welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


Lio & Ronnie I Here we go again
avatar
Középiskolás
Kor :
20
Hozzászólások száma :
17
Reagok száma :
9
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
pupil, singer of a garage band
Play by :
Andy Biersack

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Lio & Ronnie I Here we go again Vas. 13 Jan. 2019, 13:29
***
Vissza az elejére Go down
avatar
Középiskolás
Kor :
20
Hozzászólások száma :
17
Reagok száma :
9
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
pupil, singer of a garage band
Play by :
Andy Biersack

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Lio & Ronnie I Here we go again Vas. 13 Jan. 2019, 13:30

You again, seriously?
Lio & Ronnie
- Isaac! Édesem… -már-már a Föld csakráiból merítő sóhajjal hunyom le szemeimet a gyermeteg megszólításnak köszönhetően. Valamikor úgy az ember középiskolába való beiratkozása alkalmával eljön az a pillanat, amikor elkezdi nem szeretni, majd nem tolerálni az efféle megnevezéseket. Ellenben tudjuk, milyenek a vérmes vénlányok… piszkosul kitartóak! Elpofázod nekik hatvanszor, hogy nem, hogy „édesem”, de még csak Isaac se vagy, ellenben Ronnie vagy Oberon annál inkább, de ríttig úgy fog hívni, ahogy számára a legmegfelelőbb, mert az általad szüntelenül elhebegett információk úgy robognak el a fülük mellett, mint a déli gyors.
- Mondjad nagyi! –két ujjam közé fogva az eddig a számból kikandikáló cigit adom jelét annak, hogy most az egyszer nem a zene szól a füleimben, és kivételesen hallom mindazt, amit nekem kíván címezni. Halk szitkozódások közepette söpröm le a jobb napokat is látott, különböző kitűzőkkel és rávarrásokkal, firkálmányokkal díszített katonai táskát, amire minden pakolási manőverem közepette hullott rá a hamu.
- Pakoljak el neked valamilyen sütit? Tudod, vendégségbe nem illik üres kézzel menni! –akkorát csattan a homlokom a tenyeremben, hogy félő, ez a hanghatás még a jövő héten is itt fog visszhangozni a szobában. Nem méltatom válaszra kérdést, ellenben újból ajkaim közé biggyesztve a még pár slukkot tartalmazó cigit mélyet szívok belőle, és hosszan nyújtózkodok el a kanapén, hogy az éjjeliszekrényen éktelenkedő, vaskos történelemkönyvet bevágjam a táskám mélyébe. Na nem azért van szorosan az ágyam mellett a tankönyv, félreértés ne essék, mert tanultam belőle, csak azzal csaptam le tegnap este egy pókot, aztán valamilyen sejtelmes okból kifolyólag ott kötött ki. Most viszont beletuszkolva a már így is jócskán megtömött hátizsákba elmondhatóvá válik, hogy a mai napon egy meglehetősen haszontalanabb felhasználási módjával fogok szembesülni… Nem meglepő, ha azt mondom, hogy még a vákuumcsomagolás is rajta van, ugye? Márpedig igaz, ami igaz, az év elején a cél az volt, hogy júniussal bezárólag a könyvek megőrizzék ezen állapotukat. Nem jött össze…
Elnyomva a cigit az íróasztalon megannyi csikket tartalmazó hamutálban fordulok kettőt, majd felpenderítve a táskát a hátamra robogok le az előszobába, onnan pedig két lépéssel később máris ott termek a konyhába, a tanácstalanul a kezeit maga előtt tartó nagyanyámmal szemközt, aki nem tudja eldönteni, hogy most pakoljon-e át pár szeletet a sütiből egy dobozva, avagy ne. Csípőre csapva a kezeimet biccentem oldalra a fejemet, fél szemöldökömet felvonva nézem végig a kétségbeesett manővert.
- Mama, nem kell semmi… Nem vendégségbe megyek, hanem tanulni, és gazdagék biztos elnézik nekem, ha nem állítok oda minden földi jóval –jelen esetben én vagyok az a csóró, inkompetens tanuló, aki amúgy piszok gazdag, és egyáltalán nem hülye, csak a körülmények következtében aggatták rá ezeket a bélyegeket. Én pedig meg is lovagolom ezeket a hullámokat, és nem vagyok hajlandó kisinassal és egy komplett menüsorral betoppanni.
- Annyira büszke vagyok rád, Bogaram! –közelebb csoszogva az otthoni papucsában fogja két kézre a képemet, hogy meggyömöszölje a pofázmányomat.
- Áhh! Jó lesz már! –jegyzem meg kelletlenül, lesöpörve magamról a ráncos kezeket. – Majd jövök –futtában nyomok egy puszit az arcára, majd rögtön a kezembe is veszem a bejárati ajtó kilincsét.
- És ha hazaérsz, kiszellőzteted a szobádat! Ide érzem a cigi szagot, fiam!
- Jól van nagyi… -dörmögöm az orrom alatt, míg kifordulok az utcafrontra, majd a fülembe dugva a fülhallgatót, számba tűzve egy szál cigit indulok el az utamon. Minden megtett lépéssel, amivel közelebb érek a célállomáshoz, egyre súlyosabbá válnak a lábaim, és egyre nagyobb ellenkezést váltanak ki az agyam vezérelte akaratokkal szemben. Mert minden épen maradt agysejt azt a parancsot vetíti, hogy forduljak le… forduljak le a következő utcánál, és térjek be az egyik kocsmában, nyomjak be alsó hangon három pofa sört, gurítsak rá egy tequilat, és adjam át magam az alkoholtól átitatott gondolataimnak, ami további bevitt piamennyiséget eredményezne. És bevallom őszintén, piszkosul tetszik az ötlet, majdnem egy könnycseppet is elmorzsolok, mikor meglátom az ismerős cégért, és én mégis elrobogok az utca mellett. Mert ugyebár az iskola heteken belül eredményt vár, és volt, aki helyettem is eldöntötte, hogy én minden erőmmel azon leszek, hogy ebben az évben megszabaduljak a gimitől. Hol van a szabadelvűség? Hol vannak a jogaim? Noha nem vagyok teljesen a jogaim ismeretében, de azt biztosan tudom, hogy sok van belőlük, és mind az enyém!
Beteszem a lábam a burzsuj negyedbe… a légkör mellett szinte még a levegő is megváltozik. Jóval ridegebb, jóval személytelenebb. Egymást érik a villák, és szinte látszik a törekvés a kúriákon, hogy felül akarták múlni az azt megelőző építményt. Így kerülök a Thibodeaux rezidencia elé… egészen elszomorít a gondolat hogy hogyha a nagyanyám nem lenne egy frigid vénasszony, és elfogadná a fia által felajánlott pénzt, mi is egy ilyen kacsalábon forgó palotában laknánk. Ő mégis azt mondta, hogy csak azt a pénzt áll módjában elfogadni, ami az én jólétemet szolgálná… Damn, nagyi! Egy ilyen kéró nem a jólétemet szolgálná?!
Lehamuzom a cigit, még egyet szívok belőle, mielőtt elpöckölném a csatornafedő irányába. Kisebb cheerleader szónoklat hangzik el a fejemben annak kapcsán, hogy beletalálják a kis lyukba, de a kísérlet sikertelen… majd legközelebb. Mert ugyebár lesz még legközelebb. Vállamat vetem a kerítésnek, rányomok a kapucsengőre, és csak várok, piszok türelmesen.


Vissza az elejére Go down
 
Lio & Ronnie I Here we go again
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: 03. Montréal :: Le Sud-Ouest :: Villák :: Thibodeaux villa-
Ugrás: