welcome to montreal!

Ola i ke ahe lau makani

Nyaralni menni jó. Szükségünk van rá. Mindkettőnknek. Ahogy arra is, hogy ne a szobánkban gubbasztva várjuk a világvégét. Sokkal jobb lenne legalább egy koktélt meginni előtte. Vagy többet. Legalábbis ezzel nyugtatom magam, mikor felmerül bennem, hogy mekkora idióta vagyok, amiért nem mondtam le ezt az egészet. Hónapokkal ezelőtt foglaltuk le a nyaralást, még akkor, mikor minden rendben volt, vagy legalábbis kevésbé volt vakvágányon az életem, mint most. Mondjuk a 13 órás repülőút és a chicagoi átszállás azóta sem dob fel túlságosan, de legalább Brie nem érti félre, miért kezdem markolászni a kézfejét, mikor a gép megindul meredeken felfelé. Nem tudok nem arra gondolni, hogy Lioval is átéltem már ezt, de rögtön fejbe is kólintanám magam, amiért a legapróbb részletekről is ő jut eszembe. Megint. Ez is csak azt bizonyítja, hogy igenis szükségem van arra, hogy minél messzebb legyek tőle, most hogy visszajött a városba. Menekülök? Talán. Előle? Vagy magam elől? Azt hiszem is-is.
Tény, hogy nem a legjobbkor jött a nyaralás, hiszen egy hónap sem telt el azóta, hogy eltemettük anyát. De azóta nem vagyok önmagam. Én is érzem és talán a lányok is látják rajtam, hogy valami talán visszafordíthatatlanul megtört bennem, meggondolatlanabb vagyok, de leginkább depressziós. A temetésre egyikük sem tudott eljönni, míg Brienek versenye volt, Julienak teljesen más elfoglaltsága, de nem hibáztatom ezért őket. Tudom, hogy sokkal inkább lettek volna ott, hogy támaszt nyújtsanak nekem, és az utóbbi időben így is rengeteget tettek azért, hogy ne gubózzak teljesen magamba. De nem csak miattam van szükség erre az útra. Brie végre leérettségizett és nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek, de a bátyja nyomdokaiba lépve ő is a filmműveszetin folytatja. Nem mondom, hogy nem fagyott le a mosoly az arcomról, mikor jelentette a terveit, de azóta megbékéltem vele. Egészen egyszerűen nem retteghetek attól, hogy majd ő is a világot megrengető deszkák felé igyekszik LA-be, nem félhetek a következő években attól, hogy majd ő is itt hagy. Pedig nem kizárt, hogy jobban járna ezzel ő is. Én csak attól félek, hogy nem jönne vissza, ha megtapasztalja milyen az az élet. Nem jönne vissza miattam, szépen elfelejtene, jól érezné magát az új barátaival, az új életében. Én meg.. Nem akarok megint mindent elölről kezdeni. Nem jönne vissza miattam, annak ellenére ment el, hogy szinte könyörögtem neki, ne tegye.. Tessék, már megint rajta jár az eszem, egyszerűen érthetetlen miért nem tudok csak úgy túllépni rajta. Az előző pasimat simán otthagytam Amerikában, mikor Kanadába költöztem, Lio miért olyan különleges? Csak egy seggfej, pont olyan, mint a többi hozzá hasonló.
- Mondtál valamit? - fordítom a fejem Brie irányába, miközben továbbra is a kávémat kevergetem. Chicagoban sosem jártam, mindig csak átutazóban voltam itt. Legelőször még busszal. Nem volt kellemes. Most pedig nagyon igyekszem visszaemlékezni, mire hümmögtem előtte legalább öt percig egyfolytában. Ezután veszem csak észre, hogy a kiürült cukros papírból már apró és elég szabályos galacsint gyúrtam és úgy próbálom hengergetni az ujjaim között, hogy az ujjbegyeim is belefehérednek. - Bocs, nem figyeltem.. - ismerem be végül, lepöccintem az asztalra a papírt és felkönyökölve a kávéba meredek, majd rá. - Ez a repülés kikészít... - sóhajtok nagyot, pedig az út nagy része még hátravan. De megéri. Remélem.

⇞⇟

Olivia & Brie

Ha úgy istenigazából őszinte akarnék lenni akkor azt mondanám, hogy a saját kedvemért még sosem utaztam sehová. Pedig azért már elég nagy részét láttam a világnak, de valahogy soha nem éreztem azt, hogy "Na igen! Ez az. Ezt tényleg én szerettem volna." Egyszerűen soha nem hozta így az élet, és kitudja talán soha nem is hozta volna így, ha nincs ez a szőke szeretetgombóc mellettem aki jelen pillanatban is úgy kapaszkodik belém, mintha én lennék az egyetlen esélye a túlélésre. Pedig ha így lenne akkor nagyon szerencsétlen helyzetben lenne. Mondjuk annak is megvannak a maga előnyei, ha az ember lánya a gyermekkorának túlnyomó részét, örökös ingázással és a hosszabbnál hosszabb repülőutakkal tölti. Szóval ha lehet így fogalmazni, akkor számomra egy rázósabb repülés is teljesen természetesnek és hétköznapinak hathat, még mások alig tudják leküzdeni a halálfélelmüket olyankor. Furcsa az élet nem igaz? A levegőben eltöltött órák alatt sokkal szabadabbnak érzem magam, mint amikor két lábban állok a földön. Persze ez csak az én kissé elvont és abszolút furcsa dolgom, de ettől függetlenül akkor is azt gondolom, hogy a korlátaink és nehézségeink ellenére is igazán előnyös lesz mindenkinek ez az utazás.

Oli-nak azért, hogy egy picit felejtsen és megszabaduljon a bajaitól, nekem pedig azért, hogy egy kicsit kiszabaduljak a saját kis elzárkózott világomból és megpróbáljam magam mögött hagyni a saját kis démonaimat. A családomat, az akaratukat és minden olyan dolgot amit próbálnak rám erőltetni. Többek között az egyetemet is amiről persze én is mindig álmodoztam, de talán... Nem is tudom, talán másfajta szakot választottam volna, ha az anyám nem terelgeti az utamat. Az is lehet, hogy táncművészetire jelentkeztem volna, de ez már sosem fog kiderülni. Akkor viszont ha már így alakult akkor meg kell mutatnom mindenkinek, hogy én vagyok a legjobb és nem csak a családunk hírneve miatt kerültem be az egyetemre. ahhoz pedig, hogy ezt megtegyem, ki kell nyílnom a világ felé. Változtatnom kell önmagamon, és olyannak kell lennem amilyennek mindig is szeretett volna a családom. De vajon képes leszek rá? Megtudom tenni, hogy a visszafogott, kissé zárkózott, könyvmolyból igazi színésznő váljon belőlem? Félek tőle, sőt egyenesen rettegek, de tudom, hogy Lio és a mindenki aki a szívemnek oly kedves, az hisz bennem és támogatni fog. Mivel most minden eddiginél nagyobb szükségem lesz rájuk.
- Igazából semmit. Csak annyit, hogy szeretem ezt a várost. De nem igazán festesz úgy, mint akit érdekel. - motyogtam, miközben a számhoz emeltem a narancsleves poharamat.
Ismerem a barátnőmet, tudok róla minden apró, kis részletet, úgyhogy tisztában vagyok vele, mikor mi jár abban a csinos kis kobakjában. Most is pontosan tudom, hogy az a lüke bátyám körül kavarognak a gondolati. Persze megértem, hiszen Ők ketten olyanok voltak amióta csak tudom, mint a borsó meg a héja. Tökéletesen kiegészítették egymást és mindenféle felvágás nélkül bizton állíthatom, hogy belőlük az a fajta gimis szerelmespár lett volna akik az esküvőig és a családalapításig meg sem állnak. Csak Lio nem tud nyugton megülni a fenekén és ezzel sokszor sok mindent elront. Többek között ezt a csodás kapcsolatot ami kettejük között kialakult. De végülis ki vagyok én, hogy ítélkezzem amikor én még arra sem vagyok képes, hogy kidugjam az orrom a szobámból, ha éppen nem a táncról vagy a barátaimról, esetleg egy-egy kötelező pofavizitről van szó.
- Tudom, megígértem, hogy nem hozom szóba és légyszi ne nyírj ki. De nem lehetséges, hogy amióta hazajött, megint többet jár az eszedbe. Csak úgy kérdezem. Mert akkor szoktad így kinyiffantani a szegény kiürült cukros papírokat. - biggyesztettem le a szám szélét, egy amolyan téma oldása gyanánt.
Emlékszem amikor kiderült, hogy az a srác akiért oda meg vissza van, az a bátyám, nahát az elég kínos volt. Nem is tudom melyikünk volt nagyobb zavarban, az elejtett információk után. De azt tudom, hogy ezóta sokkal visszafogottabban kezeljük a Lio témát, még úgy is, hogy az egész egy nagy, kínos és iszonyatosan vicces szituáció volt.
- Amúgy a temetés óta beszéltetek már egymással? - kíváncsiskodtam egy kicsit jobban, mint alap esetben tettem volna, hiszen ebben a helyzetben amolyan kettős ügynöknek éreztem magam. Ami azt hiszem, egy pirinyóval több kotnyelességet kíván.

Ola i ke ahe lau makani

Ez történik az emberrel, mikor megéli az első, mindent elsöprő szerelmét. Azt mondják, hogy ez nem fog elmúlni, hogy ez lesz az, amire mindig emlékezni fogok, mindent ehhez hasonlítok majd. Pedig én nem akarom. Olyannyira nem, hogy legszívesebben elfelejteném a boldog pillanatokat is, hogy ne jussanak eszembe az eszement húzásai, amivel képes volt mosolyt csalni az arcomra. Csak akkor jöttem rá, hogy ez nem fog menni, mikor a szobámban a tőle kapott cuccokat dobozoltam éppen és Mimi az ölembe ugrott. Mimi, az én vörös cicám, aki immár lassan nagylány lesz és a szeretgetős korszakát éli és akit a nővéremre bíztam. Hiába köszönhetem Lionak, hogy gazdi lehetek, nagyon remélem, hogy Sam vigyáz rá, míg haza nem jövök a kis nyaralásunkról. Na meg azt is, hogy ha Brie el is kotyogta hova megyünk, a bátyját nem óhajtja utánunk enni a fene.
- De, de.. Érdekel. - szabadkozom azonnal és ehhez mérten felé is fordítom a fejemet. Bocsánatkérő mosoly sejlik fel az arcomon, habár tudom, hogy nem haragszik a csapongó gondolataim miatt. Mostanában ez az általános állapotom és ennél csak rosszabb szokott lenni. Nem tudom, mikor leszek újra a régi vagy hogy leszek-e egyáltalán. - Jártál már itt? - Valószínűleg igen, a kérdés pedig értelmét is veszti, hisz a családjának köszönhetően elég sok helyen járt, ennyit én is tudok Thibodeaux-ékról. - Én csak átutazóban néhány versenyre.. - kezdem el terelni a témát, de mit is várok? A legjobb barátnőm szinte minden pillanatban tudja, hogy mi jár a fejemben, most sem kellene meglepődnöm, amiért az arcomra van írva, hogy a bolond bátyja beette magát a gondolataim közé és én páros lábbal próbálom őt száműzni onnan. Ezért persze minden pillanatban rá gondolok. Vagy inkább arra, hogyan felejthetném el.
A sóhaj úgy szakad fel belőlem, mintha legalábbis napok óta tartogatnám és arra várnék, hogy végre kiadhassam magamból. Feltehetőleg a szomszéd asztalnál is hallják, azért fordulnak felénk, de nem kimondottan érdekel a véleményük, csak túlzottan jól szuperál a perifériás látásom.
- Nem változott semmi köztünk.. - vágom rá aztán, és magamban imádkozom, hogy ezzel zárjuk is le a témát, mielőtt a depresszióm úgy gondolná, hogy kiprésel belőlem néhány könnycseppet itt, mindenki szeme láttára. Minden szavam igaz, semmi sem változott meg, külön vagyunk és nem is óhajtok ezen változtatni. Túl ijesztő volt rájönni anya temetésén, hogy amire szükségem van az igazából nem a levegő, hanem Lio karjai és az, hogy velem legyen. Senkinek nem hagyhatom, hogy ilyen hatást gyakoroljon rám, főleg nem neki. Ennyire egyszerű az egész. Az amerikában töltött fél éve legalább arra elég volt, hogy minden cuccát visszavigyek a szobájába, így mikor visszatért, biztosan szemben találta magát néhány dobozzal.
- Nem akarok vele beszélni, már nincs miről.. - iszok bele a kávémba hirtelen, aminek köszönhetően a nyelvem hegyét meg is égetem. Elégedetlen kis nyögés szakad fel a torkomból, amiért már megint nem figyelek eléggé arra, amit csinálok, mert ő jár a fejemben. Ennek vége kell, hogy legyen. Legalábbis a nyaralást nem ronthatja el.
- Szóval, mit szeretsz annyira ebben a városban? - próbálkozom meg a téma elterelésével, hátha beadja a derekát. De az is lehet, hogy a fejébe vette, hogy minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy közvetítőt játsszon közöttünk. Igazából sajnálom egy kicsit, amiért két tűz közé kényszerült, de éppen ezért soha nem is vártam el tőle, hogy velem együtt szidja a bátyját. Éppen elég volt, hogyha elviseli, hogy én ócsárolom és sírok a párnájába, annak tudatában, hogy két szobával arrébb ott van a bátyja összes holmija, amikben akkor legszívesebben eltemettem volna magam, csak hogy érezzem az illatát. De éppen ezért van szükség a kikapcsolódásra. Az a terv, hogy elfelejtem Liot. Vagy így, vagy úgy.

⇞⇟

Tárgy: Re: trip to maui | brie × oli Vas. 04 Aug. 2019, 22:57

Olivia & Brie

Igen, azt látom. - mosolyogtam vissza a legjobb barátnőmre.
Tisztában vagyok vele, hogy mennyire szétszórt és azzal is, hogy erről a lüke bátyám tehet leginkább. Amióta vihar van a paradicsomban és Lio lelépett azóta Oli sem a régi. Folyamatosan elkalandoznak a gondolatai és tíz egész percnél aligha lehetne több időre lekötni a figyelmét, ami valljuk be őszintén elég zavaró tud lenni egy-egy beszélgetés alkalmával. Persze ezt a világsemmi pénzéért nem dörgölném az orra alá, hiszen tulajdonképpen nem tehet róla. Szerelmes és csapások sorozata érte rövid időn belül, szóval még ha tényleg zavarna a szétszórtsága, akkor sem lenne szívem ezzel még inkább fokozni a zavarát.

- Igen, már jártunk itt annak idején a családommal. Rengeteg érdekes hely van a városban amit érdemes megnézni. - lelkesedtem be, majd amikor szóba került a versenyzés akkor döbbenek csak rá, hogy talán annyiban is kellene hagynom a dolgot.
Talán még a testvéremnél is több dolgot tudok róla és most is pontosan látom, hogy mennyire szeretné elkerülni, hogy szóba kerüljön, de mindeközben azt is látom rajta, hogy alighanem minden második gondolata körülötte forog. Érdekes a kettejük kapcsolata és ez már az első pillanatban látszott. Olyannyira szeretik egymást, hogy szinte lehetetlen megfosztani a másik létezésének gondolatától. Mindennél erősebbnek gondoltam és kitartok amellett, hogy ennek a kapcsolatnak nincs még itt vége. Nekik, kettejüknek közös jövőjük van és ez ellen senki nem tehet semmit. Még ők saját maguk sem állhatnak a saját boldogságuk útjába. Emiatt pedig talán egy picit féltékeny is vagyok rájuk, hiszen nekem talán sosem adatik meg ez a varázslatos érzés. Vagy magam, vagy pedig a családom miatt, de én sosem lehetek majd ennyire boldog és szabad, mint amennyire Ők ketten voltak egymás mellett.
- Ezt te sem gondolod komolyan. Ismerlek és nagyon jól tudom, hogy még mindig szereted. Meg se próbáld letagadni, mert úgysem hiszem el. - vágom rá gondolkodás nélkül egy parányi másodpercre megfeledkezve arról, ki is vagyok és már-már egész normális fiatal nőnek érzem magam.
Mindig is tudtam, hogy a szüleim hatalmas nyomás alatt tartanak és irgalmatlan nagy elvárásokat támasztanak velünk szemben. De arról valójában fogalmam sem volt, hogy mekkora befolyásuk van felettem. A kényszeres megfelelés vágyam minden alakalommal fellép amikor tudom, hogy szemmel tartanak és amikor olyan döntéseket kell meghoznom, amivel az Ő életükre is hatást gyakorolhatok. De ez most nem egy ilyen pillanat. Itt mindenki számára csak két fiatal lány vagyunk akik beszélgetnek és várják, hogy tovább utazhassanak az általuk nyaralási célként kiválasztott helyre. Itt és most az lehetek aki lenni szeretnék, akinek valójában lennem kellene és aki valójában lennék is ha talán egy másik családba születek.
- Szép terelés. De igazából nem tudom. Talán azt, hogy megnyugtat és engedi, hogy kikapcsoljak. Ez volt az a város ahol először lehettem egy kicsit szabadabb a forgatások alatt. Mivel itt inkább a szüleinkre koncentráltak és a sok látnivalóra. Nem pedig a két kis koloncra akik akkoriban voltunk Lió-val. - merengtem el egy újabb pillanatra, majd egy újabb korty narancslevet tettem magamévá, miközben arra vártam, hogy miként is fog reagálni.

Tárgy: Re: trip to maui | brie × oli Vas. 25 Aug. 2019, 18:00

Ola i ke ahe lau makani

Egy rövid pillanat erejéig szégyenérzet kerít a hatalmába, mert nem figyeltem rá és mert a gondolataim megint sokkal inkább a bátyja holléte felé terelődnek el, mintsem arra koncentrálnék, hogy végre nyaralunk. Nem olyan friss már a szakítás élménye, de van helyette más, ami miatt főhet a fejem és ha ezt Brie tudná...
Elnézéskérő pillantás nélkül is tudom, hogy nem haragszik rám, sőt őszintén szólva sajnálom, mert két tűz között van és mindkettőnk kínját hallgathatja, most hogy Lio ismét a láthatáron van. Most pedig mégis velem nyaral, annak ellenére, hogy tudja, hogy az út nagy részét a siránkozásom fogja kitölteni. A másik felében pedig valószínűleg a tindert húzogatom majd magányos hawaii fiúk után kutatva.
- Többször kellene nyaralnunk.. - jegyzem meg arra utalva, hogy nem pont a világ másik felére repülés tenne boldoggá, elég volna ha néhány hétvégét kirándulásra szánnánk, mondjuk az ilyen városokra, amik a turistákat annyira nem vonzanák, de ő ismer néhány klassz, felfedezésre váró helyet, amit talán velem is megosztana. - És elcsalni Jules-t is magunkkal.. - jegyzem meg, nehogy véletlenül elfelejtse, hogy ez most ugyan nem jött össze, de igazán dukálna egy hármas program, mikor kétfelől cincálják a szerelmi életem darabjait. Imádnám.
Persze ehhez nem ártana, ha az edzőm is beleegyezne, az pedig sosem egyszerű, hogy hihető indokot találjak ki a világverseny előtti lazsálásra. Most is épp csak azért ment bele, mert a vesztesek nyugalmával könyveli el a teljesítményemet. Nem vagyok jól, nem tehetek róla. Vagyis de, tehetnék róla, hogy jól legyek. Ismerek olyat, aki még nálam is többet tehetne. Nem mintha akarna, vagy a legutóbbi elválás óta, mióta tudja mekkora szükségem lenne rá, itt lenne mellettem... De a lányok itt vannak és csak ez számít. Meg persze Brie sokat mondó pillantása. Hát lehet előtte titkolózni?!
- Nem mondtam, hogy nem, csak már nincs miről beszélnünk.. - emlékeztetem. Hazugság nem hagyja el a számat, de keserű ízt hagy maga után a gondolat, mennyire elidegenedtünk egymástól. Közben pedig néha meghazudtolja önmagát a tény, hogy már rég nem alkotunk egy párt. De a barátnőmnek mégsem megélhetem el csak úgy, hogy mennyire összemelegedtem vele újra. Főleg ha a barátnőm egy személyben az exem húga is. Pedig mennyivel könnyebb lenne, ha tudná velem együtt utálni, amiért inkább a nagyra törő hollywoodi álmait dédelgeti helyettem. - Nem mintha jobban hiányoznék neki, mint a hírnév, amit annyira hajt... - forgatom meg a szemeimet. Már az elején ki kellett volna derülnie, hogy nem lesz jó vége, ha mindketten a saját álmainkat kergetjük. Számíthattunk volna rá, hogy ezek csak egy rövid ideig keresztezik majd egymást, aztán olyan messzire löknek egymástól, hogy annak rossz vége lesz. Valaki szólhatott volna, hogy ne ugorjak bele egy eleve halálra ítélt kapcsolatba, mert megégetem magam. Apa látta volna, ő szólt volna.
- Klassz.. - húzom mosolyra a számat, de nem tudom leplezni, hogy megrándul a szeglete pusztán a neve hallatán. Azt hinném, hogy nem tudja beleszőni őt minden egyes témába, pedig de. És ez így is lesz, hiszen vele nőtt fel, minden gyerekkori emlékében helyet kap, nem úgy, mint az én nővérem, aki tíz évvel ezelőtt csapot-papot hátrahagyva költözött egyik napról a másikra Kanadába, hogy új életet kezdjen. A kapcsolatukat egy kicsit irigylem. Olyan... nem hétköznapi. De ahogy belegondolok, hogy az ismeretlen városban valahol felbukkant a kiskamasz Lio a húgával karöltve, hogy randalírozzanak egy sort, vagy hogy milyen felfordulást tudtak ketten okozni egy-egy forgatáson, egyből elszorul a torkom. - Mármint szabadnak lenni. Mindig is tudta, hogy előtte nem léteznek szabályok, ugye? - mosolyodom el újra, valamivel őszintébben, de még mindig egy hajszálnyira a kiborulás szélétől, ahol táncolok. Nem úszom meg a témát, de a pillantását elkerülöm, még mielőtt a vesémig látna és élből kitalálná a gondolataimat. Az arcom sosem volt alkalmas arra, hogy leplezzem az érzéseimet, pláne a meglepettséget és a szégyent, ami most kiülne rá, ha rátapintana a lényegre.
- Velem mindig anya és az edzőm utazott, akik szigorúan alkalmazkodtak a menetrendekhez, esélyem se volt várost nézni... - rántom meg alig láthatóan a vállamat. Nem neheztelek rájuk, nem is tudtam volna igazán értékelni és nem is nagyon emlékeznék a nevezetességekre. - Persze azért New Yorkban a szabadságszobor megvolt.. Kiharcoltam. - emelem a számhoz a kávét és lassan belekortyolok, majd még egy adag cukorért nyúlok. De ismételgethetném napestig is, akkor sem lennék vele elégedett, nem lenne tökéletes. Ez csak egy reptéri kávé.

⇞⇟

Olivia & Brie

Imádom Oli-t amióta csak először találkoztunk. Mindig is tudtam, hogy nagy mázlista lesz az akinek Ő egyszer odaadja a szívét, pedig akkor még fogalmam sem volt róla, hogy az a bátyám lesz. Így duplán fájdalmas látnom a kínjukat és az összetört világukat. De bármennyire is tartsanak romantikus léleknek, én úgy gondolom ennek még itt nem lesz vége. Nekik közös a jövőjük, erre pedig Ők is hamarosan rá fognak döbbenni, még akkor is ha most még egyikük sem látja.
- Ezzel nem vitatkozom. Bár a versenyek és a folyamatos edzések és felkészülések miatt nem hiszem, hogy beleférne. - biggyesztettem le az ajkaimat szomorúan.
Tény és való, hogy szívesen töltöm az időmet távolt az otthonomtól olyan emberekkel és olyan környezetben ami boldoggá tesz. Oli és Julie pedig abszolút ilyen személyek, még akkor is ha mindannyiunknak megvan a saját keresztje.
- Mondtam neki, hogy legközelebb nem menekül. Nincs kifogás. - mosolyogtam ahogy lelki szemeim előtt felsejlett a másik legjobb barátnőm arca amikor kiderült, hogy ez a nyaralás ütközik az egyik családi programjukkal.

Nem hittem volna, hogy Julie, Oli és én amolyan három muskétás leszünk akikre igaz az állítás, hogy egy mindenkiért, mindenki egyért. De végül mégis így lett és ennek nagyon örülök. Jól megértjük egymást és mindig tudjuk mikor van a másiknak szüksége egy kis törődésre, legyen az negatív vagy pozitív értelmű. Most is tisztán látom Oli-n, hogy valami nyomja a lelkét, de tekintve, hogy nagy valószínűséggel a bátyám a ludas, így nem szeretnék ajtóstól rontani rá, szóval fő a tapintat.
- Nyugottan kövezz meg érte, de én még minidg úgy gondolom, hogy ha nem lennétek mind a ketten ilyen átkozottul makacsoka akkro még lenne remény a kettőtök kapcsolatára a jövőben. Csak úgy mondom... - jegyeztem meg a véleményemet ami szerintem nem is akkora badarság, főleg azok után, hogy én mind a kettejük életébe belelátok egy kicsit.
- Tudod jól, hogy sokszor nem is gondolja végig a dolgokat amket tesz. De biztos vagyok benne, hogy ebben most nincs igazad. - jegyeztem meg halkan, majd milőtt folytathattam volna a kis monológomat inkább megittam a narancslevem maradékát is és úgy hallgattam
- Ismered milyen. Előtte nincsenek akadályok és amit akar azt meg is szerzi, amivel pesze mindig kiakasztott mindenkit. Akkoriban meg amúgy is mindnen más volt. Mi ketten olyanok voltunk, mint a gyerek Bonnie és Clyde. - nevettem el magam ahogy eszembe jutottak az emlékek.
Annyi vicces és mármár komikus helyzetbe belekeveregtünk akkoriban a testvéremmel, hogy azt nem lehet elmondani és mindemellett akkoriban éreztem igazán szabadnak magam, ami azért is durva annyira mivel ott még nem voltam több 4-5 évesnél.
- Ügyi! - mosolyogtam rá jókedvűen, hiszen tényleg ügyi volt, hogy annyit legalább kiharcolt magának.
Tény, hogy megvoltak a maga előnyei a műsornak és a rengeteg utazásnak a sok hátránya mellett. Számtalan olyan helyen megfordultam már amiről mások csak álmodoznak és brutálisan sok olyan dolgot láthattam és megtapasztalhattam amire sokaknak soha nem lesz lehetőségük, vagy alkalmuk. Ezért mondjuk hálás vagyok a sorsnak és a szüleimnek. De ha választani kellene ahelyett, hogy szerető családom legyen akiknek mindenük a család vagy maradjon minden olyan mint amilyen volt akkor egy percig nem haboznék.
- Ennyire borzalmas a kávéjuk vagy csak a fejedbe vetted, hogy cukorsokkot akarsz kapni? - tettem fel a fejemben motoszkáló kérdést amikor megláttam nála az újabb adag cukrot.

Tárgy: Re: trip to maui | brie × oli Csüt. 07 Nov. 2019, 11:02

Ola i ke ahe lau makani

Amikor új közegbe kerül az ember és egyedül érzi magát, elég borúsan ítélheti meg a helyzetet, én is így voltam, mikor cseppet sem számított a véleményem és Montréalba kellett költöznöm. Azóta persze történt velem számtalan jó dolog, de a rossz sem került el. Utóbbit és a negatív gondolataimat igyekszem most háttérbe szorítani és előbbire koncentrálni, hiszen Brie kétség kívül megnyerte magának az "életre szóló barát" címet. Persze még odahaza, Aberdeen városában is voltak barátaim, de talán épp a költözés miatt érzem azt, hogy sokkal közelebb sodort minket az élet egymáshoz, mintha pelenkás korunk óta ismernénk egymást. Jobban mondva - és ismerve az előéletét - sokkal valószínűbb, hogy akkor egyáltalán nem ismernénk egymást.
- Tudom, tudom.. - sóhajtok lemondóan. A sportkarrier már csak ilyen. De most már legalább mindketten túl vagyunk az érettségin, én az első egyetemi évemet is magam mögött tudtam, sok mással egyetemben. Nos, itt volnánk.
- Úgyis kitalál valamit, ami miatt nem ér rá... - forgatom meg a szemeimet, hiszen bármennyire szeretem Jules-t, azt vettem észre rajta az utóbbi időben, hogy inkább nélkülünk tölti az idejét, mint velünk. De az is meglehet, hogy csak az ördögöt festem a falra, és kivetítem rá a sok negatív gondolatomat, amit egyébként igyekeznék a pici dobozba csomagolni, hogy messzire hajítsam. Hawaii-ra minden esetre nem tervezem magammal vinni.
- Én még mindig tartom magam ahhoz, hogy nem kellett volna elköltöznie ahhoz, hogy sikeres rendező legyen. Milyen érdekes, hogy te beéred az itteni egyetemmel is, neki meg... Egyáltalán nem vett számításba, mikor meghozta a döntését. És lehet, hogy makacs vagyok, de nekem nem egy virtuális pasira van szükségem, hanem olyanra, aki esténként átölel és mellettem van.. - kötöm az ebet a karóhoz. Még mindig makacs vagyok és még mindig nehezemre esik beismerni, hogy igazából mennyire hiányzik. Pedig a temetés nem is volt olyan régen és csak felkeltette a más szunnyadó érzéseimet. Cseppet sem kizárt, hogy azért vagyok paprikás az utóbbi napokban, mikor szóba kerül a bátyja. Mert újra elhitette velem, hogy még számítok neki, aztán mégis otthagyott. Az egyébként is labilis érzelmi állapotomnak nem sokat használt. Csak egy állomás volt két depressziós időszakom között. Persze ez már a múlt, ezt is itt hagyom majd a reptéren azokkal a felesleges csomagokkal, amiket nem akarok magammal vinni nyaralni, mert csak lehúznának. Brie pedig most egyedül marad velem, neki kell kirángatnia a sötétből a fényre és aligha könnyíteném meg a dolgát azzal, ha egy nagy depigombóccá változnék.
- Mindig kiakaszt mindenkit... - javítom ki a mondatot ezzel a cseppet sem jóindulatú megjegyzéssel. Az ismeretségünk elején engem is mindig kiakasztott, csak felbukkant, tett néhány megjegyzést, néha ízlésteleneket és már ment is tovább, mintha mi sem történt volna. Persze gyerekként azt hiszem másképp kergetett az őrületbe mindenkit. Mégis elmosolyodom picit azon, ahogy elképzelem a gyerekkori énjüket. Jó lehetett, hogy tudtak egymással játszani. Sam és én.. Kötünk a nagy korkülönbség miatti generációs árok nem hagyta, hogy ilyen kapcsolatot ápoljunk. Sok tekintetben úgy érzem, mintha én annak ellenére, hogy van egy nővérem, egyke lennék. Ezzel pedig úgy gondolom, nem vagyok egyedül, bár erről őt kellene megkérdezni.
- A cukorsokk nem is olyan rossz ötlet, ha figyelembe vesszük mennyire nem bírom a repülést. - gondolkodom el, mielőtt egy újabb tasakkal beleszórnék. Nem is kell felpillantanom, hogy tudjam milyen rosszalló pillantást kaphatok tőle ezért, de nem tart vissza, hogy összekeverjem. Persze a kávé már eléggé kihűlt ahhoz, hogy ne akarjon elolvadni benne a cukor és ettől valóban nem lesz jobb az íze. - A másik verzió az, hogy megiszok fél liter vodkát. De ahhoz talán még túl korán van. - próbálom elviccelni az egészet, de a kávé ugyanolyan pocsék marad. Még nem repült velem hosszú távon, majd a gépen megtudja, hogy mikor felvázoltam neki, hogy bocs, ha letépem a karját minden széllökésnél, azt egyáltalán nem poénnak szántam.

⇞⇟

Tárgy: Re: trip to maui | brie × oli Csüt. 28 Nov. 2019, 22:54

Olivia & Brie

Nem is értem mi van vele mostanában. - csóváltam meg a fejem jelezvén, hogy tényleg nem értem a barátnőm viselkedését.

Amióta csak ismerem Jules-t azóta nem fordult elő, hogy legalább naponta egyszer ne beszéljünk ha máshogy nem akkor telefonon. Most pedig olyan mintha egy vadidegen lenne. Nem találjuk a közös témát és még a közös programok alől is sorra húzza ki magát. Ha Oli most csöppent volna az életünkbe, akkor talán még meg is érteném egy bizonyos fokig a viselkedését, de így... Meg amúgyis, már a kezdetek kezdetén tisztáztam vele, hogy ha nem szeretne Olival jóban lenni, akkor nem kötelező. De Ő úgy döntött, hogy a duoból csináljunk egy triót, most pedig évekkel később mégis úgy viselkedik mint egy sértett kisgyerek. Mindenesetre ember legyen a talpán aki kiigazodik rajta.
- De azt hiszem, ha hazamegyünk akkor komolyan elbeszélgetek vele. - mondtam harciasan, majd belekortyoltam az italomba.
- Jó persze. Valamilyen szinten neked is igazad van és hidd el, hogy totál megértelek. Viszont Őt is megértem, még akkor is ha nem repestem az örömtől amikor megtudtam, mire készül. - sütöttem le a szemem amikor megrohamoztak az emlékek.
Iszonyatosan nehéz helyzetben vagyok, hiszen a testvérem és a legjobb barátnőm között kell igazságosnak lennem. Ez nem éppen a legjobb leosztás, mindenesetre próbálok a lehető legjobban alakítani a dolgokat. A csípős megjegyzésére miszerint Lio mindig kiakaszt mindenkit, csak forgatom a szemeimet. Van benne igazság, de talán pont emiatt a pimasz és kiborító viselkedése miatt kedvelik legalább annyian, mint ahányan utálják. Ez egy olyan adottság ami miatt még sokszor meggyűlhet a baja az életben, viszont épp annyira előre is lendítheti.
- Egyik sem a legjobb megoldás, de bízd rám magad. Garantálom, hogy tudok neked olyat mondani ami miatt meg is felejtkezel majd a repülésről. - vigyorogtam sejtelmesen, miközben rápillantottam az órámra és ezzel egyidőben meg is hallottam a hangosbemondóban, hogy beállt a gépünk és ideje felszállnunk.
- Jobb ha indulunk, mégmielőtt lekéssük a gépet. - pattanttam fel a helyemről és miután magamhoz vettem a táskámat és a kézi poggyászomat, továbra is sejtelmesen vigyorogva vártam rá.
Miután végre Oli is rászánta magát arra, hogy elinduljon belekezdtem a mesélésbe. Fogalmam sincs arról, hogy miért ekkora nagy szám, hogy randiztam Jordannal, de már az első pillanattl kezdve elakartam újságolni Oli-nak. Érdekel a véleménye és talán ez a csajos lelkendezér egy kicsit eltereli a figyelmét.
- Találd ki, hogy kinek volt egy eszméletlenül helyes sráccal egy fantasztikus randija két napja? - pillogtam rá bohóckodva, miközben egy kisebb tömegen próbáltam meg keresztül navigálni magunkat.

Tárgy: Re: trip to maui | brie × oli Vas. 19 Jan. 2020, 09:07

Ola i ke ahe lau makani

Miután otthon magam mögött hagyni kényszerültem a barátaimat és az egész életemet, jóval érzékenyebben érint ez a téma, mint minden egyéb esetben. Túl sok veszteség ért alig egy év alatt. Néha azt érzem, hogy ez már kéz a kézben jár velem. Előbb apa, aztán egy országnyi újdonság, aztán Lio, most anya és talán Jules is.. Persze Jules nem halt meg, így talán még szörnyűbb belegondolni, hogy ő saját akaratából döntött úgy, hogy elhanyagol minket. Az egyedüli, aki itt van nekem, Brie... Na meg a nővérem, akinek a viselkedése hagy némi kívánnnivalót maga után.
- Elegem van a komoly beszélgetésekből.. - vallom be magam elé meredve. Mostanában jóval több részem volt benne, mint akartam. Ez egyik fiatalt se derítene jó kedvre, nem csak engem érint ilyen rosszul. Főleg ha figyelembe vesszük a helyzetet és a történteket. De most nem egészen erre kellene koncentrálnom. De nem tudom min érdemes inkább agonizálnom, ha már mindenképp járni szeretnének az agytekervényeim a stressz miatt. A történtek és az előttem álló repülőút mind elég negatívan hatnak rám.
- Nem várom, hogy egyikünk vagy másikunk mellé áll ebben a csatában, de jól esik, hogy neked elmondhatom, és meghallgatsz.. - jelenik meg az arcomon egy apró mosoly. Szükségem van ugyanis a tanácsaira, arra hogy külső szemmel lásson minket, engem. Még akkor is, ha makacsságomnak köszönhetően aligha mondható el, hogy sokszor megfogadnám a tanácsát. Az a szerencsém, hogy habár ezt néhányszor már a fejemhez vágta, sosem haragudott érte igazán.
- De ne keseredj el nagyon, ha mégsem jön össze a figyelemelterelés.. - vált a kedélyem egy kissé jobb irányba, amin még én is meglepődöm. De választ, magyarázatot és sztorit persze nem kapok azonnal. Utálok várni.
A gépünk viszont nem vár ránk, úgyhogy lassan megindulunk a csekkolási pont felé, feladjuk a csomagunkat és beállunk a sorba, ami már a repülőre vezet.
- Hogy micsoda? - kerekednek ki a szemeim azonnal, talán még a körülöttünk lévők is tisztán látják rajtam a meglepettséget. Na nem azért, mert annyira elképzelhetetlen lenne, hogy az én világszép barátnőm randizzon valakivel, hanem mert az az elképzelhetetlen, hogy mindez két napja történt és én még nem tudok róla.. - Mindent tudni akarok! Ki az? Honnan ismered? Kedves? Fogadok okos... - záporoznak a feltevéseim. Az ugyanis aligha elég a barátnőmnek, ha valaki jól néz ki.

⇞⇟

Tárgy: Re: trip to maui | brie × oli Szer. 19 Feb. 2020, 19:22

Olivia & Brie

Türelmesen és figyelmesen hallgattam végig a barátnőm minden egyes szavát, és rá kellett döbbennem mennyire más most, mint máskor. Megviselték a történtek, amin mondjuk nem lepődöm meg.

Ő mindig az a személy volt a baráti hármasunkban, aki bírta strapát és akire bármikor bármiben lehet számítani. Ezt pedig bárhogy is, de viszonoznom kell és nem csak azért mert így helyes, hanem azért is mert megérdemli. Ő tényleg megérdemli.
- Rám bármikor számíthatsz, ezt nagyon jól tudod. Még akkor is ha amúgy letojod amit mondok. – forgattam meg a szemeimet, de aztán az én arcomra is ugyanúgy ki ült az az aprócska mosoly.
De ahogy a figyelemelterelésről kezdett beszélni a mosolyom egyre csak szélesebb és szélesebb lett. Ugyanis én tudtam valamit, amit Ő nem és éppen emiatt húztam is az időt, hogy még inkább felcsigázzam a kedélyeket.
A csomagjaink már a gép irányába vándoroltak, mi pedig mint az apró kis heringek úgy álldogáltunk és vártuk, hogy zsilipkapun áthaladhassunk amikor ledobtam a bombát a barátnőmre. Amivel alighanem egy darabig ellesz és reményeim szerint eszébe sem fog jutni az hogy egy repülőn ülünk és egy csodavilág felé utazunk.
A várt hatás nem maradt el és ha nem nevettem volna annyira az arckifejezésén akkor talán még bizonyítékként le is fényképeztem volna, hogy aztán ezzel cikizzem rosszabb napjain.
- Látnod kellett volna magad az előbb. – kuncogtam még mindig jókedvűen.
Viszont ahogy haladtunk előre egyre csak záporoztak a kérdések Oli-ból és ahogy az agyamban egyből jöttek a válaszok rá kellett döbbennem, hogy talán ez komolyabb lesz mint eddig bármelyik kapcsolatom volt valaha is.
- Tudod említettem, hogy anyáék találtak nekem egy másik nagyon jó dokit? Na nála futottunk össze, de szó szerint. – villantak fel lelki szemeim előtt a történtek emlékképei.
- Jordan Evans-nek hívják, és az új dokim a nagynénikéje. – kezdtem bele a mesélésbe, mikor már végre beszállhattunk a gép utasterébe.
- Most költözött a városba, az egyetemen tanul, és annyira kedves, vicces, megértő és minden ami az itteni srácokra nem jellemző. – lelkendeztem és miután végre elfoglaltuk az üléseinket, folytattam még egy kicsit a mesedélutánt.
- Képzeld elvittem a táncterembe. – jelentettem ki büszkén, hiszen a táncterem számomra egyfajta szentély ahová szinte soha senki nem teheti be a lábát rajtam és a táncpartneremen kívül. Eddig még talán Oli is vagy kétszer ha volt ott, pedig Őt nem egy-két hete ismerem már.

Ola i ke ahe lau makani

A nyaralás gondolatának már most várakozással kellene eltölteni, én viszont már megint csak a múlton kesergek. Persze nyilván van is min szomorkodnom, de nem ezzel a felfogással indultam el. Csak épp újfent hagytam, hogy átvegye felettem a hatalmat a letargia, mint mostanában bármelyik pillanatban, mikor nem koncentrálok eléggé arra, hogy önmagam maradjak. Nagy sóhajjal nyugtázom magamban, hogy nem hagyhatom így eltelni ezt az utazást, és ha törik, ha szakad, nekem most meg kell emberelnem magam és minden kínzó problémát itt hagyni a chicagoi reptéren. Majd hazafelé felveszem ezt a csomagot, bár őszintén szólva az sem zavarna, ha örökre itt maradna és nem kellene tovább cipelnem. Minden esetre mindkettőnk megérdemel egy szuper nyaralást, efelől semmi kétségem sincs.
- Tudom... - adom be végül a derekam. Igaza van, mindig meghallgat és sokszor nem csak ennyit tesz, hanem ő maga is megoldást akar találni az én problémáimra. A tanácsai viszont olykor elég távol állnak tőlem, így hajlamos vagyok figyelmen kívül hagyni őket, mégsem haragszik miatta. Inkább meghallgatja újra minden bajomat. Pótolhatatlan az életemben és nem csak azért, mert az éjszaka közepén is felhívhatom és nyíghatok neki, hanem mert ténylegesen kiáll mellettem még a saját bátyjával szemben is.
Oké, nyilvánvalóan mégis elég jól sikerül neki a figyelemelterelés, másként nem bámulnék rá elképedt arccal, miközben a sorban állók között sokan kétkedő pillantást vetnek a párosunkra. Nem igazán foglalkozom velük, inkább csak a barátnőmet figyelem, hátha valami hülye tréfát űz velem. Mi az, hogy nem avatott be engem? Így kell megtudnom?
- Ne merj nevetni rajtam! - méltatlankodom, mintha lenne okom megsértődni. Persze valójában nincs, hiszen úgy magamba voltam zuhanva, hogy észre sem vettem rajta a figyelmeztető jeleket, hogy őt bizony valami vagy valaki nagyon is mosolyra fakasztja.
- Aha, az új doki.. - bólintok és minden részletre alaposan figyelek. Máskor nem érhetnek ilyen meglepetések! Már épp megfordulna a fejemben, hogy mi a francot kereshet az a srác Brie dokijánál, mikor elég kézenfekvő magyarázatot kapok rá. Tessék, csak ki kell nyitnom a fülem és a szemem, nem olyan nehéz ez... Közben persze figyelek, hogy hová lépek, senkin nem akarok ugyanis átesni, míg megtalálom a helyemet. Egész jól megy, nem fogott még el a para, mert felléptem a repülőre, máskor pedig már rég remegek mint a kocsonya. Azt hiszem a barátnőm elég jó módszert talált arra, hogy teljesen megfeledkezzem arról, hol is vagyok tulajdonképpen. De ez még mindig nem jelenti azt, hogy nem fogom eltörni a kezét, míg felszáll a gép és nem ismétlem meg a mozdulatsort leszálláskor.
- Hova valósi? - szegezem neki a kérdést. Minden érdekel, amit csak tud róla. Ha ennyire fülig ér miatta a szája, akkor érdemes felvennem a fonalat. Nem mintha be kellene jelentenie nekem, ha randizik valakivel, de azért odafigyelek én rá! A bátyja egyébként sincs itt, hogy szemmel tartsa a srácot.
- Ti a táncteremben randiztatok? - hűlök el látványosan a gondolatra. Na persze, én hónapokig könyöröghettem neki, hogy hadd üljek be megnézni egy próbát, addig a terem közelébe sem engedett, őt meg azonnal meginvitálja?
- Te beleestél.. - mondom ki a nyilvánvalót. Ez az egyetlen logikus magyarázat minderre. A barátnőm szerelmes.

⇞⇟

Olivia & Brie

Türelmesen és figyelmesen hallgattam végig a barátnőm minden egyes szavát, és rá kellett döbbennem mennyire más most, mint máskor. Megviselték a történtek, amin mondjuk nem lepődöm meg.

Tényleg vicces volt ahogy Oli reagált erre az egész Jordan helyzetre. Nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fogom lepni, hiszen alapjáraton jó megfigyelő és azt hittem már réges-régen kiszagolta, hogy van velem valami.
De ezek szerint még mindig eléggé maga alatt van ahhoz, hogy mind ebből nem vett észre semmit. Ami pedig azt jelenti, hogy én jobban elvesztettem a figyelmem Jordan miatt, mint gondoltam.
- Albertából jött, ott van a szüleinek egy farmja. De most ameddig az egyetemre jár, a nagynénikéjéhez költözött. – meséltem lelkesen, miközben csillogtak a szemeim és alighanem úgy festhettem, mint egy fülig szerelmes tinilány aki csak áradozni tud a kiszemeltjéről.
Valahogy sejtettem, hogy erre a témára rögtön le fog csapni. Na igen, nem megszokott tőlem, hogy csak úgy beengedek valakit a tánctermembe. Sőt inkább az a jellemző, hogy nem engedek be senkit. Ebből is látszik, hogy Jordan számomra valami egészen mást jelent, mint az eddigi srácok akikkel dolgom volt a múltban.
- Nem teljesen így volt, de tény, hogy a végén ott kötöttünk ki. – rebegtettem a szempilláimat.
Az a nap elég mély benyomást tett rám, és azt hiszem hosszú idő óta akkor éreztem magam először élőnek és elevennek. Azóta pedig nincs megállás és nem csak szerintem, de az orvosom szerint is aki mit sem tud az egészről.
- Egész nap együtt lógtunk és megkért, hogy mutassam meg a városban a kedvenc helyeimet. Így kötöttünk ki a táncterem előtt. Aztán mire észbe kaptam volna már bent is voltunk és éppen lassúztunk az egyik kedvenc zenémre. Szóval az egész csak úgy jött. – csacsogtam, miközben az este emlékei megrohamozták az elmém.
- Dehogy estem. Én nem szoktam csak úgy pikk-pakk szerelmes lenni. – próbáltam elhessegetni a lehetetlen kis képzelgését.
Mégis, hogy a fenébe lehetnék én szerelmes. Jó tényleg szeretek Jordan közelében lenni és sokszor gondolok rá, meg rengeteget beszélünk, de ettől még…. Basszus… Tényleg beleestem. De ez mégis hogy a fenébe történt meg?
- Várj, mutatok neked róla egy képet. - vettem elő a telefonom, miután elfoglaltuk a helyünket a gépen.
Sietősen végig görgettem a képeimet amiket azon a napon csináltam és sorra mutogattam a barátnőmnek a szóban forgó sráccal készült közös képeinket.
- Annyira más, mint az otthoni srácok. – jegyeztem meg hallkan, elmélázón.

» Homecoming - Brie & Lio
» Brie & Jordan × You're my Kryptonite!
» Brie & Jordan × Are you ready for some sightseeing?