welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


Tybalt and Vincente
avatar
Inaktív
Kor :
28
Hozzászólások száma :
23
Reagok száma :
13
Tartózkodási hely :
Montreál
Foglalkozás :
Színházigazgató, színművész
Play by :
Jung Taekwoon

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Tybalt and Vincente Szer. 29 Aug. 2018 - 17:57
Játékosok: Tybalt&&Vincente
Helyszín: Kávézó
Vissza az elejére Go down
avatar
Inaktív
Kor :
28
Hozzászólások száma :
23
Reagok száma :
13
Tartózkodási hely :
Montreál
Foglalkozás :
Színházigazgató, színművész
Play by :
Jung Taekwoon

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tybalt and Vincente Szer. 29 Aug. 2018 - 18:22



Tybalt and Vincente





Nem vagyok egy rajongó típus... nincsenek kedvenc énekeseim, előadóim, íróim, filmjeim. Összességében fogalmazzunk úgy, hogy meghallgatom, megnézem és elismerem azt ami - aki - jó. Ha jó abban amit csinál és természetesen a neve is megvan hozzá, de még akkor is ha csak próbálkozik és a lehetőségét kapargatja annak - teszem azt egy énekes kezdemény - hogy később majd valaki legyen.
Épp ezért nem meglepő az se, hogy nem én voltam az, aki egy forgatókönyv vagy egy full új darab megírására érdemes embert találtam, mert jelen állás szerint nem tartott ott, hogy kútfőből rángassam ki őket a cilinderemből és totózva a kihúzott nevek között döntsem el, hogy ki lesz a legmegfelelőbb a jelenlegi célra. Ezt a feladatot egy kedves ismerősömre bíztam, aki az utóbbi néhány hétben átpártolt mellém, színházigazgatás címszó alatt. Lehet mondani, hogy talán akar valamit, hogy hátsó szándékai vannak amiért egyik napról a másikra átiszkolt hozzám apámtól, de ennek a lánykának már most többet köszönhetek, mint bárki másnak, aki kijelentette, hogy na majd a segítségemre lesznek. Lófaszt. Úgy egyedül hagyott mindenki mint annak a rendje, én pedig álldogálhatok egymagamban széttárt karokkal, a seggemet vakargatva, hogy na hol vannak az én embereim akik annyira ígérték és hirdették magukat?
... Illetve álldogálnék, amennyiben nem lenne ez a lányka és a jókora méretekkel megáldott, hírességekkel és fontos emberekkel telipakolt ismertségi köre. Tanult, okos és értelmes lány, gyakorlatilag együtt nőttünk fel apám színházába ő táncosként, én színészként. És természetesen hazudnék ha azt mondanám, hogy nem köt bennünket össze az egyszerű munkakapcsolatnál több. De tény ami tény, ő jelen állás szerint boldog párkapcsolatban él egy - szintén - a színházunkban tevékenykedő tánckari taggal, nekem pedig ezen túl nincs beleszólásom se az életébe, se a kapcsolatukba. Ergo ami régen volt az már a múlté, innentől kezdve kizárólag a közös munkára szabad és kell is összpontosítanom, amit most ő tesz a legkerekebbé.
Vivian meghallotta a néma segélykiáltásomat és olyan írót talált nekem, aki a jelenkori irodalom egyik legnagyobb alakja. És akiről méltán mondhatom, hogy...soha a büdös életben nem hallottam. Szégyen vagy sem, az elmúlt éveim nem arról szóltak, hogy egyik könyv cserélte a másikat a kezemben, hiszen az egyetem, a munka és a folyamatos robotolás mellett ha akadt is egy kis szabad időm, azt nem túlzott buzgósággal, egy-egy remekmű társaságában óhajtottam eltölteni. De persze én se vagyok hülye, de főleg nem paraszt, ha már ilyen nagyra tartott és sokat keresett, valamire való író Mr. Girioux és még időt is hajlandó szakítani rám, akkor úgy helyes ha utána nézek nem?
Persze, és mi lett az eredménye...? Minden amit a médiából tudni lehet róla az már az én tudástáramat is gyarapítja, ráadásul röpke négy nap alatt olvastam ki két terjedelmesebb könyvét, amit a legközelebbi könyvestől megtudtam venni. Nem, nem unatkoztam, bőséggel lett volna dolgom színházban és azon túl is - büszkén beismerem, hogy szándékomban állt átugrani anyuhoz egy fél délutánra - de amikor az ember bent felejti magát reggeltől estig az autójában egy könyv társaságában, hát úgy piszok nehéz bárhova is menni. Vagy épp betartani az ígéreteket amit azóta is hallgathatok, mert ugyebár megszegtem őket.
Ugyan meglehet, hogy én is be vagyok táblázva, de mégis én voltam az, aki alkalmazkodni igyekeztem a művészúrhoz,  - na mert ugyebár nekem vannak kívánalmaim felé - így elfogadva a mai napra vonatkozó időpontot amit ajánlott, bő tíz perce már annak, hogy bent ücsörgök abban a kávézóban, amit kinézett magának.
Nem vagyok izgatott, nem emiatt a korai érkezés. Biztosan állíthatom, hogyha megmérnék a pulzusomat, az egy picit se ugrálna és nem is mutatna magasabb értéket annál a kőkemény ötvenötnél, amit orvosi vizsgálatok alkalmával rendszerint mérni szoktak az okosok. Az én ingerküszöbömet nem az fogja elérni de főleg nem felcsigázni, hogy találkozzak egy pasassal... ugyebár. Az persze továbbra is piszkálja a fantáziámat és komoly kérdések elé állít, hogy elfogja-e fogadni az ajánlatot? Lát-e egyáltalán lehetőséget a színházunkban vagy éppen tart bennünket elég jónak ahhoz, hogy a nevét merje adni egy általunk eljátszott darabhoz? Kérdések, kérdések és kérdések melyekből sosem elég és hiába pörög az ember miatta órákon vagy éppen napokon át, választ csak az adhat, akitől várjuk azt.
- Hozhatok esetleg valamit? - a cipőjének halk kopogásával már rég felhívta magára a figyelmemet, ám tekintetemet csak akkor emelem rá, mikor a szemem sarkából is láthatom térdközépig érő, egyszerű fehér blúzzal és kis köténykével ékített alakját.
- Vizet...?
- Ezt most mondja vagy kérdezi? - halk kuncogására lefagyva, értetlenül keresem meg a pillantását mellyel mintha zavart képeznék az erőben, torkát köszörülve kér elnézést, s apró biccentéssel közli, azonnal hozza.
Mi van veletek emberek?



Szószám: 749 ; Öltözet ;  @

Vissza az elejére Go down
avatar
Művész
Kor :
34
Hozzászólások száma :
21
Reagok száma :
14
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
Író
Play by :
Tom Hiddleston

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tybalt and Vincente Szomb. 1 Szept. 2018 - 0:30

Vincente&Tybalt
Theatre is life. The rest is just dressing.

A színház a mi korunkban mindig is megosztó az emberek között. Nincsen olyan, hogy valaki közömbösen vélekedik felőle, mert van, aki élni nem tudna nélküle, de a mai elkorcsosult társadalomban az a leggyakrabb, hogy messziről elkerülik, és a kultúrától való mindennemű elszakadás jegyében inkább a filmszínházba váltanak jegyet. Annak kapcsán se táplálok semmilyen ellenszenvet, hiszen én is legalább olyan jókedvvel és szórakozási vággyal veszem meg a helyjegyemet egy akció dús filmre, mint bármely más ember, aki egy kis kikapcsolódásra vágyik, hogy arra a két-két és fél órára megfeledkezzen a hétköznap terheitől. Nekem valahogy mégis igényem van arra, hogy a színpadon, előttem szülessen meg a darab… hiszen nincsen két ugyanolyan előadás, már a legtöbbször két szereposztás okán sem. Minden nap, mikor a színművész magára ölti a jelmezét más érzelmek dúlnak benne, más monológ lesz számára fontos, máshogy csoportosítja az ereit, másként formálja meg a karaktert. És ez a jó színház varázsa, lehengerli a közönséget, elsöpörnek az érzések, legyen szó szerelemről, szeretetről, magányról, gyászról… ehhez pedig nem kell más, mint a tökéletes színészek, akik profi munkával élő közönség előtt formálják a történetet. Ott nincsen lehetőség a hibák kijavítására… ha valaki elvét valamit, az úgy is marad, függetlenül, hogy pozitív, avagy negatív értelemben tesz hozzá a színdarab, valamint a művész megítéléséhez. És valóban, lehet azzal az elcsépelt klisével élni, miszerint a színjátszók túlzottan teátrálisak, de kérdem én… egy színházi művész mégis milyen legyen? Más műfaj, mint a filmek, más előadási módszert igényel, mint egy egyszerű romantikus komédia vagy egy akciófilm.
Éppen emiatt a másság miatt vonzott mindig is a világa, hiszen jómagam se voltam egy kaptafára vehető a magam korosztályával. Noha nem, mint előadóművész, sokkal inkább, mint a háttérben foglalatoskodó, az alkotási folyamatokban oroszlánrészt vevő személyként képzeltem el a színház és az én viszonyomat, amelyre mind idáig nem nyílt lehetőségem, hiszen az én szakterületem legkevésbé se a szórakoztatóipar ezen ágazata felé tendál. Inkább kiélveztem, mintsem megformáltam a rendelkezésemre álló színházak repertoárját. Most viszont, mikor Armand a minap mintegy mellékesen közölte, hogy egy régi ismerőse írót keres egy éppen a szárnyait bontogató igazgató számára, rögtön követeltem a kérdés napirendre tűzését. Persze a kellő dorgálást követően, miszerint „nincsen nekünk erre időnk az új könyv előkészületei alatt, Tybalt…” sikerült elérnem a célomat, és leegyeztetnem fű alatt, kertek alján, és legkevésbé se direkt módon a találkozót az illetékes férfival. Mert azt tartják, hogy szükség van a változatosságra, hogy az ember több helyen is kipróbálja magát, kibontakoztassa a tehetségét, és szabadjára engedhesse a fantáziáját. Főként, hogyha azzal jó ügyet szolgál… mert hiszem, hogy egy hamvaiból feltámadni készülő színház repertoárjára az örök klasszikusok mellé új szín is kell, új vér, ami felpezsdíti az embereket és érdeklődést nyernek az új élmények tapasztalásában. Nő a teher a vállamon, hiszen a sikert nem könyvelhetjük el elhamarkodottan, elvégre pont annyi esélyünk van a bukásra is… Mindazonáltal bízok abban, hogy kellően talpraesett emberrel fogok találkozni, aki tudja, hogy mit akar, és mindent meg is tesz annak érdekében, hogy olyan imázst mutasson az intézményéről, amilyet ő akar. Nem tagadom, hogy némi előzetes keresési munkát végeztem az igazgatóúr kapcsán, így akár szkeptikus is lehetnék annak tudatában, hogy meglehetősen zsenge korú a pályatársai mellett. Mégis próbálok elvonatkoztatni ettől a ténytől, és a személyes tapasztalataimra hagyatkozni, így fenntartva a lehetőségét annak, hogy a fiatalsága sokkal inkább olyan látószöget fog eredményezni, amivel megragadhatja majd az idősebb korosztály mellett a színháztól elhidegült, fiatal korcsoportot is, megnyitva előttük egy új világot.
Egyben azonban nem tűnik ki a példás szorgalmam, ez pedig a színházról való tájékozódást illeti… Szerettem volna még a találkozó előtt megnézni egy darabot, hogy tudjam, milyen a színvonala az intézménynek, mégse tudtam beidőzíteni a szoros munkaterv közé. Így meglehetősen szűkös tudástárral fordulok rá a sétálóutcák egyikére, mely számomra a legkedvezőbb a kiválasztott kávéház megközelítésének céljából. Azt tartják, hogy hogyha az ember nem akar feltűnést kelteni, de mégis szeretne egy jó minőségű kávét elfogyasztani diszkrét környezetben, akkor meglehetősen jó irányba keresgél errefelé. Hagytam magam meggyőzni Armand által, így az ismerős cégér alatt lecövekelve kapom le napszemüvegemet, hogy azt zakóm belső zsebébe ékelhessem. Nem szólhat a nevem mellett a kifogásolhatatlan arcmemóriám, ami már több esetben is cserben hagyott, de a metsző macskaszemeket, a pimaszul zord ábrázatot ezer közül felismerném, hiszen nem is olyan régen még a telefonom képernyőjéről köszöntek vissza. Na meg különben is… elláttak azzal a meglehetősen pontos tanáccsal, hogy „hidd el, úgyis rá fogsz jönni, hogy kit kell keresned”. Nem vagyok biztos abban, hogy annyira magától értetődő lett volna…
Halovány mosollyal biccentek az útonálló pincér felé, majd mellette elhaladva fordulok rá a társaságom által foglalt asztal útjára.
- Szép napot! Magában tisztelhetem Vincente Faraday-t, nemde? –pillantok a férfire, majd ha sikerrel vettem az akadályt, és ennek értelmében úgy dönt, hogy áldozunk a bevett köszönési normák előtt, felé nyújtom a kezemet. – Tybalt Girioux, örvendek a találkozásnak!


786 szó; Öltözet ; Zene
Vissza az elejére Go down
avatar
Inaktív
Kor :
28
Hozzászólások száma :
23
Reagok száma :
13
Tartózkodási hely :
Montreál
Foglalkozás :
Színházigazgató, színművész
Play by :
Jung Taekwoon

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Tybalt and Vincente Kedd 4 Szept. 2018 - 14:08



Tybalt and Vincente





Apám csaknem beteges őrületbe kergetve magát ügyelt arra, hogy a fiai is - pont ahogy Ő - minél hamarabb képbe kerüljenek azzal, hogy milyen is a színház. Milyen egy előadás, hogyan kell viselkedni mindaz idő alatt, "míg a színpadon álló és játszó színészek letöltik azt a közel három - vagy még több - órát, amiért normális esetben busásan megfizetik őket. De talán ennél is fontosabb, hogy eljátsszák azt a szerepet, amiről a jövőben méltó büszkeséggel fognak mesélni a gyerekeiknek, unokáiknak...mert a büszkeségnél és az elégedettségnél soha nem lehet fontosabb a pénz." Mondta ezt Ő, de valójában sose érdekelte az, hogy miként vélekednek a színészek, mikor lesz számukra büszkeség az eljátszott szerep, vagy, hogy akarják-e egyáltalán? Teszem hozzá ezt apróval szedett betűvel... a margóra.
Megtanította mindkettőnknek a helyes színházi etikettet már három és négy éves korunkban. Kiemelte a megfelelő viselkedés szabályait, miszerint nem hangoskodunk, nem rugdosódunk - főleg nem az előttünk lévő szék háttámláját - ha nem ér le a lábunk a földre. Nem idegesítjük a mellettünk ülőket, nem ficánkolunk és nyújtogatjuk a nyakunkat csak, mert nem látjuk a színpad egy-egy kisebb-nagyobb részét ahol éppen valami történik. Olyankor keresünk más látnivalót, mert a mögöttünk lévő is látni akar, nem pedig a mi buci fejünket kerülgetni. És ami a legfontosabb, nem hangoskodunk és adunk hangot az unalmunknak vagy fejezzük ki nemtetszésünket amennyiben valami problémánk van. A megjelenés pedig - csak, hogy mindenki tudja! - kiemelt szerepet kap minden színházi estén. Apró nyakkendőt tett a nyakunkba, gyerek inget és öltönyt kaptunk vagy éppen valami kényelmesebbet, amennyiben egy könnyedebb darabról volt szó, ám az elegancia még itt is elsők között szerepelt a "nézői repertoáron". Sose volt rajtunk szakadt, levetett holmi.
Fontos volt számára az illem és nem csak azért, mert ő mint színházigazgató be akarta bizonyítani, hogy a fiai is tökéletesen tisztában lesznek az építmény minden apróbb kis szabályával. Nem az volt az elsődleges és legfontosabb számára, hogy mindenkinek mutogassa a gyerekeit és, hogy ő legyen a tökéletes példa a megfelelő színházi "képviselő" értelmében. Legalábbis ő ezt bizonygatta. Azt vallotta, hogy az a helyes, ha nem egy csürhe család módjára robbanunk be az első sorokba. Mindig adott a megjelenésre, hiszen nem játszótérre vagy éppen moziba vittek minket ahol édes mindegy, hogy rövidnadrágban, tréningben vagy farmerban van az ember. A színház más világ. A színházba bele kell nőni, érteni kell főleg egy olyan modern kori gyereknek aki a telefonok, televízió és egyéb kütyük, de főleg a megváltozott fiatalság soraiban nő fel.
Azt hiszem ez volt az, ami erősen megalapozta nem csak az én, de Marcus életét is. Soha nem gondoltuk úgy, hogy a körülöttünk lévő fiatalokhoz, iskolás társakhoz és lázadó kölykökhöz kellene igazodnunk és nekünk is az ő útjukat választani. Fiatal felnőttként is azt láttuk a leghelyesebbnek, ha követjük édesapánkat és tovább visszük a nevét a színházi élet írott- és íratlan történelmében egyaránt. Azt reméltük, hogy idővel mi leszünk azok akikre bármit rámer majd bízni... azt hittük és úgy reméltük, hogy végezetül is nem kifejezetten a színház, nem az ottani színészek, hanem mi leszünk azok akik megalapozzuk a jövőjét és elhitetjük vele, hogy eljön majd az az idő, mikor ránk bízhatja a teátrumot.
Ez idővel természetesen így is lett. A gyerekszínészek akiket nevelt, felnőttek, de míg az egyiket inkább az igazgatásra szánta mint művészeti igazgatót a határozott és erős temperamentuma, megjelenése és tudása miatt, addig a másikat színésznek, előadónak. Ezek alapján terelgetett bennünket az utunkon amíg csak bírta ésszel. Marcust maga mellé vette már egészen fiatal korában mint tanoncot, később pedig művészeti igazgatót a színes fantáziája, ötletei és tervei miatt. Engem pedig a színpadra zárt, oda köttette az életem gyökerét. A játékomon keresztül kellett eladnom magam és ezer meg egy alkalommal hitetni el azt az emberekkel, amit még magammal se voltam minden alkalommal hajlandó... én, mint sok esetben a főszereplők egyike. Lysander, Rudolf vagy éppen a Vasállarcos... na meg Rómeó, ami - aki - életem végéig a vesszőparipám lesz tekintve a darab iránt érzett fene nagy utálatomra. Amit meg nyilván görcsösen igyekeztem elrejteni mindenki elől, mert ugye miként veszi ki magát az, ha a színészen látszik, hogy utálja a szerepét? Apámnak viszont képtelen voltam nemet mondani, mikor engem is várt a meghallgatásra.
Nagyon sok kemény harcot és küzdelmet hozott az elmúlt néhány év, ám valójában csak most fegyverkeztem fel igazán, most hívtam ki a tulajdon apámat és fivéremet "párbajra" csak, hogy bebizonyítsam nekik, elég jó vagyok vezető embernek is. Elég jó vagyok elvinni és újra teremteni egy színházat. Pont ahogyan azt ők maguk is tetszik évek óta.
Ehhez viszont szükségem van emberekre. Olyanokra akik alapot teremtenek a jövőmnek, akik segítenek...így hát idegenül magamhoz képest, megtéve az első lépéseket rendeztem le - illetve rendeztettem - egy találkozót a mellettem megállapodó férfival.
Az emelkedést - mely nem szimplán a tiszteletem, de a "jó neveltségem" jele is - már abban a pillanatban megkezdtem, mikor megállapodott az ajtó küszöbén belül, bennem pedig felcsillant a felismerés első kis jele. Beépített ketyegőm szinte ordította, hogy adjak jelt magamról, hogy tudassam a férfival, hogy én vagyok az, hozzám kell jönnie, bár tekintettel a kávézó felénk eső részére, rajtunk kívül csak két nő és két fiatal kölyök tölti itt a szabad idejének ki tudja, hogy hány percét vagy éppen óráját. Mondhatni nem kell sokat totóznia azt illetően, hogy kinél kell sátrat vernie.
Bal karommal elnyúlva magam előtt simítom a zakóm elejére a tenyeremet, hogy mialatt áthajolva az asztal előtt "belekapaszkodok" Mr.Girioux kezébe, az ne verje le fából készült tákolmány közepére helyezett, otromba méretekkel rendelkező "díszt". De ennél is fontosabb, hogy ne gondolja úgy a sötét anyag, hogy most szükséges megválnom tőle, és esetlegesen lecsússzon a vállaimról.
- Mr.Girioux - a kézrázás mellé egy apró biccentést is társítok - nagy megtiszteltetés, hogy elfogadta a kérésemet és tud egy kis időt szakítani rám - a végére megbicsaklik a hangom, s mintha magamat lepném meg legjobban, apró torokköszörüléssel engedek meg egy apróbb félmosolyt őszintén bízva abban, hogy ezzel némiképpen őszintébb ábrázatot tudok magamra ölteni. Tisztában vagyok azzal, hogy első ízben fiatalabb vagyok az igazgatók jelentős többségénél... ráadásul nem kevéssel. Így csak és kizárólag a tapasztalatlanságomat erősíthetem meg az íróban. Másrészt pedig tudom jól - hiszen huszonnyolc éve hordom -, hogy nem épp a legmegbízhatóbb és legbizalomgerjesztőbb az ábrázatom.
- Remélem nem szabtam át nagyon a napirendjét - közben a mellette lévő szék felé legyintek jelezve, hogy foglaljon helyet, s ha leül, ugyan azzal a kimértséggel amit általában tanúsítani szokásom, magam is hasonlóképpen teszek.




Szószám: 1057 ; Öltözet ;  @

Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: Tybalt and Vincente
Vissza az elejére Go down
 
Tybalt and Vincente
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: 03. Montréal :: Rivière-des-Prairies :: Utcák-
Ugrás: