welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


a rongyos hold mögötted rám kacsint
avatar
Média
Kor :
27
Hozzászólások száma :
56
Reagok száma :
13
Foglalkozás :
sorozatszínész
Play by :
Samuel Seo

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: a rongyos hold mögötted rám kacsint Szomb. 20 Okt. 2018, 16:21
Vissza az elejére Go down
avatar
Média
Kor :
27
Hozzászólások száma :
56
Reagok száma :
13
Foglalkozás :
sorozatszínész
Play by :
Samuel Seo

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: a rongyos hold mögötted rám kacsint Szomb. 20 Okt. 2018, 16:55
A piros lámpán állva, két utcányira az úti célomtól már csak arra tudtam gondolni, hogy rohadtul nem érdekel, ha kivesznek a sorozatból.
Aztán a reggeli kávémra gondoltam, amit a pulton hagytam; a menedzserem hibája volt, hogy nem volt időm meginni, mert valami módon tudomást szerzett arról, hogy új tetoválást tervezek, és csak azért felhívott, hogy közölje velem, hogy ő ezt nem engedélyezi, meg a film producerei sem, mert hogy nem tudunk majd úgy forgatni, ha a friss tetoválást takaró fólia valahol látható lesz. Pedig arra ott vannak az utómunkák, meg a kosztümösök, meg mindenki más, hogy eltakarják mindazt, amit a rendező nem akart látni; bár eleinte a nyakamon lévő rajzzal is problémájuk volt, de aztán azt is sikerült valahogy beépíteni a történetbe... Akkor mit változtatott volna egy olyan, amit minden bizonnyal úgyse lehetne látni, mert olyan helyen van, amit a képernyőn nem fogok mutogatni? Mármint... nem, nem a hátsó felemre tervezem csináltatni, de ebbe a sorozatba még csak shower scene-t sem tettek, mert korhatáros, akkor miért aggódnék valami olyan miatt, amit úgyis ruhák fognak takarni?
Az anyósülésen rezgő telefonom ignorálva kanyarodok balra, elfeledkezve az irányjelző használatáról; öt és fél perces késésben vagyok már így is, ráadásul a kávém nélkül, egyetlen, jobb napokat is látott energiaitallal az anyósülésen, mert legalább egy táskát magammal hozni sem volt igazán időm; a lakótársam is el akartam kerülni, attól félve, hogy ő is a rendező oldalára állna, hogy várjak a forgatás végéig, mielőtt újabbat tetováltatok, és nem akartam megint ezen összekapni vele. A béke így is elég instabil fundamentumokra épült közöttünk, akkor minek kockáztassam meg, hogy visszatértünk ahhoz az állapothoz, amikor minden apró mosolyáért kedvem lett volna lelökni őt a lépcsőn? Főleg, hogy még az autója javítását is ki kéne fizetnem, ha már én horpasztottam be az oldalát...
Hirtelen taposok a fékre, realizálva, hogy két házzal tovább hajtottam; sietősen tolatok vissza és parkolok le az épület előtt, elfoglalva másfél parkolóhelyet, megy egy darabot a járdából; kilenc perces késésben vagyok már, mikor végre bezárom az az autóm ajtaját és a tetoválószalon felé indulok, fejben rakva össze az újabb és újabb kifogásokat, kezeim mélyen a zsebeimbe süllyesztve, igyekezve legalább úgy kinézni, mintha tényleg bánnám a pontatlanságom.
- Brett, izé, bocsi, szólhattam volna, hogy késni fogok... - elhúzom a szám, ahogy becsukom magam mögött az ajtót, és csak ezután nézek a pult irányában, ahol a férfinak kéne lennie; de a helyén egy lány ül és lógatja a lábát a székről, és ez a látvány annyira kibillent a lelki egyensúlyomból, hogy először ezt se tudom, mit mondjak, és csak tátogok, mint egy retardált hal. Biztos jó helyre jöttem be?
- Öh, helló... - Zavartan túrok a kusza, kékes-lilás hajtincseimbe és suta mosolyt villantok a lányra, abban a reményben, hogy nem néz majd teljesen idiótának; és biztos vagyok benne, hogy amúgy valahol már láttam, de hirtelen nem tudom hova tenni, és ez frusztrál, mert ha megittam volna a reggeli kávém, akkor most biztosan emlékeznék, és ez megint csak eszembe juttatja, hogy igazából épp dühös vagyok a menedzseremre meg a felmondást fontolgatom. Bár, ha a tetoválóm nincs itt, akkor lehet, nem is lesz miért felmondanom...
Sophie && Lynx
Vissza az elejére Go down
avatar
Művész
Kor :
20
Hozzászólások száma :
78
Reagok száma :
34
Tartózkodási hely :
♡ montréal
Foglalkozás :
♡ grafikus
Play by :
♡ bridget satterlee

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: a rongyos hold mögötted rám kacsint Szomb. 20 Okt. 2018, 19:40

Lynx & Sophie



Elég menő, ha a bátyádnak tetoválószalonja van, igaz? Bár kétségkívül tény, hogy akkor sokkal menőbbnek tűnik, amikor Ő is itt van, és nem én vagyok egyedül itt hagyva, hogy majd jön, addig intézkedjek. Ez olyan, mintha egy gyereket hagyott volna ott a konyhában, ami tele van késekkel és... csomó más veszélyes dologgal. Na nem mintha azon kívül, hogy a pult mögött üldögélve szórakoznék a rádió hangerő tekerőjével, bármihez hozzányúltam volna. Különben sem emlékszem, hogy a bátyám kifejezetten megengedte volna, hogy bármihez is nyúlkáljak az ő távollétében. Bár arra kétségtelenül jó lenne emlékezni, hogy mit mondott, miért nincs itt. Mert mi van, ha betoppan valaki, én meg nem tudom megmondani, hogy hová tűnt el annyira sietősen? Gyerünk Sophie, gondolkozz!
Megfordulok a széken, mert éppen senki nem hajlandó visszaírni nekem a barátaim közül, szóval elérkezettnek látom a pillanatot arra, hogy felfedezzem a környéket, ami a pultot és a mögötte elhelyezett polcot jelenti, amin ó!... egy kávégép pihen, aminek a kezelésére még én is képes vagyok. Felhangosítom a rádióban megszólaló Wild Cherry számot amíg elintézem a kávé főzéséhez szükséges előkészületeket, közben pedig élvezettel énekelem együtt az énekessel a "Play that funky music white boy" sorokat a refrénből. Ellenben amikor egy Daft Punk számot harangoz be a műsorvezető, rögtön grimaszolok egyet és annyira halkítom le az egész szalonban hallható számot, mintha csak liftzenéről lenne szó.
- Még egy ilyen szart... - morgom magamban, miközben már érzem a szalont bejáró gazdag kávé illatát, s közben valamiért mégis ösztönösen ütöm a lábammal a dal ritmusát. Kedvem lenne körbenézni, de ahhoz sokkal kevésbé lenne kedvem hogy ha elrontok valamit, ki kelljen fizetnem - egyáltalán miből fizetném? Lehet, hogy a bátyám szerzett nekem állást, de azért szeretném rendesen elvégezni és kicsit sem szeretném, ha kirúgnának. A főnök így is túlságosan jófej velem, ami talán azért van, mert amellett, hogy az alkalmazotta vagyok, még a kapcsolati tanácsadója szerepét is én töltöm be. Szórakoztatóan hangzik, nem igaz?
Még nem teszem túl magam teljesen a Daft Punk számon, amikor meghallom az ajtó fölött felakasztott csengő hangját, és felkapom a fejem. A fenébe, most akkor mit is találtam ki arra, hogy hol lehet Brett? Ajajj... De legalább amikor meghallom a bátyám nevét, tudom, hogy nem arról van szó, hogy most aztán ki fognak rabolni a fenébe, hanem arról, hogy egy vendég érkezett, akit a bátyámnak kellene tetoválnia. Csodás.
- Sziaaa... - Egyszerre vagyok lelkes és teljesen elveszett, ami érezhető azon is, hogy mennyire elnyújtottra sikerül a köszönésem. Esküszöm soha nem voltam még betépve, az az unokatestvérem reszortja, és ha a bátyám ilyesmin kapna, kidobná a hátsóm az utcára. Azt pedig kicsit sem érné meg. - Brettnek... - Postán van. Meghalt a nagynénje. De az az én nagynéném is. Fenébe. Akkor... meghalt a hörcsöge. Nincs is hörcsöge... - Fontos dolga volt... - Csodás, ez aztán a magyarázat! - Igazából baromira nem emlékszem, hogy miért rohant el, de azt mondta siet. - Megrántom a vállaimat, közben lecsusszanok a székről.
- Én a húga vagyok, Sophie. Tetszik a hajad. - Jegyzem meg egy mosollyal, aztán tanácstalanul körbepillantok. - Ó! Most főztem kávét, kérsz esetleg egyet?



Vissza az elejére Go down
avatar
Média
Kor :
27
Hozzászólások száma :
56
Reagok száma :
13
Foglalkozás :
sorozatszínész
Play by :
Samuel Seo

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: a rongyos hold mögötted rám kacsint Szomb. 20 Okt. 2018, 23:41
Amit már elsőre megállapítok, az az, hogy hát ez kurvára nem Brett.
Mármint oké, ezt minden bizonnyal bárki képes lenne észrevenni, de ennek ellenére ezt sikerként könyvelem el, hogy erősen koffeinhiányos kis szervezetem még képes volt ezt az információt feldolgozni. Igaz, egyből a kávéillatra is felfigyelek, és egy hosszabb pillanatig csak háttérzajnak is hatnak a szavai, ahogy felidézem magamban a reggeli kávém, ami ott fog pocsékolódni az asztalon, amíg Xiaowen ki nem önti; és csak ezután kapok észbe, hogy igazából nem vagyok egyedül.
Jobban oda kéne figyelnem arra, ami körülöttem történik.
- Hát, az egyetlen jó oldala annak, hogy nincs itt, hogy sose tudja meg, hogy elkéstem. - Széles vigyorra húzom az ajkaimat; bár, még mindig előfordulhat, hogy a fentebb emlegetett fiatalember azért sietett el valamerre, hogy megtalálja a megfelelő eszközt arra, hogy eltegyen láb alól, aztán elkaparjon valahol a semmi közepén, amiért elpocsékoltam tíz percet a megbeszélt időpontunkból. Igaz, most meg ő pocsékolta tovább az időt, amiért neki is járna egy kis kezelés ugyanazzal, amit nekem szánt, úgyhogy... El is vetem ezt az őrült ötletet. Ez nem a sorozatom, amiben ismeretlen okokból tesznek el embereket láb alól; és oops, spoiler. - Mondjuk legalább szólhatott volna, akkor legalább megiszom a kávém, így a lakótársam biztos ki fogja önteni...
A lányt figyelem, ahogy leszáll a székről; így, jobban megfigyelve, talán valamennyi hasonlóság látszódik közöttük, amit ő meg is erősít a szavaival; szóval ha ismerősnek tűnik valahonnan, biztos azért, mert már láttam itt a szalonban valamikor, valószínűleg az ajtóban kerültük el egymást, hiszen emlékeznék rá, ha valaha is több szót váltottam volna vele egy sima köszönésnél.
- Sophie... A bátyád mesélt rólad valamikor, és fél siker, hogy már arcot is tudok társítani a névhez. - Fél igazság csak; valalamikor talán tényleg szóba került a család, bár inkább én beszéltem a sajátomról, az övéről meg csak annyit tudtam meg, hogy rajta kívül valaki van még, de hát most mit mondjak? Eléggé ki voltam akadva azon, hogy hirtelen két féltestvérem is lett, akikről talán sose szerzek tudomást, ha nem telefonálok oda apámnak, hogy miért zárolta a hitelkártyám. - Wo... Izé, Lynx.
Még csak normálisan bemutatkozni sem tudok.
Lapozzunk.
- Kávé? Igen, légyszi. - Lelkesen mosolyodok el a gondolatra, hogy mégsem lesz szükségem a nadrágom hátsó zsebébe erőszakolt energiaitalra; bár ugyanezzel a lendülettel meg is bánom, hogy nem hagytam az autóban, hiszen egy szűk farmer hátsó zsebében kifejezetten kellemetlen volt tartani. - Ha gondolod, cserélhetünk, van egy energiaitalom kéznél és szamócás, mert mást nem találtam a lakásban. És igazából nem is tudom, hogy az enyém volt-e vagy a lakótársamé. De az energiaitalom egy kávéért. ...megint túl sokat beszélek, ugye?
Sophie && Lynx
Vissza az elejére Go down
avatar
Művész
Kor :
20
Hozzászólások száma :
78
Reagok száma :
34
Tartózkodási hely :
♡ montréal
Foglalkozás :
♡ grafikus
Play by :
♡ bridget satterlee

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: a rongyos hold mögötted rám kacsint Vas. 21 Okt. 2018, 15:04

Lynx & Sophie



Vajon az ilyen helyzetekre szokták azt mondani, hogy nem szabad a kecskére bízni a káposztát? Vagy az tök másképp nézne ki? Mondjuk úgy, hogy valahol a szalonban el lenne dugva egy csokitorta én meg itt lennék hagyva, az információval, hogy van a közelben egy torta? Vannak dolgok, amiket sajnos sem a szüleim, sem a felnőtté válás nem különösebben magyaráztak meg, ez a kifejezés pedig egyike ezeknek a dolgoknak. Gáz tudom, de ez van. Nem mintha csak azért mert valaki azt mondja fognám magam és elkezdeném keresni a tortát. Már csak azért sem, mert lehet, hogy éppen arra nem emlékszem, hogy Brett miért ment el, de azt tudom, hogy sütit nem emlegetett. Ami sajnálatos, de egyáltalán nem váratlan. Ha már valahol egyáltalán találkoznánk tortával, akkor az valószínűleg egy szinttel feljebb a lakásunkban lenne - ha nem ettem volna már meg. Szóval annak a bizonyos tortának a rejtélye véget is ér itt.
Ellenben az, hogy a bátyám vajon hová tűnt el, sokkal kevésbé bizonyul lezárt ügynek, már csak azért is, mert az egyik vendégének meg kellene magyaráznom, hogy hol a fickó aki tetoválná. Vagy legalábbis gondolom ez történne.
- Az tény, én nem fogok árulkodni. - Jegyzem meg vigyorogva. Ha nagyon otthon akarnék lenni a témában, valószínűleg megkeresném a bátyám füzetét valahol a pulton, a pultban, vagy annak környékén, amiből kiderülne számomra, hogy ki is érkezett meg. De az olyan lenne, mintha legalábbis itt dolgoznék, és értenék a dolgokhoz, amiből egyik állítás sem igaz, szóval inkább hanyagolom is a komolyabb magyarázkodást. Valószínűleg mindketten ugyanolyan meglepettek vagyunk ebben a helyzetben. - Szerintem csak simán nem jutott eszébe szólni. Lehet hoogy.. ő ment meg minket a zombi apokalipszistől és most szóltak neki, hogy meg kell állítania - vonom meg a vállaimat, miközben a vigyor nem költözik el az arcomról. Ilyesmit nem lehet komolyan elmagyarázni.
- Kávét kiönteni meg amúgy is szentségtörés, szerintem lakótársat kellene cserélned - mondom nevetve. Nem mintha bármi közöm lenne hozzá, hogy megmondjam neki, mit csináljon a lakótársával és mit ne. De talán abból, ahogyan végül elnevetem magam, számára is egyértelmű, hogy nem gondolom komolyan - mint olyan sok más dolgot az életemben.
- Áá, remélem csak jókat mondott rólam. - Jegyzem meg egy újabb vigyorral az arcomon, ami pár másodperc alatt varázsolódik oda. Milyen szerencse, hogy nem olyasvalaki toppant be, aki morcosan fogadja a híreket. Bár lehet, hogy az ajánlatom a kávéval volt pusztán önmagában olyan vonzó, hogy Lynx, aki idő közben bemutatkozik nekem, ne legyen morcos, amiért Brett eltűnt. Mármint hogy dolga van.
- Oké, benne vagyok. - Nem kell sokat keresgetnem a kávéfőzőhöz tartozó bögréket, a masina mellett foglalnak helyet a polcon, szóval felkapok egyet a matt fekete bögrék közül és a pultra helyezem, aztán elkezdem bele tölteni a gőzölgő kávét. - Szólj, ha elég... - Amennyire koncentrálok, már csak az hiányzik, hogy a nyelvemet kidugva igyekezzek ne kilöttyinteni a kávét. - Szerintem ha nagyon akarok, találok neked cukrot, meg talán tejet is, de azért fel tudok menni a lakásba is.
- Egyébként.. nem tudom Te hogy vagy vele, de hiába mondják hogy egy bizonyos íze van egy energiaitalnak, mégis nagyon hasonlóak... - Micsoda filozófiai magasságok - vagy mélységek Sophie... - Szóval... Gondolom tetováltatni jöttél.



Vissza az elejére Go down
avatar
Média
Kor :
27
Hozzászólások száma :
56
Reagok száma :
13
Foglalkozás :
sorozatszínész
Play by :
Samuel Seo

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: a rongyos hold mögötted rám kacsint Vas. 21 Okt. 2018, 15:50
- Hát, akkor ha az éjszaka folyamán nem válok agyra éhes, rongyos ruhás hullává, akkor tudni fogom, kinek köszönjem meg. - Szórakozottan nevetem el magam, ahogy az egész eddigi feszültségem végre elszáll; nehéz lenne továbbra is zavartnak és idegesnek lenni, amikor ez az aprócska, szép arcú lány zombikról beszél épp, mert hát mégis ki beszélget zombikról? Mármint nem mondom, hogy nem élvezem, a legkedvencebb filmes műfajom az egész zombie lore köré csoportosul, de ettől függetlenül ez még fura, meg igazából vicces is. - Viszont ha nem sikerül neki, ő lesz az első, akit megkóstolok, már ha nem bánod.
Na nem, mintha a zombiknak amúgy lenne annyi irányérzéke, hogy átnavigáljanak a város másik végéből egészen idáig, és még fel is ismerjék azt, akiből vacsorát akarnak csinálni, de próbálkozni szabad, nem igaz? Elvégre is, ha az egyik kedvenc zombis sorozatom főszereplője tudott telepatikusan hullákat irányítani, akkor én zombiként miért ne tudnék átnavigálni az egész városon? Azt hiszem, szólnom kell a menedzseremnek, hogy manőverezzen be valami zombis filmbe...
- Amúgy hidd el, gondoltam rá... De munkaköri leírás, hogy vele kell laknom, afféle büntetés talán, amiért áthajtottam az autóján az enyémmel... - Zavartan túrok a hajamba, ahogy ez eszembe jut, ahogy az is, hogy azt a javítást még ki kéne fizetnem; de azt a pénzt épp most terveztem elkölteni arra a tetoválásra, amiből minden bizonnyal ma már semmi sem lesz. Lehet, ez jel lenne az univerzumtól?
- Őszintén szólva már nem emlékszem, mit mondott, de kétlem, hogy bármi rosszat mondott volna. - Biztatóan mosolygok a lányra, ahogy követem a pulthoz; fél siker részemről, hogy már nem álldogálok az ajtóban, mint egy rakás szerencsétlenség, annál talán már nem lenne semmi rosszabb; tekintve, hogy egy burgonyába is több social skill szorult, mint belém, ez azért már elég komoly haladás. Me képes vagyok egy viszonylag emberi beszélgetést folytatni a reggeli kávém nélkül, hát hol a jutalmam ezért? Megérdemelnék legalább egy sütit, vagy valamit...
Taktikusan kivárom, amíg majdnem teletölti a bögrét, és csak akkor jelzek, hogy elég; igazából ha rajtam múlna, literszámra önteném magamba a kávét, hiszen jóformán már így is csak koffeinen éltem, meg mirelit dolgokon, meg azon a rengeteg vackon, amit a forgatásokra rendeltek meg catering címszóval. Pedig amúgy tudok főzni; a szakács, akit apám fölvett annak idején, megtanított egy-két dologra, de őszintén szólva sajnáltam az időt a főzésre, meg egyébként is, ott volt Xiaowen, aki...
- Ne fáradj, feketén is jó lesz.
...sietősen rázom meg a fejem, hogy elűzzem ezeket a gondolatokat; apró mosolyra húzva az ajkaimat pillantok újra a lány felé, ahogy közelebb húzom magamhoz a kávémat, szabad kezemmel ugyanakkor elővéve a hátsó zsebemből a szamócás energiaitalt a maga undorítóan rózsaszín dobozában.
- Igazából igazad lehet, erre sosem szoktam odafigyelni. - Szórakozottan vonok vállat, próbálva visszaidézni magamban az utolsó néhány energiaitalt, amit ittam, sikertelenül; egyébként is, az emberek többsége nem az ízéért veszi az energiaitalt, és ezt minden bizonnyal azok is tudják, akik gyártják őket. Ennek ellenére megjegyzem magamnak, hogy legközelebb ezt is próbáljam ki - elvégre is lesz rá esélyem az éjszakai forgatások alatt...
- Jól gondolod. - Lassan bólintok, ahogy aprót kortyolok a forró kávéból. - Az oldalam csináltuk volna, Brett azt mondta, talált valamit, ami jól nézne ki, de nem árulta el, mi az. Gondolom, neked sem mondta, ugye?
Sophie && Lynx
Vissza az elejére Go down
avatar
Művész
Kor :
20
Hozzászólások száma :
78
Reagok száma :
34
Tartózkodási hely :
♡ montréal
Foglalkozás :
♡ grafikus
Play by :
♡ bridget satterlee

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: a rongyos hold mögötted rám kacsint Hétf. 22 Okt. 2018, 15:49

Lynx & Sophie



- De mennyire! - helyeselek vigyorogva. Nincs is jobb érzés annál, mint amikor a koffeinhiányos agyam szüleményeivel partnerre lelek valakiben - bárkiben. Külön szerencse, hogy jelen esetben nem is kellett túl messzire mennem hozzá, mondhatni a társaság talált meg engem. Na persze ha nem kellene itt ülnöm a bátyám utasítására, akkor lehet, hogy Lynx meg én továbbra is ismerős arcok maradunk egymásnak, akik néha összefutnak az ajtóban, és csak azért, mert különben kínos lenne, odaköszönnek egymásnak. - Ó, dehogy bánnám, megérdemelné - nevetem el magam jókedvűen. - Bár tuti utálna zombi lenni, mert ha leszakadnának darabok a testéből, akkor elvesznének a tetkói. - Nem mondom, hogy filozófiai iskolát lehetne alapítani ezekkel a gondolatokkal, de az tény, hogy mindig is érdekelt, hogy ha már zombi apokalipszis vetne véget a világunknak, vajon milyen is lenne. - Szerinted hogy terjedne el a vírus? - Felvont szemöldökkel intézem a kérdést a férfi felé. - És vajon a zombik milyenek lennének? Azok a lassú mozgása kő buta darabok, vagy tök intelligens és gyorsan szaladóak? Fujj... Bocsi, korán van még a zombikhoz - nevetve rázom meg a fejemet, mintha csak meg akarnék szabadulni az elhagyott végtagok és agyról álmodozó zombik gondolatától. Úgy kérek tőle bocsánatot, hogy felé fordulok és végigsimítok a pulton. Egész menő lehet itt dolgozni.
- Munkaköri leírás? Mi a munkád? - Annak ellenére, hogy tudom, talán tapintatlan a kérdés, mégis kíváncsian figyelem őt. Sosem hallottam még olyat, hogy valakinek a munkaköri leírásában benne lenne, hogy kivel lakjon együtt, így hát mondhatni érdekel a dolog. - De csak azért mert átmentél a kocsiján, nem öntheti ki a kávédat... - Grimaszolok egyet. - Állítólag a nagyapám mindig hidegen itta a kávét. És nem gondolom, hogy csak azért, mert szerette a cold brewt, szóval annak a kávénak semmi baja nem lenne. - Tanácstalanul vonom meg a vállaimat, miközben éppen őt szolgálom ki egy adag friss, gőzölgő kávéval.
- Igazából annyira nem számít, most úgyis kialakíthatod a saját véleményed rólam. Aztán majd megjegyzed, hogy Brettnek milyen idegesítően sokat dumáló húga van - vigyorogva pillantok rá. - De remélem legalább a kávé ízleni fog. - Visszahelyezem a hátsóm a pult mögötti székre, és ugyanúgy kezdem lógatni a lábamat, mint azelőtt, hogy a férfi megérkezett volna. A különbség csak az, hogy most nem Wild Cherry szám megy a rádióban, hanem Michael Jackson. Ha nem tudnám, hogy a bátyámnak vannak fura dolgai, a zenei ízlését most akkor is simán megkérdőjelezném. Vagy a rádióadóét, hogy nem tudják eldönteni milyen kategóriába is akarják magukat sorolni.
- Nem túl keserű feketén? - Kérdezem aggódó felhanggal, míg én az elcserélt energiaital kinyitásával szerencsétlenkedem kicsit. Gyerünk, spagetti kezek! - Van aki magában a kávébabot is képes megenni... - elfintorodom és megrázom a fejem, mintha rögtön rosszul lennék pusztán a gondolattól is.
- Áá! - Bólintok néhányat, miközben a válaszát hallgatom és közben úgy forgok a lábamat lóbálva széken, mintha megint öt éves lennék. Lélekben egyébként még kábé annyi is vagyok. Mellékes. - Az a helyzet, hogy lehet mondta.. De annyi kuncsaftjáról mesél, hogy néha összefolynak a dolgok - vallom be vigyorogva. - Nem fura úgy felvarratni valamit, hogy fogalmad sincs róla mi lesz belőle?



Vissza az elejére Go down
avatar
Média
Kor :
27
Hozzászólások száma :
56
Reagok száma :
13
Foglalkozás :
sorozatszínész
Play by :
Samuel Seo

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: a rongyos hold mögötted rám kacsint Kedd 23 Okt. 2018, 17:23
- Hát, ha belegondolok, mennyibe telt megcsináltatni nekem is az összeset, hidd el, hogy én is utálnék zombi lenni. - Szórakozottan nevetem el magam, ahogy a pultra könyökölök és megtámasztom a fejem a tenyeremen; nem állítom, hogy ez egy kurva kényelmes pozíció, ennél a magasságnál, ami nekem van, kifejezetten nyaktörésre hajaz, de ennél kényelmesebbet egyelőre nem tudok produkálni, hiszen az mennyire gáz lenne már, ha most átülnék a kanapéra, másfél méterre tőle?
- Hát... gondolom a költöző madaraktól kezdődne, meg valami laboratóriumból szökött vírusból, mint a filmekben. Vagy abból a gusztustalan hullaleves koporsóból, amit előástak, és amiből az emberek meg akarták inni a trugyit. Emlékszel még erre az incidensre? - Elgondolkodva vonom össze a szemöldököm, ahogy felé pillantok, ugyanakkor kiegyenesedve; határozottan nem ez az a pozíció, amiben a következő perceket akarom tölteni. Lehet, tényleg át kéne ülni arra a kanapéra. - A zombik meg, gondolom, először a lassú, életképtelen fajtából lennének, akiket sétálva meg tudsz előzni, aztán idővel mutálódnának, vagy annak a következményeképp, hol voltak, amikor zombikká váltak. Gondolj bele, mennyire szar lenne belefutni egy zombiba, aki a halálakor egy atomerőműben volt és most sugárzik...
Bármennyire is igyekszem, nem tudom leplezni a kellemetlen borzongást, ami végigfut a gerincem mentén, ahogy elképzelem a nukleáris zombit, ahogy kiharapja a virágmintás tetoválást a nyakamból; ezért is nem tiltakozok, mikor Sophie úgy ítéli, elég a zombikból egy napra, sőt, még többre is, sőt, valószínűleg egy ideig nem is akarok majd zombis filmet se nézni, nehogy utána véletlenül a gondolataim a rossz időpontban sodorjanak megint az agyhajkurászó élőhalottak irányában. Biztosan elásnám magam, ha maszturbálás közben jutna eszembe véletlenszerűen egy zombi, arról nem is beszélve, hogy erre a képre kiverni... Fúj.
Gusztustalan vagy, Lynx.
Ezért is nem bánom a témaváltást, még ha a privát életemről is van szó, amit általában nem szoktam csak úgy megosztani az emberekkel, már csak azért sem, mert megszoktam, hogy általában már mindenki tud mindent az internetről; de örülök annak, hogy a látszat szerint Sophie-nak fogalma sincs, kiféle-miféle vagyok, és ez a tiszta lap valamiért örömmel tölt el, hiszen így legalább nem lát annyira szarnak, mint amilyennek a média beállított annak idején. Jó, az már egy teljesen más dolog, hogy egyébként tényleg vagyok ennyire szar, csak hát... pont nem az életnek azon terein, amiken a média szarnak állított be.
Oké, lapozzunk.
- Hát... sitcomszínész vagyok, most épp a netflixnél. És... az nem úgy volt, hogy kötelező vele laknom, igazából a forgatás alatt költöztettek minket össze, mármint engem a sráccal, hogy szokjunk össze. A rendező ötlete volt, az autós incidens után. - Felidézve magamban azt a napot csupán megforgatom a szemem; nem tudom, miért hitte azt bárki is, hogy ez hatékony módszer lesz valaki olyannal, mint én. Inkább írattak volna be minket párterápiára...; akkor legalább nem komplikálódtak volna meg a dolgok még jobban, mint eddig voltak. A kezdeti feszültség már önmagában kiküszöbölhető lett volna enélkül az idióta ötlet nélkül, de nekik muszáj volt ezt akaratlanul is valami többe fordítani... Idióták. - Bár a kávémmal szerintem az a baja, hogy gyakran ott felejtem a pulton és utána neki kell feltakarítania... Nem mondom, hogy szörnyen rendetlen vagyok, mert nem, de ő rémesen pedáns és az ott hagyott bögrém mindig triggereli.
Gondolom a Hennessy a mosogató alatti szekrényben is triggerelné, ha tudna róla...
- Eddig kettőnk közül én vagyok az, aki szörnyen sokat beszél és rendezetlenül is, szóval lehet, a nap végére te leszel az, aki elújságolja Brettnek, mennyire irritálóan beszédes kliense van. - Szórakozottan vonogatom meg a szemöldököm a lány felé, aztán inkább a kávémnak szentelem a figyelmem; majdnem olyan, mint amilyet általában én szoktam csinálni, úgyhogy ezért már jár a piros pont, meg a buksisimi, meg amit még osztogatni szoktak. Hálát is adok minden égieknek, hogy Sophie itt van; kellemetlen lett volna kávé nélkül, a kocsimban, a zárt ajtó előtt várakozni, mint a kommunizmus idején a kis papírlapokkal. Huh. - A kávé pedig tökéletesre sikerült; lehet, máskor is beugrok érte, ha itt leszel.
A bögrém pereme fölül figyelem, ahogy az energiaital kibontásával bajlódik, és a kelleténél talán egy kicsit tovább is figyelem; aztán visszateszem a bögrém a pultra, elszégyellve magam, hogy már majdnem a kávé felét elpusztítottam, amíg ő még csak szerencsétlenkedik. Mármint tök aranyos, hogy nem megy neki, de azt hiszem, ideje lenne segítő kezet ajánlanom, vagy valami...
- Kell egy segítő kéz, vagy valami? - Szórakozottan billentem félre a fejem, időközben elgondolkodva azon is, amit kérdez; sosem gondoltam erre így igazából, főleg, hogy a tetoválásaim nagy részének a projektjét csak a tetoválás napján láttam meg, és eddig még nem volt olyan, hogy egy-egy mintha ne tetsszen. Jó, talán a volt feleségem nevével voltam így, hogy az a projekt annak idején nem jött be, mégis megcsináltattam, de azóta már eltakartam valami mással, szóval mit számít még? - Igazából még mindig visszadobhatom a projektet, ha nem tetszik meg... bár kétlem, hogy így lenne, eddig háromból három minta, amit a bátyád csinált, fel lett varrva, pedig az összeset csak a tetoválás napján láttam meg.
Nem ajánlom fel neki, hogy megmutatom őket, tekintve, hogy ezekből kettő a hátamon van, egy meg a csípőmön; persze ha rákérdez, nem fogok nemet mondani, de addig is csak egy óvatos vállvonással foglalom össze a kis monológom.
- Bár gondolom, láttad a projektjeit, szóval... - Valami nem precizált gesztussal próbálom befejezni a mondatom, azt szuggerállva, hogy hát biztosan tudja, miről beszélek. Mert hát tudnia kell, nem? - Neked varrt már fel valamit?
Sophie && Lynx
Vissza az elejére Go down
avatar
Művész
Kor :
20
Hozzászólások száma :
78
Reagok száma :
34
Tartózkodási hely :
♡ montréal
Foglalkozás :
♡ grafikus
Play by :
♡ bridget satterlee

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: a rongyos hold mögötted rám kacsint Szer. 24 Okt. 2018, 23:28

Lynx & Sophie



- Hány tetoválásod van összesen? Vagy ezt nem így szokták kérdezni? - Vonom fel kíváncsian a szemöldökeim, majd szinte rögtön el is nevetem magamat. - Milyen gáz, hogy az én bátyám tetováló és fogalmam sincs az ilyesmiről - finoman megrázom a fejemet, miközben képtelen vagyok letörölni a vigyort az arcomról. Brett tuti nem lenne rám büszke. De én meg akkor nem voltam rá büszke, amikor még otthon laktunk New Havenben és egyszerre két lánnyal is járt, de egyiknek sem vallotta be a dolgot. Bezzeg a haverjainak mindig kérkedett vele. Mégis még mindig ő a kedvenc bátyám a három közül - és ha bárki kérdezi, még mindig arra fogom, hogy csak azért van, mert korban mi ketten állunk a legközelebb egymáshoz. Pedig Brett sokkal több dologért jelenti nekem a legtöbbet a családomból. Például megengedi, hogy nála lakjak, ami önmagában elég nagy előny, nemde?
- Fujj, azért a madaras verzió elég undorító lenne - mondom, s közben szinte látványosan kiráz a hideg. Nem sok minden van, amitől rosszul aludnék, de talán éppen a zombi kérdés az, amit ha kicsit is tovább boncolgatnánk és egészen mélyen belemennénk a részletekbe, akkor bizony nem biztos, hogy olyan nyugodt lenne az álmom, mint egy átlagos napon. Tuti félig kieső szemekkel és lógó karokkal álmodnék, meg azzal a tipikus artikulálatlan zombis hanggal, ami minden videójáték ütőkártyája. - Igazából arra egyáltalán nem emlékszem. De rettenetesen ocsmányan hangzik.  - Pedig esküszöm kábé minden filmet láttam, ami csak a világon létezik. És mégis nyugodtan alszom éjszakánként. De legalább soha nem mondtam, hogy teljesen normális vagyok. És Lynx is egyetért velem, hogy jobb lesz, ha ezt a témát hanyagoljuk. Legrosszabb esetben felhozom a vámpírokat. Ők is megérnek egy misét.
Bár még viszonylag korán van, mégis meglepően jó társaságban telik az idő. Tény, hogy akárki lépett volna be azon az ajtón, én megpróbáltam volna vele beszélni és elütni az időt, amíg Brett visszaér - amíg ugye megmenti a világot -, de nem vagyok benne biztos, hogy mindenki annyira partner lett volna, mint a férfi, akivel éppen most beszéltük meg, hogyan köszönthet majd ránk a zombi apokalipszis. Bár maga a téma nem kifejezetten vidám, de legalább záros határidőn belátjuk, hogy nem is akarunk vele olyan tüzetesen foglalkozni. Kíváncsi vagyok létezik-e olyan ember, aki ezzel foglalkozik. Mondjuk hogy a világ létező összes zombis könyvét elolvassa, aztán feldolgozza a lehetséges útjait annak, hogy az írók szerint hogyan válik majd belőlünk a jövőben agyra éhes bestia.
- Hú de menő! Akkor kérek egy autogramot... - vágom rá vigyorogva. - Szóval igazából csak egy forgatás miatt kellett volna.. "jobban összeismerkednetek", de most egymás nyakán maradtatok? - Amíg beszélek, a kezeimmel mutogatom is azokat a bizonyos 'nyuszifüleket', csak hogy a hangom mellett mással is kellőképpen érzékeltessem a mondandómat. - Na és.. tudom nem illik ilyet kérdezni, de az autós eset direkt volt? Egyáltalán jófej az illető? - Tisztában vagyok vele, hogy nem vagyunk barátok, sőt alig tíz perce ismerhetjük egymást, mégis úgy érzem, hogy a helyzet lehetetlensége teremt valamiféle oldott légkört, aminek köszönhetően hajlandó vagyok ilyen kérdésekkel előállni. Különben sem fogom eladni azokat az infókat bármilyen pletyka magazinnak, amikor Lynx megoszt velem. Hiszen csak beszélgetünk.
- Áá, nem hiszem, hogy annyira panaszkodnék. Inkább kettőnknek kellene összefognunk ellene, amiért ő nem hajlandó dolgozni, amikor már a kliense is megérkezett. - Magyarázom, s végül megengedem magamnak a kitörni készülő lágy nevetést, ami gyöngyözve hagyja el a torkomat.
- Csak nyugodtan. Már kilátszom a pult mögül, szóval észre fogod venni, ha én vagyok itt. - Jegyzem meg széles mosollyal az arcomon. Nem véletlenül mondják, hogy az embernek tudnia kell nevetni saját magán is, igaz?
- Azt megköszönném... - nevetve tolom felé az egyébként is tőle kapott energiaitalt. - Nem vagyok ám ilyen veszettül gyenge, csak a dobozt gyártották nagyon erősre, jó? - Magyarázom úgy, mint éppen államtitkot osztanék meg vele, vagy arról esketném, hogy a képet, ahogyan képtelen vagyok megbirkózni egy nyomorult alumínium dobozzal felejtse el örökre. - Köszi.ű
Cserfes kislány módjára érdeklődöm azután, hogy nem furcsa-e úgy tetováltatni, hogy fogalma sincs mi lesz a végeredmény, hiszen ha már mindketten itt vagyunk, ne felejtsük el miért jöttünk. Bár én még mindig nem teljesen tudom mit csinál a bátyám és pontosan miért is én vigyázok a helyre, de az már csak részletkérdés, jó?
- Áá, értem. Szóval akkor csak szeretsz veszélyesen élni, nem? - nevetve rázom meg a fejemet. Jó érzés tudni, hogy valaki hogyan vélekedik a bátyám munkájáról, aki nem én vagyok. Mert hát tény, hogy én mindig elfogult leszek, ha Brettről van szó. - Miket varrt fel neked Brett?
- Aha! - vigyor jelenik meg az arcomon, miközben felpakolom a lábam a pultra - amiért Brett megölne, de mivel nincs itt, meg különben is, a zombik... -, hogy megmutassam a farmerom és a converse cipőm között kikandikáló bokámon virító apró szívecske körvonalát. - Bár ugye ez nyilván nem volt kihívás... - nevetve megvonom a vállam és azzal a lendülettel le is veszem a lábam a pultról és végre belekortyolok a becserélt energiaitalba.


Vissza az elejére Go down
avatar
Média
Kor :
27
Hozzászólások száma :
56
Reagok száma :
13
Foglalkozás :
sorozatszínész
Play by :
Samuel Seo

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: a rongyos hold mögötted rám kacsint Pént. 26 Okt. 2018, 16:56
- Fogalmam sincs, szokták-e... Mármint tőlem eddig csak ketten kérdezték meg egész eddig. Mármint izé, te vagy a harmadik, na. - Fogalmazni nehéz. - De eddig olyan tizenkilenc-húsz körül, attól függően, hogyan számolod azokat, amik párban vannak.
Szórakozottan vonom meg a vállam; most, hogy eldöntöttük, a zombi témát elhanyagoljuk, a kis belső monológom is félredobom, vagy legalábbis annak azt a részét, ami az élőhalottakat analizálta tovább; tekintve, mennyire szerettem a zombis dolgokat, órákig tudtam volna beszélni csupán arról, miféle irányban indulhatna el egy ilyen apokalipszis, de kételkedtem abban, hogy neki minden vágya lenne végighallgatni, hogy az esetleges zombi-invázió esetére már fel vagyok készülve, valószínűleg sokkal jobban, mint az emberek többsége. Lehet, a többség paranoidnak mondana, de inkább nézzenek hülyének, minthogy hirtelen megkívánjam az agyakat...
- Irigyellek, hogy nem hallottál róla... Én sem bántam volna, ha kimarad az életemből. - Bármennyire is igyekszem, nem sikerül nem felidéznem magamban az indokokat, amiket az emberek a petícióba írtak; a favoritom talán az a delikvens volt, aki csak úgy, ok nélkül akart beleinni a hullalevesbe, mert miért ne? Egyrészt tiszteltem a bátorságát, másrészt viszont... Fuj.
Azzal viszont nem tudok mit kezdeni, amikor azt állítja, menő dolog színésznek lenni; talán ha a lakótársamhoz hasonlóan én is gyerekként kezdtem volna, nem tizenhat évesen, akkor most másképp vélekednék az egész filmiparról, de így nem voltam róla a legjobb véleménnyel. Igaz, én is elbasztam ott, hogy publikus eseménnyé tettem mind a házasságom, mind a válásom, ahelyett, hogy apám pénzére hagytam volna, hogy elintézze a dolgokat. Rengeteg mindent el lehetett titkolni, ha az ember hajlandó volt eleget fizetni érte; de egy időben azt hittem, hogy jobb mindent kiteregetni... És most tessék, csak a saját idióta döntéseim következményeit kellett lemélytorkoznom, és még úgy tenni, mintha ezt élvezném is.
- Hát, az első szezon befejezéséig biztosan, aztán meg fene tudja. - Elgondolkodva billentem félre a fejem, próbálva felidézni magamban, emlegetett-e valaki második szezont, de amióta a rendező asszisztense szülési szabadságra ment, azóta a forgatás is szünetelt, így ha volt is tervben egy újabb szezon, arra még biztosan várni kell majd. Bár ott volt az a lehetőség is, hogy az egész sorozat hatalmasat fog bukni és sosem kerül sor egy újabb szezonra, amit igazából nem is bántam volna; elvégre is már hónapok óta gondolkodtam azon, hogy talán ideje lenne szakmát váltani és... Mit kezdeni magammal?
Na jó, úgy tűnik, ezt mégse gondoltam annyira át.
- Fogjuk rá, hogy megérdemelte, jó? - Cinkos kis vigyorra húzom az ajkaimat, ahogy a kirakatablakon át kinézek a jobb napokat is látott terepjárómra; valahol a hátsó részén még látszódnak a súrlódások ott, ahol nekimentem vele Xiaowen autójának, meg talán még a lakk is szét van kaparva rajta, bár erre már nem mernék esküdni. Tekintve, az én autóm mennyivel masszívabb az övénél, csoda, hogy csak az oldalát gyűrtem meg, nem az egész autót... - Irritált, hogy túl vidám volt hétfő reggel, amikor a szakadó esőben forgattunk, aztán összevesztünk ezen, és... Nem tudom, miért hittem, hogy ez jó ötlet lesz. Azt valahogy elfelejtetem, hogy ugye együtt lakunk és azt az autót minden nap nézegetnem kell majd.
A megjegyzése Brettről viszont megmosolyogtat; néha még a világmegmentő hősöknek is végezniük kell a civil munkájukat (lol), de úgy tűnik, ez a munkavégzési idő engem pont elkerült. Nem, mintha ezt bánnám, de azért legközelebb jó lenne, ha szólna, már csak azért is, mert akkor kialudnám magam reggel, meg meginnám a kávém is. Vagy valami hasonló. Meg talán fölvettem volna valami jobb göncöt is, mint a két számmal nagyobb Bring Me The Horizon pulóverem.
- Ha gondolod, fordított éhségsztrájkolhatunk ellene... Elég csak rendelni a kedvenc pizzájából, aztán nem adni neki belőle. Fordított éhségsztrájk, tudod. - Legalább olyan büszkén vigyorodok el, mintha egy Nobel-díjat érdemlő ötletet osztottam volna meg vele; bár nem tudom, mennyire logikus az észjárásom, de ha más nem, legalább röhögünk rajta egyet.
- Remélem... Kellemetlen lenne hozzád jönni, aztán csak Brettet találni a kávéfőző mellett. - Főleg, hogy Brett nem kínált meg eddig kávéval egyszer sem. Tanulhatna valamennyit Sophie-tól...- ...no offense, Brett, amennyiben ezt visszahallgatod a kamera hangfelvételén.
Az energiaitalos dobozt a szabad kezemmel nyitom ki; bár nincs mire büszkének lennem, azért lélekben megtapsolom magam, hogy sikerült egy kézzel kibontanom, de csak mert már rengeteg gyakorlatom van az efféle doboznyitogatásban, tekintve, mennyi energiaitalt vagyok képes meginni a forgatás egy napja alatt. Félreértés ne essék, nem vagyok erre büszke, de azért... mad skills. Ha nem jön be a kis sorozatom, elmegyen az X Factorba energiaitalos dobozokat nyitogatni egy kézzel valami menő zenére.
Halvány mosoly kíséretében tolom vissza a dobozt a lány elé, valami olyan büszkeséggel, mintha legalább egy évek óta bezárt befőttes üveget sikerült volna kinyitnom. - Tessék.
A kérdésére egy apró mosollyal reagálok csak; számítottam a kérdésre, elvégre is ki ne érdeklődne a testvére munkája után? Főleg, hogy úgy vettem észre, ők ketten tényleg kedvelik egymást, ellentétben sok másik testvérpárral, akik gyakran ki nem állhatják egymást. Valószínűleg én se kedvelném a testvérem, ha lenne; mármint oké, van két testvérem, de az a több, mint húsz év korkülönbség elég nagy szakadékot képez közöttünk, ráadásul még élőben nem láttam őket, szóval... Ne ítélkezzünk apám döntése fölött, jó? Nem tehet róla, hogy az ujjai köré csavarta őt egy nő, aki fiatalabb a tulajdon fiánál...
- Eddig két varjút, egy gerincet, meg a virágokat a nyakamon. - Még nem jutok a kis félmondatom végére, amikor már a pult mellett állok, hogy meg tudjam mutatni Sophie-nak az emlegetett darabokat; a pulóverem a pólómmal együtt húzom valamivel feljebb, hogy láthassa a csípőmön két oldalt felvarrt madarakat, de a gerincet láthatóva tévő mini sztriptízt kihagyom; ha Brett valaha is ideér, úgyis látni fogja, és az kevésbé lesz fura, mint ha a fentebb emlegetett farkas (vagy épp tetováló) épp arra jönne be, hogy ingyen sztriptízelek a húgának. - A gerinc meg a hátamon van, úgyhogy ha nem bánod, azt most nem mutatom meg.
Viszont mikor felteszi a lábát a pultra, a magasba szökik a szemöldököm; egyrészt azért, mert én ilyet nem tudnék, másrészt meg még nem értem, ez mire volt jó. Csak ekkor látom meg a kis szívet a bokáján, és erre akaratlanul is elvigyorodok.
- Az első tetoválásod? Aranyos. - És ugyanezzel a lendülettel már húzom is fel a nadrágom egyik szárát, hogy megmutassam neki, ugyanazon a bokámon, mint neki, nekem is van egy apró mintám, az első, amit még saját magamnak csináltam, nyomdafestékkel meg tűvel. Régi, szép idők... - Vicces, hogy az én elsőm is pont ugyanitt van.
És olyan büszkén prezentálom neki a kis páfrányfélét, mintha életem legnagyobb sikere lenne, pedig szegény ferde is, meg fakó is... És fogalmam sincs, miért pont páfrány.
Sophie && Lynx
Vissza az elejére Go down
avatar
Művész
Kor :
20
Hozzászólások száma :
78
Reagok száma :
34
Tartózkodási hely :
♡ montréal
Foglalkozás :
♡ grafikus
Play by :
♡ bridget satterlee

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: a rongyos hold mögötted rám kacsint Szomb. 27 Okt. 2018, 23:24

Lynx & Sophie



- Na azért ez tök durva... - Jegyzem meg elképedve. - Mármint... Engem mindig tökre érdekel, amikor valakinek láthatóan sok tetkója van, hogy az mennyi is pontosan. - Hallva a saját szavaimat, jobbnak látom folytatni és még inkább kimagyarázni magam a helyzetből, csak hogy ne tűnjek totál flúgosnak. Bár lehet, hogy ahhoz már régen késő. - Csak mert ugye általában ezek baromira fájnak. És sok mindent elmond az illető kitartásáról az, hogy hány tetkója is van összesen.. Érted. - Nemtörődöm módon vonom meg a vállam, mintha nem éppen a saját elmeállapotomat bizonygatnám, hanem valami rettenetesen okos és tartalmas mélységű filozófiai gondolatot osztanék meg, de csak úgy félvállról.
- Szóval tizenkilenc vagy húsz... - Elismerően bólintok párat, mintha legalábbis át tudnám érezni azt személy szerint, hogy milyen lehet tizenkilenc-húsz tetoválást felvarratni. Szerintem a bátyám bárki előtt szívesen letagadná, hogy én vagyok az egyetlen húgocskája, az egyetlen miniatűr tetoválással a bokámon, ami bár egészen szomorú lenne, de nem kifejezetten érthetetlen. Pont úgy, mint ahogyan én simán hagynám egy zombinak, hogy belekóstoljon a bátyámba, ha nem sikerül megmentenie a világot tőlük - mert hogy ugye most egész biztosan azt csinálja. - És melyik fájt a legjobban? - Teszem fel a következő kérdésem. Komolyan, mintha valami izgi múzeumban lennék és még érdekelne is a téma.
- Őszintén szólva abból, amit eddig elmondtál róla, én örülök neki, hogy nem tudok róla többet. - Magyarázom jókedvűen, majd el is nevetem magamat. Bár én hoztam fel a zombis témát és a horror filmektől sem félek különösebben, azért van egy határ, ami után már én is elfintorodom. Különösen amikor valami trutyiról van szó.
- Akkor lényegében egészen belátható időn belül el is válhatnak az útjaitok és lehet nem önti ki többet a kávédat - jegyzem meg mosolyogva. Bár semmit nem tudok a férfiról, és nem is akarok illetlen lenni azzal, hogy belekérdezek a dolgokba, igyekszem azzal az információval dolgozni, amit már a beszélgetésünk alatt sikerült megszereznem. Azt úgyis minden komolyabban kávét fogyasztó illető tudja, hogy kávét kiönteni szentségtörés. De komolyan.
- Egyébként szereted a munkád? - A kérdés csak úgy kibukik belőlem, mint általában mindig, amikor bárkivel beszélgetek, legyen szó a saját bátyámról, vagy egy teljesen idegen emberről. De tény, hogy érdekel a dolog. Csak mert engem is foglalkoztat, hogy vajon ha az emberik nem élvezik a munkájukat, folytatják-e, vagy valami olyasmi után néznek, amiben örömüket is lelik. Az utóbbi időben nekem is megfordult már a fejemben, hogy ott is hagyhatnám a céget, ahol dolgozom és kereshetnék valami élvezetesebb munkát mint a reggel nyolctól délután négyig irodában való üldögélést. Ugyanakkor meg persze az is tény, hogy nem sok mindenhez értek és ez egy elég biztos hely, a bátyámnak köszönhetően. Milyen jó is rengeteg ismerőssel rendelkezni művész körökben, nem igaz?
- Tervnek azért elég jó volt. - Jegyzem meg vigyorogva. Én magam nem vagyok az a kifejezetten bosszúálló típus, de tény, hogy néha az emberek megérdemelnének egy-két olyan akciót, ami ráébresztheti őket arra, hogy esetleg valami olyasmit csináltak, amivel megbánthattak másokat. Na persze éppen azért van a jogrendszerünk és a törvényeink, hogy ilyesmi ne történhessen meg napi szinten. Kár.
Amikor a Brett ellen indított terv körvonalazódni kezd és Lynx arról magyaráz, hogy fordított éhségsztrájkkal kellene büntetnünk, hangos, csengő nevetést kap tőlem válaszul. - Ez baromira tetszik! Jó terv! - Mondom nagy nehezen, még mindig vigyorogva, s közben az oldalamat fogom, ami megsajdul a nevetéstől. - Abszolút benne vagyok.
- Hát igen, Brett ezerszer lehangolóbb látvány, különösen amikor még másnapos is - mondom vigyorogva, miközben ha csak egy kicsit is, de remélem, hogy a bátyám - legyen bárhol is -, éppen elképesztő módon csuklik. Csak hogy a zombi apokalipszis megakadályozása közben eszébe jusson, hogy neki más dolga is van. Nem mintha terhes lenne a társaság, de ha már valamilyen szinten felelős vagyok a boltért, akkor annak lenne értelme, ha a kliensek kis is lennének szolgálva. Nemde?
- Köszi - legalább olyan diadalittasan veszem birtokba a Lynxtől kapott és az általa is felbontott energiaitalt, mintha én lettem volna az, aki fél kézzel és valami mágikus képességgel kibontotta az italt. Ez pont olyan, mint ahogy vannak olyan mesterek, akik fél kézzel is fel tudnak törni és nyitni egy tojást.. Na én arra sem vagyok képes.
- Hű! - kis híján ráfulladok az italra, amikor Lynx megmutatja nekem a bátyám által csinált tetoválást. - Igazából bárki csinálta a többit, tök rendben vannak. Mármint.. egyik sem üt el nagyon a másiktól és neked jól is áll. Már számít valamit a véleményem, meg a hozzáértésem - magyarázom mosolyogva. - Nem gond, tényleg. - Teszem hozzá, s széles mosolyra húzódik a szám. Még nehogy véletlenül akkor toppanjon be a bátyám, amikor félreérthető lenne a helyzet.
- Aha, az első - bólintok. - De igazából nem is terveztem többet, tuti ki leszek tagadva - nevetem el magam. Közben kíváncsian figyelem, ahogyan a nadrágját felhajtva mutatja meg nekem a saját tetoválást ugyanott, ahol az enyém is virít. - Hű de menő! Elég menő páfrányod van - elvigyorodom. - Jelent valamit?


Vissza az elejére Go down
avatar
Média
Kor :
27
Hozzászólások száma :
56
Reagok száma :
13
Foglalkozás :
sorozatszínész
Play by :
Samuel Seo

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: a rongyos hold mögötted rám kacsint Csüt. 01 Nov. 2018, 17:06
Abban valamelyest egyetértek Sophie-val, hogy engem is mindig érdekel, másoknak mennyi tetoválása van; mindig szívesen diskurálok arról, kicsoda hol varratott és micsodát, hogy miféle művészekhez lenne még érdemes ellátogatni, vagy legalábbis kikből lenne érdemes ihletet meríteni. Nem, mintha nem lennének meg a saját tetoválásokat illető vágyaim, de amit a legjobban szeretnék, az úgyis elérhetetlen számomra, szóval..
- A legrosszabb talán a két holló volt, meg a virágok a nyakamon. - Elgondolkodva billentem félre a fejem, próbálva felidézni magamban, volt-e más ilyen is, de valahogy nem jut eszembe egy sem; még a gerincemen lévő darab sem fájt annyira, hiába volt egész végig a csontok fölött varrva. Vagy csak nem emlékszem arra, hogy fájt?
A zombikat és a hullalevet viszont már tartósan magunk mögött hagyom; mivel ő sem akarja tovább elemezni a témát, így én sem lovagolom meg, inkább csak elraktározom magambn a biztató szavait a különköltözésről meg arról, hogy senki sem fogja kiönteni többet a kávémat. Jó is lenne; bár az utóbbi időben már én magam sem voltam annyira biztos abban, meg akartam-e szabadulni Xiaowentől. Bármennyire is irritált a kis vigyora minden hétfő reggel, meg úgy nagy általánosságban minden reggel (lehetetlen, hogy valaki ennyire boldog legyen, ugye?), azért ott volt az az aprócska részem, ami állandóan olyan dolgokat akart tenni vele, amibe talán még én magam is belepirulnék, de...
- ...azt hiszem. Vagy nem. Nem tudom. - Kérdésére csak nehezen sóhajtok, zavartan harapva be az alsó ajkam; hogy vallhatnám be, hogy hónapok óta gondolkodok azon, hogy otthagyjam a filmipart? Legutóbb is majdnem visszafordultam az utcán, amikor az egyik starbucks ablakában megláttam a hirdetést, hogy baristát keresnek. Gyűlölöm a munkám; hiába akartam még hónapokkal korábban visszatérni a filmiparba, azóta már ezerszer megbántam ezt a döntésem; de ezt hogy vallhatnám be? - Volt már valamikor olyan érzésed, hogy valami kurvára vakvágányra siklott az életedben? De ugyanakkor tudod, hogy nem tudsz változtatni semmin se, mert nincs hova menned, ha eldobod azt, amid van?
Azt a kurva, Lynx. Ez igazán mély volt és filozofikus.
- Bár ne is figyelj rám, kicsit elszaladt velem a ló. És ez a filmipar is egészen megszokható idővel, annyira nem vészes. - Igyekszem a lehető legszórakozottabb mosolyom felölteni, de inkább kevesebb, mint több sikerrel; ezért is döntök végül úgy, hogy ideje visszavonulnom a pult túloldalára, ahol korábban álltam és sietősen témát váltani, mielőtt elkezdjük analizálni, mennyire szar életem van. Biztos volt jobb dolga is, mint ilyeneken filozofálni velem... Főleg, hogy éhségsztrájkolni akarunk Brett ellen, és azt nem lehet csak úgy, megszervezetlenül.
- Áh, hidd el, hogy van, aki még nála is lehangolóbb másnaposan. Brett legalább... erős nyolcas a skálán. - Ezt egyáltalán miért mondtam ki hangosan? - Ne mondd el neki, hogy ezt mondtam, jó? Még a végén elszáll magától.
- Persze, hogy számít a véleményed. - Szórakozottan mosolygok rá, taktikusan kihagyva azt a részt, hogy az egyetlen vélemény, ami nem számít, az a menedzseremé. - Főleg, hogy a legtöbbet véletlenszerűen kiválasztott helyeken szedtem össze, szóval mindig biztató hallani, hogy nem ütnek el nagyon egymástól.
Na, talán az egyetlen tribalomon kívül, amit ideje lenne eltakarni valamivel, mert kurva gáz.
- Kár, szerintem illene hozzád még a cseresznyevirág is. Néhány picike, a csukló környékén... Na nem, mintha értenék hozzá, de ha gondolod, kérdezd meg Brettet, hátha igazat ad nekem. - A vilag legbüszkébb mosolyát villantom rá, mielőtt leereszteném a pillantásom, a mostanra már eltakart páfránytetoválásom irányában. Sosem gondolkodtam el azon, jelent-e valamit...
- Nem jelent semmit igazából. Egyszerűen csak nem volt jobb ötletem, mit akarnék, erre meg pont elég volt a nyomdafesték, amit otthon találtam.
Felelősségteljes tini lehettem, mi?
Sophie && Lynx
Vissza az elejére Go down
avatar
Művész
Kor :
20
Hozzászólások száma :
78
Reagok száma :
34
Tartózkodási hely :
♡ montréal
Foglalkozás :
♡ grafikus
Play by :
♡ bridget satterlee

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: a rongyos hold mögötted rám kacsint Kedd 06 Nov. 2018, 22:37

Lynx & Sophie



Egyszer láttam egy dokumentumfilmet arról, hogy valamelyik skandináv országban - késő volt, nem emlékszem, jó? - létrehoztak egy programot, aminek "Élő Könyvtár" a neve. A lényege pedig az, hogy nyomtatott könyvek helyett kvázi embereket lehet kikölcsönözni. Mindenféle típusú, rangú, származású embereket. Még olyanok is vannak, akik különböző, a társadalom által többségében elítélt betegségben szenvednek. De vannak például extrém testmódosítók is. Az egésznek pedig az a lényege, hogy mint ahogyan a könyveket sem lenne szabad a külsejük alapján megítélnünk, úgy az embereket sem szabad pusztán a kinézetük alapján ilyen, vagy olyan kategóriába sorolni. Senki nem jó vagy rossz, csak azért, mert valahogyan kinéz. És nem csak az a lényeg, hogy ismerjünk meg más embereket, hanem hogy amikor akármilyen úton módon, de olyan helyzetbe kerülünk, hogy új embereket ismerjünk meg, sokszor érhetnek bennünket meglepetések.
Így érzem most én is magam Lynx-el beszélgetve. Nem mintha a bátyám vendégei ne lennének mind teljesen normális és önmagukban is elég érdekes emberek - amúgy nem találkoztam mindegyikükkel, szóval ez talán egy kicsit erős kifejezés. De úgy érzem különösen szerencsésnek mondhatom magamat, hogy Lynx nem egy őrjöngő őrült, aki teljesen kiakad, csak mert nem találja itt Brettet. Akivel megbeszélt időpontja volt. És aki nagyon úgy tűnik, hogy még mindig a zombik likvidálásával van elfoglalva.
- És sok idő volt őket megcsinálni? Lehet az bármit csinálni azért, hogy kevésbé fájjon? - Kérdéseim talán túlságosan olyan ütemben következnek, mintha csak egy interjún ülnénk, de a helyzet az, hogy érdekel a téma. Brettről beszélgetünk ilyesmiről, meg persze ő is tele van varrva, de nem ugyanaz egy teljesen újonnan megismert embert kérdezni erről, mint a bátyámat. Hátha végre más választ kapok és megnyugszom, hogy igenis van módja annak, hogy kevésbé fájjon egy-egy kényes helyre tett tetoválás. Akkor talán én is bevállalnék többet.
- A meglepetés a világ legjobb dolga - vonom meg a vállaimat szórakozottan, miközben tovább lóbálom a lábaim a széken. - De csak akkor, ha nem tudsz róla, hogy kapni fogsz valamit - nevetek fel halkan, de annál jobb kedvvel. - Hm... - Félrebillentett fejjel és csücsörítve gondolkozom el a szavain, amelyekre hirtelenjében próbálom ráhúzni az életem valamelyik momentumát. - Igazság szerint azt hiszem sosem volt még ilyen - ajakbiggyesztve rázom meg a fejem. Nem mintha az, hogy - legjobb tudomásom szerint - nem éreztem még magam vakvágányon, ne lenne egyébként önmagában jó dolog. Azt hiszem.  
- Nincs olyan, hogy azt kívánod, bárcsak ne lennél benne? - Kérdezem, a filmiparra célozva. Csak mert csomó tapasztalat azt mutatja, hogy a művészek általában sokkal érzékenyebb lelkű emberek, mint azok, akik reggel nyolctól délután négyig egy irodában ülnek. Színésznek lenni nem egyszerű, ott van a sajtó nyomása, a rendezők elvárásai, az esély arra, hogy talán jó ideig nem kap szerepet valaki... Frusztráló lehet így élni. Nekem azt hiszem nem is menne. Bár talán főleg azért, mert képtelen lennék tartani a kora reggeli időpontokon való megjelenést. Shame on me.
- Hah! Rendben, lakat a számon... - felelem vigyorogva, s közben még a hatás kedvéért úgy is teszek, mint aki cipzárat húz a szájára, lakatot nyom rá és még a kulcsot is a távolba dobja. Bár így a négy fal között maximum a szemközti falig érne csak. Lényegtelen. - De szerintem azzal az elszállós résszel már elkéstünk.
A legfájdalmasabb tetkóktól eljutunk egészen odáig, hogy a sajátjainkat kezdjük mutogatni egymásnak - be kell vallanom, hogy nálam elég rövid ez a lista, az egyetlen árválkodó, bokámat ékesítő tetkótól eltekintve ugyanis másom nincs. - Na mondjuk én azt hiszem ilyet nem is mernék csinálni. Bár az is tény, hogy Brett megölne, ha más csinálná az én tetkóimat - vigyorogva megvonom a vállaimat. Jó testvéri szeretet, igaz?
- Tudod ez nem is rossz ötlet - bólogatok elgondolkodva, miközben felemelem a kezem, hogy összeszűkített szemekkel a csuklómat kezdjem vizsgálni. Közben a másik, szabad kezemmel nem felejtem el a számhoz emelni az energiaitalos üveget és kortyolni belőle egyet. - Nagyon finom ez a cucc... - teszem hozzá mosolyogva. Nem mintha olyan fontos lenne, nem igaz?
- Úú, szóval magadnak csináltad? És nem féltél? Mármint hogy mondjuk nem fog jól kinézni, vagy hogy fájni fog? ... Egyáltalán hogy csinálsz magadnak otthon tetkót?


Vissza az elejére Go down
avatar
Média
Kor :
27
Hozzászólások száma :
56
Reagok száma :
13
Foglalkozás :
sorozatszínész
Play by :
Samuel Seo

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: a rongyos hold mögötted rám kacsint Pént. 16 Nov. 2018, 21:52
- A leghosszabb ideig talán azt tartott megcsinálni, ami a gerincemen van, az összes többi talán belefért egy-egy Sharknado vagy Gyűrűk Ura maratonba. - Szórakozottan vonom meg a vállam, tekintetem a pultba szegezve. Azon sosem gondolkodtam el, van-e lehetőség arra, hogy kevésbé fájjon; bár ez inkább abból adódik, hogy a fájdalomküszöböm fel van már tornázva olyan magasra, hogy ritka az olyan dolog, ami igazán fájdalmat okozhatna... legalábbis fizikailag.
Lapozzunk.
- Kicsit irigyellek ezért mondjuk. Mármint, hogy nem volt még ilyened. Elbaszott egy életérzés amúgy. Éééééés... fogalmam sincs, ezt egyáltalán miért hoztam fel. - Zavartan túrok bele a hajamba, bocsánatkérően nézve Sophie felé; minden bizonnyal semmi szüksége nem volt a mai napjában az én depresszív, önsajnáltató monológomra, ami akaratlanul is kitört belőlem. Lehet, Moirának igaza volt abban, hogy talán kellene egy terapeuta, vagy akár kettő is, de kinek van erre ideje, meg főleg pénze? Mondjuk ha nem verném el az gész fizetésem a pillanatnyi kívánságaimnak a teljesítésére, akkor minden bizonnyal nekem lenne, de hát...
- Őszintén? Minden nap megfordul a fejemben, hogy egy nap csak úgy elutazzak valamerre, ahol nem talál meg sem a menedzserem, sem a stáb, sem bárki más. Gondoltam már Új-Mexikóra, meg Maine-re, meg igazábók Koreára is, de valahogy nem tudom rávenni magam. - Ajkaim kínos mosolyra húzódnak, egyre abból a fajtából, amit gyerekként ölt az ember magára, amikor a szülei rajtakapják, hogy kieszi a sütis dobozból a sütiket a tiltás ellenére is; nem tudom megmagyarázni igazából, mi az, ami még visszatart. Nagyrész talán az, hogy nem akarom elbaszni ezzel Xiaowen karrierjét; elvégre is nem az ő hibája, hogy gyerekkora óta nyakig ül ebben a szarban. Meg hát, neki még vannak esélyei egy jóval fényesebb karrierre, mint az enyém... - De ha befejezzük ezt a sorozatot, valószínűleg új munka után nézek majd, talán valamelyik starbucksban, oda mindig keresnek valakit.
Bár megint csak, egy starbucks? Nem telik tőlem semmi jobbra?
- Legközelebb köss kötelet a bokájára álmában, mielőtt tényleg elszáll. Kár lenne érte. - Vigyorogva nézek megint a kamerába, hogy ha Brett ezt visszanézi, megérthesse, hogy ezt amúgy félig-meddig ironikusan értem; igaz, a finger guns hiányzik a végéről, de anélkül is meg fogja érteni. Remélem. - Szörnyen... protektív egy testvéred van, tudod? Még akkor sem engedné, ha olyan stílusban akarnál csináltatni, amit ő nem tud?
Érdeklődve szökik a magasba a szemöldököm, ahogy a tekintetem a kameráról megint a lányra irányítom; főleg azt figyelem, ahogy a szuggesztióm után a csuklóját kezdi el nézegetni, és belegondolok, Brett vajon mit mondana arra, hogy így próbálom a rosszba vinni a testvérét - hiszen neki főleg tudnia kéne, hogy aki egyszer elkezdi, az egy tetováláson már nem tud megállni, vagy csak nagyon nehezen. - Watercolor, pasztell pinkben. Tudok két tetoválót a környéken, aki csinál ilyet, ha érdekelne.
Cinkosan kacsintok rá, mintha épp a világegyetem legnagyobb titkát osztanám meg vele; és igazából élvezem is, hogy csak így tudok vele beszélgetni az ilyen apróságokról, egészen úgy, mintha... Normális lennék. Olyan, mint mindenki más.
És így még a tinédzserkoromra sem olyan nehéz visszaemlékeznem; bár a retrospekcióim egy hosszabb pillanatra elhallgattatnak, végül csak ráveszem magam, hogy a kérdéseire is válaszoljak, sután rázva meg a fejem, hogy elűzzem a fölösleges gondolataimat.
- Igazából kurvára féltem, de a harmadik bourbon után már teljesen mindegy volt... És gondolom, ebből már rájöttél, hogy nem voltam felelősségteljes tini. - Szélesen vigyorodok el, büszkén, mintha épp egy Oscart kaptam volna a hülyeségemért. - A neten találtam egy tutorialt, ami szerint csak sima nyomtatófesték, egy ceruza, egy tű, egy öngyújtó, meg cérna kellett hozzá, és ezek úgy pont kéznél voltak, szóval kitaláltam, hogy tetoválást fogok csinálni... És hát az első dolog, amit megláttam, az a páfrányom volt, szóval csak úgy eldöntöttem, hogy oké, akkor megörökítem. Ilyenkor örülök, hogy nem egy telefon vagy bourbonos üveget láttam meg; és mielőtt megkérdezed, kurvára fájt, meg utána orvoshoz is kellett vele menni, meg antibiotikumot szedni, de túlélte. A páfrány is, meg a lábam is.
Kicsit olyan az egész kis történet, mintha csak egy 1000 ways to die részből szedtem volna ki... De hát mindenki csinált hülyeségeket tinikorában, ugye? És még mindig jobb egy ferde páfránytetoválás, mint egy tiniterhesség... Na nem mintha nekem erre esélyem lett volna, de értitek.
Sophie && Lynx
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: a rongyos hold mögötted rám kacsint
Vissza az elejére Go down
 
a rongyos hold mögötted rám kacsint
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: 03. Montréal :: Le Sud-Ouest :: Bérlakások :: Woods lakás-
Ugrás: