordulok el.
- Hé. Arról volt szó, hogy a fehérneműk maradnak – emlékeztetem, hogy ez így nagyon nem fair. Épp az előbb állítottuk fel a szabályt. Megőrjít ez a nő. Hogy lehet így bármit is megbeszélni?
A csobbanást hallva, felsóhajtok, kortyolok még a vodkából – ehhez kelleni fog –, majd a földre téve, a tónak háttal, én is kigombolom az ingem, majd kioldom a farmerem, és az ő cuccai mellé dobva megfordulok, és a lábfejemmel előbb megvizsgálom a vizet. Nem is olyan hideg, mint amilyenre számítottam. Egész kellemes. Mielőtt én is beugranék, azért megkeresem a tekintetemmel, nem tudom, miért, de csak ezután ugrom utána. A tó azért mély, tényleg úszni kell, el sem hiszem, hogy itt vagyok, egy ismeretlen nővel, éjszaka, majdnem meztelenül egy neves szanatórium tavában lubickolva. A vacsora már régen volt, érzem, hogy máris kezd hatni rám a hirtelen leküldött vodka. Le is merítem a fejem a víz alá, majd vissza.
- Remélem, az egyezség felét legalább betartotta – keresem meg a tekintetét a víztükör fölött, ahogy hátrasimítom a hajam. – Gyönyörű ez a hely. – Így a tó közepéből szemlélve egész más a perspektíva.
- Ugye nem lakik benne óriáspolip? – vetem fel ironikusan. – Vagy bármi síkos, tapadós lény, ami a lábam köré tekeredik, és alig várja, hogy megvacsorázzon? – A nők általában erősen viszolyognak az ilyesmitől, szándékosan ecsetelgetem neki, hátha végre találok valamit, amivel egy kicsit én is kibillenthetem.

Lisette & Rhydian

- Dehogy, keményfából faragtak. Egyébként is állandóan esek-kelek, már meg sem lepődöm az ilyesmiken – mosolyodom el, és elfogadom a kéznyújtását.
- Amíg nem bukik le a megszegésükkel, nincs probléma – nevetek fel a megjegyzésre és egy vállrándítással jelzem neki, hogy tulajdonképp engem eléggé hidegen hagynak a szabályok, szóval ha áthágja őket, én biztos nem fogom érte megdorgálni. Jó ég, mint valami óvó néni. Nagy „szerencse”, hogy engem kapott maga mellé és nem pedig egy Evelynt, mert ő már valószínűleg kikészítette volna és szerintem már nem is lenne a szanatórium falain belül. Egyáltalán nem lenne mondjuk, ha azt nézzük, hiszen köze van hozzám, hogy itt kötött ki. Csak egy kicsit van benne a kezem, na. Egészen picit
Imádnivaló, ahogy így jobbra-balra leselkedik azt várva, hogy mikor fognak rajtunk ütni. El is nevetem magam.
- Maga viszont nem sűrűn jár tilosban, úgy nézem – jegyzem meg. Valószínűleg Brie mellett nem éppen élt olyan életet, mint aki sokszor áthágja a szabályokat. Brie nem az a lány volt régen sem. Időben otthon, mindig minden pontosan, határidőre készen, a szobában folytonos rend. Ahh. Nem is értem, hogy bírhatta ki ez a pasi mellette évekig. Ahogy azt sem, hogy az ikrem miért volt ilyen karót nyelt?! Persze azért volt vaj a füle mögött, csak éppen jól palástolta. Mindig is jól csinálta az ilyesmit, de ez az én olvasatomban álszentnek minősül, bárhonnan is nézem.
- Ilyesmikkel lehet lenyűgözni? – lesek oldalra rá érdeklődőn, majd mikor a tóhoz érünk, vetek egy pillantást a helyre. Tiszta a terep, sehol senki. Olyan csend van, amit kevés helyen lehet érzékelni így a város közelében. El tudnám viselni többször is. Lehet tényleg a hobbim lesz az ide való kijárás esténként. Csend és nyugalom. Úgyis szükségem van rá mostanában.
Jaj, ez a Rhydian annyira vicces! A reakciója, mikor közlöm vele, hogy nem kell ide semmiféle úszófelszerelés, minden pénzt megér.
- Jól hallotta – vágom rá, ahogy elveszem az üveget és jó párat kortyolok belőle, közben a tekintetét keresve. Remélem, ma egy kicsit lejjebb tudom rombolni a falat, amit maga köré épített. Ami azt illeti, már valamennyire sikerült megbomlasztanom, hiszen közel sem annyira távolságtartó, mint az első napokon.
Ahogy elveszem a számtól az üveget, az alkujára csak egy alig láthatót bólintok, de a mosolyom elárulja, hogy magasról teszek a deal ezen részére. Ugyan, abban mi a poén?
- Nem volt szó róla, csak felvetette az ötletet. Tulajdonképp ezt csak önmagával beszélte meg – szólok vissza és a melltartót a bokorra teszem. Jólesően csobbanok és kicsit beljebb evickélve figyelem, ahogy megszabadul az ingtől és a farmertől. Akárcsak valami ragadozó, mint aki az áldozatát várja. Hm-hm. Ez az ember még így félhomályban is kellően beindítja a fantáziámat, ha kevesebb ruha van rajta, mint kellene. Egyébként a személyisége is egészen szimpatikus, már amennyit enged magából láttatni.
Figyelem, ahogy ő is belecsobban a vízbe, majd eltűnik egy pillanatra, és újra előbukkan a víz felszínén. A megjegyzésére széles mosolyba kúsznak az ajkaim.
- Hát, arról már magának kell megbizonyosodnia – vezetem a tekintetem az övére és el sem engedem pár pillanatig. – Egyébként is, miért reménykedik ilyesmiben? – kérdezem, miközben a lábaim meg sem állnak és kezeimmel is evezek párat, hogy egy kicsivel közelebb kerülhessek hozzá.
- Igen, valóban az. Ebből a szögből egészen mást mutat – állapítom meg, miközben körbepillantok. Eddig csak kintről volt szerencsém szemlélni. A kérdésére ismét felé fordítom a fejem. Hát, erre pont nem gondoltam.
- Nagyon remélem, hogy nem – felelek, majd ténylegesen elgondolkodom a dolgon. Erre nem gondoltam, hogy vannak benne ilyen undorító élőlények is. – De ha mégis, akkor remélem, magát nézi ki vacsorának és nem engem – merengek el a dolgon és ezzel együtt az „A vízben fürdőzni tilos!” táblára siklik a tekintetem. – Mondjuk, ezt a táblát csak most veszem észre – bökök a fejemmel afelé. – Bízom benne, hogy nem azért van kitéve, mert bármiféle ragadozó fenevad már feni is a fogát ránk – köszörülöm meg a torkom, és habár viccelni próbálok, ezzel egy kicsit most beparáztam.
- Kétlem, hogy ilyesmiket telepítenének egy mesterséges tóba – jelentem ki, habár most én tekintgetek ide-oda, akárcsak Rhydian az előbb, mikor idefelé lopóztunk. Akaratlanul is közelebb úszok lassacskán hozzá, mintha bárhogy is meg tudna védeni, ha tényleg valami nyálkás izé jönne. Fúj!
A part felé úszom vissza és kicsit kiemelkedem a vízből – éppen csak derékig-, míg el nem érem a vodkás üveget, hogy pár korty bátorságot merítsek még.
- Akkor most már jól állunk. Maga attól fél, hogy nincs rajtam alsó, én pedig mondjuk úgy, hogy nem vagyok oda az ilyen… óriáspolip szerű lényekért - közlöm a tényeket, ahogy visszaereszkedem a vízbe. – Vodkát?

Lisette & Rhydian

I wish there was another way out…

Igen, az eddig látott személyiségéhez tényleg passzol ez az esek-kelek szeleburdiság, egy percig sem kételkedem a szavaiban. Vidám, energikus, laza és bolondos, minden, ami én a legkevésbé sem vagyok jelenleg. És gyönyörű. Akárcsak Brie. De ebbe a témába inkább ne is menjünk bele.
Inkább a lebukásunk lehetséges előidézőit kémlelem minden egyes saroknál. Valóban nem szoktam sűrűn tilosban járni, de ahhoz is hozzászoktam, hogy a saját cégemnél én vagyok a főnök, senki elől nem kell settenkednem, ahogy nevetgélve rá is mutat: egészen kijöttem a gyakorlatból.
- Inkább úgy fogalmaznék, hogy nem vagyok hozzászokva a tiltott dolgokhoz. – Pláne ennyihez, amivel itt találkozom. Van elég pénzem, amit akarok, azt általában így vagy úgy, de megtehetem. Itt viszont a legtöbb kérdésben nem én döntök. Maximum csak az illúzióját hagyják meg, nem vagyok hülye. Átlátom a gépezetet. Mi sem bizonyítja jobban, hogy elviekben bármikor elmehetek, de egyrészt akkor nem gyógyulok meg, másrészt, ha nem akarok számomra kedvezőtlen orvosi jelentéseket, akkor együtt kell működnöm velük, és végig kell ülnöm az általuk ajánlott intervallumot. Bár az emberek szemében már az is őrültnek számít, aki egyáltalán beteszi a lábát egy szanatóriumba, de nem különösebben érdekel. Az se, ha rosszindulatú pletykák reppennek fel rólam, és az se, ha kihasználják az anyagi kereteimet, csak úgy távozzak innen, hogy teljesen egészséges vagyok.
- Miért akarja tudni, hogy mivel lehet lenyűgözni? – vágok vissza a kérdésre, egy halvány árnyalatnyit én is szemtelenre váltva. Esküszöm, kipiszkálja belőlem ezzel a folyamatos sortűzzel.
És akkor egyszer csak közli, hogy nincs rajta bikini, és hogy egyáltalán nem is akar viselni semmit. Ez azért egy kicsit meredek. Vagy nem? Én lennék, aki el van tévedve? Olyan határozottan állítja, hogy már-már elbizonytalanodom. De jó, a fehérneműben fürdőzéssel még talán én is kiegyezek, de mikor egy laza mozdulattal kikapcsolja a melltartóját, alig van időm elfordulni. Baszki. Ennyit az alkunkról… Túlságosan kiszámíthatatlan ez a nő, nem tudok rajta kiigazodni, és ez… nem is tudom, de ad egy furcsa érzetet. Ami a legjobban meglep, hogy nem egyértelműen negatív, de egyelőre nem tudom hova tenni.
Iszok még néhány kortyot, majd félretéve az ellenérzéseimet, ha már idáig kijöttem, nem fogok visszamenni, én is alsónadrágig vetkőzöm, majd utána ugrom.
- Maga meg rábólintott – emlékeztetem, hogy szerintem igenis félrevezetett. Odaúszom hozzá, de figyelek rá, hogy ne túlságosan közel. Ha őt nem is, engem azért feszélyez a tudat, hogy fedetlen keblekkel úszkál itt körülöttem. Ha nem egy szanatóriumban lennénk, az is megfordulna a fejemben, hogy flörtöl velem, és szándékosan csinálja. Mármint, így is szándékosan csinálja, csak… kezdek ebbe egy kicsit belekavarodni. Attól tartok, az a legvalószínűbb, hogy egyszerűen csak ilyen reménytelenül nyílt és pofátlanul laza a személyisége.
Mint ez a következő megjegyzés is. Bizonyosodjak meg róla magam? Ahogy kimondja, nem tudom nem végiggondolni, hogy lehet, hogy van rajta alsó, de az is lehet, hogy teljesen meztelenül izeg-mozog itt előttem. Ezzel megfogott. De akkor sem fog zavarba hozni.
- Mert tervező vagyok. Az a munkám, hogy elképzeljem mindazt, amit egyelőre még nem látok – válaszolom meg a kérdést, hogy miért is próbálom kerülni a felesleges ingereket. Nem az a fajta férfi vagyok, akire a látvány van a legnagyobb hatással, ellenben a képzeletemnek már sokkal nehezebben szabok határt. Erre Brie is elég hamar rájött. Nem tudom, a vodka hatása-e, vagy a folyamatos csipkelődéséé, de talán egy fokkal őszintébb vagyok, mint kellene.
Hogy tereljem a témát, és egy kicsit visszaadjam a labdát, felhívom rá a figyelmét, hogy talán nem mi vagyunk az egyetlen élőlények ebben az idilli kis tóban. És első blikkre úgy tűnik, be is vált. Halványan elmosolyodom a szavain, de azon talán még inkább, hogy tisztán érződik a hangján, minél többet beszél a témáról, annál jobban beparáztatja magát. Lényegében csak a kezdő lökést kellett megadnom.
- Szerintem nincs olyan hülye béka vagy sikló, ami engem nézne ki maga helyett – jegyzem meg, el sem hiszem, hogy mit csinálok. Most miért szórakozom? Mintha csak törleszteni akarnék az eddigi provokálásából. Nem, még véletlenül sem azért, mert élvezem.
- Egyszóval fogalma sincs, hogy mik úszkálnak körülöttünk. Pompás – foglalom össze, hogy mit is jelent valójában ez a „kétlem, hogy ilyesmiket telepítenének egy mesterséges tóba”. Figyelem, ahogy a part felé úszik, és már-már azt hiszem, hogy kimászik, de mint kiderül, csak a vodkát csípte nyakon. A part széle a lámpásoknak hála ki is van világítva, így messzebbről is látszik, ahogy derékig felbukkan a vízből, ezúttal nem fordítom el a tekintetem.
- Lehetne, hogy nem juttatja eszembe fél percenként? Így valamivel nehezebb megfeledkezni róla – ironizálok, de a vodkáért azért mégis csak odaúszok. Átveszem tőle, és meghúzom.
- Miért jobb fürdőruha nélkül? – teszem fel mégis én a kérdést, mint aki azóta ezen gondolkodik, majd a kezemben a vodkás üveggel, kezdek ismét beljebb úszni.

