A hétvége nagyon gyorsan eltelik így, hogy hazamentem a nagybátyámhoz és a családjához meg meglátogattam a szüleim sírját. De most már vége a jó időnek, fel kell kötnöm a gatyámat és vissza kell térnem a mindennapi munkámhoz. Egy ideig élveztem az ügyvéd lét szépségeit, hogy megmenthetem az embereket a rossz sorsuktól, de most már kezdek kicsit belefáradni ebbe az egészbe. Már azon is elkezdtem gondolkodni, hogy ráveszem a titkárnőmet a házasságra csak azért, hogy az életem ezen terén is haladjak valamennyire. És ahogy elnéztem neki sem éppen babavárós állomás felé tartott az élete. Mit is mondhatnék? Ilyen az élet, ha egy magamfajtával dolgozik az ember. Reggel amikor beérek az irodába már bent találom a nőt, akinek mindig morcos az ábrázata, ha új ügyfél érkezik be hozzánk és tiszteletet parancsol minden másodpercben de akadnak olyanok, mikor azt hiszi, hogy nem látom, és olyankor mosolyog. Egyszer már lefotóztam és már csak a születésnapját várom, hogy kitapétázhassam vele az autóját, mert élőben is szeretném látni. Mindig szívja a véremet és sokszor kicsesz velem, nyilván nem szakmai dolgokban, hanem úgy emberileg cinkeljük egymást. - Valami idióta megint az autódra parkolt, nem tudom miként fogsz onnan kitoltatni. – köszöntöm reggel mikor belépek az irodába, mire hangosan felmorog. Tudja, hogy én voltam, és én is tudom, hogy tudja mert mióta együtt dolgozunk azóta mindig ez teszem. Meglepő, de még sosem húzta meg a kocsimat szóval baromi ügyes a kislány. – Ez egy újabb kihívás. – mosolyodom el az asztalához érve, majd a kikészített feketét elveszem asztaláról és beleszagolok. Minden reggel ugyanígy vár. Frissen főzött extra erős fekete kevés vanília sziruppal, meg egy zacskó pogácsa. Kérhetnék ennél jobbat? - Ha véletlenül valaki megkarcolja akkor ne engem keress a javítással. – gúnyolódik velem a monitorját bámulva, majd felnéz onnan és előveszi a mai napi dossziékat. – Igazítsd meg a nyakkendőt, úgy nézel ki mint egy bálba igyekvő újonc. A borostádtól is ideje lenne megszabadulni… - rosszállóan csóválja a fejét én pedig legyintek egyet a levegőbe, majd bemegyek a nagy tölgyfa ajtókon és elfoglalom a helyemet a középen álló asztalnál. Aktatáskámat a földre rakom, telefonomat a tartójába míg kávémból egy korttyal leöblítem a komolytalanságomat. Itt fel kell venni a legkeményebb cipőt ha el akarok intézni dolgokat. Kabátomat a szoba sarkában álló fogasra pakolom és máris benyomom a rádiót, hogy míg várok első ügyfelemre se unatkozzak. Néha, ha olyan szám zendül fel dúdolgatom de többnyire az ablakban állva fogom a kávémat és bambulok kifelé, tanulmányozva az embereket. Minden reggel látom ugyanazokat a személyeket és amikor nem akkor aggódok értük. Vajon mi történhetett velük? Betegek? Esetleg elköltöztek? Sosem tudja az emberfia. Sophie mikor elmegy akkor felint hozzám mire sután én is visszaintek neki és arcomra mosolyt erőltetek. A péksüteményes lány. - Elolvastad az emlékeztetőt, amit a mai új hölgyről küldtem? – Dory neki van dőlve az ajtófélfának, karjai összefonva mellkasa előtt és számonkér. Nemlegesen megrázom a fejemet, az újoncok aktáját nem szoktam elolvasni, hogy ne legyen meg az előítélet. Majd szépen megtudom miért hozta a szél az irodámba. - Nem, majd elmondja, amint ideér. Elméletileg még két perc és itt van, ha nem késik természetesen. – húzom el a számat, mert nem szeretem a pontatlan embereket. Néha egy apró késés betudja dönteni az egész tárgyalást.
A kezdeti lelkesedésem hamar elmúlott, amikor tudatosult bennem, hogy reggel nyolcra Adam Joel Stanley irodájában kellene lennem. Természetesen nem azért nem repdesek az örömtől, mert ott kell lennem, hanem nem gondoltam át az időpontot. Richard minden reggel hét óra harminc és negyven perc között szokott munkába indulni, ami nekem nem ad sok időt, hogy összekészüljek és még oda is érjek. Gondolkoztam azon, hogy odacsörgök a Dory nevű nőnek, hogy nem tudnánk-e átrakni az időpontot egy későbbire, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ez így nem működőképes. Az egyik legjobb ügyvédről van szó, ha variálni akarok, azt még meg is bánhatom. Így történt az, hogy hét óra negyvenkét perckor tudtam felkapni magamra egy fekete, elegáns koktélruhát, harisnyát és egy szintén fekete színű magassarkút. Két ballábbal rohantam ki az utcára, hogy leintsek egy taxit, hogy az elvigyen az irodába. Útközben még kentem magamra egy élénk matt vörös rúzst és egy kis szempillaspirált, hogy egy fokkal igényesebben nézzek ki. Nyolc óra tizenegy perc van. Most szállok ki a taxiból és rohanok be az épületbe teljesen elszégyellve magam. Utálok késni, s csak abban tudok reménykedni, hogy Mr. Stanley nem egy szigorú, durva alak, aki ezek után fixen bunkón fog velem viselkedni vagy ne adj Isten, nem vállal el mégsem. A szívem a torkomban dobog, amikor felérek az irodába. Követem a kiírásokat, hogy merre található az ügyvéd irodája, így nem állok le cseverészni a titkárnőkkel. Még egy köszönésre sem futja most tőlem. Túlságosan ideges vagyok és ez kihozza belőlem a rosszabbik énem. Szinte beesek az ajtón a sietségnek és a kényelmetlen cipőnek köszönhetően, ahol egy fiatal férfit pillantok meg, aki nem sokkal lehet idősebb tőlem. Fel voltam rá készülve, hogy fiatal, de azt nem gondoltam, hogy ennyire. - Jó reggelt, elnézést a késésért – szólalok meg levegőt kapkodva. Az ajtóban megállok, egyelőre nem foglalok helyet, míg nem mondja. – January Sage Kensington vagyok, az asszisztensével már beszéltem telefonon a tegnapi nap folyamán. Összesen tizennégy percet késtem, ami relatíve hosszú idő. Ez már elég okot adhat neki arra, hogy ne vegyen engem komolyan. Én sem tenném azt a helyében. - Tényleg nagyon sajnálom, hogy késtem. Ne küldjön el, kérem – a hangom megcsuklik. Nem terveztem ezt hangosan kimondani, hiszen azt tervezem, hogy egy erős, független nővé váljak, akit nem irányít többi Richard. – Tudja, a férjem nyolcra jár dolgozni és nem tudtam eljönni időben, hiszen meg kellett várnom, hogy elmenjen otthonról. Ha rájönne, hogy mit tervezek, akkor bizonyára nem köszönném meg neki, amit kapnék tőle. Kérlek legyél megértő, nagyon kérlek!
Mindenki sikeresnek tart a szakmámban, mert eddig még sosem vesztettem úgy igazán. Nem volt olyan ügy, ahol nem értem volna el az ügyfelemnek a lehető legjobbat de ez nekem nem számít. Én ezeket kudarcként élem meg, mert ha olyan jól működnének a dolgok az emberek között és az állam sem lenne olyan amilyen akkor rám és a többi társamra nem lenne szükség. Az az igazi siker, amikor mi csődbe megyünk mert minden a helyére kerül viszont erre kevés esélyt látok. Így pedig elfogadom a gratulációt, a zsíros csekket és mindent, ami ezzel a tevékenységgel jár együtt. Főként nők keresnek fel válás miatt, néha akadnak komoly ügyek is, amiket élvezek boncolgatni és a végükre járni de jelenleg a nagyobb bevételt a rosszul és felelőtlenül házasodott nők hozzák az asztalomra. Talán emiatt sem érzem magam még készen a házasságra, mert láttam mennyire tönkre mehet az ember élete miatta és mennyit akasztanak le a nők. A férfit sem kell amúgy sajnálni, néha aljasabb, mint ellentétje de én nem ítélkezem. Csak végzem a munkámat. - Minek írok akkor neked emlékeztetőket, ha nem olvasod el? – húzza fel magát a titkárnőm, mire csak aprót nevetek majd hátra fordulok hozzá. Tudja, hogy az ilyen esetekben nem szoktam az írására hagyatkozni, minden mással kapcsolatban pedig imádom ha van valami feljegyzés. Szorosan összefogott hajához nyúl, lesimítja azt majd felnéz a plafonra és vissza rám. Tudja, hogy mit mondanék erre így inkább rám néz azzal a „na, csak most ne mondj semmit” nézéssel. – Késik. – jelenti ki méltóság teljesen mire elhúzom a szám, ezt most Ő nyerte. Visszafordulok az ablakhoz, tovább elemzem az embereket míg Dory visszahúzódik a saját kis birodalmába, és a mindennapi rutinjához lát hozzá. Én közben türelmetlenül dobolok jobb kezemmel az ablak fa keretén, és felhúzott szemöldökkel tanulmányozom végig a taxiból frissen kilépő hölgyet. Már akkor tudom, hogy hozzám siet ilyen nagy léptekkel, ami azért megnyugtatja idegeimet: nem ráérősen sétál fel, hallom zengeni az egész folyósót léptei alatt mégis mikor megérkezik meglepettséget erőltetek magamra. - Azt hittem ennél pontosabb lesz Mrs. Kensington. – még mindig háttal állok neki, a padló hangjából pedig pontosan tudom, hogy milyen távolságra áll tőlem. Ha most más terepen lennénk és Ő férfi lenne, aki megakarna ölni akkor két lépést kéne tennem balosan, hogy mellette teremjek és kiverjem kezéből a gránátvetőt. – És miért ne küldjem el? Az idő az hatalom, és ebből kevés van mindenki számára. – lassan fordulok meg, karjaimat keresztbe fonom mellkasom előtt és úgy nézem meg a nőt. Tipikusan az a fajta, aki után megfordulnék, ha nem az ügyvédévé akarna tenni. - Sajnálom, hogy ilyen szituációban kell élnie Mrs. De… és ezt jól jegyezze fel magának: a későket sehol nem szeretik, a bírók szemében pedig ez egyenesen felelőtlenségre vall. Gondolná, hogy magának adnának igazat, ha még időben sem képes valahová odaérni? – szemöldököm felszalad a homlokomon, majd egy nagyobb lépéssel már a sötét színű tölgyfa asztal mögött termek. – Dory, hozzon a hölgynek egy nagy pohár kamillateát. – adom ki az utasítást, majd az asztal előtt lévő két székre mutatok. – Jöjjön be nyugodtan, nem viselem el a pontatlanságot, de egy bajba jutott nőt nem fogok elküldeni az irodámból. Maximum rövidebb lesz az ebéd szünetem és akkor behozom a csúszást. Foglaljon helyet. – engedek szoros arcvonásaimon, most már enyhébbnek és kedvesebbnek tűnik.
Adam Joel Stanley valóban olyan piszkosul fiatal, mint ahogyan mondják, ám első ránézésre egyáltalán nem mondaná meg senki róla, hogy ő a város egyik legjobb ügyvédje. Tekintete kissé zillált, de mégis szigorú. Elsőre nem tudom hová tenni a férfit, de nem is a külseje számít, hanem az, amit már lerakott az asztalra. Ódákat zengenek róla és azt mondják, hogy a kitűnő eredményei ellenére egy igazán jó ember, nincs elszállva magától. Én a helyében már biztosan fennköltebb hangnemre kapcsolnék, de sajnos én nem vagyok olyan helyzetben, hogy sikereket tudjak elérni a saját szakmámban. Richard korlátoz még ebben is, nem hagyja, hogy dolgozzam. Mr. Stanley mozdulatai kimértek, mintha még az is tudatos lenne, ahogyan a kezét megmozdítja. Teljesen olyan, mintha semmit sem hagyna a véletlenre. Valószínűleg az ügyeiben is ugyanilyen alapos, s ezért szerzett ekkora hírnevet huszonnyolc éves korára. Mindössze két évvel idősebb tőlem, de nem tudom elképzelni, hogy ennyi idő elteltével én bármi komolyabbat is elérjek az életben. Azt sem tudom igazán, hogy milyen önállónak lenni. Tizennyolc éves koromig folyamatosan körül voltam véve az árvaházban a nevelőkkel, majd a nagybetűs életbe lépve Richard mindent elintézett nekem. Még csak olyan alap dolgokat sem kellett megtennem, mint önállóan pénzt utalni. - Még egyszer nagyon sajnálom, nem így terveztem – nem merek a férfi szemeibe nézni. Félek, hogy túl szigorú és még inkább feszélyezve érezném magam. – Azért ne küldjön el, mert maga az egyetlen, aki segíthet. Ha Ön nem tud, akkor senki – válaszolok őszintén. A híre beelőzte a férfit. Bárkitől kérdeztem körbe, mindenki őt ajánlotta, hiszen mindenki tudja, hogy Mr. Stanley-nél nincsen jobb ügyvéd. Pár év és talán már az egész ország ismerni fogja a nevét. Úgy hiszem, hogy más nem tudott volna segíteni ebben a szituációban. A férj tudta nélkül válni? Hah, még ki is röhögnének! - Rendben, igyekszem észben tartani – bólintok letörve. Nem számítottam arra, hogy Adam közelében ennyire lecseszve érzem majd magam, pedig mindössze az igazat mondja. Van valami a férfi hangnemében, a mozdulataiban, ami által nem lehet nem komolyan venni. A szívem hevesen ver a közelében a félelemtől. Sosem tudom mi lesz a következő lépés. – Oh igazán nem szükséges – legyintok, s közben helyet foglalok az íróasztalnál, miután megkapom rá az engedélyt. A Dory névre felpillantok egy másodpercre, de hamar alábbhagy a kíváncsiságom, hiszen Mr. Stanley lebilincsel teljesen. Nem tudok nem rá figyelni. Van benne valami, ami teljesen leköti a figyelmemet. - Köszönöm, ez igazán nemes magától – mosolyodom el. Miattam feláldozza az ebéd szünete egy részét. Talán teljesen a munkájának él és csak ezzel tud foglalkozni. – Ne haragudjon, hogy ezt mondom, de egy kicsit rám hozza a frászt – a körmömet kezdem el kapargatni. Ugyan már enyhültek egy kicsit a vonásai, de még mindig furán érzem magam a közelében és nem úgy félek tőle, mint Richardtól. Tudom, hogy ő nem fog kezet emelni rám, mindössze olyan tekintélye van, s olyan szinten úgy tűnik, hogy mindent egészben tart a magatartása, hogy egy pici foltnak érzem magam mellette. Egy gyenge nőnek, aki még a saját férjének sem képes nemet mondani.
Nem volt sanyarú a sorsom, mindent megkaptam a szüleimtől, amire szükségem volt és gyakran többet is. Attól függetlenül, hogy az apám mély depresszióba zuhant a lábának elvesztése okán, tudom mennyire szeretett és próbált ott lenni mellettem de nem tudott felülkerekedni a fájdalmán. Megértem. Azt is, hogy inkább a halált választotta, mint a kínnal teli életet. De ez most nem róla szól. És nem is rólam, hanem az ügyfeleimről akiket nem szeretnék élet halál választás elé sodorni a helyzetük miatt. Megmenteni szeretnék minden lehetséges lelket, ha ők hagyják természetesen, mert akadnak olyanok akik nehezen engedik el a párjuk kezét, nehezen akarnak kilépni a komfortzónájukból bármennyire is tudják a kapcsolatuk veszélyeit. Néha elég egy találkozás, egy apró mozdulat vagy egy szó, ami képes az egész lavinát beindítani. De a mostani ügyfelemnek valószínűleg már nincs szüksége az indításra, hiába késik látom a szemében az elszántságot amihez szükség van egy válás során. Sóhajtok. -Miért pont én tudok segíteni Önnek? Miben másabb az Ön válási ügye a többi százezer emberétől, aki eddig járt nálam? Nem tud olyat mondani, amit még sose hallottam volna. – ez tényleg így van. Volt már testi bántalmazás miatti válási ügyem, elzárás miatta, és még napestig tudnám sorolni milyen munkáim voltak. De bármi is legyen megtudok vele birkózni, ezzel tisztában vagyok és azzal is, hogy nem mindenki tud bármit megemészteni. Nekem volt időm hozzászokni mesterlövészként. – Nos, ha már sikerült kellően magára ilyesztenem akkor neki is láthatunk a dolgoknak. Amit mondtam, azt meg tényleg jobb, ha megjegyzi. – arcvonásaim enyhülnek de még mindig megtartom a távolságot az ügyfelemmel. Nem engedhetek egy cseppnyi lazulást sem, nem mutathatom magamat gyengének vagy fáradtnak, mert akkor tudnának rajtam fogást találni. -De, higgye el, hogy szükséges lesz a kamillatea. Tapasztalatból tudom. – rengeteg nő fordult már meg az irodámban, és amikor elszabadulnak az indulatok és főleg a könnyek akkor hasznos tud lenni egy meleg ital jelenléte. Meg a zsebkendőké is, ahogyan az egyik fiókomban csokoládét is tartok vészhelyzet estére. De azt csak ritka esetben kellett használnom. Remélem a mostani nem ilyen lesz. -Csupán a munkámat végzem Mrs. Kensington, nem kell megköszönnie. – a munkám fontos számomra, ha már családom nincsen és jövőm sem túlságosan, akkor a karrierem legyen pöpec. Legyen makulátlan, sikeres, ismerje mindenki a nevemet és bár nem akarok több válóperrel foglalkozni, mint szükséges, akarom, hogy felkapott legyek. Mikor a nő kimondja, hogy a frászt hozom rá akkor felnevetek, hagyom hogy átjárja a testemet az érzés majd hajamba túrok és irányába pillantok. -Ha hiszi ha nem, Ön az első aki a szemembe meri mondani. – mosolyodom el rajta, majd helyet foglalok az asztalom másik oldalán. Nevetésem végére Dory is beérkezik az irodába, leteszi a meleg italt a nő elé majd elém a kávémat és kérdőn pillant rám. – Fél tőlem. Ennyire félelmetes lennék? – kérdezem mire Dory is nevetés szerű hangot ad ki és kimegy. Ketten maradunk. – Ne haragudjon, olyan hihetetlen, hogy félnek tőlem az emberek, és az, hogy végre valaki ki is mondja igazán meglepő számomra. Na, de fordítsuk komolyabb szóra a dolgokat. Miben segíthetek?
Mindig azt kívánom, hogy bárcsak normális körülmények között nőttem volna fel vagy valaki örökbefogad. Jó lett volna rendes családi körülmények között felnőni, hiszen akkor megtanultam volna, hogy hogyan viselkedjek számomra kellemetlen szituációkban. Valószínűleg azt is tudnám kezelni, hogy a férjem hogyan viselkedik velem jelenleg és az utóbbi években. Talán tudtam volna rá hatni és akkor most nem élnék ilyen nagy elnyomásban vagy csak szimplán lenne bennem annyi bátorság, hogy ki tudjak lépni a kapcsolatból. Most viszont úgy érzem, hogy egy gyáva, szinte már-már jelentéktelen nő vagyok, akinek egy idegenhez kell szaladnia, hogy védje meg, hogy tüntesse el a férjét az életéből. Sosem akartam ennyire kiszolgáltatott lenni. Emlékszem, amikor tizenéves korom elején arról álmodoztam, hogy milyen jó lesz független nőként élni miután betöltöm a tizennyolcadik életévemet. Minden lettem csak éppen független nem. - Az enyém abban különbözne a többitől, hogy a férjem nem tudhat róla, ha ez valahogy megoldható lenne – a hangomból sugárzik a félelem. Nem tudom, hogy az imént feldobott dolog mennyire kivitelezhető. Az a probléma, ha Richard megtudja, hogy mire készülök, akkor annak nem lesz jó vége. Nagyon szeretném ezt eltusolni előle, mert biztosan tudom még ha Mr. Stanley előtt játszaná is a gondoskodó férjet, semmi jó nem származna belőle nekem otthon a négy fal között. – Persze, megjegyzem - Bólintok. Túl fontos nekem ez az egész ahhoz, hogy félvállról vegyem. - Akkor megpróbálok hinni magának. Ennyire rossz érzéseim lesznek már a mai beszélgetés folyamán is? – teszem fel a kérdést, miközben kezembe vesz a bögrét, benne a nyugtató hatású itallal. Belekortyolok egyet. Nem azért, mert annyira kívánja a szervezetem, de hiszek a férfinak. Be akarom neki ezzel is bizonyítani, hogy amit mond, az számomra Szentírás. - De ha nem az ügyfeleitől kap köszönetet, akkor kitől? – tudom, hogy ez csupán a munkája és kötelessége megtenni azt, amit kérek, hiszen fizetek érte, de akkor is úgy gondolom, hogy az egyik legalapvetőbb emberi dolog a hála. Muszáj megköszönnünk az embereknek a jó dolgokat, amiket értünk tesznek még akkor is, ha kapna érte valamit. - Hát én ezt nem mondanám nagy bátorságnak, mivel attól, hogy megmondom még ugyanúgy megijeszt – sütöm le a szemeim. Kicsit kellemetlennek érzem, hogy ezt hangosan is kiejtettem ajkaimon, de Mr. Stanley-t csak feldobja a kis mondatom. Olyan kacaj hagyja el ajkait, amiről nem gondoltam volna, hogy lehetséges. Mikor egy teljesen komoly férfi kissé magába feledkezve nevet fel, mindig más nézőpontból kezdem látni az adott személyt. – A férjem egy ideje már nem hagyja, hogy önállóan dolgozzak. Konkrétan megfigyelés alatt tart, a házat sem hagyhatom el a tudta és az egyik bejárónőnk kísérete nélkül. Ha valami nem úgy történik, ahogy ő azt a fejében elképzelte, akkor fizikailag bántalmaz. Az oldalamon vannak zúzódások még, ha szükséges lenne már a mai napon felvételt készíteni – mondom ki azt, amit még sosem tettem hangosan. Senki sem tudja, hogy ennyire súlyos a helyzet.
Lehet másként alakult volna az életem, ha apám nem süllyed mély depresszióba a lába elvesztése után. Talán most nem is ügyvéd lennék, hanem valami egyszerűbb, mondjuk egy szakács aki a finomabbnál finomabb ételek elkészítésével foglalkozik egész nap. Imádok főzni a magánéletemben, amikor időm engedi és az utóbbi hetekben nem igazán volt rá alkalmam, de majd bepótlom a hétvégén. Viszont az életem ezen szcenáriójában ügyvéd vagyok, aki most egy fiatal hölggyel néz farkasszemet és próbál megoldást találni a problémájára. -Bevallom őszintén nem sokszor fordulnak hozzám ilyen kéréssel az ügyfelek. Nem volt még rá példa, de valahol el kell kezdeni ezt is. – érzem a hangjában a félelmet, mire feljebb kúszik szemöldököm, kérdőn pillantok rá. – Viszont nem tudom mennyire kivitelezhető ez, általában mindkét fél aláírására szükség van egy válási ügyben, de kereshetünk cáfoló okot, aminek következtében az ön válási kezdeményezése is megállja a helyét az ügyészség szemében. – gondolkodóan dörzsölöm meg államat hüvelyk és mutatóujjammal, közben azon pörögnek fogaskerekeim, hogy melyik dossziémban lehetnek az okok listája. Felállok székemből és hátatfordítva neki a mögöttem lévő könyvespolcon kezdek el keresgélni, majd miután megtaláltam a vaskos könyvet visszaülök. – Ne haragudjon a hátam mutogatásáért, de ha eszembe jut valami ami hasznos lehet muszáj rögtön cselekednem. – kérek tőle elnézést, bár nincs olyan helyzetben, hogy felháborodjon. Elvégre most próbálok valami okosságot kigondolni az ügyének megoldásához. -Nem mondanám, hogy rossz érzései lesznek de felkavaró lehet a beszélgetésünk. Főleg az alapján, hogy a férje nem tudhat a dologról. Ezek alapján családon belüli erőszakra gyanakodom, de majd elmondja amint készen áll rá. Azt azonban el kell mondanom Önnek, hogy egy hosszú és fájdalmas folyamat elé nézünk. Sokszor fogja magát egyedül érezni, gyengének ezért azt tanácsolom a legkedvesebb és legmegbízhatóbb emberekkel vonja körül magát és amint teheti kerüljön messze a férfitól, ha még eddig nem tette meg. – szomorúan elhúzom az ajkamat, oldalasan, majd egyik kezem felcsúszik a bőr kötésű könyv oldalára és azon pihen miközben figyelem továbbra is a velem szemben ülő nőt. Ha nem az ügyfelem lenne és éppen nem egy kacifántos ügyet kezdenénk el akkor azt is mondhatnám, hogy szemrevaló a hölgy. Igazán mutatós. Viszont házas. És válni akar. -Nem akarok köszönetet kapni az ügyfeleimtől. Inkább mennék szívem szerint csődbe, mert akkor tudnám, hogy az emberek boldogan és békességben élnek egymás mellett. Viszont nem ez a helyzet. – ez a tiszta véleményem. Ha nem lenne rám szükség akkor mást csinálnék, megélek én a jéghegyek tetején is csak ne lenne ilyen és ezeknél durvább eseteim. – Tudnia kell, hogy az egész ügy folyamán bármikor elérhető vagyok telefonon, bármikor bajba kerül a férje által hívjon, írjon sms-t vagy e-mailt, esetleg küldjön képet ha tud. Minél több bizonyítékunk van annál szilárdabb alapokon indulunk. – őszinte és gyengéd a hangom, majd ez az egész átvált tiszta szórakozottságba amint elmondja, hogy tart tőlem. -Teljesen bearanyozta a napomat. – törlöm ki a szemem sarkából a könnycseppet, majd miután rendezem arcvonásaimat újból minden figyelmemmel rá összpontosítok. Miközben beszél az előttem lévő noteszben jegyzetelek, leírva minden fontos információt, ami segítheti a munkámat miután befejeztük az első konzultációt. – Nem egy ilyennel találkoztam már Mrs. Kensington. Ne haragudjon, de ez a férje neve? Mert ha igen akkor inkább hívnám Önt Januarynak, mert nem akarok a férje tulajdonaként beszélni Önnel. Főleg nem ilyen helyzetben. – kérdezem meg, majd előveszem a fényképezőgépet a fiókomból és leteszem az asztalra. – Megkérhetem a titkárnőmet, hogy jöjjön és csináljon a zúzódásokról képet, ha feszélyezné az, hogy én csinálom. Mindenképp meg kell örökítenünk őket, és a következőket is, használva a dátum feltűntetést is. A férje megszokta nézni a telefonját? Mert ha igen akkor meghívom Önt egy tárhelyre, ahová feltöltheti a képeket amiket én egyből megkapok. És az összes normális férfi nevében elnézést kérek, amiért ilyen emberrel sodorta össze a sors.
Kezdőlap 
