welcome to montreal!

Tárgy: Re: Adel & Monty - Old lovers meet again Kedd 14 Jan. 2020, 11:55

Adel & Monty

Tegnap szállt le a gépem. Egy hotelban kaptam szobát a katonaság számlájára és néhány nap múlva el kell mennem valami kitüntetésért. Legszívesebben arcon köpném mindet, hogy három évig hagytak ott rohadni, ugyanakkor hálás is vagyok, mert nem hullazsákban térhettem haza. A szüleim a régi házunkat rám hagyták, de valószínűleg el fogom adni, akármennyire is jó emlékek kötnek hozzá. De én magam sem tudom, mert sok fog múlni azon, hogy ez a találkozás miként alakul. Nem kaptam vissza a levelet, amely igazán boldoggá tett és az általános állapotom is sokat javult azóta. Már kezdem visszanyerni a régi formámat, de még távol állok attól, hogy ugyanúgy nézzek ki, mint régen.
Remélhetőleg lesz mi kössön ide, ebbe a városba. Ha viszont Adel nem akar már semmilyen formában az életében tudni, akkor valószínűleg visszaköltözök az államokba. Nem lesz már itt maradásom, ha még ő sem akar belőlem. Egyébként is ideje lenne már új életet kezdenem, de sajnos az ölésen kívül nem igazán értek máshoz. A feletteseim meghintették, hogy várnak vissza akármilyen pozícióba, de leginkább kiképzőtisztként szeretnének alkalmazni. Nem feltétlen értem, hogy miért, mikor én voltam olyan balfasz, hogy elkaptak és nem voltam képes magamtól megmenekülni. Nem vagyok én semmilyen nagy amerikai hős, mint ahogy ezt képesek ilyenkor beállítani a médiában. Egy megtört ember vagyok, akinek már családja sincs. Azaz… de, lehet van. Ha Adeline is szeretné, hogy újra az élete részese lehessek.
A taxi ablakán kinézve figyelem a régi ismerős környékeket. Elmosolyodom, mert tisztán emlékszem, mikor ezeken az utcákon sétálunk mi hárman, keresvén-kutatván a leendő ifjú párnak az új házát. Sok helyet megnéztek, én pedig azért tartottam velük, hogy legyen egy harmadik személy is, aki nem érzelmi alapon választ, hanem minden apróságot összevetve. Ami később a házukká vált, arra egyöntetűen mondtuk vágtuk rá, hogy tökéletes. A házra nem kellett hitelt felvenniük, mert Leóval már régóta voltunk katonák és lássuk be – nem keresünk rosszul. Mindenféle baleseti pótlék és egyéb juttatás mellett nem nehéz felépíteni egy életet. Azonban akármennyire is csábítóan hangzik a többezer dolláros havi fizetés, nem éri meg. Elég csak belegondolni szegény Adelék életébe. Van egy háza, Leótól is van pluszban félretett pénze, a férje mégsincs már köztünk. Megért ez ennyit? Nagyon sokszor elgondolkoztam ezen a rabságom ideje alatt.
Aztán megáll a taxi a ház előtt, én pedig nagy levegőt véve szállok ki a járműből. A kabátomat a kezemben fogva indulok meg a bejárati ajtó felé, ahova oda érve megnyomom a csengőt. És csak várok. Egy örökkévalóságig, úgy érzem.

Tárgy: Re: Adel & Monty - Old lovers meet again Kedd 14 Jan. 2020, 12:41

Elveszett

Semmi sem lesz olyan, mint régen. Akárhányszor Rosie-ra nézek, eszembe jut az apukája és a férjem. A bűntudat a mai napig emészt, amiért Leopold abban a hitben halt meg, hogy a kislány az övé, hogy hű voltam hozzá. A lányom három éves, még csak most ismerkedik a szülőkkel és annak fogalmával. Tudja, hogy az oviban a társainak van apukája és anyukája is, mostanában pedig elkezdett kérdezősködni. Mit lehet mondani egy ilyen helyzetben egy ekkora gyereknek?
Minden nap könnyebb, de ennyi év után is a szívembe mar a gondolat, hogy elvesztettem mindkettejüket. Elég csak egy fénykép, egy emlék, vagy egy illat. Mostanra elfogadtam, hogy ez már nem fog megváltozni. Belenyugodtam a gondolatba és tovább léptem, legalábbis kezdtem. Van egy férfi az életemben, Eric, az óvodában ismerkedtünk meg, ő is elveszítette a feleségét. Fél év hosszú idő, de türelmesek vagyunk egymással. Elcsattant az első, aztán a második csók is. Randiztunk párszor.
Akkor is randira készültem, mikor megkaptam a levelet. Az Ő levelét. Órák is elteltek azzal, hogy a nappaliban a kanapé előtt, a szőnyegen ültem és százszor is elolvastam minden sorát. Bőgtem, mint egy kisgyerek. Lemondtam és Eric azóta sem kapott magyarázatot, de a kedvessége és türelme határtalan.
Ma ő hozza haza Rosie-t és nálunk lesz a kislánya, hogy együtt játszhassanak. Nem tudok őszintén mosolyogni rá, a gyomrom görcsben áll és akárhányszor a bejárat előtt megyek el, kinézek az utcára, megtorpanok, hátha megérkezik. Azt írta, jönni fog.
A konyhában sürgök-forgok, készül a kicsi kedvence ebédre és egy kis sütit is kapnak a nagy játékhoz. A rádió szól, de már régóta nem tudok táncolni, vagy énekelni vele együtt. Aztán mikor kopognak, az órára pillantok. Koraiak, még nincs kész az ebéd, de sebaj, rohanok, hogy ajtót nyissak a csöppségeknek.
Ott pedig Ő áll. Sehol egy gyerek, csak Trevor. Megviselte az idő, a rabság, de nem érdekel. A szemét nézem és sírni kezdek. Arcom a kezeimbe temetve zokogok, pont, mint amikor a levelét olvastam. Szó nélkül lépek hozzá közelebb és nem törődve azzal, hogy eláztatom könnyeimmel a ruháját, hozzábújok.

Tárgy: Re: Adel & Monty - Old lovers meet again Kedd 14 Jan. 2020, 12:44

Adel & Monty

Minden eltelt pillanattal egyre idegesebb leszek. Elkezdek mindenféle hülye képzelgést arra vonatkozóan, hogy visszaküldte a levelét, csak vagy nem érkezett meg a katonaság postakezelési inkompetenciája miatt, vagy pont akkor érkezett meg, mikor én haza jöttem. Ez utóbbi olyan szerencsétlenség lenne, hogy kínomban csak röhögnék a helyzet komikumán. De az is lehet, hogy nem akart válaszolni, és úgy volt vele, hogy mivel elköltözött, úgy sem tudom megtalálni. Az lenne még csak a pláne az egész történetben, ha nem is ő nyitna ajtót. A ház nem olyan állapotban van, mint mikor itt lett hagyva, legalábbis emlékeim szerint más színe volt. De lehet csak a folyamatos homoksárgaság az oka, ami miatt már nem tudok normálisan színeket látni.
De aztán elkezd nyílni az ajtó. Minden kétségem szertefoszlik, mikor meglátom az arcát. A szemeket, amelyeket ezer körül is felismernék. Hányszor néztem én bele a lélektükreibe szerelmesen, vágyakozva. Hányszor láttam rajta a boldogságot, örömöt, élvezetet. Most viszont, egyszerre látom benne megkönnyebbülést és szomorúságot. A szomorúságot, vagy inkább a hitetlenséget? Nem igazán tudom megmondani, mert mielőtt még bármit szólhatnék, elkezdenek potyogni a könnyei és a világ minden gondját félredobva hozza be a köztünk lévő távolságot, hogy karjaival a levegőt is majd’ kiszorítsa belőlem. Visszaölelem boldogan, és hátát kezdem el simogatni. Nyomok a hajára egy halvány csókot, majd ráhajtom a fejemet az övére, és lehunyt szemmel élvezem a közelségét. Akkora kőtől szabadultam meg most, hogy már-már egyfajta üresség is támad bennem utána.
- Itt vagyok, Adel. Szia - mondom ezt neki még mindig rajta pihentetve a nagy kobakomat. Fogalmam sincs, hogy meddig tart ki ez a sírásától eltekintve nyugodt és csendes állapot, de azt kívánom, bár soha nem érne véget. Egyszer viszont minden jónak végig kell szakadnia. Ezt a jót én szakítom meg végül, mikor úgy érzem, kezdi elfogadni a jelenlétemet és csillapodnak a könnyei.
- Olyan jó téged látni. Jól nézel ki! - mosolyodom el letekintve rá. A történtekhez mérten örülök, hogy azt látom rajta, sikerült már rendeznie az életét Leo halála és az én eltűnésem óta. A házba betekintve – már amennyit látok -, a rendezett ruháján és a még mindig fiatalos arcán végigtekintve csak erre tudok következtetni. Láttam már embereket teljesen leamortizálódva egy-egy tragédia után. Örülök, hogy rajta nem ezt látom, mint azokon. Zsebembe nyúlok, hogy odaadhassak neki egy darab papírzsebkendőt, amivel megtörölheti a könnyeimet – mintha már a felsőm nem ázott volna át teljes mértékben. - Esetleg bemehetünk? Úgy érzem, nem ártana kicsit megszárítani a felsőmet, a szélben pedig nem szívesen fázok meg. Örülök, hogy végre egészséges vagyok - nevetek fel jókedvűen, habár még mindig kicsit hitetlenül. Nehezen hiszem el, hogy a reményeim, miszerint újra láthatom őt, egyszer tényleg valóra fognak válni. És azt is, hogy ilyen fogadtatásban lesz részem.

Tárgy: Re: Adel & Monty - Old lovers meet again Kedd 14 Jan. 2020, 12:46

Elveszett

Ha még a kislányom sem lenne, nem tudom, lett volna-e valami, ami életben tart a történtek után. Még mindig szánakozva néznek rám, nem merik megkérdezni, hogy vagyok és hogy viselem, milyen egyedül nevelni a gyereket. Nevelni egy kicsit és mellette kialakítani a saját praxisomat. Úgy gyógyítani a kis embereket, hogy közben a saját darabkáim is széthullottak.
Talán ő összerakja. Utoljára akkor éreztem ilyen boldogságot, amikor megláttam Rosie-t. Elmondhatatlan érzés egy olyasvalakit magamhoz ölelni, aki a világot jelenti, és aki pár héttel ezelőttig még úgy tűnt, soha nem tér haza. Ölelem, szorítom magamhoz, félek, hogy ha elengedem, nem lesz velem. Felébredek ebből az álomból és újra széthullanak a darabok, amiket nagyjából a helyükre raktam.
- Nem tudod, mennyire hiányoztál - mormolom az eláztatott pólójába amint levegőhöz jutok és képes vagyok megszólalni. A levélben írtakat szóról szóra fel tudom idézni. Sok a megbeszélni valónk ezzel és minden mással kapcsolatban is, de most csak az számít, hogy itt van.
Legyintek a bókra, hisz mostanság leginkább egy formátlan, színtelen orvos vagyok, nem egy olyan nő, aki méltó lenne arra, hogy a gyereke édesanyjának mondhassa magát.
- Gyere, gyere, itt bent jó meleg van - hebegve-habogva állok el az útjából, majd becsukom mögötte az ajtót. Ez a néhány perc ácsorgás a konyhában süldögélő ebédnek nem hiányzott, ezért rohanok, mielőtt még kigyullad a konyha.
- Lefogytál! Remélem éhes vagy, a kedvencedet készítem. Vagyis...Rosie kedvence is - le sem tagadhatnák egymást, akár ízlésről, akár mozdulatokról van szó. A haját és a szemét is Montytól örökölte. Nagyot sóhajtok miközben tálba szedem a carbonarát, a gyereknek pedig előre rakom a tányérjába, hogy kihűljön, mire megérkeznek.
- És... Milyen utad volt? - próbálok olyasvalamire kitérni, amivel meg lehet alapozni a beszélgetést. Látszik a mozdulataimon, hogy érint a közelsége, remeg a kezem, még a villa is kiesik belőle. Nagyot sóhajtok, s a hajamba túrok. Ki kell venni a muffint a sütőből. Rosie hamarosan itt lesz.

Tárgy: Re: Adel & Monty - Old lovers meet again Kedd 14 Jan. 2020, 12:47

Adel & Monty

- De, Adel. Szerintem igen is tudom - nevetem el magamat halkan és röviden. Amennyi kínzáson és kihallgatáson túl voltam, másra sem vágytam, minthogy újra itthon legyek. Neki ott volt a lánya, aki tartotta benne a lelket. Az én esetemben csupán a halvány emlékek és remények voltak azok, amelyek segítették az életben maradásomat még a legelkeserítőbb helyzetekben is.
- Hát igen. Nem a legkönnyebb heti 2 étkezéssel fenntartani a versenysúlyomat - az viszont mindenképp a fogva tartóim számlájára írható, hogy legalább a vizet nem vonták meg tőlünk naponta. Tény, hogy keveset kaptunk, de legalább nem voltunk teljes mértékben kiszáradva. Ugyanakkor érthető volt a stratégiájuk, az ilyen alapvető megvonások a gyengébb egyéneket könnyen megtörhetik. Úgy vélik, ha megered a nyelvük, jobb lesz nekik bármivel is. Hallottam már történeteket korábban, olyantól is, aki beszélt, olyantól is aki hallgatott. Azért a plusz egy napi dőzsölésért nem éri meg kifecsegni az államtitkokat. Azaz ezek szerint egyeseknek igen. De nem nekem. - Na még ekkora véletlent! Remélem, hogy mihamarabb megismerhetem. Biztos kiköpött mása Leónak és neked - mosolyodom el, miközben figyelem, hogy kapkod össze-vissza, én pedig csak ülök a fenekemen. Egy pillanatra lekonyul a mosoly az arcomról, és szarul kezdem érezni magam. Ő itt sürög-forog, én pedig csak nyugodtan üldögélek a széken.
Felállok, és ráteszem a vállaira a kezemet, ezzel ösztökélve a megállásra. - Adel drágám… nyugodj meg, ülj le szépen, én megoldok mindent. Hm? - mosolygok rá nyugtatóan és boldogan, egyben határozottan is. - Nem veszekszünk, szépen szót fogadsz és jó kislány leszel! - már mutatóujjammal is felé mutatok, kissé elnevetve magamat közben.
Nem várva meg válaszát lépek oda a sütőhöz, hogy megnézzem a benne lévő süti állagát. Ú, muffin. - Isteni illata van! - jegyzem meg, miközben egy száraz konyharuhát a kezembe fogva nyúlok a tepsiért, hogy kivegyem azt és rárakjam a konyhapultra. Kinyitom az egyik szekrényt, ahol régen voltak a fogpiszkálók és ki is veszek egyet, hogy megszúrjam a muffint. Kívülről már jónak tűnik, de a biztonság kedvéért tesztelem, hogy tényleg átsült-e. - Na ez így jó is lesz - teszem hozzá, aztán nem látván újabb adagot kikapcsolom a sütőt és nyitva hagyom az ajtaját résnyire, hogy kicsit szellőzhessen.
- Tegnap tett le a gép, az estét pedig még a hotelben töltöttem. Szerencsére állják az utazásaim egy részét még pár napig, míg lesz az a ceremónia vagy mi a franc, tudván hogy van pár elintéznivalóm még addig, szóval fogtam egy taxit és reméltem, hogy jó címre jövök - mondom ezt akkor, mikor már én is leültem mellé egy székre és megfogtam az egyik kezét, adva rá egy puszit. Mindeközben meghallom egy autó fékjének a csikorgását, és kitekintek az ablakon, amennyire tudok. Egy autónak a hátsó lökhárítóját látom. - Vársz még egy rabságból visszatérő katonát? - kérdezem tőle jókedvűen vigyorogva, fejemmel közben az ablak felé bökve.

Tárgy: Re: Adel & Monty - Old lovers meet again Kedd 14 Jan. 2020, 12:52

Elveszett

Akkor döbbensz rá igazán, mennyire szeretsz valakit, amikor elveszíted. Trevor, az én Montym, az egyik legfontosabb ember az életemben most a legnagyobb boldogságom is. Nem szívesen engedem el, de igaza van és azt hiszem, ezután lesz időnk rá, hogy annyit öleljük egymást, amennyit csak lehet.
Nem akarom hallani a borzalmakat, amiket átélt. Szerintem ő sem akarja naponta százszor felidézni az emlékeket, csak mert az emberek kíváncsiak. Most csak az érdekel, hogy itt van, az ezernyi kérdésre ugyanúgy, ahogy az ölelésre, lesz időnk. Nem így van a főzéssel, amit ha az ember ott hagy, hátha elintézi magát, annak garantáltan nem lesz jó vége.
Nagyot nyelek Leo neve hallatán. Hogy rá hasonlítana? Amint belép az ajtón a lányom, Trevor is tudni fogja, miért mosolygok csak kínomban és viselkedek úgy, mint egy kislány, aki izgalmában majd' összepisili magát.
Apró villámcsapás az érintése, pedig csak a vállam fogja meg. Sóhajtva fogadom el a segítségét és lépek hátra. Úgy zuhanok a székre, mint egy mázsa krumpli, talán leginkább a kinézetemet is ehhez tudnám hasonlítani. Innen figyelem azt az otthonos mozgást, amivel nyitja a szekrényt és ellenőrzi a muffint. Ajkam beharapom és mosolygok. Elmondhatatlanul jó látni, még ilyen állapotban is.
- A legjobb címre jöttél - túrok a hajába mikor közelebb kerül és megpuszilja a kezem. Egy rövid időre eltűnik minden, mint az esküvő előtti napon. Csak ő létezik, szeretnék közelebb ülni és megcsókolni, elmondani, hogy ami a levélben állt, egyáltalán nem igaz.
Szólásra is nyitom a szám, ám ő megelőz. Fejem az ablak felé fordítom és újabb zavar keletkezik a fejemben. Hogy csókolhatnám meg? Eric épp most száll ki az autóból és engedi előre a két kislányt. Már kintről hallatszik a nevetésük és a vita, amit apuka folytat le a lányával.
- Hát ha az ovit lehet így nevezni, akkor igen - fordulok vissza Montyhoz, majd az ajtóhoz megyek, hogy fogadjam a kis csapatot. Rosie "anyuci!" felkiáltással ölel át, én pedig puszit nyomok a fejére miközben szorosan magamhoz ölelem.
Eric a szexi mosolyával, a szokásos eleganciájával közeledik és ad az arcomra puszit. Ellie könnyei potyognak, mire a magyarázat, hogy a nagymama a városba utazik hirtelen felindulásból, ami azt jelenti, hogy ma mégsem maradhat játszani.
- Biztos jó lesz, El, a nagyik hoznak édességet - kacsintok a lánykára, aki mindjárt felvidul a gondolattól. Pár szó még és behívom a lányom, elengedjük a barátokat. A férfi érezheti, hogy valami nincs rendben, mert nem próbál megcsókolni, az ölelésből is csak egy furcsa vállveregetés érkezik. Nem mintha bánnám, jelenleg nem vagyok abban az állapotban, amibe több belefér.
Amikor bemegyek Rosie után, ő csak ott álldogál tétován, nem rohan a konyhába megnézni az ebédet. Trevort figyeli és a lábamnak dől. Kíváncsi rá, képeken látta már.
- Anya, ő ki? - teszi fel a nagy kérdést továbbra is őt szuggerálva. Felsóhajtok és hezitálok. Hol őt, hol a férfit nézem.
- Ő az apukád, Rosie - hangzik a válasz részemről.

