welcome to montreal!

Tárgy: Re: Is it too far from home? Pént. 29 Nov. 2019, 20:19

What if Uilliam meets Gemma..

A férfi olyan kifejezéseket használt a beszéde közben, aminek a megértéséhez egy alapos kutatómunka kellett volna, és még csak nem is tettem úgy, mintha érteném, miről is beszélt pontosan. Minden szava mély zöngévé alakult át, és elég volt csak azzal foglalkoznom, hogy a kötött nagypapa garbóját figyeltem. A hurkákkal ívelt nyakát elrejtette félig a fekália színű anyag, a szódásszifon-szerű szemüveg pedig nagyjából Télapóvá változtatta az amúgy negyven körüli pacákot. Automatikusan emeltem fel a kezem, hogy a hajamba túrva a jobb vállam elé húzzam a barna fürtöket, mert hiába jártunk november végén, és hiába öltöztem fel - relatíve az ausztrál hőséghez mérten Michelin babának, az üzletben olyan hőség uralkodott, amit még odahaza sem bírtam elviselni.
- ... magácskának hihetetlen lábai vannak, tudja? - a pillantásom az addigi kalandozásból a szemüvegre siklott, azon is túlmenve néztem bele a fakószürke íriszekbe.
- Parancsol? - vontam össze nem tetszően a szemöldökeimet. Most komolyan egy papi-korú fazon próbál meg felszedni?
- Csak megdicsértem. Nem hinném, hogy ez akkora probléma lenne, kishölgy?! - váltott át flgmába az eladó, avagy tulajdonos, bánom is én.
- Nem. Akarom mondani igen - toltam el magam elől a különféle csalikkal telepakolt műanyag tárolót. Az a kis horgos piros hal egyébként tetszett, de a hármas horoggal ellátott bohóchal volt a kedvencem. Ha nem lett volna tűéles, és nem nyársalta volna fel a halakat, még otthonra is vettem volna. Csak úgy belerakva az akváriumba, Joey bácsi halai közé. De nem voltam gyilkos, szóval mégis elvetettem az ötletet. Én meg a karácsonyi vásárlás. Igazán.. nem ismertem a nagybátyám, de pici korom óta elhalmozott ajándékokkal az ünnepek idején, a szülinapomra is csekkel megtűzdelt borítékot küldött egy bugyuta képeslappal benne, amit szentimentális módon azóta is őrzök. Mind a huszonhatot. A fenébe is. - Tudja, csak nem értem, miért akar egy horgászboltban felszedni valakit. Igaz, mehettem volna ezzel az erővel képregény boltba is, mint Penny. Őt is földönkívülinek nézték az ott lévő srácok. Vagy esetleg úgy gondolja, hogy túl sok ruha van rajtam? - vontam fel a szemöldököm egy hülye női logikát követve, aminél nem voltam abban biztos, hogy most ő képes lett volna követni. Legalábbis a gondolatmenetemet, mert egyébként igen őrző-védő kutyus alkatnak tűnt. Nos, az általam feltett kérdés ugyanolyan buktató volt, mint az, amikor a barátnők/feleségek megkérdezik a párjukat, hogy daginak tűnnek-e az adott ruhában. Zsákutca, és utáltam ezt a kártyát ellőni, de most nem voltam felkészülve arra, hogy bunkó legyek bárkivel is. Miért nem inkább döglött halat vagy kaviárt vettem Joey-nak? Az egyszerűbb lenne.
- Milyen kis tüzes.. a telefonszámát elkérném, mert bejön ez a zabosság - megmozdult a pult mögött, a tenyere az üvegvitrinen felém csúszott volna, én pedig úgy töröltem bele a kezemet a combközépig érő szoknyám anyagába, mintha megégettek volna, de leginkább csak azért törölgettem magam, nehogy a végén még arcon találjam csapni ezt a tuskót. Elhátráltam a pulttól, a három papírtáskámat pedig felvettem a padlóról, hogy jelezzem a majdnem úrnak, hogy elérkezett az én időm, vásárlás nélkül távozom.
- Szerintem meg újragondolhatná ezt az egészet - megfordultam, és próbáltam úgy mozdulni, hogy a csípőm még csak ne is ringjon a magas sarkú combcsizmában. - Ó! - fordultam vissza a bejárattól. Miért csak nekem kell bent lennem ebben a szaros boltban egy kanos fickóval? - A vőlegényem amúgy is edzőpartnert keres az MMA meccséhez. Majd beajánlom Önt neki. Biztosan szívesen.. beszélgetne el önnel, uram - még hogy vőlegény.. még hogy MMA-ben jártas figura. Csupán 18291 kilométer választott el Dentől. 11371 mérföld. Ráadásul légvonalban, repülővel. Istenem, de hiányzott! Mielőtt még bármit is mondhatott volna ez a fráter, végre kimenekülhettem a boltból, ahol nem csak vadászkéseket árultak, de azt az ocsmány sivatagi zöld, vagy szürke foltos szerelést is. Mintha bárki is 2019 végén még hordana olyat!?
A csizmáim sarkainak koppanása a padlón leginkább egy menekülő embert hirdettek, de csak picit lépdeltem gyorsabban, mint alapvetően szoktam. Az andalgás nem az én világom, ahogy az sem, hogy egy nap alatt tizenöt boltba és két bevásárlóközpontba képes vagyok bemenni, csak hogy kitaláljam, mit is adok karácsonyra egy rokonnak. Az amerikai nagybácsi. Na igen. Ehhez képest gazdagabb lettem egy Victoria's Secret táskával, benne egy pizsamával, három csipkés melltartóval és csak hat bugyival. Éljen a black friday időszak! És ez csak az egyik csomagom volt, a másik kettő egyike egy ezüst maxi ruhát rejtett, amit a karácsonyi vacsorára vettem, a harmadikban pedig csak hat mécses és legalább öt doboz égősor kapott helyet. Én?! Én nem vagyok karácsony-fanatikus. Sem pedig boltkóros. Csak.. egy kicsit talán túlságosan hiányzik az otthon. Az, hogy megint minden jó legyen.
A hirtelen érzelemvilág változásra nem voltam felkészülve, és egy kicsit talán a hányinger is megkavarta a gyomromat, és az nem volt a mai programtervben, hogy ország-világ előtt hányni fogok. Megköszörültem a torkom és óvatosan, szájon át véve levegőt, lassan fújtam ki a tüdőmből a megkeseredett ízű levegőt aztán, hogy egy hirtelen balos kanyart véve az első félig szabad padra szinte úgy roskadjak le.
- Bocsi, ha megzavarom - beszéltem előbb inkább a padlónak, mint a már mellettem ejtőző tagnak. - Ígérem, nem hánylak le, csak... - futólag pillantottam rá egyből váltva a tegezésre, aztán kettőnk közé letettem a kisebb-nagyobb papírzacskókat, a táskám pántját is engedve a padra pakoltam azt. - Utálom a karácsonyt, tudom.. nem ezt mutatja mindaz, amit látsz, de.. ez csak egy álca - nyitottam fel a táskámat, hogy a kulacsomat kotorjam elő, a vízzel lemosva a nyelvemen a fémes-kesernyés ízt. Két korty után visszasüllyesztettem végül a vizet a táskába. - Meg az is, hogy beülök a Jégvarázs második részére. Egy csoport gyerek közé. Tuti pedofilnak fognak nézni, egy hülye cukros kisasszonynak.. Főleg ezekkel itt - a barna hajú férfi felől egészen szép látványt nyújthatott a melltartós csipkés zacskó. - Nincs kedved megnézni velem? A szomszéd lánnyal néztük volna meg, de még csak a nevét se tudom. Mondjuk a tied sem - anya mindig azt mondta, hogy ne üljek be idegenek autójába - még kiskoromban. - Én Gemma vagyok. Nem mintha egy névvel előre tudnám, hogy nem vagy sorozatgyilkos, baltával a kabátzsebedben, de nem tűnsz olyannak. De... minden oké? Kérsz zsepit.. vagy vizet? Más nincs nálam - ráncoltam a szemöldökeimet, mert most hogy így megnézem, nem csak hogy jóképű volt, borostás, barna hajjal és még mélyebb barna kiskutya szemekkel, hanem halálosan fáradtnak is látszott, tudod, olyannak, mint aki most mintha nem is akarna amúgy egyáltalán élni, hanem a Nihilbe lenne kedve elvonulni.

zene: Bby •○•○• outfit: like this

Basic coding is from Graphiorum

Tárgy: Re: Is it too far from home? Vas. 01 Dec. 2019, 16:08

To Elsa

Montreal nem az én világom, cseppet sem érzem jól magam ezen a földrészen. Ha nem szólít ide a kötelesség, és a család…ezek sem számítanának, ha nem történt volna tragédia a családunkban. Nem ismertem jól, szinten egyáltalán nem ismertem a bátyámat, de sosem kívántam volna a halálát. Előtte állt az élet, remek ember lehetett az elmondások alapján, még ha nem is tudtam azonosulni a róla szóló történetekkel. Más környezetben nevelkedtem, sosem mondták meg nekem, hogy mit kellene tennem. Anya szabadon eresztett bennünket a húgommal együtt, és hagyta, hogy a saját kárunkon ismerjük meg a világot. Egy percig sem féltette a hátsónkat, nem telefonált öt percenként, de ha szükség volt rá, akkor ott volt. Az apámról ez nem mondható el, és ha anya nem rúgott volna be évekkel ezelőtt, akkor az sem derült volna ki, hogy tulajdonképpen egy hercegi családnak vagyok a leszármazottja. Még mindig kiakaszt a szüleim történetének a milyensége. Az apám törvénytisztelő, egyetlen szabályt sem hágna át, mégis összegabalyodott az anyámmal, aki meg pontosan ennek az ellentéte. Mi késztethette rá az anyámat, hogy megszüljön, és eltitkoljon? Nem volt vele gondom, nem is nehezteltem érte, de igazán megtarthatta volna magának, hogy kinek a spermája által láttam meg a napvilágot. Nem jellemző rám a szófogadó magatartás, nem ugrom az első szóra, de most hívtak, és itt kellett lennem. Őrület lett az életem egyetlen nap leforgása alatt. A senkiből lettem a valaki, és úton-útfélen találkoztam a nevemmel egy-egy újság címoldalán, vagy éppen a világhálón, ahova már „egyedül” fel sem mehettem. Megszüntették a profiljaimat, nem léphettem kapcsolatba a barátaimmal, kivéve Drake-t, aki elhoztam magammal, de most vele sem kommunikálhattam. Anya is úton volt Franciaországból, de időt vett igénybe, hogy el is jusson hozzám. A húgom hiányzott a legjobban, nélküle félembernek éreztem magam, és nem beszélhettem senki közelivel, akinek kiönthettem volna a szívemet. Cserébe a nyakamba sóztak egy tyúkot, aki a médiában betöltött szerepemért lesz felelős, mint valami sajtós…amire nem tartottam igényt, természetesen az apám keresztülhúzta az összes igényemet, mondván én vagyok immár a hivatalos trónörökös, és nem viselkedhetek úgy, mint egy durcás óvodás. Kikérem magamnak, nem is voltam az! Sokkolt a tény, hogy egyszerre kellett megbirkóznom egy családtag elvesztésével, és ugyanabban a pillanatban várták volna el tőlem, hogy nőjek fel egy olyan szerephez is, amire nem vágytam, és nem is kértem belőle. Nem fogok irányítani egy egész országot, bármekkora is legyen. Nem akarok élni az előjogaimmal, ha már fattyú vagyok. Az apám erről hallani sem akart, és annyiszor feszültünk egymásnak, ahányszor csak lehetett, végül dobbantottam, és lerázva a két balfék testőrömet, most a kietlennek nem nevezhető utcákat róttam. Megtanultam, ha akarok, akkor el tudok rejtőzni a kíváncsi tekintetek elől, és mi lett volna a legjobb megoldás, ha végig szem előtt maradok? Beköszöntött a november utolsó péntekje, magával hozva a vásárlásra teremtett őrülteket. Ki nem állhattam a karácsonyi forgatagot. Anyáékkal rendszerint csak pizzát rendeltünk, és egész álló nap a tv előtt gubbasztottunk pizsiben, nem törődve a kinti elvárásokkal. Nem vásároltunk egymásnak hatalmas értékkel bíró tárgyakat, inkább valami aprót, és azzal is totál megelégedtünk. Anya a legszarabb karácsonyfát hozta el mindig, amit éppen az eladók már ki akartak dobni, így boldoggá tette önmagát is, mondván a Föld már nem sokáig visel el bennünket, és a szeszélyeinket.
Az előttem mászkáló embermasszát figyelem, és azon gondolkodom, hogy idén milyen karácsony lesz az, ahol a seggemben is kamerák lesznek. Mi lenne, ha megszöknék? Csábított az ötletem, de egyelőre beértem azzal is, hogyha egyedül maradhattam, és nem mondták meg, hogy mit csináljak. A semmiből bukkant fel egy ismeretlen nőszemély a padom előtt, és engedély nélkül roskadt le mellém. Enyhén érdekes fejjel nézhettem fel rá, mert jött az azonnali reakció.
- Ígéret kell ahhoz, hogy ne hányj le? A mosdót arra találod…ha meg nem megy, akkor ott a kuka. – böktem a szemben lévő tárolóra, de akkora baja még sem lehetett, csak kapkodta a levegőt. A megannyi szatyorral kezdett leszorítani az ülőhelyemről, így az arcomon egyértelműen a morcosság kezdett eluralkodni. – Így hirdeted a mikulás ellenes felvonulást? – érdeklődtem a megannyi ajándéktasakon végignézve. – Aha…Jégvarázs. – kezdett körvonalazódni, hogy tuti be van tépve a csaj, vagy mindenesetre bevett valamit, mert nincs nő, aki ennyit tudna beszélni, hacsak nem a húgom az. – Mit is mondtál? Baltás gyilkos? Előbb nézlek ki a Mikulás segédjének, vagy ki tudja…de nem gyilkosnak. Örülök Gemma. – intettem neki, de nem nyújtottam a karomat, vagy hasonló. – Liam vagyok, és karácsonyi pajtás, de ma nincs kedvem holmi mesékkel tömni a fejemet, ha nem gond. Kérdezd meg még egyszer a szomszéd lányt, hátha ráér, ha meg nem, akkor akad még más ajánlat is a moziban, hacsak nem ajánlkoztál el a mikulásnak egy gyerekműsorra…ha jól hallottam, akkor fél óra múlva odaát már be is ülhetnek az ölébe, és elmondhatják az idei kívánságlistát. – dőltem hátra, és a tarkómra csúsztattam a kesztyű fedte karomat.

⇞⇟

Tárgy: Re: Is it too far from home? Szer. 25 Dec. 2019, 22:50

What if Uilliam meets Gemma..

Hiába voltam már ebben az országban, a világ peremén, egy másik kontinens ismeretlen csücskében, képtelen voltam otthon érezni magam, megtalálni önmagam. Nem segített az sem, hogy a nagybátyám mindent megtett azért, hogy képes legyek beilleszkedni, ET-ként lézengtem a házában, a városában, ebben az életben is. De nem ez volt a legnagyobb probléma, hanem az, hogy már otthon, Perth-ben sem voltam képes én lenni. Már jó ideje nem, és azt hittem, hogy majd itt minden karnyújtásnyi távolságra lesz. Hogy itt, mivel magamra leszek utalva, eltalálok oda, ahova tartok és tudom majd, hogy mit akarok.
A karácsonyhoz közeledő, vásárlásokba beruházó tömegre viszont nem voltam felkészülve, ahogy arra sem, hogy megirigyelve őket én is fejet hajtok a pénzköltés teóriájának. Egy lettem azok közül, akik megvehetőek, és ezt még nem hogy feledtetni nem tudta az eladó, hanem még rá is tett egy lapáttal a pökhendi, fennhéjazó és arcátlan stílusával. A legszívesebben megtapostam volna a lábát, de az nem én lettem volna. Még csak idegből pofoztam fel embereket, egyet főleg, amikor alám nyúlt egy szórakozóhelyen még otthon és Dennis nem volt velem. A tenyerem órákon át sajgott a találkozástól, de legalább azt elértem vele, hogy ne akarjon a fickó hozzám nyúlni utána.
Ha menekültem is, nem tudtam, pontosan mi üldözött, és az az árny, ami minden minutumban a fejemet akarta, úgy magasodott fölém, mint egy bús felhő puha takarója, amitől nem tudtam megszabadulni. Még csak a kávé sem segített, a pénz költése sem, az sem, hogy boldognak kellett volna lennem, hogy végre találtam a méretemben tökéletesen passzoló fehérneműt, de.. valami hiányzott, és nem voltam képes rájönni arra, hogy mi is igazán.
A megkavarodott gondolataim közepette találomra választottam ki egy padot, hogy egyből adjak magyarázatot arra, hogy miért is zavartam meg az idegent, de arra nem voltam felkészülve, hogy a látszólag laza bocsánatkérésem és szövegelésemen túl olyan választ kapjak, amilyet.
- Nem hiszem, hogy örültél volna annak, ha megleplek rókakomával - tettem volna csípőre a kezem az epés válaszom közepette, de rájöttem, hogy padon ülve, táskákkal az oldalamon egészen nehézkes kivitelezése lett volna a tervemnek. Így csak szúrós pillantással mértem végig a segítségként szolgáló férfit, aki olyan volt, mint az Aprajafalvából szabadult Dulifuli. Csak kevésbé elhízott és fiatalabb verziója lépett volna ki a meséből. Most már csak azért sem fogom lehányni! A-a!
Ha voltak ötleteim is, hogyan is üthetném el az időt, azzal nem szembenézve, hogy mi várt, pontosabban mi nem várt itt rám, minden tervem füstbe ment azzal, ahogy ez az idegen itt becsmérelt. Elképedten figyeltem őt, és eldöntve azt, hogy baromira nem szimpatikus, morcosan elpillantottam balra, ahol nem őt kellett figyelnem, hanem mindenféle jött-ment, siető férfit, kisfiút, öreg nénit. Na, ő például nem sietett, hanem a kis botjára támaszkodva minden lépését megfontolva tette előre előbb a jobb, aztán az alig csoszogó bal lábát. Megbűvölten figyeltem két egész másodpercig, ameddig meg nem untam, és ameddig végre egy lélegzetvételnyi szünetet tartott Mr. Kioktató a hegyi-szent-beszédében.
- Én biztosan nem vagyok gyilkos, de benned már kételkedem. Ha nem is baltával jársz, akkor meg a hangulatod egészen.. dermesztő - vágtam hozzá a szitkozódást. Nem mintha ért volna bármit is, mert biztos voltam abban, hogy lepattogzott róla minden rosszallás, minden jó tanács. Miért is kellett nekem hozzászólnom? Nem hányhattam volna le inkább?
- Bevetted a zabos-leszek ma bogyód? Napi egy az adag hozzá? - fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt, belül pedig fortyogtam. Most csapjak arcon egy idegent? Nem, azt biztosan nem. A végén még feljelentene. - Figyelj, bocs, hogy ideültem és hozzád merészeltem szólni. Nem volt kirakva rajtad a hagyjál békén tábla - tartottam fel a kezeimet megadón a levegőbe, egy hosszú sóhajt engedve ki a számon is. - Meg különben is, rólad ki gondolná, hogy nem vagy.. egy OLYAN férfi? - vontam meg a vállaimat. - Olyan.. tudod, szóval rád néz az ember és azt mondja, hogy wow, a nők azért, mert elcsöppennének szívesen, a fickók meg azért, mert épp eszik a kefét amiatt, hogy hogy nem születtek olyan arccal, mint te, mert egyébként meg jól nézel ki, de gondolom ezt tudod magadról - otthagyva a táskákat egyetlen pillanatra emelkedtem fel, és ha meggondolatlan is voltam olykor, most az a pillanat volt. Mert ahelyett, hogy leléptem volna a fenébe, elnéztem volna a közelben lévő Mikulásig meg az öléig, vagy hogy megkerestem volna egyáltalán a mozi bejáratát, hogy a jegyek a kezemben legyenek, egyszerűen csak oldalról becsúsztam az idegen férfi ölébe, a hozzá közelebb eső tenyerem pedig finoman felcsúszott a mellkasáról a nyakáig, amin az ujjaim végigcsúsztak lassan, és ha nem állított le, akkor a hüvelykujjam begye megtalálva az ajkát a pillantásommal követte végig azt, ahogy a bőröm a hússzirmon csúszott végig.
- Újrakezdjük? - döntöttem oldalra a fejem, miközben suttogtam. - Szeretnéd? - egészen közel hajoltam hozzá, hogy a szemeim zöldje az ő viharszürke íriszeit figyelje. - Ne bánts... - hetyke mosollyal néztem rá, meghagyva a lehetőséget, hogy kitegye a szűröm.. az öléből, ahova bekéredzkedés nélkül tettem le magam.

zene: The Silence •○•○• outfit: like this

Basic coding is from Graphiorum

» Peach & Pixie - Long way home