welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


Where else can I go
avatar
Művész
Kor :
28
Hozzászólások száma :
7
Reagok száma :
2
Foglalkozás :
vizuális tervező
Play by :
Ana de Armas

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Where else can I go Pént. 07 Dec. 2018, 18:47

Vissza az elejére Go down
avatar
Művész
Kor :
28
Hozzászólások száma :
7
Reagok száma :
2
Foglalkozás :
vizuális tervező
Play by :
Ana de Armas

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Where else can I go Pént. 07 Dec. 2018, 20:13


----- Hudson & Madison -----

MADE BY TORIE


A télből nyárba akcióm annyira nem sikerült jól, hogy a nyaramat váltotta fel a pingvin-hideg. Még az orrom hegye is fázott, de ha még azt is becsomagoltam volna, akkor valakinek mesterségesen kellett volna újraélesztenie. Csak négy nappal ezelőtt érkeztem vissza Montréalba, és négy napja mehettem Dale agyára. Mert ugyan ki az, aki szereti a hívatlan vendégeket? És ki az, aki jó képet vág ahhoz, ha kéretlenül beköltöznek hozzá? Na, pont ez a helyzet JD-vel és velem.
Az elmúlt időszakot tényleg azzal töltöttem, hogy átszeltem az Államokat lóháton kamionosok segítségével, akik még csak meg se erőszakoltak és az útszéli motelekben sem járt Norman Bates, bár az ujjamat elvágtam egyszer késsel. A combomon kék-zöld foltok jelentek meg, de csak mert béna voltam és nekimentem a szekrény peremének. A hajamat le kellett volna már vágatnom és éhes is voltam, meg kicsi és végre otthon akartam lenni. Otthon, ahol apa és a bátyám is élt. Ennek már négy napja. Az első napon JD munkába ment és haza se jött. A második napon végre kimentem az utcára, hogy kiszellőztessem a lakást és a harmadikon meg egy konkrét jéghegy esett le a ház elé, magával hozva a Mások érkezését. Még mindig nem érkezett e-mail, sem pedig telefonhívás, hogy végre mehetek valahova interjúra, és ez azt jelentette, hogy maradhattam otthon, a tévé elé bekuckózva, rácsatlakozva a Netflixre egy tálnyi popcorn társaságában, amit leönthettem forró feketeteát kortyolgatva.
A negyedik napom reggele azzal telt, hogy három perc alatt a legközelebbi lovardát megtaláljam. Hiányzott Lincoln, hiányzott az, hogy egy hatalmas, izmos test nekem feszüljön és hiányzott az, hogy állatok közt legyek. Nem mintha nem lett volna elég az, ha bementem volna a kórházba, de ezek a nővérek már nem ismertek. Nem velük nőttem fel, és szerintem kényszerzubbonyban raktak volna ki, ha elkezdtem volna őket lerajzolni. Ahogy JD kilépett az ajtón, már hívtam is a sofőrt az Uberen keresztül, hogy utána tíz perccel később már mellette navigáljam el a megfelelő irányba. A lovaglócsizmám egészen melegen tartott, ahogy a melegítőnadrág-garbó felsőm is a steppelt kabátom alatt, végtére is lovardába készültem, nem pedig divatbemutatóra. Minek öltözzek randihoz? A lovaknak tökmindegy volt, hogy mégis miben látnak.

Fél órával később Bowie karámjában túrtam fel a szénát a lapáttal, ő pedig az orrát nyomta bele a kapucnimba, mire felnevettem.
- Jól van na, adom is a nasidat - toltam el a fejét a kabátomtól két kézzel. Akkora busafeje volt, mint két kancának. Szerelem volt első látásra, na meg persze a répámnak sem volt képes ellenállni ez a csődör, szinte úgy lopta ki a kezemből gyökérnövényt, egyetlen harapással eltüntetve annak narancssárga részét.
A következő répa falatot én tüntettem el a számban - bár az pucolt volt, mielőtt még bárki is azt gondolná, hogy gerjedek a ősember-stílusra. Nem, nem az a dolgom, hogy gyűjtögessek. Jó, igen, épp most kotortam rá a lapátra a lókakát, de ez más.
- Ha szépen viselkedsz, akkor majd megpróbálok rád ülni - vakartam meg a nyakát a lónak, félresöpörve a mozdulatommal a sörényét is. - De bent. Most már ki nem megyek veled, mert a patáid is lefagynak, és nem rénszarvasból vagy, Bowie, sajnálom. Elhagytuk a piros nózidat - beszéltem hozzá, ahogy mindig is szoktam a lovakhoz. Egyedül Lincolhoz. Ő volt a lovam odaát. 2850 mérföldre innen. Még egy répát kapott, hogy lefoglaljam a száját és ne kezdjen háborogni nekem, én pedig vigyorogva lendítettem meg a lapátot, hogy a rajta lévő barna rakomány épp, hogy csak két centire kerülje el az épp a képbe lépő pasi lábait. A lócitrom vígan toccsant a szénás kupacon Bowie bokszán kívül. Félig már sikerült kitakarítanom az egyes bokszát.
- Ó basszuskulcs! - pislogtam a férfi felé, félig-meddig felfortyanva, meg is indultam a nyitott fakeret felé. - Miért sétáltál ide? Akár el is találhattalak volna és akkor meg az esti fürdésig bűzölöghetsz. A zuhany jobb, az gyorsabban levisz mindent egyébként is. Nem rózsaillatút kakilnak ők sem. De tényleg - toltam magunkra az ajtót - Bowiera és rám, mielőtt még baj lett volna -, kiszedve a zsebemből egy újabb répát, hátrafelé nyújtottam a csődör felé, aki két lépéssel már át is szelte a tizenhat négyzetméteres teret, fölém magasodva, onnan kikukucskálva a magas - túlságosan is magas - fickó felé, én pedig csak most mértem fel őt. Papírra vele!
- Bocsika. De tényleg ne legyél útban, mert itt minden büdös lesz ezektől - biccentettem a fülembe csámcsogó ló felé, aki mintha megértette volna, mit mondtam, vigyorra húzta a száját. - Ő itt Bowie, de nem tudom rávenni, hogy nyihogjon - döntöttem neki a lapátot az ajtónak előttem, és a férfi nagyjából csak vállvonal felett láthatott. A 168 centimmel nem nőttem tulok méretűre. A férfitől pedig talán még zavarba is jöhettem volna. Túl szép volt, hogy igaz legyen. Le kellene tapogatnom, mint ahogy Emma Stone tette Goslinggal?
- Én meg amúgy Maddie vagyok, és te meg ki vagy? - tértem rá egyből a bizniszre. Tudnom kellett, hogy hívták. Mert a név már egyből azt jelentette, hogy Michelangelo reinkarnációja faragta? Nem igazán érdekelt, de igaz volt.

Vissza az elejére Go down
avatar
Törvényen kívüli
Kor :
29
Hozzászólások száma :
95
Reagok száma :
45
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
Klub vezető - Escort - Gyermek segélyszervezet támogató
Play by :
Mariano Di Vaio

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Where else can I go Szomb. 08 Dec. 2018, 21:40

Hudson and Madison.
►  No, I do not care about them, they just ... are too ... unknown.► ► ►    Beautiful Lie


Szerintem az asszisztensem, ki akart nyírni. Lovakkal fotóztatni magam? Jó, persze nem árt a hírnévnek, az imidzsnek, meg a bla-bla. De… ezek nagyon nagy állatok! Még Barkleyt is lepipálják, a cseh farkaskutyát, pedig vele se öt perc alatt jöttem ki, és ez nem az ő ,hanem inkább az én hibám. Kevés alkalmam, mondhatni fikarcnyi alkalmam volt állatokkal ismerkedni. Állatkertben sem jártam, nemhogy farmon.  Egy GMC Yukon Denali fűtött terében ücsörögtem, a motor alapjáraton berregett, igazából, mindjárt leállítom, de nem akaródzott kimásznom a kocsiból, még szerencse, hogy úgy döntöttem, hogy életemben először számomra hazai terepen találkozzak egy lóval; vagyis nem a kamerák kereszttüzében akarnék megismerkedni velük, vagy vele, és bebizonyítani, hogy igazából, mennyire tartok tőle. Nehezen ismertem be, még magamnak is, de féltem. Ha ezt elmesélem Elinek, biztos jót fog rajtam röhögni. Ő és Barlkey voltak a legjobb barátaim, régóta ismertem őket, és szerintem megmerem kockáztatni, hogy talán egy artista próbáját is kihagyta volna, hogy megnézze, hogy hogyan nézek szembe a számomra ismeretlennel. Ewerett, magamra hagyott, de a közelben volt, egy másik kocsiban, csak a biztonság kedvéért volt velem.
- Nem, te sem jössz ide, max Ewerettel kártyáztok, de nem jöhetsz a farm közelébe. – morogtam a telefonba, az asszisztensem, az egész merénylet elkövetője, aki leszerződtetett erre a munkára, azt mondta, hogy szerinte nagyon is jól mutatnék az egyik hónap lovas figurájaként, mert a szemeim olyan barnák, mint annak a kedves kis… mit kis? Nagy! Hatalmas barna lónak, akivel fotóztatni akarnak. Az állatokkal ki tudtak kergetni a világból, szőrösek, nyálasak és furcsák. Bár tény, hogy egyszerűek. Az embertől többnyire az étel kell nekik. Kivéve, ha épp egy falkába verődött macska akar megkergetni, öt évesen az emberben megmarad az ilyesmi, vagy az a kóbor kutya falka… meg az én szendvicsem, amit egy metróból felsétáló nénitől kaptam… Mind-mind olyan borzalmas szar, hogy a mai napig nem senkinek sem beszéltem róla. Idegesen rázom a lábam a gáz alatt, a kocsi üresben van, így elindulni se fog. De…
- Hagyj már! Vannak dolgok, amikkel egyedül kell megbirkóznom, ez is ilyen. Ha hasba rúg egy ló, akkor így jártam. Visszamondom a lovas megbízást és kutyásat választasz! Átrakatsz a kutyás sorozathoz. – felelem mogorván, a telefon túloldalán hallom, hogy jót szórakoznak rajtam.
Hogy menne a francba! Mielőtt megérkeztem, átrágtam magam a lovak biológiáján, tudom hol megy bele az étel és hol jön ki, már ha ez nem volna elég egyértelmű, de tájékozottabb lettem ebben is, nem páros ujjú patás, növényevő és a nők a főnökök egy ménesnek nevezett csorda szerűségben. Bonyolult hangtalan gesztusokkal kommunikálnak, még egész érdekesnek is találtam ezt. Lehet,hogy inkább Amerika legjobb lovászától kéne oktatásokat vennem, aki még a Királynővel is kapcsolatban van? Remélem nem akarnak ráültetni , az ég szerelmére! De akkor is meg kellett ismerkednem ezzel az állattal. Szégyelltem is magam titkon azért, mert sok másban hiányosságban szenvedtem, mint a velem ellentétben normális emberek.
Végül úgy döntöttem, kiszállok, kihúztam a slussz kulcsot a kocsiból, és áthúztam a hátsó ülésről a kabátomat, béleltebb ruha volt rajtam, de még így sem tudtam megszabadulni az öltöny mániámtól, ennek ellenére, ha nem épp egy havas tájra készültem volna, talán még bele is olvadtam volna a környezetbe. Ahogy kiléptem a kocsiból, és magamra kanyarintottam a kabátom, megcsapott az állatok érdekes szaga. Alkalmasint jártam ilyen helyek közelébe, de Abigail nem tartotta fontosnak, hogy tapasztalatot szerezzek lovaglásban, bár meg kell hagyni, csodálatra méltóak, távolról, és a lóversenyekben is vannak lehetőségek, ha szerencsejátékoztam volna, és értenék is hozzá, talán még meg is próbálkoznék.
