Szeretem, vagy sem, akarom vagy sem, akkor is itt kell lennem és a legszebb mosolyommal, a legnagyobb precizitással kell felszolgálnom az apró étkeket és az isteni nedűket. A csokornyakkendő szorít, szívesebben oldanám azt ki, de akkor mégis mit szólna a nagyfőnök? Bár igazából hidegen hagy, ahogy azt megszoktam, egy néhány perces körbekérdezgetés után úgy döntök, hogy teszek a kékvérűek szörnyen unalmas és problémátlan csevegésére, óhajaira és sóhajaira és inkább úgy döntök, ideje eltipliznem egy kör cigire. A terasz tökéletes helyszín erre, hisz csöndben tudom nézni a város fényeit és háborítatlanul elmélyedhetek a gondolataimban. A tudat, hogy füves cigit is hoztam, csak inkább arra sarkall, vissza se menjek. Pedig mindenki engem kérdezget, hogy melyik süteményhez milyen szeszes italt ajánlanék. Rájöttek, hogy valamit tényleg tudok ellentétben azokkal, akik csak felszolgálni jöttek. Honnét tudnák, hogy a martinit hogy isszák amúgy? Kiviszik azt minden nélkül is. Másrészről pedig a kíváncsiság hajtott ide, ugyanis egy ideje társaságom akad idekint és nem is akármilyen. Most először komolyan tudom venni egy nő érveit, mert alá tudja úgy támasztani, hogy szinte megvétózhatatlan. Emellett pedig borzasztóan titokzatos. Miért ne csigázná egy fiatal férfi fantáziáját? Eddig a nevét sem mondta, noha könnyedén utána nézhettem volna a vendéglistáról, mégis megvártam, hogy valakitől visszahallhassam. Mindjárt más a helyzet, főleg amikor olyanokat olvasok róla, mennyire nagyra díjazzák a munkáját, a szerepléseit és attól tartok, hogy ő tényleg kemény melóval küzdötte fel magát a ranglétra legcsúcsára. Annak a fajta nőnek tartom, akinek nem lehet ellent mondani vagy legalábbis nem tanácsolható, és én roppant módon élvezem azt, hogy szánt szándékkal mondok ellent mindig. Látom rajta, hogy egy kicsit bosszantja, de ami a jobb, hogy nagyon szórakoztatja. Egyszóval a társaságomra nem panaszkodom, mi több az órára pillantok és felmerül bennem a kérdés, ma ki sem jön? Vagy csak nem lehettem elég feltűnő, amikor úgy döntöttem, szünetelem magam az este további részére. Fárasztó volt már ez a két nap, egyik a másnaposság miatt, másik pedig a semmittevés miatt. Aztán csak ahogy fordulnék meg, hallom, ahogy nyílik az ajtó. Már automatikusan nyúlok a zsebembe és húzom ki az öngyújtót. Azt valamiért sosem hoz, pedig már néhány alkalommal megkínáltam őt. - Késtél. - csak szólalok meg nemes egyszerűséggel, miközben rá sem pillantok. Tekintetemmel a város fényeit pásztázom, ne érezze azt, hogy idekint is körbe lesz ugrálva. Nem az első alkalom, hogy idekint találkozunk, de nem is az utolsó. Van benne valami megfoghatatlan, én pedig sokszor csak azt érzem, hogy rajtam aztán ő nem fog ki. A beszélgetéseink pimaszak, csíntalanok, mi több, meg akarom nézni, hogy meddig mehetek el nála. Őszintén szólva látom a kihívást benne már csak azért is, mert idősebb, ő itt valaki, ismert ember, biztosan sok pénze is van, én pedig egy alkalmazott vagyok csupán. De azt a vak is látja, hogy velem többet beszél, mint itt az eseményen összegyűltekkel összességében. - Terveztél szakítani a hagyományokkal? - nem kértem tőle semmit, csupán csak kíváncsi vagyok, hogy merne-e kimozdulni innét, el meri-e hinni, ha lelép, akkor senki másnak sem térne el. A sok kékvérű amúgy sem foglalkozik senki mással, csak magával.
Tárgy: Re: Evening, what can I get you, milady? - Bastien & Leena Vas. 06 Okt. 2019, 20:05
to Sébastien
[You must be registered and logged in to see this image.]Annak ellenére vágtam neki egyedül az esti készülődésnek, hogy emlékeim szerint Stella is beadta a derekát a közös programnak. Nem az a fajta anya vagyok ugyanis, aki eltiltja őt mindentől, sőt. A lányom már elég korán hajlandóságot mutatott arra, hogy a saját elképzelései szerint alakítsa az életét és egyre inkább úgy érzem, hogy szeretne kimaradni a felhajtásból, amiben a puszta neve hallatán is része van. Ebbe született bele, mégsem kér belőle. A ma estére tervezett hivatalos bemutatása így újfent elmarad. Pedig már kihúzta magát a könyvem bemutatója alól is és most ez... A szobájában bömböltette a zenét, míg én fél kézzel az ajtaján dörömbölve, másikkal a fülbevalómat a helyére téve igyekeztem a tudtára adni, hogy későn jövök, lehetőleg ne égesse hamuvá a házat addig. Én pedig nagy sóhajjal és kevés kedvvel, de nekivágok az estének. A sofőröm páratlan kedvessége és humora az utolsó, ami megmentheti a napot, és ez így is történik. Már az idejét sem tudom, mióta dolgozik nekem, de kétségtelenül életem egyik legjobb döntése, hogy őt alkalmazom. A rossz kedvemből persze az este hátralevő részében semmit nem hagyok nyilvánosságra kerülni. Szép is lenne, ha alig néhány nappal több teltházas könyvbemutató show záró elemeként most a savanyú képemmel jelennének meg a címlapok. Ez a világ nem arról szól, hogy mindenki boldog és örülünk egymás sikereinek. Már tökélyre fejlesztettem, hogyan látok át az álgratulációk tömkelegén és le merem fogadni, hogy a viszonzó gesztusomból a címzett is tökéletesen tisztában van azzal, hogy minden csak udvariaskodó formalitás. A látszatról szól, ahogy itt minden. A sajtósok valószínűleg már azt is kiszúrták, hogy háromszor egymás után feketében jelentem meg. Jó lett volna előre gondolkozni ezen, hogy utólag ne fájjon a fejem miatta, mint legutóbb, mikor egy ismételten zátonyra futott kapcsolatomat beszélték bele a ruhaválasztásomba, vagy mikor az apám halálát hozták fel indok gyanánt. Érdekes módon a férfiak esetében sosem jön szóba, hogy ugyanazt a kordbársony zakót viseli, amit minden egyes alkalommal. Erősen kétlem, hogy egy nyakkendőcsere ennyit dobna az összehatáson, persze nekem nem is a divat a szakterületem. Ha már gasztronómiai berkekben mozgunk, talán az is némi kritikára adhatna okot, hogy valaki desszertbor helyett látványosan sok gint fogyaszt. Legnagyobb bánatomra azonban a világ álnok és az is marad, én pedig két kényszeredett mosoly és egy korty ital között számolom a másodperceket, mikor udvariaskodó elnézések közepette a terasz felé veszem az irányt. Komótos léptekkel indulok meg, még eszembe jut, hogy bizonyára fázni fogok odakint a [You must be registered and logged in to see this link.], de aligha veszem a fáradtságot, hogy átverekedjem magam a csevegő elithadon és kabátba bújva óvjam magam a kinti időjárás viszontagságaitól. A hideg levegő egyébként is kitisztítja majd a fejemet, a kezemben tartott ujjnyi ital pedig gondoskodik arról, hogy ne érezzem a hűvös levegőt. Persze, hogyan is hagyhatnám figyelmen kívül a már oly' ismerős alakot, aki háttal áll, mégis olyan jellegzetes mozdulattal emeli a szájához a cigarettát, hogy azonnal felismerem. Jobban belegondolva pedig egy ideje nem láttam felbukkanni odabent, hogy a többieket megszégyenítő stílusban szelje a folyosót a tálcáján megannyi finomsággal. - Valóban? - vonom fel a szemöldököm a szinte már vádló kijelentését hallva. Szinte kiül az arcomra mennyire meglep a hangszíne, amit velem szemben meg megütni. Mivel egyébként is az utolsó pillanatban kellett módosítanom az esti programtervemet és éppen nem azzal vagyok elfoglalva, hogy a lányom minden lépését árgus szemekkel végigkövessem az elit körökben, nem találhatott volna jobb alkalmat arra, mikor nem vagyok vevő a stílusára. - Sok mindent terveztem ma estére.. - jegyzem meg kimért hangon, ködösen fogalmazva. Neki aztán végképp nem kell tudni, hogy anyaként épp felsültem a folytonos próbálkozásaimmal és nem szívlelem magam érte, de a táskámba nyúlva ismét a kezem ügyébe akad egy szál cigaretta. Sosem tartok magamnál, a hátsó ülésen viszont mindig van egy doboz az olyan estékre, amikor szükségét érzem. Ez is egy olyan este.
A hangjából hallom, hogy feszült. Nem ismerem igazából túlságosan régóta, mégis azt már merőben el tudom határolni a többitől, ha tartózkodóbb. A hangja is sokkal hűvösebb, szűkszavú és biztos vagyok benne, ha rá néznék, akkor vagy nem viszonozná, vagy tolna nekem egy lesújtó grimaszt. Nem is tudom, van ebben a nőben valami megfoghatatlan, ami nagyon piszkálja a fantáziám és ami nem hagy nyugodni. Talán az elegáns megjelenése, a kisugárzása, a mosolya, az érettsége, a kimértsége, nem tudnám tényleg megmondani. Csak azt, hogy amúgy piszkosul vonz és legszívesebben őt szórakoztatnám el, mint itt ezt a cirkuszi népséget. Az elit világ nem az enyém, tele képmutatással, pökhendiséggel, ha nekem egy valag pénzem lenne, biztos nem arroganciából vizsgáznék jelesre. Épp ezért gondoltam azt is, hogy majd veszi a könnyed megjegyzésem. De tévedtem. Nem számonkérésképpen mondtam neki, hogy késett. De mintha eleve is rossz passzban lenne, hisz tényleg semmi bántót nem mondtam. - Díjat is tervezel átvenni? - akkor közelítsük meg másfelől a témát és lendüljünk túl könnyedén az iménti megakadáson. Nyújtom felé az öngyújtót, amint megpillantom a szál cigit. Mindig kijön rágyújtani, tudom, látom rajta, hogy élvezi a társaságom, legalábbis jobban, mint odabent. Meg tudom különböztetni a műmosolyt az igazitól és vakon is állíthatom, hogy én jobban elszórakoztatom. Szánalmas, hogy egy olyan helyen, ahol az elit krémje megjelenik, többnyire felszínes szórakozás figyelhető meg és nagyon ritka az, ha őszinték a mosolyok, a gesztusok, ha valakik tényleg elcsevegnek és nem csak kötelességből, meg mert ezer kíváncsi tekintet őket pásztázza. Élvezem ezt a fajta reflektort, de csak nézni és nem részt venni benne. Talán egyszer, egy másik univerzumban. - Ma messze a te megjelenésed a legüdítőbb megannyi másik közül. - érzem, hogy még nem az igazi a hangulat oldása, de egy bók csodákra képes olykor. Vajon arra mit szólna, ha csak felvetném neki, pattanjunk meg? Számba veszem a cigit és felteszem az egyik lábam a korlátra, majd a másik, végül átlépek rajta és hátratámaszkodok. Még jó pár centi van a széléig, de akkor sem félnék, ha már lelógna a cipőm orra. Alapból sem kicsi a lábam, de attól nem félek, hogy megcsúsznék. - Meggondoltad magad már, hogy ismét megszívd a füves cigit? Ahogy látom, megnyugtatná az idegeidet. - ismét szívok a cigimből, ami ugyan csak egy átlagos szál, semmi extra nincs benne. Mégis most jól esik szívni belőle. Az utolsó esték egyike talán, hogy nincs még annyira hideg idekint, hogy ne kelljen kabátot húzni. Csak még jobban hátradőlök és fejjel lefelé pillantok vissza rá. Nem kis művelet, lévén nem vagyok egy alacsony termet. - Én tudnék egy kedvedre valót, biztos vagyok benne, hogy fel tudom dobni a kedved. - eresztek meg egy széles, magabiztos vigyort. Hát hogyne, miért ne tehetném? Eddig minden jel ezt igazolta vissza és ettől érzem magam ennyire magabiztosnak. Csinálja utánam ezt a sok gazdag papa odabent, hogy csak úgy elvonom egy gyönyörű nő figyelmét. - Leena. - teszem még hozzá, lassan kiejtve a nevét, hisz eddig még nem mutatkozott be nekem, csak egyszer hallottam a nevét, amikor kiszóltak hozzá. Előtte nem tudtam, hová tegyem, sem azt, hogy ő vajon miképp ismert, valaki gazdag pasas felesége vagy pedig önerőből jutott el ide. Azt hiszem ebben mindkettő közrejátszhatott, ahogy utánaolvastam. De ami a legjobban felkeltette a figyelmem, az a hivatása: imádja a konyhát, én pedig imádom azt, aki ilyen elhivatott a konyha felé.
Tárgy: Re: Evening, what can I get you, milady? - Bastien & Leena Csüt. 07 Nov. 2019, 21:04
to Sébastien
[You must be registered and logged in to see this image.]Igazam volt, a csípős hideg végigfut a gerincem vonalán és apró remegésben nyilvánul meg, amit a sokat sejtető félhomály jótékonyan eltakar, így mit sem láthat ebből az alak, aki már az erkélyen vár. Vagyis gondolom, hogy vár, hiszen a szememre veti, hogy késtem, mintha csak megbeszélt találkozónk lett, pedig erről aztán szó sincs. Komótos léptekkel, lassan indulok a korlát - és egyúttal az ő - irányába és elengedem a fülem mellett a kérdését. - Talán.. - válaszolom csak sejtelmesen. Valóban sok mindent terveztem az estére, de jelenleg nem áll szándékomban a színpadra lépni, hogy bájmosollyal fogadjam a gratulációkat és nézzünk szembe a ténnyel, hogy ennek még nincs is itt az ideje. Persze ő csak egy pincér, akit azért fizetnek, hogy felszolgálja a vacsoránkat, ráadásul szemtelenül fiatal hozzám képest, mégis tegez az első pillanattól kezdve. Először még elnéztem, most viszont felvont szemöldökkel fordulok felé, ahogy a cigarettát a számba illesztem és várom, hogy meggyújtsa a végét. Vagy ennek a korosztálynak, már a közvetlenség jele, ha elfogadom a felém nyújtott tüzet? A lányom valószínűleg jobban meg tudná ezt állapítani. Minden esetre megvárom, míg parazsat gyújt a cigim végén, mélyen beleszívok, aztán fordulok vissza a korlát felé. A város sötétbe borult, a világítás viszont egyenesen mesés látványt biztosít. - Valóban... - hogy kérdésnek vagy kijelentésnek szánom, azt az értelmezésére bízom. A hangom kimért és körülbelül olyan hűvös vagyok, mint a poharamban ringatózó ital, aminek borostyán színét elnyeli a sötét, csak a fény törik meg rajta. Mivel az este nem nekem szól, nem lehetett biztos abban, hogy egyáltalán megjelenek, ezáltal az sem mondható el, hogy valóban rám várt idekint. Minden esetre nekem kapóra jött a jelenléte. - Ha annyira élvezed a társaságomat, hogy öngyilkos akarsz lenni, akkor ne fáradj.. Kitűnő ügyvédeim vannak.. - szívok bele idegesen a cigimbe, hogy leplezzem mennyire nem kívánok végignézni egy kamikáze akciót a részéről. Már önmagában az is eléggé ledöbbentett, hogy kimászott a semmi szélére. Ilyet még azok a férfiak sem műveltek, akik elvettek feleségül, pedig nem kizárt, hogy nekik okot is adtam rá. Egyszer még meg is vádoltak azzal, hogy megmérgeztem az exférjemet a vagyona miatt. Nem véletlenül ragadt rám a fekete-özvegy kifejezés, amit személy szerint nem tartok találónak. Ahhoz a második férjemnek is egy sírban kellene feküdnie, de szerencsétlenségünkre ő csak egy patkány. - Ha elfogadsz egy tanácsot nem kísérted a sorsodat.. - nézek ki az erkélyről. Sötét van ugyan, és nem is vagyunk magasan, szinte bizonyos, hogy ha a nyaka nem is, a lába vagy valamelyik egyéb végtagja eltörne. Persze ez az ő felelőtlensége, észt nem adhatok. - Régen voltam már ennyire kölyök.. - utalok rá, és egyszerre meg is osztom véleményemet a füves cigiről. Nem vagyok prűd, sem régimódi, annak is megvolt a maga ideje az életemben, de már rég nem vagyok felelőtlen tinédzser, aki betépve bulizik szombat esténként. A negyvenhez közelítve voltaképp már nem csak szombat esténként nem bulizok, ezt meghagyom a lányomnak. Lehetőleg mellőzve mindenféle tudatmódosító szer használatát. - Már csak arra lennék kíváncsi, hogy törött nyakkal hogy fogsz jobb kedvre deríteni - kortyolok az italomba és vetek rá egy pillantást. Igazából fogalmam sincs, hogy nem száll a fejébe a vér és nem szédül le onnan, annyi ideje tartja velem a szemkontaktust fejjel lefelé. Ez is valamiféle különleges képessége lehet, mint az, hogy a pimaszságáért még sosem vágtam szájon. Pedig nem vagyok hozzászokva, hogy ilyen hangnemet ütnek meg velem szemben az emberek. - Mrs. Fairmont.. - javítom ki automatikusan, ha már témánál vagyunk, de őszintén megvallva meglep, hogy tudja a nevemet. Nem szoktam reklámozni, hisz akik itt vannak a partyn okkal tudják vagy éppen nem tudják, ki vagyok én. Ok nélkül pedig nem szeretem a rivaldafényt és a túlzott felhajtást. - Az internet korában nem túl nagy teljesítmény, ha valakinek lenyomozod a nevét.. - hörpintem fel a maradék italomat. Bár ha a keresztnevemet tudja, valószínűleg nem ez az egyetlen, amit a tarsolyában tartogat, én pedig ugyan nem mondom, de kíváncsi tekintettel fordulok felé, hogy hallgassam mivel tud még meglepni.
Minden áldott nap, amikor kiemelkedő eseményekhez hívnak pincérkedni, undorral vegyes közöny ül ki az arcomra. Megtehetném, hogy a bátyámnak dolgozzak, ahol megbecsülnek, elismernek, de tudom, hogy nem tudnának hosszú távon elviselni engem és a makacs, idegesítő természetemet. Egyszerűen csak nem derogál. Helyette fennhéjázó milliárdosokat szórakoztatok a maguk pompájában, ahol megvillanthatom az ismereteimet - én ajánlom a desszertbort a különféle süteményekhez. A legjobb az egészben, amikor fapofával nézem végig, ahogy összevitatkoznak az édességeken vagy épp a borokon, vagy mi több, egyenesen megmondják nekem, hogy badarság. Mintha ők jobban tudnák, mintha feljogosítaná őket a sok dollármillió és felsőbbrendűvé válnának. Ha nekem sok pénzem lenne, biztosan megkérném Willt, hogy lőjön le, ha ilyen felfújt hólyag válna belőlem. De ez a veszély egyelőre nem fenyeget, de talán egész életemre sem. Mihaszna léhűtőként - anyám szavaival élve - soha az életben egy lakásra valót sem keresnék meg, nem hogy tisztességes életet, családot, kocsit és még sorolhatnám. És mire fogod használni azt a vackot? - kaptam a fejemhez a kérdést, amikor otthon meglobogtattam a frissen szerzett jogosítványt, méghozzá nagymotorra. Kell nekem kocsi, ha tudok jobbat is használni... Épp az áhított járgány körül forognak a gondolataim, amikor társaságom akad. Mostanság szeretek jönni, mert tudom, hogy ő is itt van, ő, akit egy pillanat alatt ki tudnék borítani, aki hagyja, hogy úgy viselkedjek vele ahogy csak nem szégyellem és akinek elismerő tekintettel konstatálja az ajánlásomat. Mára már azt is tudom, igazi szakértővel van dolgom, akit fogalmam sincs, miért nem ismertem fel. Talán mert sosem érdekeltek sem a főzős műsorok, sem a szakma azon része. De elismerésem, mert csupa jót olvastam róla, mint például, hogy állítólag köze van a férje halálához. Nem nagyszerű? Ma pedig kimondottan hűvös, tán csak nem rossz pillanatában kaptam el? De egy pillanatra sem bánom, hogy ma is remekelek pimaszságommal. Nem számít nekem a címe, a pénze, ellenben eléggé borzolja a fantáziám az, hogy milyen nő lehet. Biztos kurva jó az ágyban. - Tudom, tisztában vagy vele, biztos napjában ezer bókot kapsz. Na de melyik férfi ismeri el igazán? - mintha csak magamat szórakoztatnám a kérdéssel, miközben a korlátnak támaszkodok. Szeretném egy egészen kicsit kizökkenteni a végtelen magabiztosságából, azt akarom látni, hogy zavarba jön, hogy hatással vagyok rá. Fogalmam sincs, miért hoz egy pillanat alatt lázba és miért fantáziálok rögtön igen csak meggyónni való dolgokat róla. Férfi vagyok, nem hagy hidegen egy ilyen jó nő, azok a lábak, a dús ajkai, az igéző tekintete, vajon hány férfi mondhatja el azt, hogy őt becézte? - Hiányolnál? - teszem fel a semmiből a kérdést, ami mellé pofátlan vigyor társul. Már nem nézek hátra rá fejjel lefelé, ellenben lepillantok, majd oldalra fel rá. Csak nem kíváncsi, hogy milyen nagyot is zakóznék? Még mindig nem tetszik, hogy feszült, megmasszíroznám a vállait, vagy nem csak azt, ha attól pillanatok alatt ellazulna. Garantáltan azt tenné. De csak a füves cigire futja. - Pedig az milyen jó is egy kiadós szex után. - tapasztalatból beszélek, bár nem minden alkalommal gyújtok rá. Egy jó szex után mindig élvezetes elszívni egy nikotinos vackot. Kíváncsi vagyok, meddig feszegethetem a határt, amíg fel nem pofoz vagy csak faképnél nem hagy nagy sértettségében. Előbbit még élném is, nem megsértődök, hanem lázba hoz a heves reakció. De most csak a nyakkitörésre futja, azt is szóban. - Ugyan kérlek, te is tudod, hogy igazán szájjal tudlak csak szórakoztatni. - megfordulok vele szemben, megkapaszkodva a korlátban, miközben mélyen a szemeibe nézek a lámpa halovány fényénél. - Valóban nem, de engem itt hidegen hagy a legtöbb tömött pénztárca. De te egyenesen lázba hozol és szerintem te is élvezed, hogy kitüntetlek a figyelmemmel. Vagy mit hozol fel mentségül a lopott pillantásokért? - igaz, vagy sem, nem ez a lényeg. De kijön, ha én is kint vagyok, észrevettem, hogy keresi a társaságom és csak úgy nem hagyná a szájalásom. Megkapaszkodok a korlátban és oldalt felvetve a lábam ismét belül találom magam. Szándékosan érkezem rohadtul közel hozzá. Ne érezze azt, hogy ő van a nyeregben, amiért távolságtartóbb a kelleténél. - Bárhol máshol szívesen derítelek jobb kedvre, messze a kíváncsi tekintetek elől. - igen, ez egy felhívás keringőre. Értse ő is csak úgy, ahogy akarja.
Tárgy: Re: Evening, what can I get you, milady? - Bastien & Leena Kedd 19 Nov. 2019, 21:20
to Sébastien
[You must be registered and logged in to see this image.]A korosztályomra, de leginkább a szakma krémjére nem jellemző a könnyed hangulat. A fullasztó, a csillogást legkevésbé sem mellőző estélyek viszont annál inkább. Tudtam, hogy mit vállalok, mikor ide házasodtam be, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy tökéletesen elvegyülök a pénzéhes háziasszonyok gyűrűjében. Az sem lenne igaz ugyanakkor, ha tagadnám mennyire élvezem, hogy olykor bizony én vagyok az est fénypontja. Sosem a hírnév érdekelt, mindig csak magamból akartam kihozni a maximumot, de mivel magammal szemben világ életemben nagy elvárásaim voltak, a körülöttem lévőktől is mindig megköveteltem a legjobb formájukat. Az érdeklődésemet viszont képes vagyok pillanatok alatt elveszíteni, mert a kíváncsiságomat valami más kelti fel. Vagy jelen esetben éppenséggel valaki más. - A férfiak elismerése túl van értékelve.. - válaszolom lassan, megfontoltan, mintha minden szót alaposan megízlelnék, miközben elhagyják az ajkaimat. De ezt történetesen nagyon is jól tudom. Volt idő, mikor a férfiaknak - de főként a férjemnek - mindenben meg akartam felelni. Tökéletes feleség, tökéletes szerető, anya és háziasszony akartam lenni a karrierem mellett. Talán nem meglepő, hogy éppen erre ment rá a házasságom. Kimondatlan tény ugyan, de meg mernék rá esküdni, hogy a félrelépések és a későn napfényre kerülő különbözőségek is mind az én személyes kudarcomat támasztják alá. - Biztosan készségesen töltögetné más is a pezsgőt a poharamba - szólalok meg néhány másodpercnyi hezitálás után. Bár a társasága olykor egészen üdítő a sok fennhéjázó vénember után, még mindig inkább a friss levegő miatt hoz ki a lábam az erkélyre, mintsem az ő személyes varázsa miatt. Igaz, ami igaz, sokszor éri el, hogy ráncba szaladjon a homlokom, de ez is csak azért van, mert egy kezemen meg tudom számolni, hányszor mertek velem szemben ilyen hangot megütni. Az utóbbi években minden esetre nem akart olyan bátor jelentkező, aki sokáig próbálkozott volna vele. A pimaszság következő foka pedig a lányom, bár egészen másképp, mint ez a kölyök. - Szóval füvezned kell, hogy élvezd a szexet? - vonom fel a szemöldökömet kérdőn, ámbár elég jól ismerem már a férfiakat ahhoz, hogy tudjam mire megy ki a játék. A hűvösségemet továbbra sem vetkőzöm le, de jót mulatok a próbálkozásán. A néhány évvel ezelőtti énemről biztos vagyok benne, hogy simán ledumálta volna a bugyit is ez a suhanc. Most viszont más idők járnak és a pimaszságért is csak egy félmosolyt kap, mielőtt újra beleszívnék a cigimbe. - Szájalással? Igazán kétlem, hogy ezzel bárkit boldoggá tudnál tenni... - pillantok fel rá egészen röviden, de leginkább az foglalkoztat, hogy mit bohóckodik még mindig olyan vígan a korlát veszélyesebbik felén. Nem igazán áll szándékomban hagyni neki, hogy felvegye velem a szemkontaktust, így a mondandóm után csak a város fényeit kezdem figyelni. - Én itt vendég vagyok, azt teszek, amihez csak kedvem van. Neked milyen mentséged van az ellógott műszakodra? Nem bírod az Armanikat? - vetem oda neki vagy legalábbis azt tervezem, hogy így éreztetem vele, mennyire nem vagyunk egy súlycsoportban ahhoz, hogy bármiért is számon kérjen engem. Nem kerüli el azonban a figyelmemet, hogy a legtöbb gazdagra utal. Úgy tűnik, én nem egészen tartozom abba a csoportba, akinek a pénztárcája nem érdekli. Nem számítok ugyan arra, hogy közvetlenül elém toppan, mégsem hőkölök hátra, sőt egyetlen arcizmom sem rándul meg. Így tűnik csak fel igazán milyen magas, jóval fölém tornyosul, pedig az én cipőm sarkai is az életveszélyes kategóriát súrolják. Persze a modellek a kifutón erre azért egészen mást mondanának. - Azt hiszed nem ismerem a fajtádat. Mindketten tudjuk mit akarsz és azt is, hogy nem vagy elég meggyőző, hogy megkapd, sem elég bátor, hogy elvedd. Hacsak nem akarod magad kirúgatni... - igazítom meg néhány mozdulattal az ugrálástól elferdült csokornyakkendőjét. A poharam a korlát vékony peremén pihen, a cigarettát is eloltom és cseppet sem szemérmeskedve fújom az utolsó korty füstöt egyenesen az arcába. Flörtöl velem, ennyire nyíltan pedig kár volna elutasítani egy ilyen imponáló lehetőséget. Tisztában vagyok magammal és az adottságaimmal is, azzal pedig végképp, hogy mik fordulhatnak meg a férfiak fejében, mikor kivillantom a combomat a szoknyám alól. Jelen pillanatban azonban kettőnk közül nem én hazárdírozom az állásommal.
Túl van értékelve? Nocsak, szóval bármit is mondok neki, annak felét sem veszi komolyan? Csalódott lennék, ha pusztán erről lenne szó, inkább bújik meg megkeseredettség a szavai mögött, mint harag, megvetés a férfiak felé. Minden okkal történik és nem úgy figyeltem meg, hogy ő csak úgy kedvére tesz és vesz mindent, ha valaki nem megfelelően viselkedik vele, csak akkor háborodik fel - és ezt többnyire én magam idézem elő nála. Ha tippelnem kellene, akkor arra következtetnék, hogy valamiért nincs jó estéje most ahhoz a játékhoz, amit mi űzünk idekint. Bármennyire is próbálkozom, hárít valahogy, ha pedig másképp közelítem meg, akkor felveszi a sznob álarcát és azzal reagál. Valami most nagyon nincs rendjén, vagy csak a társaságomra nem vevő? Esetleg túlfeszítettem a húrt azzal, hogy idekint parádézok a korlát előtt mint egy gondtalan suhanc? A szemei nem hazudnak, márpedig bennük egészen mást látok, mint amit mond. Eddig élvezte, hogy kitüntetem a figyelmemmel és a szemtelenségemnek sem húzott határt. Különösen hatna, ha most hirtelen meggondolta volna magát minden különösebb ok nélkül. - Biztosan, de megsúgom, egyiküknek sincs itt akkora italszakértelme, mint nekem. - nem a semmire mondom ezt, hisz tanultam, az itteni pincérek zöme pedig az utcáról becsalogatott futkoronc, akik jó, ha a tálcákat megtartják a kezükön és nem mindenfelé poharak potyognak a földre. Nem félek attól, hogy esetleg vetélytársam akadna ebben és talán ő is sejti, hogy mennyi fejfájást tud okozni, amikor felsorolnak kismillió italt, hogy ő válasszon egyet közülük. Helyette én a legtökéletesebb párosítást kínálom neki. - Nem, de egy teljesen másfajta hangulatot teremt. - nem ragozom tovább, nincs miért, hisz ismét csak a cigit szívja és csak a mosolyára futja. Látom rajta, hogy élvezi most ezt a helyzetet, de ha azt hiszi, hogy nála van a gyeplő, akkor nagyon téved. Ha valamiből nehéz engem kihozni, hát az a türelmem a nőkkel szemben. A végtelenségig tudnám őket hülyíteni, mintha erre programoztak volna be. Csak biccentek, ezt a kört megnyerte. Parádésan válaszol a szájalással, én pedig kénytelen vagyok elismerő mosolyt küldeni felé. Szájalással is, szájjal is, ha nem kér belőle, akkor ez ma az ő problémája, ha nem szeretné, hogy szórakoztassam, akkor akár nyugodtan faképnél is hagyhatna, mégsem azt teszi. - De, bírom az Armanit, főleg ha egy vonzó nő fújja magára. - kapok az alkalmon, hogy lecsapjam az érkező labdát. Nem vehetem ezer százalékra, hogy azzal fújja be magát, de mintha már éreztem volna rajta. Most már nem fogok hátrébb lépni tőle, ha egyszer ennyire súrolom a személyes terét, mert látom, ahogy megzavarom vele. Ez a célom, hogy ne érezze annyira nyeregben magát, megtehet bármit, de akkor viselje a következményeit is. Én így teszek. - Kirúgatni? - nevetem el magam. Jó vicc. Ezen a mocskos helyen csak egyvalamit szeretek, nézni őket, ahogy pöffeszkednek, keresni valakit, akiből gúnyt űzhetek. Most ez egy teljesen más helyzet, mert egyikbe sem tartozik, ellenben iszonyatosan bizseregni kezd a szám, hogy átlépjem azt a határt. Megvárom, amíg megigazítja a csokornyakkendőt, én pedig pofátlanul tolakszom előre az aurájában, hogy megcsókoljam. Hogy elment-e az eszem? Meglehet. De azt már egy ideje meg akartam tudni, hogy az ő száját miféle vajban fürösztik, hogy ennyire csábító? Érezni is? Fel vagyok készülve arra, hogy egy éles határt léptem most át ezzel és arra is, hogy ha tényleg fel akarna nyomni. Mégis mit tehetne? Megüt? Beköp?
Tárgy: Re: Evening, what can I get you, milady? - Bastien & Leena Szer. 01 Jan. 2020, 11:20
to Sébastien
[You must be registered and logged in to see this image.]Nehéz elismernem, de az én szórakozásomat már estéről estére ez a kölyök biztosította. A pimasz és sokszor félreérthető megjegyzéseivel talán néha sikerül még engem is zavarba hoznia, mégsem látom a szemében azt a fajta elfogult rajongást, amit a férfiak többsége mutat, miután két mondatnál valamivel többre méltattam a jelenlétüket. Az ő szemei egészen másról árulkodnak, ez pedig talán az újdonság miatt van rám ilyen abszurd hatással. Hiszen mikor hagytam én önként, hogy bári rajtam köszörülje a nyelvét? De még csak nem is tűrtem el az arcátlan viselkedést, most pedig ugyan talán nem teljesen tudatosan, de szinte kínálom az alkalmat egy túlfűtött szópárbajra. - Azért még nem hívnálak sommelier-nek, met képes vagy megjegyezni, hogy melyik ételhez ajánlhatsz testes bort... - billentem oldalra a fejemet. Meg kell hagyni, nem is azért fizetik, mert szükség lenne a szakértelmére. A szervezők egyetlen célja velük, hogy kifogástalan kiszolgálást nyújtsanak, ő pedig biztosan tud valamit, mert míg a társai sűrűn változnak, vele mindig sikerül összefutnom. És mindig valami hasonló szituációval zárjuk az estét, de éjjel elégedett mosollyal hajtom álomra a fejemet. Tudom, hogy ma sem lesz ez másképp. Persze imponál a tudat, hogy nem hagyta nyugodni a kilétem és utánam olvasott az interneten. - Csak a tudatodat módosítja, a teljesítményt nem.. - szűkülnek résnyire szemeim, ahogy őt nézem és akaratlanul is elképzelem, hogy bizony az ő képességeivel nem lehet túl sok gond. Magas, széles vállú, jó kiállású, rémesen fiatal és elég jóképű ahhoz, hogy a nőkről csak úgy lecsorogjon a bugyi és ha még övön alul is... Khm.. Mielőtt látványosan végigmérném, sikerül észhez térítenem magam, hogy nem most kezdjem el a szemeimmel vetkőztetni. A kíváncsiságomat viszont rettentően furdalja, hogy mire ilyen nagy szájhős. Hogy mit tud ez a huszonéves ficsúr, amire ilyen nagy önbizalmat is növesztett. Az egy dolog, hogy a szimata nem csal, bár nem erősítem meg szóban a felvetését, az elismerő ámde kissé meglepett pillantásomból talán kitalálja, hogy fején találta a szöget. Ha nem, nos kétlem, hogy velem kapcsolatban a férfiakat az érdekelné, hogy mit fújok magamra. Arra még nem jöttem rá, hogy őt miért érdeklem, bár kétségkívül bárki számára elég vonzó lehet egy vastag pénztárca és az ezzel járó csillogó élet reménye. Én pedig azok közé a nők közé tartozom, akik egy tucat ilyen és hozzá hasonló fiúkával múlathatja az idejét, ha úgy tartja kedve. Mert megengedhetem magamnak. Őt viszont mintha cseppet sem zavarná, hogy éppen azt ecsetelem, hogy fél perc sem kell ahhoz, hogy - ugyan nem a korláton keresztül, de - repüljön innen. Furcsa. Látszólag jót mulat rajtam, nekem viszont nincs időm szóra nyitni a számat, mert egészen más dolga lesz. Nem teljesen váratlan számomra ami történik, mégsem viszonzom azonnal a közeledését. Hagyom, hogy ajkai az enyémeket ostromolják néhány hosszú másodpercig, mielőtt az enyémek elnyílnának egymástól, hogy utat engedjek neki. A csókja mohó, a próbálkozása pedig sikeres, ajkaink játéka így kifejezetten sokáig tart és nem kevésbé meglepően élvezem a pillanatokat. Érzem rajta a szenvedélyt, a vadságot, az erőt és a köztünk lévő szexuális feszültséget, ami fűti. Nem húzódom hátra hátra tőle, testünket alig néhány centi választja el egymástól, és csak a felfűtött pillanat végén veszem észre, hogy végig az zakója gallérjába kapaszkodva biztosítottam, hogy ne szakíthassa meg idő előtt a csókot. Nem mintha azt éreztem volna, hogy így tenne... - Csak ennyit tudsz? - vonom fel a szemöldököm, majd egyik kezem elemelem az öltönyéről és egészen a szájáig emelem, hogy a számról az övére kerülő rúzsfoltot letöröljem róla. Nem egészen sejtettem, hogy a csókálló kollekciómból kellett volna választanom ma estére.
Áh, vagy úgy... szóval nem nézi ki belőlem azt a fajta lexikális tudást az alkoholokról, hogy a mit mivel kínálok fogyasztásra, nem csupán lelkes amatőr búvárkodás, hanem komoly szakértelem eredménye. Ahogy feltételezhetően azt sem hinné el nekem, hogy kicsit több közöm van a desszerteknek, mint a felszolgálás maga. Szomorú, hogy ennyire beskatulyáz, de hát én mondtam neki, hogy testnevelés szakra járok az egyetemen. Ezek után még lenézettebbnek érezném az igazságot hangoztatni előtte. Hagyom ezt a hajót csak elúszni és diszkréten mosolyogni a megjegyzéséhez. Ha csak kicsit is tovább látna néha az orránál, akkor nem tennék olykor gúnyos, de az is lehet, hogy akkor ennyire sem hívnám fel magamra a figyelmét. Tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy az emberek többsége ha nem is tetszik neki, jobban rákap a kivagyiságra, mint a szerény, meghúzódó viselkedésre. Kit érdekel egy szürke kisegér a tömegben, nem? Ellenben egy pimasz suhanc? Na ugye... - Az ajánlatom mindig ahhoz igazodik, hogy mi illik az ételhez és közben melyik karakterizálható a leginkább az ízlésedhez. - ne gondolja azt, hogy valami betanult séma szerint szolgálom ki a vendégeket, a tiszteletet akkor mindig megadom, ha szimpatikus az illető, ha nem. Többnyire inkább nem. - Tapasztalat? - szemérmetlenül pimasz kérdésem lehet átlép egy határt, de nem tudom megállni, hogy feldobjam neki a labdát. Persze megteheti, hogy felháborodik, vagy úrihölgy létére hivatkozva nem válaszol rá. Esetleg figyelmen kívül is hagyhatja, mintha soha nem tettem volna fel semmilyen kérdést neki. Nem hoz lázba, ahogy azt elemzi, mit tehetne meg itt velem és miképpen lehetetlenítene el a főnökömnél. Lehet, utána egy darabig nem vennének fel ilyen helyre. De az szentség biztos, hogy az emberekre szükség van, főleg az olyanokra, akik fejben is nagyon ott vannak. Nem szokott panasz lenni rám, gyors vagyok, precíz és eddig még mindig megkapta a vendégem tőlem azt, amit elvárnak. Abban a pillanatban, hogy eldöntöm mit lépek, tudom, hogy nem lesz visszaút, nem visszakozhatok csak úgy, mert akkor azzal vérig fogom sérteni, máskülönben pedig elszalasztom az egyetlen kínálkozó alkalmat ahhoz, hogy megmutassam neki, mennyire mozgatja meg a fantáziám - nagyon. Határozott, de nem erőszakos, vágytól ittas, de nem tolakodó hosszú csókban adom a tudtára, mi kínálkozik fel neki, ha él vele. Teszek róla, hogy élvezze, az ízelítő lázba hozza. Engem az első pillanattól kezdve megbolondít a viszonzott hevessége, akarom őt újra és újra csókolni. Nem olyan ez, mint a csitriké a szórakozóhelyeken, hanem egy tapasztalt, érett nőé, aki tudja, hogy bánjon egy férfivel. Majdnem sikerül egy mosollyal megzavarni, ahogy megérzem, hogy belekapaszkodik a ruhámba. De végül csak újult lendületet veszek magamon és levegővételig húzom a pillanatot. Végül lepillantok a kezeire és végül rá. Akkor már diadalittas mosollyal figyelem, mégis visszafogom magam. Nem kapkodom el a választ, helyette egy pillanatig kivárok, míg aztán újfent megcsókolom előbb lágyan, majd szenvedélyesebben is, felhívva őt egy keringőre. Az idilli kettősünket végül az ajtónyitódás zavarja meg, én pedig elhátrálok és elhúzom magamtól a kezeit. Nem érdekel, ki jön ki, nem pillantok hátra, hisz teljesen lényegtelen ez. Ellenben még mindig Őt figyelem. - Ha valami különlegességet kóstolnál, tudod kit keress. - kacsintok csak rá és már fordulok is sarkon, hogy visszamenjek. De nem megyek vissza egészen a nagyteremig, hanem lekanyarodok az egyik alig használt folyosóra. Ha mást nem, akkor elszívok magányomban egy cigit, ha pedig jól csináltam, rövidesen társaságot kaphatok.
Tárgy: Re: Evening, what can I get you, milady? - Bastien & Leena Vas. 26 Jan. 2020, 06:43
to Sébastien
[You must be registered and logged in to see this image.]Ne higyje már azt, hogy összehasonlíthatja magát egy sokat látott és tapasztalt specialistával, csak mert ahhoz van kedve, hogy egy kis figyelmet és néhány elismerő pillanatát zsebeljen be tőlem. Vagy épp mástól, hisz nem tudhatom hányszor mutatja ne eme magánszámát az este folyamán. Néhány év és talán valóban lesz alapja ennek, de az aligha elmondható, hogy már most megszégyeníti a profikat. Ugyanakkor össze nem illő párost még nem kínált nekem, szóval nincs minden veszve. - Az ízlésemhez... - nem kérdezem, inkább csak utána ismétlem a szót, ízlelgetem és nem utolsó sorban bebizonyosodik számomra, hogy valóban kitüntet a figyelmével minden egyes alkalommal. Nem akar hibázni előttem. Szépen építi fel magát, elég magabiztos ahhoz, hogy akár még velem is elhitesse a tehetségét. Persze ezt nem sietek az orrára kötni, leginkább pimasz stílusa miatt, ami egyszerre imponál, de a tenyerem is viszket tőle. Mikor volt, hogy utoljára valaki ilyen hangon mert hozzám szólni? Közel húsz éve. Az viszont hamar bebizonyosodik, hogy ennek a fiatal suhancnak nem csak a szövege jó és nem csak a szavakhoz ért, másra is elég jól használja a száját. Hosszú idő óta először sikerül átadnom magam a pillanatnak, és ha nem lennék elfoglalva a szája ízlelgetésével szinte biztosan felhördülnék magamon, amiért képes belőlem ilyen reakciót kiváltani. Egy pincérről van szó, könyörgöm. Ezt azonban nem vetem a szemére, helyette olyan hévvel viszonyom a csókot, ami bennem is felkelti a vágyat. A folytatás iránti vágyat. Nem állok az útjába, mikor újra és újra megízleli az ajkaimat, szégyenteljes viselkedés vagy sem, fel is kínálom neki, hogy csókolja csak, amik el nem fogy a levegő. Idejét sem tudom mikor volt képes valaki beindítani egyetlen csókkal. Gyanítom most sem ez történt, sokkal inkább a verbális előjáték tette meg a hatását és feszítette pattanásig az idegeimet. Persze, azt tudom kit keressek, csak abban nem vagyok biztos, hogy hol találom. Felzaklat a tény, hogy csak úgy sarkon fordult és magamra hagyott, miután érezhetően megmozgatta a fantáziámat. Nem állok meg bájologni azzal, aki megszakitotta békés magányunkat, ugyanis láthatóan neheztelek rá, szavak nélkül is. Helyette az épületbe indulok, a hideg már borzongatja a testemet. Vagy ez valami egészen más?! Nem volt alkalmam alaposan megfigyelni merre tart, abban sem lehetek biztos, hogy nem a konyhában teszi épp tiszteletét egy újabb kör pezsgőért. Egy poharat leemelek a mellettem elhaladó pincér tárcájáról, de lépteim nem a társaság közepe felé vezetnek, sokkal inkább el onnan. Hiába érik bennem a gyanúper, hogy csúnyán át lettem verve, ezt számításba sem vehetem, ártana a hiúságomnak. Már egészen megfordul a fejemben, hogy rossz úton járok, mikor az egyik sötét folyosóra bepillantva egy feketébe hajló árnyat látok a falnak dőlni. Önmagában félelmetes lenne a látvány, ha nem izzana fel többször egymás után a parázs, ami azt hivatott jelezni, hogy valaki idebent cigarettázik. Közelebb lépek felé, bár arcát nem látom, az illata elér idáig, az előbb már az orromba mászott a dohánnyal vegyes parfümje. - Nem méltó egy úriemberhez, magára hagyni egy hölgyet... - jegyzem meg halkan. Hogy zokon vettem-e? Persze. Hogy engesztelést várok-e? Természetesen. Hogy megcsókolom-e mikor elé érek? Határozottan.
+ 16 Nehéz megállni, hogy csak a csókig menjek el és ne tovább, de a kinti hűvös levegő segít józannak maradnom. Kint a teraszon mégsem eshetek neki csak úgy, amikor bárki ránk nyithat, hisz egy elég csak ennyit kockáztatnom és egy életre búcsút inthetek neki. Pedig most, amikor ennyire a markomban van és olyan közel áll ahhoz, hogy befejezzem az elcsábítását, nem bukhatok ekkorát. Így aztán bármennyire is nehezemre esik elhatárolódni az ajkaitól, amikor hallom az ajtó nyitódását, elhátrálok tőle. Az továbbra is zsákba macska, hogy ha most így magára hagyom mennyire sértődik meg rám, de kénytelen vagyok meglépni. Csak remélni tudom, hogy kellően megadtam a kezdő löketet és azt is, hogy a tekintetével követi az utamat. Nem felszolgálni megyek én, hanem minimum elszívni egy szál cigit, hogy ha a mai estéből más nem is lesz, a frusztrációmat levezessem egy kis szívogatással. Jól esik a füst, jól esik, hogy megkaparja a torkom és miközben mélyen letüdőzöm, lehunyom a szemem és csak ismét felelevenítem azt a csókot. Nem minden nap viszonozzák így, ilyen szenvedéllyel, elevenséggel, ahol szinte tapintható a vágyakozása és ez az egész engem csak még jobban megrészegít. Már csak a gondolattól is érzem a lüktetést az ágyékom táján és csak még jobban, ahogy elképzelem a továbbiakat. Olykor elpillantok a folyosó vége felé, ahonnét még némi fény ugyan árad be, de a jótékony homály már magába burkol. Egyedül a cigaretta vége parázslik fel, ahogy megszívom. Tekintetem a távolba réved, ismét ajkaim elevenébe vág a csók és vágyakozva harapok bele. Aztán a hangja erős közelsége ránt vissza a valóságba. Mégis csak utánam jött volna? Halovány, diadalittas mosolyt engedek meg magamnak, mielőtt megszólalnék. Vagyis ha hagyná, mert azonnal megcsókol és olyan hévvel, hogy beleszédülök én magam is. Szabad kezem a derekára siklik, a másikkal a cigit nyomom el a falon - kit érdekel, hogy foltos marad? Senki sem használja ezt a folyosót és a cégnek van amúgy is pénze kifizetni. Automatikusan húzom magamhoz, hogy az utolsó centiig hozzám simulhasson és úgy viszonzom azt a csókot neki, mintha soha többé senki másnak nem adnék. Aztán csak hangomra akadok. - Nem méltó egy úriembernek kellemetlen helyzetbe hozni egy hölgyet. - mondom mindezt pimasz hanghordozással, majd már kezdeményezem is az újabb csókot. De közel sem heves, mindinkább csak játszadozok az ajkaival. - De tudok egy helyet, ahol senki nem zavar. - suttogom a fülébe és a nyakába csókolok. Tenyeremet az övére simítom és ha nem ellenkezik, már kézen is fogom. Bár lehet, ha nem követne magától, akkor teszek még szívesen a kedvére. Úgy érzem, hogy megnyertem éjszakára. Nem tudok ellenállni neki, annyira beindít, hogy már szinte fájóan lüktet, mire eltalálok addig az ajtóig. Már annak is úgy nyomom neki, hogy egy újabb csókot követeljek ki belőle, miközben lenyomom a kilincset és szabályosan beesünk oda. Ismét az ajtónak tolom, hevesen, követelőzőn csókolok az ajkaira, miközben kezemmel a ruhája nyitját keresem. Milyen egyszerű lenne, ha mindet ugyanott és ugyanúgy lehetne levenni, de nem... - Kívánlak, pokolian, amióta csak megláttalak. - hagyom a francba a kotorászást, mohón markolok a mellére.
Tárgy: Re: Evening, what can I get you, milady? - Bastien & Leena Vas. 19 Ápr. 2020, 11:38
to Sébastien
[You must be registered and logged in to see this image.]16+ Hiába tudom, hogy borzaszóan rossz ötlet, a dübörgő véremnek nem tudok ellent mondani, túlságosan kedvemre való volt a csók és túl ígéretesnek tűnik ahhoz, hogy felhagyjak a keresésével. Már épp megfordul a fejemben, hogy talán csúfosan átvágott és fel sem tűnik, mikor feltűnik egy kanyar a folyosó végén. Majd pedig ő is. Még hozzám sem ér, a szívem máris újra vad ütemet diktál. - Megvárakoztatnia sem... - súgom szinte az ajkaira a szavakat, a mondat vége már elveszik találkozásunknál. Őszintén szólva elég ijesztő, amit ez a suhanc művel velem, de tetszik a pimaszsága. A határozott fellépése, ahogy derekam után nyúl és magához von. Rég éreztem már magam ennyire elevennek... Ennyire... Bujának. Testem minden idegszála válaszol az érintésére ezúttal is. Csakúgy mint fent a teraszon, de most kevésbé kell attól tartanom, hogy valaki meglát bennünket. Sokkal könnyebben el is engedem magam ezáltal. Hagyom, hogy uralja a testemet a vágyakozás. Forró lehelete nyomán bőröm libabőrössé válik a nyakamtól egész a derekamig, fűt a szenvedély, ebben az állapotban pedig valószínűleg bárhová szívesen követném, ahol megadhatom neki magam. Nem figyelem hová húz, el vagyok foglalva a csókjaival, csak a keménységet érzem a hátam mögött, mikor nekiprésel valaminek. Néhány másodperc múlva realizálódik bennem, hogy valószínűleg egy ajtó volt, ami be is csukódik mögöttünk kisvártatva. Én pedig újra szenvedélyesen viszonzom mohó csókját, miközben próbálom visszanyerni az egyensúlyomat. - Akkor ne fogd vissza magad... - szinte sóhajtom a szavakat, akaratlan lendülettel domborítom ki neki melleimet, mikor megérzem, hogy odavezeti tenyerét. Hát persze, hogy én is kívánom, olyan lelkesen simítok végig testén, hogy érzem magamon a feszültséget. Nem azért, mert hiányzik a szex - persze ez is szerepet játszik benne - sokkal inkább mert ilyen heves izgalmi állapotot rég váltott ki belőlem bárki. Erre itt van ez a suhanc, egy egyszerű pincér, mégis olyan vonzó, hogy alig várom, mikor ken végre a falra. Persze ahhoz most még túl sok ruha van rajtunk. Mindkettőnkön. Ezen nagyon gyorsan segítek azzal, hogy kibontom a csokornyakkendőt és lesöpröm a válláról a zakóját. Így már könnyebben férek hozzá az inge a gombjaihoz, de nincs türelmem megvárni míg egyesével végigmegyek rajtuk. Helyette kicibálom a nadrágjából és két kezemmel két irányba húzom az anyagot, mely megadja magát. A gombjai szanaszét szóródnak, én pedig végre mellkasára csúsztathatom a kezem. Ő viszont még mindig a ruhámmal bajlódik, kénytelen vagyok a segítségére sietni. - Hátul... - súgom a fülébe egyszerűen, majd megfordulok a karjai között, hogy megtalálja a cipzár nyitját. Innentől kezdve tárul majd elé a látvány - ha az imént nem volt elég nyilvánvaló, hogy a melleimet csak a finom szaténanyag takarja előle -, hogy egy csipkés bugyi van a ruhám alatt és egy harisnyatartó. Alig várom, hogy lekerüljön a finom anyag, ami egész addig csak akadályozott. Imádom a hosszú ruhákat, de most kimondottan hátrányosnak érzem. Persze nem számítottam rá, hogy ma éjjel elveszítem a fejem.
+ 18 Eszem ágában sincs megvárakoztatni egy úrihölgyet, főleg nem illő egy ennyire feltüzelt állapotban. Én nem finomkodok a helyzet felvázolásával, ami közöttünk van, az már rég nem szimpla csipkelődés. Elég volt csupán egyszer rákapnom a vágy ízére, hogy megszerezhessem, birtokolhassam és a magamévá tegyem. Mi mindenre vágyna mégis egy suhanc? Megszerezni egy jó nőt, eldicsekedni biztosan. Én nem erre vágyom, a forró csókjára vágyom, az elfojtott leheletére, a mohóságára. Türelmetlenül de annál biztosabban fogom meg a kezét és húzom végig a kihalt üres folyosón. Cseppet sem izgat, hogy most nem vagyunk óvatosak, a kutya sem lát meg minket. A fények itt máskor az ablakokból tódulnak be, ilyenkor pedig jótékony félhomály telepedik ránk. De most már ha utánunk jönne valaki, akkor sem állnék le. Olyan mohón csókolok ismét az ajkaira, ahogy az ajtóhoz szorítom belülről, hogy saját hevességemen is meglepődök. Napok óta játszom ezzel a kibaszott gondolattal, ezzel kelek és fekszem, ahányszor csak tudom, itt lesz jelenésem és tudom, hogy ő is itt lesz. De ha nem, akkor is tudom, lesz még alkalom. A számításom kezd beválni, de már rég nem ez érdekel. Míg odakint még magázott, zene füleimnek, ahogy rögvest tegezni kezd. Nincs már visszaút, úgy markolom a combját, úgy simítok végig a harisnyán, mintha szét akarnám szaggatni. Elfúló sóhajjal szakítom meg a csókot, amikor érzem, hogy tép egyet az ingemen. A gombok megannyi felé szaladnak, repülnek, halk éles pattanással jelzik érkezésüket a földre. Soha nem fogom megtalálni azokat már, ebben teljesen biztos vagyok. Elégedetten pillantok le a nőre és tárom még jobban szét az inget, hogy megszabaduljak tőle egy pillanat alatt. - Gyors leszek. - ígérem, miközben lehúzom egy határozott mozdulattal a cipzárt. Nem kezdek el szarakodni vele, mint egy balek, aki életében először csinál ilyet. Volt már dolgom ilyen összetett ruhákkal, tudom hogy fejtsem le a vonzó tulajdonosáról. A közeli letakart kanapéra dobom a ruhát, majd Leenát az ajtónak tolom, szorosan hozzásimulok és végigsimítok a hátán. ajkammal lágyan érintem a gerince mentén, egy apró csókot pedig a tarkójára hintek, mielőtt megfordítanám. Aztán mohón a melleire csókolok, csípőjét az enyémhez simítom és míg könnyeden játszadozni kezdek a melleivel, a combját is felhúzom magam mellé. Még rajta a bugyi, a harisnyatartója pedig még jobban beindít. Kapkodva nyúlok a nadrágomhoz, hogy kicsatoljam. Hanyagul lépek ki a nadrágból, ahogy a boxerem is erre a sorsra jut. Messze rúgom magamtól az anyagot és birtoklón hozzá simulok. Ágyékom már lüktet, érzem, ahogy férfiasságom meg-megmozdul. A szemeibe nézek, mielőtt a nyakába csókolnék és elhúznám az útból a bugyit. Magasabbra húzom a combját és lassan becsúsztatom. Ismét rá pillantok, mintha a pillanat törtrészében megállnék. Majd erős, intenzív lökésekkel adom a tudtára, hogy mennyire beindított. Keménnyé tesz, élvezem minden pillanatát és ajkai után is úgy kapok, mintha nélküle semmi nem történhetne meg.
Kezdőlap 