Tárgy: Re: Adel & Monty - Old lovers meet again Kedd 14 Jan. 2020, 12:54

Adel & Monty

Látom, ahogy nyel egyet a volt férje neve hallatán. Gondolom az én visszatérésem is felzaklatta, nemhogy még az egész helyzet Leóval és vele kapcsolatban. Én már megbékéltem a halála tudatával, és sajnos már az arcára is csak nagyon halványan emlékszem. Ami történt, azon már nem igazán tudok változtatni. Adelnek viszont rettentő nehéz lehet minden nap ránézni a lányára, és emlékeztetni magát arra, hogy a gyerek valószínűleg apa nélkül fog felnőni. És hogy az apja sosem láthatta, még a megszületéséről sem tudott. Bár az előbbi mondatomnak nem kell így lennie. Fiatal még Adeline és biztos tud találni valakit, aki majd segít neki. Ki tudja, lehet már van is valaki a láthatáron. Majd csak rákérdezek.
Ahogy a hajamba túr, lehunyt szemmel lazulok el pár pillanat erejéig. Nem hittem volna, hogy ennyire hiányzott az érintése. Ami feszültség még van bennem néhanapján, most semmit nem érzek belőle. A jelenléte, a közelsége jobban megnyugtat, mint bármilyen drog. Régen is ő volt az én drogom, és látszólag ez most sem változott sokat.
- Ó, én szerettem az ovit! Mindig jókat játszottunk, mert én voltam a legmagasabb - gyerekkorom óta nem volt év, hogy ne a tesisor elején álltam volna. Azaz de, volt egyszer, mikor egy afrikai srác jött cserediák programra a gimimbe. Na az a gyerek aztán tényleg igazi langaléta volt.
Én a széken ülve maradok még pár pillanatig, és csak akkor állok fel, mikor az ajtóhoz ér. Hm, a végén még tényleg igazam lesz, és azóta csak talált valakit, aki apa szereplője lehet a lányának. Nekidőlve a pultnak várom és karba tett kézzel várom, hogy kicsit beljebb jöjjenek és köszönhessek a számomra még ismeretlen férfinak. Mi tagadás, elég jóképű. Ha nő lennék, még valószínűleg én is behálóznám. Nem igazán tudom hibáztatni Adelt. Van bennem egy kisebbfajta féltékenység is, de azt most véka alá rejtem. De ez nem történik meg, mert tovaindulnak. Na sebaj.
Tekintetemmel az engem vizslató kislányt nézem, és féloldalasan rámosolygok. Kiköpött anyja. Kérdésére nem teljesen értem, mit hezitál Adel. Aztán, mikor kimondja, akaratlanul is kiszalad a számon egy kéretlen szó. Még magamat is meglepve csattanok fel, és pislogok nagyokat. - Hogy… miafaszvan? - nézek rá a nőre teljesen kérdő tekintettel, értetlenül. A lányra rá sem pillantok, arról pedig különösen nem veszek tudomást, hogy egy három éves előtt káromkodtam. Idegesen szívom be és fújom ki a levegőt az orromon, miközben szigorúan tekintek Adelre. - Úgy érzem, nem ártana beszélnünk. Jöjjek vissza később? - a gyereknek is szerintem lesz mit feldolgoznia most, bár fogalmam sincs, ezt Adel mikor találta ki. De a reakcióm elég sokat árulkodott arról, milyen váratlan is volt ez a bejelentés.

Tárgy: Re: Adel & Monty - Old lovers meet again Kedd 14 Jan. 2020, 12:58

Elveszett

Amikor megjelent az ajtóban, elfeledkeztem mindenről, köztük arról is, hogy következhetnek kínos percek az ittléte alatt. Közte Erickel és a meggondolatlan híreimmel. Mit mondjak, esélyem sem volt az elmúlt hetekben azon gondolkodni, hogy kellene tálalnom Trevornak, hogy van egy lánya. Jobban lefoglalt az, hogy egyáltalán felfogjam a hírt, hogy a halottnak hitt egykori szerelmem és legjobb barátom életben van, várhatóan hamarosan meg is látogat.
Rosie látott képeket róla és Leoról is, megmutattam, melyikük az apukája. Három évesen még nem érti a felnőttek dolgait, a képekre sem hiszem, hogy túlzottan emlékezne. Az pedig, hogy felismerje, ki áll vele szemben, kíváncsian nézve rá, szinte lehetetlen. Amikor megszületett, megfogadtam, hogy soha nem fogok hazudni a lányomnak. Megérdemli, hogy egészen kicsi korától fogva teljes értékűként legyen kezelve és ehhez mérten kapja a választ, ami Trevorból nem a legszebb reakciót váltja ki.
Nagyot sóhajtok miközben megsimogatom a kislány buksiját. Rosie kíváncsian és megszeppenve méregeti a férfit, nem sűrűn hall ilyen szavakat. Nagyon remélem, hogy nem is fogja visszamondani, mert akkor véletlenül megtalálom az apját fojtani.
- Kicsim, vedd le a kabátod és menj, moss kezet ebéd előtt, kérlek - kérem tőle a szokásost, ami elhagyhatatlan, ezt ő is tudja. Szerencsém van vele, mert könnyen kezelhető gyerek, csak néha szeleburdi és vadóc. Nem is tudom, kire hasonlít ez a gyerek.
- Ne menj el, oké? Tudom, hogy nem így kellett volna... - megvárom, míg ketten maradunk és közelebb lépek hozzá. Ha engedi, egy lépés távolságból megfogom a kezét. Jobbomban tartom,míg a ballal egyenként végigsimítom az ujjait, piszkálom és szemeimet rajta tartom, míg folytatom a beszédet. - Sejtettem a terhesség alatt is, hogy az időpontok nem stimmelnek, de akkor lettem biztos benne, hogy a tiéd, amikor először megláttam. Nagyon hasonlít rád. Nem hittem, hogy valaha visszatérsz még... Nem szeretném, hogy azt hidd, visszajöttél és a nyakadba szakadt egy akaratlanul sikerült gyerek, de nem fogok hazudni neki - végre a szemébe nézek, habozok, mert fogalmam sincs, mit kellene mondanom. Magam sem tudom, mit kellene ebben a helyzetben tennünk, de elfogadom, ha inkább menekülőre fogja. Hogy is nevelhetné fel a gyereket, akiről egész eddig azt hitte, a barátaié?
Rosie hamarosan visszatér hozzánk, széles mosollyal arcán öleli át Trevor lábát. Az arcom elvörösödik, megköszörülöm a torkom.
- Ebéd után átviszlek a nagyihoz, hogy tudjunk beszélgetni...Trevor bácsival, jó? - tekintetem kettejük között ingázik. Azt hiszem, ennél jobban már nem tudnám megkeverni a lányomat a családi szálakkal, látom is az arcán, hogy nem érti, apából hogy lett bácsi.
Rosie-nak segítek asztalhoz ülni és néhány perccel később már neki is láthatunk az ebédnek, remélhetőleg a férfi társaságában.

Tárgy: Re: Adel & Monty - Old lovers meet again Kedd 14 Jan. 2020, 12:59

Adel & Monty

Nem kerülgeti túlságosan a forró kását és egyből rám önti az egészet. Elsőnek kiszalad a számon egy kis kéretlen szó, de aztán szinte köpni-nyelni nem tudok. És ezt úgy mondta, mintha teljesen biztos lenne benne. Kétlem, hogy ne lenne valami indoka arra, amiért ilyen mellszélességgel állítja. Úgy érzem, lesz miről beszélnünk, viszont lehet nem ártott volna ezt kicsit másik oldalról megközelítenie. Akkor lehet a gyereknek sem okoztam volna egy kisebb traumát, mint ahogy az láthatólag most sikerült.
Felajánlom, hogy majd később vissza jövök, mikor már nyugton tudunk beszélni. Egy részem felsóhajt, mikor nem küld el és látszólagosan megérti a reakciómat is. Ahogy közelebb lép hozzám, nem húzódok el. Kár lenne tagadni… még mindig hatással van rám a jelenléte, az előbbi pedig ha tényleg igaz… Nem is tudom, hogy az mit fog jelenteni. Szavait hallgatva csak lehunyom a szemeimet és sóhajtok egy nagyot. – Értem, persze. Megértem, Adel. De lehet nem ártott volna erről máshogy szólnod, hogy ne így kelljen reagálnom rá a lányod előtt – arra még nem állok készen, hogy azt mondjam, a lányunk előtt. Ha továbbra is szeretne az életében tudni, akkor is valószínűleg hosszú út fog idáig vezetni. – De meg kell értened, hogy ez egyelőre elég sok így nekem. Nem gondoltam volna, hogy pont abból az egy alkalomból fog ilyen gond kikerekedni… azaz nem tartom gondnak, félre ne értsd! Csak így még kellemetlenebbül érzem magam az egész miatt. Hogy Leo is azt hitte, az ő gyereke lesz, amire már annyira vágyott. Erre jöttem én és egy pillanatnyi gyengeséggel felforgattam az életeteket – újabb sóhajt eresztek meg, de sokkal többet nem tudunk már erről beszélni, mert megjelenik a kislány is, aki a lábamat ölelgeti. Egyik szemöldökömet felvonva pillantok le rá. Látszólag az előbbi csak spontán traumaként érte őt, ha még ezek után is így a közelembe férkőzik.
Magamban felhorkantok halkan, mikor most már Trevor bácsinak szólít. Szegény gyermek a végén már tényleg nem fogja tudni, hogy mi van. Bár őszintén szólva, annyira még én sem. Csendben ülök le végül a székhez, bár belül rettentően feszélyezve érzem magamat. Nem nekem lenne itt a helyem, hanem Leónak. Nem nekem kellene a családfő helyén ülnöm, hanem annak, aki évekig támogatta és teljes szívéből szerette a nőt, akit később feleségül is vett, illetve a születendő gyermeküket, mikor még a hírt is éppen csak megkaptuk. Ó, ha tudná Adel, hogy mennyit áradozott róla… De nem fogom elmondani neki. Nem most. – És egyébként ki volt, aki haza hozott? – ezt szegezem elsősorban Rosie-hoz, ugyanakkor Adelhoz is. Semmi féltékenység nincs a hangomban, csupán a kíváncsiság.

Tárgy: Re: Adel & Monty - Old lovers meet again Kedd 14 Jan. 2020, 13:01

Elveszett

Talán nem így kellett volna megtudnia. Nem ebben a formában és nem ebben az időben. Fordított esetben én sem örülnék, ha erre kellett volna hazajönnöm annyi távollét és egyedüllét után. Megértem, ha ezek után ő fogja azt gondolni, hogy jobb neki nélkülem. Nélkülünk.
Felvonom a szemöldököm, mikor kiejti a száján, hogy Rosie egy gond. Hiába próbálja javítani magát, meg amit mondott, elszorul a torkom. Megpróbálok mosolyt erőltetni az arcomra és visszafogni mindent, ami csak azért sikerül, mert megjelenik ő, a nagy probléma. Megérdemli, hogy megölelje az apját legalább egyszer és tudja, ő az. Ő, aki a képeken mosolygott rájuk. Bár ennyi idősen nem érti még, később majd tudni fogja. Mindent tudni fog és talán elítél érte, de nem számít.
A lányom mellett ülök az asztalnál, még nem oldódott fel eléggé hozzá, hogy csevegésbe kezdjen a férfival, így inkább fogja a villát és elkezdi magába lapátolni a tésztát. Figyelni kell rá, hogy a szájába kerüljön a legtöbb étel, ne a földre, de egyébként nagyon büszke vagyok rá, amiért ügyesen fogja a villát és úgy eszik, mint a nagyok.
- Eric, anya szerelme - mondja nagy, sajtos vigyorral, én pedig majd' belefulladok az ebédembe. Megrázom a fejem és elkezdem törölgetni Rosie arcát.
- Neki mindenki szerelmes, akik puszit adnak egymásnak... - javítom ki a férfira pillantva. - Mi randizunk egy ideje. Nagyon nehéz volt azok után, ami történt... De Eric rendes ember, az ő felesége is...elment. Szóval mi...randizunk - zavartan próbálom elmondani, mi a helyzet, mielőtt még Rosie tovább fokozná a dolgot és olyanokat találna ki, mint például, hogy az esküvőnket tervezzük és szép ruhája lesz mindenkinek sok-sok virággal és szívecskével.
Kellemetlen csendekkel, de túléljük az ebédet. Ugyan imádom a gyerekem, most minél előbb át akarom vinni anyámékhoz néhány órára. Arcmosás után összecsomagolok neki és a szüleimnek is néhány muffint, Rosie kacsalábra veszi a cipőjét és már ott is hagyom Trevort egy "ne menj el" figyelmeztetéssel.
- Sajnálom, oké? Nem tudom, hogy lehetne ezt szebben elmondani, Trevor - szólítom a rendes nevén és onnantól kezdve, hogy belépek a házba, már jár is a szám. Alig voltam távol öt percet, hisz csak a szomszédba mentem, mégis, mintha három tequilát gurítottam volna le bátorságszérumként.
- Úgysem fog rád emlékezni, ha most úgy döntesz, hogy ez neked nem oké. Nekem te nem egy nosztalgiás kaland voltál akkor éjjel. Szerettelek mindig is - nyögöm ki ott állva előtte, könnyekkel telt szemekkel.

Tárgy: Re: Adel & Monty - Old lovers meet again Kedd 14 Jan. 2020, 13:03

Adel & Monty

A kezdeti felháborodásom és idegességem egyre inkább kezd elfoszlani és átalakulni az elfogadásba. Nem gondoltam volna, hogy pont az az egy alkalom fog ilyen döntő súllyal bírni, bár való igaz, lehettünk volna mind a ketten kicsit elővigyázatosabbak a kelleténél. Nem arról van szó, hogy bánnám a történteket, inkább csak arról, hogy Leo abban a hitben élt és halt is meg, hogy ő a születendő gyermeke apja és hogy ami köztem és Adel között történt az mind már a régmúltban van. Úgy érzem, ezzel valamelyest el is árultam az emlékét. Belegondolni is rossz, hogy akkor ezzel szemben Adel mit élhetett át, mikor kiderült annyi minden olyan rövid idő alatt. Vele tervezte el az életét, neki fogadott hűséget… Végül az utolsó, elkötelezés előtti kalandból ez kerekedett ki. Nem tudnám normálisan megfogalmazni az érzéseimet, hogy a következő gondolatommal ne mondjak ellent magamnak.
Elmosolyodom azon, amit válaszol a kislány, és ekkor kérdőn nézek rá Adelra, hogy ő ezzel vajon mennyire ért egyet. Nem tudom, hogy a kis fuldoklása annak köszönhető, hogy erről szó sincs, vagy pedig engem nem akart még ezzel is sokkolni. Nem igazán tudott volna, hisz sok év eltelt már, mióta utoljára együtt voltunk hárman, és kár lenne hibáztatnom azért, mert túllépett rajtunk. Mikor azonban már helyesbít, akkor a mosolyomat tovább fent tartva hallgatom végig. Hogy ez mennyire őszinte, arról fogalmam sincs. Örülnöm kéne neki, mégsem tudok felettébb boldogsággal lenni az infó iránt. - Értem. Jó embernek tűnik. Remélem boldog vagy vele - reagálok végre én is valamit a magyarázatára.
Türelemmel várakozok, míg vissza nem ér, addig a mosatlanokat jó háziasszony módjára megtisztítom és a törlés után elpakolom. Mindig is szépnek, otthonosnak és kellően felújítottnak tartottam már az alapberendezéseivel is ezt a házat, jó tehát látni, hogy olyan sok minden nem változott benne.
Az előszobában-nappaliban mászkáltam, mikor meghallottam a hangját és felé fordultam. A sajnálkozására már felelnék egyből, de folytatja. Az utolsó pár szavánál viszont kihagy egy-két ütemet a szívem és akarva-akaratlan felsóhajtok. Közelebb sétálok hozzá és magamhoz ölelem őt szorosan. Jó ideig nem szólok semmit, csak csendben élvezem a közelségét. Végül arcához közelebb hajolok és rásimítom a tenyeremet. Ha nem érzek tőle ellenkezést, akkor még azt a pár centi különbséget is megpróbálom lassan behozni és megcsókolni őt gyengéden.
- Ha ezt a pár utolsó szót nem mondtad volna, akkor sem döntöttem volna úgy, hogy magatokra hagylak titeket. Nincsen senkim már, akihez mehetnék. Ti vagytok az egyetlen családom. A családom, akihez ezek szerint jóval közelebb állok, mint gondoltam volna - mosolygok le rá. - Maradok. De csak ha te is szeretnéd, hogy maradjak. És egyébként bocsánat az előbbi kiakadásomért, de nagyon hirtelen jött és kiszaladt a számon. Bár nem úgy tűnt ő sem, mint aki nagyon haragtartó lenne - tekintve hogy pillanatok múlva már újra a lábamon csüngött. Nagyon aranyos lány, de kelleni fog hozzá idő, hogy megszokjam, ő az enyém.

Tárgy: Re: Adel & Monty - Old lovers meet again Kedd 14 Jan. 2020, 19:32

Elveszett

Nem merek ránézni, így is látom a mosolyt az arcán. Egyszerűen nem tudnám elmondani, mit érzek. Mit érzek iránta és mit Eric iránt. Mit a férjem emléke iránt. Bár azt hiszem, utóbbi a legkönnyebb, hisz ideje volt elengedni őt és megtettem, amivel azt hittem, minden rendbe fog jönni. Azt hittem, egyenes út vezet már a nyugalom és esetleges boldogság felé egy olyan emberrel, aki türelmes és átment ugyanazon, amin én is. Megvolt köztünk az összhang addig a pillanatig, amíg Monty fel nem bukkant az életemben újra. Hogy eldobnám-e a lassan felépített kapcsolatomat miatta? Azt mondtam volna, igen. Amíg azt nem láttam az arcán, hogy örül, amiért van valakim és cseppet sem zavarja. Ráadásul mit akarnék egy olyan férfitól, aki a saját lányát egy hibának titulálja?
Csak zavartan mosolygok és bólintok, egyáltalán nincs kedvem a boldogságról és a férfiról beszélni, akivel épp, hogy túljutottunk pár randin. A többiről azonban kell beszélnünk, ezért is kérem meg a szüleimet, hogy vigyázzanak az unokájukra egy pár órát. A délutáni alvás egyébként is esedékes így ebéd után, Rosie pedig imádja, ha a nagyanyja mesél neki.
Mielőtt távoznék, még elmondom anyámnak, hogy Trevor miatt vagyunk váratlan látogatók és így megérti a helyzetet, ami miatt megpróbálja egész délután a felügyelete alatt tartani a rosszaságot. Én pedig szabadulok és visszatérek a feszült helyzetbe.
Jár a szám, ugyan lehet, csak feleslegesen, mégis el akarok mondani neki most mindent. És megkönnyebbülök, mikor magához ölel. Valamiért úgy érzem, a helyére kerül az utolsó puzzle és bár a múltat nem tehetjük semmissé, még lehet, hogy a jövőt valami jóvá formálhatjuk. Úgy bújok hozzá, mint az érkezésekor, csupán könnyek nélkül.
Csókja váratlanul ér, mégis évek óta epedeztem utána. Már el is felejtettem milyen az, mikor az ember olyat ölel és csókol, akit teljes szívével szeret és megadna neki mindent.
Szavaira elmosolyodok, szinte elolvadok karjaiban. Nem akarom, hogy ez a pillanat elmúljon. Hogy újra eltűnjön az életünkből. Még egyszer nem élném túl.
- Ígérd meg, hogy soha, de soha többet nem hagysz el - húzódok kicsit hátra, hogy rendesen a szemébe tudjak nézni.
Kezét megfogva húzom Montyt a nappaliba, ahol a kanapéra huppanok. Természetesen szorosan mellé, s arcát kezdem simogatni. Kezdtem elfelejteni a vonásait.
- Azelőtt az este előtt mi Leoval már hetek óta nem voltunk együtt. És utána sem. Szóval amikor vizsgálatokra jártam és a doki megmondta hány hetes, gyanakodtam. Mikor megszületett...egyszerűen olyan, mint te. A hülye szokásai is, még a haja is - elnevetem magam a lányom grimaszaira gondolva. Épp olyan arcokat képes vágni, mint az apja. Ő, akit négy év után ismét magam mellett tudhatok.
- Van egyébként hol laknod? Vagy így, hogy mi vagyunk az egyetlen családod, számítsak rá, hogy eggyel többen leszünk?

Tárgy: Re: Adel & Monty - Old lovers meet again Szer. 15 Jan. 2020, 15:58

Adel & Monty

Végre mikor rendeződni kezdene az élete Adelnak és a lányának is, én felbukkanok. Anno is, mikor Leóval kezdtek igazán összemelegedni, megint feltűntem a színen. Mióta tinédszerkorunkban olyan lezáratlanul ért véget a kapcsolatunk, azóta nem tudjuk egymást elkerülni. Biztos a sors játszik velünk, hogy ha ennyire nem voltunk képesek, akkor legyen is meg a következménye neki. Kíváncsi vagyok, változott-e volna bármit is a múltunk és a jelenünk, hogyha a költözés hírének pillanatában lezárom a kapcsolatot. Nem tartom kizártnak, hogy megismerkedett volna előbb-utóbb valakivel, és lehet azóta már többgyerekes családanya lenne. Ezt érdemelné, nem azt hogy ilyen fájdalmak, gondok kísérjék végig az életében. És én, mint valami kísértet térjek vissza újra és újra.
A következő tettemmel is valószínűleg csak még több bonyodalmat hozok mind az ő, mind a lánya életébe. De nem tudom megállni, hogy ne próbáljak meg közeledni hozzá. Jól esnek a szavai és ki akarom fejezni, hogy én is hasonlóan érzek felé. Akármennyire is próbáltam elnyomni az érzéseimet, nehezemre ment és néha rendesen közel álltam a töréspontomhoz. Mikor nem húzódik el, akkor magamban egy újabb kő esik le a szívemről. Roppant kellemetlen lett volna, ha elhúzódik tőlem, mondván hogy teljesen félreértettem a szavait. - Nem tervezem, Adel - mosolygok le rá.
Hagyom, hogy vezessen, bár lábaimat úgy érzem, nem is én irányítom. Csendben hallgatom a beszédét, figyelve minden szavára, tekintetemet pedig egy pillanatra sem veszem le a szemeiről. Hogy én nekem mennyire hiányzott ez a nő, arra csak most jövök rá. - Szerencsére a szépségét nem tőlem örökölte - nevetek vele együtt, kezemet az övére téve, és lehunyva kicsit a szemeimet, ahogy az érintését élvezem.
Lágyan megrázom a fejemet egy kisebb sóhajtást követően. - Nem igazán. Pár napig biztosítanak nekem egy szállást, mert lesz valami éremátadás vagy ilyesmi, amin meg kell jelennem. De nem igazán. Gondolkoztam rajta, hogy ha te nem kívánsz a közeledben tudni, akkor hazamegyek a szülői házba, ami mint kiderült, az én nevemen maradt - így is meg kell előbb-utóbb látogatnom a házat, hogy valamit kezdjek vele, de egyelőre eszem ágában sincs elmenni innen. - Két hét múlva lesz ez a baromság, arra viszont el fogok utazni, és próbálom tartani a számat, mikor beszélnek a hősiességről meg minden ilyen klisé hülyeségről - ebből is gondolhatja, hogy nem sok kedvem van elmenni rá, de muszáj sajnos.
- Viszont nem hoztam magammal semmit. Se egy zoknit, se egy alsót, tusfürdőt, törölközőt, semmit. Körülbelül ami rajtam van az, amivel útnak indultam, mert legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyi infóval leszek gazdagabb. Nem tudom, hogy a közelben még mindig megvan-e az a nagy hipermarket vagy micsoda, de ha szeretnéd hogy maradjak akkor lehet nem ártana meglátogatnom. A legtöbb cuccom a hotelban maradt, és inkább sétálok tíz percet, minthogy taxizzak ötvenet - megvan még az én kocsim is, szerencsére nem lett elárverezve, viszont mire én odajutok, hogy visszakapjam, addig szerintem meg is őszülök. - Még mindig nem tudok betelni azzal, hogy milyen tökéletesen, milyen szép vagy, Adel… - sóhajtok egyet, miközben újra az arcát nézem. - Viszont lehet nem ártana majd kicsit képbe hoznod az elmúlt évek történéseivel, mert kicsit le vagyok maradva a médiával. Legalábbis, ami Kanadát illeti. Bár inkább te magad érdekelsz - pillanatok alatt képbe fogok kerülni a világ dolgaival, csak rámegyek az adott év wikipédia oldalára és már naprakész is leszek. Azonban Adel életét csak tőle szeretném hallani.

Tárgy: Re: Adel & Monty - Old lovers meet again Csüt. 16 Jan. 2020, 20:02

Elveszett

Idejét sem tudom, mikor tudtam úgy mosolyogni, olyan őszintén, mint most, hogy Montyt látom. Kavarognak még bennem az érzések, de a pillanatnyi boldogság mindent felülmúl. Nem akarom elereszteni, ezért is fogom a kezét és simítom, ahol érem. Egy pillanatig sem érzem kellemetlennek, vagy nem helyénvalónak, főleg az előbbi csók után.
Neki csak én maradtam a szülei halálát követően, ezt én is tudom, de most már tudja, hogy nem csak én, hanem a lányunk is az élete része lehet, ha hagyja. Rosie-nak kétlem, hogy lenne ellenvetése, a korábbi öleléséből nem erre tippelek.
Régen a legtöbb időnket együtt töltöttük, nem lenne furcsa talán egyikünk számára sem, ha most megint egy fedél alatt ébrednénk. Most, hogy itt van, eszem ágában sincs elengedni, sem egy hotelbe, sem egy üres, porlepte házba, amibe azóta nem tette be senki a házát, hogy a szülei utoljára eljöttek otthonról.
- Ha szeretnéd, elkísérhetlek, vagy elkísérhetünk - vetem fel az ötletet. Még az is meglehet, hogy jól esne neki a támogatás és az ismerős arcok a tömegben. Persze nem erőszak, én akár ott leszek, akár nem, büszkébb nem is lehetnék. Nem kis dolog az, amin Trevor keresztülment az elmúlt néhány évben.
- Bemehetünk a városba vásárolni akár most is. Leo régi holmijait rászorulóknak adományoztam, sajnos nem tudok váltásruhával szolgálni - a jelentől függetlenül nehéz rágondolnom. Szerettem őt, szerelmes voltam, nem hiába mondtam igent neki. Sok-sok időbe telt, míg egyáltalán ki tudtam nyitni a szekrényét, hogy összecsomagoljam a ruháit, belátva, hogy nem jön többet haza. Veszek egy mély levegőt, nem hagyom, hogy bármi elrontsa a kedvem, hisz itt van Ő. Ő, akinek bókjára mosolyogva nyomok egy puszit az arcára. Aztán orrára, homlokára és végezetül ajkaira. Egek, mennyire hiányzott...
- Tudod, itt nem változik soha semmi. Én sem, csak lett egy lányom, dolgozom a rendelőben, próbálok normális lenni... Annyira jó, hogy itt vagy. Tudod, most boldognak érzem magam és nem tudom, szabad-e - sóhajtok fel elhúzódva tőle. Túl jó érzéssel tölt el a közelsége és érintései, de nem vagyok benne biztos, hogy Leo ezt támogatná. Olyan érzés, mintha újra megcsalnám őt.
Felállok és a nappali sarkában álló szekrényhez lépek. Némi kutakodás után a kezembe kerül, amit kerestem, egy kulcs a bejárati ajtóhoz. Visszasétálva a férfinek adom, mert a cikázó gondolataim ellenére magam mellett akarom tudni.
- A tiéd. Mától ez a te otthonod is, tudod, mi hol van, rendezkedj be, ha lesz mivel. Elég nagy a vendégszoba?

Tárgy: Re: Adel & Monty - Old lovers meet again Csüt. 16 Jan. 2020, 21:56

Adel & Monty

Úgy érzem magam ezekben a percekben, mintha újra tinédzser lennék. Az a másfél év volt életem legszebb időszaka, és mindig is örömmel, boldogsággal gondolok vissza rá. Nagyon szerettük egymást, bár később visszagondolva jó ideig nem tudtam eldönteni, hogy ez csak egyfajta tinédzserkori szerelem volt, vagy lehetett volna belőle később is valami. Évekig nem merült fel bennem újra ez a kérdés, egészen addig az ominózus estéig. De ott sem jutottam többre. Most viszont, hogy úgy néz ki, megpróbálunk adni magunknak egy újabb esélyt, egy jobb esélyt… bevallom, egyben vagyok izgatott és félek is. Nem is feltétlen miattam és Adel miatt, hanem a kislány miatt. Mert ő egy olyan tényező, amit mindent megváltoztat.
- Igen, az jó lenne. De ha van bármi más dolgod, nem tartalak fel és elmegyek egyedül is - nagyjából rémlik még a környéken minden, hogy mi-hol van… viszont nem utasítom el se azt, hogy Adellal legyek, se azt hogy kicsit felfrissítsék a memóriámat.
Leo nevét hallva egy ütemet kihagy a szívem és halkan felsóhajtok. - Jól tetted. Valószínűleg ő is ezt akarta volna… - hogy engedd el. Fejezném be a mondatomat így, azonban nem vesz rá a lélek, hogy kimondjam. Nem azért, mert másképpen gondolnám, hanem mert kicsit helytelennek érzem ezt az egészet, ami most történik köztünk. És ha ezt kimondanám, még a végén félreérthető lenne, hogy azért mondom ezt, hogy felejtse el őt és velem foglalkozzon, mert én vagyok itt. Lehet csak belemagyarázok magamnak mindenfélét…
Csókjai repítenek vissza a valóságba. Teljesen elveszek ettől a nőtől és ez ellen nem tudok mit tenni. Azon az estén is elég volt egy csók, egy érintés, és pillanatok múlva már teljesen egymásba is voltunk gabalyodva. Mi vagyunk egymás gyenge pontjai, akármennyire is szeretjük vagy nem szeretjük ezt. Sóhajtok és bólintok párat válaszként, mielőtt szóra is emelném a számat. - Én is így vagyok ezzel, Adel. Boldog vagyok, ugyanakkor gondterhelt is kicsit. De nem akarok az utóbbira gondolni, csak arra, hogy végre újra láthatlak, érinthetlek… csókolhatlak. Alig hiszem el, hogy ez tényleg itt és most történik - legszívesebben újra közelebb hajolnék hozzá, de ő feláll és elindul valamerre. Kíváncsian követem a tekintetemmel.
Elveszem tőle a kulcsot és a kezemben forgatom egy kicsit, közben figyelve szavaira. - A vendégszoba. Persze, igen, jó lesz. Majd kialakítok valami rendet ott - felelem neki, talán kicsit csalódottan, ugyanakkor megértem. Nem gondolhattam azt, hogy most cakkpakk minden olyan lesz, mintha már régóta egy nagy család lennénk. Felállok végül ültömből és kicsit megnyújtóztatom tagjaimat. - Na jól van. Menjünk akkor szerintem még most, mielőtt teljesen besötétedne. Addig is tudsz legalább kicsit mesélni. Mivel menjünk? -

2-3 óra múlva…

Három zsákkal együtt térünk vissza a lakásba, amit a nagy lovagias voltom miatt mind én cipelek. Nem csak nekem vannak benne cuccok, de aláírom, a java az enyém. Pár ruha, tusfürdő, ilyesmik. Hogy Adel mit vett magának, azt nem figyeltem annyira, így is volt annyi cuccom, hogy a kasszaszalagra vagy másfél percig pakoltam. - Na jól van, én akkor megyek és kipakolok a vendégszobába, te addig elleszel? Köszönöm, hogy eljöttél velem - mosolygok rá őszintén, majd ha pozitív a válasza a kérdésemre, akkor addig elvonulok a szobába. Legalább egy negyed órába is beletelik szerintem, mire kijövök a szobából, keresve-kutatva Adelt. Miután látom, hogy résnyire nyitva van az egyik ajtó, sejtem hogy épp Rosie-t teszi ágyba. Odasétálok és hogy elférjek, kicsit szélesebbre tárom az bejáratot, majd az ajtófélfának dőlve hallgatom és nézem őket. Sóhajtok egyet halkan, elgondolkozva azon, hogy vajon rám is ez fog várni előbb-utóbb? Hogy én fogok meséket mondani neki és teszem ágyba? A kettős érzések, az izgatottság és a félelem kombinációja most sem hagy nyugodni. Mégsem mozdulok… csak figyelem a jelenetet.

Tárgy: Re: Adel & Monty - Old lovers meet again Pént. 17 Jan. 2020, 12:29

Elveszett

Egyszerűen imádom, hogy itt van és megérinthetem. Azt pedig, ami folyton meggátol abban, hogy elengedjem magam, igyekszem elhessegetni. Szeretnék csak rá figyelni és épp úgy beengedni az életembe, ahogy azt Erickel tettem. Nem volt könnyű és furdal miatta is a lelkiismeret, nem ezt érdemelné. De úgy gondolom, meg fogja érteni, hisz meséltem neki Trevorról és Leoról is egyaránt. Szóval most, hogy itt van Ő, nem arra fókuszálok, ami elmúlt és nem engedem, hogy zavarjon bármi is, csak kiélvezem azt az időt, amit együtt töltünk az üzletekben.
Szeretem nézni, ahogy felpróbálja a holmikat és kikéri a véleményem, mindig is szerettem. Miközben ő a próbafülkében volt, természetesen Rosie-nak is választottam egy-két apróságot. Úgy nő, mint a bolondgomba, minden hónapban új ruhákra van szüksége és mindent meg is kap, ha már egyszer megtehetem. A csillámokat egyenesen imádja, így olyan pólók és ruhák kerültek a kosárba, amik igazi lányosak.

Még furcsa az érzés, hogy mostantól hárman vagyunk a házban és amikor visszatérünk a gyerkőccel, automatikusan kulccsal akarnám nyitni az ajtót. Így, hogy Rosie a nagyinál vacsorázott, már csak a fürdés és alvás maradt hátra, aminek az első szakaszát elég hamar le is tudjuk amíg Trevor a vendégszobában pakol. Egyelőre így érzem helyesnek, nem kellene összebútoroznunk azonnal. Lehet, hogy nem is fogja kibírni mellettem, annyit változtam, vagy épp a lányunkkal nem lesz jó a viszonyuk...
- Ő itt fog maradni velünk? - kérdezi csendesen, lehunyt szemekkel. Már félálomban van, de így is mosolyog amikor igennel válaszolok. Még egy rövid ideig simogatom a haját és megpuszilom az arcát, aztán hagyom, hadd aludjon.
- Szia - mosolygok az ajtóban álló férfira. - Jól elfáradt, anyám elvitte a játszótérre.
Még visszapillantok a lányomra mielőtt becsuknám a szobájának ajtaját. Szerencsére az esetek nagy részében jól alszik, az éjszakai világítása mellett a szekrényben és az ágy alatt bujkáló szörnyektől sem fél. Aztán ahogy megállok Trevor előtt, mosollyal az arcomon nézek fel rá.
- Sikerült kipakolnod? - kérdésemet követően elsétálok a vendégszobáig, ami szinte szemben van a hálószobámmal. Be kell lakni, ez tény, de máris jobb, mint üresen. - Szóval...ha nem bánod, én most letusolnék. Ha nem vagy nagyon fáradt, van egy üveg bor itthon...

Tárgy: Re: Adel & Monty - Old lovers meet again Pént. 17 Jan. 2020, 14:14

Adel & Monty

Ahogy nekidőlök az ajtófélfának, szinte teljesen kikapcsolok. Egyre inkább kezdenek elmúlni a kezdeti kételyeim, ahogy hallgatom és nézem őket. Úgy érzem, kezdem elfogadni ezt az új valóságot. Ezt, hogy végre hazatérhettem és ők ilyen örömmel fogadtak engem. Még Rosie is, akivel korábban sosem találkoztam. Vajon mennyit beszélhetett rólam Adel? Ha beszélt is, valószínűleg azért tette, mert tudta, hogy úgy sem fog emlékezni rá a kislány. Ő már csak tudja, ha egyszer gyerekekkel foglalkozik. De őszintén szólva nekem sincsen túl sok emlékem 3 éves korom előttről. Néhány emlékfoszlány csupán, de azok az évek múlásával egyre halványabbak lettek, olyannyira hogy emlékszem rájuk valamelyest, de szavakba nem tudnám önteni őket. Nem is feltétlenül mondanám emlékeknek, inkább érzéseknek. De nem is feltétlenül az a fontos, hogy rólam mit vagy mennyit mesélt. Az érdekel még, hogy Leóról vajon miket mondhatott neki. Majd egyszer lehet rákérdezek. Egy jó pohár bor mellett. Vagy vodka. Minél erősebb, annál jobb.
- Igen, azt gondoltam - felelem neki, ahogy hátrálok az ajtóból, hogy be tudja csukni. - Nagyon jó anya vagy, Adel. Őszintén így gondolom, pedig alig pár órája, hogy visszajöttem - jegyzem meg neki, ahogy féloldalasan elmosolyodva pillantok le rá.
- Remélem, hogy a csöppségnek sem lesz gondja azzal, hogy maradok - teszem hozzá, egy pillanatra levéve a tekintetemet róla és a szoba ajtajára nézek. Sóhajtok egyet, most viszont az izgatottságtól.
- Illetve azt is remélem, hogy fel fogok tudni érni a feladathoz - sütöm le a szemeimet. Sosem gondolkoztam azon, hogy én egyszer apa leszek. Azaz de, megfordult a fejemben, de mindig arra jutottam, hogy nincs olyan partner akivel gyereket akarnék vállalni. És aztán ott volt a szemem előtt, de túl sok ígéret kötött már minket ahhoz, hogy együtt lehessünk Adellal. Illetve akárkiről is lett volna szó, nem tudtam volna azt megcsinálni, mint amit Leóék akartak. Főleg azért, ami történt. Nem akartam volna a saját gyerekemet apa nélkül hagyni, hogy az anyja egyedül nevelje.
- Sikerült, igen. Bár a ruhákat majd lehet nem ártana kimosni egyszer legalább, de azon kívül elpakoltam nagyjából mindent - válaszolok kérdésére, miközben követem őt. - A bor jól hangzik - határozottan jól hangzik. Általában szeretem a borokat, csak a száraz vöröseket nem. Pont azért, ami a nevében is benne van – hogy száraz. Nem bírom leerőszakolni a torkomon. De erre valószínűleg Adel is emlékszik még. - Viszont… ha esetleg spórolni akarnál a vízszámlán, akkor… esetleg mehetnék én is… veled - egy mondat, mégsem bírom egy lélegzetvétel alatt kimondani, és beletelik szerintem egy fél percbe is, mire a végére érek. - Viszont megértem azt is, ha nem akarod - ezt viszont még az előbbinél is jóval nehezebb volt kimondani, de csak sikerült kierőszakolni egyben.

Tárgy: Re: Adel & Monty - Old lovers meet again Pént. 17 Jan. 2020, 19:30

Elveszett

Nem tartom magam a legjobb anyának, de elég jónak ahhoz, hogy elhiggyem, amit Trevor mond. Ő mindig őszinte volt velem, szerintem nem hazudna csak azért, hogy jobban érezzem magam. Nem mondom, elfáradtam ma, de nem emiatt, hanem a jelenléte miatt mosolygok megállás nélkül.
- Köszönöm. Igyekszem - bólintok, majd vele együtt az ajtóra pillantok. Egy mély levegővétel mellett lehunyom a szemem pár pillanatra. - Szerintem örül, hogy lesz végre egy apafigura az életében. Tudod, a legtöbb ovistársának két szülője van. Majd meglátjuk. De nem szeretnék semmit rád erőltetni... Kérlek, de tényleg, Monty, ha valami kényelmetlen, azt mondd el. Most nem az új nadrágra gondolok... - a végén elvigyorodok amikor az új farmerra gondolok. Hát szűk volt itt-ott, de annyira szexis, hogy nem hagyhattuk ott. Oké, talán kicsit rábeszéltem...
- Tudod, ha most választanom kellene a világ összes férfia közül, hogy ki legyen a gyerekeim apja, csak téged választanálak - és ezt el is hiheti, mert teljesen komolyan mondom. A helyzet pedig adott, van egy lányunk, az pedig rajta és Rosie-n dől el, mi alakul ki a helyzetből. Ahogy ismerem, szuper szülő lehet még belőle.
Aztán ahogy odébb megyek és benézek a szobába, épp ugyanaz fut át az agyamon, amit Trevor kimond. Felnevetek és bólogatok. Bizony, hogy rájuk fér egy első mosás. Majd holnap, azt hiszem, mára már nem kell több program egyikünknek sem.
Ott állok előtte és először csak nézek rá felvont szemöldökkel, hogy mit akar mondani. Ezt követően valahogy megváltozik minden, a szívem kihagy egy ütemet, majd máshogy kezd dobogni. Beharapom ajkam miközben egy bátortalan lépéssel közelebb lépek hozzá. Kiszáradt a torkom, érzem. A kezeimet mellkasára simítom, lassan felvezetem a nyakáig.
- Akarom - mondom ki nehezen, alig hallhatóan. Az előttem álló férfi szemébe nézek és lábujjhegyre állva megcsókolom. Eleinte óvatosan, csak puhatolózva, majd minden érzelemmel, ami a közelségére felkavarodott bennem.

Tárgy: Re: Adel & Monty - Old lovers meet again Pént. 17 Jan. 2020, 20:20

Adel & Monty

Mindig is szerettem Adel mosolyát. Mióta visszajöttem, azóta pedig szinte mást sem látok rajta, csak az örömöt. A mosolyán kívül csak a nevetését szeretem jobban. Attól bármikor képes lennék elolvadni, és a bevásárlóközpontban is közel álltam hozzá párszor. Hihetetlen, hogy ott mennyire eltűnt minden régi, jelen és jövőbeli probléma és ugyanúgy viselkedtünk, mint mikor még minden rendben volt. Ez hiányzott már nekem. És szerintem Adelnek is.
Csendben hallgatom a szavait, a végén viszont halkan felnevetek. - Igen, az elég szűkös volt. De láttam, hogy tetszett, szóval muszáj voltam megvenni - felelem neki jókedvűen. Azonban utána elkomolyodom és ha nem húzódik el, megérintem az arcát is közben, úgy nézve zöld lélektükreibe. - Nem kényelmetlen. Szeretném, hogy így legyen - mosolyodok el, és ha nem bánja, egy gyors puszit lopok tőle, ezt megpecsételve. Következő szavaitól pedig olyan melegség árad végig a bensőmön, mint azt már nagyon régen éreztem. Ezen bátorodva fel teszem fel én is a kérdést a közvetlenül ezt követőkre vonatkozóan.
Látom rajta, hogy nem érti elsőnek mit akarok mondani, de aztán beharapja az ajkait és egyből rájövök a válaszára. Nem kellene mondania semmit, akkor is tudnám. Mindig is jól tudtam olvasni Adelból, ez talán pont annak köszönhető, hogy már nagyon régóta ismerem. Mielőtt járni kezdtünk volna, már azelőtt is sok időt töltöttünk együtt, csak ez aztán egy-két év után mássá alakult át. Ő volt az egyik, ha nem a legjobb barátom. Jobbat nem is kívánhattam volna nála.
Elmosolyodom közeledésén, a szavánál viszont magamat is meglepve sóhajtok fel megkönnyebbülten. Finoman érintjük először egymás ajkait, mintha újra ismerkednének, de aztán elszabadulnak az érzelmek és dús hosszú hajába túrva tartom magamhoz közel, egy pillanatra sem engedve el.
- Gyere - fogom meg a kezét és megindulok a fürdő felé, ahol kinyitom az ajtót és miután ő is beért, bezárom mögöttünk. Kulccsal is, ha van benne. Mindezek után felé fordulok és azt a kéznyújtásnyi távolságot is lerövidítem közöttünk, ahogy újra ajkaira tapasztom az enyéimet. Mindeközben oldalát érintem tenyereimmel, úgy próbálva fentebb tűrni a felsőjét, hogy megszabadíthassam tőle. Mikor már kényelmetlenné válik a helyzet, eltávolodok tőle és lehúzom róla, majd a sajátomtól is megszabadulok – ha esetleg nem ő akarna segíteni nekem benne. Újfent csókjáért hajolok, ujjaimat derekától indítva a melltartója pántjáig vezetem lassan egyre fentebb, amit gyakorlott mozdulatokkal csatolok ki, és segítek neki kibújni belőlük. A földre dobom a többihez, és a tenyerembe veszem az egyik mellét, kicsit belemarkolva a formába. - Olyan régóta vágytam már erre… Rád, Adel. Annyira örülök, hogy vagy nekem - mondom neki őszintén, mélyen a szemeibe nézve. De már ez a pár levegővételnyi távolság is sok nekem, ezért újra megsértem az intimszféra fogalmát.

Tárgy: Re: Adel & Monty - Old lovers meet again Pént. 17 Jan. 2020, 20:56

Elveszett

Ha leszámítjuk a Rosie-val töltött időt, ez a legjobb napom hosszú idő után. Olyan természetesen és könnyedén jönnek a dolgok, mintha nem telt volna el négy év azóta, hogy nem találkoztunk. Azóta, hogy azt hittem, soha nem látom többé. A remény ott volt, minden nap gondoltam rájuk és vártam, mikor toppannak be az ajtón. És tessék, eljött ez a nap is, amikor annyira másképp érzem magam, mint általában.
Holnap ráérek azon gondolkodni, hogy adjam tudtára a férfinak, akivel kölcsönösen megkedveltük egymást, hogy másba vagyok szerelmes, ma viszont még ráérek vele foglalkozni. Vele, a gyerekem apjával. A férfival, aki egy délután alatt visszalopta magát az életembe és ahelyett, hogy felforgatna mindent, úgy érzem, ezzel került helyére az utolsó kirakós darab is. Mintha pont így kellett volna lennie.
Tudja, hogy a gyenge pontom, ha a hajamba túr, szerintem mindig is tisztában volt vele. Belemosolygok a csókba és úgy érzem magam, mint egy első szerelmes kiskamasz. Évek teltek el, szóval borzasztóan izgulni kezdek, ez azonban nem akadályoz meg abban, hogy ölelésemmel és csókommal fejezzem ki, mennyire hiányzott és mennyire akarom azt az együtt tusolást.
Végül csak el kell szakadnunk egymástól, igaz, nem sok időre. Szeretem a határozottságát, ahogy bezárja az ajtót - ami szerintem mióta anya vagyok, sosem volt zárva - és ahogy magához von. Beleborzongok érintésébe, a bőröm ujjai alatt égni kezd. Egész testemben érzem a hatását és azt a fokozódó izgalmat. Mindent ő vált ki belőlem. Persze nem kell noszogatni, én is felfedező útra indulok, pólója alatt simítom végig a hátát, majd a hasát is. Engedelmesen emelem a kezem és nézem végig, ahogy vetkőzni kezd előttem. Te jó ég...
A hegek és a sebek, minden, ami a ruha takarásában van, az ő és én minden porcikáját imádom. Egyre hevesebben csókolom. Ugyan egy pillanatra leblokkolok és majdnem a keze után nyúlok, amivel a melltartóm kapcsát engedi ki, gyorsan eszembe jut, hogy nincs miért megálljt parancsolni. Főleg nem most.
Vágyakozva nézek rá egy pillanatra, míg levegőhöz jutunk. Nem tudom, mit mondhatnék erre, szerintem érzi, hogy fordítva is pont ez áll fent. Inkább ajkaival foglalatoskodok és lassan kezdem el kicsatolni az övét, hogy még közelebb kerülhessek hozzá. Egyelőre azonban csak ennyit teszek, megáll a gombnál a kezem és egy kicsit hátrahúzódok.
- Csak...kicsit...izgulok. Mármint tudod...te láttál utoljára ruha nélkül, ha nem számoljuk a nőgyógyászt. Nem akarok csalódást okozni - osztom meg vele a kételyeim. Nem tudom, létezik-e még másik férfi, akivel meg tudnám tenni ezt a lépést.
Nem akarom kiküldeni, sem ellökni, így ha ő magától nem távozik, akkor ott folytatom, ahol abbahagytam. Ajkaira tapadva megszabadítom a farmerjától és azzal együtt az alsótól is. Jobb helye van mindennek a földön.

Tárgy: Re: Adel & Monty - Old lovers meet again Pént. 17 Jan. 2020, 21:45

Adel & Monty

Abban a pokolban, amiben tartottak, meg sem fordult a fejemben, hogy nekem valaha is ilyesmiben lesz részem, mint amire most készülünk. Arra pedig még annyira sem gondoltam volna, a legmerészebb álmaimban sem, hogy mindez Adellal fog megtörténni. Örülök, hogy így alakultak a dolgok, mégsem tudok teljes szívből, mert felmereng a gondolataimban egy pillanatra Leo és hogy mennyi minden máshogy alakult volna, ha azt a küldetést kicsit máshogy csináljuk. De nem akarok most rá gondolni. A pillanatban szeretnék élni. A Nővel, akiért bármit megtennék. Aki az életemnek felét végig kísérte. Aki jobban ismer bárkinél.
A kezeim szinte maguktól mozognak, ahogy próbálom minden ruhadarabjától megszabadítani, mégis óvatosan teszem mindezt. A kelleténél jobban nem akarom beleélni magamat, mert bármikor úgy dönthet, hogy megálljt parancsol ennek az egésznek. De a határozottságomból sem engedek, csupán nem vagyok annyira rámenős, mint mondjuk azon az estén…
Mikor elhúzódik, akkor kihagy egy ütemet a szívem. Hirtelen lejátszódik a fejemben mindenféle forgatókönyv, hogy mikor már kezdeném elereszteni magam, úgy dönt, hogy mégis külön fürödjünk. Szavain viszont csak lágyan elmosolyodom és megrázom halványan a fejemet. Közelebb lépek hozzá, és arcára simítok rá, mélyen tekintve a szemeibe. - Adel, te ha akarnál sem tudnál csalódást okozni. Gyönyörű vagy, nézz már magadra! - szélesedik ki még jobban a mosolyom, ahogy kicsit hátrébb húzódva mutatok végig szabad kezemmel a testén. - És tudod jól, hogy nekem a belsőd számít. Nem a külsőd. Az csak egy kellemes, igazán kellemes plusz - nevetem el magam lágyan, mielőtt biztosításképpen inkább újra közelebb hajolnék hozzá. Értem én a fenntartásait, hogy pontosan miért is mondta azt, amit, de ez egy cseppet sem érdekel. Mindig is ő lesz nekem A Nő.
Segítek kilépni a felesleges ruhadarabokból, majd én is hasonló sorsa próbálom juttatni az övéit. Közben én magam is kicsit lentebb kerülök, miközben megszabadítom a nadrágjától és a bugyitól. Kihagy a szívem egy pillanatra mikor belegondolok, hogy újra itt vagyunk, ebben a helyzetben. És még mindig ugyanolyan tökéletesen néz ki, mint azelőtt. Minden tekintetben. Nyomok egy apró csókot a szemmagasságban lévő legérzékenyebb pontjára, és kicsit megnyálazva ujjaimat érintem oda őket a szeméremajkaihoz, majd csiklójához, és felállok. Csak pár apró simítás, hogy érezze, mennyire kívánom őt. De ha ez nem elég, szavakba is öntöm. - Ahogy mondtam, gyönyörű vagy! - mosolygok rá, aztán hozzá dörgölöm az orromat az övéhez.
Végül elvéve onnan a kezem fogom meg az övét és vezetem be a zuhany alá, ahol megnyitom a vizet, és kicsit állítgatom a hőfokot, míg tökéletes nem lesz. Közben keresek-kutatok szememmel valami tusfürdő után, amit ha megtaláltam, kézbe veszek és kinyomok egy adagot a tenyereimre. Egy csókra hajolok hozzá, miközben tenyeremmel először a nyakára simítok, majd a vállára, és azt követően a mellkasára, melleire, amit gondoson elkezdek gyurmázni. Nem akarok semmit sem elsietni, szeretnék mindent kiélvezni. Most, hogy újra együtt vagyunk és talán végre minden rendbe jön mindkettőnk életében.

Tárgy: Re: Adel & Monty - Old lovers meet again Szomb. 18 Jan. 2020, 20:54

Elveszett

+18

Sokszor gondoltam rá az elmúlt években, sokszor akaratlanul is vissza-visszajátszottam az emlékeket. A kamaszkoriakat és azt az estét egyaránt. Azokat, amiben hárman voltunk, az esküvőt, az utolsó napot, amikor boldogan öleltük meg egymást. A búcsút. Arra azonban nem számítottam, hogy egyszer újra itt fogunk tartani. Ez valami más érzés, mégis olyan, mint régen. Ugyanúgy megremegek, amint hozzám ér és el tudnék olvadni a csókjaitól. Kikapcsolok, ki tudja, mennyi ideje nem tettem ilyet, egyszerűen csak hagyom, hogy vezessen.
Semmi ellen nincs kifogásom már, az ellen sem, amit azt követően tesz, hogy az utolsó ruhadarabomtól is megszabadít. Ajkamba harapva folytok el egy apró nyögést, amit kivált belőlem egy ilyen aprócska érintéssel is. Beletúrok a hajába, ha felemelkedik, akkor pedig láthatja a szememben, mennyire kívánom őt és vágyom arra, hogy újra együtt legyünk. Nem csak testileg, de minden más téren is.
- Örülök, hogy nem lomboz le a látványom - nevetek fel. Nem lenne túl kedves, ha a szép szavak és ígéretek, meg a ma történtek ellenére inkább azt mondaná, hogy nem tett jót a terhesség, ő inkább köszöni, de nem kér belőlem. Pedig az elején, a depresszió leküzdésében sokat segített az edzés mentálisan és fizikálisan is.
Megfogom a kezét, engedelmesen lépek vele a zuhanyba. Jól esik, hogy végre engem vezetnek és nem fordítva, hogy nem egy hároméves fenekét kell néznem. Nem mintha bajom lenne ezzel, Rosie-val csoda a fürdés, mindig bolondozik, de Trevor feneke...mindig is tetszett. Ő pedig ezt tudja.
- Az a gyereké, de nem baj. Jó lesz - jegyzem meg és a fejemet rázom. Nem kellene ilyen apróságokkal foglalkoznom, amikor itt áll velem szemben teljesen meztelenül. Veszek egy mély lélegzetet, s végigsimítok a melleimen levő kezein, fel a karján. Lehúzom ujjaim a mellkasán egészen ágyékáig, ahol épp csak egy kis simogatást kap férfiassága mielőtt a tusfürdőért nyúlnék.
- Szeretlek, Monty - suttogom a szemébe nézve, majd a következő pár másodpercben összedörzsölöm a tenyeremben a habot és lenyúlok, kap belőle a hasára is, meg persze egy arasszal lejjebb is. Jó újra érezni őt, kihasználva minden percet csak gyengéden ismerkedek vele elölről.

Tárgy: Re: Adel & Monty - Old lovers meet again Vas. 19 Jan. 2020, 20:45

Adel & Monty

+18

Legelsőre nem esett le, mitől is fél annyira. De ahogy elkezdtem beszélni, egyből világossá vált, miről van szó. Őszintén szólva engem az sem érdekelne, ha 20 kilóval több lenne, és rövidebb haja lenne, mint nekem. Én akkor is ugyanúgy kívánnám őt, mint most. Nem tudom, hogy milyen messze fogunk eljutni, de azt viszont remélem, hogy a falak jól szigetelnek és nem fog kihallatszani semmi.
Mikor azt mondja, hogy az a lányáé, egy pillanatra megállok és kérdőn tekintek rá. Szinte teljesen lefagyok néhány másodperc erejéig. - Itt állok előtted egy szál semmiben, éppen kezdenélek megfürdetni, neked pedig ez az első, ami eszedbe jut? - kérdezem tőle, miközben nevetésben török ki. Sok mindenre számítottam, de erre az abszurd mondatra ebben a helyzetben nagyon nem.
Beleremegek és felsóhajtok, ahogy puha kezeit megérzem a férfiasságomon. Vannak dolgok, amiket nem tudok elrejteni, így azt sem, hogy nincs szükségem túl sok ösztönzésre. Azon, amit mond, elmosolyodom és szinte szóhoz sem jutok. El sem tudja képzelni, hogy ezek a szavak most milyen sokat jelentenek nekem ennyi mindent összevetve. A távollétemet, és az általunk külön-külön megjárt utat tekintve. Beletelik pár pillanatba, mire képes vagyok összeszedni magamat és kezét leállítom. Helyette először arcára vezetem a sajátomat, majd a dús hajkoronájába túrok, mivel tudom, hogy azt mennyire szereti. - 13 éve várok már, hogy újra ezeket a szavakat halljam. Én is szeretlek téged, Adel! Teljes szívemből - vallom be neki, ha eddig ez nem lett volna nyilvánvaló. És ha nem húzódik el tőlem, újra ajkaihoz hajolok.
Elnyújtom a csókot, ameddig csak lehet, és aztán mosolyogva figyelem őt. - Bár sose érne véget ez a nap… - suttogom neki, majd még egy puszit kérek tőle, aztán folytatom tovább a fürdetését. Gyengéden érintem a mellkasát, melleit, hasát, és odalent is hozzáérek. Hosszasan, óvatosan fedezve fel őt újra. - Megfordulsz, kérlek? - kérdezem tőle, miközben nyomok még egy kis adagot a tenyereimre és összedörzsölöm azokat. Ha eleget tesz a kérésemnek, akkor a haját félresöpörve az útból kezdem el dörzsölni, és kicsit még masszírozni is a hátát.
A fenekéhez érve ugyanolyan gondossággal kezdem el azt is simogatni, mint előbb bármit. Aztán ahelyett, hogy megkérném, forduljon vissza, csak még közelebb lépek hozzá és hasánál-mellkasánál átölelem. Belecsókolok a füle tövébe, megszeretgetem a fülcimpáját, majd áttérek a nyakára, keresve ugyanazokat az erogén zónákat, amik korábban teljesen feltüzelték. Közben egyik kezem északra, másik délre indul meg. Mellébe markolok, illetve hasfalán végigvezetve a tenyeremet érintem meg a csiklóját. Gyakorlott és óvatos mozdulatokkal kezdem el mozgatni rajta az egyik ujjamat, miközben másik kezemmel a mellét masszírozom és a bimbójával játszok. Amennyiben nem állítja le az ujjam további ténykedését, úgy még lentebb vezetem azt, egészen a hüvelyéig, amelyet elmerítek a forróságba és lassan elkezdem mozgatni. Nem a legkényelmesebb helyzet, de kicsit oldalra fordítom a csípőmet, hogy ha akar, ő is hadd érintsen engem. Így is folyamatosan sóhajtozok, pedig alig csinált velem még bármit. Kikészülök már a jelenlététől és attól, hogy ilyen formában érinthetem őt.

Tárgy: Re: Adel & Monty - Old lovers meet again Vas. 26 Jan. 2020, 16:24

Elveszett

+18

Eltakarom a szemeimet pár másodperc erejéig. Igaza van, nem kellene, hogy ez jusson első eszembe, de nehéz. Nehéz kilépni a hétköznapokból és valami teljesen újba kezdeni. Mert ez más, mint azon az éjszakán, akkor nem gondolkodtam ennyit, nem volt ennyi korlát és dolog, ami elvonta volna a figyelmem.
Érintésével azonban képes elfeledni mindent és beleélni magam újra a fiatalságba, abba, amit túl rég éltünk át ahhoz, hogy emlékezzek rá. Mégis ismerősök a simítások, a tekintete. Perzsel, a lábaim megremegnek és semmi mást nem akarok, csak az övé lenni és hogy ő az enyém legyen. Így is, úgy is.
Lehunyom a szemem mikor ujjait a hajamba fúrja. Felsóhajtok, ajkamon pedig mosoly táncol. Derekát ölelve viszonzom a csókot, amiben minden benne van. Az összes érzés, ami gyűlt az évek alatt, a hiány, a szomorúság és a beteljesülés is. Legfőképp pedig a szerelem, ami egyszer elkezdődött, majd csillapodott, de sosem múlt el. Most pedig itt vagyunk, ugyanott tartunk, ahol kamaszként abbahagytuk, csak pár ránccal és pár centivel többel.
- Bár minden nap így telne a következő sok évben - mosolygok a csókba, s hagyom, hadd irányítson. Úgy izgulok, akár egy első alkalmas tini, de megnyugtat, hogy hallom a sóhajait. Egyik kezemmel megtámaszkodok az üvegfalon, mert félő, hogy elveszíteném az egyensúlyom. Mindig is ilyen hatással volt rám. Halkan sóhajtozok kezei alatt, a hátam úgy lazul el, mintha minimum egy hét wellness után lennék. Mindenem bizsereg a puszta jelenlététől is, aztán mikor ujjait odalent érzem meg, egy apró nyögés is kiszalad a számon. Minden pillanatát ki akarom élvezni, hisz rég volt részünk ilyesmiben, mégis már most arra vágyom, hogy teljes egészben érezhessem őt. Azt pedig nem itt a zuhany alatt kellene.
Fenekemet ágyékának tolom, és miközben a támaszkodó kezemet a karjáról a nyakáig vezetem, szabad kezemmel hátranyúlok. Kevésbé finomkodva, inkább a vágyaimat kifejezve fogok rá férfiasságára és kezdem el masszírozni. Ajkamba harapva fojtom el a nyögéseket és nem tudom, meddig bírom tartani magam. A szó szerinti értelmében véve is akár.
- Folytassuk a hálóban - fordítom felé a fejem és ha elereszt, szembe fordulok vele. Hozzádörgölőzök, átölelem a nyakát és úgy csókolom meg, hogy érezze, amit én. Hogy semmire nem vágytam még ennyire, mint most rá.

» may we meet again - p & c