welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


i'm your fellow tonight
avatar
Média
Kor :
27
Hozzászólások száma :
76
Reagok száma :
26
Foglalkozás :
sorozatszínész
Play by :
Samuel Seo

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: i'm your fellow tonight Kedd 21 Aug. 2018, 21:42
* * *
Vissza az elejére Go down
avatar
Média
Kor :
27
Hozzászólások száma :
76
Reagok száma :
26
Foglalkozás :
sorozatszínész
Play by :
Samuel Seo

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: i'm your fellow tonight Kedd 21 Aug. 2018, 21:54
Az utolso dolog, amire emlekszem, az a halk "bassza meg", amit elmotyogtam magamnak, meg hogy becsaptam Xiaowen orra elott a szobam ajtajat, de valami olyan abszurd lendulettel es erovel, hogy azt hittem, kiszakad a helyerol.
Arra mar nem akarok emlekezni, hogy miert a szonyegen aludtam, egy jobb napokat is latott, kinyult melegitonadragot gyurve a fejem ala parna helyett; a lukteto fejfajas igy is boven eleg ahhoz, hogy eszembe juttassa, mennyi elbaszott dolgot is tettem az elozo este, kezdve attol, hogy mar spiccesen erkeztem meg a sorozatunk sajtotajekoztatojara, es befejezve azon, hogy ha nem tartanak vissza, minden bizonnyal annak a felnotas ujsagironak a fejen torom ossze a fenykepezogepet, csak mert volt mersze felhozni a sokertelen hazassagomat es a botranyba fulladt filmemet evekkel ezelottrol. Keptelen voltam felfogni, mi olyan erdekes ezekben az incidensekben, hogy meg igy, evekkel kesobb is emlegetik oket az emberek, de meg a legszebb szavakkal elve is mar a halal faszara kivantam mindenkit, aki meg ujabb botranyt probalt ebbol keverni. Bar lehet, az en hibam volt, hogy egyaltalan hagytam magam provokalni - hiszen ha valamivel tobb eszem lett volna, talan meg se jelenek azon a sajtotajekoztaton. Nem volt semmi mondanivalom a sorozattal kapcsolatban, azon kivul, hogy az utolso eselyem volt arra, hogy viszonylag egyenesbe tegyem az eletem, miutan a megigert internetes kisfilm, amibe castoltak, kudarcba fulladt. Ezen kivul talan mar csak a reg halott hirnevemre epithettem egy starbucks kasszajan, mint az elbukott szineszpalanta, aki sosem tudott tobb lenni egy elbaszott hazassagnal meg egy botranyba fulladt dijkiosztonal.
Egy elkinzott sohaj kisereteben ulok fel a vastag szonyegen, rezignaltan dorzsolve meg az orrnyergem; valahol az ajton tul hallom a lakotarsam lepteit, ahogy motoszkal, talan a kigyojat etetve, vagy valamit bogaraszva a konyhaban, es mindket lehetoseg egyforman megijeszt - hiszen tegnap olyat mondtam neki, amit sose kellett volna megtudnia, es hat... Rohadtul feltem a szemeibe nezni ujra. Egyreszt azert, mert hatalmas fordulat volt a viselkedesemben, hogy akkor epp nem akartam ujra athajtani az autoja oldalan, es a kis mosolya sem irritalt, es igazabol az ejszakai fenyek felhomalyaban inkabb megcsokolni lett volna kedvem, mint ellokni magamtol... Es biztos vagyok benne, hogy amugy csak az alkohol beszelt akkor belolem, es eleg lesz csak a zuhany alatt maszturbalnom, hogy elmuljon ez a gondolat...
...de aztan eltelik negyvenhet perc es immaron vizes hajjal gubbasztva az agyon jovok ra, hogy megsem az alkohol beszelt belolem. Az egyre csak erosodo fejfajas mondjuk nem enged tul sokat gondolkodni ezen, es eszembe jut, hogy talan celszeru lenne kivanszorognom a konyhaba valami reggeli es fejfajascsillapito utan kutatva; bar ezt mondjuk nem egy szal torolkozoben kene megtenni, igy jobb hijan a parnanak szolgalo, kinyult melegitonadragot veszem magamra es igy hagyom el vegul a kis rejtekhelyem, ami egesz eddig biztonsagott nyujtott a konfrontacioval szemben.
- Jo reggelt... - A semmibe mormogom a szavakat, tekintetem a padloba szegezve; nem keresem Ot a tekintetemmel, csak holdkoros leptekkel vonszolom magam a konyha iranyaban, abban a remenyben, hogy nem akar majd beszelni a tegnap este esemenyeirol, es enged majd csendben szenvedni egesz nap, meg eluszni az onsajnaltatas hullamaiban... Bar eh, ostoba vagyok, hogy ebben hiszek; elvegre is biztos vagyok benne, hogy nem fogja kihagyni a lehetoseget, hogy rakerdezzen, ez megis mi a fasz volt. Elvegre is elozo ejjel mar kivillantotta a szemfogat, amikor a tenyere az arcomon csattant; es a helye egeszen mostanaig fura fantomfajdalommal mar, szogesdrottal a bordaim korul.
Xiaowen && Wonjae
Vissza az elejére Go down
avatar
Média
Kor :
23
Hozzászólások száma :
55
Reagok száma :
14
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
sorozatszínész
Play by :
Yan An

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: i'm your fellow tonight Hétf. 15 Okt. 2018, 15:46
realized that I have got one
less problem without you
Every time you touch me And say you love me I get a little bit breathless I shouldn't want it But it's you. Head in the clouds Got no weight on my shoulders.
Fáradt, karikás szemei elrévednek a narancslé lágyan fodrozódó felszínén, majd ijedten kap egy konyharuha után, ahogy sikerül mellé öntenie azt remegő kezével. Rezignált sóhajjal pattintja ki a fájdalomcsillapító tablettát egy halloweenes szalvétára, hogy lakótársa, akinek valószínűleg szüksége lesz rá, biztosan felfigyeljen rá. Lehet, hogy nem a legjobb ötlet gondoskodni róla az éjjel történtek után, lehet, hogy kétszínű szándéknak találná, vagy túl sokat gondolna bele, de már csak a saját lelkiismeretével tud foglalkozni, mely már nem bírna elviselni több görénységet önmagától, mint amelyet elkövetett és még el kell.
Az egész éjen át tartó álmatlan, gondterhes forgolódás közben csábítónak tűnt a gondolat, hogy bevegyen egy altatót, de végül elvetette az ötletet, tekintve, hogy az ő torkán is lecsúszott pár pohár alkohol… bár ebben a helyzetben mégis megfontolandó az ötlet.
Számtalan alkalommal kellett már nőket lekoptatnia magáról az évek folyamán, nem esett nehezére közölni velük őszintén vonzalmának teljes hiányát, azonban még sosem fordult elő, hogy egy férfit kellett eltántorítania attól, hogy közelebb próbáljon kerülni hozzá… egyáltalán ezt akarta? Ha Lynx hetero lenne, nevetve letudná azzal, csupán az alkohol beszélt volna belőle, mikor azt mondta, megcsókolná, de így… Pedig élete folyamán szüntelenül hazudta önmagának, szüleinek, kollégáinak, rajongóinak, hogy nem a saját neméhez vonzódik, képtelen kiigazodni magán, miért pont most kezd el szenvedni emiatt. A bűntudata miatt, amiért annak ellenére mondta ezt, hogy ő korábban felpofozta? Vagy mert ő elszenvedte már mindazt, amitől ő retteg, és magát látja az ő helyzetében?
Talán mégis csak túlbonyolítja a helyzetet, és a fáradtság beszél belőle, de nem marad több ideje arra, hogy tovább motiválja magát, hisz keserves lassúsággal nyílik ki az ajtó, melyre eddig alig mert ránézni, s kilépett rajta látványosan szenvedő lakótársa.
- Jó reggelt – üdvözli viszont, láthatóan feleslegesen arcára kényszerített mosollyal, hisz lakótársa rá sem néz, melyből arra következtet, az általa elfogyasztott alkoholmennyiség nem volt elég ahhoz, hogy kitörölje emlékezetéből a tegnapi eseményeket. Pedig mennyivel boldogabb lenne a világ, ha így lett volna!
- Lynx… - szól utána, de olyan halkan, hogy nem sikerül vele magára hívnia a másik figyelmét. Hagynia kellene az egészet, úgy tenni, mintha a tegnap meg se történt volna; mégis, hiába kért elnézést a pofon miatt, az idő múlásával egyre jobban mardossa érte a bűntudat, ráadásul olyannal tette, aki igazából nem is… utálja. Szokatlan gondolat, mindenesetre bármennyire is ódzkodik tőle, és fogja a végén a világ legundorítóbb emberének tartani magát, muszáj lebeszélnie a másikat egy bizonyos vágyáról, mielőtt kölcsönösen elcseszik egymás karrierjét és ezzel életét.
Tétován indul el, követve őt a konyhába, hogy az ajtófélfának támaszkodva közölhesse vele gondolatait, melyeket azóta próbált összeszedni, mióta bevágta előtte szobája ajtaját, majdnem orrba vágva a nehéz mahagónival.
- Tudod… örülök, hogy nem akarsz megölni, kicsit féltem, hogy egy nap kilöksz az ablakon… – kezdi el egy aprócska, színészi kuncogással, s igazából folytatná, de fedetlen felsőteste látványa kitöröl mindent elméjéből; túl fáradt ahhoz, hogy ellenkezzen a vágynak és tekintetét alaposan, vizslatón végigvezesse nyurga alkatán, izomzatán, tetoválásain. Mintha csak a playboy lapjairól mászott volna elő -tény, nem kevésbé másnapos fizimiskával-, előcsalogatva belőle az ösztönlényt, kitörölve belőle minden józan gondolatot, melyeknek óvatosságra intenék, hogy kevésbé látványosan falja fel a férfit szemeivel. Ideje volna megbeszélnie egy találkozót a kerítőnőjével…
Miután túl sokat időzött el lakótársa tetoválásain, arcára pillantva harapja be alsó ajkát, zavartan próbálva kitalálni, mit is szeretett volna közölni vele.

Vissza az elejére Go down
avatar
Média
Kor :
27
Hozzászólások száma :
76
Reagok száma :
26
Foglalkozás :
sorozatszínész
Play by :
Samuel Seo

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: i'm your fellow tonight Csüt. 01 Nov. 2018, 19:01
A tegnapi énem megbaszhatja saját magát.
Egyrészt azért, mert a fejfájásom lassan kikészít, és ezt is csak a tegnapi ostobaságomnak köszönhetem, másrészt meg azért, mert így elkerülhetetlen a konfrontáció, amit egész eddig sikerült a gyűlöletem palástja alá rejteni és elidőzni, egészen mostanáig. Lehetett volna annyi eszem, hogy legalább valami tudatmódosító szert is keverjek a kis alkoholos koktélomba, elvégre is ha kiütöm magam, legalább nem beszélek ostobaságokat...De most már teljesen mindegy, már megtörtént, így igazából nincs más hátra, mint próbálni ezt elsimítani; de először kell valami, ami csillapítja a fejfájásom, mert így nem lehet gondolkodni azon, mégis mihez kezdjek most.
A konyhába érve először fel sem figyelek az asztalon lévő narancslére, sem a halloweenes szalvétára meg a rajta lévő tablettákra; először taktikusan feltúrok pár fiókot, csupán az orrom alatt morogva arról, mekkora egy idióta vagyok, előások egy meggyűrt müzliszeletet, ami valószínűleg nem is az enyém, és még töltök egy pohár vizet is a csapból, mielőtt tekintetem megakadna az asztalra kitett dolgokon... és elszégyellem magam. Egy picikét, mert hát többre ebben az állapotban nem telik tőlem.
