welcome to montreal!

Lisette & Rhydian

Jó, ezt jól elbasztam. Bevallom. Az biztos, hogy innen nem lesz egyszerű kijönni, de egy próbát azért csak megér nem? Milyen próbát? Egyszerűen nincs más lehetőségem. Tovább kell csinálnom.
Mikor magamra veszem az inget, nem mondom, meglep, hogy kommentálja, azt hiszem ez azért nála már haladás. Eddig csak nagyrészt némaságba burkolózott. Na jó, kivéve, amikor bevedeltük az italt, de ezen kívül nem sokat reagált, furcsa, hogy épp most kezdi el. Az is lehet, hogy ez valami olyasfajta hadviselés, aminek az a célja, hogy minél hamarabb lekopjak.
Aztán az a sóhaj is. Már-már oldalra biccentett fejjel egy kicsit szemlélem, hogy biztos legyek benne, hogy ő ül ott az ágyon vagy valami istenverte hasonmás? Az elég abszurd lenne, ha Rhydnek is lenne egy.
Mintha megtört volna egy kicsit. Ha így van, akkor viszont tényleg meg kell ragadjam az alkalmat, hogy felnyissam a szemét kicsit.
- Igen, ezért – helyeslek, aztán leülök az asztal melletti székre, tisztes távolságban tőle, hogy egy pillanatig se érezze, hogy ráakaszkodnék. – Azért nem változott, mert mindenkiben őt akarod látni. Meg mindenhol őt akarod látni. Ne érts félre, tudom, hogy ez nehéz, de ha mindenben őt keresed és ellenállsz, nem fog menni – vázolom fel a helyzetet. Mert tulajdonképp eddig ezt csinálta. Passzivitást mutatott, ami persze normális a gyászban, de muszáj kimozdítanom belőle. – Engedd, hogy segítsek, Rhydian – teszem hozzá, majd keresztbefonom a lábaimat magam előtt. Látom rajta a feszültséget, hogy mindjárt felrobban, az csak megerősíti, hogy ki is mondja.
- Üvölts, ha úgy érzed – vonok vállat. – Amíg szekrényt nem borogatsz, nincs nagy baj – mosolyodom el halványan. – Kibírtam már egyet, s mást. Komolyan… Ne azt a kurva vodkát tartogasd a szádban, már lassan nem is érzed az erejét. Vezesd le a feszkót. Üvölts – tárom szét a karom. Elég nagy ez a kibaszott apartman, a falak is jól hangszigetelnek, szóval tényleg megéri. Türelmesen várom, hogy mi fog történni, majd vagy így, vagy úgy, de folytatom az ajánlatot.
- Mindjárt elmegyek már, ne aggódj, csak előtte még van egy javaslatom – préselem össze az ajkam. – Mondhatsz nemet, sőt, azt is fogsz mondani elsőre, gondolom, de ha ép ésszel belegondolsz, akkor rájössz majd, hogy nem hülye ötlet ez – kezdek bele, és azon agyalok épp, hogy lenne a legjobb tálalnom úgy, hogy ne akarjon rögtön kihajítani a szobából. – Szóval arra gondoltam, hogy közeledned kellene más nő felé – biccentem oldalra a fejem figyelve, hogy milyen reakciót váltok ki ezzel belőle. – Szívesen segítek, hidd el, ezzel elérheted, hogy ne őt lásd mindenkiben – próbálom erősíteni benne a tényt, mert eddig valószínűleg tök hülyének fog nézni. – Nem a szexre gondolok – toldom hozzá, mielőtt még arra asszociálna. Bár ez a tegnapi után elég hihetetlenül hangzik, de most tényleg ez a tervem. Majd türtőztetem magam, na.
- Na?

Lisette & Rhydian

I wish there was another way out…

Jól hiszi, valóban az a célom, hogy minél hamarabb lekopjon, de hogy meg-megszólalok olykor, az nem valami spéci, erre irányuló taktika, hanem annak a jele, hogy nem bírom már idegekkel ezt az egészet. Nem csak őt, hanem az egész helyzetet, hogy itt vesztegetem a napjaim a semmire, miközben az életem széthullott, és a cégemet is magára hagytam. De ami még rosszabb, hogy nem tud annyira érdekelni, mint amennyire tudom, hogy kellene, hogy érdekeljen. Nem érdekel igazán semmi, de közben a semmitől is megőrülök már, folyamatosan fortyog bennem valamilyen szándék a változásra, hol erősebb, hol gyengébb, de sosem érem el; nem tudok szabadulni ebből az állapotból, mert valahányszor azt hiszem, egy kicsit jobb, valami mindig visszaránt. Ezt vajon már őrületnek hívják? Vagy hol húzódik a határ?
Nagyon haragszom Lisre, összességében viszont be kell látnom, mégsem vele van a legnagyobb problémám, ő csak egy unatkozó, kattant ápolónő. Vagyis valami afféle. Nincs kedvem hadakozni vele, sem némán hallgatni a hülyeségeit, de beszélgetni, vagy üvöltözni se. Nincs kedvem elviselni a szobámban, de egyedül lenni se. Az egyetlen, amiben biztos vagyok, hogy tényleg be fogok golyózni, ha ez a helyzet még sokáig fennáll. És ezt az egész itt tartózkodásomra értem.
- Azt hiszed, ez ennyiről szól, igaz? Hogy ellenállok, vagy sem. – Habár ideges vagyok, ez a mondat nem tisztán dühből születik, hallhatja is a hangomon, hogy a hangulatom kezd inkább kiábrándulttá és melankolikussá váltani. Tudom, hogy nem érti, de honnan is érthetné. Én se értem igazán.
- Nem akarom őt látni, érted? És gondolni se akarok rá. Nem akarom éjszakánként újraélni a legszebb, sem a legnehezebb jeleneteket. És benned, vagy épp másban sem akarom viszontlátni a vonásait, hallani a szavait… - veszek egy nagy, mély lélegzetet. – Ha ezt akarattal ki tudnám kapcsolni, már megtörtént volna. Lehet, baromi mazochistának tűnök, de az igazság az, hogy nincs kontrollom fölötte.
Nem tudom, miért magyarázom neki, azt se, hogy van-e bármi értelme, de abból is elegem van mostanra, hogy az időm nagy részében össze vagyok zárva vele, ha akarom, ha nem, mégis halvány fogalma sincs róla, mi a valós helyzet. Csak feltételezésekkel közelít. Mert mivel is dolgozhatna mással, ha kizárom, minden mással együtt.
Engedjem, hogy segítsen? Ugyan. Nem hiszem, hogy arra lenne szükségem, hogy halálra idegesítsen. Sem arra, amit tegnap éjjel művelt.
- Nem akarok üvöltözni. És légy oly szíves, ne is provokáld ki – nyelem tovább az italt, miután már kellőképp elzsibbadt tőle a szám. Javaslata? Nem látszik, mert épp háttal állok neki, az ablakon kibámulva, de a szemöldököm aprót, félcinikusat mozdul felfelé.
- Ép ésszel – nevetek bele szintúgy cinikusan, erőltetetten, miután ezt a két szót kiejti egymás után. – Ahhoz rossz alanyt választottál. – De most már hallgatom, mi az az elmés javaslat, amivel élni akar. Mikor viszont meghallom, egyrészt csalódott vagyok: szóval jön a sablonos elképzelés, miszerint úgy tedd túl magad egy szakításon, hogy újra becsajozol, itt most azért elég másról van szó. Másrészt fel is bosszant a feltételezés, hogy a szex majd mindent megold. Az a más nő, tekintve hogy be vagyok ide zárva, rajta kívül más aligha lehet. Tényleg ennyire hülyének néz? Értem én, hogy unatkozik, de ez azért túlzás.
- Csakhogy nem akarok közeledni más nők felé. Ez az egy probléma van a képeltben – világítok rá az egyetlen tényre, amit figyelmen kívül hagyott. Ahogy azt mondja, nem szexre gondolt, mintha csak olvasna a gondolataimban, még inkább nem tudom hova tenni az ötletet.
- Akkor mire? Szedjünk rózsát a kertben? – kérdem ironikusan. Nem értem, mire akar kilyukadni. – Vagy mégis hogy képzelted ezt el? – fordulok meg végszóra, és rápillantok. Mindig reménykedem, hogy mikor megfordulok másképp lesz, de nem, most is ugyanúgy Briana ücsörög velem szemben, mint ahogy megszokhattam már. Csakhogy képtelen vagyok.

Lisette & Rhydian

Komolyan kezdem sajnálni, de nem mondhatom neki, hogy normális, hogy bennem Brie-t látja, mert az ikre vagyok. Bár biztos másban is őt látja, nem csak bennem, csak nálam nehezített a pálya egy cseppet.
- Nem mondtam, hogy ennyiről szól, de mondjuk kezdhetnél azzal, hogy megpróbálsz nem púpként a hátadon rám tekinteni, hanem valaki olyanra, aki ha hagyod, segít. Tudom, hogy ez a tegnap este után elképzelhetetlennek tűnik, de ha adsz három napot, akkor bizonyítok – ajánlom fel, kicsit előre dőlve a széken, megtámaszkodva a peremén. A szavai hallatán már éppen mozdulnék is, hogy egy kicsit közeledhessek felé, lévén úgy csak nagyobb hatása van a mondandómnak, de… most valószínűleg többet ártanék vele, mint használnék, így vissza is huppanok. A végére még én is sóhajtok egyet.
- Megvizsgáltad már hogy miben hasonlítok a volt feleségedre? A külsőségektől és a mélyen bujkáló tulajdonságaimtól eltekintve, mert azokat ugyebár még nem ismered. Próbáld meg. Ha nem akarod, nem kell elmondanod, de rá fogsz jönni, ha csak végig gondolod, hogy nem látható sok hasonlóság. – Végtére is, ez egészen biztos, hogy az ebből levont következtetése az lesz, hogy valóban, össze sem vagyunk hasonlíthatóak. – És ha megvan, akkor erre kellene koncentrálni, és nem arra, hogy nekem is szőke a hajam, mint az övé volt – tanácsolom, bár az már más kérdés, hogy valóban él-e majd ezzel vagy csak bedugja a fejét a homokba, mint eddig olyan sokszor tette.
A kérésére elmosolyodom. Még hogy kiprovokálni? Én? Hát olyannak ismer? Hát mondjuk igen, ezt még én is tudom magamról, hogy képes lennék megtenni.
- Nem volt választási lehetőségem, csak a „kezembe nyomtak” – próbálok egy kicsit viccelődni, bár a hangulatán nem valószínű, hogy most bármi is lendítene, eléggé maga alatt van a drága. – Nem vagyok pszichológus, csak próbálkozom, oké? Szeretnéd, hogy küldjek egy pszichológust? – érdeklődöm, bár gondolom, azt is épp a háta közepére se kívánná.
- Miért nem? – szegezem neki a kérdést, mert annál a sablonos válasznál, hogy „mert nem rég halt meg a feleségem”, jó lenne egy kicsit többet tudni. Azért hozzáteszem a gondolatot, hogy ne szexre gondoljon, de látszólag mást nagyon el sem tud képzelni.
- Az sem egy rossz program – nevetek fel halkan, mikor megfordul és tekintetem a felsőtestére siklik, majd vissza az arcára. – Elsősorban ilyen-olyan programmal, amik lekötik az érdeklődésed is és nem agyalsz folyamatosan mindenfélén. Ha az téged megnyugtat, akkor meghúzhatunk egy határvonalat is, amit tilos átlépni – próbálom ezzel meggyőzni, ha benne van, akkor le is fektethetjük az alapokat. – Kezdhetnénk akár az edzőteremben is. Te, én, meg a löttyedt combjaim. Kiváló feszültség levezetés – mosolyodom el, ahogy eszembe jut a tegnapi oltása, amire még a kisebb emlékezetkiesésem ellenére sem tudok nem emlékezni. Tényleg löttyedtek?
- Szóval azt mondanánk mondjuk, hogy szexig nem mehet a közeledés, de mondjuk a flört simán, idővel csók is. Mit gondolsz? – állok fel a székről és pár lépéssel ugyan közelebb megyek, félúton irányt változtatok és csak az elsősegélydobozhoz megyek, ami az egyik fiókban van, hogy bevehessek egy aszpirint, mert kezd fájni a fejem a tegnap után. – Csak azt ajánlom, hogy végre érezd jól magad…

Lisette & Rhydian

I wish there was another way out…

Már épp kezdenék közbeszólni, hogy ez sokkal könnyebb lenne, ha nem púpként viselkedne, de aztán magától kimondja, ami a fejemben jár. Aláírom, én sem lehetek egy élményszámba menő páciens, bár halvány fogalmam sincs, hogy mások milyenek lehetnek, nem kötöttem túl nagy barátságokat, mióta itt vagyok. Próbálok elszigetelődni. Nem akarom hallgatni sem a szentbeszédet, se az együttérzés-nyilvánításokat, de még csak az sem érdekel, hogy ki miért került ide.
- Három napot? – Ez a konkrét intervallum furcsának tűnik. Miért pont hármat? Mi történhet három napon belül, amire eddig nem volt lehetőség? Nem értem. De inkább meg sem próbálom. Azért a hangsúlyom elárulja, hogy erre várnék némi magyarázatot, de nem kezdek kapásból ellenkezni. Végül is teljesen mindegy, úgyis itt kell vesztegelnem.
A következő kérdése azért fejbe vág.
- Még mindig a feleségem – igazítom ki abszolút reflexből. De hogy ezzel mit akarok, azt magam sem tudom. Egyszerűen még sosem gondoltam rá volt feleségként, ám amint kimondom, meg is bánom.
- A külsőségektől és a tulajdonságoktól eltekintve? – ráncolom a homlokom. – Ennek semmi értelme. Akkor mit figyeljek? – Elvileg amúgy is csak az én fejemben létezik mindez. Gondolom, a valóságban azon kívül, hogy szőke és kék szemű, nem sok mindenben hasonlít rá, jellemben meg aztán végképp nem.
- Nem arra értem – ingatom meg a fejem fásultan, és megforgatom a szemem. – Hanem a javaslatodra. Amihez ép ésszel való gondolkodást vársz – magyarázom, de végül is teljesen mindegy, nem volt olyan lényeges betoldás. – Nem, kösz – zárom rövidre még az elején a pszichológusra vonatkozó felajánlását. Az hiányozna még.
Hogy miért nem akarok más nőkhöz közeledni? Ez nem is értem, mért kérdés.
- Mert nem érdekelnek – vágom rá, bármiféle átgondolás nélkül, magától értetődően. – Untatnak, fárasztanak, idegesítenek, és teljesen hidegen hagynak. – Ha szükséges még jobban kifejtenem a kérdést. És szerintem ez még egy jó ideig így is marad.
Ha sértődékeny típus lenne, akkor ezt most akár magára is vehetné, de ha mást nem is, azt mostanra már megtanultam róla, hogy a legkevésbé sem az. Lehet, nem azén tisztem ezt megállapítani, de olybá tűnik, mint valami szociopata.
- Szóval ilyen-olyan programok, és folyamatosan mindenféle. Ez aztán konkrét tervnek hangzik, elismerésem – füttyentek halkan. Ezt az említett határvonalat legszívesebben az apartmanom küszöbénél húznám meg, de ezt inkább már mégse teszem hozzá. Tudom, hogy erre nincs lehetőség.
A löttyedt combjainak felemlegetésén viszont én is elmosolyodom, és ezzel együtt el is fordítom róla a tekintetem, és féloldalasan visszafordulok az ablak felé. Hagyom, hogy még egy korty vodka végigégesse a torkom.
- Délutánra fel akarom hívni az edzőm. – Most leginkább a thai box az, aminek szükségét érzem. De ez az egész ötlet, amit vázol, teljesen abszurd.
- Azt mondom, hogy nem tudom elképzelni. – És ez momentán teljesen őszinte. – Ha megcsókollak, nem téged csókollak, hanem a feleségemet – fűzöm hozzá halkabban, mint ahogy erre már kétszer is adódott példa. Olyan opció jelenleg nem létezik, hogy jól érezzem magam. Maximum jobban, ha valami el tudja érni, hogy ne agyaljak állandóan. Épp ezért iszom, a másik meg a thai box, bár az edzőm többször is fenyegetőzött már vele, hogy ha még egyszer piásan megyek edzésre, ő fogja lemondani a többi alkalmat. Tudom, hogy igaza van, de nehéz betartani.

Lisette & Rhydian

Három napot mondtam, de kicsit jobban belegondolva, az lehet nem elég hosszú intervallum. Három nap alatt sokat el lehet érni, ha engedi, de mi van, ha még utána is azt fogja mondani, hogy nem? Akkor az isten se veszi rá, hogy bármire is rábólintson az elkövetkezendőkben.
- Három napot a tervemmel – bólintok végül, most már nem akarok segget csinálni a számból. Tök mindegy, elég nagy hülye vagyok, hogy bevállaltam, de hátha sikerrel járok. Muszáj lesz!
Ahogy kijavítja a mondatom, halkan sóhajtok és azért elönt egy kicsit a düh. Hogy lehetséges az, hogy Brie egy kurva szóval nem említett engem az éveken át tartó kapcsolatuk alatt? Ha ezt nem osztotta meg vele, akkor még ki tudja, mennyi mindent titkolt, de hát nem is lepődöm meg, mindig is ilyen volt. Ennek ellenére nem javítom én is ki a mondatát, de ha rám néz, akkor kicsit kiolvashatja a tekintetemből a véleményem erről.
- A viselkedésemből például. A tulajdonságokat is összevetheted, de az a helyzet, hogy nagyon sok olyan van, amit még nem mutattam meg magamból neked, szóval nem kapsz teljes képet – magyarázom és remélem, hogy kezdetnek ez megteszi. Átgondolja és rájön, hogy nem hasonlítok Briere. Mert nem. Sosem akartam.
- Ja, hogy arra – mosolyodom el az apró félreértésen, ami az előbb született meg kettőnk között.
A pszichológust várhatóan élből elutasítja, pedig nem ártana neki, de végül is, ez nekem csak jó, ha úgy nézzük. Nem baj az, ha csak velem érintkezik nagyrészt, ahogy azzal sincs, ha nem jön rendbe túl gyorsan. Ettől függetlenül persze nyilván segítene neki, ha kibeszélné a dolgait.
A válaszát érdeklődve hallgatom, a szemöldököm pedig szépen lassan, felemelkedik, az utolsóra pedig teljesen felszökken.
- Azt azért kétlem – nézek rá olyan tekintettel és félmosollyal, amiből tisztán leszűrheti, hogy a tegnapi tavi kiruccanásunk folytán azért mégiscsak az ellenkezője bizonyult be. – Szerintem nem kellene általánosítanod – állapítom meg, habár elképzelhető, hogy untatom, fárasztom és idegesítem –az utóbbi úgy tűnik kifejezetten jól megy mostanában-, na de hogy hidegen hagynám, azt már nem tudja elhitetni velem.
- Hjaj Rhydian, ne legyél már ennnnyire tele iróniával. Te is javasolhatsz megoldást. Szerinted az jobb, ha begubózol a sarokba és várod, hogy majd magától minden megoldódjon? Rossz hírem van, nem fog. Itt vagyok bassza meg és azon vagyok, hogy segítsek, de te élből ellöksz. Veszítenivalód nem sok van, mégsem akarsz erre gondolni sem. – Komolyan mondom, mindjárt sztrájkot indítok ellene és majd nem jövök be öt napig hozzá, nem hozok neki egy kurva üveg piát sem és akkor majd meglátjuk, mit szól az egészhez. Ha engem nem is, az alkoholt biztos hiányolni fogja.
Azért végre jó látni, hogy egy kicsit is mosolyra görbül a szája, fénykép kéne róla, olyan ritka jelenség.
- Rendben, jó ötlet. Ha az kikapcsol, akkor csináld is – helyeselek, majd a kérdésemre adott válasza elgondolkodtat egy kicsit. Nem gondoltam, hogy a végére saját magam ellensége leszek majd, de jelenleg itt állok.
- Az elején lehet, hogy így lesz. De mi lenne, ha adnál egy sanszot neki? Nem kell megcsókolnod, ha nem akarsz, na. Ettől félsz? Nem fogom rád erőltetni magam, Rhydian. És ha abszolút nem is akarsz adni egy lehetőséget ennek az egésznek, akkor mi megyünk is – pattanok fel és elveszem tőle a vodkásüveget, a gint és a bontatlan töményt is a mellkasomhoz ölelem, hogy aztán elinduljak kifelé. All or nothing!

Lisette & Rhydian

I wish there was another way out…

A tervével. Szóval az is van. Nagyszerű. Nem mondom, hogy nem fogan meg bennem némi kíváncsiság, hogy mégis mi a nyavalyáról beszél, de ahhoz azért mégsem elég, hogy rákérdezzek. Inkább nem is akarom tudni, mi jár a fejében. Az eddigiek alapján semmi bizalomgerjesztő.
- Alig várom – préselem ki magamból az ironikus választ. Igaza van, tényleg másból sem állnak a reakcióim, mint tömény iróniából és elutasításból, de mégis mit vár tőlem. Szó nélkül ki is hajíthatnám innen. Igazából azt sem tudom, hogy mért nem teszem. Talán mert a huzamos egyedülléttől egy halvány fokkal még mindig jobban tartok. Kibaszott, ördögi kör ez. Valahol tényleg szükségem van rá, még ha utálom is beismerni, de közben elviselni sem tudom.
- A viselkedésed teljesen más – fűzöm hozzá halkan a szavaihoz, mintegy igazolásképpen, amint kezdem sejteni, hogy mire akar kilyukadni ezzel. Ha a vizuális ingerek helyett erre koncentrálok, akkor talán van esély, hogy kevésbé csapjam be magam általuk. De ez baromi nehéz feladat. Őszintén szólva kétlem, hogy folyamatosan képes lennék rá. És ehhez az is szükséges, hogy minél mélyebben megismerjem, és emlékeket szerezzek vele, tudatosítva, hogy Elisabeth-tel vagyok, és nem Brie-vel. Hogy ne csak egy idegen árny legyen a fejemben, amit Briana könnyűszerrel magába szippant, hanem egy másik húsvér, lélegző, ismerős ember. Akivel nem keverhetem össze. Hirtelen én is meglátom, hogy ez talán – talán – járható út lenne, de az már egy másik kérdés, hogy mennyire akarom.
A válasza viszont gyorsan felbosszant. Hát csak ne kételkedjen benne, ha azt mondom.
- Amit tegnap műveltél, arra bárki reagált volna. Ez még nem bizonyít semmit. – Léteznek bizonyos ösztönös reakciók, amiket nem lehet kivédeni, mondjuk, ha az embernek közvetlenül a nadrágjába nyúlnak. Ne mondja, hogy ez annak a jele, hogy hatással lenne rám.
- Nem azért jöttem ide, hogy megoldásokat javasoljak – dörrenek vissza, és lám, már megint vitatkozunk. – Valóban. Veszíteni valóm már nem sok van, ezzel rá is tapintottál a problémára, és fején találtad a szöget, gondolni sem akarok rá, csakhogy semmi nincs, ami egy átkozott pillanatra is kiverné a fejemből. – A végére már megemelem a hangom, és lecsapom az asztalra a kezemben szorongatott üveget, hogy kivegyek a fiókból valami aszpirinféleséget, amit aztán szándékom szerint majd jól leöblítek a vodkával, talán kettőt is, az talán délig meg is oldja a helyzetet.
Közben hallgatom, amiket összehord, és azt kívánom, bárcsak még mindig azon a széken ücsörögne, szépen, csendben. Még hogy félek megcsókolni. Micsoda baromság. Egyszerűen ne akarom, és kész. Olyan nehéz ezt megérteni? A nem fogja rám erőltetni magát már inkább meg sem hallom, ahogy már a végére sem igazán figyelek, az akaszt meg csupán, hogy mikor az ajkaim közé szúrt pirulákkal fordulnék vissza az üveghez, annak már csak a hűlt helyét találom ott. A pillantásom rögtön Lisre vándorol.
- Na, ne már. Ne most szórakozz – mormogom nagyon is egyértelműen, hogy mivel van problémám. De látva, hogy fittyet hány a szavaimra, és a többi üveget is összeszedve már az ajtót nyitja. – Hé! – kiáltok utána morcosan, és miután becsukódik, idegességemben már csak a falba bokszolok. – Dugd fel akkor mindent, hülye ribanc! – Remélem, ezt még hallja.
Hát, ezt nem hiszem el. Ha arra számít, hogy majd utána megyek, és visszakönyörgöm tőle, akkor nagyon téved. Nem fogom megváltoztatni a véleményem, arra hiába is vár. Nem kell a segítsége. És nem akarom megismerni. A düh olyan hirtelen terjed szét az ereimben, hogy csak úgy, szárazon nyelem le a tablettákat, a keserű íztől kis híján vissza is jön azonnal, de momentán ez sem érdekel. Inkább a zuhanyzó felé indulok.

***

Az edzőm legalább boldog volt, hogy kivételesen józanul talált. És jobb is volt a teljesítményem, mint eddig bármikor. Nem tudom, ez a bennem fortyogó dühnek, vagy a pia hiányának volt köszönhető, de az eredménye az lett, hogy a végére mozdulni is alig bírtam. Mivel a cél a lábam és a karom érzéketlenítése volt, hogy ne fájjon annyira, ha teszem azt, a sípcsontomra rúgnak, vagy éppen az, ha én mérek ütést az ellenfélre, az edzőm biztosított is róla, hogy ne csodálkozzak, ha már estére tele leszek színes véraláfutásokkal. Ezen túl kell esni, jobb ha hozzászokok. Nagyszerű. De tényleg nem bánom, a fizikai fájdalom már-már kifejezetten jól esik. Tökéletesen tereli a gondolataimat. Egy ideig. Estére viszont már minden bajom volt.
Nagy harcot vívott bennem a büszkeség és a pia utáni áhítozásom. Titkon reménykedtem benne, hogy Lis csak viccelt, és legalább estére visszajön, de felém se néz a kis szemétláda. Jó pár óra őrlődés után mégis csak megnyomom azt a kurva hívógombot. Ha pedig arra sem reagál, akkor néhány percnyi további puffogás után, összenyalábolom magam, és elindulok megkeresni. Mélyen utálva magam ezért a lépésért, de be kell látnom, szükségem van a piára, és az éjszakának sem akarok enélkül nekimenni.

Lisette & Rhydian

A megjegyzése azt sejteti, hogy talán –de csak talán, ugyanis ezzel az emberrel kapcsolatban jelen pillanatban egy fikarcnyi dologban sem vagyok biztos- belegondolt, hogy esetleg lehet ennek valami értelme. Az istenért, író, tele fantáziával –persze jobb „napokon”-, már csak el tudja engedni egy kicsit magát.
- Na látod – sóhajtok egyet, afféle megkönnyebbülést is érezve ezzel, de azért még hozzáfűzök ezt-azt, hátha most sikerül meggyőznöm. – És még nem láttad a legjobb énem. Komolyan, amúgy mindenféle eddigi tapasztalattól eltekintve, normális vagyok ám, és jól lehet érezni magad velem. Abban nincs az ég egy adta világon semmi, ha csak nyitsz egy kicsit és megismersz. Nem kell feleségül venni – ez persze merő túlzás, de szerintem attól is tart egy kicsit, hogy én a semmiből el akarom venni tőle Briana emlékét és a helyébe lépni. Amiben persze van igazság, több is, mint normál esetben lenne, de ezt neki nem kell tudnia.
A kijelentését azért kétségbe vonom, hiszen ezt ő sem gondolja komolyan? Látom rajta, hogy ismét felmegy benne a pumpa, pedig még csak nem is konkretizáltam, mire gondolok.
- Igen, normális reakció – bólogatok lassan, nem akarok most vele ellenkezni, mert azzal csak még inkább felidegesítem, inkább majd a későbbiekben megpróbálok rácáfolni erre az állítására. Ettől függetlenül ideges lesz, de most már bennem is kezd dolgozni az adrenalin és én sem vagyok egész nyugodt.
- Nem, valóban nem azért, azért jöttél ide, hogy más javasoljon megoldást, de ha te nem hagyod, hogy így tegyünk akkor megbaszhatja a fene az egészet – tárom szét a karom, égnek emelve a tekintetem. Nem hiszem el, hogy ilyen kurva eltántoríthatatlan. Erre azért én sem számítottam. Nem gondoltam azt sem, hogy egyszerű lesz, na de hogy ennyire ellenállni fog, azt nem gondoltam, basszus…
Mire aztán megszületik a fejemben AZ ötlet, úgy vagyok vele, miért is ne vethetném be? Ha máshogy nem megy, majd így. Legalább realizálja a kis fejében, hogy ha én nem vagyok, akkor alkohol sincs. A megjegyzésére még visszafordulok az ajtóból.
- Más időpont megfelelőbb lenne rá? Én nem szórakozom, Rhyd – vonok vállat, majd ki is slisszanok az apartmanból egy pillanat alatt. Azért még hallok egy koppanást és az utánam való üvöltést is, amire csak megtorpanok. Azon se csodálkoznék, ha most azonnal hazaköltözne. Azért reménykedem benne, hogy nem fog így tenni. Végül aztán erős lépésekkel elindulok a kis ápolónői zugunk felé, közben összetalálkozom egy másik nővel, aki tátott szájjal bámul utánam. Igen, nem tűnhetek normálisnak férfi ingben, 3 üvegnyi alkohollal, de hát istenem, kit érdekel? Úgyse vagyok normális. És még tiszteletben sem tartom a páciens kéréseit. Hallatlan.

***

Ujjaim dobolnak az asztalon, kibaszottul unatkozom. Tekintetem le sem veszem a hülye csipogóról, hátha végre megszólal, de tíz perc után olyannyira beálmosodom, hogy a fejem az asztalra hajtom és be is alszom két perc alatt.
Nem tudom, mennyi idő telik el, de az éles hangra felkapom a fejem és rögtön ujjongva fel is ugrom.
- Yes! Nyertem! – kiáltok fel és mosolyba fut a szám. Nagy a kísértés, de a csipogás ellenére nem indulok el hozzá. Még egy kicsit érezze csak a törődést, ha már hülye ribanc is vagyok… Pedig esküszöm, most tényleg a jó szándék vezérelt, ha azt nem vesszük figyelembe, hogy egyébként az egész hatalmas törvényszegés, amit művelek.
- Minden rendben? – kérdezi az egyik nővér, akit eddig észre sem vettem, hogy a sarokban betakarózva alszik.
- Ja, persze, bocs, hogy felébresztettelek – mosolyodom el és lenémítom a csipogót.
- Nem mész? – néz rám furcsán, amire aztán muszáj vagyok elindulni, de nem megyek egyenesen Rhydianhez, csak hogy érezze a dolgot, hogy nem viccelek. Bóklászok még egy kicsit a folyosókon –végtére is ebben a labirintusban lehet is-, de mikor az egyik sarkon fordulok, egyenesen belerohanok Rhydbe.
- Nahát – mosolyodom el halványan, mintha nem is sejtettem volna, hogy hívott. – Hova-hova? – kérdezem ártatlanul, de valószínűsítem, hogy engem indult el megkeresni. Vagyis inkább az alkoholokat, nyilván. – Minden oké? – kérdezem, ugyanis ahogy a karjára siklik a tekintetem, itt-ott lila foltot vélek felfedezni rajta. Mi a szart csinált ez az ember magával?

Lisette & Rhydian

I wish there was another way out…

Néha komolyan az az érzésem, hogy igazából nem is ápolónő, csak ügyesen bekamuzza ezt az egészet. Vagy talán én lennék élete első páciense? Nem tudom, de aki egy krízishelyzetben lévő embernek azt mondja, nincs abban semmi, ha nyit egy kicsit a világ felé, és elkezd ismerkedni, az egyáltalán nem érti, mi játszódik le ilyenkor az emberben. Újabb strigula a szociopata elméletemhez.
Aki krízisben van, elveszíti a jövőképét. Fogalma sincs, hogy mit csináljon, mit kezdjen az életével. Elveszti a reményt is. Nem lát pozitív dolgokat. Borzasztó érzelmi állapotban van, amit elég gyorsan a fizikai tünetek is követnek: legyengül, nem tud enni, aludni… Mit lehet egy ilyen embernek mondani? Amitől majd jól lesz. Halvány fogalmam sincs. De a nincs abban semmi, ha egy kicsit nyitok a világ felé, valahogy nem hoz lázba eléggé. Nem akarok egy kicsit nyitni a világ felé, mert a világ úgysem érti, hogy mi van velem. És nagy valószínűséggel nem is érdekli.
A nem kell feleségül venni pedig végképp túlmegy a határon. Megint. De már nincs is kedvem kiakadni rajta. Nem válaszolok rá, inkább csak csendben végighallgatom. Azért nyilván, felbosszant a dolog. A kifakadására már én is élesebben válaszolok.
- Ó, igen, csodálatos megoldások! Ha halastavakban akarnék szatírkodni, vagy randizgatni támadna kedvem, akkor vagy elmegyógyintézetbe költöztem volna, vagy társkereső oldalra regisztrálnék – dobom rá morogván, velejéig cinikusan. Ezt aztán nevezem szanatóriumi kezelésnek. De mire befejezem, már össze is pakolta az üvegeket, és félig ki is csusszant az ajtón.

***

A folyosón aztán a vártnál hamarabb belebotlok. Nem tudom, hogy véletlen-e, vagy… szándékosan így intézte valahogy. Mostanra sejtésem sincs, hogy mit nézzek ki ebből a nőből, és mit ne. De ami a legfontosabb, és nem árt mélyen észben tartanom, hogy nem akarok még egyszer összeveszni vele. Kellenek azok a piák, valahogy rá kell vennem, hogy visszahozza őket. Lehetőleg anélkül, hogy konkrétan ki kelljen mondanom.
- Épp… épp a nővérpult felé indultam, úgy látszik, bedöglött a hívógomb, majd valamikor ránézhetne valaki. Be kell írnom valami hibafüzetbe, vagy ilyesmi? – érdeklődöm készségesen, fasz tudja, hogy működnek itt a dolgok. Abban viszont biztos vagyok, hogy szó sincs semmi meghibásodásról, azért nem jött fel, mert berágott rám, amit, jól van, voltaképp nem csodálok annyira. A hangomban nyoma sincs a pár órával ezelőtti indulatnak, sem arroganciának, és a vonásaim sem tükröznek semmi ellenségeset. Épp csak kerülöm a szemkontaktust, és beszéd közben a szokásosnál több kísérőmozdulatot teszek, az államat simítom, majd a homlokomhoz érek, végül a farmerem zsebébe akasztom a hüvelykujjam. Talán ezért is szúrja ki rajta a sérüléseket.
- Ja. Persze. Csak edzésen voltam – adok rövid, de lényegre törő magyarázatot. Megint egy kis rebbenésnyi csend. – Sok dolgod van ma este? – mondom ki váratlanul a kérdést, legalábbis gyanítom, váratlanul éri, ami azt illeti, egy kicsit engem is, de már nem bírom tovább elviselni magam józan állapotban. Ettől még az is jobb, ha az idegeimre megy.
- Ha ráérsz, feljöhetnél. – Nem tudom, mitől vagyok zavarban. Talán mert olyan az egész, mint valami béna, tinédzserkori randira hívás. Az arcom perce nem sokat árul el a bennem dúló érzésekről, így belülről komolynak, viszonylag kifejezéstelennek, de udvariasnak képzelem magam, aztán, hogy ő mit lát, és mit nem, azt már nem tudom megmondani. Egy kicsit szégyellem előtte talán azt is, amit búcsúzóul mondtam, de még inkább ezt a mostani vereséget. Úgyis tudja, hogy miért csinálom. És elmondhatatlanul pocsékul érzem magam ettől. Mert nem csak szánalmas, de megalázó is, mégis kénytelen vagyok rá.
A józanságtól bármi elviselhetőbb.

Tárgy: Re: Rhydian & Lisette - turn it off Szer. 07 Aug. 2019, 01:16

Lisette & Rhydian

Valahogy sejtettem, hogy az ötletemre majd nem fog a nyakamba borulni, hogy mennyire kreatív vagyok. Ezt a reakciót vártam –vagyis az túlzás, de várható volt, az biztos-, de azért remélem, hogy ha majd lesz egy pár óra nyugta az alkohol nélkül, akkor rájön, hogy jobb lenne jóban lennie velem. Igaz, az sem lenne rossz, ha nem csak amiatt keresné majd a társaságomat, de szépen lassan elérem majd azt is.
A visszavágására már nem is reagálok, mert nem látom értelmét tovább ragozni a dolgot, már úgyis halál ideges, és ami azt illeti, én sem vagyok totál nyugodt, ami már végképp nem jó, úgyhogy elillanok az üvegekkel karöltve.

***

Mikor aztán csipogok, a győzelem mosolyt csal az arcomra. A folyosón belérobogva pedig, mikor a nővérhívó meghibásodásáról kezd el hadoválni, halvány mosollyal csak bólogatok.
- Bedöglött volna? Miért, hívtál? Majd ránézek akkor, lehet lemerült az elem. Még szerencse, hogy nem sürgős esetben történt ilyen – veszem elő és tudományosan méregetni kezdem, mintha tényleg valami ilyesmi baja lenne, de a mosolyomból kiveheti, hogy csak azért mondom ezt, hogy ne érezze magát totál kellemetlenül, amiért beadta a derekát. Jobb, ha nem kötöm ezt az orrára, de mind a ketten tudjuk, miről van itt szó.
Látom rajta, hogy mostanra kellőképpen lenyugodott, ahogy azt is, hogy rendesen próbálkozik. Kellenek az alkoholjai, úgyhogy most úgy döntött, ezért inkább elvisel egy kis ideig, csak legyen valami piája. Legalábbis meglepődnék, ha nem ez lenne az ok, amiért hívott.
A lila foltokat észrevéve, gondolkodás nélkül rákérdezek, hogy minden rendben van-e.
- Ja, értem. Elég keménynek tűnik a dolog. Ezek véletlen sérülések vagy szándékosak? – döntöm oldalra a fejem, ahogy a karja után nyúlok és jobban szemügyre is veszem a kézfején lévő, kezdetleges véraláfutást, de aztán el is engedem, mielőtt még kitalálja, hogy megint túlléptem a határokat és beléptem a privátszférájába.
A kérdésére érdeklődőn pillantok rá. Persze. Rengeteg dolgom van. Konkrétan lófasz.
- Hát az attól függ – vágom rá egy kicsit talán arra várva, hogy odabökjön egy bocsit vagy valamit, amiért olyan szép szavakkal illetett. Na, nem mintha nem lenne alapja, de én is bevallottam, hogy túlmentem a határon tegnap este. Mindenesetre, ha nem kér bocsánatot, akkor sem fog összedőlni a világ. Éltem én már rosszabbat is…
Azt viszont tisztán látom, hogy extrán zavarban van és tényleg nem akarom ennél kellemetlenebb helyzetbe hozni, mert tudom és ő is tudja, hogy tudom, hogy ezeket az illedelmes köröket nem azért futja, mert annyira vágyik a társaságomra.
- Jól van – bólintok rá végül. – Mindjárt jövök, menj fel addig – mondom, majd sarkon is fordulok és az öltözőbe megyek, a szekrényemből pedig előhalászok ezt-azt, majd úgy nyolc percen belül fent is vagyok. Koppantok egyet az ajtón és betessékelem magam, majd kipakolok az asztalra.
- Hoztam neked ilyen kenőcsöt a véraláfutásaidra, ettől majd hamarabb gyógyul – teszem le, majd előveszek egy két decis vodkát is és szépen melléhelyezem. – A többit sajnos feldugtam – tárom szét a karom összepréselt ajkakkal, a szám szélén bujkáló apró mosollyal. Hát, ennyi van most. Két deci, ehhez mit szólsz?

Tárgy: Re: Rhydian & Lisette - turn it off Szer. 07 Aug. 2019, 04:25

Lisette & Rhydian

I wish there was another way out…

Nem tudom leolvasni az arcáról, hogy kamuzik vagy sem. Ami vagy azért van, mert baromi jól csinálja, vagy azért, mert ehhez a kis mosolyhoz és ehhez az arckifejezéshez mindkettőt el tudom képzelni. Ennél a nőnél semmi sem szokványos, az egyszer biztos. Hiába is próbálnám, úgyse tudnám megfejteni. Kiismerni. Vagy ha jobban figyelnék, rájöhetnék a titkára?
Emlékeztetem magam, hogy hogyan is távozott a szobámból a reggel folyamán, és arra is, hogy én miket vágtam a fejéhez, vagyis ezer százalék, hogy hallotta azt a nyavalyás jelzést, csak nem volt kedve észrevenni. Nem volt kedve feljönni. És ezt végül is meg is tudom érteni.
Vajon a többi kezelt egyszerűbb eset lehet?
Ami viszont teljesen abszurd, hogy én fizetek azért, hogy itt lehessek, nem is olyan keveset, erre nekem kell pitiznem a folyosó közepén, laposkúszós titokban, a világ legszemtelenebb nővérénél, hogy adja vissza a piásüvegeket. Kész röhej. Mintha az óvodában lennénk. Csak ott nem whiskyért pedáloznék, hanem pudingrepetáért.
- Igen. Nagy szerencse – erősítem meg az előbbi szavait, elbizonytalanodva, hogy mit is kéne erre mondanom. Ahogy a karom után nyúl, először nem értem a célját, de aztán leesik, hogy a véraláfutásaimat szúrta ki. Vajon elhiszi, hogy tényleg az edzéstől vannak?
- Elég kemény is – bólintok egyetértően, ahogy leszűri a tanulságot. – A dolog – teszem hozzá, kihangsúlyozva, hogy elég érdekes szót használ a sportra. Van annak neve is: thaibox. De miután kimondom, valahogy a saját szavaim is furcsának hatnak.
- Valahol a kettő között – adok ezúttal tömörebb választ, és inkább rátérek a lényegre, amiért a keresésére indultam. Attól függ? Kérdőn pillantok rá, hátha folytatja is a mondatot, és az is kiderül, mire gondol ezalatt. Mitől függ? Amennyire most már kívánom az alkoholt, nem sok olyat kérhet, amit nagy sansszal nem tennék meg érte. De ezt azért nem akarom neki elárulni.
Végül viszont úgy tűnik, mégis beaadja a derekát. Vagy ez a válasz még nem azt jelenti? Komolyan, most már semmiben nem vagyok biztos. Ha az őrültem nem is, ő elérte, hogy a komplett valóságérzékelésem darabjaira hulljon. Vagy csak az ital hiány miatt vagyok ilyen felszínes, és nem figyelek eléggé a részletekre? Az utóbbi egy hónapban lényegesen többször voltam részeg, mint sem.
Mindenesetre felmegyek, és míg várakozom, próbálom a naplóval lekötni magam. De elég nehezen megy a koncentráció. Pedig nem haladok vele túlságosan fényesen, azt hittem, sokkal gyorsabban lefordítom majd. A kíváncsiságom és a némettudásom sajnos koránt sincsenek egy szinten.
Mikor aztán bekopog, és be is tessékeli magát, félrecsúsztatom az irományt. Futólag vetek egy pillantást a prezentált kenőcsére. Nagyon jó. De mielőtt bármit is mondhatnék, a miniatürizált vodkásüvegen állapodik meg a pillantásom. A kis szemétláda.
- Kezdjek találgatni, hogy ezt miért nem? – kérdezek vissza, és ezúttal már az én hangomban is van némi szemtelen irónia. Felpillantok rá, és oda is sétálok az üvegért.
- A következő körben szívesen lemegyek segíteni – teszek célzást arra, hogy nem vagyok biztos benne, hogy ez ki fog tartani az éjjel. Leveszem a kupakot, és az ablakhoz lépve, jól meg is húzom. Nincs szándékomban gentlemankedni, a nagyobb üvegből ő is kapott volna.
De aztán arra is rájövök, hogy nem kellene újra beleesnem a reggeli hibába, hogy az legyen a vége, hogy addig gorombáskodok vele, amíg megsértem valamivel, ő pedig kiviharzik az ajtón. Megpróbálom felidézni, hogy mikről is beszélt, mielőtt kiment volna, és mivel a továbbiakra nincs tervem, úgy döntök, inkább kérdezek.
- Na és, hogyan képzelted el ezt a jobban meg kellene ismerjelek projektet? – fordulok vissza felé. Ezzel még nem mondtam, hogy bármiben is benne lennék, csupán érdeklődöm…

Tárgy: Re: Rhydian & Lisette - turn it off Pént. 09 Aug. 2019, 03:02

Lisette & Rhydian

Látom rajta, hogy próbálja kitalálni, hogy most igazat mondok-e vagy sem és ez még inkább mosolyra késztet. Hát ezt imádni fogom, már látom előre! Ki kell használnom az alkalmakat, mert Brieként nem lesz majd lehetőségem ilyen jó fejnek lenni sajnos. Briana unalmas, egyhangú, példamutató magatartással rendelkező nő. Tipikus. Kivéve, ha az évek során nem történt vele Pál-fordulás, de azt azért erősen kétlem.
A véraláfutásokat észrevéve a kezén, utána is nyúlok és futólag észreveszem az arcán, hogy fogalma sincs, mit várjon tőlem, szerintem most is azt hitte, hogy már bele is csapok a lecsóba és újra flörtölni kezdek vele.
Mikor elismétli a szavaimat, igaz az enyémek, de mégis sokkal másirányba terelődnek ezáltal a gondolataim és ezt nem is nagyon tudom eltitkolni előtte.
- Lehet nekem is ki kellene próbálnom – elmélkedem. – Végül is, szeretem a kemény dolgokat – konstatálom végül komoly arckifejezéssel, szándékosan ártatlannak tettetve magam. Az már más kérdés, hogy nyilvánvalóan nem fogja elhinni rólam, hogy a szavaim mögött nem rejlik semmi, de azért vicces ez a szituáció így.
Valamiért az az érzésem, hogy a thaibox által szerzett sérülései inkább a szándékos felé hajlanak, mintsem a védelem elvétése miatt keletkeztek.
- Imádom, hogy ennyire bőbeszédű vagy – ingatom meg a fejem, majd a kérésére nem felelek szándékosan egyértelműen. Hadd egye egy kicsit a fene, hogy vajon sikerült-e megbántania vagy sem?
Míg ő felmegy, én hamar elmegyek az elsősegélycsomagért, amire Rhydnek egész biztosan szüksége lesz, majd pár percen belül fent is vagyok és betessékelem magam.
Ahogy megakad a tekintete a láthatólag kisebb vodkásüvegen, majdhogynem elröhögöm magam, de mégsem teszem, csak mosolygok, még mindig, alig láthatóan. A megjegyzésére aztán végül nem tudom leplezni a meglepetést és a jókedvet sem.
- Na? – nézek rá, halkan nevetgélve, és habár alap esetben valószínűleg azt mondanám, hogy nem kell találgatnia, most egy kicsit mégis megpróbálnám kizökkenteni a komfortzónából. Na, meg arra is kíváncsi vagyok, hogy mit merne még a fejemhez vágni, ha úgy adódik…
- Azt senki sem állította, hogy lesz következő kör – emelem fel a mutatóujjam, ahogy utánanézek az ablak felé. Tudom, hogy ez nem igazán lesz elég neki, tisztában vagyok vele, de azért ne várja, hogy a reggel után majd felmarkolom az összes alkoholt és szaladok is vele hozzá.
A következő felszólalása viszont újra meglep. Nocsak, még a végén belemegy a dologba. Bár, az is lehet, hogy csak így próbálja elfeledtetni velem, hogy reggel elküldött az anyámba. Közelebb megyek hozzá, majd megtorpanok mellette.
- Valahogy úgy első körben, hogy nem két szót mormogsz kommunikáció gyanánt, hanem mondjuk elkezdesz velem beszélgetni – vezetem be a lightosabb részét a dolognak, hiszen ez az, ami ha egy kicsit megerőlteti magát, azért már csak-csak menni fog neki. – Másodszor pedig nem akadsz ki, ha… - a kezemre nyomok egy kicsit az előbb hozott gyógykenőcsből és a pólója ujját teljesen feltolom, hogy a felkarján ékeskedő foltot bekenhessem vele. - … ha kicsit közelebb kerülök egy lépésnél. – A kezem a könyöke feletti izomra csusszan és egy kicsit meg is masszírozom az érezhetően feszült végtagot, de csak pár pillanatig, mielőtt még jönne a szokásos szövegeivel.
- Szóval az a nagy helyzet, hogy csak egy kicsit jó lenne, ha nyitott lennél arra, hogy megpróbáljam lebontani a falat, amit felhúztál magad mögé. Csak próbáljuk meg. Egy kis társaság nem fog rosszat tenni, csak jót – vonok vállat, majd visszatekerem a kupakot a krémre és levetem magam a hatalmas bőrkanapéra. Szoknom kell az ilyen luxus dolgokat, mint például ez. - Tulajdonképpen bármikor azt mondhatod, hogy stop. Nem mellesleg nem foglak belehajszolni semmibe. Úgyis azt mondtad, hidegen hagynak más nők, nekem pedig eszem ágában sincs ezt kétségbe vonni. - Na persze. Ezt persze senki nem hiszi el, de elég, ha ő ezt gondolja magáról... ha így akarja. - Ne aggódj, tudom magam moderálni, nem fogok semmit kiprovokálni, mint tegnap, ha ez megnyugtat. Ezt meg tudom ígérni - etszem keresztbe a lábaimat és elnyúlok rendesen a kanapén, amjd felkönyökölök, megtámasztva a fejem, hogy láthassam, mit gondol. Ez kell neki, hát most mit csináljak? Nyilván ebben az ígéretben egy kicsit még én is kételkedem, de majd máshonnan közelítünk, nem lesz ezzel baj, hát kurva leleményes tudok lenni! Nem mondom, hogy sima ügy lesz, de máshogy nem fog beleegyezni, ez egészen biztos.

Tárgy: Re: Rhydian & Lisette - turn it off Pént. 09 Aug. 2019, 16:06

Lisette & Rhydian

I wish there was another way out…

Ha hallanám a gondolatait, élénken jelentkeznék, hogy nem; mikor a karom felé nyúl, nem az jelenik meg a fejemben, hogy vigyázat, itt az őrült nő, és megint le akar teperni, mint a tóban, egyszerűen csak nem értem, mit akar. És nem is magarázza meg, csak miután már kivizsgálódta magát. Tudja, hogy thaiboxozom, rajta keresztül tudtam csak elintézi, hogy bejárhasson hozzám az edző. De mi? Ő is ki akarja próbálni?
- A löttyedt combjaidnak bizonyára jót tenne. – A vonásaimon látszik, hogy valahol ott settenkedik egy majdnem megszülető mosoly, de érezhető, hogy ezt most nem sértő szándékkal mondom, mint a tóban, hanem csak egy szellemes visszautalásként. A további szavai viszont már nekem is értésemre adják, hogy nem feltétlen ugyanarról beszélünk, de erre a részére már inkább nem is reagálok. Ennek a nőnek tényleg mindenről a szex jut az eszébe? Kezdek gyanakodni, hogy valahányszor azt hiszem, teljesen másról beszélgetünk, valójában csak én nem vagyok képben.
Meg is kapom, hogy nem vagyok túl bőbeszédű, de ezekhez a megjegyzésekhez annyira nem tudok, vagy talán inkább annyira nem akarok hozzászólni. Amúgy is, ez egy elég kellemetlen helyzet. Legalábbis kettőnk közül nekem mindenképpen az, ő elhiszem, hogy jó szórakozik, de nem számít, nekem is engednem kell, ha a tiltás ellenére meg akarom kapni, amit akarok. A pénzemmel idebent nem sokra megyek. Vagy talán érdemes lenne tenni egy próbát? Ezt a gondolatot elraktározom későbbre.
- Akkor megtaláltuk az első közös vonásunkat – mondom újfent abszolút ironikusan értve, még mindig ezen a keskeny határvonalon egyensúlyozva a humor felé hajlás és a leheletfinom beszólás között. Ezt a mondatot ugyanis én is épp úgy elmondhatnám neki: imádom, hogy ennyire bőbeszédű velem. Csak én más pontjára helyezném az iróniát.
A szobám felé menet, eltöprengek rajta, vajon egy nagyon unatkozó nővérrel, vagy egy szimplán nimfomán nővel állok-e szemben, de mielőtt bármelyiket is ráhúznám, az is felötlik bennem: mi van, ha csak azért érzékelem ennyire túlzónak az általa képviselt valóságot, mert inkább én vagyok, aki nagyon eltolódott az ellenkező pólus irányába? Lehet, hogy az lenne a normális, amit ő csinál? Csak már olyan mélyen vagyok, hogy fel se ismerem? Helyette inkább minden apróságra ugrok. Nem tudom.
Mikor aztán beállít azzal a pici vodkásüveggel, azért nem nagyon leplezem, hogy nem vagyok annyira elégedett.
- A célzás már megszületett, ne akard, hogy ennél is egyértelműbb legyek – intem óva, hogy ne provokáljon. Mert annak megint sértődés lesz a vége. Azt mondjuk, nem tudom, mennyire tiportam a lelkébe, egyelőre nem sikerült megállapítani, hogy haragszik, vagy sem.
- Senki? – ráncolom a homlokom. – Nekem úgy rémlik, épp most hangzott el. De nem várom el, hogy megszegd miattam a szabályzatot. Legalábbis nem ingyen – döntök úgy, hogy ezen a ponton mégis csak elsütöm ezt a kártyát. Még ha nem is akartam, mostanra azért megismertem valamennyire, és az eddig látott jelleme alapján, nem hinném, hogy megbotránkozna rajta, hogy le akarom fizetni. Sőt. Szerintem nagyon is van esélyem. – Mennyibe kerül egy normális üveg? Itt a csekkfüzetem, mondj, amennyit akarsz – teszem egyértelművé, hogy valóban kellenek azok a piák, nem viccelek. És hogy az ajánlat még szimpatikusabb legyen, és mert valamivel el kell ütni az időt, ha már egyszer én hívtam ide, inkább kibököm a kérdést, hogy hogyan is képzelte mindazt, amit reggel pedzegetett, és amire első dühömben annyira felfortyantam. Talán most józanabb fejjel… Meglátjuk. Akkor annyira ideges voltam, hogy nem is igazán emlékszem, miket magyarázott, csak rövid, kiragadott kulcsszavakra.
Szóval beszélgetni akar. Alapvetően sosem voltam zárkózott természet, de az utóbbi időszak megváltoztatott. Nem sok kedvem van társalogni vele, de éppúgy a saját családommal sem, de attól talán még mindig jobb, mint hogy itt üljek egyedül, alkohol nélkül, várva az éjszakát, az álmokkal és a látomásokkal. Ennek így, ha egy mód van rá, inkább nem mennék neki.
- Oké. Ez talán menni fog – mondom ki hangosan is, az előbbi gondolatot leszűkítve néhány szóra, és közben figyelem, hogy mit ténykedik. Meg persze várom a folytatást, sejtem, hogy nem csak ennyiről van szó.
- Ezen eddig sem akadtam ki – teszem hozzá, ahogy odalép hozzám, és az egyik zúzódásomat bekeni a magával hozott krémmel. Az ujja könnyedén végigtáncol a bőrömön, arra számítok, hogy rossz érzés lesz, de figyel rá, hogy ne nyomjon rá túlságosan, nem hiába, mégis csak nővér. A tekintetem előbb a mozdulatait figyeli, majd átpillantok rá is. Ő is tudja, hogy nem ezzel volt a probléma tegnap, hanem azzal, hogy tényleg nagyon túlment minden létező határon. Tudja, mert el is ismerte, és meglepő módon bocsánatot is kért.
Hallgatom, amit mond, és nem is tudom… most nem tűnik annyira ördögtől valónak ez az egész. Nem is olyasmi, ami miatt repesnék az örömtől, de talán el tudom fogadni ezt a kompromisszumot. Ha csakugyan nem lépi át a harátokat, és tényleg bármikor azt mondhatom, hogy nem, és ezt tiszteletben is tartja. Akkor végül is semmi kockázat az egészben. Valójában nekem tesz szívességet.
- Erre a megállapodásra akár koccinthatnánk is, már ha lenne mivel – nézek a szemébe, ahogy a kanapén heverészve engem méreget, és a szavai hatását lesi. Majd az ajkaimhoz emelem a kicsi üveget, elnyomva magamban a késztetést egy halvány mosolyra.
- És miről akarsz beszélgetni? – kérdezem őszintén, mert nekem speciel egyetlen téma sem ugrik be, amiről olyan jól elcsacsorászhatnánk. Illetve de, egy kérdésem mégis van. – Mit csinál ez a krém? – lépek oda az asztalhoz, ahol a tégelyt hagyta. Felveszem és vizsgálgatni kezdem, de semmi sincs rajta emberi nyelven. Nem tudom, mi motiválta rá, hogy véletlenszerűen kiválassza az egyik foltomat, de ha valóban segít, akkor a többiről se spórolnám le, a két karom és a lábaim tele vannak vele, legalábbis ezek, amiket láttam is. Már most baromira fáj mindenem, és nagyon úgy sejtem, holnapra ez kétszer rosszabb lesz.

Tárgy: Re: Rhydian & Lisette - turn it off Vas. 11 Aug. 2019, 02:08

Lisette & Rhydian

Talán egy kicsit lazul végre. Legalábbis a megjegyzéséből és ahogy az arcára siklik a pillantásom, mintha majdnem elmosolyodna.
- Az tuti. Megtaníthatnál pár mozdulatra – lelkesedem be kicsit, mert ez tényleg érdekelhet, igaz, nem vagyok túl nagy sportember, a jógán kívül nem sok mindent űztem eddig, de ki tudja, talán megfogna ebben valami. Vagyis ezzel is van egy kis hátsószándékom persze, de erről neki nem kell tudnia.
A beszólásom második felére nem reagál, ami várható is volt.
- A keményebb sportokat, úgy értem – mondom még mindig ugyanazzal az ártatlan arckifejezéssel, mintha tényleg semmi „rosszra” nem gondoltam volna.
- Na, hát ez király! Erre akár ihatnánk is… – préselem össze a szám próbálva ezzel megakadályozni az éppen kiszélesedni készülő mosolyomat.
Pár percen belül az apartmanba érek, és meg is jegyzi a maga módján, hogy ez az alkoholmennyiség bizony kevés lesz, én pedig felvilágosítom róla, hogy nem biztos, hogy számíthat következő körre. A reakciójára pedig felszalad a szemöldököm és elmosolyodom kicsit.
- Szóval le akarsz fizetni? – fonom össze a karjaimat a mellkasom előtt. Beszarás ez az ember. Ahogy látom, tényleg nagyon függ az alkoholtól, kell neki. – Mennyibe kerül egy üveg? Hm, lássuk csak – teszek úgy, mint aki komolyan fontolóra veszi az ajánlatot. Hirtelen ötletem jön, amit feldobok, pénzért nem fogok neki alkoholt hozni, ezt el is felejtheti. Úgyis nemsokára ő fog eltartani, ha minden jól megy…
- Egy literes vodka napi másfél óra program. Egy literes whisky napi 3 óra program. Három üveg választható alkohol pedig fél napos közös program – tálalom a lehetőségeket egy halvány mosollyal. Imádom, hogy a kezembe adja az aduászokat. Jobb esetben, nem szeretném ráerőltetni magam, de kénytelen vagyok ilyesmihez folyamodni, ha ő elzárkózik. A következő kérdése viszont egy kisebb nyitottságot mutat már, aminek kibaszottul örülök. A beleegyezésére bólintok egyet, majd bekenem a véraláfutásait a karján, és a következő megjegyzésére is csak bólintok. Jó, tudom, hogy tegnap tényleg túllőttem a célon, majd máshogy játszuk ezek után a játékot. Kicsit meg is lep, hogy most már talán higgadtabban átgondolva, de nem mond rá nemet. Mondjuk szépen is adtam elő neki.
- Rám nincs jó hatással az alkohol, nagyon úgy tűnik, de a koccintás belefér. Viszont, akkor választanod kell és fizetned is kell érte – célzok ezzel a pár perccel ezelőtt elhangzott „árlistára”. Nyilvánvaló, hogy most be fogja érni a vodkával, nem hinném, hogy bármelyik „drágább” italt választaná így első nekifutásra. Tapogatózni akar, nem ugrik bele az ismeretlenbe, az már tuti.
- Mesélhetnél kicsit magadról. A mindennapjaidról. - Próbálok eltalálni valami olyasmit, ami nem lépi át elsőre a határt. - Előtte - teszem hozzá, hogy érthető legyen a kíváncsiságom tárgya. A munkájára vagyok kíváncsi, a szabadidejének eltöltésére, esetleg még arra is, hogy Brievel mit műveltek, de ebbe nyilván nem fog beavatni egyelőre. Pedig lassan majd ezt is ki kell derítenem.
A kérdésére ülőhelyzetbe tornázom magam, majd sorolni kezdem a dolgokat.
- Fájdalomcsillapító hatása van és lelohasztja a duzzanatot. Hűsít is, ami miatt összehúzódnak az erek és így kevesebb vér jut a szövetekbe. Van még azon kívül valahol? – kérdezem, mert ha van, akkor nem ártana azokat is kezelni. – Holnapra sokkal halványabb lesz, mellesleg nem fog fájni sem annyira. Biztos nem kellemes – biccentem a fejem oldalra, majd felfogom a hajam a fejem tetejére és eszembe jut, hogy még reggel lett volna neki mondanivalóm, ha nem akadt volna ki annyira.
- Egyébként köszi, hogy felhoztál az este a tótól. De mi történt? – kérdezem, mert tényleg addig van csak meg az eset, hogy végül ő is engedett a kísértésemnek és magához vont. Magam elé meredek és eszembe jut egy-két jelenet és a szavai. „Megőrjítesz.”. Akaratlanul is mosoly kúszik az arcomra, de még időben harapok az alsó ajkamba, mielőtt kiszélesedne. Bele is borzongtam, ahogy visszagondoltam erre. Képszakadásom van, nem azért kérdezem, mert újra fel akarom húzni ezzel…

Tárgy: Re: Rhydian & Lisette - turn it off Vas. 11 Aug. 2019, 16:49

Lisette & Rhydian

I wish there was another way out…

A muay thai nem annyira úgy működik, hogy megtaníthatnám néhány mozdulatra, ennek filozófiája van, mint minden harcművészetnek, és azt sem hinném, hogy ezt a pusztakezes műfajt neki találták volna ki, de végül is nem igazán van jogom megjegyzéseket tenni, én se a filozófiája miatt csinálom, pusztán azért, hogy felejtsek.
- Előbb talán nézz meg egy edzést. Hogy jobban lásd, miről is van szó – ajánlom kompromisszumnak, aztán meglátjuk. Kilencvenkilenc százalék, hogy utána már úgysem fogja akarni, de mivel most kibékülni jöttem, nem akarom egyből ezt vágni a fejéhez.
- Igazán? – kérdezek vissza meglepetten, és egy kicsit gyanakodva, ahogy pontosítja az előbbi megjegyzését. Most már tényleg nem tudom eldönteni, miről beszél. Szeretné a kemény sportokat? Vagy ezt most metaforául mondja? Remélem igen, mert ha nem, akkor szembe kell néznem a ténnyel, hogy kettőnk közül én vagyok az, aki másra gondolt, mint kellett volna. Ez pedig elég aggasztó lenne.
Nem mintha nem lennék így is zavarban. Ahogy elengedi a kezem, és közli, hogy mindjárt hozza a piákat, meg is könnyebbülök. Azért annyira nehéz mégsem volt, mint vártam. Bár nem akarom azzal becsapni magam, hogy ez az én érdemem, megnehezíthette volna, ha akarja. Ezzel tisztában vagyok.
A felajánlott pénz hallatán úgy tesz, mintha meglepődne, bár nehezen hiszem el, hogy a szanatórium vendégei közül mások nem élnek ezzel a lehetőséggel. Vagy itt tényleg nem így működik a rendszer? Sosem voltam még csak kórházban sem, fogalmam sincs, de az embereket ismerem, és Elisabeth sem tűnik olyannak, aki a belénevelt erkölcsök révén megbotránkozna az ilyesmin, sőt. A reakciója mégsem az, amit vártam. Mi? Miért kell ilyen bonyolulttá tenni a dolgokat?
- És a… program alatt mit értesz? – mert ez a része nem teljesen világos, a szóval tisztában vagyok, de egy szanatóriumon belül milyen közös programokat lehet szervezni? Egyedül a tegnapi tavas kirándulásunk jut eszembe, amit, ha lehetne, inkább nem ismételnék meg. Azt viszont nagyon is érzékelem, hogy sarokba vagyok szorítva, szóval lényegében mindegy, mi jár a fejében, más választásom úgy sincs, nem igaz?
- Oké – egyezek bele. Végül is, úgyis én magam hívtam fel. Nem akarok éjszakára egyedül lenni, legalábbis addig nem, amíg el nem alszom. Az még, ki tudja, hány óra lehet. De valahol az az érzésem, hogy most már bármibe belemegyek, csak ne szívasson már tovább, ami elég nagy vereség, tisztában vagyok vele. – Legyen a whisky.
Megvárom, amíg leugrik érte, aztán töltök is egy-egy pohárba, nem sokat, tetszett az előbbi önkritikája, hogy belátta, a tegnap állítottakkal ellentétben mégsem igazán bírja az italt. Ez nem csak a viselkedésén látszott, de a végére ki is ütötte magát. Ha nem vagyok ott a közvetlen közelében, bele is fulladhatott volna abba a tóba, és most már nem csak halak, hanem a feleségem arcát viselő vízi hullák is gazdagítanák a változatos élővilágot. Csak a gondolat végére esik le, hogy mit is mondtam voltaképp, hogy a repülő is óceánba zuhant, és inkább egy hajtásra ki is iszom a magamnak kitöltött löttyöt, majd egy könnyed mozdulattal újratöltöm, mielőtt átadnám neki az övét.
- Pedig már készültem a csoportfoglalkozásos bemutatkozásra: Rhydian vagyok. Alkoholista. – Persze, ez azelőtt futott át az agyamon, mielőtt hozzátette volna, hogy előtte. Előtte? – Olyan sok érdekességet nem tudok mondani – ülök fel fél fenékkel a vele srégen szemben lévő fotel kartámlájára, ez is épp olyan kényelmes, mintha benne ücsörögnék. Mielőtt újra megszólalnék, csinálok egy két másodperces leltárt a fejemben.
- Van egy cégem, ami ingatlanokkal foglalkozik, tervezéssel, kivitelezéssel, lakberendezéssel, valamikor egész lelkesítőnek találtam a gondolatot, hogy mások álmait valóra váltsam – tűnődök el. Most már nem annyira érdekel, de remélem, Harry és Ana elboldogulnak vele.
- És írtam néhány könyvet utazásokról, érdekesnek vélt történetekről, de most már belátom, hogy ez sem volt jó ötlet. – Talán csak annyiban, hogy így ismertem meg Brianát. Az ajkaimhoz emelem a whiskys poharat, ezúttal csak egy kortyot merítek belőle. Nagyjából ennyi, ami én vagyok.
Talán a hűsítő hatás miatt, a bal karom enyhén bizsereg, mióta bekente azzal a trutymóval, többek között ezért is firtatom, meg mert már most kezdenek ólomsúlyúvá válni a tagjaim.
- Inkább olyan helyből van kevesebb, ahol nincs – ironizálok a kérdése hallatán, de tényleg nem áll annyira távol a valóságtól. A következő kérdésre viszont felsandítok rá.
- Remélem, ezzel nem azt akarod mondani, hogy az egész kiesett, mert egy, azt úgyse hiszem el, kettő, még neked sincs akkora mázlid. – Hogy velem ellentétben elfelejtsd, mennyi van a rovásodon. De mielőtt válaszolhatna, nagyvonalúan a történtek végére ugrok, elvégre elvesztette az eszméletét, valószínűbb, hogy onnantól nincs képben a dolgokkal.
- Elájultál, gondolom a piától és az úszástól, én pedig felhoztalak. – Remélem, abba a részbe nem akar belekötni, hogy miért nem hívtam hozzá orvost, a válasz nagyon egyszerű: én is baromi részeg voltam, másrészt épp a létező összes szabályt megszegtük, pucéran.
- De azért örülök, hogy reggel magadhoz tértél, kellemetlen lett volna egy hulla az ágyamban – iszok újabb kortyot, mostanra azért betöltöttem annyi mennyiséget, hogy a kellemetlen, sanyargató józanság elmúljon, és átvegye a helyét a megszokott, néhány tonnával máris könnyedebb állapot. Közel sem vagyok részeg, ahhoz még sokkal többet kell innom, de így már nem gondolkodom annyira gyorsan, és nem is állandóan a múlton jár az eszem.
- Az az üvöltöző nővér nem tudta meg, hogy mi voltunk? Nem talált valami ruhát, vagy ilyesmi? – Őszintén szólva, halvány fogalmam sincs, hová lettek a tegnapi gönceink. Erről halvány emlékem sincs, csak az rémlik, mikor az alsómtól is megfosztott...a víz alatt.

Tárgy: Re: Rhydian & Lisette - turn it off Pént. 16 Aug. 2019, 06:04

Lisette & Rhydian

Azt már elkönyvelem fél sikernek, hogy nem utasítja el élből a kérésem, miszerint megtaníthatna egy-két fogásra ebből a thaiboxból vagy mi a fenéből. Tényleg érdekel.
- Rendben, megnézem, majd szólj, mikor lesz alkalmas. – Betolakodni nem akarok az edzésére azért, ahol tényleg ki tudja adni magából a sok felgyülemlett feszültséget, szóval majd akkor, ha alkalmasnak ítéli meg.
A visszakérdésére, miszerint most komolyan beszélek-e, csak elmosolyodom és kételyekben hagyom. Gondolja úgy, ahogy szeretné.
Felérve pedig igaz, nem lepődöm meg, hogy kvázi le akar fizetni, de azért azon igen, hogy ilyen hamar ehhez szeretne folyamodni. Érthető, hogy nagyon kell neki az alkohol, de ha már alkut akar, akkor legyen úgy, hogy mindenkinek jó. Pénzből majd lesz később bőven, viszont megismerni csak úgy tudom, ha eltölt velem értékelhető időt is.
- Történetesen bármit, amit el lehet képzelni itt a szanatóriumon belül, de csakis mértékkel. – Mérték. Ez az, amit tegnap óta nagyon szem előtt kell majd tartanom, mielőtt még átesnék megint a ló túloldalára és újra elijeszteném. Nem akarom, szóval az elején tényleg nagyon óvatosnak kell majd lennem.
Mikor választ, újra meglep. Szóval whisky.
- Ugye három órát mondtam a whiskyért? – bizonytalanodom el, mert nem vagyok biztos benne, hogy nem én tolmácsoltam rosszul a gondolataimat vagy ő értett volna félre valamit. Majdnem biztos voltam benne, hogy majd a vodkát fogja mondani, hogy minél rövidebb ideig legyek a nyakán, de ahogy látom, még ő is tud váratlanul cselekedni. Gyorsan le is ugrom az üvegért, amit még reggel markoltam fel az asztaláról, aztán visszatérve leteszem elé az asztalra. Ahogy kitölti, elveszem a poharat tőle, de egyelőre csak forgatom a kezemben jobbra-balra, mert nem egészen érzem úgy most magam, mint akinek a gyomra elbírja a piát, de kutyaharapást szőrével, szokták mondani, nem? Na, majd mindjárt.
- Nem lett volna rossz kezdés – húzom a szám mosolyra, de akkor a fordítottján nekem is el kellett volna mondanom mondjuk, hogy „Lis vagyok, nem egészen normális”. Mert így van. Bárki megmondaná, ha tisztában lenne a tervemmel, amibe belekezdtem. Ebbe ép eszű ember bele sem vágja a fejszéjét. – Azért jó lenne, ha megpróbálnád. Sosem lehet tudni, mi hangzik érdekesnek a másik számára – vonok vállat, ahogy felpillantok rá a kanapéról.
Figyelem, miközben beszél, Egészen elképesztő, hogy egymás után nem csak két szót nyög ki, hanem egybefüggő mondatokat közöl felém. Esküszöm, már-már furcsa, de határozottan tetszik.
- És most mi van a céggel? – kérdezem, mert azért reményeim szerint nem ment csődbe, mialatt így elhanyagolta. Nem lenne túl jó, ha feleslegesen törném itt magam, mert mire kikerül innen, már cége sem lenne. – Most már nem tartod lelkesítőnek? Milyen ingatlanokat terveztél? Egészen elragadónak tartom azokat a nagyon modern lakóházakat, amik mostanában menők. – Amilyen az övé. Az a ház valami fantasztikus. Nem tudom, azt ő tervezte-e és foglalkozott a berendezésével, de úgy sejtem, igen. Miért is bízná másra, ha ő maga is megcsinálná, nem?
- Nem? – vonom fel a szemöldököm. Ez sem? Miért gondolja ez az ember, hogy semmi sem volt jó, amit csinált? Azon kívül, hogy értelmét vesztette a fél élete Brie halála miatt?! – Majd vetek én egy pillantást azokra a könyvekre. Úgysem olvastam már régen semmit – préselem össze az ajkam. Mással voltam elfoglalva, mintsem azzal, hogy olvasgassak, de ami azt illeti, talán még ezt az áldozatot is meghozom majd azért, hogy jobban megismerjem, hogy halál unalmas, utazásról szóló könyveket olvasgassak. Végül is, biztos az által is közelebb kerülnék egy kicsit hozzá. Azt mondjuk sejtem, hogy mindjárt tiltakozni kezd ez ellen.
- Na, akkor bekenném azokat is, ha nem bánod, mert különben valószínűleg holnapra fel sem fogsz tudni kelni – mondom neki és már el is tervezem, hogy ha belemegy, le is vetkőztetem itt szépen és szépen végig taperolom azzal a kifogással, hogy én csak a foltjait kenem be.
A felvetésére halkan felnevetek, majd egy ártatlan vállvonással jelzem, hogy még akár erről is szó lehet, de aztán végül megingatom a fejem, hogy nem, nem arról van szó, hogy el kell mesélnie, ahogy végül elcsábítottam a tóban.
A felelevenítésre hümmentek egyet. Elájultam?
- Piától azért nem igazán szoktam elájulni, de ki tudja, mi lehetett a háttérben? – teszem fel a költői kérdést, a viccre, amit elsüt pedig nevetni kezdek. Talán elaléltam a csókjától, haha. Hát tényleg jóleső volt, nem mondom, értem már, Brie miért is vonzódott hozzá, de ezt inkább nem teszem még hozzá. Majd később.
- Már csak kimagyaráztad volna valahogy, nem? Azt valószínűleg elhitték volna, ha annyit mondasz, hogy végkimerültem a beszédben – mosolygok, majd ráveszem magam, hogy az eddig a kezemben csak tartogatott pohárból kortyoljak is egyet. Az arcomra fintor ül ki, majd felpattanok a kanapéról és inkább az asztalra teszem a poharat. – Ma inkább kihagyom, így legalább több jut neked.
A kérdésére elgondolkodom. Nahát, erre nem is gondoltam! Tényleg, vajon mi lett a ruháinkkal?
- Azt sem tudom, hol hagytuk el őket, de szerintem a tó mélyén úszkálnak… a halakkal – emelem égnek a tekintetem, és a hideg is kiráz, ahogy belegondolok, hogy hányszor jöttek nekem mindenféle… halak? Remélhetőleg csak azok voltak és nem sikló és társaik.
- Mindenesetre tényleg nagyon köszi, hogy felhoztál. Végül is, abban az idegállapotban akár ott is hagyhattál volna – pillantok rá, majd odasétálok az ablakhoz és kinézek a kertre, ahol ezúttal sem jár egy árva lélek sem. Megfordulok, a hátam pedig a falnak vetem és összefonom a karjaimat magam előtt. - És aztán, hogyhogy az ágyba tettél? A padlót érdemeltem volna - érdeklődve pillantok rá, ezúttal le sem véve a tekintetem az arcáról. Minden rezdülése érdekel...

Tárgy: Re: Rhydian & Lisette - turn it off Vas. 18 Aug. 2019, 23:35

Lisette & Rhydian

I wish there was another way out…

Már nem feltétlen úgy értettem, hogy az én edzésemet nézze meg, az internet világa tele van muay thai videókkal, de mikor kimondja, hogy akkor majd szóljak, ha alkalmas, annyira meglepődöm, hogy a tiltakozás az ajkaimon marad. Egyelőre még én se tudom, hogy állok ehhez az ötlethez, azt mindenesetre nehéz elképzelnem, hogy komolyan fontolgatná a csatlakozást. Vagy ennyire magára vette volna a löttyedt combokat? A szobám felé menet halványan azért elmosolyodom ezen a verzión.
A csakis mértékkel hallatán enyhén felvonom a szemöldököm. Nem mintha nem értenék egyet, de furcsa ezt tőle hallani. Már-már valószínűtlen. De mielőtt elkezdenék azon töprengeni, hogy vajon most is hallucinálok-e, vagy sem, inkább mindenbe beleegyezem, csak jöjjön már az a whisky. Ahogy ebből is látszik, veszélyes, ha túl sokáig józan vagyok.
- Tele lettem kíváncsisággal – ironikusan mondom, persze, de ezúttal nem a sértően ironikus fajtából, hanem mint akinek szimplán a szkeptikusság és a szellemesség speciális keveréke a stílusa. Utóbbin a baleset óta azért van még mit javítani, de most már a mimikám is egyre változatosabban részt vesz a kommunikációban, ami azért jobban elveszi az élét a szavaimnak.
- Sokallod? Nem csodálom – csapom le ismét a lehetőséget, mikor visszakérdez a három órára. Én is erősen barátkozom még a gondolattal, de a ma estébe talán belefér. Miután felhozza az üveget, neki is állok tölteni belőle, és közben a kérdését latolgatom. Meséljek magamról. Nehéz erre értelmes választ adni, ha csak úgy hirtelen hozzávágják az emberhez, de a törekvést látom mögötte. Beszélgetni akar. És egyelőre távolról közelít. Az alkoholista megjegyzés old egy kicsit a tanácstalanságomon: mit is mesélhetnék neki, ami érdekelné? És annyira nem is túl személyes. Mi érdekel egyáltalán egy hozzá hasonló lányt? Az eddigiek alapján olyan kis… nem tudom, fiatalnak tűnik. És gondtalannak. Egy kicsit talán felszínesnek is. Attól tartok, untatni fogom, de ez jelenleg nem az én problémám. Piám van, szóval a többi már nem olyan lényeges.
- Nem. De ezt már úgyis tudod. – Ha valakit, akkor őt felesleges az ivási szokásaimba beavatnom, és ha így belegondolok, érdekes, hogy rajta és Anán kívül jelenleg senki nem tud rólam semmit, sem a családom, sem a barátaim, sem a munkatársaim. Teljesen eltávolodtam mindenkitől.
- Semmi – válaszolok tömören a céget érintő kérdésre. Aztán rájövök, hogy… oké. – Van, aki csinálja helyettem. – Anában bízom, bár neki most az energiái nagy részét a család foglalja le, ezért is nem őt kértem meg, hogy vezesse helyettem a céget, egy újszülött mellé nem akartam ezt a terhet is a vállára róni. Egyelőre mindenki panaszkodik rá, de Harry előbb-utóbb csak beletanul. Remélem előbb, mint utóbb.
- Az én álmaim sem válnak valóra – vonok vállat. Nem, most már nem találom lelkesítőnek. – Olyanokat, amilyenre vágytak. Egy részét elmondták, egy részét én találtam ki. – A mondat végén ránézek, automatikusan betolakszik a fejembe a kérdés, hogy neki milyet terveznék, de el is hessegetem, mint mondtam, nem érdekel már a dolog.
Ahogy a könyveimet említi, azonnal tiltakozni kezdek.
- Nem, ezt… egyáltalán nem javaslom. Sőt… – Halvány mosoly kúszik az arcomra. Leveszem róla a pillantásom, és inkább belekortyolok a whiskybe. Zavarba jövök. Ezúttal még inkább, mint odalent a folyosón, nem azért említettem a könyveket, hogy bármelyiket is elolvassa. Nem is kellett volna szóbahoznom őket. – Kifejezetten lebeszéllek róla.
Az viszont nem hülyeség, hogy a többi sérülésem is ellássa, ha már egyszer ápolónő, végre valami hasznát is veszem.
- Ezzel nem vitatkozom – de egyelőre nem mozdulok a fotel kartámlájáról, majd ő úgyis navigál, ha akar. A sérülések többsége a karomon és a lábamon van, de a gyomorszájam és a mellkasom között is megmaradt egy rúgás, amit ki kellett volna védenem. A hátamat nem tudom, nem vizsgáltam, és nem is emlékszem rá, a fájdalom már nem útmutató, kábé mindenem sajog, amit most még egész jól viselek, de azért nem várom annyira a holnapot.
- Hát, én biztos nem – tudom, hogy mi lehetett az ájulása hátterében, fordított esetben engem azért kicsit lehet, hogy aggasztana a dolog, de szerintem szimplán a szervezete piatoleranciáját mérte fel rosszul.
- Azt valószínűleg el, aki ismer. – A megjegyzése nyomán én is elmosolyodom. Nem bánom annyira, hogy nem iszik, nem azért, mert így több jut nekem, hanem mert akkor valószínűleg kevesebb sansszal veti el a sulykot, mint ahogy tegnap is történt. Nem vágyom rá, hogy az megismétlődjön, napközben igyekeztem kiszorítani a fejemből, hogy voltaképpen megcsókoltam az éjjel, és ha nem épp egy tó közepén lebegünk, ki tudja, meddig mentem volna el. Utálnám magam érte, és jelenleg így sincs olyan sok, amit kedvelhetnék.
A halak hallatán aztán megint jobb kedvem lesz egy kicsit. Nagyon vicces, mennyire be volt szarva tőlük. Kedvem is támad újra szívatni vele egy kicsit.
- És ez nem számít környezetszennyezésnek? Nem kellene kibányásznod onnan őket? – vetem fel az ötletet, ártatlanul, mintha tényleg csak az aktivista szólna ki belőlem. – Mielőtt még esetleg más találja meg? Egy egész gardrób lehet odalent – erősítek rá ezzel is.
Azt nem tudom, hogy lett volna-e olyasmi, ami miatt tényleg otthagytam volna, de ha ezek után nem tettem, akkor valószínűleg nem a válasz. Ettől függetlenül jól esik, hogy szóba hozza, valahol megnyugtat, hogy látom rajta, tényleg bánja, ami történt. Lehet, tényleg csak a pia műve volt?
Ahogy hátrafordul az ablakból, és a szemembe nézve felteszi a kérdést: hogyhogy az ágyba, és nem a földre fektettem, én sem habozok a válasszal.
- Megfordult a fejemben – ürítem ki a poharamat egy szemtelen, tűnő félmosollyal. – De a logikus gondolkodás akkor már nekem sem volt erősségem.

Tárgy: Re: Rhydian & Lisette - turn it off Pént. 23 Aug. 2019, 20:43

Lisette & Rhydian

- Én is teljesen belelkesedtem – húzódik széles mosolyra a szám, persze abszolút kiérzem az iróniát a szavaiból, de élvezem a helyzetet, ahogy továbbra is ezt csinálom. Kicsit megfordítom a helyzetet, hátha megérti, milyen jó is a másik oldalon lenni.
- Hát, én sem gondoltam ezt át teljesen alaposan. Nem gondoltam bele, hogy három óra veled, egy egész örökkévalóságnak fog tűnni. Végül is, csak átvészelem majd valahogy – forgatom meg a szemem mosolyogva, mielőtt még magára hagynám a gondolataival. Szerintem simán meg fogom tudni változtatni a hozzáállását ehhez az egészhez, már mostanra egészen sokat javult a hajlandósága. Igaz, kicsit kényszerhelyzetbe került ugyan, de ebben az esetben most semmi sem számít, ami most fennáll.
Mikor kérdezem és ismét visszavált a „bőbeszédre”, már csak villan a tekintetem és hozzá is tesz valamit.
- Ki? – érdeklődöm. Erről mondjuk jó lesz tudnom. Már most tökre élvezem az egészet, hogy végre szóra bírtam kicsit, mert így legalább nem kell mély kutatómunkát csinálnom. Csak csicsereg itt nekem, ha iszik még egy kicsit, akkor lehetőleg többet is, én pedig jegyzetelek szépen, fejben.
- Ez tök izgi. Szóval ez alapján, nekem milyet terveznél? – teszem fel a kérdést. Pontosan jól illene nekem az ő háza, amiben nemsokára szépen végig is nyúlhatok majd a kanapén, persze kell még egy „kis” idő, mire oda eljutunk. – Egyébként meg miért ne válhatnának valóra még az álmaid? Kell találni újakat – javaslom, bár nyilván ezt is élből el fogja utasítani. Még nem tart ott a gyászban, hogy ilyeneken tudjon gondolkodni, de majd igyekszem ezt is elérni.
A könyvek már korábban is felkeltették az érdeklődésem, és mivel alaposan meg kell ismernem, egyébként is tervben volt, hogy kezembe veszem majd őket, de így még jobbnak tűnik a buli. Mikor látom, hogy ismét zavarba jön, alig láthatóan elmosolyodom.
- Ugyan már. Valamiért csak voltak olvasóid. Rajongók – húzódik a szám szélesebb vigyorba. – Tényleg, voltak elvetemült rajongóid? – kérdezem érdeklődő pillantással. – Milyen egy író élete? – kérdezem tovább, majd belekortyolok az italba egy kicsit.
Ahogy szóba jön a tegnapi rosszullétem, tényleg elkezdek gondolkodni azon, hogy mi lehetett a dolgok hátterében, hiszen tényleg nem szoktam csak úgy elájulni, de igen... lehet, hogy tényleg az alkohol. Meg a sok mélylevegő. Mit tudom én.
- Szerintem tök jó, hogy szóval tartalak. Mit csinálnál itt egyedül a sötétben? Megkukulnál a végére. Azért egyébként rohadt mázlista vagy, hogy engem kaptál ápolónak. Tudod, milyen begyöpösödött hárpiák vannak itt? Hú, ne tudd meg. Majd, ha egyszer szabadságra megyek, akkor kénytelen leszel megismerni őket – mosolygok, bár nem tervezem egyelőre, hogy kimaradjak, de nyilván lesznek olyan dolgok, amiket el kell intéznem, mielőtt még belevetném magam a nagybetűs akcióba.
- Kihalásznom? Nekem? Egyedül? Maximum veled, kézen fogva. Ketten voltunk bűnösök, nem én egyedül. Mekkora környezetvédő lettél hirtelen – pillantok rá át az asztal felett. – Ha megtalálja a kertész, úgyis lenyúlja magának a márkás ingedet – nevetgélek, mert hát itt így mennek a dolgok. Nem fog elkezdeni nyomozni, hogy kié lehet.
Az ablakhoz sétálva felteszem neki a kérdést, hogy miért nem a padlóra fektetett, amire végtére is logikus választ is kapok.
- Ja, igen. Tényleg – mondok ennyit, mert hát tényleg így volt. Ha észnél lett volna, akkor valószínűleg a csók sem történik meg, mert előbb úszott volna ki és akár buktatott volna le a kolleganőm előtt, mintsem kettesben lett volna velem a csónak alatt.
- Na gyerünk, vetkőzz – legyintek a kezemmel és leteszem az asztalra a poharam, majd az ágy felé indulok és leülök a szélére, majd megpaskolom magam mellett a helyet. Közben rájövök, hogy a krémet elfelejtettem, úgyhogy felállok és elindulok felé, miközben alig észrevehetően megnedvesítem az ajkam. Megállok az asztal túl oldalán és a szemébe nézek, majd a gyógykenőcsért nyúlok és kérdőn pillantok rá, amennyiben furcsa ábrázattal néz rám. – Ruhában egész nehéz bekennem a sebeidet.

Tárgy: Re: Rhydian & Lisette - turn it off Kedd 27 Aug. 2019, 01:15

Lisette & Rhydian

I wish there was another way out…

- Még módosíthatod a szabályzatot – hívom fel rá a figyelmét, hogy ez egyedül rajta múlik, de valamiért úgy érzem, ez nem fog megtörténni. Ahogy azt sem tudom eldönteni, hogy élvezi-e ezt a játékot, vagy tényleg csak a saját munkáját akarja megkönnyíteni azzal, hogy nem idegenként kezel, és kipuhatolja, hogyan juthat leginkább közös nevezőre velem. Olyan típusnak tűnik, aki a hivatalos út mellett, jobb szereti, ha egy-két alternatív ösvény is járhatóvá válik.
Miután visszatér, a piáért cserébe válaszolgatok a kérdéseire. Micsoda gentleman húzás, nem igaz? Azt viszont nem értem, miért érdekli, hogy ki vezeti helyettem a céget.
- Az egyik munkatársam. Bár a titkárnőm üzenetei alapján eddig inkább a csőd irányába, mintsem a növekedés felé. – Ana sem kedveli Harryt, ketten már fel is mondtak. De hát mégis mit tehetnék? Azért bíztam másra a dolgokat, mert én nem akarok most ezzel foglalkozni. Majdcsak megoldják valahogy.
Érdekes, hogy rögtön rávágja a kérdést, ami az én fejemben is motoszkál. De csak féloldalasan elmosolyodom, és az ablak felé pillantva megdöntöm a poharam.
- Még nem ismerlek annyira, hogy meg tudjam mondani. – Hazugság. Az ügyfeleknél már fele ennyiből is bőven megállapítom, talán iszom még pár pohárral, és vele szemben sem lesznek gátlásaim. De valamiért nem akarom elképzelni, hogy milyen lenne, ha neki terveznék, nem akarom leelemezni a vonásait és a tulajdonságait, talán a Brianával való hasonlósága miatt, talán mert épp kiábrándultam ebből a munkából. Magam sem tudom pontosan. A megjegyzésére nem szólalok meg rögtön, de látszik, hogy ezen pörögnek a gondolataim.
- Én nem tudom ilyen gyorsan elengedni a dolgokat – jegyzem meg végül halkan. Nem nézek rá, még mindig a félig nyitott ablaküveget kémlelem, és a sötét kinti világot. Az ötlettel, hogy el akarja olvasni a könyveimet, viszont sikerül teljesen kizökkentenie. Már csak ez hiányzott. Nem, erre tényleg semmi szükség.
- Az írók élete azért nem olyan izgalmas, mint a filmsztároké. – Ahogy visszagondolok, azért persze, eszembe jut néhány jelenet, és ez egy alig láthatót mozdít is az ajkam szélein, de elnyomom, még mielőtt árulkodó mosollyá alakulna. Nem, anekdotázni sem szeretnék. Mintha attól tartanék, hogy az emlékek túlságosan elragadnak, és a végén még… Néhány percre önmagam lennék. Ráébredve, hogy Briana nélkül is képes vagyok egy kicsit jól érezni magam.
- Felolvasások, dedikálások. Semmi különös – vonok vállat, bár őszintén szólva, kétlem, hogy ezt el fogja hinni. Biztos, hogy észrevette rajtam a változást. Ahogy azzal is csak áltatom magam, hogy jól leplezem, ha zavarba hoznak. De szerencsére hamarosan témát váltunk, kérdés, hogy a tegnap éjjeli eseményekkel jobban járok-e.
- Szoktál szabadságra menni? Végre valami jó hír – ráncolom a homlokom, színtiszta szívatásból, és mintha ez picit látszódna is rajtam. Nem vagyok olyan mogorva, mint tegnap, vagy reggel, ez már-már kedveskedésnek is beírható tőlem.
De nem, azt tényleg nem akarnám, hogy magamra hagyjon. És egyben pont ezt akarom a leginkább eltitkolni előle. Ördögi kör, nem igaz? Nagyon is ráérzett, de nem akarom, hogy ezzel ő is tisztában legyen.
- Hohó! – hördülök fel erre a merész kijelentésre. – Arról az apró tényről azért megfeledkezel, hogy engem cakk-pakk átvertél az induláskor, és nem egészen önszántamból veszítettem el a holmim. – Egészen pontosan a nadrágomat. Az alsónadrágomat. De ezt inkább nem is mondom ki. Nem akarom felidézni, nagyon is jól tudja, miről beszélek.
- Mindig is az voltam – pontosítok a környezetvédő mivoltomat feszegető részen. Nem mondanám hirtelennek, de azt is tudom, hogy mire célzott ezzel. Nos, részemről is inkább visszavágás, mint jámbor bemutatkozó.
- Akkor ki is érdemelte. – Szóval nincs akkora kontroll és szigorúság idebent, mint amekkorát az intézmény imázsa diktál. Mondjuk, ezt eddig is kitalálhattam volna abból, hogy az alkoholos tiltás ellenére üvegszámra vedelem a piát, és exkluzív, éjszakai halastavas partiban volt részem az éjjel. Vajon van olyan szabály, ami tényleg igazi?
Ez a kérdés, hogy miért nem a padlóra fektettem, nem igazán értem, mire megy ki pontosan, de úgy válaszolok, hogy abból véletlenül se adjak támpontot. Semmihez. Pedig, még vagy másik két-három érvet fel tudnék sorakoztatni, ha akarnék.
A hirtelen váltás viszont kizökkent a merengésből.
- Ez egész begyakorlott mondatnak hangzik – sandítok rá, ahogy kiadja az instrukciót. A tekintetem követi, ahogy elsétál az asztalon hagyott krémig. Ez igaz. Ruhában nehéz lesz orvosolnia a problémát, amire az előbb rábólintottam. De könnyen meglehet, hogy ezt sem gondoltam át eléggé. Csakúgy, mint a tegnap esti sétát. De most már nem akarok visszakozni, plusz a holnapi halott-ember-pózra sem vágyom. Felállok, majd az ágyhoz masírozva nem túl sietős mozdulattal, hiszen a nyújtózás már most fájdalmas mozgáskoordinációnak számít, de leveszem a felsőm, láthatóvá téve a tényállást: sokkal rosszabb a helyzet, mint amire számított. A lényeg ugyanis épp a fájdalomküszöb emelése volt, és hogy az érintett területeken minél jobban elhaljanak az idegek. Az alkarom, a sípcsontom és a kézfejem elég ramaty állapotban van, de ezek csak azok a felületek, amikkel én mértem ütéseket, a kapottakat még nem igazán tanultam meg blokkolni, addig pedig bárhol eltalálnak.
Nem akarok szólni neki, hogy csak óvatosan, különben az edzőm helyett ő fog kiütni ma estére. Kemény legény vagy, Rhydian. Ez csak egy kis krém, és egy szakértő ápolónő...
- Gondolom, ezek után nem sok kedved maradt a muay thaihoz - mondom ki helyette, amiről biztosra veszem, hogy - az arckifejezéséből és a bámész tekintetéből ítélve - a fejében jár.

Tárgy: Re: Rhydian & Lisette - turn it off Csüt. 29 Aug. 2019, 13:28

Lisette & Rhydian

Természetesen szó sem lehet szabálymódosításról. Nem véletlen lett ez úgy kitalálva, ahogy, csak ugratni akarom kicsit. Egy nemleges fejbiccentéssel el is intézem a dolgot és elsuhanok a piáért, majd vissza is érek olyan gyorsan, ahogy csak lehet. Még mindig titkolnom kell az alkoholt, valószínűleg rögtön, páros lábbal rúgnának ki innen, ha kiderülne, hogy annak az embernek viszem, aki egyébként teljes mértékig el van tiltva tőle.
A céggel kapcsolatban érdeklődöm, hiszen nem baj, ha tisztában vagyok a dolgokkal már így előre. A csőd felé való menetelés viszont nem igazán hangzik bíztatóan.
- Hát akkor az egy nagyon jó munkatárs lehet – emelkedik meg a szemöldököm. Remélem időben közbelép még valaki. Vagy ő vagy pedig valaki, aki jobban ért hozzá, mielőtt még a cég is teljesen romba dől, és akkor, ha Rhyd majd hazamegy, akkor az lesz a legnagyobb problémája, hogy azt is vissza kell építeni, akkor meg majd a munkába fog belegajdulni. Mondjuk, egész valószínű, hogy sokkal jobban fogja érdekelni „Briana” hazatérte, mint más. – Remélhetőleg azért lassan beletanul és rendezni tudja a dolgokat – próbálom megnyugtatni, bár nem úgy fest, mint aki halálra izgulja magát ezen, ami azért viszonylag előnyös nekem, mert semmi kedvem nincs nyugtatgatni azzal is, hogy majd a céggel kapcsolatban is minden rendben lesz. És ez a csőd felé menetelés is szerintem enyhe túlzás volt a részéről.
Oldalra biccentett fejjel és értetlen ábrázattal meredek rá, ahogy azt mondja, nem tud még semmit mondani az állítólagos háztervemmel kapcsolatban, mert nem ismer annyira.
- Azt akarod mondani, hogy az eddig ügyfeleiddel minddel eltöltöttél egy wellness-hétvégét, hogy jobban megismerjétek egymást és azután készítettél csak tervet? – mosolyodom el a végére, mert hát ez teljesen nyilvánvaló, hogy nem így van, csak egyszerűen nem akar kitárulkozni előttem. Mindegy, nem erőlködöm, majd visszatérünk rá egyszer.
- Majd idővel – vágom rá. Nem azt mondtam, hogy most azonnal, egyébként is egyszerűbb lesz, ha majd újra mellette lesz Brie, aki én leszek. Egyelőre viszont fogalmam sincs, hogy hogyan fogom jól érzeni magam Brieként. A nagy helyzet az, hogy az egész személyisége annyira szöges ellentéte az enyémnek, hogy teljesen kukába kell dobnom a sajátomat. És az sem biztos, hogy egyszerű dolgom lesz Rhyddel akkor. Nagyjából már kiismertem az embert, az tuti, hogy azt sem fogja könnyen elnézni, hogy el kellett hinnie, hogy Brie meghalt. Már ugye meghalt, csak az én verzióm szerint. Hm. Mindegy, túlleszünk azon is. Inkább a könyvekre terelem a szót és látom is rajta, ahogy kicsit zavarba jön a témától, ami meg is mosolyogtat.
- Attól még nem hiszem, hogy nincsenek vicces sztorijaid. – Rendben, nem olyan, mint a filmsztároké, de vannak elvetemült rajongók, akik írókért rajonganak. – Hát igen, ezek valóban elég unalmasnak hangzanak. És mi van az izgalmasabb részével a dolognak? – érdeklődöm tovább, de mostanra már egészen biztos vagyok benne, hogy holnap az első dolgom lesz beleolvasni az egyik könyvébe. – Sosem kértek tőled autogramot dekoltázsra? – mosolyodom el a kérdésre. Ez általában a FILMSZTÁROKNÁL szokás, de ki tudja, talán egy íróval is történt már ilyen. Végül is, nincs ebben semmi. Rhyd meg mellé még jóképű is, nem hiszem, hogy nem voltak nők, akik odáig voltak érte.
- Ha teljesen kicsinálsz, akkor igen, biztos kénytelen leszek – dobom vissza neki a labdát, felvonva a szemöldököm. – Azért ne vedd ezt kihívásnak, légy oly szíves – mosolygok rá, mert nem igazán hiányzik, hogy tényleg rákapcsoljon, de ahogy látom, már egyre inkább lazul és nincs már annyira befeszülve, mint tegnap, szóval ha így, ilyen tempóban fogunk haladni, akkor az tökéletes lesz.
Jó, valóban nem teljesen önszántából, de részben azért igen.
- Azért egy részét nem én szedtem le – vonok vállat ártatlanul. Voltaképpen csak az alsógatyája az, amit az akarata ellenére tüntettem el róla, de nem feszegetem tovább a témát, nem akarok megint a csapdába beleesni. – Tök mindegy, ha előkerül vagy leadják a talált tárgyakhoz vagy pedig sosem látjuk viszont. Úgyse fogják tudni, hogy a miénk volt – szögezem le. Vannak azért itt páran, nem hiszem, hogy bárki is felismeri, hogy engem látott abban pár órával előtte. – Az feltűnőbb volt, mikor összefutottam két másik ápolóval ezen a folyosón férfiingben és pár üveg alkohollal – mutatok az ajtó felé, mintha tényleg itt történt volna előtte. – Kicsit érdekes tekintettel néztek – teszem hozzá, de csak viccelek, amit nem tudom, hogy első körben felfogja-e, de nem mondom meg neki először.
Ha eddig nem tudtam volna, hogy Rhyd környezetvédő, hát mostanra ezt is megtudtam. Szépen lassan csepegteti az infokat, pedig még be sem indult rendesen a kommunikáció kettőnk közt. Minimális távolságtartást érzek még a részéről, de ez valószínűleg azért van, mert tegnap nagyon túllőttem a célon.
A megjegyzésére szélesen elmosolyodom.
- Igen, elég sokszor alkalmazom – pillantok vissza rá, majd megvárom, míg leveszi magáról a pólót. Bár arra számítottam, hogy majd egy kicsit tovább kell győzködni, de szerintem belátta, hogy ha nem kenem be, akkor holnapra a halálán lesz. Mikor visszafordulok, már póló nélkül áll előttem, és egy pillanatra megtorpanok.
- Úristen – kerekednek el a szemeim, mert nem erre számítottam. – Te nem vagy normális – teszem hozzá, amit gondolok, mert hát tényleg... ki lenne az, aki így szétvereti magát? Nyomok egy diónyi krémet az ujjaimra és elkezdem azon a területen, ami eddig nem volt látható számomra. A bordáinál van egy nagyobb, amihez a lehető legóvatosabban nyúlok és viszem fel a felületre a krémet.
- Nem sok. Inkább más módon fogok kalóriát égetni – pillantok fel a szemeibe halvány mosollyal. Látom az arcán, hogy baromira koncentrál, biztos fáj neki, de tényleg a lehető legóvatosabb vagyok. – Csak ezt a sportot űzöd? Vagy mástól vannak ilyen szépen kidolgozott izmaid? – húzom végig alig észrevehetően az ujjaim a mellizmán, majd megkerülöm, mögé megyek és a derekán lévő folton is óvatosan köröznek az ujjam. Épphogy érintik, de aztán kénytelen vagyok egy picit erősebben beledörzsölni, mert különben nem ér sokat.
- Miért csinálod ezt? Szereted, vagy csak jó figyelemelterelő? – kérdezem, mikor a kézfejébe kezdem el bemasszírozni a gélt, alaposan, végig az összes ujjain. - Van a lábadon is? – kérdezem, mert a nadrág még rajta, de úgy sejtem, hogy az a felület sem maradt ki.

Lisette & Rhydian

I wish there was another way out…

Nem hittem volna, hogy még itt, vele is a céges ügyeimről fogok eszmecserét folytatni. De ez csak akkor tűnik fel, mikor már Harry megítélését ecsetelem.
- Az volt – vonom meg a vállam, a poharat forgatva az ujjaim között. – Nekem sosem volt vele különösebb problémám, sőt. Volt egy nagyon pikáns sztori, amiben vonakodás nélkül kisegített – pillantok rá, és a szememben megcsillan valami, valami titokzatosságba hajló, tőlem szokatlanul élénk érzelem. – De úgy fest, senkinek sem tetszik, hogy ráhagytam a céget.
Nem tudom, hogy tényleg én hibáztam-e ekkorát, vagy… ezek csak a kezdeti nehézségek. Eddig így gondoltam, de ezekkel a felmondásokkal most már elbizonytalanítottak. Vagy valami más állna e mögött a nagy elégedetlenséghullám mögött? De újfent emlékeztetem magam, hogy nem akarok most ezzel foglalkozni. A legkevésbé sem.
A megjegyzése halvány mosolyt csal az arcomra, de elfordítom a fejem, mielőtt belemennék a válaszba. Beletrafált.
- Éppenséggel ilyenre is volt példa – fűzöm hozzá titokzatosan, mielőtt belekortyolnék az italomba. Persze, még Briana előtt, de volt néhány különösen jól sikerült ügyéltalálkozóm. – Nálunk nincs benne a protokollban, hogy csakis hivatalos viszonyt ápolhatunk a megrendelővel.
De ettől függetlenül, a kérdéséből kiderült: tudja, hogy nem mondtam igazat az ő ingatlanterveivel kapcsolatban. Ezzel a mellékes kis betoldással viszont, úgy sejtem, ha nem is végleg, de egy időre sikerül elterelnem róla a figyelmét.
- Mindenki az idővel jön, és lehet, hogy igazuk is van, de attól a jelen még cseppet sem lesz könnyebb, vagy elviselhetőbb. – Nem tudnám megmagyarázni, hogy miért mondom ki hangosan ezt a gondolatmenetet. Milyen válaszban reménykedem. Inkább le is küldöm a maradék whiskyt, majd felállok, hogy tölthessek egy újabb pohárral.
A könyveimre terelődő beszélgetés tény, hogy szinte azonnal kirángat az előző témával érkezett, rám telepedni készülő mélabúból, de attól még cseppet sem örülök neki. Nem akarom, hogy elolvassa a könyveimet. És ezt az érzést ugyanúgy nem tudnám megmagyarázni. Érdekes. Vajon mitől tartok ennyire?
- Rengeteg sztorim van – szögezem le a palack tetejét visszacsavarva. Az már más kérdés, hogy elmesélem-e őket. De miért is kezdenék csak úgy random anekdotázni? Ám hirtelen fontosabbnak találom kijavítani, amit mond. – Ebben tévedsz. Cseppet sem unalmas az olvasóiddal találkozni. Az a légkör varázslatos. Mindenki azért jön oda, mert érdekli, amit csinálsz, amiről írsz, te magad, és valamilyen módon megérintette őket, amit el akartál mondani. Ők is a részesei lettek annak, amit átéltél, és ez fordítva is igaz. Nem lehet elmagyarázni, de annyi örömmel és energiával tölt fel, hogy még órákkal, vagy akár napokkal utána is úgy érzed: bármire képes vagy.
De nyomban rá is jövök, hogy ennyire talán nem kellett volna belemennem. Egy kicsit talán jól esett felidézni, ezért ragadtattam el magam. Aki nem élte még át, úgysem fogja megérteni. Mi? Dekoltázsra?
- Rocksztár sem vagyok – vonom fel a szemöldököm hunyorogva. Bár volt olyan időszak, amikor szerettem volna. De annyira részeg még nem vagyok, hogy ezt neki is eláruljam.
- Na és, hány százaléknál tartok? – kérdezek vissza ironikusan a „ha teljesen kicsinálsz” rész hallatán. – Megnyugtatlak, nem vagyok az a kihívásokra hergelhető típus. – Hm. Ez talán még nagyobb hazugság, mint az előző. De mentségemre szóljon, manapság tényleg nem jellemző. Mondjuk, az is igaz, hogy az utóbbi hetekben teljesen egyedül voltam, nem nagyon volt, aki vagy ami kísértésbe vigyen. Ez alapján végül is joggal állíthatom, hogy a baleset hatására én is megváltoztam, nem?
- Mivel fürdőzésre készültünk, valóban – narrálom tovább a megkezdett sztoriját, ami éppen annál a pontnál időzik el, hogy nem minden ruhadarabot ő távolított el rólam tegnap. Az alsómat viszont ő vette le, én pedig már megint erre gondoltam, mikor cseppet sem állt szándékomban felidézni ezt a kínos jelenetet. Mert bármennyire is kínos, túlságosan élesen él az emlékeimben: az érintése, az arca, a gesztus, és a hozzá való bátorsága, plusz a bennem keltett erős reakció, mert azt sajnos el kell ismerni, hogy a maga szűrt és minden mástól elvonatkoztatott mivoltában ez a fantázia a bennem élő, száz kilónyi gyász alatt rejtőző férfi számára borzalmasan izgató. Érzem, hogy kissé fel is pezsdül a vérem, és enyhe melegség szökik végig a tagjaimon, ami nyilván az alkoholnak is betudható, nincs ebben semmi különös. Nem akarok foglalkozni a halvány sejtelemmel, ami azt súgja, hogy tegnap éjjel óta mintha határozottan frusztráltabb lennék. Csatlakozok a témaváltásához, tényleg jobb, ha másról beszélünk.
- És ezt mivel fogod kimagyarázni? – pillantok rá érdeklődve a folyosós bravúrja hallatán. Nem tudtam, hogy meglátták. Más viszont gondolom, tudja, hogy az én ápolóm. Vagy nem? Az nem történhet meg, hogy valami hülye lebukás miatt ténylegesen megvonják tőlem a piát. Akkor biztos azonnal kikötöznék innen. Bár akkor esélyem sem lenne a gyógyulásra, és Briana szellemjárása végül egész biztosan teljesen az őrületbe kergetne, ráadásul az orvos elég egyértelműen a tudtomra adta: ha nem tartok ki ez a kvázi önkéntes alapú, hathetes kúra mellett – önkéntes egy nagy lófaszt –, sokkal kellemetlenebb alternatívákra számíthatok. Most még az enyém a döntés. Maximum ennyi a szabad választásom joga. De inkább bele sem akarok gondolni, mik lettek volna a további ötletei.
Ahogy rám pillant, és kendőzetlenül kimondja: nem vagyok normális, önkéntelen mosolyba futnak az ajkaim. Már csak azért is, mert az én fejemben is épp ez járt, csak egy kissé más aspektusban, és mert el tudom képzelni, mennyire váratlanul érte a látvány. Az arca elég szórakoztató. Ám a röpke jókedvem el is száll, amikor hozzámér, ahogy a bordáimnál jár a keze, észrevétlenül összeszorítom a fogaim, és nagyon koncentrálok, hogy bármi nemű hang nélkül tűrjem a dörzsölő mozdulatait. Csak akkor lélegzek fel, mikor – ki tudja, végleg-e, de – abbahagyja.
- Sok mindent kipróbáltam már, de sajnos nem vagyok elég kitartó típus. – Vagyis mindig mindet abbahagytam, mielőtt igazán a hobbimmá nőhette volna ki magát. – Brie edzőterembe imádott járni, ami engem sosem hozott igazán lázba, de muszáj voltam elkísérni, mert utáltam, ahogy csorgatják rá a nyálukat.
Sosem voltam féltékeny típus. Azt hiszem. Vagyis nem túlságosan. Ez inkább csak praktikus lépésnek tűnt, minden szempontból.
Én azért észreveszem, ahogy végigsimít az izmaimon, egy picit rá is feszítek, ahogy hozzá ér, abszolút automatikusan.
- Elég csak a látható foltokat bekenni. – Azt egyáltalán nem várom tőle, hogy végigjárja a testem, láthatatlan, ám nyomásra érzékeny pontok után kutatva; ilyenből is van pár, nem feltétlenül alakult ki mindenütt azonnal vérömleny a bőr alatt, de holnapra, vagy holnaputánra valószínűleg ezek is megmutatják majd magukat. Ha nem, akkor majd maguktól elmúlnak.
Mikor a derekamon virító, különösen fájdalmas pontot kezdi dörzsölni, nem tudom megállni, a belém hasító érzéstől azonnal felnyögök.
- Uf, baszki. Bocsánat – teszem hozzá gyorsan, és önkéntelen mozdulattal elhajolok az ujjai elől. – Ehhez még kell egy kis whisky – sóhajtok aprót, mintegy felkészülésképp, a következő mozdulattal pedig lehúzom a frissen töltött, egész poharat, és ahogy végigmarja a torkom, szinte azonnal érzem is a kezdődő hatását. Végre.
Nem szólok, hogy megpróbálhatja újra, szerintem fogja tudni, hogy mikor kísérelje meg.
- Bármennyire is nehéz elhinni, nem vagyok mazochista típus. És a fájdalomért sem vagyok oda. De a muay thai mesterek szerint a testi fájdalom a lelket is ellenállóbbá teszi. – És igen, voltaképp figyelemelterelés. De így azért egy fokkal akkor is jobban hangzik.
Furcsa érzés, ahogy a kézfejemet babrálja, hirtelen valahogy annyira bensőségesnek tűnik, kellemes, de a bütykeimnél megint visítani tudnék. Mikor a lábamról kérdez, bólintok, és kicsit feljebb helyezkedve, a hátamat a felpolcolt párnáknak döntve, afféle félülésben, ki is gombolom a nadrágom, hogy aztán lehúzhassam magamról.
- De ez tényleg baromira fáj – figyelmeztetem, különösen a sípcsontomra és a térdeim felső részére vonatkozóan. – Remélem, nem vagy született szadista. És azt is, hogy nem utálsz túlságosan. – Bár azért ennek érdekében én is elkövettem már egysmást.

Lisette & Rhydian

- Pikáns sztori? – kapom fel a fejem, mikor szóba hozza, egy kicsit meg is lepődöm, hogy ő az, aki belekezd valami témába. – Éspedig? – Abban már nem vagyok biztos, hogy válaszolni is fog, sokkal inkább arra tippelek, hogy csak belekóstolt a dologba és ezután majd legyint és azt mondja, mindegy. Talán van némi sansz rá, hogy belemegy, de ha fogadnom kéne, inkább az elsőre tippelnék.
- Hát én csak ebből az előbbi megszólalásból következtettem – vonok vállat. Nem is tudnék másból, de ha a csőd felé nyargal a cég, akkor nem biztos, hogy a legmegfelelőbb ember arra, hogy elvezesse. Hm.
A szemöldököm felszalad, mikor azt mondja, volt példa a wellnessre.
- Hah. Miket titkolsz te még, Rhydian – mosolyodom el, ahogy az arcát fürkészem. – Azt hiszem, van pár meglepetés a tarsolyodban. – A hivatalos viszonyra pedig csak vállat vonok. – Miért, ha benne lenne, érdekelne? Ha az ügyfél egy baromi jó nő és felajánl egy érzéki masszázst és egy kis szórakozást? Ki mondana nemet? – nézek rá fel kérdőn, miközben a mutatóujjam a pohár peremén köröz. Beszívom az alsó ajkam és elmosolyodom. – Szerintem nincs az a férfi. – Ha ezt megcáfolja, ismét hazudik. Nem lepődöm meg rajta, ha így tesz, ráhagyom, de a mosolyomból sejtheti, hogy úgysem hiszem el, amit mond.
- Dehogynem, elviselhetőbb, ha nem gubózol be egyedül – próbálom rgy kicsit pozitívabb irányba terelni a gondolatait. Mire kimegy innen már egész elviselhető lesz, de akkor minden mehet majd elölről. Azért sajnálom kicsit. Látszik, hogy szenved. Hogy hiányzik neki ez a szerencsétlen nő... de azért kicsit sajnálom, hogy továbbra is együtt kell majd élnie vele. Velem, vagyis az én személyiségemmel sokkal jobban járna.
- Akkor kérem a legütősebbet Mr. Leconte – teszem keresztbe a lábaim és türelmesen várok, ugyanis tényleg érdekelnek a sztorik.
Ahogy arról beszél, hogy nem unalmas az olvasókkal találkozni, pár pillanatig teljesen elveszem a szavaiban, olyan jól összefoglalja ezt az egészet. Biztos, hogy ez is nagyon hiányzik neki, szóval mostanra már biztos vagyok benne, hogy elolvasom az egyik könyvét és beszélgetni fogok vele róla.
- Hát ez tényleg jól hangzik. Folytatnod kell az írást, Rhydian, látszik, hogy ez teljesen feldob. – Látható a tekintetében a csillogás, amit persze elnyom, mivel most ez a legkisebb baja, hogy írjon. Nem akar ezt sem, ahogy mást sem igazán.
- Még lehetsz – nevetek fel, majd megvonom a vállam. – Egyébként is, ki mondta, hogy csak rocksztárok adhatnak dekoltázs-aláírást? Ha akarom, én is aláírhatnám a f... – mosolyodom el kendőzetlenül, megnyalva az alsó ajkam. - ... a felkarod – nevetek fel halkan. Imádom húzni az agyát, a férfiakkal egyébként is mindig így voltam. Szeretek azon a vékony vonalon táncolni, ami elválasztja a fantáziát és a valóságot.
- Egész jól haladsz. – Már ami a kicsinálást illeti. – Szívós nő vagyok, nem egyszerű kikészíteni azért – kacsintok rá. Sőt. Jelenleg határozottan élvezem a társaságát most, hogy már nem sündisznó pozícióban áll velem szemben.
- Persze, én sem szeretem a kihívásokat, még egy közös pont – somolygok, de persze tudhatja, hogy ez a legnagyobb hazugság, amit valaha hallhatott, hiszen ha így lenne, már rég nem lennék itt. Az ő szemszögéből nézve a dolgokat. Az enyémből persze az alapmotiváció más, de a lényeg ugyanaz. És ami azt illeti, szerintem ő is pont olyan személyiség, aki szereti a kihívást, csak éppen nem fogja ezt bevallani. Lassan úgyis kiderül.
A fürdőzésre visszatérve azt hiszem, az ő gondolatai is visszakalandoztak a tegnap estéhez. Újra bizsergés fut végig az egész testemen, ahogy rágondolok, mikor egymástól pár centire voltunk csak, totál meztelenül. Megköszörülöm a torkom és leküzdöm a kiszélesedni készülő vigyort az arcomról.
- Azon gondolkodom, hogy ma is lemegyek úszni egyet. Jössz? – pillantok rá fel kérdőn, komolyan kérdezve. – Vagy csak megleshetsz onnan – bökök a fejemmel az ablak felé, tőlem jobbra. – Az az ablak pont odanéz. – Most már teljesen biztos vagyok benne, hogy ha kimegyek majd a szobájából, az első utam oda fog vezetni és félúton le is dobom a ruháimat. A bogarat egész biztos elültettem a fülében és ha egy kis kíváncsiság is van benne, ki fog nézni.
A kérdésére vállat vonok, összepréselem az ajkaimat.
- Majd megmondom, hogy be kellett tuszkoljalak a zuhany alá és sajnálatos módon én is vizes lettem. Biztos irigykedne pár ápolónő – állok fel széles vigyorral, hogy aztán kezelésbe vehessem a véraláfutásokat a testén. Óvatosan nyúlok hozzá, de érezhetően megfeszül a teste, nyilván nem kellemes még egy ujjbegynyi érintés sem az ilyen felületen.
Brie és az edzőterem. Hah. Beszarás. Emlékszem, kettőnk közül én voltam az, aki rendszeresen eljárt, Brie korábban folyamatosan ellustult, mindig felszívta magát, eljárt, majd három edzés után megint feladta egy időre. Nyilván később kénytelen volt nekiállni, ha nem akart meghízni. Jelenleg én vagyok az, aki kicsit elhanyagolta a sportot, de jó lenne visszarázódni egy kicsit.
- Szóval féltékeny típus vagy? – érdeklődöm, hiszen ez pont egy olyan info, amivel tisztában kell lennem. Emlékszem, hogy Brie mennyire féltékeny tudott lenni. Nemcsak nőkre, akik ránéztek az aktuális pasijára, hanem rám is, ha véletlenül -hangsúlyozom, tényleg valami hatalmas véletlen folytán- több figyelmet kaptam a szüleinktől, mint ő. A gondolatra akaratlanul is kicsit erősebben érek Rhydhez, csak akkor kapcsolok, mikor felnyög.
- Upsz – emelem el a kezem és megvárom, míg lehajtja a következő whiskyt is. Azt hiszem, nem sok kell, mire spicces állapotba kerül, ha így folytatja tovább.
- És érzékelsz valamit belőle? – Az alkohollal is érzésteleníteni próbálja magát, nagyon sokat iszik, remélem sikerül majd lecsökkenteni legalább kicsit ezt a mennyiséget. Ahogy végeztem a kézfejével, figyelem, ahogy leveszi magáról a nadrágot és akaratlanul is végigfut a tekintetem a pasin.
- Ez a látvány még nekem is fáj – emelem égnek a tekintetem mosolyogva, arra értve, hogy tényleg baromi jól néz ki, én pedig az egész testét végig taperolom anélkül, hogy bármiféle gondolat is átsuhanhatna legálisan az agyamon. Legálisan. – Dehogy – pillantok rá ártatlan tekintettel, majd leülök az ágy szélére. – Maradjon nyugton, kedves beteg – kérem mosolyogva, majd apró mozdulatokkal a lábán jár a kezem, mikor a combjánál járok, nem szalasztom el az alkalmat, hogy teli vigyorral rá ne kérdezzek: - Feljebb épek a végtagok?

Lisette & Rhydian

I wish there was another way out…

Gondolhattam volna, hogy erre majd felkapja a fejét. Vagy talán gondoltam is? Hm-hm.
- Majd egyszer talán elmesélem – teszek egy halvány ígéretet, de inkább kihátrálok belőle. Úgyis elfelejti majd. Az már érdekesebb kérdés, hogy akkor miért említettem meg. Csak a visszaemlékezés hozta ki belőlem, vagy… hogy birizgáljam egy kicsit azt az amúgy is túl élénk kívánságát, amit aztán szándékosan kielégítetlenül hagyok? És ha az utóbbi, az vajon miért szórakoztat?
- Majd megoldják valahogy – préselem össze az ajkaimat egy rövid időre, jelezve, hogy én ugyan nem kívánok belefolyni a dologba. Jelenleg sokkal égetőbb problémákkal küzdök, mégpedig, hogy hogy fogok átvészelni hat hetet ebben a szanatóriumban. Vagyis már csak öt. Bár Lis társaságában már ez a mögöttünk lévő egy hét is egy örökkévalóságnak tűnt. Nem beszélve ezekről a hülye terápiákról. Kétlem, hogy hamar elrepülne az idő.
És megint sikerül megdöbbentenem. Ez nem is olyan rossz játék. Halványan elmosolyodom a reakciójára, és lepillantok az ölemben tartogatott poharamra. Mikor visszapillantok rá, a kérdései után, a tekintetem előbb a pohár szélén körözgető ujjbegyén állapodik meg, majd feljebb pillantva, látom, ahogy mosolyogva beharapja az ajkát. Igen, pontosan értem, hogy mire akar kilyukadni.
- Remélem, sosem jártál pszichológushoz. Már, ha férfi volt. – Na, nekik valóban tiltva van az ügyfélkörrel való privátabb jellegű érintkezés. Valószínűleg az őrületbe kergette volna a pasast. De a kérdésre visszatérve…
- Talán érdekelne. Mert ha bizonyítani tudná, és netán bíróságra vinné, biztosan pert nyerne ellenem, amivel elveszíteném a szakmai hírnevem, abba belehalna a cég, nekem pedig nem lenne munkám. – És mindez egy érzéki masszázs miatt. Ettől függetlenül, persze igaza van, vannak olyan helyzetek, amikor nagyon nehéz helyesen dönteni.
- De mint mondtam, ilyen problémáim szerencsére nem voltak. – A házasságom előtt bőven voltak kalandjaim, de Brie-t sosem csaltam meg, nem is éreztem rá késztetést, szóval tényleg nem voltam még ilyen helyzetben, hogy megkívántam volna valakit, az érdeklődés kölcsönös volt, de valami külső tényező miatt vissza kellett fognom magam. Biztos nem lehet könnyű.
A begubózós mondatára nem reagálok, csak elpillantok a jakuzzi felé. Nem mintha azt nézegetném, nem is igazán látom, csak a gondolataim pörögnek a szemeim előtt. Nem tudom, néha úgy érzem, meg tudnék őrülni, attól is, ha valaki egyszerűen csak csöndben ücsörög mellettem, annyira az egyedüllétet kívánom, néha meg épp a magány elviselhetetlen. Olyannyira, hogy inkább lemegyek vele egy istenverte halastóhoz is, az éjszaka kellős közepén. Sehogy sem jó, de mióta itt vagyok, olykor-olykor, egy nagyon rövid időre mintha tényleg meg tudnék feledkezni a történtekről. De ezt úgysem vallanám be neki. És összességében ez úgysem segít semmin sem.
- Sajnálom, de olyannal nem szolgálhatok – kerülöm ki a sztorizást. Újra. De mikor azt állítja az olvasótalálkozókról, hogy unalmasak lennének, már nem bírok csöndben maradni. Kaptam felkéréseket az utóbbi egy hónapban is, de a kiadóm munkatársát sem hívtam vissza sosem, csak a rögzítőn hallottam néha, hogy keresett.
- Nincs semmi mondanivalóm – érvelek tömören, de velősen, arra vonatkozóan, hogy miért is nem érzek késztetést az írásra. Üresnek érzem magam. Valószínűleg csak ülnék az üres képernyő előtt, míg le nem csukom a laptopot.
- Nem az a lényeg, hogy ki adhat, hanem hogy kitől kérnek – teszem hozzá halványan somolyogva, ahogy a f… elkaromat említi, felpillantok rá. – Na és, mit írnál a felkaromra? - érdeklődöm, mintha csak fontolgatnám az ötletet, feltételezem, nem csak a nevét, de a kérdésem, amúgy is ezt sugallja.
- Azért várd ki a végét – dobom rá csak úgy, apró fenyegetésként, bár én is úgy érzem, hogy innentől kezdve, talán, egy fokkal azért kevésbé ellenséges lesz a viszonyunk. Kezdem megszokni a jelenlétét, és azt is, hogy szükségem van rá, hogy piához jussak. Ha ő sem viszi túlzásba az idegesítést, valahogy talán még el is fogjuk viselni egymást.
- Mintha valami azt súgná: nem hiszel nekem – reagálok az ironikus megjegyzése hallatán, hiszen az egész lényéből az sugárzik, hogy bele is pusztulna, ha senki nem görgetne elé kihívásokat. Mint mondjuk ez a tegnapi tilosban járás. Nem akartam ilyen részletesen felidézni, sőt, jobban örülnék, ha inkább örökre kitörölhetném a memóriámból. Bár néhány öblös pohár után, legalább ma estére menni fog. A kérdésére viszont olyan mély meglepettséggel kapom vissza rá a tekintetem, mintha csak azt közölte volna, hogy holnap maga Donald Trump jön látogatóba. És ezzel egy időben, alig láthatóan már ingatom is a fejem.
- Kizárt, hogy még egyszer rávegyél. – A szavaimmal ellentétben az arcvonásaim azért nem olyan szigorúak, mert ugyan komolynak adja elő, de akkor sem vagyok biztos benne, hogy nem csak most is az agyamat húzza ezzel az abszurd felvetéssel. – Kétszer nem esek bele ugyanabba a hibába – teszem hozzá, már-már óva intő magabiztossággal, ami azt sugallja: jobb, ha már most letesz az erre irányuló terveiről, ha esetleg ilyesmi motoszkálna abban a szép kobakjában.
Ám a következő felajánlás sem ér kevésbé váratlanul. Kis híján félrenyelem a whiskyt. Mi?
- Ha azt szeretnéd: csekkoljam le, hogy ezúttal tényleg belefulladtál-e, sajnálom, innen nem érnék le elég gyorsan, hogy vízi mentőt játsszak. Mellesleg halak – hangsúlyozom érzékletesen a szót –, még mindig lubickolnak benne. – Egyszerűen nem bírom visszafogni magam, hogy ne szívassam ezzel. Meg is mozdul a szám sarka, a válaszát hallva pedig alig tudom leplezni a mosolyt.
- Én az alkoholos üvegekre gondoltam – világosítom fel halkan, somolyogva. Nem az ingre. Felteszem, egy szesztilalmas intézményben ez még inkább feltűnő, és kicsit nehezebben is magyarázható, ha csakugyan meglátták azokkal az üvegekkel flangálni a folyosón.
- Mondj már egy olyan szituációt, amikor egy pácienst be kell tuszkolni a zuhany alá – tűnődök el ezen azért, hirtelen semmi nem jut eszembe. Már ha nem a pia miatt van, ugyebár, de az itt kizárt kell, hogy legyen. Elméletben.
- Ezt nem mondtam – tiltakozom rögtön, ahogy felmerül a gyanú, hogy féltékeny pasas lennék. Nem hinném. Persze, hazudnék, ha azt mondanám, hogy sosem voltam, Brie túlságosan vonzó volt ahhoz, hogy állandó ostrom alatt álljon, ráadásul néha túlságosan közvetlen is, ami sokakban képes félreértést okozni.
A hirtelen fájdalom viszont ki is űzi a fejemből a témát. Lehet, én sem vagyok teljesen tisztában vele, hogy mire vállalkoztam. Lisen kívül nem lenne túl szerencsés, ha más is észrevenné rajtam ezeket a nyomokat, különben félő, megtiltanák, hogy folytassam.
- A whiskyből? Nem igazán – értem félre szándékosan a kérdést, mellesleg annyira nem is igaz, de nem akarok most vele a lelki vonatkozásról beszélni. Inkább lehunyom a szemem, és míg a lábam is végigkezeli, próbálok valami teljesen másra koncentrálni. Főleg a fájdalom miatt, de amilyen kacér természet, azt sem akarom, hogy zavarba hozzon.
- Képzeld azt, hogy egy nagy hal vagyok – vetem közbe halvány, szemtelen mosollyal, a megjegyzése hallatán. Ahogy pedig a térdem után felfelé halad a combomon, jelzem is, hogy…
- Ez így már bőven meg is felel – nyitom vissza a szemeimet, a maradékot már én is befejezhetem. Felényújtom a kezem, hogy megszerezzem a krémet.
- Abszolút épek, köszönik. – Sejtettem, hogy nem hagyja ki. És ez az oka annak is, hogy inkább nem akarom kísérteni a sorsot. Vagy inkább magamat. Főleg így, hogy a hasonlóság okán, még mindig állandóan Brianát látom benne, nem hiszem, hogy képes lennék hidegen tűrni, ahogy ilyen gyengéden a combjaimat masszírozza. Azért én sem vagyok fából.

Lisette & Rhydian

Ha egy kicsit is kezdene feléledni benned a remény, hogy végre lesz valami, amivel majd gördülékenyen bele tudunk vágni egy témába, amiről lehet BESZÉLGETNI, ne éld bele magad túlságosan, mert ez az ember itt velem szemben, pillanatok alatt a kukába hajítja az elképzeléseidet. Megemelkedik az egyik szemöldököm és össze is fonom magam előtt a karjaimat.
- Tudsz róla, hogy az a világ legnagyobb bunkósága, ha belekezdesz egy érdekesnek ható sztoriba majd legyintesz egyet és azt mondod, majd egyszer elmesélem? - kérdezem, miközben kicsit úgy teszek, mintha felhúznám az orrom. Nem sértődök meg rajta, semmi ilyesmiről nincs szó, csak egyszerűen a kíváncsi természetem piszkálódik fel egy kissé.
A cégről nem bánom, ha nem beszélünk tovább, végül is, nem is azért van ezen a helyen, hogy ilyesmiken kattogjon. Na, nem mintha tenné, mert szerintem teljesen letette a lantot most, ami lehet, nem túl előnyös. Meglátjuk.
Azügyfelekről viszont szívesen elcsevegek vele. A kérdésére vállat vonok.
- Ki tudja, talán jártam. Mostanra már lehet, hogy ő jár egy másikhoz - mosolyodom el szélesen. Nem, egyébként nem így volt, sosem jártam. - Tini koromban mondjuk majdhogynem volt rá példa, de ellenálltam a szüleim akaratának - mesélem el, hisz tényleg így volt. Mert azt akarták, hogy olyan “példamutató” legyek, mint Brie. Hogy ne legyenek velem problémák. Arra persze nem gondoltak, hogy esetleg szívesebben beszélgetnék velük, mintsem valami idegen, vesémig hatoló tekintetű emberrel.
A levezetésére széttárom a karom, és kicsit ki is löttyen a whisky a kanapéra, amit a kezemmel gyorsan letörlök.
- Hát, ha ő is akarja, akkor mégis miért vinné perre? - ráncolom össze a homlokom. - Mellesleg nem hiszem, hogy egy oltári jó szex után bárki is azon kezdene el küzködni, hogy megnyerjen ellened egy pert, de persze értem az aggodalmat, vannak aljas emberek a földön. - Ó, ha tudná! Én is az vagyok, de még milyen! Kihasználom az egész helyzetet, hogy megözvegyült, hogy kezd egy kicsit bepörögni. Nem szép. Én is tudom, de a pénz most mindennél fontosabb. Azt persze nem igazán hiszem el, hogy nem voltak ilyesfajta kalandjai, Brie alatt lehet, hogy nem, de hogy életében volt bőven, az biztos. Nekem senki se mondja, hogy egy ilyen pasi nem keveredik bele semmiféle ilyenbe. Mindenesetre nem mondom neki, hogy ezt sem hiszem el, mint eddig olyan sok mást sem.
- Mázli. Nekem már előfordult. - Például most. A mosolyomon ha egy kicsit figyel, észreveheti, hogy most éppen rá is célozhatnék. Egyelőre persze egyoldalú a dolog, de remélhetőleg idő kérdése és ő is bekapcsolódik a játékba, úgy igazán.
Szóval nincsenek sztorijai. Ismét csak somolygok az orrom alatt. Jól van, majd idővel úgyis belekezd a sztorigatásba is, csak engednem kell, hogy még egy kicsit ellazuljon.
- Azelőtt honnan jött az inspirációd? - kérdezek rá és csak remélem, hogy nem azt fogja mondani, hogy Brietől, mert akkor egész biztos, rögtöna. Falra mászok. Az autogramra irányulva pedig ismét beszúrok egy célzást, amin látom, hogy ő is majdnem elmosolyodik kicsit.
- Hm - hümmentek a kérdésre, majd az államhoz emelem az ujjam, mintha éppen elgondolkodnék a dolgon, de persze rögtön rávágom, ami elsőre az eszembe jut. - Csókol a kedvenc ápolónőd - mosolyodom el szélesen, hogy érzékelje, most tényleg csak viccelődni próbálok, nem valami hülye célzást irányítani felé. - Ja, meg azt is, hogy Lis - nevetek fel halkan, majd belekortyolok egy újabbat a pohárba, aztán le is teszem, mielőtt még túlságosan belelendülnék itt az ivászatba. Ahogy elnézem, Rhyd már egész sokat elkortyolgatott, tényleg eléggé hozzá lehet szokva már a szervezete az alkoholhoz.
- Kivárom. Meddig is kell még elviselned? Öt hétig? - ráncolom a homlokom, majd megvonom a vállam. - Elrepül majd. Tudod, jó társaságban csak úgy repül az idő. Én pedig kurva jó társaság tudok lenni, ha engedik. - Ha nem húzza maga köré a falat, persze. Nekem is az a célom, hogy minél közelebb kerüljek hozzá, hogy megismerjem, és könnyedén be tudjak majd illeszkedni az életébe, akkor már Brianaként.
- Jól súgja az a valami. De javíts ki, ha tévedek, és tényleg így lenne. - Biztos, hogy nem így van. Ő pont az az embernek tűnik, aki szereti a kihívásokat és nem menekül el előlük. Persze, most nyilván ez sincs előtérben, de majdcsak előhozzuk azt is. Ennyi kurva kihívást, nekem aztán van bőven!
Olyan egyszerű nyugodtsággal és érdeklődéssel kérdezek rá, hogy megismételné-e az úszást, mintha egyáltalán semmi nem történt volna. A meglepett tekintetével találkozik az enyém, mélyen beszívom a levegőt, de aztán képtelen vagyok visszatartani a röhögést.
- Bocs. Ha láttad volna magad - mondom, mikor már alább hagy, és hátra is dőlök a kanapén, kényelmesen. - Szóval kizárt. Hm. Kár - biggyesztem le az ajkaim. - Jól van, akkor magányos leszek - közlöm vele így, hogy én viszont nem teszek le a tervemről, már csak azért sem, hogy kíváncsiságból megnézzem, kinéz-e az ablakon, ha már így közöltem vele, hogy arrafelé néz.
- Ma nem ittam olyan sokat, úgyhogy… - vágok a szavába, de mikor a halakat említi, végigfut rajtam a hideg is és az arcomon is láthatja, hogy erre megint nem gondoltam. - Ja, tényleg - mondom elmerengve, megoldás után kutatva, aztán vállat vonok. - Nem is olyan vészesek azok a halak. Csak kicsik - nyugtatgatom magam. - Nem lehetnek nagyobbak úgy öt centinél, nem? - emelem a plafonra a tekintetem, majd vissza Rhydre, mintha tőle várnék erre választ.
Mikor elmesélem neki a kitalációt, hogy összefutottam valakivel az apartmanja előtt, arra nem gondolok, hogy az üvegek is nálam voltak. Baszki. Ezt elcsesztem.
- Őőő, ja, igen! Az üvegek - nevetgélek halkan. - Jól elrejtettem őket - vágom rá pár pillanatnyi gondolkodás után, de nyilvánvaló, hogy mostanra már lebuktam, hogy ez most a fantáziám szüleménye volt. A következő kérdésére megint csak nevetni kezdek.
- Majd egyszer talán elmesélek egy-két ilyen szituációt - hagyom ennyiben, az ő szavaival élve, ahogy a pikáns sztorikat “elfelejtette” nekem kivesézni. Ha elkezdenék kicsit agyalni, persze biztosan akadna egy pár ilyen szituáció, mondjuk ha a páciens éppen szekrényt akar az ápolójára borogatni. Igen, ez pont egy olyan szitu. Persze az más kérdés, hogy Rhydian nem igazán az én súlycsoportom.
Miközben az ütésnyomait kezelem, a féltékenységree terelődik a szó.
- Egészséges féltékenység jó azért, ha van - vonok vállat. Nem szabad átesni a ló túloldalára, igaz, nagyon könnyű. Nekem volt pár ilyen tapasztalatom, de Rhydből nem nézem ki, hogy jelenetet rendezne ilyemi miatt, inkább csendesen fortyogna magában. Gondolom.
A whiskyből? Nem éppen ezt kérdeztem, de persze értem a célzást, hogy nem akar arról beszélgetni, hogy a fizikai fájdalom enyhít-e a lelki fájdalmán vagy ugyanolyan szarul érzi magát ezután is?
- Pedig gyorsan fogy - célzok ezzel arra, hogy nem éppen figyel a mennyiségre. - A három órás közös időtöltés alatt nem feltétlen kell elfogynia egy egész üvegnek. - Habár három óra alatt egy üveg nem is olyan sok, főleg nem neki, azt hiszem.
A lábszárával már majdnem végeztem, mikor azt mondja, képzeljem azt, hogy egy nagy hal.
- Akkora képzelőerőm azért nincs, bármily hihetetlen. Bár nem szeretnék ilyen nagy hallal találkozni sehol, az is tuti. Cápának mondjuk még elmész - méregetem kicsit mosolyogva, tetőtől-talpig, aztán elkezdek, vagyis jobban mondva elkezdenék a combja felé haladni, de úgy kikapja a kezemből a krémet, hogy még pislogni sincs időm.
- De még itt is van egy folt - rajzolom körbe az ujjammal az egyiket a combján ártatlanul. - Mellesleg te nem jó technikával fogod bekenni, mert magadnak nem fogod eléggé belemasszírozni, mert beszarsz a fájdalomtól - próbálom rávenni, és kinyújtom a kezem, hogy visszadhassa a tubust. - Csak azt az egy nyomot. Az még több, mint tíz centire van a célkereszttől, ne aggódj, nem fogok feljebb menni - pillantok a szemébe, ha mégis valami kapaszkodót keresne. Mondjuk ha nem adja vissza, azzal is elárulja magát, hogy nem akarja kísérteni a dolgokat… - Cserkészbecsületemre!

Lisette & Rhydian

I wish there was another way out…

- Az érdekesnek ható sztorikat ki kell érdemelni – kontrázok titokzatosan a felháborodásra, és egyre kevésbé igyekszem palástolni, hogy egy kicsit azért élvezem a helyzetet. – És csak annyit mondtam, hogy talán – táncolok az idegein, reményeim szerint legalábbis. Ő akarta az alkut, és ő akart megismerni, arról nem volt szó, hogyan kell viselkednem.
Szóval eltaláltam, tényleg pszichológus-szökevény. Különben nem ködösítene ennyire. Abban senki sem akarja elbizonytalanítani a másikat, hogy nem járt agyturkászhoz, abban már sokkal inkább, ha igen. De amúgy sem olyan nehéz elképzelni róla. Mikor azt mondja: majdhogynem volt rá példa, egy halvány, féloldalas mosoly bújik az arcomra. Sajnálom, de ezt nem veszem be, mademoiselle. Kicsit talán le is rí rólam, de mondani, nem mondok semmit.
- Ezer oka lehetne rá – ingatom meg önkéntelenül a fejem, és a szőnyegre pillantva, a jobb kezemmel a nyakamhoz nyúlok, hogy egy-két erősebb masszírozó mozdulattal ellazítsam a tarkóm alatti megfeszült izmokat. – De a legvalószínűbb, mondjuk az, hogy pénzt szerezzen. Elég sokat – gondolok bele, mivel járna ez az egész. – Te sosem tettél még semmi aljasságot a pénz miatt?
Nem is tudom, mért kérdezek ilyet, de így hogy feljött ez a téma, és olyan furcsán határozott véleménye volt… Kíváncsiság. Azért a megfelelő mennyiségű zöldhasú, tapasztalataim szerint viszonylag könnyen megmozgatja az emberek fantáziáját. És a gátlásokat is képes elmosódottabbá tenni. Ahogy felteszem a kérdést, leengedem a kezem, és visszaemelem rá a tekintetem, nincs benne különösebb szándékosság, ne akarok semmit üzenni vele, egyszerűen csak így jött ki. Véletlen.
- Pedig nem hittem, hogy hősszerelmes típus vagy – jegyzem meg, mikor azt mondja, vele már előfordult, hogy nem kaphatta meg, amit akart. Szándékosan értem félre egy kicsit, mert sejtem, hogy ha egy az egyben rákérdeznék, úgysem mondaná el, az előbbi húzásomat visszaadva, de így, szinte biztos, hogy nem akar majd meghagyni ebben a hitemben.
Lehet, túlságosan tompák most a szenzoraim, a gyász, a depresszió és a sanyargató kilátástalanság, amibe néhány hét leforgása alatt süllyedtem, mindent leárnyékol körülöttem, de nem veszem észre, hogy a mondatában bármi rám utaló célzás is lenne.
Azelőtt honnan jött az inspirációm? Ezen nem gondolkodom sokáig.
- Bárhonnan. Nők, utazások… – vonok vállat, csak párat említve. Utólag esik csak le, hogy mit mondtam, de akkor nagyot koppan. – Mármint, úgy értettem, hogy emberek, nem kifejezetten nők – helyesbítek azonnal, mielőtt még félreérthető lennék, de úgyis tudom, hogy ezt már jócskán elbaltáztam. Nem fogja elhinni, hogy csupán nyelvbotlás volt. Mert végtére is tényleg nem, de az egy másik időszak volt. Brie előtt más ember voltam. Egy halfaroknyit zavarba is jövök, nem akartam ennyire őszinte lenni. De most már mindegy, azért nem mutatom ki annyira, inkább csak kihasználom az alkalmat, hogy újabb adag piát töltsek magamba, majd felállok, hogy a poharamba is, és a szoba másik felére sétáljak.
- Ez túl hosszú, nem hinném, hogy ráférne – kötözködöm egy kicsit a felvetése hallatán: mit írna rám, ha tehetné, és majdnem rávágom azt is, hogy: „és még csak nem is igaz”. De még jó, hogy nem teszem, mert aztán megcsap a felismerés, hogy de bizony tényleg megcsókolt az előző éjjel. Én pedig viszonoztam. Sajnos nem vált köddé az emlék, mint ahogy reménykedtem benne. Háttal állok neki, épp kipillantok az ablakon, és ha már úgyis itt vagyok, megkeresem a tekintetemmel a tóhoz vezető ösvényt, amiről beszél, hogy innen megleshetném, ha akarnám. Nem is értem, mi jár a fejében ilyenkor. Miért tennék ilyet? Attól, hogy hasonlít a feleségemre, nincs szándékomban kikezdeni vele.
Na, persze, biztos jó társaság tud lenni, ebben nem kételkedem, épp csak nem most és nem nekem. A heccelős témával kapcsolatban nem javítom ki. Nem téved, alapvetően baromira nem bírom elviselni, ha az egóm felől rángatják a bajszom, még ha tudom, hogy szándékos, akkor sem, muszáj bebizonyítanom, hogy igazam van, ehhez pedig általában kénytelen vagyok belemenni a játékba, ilyen vagyok, ennek minden jó és rossz tulajdonságával együtt, de ezt egyrészt jobb, ha nem tudja, másrészt jelenleg ez is megdőlni látszik. Mint minden más, ami felé elvesztettem az érdeklődésemet.
- Hát, nem akarlak megijeszteni – ó, dehogynem –, de annál bőven nagyobbakkal is találkoztunk tegnap – fordulok vissza felé, viszonylag pókerarccal szemlélve, ahogy az előbbi nevetgélés után most az ő arca is lassan, de biztosan kezd afelé közelíteni, mint amit én vághattam az előbb. Aprót mozdul a szám sarka, mikor ugyanazzal a szöveggel vágja ki magát, ami pár perccel ezelőtt az én számból is elhangzott. Gyorsan tanul, de úgyis tudom, hogy kamuzott.
Beleegyezek, hogy ellássa a sérüléseimet, ám ahogy ledőlök az ágyra, érzem, hogy talán túl gyorsan töltöttem magamba mindazt a piát, ami napközben égetően hiányzott. Kicsit az egész szoba mozdul velem, de csak egy pillanatra, amúgy nem szédülök, a bőröm viszont mintha meg akarna gyulladni, baromi melegem van, így is, hogy épp vetkőzöm. A krém hűvös érintése kifejezetten jól esne, ha nem fájna pokolian, ahogy a szorgos ápolóm a legneccesebb helyeken is szigorúan belém dörzsöli. Próbál finom lenni, ez nem kerüli el a figyelmem, ettől függetlenül mégis meg kell állítanom, mikor a derekamnál lévő gigavéraláfutáshoz ér, és hogy ne nyöszörögjek, mint valami nyafka kislány, a mennyiségen nem sokat mérlegelve egy hajtásra lehúzom az egész pohár frissen töltött piát. Ez már, lehet, hogy ki fog ütni, de jelenleg nem bánom.
Érzem, ahogy az ereim kitágulnak, és a vér szinte zubog a bőröm alatt, a testem felől a végtagjaim irányába, a kézfejem szinte lüktet, ahogy támaszkodom rajta, a lábam pedig annyira érzékeny lesz, hogy legszívesebben minden érintésnél arrébb húznám az ujjai elől, az apró izomrándulásokból bizonyára ő is érzékeli.
- Nincs olyan, hogy egészséges féltékenység. Akármilyen szintű, csak akkor érzed, ha nem bízol meg eléggé a másikban. – Erre a nyakamat tenném. Nem birtokolhatod a párod, de ha ismered, és tudod, hogy nincs rá okod, fel sem merül benned a gondolat. Ha mégis, ott már valami nincs rendben. Ezzel pedig - az előbbiek kapcsán - valószínűleg azt is elárultam, hogy köztem és Brie között sem volt minden teljesen idilli, de ebbe perpill bele sem gondolok, annyira az eszmefuttatásra koncentrálok.
- Messze még a három óra – sóhajtom. Eddig fél is alig telt el, a figyelmét pedig, úgy látszik, nem kerüli el, hogy nem kímélem az üveget. Mindegy. Egy időre most úgyis elég lesz, mostanra tisztán érzem, hogy rendesen a fejembe szállt.
Mi? Cápa? Üti meg a fülem a végszó, és össze is ráncolom a homlokom.
- Na és mik a közös vonásaink? – pillantok rá kíváncsian, egy ideig figyelem, ahogy a térdem feletti területen dolgozik, de végül hiába próbálom, nem tudom visszafogni a mosolyt.
Ahogy följebb indul a keze, viszont késlekedés nélkül megállítom, és el is kobzom tőle a tégelyt. Nem kételkedem benne, hogy a jó szándék vezérli – ezt most magam sem tudom, hogy mennyire gondolom komolyan –, de a tegnapi és a ma reggel történtek után nem tartom kizártnak, hogy viszonylag kevés erőbefektetés nélkül is reagálna a testem, az pedig elég kínos lenne. És őszintén, kétlem, hogy nem használná ki a helyzetet semmilyen incselkedésre, lényegében már az is annak számít, ahogy vázolja a felajánlott dealt. Ahogy az ujjbegyével puhán körberajzolja a combomon lévő foltot, a bőröm alatt égő-bizsergő szikrák pattognak, és az érzés nyomban felfelé sugárzik.
- Igen, de ő krém nélkül is jól érzi magát – felelem, majd nem annyira sietős, de azért határozott mozdulattal a keze után nyúlok, hogy megfogjam, és megzavarjam a további térképészetben.
- Ez lehetséges – bólintok aprót a következő érv hallatán, majd egy leleplezett félmosollyal felpillantok rá, hagyom, hogy a tekintete belefusson az enyémbe. A színe, esküszöm, pont, mint Brianáé volt. Hányszor olvasztott meg ezzel a pillantással. – De akkor sem – makacsolom meg magam. – Ne most legyél maximalista.
Nem vagyok hozzászokva az ilyen gyengéd érintésekhez, a bőröm már így is mindenütt bizsereg, tőle meg ettől a nyamvadt krémtől is. Még jó, hogy reggel azt mondtam: nincs az a nő, aki be tudna indítani. És tényleg nincs, mindez csak a fejemben zajlik, mert végre minden felesleges problémát és gondolatot kimosott belőlem a whisky.
- Mikor moshatom le? – jut eszembe erről, és rá is kérdezek, remélhetőleg nem soha lesz a válasz. A csuklóm elfárad, így hátra engedem magam a párnára. Basszus, na, most már azért forog a csillár, de abszolút ura vagyok a helyzetnek.

Lisette & Rhydian

Valamiért olyan érzésem van, hogy most már kezdi kihasználni a helyzetét, hogy örül, ha végre valahol ő is fogást talál rajtam. Vagy így, vagy úgy. Rhyd pedig most már tudja, hogy ezzel ki lehet hozni a sodromból, ha úgy van. Jobban járok, ha legközelebb ügyelek arra, mit mondok és mit nem. Mindenesetre halvány mosoly bújik meg a szám szélén, a szemöldököm pedig megemelkedik.
- Szóval nem érdemeltem ki? Pedig baromira igyekszem – biggyesztem le a szám. A talán kifejezésre visszapillantok rá. – Szerintem nincs is semmiféle sztorid. Csak feszegeted a határaimat – mosolyodom el vállat vonva, kissé talán provokálás céllal, de azért valamilyen szinten tényleg így gondolom.
Most már azt hiszem, ketten vagyunk, akik nem hisznek el dolgokat a másik részéről, már amennyire észreveszem a mosolyát. Jó kis rejtélyes ő is. Mindig az eseteim voltak az olyan férfiak, akik nem fejthetők meg könnyen, akkor sokkal izgalmasabb dolgok sülnek ki a dolgokból. Igaz, Rhyd talán eddig nem azért nem tette, mert húzni akarta az agyam, hanem csupán mert leszarta a fejem, és a háta közepére sem kívánt. Most viszont érzek egy kis szándékot is az egészben.
Mondjuk, valóban van valami abban, amit mond. A pénz nagy úr, így egy ideig helyeslően bólogatok a rálátására, egészen addig, amíg nem irányul rám a kérdése. Hát, nem mondom, hogy nem kezdek egy kicsit nyugtalanabbá válni ennek hallatán. Főleg, mikor találkozik vele a tekintetem, egy pillanatra, mintha teljesen lemeztelenednék előtte. Ugye nem sejt semmit? Hirtelen csak megingatom a fejem.
- Nem igazán – felelem, igyekezve a lehető legjobban elrejteni azokat az arcomon megjelenő jeleket, amik esetleg elárulhatnak. Azért most ezzel egy kicsit tényleg elültette a bogarat a fülemben. Mi van, ha sejt valamit? De nem lehet, akkor már rég elzavart volna, nem hinném, hogy akkora önuralma lenne, hogy eltűri, hogy tisztában van azzal, hogy átverik, mégsem tesz semmit. Ezt talán már kiismertem benne.
A szót igyekszem hamar odébb is terelni, mielőtt még túlságosan leragadna ennél a témánál. Abszolút nem hiányzik, hogy így legyen. A-a, kurvára nem.
- Egy szóval sem beszéltem szerelemről – szögezem le rögtön kihívó tekintettel. – Az nem igazán az én kenyerem – mondom őszintén. Cornel iránt voltak érzelmeim, de a kapcsolatunk aztán olyannyira elmérgesedett a végére, hogy agyon tudtam volna ütni. A szó szoros értelmében. Szóval azóta nem igazán tervezek, akarok komolyabb, rózsaszínködös kapcsolatba bonyolódni.
Komolyan érdekelni kezdenek a könyvei, amiket írt, ám az inspiráció mivolta még az én arcomra is meglepettséget varázsol. Na, nem azért, mert nem tudom ezt róla elképzelni, hanem mert elmondja. Az más kérdés, hogy nem direkt, de akkor is egy sikerélménynek tudom be.
- Ühümm. Emberek. Persze – támasztom meg a fejem úgy, hogy a kézfejemmel megpróbálomm eltakarni a kiszélesedő mosolyom. Sokkal viccesebb ahogy ezt csinálja, és nem is értem, miért teszi, nem bűn az, ha valaha más nők is érdekelték Brie-n kívül és nyilván fogják is. – Az utazás nem annyira kivitelezhető jelen helyzetben, de a nők... mármint úgy értem, hogy az emberek még inspirálhatnának is. – Véletlenül mondom először a nőket, de ha már így alakult, kijavítom, ahogy ő tette előbb, és a lábam is előre lendül kicsit, hogy bokán „rúgjam", de persze csak finoman. Próbálom kicsit jobb kedvre bírni, meg a pironkodásból kizökkenteni. Figyelem, ahogy elsétál, ahogy újabb adagot tölt magába, majd a pohárba. Én tulajdonképp már magától a mennyiség látványától is berúgtam, egész kíváncsi vagyok, vajon ő mikor fogja bedobni a törölközőt?!
Hogy nem férne rá? Már mire? A felkarjára? Vagy csak én beszélek itt már metaforákban?
- Óóó szerintem meg nagyon is ráférne – mosolyodom el, aztán elnevetem magam halkan. Nem tudom, ő nyilván semmi rosszra nem gondol, mert ő Rhydian Leconte és ő nem gondol semmire, jelen helyzetben csakis a felesége jár a fejében és nehogy már bárki is azt higgye, hogy egyáltalán bármi más is megfordulhat a buksijában. Nem-nem. Dehogy...
Mellé sétálok, amikor megáll az ablak mellett, éppenséggel ha lehetne egy tippem, biztos azt mondanám, hogy akarva, akaratlanul átfut az agyán a gondolat, a kíváncsiság, hogy tényleg kipillant majd később, egyáltalán ott vagyok-e, aztán majd kiderül. Pár pillanatig én is az ösvényt nézem, aztán a halakról már meg is feledkezem, amíg szóba nem hozza. Felpattanok a széles ablakpárkányra és a lábaimat is felteszem oda.
- Ugyan, biztos csak miattad jöttek elő a nagyhalak – mélázok el a gondolaton, persze nem gondolom komolyan, tudom, hogy abban a kibaszott tóban több fajta, méretű, tököm tudja milyen hal úszkál.
Tényleg segíteni akarok neki azzal, hogy ezzel a krémmel bekenegessem a sebeit, és örülök, hogy engedi is, különben holnapra tényleg meghalna a fájdalomtól. Így is esélyes, de egy kicsit talán elviselhetőbb lesz. Érzem a kezem alatt a rándulásait, biztos nem kellemes, az alkohollal próbálja tompítani is, ami ha így folytatja, biztos sikerülni fog, mert ki fog nyúlni tőle.
A féltékenységgel kapcsolatban akadnak némi véleménykülönbségeink, ahogy észlelem, de ezzel együtt arról is felnyitja a szemem, hogy ha így gondolja, akkor vajon közte és Brie közt is voltak problémák? Problémák mindenhol vannak, meg kell őket oldani.
- És vajon létezik olyan, hogy valakiben vakon megbízz? – Magam sem tudom, miért pörgök rá erre a témára annyira, de szépen elelmélkedem rajta.
Messze még a három közösen eltöltött óránknak a vége, igen, de ő már túl van majdnem az üveg felén.
- És azért iszod ilyen gyorsan, hogy elviselhetőbb legyen az idő nagyobb részében a társaságom? – érdeklődöm, miközben közelítek egy újabb folt felé. – Vigyázz, mit mondasz – mosolyodom el szemtelenül.
A halas-cápás hasonlatra elröhögöm magam.
- Hm, lássuk csak. Képzeld el azt a cápát, ami csak úgy csendben úszkál a tengerben. Azzal a mogorva fejével. Na, ez egy közös vonás. Akárcsak te, tegnap. – Nem tudom megakadályozni az újból feltörni készülő nevetést és igazából nem is akarom, mert most tényleg, így, ahogy ezt elképzeltem, haláli a hasonlóság.
Egy próbát megért, hogy engedje a combján lévőt is bekenni, bár sejtettem, hogy ennyire azért még nem vagyunk jóban.
- De holnap nem fogja... – erősködöm, de ahogy a kezem után nyúl, ki is zökkent a szándékból. Azért még megpróbálom vázolni neki a dolgot, ha nem engedi, magának úgysem fogja tudni úgy megoldani. Miután még mindig nemet mond, most már felpillantok rá és pár másodpercig állom a tekintetét is. Egészen addig el sem engedem, míg nem szólal meg újra, aztán veti hátra magát az ágyon. Vállat vonok.
- Nem tudom. Majd mindjárt elolvasom a leírást. Miért, máris fürdenél? Vagy jacuzziznál? – kérdezem, majd feltérdelek az ágy szélén és szépen átmászok Rhyden, hogy aztán mellé gördülve odaheveredhessek mellé az ágyra. – Vagy úúúúsznál? – fordítom felé a fejem, majd végig pillantok rajta, mivel nem egészen van fedve a teste.
- Te Rhydian, ez így baromira nem fair. Kicsit alulöltözött vagy velem szemben, nem gondolod? – hunyorgok rá. – Most vagy én vetkőzöm hozzád, hogy kvittek legyünk vagy te hozzám, de... pechedre vagy szerencsédre, döntsd el te, csupa krém vagy... – húzom végig az ujjam az imént bekent véraláfutás melletti krémes részen. - ... és igencsak tapad a felület – nézek rá tanácstalanul, várva a reakcióját. Addig nem teszek semmit, mert kíváncsi vagyok, hogy ilyen állapotban mennyire vehető rá dolgokra. Azért kicsit belém bújik ismét az ördög, a jobb kezem egy óvatlan mozdulattal feljebb húzza a felsőm a derekamig és úgy teszek, mintha észre sem venném.

» Lisette & Rhydian - Ways to make you fade away
» Gentlemen's play - Benjamin & Rhydian
» brand new handmaid's tale | rhydian × anaїs