welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


Jade & Max
avatar
Kereskedő
Kor :
35
Hozzászólások száma :
72
Reagok száma :
48
Tartózkodási hely :
Vancouver / Montreal
Foglalkozás :
Cuprum Mining Ltd. egyik vezetője / részvényese
Play by :
Cillian Murphy

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Jade & Max Hétf. 01 Okt. 2018, 22:15
Back to the future

2020.02.18.
Vissza az elejére Go down
avatar
Kereskedő
Kor :
35
Hozzászólások száma :
72
Reagok száma :
48
Tartózkodási hely :
Vancouver / Montreal
Foglalkozás :
Cuprum Mining Ltd. egyik vezetője / részvényese
Play by :
Cillian Murphy

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jade & Max Szer. 03 Okt. 2018, 21:18




- 911, miben segíthetek? - törte meg a csörgést egy kellemes női hang, Max pedig egyelőre nem tudott megszólalni, csak nézett előre megkövülten. Annyi lélekjelenléte még volt, hogy felemelje azt az átkozott telefont és az eddig még soha nem hívott számot tárcsázza.
- Ön a 911-et hívta, miben segíthetek? - ismételték meg a kérdést fél percnyi feszült csendet követően, mire a válasz nem maradt el.
- Igen! - ennyi, aztán nyelt egyet a férfi, megköszörülte a torkát. - Szeretnék bejelenteni egy bűncselekményt - a hangja rekedt volt. A harminchetedik születésnapja volt, és úgy érezte, hogy egyben a temetéséi is.

Jason, Miss Annie fia már napok óta annyira lelkesen sorolta, hogy mit fognak megtenni majd, hogy az anyja milyen ételekkel készül és hogy majd megkóstolhatja a születésnapi torta krémjét is. Annyira boldog volt a bipoláris fiú, hogy Calderone nem akarta letörni a lelkesedést azzal, hogy nem szerette a felhajtást. Miss. Annie-vel megígértette, hogy egyetlen egy tortát készíthetett, amit a fia egyedül fog tudni megenni. Ő egyedül.
Február 17-e éjszakáján, a minden alvást megelőző utolsó szál cigit akarta meggyújtani, ezért a póló, hosszú nadrág kombinációra felvett egy vastag anyagú köntöst is, de a papucsot nem cserélte le cipőre. Nem érdekelte, hogy az alatt a röpke két perc alatt a hideg a csontjaiig hatolt, az sem érdekelte, hogy a kanadai hideg levegő a torkára fagyasztotta a kifújásra ítéltetett füstöt. Nem számított neki mindez, de egy utolsó cigarettát még el akart szívni, mielőtt a harminchetet betöltötte volna.
Mindenre számított, csak arra nem, hogy amikor éjfélt ütött az óra, ő pedig a felhajtó felé nézett el, egy egyszer egy méteres fadoboz fogja fogadni a Panamera mellett, a lépcső legalsó fokától mintegy harminc centire. Ha akart volna, kijutott volna az autójáig, de akkor át kellett volna másznia a füvesített részen. Hosszú percekig csak szuggerálta a raklapon feszülő doboz a sötétben. Az utcai közvilágítás aligha számított idebent, méterekre az úttesttől.
Oda sem nézve kapcsolta fel a villanyt a teraszon, hogy az onnan érkező fényben még robosztusabbnak tűnjön a doboz. A következő percben már a legalsó lépcsőfokon állva nézte a fedlapját, tenyerével simítva végig annak tetején, hogy az odaszögelt papírt letépje. Mert nem volt elég nekik a tűzőgép.. A papír könnyedén adta meg magát a jéghideg ujjaknak, amire összesen csak négy szót írtak.

"Marco Calderone
Nyugodjék békében"


A szem alatti idegek a bőr alatt megfeszültek, ahogy a férfi állkapcsa is, és mielőtt még meggondolhatta volna magát Max, már az ujjaival feszült neki a doboz zárófedelének, egészen végigkaparva a szálkás faléceken, ameddig a vére ki nem serkent a fa anyagától, ameddig a körmei be nem szakadtak, de nem volt képes kinyitni. Másodpercekkel később már odabent rángatta ki a feszítővasat a konyhai szereket tartalmazó szekrényből, hogy azzal feszüljön neki a fadoboznak odakint. A homlokán izzadságcsepp gyöngyözött, a gerince mentén jeges verejték kúszott végig.
A félelem bűze csapta meg az orrát, amit tudott és érzett, ő maga volt. Tudta, hogy nem hazudtak. Tudta, hogy kit fog odabent találni, és tudta, hogy.. ezzel szétzilálták az egész családját.
A látványra nem volt felkészülve. A koponyára feszített bőrt lenyúzták a fejről, a szétcincált testet pedig origamiként pakolták be a dobozba művészien a megcsonkított torzó mellé. Sosem képzelte még így el a fivérét. Sosem látta még kifeszítve az emberi arcot, hajtól és véredényektől megszabadítva. Sosem képzelte még el, hogy a koponyát mennyi bőr fedte be.
Ha nem lett volna elég az, hogy a papíron a bátyja neve volt, akkor az elég bizonyíték volt, hogy a szurokfekete habszivacsra kiterítették azt az egyedi tetoválást, ami Marco alkarját díszítette. A gyerekkori öltéseket, amit egy nyílt törés után kellett összevarrni, nem elfedni akarni, hanem kiemelni. Azt tekerte körbe az indiai tigris csíkos farka.

A telefonban megpróbált olyan érthető és nyugodt maradni, amennyire csak tudott, de a hányinger kerülgette, és abból már sejtette, hogy sokkos állapotban volt, hogy nem tört-zúzott. Ott állt, a doboz felett, telefonnal a kezében és csak a habszivacsba ágyazott emberi testrészeket volt képes nézni. Mindenféle emberi érzelmet nélkülözve az arcán.
Valahonnan a távolban felvillant kék és vörös fények zavarták a szemeit, ezért lenézett a papucsban aligha melegedő lábfejeire. Az ujjai valószínűleg már halványkék színben játszhattak, és ha meg is akart volna mozdulni, nem tudott. A végtagjai merevek maradtak, miközben sztrájkoltak az érzelmei. Azóta kint állt, nyitott bejárati ajtóval a háta mögött, mióta a feszítővasat kihozta magával. Az már a legalsó lépcsőfokról félig lelógva nyugodott.
Valahol éppen Dante poklának egyik tornácán ácsoroghatott gondolatban, azon morfondírozva, hogy levesse-e onnan magát még mélyebbre.
Harminchét éves volt. A születésnapja volt.
Boldog születésnapot, Massimiliano.

Marco Calderone.
Nyugodjék békében.

Vissza az elejére Go down
avatar
Igazságügy
Kor :
35
Hozzászólások száma :
40
Reagok száma :
31
Tartózkodási hely :
Montréal, Kanada
Foglalkozás :
Vezető törvényszéki antropológus
Play by :
Jessica Chastain

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jade & Max Hétf. 08 Okt. 2018, 21:49

Max & Jade
Igazából egy olyan valakinek, akinek az a szakmája, ami nekem, nagyjából a nap huszonnégy órájában ugrásra készen kell állnia. Én már megszoktam, hogy bármikor riaszthatnak, és akkor nekem a legszebb álmomból is kötelességem felkelni, aztán szépen tenni a dolgomat. A mai éjszakán sem volt ez másként, a bökkenő csak annyi volt, hogy ráadásként még pont későn is feküdtem le. Az egyik ügynek az utolsó dokumentációját fejeztem be, hogy végre hivatalosan is lezártnak tekinthessük. Bármennyire gyűlöltem is a papírmunkát, az adminisztrálásnak meg kellett lennie. Szigorúan.
Így hát, amikor nagyjából fél kettő magasságában megszólalt mellettem a telefon, úgy riadtam fel, mint aki mellett éppen egy bombát robbantottak fel. Összerezzentem a takaróm melegében, de a kezem máris automatikusan a készüléken volt, és mielőtt felfogtam volna, már elhangzott az üdvözlés a számból.
- Dr. Sorensen… - dünnyögtem, és csak reméltem, hogy nagyjából érteni lehet a nevemet. Meg persze azt is, hogy nem egy telefonbetyár döntött úgy, hogy márpedig a ma éjszaka lesz a legtökéletesebb arra, hogy tréfát űzzön velem.
- Szép jó reggelt, Napsugaram! – ismerős hang, a lelki szemeim előtt pedig egy kárörvendő vigyor is megjelent.
- Miről beszélsz, még csak… - próbáltam ráfókuszálni az ébresztőóra digitális kijelzőjén megjelenő számokra. – Te jó ég, még nemrég feküdtem le! – hüledeztem lemondóan, de a hívó fél beazonosítását követően már volt egy sanda gyanúm, hogy miért hívott. Nem telefonbetyár volt, és még csak tréfákban sem fog bővelkedni az elkövetkező néhány órám.
- Akkor jobban jártál volna, ha nem teszed. Kapd össze magad, Csontlady, tíz perc és ott vagyok érted. Van egy ügyünk. Csúnya… még neked is. – mindössze ennyi is elég volt ahhoz, hogy felcsigázza az érdeklődésem. Hosszas sóhajt követően megdörgöltem a szemeimet, aztán beletörődően ledobtam magamról a takarót is.
- A ház előtt várlak. Hozz kávét! Legalább egy litert. – azzal bontottam a vonalat. Még legalább két percig bámultam a plafont, és próbáltam összeszedni magam. Muszáj lesz, mert bizony számítanak rám. – Ó, a jó büdös francba! – némi káromkodások közepette vettem a fürdő felé az irányt, aztán gyorsan ténylegesen is összekaptam magam. Ugyan végül tizenkét percembe telt, de egy diétás kólával felszerelkezve ácsorogtam a bejárati ajtóm előtt, amíg meg nem érkezett értem a jól ismert kocsi. – Remélem a cuccaimat is hoztad a laborból! – pillantottam oldalra jelentőségteljesen, miután beszálltam és kézhez kaptam a gőzölgő feketét. Ügyes fiú!
- Persze, amikor kiderült, hogy gyilkossági ügy és riasztottak minket, már mentem is fel hozzátok, aztán meg érted. – magyarázta a mai nap elmúlt másfél órájának történéseit.
- Mit kell tudnom? – kérdeztem komolyan, próbáltam immár ráhangolódni a feladatomra.
- Gyilkossági ügy, méghozzá elég durva. Még a mi sokat látott szemünknek is. A fickó értesítette a 911-et, aztán a kollégák kimentek, és a többi papírforma szerint ment. Azt mondják elég csúnya lesz, de te ezeket szereted úgyis… - vezetés közben legyintett egyet, én meg szorgalmasan kortyoltam tovább, hátha magamhoz térek.
- Meglátjuk. – zártam végül ennyivel, és az út további részében csendbe burkolóztunk mind a ketten. Csak amikor kiértünk a helyszínre, akkor egyeztettem még pár kollégával, aztán hagytam, hogy bevezessenek az áldozathoz. Ám mielőtt még a dobozhoz érhettem volna, a szemem sarkából megláttam egy fickót. Papucsban, igen alul öltözötten, szinte sokkos állapotban. Legalábbis ránézésre ennyit sikerült megállapítanom.
- Ő jelentette az esetet. – jött hátulról az egyik járőr szájából a tájékoztatás. Biccentettem egyet köszönésképpen, aztán a maradék kávémmal együtt odasétáltam. Nem szokásom beszélni a civilekkel, de most nem bírtam ki.
- Jó estét, Dr. Sorensen vagyok! – mutatkoztam be abban bízva, hogy eljut hozzá az információ. – Nem akar inkább bemenni és felöltözni? Itt lakik? – kérdezősködtem, ahogy a rendőrök szoktak. Ők már meg sem lepődtek azon, hogy beleütöm az orrom, engem meg abszolút hidegen hagyott, hogy nem feltétlenül volt erre jogköröm.



 
Vissza az elejére Go down
avatar
Kereskedő
Kor :
35
Hozzászólások száma :
72
Reagok száma :
48
Tartózkodási hely :
Vancouver / Montreal
Foglalkozás :
Cuprum Mining Ltd. egyik vezetője / részvényese
Play by :
Cillian Murphy

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jade & Max Csüt. 11 Okt. 2018, 01:49




Ha választhatott volna, akkor ő maga lett volna ebben a helyzetben. NEM! Ha választhatott volna, akkor ő maga szenvedett volna. NEM! Ha most máshol lehetett volna...
Minden egyes pillanattal később, amit a hűvös levegőn töltött, a hideg jégcsapként csapódott le a szívburkán. Nem érezte, hogy fázott volna. Nem érezte, hogy szükségletei lennének, hogy fáradt volt, hogy szomjas volt, hogy élettelen és érzelemmentes lett volna. Azt sem érezte volna, ha vihar tombolt volna mellette.
A szemei minduntalan ugyanoda tértek vissza. A doboz anyaga, a megmunkálása kíméletlen volt, hiszen ha a vér már rég rá is száradt az ujjaira, a megnőtt körömnélküli bőrrel újra és újra felszakította a friss sebeket az ujjbegyén, csak a beékelődött szálkákat kellett megmozgatnia. Legalább egy kis fájdalom végigszáguldott a receptorokon, de nem történt semmi. Valahonnan a távolból érezte, hogy árnyként feszült neki az éjszakának bíbor és bántóan kék színekben megfürösztve, de ellépni nem volt érkezése, ahogy az sem érdekelte, hogy már többeken léptek oda hozzá. Érezte, ahogy egy-egy tenyér megpróbálta onnan őt elmozdítani, de a teste nem hagyta.
Calderone némán figyelte azt a hatalmas dobozt, ahol a szemgödröket és koponyát is nélkülöző bőr kiterült előtte. Fel tudta volna vajon idézni azt, hogy milyen volt a bátyja nevetése? Hogy melyik redők húzódtak össze és hogy hol keletkezett nevetőránc a szeme körül? Talán. IGEN! Aztán jött az a pillanat, amikor már hányingerrel küzdve nézett a büszke tigrisre, aminek a körvonalait vérben áztatták, és csak ekkor vette a fáradságot, hogy felnézzen. Egy bíborvörös hajú nő arca került a látómezejébe, ahogy hozzá beszéltek. Nyelt egyet, és igazán próbált visszanézni a majdnem bátyjára, de a nő átható zöld szemei macskaként figyelték a sötétségben, ezért inkább odafigyelt, főleg arra, amit mondtak neki.
- Nem fogom itt hagyni a bátyámat, ne küldjön el innen - a hangja egyszerre volt rekedt és mélyebb is az átlagosnál. Nem akarta lekésni azt a pillanatot, amikor elszállítják a fivérét. A kérése nem volt könyörgő, csak tényközlő és megmásíthatatlan, és ha éppen az agya be is tolta maga elé a stop táblát, a józan ítélőképessége, a gondolatai még mindig a helyükön voltak. Csak nem akarta felfogni azt Calderone, hogy már soha nem fog együtt inni Marco-val. Valahol a tudata legmélyén azonban tisztában volt ezzel már évekkel ezelőtt, hogy soha többé nem lesznek ők ketten együtt ugyanazon a helyen. Kivéve a temetőt. Felemelte a kezét, ami még mindig a papírt szorította ujjai közt, és ha a nő elvette tőle azt, csak egy keserű mosollyal nézett bele azokba a macskaszemekbe.
- Ez a születésnapi ajándékom... tökéletes, nemde? - rázta meg a fejét, miközben biztos volt abban, hogy a nő munkatársai, vagy bárkik is futkostak ott körülöttük már mindennel tisztában voltak. Hogy kinek a tulajdona ez a mögötte lévő hatalmas épület, vagy akár az, hogy hol dolgozik. De talán a vezetékneve által a maffiához fűződő kapcsolata még rejtve maradhatott egy ideig. Meg akarta tartani ezt a pillanatot csak annak, hogy az az amorf valami a bátyja volt.
Vissza az elejére Go down
avatar
Igazságügy
Kor :
35
Hozzászólások száma :
40
Reagok száma :
31
Tartózkodási hely :
Montréal, Kanada
Foglalkozás :
Vezető törvényszéki antropológus
Play by :
Jessica Chastain

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jade & Max Csüt. 11 Okt. 2018, 13:42

Max & Jade
Én alapvetően nem szoktam a hozzátartozókkal törődni, vagy legalábbis annál többet nem, mint amennyit feltétlenül muszáj. Nekem más volt a dolgom, és inkább arra szerettem koncentrálni, nem pedig az érzésekre, és arra, hogy óvatosan bánjak velük. Nem mondom, hogy abszolút érzéketlen nőszemély lennék, de nem mindig vagyok olyan finomra hangolva, mint ami szükséges a gyászolókkal való kapcsolatfelvételhez, vagy a sokkos állapotban ácsorgó civilekhez.
Ennek ellenére most mégis úgy éreztem, hogy teszek egy próbát. Rossz volt ránézni a fickóra, egyszerűen elvonta a figyelmemet arról, amihez gyakorlatilag még hozzá sem kezdtem. Azt viszont láttam, hogy többen is felé tekintgettek, így meg nem lehet elvégezni rendesen egy feladatot. Nem is értettem, hogy mikor már itt vannak jó ideje a kedves kollégák, akkor mégis miért hagyták, hogy egy összezuhant civil lesse minden mozdulatokat. Már ha egyáltalán eljutott a tudatáig mindaz, ami körülötte történt, mert egyébként erről sem voltam teljesen meggyőződve.
- A bátyja, értem. – nyugtáztam az információt, és örültem neki, hogy végre sikerült rám fókuszálnia, és nem feltétlenül azt leste, hogy mi történik a hátam mögött a felhajtón. Szegény pára, biztos nem kellemes amúgy sem az éjszaka közepén felébredni – már ha egyáltalán aludt korábban -, de éppen erre pláne! Csak ha tisztában voltak a férfi kilétével, és az is nyilvánvaló volt, hogy idegenkezűség okozta a halálát, nem pedig önmagát hasogatta darabokra, akkor nekem mégis mi dolgom volt itt? Valószínűleg a halál pontos okát kell majd megállapítanom, meg esetleg a gyilkos fegyvert meghatározni. Más feladatom azonban most nem igazán lesz, így még mindig azon kattogott a fejem, hogy mit keresek itt pontosan ezen a hajnali órán.
- Nem, nem az! – ráztam meg a fejemet az ajándék kapcsán. Elég szókimondó típus vagyok, és most már tényleg szánakoztam rajta, pedig ránézésre nagyon nem tűnt olyannak, aki ezt jól viselné. Nos, ez van! Az érzéseimmel igazán nem tudtam mit kezdeni most, érzékeltetni viszont úgysem fogok ebből semmit vele. – Akkor ez a maga háza, ha jól sejtem… - bár még mindig lehetett volna akár alkalmazott is, aki itt lakik, és ide küldenek neki efféle szívhez szóló meglepetéseket. – Talán ilyenkor illene boldog születésnapot kívánnom, de talán nem sértődik meg, ha ez alkalommal mégsem teszem! – elég hülyén éreztem magam a helyzet morbiditása miatt, de mégis mit lehet ilyenkor mást mondani?
- Nézze, nem fogom elküldeni magát, de azzal igazán nem segít, ha halálra fagyasztja magát. Öltözzön fel, aztán visszajöhet ide. Eddig, nem tovább! – határoztam meg a jelenlegi helyzetet, megszabva ezzel a határait. – Itt talán még nem zavarja a munkát, ha mindenképpen ragaszkodik ahhoz, hogy figyelemmel kísérje. Bár szerintem jobban járna, ha odabent várná meg a kollégákat, akik minden bizonnyal beszélni akarnak majd még önnel. – mivel úgy láttam, hogy egyelőre még nem feltétlenül van rám szükség, végül szokásomhoz híven önállósítottam magam.
- Jöjjön, szívesen bekísérem. Közben mesélhetne arról, hogy vajon kit haragított magára. Vagy a bátyjának voltak-e ellenségei. – talán túlzás volt egyből ezzel letámadni éppen most, de a nyomozásnak valahol el kellett indulnia, és én talán most tudtam kapcsolatot teremteni vele. Később majd úgyis el tudom mondani kedvenc nyomozómnak mindazt, amit esetleg sikerül kiderítenem. Már ha hajlandó lesz szóba állni velem. Volt egy sanda gyanúm, hogy nem feltétlenül az okozta a bátyja halálát, hogy ellenségeket gyűjtött magának. Ez inkább figyelmeztetésnek látszott, különösen a mai nap különleges mivoltának tudatában.
- Biztos benne, hogy a bátyja az?
– kérdeztem meg a biztonság kedvéért, a tőlem telhető legtürelmesebb módon.




 
Vissza az elejére Go down
avatar
Kereskedő
Kor :
35
Hozzászólások száma :
72
Reagok száma :
48
Tartózkodási hely :
Vancouver / Montreal
Foglalkozás :
Cuprum Mining Ltd. egyik vezetője / részvényese
Play by :
Cillian Murphy

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jade & Max Csüt. 11 Okt. 2018, 19:26




Összerezzent minden egyes éles csattanásra, amit hallott a dolgozószobából. A lépcső tetején ült, a korlát falapjaira simult a tenyere, míg az ujjai már kezdtek elfehéredni. Lélegezni sem mert, mert azzal felhívta volna Santo figyelmét, és a véreb olyan volt, mint maga az Antikrisztus. Sötét bőrtónusához durva kezek párosultak, magas, szikár testén pedig az izomzat a kőkemény fizikai munkának volt köszönhető, ahogy az állandó verésekkel is minden egyes nap egyre több izmot szedett magára. Nem sokat beszélt, Massimiliano alig hitte, hogy egyáltalán tudott is, mert az apja szavaira is csak egy bólintás volt a legtöbbször a válasza. Nem tudta, honnan jött, arra sem kapott soha választ, amikor az anyjától érdeklődött, hogy tulajdonképpen ki is ő.
Egészen pontosan fél évvel ezelőtt az éjszaka előtt állt be a Calderone-család szolgálatába. Fekete, komor autója pedig az éj sötétjében veszett el, hacsak benne ült.
Újabb csapás. Semmi fájdalom-üvöltés.
Még egy. Massimiliano már szinte úgy kaparta végig a lakkozott bútorlapot, hogy érezte, ahogy a húsába mélyeszti a fájdalmat annak éle.
Csatt. Csatt. Üvöltés, hüppögés, amit a legifjabb Calderone nem bírt már magában tartani. Érezte, hogy valami sós folyadék a szájára vándorolt, de annak útját képtelen lett volna meghatározni, kimaradt az a pár másodperc, ameddig a könnycsatornából megindult a folyadék, és ahelyett, hogy letörölte volna a kézfejével ezeket az áruló, nem férfiakhoz méltó sírás-nyomokat, inkább a nyelve futott végig a száján.
Három perccel később pizsama felső nélkül jött ki Marco a dolgozószobából, ujjai közé csavarva az anyaggal, miközben fel sem nézett Santo-ra, csak kikerülte a hegyomlást, hogy a lépcsőkön szinte úgy vonszolja fel a testét.
Csak az öccsére vetett egy pillantást, amikor felért, Azzurro - ahogy becézték - pedig felkelt, kihúzta magát, hogy lepillanthasson a szikár verőemberre és behajtóra, akinek a gúnyos, lesajnáló pillantásával találkozott. Már fordult is Marco után, akinek a hátát egyenetlen vérző karomnyomok tarkították, amit az öv karistolt végig. Soha nem vetette még el ennyire a sulykot az apjuk, és erre a látványra nem volt felkészülve. Megkövülve nézte, ahogy az összevert testvére belépett a mosdóba, és mielőtt még magára maradt volna, Massimiliano besietett utána.
- Egyszer úgyis meg fognak halni - szólalt meg egy kilenc éves bölcsességével. Tudta, hogy mit jelentett ez a szó, tisztában volt azzal is, hogy nem létezett mennyország. Az emberek csak meghaltak, megszűntek létezni. Marco a tükörből nézett vissza rá, bólintva is az öccse szavaira. Az arcán nem látszottak sérülések. A kezét is épen hagyta egyelőre az apjuk. De vajon meddig?!
- Tisztítsd meg. Holnap iskola - nyitotta meg a csapot a báty, mire az öccse előszedett a szekrényből egy hófehér törölközőt. Fél órával később már nem csak az anyag ázott el a bíborszínben, hanem Azzurro is könyékig vérben úszott. A bátyja vérében.


Ezzel az emlékkel a gondolataiban figyelt a nőre, aki valamilyen doktor is volt, nem csak a bíborhajú nő macskaszemekkel.  A nevére viszont aligha tudott volna visszaemlékezni, pedig biztos volt abban, hogy amikor elé álltak, azzal kezdett a nő. Inkább a születésnapjáról kérdezett, és a nő válasza Max-et szórakoztatta volna. Nem most. Most csak egy igazán apró rándulással húzódott fintorba a szája, de már rendezte is az arcvonásait, hogy amikor a nő ismét megszólaljon, már a figyelme is teljes mértékben rá irányuljon. A fejét némiképp mozdította is, végighallgatva a nő nyugodtnak ható beszédét, végül elérte azt, hogy meg is mozduljon. A zsebébe süllyesztette a telefonját, a feltételezésre, hogy kinek a háza volt, csak bólintással válaszolt, viszont minden mást említve hol a zöld szemeket figyelte, hol a dobozt, de a bekorlátolt lehetőségekre már megint a nő volt a fókuszának középpontjában.
- Nem nagyon tud érdekelni most, hogy a kollégái hol akarnak velem beszélni, ugye nem haragszik. És nem szeretem, ha bekorlátoznak, kérem ön se tegye, Ms - nem tudta volna behatárolni azt, hogy esetleg egyedül lett volna-e a nő, vagy volt-e valakije. Inkább ennél az egyezményes fogalmam-sincs-kicsoda-vagy kapcsolati szinten maradt meg, amolyan is-is verziót húzva a nőre. Nem érdekelték a nevek sem különösebben. A korlátozottság előhozta belőle az olasz vért, azt a mentalitást, amit az apja mellett tanult meg és félt mindig is kísérletezni vele, de tudta, hogy ugyanaz a fekete nihil rejlett benne is, mint az apjában. A genetika, a neveltetés hozta volna ki belőle mindezt, ha nem lépett volna túl ezeken a korlátokon még évekkel ezelőtt. Nem volt véletlen az sem, hogy a lehető legtávolabbi egyetemet akarta választani a továbbtanulás céljából. Hogy tanulni akart és képezni magát. - Bocsánat, hölgyem - ez a kérés viszont valós volt a részéről, mert semmi esetre sem akarta megbántani a névtelenségbe burkolt nőt, még ha neki is szándékozott azzal segíteni, hogy szóval tartotta. De hogy komolyan gondolta-e a bocsánatot, vagy automatikus reakció volt-e a részéről, abban már nem volt annyira biztos.
A felvetésre ismételten a dobozra nézett Max, végül felsóhajtott.
- Csak ön után, de ha felöltözöm, azt nem szeretném, hogy végignézné - nyújtotta ki a karját Calderone, egyfajta iránymutatásként, feladva a kinti cövekelést, mert valóban értelmetlen döntés volt a részéről. A szeme már szinte jojózott a kék és vörös fényekben és azt sem értette, hogy hangyamódra miért kell kapkodnia az egyenruhásoknak. Marco már úgysem fog innen elmenekülni. Felesleges volt ez a sietés. Az ellenségeket illető felvetésre azonban nem válaszolt. Volt, hol is kezdje a sort? Már egészen fiatalon, amikor a bátyja megtanult úgy viselkedni, mint az apjuk, a listára íródott nevek egyre csak gyűltek.
Amennyiben elindult előtte a nevenincs nő, Max egy utolsó viszlát-pillantással megfordult, hogy a lépcsőn követhesse a nő lépteit. Minden lépése némán csapódott a fokoknak, és ha már az épület belterében voltak, csak amiatt csukta be maga mögött az ajtót, mert a hideg jégveremmé változtatta a benti meleget.
Ugyan hallotta a kérdést még odakint, de csak már az alig meleg házban válaszolt rá.
- Az ő tetoválása látható azon a feszített bőrfelületen. Tizenkettő volt, amikor nyílt töréssel vittük kórházba, ahol helyre kellett rakni a kezét, összevarrni a felületet és mindig úgy gondolta, hogy ettől a hegtől ő lett a helyi nagymenő - mosolytalan mosoly húzódott végig az arcán. Valóban az apjuk törte el a gyerek kezét. És az anyjuk volt az, aki sírva könyörgött, hogy vigyék el megnézetni. Santo kapta a feladatot, akire még a doktor sem volt hajlandó nézni. Max a mai napig minden kórházban töltött pillanatra emlékezett. Nem akarta egyedül hagyni őt a kórteremben, és az anyja el is intézte, hogy a következő napokat a Calderone fiúk együtt tölthessék. - Évekkel később varratta körbe azzal a tigrissel, amit majd úgyis biztosan ön is látni fog - felsóhajtott. Nem reménykedett abban, hogy ez a doktornő azért volt itt, hogy az ő lelkét ápolja. Nem, arra szükségtelen lett volna egy ilyen nőt kiküldeniük.
- Kér valamit inni? - tette fel a kérdést, ahogy a nőt kikerülve beljebb sétált a hatalmas épületben, egészen a nappaliig, ahol a könyvespolcok mindegyikén elbújtak könyvritkaságok, az olasz kultúra részét képező újkori és középkori kötetek. Vázlatok, novellák, regények. Kedvelte azt az örökséget, amit az olasz történelem hagyott hátra az utókornak. - Nem haragszik meg, ha töltök magamnak whiskey-t? - kérdezte egészen csendesen, ám ekkorra már a borostyán színű alkohol cseppjei csobogtak az üvegpohárba.


Vissza az elejére Go down
avatar
Igazságügy
Kor :
35
Hozzászólások száma :
40
Reagok száma :
31
Tartózkodási hely :
Montréal, Kanada
Foglalkozás :
Vezető törvényszéki antropológus
Play by :
Jessica Chastain

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jade & Max Pént. 12 Okt. 2018, 12:48

Max & Jade
Nem voltam teljesen biztos abban, hogy minden szavamat felfogta, de ebben a helyzetben ez talán megbocsátható volt. Amúgy utáltam, ha beszélek, de a partnerem egyáltalán nem figyel arra, hogy mit mondok. Sértő, és határozottan bosszantó szokott lenni, de mindig vannak kivételes esetek. Például ez itt, most, úgyhogy türelmesen megvártam, hogy ismét rám koncentrálhasson a férfi, akinek a keresztnevét még mindig nem tudta, a vezetéknevéről pedig szintén csak sejtéseim akadtak.
- Engem ez egyáltalán nem érint, de ők valószínűleg pontosan ezt fogják gondolni, csak fordítottan. – utaltam itt arra, hogy az bizony a rendőröket sem fogja érdekelni, hogy az előttem álló férfi mit akar. Továbbá valószínűleg az is hidegen hagyja majd őket, hogy nem szereti a korlátokat. Most őszintén, melyik ember rajong érte? Én sem szerettem, de a kedves kollégáim bizony fel fogják állítani a maguk kis határait, amik bizony korlátozással járnak együtt. Nem irigyeltem, minden bizonnyal én is utálnám, de igazából az egész helyzet szörnyű volt, akárhonnan nézzük is.
- Dr. Sorensen! – javítottam ki, és egyúttal újra be is mutatkoztam. Nem haragudtam meg azért, mert elsőre nem jegyezte meg, habár nyilván az egómat egy kicsit azért sértette. – Ne is törődjön vele! – legyintettem egyet a bocsánatkérés hallatán. Mindenesetre értékeltem a próbálkozást, még akkor is, ha nem volt esetleg őszinte. Magamban máris adtam neki egy jó pontot, és azt is sikerült megállapítanom, hogy nagy valószínűséggel jó, vagy legalábbis szigorú nevelést kapott. Ha az adott szituációban is képes volt végül elnézést kérni a nyerssége miatt, az sokat elárult. Magamban pedig minden aprócska kis információmorzsát eltároltam.
- Emiatt ne aggódjon! – pillantottam hátra a vállam felett, ahogy az útmutatásnak megfelelően beléptem a házba. – Nekem sem az a leghőbb vágyam, hogy végignézzem. Szerintem egyedül is képes felöltözni. – magát a feltételezést sem tudtam hová tenni, hiszen eszem ágában sem volt segédkezni ebben a műveletben. Még akkor se, ha ez alatt csak annyit értünk, hogy én figyelemmel kísérem őt, hogy biztosra menjek. Ennyire még én sem voltam elhivatott, és csak reméltem, hogy nem gázoltam bele ezzel a kissé nyers reakcióval még jobban a lelkébe.
- Értem. Még nem volt alkalmam tüzetesebben is megvizsgálni. – vallottam be, hiszen először ahelyett, hogy a tetemet néztem volna meg, hozzá sétáltam oda. – Minden bizonnyal. – természetesen fogom látni, amint itt befejeztem vele a beszélgetést. Még úgyis az egyéb nyomokat rögzítették, de azt már tudták, hogy nem szeretem, ha hozzányúlnak. Mondjuk az én munkám úgyis a laborban fog főként zajlani, itt csak ránézek és elmondom a legalapvetőbb információkat, amiket így is meg tudok állapítani. – Mindenképpen meg fogom vizsgálni alaposan, többek között a kart is. – egy képzeletbeli listán pedig tovább jegyzeteltem. Ez több mint hasznos volt.
- Elképzelhetőnek tartja, hogy valaki meg akarta magát fenyegetni, és csupán a bőrfelület származik a testvérétől? – rákérdeztem, ha már eszembe jutott. Persze valószínűleg nem lett volna ennyire meggyőződve róla, hogy a testvére az, ha nem ismert fel egyéb részeket is a tetováláson túl. Túlzottan bolygatni sem akartam a témát, mert a zsaruk úgyis teljesen szét fogják cincálni. Én meg ezzel egy időben a csontokkal fogok hasonlóképpen bánni.
- Ha van jó erős kávéja, akkor azt köszönettel elfogadom. – próbáltam udvarias lenni, még ha nem is annyira jellemző rám. Körbenéztem a belső téren, elidőzve egy-egy ponton, de a tekintetem rendre visszatért a ház urához. – Csak nyugodtan, engem abszolút nem zavar. Annyira kérném, hogy azért ne most kezdje el leinni magát, mert a kintiek biztosan nem értékelnék túlzottan. – böktem fejemmel a szorgoskodó rendőrök irányába.



 
Vissza az elejére Go down
avatar
Kereskedő
Kor :
35
Hozzászólások száma :
72
Reagok száma :
48
Tartózkodási hely :
Vancouver / Montreal
Foglalkozás :
Cuprum Mining Ltd. egyik vezetője / részvényese
Play by :
Cillian Murphy

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jade & Max Vas. 14 Okt. 2018, 00:06




Néma kétellyel hagyta a levegőbe szállni a nő szavait a rendőröket illetően. Szerette volna kihagyni az igazságszolgáltatást ebből az ügyből, de ez már túl személyessé vált. A saját bátyját látta. Mit fog mondani az anyja? Tudta Max, hogy az édesanyja nem biztos, hogy bírni fogja ezt a veszteséget, ha már egyszer a fiatalabbik fiát már évekkel ezelőtt elveszítette, még ha meg is látogatta otthon olykor őket. Ha telefonon beszéltek is, de már nem ugyanolyan volt a kapcsolatuk. Max már nem az anyja óvó karjai közé futott, ha bármi történt. Már nem látogatta meg a konyhában, már nem kóstolta meg a főztjét, már nem kuncsorgott a konyhába a maradékért, már nem.. az a kisfiú volt, akinek a világ közepét az anyja és a bátyja jelentette.
Immár azzal sem takarózhatott, hogy Marco volt a Calderone-örökös teljes mértékben. Az esélyei pedig, hogy teljesen legális ügyeket intézzen, ezzel a pillanattal végleg a múlt utópiájává vált.
Az újbóli bemutatkozásra is csak egy biccentéssel válaszolt. Most már legalább fel is fogta a nevet, ami egyértelműen a viking-korba vezérelte a gondolatait. De minimum észak-európai felmenőkkel rendelkezhetett a hölgy, mert hiába volt doktor is, meg Sorensen is, attól még nő volt, a gyengébb nem képviselője. És ezt, ha a nő hevesen tiltakozott is volna, Calderone aligha gondolta volna az ellenkezőjét. A tiszteletet mindaddig megérdemelte, ahogy az előzékenységet is, ameddig ellenkezőleg nem cselekedett a Bíborhajú.
- Menni fog, igen - egyezett bele az öltözést illetően, nem mintha annyira sok kedve vagy indíttatása lett volna most felkutatnia a gardróbját, hogy bármi látványosat is öltsön magára. Habár a halál egyfajta ünneplés is volt egyes népeknél, ahogy az ő kultúrája is megkövetelte volna azt, hogy teljesen feketébe burkolja a testét, a mostani öltözéke sem állt túl távol ettől a nihil-léttől. Odabent, a hatalmas épület belső terében pedig, hogy a hideg nem nyaldosta végig a bútorok lapjait, hogy nem sompolygott be a szőnyeg puha bolyhosságán, az időjárás ismételten kedvezett annak, hogy az eddig szinte megfagyott lábujjai bizsergéssel melegedjenek fel.
- Csak nyugodtan vizsgálja meg - miért ellenkezett volna? Biztos volt abban, hogy minden, amit látott, valós. Miért faragna ki bárki is egy darabot, csak hogy aztán fals bizonyítékokat szolgáltasson? Nem, ez nem rájuk vallott. Nem a famiglia jussa volt ez. Mielőtt még beavatta volna a Macskaszeműt, inkább kérdezett, és csak elmosolyodott azon, ahogy a részegedést megjegyezte Dr. Sorensen.
- Ha követ a konyhába, akkor válaszolok a kérdésére - kortyolt bele a borostyánszínű alkoholba, aztán ahogy az a két ujjnyi, jégmentes lé lecsorgott a torkán, már a következő adagot töltötte ki. Kellett bele a jég, mert így végigmarta a nyelőcsövét az alkohol, amire csak egy torokköszörülést idézett elő. Nem szerette tisztán, szobahőmérsékletű aranyként. A két ujjnyi whiskey-vel töltött pohárral a kezében megindult a konyha felé, s ha követte a nő, csak akkor sóhajtott fel, amikor a pultra helyezte a poharat, a hűtő mélyhűtő részét pedig kinyitva két darab jégkockát csúsztatott be az alkoholba.
- Olyan kérdései vannak, ami a mi kultúránkban lehetetlen - nézett fel a pult felett a nő szemeibe, végül elpakolt maga után, hogy nekiálljon a kávét lefőzni. Vizet engedett az alj részbe, rápakolta a szűrőt, végül színültig töltötte a darált kávéval azt, majd lezárta, hogy feltegye a főzőlapra. A kotyogósban hitt, ha egyedül volt. Feketén, nem higítva tejjel és nem elrontva az ízét cukorral. - Massimiliano Calderone a nevem, Dr. Sorensen. Szicíliai származású vagyok, és ha az én népem fenyeget, azt nem csak a fehér zászló meglengetésével teszi. Ha a famiglia akar valamit, akkor azt akkor is elérik, ha mások már félúton feladják - támaszkodott neki a pultnak a kávéfőző mellett, szembenézve a nővel, aki talán a berendezés luxusát figyelhette. Ebben a pillanatban nem igazán tudott azzal foglalkozni, hogy körbevezesse a nőt. Habár a torka egy újabb enyhítő cigiért kapart, idebent, a zárt térben sosem gyújtott rá Max. - Éppen amiatt, hogy Önök itt vannak, egy óriási baklövést követtem el, amit nem fognak nekem megbocsájtani. Minden, ami nálunk történik, azt magunk között kellene megoldanunk, nem pedig a rend őreit értesíteni. Az a gyengeség és az árulás jele a szemükben. Ha ők elkezdtek valamit, azt véghez is viszik. Ezért hibás a feltételezése, hogy esetleg csak a kéz származhat a bátyámtól. Az üres fenyegetést nem preferálják a famiglia tagjai. Vagy mindent, vagy semmit alapon kellene működni. Az üzenet egyértelmű. Ahogy a darabolás is - ellépett a pulttól, végig a doktort nézve, miközben felmarta a poharát, amiben némileg már megolvadt a jég, fel is higítva a nedűt, amit meg is ízlelt.
A hangja fáradt volt. Épp eleget hallott már gyerekkorában. Épp elég volt azt tudni, hogy Marco volt az elsőszülött, de ő a börtön falain belül aligha tudta volna segíteni a famiglia ügyeit. Azzal pedig, hogy az idősebb Calderone gyereket eltüntették a sorból, egyértelműen Max lett az, aki a "trón" várományosaként tetszeleghetett. Remek. Egyszerűen csodálatos.
A kávé lassú pöfékeléssel folyt bele a porcelán kiöntőbe, Max pedig elzárta a gázt a kávéfőző alatt.
- Olyanok, mint a hangyaboly. Nincs üres pozíció - utalt arra, ha valakit ki is vennének a sorból, úgyis jönne egy újabb, és még egy újabb láncszem, aki jobb, aki gyorsabb, aki kárpótol. Aki ugyanúgy mindenre képes a famigliáért. Direkt nem beszélt magáról Calderone úgy, mintha egy lett volna közülük. Tizenkilenc évig képes volt relatíve kimaradni az ügyekből, nem pedig fő résztvevőjévé válni, olyan mozgatórugónak lenni, aki sosem akart lenni.