Mivel senki más nem lakik velünk, bejárónőnk meg nincs, csupán Xiaowen lehetett az, aki ezeket idekészítette (mert hát a tegnapi Lynxnek tuti nem volt ennyi esze, tegnapi Lynx egy utolsó idióta); még annak ellenére is, hogy leszidtam, valószínűleg istentelenül összezavartam és még az arcába is csaptam az ajtót, idekészítette a tablettákat, amiket valószínűleg sose találtam volna meg, és ez legalább annyi bűntudattal tölt el, mint amennyivel annak idején a szüleim válása. Egyrészt kurvára nem érdemlem meg, hogy egyáltalán törődjön velem. Másrészt meg... senkinek se kéne igazából törődnie velem. Viszont ahelyett, hogy megköszönném neki, csupán beveszem a két tablettát és jobb híján a csapvízet iszom rá, hátrahagyva a narancslevet, bármennyire is szeretném meginni. Vagy lehet, magammal kéne vinnem a szobámba, hogy legalább ennyim legyen a netflix mellé?
Igaz, az evakuációig már nem jutok el, mert a lakótársam elállja az utam; az ajtófélfának támaszkodik, és legalább annyira kialvatlannak és elesettnek tűnik, mint én, amikor a tükörbe néztem. Lassan vezetem végig a tekintetem az alakján, kusza, széttúrt haján, a sötét karikákon a szemei alatt és a meggyűrt pólóján, és egy pillanatig magamat látom benne, azt, akit voltam az ő korában, és csak arra tudok gondolni, hogy én tettem ezt vele. Senki más, csakis én. Szavai valamennyi késéssel jutnak el meggyötört elmémig, kis kacajának színpadiasságát is késve fogom fel, ahogy azt is, hogy félbeharapja a mondatot, amit elkezdett.
- A gyilkosság bűncselekmény, Xiaowen... - Szórakozott mosolyra húzom az ajkaimat, ahogy megforgatom a szemem szavaira; fogalmam sincs, honnan vette ezt az abszurd ötletet, miszerint kedvem lenne őt eltenni láb alól, de semmi valóságalapja nincs - hiszen ha ez lett volna a célem, minden bizonnyal akkor megyek neki az autójának, amikor ő is benne van, nem? - Azért több eszem van annál, hogy csak úgy börtönbe juttassam saját magam.
Róvón ingatom meg a fejem, de odáig már nem jutok el, hogy tovább folytassam a kis monológom arról, mennyi jobb és kevésbé kockázatos ötletem lenne arra, hogy pokollá tegyem az életét, ha akarnám, anélkül, hogy feltétlenül meg kelljen őt gyilkolnom, de aztán valami magára vonja a figyelmem a viselkedésében és határozottan megakadályoz abban, hogy tovább ecsetelgessem a sátáni tervem.
Van a tekintetében valami, amit korábban sosem láttam benne, valami, amit kialvatlanságomban a vágy és félelem keverékének titulálok, ahogy próbálok rájönni, épp melyik tetoválásom vonalait vezeti végig pillantásával; és egy részem azt súgja, valahogy diszkréten rá kéne szólni, az ő érdekében, mielőtt megégetné saját magát a viselkedésével, de egy másik, valamivel nárcisztikusabb felem azt súgja, engedjem neki, hiszen egyszerűbb lesz úgy közeledni felé, ha először ő is elismeri a saját vágyait. És minden istenek tudják csak, mennyire szerettem volna közeledni hozzá; így csak figyelem, szemöldököm óvatosan magasabbra vonva, ahogy a halovány pír elönti az arcát, ahogy ő is realizálja, hogy hagyta, hogy valamelyest elszaladjon a ló vele. És mikor fogai alsó ajkába mélyednek, egy pillanatra én is elveszek; de hamar visszanyerem az irányítást saját magam fölött, és hogy valamelyest enyhítsek a hirtelen feszült hangulaton, szabad kezemmel a hátrahagyott narancslé után nyúlok.
- Akartál még valamit mondani? Tudod, azon kívül, hogy ki akartalak dobni az ablakon...? - Szórakozott mosolyt villantok rá a pohár pereme fölül, mielőtt belekortyolnék a tartalmába; igaz, azért megint csak a halál nemesebbik testrészére kívánom magam, hogy közvetlenül fogmosás után iszok narancslevet, de hát... Fogjuk rá, hogy a másnapos énem nem épp a legintelligensebb teremtés a világon.
Xiaowen && Wonjae
Vissza az elejére Go down
avatar
Média
Kor :
23
Hozzászólások száma :
55
Reagok száma :
14
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
sorozatszínész
Play by :
Yan An

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: i'm your fellow tonight Hétf. 05 Nov. 2018, 17:07
realized that I have got one
less problem without you
Every time you touch me And say you love me I get a little bit breathless I shouldn't want it But it's you. Head in the clouds Got no weight on my shoulders.
Csöndes megfigyelőként támaszkodik az ajtófélfának, tekintetével kísérve a másikat késő reggeli, másnapos elveszettségében. Szíve szerint szólna, hogy azokat a müzliszeleteket magának vette az olyan alkalmakra, mikor váratlan be kell ugraniuk forgatásra és ki kell hagyniuk egy étkezést, meg igazából arra is felhívná a figyelmét, hogy készített ki neki gyógyszereket, ha netán azt keresné (és amiket mellesleg nem is a konyhában tartanak), de végül elveti az ötletet, hisz lehet, hogy észrevette őket, csupán már csak azért sem nyúl hozzájuk, mert ő készítette ki őket; ráadásul az is eszébe jut, hogy illett volna reggelit is készítenie mellé, annak ellenére is, hogy azt se tudta, egyáltalán befogadná e a gyomra; ha más nem, megette volna máskor, vagy akár maga, hisz ő sem evett tegnap óta.
Mikor végre megszólal, a válaszához kapott apró mosolya és bőrét beborító művészi, szövevényes minták rabul ejtik tekintetét, s minden gondolatát; szinte el is felejti, hogyan is kell egy normális humanoid lénynek viselkednie egy másik, félmeztelen egyed társaságában. De hogy is tudna ellenállni? Azok a minták már a magazin lapjain is lenyűgözték, és elültették benne a gondolatot, hogy élőben is megcsodálná őket, azonban valószínűleg nem ez a legmegfelelőbb helyzet erre. Némileg irigyli is értük, s a kitartásért, ami ahhoz kellett, hogy magára varrassa őket, hisz őt már egy egyszerű vérvétel is leveszi a lábáról. Meg hát… kénytelen bevallani magának, a tetoválásai mellett a felsőteste is méltó arra, hogy legeltesse rajta szemeit.
Ahogy ismét felpillant arcára, s egyenesen az őt figyelő tekintetével találkozik, arcára menthetetlenül pír kúszik, fogai pedig kényszercselekvésként alsó ajkába marnak, mikor minden bizonnyal nagyobb büntetést érdemelne arcátlanul őszinte cselekedetéért. Hálás megkönnyebbüléssel sóhajt fel, mikor a másik végül nem firtatja viselkedése okait, helyette a korábban elkezdett mondandójára kérdez rá, ami belegondolva máris kellemesebb beszédtémának tűnik, mint az, hogy „Kérsz szalvétát, hogy letöröld a nyálat a szád széléről?”.
- Khm, igen, persze… - köszörüli torkát halkan, időt nyerve ahhoz, hogy összeszedje magát, és elkönyvelje, hogy az idei no nut novembert sem fogja tudni teljesíteni… hol is tartott? - Izé… Tényleg örülök, hogy nem akarsz eltenni láb alól, még ha csupán az gátol benne, hogy értem is annyi időre ítélnének el, mint egy normális emberért, de a lényeg, hogy nem kell aggódnom... gondolom… Viszont, mikor azt mondtad, hogy megcsókolnál… hogyan is fejezzem ki magam… ha nő lennék, vagy meleg, biztosan hízelgő lenne a dolog, de valljuk be, egyik sem vagyok… - tálalja neki teljesen hiteles hazugságát egy ugyancsak komolyan vehető, zavart nevetéssel – Szóval… - Hiába könyörögne neki, nem fejezné be helyette, ugye? Maga sem tudja, mit is fűzhetne a végére… valami lelkesítőt, hogy „De ne add fel, jó ember vagy, biztosan hamar megtalálod az igazit, aki tolerálja az alkohol- és dühkezelési problémáidat, és támogat mindenben”? Ez maximum arra motiválná, hogy ha nem is a saját, de az ő életének biztosan véget vessen. Kénytelen bevallani, de egy ilyen gondolat után meg is érdemelné.
Pedig tényleg komolyan gondolja. Még ha néha nehéz is vele egy fedél alatt élni, hisz nem elég, hogy bejárónő híján egyedül kell takarítania a csaknem 200 négyzetméteres lakásukat, helyette is neki kell elpakolnia a szétszórt holmiját, elmosogatni az edényeket és eltakarítania az ételmaradékokat és az el nem fogyasztott kávéját; a sorozatuk promóin pedig őt bízzák meg azzal, hogy a fél szemét mindig rajta tartsa és ráncigálja haza valahogy, mielőtt még olyat csinál, amivel a saját karrierje mellett a sorozatnak is árt, s ezzel az egész stáb munkáját is veszélyezteti… de ezektől eltekintve annyira nem is kibírhatatlan… kivéve, mikor kiröhögi, ha táncoltatja Lysani előtt a kiolvasztott patkányokat, mikor számtalanszor elmagyarázta már neki, muszáj eljátszani előtte, hogy él az állat, máskülönben nem fogadja el.
Mégis, valahogy jó érzés egy olyan házba hazatérni, ahol nem ő az egyetlen lélek, van, akivel tud váltani néhány random szót, remélve, hogy nem veszi észre, épp egy horrorfilmet szakítva meg kereste fel, hogy jelenlétével, s pár jelentéktelen szavával megnyugtassa rémült lelkét. Ráadásul nem kell választania, hogy kiönti, vagy később újra megmelegítse reggeli kávéját, ezzel szentségtörést követve el.
- Sajnálom – nyögi ki végül, valódi megbánással hangjában. Újra és újra arra jut, hogy többet érdemelne a másik; egy párt, aki valóban törődik vele, nem egy szerencsétlen lakótársat, aki fél, ha túl közel kerül hozzá, az Ő sorsára jut, csupán epizód- és mellékszerepeket kapva. Hirtelen karrierista ribancnak érzi magát.
- Csináljak reggelit, vagy inkább még várnál vele? – érdeklődi lágy hangon, terelve a témát, majd ellökve magát az ajtófélfától, tesz pár lépést a konyhába, felé.

Vissza az elejére Go down
avatar
Média
Kor :
27
Hozzászólások száma :
76
Reagok száma :
26
Foglalkozás :
sorozatszínész
Play by :
Samuel Seo

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: i'm your fellow tonight Hétf. 05 Nov. 2018, 20:31
Nem kéne, hogy ennyire szórakoztasson, ahogy fókuszát veszti, de van benne valami elragadóan ártatlan, ahogy képtelen visszanyerni az irányítást saját maga fölött; igaz, én sem segítek neki ezen, kitartóan ácsorogva a konyha közepén egy szál melegítőnadrágban; legalább elfordulhatnék, vagy valami, de letagadhatatlanul élvezem, hogy a figyelme központjában is vagyok - még ha ezzel valamelyest saját magam is dekoncentrálom. Hiszen hogy beszélhetnék vele a tegnap este eseményeiről, amikor így néz rám? De végül sikerül visszarántanom a valóságba, amit egy apró, megkönnyebbült sóhajjal nyugtázok... Talán túl hamar dicsérve nyugtával a napot.
Szemöldököm minden egyes kimondott szavával magasabbra vonom; ha meseszereplő lennék, minden bizonnyal már rég a homlokom fölött lebegve, a megdöbbenés és hitetlenkedés gesztusában összevonva - mégis, csak egy halk morgásra telik tőlem, meg egy összevont homlokra, ahogy befejezi a kis monológját. Hát baszódjak meg, ha igazat mond!
- Ah, hát hogy lehettem ennyire figyelmetlen! - Teátrálisan emelem szabad kezem a homlokomhoz, megdöbbent színházi dívához illó gesztussal. Az isten baszná meg a szarkazmusom! - Hogy nem vettem észre, hogy száz százalékban heteroszexuális vagy...!
Nem tudom, miért hitte, hogy nem vettem észre, hogy nézett rám tegnap este, és hogyan vizslatott még pár másodperccel korábban, de a kezem engedném levágni, hogy abban semmi heteroszeuális nem volt...; és nyomdafestéket tűrő szavakkal le sem tudom írni, igazából mennyire fájt, hogy kimondta ezeket a szavakat.
Sosem hittem, hogy közöttünk bármi komoly is lehetne; már csak azért sem, mert valamelyikünk menedzsere minden bizonnyal beleszólna ebbe, nagyrészt az ő érdekében, kiokítva engem arról, hogy nem akarhatom, hogy ő is ugyanarra a sorsra jusson, mint én, csak mert kiderült róla, hogy nem (csak) a hölgyek társaságát preferálja, és ebben minden bizonnyal igazuk lenne. A beleszóló menedzsernek minden bizonnyal igaza lenne, és ezt nekem is el kéne ismernem; és bármennyire is nem értenék egyet azzal, hogy ilyen ostoba indokkal tegyenek stop-táblát egy potenciális kapcsolat elé, elfogadnám, hogy nincs más választásom. Nem reménykedtem abban sem, hogy egy részegen elmormogott vallomással majd hirtelen mindent megváltoztatok; sőt, abban sem hittem, hogy igazán közel vagyunk egymáshoz, hiszen a forgatásokon jóformán csak kerülgettük egymást, míg a lakásban... Hát, nagyrészt én kerülgettem őt, nagy ritkán kiröhögve, amikor döglött patkányokat lóbált a kígyója előtt. Nem hittem azt sem, hogy barátok vagyunk - sokkal inkább csak két idegen, akiket egymás mellé kényszerítettek egy nemesebb cél érdekében. Csupán abban reménykedtem, hogy normálisan meg tudjuk ezt beszélni, felnőtt emberek módjára, és nem vágja a fejemhez az ilyen helyzetekre jellemző "bocsi hetero vagyok de tuti találsz majd valakit aki megszeret olyannak amilyen vagy" szöveget... Amit ő épp megtett. Szerencséje, hogy a második részt kihagyta, mert akkor isten bizony az arcába csaptam volna a szobám ajtaját még egyszer.
Mély levegő, Lynx.
- Semmi gáz. - Hanyagul vonom meg a vállam, visszatartva a kitörni kivánó "baszd meg"-et; inkább újabbat kortyolok a narancsléből, abban a reményben, hogy egy újabb korty a hűvös italból elmossa a kiábrándultságomat. - Úgyis csak az alkohol beszélt belőlem tegnap.
Hazugság.
Irgalmatlanul nagy, büdös hazugság.
...és amikor felém indul, ellépek az útjából; ha korábban gondoltam is arra, hogy egyek valamit, mostanra a maradék étvágyam is elment, de annyira, hogy már a melegítőnadrágom zsebébe suvasztott, lopott müzlit se akarjam megenni, így jobb híján azt is kiteszem a pultra az üres narancsleves pohár mellé.
Hihetetlen, mennyire egyszerű volt témát váltania; és egyrészt bánom, hogy a témát hamar elhagyjuk, hiszen már pont kezdtem volna őt megkedvelni, és reménykedni abban, hogy ki tudunk építeni valami normális, emberi kapcsolatot, ami legalább a tolerancia határát súrolná, de jelen pillanatban csak dühös tudnék lenni rá, amiért ennyire gyáva, ennyire... emberi. Nehezen sóhajtok.
- Beérem egy kávéval, nem vagyok éhes. - Menekülni akarok. - De te nyugodtan egyél valamit, én addig... Mindjárt jövök...
És ugyanezzel a lendülettel már slisszolok is el mellette, egyenesen a szobám irányában; szükségem van egy pólóra, meg pár másodpercre saját magam társaságában, hogy összeszedjem a gondolataimat annyira, hogy ne vágjam a fejéhez, hogy gyávának tartom. És percekkel később térek vissza a konyhába, már felöltözve, abban a reményben, hogy még mindig ott lesz és nem kell majd ezt a beszélgetést későbbre halasztani, mondjuk egy szünetre a forgatás alatt, vagy... Bármikor máskorra. Túl akarok lenni rajta.
Nagy levegő, Lynx... Képes vagy rá.
Xiaowen && Wonjae
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: i'm your fellow tonight
Vissza az elejére Go down
 
i'm your fellow tonight
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: 03. Montréal :: Le Sud-Ouest :: Bérlakások :: Xiaowen és Lynx lakása-
Ugrás: