welcome to montreal!

Rencontre première - Charlotte/Michelle

Charlotte/Michelle

Il n'y a qu'un bonheur dans la vie, c'est d'aimer et d'être aimé

Mikor a repülőgépen bemondták, hogy hamarosan leszállás, és kössük be az öveinket, már akkor nagyon izgatott voltam. Elvégre Montréal-ban vagyok! Azután, mikor sikeresen földet értünk, az újdonsült lakásom felé vettem az irányt, amit még egy Facebook-csoportban mutattak.

Ez mind tegnap történt. Ma pedig megbeszéltem egy lánnyal, akivel a csoportban ismerkedtem meg, hogy találkozunk a belváros Cafe Parvis nevű helyén, így (mivel tudtam, hogy van bőven időm berendezkedni a lakhelyemre) ahelyett, hogy a lakással törődtem volna, a ruhatáramban kutattam megfelelő holmi után. Elég hűvös az idő, különösen nekem, a nizzai időjárás után, de meg lehet szokni. Így egy fekete csőfarmert húztam elő a bőröndből, hozzá pedig egy fekete pólót, francia felirattal. Rákaptam még egy bordó, kötött pulcsit, vállamra csaptam egy kisebb táskát benne az irataimmal, mobillal és pénzzel, majd kiléptem az utcára és elindultam a kávézóhoz.
Csak hamar oda is értem, hála a régebben megírt messenger üzenetnek Charlietól, hogy merre találom ezt a helyet.

Aranyos hely volt, se nem giccses, se nem túl lepukkant. Ideális a stílusomhoz is. Leültem egy ablak melletti helyre, és amint az egyik pincérnő kedvesen megkérdezte, hogy mit hozhat, kértem is tőle:
- Köszönöm, egy meleg forrócsokit szeretnék - mosolyogtam, és ahogy bólintva lejegyzetelte a rendelésem a nő, el is tűnt az asztalom mellől.

Amíg vártam Charlie-ra és a forró csokimra, előkaptam a kistáskámból egy Montréal-ról szóló paksamétát, rajta a megnéznivaló látványosságokkal, helyszínekkel, és addig is tanulmányozni kezdtem.

✦

michelle × charlotte

A tegnapi nap hosszúra sikeredett. Na nem azért, mert bulizni támadt kedvem, sokkal inkább mert mások voltak olyan hangulatban és nem sikerült bezárni a ~~bazárt~~ bárt időben. Persze elég szépen megfizetik a túlóráinkat, ennek okán panaszra nem is lehetne okom. De mikor a szomszéd hajnali fél 10-kor áll neki lebontani a lakásokat határoló falat, nem indul túl kellemesen a napom.
A tegnapról esedékes mosogatnivaló még kitartóan ott várakozik rám a mosogatóban, nem halogathatom hát tovább, azzal nyitom a reggelt, hogy a konyhát a lelkesedés teljes hiánya mellett varázsolom patyolat tisztává. Senkinek nincs szüksége arra, hogy hazaérkezvén a depressziós élőzombi lakótársam még emiatt is húzza a száját. Valószínűleg egyébként is százszor megbánta már, hogy kiadta nekem a lakást vagy legalább azon gondolkozik, hogy négyszeresére emeli a lakbért. Miután úgy ítélem meg, hogy éppen elég házimunkából vettem ki a részem, emlékeztetem magam, hogy nekem bizony délutáni elfoglaltságom is akad, ugyanis ma érkezik meg Michelle, akivel valami csoda folytán sikerül egymásba botlanunk a neten és azóta több platformon is beszéltünk már. Nem toltam túl későre a találka időpontját, hiszen Európa és Kanada között van néhány időzónányi különbség és az utazás már önmagában is elég megterhelő lehet a szervezetnek. Én már csak tudom, hogy milyen érzés átrepülni a fél világot. Néhány alkalommal - még a szüleimmel - nyaralás gyanánt látogatást tettem apa hazájába, Ausztráliába. A jetlag pedig, nem kellemes jelenség.
Szokásomhoz híven későn indultam el, de mentségemre szóljon, hogy felkészültem arra az eshetőségre is, hogy elmúlatjuk a délutánt és innen esem majd be a munkahelyemre. Nem mellesleg pedig dobtam neki egy üzenetet, hogy nem felültettem csak kifogott rajtam a közlekedés.
A kávézóba érve azonnal megcsap a frissen őrölt fekete semmihez sem fogható illata és összefut a nyál a számban. El is felejtkeztem arról, hogy ma még semmit sem ettem. De mégsem a hasamra gondolok elsősorban, hanem a helyet kezdem pásztázni a képről már oly' jól ismert arcot keresve.
Az ablak mellett aztán megpillantottam a francia lányt, aki ennél jobban nem is hívhatta volna fel a figyelmet arra, hogy turista. Vagy legalábbis jelenleg annak néz ki, hiába tervezi úgy, hogy hosszú távra rendezkedik be.
- Üdv a városban! - lépek mellé lassan. Nem akarok ráijeszteni, és fogalmam sincs, mennyire mélyedt el az előtte heverő prospektusok nézegetésében. Egy kikandikáló, kósza hajtincset a fülem mögé tűrök, mielőtt még kedélyesen üdvözölném őt azzal a híres-neves kanadai vendégszeretettel.
- Charlie vagyok - mutatkozom be, holott tudom, hogy ez csak felesleges formalitás. Nehéz lenne összekevernem bárkivel, aki jelenleg rajtunk kívül a kávézóban tartózkodik. - Hogy utaztál? Tudtál pihenni a repülőn? Én sose tudok, mindig úgy szállok le, mint valami holdkóros. Borzasztó... - kezdek csacsogni, aztán hamar realizálódik bennem, hogy nem nagyon hagyom szóhoz jutni, így elcsendesedek.
- Egy hideg tejeskávét szeretnék, növényi tejjel, hab nélkül, cukorsziruppal és egy sajtos croissant. Legyen kettő! Köszönöm! - adom le a rendelést, mikor erre jár a pincér, én pedig helyet foglalok a lánnyal szemben. A hasam elégedetlenül kordul meg, már a számban érzem a reggeli-ebéd ízét. - Nem teljesen olyan, mintha otthon kérnéd, de meg kell kóstolnod! - jelentem ki, mielőtt még ellenkezhetne. Elvégre Kanada is egy kis Franciaország.

Charlotte/Michelle

Il n'y a qu'un bonheur dans la vie, c'est d'aimer et d'être aimé.

Nagyon belemerültem a szórólapok, prospektusok tengerébe, és ezzel együtt egyre inkább szerettem meg ezt a helyet. Pedig még alig láttam valamit belőle. Nézegettem a sok múzeum információit, képeit, a műemlékeket, szórakozóhelyeket, és gondosan egy külön kupacba rendeztem azokat a lapokat, amik érdekelnek engem. Hát, mit ne mondjak, még így is akadt elég látnivalóm. Közben meg is rezdült egyszer a mobilom. Megnézve a mobilom zárolt képernyőjét, egyből láttam, hogy Charlotte írt, így csak hamar meg is nyitottam az üzenetet, amiben annyi állt, hogy a közlekedés miatt késni fog. Magamban jót mosolyogva gondoltam ekkor: Hm, ezek szerint akkor, pont olyan a közlekedés, mint otthon. Majd újra a lapjaimnak szenteltem a figyelmem.

Úgy negyed (vagy fél) órával később, nem tudom pontosan, nem néztem az időt, hallottam a kávézó ajtaja fölé szerelt csengő élénk hangját, és a hang irányába fordítottam a fejem. Én rögtön kiszúrtam, de neki egy kis időbe beletelhetett, míg meg nem talált a többi vendég között. Mielőtt végül észrevett volna, újra a prospektusokba néztem gyorsan, mosolyogva. A többi bent lévő ember zajától elég rosszul, de azért halkan hallottam lépteket, amik végül mellettem álltak meg és óvatosan megszólított, köszöntve a városban, kedves hanggal. Ekkor felnéztem - újra - az épp előttem levő paksamétából, és szintúgy kedvesen köszöntem vissza:

- Szia! Én is örülök, hogy itt lehetek! - mosolyogtam - Valamint annak is, hogy így már személyesen is találkozhatunk - tettem hozzá. Ő pedig utána személyesen is bemutatkozott, bár igaz, ami igaz, ez igazából már nem is lett volna szükséges. Majd utána az utazásomról kérdezett, és kicsit belemerült aranyosan a beszédbe, majd hirtelen elcsendesedett, feltételeztem, hogy azért, mert észrevehette, hogy csak itt ülök csendben és nem szólalok meg. Pedig volt probléma, szeretek akár csak hallgatni is másokat. Viszont így, hogy abbahagyta a beszédet, nekem kellett folytatnom, így válaszoltam a feltett kérdéseire:

- Oh, köszönöm, nagyon jól! - mosolyogva, betettem gyorsan a táskámba a városról készült lapokat - Nagyon kényelmesek voltak a gépemen az ülések, így szinte az egész utat végigaludtam. Pedig aztán én nem olyan vagyok, aki a hosszú utakon pihenni tud - kuncogtam halkan magamon, és ekkor jött a pincér is a forrócsokimmal, amit rendeltem, így Charlie is tudott rendelni. Meglepődtem, mikor kettő sajtos croissant-t kért, és már kezdtem volna ellenkezni udvariasan, de ő megelőzött azzal, hogy ezt muszáj lesz megkóstolnom, így csak szolidan somolyogva megköszöntem a kedves gesztust.

Belekortyolva egyet az italomba, rögtön még inkább mosolyogni támadt kedvem, annyira finom volt. Majd amíg vártunk Charlie rendelésére, beszélgetést kezdeményeztem újra, az alábbit kérdezve:

- És, meddig van időd, hogy itt eltöltsd velem az idődet? Mert én ráérek, de viszont tudom, hogy nem mindenki vállalkozó, kötetlen munkaidővel - mosolyogtam rá, várva a választ, újra a forrócsokimat a számhoz emelve ivásra, és már nagyobb adagot kortyoltam belőle. Véletlenül egy kicsi csokibajuszom is lett, amit néhány perc múlva láttam meg az asztalon fekvő telefonom képernyőjén, és villámgyorsan letöröltem azt egy szalvétával zavartan. Kicsit cikinek éreztem ekkor magam, de közben nevetni is tudtam volna magamon.

✦

michelle × charlotte

Nem csináltam még ilyet, nem ismerkedtem interneten senkivel a világ másik tájáról, akinek feltette szándéka volt, hogy a városba jön. Talán ezt még anyámnak sem fogom reklámozni, mikor szombaton felhív a szokásos heti telefonbeszélgetésünk alkalmával. Még a végén húsz éves létemre letromfolna, amiért meggondolatlan vagyok és bedőlök ilyen trükköknek. Elvégre akár egy köpcös, kopasz fickó is felvehette volna a fiatal lány személyazonosságát. Skype? Ugyan már, anyu csak addig van kibékülve azzal, míg láthat engem... Az anyák már csak ilyenek.
De szerencsémre pont ugyanaz a kedves arc fogadott a kávézóban, mint a képen és a videóban. Nem kell itt semmiféle emberrablási kísérlettől tartani, kérem szépen. Egyébként is csak a jóindulat vezérelt, mikor felajánlottam a segítségemet. Velem még nem fordult elő, hogy egy teljesen másik kontinensen akartam volna új életet kezdeni, de ha valaha a jövőben lesz ilyen, én is örülnék neki, ha valaki a pártfogásába venne néhány hónapra, míg beleszokom az új környezetbe. Ez történik most itt is. Szüksége van valakire, aki ismeri a várost, én pedig - mutatok gondolatban két kézzel magamra - történetesen elég jól ismerem az egész könyékét is. Nem voltam soha jó gyerek, na.
- Személyesen sokkal jobb, mint mindig csak keresni az időpontot az időzónák miatt.. - értek egyet. Nálam pláne macerás volt a munkám miatt megtalálni azt a sávot, amikor ráérek és neki sincs semmi különösebb elfoglaltsága. De néhány beszélgetés még nem jelenti azt, hogy ismerjük egymást. Az a rész majd most következik.
- Ezt örömmel hallom, mert szükség lesz az energiára - biztosítom róla mára jó előre, hogy nem csak itt fogunk ücsörögni a kávézóban és a tejhabon bámulni a szívecskés mintákat, amiket olyan nagy szeretettel rajzolnak rá nekünk a baristák. Ugyan nem egy egész várostúrát terveztem be mára, csak azokat a pontokat, amik az első napokban sokat segíthetnek neki, de még így is elég nagy távot fed le. Főleg a tömegközlekedés, na az nem piskóta.
Nem is teketóriázom sokat, mikor ideér a hideg kávém és a kért croissant-ok, gyorsan bele is harapok az egyikbe és közben a másik tányért elé tolom. Nem vicceltem ám az energiával! Bár nem sűrűn eszem péksüteményt reggelire, inkább az a gabonapelyhes fajta vagyok, most mégis nagyon jól esik. Főleg leöblíteni egy finom, édes koffeinbombával. Erre van nekem szükségem!
- Este dolgozom majd, zárásig vagyok. De ha gondolod bemutatom neked a bárt, 10 után már elég szépen mozgolódnak a fiatalok.. - ajánlom fel neki. Persze arról fogalmam sincs, hogy mennyire bulis természet, mennyire lesz fáradt a nap végére vagy úgy egyáltalán mennyire van kedve rögtön az első nap fejest ugrani a kanadai éjszakai életbe. Akkor sem sértődnék meg, ha visszautasítaná a lehetőséget, talán egy kicsit túl segítőkész és lelkes vagyok. De ezt csak nem róhatja fel nekem senki.

Charlotte/Michelle

Il n'y a qu'un bonheur dans la vie, c'est d'aimer et d'être aimé

Mikor az időzónákat említette, bólintottam egyet. Ettől féltem is egy kicsit, de szerencsére eddig simán ment minden. Nem aludtam el, és nem vagyok fáradt. Mint kiderült, ez pont jól is jön, mikor azt mondta, hogy szükség is lesz az energiára. Még nem tudom, hogy pontosan milyen helyekre megyünk majd, de máris egyre izgatottabb vagyok.

- Akkor még jó, hogy nem magas sarkút vettem fel! - viccelődtem a tornacipőmre pillantva és kicsit felnevettem. Mikor aztán a pincér újra megjelent hozva a lány kávéját és a croissant-okat, rögtön az egyik péksüteményt elém tolta a lány, a másikba pedig beleharapott.

Mosolyogva nézve rá, némán még egyszer megköszöntem, és enni kezdtem. Tényleg nagyon finom volt, szétomlott szinte az ember szájában. Talán esetleg néhány helyen ettem hasonlót a szülőhazámban. De kétségkívül a legjobbak közé sorolható! Ezt hangosan is megjegyeztem (igaz, kissé csámcsogva is jóízűen), amiből kábé ennyit hallhatott: "Ezzhmm...valhmiii..menyhemmi.." Fordítom is: "Ez valami mennyei." Igen, igen. Úgy viselkedem, mint egy ötéves. De szinte mindig, ilyen vagyok. Sőt! Tuti, ha nekem egyszer lesz családom, a férjem fogni fogja mindig a fejét, arra gondolva, hogy egy gyereke születésénél volt jelen, de akkor is kettőt kapott.

Ezután pedig válaszolt a kérdésemre, miszerint meddig ér rá, és amint mondta, hogy este dolgozik majd, és felajánlotta, hogy azt a bárt is megmutatja nekem, elgondolkodtam kicsit hosszabban. Hm..igazából nem vagyok az a haj de bulizós típus. Viszont.. azért is jöttem Kanadába, hogy kicsit kitörhessek a komfortzónámból, új fajta életet éljek. Valamint így 21 évesen kicsit kellene már szocializálódnom is. Ha - visszatérve az előző bekezdésben szereplő gondolataimra - családot is akarok. Mert ugye férj nélkül nem megy ám. Na jó, ott van a mesterséges megtermékenyítés. Én meg megint nagyon elkanyarodtam a témától. Mégis mit gondolhat rólam Charlie, hogy ennyiszer a gondolataimba merülök? De aztán végül válaszoltam neki:

- Szívesen megnézném a bárt - mosolyogtam rá - Még nem igazán voltam ilyen helyeken, de itt az ideje kipróbálni! - tettem még hozzá, majd a maradék egy falatot is megettem a croissant-ból. A forró csokimat már rég megittam, úgyhogy az ő helyén is már csak az üres pohár díszelgett.

✦

michelle × charlotte

Tartottam tőle, hogy ami írásban megy, az személyesen akadozni fog, vagy éppen kiderül, hogy annyira különböző személyiségek vagyunk, hogy nem megy majd ez a barátkozósdi. Elvégre ő végzett vegyész, nekem meg van egy fél közgazdász diplomám és legutóbbi ismereteim szerint a természettudós vonalon mozgók mind elvont alakok. Lehet, hogy ők is hasonlóan gondolkoznak rólunk.. Legalábbis ez a sztereotípia élt bennem egészen eddig. Nem mondanám, hogy első látásra megdőlt az elméletem, de egészen jó úton halad afelé.
- Szerintem nem érdemes magassarkúban gondolkoznod, míg nem ismered ki magad túlzottan a városban. Kivéve, ha randira mész vagy tűzön-vízen jársz benne. Akkor nyugodtan. - nevetek vele együtt jóízűen. A hangulat oldódását persze nagyban megkönnyíti az időközben megérkező reggebéd és a kávé. Nem tudom leplezni, hogy mennyire éhes vagyok, de igazság szerint nem is akarom. Azt viszont látom, hogy ő is lelkesen és kíváncsian harap bele a finomságba és a kommentárja is arra enged következtetni, hogy nem bánta meg a tukmálást. Nos, ez a hely azt hiszem beleírta magát az emlékezetébe és talán visszajáró vendég lesz. Én meg ingyen és bérmentve dolgozom nekik a törzsvendégekért. Ejnye..
Bár Ethant is ilyen könnyen rá tudnám venni dolgokra. Mondjuk, hogy menjen el vásárolni vagy moziba, vagy csak sörözni. Kimozdulni. Meccsre, hogy ne csak a tévében nézze. Bármi. Konkrétan bárminek örülnék, ha nem a besavanyodott képét kellene néznem és azon gondolkoznom, hogy vajon hálás lenne-e, ha segítenék neki eret vágni. Nem, ő valószínűleg azért is csak morogna valamit az orra alatt. Képtelenség elérni, hogy jókedvű legyen, pedig néha már készakarva csinálok előtte hülyét magamból. Létezik, hogy valaki ennyire életunt legyen?
- Szuper! Jó kis hely, én nagyon szeretem. A főnök is jó arc.. - lelkesedem egyből, mikor kiderül, hogy nem utasítja el élből a kikapcsolódás ajánlatát. A reggebédem folytatva fecserészek. Nem mintha kérdezte volna, de nálam egészen egyszerűen az is benne van a pakliban, hogy kimondatlan kérdésekre is válaszolok. Akkor is, ha fel sem merült senkiben, hogy ilyenekre gondoljon. - Úgy érted nem voltál bulizni? Mármint soha? - majdnem félre is nyelem a falatot, mikor meghallom. - Akkor ez eldőlt, ma este buli lesz.. - jelentem ki ismét, bár elfogadnám azt is, ha visszakozna. Szinte hihetetlenül hat, hogy ha azt hallom, hogy valaki az egyetem alatt nem vett részt néhány ereszd el a hajam típusú buliban. Vagy csak én élvezem ki ennyire a fiatal éveimet és a 3P-t? Partyk, pia, pasik..

Charlotte/Michelle

Il n'y a qu'un bonheur dans la vie, c'est d'aimer et d'être aimé.

- Á, én és a randik? - nevettem még mindig, mikor Charlie ezt is szóba hozta. De nem vicceltem most. Tényleg nem volt még egy randevúm sem. Nem mint ha nem akartam volna sosem barátot, egy fiút, aki szeret engem és én viszont szerethetem. Hogy amikor fáradt vagyok, a karjába von és a kezei között, a mellkasára hajtva a fejem aludhatom el. Csak hát... Eddig nem jött össze.

Még egy kis ideig így benne maradtam a gondolataim szövevényes hálójában, de úgy láttam, hogy ő is kicsit most elgondolkozott valamin, így nem éreztem magam most annyira szerencsétlen mindig elálmodozónak.

- Az mindig a lényeg - mosolyogva kommentáltam, mikor arra felelt, hogy belementem a bár meglátogatására, ahol dolgozik, de megint el kellett nevetnem magam, látva a döbbent arcát, mikor megkérdezte, hogy tényleg nem jártam-e el bulizni még. Megráztam somolyogva a fejem.

- Nem. Soha - kuncogtam még egy kicsit, mielőtt folytattam volna - Stéph, az otthoni barátnőm, is többször hívott egyetemi bulikba, de valahogy sosem vitt rá a lélek. Én mindig inkább elbújtam a szobámba, magolva a dolgozatokra, vizsgákra a képleteket, egyenleteket, valamint számításokat - vonom meg szelíden a vállam, majd amint azt feleli, hogy "Akkor ez eldőlt, ma este buli lesz.." mosolyogva bólintok egyet - Remek. Legalább Stéph-nek is el tudom mesélni Skype-on, hogy megvolt az első bulim. Kiáltani fog örömében!- nevetek, közben pedig arra gondolok, hogy ha csak ebben is, de ebben Stéph és Charlie között biztos van hasonlóság, hogy szeretnek bulizni. Így végig mosolyognom kellett már.

✦

michelle × charlotte

Néhány napnyi online beszélgetés után azt hinné az ember, hogy ennél azért jobban megismeri a másikat, de sorra derülnek ki az újabbnál újabb információk, amik csak így, személyesen adják magukat olyan könnyedén. Furcsa is lenne a neten arról faggatni egy ismeretlent, hogy mikor randizott utoljára vagy hogy van-e pasija. Bár ha lenne, felteszem nem egyedül jött volna vagy úgy keresett volna albérletet, hogy ketten is kényelmesen elférjenek benne. Én legalábbis így cselekednék, ha párom lenne.
- Azt ne mondd, hogy nem próbálják elnyerni a férfiak a kegyeidet... Vagy a nők... - pontosítok. Nem tudhatom, hogy melyik nemhez vonzódik, nem is igazán célom kihúzni belőle, de jobb ha tudja, hogy itt egyáltalán nem meglepő, sőt az utcán is simán belefuthat azonos nemű párokba.
- Nem pasizol, nem bulizol... - kerekednek ki egyre inkább a szemeim. Mintha nem is egy friss diplomásról beszélnénk, de még a nagyi is eljárt a lányokkal kanasztázni. Először még jó viccnek tartanám, hogy ő ilyen kis magának való életet élt egészen idáig, de letaglóz, hogy nem csak poénkodik vele. Hol volt ő az elmúlt években? Miért nem élte ki magát, mint a hozzánk hasonló fiatalok? Senki nem fogja megkérdezni, hogy hányas lett a diplomája, a tanulás mellett az életre is megtanít az egyetem. Én legalábbis most kezdem megtapasztalni ezt az oldalát is.
- Nem értem, hogy Stéph hogy nem vágta a kukába a könyveidet és rángatott el pizsiben egy buliba... - nevetek fel. Naná, velem ez megtörtént. Az első félévben, rögtön az első vizsgaidőszak előtt hagytam volna ki egy bulit, de volt néhány kedves szaktársam, akiknek eszük ágában sem volt hagyni ezt. A buliból nem sok mindenre emlékszem. - Majd csinálok rólad egy videót, hogy ő is lássa és el is higgye, hogy belevetetted magad a montréali éjszakába és nem csak a szád nagy.. - ígérem neki nem mellékesen.

Charlotte/Michelle

Il n'y a qu'un bonheur dans la vie, c'est d'aimer et d'être aimé.

- Hát, nem igazán... - túrtam bele zavartan mosolyogva a hajamba - A férfiak.. nos eddig nem jött össze. Egyszer randiztam egy sráccal, még a gimi utolsó évében Stéph összehozott arra az estére az akkori ideálommal (azóta sem tudom, hogy csinálta), de csak azt akarta, hogy lefektethessen. Azóta nincs szerencsém a pasikkal.

Mondtam el neki kissé nevetgélve, félig vidáman, félig "hogy lehetek ilyen szerencsétlen?"-ül.

- Ooh...egyszer megpróbálta! - nevetve gondoltam vissza arra a pillanatra, amikor tényleg pizsiben ültem az ágyban, laptopom az ölemben, könyvem mellettem, és tanultam meg írtam a szakdolgozatomat is. Stéph meg a fürdőből belépve a szobába, meglátva engem, odalépett hozzám és a laptopot megpróbálta elvenni tőlem, de erősen markoltam én is a tárgyat. Utána a könyvemet próbálta, de azt is fogtam már a hónom alatt.

Végső elkeseredésében, Stéph azt találta ki, hogy kirángat az ágyból, ami annyiban sikerült is, hogy ki is jöttem az ágyból... fejjel előre. Be is vertem azt a talajba, így igaz, nem a saját ágyamban, de nem is buliban töltöttem azt az éjjelt, hanem a gyengélkedőn, mert agyrázkódásom is lett. Csupa szív, és szeretet volt akkor a barátném, ugye? Költői kérdés. Ezt az egész történetet hangosan is elmeséltem most Charlie-nak is.

- Tökéletes! - nevetve tapsoltam azon, mikor azt mondta, hogy videót is csinál - Ha Stéphen múlik, tényleg nem hiszi el a szimpla szavaimból, hogy buliztam - mosolygok, de azért gyorsan hozzáteszem - Persze, most úgy tűnhet, hogy nem szerethetem annyira nagyon, de mégis csak ő a legjobb barátnőm. Igazából, amikor elgondolkozom ezen, mindig eszembe jut, hogy legalább kiegészítjük egymást. Ő tökéletes a társaságkeresésben, én meg az otthonülésben - mosolyogtam végig, ahogy ezt mondtam, és komolyan is gondoltam.

✦

Tárgy: Re: Rencontre première - Charlotte/Michelle Csüt. 01 Aug. 2019, 20:14

michelle × charlotte

Se pasi, se buli, egyre furcsábbnak tartom, hogy ennyi mindent kihagyott az életéből eddig, de mégis a nyakába vette a világot, hogy egy óceánnal arrébb meglelje a számításait. Talán tényleg csak ennyi kell, egy kis kezdőlöket, mondván ha új helyre érkezik, asszimilálódnia kell a társasághoz, és jelenleg én vagyok a társaság. Majd meglátjuk, hogy tudja tartani a lépést.
- A pasikat itt is meg kell válogatni.. - adok neki egy jó tanácsot, bár az elmondottak alapján nem tartok attól, hogy az első adandó alkalommal kap a lehetőségen és felvisz magához valakit. - És megnyugodhatsz, én nem fogok kerítőnőt játszani. Ahhoz ugyanis előbb magamnak kellene találnom valakit, hogy legyen bármi jogom másokat összeboronálni.. És ennek nem ma lesz a napja.. - nevetek fel, biztosítva afelől, hogy az én társaságomban magára van utalva, ha pasizni szeretne. Úgy tartom, hogy mindenki a maga sorsát kovácsolja és ha harmadik ember kell egy kapcsolat beindításához, abból sok jó nem sülhet ki.
- Óh valóban? Ezek szerint nem volt rád elég nagy hatással. Most is a prospektusokat bújtad, ahelyett, hogy körbeszimatolnál a városban és megtapasztalnád milyen. Persze van pár jó múzeum poros dolgokkal, de azok ott lesznek télen is, mikor semmi mást nem lehet csinálni csak vacogni.. - nyammogom el a croissant utolsó falatkáit és mivel úgy tudom nem csak átutazóban van, első kézből kapja majd az információt a közelgő fesztiválokról. Van mit bepótolnia.
- Jó lehet valakivel ennyire passzolni egymáshoz.. Utána ő is megnyugodhat, hogy jó kezekben leszel.. - mélázom el a gondolataimban azon, hogy nekem sosem volt ilyen barátom. Sosem volt csupán egyvalaki, akivel a legjobbak lettünk volna. Nem kötődtem annyira senkihez, mint ő a barátnőjéhez, legalábbis a szavaiból úgy veszem ki, hogy elég bensőséges a kapcsolatuk. Persze vannak barátaim, de nem tudnék közülük választani és kitüntetni valakit a legjobb jelzővel. Talán a legjobb tulajdonságom, hogy gyorsan beilleszkedem mindenhová, így nagyjából soha nincs problémám ezzel. A társaságok pedig inkább haveri kapcsolatokat kínálnak, semmi szoros kötöttség. Valószínűleg a pasizásban is azért rekedek meg az egyéjszakásoknál. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy be vagyok korlátozva.

Tárgy: Re: Rencontre première - Charlotte/Michelle Hétf. 12 Aug. 2019, 15:43

Charlotte/Michelle

Il n'y a qu'un bonheur dans la vie, c'est d'aimer et d'être aimé.

- Rendben - mosolyogtam halványan a kerítőnős részre, amit a másik mondott - Hát, igen, nekem se igen! - kuncogtam azon, hogy nekem se mostanában lesz valakim. Nos..legalább van már plusz egy biztos pontom itt, Montréal-ban. Ahogy a prospektusaimra terelődött a szó, gyorsan magam mellé néztem a táskámra, ahonnan még mindig egy-kettő lap kilógott, és halkan elnevettem magam.

Nos, igen. Szeretem a múzeumokat. Hihetetlen, hogy mennyi mindent lehet tanulni a tárlatvezetéseken is. Persze, nem vagyok stréber. (Áá..Pff..Dehogy.) Na jó. Csak egy kicsit. Nagyon.
Viszont, igaza van Charlienak, azt elismertem, hogy télen is ott lesznek a helyükön ezek az épületek. Ezt meg is fogalmaztam hangosan is neki:

- Igazad van - halkan sóhajtottam, de mosolyogva - Tényleg télidőben is megvárnak a múzeumok. De mit tehetnék? Ilyen tanulásra éhes vagyok - tártam szét viccesen a karjaimat, magamat ironikusan kigúnyolva.

- Igen. Nagyon jó - gondoltam még mélyebben vissza Stéph és az én közöttem levő barátságra. Amikor oviban először találkoztunk (megvédett egy bunkó kisfiútól: azóta vagyunk legjobb barátok), vagy amikor megtudtuk, hogy ugyanoda megyünk iskolába is. Mennyire örültünk neki! Mosolyogva gondoltam vissza ezekre az emlékekre. Ahogy vártuk szinte teljes izgalmi lázban a sulikezdést, legtöbbször a másiknál aludva.. Majd a gimnáziumi évek.. De jó volt az is!(Kivéve persze a fiús ügy, amiről már a velem szemben ülő lánynak is beszéltem.) Egészen idáig nem szűnt meg a kapocs kettőnk között. És ez tudom, hogy nagy szó.

Mire befejeztem ezt az egész gondolatot elmesélve Charlienak is, kicsit elszégyelltem most én magam, elpirulva, mikor ránéztem a telefonomra és rájöttem, hogy csaknem félórát is elbeszéltem csak erről a témáról.

- Bocsi - szabadkoztam rögtön erre - Nem akartam ennyi időt elfecsegni ezekről - vakartam meg a tarkómat zavartan, várva utána a válaszát.

✦

» Lakótárs kerestetik! - Meribeth/Michelle
» Ellopott táska - Aaron/Michelle