Lisette & Rhydian

Hát, akkor itt az ideje, hogy hozzászokjon a tiltott dolgokhoz. Mondjuk hozzám. Ami elég tiltott lenne ugyebár, minden létező szempontból. Első körben onnan, hogy mivel az ápolója vagyok, éppenséggel nem kellene belevinnem a rosszba, főleg nem abban mesterkedni, hogy az ujjam köré csavarom. Másrészt pedig egyáltalán nem szabadna amiatt sem flörtölgetnem vele, mert tudom, az ikrem özvegye. Ez utóbbi kevésbé érdekel, mint bármi más. Nem, nem vagyok érzéketlen. A bosszú igen, lehet, hogy hajt. Nem mintha meg tudnék bosszulni bármit is úgy, hogy Brie már halott, de talán egy kicsivel jobban fogom magam érezni, ha elégtételt veszek. Bár vannak napok, amikor belegondolok, mit művelek és szembe tudnám köpni magam, ez nagyrészt Rhydian miatt van és nem Briana miatt.
A kérdésére szélesen elmosolyodom.
- Talán mert le akarom nyűgözni – vetem oda ezt az egyszerű választ félvállról. Komolyan, már most imádom, ahogy látom rajta, amint elkezd eszement módon azon agyalni, hogy mégis mi a jó francot művelek. Látszik, hogy nem annyira tudja hova tenni a dolgokat, főleg, amikor közlöm vele, hogy márpedig fehérnemű nélkül fürdőzünk. Azt mondjuk sejtettem, hogy nem fogja csak úgy, szó nélkül ledobni azt a hülye alsónadrágot.
- Rábólintottam volna? – merengek el, mert szerintem nem így tettem. – Lehet, hogy csak azt akarta odaképzelni, hogy rábólintok – mosolyodom el. Ezt már sosem tudjuk meg. De nem is érdekes, az alsó így is-úgy is rajtam maradt, már csak az a kérdés, hogy meddig tudom még ezzel húzni őt?
- Egyelőre? – vágom rá rögtön felvonva a szemöldököm. - Tehát akkor most elképzelte? – kérdezem egy pillanatig komoly ábrázattal, de képtelen vagyok nyugton maradni. Direkt provokálom, de valami azt súgja, hogy nem fogja bírni sokáig. Vagy így vagy úgy, de kiakad. Hamis mosoly kúszik az arcomra, aztán kijjebb evickélek a vodkáért, mert egy pár korty még jól fog esni, főleg így, hogy éppen mindenféle undorító élőlény szóba került. Utálom a siklókat, erre nem is gondoltam, basszus.
- Ha-ha-ha. Nagyon vicces. Én a fél fogukra sem lennék elég – mondom, de nem tudom, hogy ezt most a saját megnyugtatásomra próbálom elejteni vagy másért. Nyilván nem megenni akarnak, de ha csak belegondolok, hogy körülöttem úszkál bármiféle hasonló, a hideg is kiráz. Az alkohol majd bátrabbá tesz. Nyilván. Ennek fényében le is küldök a torkomon három-négy kortyot és egy fintorral át is nyújtom neki az üveget.
- Jó, rendben, nem juttatom az eszébe többször – adom meg magam végül és figyelem, ahogy kortyol párat az üvegből. Tényleg jól bírja az alkoholt, valószínűleg már baromira hozzá van szokva a szervezete. Ellenben az enyémmel, ami már most kezdi érezni a vodka hatásait. A kérdésére kérdőn tekintek rá.
- Most akkor nem arról volt szó, hogy ne beszéljünk erről? – Épp fél perce mondta. Tehát ezek szerint kellően beindult tőle a fantáziája, most már sehogy nem tagadhatja le. – Hát azért, hogy végre használja egy kicsit a képzelőerejét. Így majd szépen lassan visszarázódik a hétköznapokba. – Persze nem egészen ez a célom vele, de élek azzal, amit az előbb mondott. Az már ás kérdés, hogy elhiszi-e, amit mondok. Közben utána úszom, kicsit beljebb, mígnem majdnem utolérem. Már csak két karnyújtásnyira van, mikor a lábamhoz ér valami hirtelen, én pedig akkorát sikkantok, hogy csoda, ha nem kelt fel a fél szanatórium.
- Jézusom, valami hozzáért a lábamhoz – hadarom el, és olyan gyorsan termek ott mellette a vállába kapaszkodva, hogy kettőt sincs ideje pislogni. Gyorsan járnak a lábaim, kiráz a hideg, és amikor újra valami érinti épp a lábujjam hegyét, megint megugrok, még közelebb hozzá. – Megint. Bassza meg, idevonzotta a hülye siklókat vagy halakat vagy nem tudom mi ez, de fúúj! – Kezd rajtam úrrá lenni a teljes pánik, ami annyira lefoglal, hogy észre sem veszem, hogy szinte teljesen hozzá és a vodkásüveghez simultam.

Lisette & Rhydian

I wish there was another way out…

Le akar nyűgözni? Ezzel aztán tényleg belém fojtja a szót. Most ezt vajon úgy érti: mint itt dolgozó a hely vendégét? Mert azzal éppenséggel nem áll olyan rosszul. A piák, amiket intéz nekem, a merev szabályokat jótékonyan figyelmen kívül hagyó személyisége, és ez az éjszakai kiruccanás is... Őszintén szólva nem erre számítottam, mikor beleegyeztem, hogy dugjanak be egy szanatóriumba. Nem mondanám neki, de hála neki, a csalódás pozitív. Ennek következményeképp pedig érzem is magamon, hogy apránként én is lejjebb adok a rideg távolságtartásból. Úgy indultam, hogy senkit nem akarok magam köré, se a munkatársaimat, se a barátaimat, de még a családom tagjait sem akarom látni. Az idegenek pedig pláne idegesítenek. De ahelyett, hogy a gorombaságomra gorombasággal válaszolna, mint minden normális ember, nem is tudom, mit csinál velem...
Vagy máshogy értette volna? Az a játékos villanás a szemében. Nem tudom, hova tenni.
- Őrültekkel könnyű vitatkozni - pillanatok rá úgy, mint aki tisztában van vele, hogy átvágják a fejét, de nem nagyon tud, és nem is igazán akar vitába szállni. A vonásaim azt tükrözik, hogy egy kicsit kezd felpiszkálni. Vagyis az arcomról és a tekintetemből egyre több minden leolvasható, nem csak az érdektelen pókerarc, mint az első egy-másfél hét során.
Nem mondom, hogy minden vacilálás nélkül, de végül én is ledobom a ruháimat, és utána úszom. A víz tényleg kellemes, nem ismerném el neki, de néhány perc után már én is kezdem kapizsgálni, hogy valóban van egy kis plusz így a dologban. Mintha szabadabbnak érezném magam, mint az elmúlt időszakban bármikor.
Nyitom a szám, hogy válaszoljak neki, de a következő megjegyzése hallatán vissza is csukom. Igen, most már elképzeltem. Gratulálok, sikerült kiprovokálnia. És egy kicsit távolabb is húzódom tőle.
- Nem... - Neki viszont sietve letagadom, határozottnak szánva, de azt gyanítom, nem hazudok olyan jól. Lehet, félreérthetően fogalmaztam az előbb, a végén még valami perverz alaknak néz. Pedig ez most a lehető legmesszebb áll tőlem. Egyszerűen csak... De igazából azt sem értem, miért magyarázkodom magamnak.
Kiúszik a vodkáért, én pedig úgy döntök, csatlakozom hozzá. Jót fog tenni. És hogy oldjak egy kicsit leginkább a saját zavaromon, szóba hozom az esetleges víz alatti társaságunkat. És a taktikám be is jön. Látom rajta, hogy beparázott egy kicsit, ami érthetetlen okból elégedettséggel tölt el. Élvezném? Ez talán engem lep meg a legjobban.
- Nem hinném, hogy a mennyiségre mennek. Sokkal inkább a finomabb falatra - szállok be a játékba, átvéve tőle az üveget.
Végül mégis én szegem meg a saját szabályomat, és felteszem a kérdést, hogy mégis mivel jobb így, mint bikiniben, de kíváncsi vagyok. Nálam elvégre nem olyan nagy a különbség, fürdőnadrág, vagy alsógatya, de nála azért másabb a helyzet. És nyilván... úgysem tudok egy percre sem megfeledkezni róla. Ki tudna? Épp ezért nem akartam, hogy így mászunk bele ebbe a nyamvadt tóba, de most már mindegy.
- Szóval... - próbálom értelmezni, amit mondott. - Azért fürdik velem meztelenül egy tóban, hogy a képzelőerőmre hasson? - És ahogy ezt kimondom, egy kicsit furcsán érzem magam. Mintha mélyebbre szívnám a levegőt, és önkéntelenül kúszna egy kis bizsergés a gyomromba. - Mi köze ennek a hétköznapokhoz? - Ez egy kicsit furcsán hangzik így. - Pont, hogy új helyzetről van szó.
De talán mégis hiba volt ezt firtatni. Mostanra már megbántam, így inkább megint csak az arrébb úszás mellett döntök. Az üveg a kezemben, de nem csak ezt hoztam magammal a partról. Hanem valami kellően hosszú szárú, nádszerű növényt is - biológiából sosem voltam perfekt -, amit a víz alatt könnyedén elúsztattam magam mellett, teljesen észrevétlenül, és amivel a tó közepéig beúszva, hátra is fordulok, hogy bevárjam, és mielőtt utolérne, megpróbálom megérinteni ezzel az izével. A várt hatás nem is marad el, akkorát sikít, hogy még én is összerezzenek. Wow. Kendőzetlenül elmosolyodok.
- Remélem, nem akarja felébreszteni az egész szanatóriumot. - De amint belém kapaszkodik, a kis találmányom ki is esik a kezemből, a mélybe hullva pedig, úgy látszik, sikerül még egyszer belerúgnia. Ez már nem volt szándékos.
Arra viszont nem számítok, hogy ilyen szorosan hozzám bújik majd, mire feleszmélek, a víz kellemes hűvösétől megkeményedett mellbimbói már a bőrömet súrolják, amit melleinek puha érintése követ. Az érzés összetéveszthetetlen, a reakció pedig teljesen automatikus. A gyomromban gyülekező bizsergés egy elsöprő hullámban lejjebb fut, és mielőtt bármit is tehetnék, érzem, hogy már késő.
- Elisabeth – mondom ki a nevét a meglepetéstől, és a hirtelen rám törő érzéstől néhány árnyalattal tompább hangszínnel. Egy-két másodpercre a levegőm is elakad, de szabad kezem a vállához érintve, azonnal távolabb igazítom magamtól. Nem durván vagy sértően, de határozottan, épp csak annyira, hogy ne érintsen a teste. – Ezek csak… halak – próbálom észhez téríteni, még ha ez ilyen formában nem is annyira volt igaz, és nagyon reménykedem benne, hogy semmit nem vett észre az új felállásból. Hát ez fantasztikus.
- Azt ne mondd, hogy egy tóban váratlanul értek – teszem hozzá már egy kicsit morgósan, és abszolút nem tűnik fel, hogy rejtett zavaromban le is tegeztem. Őrület ez a nő. Hirtelen mérges leszek rá, de a mérgem pont abból fakad, hogy ilyen egyszerűen és tagadhatatlanul reagáltam rá. Most vesztettem el a feleségem. Nem is értem, hogy történhetett meg.
- Javaslom, ússzunk viasza a partra. – Azzal a kezébe nyomom az üveget, és el is kezdek tempózni az említett irányba, aminek nyilvánvalóan több oka is van.

Lisette & Rhydian

Szeretem összezavarni, ez már egész biztos. Párszor már láttam rajta a zavartságot, de leginkább akkor, mikor Brianaként jelentem meg a házában, de így még inkább élvezetes a dolog. Akkor nem akartam hozzáérni nagyon, de most még ez is megengedett, ha épp úgy adódik.
A tekintete árulkodik arról, hogy már legalább kidugta a fejét az odújából, nem annyira tartózkodó, mint eddig, ami határozottan jó jel.
- Dehogynem – motyogom inkább csak magamnak egy félmosollyal az arcomon. Ugyan már, ne nekem akarja beadni, hogy nem képzelte el a dolgot. Férfiból van, még ha nem rég veszítette el a feleségét, akkor sem tudja megakadályozni ebben a képzelőerejét.
És nem tudom, hogy csak én gondolom már bele a dolgokba azt, hogy ő is nyit egy kicsit vagy tényleg így tesz? A „finom falatos” megjegyzésre felszalad a szemöldököm.
- Már attól függ, ezt kinek a szemszögéből nézzük – jegyzem meg. – Sosem interjúvoltam meg erről még vízi élőlényeket – próbálom elütni az undorodásom egy kis poénnal, de jó nagyot is kortyolok a vodkásüvegből bátorság gyanánt, mielőtt még átnyújtanám Rhydiannek azt. Látom rajta, hogy azért igyekszik másfelé terelgetni a gondolatait, mintsem arra, hogy meztelenül evickélek itt össze-vissza mellette.
- Még az is lehet – hagyom meg kételyek közt úgy, hogy az arcomról sem sokat olvashat le. – De ha egyedül lennék, akkor is mindenféle ruha nélkül csobbantam volna a tóba, mert sokkal jobb így. Izgalmasabb, szabadabb. Maga még sosem próbálta? – érdeklődöm. Pedig ez elég jó buli, egyszer mindenkinek ki kell próbálnia!
- Ó istenem, azért, hogy végre ne egy dolog körül forogjanak a gondolatai. – Direkt nem ejtem ki Briana nevét, vagy azt, hogy csak a halott felesége körül, mert azzal ismét arrafelé terelődnének a gondolatai. Így is épp eleget agyal rajta, legalábbis gondolom.
Arra viszont abszolút nem számítok, hogy a szimpla megjegyzésétől a mindenféle élőlény irányába, meg is jelenik valamelyik a sok közül a lábam környékén. Még én magam is meglepődöm, mekkora sikoly szakad ki a torkomból és azon meg végképp, hogy ennek az egésznek hatására, hirtelen közel kerülök hozzá. Nem is érzékelem az egészet, azon vagyok, a lábaim gyors jártatásával a lehető legtávolabbra űzzem a közelemből a bármiféle élőlényt. Csak akkor eszmélek, amikor kiejti a „nevem” és pár centivel arrébb tessékel magától.
- Lehet, hogy nem egy ártatlan hal volt – mondom, de aztán a folytatástól igencsak meglepődöm. Egyrészt azon, hogy letegez –és láthatóan ezt észre sem veszi, annyira lazán jön a dolog-, másrészt pedig azon, hogy milyen hamar megváltozik a hangulata. Pedig az imént még… az imént még igen, mosolygott is. Láttam, amit láttam!
- Az imént ijesztettél be mindenféle tavi élőlénnyel, aminek köze sem volt a halakhoz, azt ne mondd… - állok meg egy pillanatra, ahogy a tekintetébe csúsztatom az enyém. - … hogy az előbbi jelenet váratlanul ért – élek az ő szavaival, viszonozva a tegeződést is. Részemről rendben van, de kétlem, hogy az utóbbi után közvetlenebb viszonyba akarna elegyedni velem. Határozottan felhúzta magát a dolgon, ezt a hülye is látja, azt viszont nem tudom pontosan, hogy azért, mert a nyakába ugrottam és nagyon nem kellett volna, vagy azért, mert valamilyen szinten bejött neki a dolog, csak ezt még magának sem akarja bevallani. Na, ezt majd még kipuhatolózom. A másodikra tippelek.
Válasz nélkül úszom utána, ezúttal viszont kellő távolságot tartva tőle –de azért nem túl sokat, hátha visszatér az előbbi támadó-. Már majdnem a parthoz érünk, mikor hirtelen felkapcsolódik a szanatórium hátsó lámpáinak hada, ezzel több fényt vetítve a tó környékére. És nem sokkal később fel is tűnik az ajtóban egy alak, aki nagy valószínűséggel Mel lesz. Jaj, ne már!
- Ha az egész szanatórium nem is, de ő biztos, hogy meghallotta a sikolyom, szóval hátra arc! – mondom olyan hangerővel, hogy éppen meghallhassa. – Nem bukhatunk le, mert azzal… kellemetlen helyzetbe keveredünk. Nem annyira szabadna meztelenül úszkálnom itt egy lakóval – húzom el a szám, mire apró mosolyra görbül a széle. Bár ezzel nyilván nem okozok meglepetést, ő is tisztában vele, hogy ez nem normális dolog, de szerintem már azt is teljességgel elkönyvelte magában, hogy én magam sem vagyok komplett.
- Hahó, van ott valaki? – közelít a nő, egyenesen a tó felé, mire én nagy karcsapásokkal igyekszem az egyik csónak felé és intek Rhydiannek, hogy kövessen. Remélem nem szándékozik lebuktatni, mert ha igen, képes leszek azt állítani a vezetőségnek, hogy Rhydiannek speciális igényei vannak és ha meztelenül úszkálnak körülötte a tóban az éjszaka közepén, az igenis pozitív hatással van rá…

Lisette & Rhydian

I wish there was another way out…

- Természetesen a halak. – Szemszögéből szemlélődünk. Nem is az enyémből. Bár azt nem sok értelme lenne letagadni, hogy bizonyára számos férfi szintén elég finom falatnak tartaná. De az egész párbeszéd mostanra érezhetően komolytalan irányt vett.
- Látja, ez nagy hiba, biztos azért volt ilyen óvatlan – ragadok meg minden apró alkalmat, hogy felróhassam neki, hogy így csőbe húzott ezzel a merész fürdőzéssel. Vicces, hogy most mégis jobban parázik nálam.
- Nem, még nem – adok egyszerű választ a kérdésre. Még sosem próbáltam, és magamtól eszembe sem jutott volna sosem. A nudista strandok nem az én világom, és Brianán sem láttam sosem, hogy vonzaná az ilyesmi. Ha fürdőzés, és nem a saját részlegünk, akkor fürdőruha, ez a normális. – És nem is ma szeretném elkezdeni. – Egy csónakázótóban. Egy idegen nővel. Mintha csak tizenévesek lennénk... Azoknak is részegek.
Nos, igen, ami őt illeti, valóban tesz róla, hogy ne egy dolog körül forogjanak a gondolataim. Ezt aláírom. És ma este is elsősorban ezért jöttem le vele ehhez a tóhoz. Nem akartam álmokat. Sem emlékeket. Nagyon is kapóra jött a felbukkanása. De arra azért mégsem számítottam, hogy meztelenül fog úszkálni körülöttem, ahogy arra sem, hogy miután bosszúból megviccelem egy kicsit, annyira bepánikol, hogy minden túlzás nélkül egyenesen a nyakamba ugrik. A probléma pedig ezzel csupán csak annyi… Hogy ez már nekem is bőven sok. A testem azonnal reagál rá, még mielőtt bármit is tehetnék ellene. Néhány másodpercre teljesen lefagyok, az érzés, ami végigfut rajtam, hirtelen minden másról elvonja a figyelmem, de aztán ahogy magamhoz térek, a lehető leggyorsabban eltolom magamtól.
Nem is nagyon tudok koncentrálni, hogy miről fecserészik, annyira lefoglal ez a spontán létrejött probléma. És mérges is leszek, rá is, de leginkább magamra.
- Pedig elég váratlanul ért – jelentem ki rákontrázva a szavaira. Feltűnik, hogy tegez, és meg is lepődöm rajta, de azt most már nem tudnám megmondani, hogy én hogy szólítottam az előbb. Én is letegeztem volna? – A maga ötlete volt ez az egész, ráadásul kettőnk közül nem én ismerem jobban ezt az istenverte helyet, szóval határozottan semmi közöm az egészhez – húzom fel magam a kelleténél jobban, majd nem is nagyon várva reakciót, elkezdek tempózni a part felé.
Most már csak az a kérdés, hogy mire is gondolok ezzel. A fürdőzésre? A hiányos öltözékünkre? Vagy a merevedésemre? Mert az a helyzet, hogy mindhárom esetében eléggé sántít az az állítás, hogy semmi közöm hozzá. És az a baj, hogy ezt én is tudom. Épp ezért vagyok dühös, ő pedig nagy valószínűséggel nem érti. Pedig érthetné. Mindegy. Bízom benne, hogy az úszás majd megnyugtat. És majdnem be is válik, de még mielőtt elérnénk a partot, a szanatórium felőli fények kigyulladnak, és bár az épület és a tó közötti parkosított résznek köszönhetően az ajtóból azért egyáltalán nem látni ide direktben, egy pár perces séta már elég, hogy ideérjen a látogatónk. Attól függ, mennyire siet. A kiáltás pedig elárulja, hogy már el is indult. Pompás.
Mikor Lis megszólal, úgy nézek rá, mint aki egyelőre még csak fontolgatja a visszaúszás ötletét.
- Ne mondja – forgatom meg a szemem, ahogy azt mondja, eredendően nem szabadna az éjszaka közepén, ilyen körülmények között idekint fürdőcskéznünk. Ezen valahogy nem lepődtem meg. De ahelyett, hogy követném a csónakok felé, inkább megteszem azt az utolsó néhány karcsapást a tó széle felé, és ahogy ő az előbb a vodkás üvegért, én most a bokrokra ráfektetett ruháinkért hajolok ki a vízből, hogy aztán újra elmerüljek velük, és utána induljak.
Nem annyira tetszik a gondolat, hogy most csurom víz lesz mindenünk, de inkább ez, mint hogy megtalálják a cuccainkat, és lebukjunk. Mikor a nő a tó széléhez, épp akkor érek én is Lis mellé, a minimális takarásba. Egy erősebb fajta kézilámpa is van nála, amivel úgy tűnik, feltett szándéka lassan végigvilágítani a tó teljes területét. Szerencsénkre nem kezd el hadonászni vele, hanem a fénypászma előbb csak a part mentén indul körbe, gondolom, csak aztán irányítja majd a tó belsejére. Az mondjuk necces lesz, remélem, Elisabethnek is egyértelmű, hogy amikor ez megtörténik, mindkettőnknek le kell buknia a víz alá.
Egyelőre azonban más probléma is jelentkezik, mégpedig a lábamnak ütköző vízi fasztudjami alakjában. Mintha nem lenne így is elég aggasztó a helyet. Az adrenalin úgy dolgozik bennem, hogy a vérem szinte pezseg az ereimben. Nem vagyok én hozzászokva az ilyesmihez. A szívem pedig olyan hangosan dobog, hogy szinte kihallani ebben a mélységes, feszült csendben.
Mindegy, nincs mit tenni.
Elisabeth mögé mozdulok, és a bal karom a víz alatt a mellkasa elé kormányozom, hogy a kezemben szorongatott ruhákat hozzápréselve valamennyire tudjak belé kapaszkodni, anélkül, hogy magamhoz kellene szorítanom. Ez most már lehetővé teszi, hogy a jobb tenyerem, a másik irányból közelítve a szájára csúsztassam. Nem szorosan, de muszáj megelőznöm, hogy megint felsikítson, ha hozzá is hozzáér ez az izé, ami az előbb hozzám.
- Más társaságunk is érkezett – mormogom nagyon halkan a fülébe, hogy értse, mit csinálok, az előbb igaz csak én szórakoztam vele, de ez most valóban valami hal lehet. Soha jobbkor.

Lisette & Rhydian

Aha. A halak szemszögéből. Persze, ez egyértelmű. Csak elmosolyodom a megjegyzésen és halványan bólintok. Nagyon azt akarja felém sugározni, hogy nem mozdítok benne meg semmit az ég egy adta világon, de a napnál is világosabb, hogy csak azért nem akar engedni ennek az érzésnek, mert bűntudata lenne miatta.
- Ugyan már! Lazítson egy kicsit, nincs ebben semmi rossz. – Lassan úgy érzem magam, mint valami csábító vagy az ördög egyik csatlósa, pedig csak egy ártatlan ruha nélküli úszásról van szó, semmi másról. Egyelőre. Először eddig kellene eljutni, utána majd kísérthetem esetlegesen tovább. Már így is engedett egy kicsit a merevségből, amit napokig tanúsított, szóval félsiker, nem mondom.
- Akkor esetleg holnap? Ugyanekkor, ugyanitt, szigorúan ruha nélkül? – emelkedik meg a bal szemöldököm, a szám sarkában pedig egy pimasz mosoly bujkál. Tisztában vagyok vele, hogy nemet fog mondani erre, de azért egy próbát megér, valamint szeretem húzni az agyát kicsit ilyesmivel.
Kevésbé érzem magam feszélyezve, a vodka megteszi kellő hatását, már-már teljesen vigyorgósra ittam magam.
Arra azonban abszolút nem számítok, hogy valami támadásba veszi a lábamat, ahogy arra sem, hogy hirtelen Rhydian nyakába ugrok, de ezen látszólag ő is lefagy és hamar arrébb is tessékel. Hála az égnek, újra nem ér hozzám, de azért kellően be vagyok rezelve miatta.
Ahogy morogni kezd, nagyot sóhajtok.
- Jól van, jól van – emelem égnek a tekintetem. – Sajnálom, hogy halak vannak ebben a hülye tóban, meg siklók... békák. Fúj! – szalad végig a hideg a testemen és bele is rázkódom. Igazándiból én sem ismerem a helyet, másfél héttel jöttem korábban, mint ő, de ezt neki nem kell tudnia. – Ha azt akarta volna, hogy semmi köze ne legyen az egészhez, nemet is mondhatott volna – úszom én is utána, de aztán rögtön meg is állok, ahogy felgyúlnak a lámpák a kertben. Na, bassza meg!
- Hé! – szólok utána fojtott hangon, mikor észreveszem, hogy annak ellenére, hogy szóltam neki, még mindig kifelé úszik. Ahogy kiemelkedik a vízből, végig fut a tekintetem a hátán, amin a víz miatt most szépen törik meg a fény. A ruhákat a víz alá meríti és felém kezd evezni, amire én is beevickélek a csónak mögé és ahogy odaér, oldalra pillantok rá. Nem tagadom, elfog az izgalom, az adrenalinom az egekbe szökik így, hogy egy hajszál választ el minket a lebukástól. Mindig is szerettem az ilyen helyzeteket, főleg akkor, ha osztozhatok valakivel rajta.
Ahogy mögém kerül, mire utána fordulnék, keze a ruhákkal együtt már a mellkasomnál van, a másik keze pedig a számon. Fogalmam sincs, miért csinálja, és ahogy megszólal, akkor is csak Melre gondolok és semmiféle más előlényre.
Mellesleg attól eltekintve, hogy mit sutyorog a fülembe, teljesen be is indít, ahogy a leheletének melege a fülemet súrolja.
De hogy... más társaságunk? Miféle... miféle más társaság? A lábaim újra automatikusan kapálózni kezdenek, ezzel többször is az övébe gabalyodva, meg valami másba is, amire a kezének köszönhetően, csak halkan morranok fel. Hallom a lépteket, amint egyre közelebb érnek, tekintetem pedig körbe pásztázza a lehetőségeket, hogy mégis hol tudnánk elbújni. Mellesleg itt egyébként sem érzem magam biztonságban az iménti társaság miatt. Mikor észreveszem az egy kicsit távolibb csónakot, fejjel lefelé borulva a vízre, jobb kezemmel határozottan nyúlok a víz alá, egyenesen Rhydian combjáig, hogy egy apró, mégis határozott jelzést adjak neki egy szorítással, hogy engedje el a szám.
- Ússzunk az alá a csónak alá – suttogom és egy aprót bökök a fejemmel a csónak felé, majd meg sem várva a választ, elkapom a szabad kezét és egy mély levegőt véve bukok a víz alá, miután nagyjából felmértem a csónak helyét, mert itt ugyan ki nem nyitom a szemem, az is biztos. Ki tudja, mit látnék a víz alatt...
El nem engedve Rhyd kezét, úszom a csónakig, ahol alulról kitapogatva a szélét megyek kicsivel mélyebbre és aztán fel, végre levegőhöz jutva. Olyan korom sötét van, hogy az orromig sem látok, Rhydian kezét pedig el is engedtem befelé jövet.
- Meleg helyzet – nevetek fel alig hallhatóan, nem tudom bemérni egy ideig Rhyd helyzetét, csak amikor a levegőt megérzem, ahogy az arcomhoz ér. A lábaim megállnak, a csónak pereme pont elég arra, hogy megkapaszkodva belé, fenntartson. A bal kezem, alig érintve a mellkasát ékelődik közénk, a pulzusom megemelkedik a sötétség és a közelsége hatására. A fejem kissé kótyagos, a visszatartott levegő csak még jobban felvitte az alkoholszintem, így szépen lassan, a mutatóujjam a mellkasa közepétől egyenes csíkban szalad le addig, amíg az alsónadrág anyaga meg nem állítja azt.
- Élvezem, hogy ilyen jó bűntársra leltem – suttogom és a szám, egyértelmű mosolyra görbül. A reakció viszont elég kérdéses.

Lisette & Rhydian

I wish there was another way out…

Nincs ebben semmi rossz. Persze. Azt leszámítva, hogy épp áthágjuk az összes létező szabályt, hogy engem is átvágott, és hogy elég nehéz függetleníteni a gondolataimat attól a ténytől, hogy egyáltalán nincs rajta ruha.
- Kizárt – vágom rá, és a szemébe nézve, az én szemöldököm is megemelkedik, mintha csak hadüzenetet küldtünk volna egymásnak. Nem tudom, miért kampányol ennyire mellette, de nem, és kész. Nem fog tudni rávenni, ezt jobb, ha már most belevési a csinos kis fejébe. Valamiért az az érzésem, hogy minél határozottabban tiltakozom ellene, ő csak annál jobban el akarja érni. A kihívást élvezné? Vagy annyira unalmas itt a szanatórium berkein belül, hogy ezzel szórakoztatná el magát? Vagy tényleg csak azt akarja, hogy kipróbáljam? Ahogy a hamiskásan mosolygó szemeibe pillantok, nem is tudom, melyikre tippeljek. Nehéz kiolvasni belőle az igazságot.
És ami miatt kizárt, az éppen az, ami a következő másodpercekben történik. Neki tényleg ennyire nem számít, hogy idegen férfiak taperolják a testét? Oké, nem taperoltam, ő simult hozzám, de akkor is. Ő inkább az istenverte halakat sajnálja. Hát, jó.
- Akkor majd legközelebb nemet mondok – zárom rövidre a témát, nem fogok vele erről vitatkozni, ha ennyire nehéz felfogású. A vendégünk érkezése viszont eléggé felborítja a terveinket. Mostanra baromira megbántam, hogy belementem ebbe az egészbe, úgy ötezer ok miatt. Ez már csak hab a tortán. De azért ne olyan kis hab.
Felnyalábolom a ruháinkat, és visszaúszom Elisabeth-hez, de a helyzet még így is elég aggasztó. És akkor még a halak is… Az égre emelem a tekintetem, hogy ezek is épp most tudnak felbukkanni, de nem tétovázom sokáig. Meg kell előznöm, hogy Elisabeth megint teli torokból sikongatni kezdjen. És úgy tűnik, nem is mértem fel rosszul a helyzetet, nem telik bele sok idő, máris mocorogni és nyöszörögni kezd. A keze pedig hirtelen a combomba kerül, ahogy megérzem a gyengéd szorítást, nem kell kétszer mondani, hogy engedjem el. Olyan sietve húzódok hátrébb tőle, hogy érzem, az egyik ruha ki is csúszik az ujjaim közül, de most inkább nem is próbálom meg megmenteni. Az adrenalin, és a lebukás-helyzettel járó izgalom miatt a testem még nem tudott igazán megnyugodni. Vagy csak az ital teszi nehezebbé a koncentrációt. Vagy egyszerűen ez az ördögi nőszemély itt előttem. De az ötlete nem tűnik rossznak. Engedem hát, hogy vezessen, és hamar el is érjük az a bizonyos másik csónakot. Azzal viszont nem számolok, hogy vaksötét lesz, mikor felbukkanunk. Legközelebb talán tényleg nem egy üveg vodka után kellene ehhez hasonló akciókba keverednünk, mert még ha mostanra bőven hozzá is szoktam, azért eléggé belassít és eltompít. Épp ezért szoktam rá.
A mellkasom szaporán mozog, mikor újra levegőhöz jutok, de az ő légvételeit is tisztán hallom, ez segít is valamennyit a tájékozódásban. De nem sokat. Ez a sejtelmesség, hogy nem látom tisztán, merre van, csak a hangját hallom, és az érintését érzem, nincs jó hatással rám. Érzem, hogy a bőröm bizsereg az érintése nyomán, a szívverésem a fülemben dobol. A melegség pedig ismét pulzálni kezd az alhasamban. Ahogy az alsómhoz ér, elkapom a kezét.
- Elisabeth, hagyd ezt abba. – A hangom viszont ahelyett, hogy határozott és parancsoló lenne, mint aminek eredetileg szántam, tompa. Még én is kihallom belőle, hogy elfojtja az izgalom, amit az elmúlt órában fokozatosan felpiszkált bennem. Mintha én magam is vágynám az érintéseit, nem is értem. Nem lenne szabad. Mással nem tudom magyarázni, mint hogy ennyire hasonlít Brie-re. Bizonyára ez az, ami megtéveszti az érzékeim, és nem hagyja nyugodni a testem. De ez még nem elég ok, hogy engedjek neki. Még a fejemben sem lenne szabad megfordulnia, de hiába tudom, megvalósítani már sokkal nehezebb.
- Fogd inkább ezeket – nyomom a kezébe a megmentett ruhákat, hogy lefoglaljam a tapogatókorongjait. Remélem, hamar eltűnik ez a némber odakint, mert nem szeretnék sokáig itt maradni. Egyáltalán nem előnyös. Semmilyen szempontból sem.

Lisette & Rhydian

Égnek emelt tekintettel forgatom meg a szemeim. Úgy látszik, még mindig puhítanom kell egy kicsit, mire ellazul annyira, hogy benne legyen a buliban. Elmosolyodom, ahogy észreveszem az arckifejezését. Szóval kizárt. Na jó, majd meglátjuk, hogy legközelebb is rá tudom-e venni egy kis bolondozásra vagy sem?! Szerintem egy üveg újabb csempészett alkohol sok mindenhez hozzásegít majd, de ez sem száz százalék.
- Na. Ne tegye ezt velem, maga az egyetlen olyan ember itt, aki feldobhatja az unalmas műszakjaimat – hízelgek egy kicsit egy apró mosollyal neki. Ez mondjuk teljes mértékig igaz is, nincs is más lakó itt, akivel foglalkoznom kellene, szóval csak ő az, aki egy kicsit izgalmassá tehetné a munkás napjaimat. Mellesleg egyébként is muszáj lesz valahogy magamhoz édesgetnem, ami most, jelen pillanatban egy icipicit távolinak tűnik, de remélem, nem sokáig.
A már így is elég izgalmas helyzetünk még inkább azzá válik, amikor Mel megjelenik a szanatórium udvarában. Tényleg nem lenne jó lebukni, de ha úgy adódik, biztos, hogy azt is ki tudom magyarázni. Azért ha nem muszáj, nem szeretnék nekiállni, mert a végére Rhydian még annyira berágna rám, hogy talán hozzám sem szólna soha többet, akkor pedig taktikát kellene váltanom.
A víz alá bukva vezetem el a fejjel lefelé fordított csónakig, amit sikeresen be is mértem az előbb. Bent azonban olyan sötét van, hogy Rhyd helyzetét csak a légvételéből tudom kivenni.
A kezem hamar barangolásnak is indul, és meg sem áll egészen az alsója pereméig és nicsak, ahogy sejtettem is, el is kapja a kézfejem, mielőtt még bármi „hülyeséget csinálhatnék”. Újra tegez, amire szélesen elmosolyodom. Nyilvánvaló, hogy hatással vagyok rá, de annyira azt szajkózhatja magában, hogy nem engedhet a kísértésnek, hogy egyelőre fogalmam sincs, hogy fogom megtörni, pedig ha tudná, hogy mennyivel jobb lenne, ha megtenné. Minden szempontból és mindenkinek.
- Miért hagyjam abba? – kérdezem és mivel a kezembe nyomja a ruháinkat, kénytelen vagyok visszább húzni azt. – Ugyan már Rhydian. Ne legyél már ennyire... merev – mondom lassan, artikulálva, szándékosan használva ezt a szót. Provokálom, nem kérdés, de jól esik.
- Rendben, akkor lebegjünk itt egymással szemben egy szó nélkül, az biztos jobb elfoglaltság – sóhajtok és magamhoz vonom a ruhákat, ami most kicsit kevesebbnek tűnik, mint egyébként szerintem lennie kellene, de ez nem annyira érdekel.
- Szerintem azért ezt meg kellene beszélned magadban vagy esetleg valakivel, hogy nem halhatsz meg remeteként, vagy ez a terved talán? Mennyi időnek kell eltelnie, hogy bűntudat nélkül nőre nézz? – kérdezem halkan, kezet váltva és a jobb kezemmel megkapaszkodva a csónak peremében.
- És most mit akarsz csinálni? – érdeklődöm, majd meghallom kintről a lépteket. Még mindig itt van a kolleganőm, szóval egy kis időt még el kell itt töltenünk kettesben. – Olyan jó kis időmúlattató ötletem volt, de elrontottad, szóval várom szeretettel a tiédet. – Malmozunk itt, komolyan mondom. – Azt hittem, tökösebb vagy – teszem hozzá, és kattogtatni kezdem a nyelvem a szájpadlásomon. Meglehetősen idegesítő lehetek, nem mondom.
- Azt hiszem, berúgtam. – Nem csoda, nem annyira bírom az alkoholt, nem rég pedig elég nagy kortyokat küldtem le a torkomon.

Lisette & Rhydian

I wish there was another way out…

Elég szánalmas emberek élhetnek itt, ha engem abba a kategóriába sorol, akik feldobják az unalmas hétköznapjait. Életemben nem voltam még ennyire magam alatt. Mint mikor azt mondják: kimozdul alólad a talaj, te pedig semmiben sem találsz kapaszkodót.
De valószínűleg ez sem igaz, most is csak szórakozik, mert azt mondtam: legközelebb nem veszek részt a kis játékaiban. Csak tudnám, hogy akkor mit fogok csinálni. De perpill annyira felhúzott, hogy ez sem érdekel. Egyáltalán nem célom elszórakoztatni. És próbálok meg nem történtként gondolni az előbbi húzásomra, mikor vízi szörnyet imitálva megbökdöstem azzal a növénnyel a víz alatt. Elég hülye ötlet volt. Nem is értem, mi ütött belém.
Mielőtt kiérnénk a partra, viszont társaságunk érkezik. Ami arra késztet, hogy a ruháinkat gyorsan felnyalábolva, majd Elisabeth szakértői navigálását követve egy felborított csónak alatt kössek ki, töksötétben, egy tenyérnyi helyre beszorulva, ki tudja, meddig, egy tekintélyesen bevodkázott nő társaságában. A keze pedig már megint baromi rossz helyen jár… Mikor a mellkasomon tapogatózik, még betudom annak, hogy a pia és a sötétség jótékony hatásai nyomán valószínűleg azt se tudja, hol van, de ahogy az alsómhoz ér, a lehető leggyorsabban elkapom a kezét. Így sem nyugodtam még meg, azt pedig pláne nem akarom, hogy ez előtte is világossá váljon.
- Azért mert… – A kérdése annyira abszurd, hogy hirtelen nem is tudom, az ezernyi ok közül melyiket mondjam ki. Mert ez egy szanatórium. Mert a betege vagyok. Mert három hónapja vesztettem el a feleségem. Mert egy csónakázó tó közepén lebegünk, lebukásközelben, a munkatársa elől bujkálva. És mert már amúgy is épp eléggé felhúzott az előbb. Ami miatt épp elég mérges és egyben meglepett is vagyok. Roppant kínos ez az egész. Nem kellene így reagálnom rá, de ezt nem olyan egyszerű megparancsolni magamnak. És ő sem igazán könnyíti meg a dolgom.
A következő mondata viszont egy másodperc alatt elpattintja a gondolataimat.
Mi? Merev? Még jó, hogy sötét van, mert úgy nézek rá, amit világosban nehezen tudnék megmagyarázni. Ez a hangsúly… Mégis rájött volna? De mikor? Bár őt ismerve az sem kizárt, hogy csak blöfföl. Most azért kár, hogy nem látom az arcát. Másrészről áldásos a sötétség, mert ezzel most tényleg elérte, hogy zavarba hozzon.
- Nem vagyok merev, csak… – vágom rá zsigerből, még mindig egy kicsit felpaprikázva. – Próbálok a helyzethez mérten viselkedni – keresek egy viszonylag értelmesnek ható befejezést. És ami, nagyon úgy látom, neki nem igazán megy.
- Add vissza a vodkát – konstatálom, hogy a torkom olyan száraz akár a Góbi sivatag. És ki is nyújtom felé a karom, hogy ha nyújtja az üveget, összetalálkozzon a kezünk.
- Nem ez volt eredetileg is a terv? – Hogy lebegünk egymás mellett, oké, nem muszáj szó nélkül, de egy tóban olyan sok mást nem lehet csinálni. Nem tudom, ő mire gondolt, amikor leinvitált. Ez a rögtönzött monológja viszont meglep. Tényleg túlságosan őszintére itta magát.
- Igen, pontosan ez a tervem – mondom csak azért is, több daccal, mint valóságtartalommal, de jelenleg annyira belejövök, hogy már-már én is elhiszem, amit mondok. Én sem vagyok már józan, amitől csak makacsabb és arrogánsabb leszek, és ez jelenleg nem sokat segít a párbeszédünkön. Nem nagyon beszéltem még erről senkinek, de most elérte, hogy kipukkadjon. – Nem érdekelnek a nők. Nem akarok rájuk nézni. Az is tökéletesen hidegen hagyna, ha meztelenül ugrálnál rajtam. Egyedül Briana volt számomra a nő, hozzá senki sem fog felérni soha.
Ekkor pedig váratlanul hozzám ér a csónak, mire elhallgatok, és előbb csak értetlenül oldalra pillantok, mintha látnék bármit is, majd mikor rájövök, hogy ez nem fog segíteni, a kezem is kinyújtom felé. Lassan leesik, hogy miről lehet szó.
- Baszki. Ugye nem a csónakban kapaszkodsz? – Merthogy az nincs fixen rögzítve, maximum egy ponton, és a lökéseitől bizonyára jelenleg is ide-oda araszolhat a vízen. Ami pedig elég árulkodó jel a minket keresők számára. Ahogy erre rájövök, azonnal el is engedem az üveget, és kinyújtom a két karom, hogy a csónak mindkét oldalát megérintve, megállítsam a vándorlását, és nagyjából egy helyben tartsam. Bár úgy, hogy az én lában sem ér le, ez nem is olyan egyszerű feladat.
Úgy tűnik, sikerül, de csak reménykedhetünk, hogy az eddigi imbolygást nem szúrta ki a nő, és azt is remélem, hogy most már hamar elhúzza a csíkot, mert nem sok kedvem van itt dekkolni tovább, Elisabeth totálisan az idegeimre megy, és pár perc múlva a karom is el fog fáradni.
- Mondjuk, ha csöndben maradnál, az remek program lenne. – És arra is szívesen emlékeztetném, hogy éppen miatta vagyunk itt. – Bár az eddigiek alapján, szerintem te direkt arra játszol, hogy lebukjunk. Ha netán mégsem, akkor légy oly szíves, és ne dőlj neki a csónaknak, különben nem tudom egyensúlyban tartani.

Lisette & Rhydian

Érdeklődést tettetve hallgatom, jobban mondva hallgatnám az indokát arról, hogy mégis miért kellene abbahagynom, azonban nem sok minden jön a szájára. Nem tudom, hogy azért, mert nem talál rá normális indokot vagy mert több van, mint kellene?! Hümmögök egyet, majd éppen egy kis várakozás után hozzá is vágom, hogy ne legyen ennyire merev.
- Dehogynem vagy – vágok a szavába, mielőtt még befejezhetné a mondatot. – Áh, értem. Én is ezt csinálom, úgyhogy akkor nagyon jól elleszünk egymás mellett – helyeslek. Még egy ilyen hülye kifogást. Lelkiismeret furdalása lenne utána, ha engedné, hogy egy ujjal is hozzá érjek, ennyiről van szó. Folyamatosan azt kántálná magában, hogy mekkora egy fasz volt, hogy nem ellenkezett. Hogy nem kellett volna. Átnyújtom neki a vodkát, miután zsonglőrködtem egy sort a ruhákkal és az üveggel, majd újra megkapaszkodom a csónak szélében.
- Nem feltétlenül csak ilyen terveim voltak – nyalom meg az ajkam, de ezt ő nyilván nem látja. Csak a hangsúlyomból érzékelhet némi mosolyt az arcomon.
- Izgalmas – sóhajtok halkan. Ez így nagyon nem az. Kurva unalmas. És hozzá is vágom, hogy engednie kellene egy kicsit magán, nem zárkózhat be, ezt meg kell értenie. Ha bezárkózik, nagyon nem fog sikerülni magamhoz édesgetnem, ami mára és az elkövetkezendő pár napra a tervem volt. Pedig tényleg jó lenne, örülnék neki, ha ő is ugyanolyan bulinak fogná fel az egészet. Akkor én sem stresszelnék ezen az egészen annyit. Na nem most, mert jelen helyzetben örülök, ha fent maradok a vízen.
Érzem a hangján, hogy kellően felidegesítettem, a monológja utolsó mondatán pedig elfancsalodik az arcom. Még szerencse, hogy vaksötét van itt bent. Jézus az atyám... Mi a szart tudott a hülye testvérem, hogy ennyire a fejébe vésette magát?
- Valóban hidegen hagyna? Azt kétlem. Ezt csak addig mondod, míg meg nem tapasztalod – mondom aztán vigyorogva. Ugyan már, ezt ő maga sem hiszi el, nagyon remélem! Na, de majd mindjárt meglátjuk. – El kell keserítselek, akkor tényleg remeteként fogsz meghalni. Jó szar lesz. – Mozgolódom, sehogy sem jó ez a fogás, a kérdésére pedig rá is vágom, hogy:
- Mégis mi a fenében kellene kapaszkodnom? – érdeklődöm. Nem is értem, ezt a kérdést, esküszöm. Ha belé kapaszkodnék, akkor az volna a baj. Ez az ember... Mi lesz vele hetven éves korára? Zsémbes lesz, az biztos.
- Tudom, hogy erre bujkálsz, itt maradt a felsőd, szóval megvárlak itt, jobban jársz, ha sietsz! – hallom a tompa hangot kintről és halkan kuncogni kezdek az orrom alatt. Már csak az a kérdés, hogy kihez beszél, és melyikünk felsője maradt ott?!
Elengedem a csónak szélét és a lábaimmal kapálózni kezdek a fentmaradás érdekében, mert ugye anélkül igencsak nehezen megy. A vodkásüveg már elúszott valamerre, még szerencse, hogy a csónak pereme azért remélhetőleg benntartja itt a búvóhelyünkön belül.
- Nem dőlök – mondok ennyit, majd elvetemült ötletem támad. Kettő is. – Jó, csendben maradok, de előtte... – Kicsit közelebb araszolok az irányába, de mivel egyik kezemben a nagy adag ruha van, a másikat célzottan az alsójához csúsztatom, nem igazán állít meg semmi abban, hogy nekiütközzek. – Ezt még itt leveszem... úgyis hidegen hagy – teszem hozzá és egy határozott mozdulattal becsúsztatom két ujjam a nadrágja peremébe. – Te csak tartsd erősen azt a csónakot, mielőtt még lebuknánk – mondom halkan és lefelé kezdem húzni az anyagot. Először az egyik oldalon, majd az anyagon belül átcsúsztatva a kezem a másik oldalra, azt is. Látom... jobban mondva érzem, mennyire hidegen hagyják az ilyen dolgok... Haha! Szuper, legalább már azt is tudom, hogy bármennyire is ne akarná, hatással vagyok rá.
Mély levegőt véve egy kicsit muszáj alámerüljek a víz alá, mert anélkül nem tudom lehalászni a lábairól, majd felbukkanva azt is a többi ruhához fogom.
- Tartottad rendesen?

Lisette & Rhydian

I wish there was another way out…

Egy fenéket csinálja ezt. És fenéket leszünk el… Kezdem azt hinni, hogy ez a nő csakis olyasmire hajlandó, amit valamilyen okból nem kéne.
Eddig szimpatikus volt ez a laza hozzáállás, úgymint a tiltás ellenére is hozott fel nekem piát, ez csillagos ötös, de igazából a többi szabály sem volt olyan szigorúan nézve, mint talán más ápoló esetében lett volna, erre mostanra már én is rájöttem. De ez a ma éjjel… Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetben találjuk majd magunkat. Ahogy azt sem, hogy ennyire kisiklik a kezeim közül az irányítás.
- Hanem? – dobom vissza a kérdést. Kíváncsi lennék azokra a tervekre, akár így utólag is, ha már előre nem avatott be. Ebből a mosolygós, célozgatós hangsúlyból, meg úgy kompletten az eddigi húzásaiból akár arra is következhetnék, hogy nem is a véletlenek összjátékáról van itt szó, hanem tényleg közeledni akar hozzám. De ezt még róla sem tudom elképzelni. Ha valaki, akkor ő pontosan tudja, hogy miért vagyok itt, és azt is, hogy milyen állapotban vagyok. Ekkora őrültségre még ő sem vállalkozna.
Ettől függetlenül ahhoz pöpecül ért, hogyan húzzon fel pár pillanat alatt, és hogyan hozza ki belőlem az arrogáns bunkót.
- Megnyugtatlak, nem áll szándékomban kipróbálni – morgom az orrom alatt, és végül sóhajtok egy nagyot. Nem, valóban nem tudom elképzelni, hogy bárki is Brie helyébe lépjen. Ahhoz még túl közeli ez az egész. Az, hogy az előbb reagáltam rá… az csak a testem műve, meg a váratlan ingereké. És talán annak is köze van hozzá, hogy annyira hasonlítanak. Nem tudom, de nincs is időm gondolkodni rajta, mert feltűnik, hogy Elisabethnek hála a csónakunk ide-oda ringatózik a vízen. Ha a nő rávilágít, egyből kitalálja, hol vagyunk. Nem is töprengek sokat, azonnal megállítom.
- Tudtommal úszni jöttünk, nem kapaszkodni – jegyzem meg a kérdésére, szándékosan szívózva vele egy sort. Az eddigiek után igazán megérdemli, de aztán ki is fejtem neki, hogy mégis mi ezzel a gond. – Ha ide-oda lökdösöd a csónakot, akkor elég hamar ki fognak szúrni.
És még a felső is… Nagyon jó. Azt hittem, mindent felmarkoltam, és elhoztam. Szóval most már lőttek annak a verziónak, hogy menet közben egyszer csak meggyőzi magát: lehet, nem is innen jött az a sikítás. Vagy csak simán megunja, és bemegy. Nem, most már vadászni akar. Hogy ütné meg a guta.
- Úgy hallom, vérszemet kapott – mormogom halkan Elisabeth-nek, rádöbbenve arra is, hogy le kell halkítani a hangunk, mert ha ennyire tisztán halljuk a lépteket, akkor a közelben lehet.
Ez igazán örömteli, hogy képes végre befogni egy kicsit, de ez az előtte betoldás nem annyira tetszik. Előtte, mi? Mikor megint a alsóm peremére téved a keze, meg is kapom a választ. Hát ezt nem hiszem el.
- Elisabeth… - suttogom, és majdnem el is engedem a csónakot, de emlékeztetem magam, hogy ha ez a némber itt ácsorog mellettünk, akkor ez most nem a legjobb ötlet. De mikor meghallom, hogy mit akar…
- Elisabeth – mondom ki még egyszer a nevét, ezúttal még erélyesebbnek szánva. – Meg ne próbáld... – A csípőmre simító keze, és ez a patt helyzet, amiben találom magam, egy pillanat alatt eléri, hogy megint minden vér az ölem felé rohanjon. Hát még mikor érzem, hogy az ujjai a nadrágom alá kúsznak, és elkezdi lehúzni rólam. Baszki. Ha ennek vége lesz, egész biztos, hogy belefojtom ebbe a nyomorult tóba.
Mikor belátom, hogy úgysem tudom megakadályozni benne, inkább már nem is mondok semmit. Nem vagyok teljesen biztos a hangomban. Nem akarom, hogy eláruljon, bár most már úgyis mindegy, biztos ő is rájött, hogy egy zászlórudat szabadított ki a nadrágomból. Mire ismét felbukkan a víz alól, már azt se tudom, hogy mi az erősebb bennem: a düh, az adrenalin, vagy az akaratom ellenére egyre inkább eluralkodó izgalom. És mindezt csak fokozza a tény, hogy egyáltalán nem látok semmit.
- Mi a fenét művelsz? – támadom le rögtön, a kérdését abszolút figyelmen kívül hagyva. – Mégis mire volt ez jó?
Hihetetlen mennyit számít, hogy rajtad van az a köcsög nadrág, avagy sem. Teljesen más érzés. De amilyen bizarr és szokatlan, épp annyira be is indít. Őrület.
- És most? – teszem fel a költői kérdést. Mert ettől még semmi nem változott. Csak az én pulzusom szállt fel az egekbe.

+18

Lisette & Rhydian

Hanem? Csak mosolygok a bajszom alatt, de ezt nem láthatja. Az a jó ebben a sötétségben, hogy se azt nem látja, ha a szemeim forgatom vagy éppen ezt, ha elmosolyodom. Szerintem tök izgi ez a helyzet, nem tudom mit kell felkapni ennyire a vizet?! Bár ez azt is jelenti, hogy nem vagyok semleges neki, ami nem rossz jel. Persze ez még közel sem biztos, csak egy sejtés.
- Az maradjon az én titkom – mondom halkan. Nem fogom az orrára kötni, hogy a tervem az volt, hogy közelebb édesgessem magamhoz, habár úgyis sejti már, nyilvánvalóan. A hülye is rájönne.
Nevetni kezdek a morgása hallatán, de úgy igazából. Milyen kis naiv. És már mennyire idegesíthetem, te jóságos ég!
- Jó. Jó – mondom két halk kacaj között, már én sem igazán tudom eldönteni, hogy a vodkától, ettől az egész szituációtól vagy a társaságától és a jelenlegi reakciójától van ilyen jó kedvem. Valószínűleg mindennek az egyvelegétől.
Elengedem a csónak szélét, mikor rám szól.
- Lehet, hogy te kurva izmos lábakon állsz Rhydian, de én nem mondhatom el ugyanezt magamról. – Habár szoktam jógázni, de az nem elég ahhoz, hogy hosszú perceken keresztül kapálózzak egy helyben. Olyanok vagyunk, mint valami rossz házasok vagy nem is tudom... Ha ezt valaki hallaná, anyám!
Ekkor azonban megüti a fülem Mel hangja.
- Hát, akkor úgy hallom, itt leszünk még egy ideig. Nem tudom, melyikünk felsője maradhatott ott, de poénos lesz majd, ha ki kell innen másznunk és magunkra erőltetni az egyébként is vizes gönceinket, ha még mind megvan egyáltalán...
Mikor azt mondja, vérszemet kapott, megint felnevetek, de csak mértékkel, halkan, mert tényleg rezeg már a léc. Én se szeretnék lebukni, de ha megtörténik, ki tudom dumálni magunkat. Az már más kérdés, hogy ő egy kicsit szarul jönne ki belőle, de hát ez van... a legjobbat kell kihozni belőle.
Na és akkor eljön az a pont mikor leteremt, hogy maradjak csendben, amikor újabb merényletet indítok ellene.
- Szeretem, ha a nevemet suttogod – hajolok én is kicsit közelebb. Bár sokkal jobban hangzana, ha a rendes nevemen hívna. – De legyen csak Lis. – Így már jobb lesz.
Aztán el is merülök, hogy teljesen le tudjam róla szedni a nadrágot. Ahogy viszont észreveszem, hogy rendesen beindítottam, nekem is összerándul a gyomrom és kellemes bizsergésbe kezd. A fenébe is, azt hiszem én is rendesen kívánom most már. Bár ez csak egy dolog, Rhyd nyilvánvalóan nem fog semmi hülyeséget csinálni, mert sokkal inkább az eszére hallgat, mintsem másra.
Gyorsan én is leveszem magamról az alsót, hogy egálban lehessünk, na meg egyébként is jól esik a dolog.
- Arra, hogy megmutassam, hogy igazam van és hogy ez milyen kibaszott jó dolog – felelem, és továbbra is egy helyben lapátolok a lábaimmal. A tudat hatására viszont, hogy most mind a ketten meztelenek vagyunk, tetőtől talpig végigfut rajtam a borzongás.
- Most... most fogalmam sincs, de a lábaim már kezdik nem bírni az iramot – pihegem, és óvatosan a vállövére csúsztatom a kezeim, mindkét oldalról. Sejtem, hogy majd megint morogni kezd vagy egyszerűen ellök magától, szóval megszólalok, mielőtt szó érné a ház elejét.
- Nyugalom, hozzád sem érek ennél jobban... hacsak nem akarod persze – teszem hozzá halkabban. – Felfogtam, hogy már vagy hatszor megbántad, hogy rábólintottál erre az egészre. De mondd, hogy legalább egy kicsit nem élvezed?! – Mert azt aztán végképp nem hiszem el. Abban nem vagyok biztos, hogy be fogja vallani, hisz eddig is tagadott mindent, mint ahogy azt is mondta, hogy teljesen hidegen hagyom. Aztán kiderült, hogy mégsem egészen így van.
Viszont én tényleg berúgtam, az a nagy helyzet. És ez a helyzet is, hogy ennyire közel van és szinte a szívverését is hallom, szinte megőrjít, szóval képtelen vagyok tovább játszadozni. Főleg így, hogy bebizonyosodik, hogy rögtön rávágja, hogy végtére is nem, nem élvezi.
- Hogy mit? Például ezt... - mondom halkan és mivel elég közel vagyok hozzá, egy határozott rántással közelebb vonom magam hozzá és a nyelvemmel végigszántok az állán, majd az alsó ajkán. Jobb kezem elengedi a vállát és egyenesen a meredező férfiasságára markol. - ... meg ezt - kezdem el mozgatni a kezem fel-le, először kínzóan lassú mozdulatokkal, majd lassacskán gyorsabb ütemre váltva. Oldalról hozzásimulok szorosan és a füléhez hajolok egy halk sóhajjal, miközben egy pillanatra sem hagyom abba a kényeztetését. Érezhetően túllőttem a határt, de az alkoholnak hála abszolút nem érdekel. Józanon is elmentem volna egy bizonyos pontig, de az egészen biztos, hogy ennyire nem. És a helyzet az, hogy az egész pasi annyira vonz, hogy a szobájában szívesen folytatnám is, de ezek után szerintem látni se nagyon akar majd. Azt viszont egy percig sem tagadhatja le, hogy nem kíván, hogy vágyik az érintésemre. Most már nem.

Lisette & Rhydian

I wish there was another way out…

Maradjon az ő titka... Hát maradjon. Amúgy sem vagyok kíváncsi rá, nem is tudom, miért kérdeztem.
Jelenleg jobban lefoglal, hogy egyenesben tartsam ezt az istenverte csónakot, miután rájövök, hogy úgy akar elbújni alatta, hogy közben ide-oda lökdösi. Ez a nyomorult nő se akar visszamenni innen, ráadásul az egyikünk felsőjét meg is találta. Pompás. Az hiányzott, hogy vérszemet kapjon. Elisabeth pedig egyre jobban az idegeimen táncol.
- Ha már így felhoztad, valóban nem ártana egy kis feszesítés. Ilyen löttyedt combizmokkal fogalmam sincs, hogy mászod meg nap mint nap ezt az irdatlan sok lépcsőt. – Mert lépcsőkben aztán igazán bővelkedik ez a hely. A megjegyzésem félig valós alapokon nyugszik, nem mondanám, hogy a legfittebb állapotban van – volt már alkalmam lecsekkolni, de normál esetben azért nem vetném csak úgy oda. Nyilván főleg az idegesítésem bosszújaképp kapja.
Csak azt tudnám, hogy mitől van ilyen jó kedve... Bár nyilván be van rúgva, mint a szamár. És tegyük hozzá, hogy amúgy se teljesen normális. De én se, hogy ilyen helyzetbe kevertem magam... Csakhogy kettőnk közül egyedül nekem van róla papírom, még ha nem is írták rá ennyire konkrétan. De az is épp ekkora rejtély, hogy miért húzom fel magam rajta ennyire. Ha nem kellene tartanom a csónakot, félő, hogy már rég belefojtottam volna ebbe a tóba. Különösen, mikor...
Viszonylag halk, de nyomatékos suttogással megpróbálom észhez téríteni, még mielőtt a keze eltűnhetne a nadrágomban, de nem sokat érek el vele. A tiltakozásom ellenére is lehámozza rólam az alsót, és ezzel nyilván arra is rájött, hogy mi az, amitől ennyire feszült vagyok. Nagyszerű...
Még jó, hogy szart se látni idebent, mert máskülönben biztos, hogy állatira zavarba jönnék. De így is teljesen meztelennek érzem magam előtte, és nem csak fizikailag. Tudja, hogy megkívántam. Tudja, hogy beindított. És mindketten tudjuk, hogy nem lenne szabad. Ami viszont a leginkább zavar, hogy ez a tény mintha csak még jobban forralná a vérem. Nagyot nyelek.
A meztelenség érzete eleinte nagyon furcsa, de ahogy szép lassan megszokom, egyre kevésbé hat kellemetlenül. Mintha… még sosem éreztem volna magam ennyire szabadnak. Leszámítva persze, hogy épp egy tó közepén próbálunk elbújni egy megkeseredett szanatóriumi szipirtyó elől, és hogy Elisabeth-et képtelen vagyok leállítani.
- Persze, kibaszott jó dolog meztelenül nyomorogni egy csónak alatt, vaksötétben, a halastó kellős közepén. Gratulálok, ezt nagyon jól kitaláltad – összegzek, és a hangomból valósággal süt az irónia. Még mindig nem tudom feldolgozni.
- Mégis mit kellene élveznem rajta? – vágom rá, automatikusan lehalkítva a hangom, mikor tudom és érzem is, hogy újra közelebb jött. – Téged... egyáltalán nem zavar ez a helyzet? – Nem értem, hogy képes ilyen természetesen kezelni. A háttérben hirtelen csipogni kezd valami, de ezzel egy időben, mielőtt még felfoghatnám, hogy mi lehet az, Elisabeth újra eltereli a figyelmem.
- Picsába... - hallom kicsit távolabbról, de ahogy a nyelve megérint, és végighalad vele az állam vonalán, most már képtelen vagyok nem az ölemben lüktető feszültségre koncentrálni. Megőrülök ettől a nőtől. Mire az ajkamhoz ér, már így is szakad a cérnám, ha kivárna még egy-két másodpercet, biztos, hogy rácsókolnék, nem hagynám, hogy eltávolodjon, de ahogy a jobbja a víz alatt körbefonja a férfiasságom, és lassan mozogni is kezd rajta, szinte felkiáltok a meglepetéstől, és a hirtelen rám törő kéjtől. A minket kereső nő egész biztos, hogy hallotta, de ez most már a legkevésbé sem érdekel, elengedem a csónakot, és mindkét kezemmel Lis után nyúlok. A balommal a karjára simítok rá, de nincs elég elhatározásom ahhoz, hogy leállítsam, a jobbommal pedig az arcát keresem. A fejem tejesen üres, nincs más benne csak a felcsigázott vágy és a növekvő, forró köd. Az ajkaim az övé után nyúlnak, sürgetően csókolom meg, olyan mélyen és hevesen, hogy lassan levegőhöz sem jutunk. Ha nem egy tó közepén lebegnénk, vagyis bármelyik oldalon lenne valami fix pont, nem gondolkoznék most már, de a nagy helyzet az, hogy nincs ilyen.
- Megőrjítesz – mormogom szinte zihálva. A levegőhiány rákényszerít, hogy egy kicsit elszakadjak tőle, és azért már én is fáradok. A lábaim mellett ismét elúszik egy nagyobbacska hal, amit a szorosan belém kapaszkodó Elisabethet is nyilván érzékel, és remélem, ki is zökkenti annyira, hogy észhez térjen.

Lisette & Rhydian

A lábaim kezdik feladni a szolgálatot, habár a víz hőmérséklete nem tűnik hidegnek –de ennyi alkohol után ez már nem is csoda-, kicsit mégis úgy érzem, mintha a vádlijaim mindjárt görcsbe fordulnának. És ezt meg is jegyzem neki. Viszont amit mond, arra eltátom a számat, még szerencse, hogy ezt nem látja. Vagyis mindegy, mert a reakcióm elárulja, hogy nem igazán hiszem el, amit hallok.
- Löttyedtek? Talán... – Talán Briana combjai annyira feszesek voltak, hogy a nyomába se érhet egy nő sem? Mázlimra éppen időben kapok a számhoz, mielőtt még kimondanám a gondolatokat. – Szóval szerintem örülnél, ha a löttyedt combjaim között lehetnél – hangsúlyozom ki a „löttyedt” szót kuncogva. Tényleg löttyedtek lennének? Hm. Nehogy már! Persze tudom, hogy nagyrészt az idegállapotának köszönhetem ezt a szép kis megjegyzést, de mi van, ha van némi igazságalapja is? Lehet, hogy el kellene mennem edzeni egy kicsit.
Valahogy csak-csak élvezem a helyzetet, bár nem tudom, hogy tök józan állapotban megtenném-e, hogy csak úgy, a tiltakozása ellenére is lehámozom róla az alsónadrágot? Mindenesetre talán egy kicsit előnyömre is válik, hogy van bennem valamennyi alkohol, bár nem tudom már, mi lenne az előnyösebb. Gondolkodni sem igazán tudok már ép ésszel.
Azt viszont nem tagadhatja, hogy mennyire jó érzés mindenféle ruhanemű nélkül egy tóban lebegni. Persze tagadja, de remélem, hogy valamilyen szinten azért tényleg jó érzéssel tölti el. Ha azt vesszük alapnak, hogy eddig azt vallotta nagy biztonsággal, hogy nem élvezi ezt az egészet, már az is elbukott. Képtelenség letagadni, hogy de: élvezi.
- Igen, kibaszott jó – vágom rá. – Nem így terveztem, de komolyan mondom, hogy ez így sokkalta jobb, mint ahogy tervezhettem volna – szítom egy kicsit a feszültséget tovább. Most már biztos, hogy ezután vagy holnap megfojt ezért, de inkább kockáztatok. Mint mostantól az egész életemben, hiszen kockázat az egész. Simán lebukhatok és ha ez megtörténik, akkor az elkövetkezendő éveket nagy valószínűséggel a dutyiban fogom letölteni. Kurva jó, mit ne mondjak. Olyan fantasztikus ötleteim vannak, hogy azt már a kirakatba lehetne tenni. Most már nem fordulhatok vissza, de inkább nem is gondolkodom ilyesmin, mert egyrészt ez nem a megfelelő pillanat, másrészt pedig eddig sohasem jutottam jó végre. Úgyhogy inkább nem is gondolkodom. Az a tuti.
- Miért zavarna? – Nem igazán értem a kérdést. Ha zavarna, akkor nem tennék ilyesmiket, mint most, hogy a nyelvemmel végig szántok az ajkán. Meg is akaszt egy pillanatra a távolról felhangzó csipogó hangja és azt hiszem, hogy most azonnal le fog állítani Rhydian, ha Mel elmegy a parttól, de mégsem teszi, ami meglep. Olyan hévvel csókol meg, ami egy pillanatra még engem is meglep, de rögtön reagálok rá. Ennek hatására mindkét kezem a nyaka köré kulcsolódik és olyan szorosan húzódom hozzá, hogy alig pár centi választ el minket egymástól. Jó ég, teljesen feltüzelt. Eddig is izgató volt valamilyen szinten, na de egyoldalúlag nem olyan élvezetes a dolog. Így viszont már egészen más...
- Ezzel azt hiszem, már elkéstem – zihálom. A légzésünk visszhangzik a csónak falairól, most már csak ez ver zajt a csendben, illetve a víz hullámzása a parton. Mostanra már nem csak őt, hanem saját magam is rendesen felhúztam, úgyhogy mondjuk úgy, hogy visszanyal a fagyi.
Kezem a vizes hajába túr és újra közel hajolok hozzá, hogy csókra invitáljam, de olyan szinten nyilall a hasamba egy erős fájdalom, hogy ha nem vízben lennénk, rögtön össze is görnyednék.
- Ó, bassza meg – nyögök fel és el is engedem őt, a hasamhoz kapva. Felszisszenek és nagyot nyelek, de közben már mintha ájulási tünetek is gyötörnének, ugyanis kezdek tompán hallani. – El fogok ájulni – szűröm a fogam között alig hallhatóan és éppen időben kapok Rhyd karja után, de érzem, hogy már süllyedni is kezdek, ami fejben elég nagy pánikra invitál. Mi van, ha nem fog meg? Itt fulladok meg, bassza meg. Lis, te hülye! Ó!

******

Hirtelen, ahogy megébredek, fogalmam sincs, hol vagyok?! Körbe pillantok és aztán értetlenül meredek magam elé. Nagyon lassan kezdenek bekúszni a gondolatok az agyamba, leginkább a tóban történtekről és azok közül is inkább a pikánsabb részekről. Halkan felnyögök és mozdulni próbálok, de az egész testem, mintha ólomból lenne.
- Rhyd? – szólalok meg rekedtesen és feljebb tornázom magam az ágyban. Az ágyában? Jó ég. Jó ég! Nagyon remélem, hogy nem basztam be annyira, hogy nem emlékszem semmire és úgy kerültem ide az ágyába. Egyrészt jó lenne emlékezni rá, másrészt pedig reménykedem, hogy nem mondtam semmi olyat neki, ami közel kerítene a lebukáshoz...

Lisette & Rhydian

I wish there was another way out…

Nem is tudom, hogy ez a vita, ami köztünk zajlik, annak köszönhető-e, hogy mostanra közel sem vagyunk már józanok. Vagy inkább annak, hogy halálra idegesít, megeshet szándékosan. Vagy szimplán csak így reagálunk egymásra. De most már én is nyakig benne vagyok, elértem azt a pontot, amikor nem igazán válogatom meg, hogy mi hagyja el a számat.
- Ha akarnék, már ott lennék. – A löttyedt combjai között. Bár csak mormogok, a hangom azért így is jelentőségteljes. Olyasmi ez, amit ha nem kellene bujkálnunk, valószínűleg fennhangon, erős gesztusokkal vágnánk egymás fejéhez, én el sem tudtam képzelni eddig, hogy ilyen szituációba keveredjek. Ez az egész, annyira nem én vagyok. Mintha teljesen kifordított volna önmagamból. Vagy ő, vagy Brie elvesztése. Vagy a kettő együtt, nem tudom, de borzasztóan messze van az a Rhydian, aki néhány hónappal ezelőtt én voltam. Sorozatban mondok és csinálok olyan dolgokat, amikről sosem gondoltam volna, és ez valahol kényelmes, mert nem száműzöm magam a rám erőltetett konvenciók közé, ami most sokkal inkább tehernek hat, mint a normál mindennapok tükrében, valahol viszont ijesztő. Vajon hol lesz ennek a vége?
Sokkal jobb! Na persze. Sokkal. Lassan már úgy érzem, pattanásig feszülök. De az indulat, ami az alkohollal keveredve az ereimben forrong, valahogy a szexuális feszültséget sem hagyja kialudni bennem, sőt, már-már olyan vagyok, mint egy túlfeszített íj, ami bármi apróságra képes lenne elpattanni, de amit tesz, messze nem nevezhető apróságnak. Kész. Nem bírom tovább.
Az ajkai után mozdulok, és ha most bárhol máshol lennénk, nem tétováznék. A tó közepén azonban nehéz dolgunk van, ha nem lenne itt ez a némber, az sem zavarna, ha csak a partig úsznánk ki. Így viszont…
- Lis? – Nem tudom, mi történik, csak a felszisszenést hallom, és a fájdalom hangjait. Végül pedig a figyelmeztetést. Ami viszont ennél is jobban meglep, hogy nem csak a nőkre jellemző, üres fenyegetőzés, a teste valóban elernyed a karjaim közt. Jó ég.
Fogalmam sincs, mi történhetett, de gyorsan alámerülök vele, hogy átjussak a csónak peremén, majd odakint már egy kicsit többet látva, a fejét a víz felszínén tartva, kiúszok vele. Lélegezni szerencsére lélegzik. Magunk köré csavarom az elbújtatott törölközőket, és azon az útvonalon, amit ő mutatott, fel is viszem a kastélyba. Ha józan lennék, valószínűleg máshogy döntenék, és inkább orvot hívnék hozzá, de amint felérünk, és ledőlök vele az ágyba, szinte pillanatok alatt én is kidőlök.

***

Arra ébredek, hogy valaki a nevem suttogja. Nem, nem is annyira suttogja… hozzám beszél. Félálomban oldalra fordulok. Brie. Ki más?
- Jó reggelt... – hunyom vissza még egy kicsit a szemem, azért eléggé érzem a fejemben a nyomást. A testem, mintha ólomsúlyú lenne, fogalmam sincs, mit csináltam tegnap, de alig bírok megmozdulni. A jobb tenyerem az arcára simítom, és gyengéden hátrasimogatom a kósza hajszálakat. Végül egy kicsit mégis közelebb mozdulok hozzá, hogy a szokásos csókkal ébresszem. Az ujjaim pedig lesiklanak az arcáról, végigcirógatva a nyakát, majd a takaró alatt végigbarangolva a testét. Mire a melleihez érek, már érzem is, hogy kezdenek megkeményedni az érintésemtől. Végigsimítok rajtuk, de haladok is tovább a dereka vonalán, a csípőcsontján, egészen a combjai tövéhez, ahol leírok egy lusta kört, és ha nem állít meg, lágyan a szeméremdobján is végigcirógatok.

Lisette & Rhydian

Miután megdiskuráltuk, hogy természetesen már ott lenne a „löttyedt” combjaim között, ha akarna, pár pillanatra csendben is maradok, hiszen ezzel elérte, hogy megtegyem. Komolyan elgondolkodom ezen a jelzőn, hogy most ezt mégis miért vágta a fejemhez? Ja, hogy azért, mert lassan negyven perce folyamatosan provokálom? Elképzelhető. Talán.
Az események olyan gyorsan kezdenek el pörögni, hogy szinte én magam sem hiszem el, hogy sikerült megtörni. Hamarabb hittem volna, hogy akár azt is megkockázatva, hogy lebukunk, kiúszik a partra és jelenetet rendez mérgében. Ezek szerint tud meglepetést okozni azért.
A csókja még a vártnál is jobban feltüzel, pedig már így is pattanásig feszültem, míg eljutottunk idáig, mert az rendben van, hogy én megpróbáltam őt kizökkenteni, de ez idő alatt én is rendesen beindultam. Már-már azon kezdenék agyalni, hogy mégis mi legyen a következő lépés, mert eszemben sincs megállni, de ekkor fájdalmas szúrást érzek a hasamnál és különböző, ájulási tünetek is jelentkeznek. Ez furcsa. Talán a hideg víz.
Gondolkodni sincs időm, csak jelzem Rhydiannek, hogy ha nem akar hagyni meghalni, jobb lesz, ha megfog és kivonszol innen. Innentől pedig csak reménykedem. Aztán el is halnak a hangok is körülöttem.

*****

Felébredve idegennek érzem a helyet, a fejem zsong és ahogy megmozdulok egy kicsit, akkor veszem észre, hogy konkrétan egy darab ruha sincs rajtam. Egy-két emlék az eszembe kúszik, roppantul berúgtam tegnap, aztán provokáltam, csókolóztunk és slussz. Egyelőre nem igazán tudom hová tenni a képeket, de azt jól tudom, hogy kibaszottul messzire mentem és Rhyd is biztos, hogy neheztel rám. Ehhez kétség sem fér, bárki más is ezt tenné.
A szememmel őt keresem, mire aztán váratlanul megszólal mellettem az ágyban. Egy pillanatra meg is ijedek. Jó ég. Lefeküdtünk volna végül? Nem emlékszem, az utolsó pillanat, ami még megvan fejben, az az, hogy mintha rosszul lettem volna. Hogy kerültem egyáltalán ide?
- Jó… reggelt – nézek egy picit furán rá, majd mikor közelebb mozdul, a meglepettségnek még csak ideje sincs kiülni az arcomra, ennek ellenére automatikusan viszonzom is a csókot. Most ennyire rákapott volna a dologra? Vagy talán bosszút forral? Mi van vele?
Testem érezhetően megremeg az érintése alatt és az ujjai nyomán apró libabőrök jelennek meg. Mit művel? Mire észbe kapok, a keze már a combjaimnál jár, nekem pedig eszem ágában sincs megállítani. Közben viszont folyamatosan azon kattog az agyam, hogy miért csinálja ezt, mire aztán fejbe kólint a felismerés. Hát persze! Azt hiszi, Brie vagyok. Hiszen ugyanolyan vagyok, baszki! Nyilvánvaló, hogy ha képben lenne és tudná, hogy én, én vagyok, akkor rögtön kiugrott volna az ágyból.
- Hm, valaki erotikus hangulatban ébredt – suttogom halvány mosollyal az arcomon, mert még én sem vagyok egészen magamnál és ahhoz, hogy egyáltalán bárkit el tudjak játszani, egy kicsit legalább magamhoz kellene térnem. Brie vagy Lis? Lis vagy Brie? Lőjük be a kettő közé, az lesz a biztos. Vagyis inkább nem egyértelműsítem, csak egy icipicit kihasználom a helyzetet. Amíg nem kap észbe.
Közelebb kúszom hozzá és aprót mozdítva rajta –persze ha engedi, mert anélkül nem igazán megy a dolog, igencsak erőfölényben van- a hátára gördítem. Szorosan hozzá préselem magam és a vállára hajtom a fejem, a mutatóujjammal pedig a mellkasán „rajzolgatok”. Ezt azért egészen meg lehetne szokni.
- Kialudtad magad? – kérdezem halkan, bár kíváncsi lennék a folyamatra hogy mégis hogy kerültünk ide és aztán mi történt? Nem emlékszem, hogy megébredtem volna egyáltalán, de az azért egy kicsit aggaszt, hogy úgy kidőltem, hogy tulajdonképpen reggelig se kép, se hang, és még csak azt sem tudom, mitől? Az alkohol persze biztos rásegített a dologra, de ez önmagában még nem annyira elég.
Mellesleg az is biztos, hogy totálisan berágott rám és ha majd rájön, hogy én nem Brie vagyok, akkor majd kizavar a szobából, de olyan kurva gyorsan, hogy lehetmajd többet nem is látom majd. Jól elintéztem. De azért remélem, hogy egy kicsit legalább beférkőztem a gondolataiba.

Lisette & Rhydian

I wish there was another way out…

- Úgy tűnik – mosolyodom el a megjegyzésére, ami még a kissé rekedtes hangomon is érződik. Ezzel kár is lenne vitatkozni, kívánom, az illatát, az érintését, a teste minden porcikáját, meglehetőst zavaros álmaim voltak az éjjel, nem emlékszem sokra, de az a kevés, fel-felbukkanó kép és formálódó jelenet elég bizarrnak tűnik. És erotikusnak.
Mikor aztán a hátamra dönt, és a vállamhoz fúrja a fejét, egy kicsit veszteg maradok, és a mellkasomon zajló térképészetét élvezve a maradék álmot is kidörzsölöm a szememből. Megpróbálom jobban összekaparni az emlékeimet az estéről, hogy válaszolni tudjak a kérdésére. Mért kérdezni, hogy kialudtam-e magam?
Aztán ahogy egyre mélyebbre ások, az álmomnak is egyre több részlete ugrik be, én pedig fokozatosan ráébredek, hogy… ami az első fél percben álomnak tűnt, az valójában… Eszembe jut a szanatórium, aztán a baleset, hogy Brie nincs többé, aztán Elisabeth, és a tegnapi kiruccanásunk. Meg, amit művelt. A felismerés úgy omlik rám, mint akit agyon kíván nyomni egy egész hegyoldal.
A hangulatom rögtön átalakul. Szóval megint csak az őrületem játszik velem, a kényszeres ragaszkodás, ami állandóan Brie-t láttatja velem. Hirtelen annyira dühös leszek tőle. Magamtól. Elisabeth-től. Az éjjel és a ma reggel történéseitől. Hogy konkrétan hülyét csinál belőlem, de nem kell annyira megerőltetnie magát, csinálok én könnyedén magamból is.
Mély levegőt veszek, és olyan hirtelen, olyan gépiesen ülök fel az ágyban, ami már önmagában árulkodó lehet számára. A tekintetem kerüli az övét, inkább csak az előttem lévő térszeletre fókuszálok. Nem akarok ránézni, mert egyrészt tudom, hogy nincs rajta ruha, az előbb ugyebár elég aprólékosan végigtapogattam… csodálatos. Másrészt attól félek, hogy ha ránézek, annyira elöntene a düh, hogy nem tudnám visszafogni magam. Nem akarok még mélyebbre süllyedni azzal, hogy kiabálok vele, és toporzékolok, mint valami valós elmeroggyant.
Pedig nagyon haragszom rá. Minél több pontja ugrik be az éjszakának, annál inkább.
Azt sem tudom, tudja-e, hogy az előbb Brianának hittem, vagy mi járhat az ő fejében, de őszintén szólva ez most nem is annyira érdekel.
- Hagyj magamra – mondok csak ennyit, az mondjuk perpill nem jut eszembe, hogy a ruhája az egyáltalán nincs, mert kábé az egész a tóban landolt az éjjel, egy törölközőt ráterítve hoztam fel. Az ájulása viszont igen, és hogy kis híján bele is fulladt a vízbe. Esküszöm, ez a nő még nálam is őrültebb, és állítólag ő gyógyít engem.
- A mai kezeléseket pedig mondd le. – Nem érdekel, mi volt betervezve mára. A hangom merev, távolságtartó és kemény, de mégsem durva. Érződik benne a visszatartott indulat, ezernyi dolgot vághatnék a fejéhez, és a kilencvenkilenc százaléka jogos is lenne, de nem akarom megadni neki a sanszot, hogy még egyszer kibillentsen önmagamból. Ezzel végeztünk.

Lisette & Rhydian

Meglepődöm, mikor ébredek. Első sorban azon, hogy Rhydian apartmanjában vagyok, ezen belül pedig az ágyban, totál meztelenül, mindezek után pedig még csókkal is ébred, a hab a tortán pedig az, mikor végig simít a testemen, nekem pedig rögtön elillan a fejfájásom is. Ehhez nem tudok mit hozzáfűzni. Hamar rá kell jönnöm viszont, hogy nem azért ébreszt így, mert egy éjszaka alatt halálosan szerelmes lett belém, hanem mert vagy még fél kómában azt hiszi, Brie vagyok vagy pedig tényleg kezd megőrülni. Nem vetem el az utóbbinak a lehetőségét.
Mire már lendítenék a dolgon és eldönteném, melyik Charlevoix lányt alakítom kora reggel, máris olyan hirtelenséggel ül fel az ágyon, hogy a hülye is látja, hogy kitisztult nála a kép. Mikor aztán teljesen más hangnemben szól hozzám, már száz százalékig biztos vagyok benne. Remek. Egy kicsit lassabban is ébredhetett volna.
Kitakarózom és felülve az ágyon, lelógatom a lábaimat, de felszisszenek fél ültömben, mert valami nincs rendben a hasamnál. Bassza meg, iszonyatosan szúr. Ennek ellenére erőt veszek magamon és a lábujjaim lassan érintik a szőnyeget, majd aztán fel is állok, anyaszült meztelenül, mert hát ruhám, az nincs.
- Jól van – mondok ennyit, mert gondolom, most nem szándékozik semmiféle beszélgetésbe elegyedni azok után, hogy valószínűleg fortyog benne a düh. Kénytelen vagyok megkerülni, hogy az asztal felé vegyem az irányt, ahol észreveszek egy inget a székre terítve. – Ezt kölcsönveszem, ha nem gond – lengetem meg, mielőtt még magamra teríteném és végig gombolnám azt. – Ha gond, akkor is, mert pucér vagyok, és szerintem még mindig jobban elviselsz jelen helyzetben az ingedben, mint anélkül – mosolyodom el, mikor végeztem és visszafordulok felé.
- Lemondok mindent, oké – nyugtázom a dolgot, majd ahogy figyelni kezdem, látom rajta, hogy egyszerre ideges és érzi magát hülyén. Már-már egy kicsit sajnálni is kezdem. Mekkora egy bunkó vagyok, hogy kihasználtam ezt a tegnap estét. Ahogy agyalok rajta, be is ugrik a kép –vagyis az érzés inkább, mert kép nem sok volt a vaksötétben-, ahogy feladja a harcot és végül enged a csábításnak. Kiállhatatlan voltam, meg kell vallani.
- Hé Rhyd – szólalok meg végül, most már nem olyan harsányan, mint az előbb. Halkabb vagyok és kicsit közelebb is merészkedem hozzá, de csak tisztes távolságban. Túl gyors volt ez a tegnap, még én is érzem… - Ne haragudj – harapok az alsó ajkamba és felpillantok rá, mikor csak egy-két lépésre van tőlem, én pedig a kanapé háttámlájának dőlök. – Sok volt a vodka – mosolyodok el kicsit. Ahogy a vonásait figyelem, látom rajta, hogy pattanásig feszül az idegtől. Ez így nagyon nehéz lesz. Rendben van, hogy túlmentem egy határon, de azért neki is le kellene nyugodnia egy kicsit.
- Az előbb… azt hitted, hogy a feleséged vagyok, ugye? – kérdezem, mert hát nyilvánvaló, igen, de ha nem néznék ki totál ugyanúgy, akkor nem lenne az, szóval egy kis színjáték következik, tessék-lássék! – Figyelj, ez nem jó így, ha mindenkiben őt látod. Ha ezt nem próbálod megszüntetni szépen lassan, abba egészen biztos, teljesen bele fogsz őrülni – mondom teljes hitelességgel, pedig hát egy az egybe Briana vagyok, minimális különbségek fedezhetők fel. Anyajegyek. Hegek. A szemem színe egy fél árnyalattal világosabb, mint az övé volt. Tényleg csak olyan különbségek, amik alapos megfigyelés és összehasonlítás alapján figyelhetők meg. Mindenesetre valahogy közelebb kell hozzá férkőznöm, és a tegnapi este után nem lesz egyszerű, mert talán inkább kettőt léptem hátra, mint egyet előre…

Lisette & Rhydian

I wish there was another way out…

Hallom a neszeket, a szisszenést, és érzem az ágy mozdulását is alattam, de akkor sem nézek oda. És nem is szólalok meg, azt a két rövid kérésnek álcázott utasítást kivéve, amit komoran és határozottan elmormolok. Látszólag érdektelennek és elutasítónak tűnök, mint aki alig várja, hogy elhagyja végre a szobát, ez utóbbi ugyan igaz is, de valójában cseppet sem könnyű ilyen passzívnak maradnom. Nagy a kísértés, hogy a fejéhez vágjak nagyon sok mindent, és kiüvöltözzem magamból a feszültséget, ami annyira fortyog bennem, hogy a mai nap biztos, hogy szükségét érzem egy kiadós edzésnek. Mindjárt fel is hívom az oktatót, hogy tartsunk ma különórát, mert ha nem, hát biztosan meg fogok őrülni, ha még eddig nem kattantam volna meg eléggé.
Lis persze azért is besétál a látómezőmbe, mért ne tenné, végül is csak bárhol máshol közlekedhetne ebben a kurvanagy szobában. De ezzel együtt eléri, hogy mégis felpillantsak rá, még épp elcsípem a mozdulatot, ahogy nekem háttal magára kanyarintja az ingemet. Szóval az ingért ment oda…
- Nem gond – morranok újabbat, a lehető legminimálisabbra redukálva a kommunikációt. De aztán, ahogy folytatja… egyszerűen nem tudom megállni szó nélkül.
- Zseniális meglátás. – És most már tényleg azt hiszem, hogy eltűnik végre, de még mindig ott áll, ha nem is rá fókuszálok, a perifériában látom az alakját: nem mozdul. Mikor kiejti a nevem, most már tényleg megomlok egy kicsit, ami egy mély sóhajban kerül kifejezésre. Megdörzsölöm az orrnyergem. Mi van?
- Mi van? – pillantok rá végül, most már egészen, leplezetlenül, és készakarva. A szavai bevallom, meglepnek, erre nem számítottam tőle. Beismerésre. És bocsánatkérésre. Igen, a vodka sok volt. De ne próbáljon meg mindent ráfogni.
Végighallgatom, de nem válaszolok, bár a jelenlegi helyzetben szerintem már ez is a jó jelek közé tartozik. Inkább csak bólintok egy kurtát, hogy hallottam, megértettem, kommentálni ezt sem akarom.
A témára, amit felhoz, megfeszül a gyomrom, és talán a testem más pontján is látszik hasonló reakció. Most tényleg arról akar beszélgetni, hogy…
- Ezért vagyok itt, nem igaz? Hogy szépen-lassan megszűnjenek a látomások – ismétlem el némi kesernyés, ironikus színezettel az ő szavait is. És hogy ne őrüljek bele teljesen. – De eddig még nem sok minden változott… - teszem hozzá kevésbé kemény hangon, mint amivel eddig beszéltem. Magam sem tudom, hogy miért. Egyszerűen csak kikívánkozik. Talán a reményvesztettségem hozadékaként. Ez az egész szanatórium is egy nagy adag lófasz.
- Szétrobbanok ettől a tehetetlenségtől – fésülöm hátra a hajam az ujjbegyeimmel, majd én is ledobom magamról a takarót, magam köré tekerem a földön heverő törölközőmet, és felállok az ágyból. Az ablakhoz lépek, felemelem az asztal szélén strázsáló üveget, és egy nagyobb kortyot veszek belőle a számba, de nem nyelem le azonnal. Azt akarom, hogy égessen egy kicsit. Azt akarom, hogy fájjon. Mindegy, hogy mi, de testileg fájjon, és akkor könnyebb lesz valamivel.

» Lisette & Rhydian - Ways to make you fade away
» Gentlemen's play - Benjamin & Rhydian
» brand new handmaid's tale | rhydian × anaїs