welcome to montreal!

A szó csak szó; és hogy gyógyítanád az összetört szívet a fülön át?

A barátság legnagyobb próbája nem az, ha a magunk hibáit tárjuk fel barátunknak, hanem, ha neki tárjuk fel az övéit.

Igazság szerint nem akartam hinni a fülemnek. Azaz inkább a szememnek nem hittem, mert hát mindezt olvastam. Mit keres Rhy egy szanatóriumban?! Minek ment oda? Mert vágom, meghalt Briana, de... nem tudok másra gondolni, hogy öngyilkos gondolatokkal harcol, mérlegel élet és halál között, mert követné a nőt, el van veszve, kilátástalan az élet, nincs cél, mert minden elveszett, de a másik felében ott van a családja, a barátok (talán még én is, szeretnék ennyire önző lenni számítok) tehát próbál segítséget kérni. Kapott, bedugták a gyogyóházba. Én így hívom, nem vagyok tisztában vele ez mennyire az, de komolyan, Ottawa, meg minden... Persze elutazom oda, már épp a portán lévő hapsit faggatom, hogy bizony a barátom itt van megnéztem a neten, hogy látogatási idő van és én látogatóba jöttem, akarom látni, vigyen oda, hívja le, nem tudom hogyan működik. A csávó megnyugtat, hogy ez nem a sürgősségi, ne izguljak ennyire, a barátomnak semmi olyan baja nincs, amit az idő ne hozna helyre, szóval nyugodjak le, üljek le, idehívják. Nem mondom hogy készségesen és boldogan foglalok helyet az egyik széken, és nem izgek-mozgok mindaddig míg meg nem látom közeledni Rhy-t, mert amint találkozik a tekintetünk felpattanok, már előre tárom szét a karom hogy wtf?! és nézek rá összezavart-kétségbeesve, hogy mi a jó isten... Ha ideér akkor egy részét kéretlen rá is zúdítom.
-Öregem... így kell megtudnom?! Mi a fene van?! Mondj már valamit az ég szerelmére?! - Csak azért nem ragadom meg és kezdem cibálni, mert félő az ápolóknak jó kis csemege lennék az egyik üres kórterembe, így moderálom magam. Komolyan, ennyire nem akar már élni hogy idejön?! Még a szám is rágom pedig tudom mennyire idegesítő szokásom, de le vagyok maradva és idegesít a helyzet, ez a hely. De alaposan megnézem magamnak, remélem nem gyógyszerezik be!

Cameron & Rhydian

Hey dude, don't make it ~~bad~~ worse…

Azért sejtettem, hogy nem fogja mindenki csak úgy csendes magányában tudomásul venni, hogy beköltöztem egy - a külvilágot szinte minden tekintetben a kapun kívül hagyó - szanatóriumba. Ez egy olyan szó, amit az átlagember számára roppant nehéz értelmezni. Pláne azt a szituációt, ha a legjobb barátodat, rokonodat, vagy közelebbi ismerősödet egyszer csak odabent találod.
Az elején még én se tudtam, hogy mire számítsak. Azt viszont megtippelni se tudom, hogy Cameron fejében mi járhat. Nála ez úgy egyébként sem volt soha egyszerű feladat. Mikor szóltak, hogy itt van, mégis meglepetést éreztem, és valami ösztönös belső tiltakozást. Abban sem voltam biztos, hogy lemegyek hozzá. Nem akartam találkozni vele, és nem azért, amiért példának okáért a húgommal nem akarnék. Cameronnal kapcsolatban inkább attól féltem, hogy néhány percre-pillanatra talán tényleg el tudja érni, hogy önmagam legyek, ami után csak még mélyebben érzem majd magam, ha újra szembenézek azzal, hogy mi zajlik körülöttem.
Az ábrázatában nem is csalódok. Látszik, hogy nem érti a helyzetet.
- Előled aztán nehéz elrejtőzni – mormogom, ahogy odaérek az asztalához a földszintre tervezett kávézó üvegkalitkájában, semleges vonásokkal nézek rá, és nem is olyan sokáig, de azt azért biztos leszűri, hogy annyira nem vagyok elragadtatva, hogy itt találom. Vagy csak nem tudom, mit kezdjek a helyzettel. Mi a picsát keres Ottawában?
Ezt a kérdést, úgy döntök, neki is felteszem, csak egy kicsit szofisztikáltabban.
- Mi a fenét keresel itt? – Ő ugyan azon kevesek közé tartozott, akinek indulás előtt hagytam üzenetet, hogy egy-két hónapig nem leszek elérhető, különben mostanra már a montreali rendőrség eltűnt személyeket gyűjtögető listáján virítana a fejem, és a fél ügynökállomány szemeteskukákban kotorászna a kigyúrt, banánhéj borította holttestem után. Nem is tudják, milyen hálásak lehetnek érte. De ettől se többet, se kevesebbet nem árultam el neki, fogalmam sincs, honnan tudta meg, hogy itt vagyok. Egyedül Ana húzta ki belőlem, hogy ide jövök, ő is csak azért, mert már nagyon nem volt más választásom. Illetve Harrynek is szólnom kellett, ha már őt neveztem ki helyettesemnek.
- Hoztál virágot? – tippelek, aztán leteszem magam az asztalhoz.

A barátság legnagyobb próbája nem az, ha a magunk hibáit tárjuk fel barátunknak, hanem, ha neki tárjuk fel az övéit.

-Mert elakartál?! - Nézek rá továbbra sem valami értelmes ábrázattal mikor végre méltóztatik lecsoszogni pór látogatójához az uraság. Hah, és még morog is, most komolyan, mikor váltam a kukázandó barátok kategóriává?
-Téged, mi mást... - Azt tudtam nem lesz elérhető de nem egy fele kellett kérdezősködnöm hogy AMÚGY hova is ruccan ki egy-két hónapra, mert ez nem járja. Mert persze az SMS-re nem írt vissza, hogy OK, merre lesz. Így már értem miért. Egyáltalán hagyják telefonálni? Vagy elveszik? Ajh, értek is én ezekhez a gyógyhelyekhez, mikor a háziorvoshoz is utálok elmenni!
-Minek hoznék neked holmi gazt? Ha azt akarod udvaroljak annál sokkal-sokkal kedvesebbnek és csinosabbnak kéne lenned öregem. - Horkanok fel, hogy komolyan... ennyi? Hápogok egy sort és nem messze tőle ledobom magam én is az asztalhoz. Jobb ha ülök, úgy sejtem.
-Te figyelj öregem, értem én hogy ezt nem akartad kiplakátolni a világnak idejössz, de hello, üdv, Cameron vagyok, állítólag kölcsönös legjobb barátok, szóval? Mit hittél, nem fogok veled barátkozni mert elveszettnek érzed magad vagy mi van? Ez egy ilyen szar időszak, megértelek, de Rhy, nem járja hogy annyit se mondasz hol érlek el. Ilyenkor nem jó egyedül lenni... meg amúgy sem jó, miket beszélek. Szóval... ne már öregem. - Fakadok ki rá elnyűtten mert milyen dolog már ez?! Értem, nem vagyok a családja, de no.
-Vagy valamikor félúton rájöttél megutáltál csak elfelejtettél szólni? Mert nem veszekedtünk tudtommal, mert nem vettem magamra a múltkor se mikor elküldtél a francba, kellett volna? - Már komolyan rákérdezek, lehet rá kell?
-Magadtól jöttél vagy hívtak? - Ezt már nyugodtan kérdezem, mert igazából mindegy de csak kíváncsiskodom. Meg érezni akarom meséljen, lehet nincs kedve hozzá, de ez most cseppet sem zavar, tudja hogy beszélni azt nagyon tudok, az agyára fogok menni ha magától nem csicsergi el.

Cameron & Rhydian

Hey dude, don't make it ~~bad~~ worse…

- Megfordult már a fejemben – mondom csak úgy, hogy mondjak valamit. Mostanában mást se csinálok, csak bujkálok. Van, akit rondán rázok le, van, akit kicsit kevésbé, és persze bosszant, hogy Cameron egyáltalán nem veszi a lapot. Képes volt kinyomozni, hogy Ottawába jöttem... beszarás. De ha a hogyanját nem is, a miértjét azért sejtem.
- Hát, megtaláltál – teszek egy automatikus, kísérő kézmozdulatot, és az asztalra könyökölök. Cinikus vagyok. Már talán megszokásból is. Azt hittem, itt nyugtom lesz, de ebben a nyamvadt épületben is mindenki az idegeimre megy.
- Igen, az tény, hogy jelenleg egyik sem vagyok. – Se kedves, se csinos. Ezt elismerem. Nem érdekelnek a külsőségek, még a szakállam sincs formára nyírva, de nekem ez így most pont megfelel. – De intézhetek egy jó kis randit magam helyett, a nővérek első osztályúak – simítok végig az államon, a mozdulatban fojtott feszültség lappang. Nem akarok vele bunkó lenni, de komoly se tudok, poénkodni meg nincs hangulatom, így maradt ez a furcsa, hibrid verzió, amit talán meg ő sem tud beazonosítani. Érzem a hanghordozásán, hogy ezt az egészet most lebaszásnak szánja, és ha tudnék rendesen gondolkodni, bizonyára igazat is adnék neki, de ugyebár épp azért vagyok itt, mert.
- És mit vártál, mit mondok? Helló, üdv, Rhydian vagyok, figyelj, most beköltözöm egy diliházba, de amúgy minden rendben van, no para, karácsonyra már biztos otthon leszek? – Beszéd közben az előttem heverő díszkaktuszt birizgálom, vagyis inkább a miniatűr cserepet, amiben benne van, az utolsó szóra megemelem egy kissé, hogy aztán visszaejtsem az asztalra. Nem igazán nézek rá.
- Sehol nem érsz el. Itt nem lehet. Ez a szabály: se telefon, se internet. – Hogy ha egyébként semmi baja, legalább ebbe belecsavarodjon az ember. De a nehezén már szerintem túlestem.
- Nincs semmi gáz – emelek újabbat a kis kaktuszon, hogy aztán újra visszakoppintsam. Dehogy utálom. Honnan szedi ezt? A múltkor… nem is igazán emlékszem mit mondtam neki, biztos totál részeg voltam. – Bocs a múltkoriért. Bizonyára nem úgy gondoltam.
Vele tényleg nem akarok túlságosan bunkó lenni. Sok mindent éltünk meg együtt. De hogy közlöd valakivel, hogy úgyse tud segíteni? Úgy, hogy meg is értse. A kérdésre megvonom a vállam, a fejemben rögtön megjelenik az a bizonyos beszélgetés.
- Kötelezően szabadon választható volt. – Mint az egyetemen azok a tárgyak, amiket a hátad közepére sem akartál, valamelyiket mégis fel kellett venned. – Ha nem jövök önként, később már ők választottak volna.

A barátság legnagyobb próbája nem az, ha a magunk hibáit tárjuk fel barátunknak, hanem, ha neki tárjuk fel az övéit.

-Aha... aha... - Erre nem mondok többet mert nem kívánom a felmenőit szidni. Helyette inkább számon kérem, az sokkal egyenesebb és egyszerűbb.
-Meg. Nem Neked hála... - Dörgölöm újra és újra az orra alá, érezze, hogy ez bosszant és bánt. Megtaláltam, de nem azért mert segített volna benne. Az okok viszont nem világosak, mert noha sosem mondtam neki, de a szüleimet sem érdeklem cseppet sem, holott Ők a családom, aztán nekem valahol Ő lett a családom erre kezdi azt csinálni mint az őseim... nem tetszik a párhuzam.
-Hát nem, szarul festesz öregem. - Mire valók a barátok ha nem arra egyenesen megmondják ha valami nem kerek? Nem fogom a cukormázt ráerőltetni, nem segít, meg csinálom eleget másokkal, vele mindig is jó volt hogy értékelte az őszinteséget. Oké, egy bizonyos fokig csak de na... Az is valami!
-Nem nőzni jöttem. - Nőzök ha akarok, de most nincs hangulatom. Ellenben ha ez fog kelleni kiszedjek belőle valami infót hát akkor megteszem, ezen komolyan nem fog múlni.
-Akár...?! Csak jó lett volna megmondod melyikbe. Mondjuk már akkor is egy fokkal könnyebben megtalállak. - Hát most erre mit mondjak? Ha ez az igazság, akkor nem lehet szebben mondani ahogy Ő előadta, oké, sokkolt volna a dolog hogy így közli, ám nem lennék morcos rá.
-Jó, akkor jövök személyesen, pontosan tudod mennyit utaztam fiatalon, azt hiszed fájni fog nekem két óra kocsikázás vagy mi? - Ez már lassan sértő. Elvégre azt tudja azért beszélek pár nyelven türhetően mert anyám miatt utazni kellett és tény utáltam, de ember... két óra kocsiútról beszélünk nem arról hogy repüljek el Londonba vagy Frankfurtba heti kétszer!
-Figyelj, amúgy teljesen helyes nincs semmi telefon meg net, sokan a munkába fojtják a gondjuk, de jobb ha nem dolgozol. Meg a közösségi oldalakon is csak felb.sznád magad szerintem, okosan van ez kitalálva. Meg ez nem ördögtől való dolog Rhyd, itt figyelnek Rád, van szakember akivel beszélgethetsz, főznöd sem kell... tényleg mennyire szar a kaja, hozzak valamit? Akár rendszeresen, vagy van büfé? Kell pénz? Te öregem, fátylat rá nem gondoltad át és nem mondtad, de tudd itt vagyok, kell valami megoldom. Locsolom a virágaid is odahaza ha akarod, bármit. - Sóhajtom, hogyha nyaralni ment volna ezeket megoldja, mert jól van, meg pihenni meg. Ez kényszerpihenő, ilyenkor nem tervez előre az ember. Közben előredőlök ültömben és megpaskolgatom a kezét amivel a kaktuszt abuzálja. Kettőnk közül mindig is Ő volt szerintem az okosabb, de hát... legalább én vagyok a jóképűbb. Ahaha. De legalább nem utál, ez már elég. Nekem elég, én már csak ilyen lelki szegény vagyok, enyém lesz a mennyek országa, jó nekem.
-De szerintem úgy gondoltad, lehet megérdemeltem mert piszkátalak. - Vallom meg, hogy oké, én is saras voltam, de én már nem változom. Nem szeretném ha Ő viszont igen, legalább is gyökeresen.
-Mindig is utáltam ezt a megfogalmazást. De héj... itt ki tudod magadból beszélni gondolom a dolgokat és nem kell a hétköznapi hülyeségekkel foglalkoznod, mint a postád vagy a szomszéd panaszai, az ügyfelek a melóban... Jó ez, jó lesz. Meg én örülök hogy itt nem vagy egyedül, mindig van veled valaki. - Mondom már halkabban, mert én váltig állítom most is ki akarta csinálni magát, mi másért utaltatják be az embert?

Cameron & Rhydian

Hey dude, don't make it ~~bad~~ worse…

- Hanem? – Ha nem tőlem származik az infó, érdekelne, hogy mégis hogyan talált meg. Azt hittem, hétpecsétes titok az itt létem, erre sorozatban szállingóznak a meglepetésvendégek, bár ekkor Amy és Rhea betoppanásáról még nem tudok. A hangjában szemrehányást érzek, nem burkolja túl, hogy vérig sértettem. Oké, elismerem. Talán tényleg meg kellett volna írnom neki, hogy mi újság, hova készülök. Ez így elég kiszúrás volt vele. Jó pár éve ismerjük már egymást, összefőttünk, mint a baracklekvár. Mégsem mertem elárulni neki.
- Kösz a bókot. Hiányzott már. Itt senki sem mer igazat mondani. – Nem mintha annyira érdekelne. De azért… áh, hagyjuk is.
- Pedig a spontán randik a legjobbak – teszek úgy, mintha nem érteném ezt a slendrián hozzáállást, de igazából csak próbálom elkerülni, hogy rólam beszéljünk, vagy hogy bármiféle konkrét ~~értelmes~~ témához lyukadjunk ki. A reakciójára elhúzom a szám. Hát, pont ezaz. Nem akartam, hogy tudja, hol találhat rám. Nem azért, mert nem bízom benne, de mint ahogy másnak sem, neki sem tudnám elmagyarázni, hogy miért vagyok itt. Vagy hogy mi történik velem az utóbbi időben.
Egy találkozót még csak-csak átvészelek, de mikor azt kezdi pedzegetni, hogy rendszeresen látogatni akar, szabályosan rám hozza a frászt.
- Mi? Nem – vágom rá hirtelen. – Erre semmi szükség. Csak… hat hét az egész. – Amiből az első hét már le is telt. – Nem nagy ügy. – Nem akarom, hogy lásson szépen lassan leépülni. Fogalmam sincs, hogy hová vezet ez az egész, egyelőre csak egyre rosszabb. Mi van, ha tényleg begolyózom a végére? Ennek a fele azért csak vastag irónia, ez nem történhet meg, de azért elég csak rágondolni, és máris összerándul a gyomrom. Jobb is hogy beszél. Mindig és sokat. Erre nála szerencsére lehet számítani.
- Tényleg jobb. Próbáltam dolgozni, de több kárt csináltam, mint hasznot – vallom meg egy csöppnyi iróniába forgatva, és tekintve, hogy a saját cégemről beszélünk, ez nem volt olyan jó üzlet. Hagytam hát az egészet a francba.
- Igen… szakemberek azok vannak – helyeselek kurtán, summázva a lényeget. Önkéntelen eszembe jut Lis pénteki akciója, és ahogy felidézem a történteket, el se tudom dönteni, hogy kínomban görbül a szám félmosolyra, vagy… de igen, kínomban. – A legszakmaibb program eddig az volt, mikor éjszaka a kinti halastóban úszkáltunk. Pucéran – bökök a fejemmel az ablak felé, innen ugyan nem láthatja, de van hátul egy kibaszottnagy tó. Tele kibaszott halakkal. Azt nem teszem hozzá, hogy józan se igazán voltam, ahogy azt sem, hogy Lis mit művelt, épp elég bizarr ez így önmagában is.
- Ne viccelj, minden okés, egy valag pénzt fizetek érte, szóval ajánlom is, hogy rendben legyen. Dehogyis! – hessegetem a kérdéseit, pláne a pénzt kínálgatót, jó ég, akkor se fogadnám el, ha éhen döglenék. De mivel tudom, úgysem fog leállni, amíg nem érzi, hogy valamivel mégis hozzájárul a komfortérzetemhez, inkább kitalálok valamit, mielőtt folytatja. – Viszont a postámra ránézhetnél néha. Ha épp arra jársz. Mindenkit kirúgtam, szóval… valószínű, hogy mostanra már az utcára ömlik belőle a szemét.
Ahogy azt mondja, megérdemelte a bunkóságom, mert piszkált, a gondolataim már tovább is ugranak.
- Még az is baromira hiányzik, hogy piszkáljon... – mondom ki elmélázva, mintha én is épp ebben a pillanatban jönnék rá. De még mielőtt túlságosan mélyre merülhetnék az emlékekben, Cam szavai vissza is rángatnak a valóságba.
- Néha tényleg jól jön. – Hogy van velem valaki. Bármennyire is idegesítő, és ezt sosem mondanám el neki, de Lis nélkül nem tudom, hogy bírnám ki ezt az egészet. – Van egy borzalmas ápolóm. De a szó minden értelmében borzalmas. Még annál is rosszabb. Nem is értem, mit keres itt. Az őrületbe kerget – simítok végig az államon. Aztán ahogy így kimondtam, meg is bánom, hogy szóba hoztam, de egy pillanatra annyira elkapott a hangulat. Hogy itt van, hogy dumálunk. Már csak valami pia hiányozna.

A barátság legnagyobb próbája nem az, ha a magunk hibáit tárjuk fel barátunknak, hanem, ha neki tárjuk fel az övéit.

-Mindegy. - Nem kötöm az orrára honnan tudtam meg, egye a fene, ha már Ő maga nem mondta! Kicsinyes bosszú, de mégis jól esik.
-Mert azért fizetik őket hogy mindig mosolyogjanak és csak kedveseket mondjanak. - Világosítom fel, hogy egy nővér maximum finoman közli merre található a zuhany, de ennyi. Én bezzeg megmondom ha orrfacsaró szaga lesz esetleg már, mert a nagy agóniában még fürdeni se libben el. A nőkkel kivételesen nem ér célt, noha ügyes próbálkozás, alapjáraton tuti kérdezném melyiket ajánlja. Sokkal jobban érdekel, hogy mi kell neki és mit hozzak, mert gondolom nem hitte hogy akkor hagyom itt megrohadni.
- Már hogy ne lenne az! Én a fogorvosból is nagyot csinálok, hát még abból nem érzed jól magad! Öregem, ebben semmi ciki nincs, ne játszd már meg a büszkét előttem, hát láttál már úgy hánytam, betegen, talán még sírva is, arról homályosak az emlékeim, de pont emiatt ne csináld már ezt a mártír semmi bajom előadást. Jobban leszel, de addig megengedett hogy szarul legyél. - El kell fogadni hogy most nem jó, csak ezután lehet újra felépíteni a mindennapokat, ennyi.
-Na erről beszéltem. Hagyd a fenébe a melót, majd helyettesítenek. Ha meg valami nagyon fontos neked bízd ide, megoldom. - Bárkit meggyőzök, hogy a dolog még ráér két hónapig, ismer. Ha nő az illető még többről is. Aztán kábé kiköpném a vizet ha épp innék, így szerencsére csak full értelmetlen fejet vágok és kell pár másodperc hogy ne csak a "mivan?!" szintjét üssem.
- Mi a jó fenéről beszélsz Te? - Erősen kétlem ez megtörtént, vagy talált valami másik beteget? Avagy... tényleg drogozzák a szerencsétlen hülyét, jesszus! Akkor viszont ki kell vinnem mihamarabb!
-Jó hát én is így gondoltam, de lehet nincs desszert vagy akármi, egy jó kis hamburger, figyelj, ha mégis kell hozok. - Én gyakran élek sajnos szemeten, mármint gyorskajákon, de hát... ez van.
-Bízd ide, majd arra futok. - Oké, postaürítés rendel. Veheti elintézettnek. Amikor viszont látom elmélázni és hallom mit motyog elhúzom a szám. Gondolom mindenről a felesége jut eszébe sajnos.
-Lecseréltessem? Kicsapom a balhét öregem, az ápoló egész Kanadában nem fog munkát kapni a szakmájában, egy szavadba kerül, melyik az? - Szívom is fel magam, hogy panaszt tenni is nagyon tudok. Apámtól eléggé ellestem mit és hogyan kell előadni akár üres szavakkal is hogy működjön, kirúgatom neki ha akarja, de végső esetben áthelyeztetem. Nehogymár vegzálja a haverom! Szar szolgáltatást nem kértünk! - De amúgy... mivel kerget őrületbe? - Jut eszembe, lehet csak annyit csinál mindig ellenőrizni jól van-e, szóval... jobb rákérdezem, azt hiszem.

Cameron & Rhydian

Hey dude, don't make it ~~bad~~ worse…

Gondoltam, hogy nem fogja elárulni. Ha annyira érdekelne, végül is ki tudnám deríteni, de ez egyelőre még nem történt meg. És azt is jól mutatja, hogy azért mégis csak orrol rám egy kicsit, de ezen sem lepődöm meg.
Tényleg egy méretes fasz voltam vele. Ahogy itt ül előttem, a szentfazék képével, és egyre csak ezt a témát boncolgatjuk, lassan én magam is rájövök. Nem gondoltam végig, egyedül csak a saját szemszögemből, de most már mindegy.
- Biztos ez is a kezelés része – mondom ironikusan, de felőlem akár igaz is lehet. – Azért van, amelyiknek eléggé felvágták a nyelvét. – Gondolok itt elsősorban Lisre, és eszembe is jut egy sor veszekedésünk. Teljesen ki tud akasztani, ez már az első nap kiderült.
Ahogy sorolja a dolgokat, elmélyülten a kis kaktuszt szuggerálom, egyáltalán mi a picsáért raktak ide ilyeneket?! Megengedett, hogy szarul legyek, igen, de ha őszintén elmondanám neki, hogy mi a helyzet… nem is tudom, valahogy mindenki más reakcióját hamarabb elképzelem. Ő mindig is kiszámíthatatlan volt, még akkor is, ha a legjobb barátomnak nevezem, és baromi régóta ismerem. De az biztos, hogy őrültnek könyvelne el. Hogy mit lépne, fogalmam sincs.
- Nem tudom úgy elmondani, hogy megértsd – térek ki. Az is lehet, hogy épp ez tart egyben. Hogy magamra erőszakolom ezt az álarcot, hogy minden a legnagyobb rendben. Különben széthullanék, darabjaimra, csak úgy, mint otthon.
- Naja. – Majd helyettesítenek. – Állítólag már vagy hárman felmondtak, a legjobb embereim – koppintom le ismét az apró cserepet, mintegy hangsúlyt adva a kijelentésemnek. – De nem érdekel. – Magam sem tudom megmondani, hogy ezzel hazudok, vagy sem. Valahol persze, hogy zavar, nem szívesen nézem végig, hogy összeomlik, amit felépítettem, mintha az egész életem metaforája lenne, de bárhogy is van, igaza van Cameronnak, amíg nem leszek jobban, úgyse tehetek érte semmit.
- Jól hallottad – azzal végül rá is nézek, valahol – jó mélyen – mulattat a reakciója. – A gatyám most is ott úszkál valahol a tófenéken. – Az arcom erre azért már felderül egy kicsit. Az túlzás, hogy elmosolyodom, de azért halvány nyomai fellelhetők a vonásaimon, és a tekintetem is élénkebbre változik.
- Tudod, mit hozhatnál? Piát. Az baromira hiányzik. – Az egyetlen probléma, hogy az egész kurva épületben tiltják az alkoholt, legalábbis a betegek részére. Lis nem tudom, honnan lopja nekem az üvegeket, még sosem kérdeztem rá, de nem is igazán érdekel, amíg van mihez nyúlnom, ha már túlságosan nehezemre esik a józanság.
Nem tudom, hogy vágódik eszembe hirtelen a postaládám. Biztos valami földöntúli jel, de ha már eszembe jut, hangosan is kimondom. Másra úgysem szívesen bíznám.
Ahogy felszívja magát, most már tényleg elmosolyodom, nem tudom megállni.
- Azt nem kétlem, hogy ha beveted magad, még a patológiáról is kitiltanák – hunyorítok rá. Hogy mivel kerget az őrületbe? Hogy is foglalhatnám össze. – Nem tudom, egyszerűen csak baromi idegesítő. Állandóan rajtam nyüzsög. Tapogatja a határaimat. És rá akar venni, hogy erotikus regényt írjak – említem meg, mint valami főbűnt. – Szerintem egy beteg nimfomán tyúk, és kurvára unatkozik.

A barátság legnagyobb próbája nem az, ha a magunk hibáit tárjuk fel barátunknak, hanem, ha neki tárjuk fel az övéit.

-Cöh... nem csípem a nagypofájú dokikat és nővéreket. - A-a, csóválom is a fejem, mert ha beteg vagyok, akkor nem akarom hogy még kettőt belém rúgjanak, nem azért fizetek és nem azért keresek segítséget. Mert valljuk be, az csak ritkán célravezető, hogy kutyaként bánnak az emberrel. Rhy is rá fog erre jönni majd, hogy hülyeség volt kommandóznia. Emiatt is bizonygatom, hogy lehet szarul, előttem is, hát barátok vagyunk, nem a sajtótól vagyok hogy kirakatba mosolyogjon.
-Hát akkor mondd ahogy tudod és majd puzzle-zök. - Jobb híján... legalább kibeszéli magából a dolgokat. Ha mégis értem akkor meg csak előny, előrébb leszünk. Nekem csak tippjeim vannak mi baja, igaz, erős tippek ezek - függetlenül attól mennyire helytállóak.
-Hát a gyengékkel ne foglalkozz. Most komolyan, csak alkalmazottak, ne várj tőlük sokat. Majd én megoldom neked, hogy csak kis káoszod legyen ne hatalmas. - Mert elrendezni mindent én sem fogok tudni, nem vagyok varázsló, de mérsékelni tudom a vihart, ha mást nem, erre jó hogy dumagép vagyok. Sarkallom is Ő is beszéljen, ne maradjon csúnyán alul velem szemben deeee... öhm... nagyon fura dolgokat ecsetel itt. Szerintem bedrogozták.
-Már értem miért jöttél ide, itt ingyen van a cucc. Te ravasz! - Mosolygok hogy tuti átver, ne már öregem, ez meredek! Persze ha nem épp olyan fejet vág hogy ha-ha átvertelek, akkor próbálom emészteni a hallottakat.
-Hozhatok majd sört, megértem hiányzik, főleg ha nincs mit csinálni. Bízd ide. - Továbbra sem sejtem alkohol problémái lennének így gyanútlanul egyezek bele, mondván ha erre vágyik és nem hamburgerre, akkor megkapja. Ahogy a postaládáját is nézem majd, amit csak akar! Na ezért is mondom, ha az egyik nővér nem szimpi akkor elintézem másikat kapjon, mert ne szívózzon senki a haverommal! El is mosolyodik, jó jel, bár kár hogy az én bosszúságom mulattatja ennyire.
-Hallod, takarítónak nem veszik fel a kórházba. - Legyintek, hogy bízza ide, mert hát a patológia is túl jó hely lenne ha én berágok. Persze aztán rájövök mielőtt itt derékba töröm a csaj karrierjét jó lenne tudni igazából miért is kapja, lehet semmit sem csinált, csak a pajti itt morcoskodik mert végzi a dolgát. Eleinte komolyan hallgatom, még a szemöldökeim is összébb húzom, hogy itt az agyára megy, de az erotikus regénynél elkezdek röhögni. -Azta mindenit, ez egy démon! - Röhögök, nem bírom ki, hú micsoda teher! Én se bírnám, megértem, bár összeszedem magam, talán nem egy gyászoló férj profiljába illik, hogy ilyesmit akarnak kicsikarni belőle, ez tény. - Ahm, bocs, csak hát na, alap esetben tök vicces lenne a szitu. De megértelek, kvára nem ez hiányzik neked most hogy reformáld a szürke ötven árnyalatát. Mondd meg melyikük az és holnap már hűlt helye lesz azt' nem fog unatkozik, hogy újratervezheti a megélhetését. - Alap, ne molesztálja a haverom ha nem akarja, mert oké, hogy szeretik a csajok, de nem engedünk minden őrült tyúknak, ez tény.

Cameron & Rhydian

Hey dude, don't make it ~~bad~~ worse…

Hát, ebben egyetértünk. Persze, ezt az oldalát még nem igazán láttam a gyakorlatban, kórházban talán csak egyszer jártunk a kolesz évek alatt, a baleseti ügyeleten viszont annál többször fordultunk meg, és az is a szabályokhoz tartozott, hogy az illetőt – sorsolással vagy önként vállalkozva, de – mindig elkísérte valaki. Cameront nyilván én, és vica versa, ~~vagy volt, akit a poén kedvéért mindketten~~, de a lényeg, hogy akkoriban elég másról szólt ez az egész, mint hogy annyira komolyan akartuk volna vetetni magunkat, vagy a problémánkat, és többnyire akkor hívtunk nagypofás hülye tyúknak valakit, ha nem volt vevő az ostromlásunkra. Jók is voltak azok az idők.
- Na, ja. – Kitartó, az már biztos. És valahogy úgy hajtogatja fél percenként, hogy mondjak már valamit, hogy közben nem érzek szemrehányást a hangjában. Esküszöm, még kedvem is támad. De hát épp ettől tartottam vele kapcsolatban, előbb-utóbb mindig elérte, hogy még azt is elmondjam, amit alapjában véve nem igazán akartam, és a legdurvább az, hogy kicsit sem erőszakkal. Úgy pillantok fel rá, mint aki fontolgatja a dolgokat, és az eddigi szemkontaktus kerülés helyett mélyen a tekintetébe fúrok. Az alkalmazottaimra való megjegyzése viszont arrébb tereli a gondolataim, és egy árnyalatnyi felderülést hoz az arcomra.
- És hogy tervezed megoldani? – kúszik fel a szemöldököm automatikusan. – Ha érdeklődhetek. Bemondod a műsorban, hogy szubjektív rangsorolás lapján a Leconte Vállalat nyerte az év legjobb munkahelye címet, és figyelem, jó hírünk van emberek: épp munkaerőhiánnyal küzdenek? A tömeges felmondások csak a látszat, ne hagyják magukat megtéveszteni – hozza ki belőlem a szarkasztikus énem. Mostanában nem nehéz. De a hangom ezúttal meglepő mód nem olyan szigorú, mint kellene. És nem is vagyok olyan morcos, mintha az átkozott beszélőkéjével szép lassan tényleg kihúzta volna a méregfogam.
Jól van, akkor nézzünk egy próbát. Elmesélem neki, mi történt pár nappal ezelőtt, de a reakciójában nem csalódom. Bizonyára én is ezt hinném, ha elsőre hallom. Mostanra annyira hozzászoktam, hogy senki se hiszi el, amit mondok, hogy nem is tiltakozom.
- Az azért elég túlzás, hogy ingyen – javítok rá csak erre a részre, mintha tényleg csak vicceltem volna. A sörök említésére ismét ránézek, ezúttal rajtam a sor, hogy hitetlenkedjek: tényleg bevállalná? – De ügyesen, mert ha kiderül, morcosak lesznek. – Többet biztos nem engedik be, azt nem tudom, hogy más következménye lenne-e.
Halványan elmosolyodom, ahogy felhergeli magát a Lis-témán, majd ahogy vázolom a helyzetet, a felröhögése az én mosolyomat is kiszélesíti. Szinte hallom a kimondatlan gondolatait, hisz’ jól ismerem. – Úgyis jön a karácsony, ha gondolod, téged is befizetlek egy hétre.
Ha már ennyire tetszik a helyzet. Lehet, ez egy kiaknázatlan piaci rés, és valójában sokkal feelingesebb szanatóriumba vonulni, mint pár hétig az unalmas wellnessben tespedni.
- Nem rúgathatod ki, mert akkor a dugipia készletemnek is annyi – vázolom a sakk-matt dilemmát, ami miatt én is kénytelen vagyok viszonylag kedvesen viselkedni vele, élénken él az emlékeimben, amikor az első komolyabb konfliktusnál összeszedte az üvegeket a szobámban, és tüntetően kivonult vele, én meg nagyjából egy napig se bírtam ki, hogy az egómat félretéve ne menjek utána megpuhítani. Ez van. Tudja, hogy mivel tud zsarolni. Muszáj elviselnem. – Mellesleg a megszólalásig emlékeztet rá. – Ha először nem is egyértelmű, kiről beszélek, a mimikámból és a hangsúlyból úgyis rá fog jönni, hogy Brianára gondolok.

A barátság legnagyobb próbája nem az, ha a magunk hibáit tárjuk fel barátunknak, hanem, ha neki tárjuk fel az övéit.

Régen sokkal közelebb éreztem magamhoz ezt a jómadarat az egyszer biztos. Foghatnám Breere az egészet, de nem-e lenne álszentség? Lehet csak én lógok ki az életéből, megragadtam egy szinten, nem tudom, de mivel itt vagyunk ha mást nem valóban a nyakán maradok ne érezze egyedül van. Ha nekem Ő nem lenne én valóban egyedül lennék, tehát... önzőségből vagy sem, de számíthat arra az agyára fogok menni. Na nem szó szerint bár elvileg ha megesik azt is meggyógyítják majd itt. Nézek is rá várakozóan, hogy no, uzsgyi neki vagy mi a szösz, mondja mi nyomja a lelkét, nekem ingyen és bérmentve megteheti, abban is biztos lehet nem fogok belekötni. Nem szokásom, azaz csak heccből, de általában érzem mikor nem kéne. Most is így vagyok vele. Persze a munkája megoldása miatt csücsörítem a szám, majd húzom jobbra-balra, őőő...
-Ez szép kampányszöveg, de nem, nem, utálok interjúztatni, inkább a megmaradókat buzdítom arra, hogy ez ugyan kemény időszak de amennyi terhet tudok leveszek a vállukról azzal hogy meggyőzöm az ügyfeleket kis csúszás várható, de ezt mind előnyünkre fogjuk fordítani, tudod hogy mindent el tudok adni ha kellő időm van rá, a többit meg a mukijaid intézik, már a szakmai részt. Megoldom Rhyd. - Söpröm le a nem létező gondokat a vállamról, ezzel együtt az övéről is. Tiszta sor, bízza ide! Telefonálásban verhetetlen vagyok, de a személyes találkozókkal meg aztán igazán elragadó. Emiatt mondom a sört is becsempészem, megoldom okosba!
-Jah, meg ki leszek tiltva, azt nem akarom szóval no para haver, megoldom. Maximum nem annak fog tűnni ami. - Azaz át kell öntenem vagy más fajtát kell vennem, de ez a kisebb ár, nem? A sör az sör. Az ápolója meg fura, szóval...
-Hah, csak egy hétre? A fukar mindenedet, egy hét alatt egy novellát nem írok meg nem hogy egy regényt! - Nevetek, törölgetem a szemem, jaj anyám, kész vagyok komolyan. De hát ha már az ápolók is betegek mit várjon az ember egy kórháztól? Na jó gondolom amilyen szerencséje van ennek a lököttnek kifogta az egyetlen idiótát. Murphy.
-Dugipia készlet? Olyanod is van? De haver, mondtam hozok neked sört, beosztod, ennyi. - Természetesen nem is sejtem hogy igazából mennyit iszik így... könnyen beszélek.
-Hm? Kire? - Nem esik le hogy Breere, csak mikor jobban megnézem magamnak. Arra már fájdalmasabb képet vágok.
-Jaj haver... akkor pláne jobb lenne ha más ápolna. Tudom hogy hiányzik. - Nyúlok a kezéért hogy finoman megpaskoljam és közel hagyjam az övéhez, mert egyáltalán nem hangzik jól hogy a feleségére emlékezteti a csaj. Hogy most külsőleg vagy belsőleg mindegy is, a lényeg azon van hogy így nem fog tudni csillapodni benne Bree hiányolása.

Cameron & Rhydian

Hey dude, don't make it ~~bad~~ worse…

- Jól van, jól van, engem megvettél – emelem is fel a tenyereimet, jelezve, hogy felőlem áldásom rá, csináljon, amit csak akar. Mindig is bíztam a kreativitásában, néha talán túlságosan is, direktben nem kérném meg rá, de ha akarja, hát csapjon fel a Leconte Vállalat munkatársának. Lehet, őt kellett volna megbíznom a helyettesítéssel. Érteni ugyan nem ért hozzá, de sebaj, biztos nagyobb szimpátiát váltott volna ki, mint Harry. Legalábbis Ana elmondásai alapján.
- Mm, a jól bevált trükkös üvegek – gondolok vissza a régi időkre, már-már ábrándozva, az egyetemi évek alatt Cammal tényleg a mesterévé váltunk az italcsempészetnek, és ami azt illeti idebent is jól profitálok belőle, de azért ezzel nem akarok neki eldicsekedni, a múltkor is majdnem lebuktam, mikor az a csaj nekem szaladt a folyosón. Van egy olyan érzésem, hogy Cam nem tudja, mennyire ráfüggtem mostanában az alkoholra, és jobb is szeretném meghagyni ebben a hitében. Mármint letagadni se akarom, csak épp… nem bánom, ha nem kerül szóba.
- Nem is az lesz a feladatod. Hanem, hogy lekoptasd rólam a cicamicát. A te sármoddal… pillanatok alatt elhódítod tőlem. – El sem hiszem, hogy viccelődöm, bár kábé olyan megkövült és kifejezéstelen ábrázattal, hogy ember legyen a talpán, ha leolvassa rólam, hogy ezt most komolyan kell-e venni, vagy sem. Bár a szituáció maga tényleg elég viccesen hat, pláne kívülről, ezt teljes mértékben aláírom, de a kellős közepén ücsörögve valahogy mégsem tudok olyan jóízűen nevetni rajta. Irigylem is érte.
- Ide készlet kell, higgy nekem – sóhajtok lemondót, és színpadiasat, de azért nem akkorát, hogy leforduljak a székről. Brie említésére elhúzom a szám. Felesleges hozzátennem, hogy ja, baromira hiányzik. A vigasztalását értékelem, de igazából nem is csak ezzel van gond. Malmozok pár másodpercig, míg eldöntöm, hogy rátérjek-e, vagy inkább hagyjuk, ami azt illeti, elég látványosan, de az előbb annyira hajtogatta, hogy ne titkolózzak előtte. Pedig még mindig vannak kétségeim.
- A helyzet az, hogy nem ő az egyetlen szőke kékszemű nő, aki a megszólalásig hasonlít rá. – Hogy ebből rájön-e, hogy miről beszélek, azt rábízom, ennél világosabb egyelőre nem akarok lenni. Beletúrok a hajamba, és érzem, hogy egy leheletnyit zavarba jövök. Az a kis kaktusz megint nagyon érdekes lesz.

A barátság legnagyobb próbája nem az, ha a magunk hibáit tárjuk fel barátunknak, hanem, ha neki tárjuk fel az övéit.

-Na látod, pedig Téged a legnehezebb! - Nevetek, Ő tudja mennyire mellé tudok beszélni, de hát a cél szentesíti az eszközt, nem? Dehogynem! Majd kitalálok valami hihető dolgot ha valaki nagyon faggatózik, annyi rokona van mint égen a csillag, nem lesz nehéz.
Aztán megint nevetek, bólogatok, igen-igen, egy jó üveggel mindent meg lehet oldani, tehát ha azt mondom megoldom ezt is, higgye csak el. Ennyi jó tulajdonságom igazán lehet, hogy jó a problémamegoldásom nem? Mit nekem pár üveg sör becsempészése? Bár remélem nem fog megint a tóban kikötni... Már Rhyd, nem az üvegek.
-Őőőőőőő no para haver, majd közlöm vele kell az ihlet a regényhez vagy valami! - Nevetek kínosan, mert most nem tudom tényleg ezt akarja vagy csak a vérem szívja. Végső esetbe visszatérek a régi jól bevált gimis szokásomhoz és jégkásával arcon öntöm a csajt, hogy érezze a törődést csak szívattam. Szerintem Rhydet is kerülné miattam a megaláztatás miatt. Ki tudja? Bár lehet begyógyszerezné Rhydet hmm... még megfontolom.
-Annyira nem lehet pocsék max a kaja, de majd hozok neked pár jó könyvet, van egy-két egész ígéretes, most jelentettük meg őket! Vagy egy 1000 darabos puzzlet, azzal elleszel. - Úgy hiszem inkább unatkozik az a baja nem az hogy dokik faggatják, mert beszélgetni szeret tudtommal. Engem is elvisel évek óta nem? Ez elmond mindent. Mindent!
-Tudom. Minden kicsit hasonlatos nőben Őt keresed. Ez normális haver, nem kell ettől megijedni. Az agy néha szórakozik az emberrel ha veszteség éri. Az egyik volt kollégámnak mikor meghalt az apja, akkor sokáig hallotta a nevetését még például, mert mindig nagyon jóízűen tudott kacagni. - Mosolygok rá kicsit, hogy sejteni vélem a gondot, de szerintem ez egyáltalán nem gond. Tudom, hogy azt reméli bármelyik percben besétálhat Bree hogy megölelje, de nem fog. De örülök hogy kicsit megnyílt, szerintem jó úton halad.

Cameron & Rhydian

Hey dude, don't make it ~~bad~~ worse…

Az biztos. Mindig én voltam a tesztalany, ha a rendkívül agyafúrt vagy még csak kísérleti stádiumban lévő ötleteit vizsgáztatni kellett. Ami rajtam átment, az jó eséllyel máshol sem futott akadályba. Nem mintha nem tudná bármiből is kidumálni magát, de néha azért jól jön egy külső szem. Az egyetem után gondolkodtam is rajta, hogy sutba vágom az építészmérnöki karrierem, és inkább társulok vele egy afféle Leconte & Dechant Tanácsadó és Kockázatelemző Vállalat cím alatt futó, "ha kifejezetten nagy slamasztikában ül", vagy B-verzióban: "ha a lehetetlen szabályait igyekszik áthágni. Mi segítünk.” Szerintem kifejezetten nagy sikerünk lehetett volna.
A válasza után sandán nézek rá, azért jó tudni, hogy még őt is össze tudom zavarni, vagy ez már a vég kezdete? Leheletnyi mosoly fészkeli be magát a szájzugomba. Bár igaz, ami igaz, néhány másodperc erejéig valóban átfut az agyamon egy lehetséges Cameron kontra Lis összecsapás. Jóságos ég. Fogalmam sincs, melyikük enné meg hamarabb a másikat.
- Elkezdtem thai bokszolni – szúrom be egészen konkrétan a puzzle-ös javaslata után. Szeretem, ahogy a könyveket is, de most nem hinném, hogy bármelyik is lefoglalna. – Muay thai. Elég ádáz, megengedték, hogy bejárjon hozzám az oktató. Szóval a te érdekedben, innentől kedve vigyázz, mit mondasz. – Újabb halvány félmosoly. Valójában ez az, ami életben tart, nem a kezelésnek keresztelt bohóckodások.
A következő téma viszont ismét elkomorít. Rezignált arccal hallgatom, ahogy rögtön magyarázatot gyárt a szavaimra, és mint mindenki más, tolja az "ez teljesen normális" bullshitet. Pedig nem az. Kurván nem normális, ami mostanában történik, de senki nem akarja meghallani a lényeget. És talán épp ez a szerencsém, különben egy egészen már helyre kerültem volna, most hirtelen mégis dühíteni kezd, hogy Cameron sem érti, vagy nem akarja, hogy miről beszélek.
Leveszem a tekintetem a kaktuszról, és felnézek a szemeibe, de egy ideig nem szólok.
- Az első nap ráborítottam egy szekrényt a kedves nővérkénkre, mert egy az egyben Brie-nek néztem, csak nem stimmelt, hogy egyfolytában azt hajtogatta: nyugodjak meg, és egy kurva nagy injekciós tűvel közelített. Éjjel, mikor felébredek, fogalmam sincs, hogy melyikük van mellettem. Tudni akarod, hogy miért költöztem be ide? Mert otthon lépten nyomon járkáló és beszélő Brie-kbe botlottam. Beszélgettem vele, érted? Ha álmodtam, vele álmodtam, és ha felébredtem, az álmom egy darabja ott hevert mellettem. Ez is normális?
A szavak szünet nélkül törnek elő belőlem, és az arcom elárulja, hogy belülről indulatok emésztenek. Hát persze, mert úgy érzem, tehetetlen vagyok. És mindenki csak azt hajtogatja, hogy ez normális, és majd jobb lesz. Csakhogy semmi sem javul.

A barátság legnagyobb próbája nem az, ha a magunk hibáit tárjuk fel barátunknak, hanem, ha neki tárjuk fel az övéit.

Azért egész érdekes alternatív jövőkép lenne ha mi kettőnknek lenne egy cége, nem tudom hogy az most baromi sikeres lenne vagy menekülnénk az adószedőktől és az ügyfelektől. Érdekes megfontolás, de eddig is besegítek a munkájába, ha ez kell a lelki nyugalmához ennyi plusz melót bevállalhatok. Ha meg összeroppanok a súly alatt szobatársak leszünk, no para!
-Hmmm kell is a mozgás és a stressz levezetés... jaja, tudom, tudom ne bosszantsalak fel! - Nevetem el a thai bokszot de persze valóban örülök neki, mert bizonyított tény a sport jó terápia lehet, segít fókuszálni valamire és a mozgás is jót tesz a léleknek is nem csak a testnek. -Ha jól kitanulod és esetleg bedőlne a bizniszed akkor beíratlak ketrecharcra és kaszálni fogunk. Lenyomsz mindenkit én beszedem a pénzt, leszek a menedzsered! - Jah, mert ez így megy, de mindegy is, legalább vannak alternatívák. Ne mondja nem vagyok rugalmas!
Ami Briet illeti én megértem hiányzik neki, aminek hangot is adok de olyan szúrósan néz rám mintha most öltem volna le a kedvenc plüssnyusziját. Aztán sóhajtok egyet csukott szájjal és nézegetem én is magamnak kicsit, de én cseppet sem haragosan.
-Szerintem igen. Az agyad próbálja feldolgozni a veszteséget és az úgy nem megy hogy elvágjuk az egészet. Másnak van ideje feldolgozni a dolgot, mert mondjuk szakítanak, megbeszélik a dolgot. De neked nem volt lehetőséged Rhyd. Egyik nap még megcsókoltad, de estére már közölték nincs. Brie nincs. Ha valaki egyből elfelejti és továbblép nem is ember, az lenne az abnormális. Idő kell magadnak, hogy elfogadd a tényeket, elvesztetted. Emiatt mondom hogy nincs veled baj, csak türelemmel kell lenned, hogy a lelked is felzárkózzon a tényekhez. Ha engem kérdezel még sokáig vele fogsz álmodni. Az meg hogy fel sem akarsz esetleg kelni szintén egy tünet, de meg kell tanulni visszarázódni a megváltozott hétköznapokba. Rhyd, a barátom vagy, nincs veled baj, csak veszteség ért. Én el sem tudom képzelni milyen lehet neked haver és csak próbálok segíteni ahogy tudok, leginkább azzal hogy érezd nem maradtál tejesen egyedül. Ha nem lennél... hát... tudod nincs senkim Rhyd. - Vallom meg akadozva, mert nem akarom butaságot csináljon vagy elveszítsem mert könnyen szerepet cserélhetünk azzal a különbséggel hogy engem tényleg nem látogatna senki, mert nincs senkim. Talán emiatt is olyan ijesztő elgondolni komolyabb baja lesz. Önzőség tudom, de nem tudok vele mit kezdeni, csak próbálom megérteni Őt, jobb híján.

Cameron & Rhydian

Hey dude, don't make it ~~bad~~ worse…

Eleinte egész jól menedzseli a „ne bosszantson fel” stratégiát, sőt, még a morgós és örök egykedvű hangulatból is kibillent, az arcomon előbújik egy-két halvány mosolykezdemény, de hát, ha valaki, akkor ő tudtam, hogy képes lesz rá. Szinte együtt nőttünk fel, mondjuk úgy, a második gyerekkorunkban. Nem túlzás, hogy jobban ismer, mint a családom, amiből a húgomat leszámítva, mára nem is maradt más közeli rokonom, ő pedig olyan, mintha lenne is, meg nem is. Eltávolodtunk, és nem értjük meg egymást. Őszintén, nem tudom, Amy megért-e bárkit is önmagán kívül. Annyira gyerek még mindig.
- Ha élve kijutok innen, és edzés közben sem hagyom ott a fogam, részemről benne vagyok. A hangulatomhoz passzolni fog. Úgyis egyfolytában mindenkit meg akarok ütni. – Így legalább kiélhetem magam. Már csak a fogpiszkáló hiányzik a fogaim közül, ahogy ezt előadom, kár, hogy csak utópia az egész. Azért egy percig jól esik elmerengeni rajta.
De aztán, mintha egy olyan pontra tapintana, amit előtte már túl sokan kiéleztek, egyből és látszólag talán indokolatlanul, de nagyon feldühít azzal, hogy ő is ilyen könnyedén lesöpri az asztalról a problémámat. Ami egészen egy szanatóriumig űzött. Ő sem hisz nekem, csak kiforgatja a szavaimat, és kézenfekvő magyarázatokat keres, pedig tudom, hogy igazam van. Hirtelen olyan elveszettnek és tehetetlennek érzem magam, mintha egy pillanatra megérteném, hogy ez egy olyan csapda, amiből soha az életben nem fogok tudni szabadulni. Mindegy, hogy mit teszek. Egyedül Lis vesz komolyan.
- Nem az álmokkal van baj. Hanem, hogy nem tudok különbséget tenni álom és valóság között – préselem ki az ajkaim között, de igazából már feladtam, Cameron túlságosan hinni akar benne, hogy nincs semmi bajom. Mintha nem is nekem bizonygatná, hanem inkább önmagának.
- Tényleg nem tudod elképzelni – mondom végül, a hangom ridegebbé és távolságtartóbbá válik, és ezzel együtt fel is állok. Úgy érzem, mennem kell, mégpedig most, különben őt is megbántom, mint Anát, mint Amyt, és mindenki mást. Elképesztő erőfeszítésembe kerül, hogy ne ez legyen a végszó, és ne induljak el azonnal a lépcső irányába, de épp az utolsó mondata az, ami rábír.
- Most már nekem sincs – nézek rá, szívesen belenéznék a fejébe, hogyan értelmezi, de inkább nem várom meg, hogy kiderüljön. – Kösz, hogy benéztél. – Azzal tényleg elindulok, a vesémig feldúlva, de próbálva mindent a látszat mögött tartani. Legalábbis addig, amíg fel nem érek a szobámba. Nem kértem, hogy ne jöjjön újra, pedig mikor felálltam, már a nyelvem hegyén volt. Úgy látszik, mégsem igaz teljesen, hogy semmi sem számít.

A barátság legnagyobb próbája nem az, ha a magunk hibáit tárjuk fel barátunknak, hanem, ha neki tárjuk fel az övéit.

Az elején még olyan jól megy hogy feldobjam, de amint visszatekeredünk a gondjaira nos... érzem nem bírom megvigasztalni sőt, felbosszantom, mintha azt hinné baj amit mond, amit tesz, de csak mert nem gondolom bedilizett nem jelenti hogy ne hinnék neki. Szerintem csak megviseli a gyász, miért baj ha így gondolom? Mondanám megkattant és jah haver, totál becsavarodtál? Mit várt?
-Rhyd... ez nem maradandó állapot. Ettől nem kell megijedni. - Nem, valóban nem értem mi a baja, nem is tagadom, az arcomra is kiül, hogy... mi a szösz történt? Most mi a jó eget mondtam ami miatt így eltávolodott? Főleg mert kábé közli gőzöm sincs mi a gondja, de ez igaz.
-Ha nem mondod el pontosan mi a bajod mit vársz? - Nézek rá értetlen és nem szemrehányón, bár ahogy feláll látom nem most fogja kifejteni, sőt... elege lett hirtelen. Amit mond meg Briere értem csak, neki Ő volt a minden, megértem. Meg hát jelen helyzetben nem tudok Rhydre haragudni.
-Majd hozom a sört és ne fürödj többet a tóban... - Mondok csak ennyit sóhajtja, hogy legyen, legyen, akkor hagyom. De ha azt hitte ennyivel lerázhat, akkor elfelejtette kettőnk közül én vagyok a makacsabb. Meg az önzőbb is. Meg a hasonló, nem bájos tulajdonságú. Nézem ahogy elsétál majd jobb híján hazamegyek, csak foglalok új időpontot rögtön hogy mikor jönnék és mondom rendszeressé is teszem, számítson rá a nővér is, meg akit még érint.

//Kösziiiii hearts