welcome to montreal!

Tárgy: Re: valentines - ben x ana Szomb. 14 Nov. 2020, 03:58

Néha szükségünk van egy kis változatosságra, hogy fejlődhessünk, kiszakadhassunk a mindennapokból. általában ezek azok az alkalmak, amikor az ember elgondolkozik, igazából mindaz ami eddig annyira magától értetődő volt és úgy fogadta, mintha alanyi jogon járna, az igazából ajándék, valami olyan kincs, ami könnyedén hiányozhat. Amikor a szeretett nő nem ébred mellettem, amikor nem jár a reggeli csók és nincs miért felkelnem. Mert ezek az apróságok hiányoznak. A reggeli mellett ücsörögve ugyan több időm van újságot olvasni és a friss tudományos cikkeket böngészni, mégis hiányzik, hogy nem állok neki a reggelinek, nem beszélgetek tartalmasakat. A telefonommal szemezve jövök rá, hogy igazából szívesebben hívnám fel akár azonnal is Anát, csak hogy hallhassam a hangját, minden rendben van-e otthon, Emma elkészült-e időben... de bizonyára épp vele van elfoglalva és van ezer dolga ezen kívül.
Mikor még titkolóztunk és tényleg konferenciára mentem, nem az volt az első gondolatom, hogy jelentkezzek, csak kiélveztem a tűzszünetet a megbeszéléseken és csak azokra koncentráltam. Azt vettem észre magamon, hogy néha a telefonra nézek, néha a kijelző is felvillan. Mindjárt Valentin-nap és én azt ki nem hagynám. Csak az esti beszélgetésekkor nyugszom meg teljesen és anélkül nem is fekszem le, legyek bármilyen álmos.
Ana azt kérte, szóljak, amikor indulok. A "Szia kicsim, épp most fordulok ki az hotel parkolójából" nem csak egy szimpla üzenet volt. Valahogy olyan megérzésem támadt, készülni fog. Hisz annyira maximalista... azt tudja, hogy én is? Mert az első dolgom lesz felvenni azt a hatalmas csokrot a virágostól, amiben pontosan 14 szál tulipán van és közéjük pedig édességeket tűzdeltek. Nem adok kicsire és mikor kiszállok a kocsiból, a csokortól ki sem látszok szinte. De annyira gyönyörű. Nyúlok a kulcsért, nyitom az ajtót, belépek.

Tárgy: Re: valentines - ben x ana Szomb. 14 Nov. 2020, 03:58

A parfümöm édeskés, kellemes illata lengi be az egész teret, ahogy sétálgatok. Az orrom most páratlan, nem véletlenül nem bírom elviselni a nyers hús szagát, bár azt hiszem az, hogy nem undorodom Ben halkonzervjeitől, egy kicsit más irányba billenti a mérleg nyelvét. Teljesen más az, hogy én sushit rendeltem vacsorára, a lazaccal korábban sem voltak fenntartásaim, és a gyerekünk is igen látványosan szereti minden fajtáját. Azt hiszem, ezért nem hibáztathatom Bent, pedig olyan jól esne csak úgy kiborulni, ha megérzem a konyhában, hogy halat evett és nem vitte ki a dobozát a kukába. Pont olyan lenne, mint mikor összeköltöztünk, súrlódásokkal teli kapcsolat, amiért tudom, hogy megéri küzdeni. Ehelyett most mindent ellep a rózsaszín köd, készülök, mint egy rossz romantikus filmben, pedig én igazából nem ilyen vagyok. De mégis, jelentősége van ennek a napnak is. Ez az első, hogy hivatalosan is együtt vagyunk, együtt élünk és mindenki előtt nyíltan vállaljuk, hogy szeretjük egymást. És a gyerekeinket. Bár Emmának nem ő az apja és a helyzet elég kritikus még mindig, de úgy érzem, hogy lassanként még ő is megbarátkozik a gondolattal, hogy nagy testvér lesz. Benről pedig messziről látszik, hogy jó apa lesz, a lányomnak is remekül gondját viseli, mintha csak az övé lenne. Most pedig itt állok, gondosan előkészülve, a Valentin-napi szerzemény és a teljesen megszokott köntösömben és izgatottan várom, hogy mit sem sejtve betoppanjon. Hogy körbenézve meglássa micsoda rend és tisztaság uralkodik a lakásban, hogy a vacsorát megpillantva elakadjon a szava, és hogy a pocakom láttán túlcsorduljanak az érzelmei. Borzasztóan lelkes vagyok, a hormonok teljesen felhúznak, alig tudok megülni egy helyben, úgy szeretném már, ha itt lenne és magamhoz szoríthatnám. Négy nap hosszú idő, borzasztóan hosszú, főleg ha hiányzik valaki. Talán pont ezért sejtem meg, hogy megérkezett, még mielőtt a zárba dugná a kulcsát, talán pont ezért sietek elé olyan lendülettel, hogy a nyakába is vetném magam, ha nem tartana maga elé egy hatalmas csokrot, mint valami pajzs.
- Édeseem.. - pillantok rá, aztán a virágkölteményre, amit tele van tulipánnal, most mégsem az érdekel, így a csokrot tartó kezét nemes egyszerűséggel elhajtogatom az útból, hogy ott ahol vagyunk, félig kitárt ajtónál pótolhassam az összes csókot, amik a napok alatt elmaradtak.

Tárgy: Re: valentines - ben x ana Szomb. 14 Nov. 2020, 03:59

Váratlanul ér a heves reakciója. Nem kellene meglepődnöm rajta, hisz tudom, hogy mennyire hiányoztam neki, ha nem mondta volna ezt el minden egyes esti beszélgetésünkkor a skype-on, akkor egyszer sem. És láttam rajta, láttam, hogy érzékenyül el, hogy harapja el a mondandóját, mielőtt elpityeredne. Annyira szeretem őt mindenért, amit tesz, ami a lénye, amit változtatott, amióta csak ott élek velük... pedig nehéz volt összeszoknunk, én mint borzasztóan rendmániás ember, ő pedig a bohém művész. Igaz, nekem nem nagy dolog nekiállni takarítani, ha nem rakodnak el, én szó nélkül is megteszem helyettük, de cserébe rengeteg szeretetet kapok és gondoskodást.
Nem tudom eldönteni, hogy széttárjam a kezem - pedig annyira magától értetődő - vagy csak odaadjam a csokrot neki, én ez utóbbi mellett döntök. Mint hamar realizálódik bennem, hogy a rosszabbik lépés mellett döntöttem, úgy lendül el a kezem az útból, mintha csak haszontalan korlát lenne. A virágcsokor arccal lefelé simul az oldalamhoz, miközben szabad kezemmel Anaïst húzom magamhoz. Az ajtó tárva, akár a szomszéd is betátoghatna az idilli jelenetre. Mondjuk most engem sem érdekelne, úgy viszonzom mohó csókjait, mintha soha többé nem tehetném meg. Ujjaim a ruha finom anyagának fodraival játszanak, ahogy végigsimítok végül a hátán, csókjaim pedig negédesekké szelídülnek.
- Boldog Valentin-napot, Kicsim. - mosolyodok el szeretetteljesen rá pillantva. Gyorsan eszembe jut, hogy egy csokor még mindig a kezemben lóg, most ismét felemelem.
- Úgy emlékszem, valamelyik nap csokira vágytál. - kicsit beljebb sétálok, lábammal lököm be az ajtót. Eszem ágában sincs most őt elereszteni, csak egy pillanatra, hogy zárjak, akkor is csak épp egy aprót tolom el magamtól. Gyanakodva pillantok a köntösre, ujjammal végigsimítok a szegélye mentén, úgy pillantok ismét az imádott nőre.
- Mivel készülsz?

Tárgy: Re: valentines - ben x ana Szomb. 14 Nov. 2020, 03:59

Máris sokkal jobb, mintha a világot is szebbnek látnám, csak mert itt van mellettem és végre magamhoz tudom ölelni. Esküszöm nem értem azokat a nőket, akik képesek hanyagolni a kedvesüket hetekig, nekem akkor is nehéz elengedni pár napra is, mikor nem vagyok épp érzelmileg túlfűtött a hormonoktól. Hát még most. Nem csoda, hogy úgy csüngök rajta, mintha csak erre vágytam volna napok óta. A kedveskedő szavai, a hízelg hangja persze ott járt a fejemben elalvásnál, de mégsem ugyanaz, mint mikor két ölelő kar szorít magához.. Vagyis egy, amit először furcsállok, aztán tudatosul bennem, hogy nem vettem el tőle a felém nyújtott csokrot. Biztosan a nagy lelkesedésemben feledkeztem meg erről, de roham gyorsasággal orvosolom ezt a problémát. A friss pasztelrózsaszín tulipán gyönyörű, a szemem mégis most a közé tűzdelt édességeken akad meg. Erre már nem tudom visszatartani a nevetésemet sem. Pedig hogy utálom ezt a vackot, csak rontja a fogakat és növeszti a combokat. Mégis veszettül kívántam és Emma tudta nélkül bizony este meg is ettem két szeletet. Nem bírtam ki. Utána meg azt nehezményeztem Bennek, hogy ez mennyire nem jellemző rám. Tudom, ha itt lett volna, akkor még többet töm belém. Még élveztem is volna, mert a kis pocaklakó bizony ebben már most hasonlít a nővérére. Egy gyerekkel még úgy ahogy megvoltam, de kettővel már sokkal nehezebb dolgom lesz, ha dugdosni akarom a csokit előlük.
- Neked is boldogságosat, Ben - szinte elolvadok a mosolyától, annyira édesen kúszik ráncba a szája szeglete. Nem állom meg, hogy ne csókoljam meg újra, istenem, de hiányzott. Minden nyűg elpárolgott belőlem, ahogy belépett. Mondja bárki, hogy a szerelem nem orvosság, menten megmagyarázom neki, mekkorát téved.
- Nagyjából minden nap.. - sóhajtok nagyot elismerve ezzel, hogy attól, hogy nem beszélek róla, még nagyon is kívánom az édességet. Emmával sokkal jobban viseltem a hirtelen feltörő habzsolási vágyaimat. Bár valószínűleg azért, mert vele mindig barackot akartam enni. Most meg még a haltól sem undorodok.
- Vacsorával és még néhány meglepivel.. - húzom el a kezét ügyes mozdulattal a derekamról, még mielőtt előre tévedne, hogy kioldja az övet a köntösömön. Ujjainkat összefűzve húzom magammal beljebb a lakásba, hogy szemügyre vehesse a programot. Nem minden nap eszünk sushit, bár ő valószínűleg simán el is élne rajta.. Ma viszont nem ez az egyetlen különlegessség. - Emma ma anyuéknál alszik... - jegyzem meg, mielőtt még keresni kezdené, aztán eleresztem, de csak annyi időre, hogy vízbe tehessem a csokromat. Megsimogatom közben az egyik tulipán kifelé hajladozó szirmát, nem tökéletes, ettől még sokkal szebb az egész.

Tárgy: Re: valentines - ben x ana Szomb. 14 Nov. 2020, 04:00

Ha nem lenne a csokor a kezemben, engem is elkapna a hév, úgy csókolnám, mint még soha. Hiányzott, kár lenne tagadni és igazából nem győzöm én is kimutatni. Amióta csak vele vagyok, amióta a kapcsolatunk nagy fordulatot vett és amióta újra hitet adott. Hitet abban, hogy még van hová, hitet annak, hogy még lehet családom. Családunk. Mert mi már egy család vagyunk és ezt semmi nem másíthatja meg. Sem az idő, sem egy indok, egy apró összezördülés, sem pedig az ellentéteink nem jelenthetnek akadályt. Hiszem azt már egy ideje, hogy amennyire karakán ő, határozott, ugyan visszafogott, de pont csillapítja a nyugodtságom, azt pedig egyre nyíltabban vállalom, hogy sokkal mélyebben élem meg az érzéseket, mint ő. Vagy igazából mint sokan mások. De nem tehetek arról, én ilyen vagyok, ilyen nevelést is kaptam, egy nőt a férfi hordozza a tenyerén, kényeztesse el, legyen vele figyelmes. Mert minden egyszer csak megtérül. Pedig egy éve ilyenkor még bujkáltunk, most pedig a gyerekünket várja.
Mosolyom szélesebb, viszonzom az újabb csókját. Ha még lehetne, közelebb vonnám magamhoz, mi több két kézzel ölelném át, de akkor a csokor látja kárát.
- Akkor te másfajta édességre is vágysz. - búgom a füléhez hajolva. Értse ahogy csak szeretné. Sosem voltam egy szörnyen konzervatív fickó - ó dehogynem - mégis amikor a házasságom hamvába porladt, jelentősen elvesztettem az érdeklődésemet a házasélet felé. Ahogy azt szakszerűen mondanám, a libidómnak lassan befellegzett. Aztán jött ő, valami oknál fogva motivált, vonzott, belerántott a rosszba, pedig tudom, hogy én tettem meg a kezdő lépést. Kétségbeesett voltam, ő pedig partner. Később pedig sok mindenben partner. Olyan irreális helyzetekre vett rá, amikre álmomban sem gondoltam volna. Azt pedig pláne nem, hogy olyan tüzet csihol bennem, azt a pajkosságot szítja fel, amit talán régebben szégyelltem volna. Most már nem, rég nem. Ha az ember megtanul pléhpofával konferenciahívásban részt venni, miközben becézgetik, akkor sok minden másra is megedződik.
Ujjaimat az öv mentén futtatom végig, ismét bűnös gondolatok szökkennek elő rejtekükből a vacsora hallatán, az pedig, hogy Emma nem is fog megérkezni... jobb is, hogy kézen fog és beljebb invitál, mintha csak most nézném meg a lakást. Pedig szétnézek, jeleket keresek.
- Tudtad, hogy a gyömbér remek afrodiziákum? - ártatlan a kérdés, ártatlan arccal pillantok rá, ahogy pedig elereszti a kezem, én az aprócska üvegasztalhoz sétálok. Már minden kint van, előkészülve, csak ő hiányzik. Kigombolom az öltönyt, lazán ejtem le a vállamról és hajtom össze, hogy a kanapé karfájára fektessem. Csupán csak szétnézek az ételek között, máris tudom, hogy ezzel bizony volt szervezés, honnét, hogyan, mennyit, milyet.. Személy szerint a kedvencemet is megtalálom, hosszasan kezdek vele szemezni. De még nem török pálcikát, megvárom, hogy Ana csatlakozzon. Szóval néhány meglepivel...
- Remélem nem késtem sokat, ezt a napot csak neked szeretném szentelni.

Tárgy: Re: valentines - ben x ana Szomb. 14 Nov. 2020, 04:00

Egy pillanatra lehunyom a szemem, hagyom, hogy forró lélegzete csiklandozza a fülemet és már majdnem elgyengülnék a karjaiban, mikor rájövök, hogy virág - az én virágom - látná kárát ennek. Gyönyörű csokor, de vajmi kevés figyelmet szentelek neki, még az sem igazán foglalkoztat, hogy máskor hosszasan rendezgetem, míg tökéletes nem lesz, most csak az asztalon hagyom. Ben figyelmére vágyom, az ölelésére, a csókjára és a vacsorára, mert bizony már éhes vagyok.
- Bizony vágyom.. - csillan fel a szemem a megjegyzésére, futó csókot nyomok az ajkaira, aztán nem elfeledkezve a csokiról, a nappaliba veszem az irányt. Elégedetten nézem végig a helyszínt, büszke vagyok magamra, nagyjából minden tőlem telhetőt megtettem annak érdekében, hogy a mai este feledhetetlen legyen. Pedig sosem voltam valami nagy rajongója a Valentin-napnak, sőőőt. Valahogy az is olyan irracionális volt, hogy tudok valakit majd ennyire szeretni, ennyi odaadással és feltétel nélkül. Persze mint minden korábbi kapcsolatomnál itt is Emma volt a vízválasztó és a kérdés, amit feltettem magamnak: Rá merném-e bízni a lányomat erre a férfire nyugodt szívvel?! Kérdés nélkül.
- Tudtad, hogy nem szeretem a gyömbért? - húzom fel az orrom a gondolatra, hogy talán most még azt is befogadja a gyomrom. Lassan úgy érzem, hogy a hasam elárul engem, a hormonjaim pedig csak rátesznek egy lapáttal. Simán előfordulhat, hogy attól leszek rosszul, hogy nem vagyok rosszul. Szerencsére a lazaccal sosem volt problémám.
- Nem késtél.. Igazából, még nem fejeztem ... Nem akarok munkáról beszélni. A születésnapodat nem sikerült rendesen, kettesben megünnepelni, úgyhogy ma csak a tiéd vagyok. - mérem végig, ahogy leteríti a zakóját, kidombolja az ingjét. A nyakkendőt már én veszem le róla, aztán addig noszogatom, míg el nem helyezkedik, hogy aztán az ölébe fészkelhessem magam. - Milyen volt a konferencia? - folytok el egy vigyort, de valószínűleg ez rám is van írva. Már rég túlléptem azon az időszakon, mikor bizalmatlanul méregettem miatta, most tényleg csak pusztán az érdekel, jól érezte-e magát.

Tárgy: Re: valentines - ben x ana Szomb. 14 Nov. 2020, 04:00

A virágcsokor az asztalon landol, én pedig majdnem elnyúlt képpel pillantok el utána. De csak majdnem. Nem az számít most, hogy az annyira gondosan összeválogatott és megtervezett virággal mi történik, hanem hogy őt igen is sikerült vele meglepnem. Sanda gyanú éledezik bennem, hogy készült valamivel. Köntösben fogad ugyan, amiben nincs semmi furcsállni való, lévén néha már egészen korán belebújik. De valami nem hagy nyugodni, a jeleket keresem, a vonásait figyelem. Tudom mennyire hiányoztam neki az elmúlt napokban, láttam a kamerában, hallottam a hangján, a szavaiból... mostanában önmagát is megcáfoló módon bújik szinte mindig hozzám. És hosszú lehetne a lista arról, hogy mi minden változott meg röpke néhány hónap alatt. A terhesség különös humora, hogy pont olyanokat szeret és visel el, amiket eddig sohasem szeretett - noha lazacon kívül még nem láttam más halat enni - de könnyen elérzékenyül és úgy tolja befelé a csokit, mintha soha többé nem juthatna hozzá egy falathoz se.
Nem tudom, hogy mi vár rám, de egy pillanatra elámulok a terülj-terülj asztalkámon. Kigombolom a két legfelső gombot az ingen, mielőtt leülnék. Az nem kifejezés, hogy vágyik, annyira, hogy már süt róla mi mindenre vágyik. Én is, egyre jobban csak rá. Pedig éhes vagyok. A gyomrom tiltakozón megkordul, nem tetszik neki az elképzelt sorrend. Pedig Anát is a sok szemrevaló falat közé vetném nemes egyszerűséggel. Helyette csak visszafogottan mosolygok.
- Újabban viszont előszeretettel csócsálod. - kihívóan nézek rá, közben pedig csak szórakozottan forgatom meg a pálcikát az ujjaim között. Hálás vagyok igazából, amiért ennyire készült. Az én virágcsokrom sehol sincs ehhez képest. Kedvem lenne nekem is rendelni még ehhez valamit, de igazából megtehetjük ezt az év bármelyik napján. A Valentin-nap egyikünknek sem jelent többet egy átlagos napnál, most csak úgy... egybeesett a hazajövetelemmel és gondoltam meglepem valamivel. De teszem ezt igazából majdnem naponta valami aprósággal, mert éreztetni akarom vele, hogy mennyire fontos nekem.
- Ne is. Épp eleget dolgozol te minden egyes nap. - az ölembe fészkeli magát, ahogy leveszi a nyakkendőt. Nem neheztelek rá, amiért nem igazán tudtunk szülinapozni. Gyengéden tűröm el a haját a füle mögé, szeretetteljes mosollyal nézek a szemeibe.
- Akkor ma ünnepeljünk meg mindent. - apró csókot adok az ajkaira, miközben széttöröm a pálcikát. Felemelem az első falatot, beleforgatom a wasabiba és már emelem is a szája elé a falatot.
- Érdekes volt, kifejlesztettek egy új módszert végstádiumban lévő betegeknél. Még nincs egyértelmű áttörés, de enyhülnek a tünetek, sokkal humánusabb lett a helyzetük. A legjobb az lenne, ha visszafordítható lenne bárhonnét a betegség. - lelkesen kezdek magyarázni, mert eszembe jut, hogy ez a szekció bizony engem is érint. Nem kicsit. Aztán persze észreveszem magam, hogy nem egészen erről kellene szóljon az este.
- Vannak még rosszullétek? Hogy viselkedik az albérlőd? - nem tudok nem arra gondolni, hogy igazából hamarosan apa leszek. Már a puszta ténye felvillanyoz annyira, hogy fejben az is megvan, mit akarok venni neki, milyen bútorokat kapna, mit hogy állítanék össze és még sorolhatnám. Csak nem tudom, hogy fiúra vagy lányra tervezzek-e. Nekem igazából ez már teljesen mindegy azon sikertelen évek után, amik a hátam mögött vannak. Emmánál is érzem azt, hogy szívesen foglalkozok vele, segítek neki, adok tanácsot vagy épp magyarázom el neki, hogy mit nem csinál helyesen. Dorgálni sosem dorgálnám meg. Főleg most, hogy még haragszik egy kissé ránk.

Tárgy: Re: valentines - ben x ana Szomb. 14 Nov. 2020, 04:00

A grimasz, ami kiül az arcomra, elég egyértelművé teszi, hogy annyira nem örülök a terhességgel járó étvágy- és ízlésváltozásomnak, de ez a szükséges rossz, amit el kell viselnem. Azzal együtt, hogy mostanában már inkább előlem kell messzire dugni a csokit, nem azért mert Emma megeszi.
- A te hibád az egész... - forgatom meg a szemeimet, de hangom nem neheztelő. Nem tudok másra gondolni, csak hogy azért eszem ezeket előszeretettel, mert a baba inkább Benre hajaz, ezért eszek meg mindent, amit eddig nem. - ÉN továbbra sem szeretem a gyömbért... - hangsúlyozom a mondat első felét, hogy érezze a célzást, itt bizony a kis pocaklakó áll a háttérben. Ahogy a halszaggal is, meg a csokival. Szent ég, mikor ettem én utoljára ennyi csokit? Talán alsó tagozatban, összesen! Inkább nem is gondolok bele, még a végén kiborulnék, pedig ez az este valami egészen másról kellene, hogy szóljon.
- Nem dolgozok sokat... Ma nem dolgoztam sokat.. - javítom ki magam automatikusan, somolyogva, még mielőtt rám nézne azzal a 'na tudod ki hiszi ezt el' nézésével. Mert igaza lenne, mert ő is látja, hogy sok időt töltök az irodában. Vagyis pontosabban épp nem látja, mert akkor dlgozom a legtöbbet, ha ő is épp konferencián van. Egyszerűbb, gyorsabban telik az idő, ha hasznosan töltöm el és közben nincs időm azon keseregni, hogy mennyire hiányzik az, hogy az ölébe bújjak. Mint most.
- Tervbe van véve az ünneplés.. - biztosítom róla, még mielőtt a számba tuszkolna egy jókora falatot, én pedig hümmögve hallgatom rágás közben a lelkes beszámolóját. Nem kerüli el a figyelmemet, ahogy felcsillan a szeme, de a hangja önmagában elég árulkodó, tudom hogy mostanában szívügye, mert lelkiismeretesen végzi a munkáját. Mások nem is gondolnák mennyire. Nem csak azóta tűnik fel ez, mióta együtt is élünk, már korábban is láttam, hogy elfelhősödött arccal, nehezen viseli, ha egy felmerülő problémát minden tudása ellenére nem tud megoldani. Vagy nem azonnal.
- Ne légy telhetetlen, Benji, az ezért elég nagy reménysugár a betegeknek... - simítok végig az arcán, ujjbegyemet csiklandozza a szakálla, ahogy apró köröcskéket rajzolok bőrére.-Tudom, te orvos vagy, de néha hihetnél csak úgy dolgokban... - veszem el tőle a pálcikát és pár mozdulattal, anélkül, hogy egy centit is eltávolodnék tőle, a pálcikák közé ügyeskedek egy újabb falatot, a kedvencét. Bal kézzel borzasztóan ügyetlen vagyok, most mégis sikerül blemártanom előbb a szója szószba, majd a wasabiba, és csak remélem, hogy már nyitja is a száját, mielőtt az ingjén landolna egy jókora paca kíséretében.
- Csak reggel, de semmi komoly.. Egy kis émelygés, aztán a kávé rendbe tesz.. - bólintok a kérdésre. Bár talán nem kellene elárulnom, hogy a tudta nélkül azért még mindig iszom néhány kávét. Nem álltam le vele teljesen, nem is tudnék. Az ereimben inkább koffein folyik, mint kávé, és a terhesség alatt ugyan vissza kellene fognom magam, amit részben meg is teszek, de még így is kaphatnék érte csúnya pillantásokat. - Igazság szerint nagyokat alszik és azt akarja, hogy én is tegyek így.. - jegyzem meg szemforgatva. A fáradékonyság az, amit már az első terhességem idején is igyekeztem leküzdeni és valahogy sejtem, hogy a hadakozásom most fog folytatódni. Nem tudom, hogy melyiknek örülök kevésbé, annak, hogy elviselem a halszagot, vagy hogy simán tudok aludni is benne....

Tárgy: Re: valentines - ben x ana Szomb. 14 Nov. 2020, 04:01

Apró mosollyal hallgatom a "vádaskodását". Hát persze, tenni nem tehet ellene majdnem pontosan semmit. Ahogy az ellen sem, hogy a pocaklakó úgy fest az én ízlésvilágomat örökölte. Mekkora esélye volt mégis annak, hogy majd csupa olyan dolgot fog Anával etetni, amiket még nálam is gyűlöl? Egy-egy felbontott halkonzerv után fél napig szellőztet és közben kapom a megjegyzéseket, mennyire büdös van. A hal meg egészséges és nem mellesleg szeretem is. Nem fogok lemondani róla, igaz sokszor igyekeztem nem itthon enni vagy épp olyankor, amikor őt nem zavarta. Most egy darabig ez is mindegy, mert nem húzza az orrát a szagára. A gyömbérre már igazából nem is tudnék mit mondani. Szórakoztató nézni. Játékosan csípek az oldalába.
- Meg a sok csoki... - tekintetem provokáló, a vigyorom kihívó, ahogy teljes nyugalommal a szusit tunkolom és emelem a szája elé.
- Ma nem is dolgozol már semmit, én is félretettem. - vagyis nem teljesen mert ha faggat, akkor képes vagyok hosszas beszámolót tartani arról, hogy miben volt részem. Érzem, hogy sikerül túlságosan is hosszan kielemezni a tényeket, mert még a falatot is lenyeli mire a végére jutok. Pedig csak egy egészen aprócska kérdést tett fel. Bocsánatkérően pillantok rá.
- Valamikor sok mindenben volt hitem, talán csak most érzem úgy, hogy kezd visszajönni. - tátom a szám a falatért, még előre is hajolok nehogy az ingem bánja. Nem szokott zavarni, ha leeszem magam - főleg mert itthon vagyok - de a szója nem hiszem, hogy kijönne belőle. Szerencséje, hogy épp tele a szám, mert kedvem támadna felháborodni. A nemtetszés a kávéra kiül az arcomra és egy pillanatig korholóan fúrom sötét íriszeim az övébe.
- Az alvással semmi baj nincs, nem kell kávéval felkavarni. Neked sem árt a pihenés, még ha haszontalannak is érzed. A picinek annál jobb. - emelem a kezem, hogy a már ilyenkor jól bejáratott mozdulattal a hasára tehessem. Tudom, hogy még nem igazán érezni semmit, de a tudat nekem éppen elég.