A csizmám, eltűnt a bokáig érő hóba, próbáltam nem finnyáskodni, hogy a nadrágom szára vizes lesz, mi lesz, ha belépek az állatokhoz? A farm vezetője hamarosan megjelent és váltottam vele pár szót, elmondta, hogy mire számíthatok, és azt is mondta, hogy vannak odabent, tapasztalt lovas, így ha bármit is mond, fogadjam meg. Nagyszerű…de legalább egy idegen előtt nem lesz annyira kellemetlen? Vagy még cikibb lesz, ha nem fogok megfelelően viselkedni? Biztosított róla, hogy ott lesz a másik házban, hiszen idegenként mégse járhatok túl sokat itt egyedül, noha egyszer már voltam itt úgy, hogy csak végig mentem az istallóban, és kész is, akkor alig vártam, hogy Ewerett mögött ülhessek az amg-ben.
Kész vagyok szembenézni a félelmeimmel, a tapasztalatlanságommal, és…menni fog! Százszor fényképeztem volna inkább Abigaillel, és ez megfontolandó volt, így sajnos le kellett győznöm a félelmeimet. Beszélgetés hangja szűrődött ki az istállóból, én közelebb sétáltam, és végül bementem, épphogy felmérhettem volna a bent társalgókat, egy hatalmas akármi…az arcom megvonaglott, amikor felismertem az állat végtermékét, a cipőmtől alig pár centire, okés… a jelenleg most rajtam levő szponzorcég ruháját azonnal elégetem, amint haza értem. Hogy, hadilábon állok a piszokkal? Egy kicsit… egy egészen kicsit rendmániám is van, ami az én személyes higiéniámra nézve fontos. Pillanatokon belül rendeztem az arcvonásaimat, és érdeklődve pillantottam végig a pároson.
- Nehezebb dolgod lenne, -tegeztem le én is őt, ha már itt errefelé, ilyen barátságosan mennek a dolgok – Ha cincogni, vagy nyávogni akarnád rávenni. – tényleg viccelni próbáltam, esküszöm. Megadó sóhajjal léptem át képzeletben a gyenge viccemen, és hagytam magam mögött.
- Nem igazán értek a lovakhoz, -vallottam be őszintén – de gondolom náluk nem úgy megy, mint a kutyáknál?  - felmértem a lányt, lovagláshoz öltözött, akkor neki minden bizonnyal értenie kellene ezekhez az állatokhoz.
– Hudson - csak úgy mellékesen, én sem gondoltam a bemutatkozást fontosnak, de ha már bemutatkozott, akkor miért ne mondtam volna el a keresztnevemet, legalább. – Bowie… az énekes után? – nem léptem közelebb, a karám túloldalán azért biztonságban éreztem magam, bár nem tudtam, hogy mennyire tudná feltartani, a testével az apró nőszemély, ezt a hatalmas állatot, hogy gyakorlatilag elé állt, mintha elállná előle a kifele vezető utat. Becipzáraztam magamon a kabátom, mert hűvös volt idekint a kocsi melege után.
- A te lovad? – a többi állat felé pillantottam a többsége békésen rágcsált valamit a pofájában, vagy engem néztek. Egyáltalán nem éreztem magam ideillőnek.  Gyerünk, erőlködnöm kéne, hogy beszélgetést kezdeményezzek, de még ha egyáltalán nem is látszik rajtam, de ideges voltam, és a torkomban dobogott a szívem, az évek rutinja miatt, nem tűnhetett fel senki embernek, hogy adott szituációban hogy érzem magam, szerencsére.
- Gyakran jársz ide? – körbepillantottam a helyiségben, számomra még szokatlanabb szagok vettek körbe, a kabátom zsebébe dugtam a kezem, és ökölbe zártam, nevetségesnek éreztem magam, ha egy ilyen apró nő is képes úgy állni ott, a nagy állat nyaka alatt, akkor nekem miért ne menne? Mellettem, egy zárt karámban, dobbantott az egyik ló, és megmozdítta súlyos lábát, mire inak vagy csont kattanását hallottam, odakaptam a fejem, és hátrább csusszantam, szinte a lábamat is alig emeltem fel. Jó, szerintem lebuktam. Zavarban voltam, de mire felocsúdhattam volna, a nyakamba fújt valaki, mire pislogva siettem onnan is el.  Egy ügyfelem kérdezte, hogy mivel lehetne zavarba hozni? Eddig  a pillanatig én sem tudtam.





MADE BY TORIE
Vissza az elejére Go down
avatar
Művész
Kor :
28
Hozzászólások száma :
7
Reagok száma :
2
Foglalkozás :
vizuális tervező
Play by :
Ana de Armas

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Where else can I go Yesterday at 15:35


----- Hudson & Madison -----

MADE BY TORIE

Elgondolkodhattam volna azon, hogy mit szól hozzám most JD, ha már hazapofátlankodtam neki. Nem túlságosan örült nekem ott, az ajtóban, amikor megjelent a két bőröndöm társaságában szerény személyem, de a családtagokat nem válogathatjuk meg, nem igaz? Apa persze a csillagokat is lehozta volna nekem, a füléig ér azóta is a szája a mosolyával, csak az árnyékolta be a boldogságát, hogy a kicsi lánya nem vetette bele magát a munka világába. Egy kis szünetre vágytam, emberek nélkül, amikor kipihenhettem a kaliforniai pörgést. Tegnap fürdés közben arra is rájöttem, hogy kezdett fakulni a barnaságom és egy egészen röpke pillanatra elgondolkodtam a szolárium látogatáson, de nem, soha nem voltam az a cicababa, aki adott volna ilyenekre.
Bowie volt jelenleg az életemben az egyetlen férfi, aki nem beszélt vissza, aki meghallgatott, és ha látta volna Lincoln, mennyire is kedvelem ezt a pacit itt előttem, répával a fogai közt roppanó hanggal csámcsogni, bizonyára féltékenységében prüszkölt is volna. Hiányzott a lovam, még akkor is, ha épp most csaltam meg egy másikkal. Beteges volt, de az sokkal inkább, hogy mennyire hiányzott a rajzolás, a grafikus munka. Egy nagy bögre tea mellett, nachos társaságában. Az emberi fickó társaságra nem számítottam, ezért is futott ki egy majdnem káromkodás a számon, és egy hirtelen bocsánatkérés-féle is, mert biztosan nem akartam volna trágyában füröszteni őt. Annyira még nem ismertem. A pasi részéről elengedett viccre mosolyba rándult a szám sarka, automatikusan ráztam meg a fejemet is.
- Nem, ők nem kutyák. Sokkal nagyobbat képesek rúgni és könnyebb is megsérülni mellettük - tartottam a mosolyt, és ha sérülésről is beszéltem, nem félve a robusztus állattól tenyeremet simítottam rá az állat nyakára, amik alatt ott feszültek az inak. - De kezelhetőek és nagyon is okosak - mosolyogtam fel a lóra, aki - megint - mintha értette volna, mit mondtak róla, megmozgatta a hatalmas fejét igenlő mozdulattal. Elnevettem volna magam, ha csak ketten vagyunk, de a Hudsonként bemutatkozó pasi tuti hülyének nézett volna. Annyira megint csak nem ismerem, hogy ezt a luxust megengedjem neki.
- Ühüm, gondolom igen. Azt hiszem az egyik kancát a másik istállóban Chernek hívják. Biztosan valaki itt zenebuzi, és idegösszeomlást kaptak, amikor normális nevet kellett volna nekik adni - nevettem fel bolondosan, megmozgatva magam előtt a lapátot is a nedvesen száraz szénában, mire Bowie lehajolt hozzám egy újabb csemegéért, de most nem kapott. Az összes férfi akaratos volt és a pocakjára gondolt, még a nadrágomból is kiettek volna. Khmm.. bárcsak! Nyeltem egy nagyot, mielőtt még gondolatban veszélyes vizekre eveztem volna. - Itt most vagyok először. Nem rég költöztem haza. Kaliforniában volt egy lovam, de őt nem hozhattam ide, mert megölt volna a bátyám. Vagy legalábbis kivizsgáltatott volna, hogy normális vagyok-e, ha mondjuk a nappaliba vezettem volna be a négy mázsás állatot. Mondjuk, megnéztem volna, hogy reagál - kuncogtam fel, be kell játszanom ezt egyszer, esküszöm.
Arra, hogy Hudson szinte összerezzent a benti hangoktól és a lovak mozgásától, összevontam a szemöldökeim nem tetszően. Itt volt ez a nálam majd' két fejjel magasabb ember és úgy viselkedett, mint egy ovis Góliát világában. Nem értettem, hiszen nekem ez volt az egyik mentsváram, de nem kezdtem neki a hülyeségeknek, hogy ne féljen. Mindenki mástól tartott. Én Garytől, az érzéseitől felém, anyámtól, ismeretlenül is fostam attól, hogy valaha is a nyomdokaiba lépek és olyan szívtelen ribanc leszek, mint ő, hogy elhagyom azokat, akiket szeretek. Gary nem volt benne a szórásban. A másfél-két évünk alatt sem voltam képes belezúgni, nem érte meg még jobban összetörni a szívét. Persze, mert az, hogy nemet mondtam a lánykérésre, felmondtam és a földrész másik oldalára menekültem előle, azzal nem bántottam meg, mi? Megráztam a fejemet, hogy ne ezekre gondoljak most, és sürgetően megnyaltam a számat.
Kiszedtem egy répát a zsebemből, és mielőtt még Bowie lecsapott volna rá, a kezemet kitoltam a lécmentes részen a kapun Hudson felé.
- Adsz neki egyet? Imádja, és ne aggódj, nem fogja leharapni a kezed, mert jó fiú. Tudja, ha rosszalkodik, akkor nem kap többet. Meg amúgy sincsenek odáig a vérért, az emberi húsért - döntöttem oldalra a fejem, várva, mit lép a nagyon is magas férfi. Tuti minden nő ájultan sóhajtozik utána, bárhol is jelenjen meg. - Kicsit nyálas leszel, ha nem engeded el időben, de szerintem ezzel nem lesz gondunk - incselkedtem a fickóval, és talán egy kicsit húztam is, nem kimondva azt, hogy láttam, mennyire rezel idebent. - Te hogy kerülsz ide? Azt látom, hogy van két lábad, elég hosszúak, nem is kicsiket léphetsz, de amúgy miért? - kíváncsi voltam. Na és? Pazar volt kilenc évesen megtudnom, hogy a vakbélműtét hogy történik. De én voltam akkor is kíváncsi.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: Where else can I go
Vissza az elejére Go down
 
Where else can I go
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: 03. Montréal :: Rivière-des-Prairies-
Ugrás: