welcome to montreal!

Tárgy: Hailey & Kellin - Good day, awful day Vas. 23 Feb. 2020, 15:52

Ez a hétfő valamiért másként indult, mint az eddigiek. Talán azért mert sikerült Haileyvel beszélnem vagy amiatt mert nálam töltötte az éjszakát és nem éreztem magam szerencsétlennek. Végre tudtam rendesen pihenni, nem gyötörtek rémálmok és igazán mély álomba tudtam zuhanni ennek köszönhetően.
Tisztában vagyok vele, hogy önző dolog volt ezt kérnem tőle azok után, hogy szó nélkül hagytam itt és mentem el a seregbe. Válaszokat várt tőlem nekem pedig meg kellett adnom mindenre, mert amúgy tényleg akartam csak még én magam sem tudtam kiigazodni magamon. De megérdemli a magyarázatot és azon is leszek, hogy megadjam neki. De most térjünk vissza a reggelemhez.
Hétfő révén nem kell bemennem olyan hamar az iskolába, hiszen az irodalom óra csak 11-től kezdődik mégis kidob magából korán az ágy, reggel 6-kor már edzőruhában flangálok a lakásban készen arra, hogy megizzasszam testemet és kitisztítsam elmémet. Ez valahogy megmaradt a seregből, így hát elindulok reggel kocogni néhány diákommal össze is találkozok, majd bő 40 perc után visszatérek, hogy frissen letusolva bújjak bele fehér ingembe és bézs kockás nadrágomba, majd a konyhába érve bekapok gyorsan egy sajtkrémes bagelt, amit kávéval öblítek le. Hetek óta most érzem először, hogy jó lesz ez a mai nap. Menni fog a tanár szerep.
Háromnegyed 10-kor lépek ki a lakásomból és szépen, komótos léptekkel haladok az iskola irányába, ahol már mindenki bent van és szenved, közben meg várják az órámat – legalábbis remélem – mert ma filmet nézünk. Lassan kezdünk mindent, nem akarom elvenni a kedvüket és a mai Rómeó és Júlia feldolgozásból esszét akarok velük írattatni a hétvégén, így ma elkezdjük megnézni. A jelen idők történetét mutatják be, telefonokkal és internettel, hogy mégis milyen társadalomban élünk jelenleg.
-Jó reggelt Mr. Holloway. – köszönt az egyik később beérkező diák mire felkapom a fejemet és bénán intek irányába. Mosolyt is erőltetek magamra, majd tovább haladok a falak között egészen az irodáig. Ott kettőt kopogok az igazgató ajtaján majd belépek, a titkárnőjét elnyelte a föld így muszáj volt beengednem magamat.
- Jó reggelt Uram. – kezet nyújtok irányába, elfogadja és szorosan megfogja a sajátomat. Mond pár szót arról, hogy mennyire örül visszatérésemnek és biztosít támogatásáról hiszen tudja milyen nehéz időszakon megyek át. Mintha értené, de csak engedelmesen bólogatok és hálásan megköszönöm segítségét. Majd 5 perccel később a tantermem felé igyekszem.
Ismerős illat, olyan új, olyan nagyszerű. Így míg nem kezdődik el az óra addig berendezem kedvem szerint, az asztalokat U alakba húzom majd behozom a vetítőt és mindent összekötök. Mindegyik asztalra kirakok egy zacskó gumicukrot. Tudom, hogy kell elbűvölni a diákokat, majd amint egyre inkább szállingóznak befelé elmosolyodnak és megköszönik jó fejségemet. Akiket már tanítottam mindenki Mr. Kellinnek hív, a többieket meg meglepi fiatalságom. Néhány lány zavarba is jön, de amint becsengetnek kezdem az órát.
Másfél óra után befejeződik az óra, a filmet majdnem teljesen kivégeztük de a következő órára is bőven jut még belőle. Szerencsére most jön az ebéd szünet így van bőven időm rákészülni a következő órára, ahol ennél sokkal bonyolultabb témát kezdünk el boncolgatni. Éppen a táblát törlöm mikor hallom az ajtó nyitódását.
- Segíthetek valamiben? Hailey! Gond van a házifeladattal? – próbálok tanárként örülni neki de mosolyom sok mindent elér az olyannak, aki ismer. Vagy tudja milyen szerelmesnek lenni. – Jól vagy? Olyan sápadtnak tűnsz… - aggódom, de azért megtartom a távolságot.

Kellin & Hailey

A tegnap este nem éppen úgy sikerült, ahogyan én terveztem. Az alap felállás az volt, hogy az osztálytársaimat bejuttatom arra a szórakozóhelyre. Ez pipa. Berúgunk. Pipa. Hajnalig táncolunk és még részegen jövök suliba. Na ez a része már nem éppen így jött össze. Nem tudtam, hpgy Kellinnel össze fogok futni azon a szórakozóhelyen. Nem is emlékszem, hogy valaha említette volna, hogy szokott odajárni a haverjaival, de őszintén már azt sem tudom, hogy ismerem-e a srácot. Az elmúlt időszak lerombolta az összes belévetett bizalmamat, amit próbálok visszanyerni. Pont ezért mentem bele, hogy nála alszom, habár elég hülye voltam. Legalább visszamehettem volna elköszönni a barátaimhoz arra hivatkozva, hogy nem érzem jól magam és muszáj hazamenni. Biztosan valaki velem akart volna jönni, de könnyebb lerázni az embereket, minthogy másnap arról pletykáljanak, hogy láttak engem a tanár úrral csókolózni és lelépni a helyről.

Az első óra előtt...

- Na és Hailey, készültél irodalomra, miután leléptél tegnap este a klubból? – ül fel Sarah az asztalomra. Kecsesen oldalra tolja a könyveimet és kikapja a gyújtót a kezemből, amivel eddig játszadoztam.
- Nem, aludni mentem. Nem éreztem jól magam, mert írunk? – kérdezem összehúzott szemöldökkel. Remélem, hogy nem, mert szart sem készültem. Kellin nem lenne túlságosan elragadtatva, ha még egy rossz dolgozatot adnék be.
- Nem, csak gondoltam, hogy Mr. Holloway korrepetált az éjszaka. Csókos – néz rám, mint aki válaszokat vár, de én csak bámulok előre. Nem tudok megszólalni. A szívem hevesen ver, minden elmosódni látszik előttem.

Most

Még mindig remeg a térdem. Az előző másfél órában csak azon kattog a fejem, amit Sarah mondott. Látott. Láttak minket. Ha ez kiderül, akkor Kellin karrierjének annyi. Ideges vagyok, mert nem tudtam megszólalni. Nem tudtam semmilyen értelmes választ kinyögni, aminek segítségével jobbá tettem volna a helyzetet. Elég lett volna annyi, hogy rosszul lettem, a férfi is pont kint volt, hívott nekem egy taxit, azt megvárta velem vagy valami. Teljesen mindegy, hogy mi, de bármi jobb lett volna a teljes hallgatásnál. Ezzel fegyvert adtam a kezébe. Fogalmam sincs, hogy ki tudhatja még ezt rajta kívül, de ha szerencsém van, akkor még senki más.
Hevesen dobogó szívvel rohanok Kellint kutatva az iskola folyosóin, mire egy beszélgetésfoszlányból rájövök, hogy melyik teremben is volt órája. A tanáriba nem mertem menni, túl feltűnő lett volna, hogy egyből odarohanok, s nem tudhatom, hogy ki figyel éppen. Az ajtó elé lépve az elhomályosított ablaküvegen keresztül jól kiveszem Kellin sziluettjét és be is nyitok az osztályba, ahol a szeretett férfi elbűvölően lágy mosolyával találom szembe magam.
- Baj van – ennyit tudok kinyögni, mielőtt még eláradnak a könnyeim. – Sarah... Sarah tudja, látott minket. Abba kell hagynunk, amit csinálunk. Nem engedhetem meg, hogy miattam bántódásod essen – zokogom, s közben forog velem a világ. Szédülök, hányingerem van. Úgy érzem, hogy mindjárt összeesek.

×

Hamar elszalad a délelőttöm a készülődéssel és az iskolába menéssel, alig tűnik két pislogásnak az eltelt idő. Az óra is hamar lezajlik, gördülékenyen mennek itt a dolgok, ha az embernek nem máson kattog az agya minden percben. Vagy más valakin.
A hétvége nem volt zökkenőmentes de legalább sikerült tisztázni néhány dolgot Hailey-ve, igaz a negyedét sem de az még biztos, hogy szeretjük egymást. Nagyon. És fontos nekem a lelkivilága, meg a jövője ezért szeretném minél hamarabb rendbe tenni a saját lelkemet, hogy támogathassam. Talán most jó úton haladok a gyógyulás irányába, talán ráléptem a rögökre és sikerül kijutnom a fekete alagútból.
Aztán elbizonytalanodok.
De az óra teljesen eltereli a gondolataimat és a diákjaimmal foglalkozok, meg a filmmel amit nézünk és bár nem vallanám be azért, néha lehunyom a szemeimet és elbóbiskolok. Arra ébredek meg, ahogyan fejem előre bukik és csengetnek. Vége van mára, aminek csak örülni tudok igazából, mert úgy szívesen elfogyasztanék valami ételt. Korog a gyomrom.
Míg a táblát törlöm az egyik kedvenc dalomat dúdolgatom, de hamar abbahagyom ahogy meghallom az ajtó csukódását. Felhúzott szemöldökkel fordulok hátra. Mikor meglátom Hailey riadt arcát akkor feljebb kúszik a pulzusom, érzem a szám kiszáradását és mélyet sóhajtok. Várom a választ. Várom az okot, a hidegzuhanyt.
-Nem, az nem lehet. Nem tudhatja. – motyogom zavartan és szeretném megfogni a két vállánál, megrázni, hogy térjen magához hiszen biztos nem ezt mondta, de mikor elkezd zokogni akkor kétségbeesek. Magamhoz ölelem szorosan, a mellkasomon pihen porcelán arca, és érzem, ahogyan átitatja az ingemet. Az államat feje búbján tartom, majd apró puszit is adok rá. – Biztosan azt mondta, hogy azt látta, amit látott? Nem lehet, hogy másra érti? Hailey… nem esik bántódásom. – bár tudom, hogy ez nem igaz, mert ha kitudódik akkor én börtönbe kerülök valószínűleg Őt meg majd kicsapják és soha nem hagyhatja el ezt a koszfészket. Nagyot nyelek, majd eltaszítom magamtól és a szemébe nézek.
-Mindent megoldunk, rendben? Nem lesz semmi és beszélek Sarah-val a dologról. Elsimítom, csak kérlek ne sírj. Nem szeretem, ha sírsz. – letörlök egy könnycseppet arcáról, majd nadrágom zsebéből kihúzok egy papírzsebkendőt és felé nyújtom. Törölje meg orcáját, fújja ki az orrát. Nehéz ez a helyzet, de sose lehetünk eléggé biztosak, hogy mások mit értenek a dolgokon. Lehet egyáltalán nem arra gondolt a barátnője, mint amire mi gondolunk és lehet feleslegesen aggódunk. – Mindig odafigyeltünk és nem gondolnám, hogy pont egy diáknak fognak hinni. Ebben az esetben nem, csak… mostantól kevesebb időt kell együtt töltenünk és nem szabad meglátniuk minket együtt. Oké? Lecsillapítjuk a lány kedélyeit.

Kellin & Hailey

Régen éreztem magam ennyire rosszul. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy annyira felelőtlenek voltunk, hogy Sarah meglátott minket. Ez most dönthet mind a kettőnk sorsáról egyszer, s mindenkorra. Anno, amikor Kellin az iskolánkba érkezett nem gondoltam volna, hogy ez lesz belőlünk. Egy jóképű, fiatal férfinek tartottam, aki már a kezdetektől fogva minden diákkal közvetlen és jókedvű volt még akkor is, ha éppen nem volt a legjobb passzban. Sosem láttuk rajta, ha szomorú vagy éppen dühös. Aztán én a nagy vakmerőségemből kiindulva természetesen flörtölni kezdtem a fiatal tanárúrral, aki vevő volt a dologra és egyik esemény követte a másikat. Ha egy fokkal lennék csak józanabb gondolkodású, akkor sosem tettem volna ilyet és Kellinnek sem kellett volna. Mostanra viszont már teljesen visszafordíthatatlan a dolog. Nem tudnám elengedni, ám lehet mégis muszáj lesz.
Szorosan ölelem Kellint és zokogom. Tisztában vagyok vele, hogy szemfestékes lesz a felsője tőlem, de már mindegy. Már Sarah tudja, s kis idő múlva ez el fog terjedni az egész iskolában.
- Pedig tudja, Kellin! – kiáltok fel, mintha a férfi lenne a bűnös. Ha ideges vagyok, akkor sokszor nem tudom megszabni a határt és olyan dolgokat is képes vagyok mondani olyan embereknek, akiknek nem kellene. Kellin ezt jól tudja rólam. Nem akarok így nekiesni, mert nem hibás. Vagyis nagyon is hibás, de épp annyira, mint én. – Biztos vagyok benne. Minket látott hazamenni, szerintem csókolózni is látott minket. Ezt mégis hogy magyarázzuk ki? – zokogok, de ezúttal már felnézek a férfi arcára, de még mindig nem engedem el. Szükségem van a közelségére, hiszen abban reménykedem, ha más nem, akkor ő majd megnyugvást hoz az életembe.
- Nagyon szeretlek, nem akarlak elveszíteni – sírom még inkább, hiába kér meg arra, hogy ne. Nem tudom megállni és őszintén nem is akarom. Ujjaimat mélyen az oldalába fúrom, mintha így kapaszkodnék a kapcsolatunkba. Félek, ha elengedem, akkor vége. Már nem számít a buta katonaság sem, az eltűnése. Csak őt akarom és senki mást. A nézeteltéréseinket máskor is meg tudjuk beszélni, de ez túlságosan necces szituáció. – De én nem akarok kevesebb időt tölteni veled. Maximum innentől már tényleg csak nálad találkozhatunk meg külföldön. Menjünk külföldre. Költözzünk az Államokba vagy Európába. Ausztráliában nem akarok lakni meg igazából Afrikában és Ázsiában sem – összevissza kezdek beszélni. Mintha ez lenne a világ vége. Levegőt alig kapok, hiszen úgy szipogok és a könnyeimtől sem látok sokat. A sminkem valószínűleg már teljesen elfolyt és egy jelentős része Kellin ingjén nyugszik.

×

Jelen szituációban teljesen össze kéne zavarodnom és valamennyire idegesnek is kéne lennem, de valamiért a testemet elönti a megnyugvás és a beletörődés. Ha ezért kellett visszajönnöm a seregből, hogy megbirkózzak életem egyik hibájával akkor állok elébe és mindent megteszek azért, hogy Haileynek ebből semmi kára ne legyen. Kettőnk közül én vagyok az idősebb, nekem kellett volna annyi lélekjelenlétemnek lennie, hogy két évvel ezelőtt nem megyek bele semmibe. És akkor most nem lenne ilyen probléma.
Kettőnk közül én vagyok az, akit lecsuknak kiskorú megrontásáért hiába akarta Ő is ugyanannyira, mint én. Én vagyok az érettebb nekem kellett volna a dolgomat a nadrágomban tartani, nekem kellett volna a két lépés távolságot megtartanom vele és nem belemenni a flörtölésbe azon a napon mikor én tartottama büntetést. De nem tudtam ellenállni, az ujja köré csavart már az első pillanatban és hiába próbáltuk annyiszor de annyiszor megszakítani a kapcsolatot valahogy mindig visszatalálunk egymáshoz.
Az sem volt elég, hogy elmentem Afganisztánba és majdnem szét lyukadgattam a testemet, csak azért hogy felejtsek. A vonzódásunk egyre magasabb tetőkre hág és nem tudunk ellenállni, vonzódunk egymáshoz mint mágnesek. És most ez lesz itt a vég. A végünk. Az enyém és a börtönbe megyek. Sóhajtok.
Próbálom összetartani az összes izmomat és minden erőmmel azon vagyok, hogy magamhoz szorítsam és megnyugtassam mielőtt becsengetnek újból. Mert ha itt meglátnak minket akkor nem kell Sarah pletykás szája a kirúgásunkhoz.
-Akkor el kell magyarázni neki, hogy amit látott az nem úgy van. – hűvösen válaszok neki, amiért Ő az előbb kiabált velem. Elvégre nem én vagyok itt a rossz fiú, mert én titokban tartom mindent, ami kettőnk között valaha is történt. Az ő barátnője akar most mindent bedönteni, mint egy kártyavárat és ez ellen semmit nem tehetünk. Ő sem, én sem. – Nem tudom, sötét volt, sokat ivott és nem azt látta ami valójában történt. Nem tudom Hailey, valamit ki kell találnunk mert nem fogom hagyni, hogy tönkre tegyék a nevünket itt. – elszántság érződik a hangomban, miközben kezeimmel a hátát simogatom és próbálom valamennyire megnyugtatni csapongó gondolataitól. Nem érdekel, hogy az ingemen lesznek majd a sminkjének nyomai, többet is szoktam az iskolában tartani így bármikor áttudom venni. Meg már nem érdekel a dolog. Ha valaki meglátna akkor is azt mondanám, hogy megvigasztaltam. Mert ez az igazság, az már más kérdés, hogy miért szorul vígaszra.
-Én is szeretlek Hail, nem fogsz elveszíteni. – mikor felnéz akkor megsimogatom óvatosan az arcát és ujjammal letörlök valamennyit a feketés nyomokból, amik végig szántják az arcát. Nem szeretem így látni de jelenleg nem tudok mit tenni. Csak a jelenlétemmel tudok szolgálni, ha az elég neki. Mikor össze-vissza beszél akkor kérdőn felszalad a szemöldököm majd elhúzódok tőle és a két kezem közé veszem az arcát, majd leguggolok hozzá, hogy szemébe nézhessek. – Ha elmenekülünk akkor Sarah fog nyerni, ha itt hagyunk mindent mindenki tudni fogja az igazságot. Ezt akarod Hailey? Nem hagyhatjuk nyerni őket, csak sokkal jobb megoldást kell találnunk a jelenlegi problémára. Lefizetem, mindenki megvehető és mi meg tényleg csak nálam fogunk találkozni meg városon kívül. Már csak pár hónap van az utolsó évedből, ennyit kibírunk titokban utána pedig… elmehetünk. Elköltözök oda ahová csak szeretnéd, oké?