Vissza az elejére Go down
avatar
Igazságügy
Kor :
35
Hozzászólások száma :
40
Reagok száma :
31
Tartózkodási hely :
Montréal, Kanada
Foglalkozás :
Vezető törvényszéki antropológus
Play by :
Jessica Chastain

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jade & Max Vas. 14 Okt. 2018, 17:21

Max & Jade
- Nem muszáj túlzásba vinni, elég, ha felkap valamit. – javasoltam neki. Nem ismertem, nem tudhattam, hogy mennyire akar ezek után kiöltözni, mire a rendőrökkel kerül majd szembe. Gondoltam, hogy mindezt nem pizsamában szeretné majd megejteni, de lehet csak magamból indultam ki, hibásan. Mindenesetre szándékoztam addig vele maradni, amíg el nem rendeződik a helyzet. Azt hiszem, hogy szokásomtól és alapvető természetemtől eltérően megsajnáltam a fickót. Nem lehetett túl kellemes ilyen módon ünnepelni egy születésnapot, vagy netán erre kelni úgy akármikor. Ha arra gondoltam, hogy esetleg Pippát kapnám meg így dobozban, mert valakit magamra haragítottam… nem, erre még gondolni sem akartam!
- Rendben! – biccentettem végül, alig néhány másodpercnyi mérlegelést követően. – Nos, akkor csak ön után! – intettem egyet a kezemmel, hiszen én nem tudhattam, hogy merre található a konyha. Körbevezetést nem kaptam, előzetesen pedig senki nem küldte át a ház alaprajzát. Érdekes is lett volna, annyi bizonyos. A kávéra azonban nagyon komolyan pályáztam, és jobb ötletnek tűnt az is, hogy szóval tartsam a férfit.
- Az ön kultúrájában? – kérdeztem vissza érdeklődően, miközben a csípőmmel nekitámaszkodtam a pultnak. A labor logójával ellátott kezes-lábasomban feszítettem, nem különösebben zavartattam magam miatta. Ez nem divatbemutató volt, tetszeni pedig éppen senkinek sem szándékoztam. Valószínűleg ennek a szerencsétlennek az volt most az utolsó, hogy megpróbáljon felszedni, így rosszul sem éreztem magam amiatt, hogy esetleg slamposan festek. Dolgozni jöttem, nem férfiakat felszedni.
- Mondanám, hogy örvendek, Mr. Calderone, de azt kívánom, inkább találkoztunk volna más körülmények között. – sóhajtottam kissé szomorkásan. Ezért nem szoktam én foglalkozni a civilekkel, mert olyankor általában elkezdem megsajnálni őket, és attól csak személyesebbé válik az ügy. Amikor pedig ez történik, rendszerint jobban megvisel a munka is. Bár a legrosszabb akkor is az, amikor gyerekek az áldozatok. Erre most inkább nem gondoltam, mert a kinti test is elég nagy munka lesz, és nem is egyszerű vagy különösebben lélekemelő.
- Értem. – bólintottam kurtán, a berendezés helyett inkább őt figyelve. – Tagja ön a maffiának, Mr. Calderone? – csak azért kérdeztem rá, mert biztos akartam lenni abban, hogy jól értem őt. Felkeltette az érdeklődésemet, mondjuk ez annyira nem is nehéz feladat. Általában kíváncsi típusnak szoktam vallani magam, és a legtöbb esetben nem is nyugszom addig, amíg a végére nem járok az aktuális ügyemnek. Ebben hasonlítottam az ő bizonyos népére, mert addig nem nyugodtam, amíg meg nem volt a megoldás. Keresztülmentem mindazon, amin csak kellett, nem törődve semmi mással, csak a céllal.
- Ön hívott minket! – tártam szét a kezeimet, ezzel jelezve, hogy ez bizony az ő döntése volt. Kivételesen nem a rendőrök rohanták le a házat csak úgy. – Akkor miért tárcsázta a 911-et? – őszintén érdekelt a válasza, így figyelmesen pislogtam felé. – Egy dolgot tudok mondani csupán, ha én elkezdek valamit, én is véghez viszem. Bármi áron. – jelentettem ki határozottan, még ha ez kevés vigasz volt is számára jelenleg. – És ki akar szállni? – kérdeztem komolyan, még mindig csupán tapogatózva. Nem tudtam pontosan, hogy milyen szerepe van ebben, vagy hogyan kezeljem ezt, ezért is akartam puhatolózni, kideríteni, hogy tisztán lássak, és ne beszéljek badarságokat. Azt még nem döntöttem el egyébként magamban, hogy mennyit fogok a kedvenc társamnak elárulni ebből a beszélgetésből, de nyilván ki fogják majd kérdezni a zsaruk is.



 
Vissza az elejére Go down
avatar
Kereskedő
Kor :
35
Hozzászólások száma :
72
Reagok száma :
48
Tartózkodási hely :
Vancouver / Montreal
Foglalkozás :
Cuprum Mining Ltd. egyik vezetője / részvényese
Play by :
Cillian Murphy

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jade & Max Kedd 16 Okt. 2018, 00:14



Már a konyhában, a kávéfőzés rejtelmeibe merülve egy olyan replikán gondolkodott el, amit jelenleg nem tudott hova tenni. Ugyan hol futott volna össze törvényszékiekkel? Már abból sejtette, hogy nem egyszerű rendőrrel volt dolga, ahogy felöltözött. Ahogy a Dr. megnevezést kérte, ahogy viselkedett. S habár a válasz a részéről az örvendésre, a találkozásra már nem terjedt ki - valós indok miatt - azért csak egy beleegyező biccentés volt a válasz a részéről. Azt viszont, hogy át kellett volna öltöznie, egy ideig még hanyagolta. A kávé úgy tűnt fontosabb. Mindkettejüknek. Calderone életében először gondolkodott el azon, hogy a szurokszínű forróságot egyesítse a borostyánszínű nedvvel.
Annak ellenére, hogy a konyhát betöltötte a fővő kávé illata, hogy a párlat hordóillatot hordozott magában, Max nem érzett semmit, ezért kortyolt bele inkább a töltött italba ismét, mire a nő feltette azt a mindent megváltoztató kérdését. Különös érzelmek kötötték a Cosa Nostrahoz, amely egyszerre töltötte el gyönyörrel és érzett kiábrándító, gyomorforgató undort is.
- A nevem egybeforrt odahaza a maffiával - válaszolt egyelőre csak ennyit, s hasonlóságot látott az indiai kasztrendszerekkel. Feljebb kerülni sikerülhetett volna a szicíliai ranglétrán, ugyanakkor kikerülni ebből az ördögi körből csak a halállal lehetett. Míg Indiában feljebb semmiképpen sem, de az emberek beleszülettek a jövőjükbe, amiből képtelenek voltak kimászni. Ha fekáliában fürödtek hajnalban, gyermeki mivoltukban, akkor idős korukban is ugyanazt a szennyet taposták. Marco-nak sikerült azonban, amit Max már évek, ha nem évtizedek óta óhajtott.
Az előző tényfeltárást a részéről a Bíborhajú teljesen félreértelmezte. Nem akarta megvezetni őt (őket), és még csak nem is hibáztatott senkit. Mindig is pengeélen járt, ha a maffia ellenes döntéseiről kellett vallania, akárcsak saját magának. Kezdve azzal, hogy Brooke-ot életben hagyta, holott egyértelmű volt az utasítás, meg kellett volna ölnie. De képtelen volt rá, főleg azután, hogy meglátta a nőt. Képtelen volt arra is, hogy soha ne mutatkozzon rendőrökkel nyílt színen. Tessék, itt a bizonyíték, a kinti fények még mindig diszkógömbként nyúltak át a nappali padlózatán, vészjósló, színes-szagos vörös és kék árnyékba borítva a belteret.
- Túl sokat kérdez, Dr. Sorensen - a mosolya inkább váltott át fintorba, de a szavai abszolút nem rossz indulattal hangzottak. Fordult inkább, lerakva a whiskey-t a pultra, hogy a konyhaszekrényből kihalásszon egy csészét a kávénak, és nem szórakozott azzal hogy espresso mennyiséget töltsön a porcelánba, szinte színültig töltötte a gőzölgő forrósággal azt, amit lepakolt a nő elé, és csak ekkor nézett fel megint a zöld szemekbe.
- Az eskü, amit minden tagnak meg kell fogadnia, legalábbis a laikusok így tudják, tulajdonképpen egy fenyegetés. Ha megszegjük azt, meghalunk. És higgye el, hogy nagyon sok vélt és valós indokot képesek felsorolni a szicíliaiak - sóhajtott fel, és ha már a kávé ott gőzölgött mögötte, valóban elegyítette az alkoholt és a kávét is. A jégkocka azon nyomban elolvadt, mintha sosem léteztek volna, ezzel valamennyire le is hűlt a kávé neki. - Világ életemben távol akartam lenni attól, ami körülvett. Viszolyogtam attól, amit láttam, aminek a részese kellett, hogy legyek, de az élet nem ilyen egyszerű, és azt hiszem, hogy a választ odakint találja majd, hogy miért nem tudok teljes mértékben elszakadni attól, amit a világon mindennél jobban szeretnék nem csak magamtól távol tartani - gondolt itt Miss Annie-re, aki a világ legkedvesebb embere volt. Évek óta kincsként dolgozott neki. És ott volt a nő bipoláris fia, aki még mindig ugyanolyan volt. Habár a kezelések során és után egy kicsit mindig jobban volt, de sosem lesz normális. Ott volt Denise, akit ugyancsak féltett attól a fekete máglyától, ami a nyomában felégetett mindent és mindenkit.
A saját pohara ismét a kezében volt, lassú örvénnyel mozgatta meg annak tartalmát, végül megkóstolta a keveréket. Borzalmas volt, amit a fintora el is árult a nőnek.
- Miért itt van? Idebent velem? - szegezte a nőnek a kérdést, habár tudta. Valakinek el kellett szakítani attól a kinti látványtól. Valakinek ki kellett tépnie a lelkéből a sokkot. Valakinek el kellett onnan távolítania, hogy idegen kezek érjék a bátyja holt testét. Hogy vakuk villanhassanak a vértől megfosztott és mégis abban tocsogó résektől és részektől. Hogy idegenek tippelhessék meg, vajon ki és miért volt hajlandó ilyen állatias vandalizmusra. Ilyen lelketlen fétisre.
Max tudta, hogy aki ezt véghez vitte, az élvezte is. Legutoljára Giuseppe volt ennyire bestiális, viszont annak már vége. A saját kezével ölte meg a férfit és tüntette el a nyomokat. Megérdemelte a halált, és ki is érdemelte. A második gyilkosságát követően sem segített neki a templomba járás vagy a gyónás szentsége. Hiába mondott el hatszáz Miatyánkot és ült órákig az orgona mellett némaságba burkolózva odafent.
Ha Dr. Sorensennek szüksége lett volna tejre vagy cukorra, arról gondoskodott Calderone, de csak akkor, ha kértek tőle.

Vissza az elejére Go down
avatar
Igazságügy
Kor :
35
Hozzászólások száma :
40
Reagok száma :
31
Tartózkodási hely :
Montréal, Kanada
Foglalkozás :
Vezető törvényszéki antropológus
Play by :
Jessica Chastain

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jade & Max Kedd 16 Okt. 2018, 09:04

Max & Jade
- Értem. – nem, halványlilám sem volt róla. Nem azért, mert ne fogtam volna fel, amit mondott, hanem inkább csak nem értettem egyértelműen azt. Az én kérdésem arra vonatkozott, hogy ő maga tagja volt-e, de a nevét nyilván az egész családja viselte, úgyhogy igazából a válasza semmitmondó volt, nem jelentett számomra egyértelmű feleletet. Természetesen nem állt szándékomban csak úgy annyiban hagyni, viszont a körülményekre való tekintettel ajtóstól sem akartam a házba rontani. Megteszik majd azt helyettem a kintiek, kellemetlenebbnél kellemetlenebb kérdéseikkel egyetemben.
- Nevezze nyugodtan szakmai ártalomnak. – vontam meg a vállaimat könnyed mozdulattal. – A munkámhoz tartozik, hogy kérdéseket tegyek fel. Attól még, hogy hivatalosan nem vagyok rendőr, nekem is tisztán kell látnom. Segíti a munkámat vele. – tettem még hozzá, bár úgy sejtettem, hogy nem sokat jelent számára ez a plusz információ. Onnantól kezdve, hogy elveszítette a testvérét, valószínűleg a többi már abszolút hidegen hagyta, üres szavak és magyarázatok voltak csupán, körülményeskedés. Nem kezdtem el neki ecsetelni, hogy tudom milyen elveszíteni egy testvért, mert én nem egy ládába darabolva kaptam meg az enyémet a születésnapom éjjelén, csupán egy hétköznapi baleset vetett véget az életének.
- Köszönöm! – biccentettem felé, és ha szörnyű tett a szemében, ha nem, miután beleszagoltam a csészébe, tekintetemet ráemeltem. – Egy kis tejet kaphatok hozzá? – ettől függetlenül belekortyoltam óvatosan, meg is égettem vele a számat. Nem nagyon érdekelt, máskor is előfordult már. – És ön megszegte? – igen, nyilván megszegte, ostobaságokat kérdeztem. Vagy még nem tette, de hamarosan készült rá, ha ilyenekről beszélt nekem. Azért kérdeztem rá mindenre, mert szerettem, ha a helyén vannak a dolgok, és elkerüljük a félreértéseket.
- Van még valaki, aki veszélyben lehet a közvetlen környezetéből? – néztem rá komolyan a kapott bögrém pereme felett. Jobb ezt minél előbb megtudni, mert akkor az illető biztonságáról bizony gondoskodni kellett. – Tudom, hogy elcsépelten hangzik, és azzal is tisztában vagyok, hogy milyen messzire el tud érni a maffia keze, de ugye tudja, hogy még nincs minden veszve? A rendőrség meg tudja védeni, ha maga is akarja… - közben időnként bele-belekortyoltam a gőzölgő italba, amit némiképp meghűtött a tej.
- És szerintem akarja, máskülönben esze ágában nem lett volna felhívni bennünket, amikor ilyen személyes ügyről van szó… - ez csak az én véleményem volt, és talán nem is tévedhettem volna nagyobbat. Még nem voltak számomra tiszták a részletek és az okok, de próbáltam rájönni az apróságokra is. Nyilván nem fog velem leülni és mindent kitárgyalni, de talán jutunk valamire, és tudok neki segíteni egy nehéz döntés meghozatalában.
- Odakint még rögzítik a nyomokat, megvárom, amíg befejezik. Különben is, jól jött a kávé! – futó mosolyom párosult csupán a szavaimmal. – Nézze, Mr. Calderone, én úgy gondolom, hogy maga jó ember. – vontam le a magam következtetését. – Jó ember, csak éppen rossz helyre született, és a körülmények próbálták eltéríteni attól az úttól, amin maga menni akar az életben. Jó emberek is tesznek rossz dolgokat, de attól még jók maradnak. – számomra nem volt szükségszerűen minden fekete és fehér, létezett az a bizonyos szürke zóna is. Ő talán valahol abban lavírozott, és igyekezett a fehér felé lépni.
- Ha elfogad egy tanácsot… - kockáztattam meg, aztán maximum nem úgy dönt. – Amikor a rendőrök majd elkezdik kérdezgetni az okokról, mondja el nekik. Kérjen védelmet, ha úgy van. Biztos úgy gondolja, hogy a maffiától senki nem védheti meg, de higgye el, vannak még jó zsaruk. – persze sosem lehet tudni, hogy mit rejt egy-egy ember mosolya, de én hittem még abban, hogy nem mindenki korrupt és megvesztegethető. – Én pedig annyit ígérhetek, hogy nem nyugszom addig, amíg ennek a végére nem járunk. – itt már a mostani ügyre, a testvére meggyilkolására gondoltam. - Még most van esély rá, hogy kiszálljon, ha akar... - nem akartam hagyni elkallódni egy rendes embert.



 
Vissza az elejére Go down
avatar
Kereskedő
Kor :
35
Hozzászólások száma :
72
Reagok száma :
48
Tartózkodási hely :
Vancouver / Montreal
Foglalkozás :
Cuprum Mining Ltd. egyik vezetője / részvényese
Play by :
Cillian Murphy

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jade & Max Today at 10:26



A bólintása az egyértelmű válaszra volt felelet. A nő nem kertelt és ez tetszett neki benne. Igazából ez az első dolog volt, és habár ez a nyomorult pillanat volt az indok, hogy életútjaik keresztezzék egymást, már a szavaiból, a viselkedéséből leszűrte Max, hogy a munkájában precíz és alapos lehet. Voltak emberek, akikre ha ránézett, már ezt látta bennük. Ilyen volt két évvel ezelőtt Denise, másfél évvel ezelőtt Brooke, majdnem hét éve Miss Annie és Alberto is ebbe a kategóriába tartozott, akárhol is tartózkodott az a csirkefogó. Valószínűleg valamelyik kanadai nő ágyában ebben a pillanatban, mert olaszként nyert ügye volt a nők körében. Az emberek többsége mindig is kedvelte a különlegességet.
A tejért benyúlt a hűtőbe, és ahelyett, hogy Calderone öntötte volna még tele a csészét, csak lepakolta a nő elé a pultra, meghagyva a lehetőséget a Bíborhajúnak, hogy annyival higítsa fel a kávét, amennyivel ő maga szerette volna, addig is elidőzött a kérdésen, amit feltettek neki.
- Nem is egyszer. sosem kedveltem, ha korlátok közé szorítottak - igen, sokkal függetlenebb volt annál, mintsem hagyta volna, hogy megmondják neki, mit tegyen, hogy miért tegye azt meg és hogy mennyi ideje volt mindarra. Ez alól természetesen kivétel volt az üzleti élet, ahol az eredményes kitermelésért ennyit még benyelt a konferencia hívások, az ülések, a döntések miatt, de ha egy módja volt rá, akkor ott, abban a közegben is mindig hallatta a hangját, elmondva a véleményét.
Ahogy Dr. Sorensen ismét beszélni kezdett, Max rá fordította a tekintetét, elhagyva valahol a poharát, amihez már nem volt kedve. Az alkoholhoz végképp nem, a kávét pedig most egyelőre kerülte, főleg ezzel az utóízzel. Túl sok volt neki, főleg úgy, hogy a fekete szurkot mindenféle sallang nélkül volt szokása magába öntenie.
- Magamat nem féltem, és ha védelmet is kapnék, akkor is meg tudnék halni, Dr. Sorensen, nem kell ahhoz a famiglia keze, elég egy rossz lépés, egy megcsúszás, egy autó, vagy bármilyen vis major helyzet - és habár gyűlölte, mindig is jól bánt a késekkel. Tudta, utánaolvasott, az apja és Santo mellett pedig bőven volt ideje gyakorolni néhány szerencsétlen áldozaton még fiatal korában, akkor, amikor Marco még nem vált olyanná, mint az apja. Talán a félelem hajtotta, talán az alázat arra, hogy megtanulja az inak kapcsolódását, talán csak már akkor is, tudat alatt is tudta, hogy muszáj ezeket a nem kívánt tudásmorzsákat magáévá tenni a jövőre nézve. Az első kérdésre adott választ szándékosan mulasztotta el. Természetesen voltak olyanok a közelében, akiket féltett, akiket megbecsült. Közvetve és közvetetten is, de arra nem volt felkészülve, hogy bármelyikőjüket is elveszítse amiatt, mert a kormánytól és az igazságszolgáltató szervektől kaptak védelmet, egy olyan helyen, ahol nem láthatta őket. Egy fél falunyi embernek pedig nem fognak biztosítani egy Wakanda-szerű települést, ahol rejtve lennének a kíváncsi szemek elől.
A nő javaslatát végighallgatta, nem szólt közbe egyszer sem, nem ellenkezett azzal, amit hallott, egyszerűen csak eltárolta a nő szavait a tudatában, hogy ismeretlenül is jó embernek gondolták, holott épp az előbb vallott - ha nem is egyértelmű válasszal, de igenléssel - arról, hogy tagja a cosa nostra szervezetének. Persze, tudta, hogy az ítélkezést a rend őrei, a bíróság emberei is alapjában véve el kellett, hogy utasítsák az objektív vélemény-nyilvánítás miatt, ugyanakkor úgy tűnt, hogy a Macskaszemű nő minden szavát őszintén gondolta. Calderone nem köszönte meg mindezt, egy olyan szakma képviselőjétől, mint amilyen a nő is volt, a viselkedésének alapkövének tekintette ezt a viselkedést a részéről. És hálás volt azért, amiért nem kertelt.
- Köszönöm, hogy próbál meggyőzni, ugyanakkor szükségtelen - összegzett ennyivel, megint megfogta a whiskey-s kávét, hogy a csapba kiöntse annak tartalmát. - Marad addig, ameddig átöltözöm? Nyugodtan nézzen körbe a házban, talán az igazi munkája előtt valamennyit segít - lépett el a pult mellől, hogy kifelé induljon a konyhából, át a nappalin, fel a lépcsősoron, hogy aztán a szobájában tűnjön el rövid időre. A pizsamát átcserélte egy fekete zoknira, fekete nadrágra és pólóra egy egyszerű fekete kardigánnal. Megmosta az arcát is, miközben a gondolataiban minden másodpercben felsejlett a doboz látványa. A bátyja feldarabolt teste, a vérben úszó és vért nélkülöző testrészeivel, azzal a kiterített vászonnal, ami a fejét mutatta be és a karján a tetoválást. Hogy egyedül maradt, elkapta a hányinger, az émelygés és a veszteség érzése, amit végignézett a saját maga tükörképét látva. Borzalmas látványt nyújthatott , és az utóbbi egy órában többet öregedett, mint az elmúlt harminchét évben.
Hogy a jó életben fogja közölni az anyjával mindazt, ami történt? Bele fog rokkanni.
És hogy a picsába került át az amerikai földrészre a bátyja az olasz börtönből? Itt végezték már ki? Vagy konténerben utaztatták meg a maradványokat?
Nem, nem volt büdös, de tudta jól Calderone, hogy a testet a mai napig képesek voltak konzerválni. Mint Lenint, vagy a múmiákat anno az egyiptomi aranykorban. Tenyerével végigdörzsölte a fejtetőjén megülő hajfészket, hátat fordított a tükörnek és ha nem is sietős, de normál tempójú léptekkel szedte a lépcsőfokokat lefelé kettesével, és ha a nőt már a nappaliban találta, akkor csak halkan megköszörülte a torkát, ahogy végignézett a kezeslábasba bújtatott testén. Ha még mindig a konyhában élvezte ki a kávé illatát és zamatát, akkor ott szólt hozzá.
- Mi a menete annak, hogy megvizsgálja a testet? Van rá valami metódus? - terelte volna a gondolatait, bár ez nem feltétlenül volt a jó irány. Mert a bátyja hogy lehetne már csak egy test? Még ha az is volt. Érzelmek, szavak, hasonlóan mély tónusú nevetés, amilyen az övé is volt. Istenem, de hiányzott neki a fivére! Ha eddig nem is, most már végképp muszáj lesz hiányolnia a bátyja társaságát. Odakint feküdt a dobozban! Mi mást tehetett volna?
Elfogad és csendben marad. Beletörődik valami olyanba, amit soha nem akart volna megélni. Az anyját is meggyászolta volna, nem hogy azt, akire világ életében felnézett és feltétel nélkül szerette.

Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: Jade & Max
Vissza az elejére Go down
 
Jade & Max
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: 03. Montréal :: Le Sud-Ouest :: Villák :: Calderone-birtok-
Ugrás: