welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


chapter 2., Moe & Kev
avatar
Civil
Kor :
38
Hozzászólások száma :
17
Reagok száma :
11
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
gondnok, ezermester
Play by :
Tom Hardy

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: chapter 2., Moe & Kev Hétf. 03 Dec. 2018, 23:25

Maureen & Kevin
'No' might make them angry, but it will make you free.
Nagyon másként emlékszem az iskolai időszakra. Nem ritkábban kellene hívniuk a szülőket? Mondjuk soha?
A konyhai csőtörést intéztem Kratz-éknál, amikor beérkezett a hívás. A készülék hülye hangjának felszólalását rossz szájízzel fogadtam. Morogva erősítettem meg a tömítést, hogy a helyén maradjon és ne spricceljen tovább a képembe a víz. Az osztályfőnökök neve el van mentve a névjegyzékbe, csak nem tudom melyik melyikőjüké és a csöngés abbamarad, mire kikászálódok a pult alól, hogy felvegyem a telefont. A tanár-szülő kommunikációra ott van a levelezés, a napló, értetlenségben bővelkedve hívtam vissza a számot. Sok alternatíva nem futott át az agyamon ez idő alatt minek apropóján emelte fel a kagylót a hölgy, de a megkeresésem valódi oka egyszer nem jutott volna az eszembe, ha mégis jobban belegondoltam volna a helyzetbe. Ha. Ezeket a dolgokat soha sem én kezeltem, nem én tartottam a kapcsolatot az iskolával, nem igazán mélyedtem el abban az otthon történtek milyen behatással vannak az intézményben tanúsított viselkedésükre. A járatlan terepre egyszerűen nem merészkedtem, gondolati síkon sem.
Tisztán hallottam, amit a vonal túlfelén közöltek velem, a visszakérdezés zsigerből jött. A lányom verekedésbe keveredett, amiben eltörte az egyik évfolyamtársának az orrát. Egy srácét. Bocsánatkérésekbe nem bocsátkoztam, se az ő, se a saját nevemben. Tagadással sem éltem, amivel a legtöbbször találkozhatnak a tanárok: „az én szemem fénye biztosan nem tenne ilyet”. Az igazság az, hogy meglepett, de nem mondanám ne nézném ki Maureen-ből. Megváltozott, de nem gyökeresen és nem következetlenül cselekszik. A tenyeremet változatlanul jobban ismerem nála, de a vér nem válik vízzé – szokták mondani. Bebassza az ajtót, mert nem tetszik neki, amit mondtam vagy szimplán nem akar látni az adott pillanatban. Elszórja az út közepén a holmijait, hogy az utolsó pillanatban tűnjenek fel és legyen miért pluszban mindennek elhordania, mert beléjük rúgtam. Terel, csendben marad, ha valamivel akárcsak egy kicsit is egyetért velem. Biztos vagyok benne volt oka megütnie a másikat.
A másik, amiben biztos vagyok az, hogy nem szívesen ad okot a köztünk lévő kommunikációra, arra főleg más előtt el kelljen ismernie az apjaként. Egyszer már betettem a lábam a helyre a papírjaik intézésekor, de az igazgatói felé nem volt további dolgom, így eligazítást követően állítanak irányba. Az üres folyosók, az óra igazolja, hogy zajlik a tanítás a termekben és ahogy látom csak egy gyerek van, akit kispadra ültettek a nap hátralévő részében. Mély levegőt veszek a megpillantásakor, hogy megfelelő higgadtsággal kezeljem a helyzetet. Nem miatta gyűjtök ehhez erőt, sokkal inkább a zárt ajtó mögötti beszélgetéshez kapargatom össze, amennyivel rendelkezem. Saját magával tosz ki, ha értelmetlen verekedésbe kezdett és tanítás utáni büntetést szabnak ki rá vagy felfüggesztik pár napra, nem velem.
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Középiskolás
Kor :
17
Hozzászólások száma :
14
Reagok száma :
8
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
diák
Play by :
Sabrina Carpenter

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: chapter 2., Moe & Kev Kedd 04 Dec. 2018, 20:34

Kevin & Maureen
Holy shit.
Nem is lett volna akkora probléma a dologból, ha Mr. Carter nem jár éppen azon a folyosón. De mivel szem és fültanúja is volt az esetnek, így sajnos nem úsztam meg olyan egyszerűen. Blake-et a becsülete egészen biztosan nem vitte volna az igazgatói irodához, hogy árulkodni kezdjen, csak még inkább fúrt volna a továbbiakban. Így azonban, hogy lebuktam, egyrészről Blake nyilvánvalóan nem fog rólam leszállni eztán sem és ráadásként még büntetést is kapok majd. Voltak már apróbb kihágásaim, elég sokat lógok mellé a suliból, de eddig az igazgató úr egészen elnéző volt. Talán ezúttal is megúszom...
Naiv hittel lépkedtem Mr. Carter oldalán az igazgatói felé, a tanár úr másik oldalán pedig Blake lépdelt, orrához nyomva egy zsebkendőt, amit már szinte teljesen átáztatott a vér. Valószínűleg eltört az orra, fáj is a kezem, ami azt illeti, de a világért sem ismerném be senkinek, nem hogy annak a pöcsfejnek. Így is éppen elég kellemetlen a helyzet, hát még amikor Mr. Bouvier a srác mellé áll. Persze, mert az ő szülei olyan rettenet sok pénzt nyomnak ebbe a béna iskolába, máris neki kell igazat adni. Az ő sztorija szerint én kezdtem a piszkálódást, ő persze próbált megnyugtatni, mire egyszer csak eldurrant az agyam és megütöttem. Aha, a nagy francokat. Ő kötött belém, ő piszkált és én sem bírom a végtelenségig. Elég régóta kipécézett magának és amikor csak tud, odabök valamit, valahogyan, most már aztán betelt a pohár.
- Sajnálom, Maureen, de nem nézhetem el a végtelenségig a kihágásaidat - emeli rám a tekintetét a megtermett, pocakos igazgató, egyazon mozdulattal véve le a szemüvegét. Csalódottság ül a tekintetében, engem mégsem kérdez meg, mégis mi történt és miután az első próbálkozásomat sem hallgatja meg, fel is hagyok azzal, hogy meggyőzzem. Úgysem fogom tudni. Fene a pofáját.
Míg Blake-et az orvosi szobába küldi, én az igazgatói előtt kell várakozzak. Nyilván apát is értesítik az esetről, azért nem mehetek el, szóval egyre szebb és szebb lesz ez az egész szituáció. Mellkasom előtt összefont karokkal ücsörgök a széken és úgy tűnik, egészen beleitta magát a mérges kifejezés a vonásaimba. Nem csoda, hogy ilyen degenerált lettél te is, elég csak az apádra nézni. Még mindig visszhangzanak a szavai a fejemben. Nem értem, mi történt. Miért pattant el a cérna. Habár utálom, ha a családomat piszkálják, fogalmam sincsen, miért reagáltam így, miért jött a hirtelen reakció. Nem gondoltam volna, hogy apa említése ilyesmit fog kiváltani belőlem, hát még azt, hogy ilyen mértékűt.
Mikor apa befut, akkor is úgy ücsörgök ott, mint egy durcás kisgyerek, lopva emelve csak rá a tekintetemet. Nem szégyenkezem, szó sincs róla, egyszerűen csak már most elegem van abból, amit ezért tőle kaphatok. Mert nincs szükségem szentbeszédre, pláne nem tőle, vagy arra, hogy faggatózni kezdjen. Azonban mielőtt még egy szót is válthatnánk, kicsapódik az igazgatói iroda ajtaja és Mr. Bouvier terebélyes alakja jelenig meg benne.
- Áh, Mr. Miller, kérem, fáradjon be! - enged utat az apámnak, engem csak egy futó pillantásra méltat. Én már leszerepeltem nála, kiosztotta a büntetésem, nincs már rám szükség, csak apával akar beszélni. Az mondjuk egyértelműen látszik, hogy továbbra sincsen kibékülve apa kinézetével, de próbálja elrendezni a vonásait.
- Nem ragoznám a szót, remélem megérti, inkább egyből a lényegre térek - míg visszasétál az asztala mögé, fejével az egyik szék felé biccent, hellyel kínálva a másikat. - Eddig elnézőek voltunk Maureen-nal a nem régen történtek miatt, de nem nézhetek félre minden egyes alkalommal. Eddig is előfordultak már apróbb kihágások, óráról való lógások, de ezúttal a lánya túl messzire ment. Szánt szándékkal ütötte meg az egyik évfolyamtársát, méghozzá olyan erővel, hogy a fiúnak eltört az orra - a szemüvege fölött emeli a tekintetét apára, de különösebb reakciót igazándiból nem is vár. Elég Kevinre néznie, egyből összeáll a kép a fejében; az alma nem esett messze a fájától. - Egyelőre megússza az esetet büntetőmunkával, de örülnék neki, ha beszélne vele és nem fordulna elő ilyen többet - az igazgató talán maga sem gondolja komolyan a szavait, de ez a kötelező protokoll ilyen esetben, buzdítania kell a szülőt a gyerekkel való kommunikációra. Más esetben ez talán működőképes, de minket tekintve aligha. Szívesen válaszol minden felmerülő kérdésre, de a maga részéről ennyi volt, amit mindenképpen szeretett volna megosztani és igazgatói "hatalmát" fitogtatni kicsit.

 
Vissza az elejére Go down
avatar
Civil
Kor :
38
Hozzászólások száma :
17
Reagok száma :
11
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
gondnok, ezermester
Play by :
Tom Hardy

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: chapter 2., Moe & Kev Szer. 05 Dec. 2018, 11:38

Maureen & Kevin
'No' might make them angry, but it will make you free.
Ha a telefonhívás meglepetéssel is szolgált, legalább a kölyök nem, ahogy meglátom lábát lógatva a padon. A testtartása önmagában elég beszédes, a röviden rám emelt tekintetének szúrósságával számolok a kérdés feltételénél. Kíváncsi vagyok az ő verziójára… vagyis lennék, ha az igazgató nem szagolná ki egyből megérkeztem. Az ajtóban hallgatózott? Jobb dolga nem volt? Érzékelem a méregető, ellenszenves nézését és ahogy neki, nekem is megvan a magam véleménye a külseje alapján. Csak ezt már az első alkalommal elraktároztam, azóta sem és most se foglalkozok vele, azzal inkább befelé tereljem a sürgős összejövetelről gondoskodó lányomat.
- Magának is jó napot! – A kimaradt üdvözlést szenvtelenül ejtem meg, mintha valóban megkaptam volna Mr. Bouvier-től. Mondja-e a másik vagy sem, úgy neveltek illik ennyivel megtisztelni az embereket. A felajánlott helyet szó nélkül elfogadom és bólintással fejezem ki megértem, egyet értek azzal egyenesen a tárgyra térjünk. Az asztalnak ezen az oldalán valószínűleg mind a ketten örülnénk neki, ha minél gyorsabban le tudnánk zárni ezt a beszélgetést.
Türelmesen hallgatom az igazgató mondanivalóját, amiben nincs olyan pont, ahol közbe akarnék szólni vagy amihez kommentárt fűznék. Vitathatatlan tényeket sorol. Elfogadom őket, nem kapom fel rajtuk a vizet és látszólagos nyugodtsággal teli kíváncsiság ül a vonásaimon a folytatást illetően. Várnám a történet egyéb részleteit is.
- Persze, beszélni fogok vele négyszemközt és mindennel egyet értek, de érdeklődnék mi az, ami kiváltotta a verekedést? Feltételezem minden esetet alaposan megvizsgálnak, hogy fair módon szabják ki a büntetést. Remélem megérti érdekel. Mégiscsak egy lány ütött meg egy fiút. Most először fordult elő, előtte nem volt rá példa, szóval kellett valami oka legyen. – Először nézek oldalra Maureen-ra mióta beléptünk az igazgató magánterritóriumába. Ha ő kezd bele a férfit megelőzve, nekem az is megfelel. Ezt meccseljék le egymás között melyikőjük fog tájékoztatni, hogy teljesebb képet kapjak és amennyiben az asztal másik oldalán helyet foglaló férfi ragadja először magához a szót, nem lesz ellenvetésem. Tényleg nem. Egyszerűt kérdeztem és nem is a kiszabott büntetést kezdtem el csontként rágni. Megütött valakit és akármilyen indoknál fogva is tette, nem így kellett volna rendeznie az ügyet. Az indok ettől függetlenül nem mellékes, ez aligha szorul magyarázatra és nem feltételezem az ellenkezőjét.
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Középiskolás
Kor :
17
Hozzászólások száma :
14
Reagok száma :
8
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
diák
Play by :
Sabrina Carpenter

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: chapter 2., Moe & Kev Szer. 05 Dec. 2018, 14:37

Kevin & Maureen
Holy shit.
Ennél kínosabb szituációba, ha akarok sem kerülhetek. Szinte marja a torkomat a levegő, bizsereg a bőröm, ahogyan apa előtt belépek az igazgatóiba és ledobom magam az egyik székre.  Újfent összefonom a karijaimat a mellkasom előtt és kipécézek magamnak egy pontot Mr. Bouvier íróasztalának lábán, amit szándékomban áll az elkövetkezendő néhány perc alatt olyan alaposan megvizsgálni, ahogyan azt csak lehet.
Mikor az igazgató befejezi a mondandóját, már majdnem felsóhajtanék és állnék fel, hogy ennyi volt, menjünk, amikor apa megszólal. Felkapom a tekintetem és ha rám néz, láthatja a szemeimben ülő tömény kérlelést. Örülnék neki, ha nem kérdezősködne, ha letudhatnánk ezt az egészet ennyivel. Miért kell faggatóznia? Miért akar mindenről tudni? Ám úgy tűnik, kiskutya szemeim mit sem érnek  - nem is csodálkozom rajta igazándiból  -, úgyhogy aprót fújtatva dőlök vissza a székembe. Remek.
- Mint ahogyan azt már említettem, a lányának eddig is voltak apróbb ügyei, kihágásai. Többször nem jelent meg az órákon és habár eddig verekedésbe nem keveredett, nem egyszer vettük észre, amint lökdösődik, vagy olyan megjegyzésekkel illeti egyik-másik társát, amit nem igazán tolerálunk ebben az iskolában - teljesen komolyan közli mindezt, nekem pedig komoly erőfeszítésembe telik, hogy ne robbanjon ki belőlem a keserű kacagás. Sajnos nagyon peches vagyok ilyen téren, mert az esetek többségében sosem én vagyok a kezdeményező. Mindig piszkálnak, beszólogatnak és amikor éppen megtelik a poharam és visszaszólok, vagy lökök, akkor bukkan fel egy tanár, természetesen. Ebből kifolyólag én vagyok hibásnak beállítva és ugyebár mit ér egy újonnan érkező, anyját vesztett lány szava a többiekével szemben. Egyetlen tanár akad ebben az egész kócerájban, aki ki szokott állni értem és aki valóban igyekszik alaposan kivizsgálni az eseteket.
- A lánya provokálta ki az esetet, illetlen megjegyzéseket tett a szóban forgó fiúra, míg az eset odáig durvult, hogy megütötte, a fiú hiába próbálta megnyugtatni a lányát - imádom, hogy úgy beszél rólam, mintha itt sem lennék. Ha közben apa esetleg felém sandít, újfent próbálok a tekintetemmel lekommunikálni neki, hogy hagyja a fenébe az egészet, nem ér annyit, hogy összeszólalkozzon az igazgatóval, csak kellemetlen szituációba sodor minket, nem csak magát, hanem engem is, mert minden bizonnyal nem fogja tudni megváltoztatni a hapsi rólam alkotott véleményét. Nem vagyok egy mintadiák, a jegyeim is ezt mutatják és sajnos a lógós, különc diákok táborát erősítem. Valahogy nem igazán sikerült még megtalálnom itt a helyemet és igazság szerint nem is igazán akarom. Minek? Ha már alapból leírtak egy kis suhancnak, akkor feleslegesen töröm magam, bármibe kezdenék, csak rossz fényt vetne rám. És ezért bízom abban is, hogy apa nem fogja erőltetni ezt az egészet, mert csak még kellemetlenebb lenne a szituáció.
- Menjünk, kérlek - motyogom az orrom alatt, abban bízva, hogy csak apa hallja meg, bár jelenleg aztán már nem is igazán érdekel ez az egész szituáció. Úgy kellemetlen, ahogyan van, menekülnék hát minél előbb belőle.

 
Vissza az elejére Go down
avatar
Civil
Kor :
38
Hozzászólások száma :
17
Reagok száma :
11
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
gondnok, ezermester
Play by :
Tom Hardy

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: chapter 2., Moe & Kev Csüt. 06 Dec. 2018, 01:08

Maureen & Kevin
'No' might make them angry, but it will make you free.
Ide kellett jönnöm és most végig kell hallgatnom az elmúlt időszakban elkövetett kihágásait. Néhány hétről beszélünk, ami alatt kövérre hízott a lista az igazgató szavai alapján. Szeretném tudni, szeretném megérteni mi folyik és mivel velem nem hajlandó normális keretek között beszélni, kénytelen vagyok itt többet kideríteni a viselkedésének okairól. Idebent van probléma vagy ez is csak újabb próbálkozása arra, hogy kihozzon a sodromból? Többször bebizonyosodott magasról tesz a kéréseimre, mit milyen szándékkal teszek és hányszor tartom magamban, ami kikívánkozna a szúrós megjegyzései hallatán. Igyekszem. Rohadtul igyekszem és nem kell tisztában lennie minden részletével, el se kell ismernie, de igazán segíthetne annyival nem nehezíti meg a dolgom olyannyira, hogy a vért izzadást is könnyebbnek véljem az adott szituációban. A cérnát egyre vékonyabbra és vékonyabbra sodorja. A néma kérlelését figyelmen kívül hagyom, belekérdezek mi volt a verekedés oka és ha ezzel ismét azt könyveli el magában, hogy őt csesztetem… hát legyen, kezdek hozzászokni.
A kisméretű ügyek említésére bólintok, mondja tovább a teljes kép megkapásához, mert ez csak az ismétlés. A lökdösődésről és a megjegyzésekről nem hallottam, utóbbi esetében meglepődést nem eredményez a tájékoztatás. Fel van vágva a gyerek nyelve, tudom, rajtam feni legtöbbször. Türelmet gyakorolva várom még mindig az új információt mi váltotta ki a hadakozást kettejük között és amikor megkapom nehéz eldönteni az arckifejezésem alapján hiszek-e az elmondottaknak vagy színtiszta hülyeségnek tartom az egészet. Megfogalmazódik bennem még egy kérdés, amit ha feltennék egyértelműen el tudnák mindketten dönteni melyik az igaz, de érzékelem a jobb oldalamon a szokásossal ellentétben nem látványosan fortyog Maureen. Végül a saját szememmel bizonyosodok meg róla, a mormogását, pedig meghallom. Képtelen vagyok kiigazodni rajta. Egyik pillanatban ilyen, a másikban olyan.
- Rendben, köszönöm a tájékoztatást és elnézést kérek a fiú orráért. Kérem tolmácsolja ezt a családjának is. – Persze, ne legyen belőle a szükségesnél nagyobb balhé. Oldalra tekintve sejtem ez a gesztus elmaradt, ezért is a nagy kuss. Többek között. - A jövőben nem fog előfordulni ilyen eset. Gondoskodom róla. Már csak azt szeretném tudni a büntetőmunkát hogyan kell letöltenie. Időben mikor? – Feltételezem sejthető miért vagyok rá kíváncsi. Veheti úgy Mr. Bouvier, hogy a nyakánál fogva rángatom be, ha otthon találom vagy alakíthatja a saját szájízére is a kimondatlan részleteket. A célom csak annyi együttműködőnek lásson. A valóságtól nem áll távol végső soron.
Többet nem fogok hozzáfűzni az esethez. Nem adok több okot arra bent tartózkodjunk az igazgatói irodában, így amint megkapom a választ hálásan biccentek, megismétlem az elnézést kérés körét és rövid, határozott kézfogással búcsúzkodom a férfitól. Az ajtót megtaláljunk, kikísérjük magunkat és visszahajtom a távozásunk után. A még mindig üres folyosóra a lányom után lépek ki. Méghozzá csendben. Nem szólok hozzá, kezdeményezek olyan beszélgetést, amit minden bizonnyal nem szeretne normálisan végigvinni és rohadtul nem vagyok abban a hangulatomban azt hallgassam. Megadom, amire vágyik. Nem kell beszéljünk, de egy pillanatra se higgye azt opció számára nem velem tartania a lakásra. Ott marad, tanul, pont. Hívhatja szobafogságnak is, aminek akarja, teljesen mindegy. Nevetségesnek érzem erre szükség van.
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Középiskolás
Kor :
17
Hozzászólások száma :
14
Reagok száma :
8
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
diák
Play by :
Sabrina Carpenter

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: chapter 2., Moe & Kev Csüt. 06 Dec. 2018, 08:53

Kevin & Maureen
Holy shit.
Égeti a bőrömet ez az egész szituáció. Csípős léként folyik le a torkomon mindaz, ami a két felnőtt között elhangzik, hogy aztán gombócba tömörülve telepedjen meg bennem. Fogalmam sincsen, hogy a dühtől, vagy a keserűségtől nehéz-e nyelnem. Talán mindkettő. Dühös vagyok, hogy ez az egész most már "otthonra" is kigyűrűzik, hogy apa tisztába kerül azzal, hogy idebent sem élek túlzottan szent életet. Jobban mondva ez fog neki lejönni, holott az igazság közel sem ez. És éppen ez az, ami miatt keserűség ver tanyát bennem. Mert én nem ilyen vagyok, mégis ilyennek fog látni, ilyennek állít be az igazgató, holott egyikük sincsen rohadtul sem tisztában azzal, mi áll a dolgok háttérében. Az pedig, hogy amiatt aggódom, apa vajon mit fog szólni mindehhez, hogy réves képet kap rólam, csak még dühösebbé tesz, mert baromira nem kellene azzal foglalkoznom, mit gondol rólam. Eddig sem érdekelt, eztán sem kellene, hogy érdekeljen. Az meg, hogy azért estem neki Blake-nek, mert ócsárolta apát, csak hab a tortán. Mi a fene van velem?
Menni akarok innen. Szabadulni ebből az egész szituációból, minél hamarabb túlesni a következményeken és úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Mert az sokkal egyszerűbb, mint szembenézni a kemény tényekkel.
- Feltétlenül tolmácsolom majd - bólint aprót Mr. Bouvier, habár magam sem tudom eldönteni, miként is áll a szituációhoz. Minden bizonnyal nincs túlságosan meggyőzve, habár értékeli, hogy a vele szemben ülő igyekszik, velem ellentétben. Talán apának sikerül egy jó pontot begyűjtenie. - Két héten keresztül az órák után fog segédkezni a téli bál előkészítésében. Várhatóan napi két-három órát, ennél biztosabbat nem tudok sajnos mondani, mindig változó, miként alakulnak a teendők. Jövő hét hétfőn lesz az első nap - apáról rám pillant, mintha csak nyomatékosítani akarná a szavait, de lerí az arcáról, hogy továbbra sem sikerült belopnom magam a szívébe. Pompás.
Amikor apa kezet nyújt és búcsúzkodik, már pattanok is fel, hogy mindennemű köszönés, vagy bocsánatkérés nélkül távozzak. Nem csináltam semmi rosszat, bármennyire is én lettem hibásnak beállítva, nem fogok hát bocsánatot kérni sem. A folyosón várok, amíg becsukódik mögöttünk az igazgatói ajtaja és minden mukkanás nélkül indulok meg apa oldalán. Tudom jól, hogy vele kell most menjek és hiába próbálkoznék, nem tágítana. Nem akarom tovább feszíteni a húrt. Nincs kedvem a civódásainkhoz, a nyelv köszörüléshez, egyszerűen csak túl fáradt vagyok és túlságosan rossz érzés ül a gyomromban. Nem kellemes olyan balhét elvinni, amiért nem is te vagy a hibás. És akkor még igyekezzek is azon, hogy megváltozzak. A nagy fenéket.
Azt azért értékelem, hogy nem kezd el kérdezősködni és nem feszegeti a témát. Az üres folyosókon csendben sétálunk hát végig a parkolóig és már egészen közel járunk a kocsihoz, amikor megszólal az óra végét jelző csengőszó. Innen már csak néhány pillanat, hogy az udvart elárasszák a fiatalok, de fogalmam sincsen, hányan látnak minket, mielőtt beszállunk az autóba. Nem is igazán érdekel. Mindenki tudja, hogy nem éppen egy átlagos családom van és ahogyan eddig is, úgy eztán is rajta leszek a céltáblájukon. Így jártam.
- Miért nem mondasz semmit? - csendesen szöknek a szavak az autóban, mikor már kikanyarodtunk a parkolóból és, ha apa sem töri meg semmivel sem a csendet. Nem is tudom, melyik lenne a jobb. Ha ilyen csendben robognánk a házig, vagy ha alapos fejmosást kapnék tőle. Ebben a szituációban azt hiszem, nincsen olyan, hogy "jobb".
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Civil
Kor :
38
Hozzászólások száma :
17
Reagok száma :
11
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
gondnok, ezermester
Play by :
Tom Hardy

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: chapter 2., Moe & Kev Csüt. 06 Dec. 2018, 16:25

Maureen & Kevin
'No' might make them angry, but it will make you free.
Egészen jól járt. Két héten át báli előkészületekkel foglalkozni? Mérföldekkel rosszabb büntetést is kiszabhattak volna rá. Iskola utáni tanítás vagy beteszik egy szombati napra reggel nyolctól délután háromig esszét írni, viszont nem kell ráemelnem a tekintetem, hogy tudjam mennyire nem érdekli mit kapott.
- Rendben. Köszönöm még egyszer és ott lesz a hétfői napon. – Az ígéret végénél felállok, hogy rövidre zárjam a találkozót egy kézrázással. Komolyan gondoltam, amit mondtam. Meg fog jelenni, az első alkalmat nem fogja kapásból ellógni és beszélek vele ne forduljon elő még egyszer egy ehhez hasonló eset, csak nem azonnal, főleg nem az iskola folyosóin. A székből történő felugrást szintén nem illetem külön szóval. Lehet túlzottan nem ütközik ki a vonásaimon, de rohadtul mérges vagyok. Konkrétan elegem van, hogy én vagyok az egyetlen, aki rá van kényszerítve üvegszilánkok között balettozzon és még maradéktalanul meg is teszi. Hagyom, hadd csinálja a dolgait és nagyjából beleszólásom sincs semmibe. Ez talán még beillene a klasszikusok közé, de az már kevésbé, hogy a tőlem telhetően ellátott feladataim után, egy szülői megbeszélés után is valószínűleg ugyanúgy áll hozzá az egészhez: velős elutasítással. Tudom nem így kellett volna történjenek a dolgok, de így alakult és sajnálom, de velem ragadtak. Tetszik vagy se neki.
Az egyik fiókban valahol meg kell lennie a hálóhoz tartozó kulcsnak. A lakásra érve előkotrom a biztonság kedvéért, ha ellenkezésbe kezd a mostani hangulatától eltérően. Eljutottam arra a pontra, hogy bezárom és ha ennyire utálni akar, akkor megadom rá az okot. Mason-nek meg írok sms-t ne lepődjön meg, ha csatatér hangjai szűrődnek ki a szobából. (Ha pedig a folyosóra vagy a szomszédba is áthallatszódik, erőt kell vennem magamon ne fojtsam meg.) Ő majd alszik a kanapén, én meg a földön…
Odabent nem nézelődök. Egyenesen előre tekintek és az autóhoz érve előveszem a slusszkulcsot. Legutoljára több, mint három évvel ezelőtt vezettem utoljára a Ford-ot, amit három napja vettem át a biztosítótól. Szoknom kell és nem, azért mert kijöttem a gyakorlatból. Indulás előtt a biztonsági öv felé bökök, ha nem kötötte volna be és csak azután nyomok rá a gázra. A halk szavú kérdésére nem számítok, meglep vele, de legfőként értetlenné tesz.
- Nem ez az, amit az elejétől fogva akartál? – Röviden odafordulok, majd vissza az útra. - Segíteni nem tudok, mert nem engeded, úgyhogy legalább nem idegesítelek. – Elfogadtam így van minden megmozdulásommal és sokáig én se fogok az árral szemben úszni. Nekem se megy. Ha kérdezem nem válaszol, nem beszél, mi marad? Jah, a fuvaros szerepe meg még a számlafizetőé, a kajaszállítóé. Azok nem mondanak semmit és most még örülök is neki, mert nem kell visszafognom magam, ha kussban vagyok.
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Középiskolás
Kor :
17
Hozzászólások száma :
14
Reagok száma :
8
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
diák
Play by :
Sabrina Carpenter

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: chapter 2., Moe & Kev Pént. 07 Dec. 2018, 13:38

Kevin & Maureen
Holy shit.
Puffoghatnék, hogy ez egyáltalán nem igazságos, harcolhatnék az igazamért, de mi értelme lenne? Véleményem szerint nem sok, mert az igazgató úrnak megvan a magam konkrét elképzelése mind rólam, mind Blake-ről és a megítélésén az sem sokat segít, hogy a mellettem ülő fél sem nyerte el túlságosan a szimpátiáját. Első ránézésre ítél, anélkül, hogy megpróbálna kicsit mélyebbre ásni és ez nem csak apa esetében, de az enyémben is igaz. Minden gond nélkül elhitte, hogy én voltam a felbujtó és Blake csak védekezett, pedig egyáltalán nem ismeri, micsoda felfuvalkodott hólyagról is van szó. Csak a helyzetemet rontanám, ha nekiállnék puffogni, mert kardoskodni, inkább csak csendben elfogadom, amit kaptam. Rosszabb is lehetett volna, igen, így viszont igazoltan maradhatok távol a családi fészektől.
- Köszönöm az együttműködését - toldja még meg a búcsúzkodását a kézfogást követően. Ugyan apa továbbra sem túl szimpatikus neki, de azt legalább értékeli, hogy nem száll szembe vele, merthogy balhéra készült már abban a pillanatban, hogy meglátta Mr. Millert.
Kifelé menet nem nézelődöm, a szekrényem útba esik, annyi időre állunk csak meg, míg összepakolok. Gyors mozdulatokkal hajigálom a könyveimet a táskámba, hogy aztán a vállamra kapjam, dolgom végeztével pedig becsapjam a szekrényajtót. A pántot markolászva haladok előre és a mindig olyan nagyon áhított csend ezúttal rosszul esik. Kellemetlenül telepszik meg kettőnk között és most az egyszer talán tényleg azt szeretném, hogy mondja el, mit gondol az egészről. Nem akarok mentegetőzni, nem is fogok előtte és önszántamból biztosan nem avatom be abba, hogy amit odabent hallott,kész őrültség volt. Azt sem tudom eldönteni, elhitte-e, amit Mr. Bouvier mondott, vagy sem. Az egész szituáció szokatlan és kellemetlen, mert ilyen helyzetbe sosem keveredtünk még. Régen jó kislány voltam, példás tanuló, remek magatartással és akkor elképzelhetetlennek tűnt, hogy kamaszodó fejjel majd fiúk orrát fogom betörni. Mondjuk akkor az is elképzelhetetlennek tűnt, hogy egyszer majd anya nélkül kell szembenézzek mindezzel.
A biztonsági öv alap nálam, így ár azelőtt becsatolom magam, hogy apában megszülethetne a jelzés gondolata. Néhány percig csendben gubbasztok mellette, aztán csak kibukik belőlem egy röpke kérdés.
- És akkor minden szó nélkül elfogadod és elkönyveled, ami történt? - nem provokálom, ezúttal semmi gúny, vagy pimaszság nincsen a szavaimban. Ugyanolyan halkan csendülnek, mint az előzőek.
- Nem engedem, mert nem a segítségedre lenne szükségem - mekkora hazugság, atyaég. Nagyon is szükségem lenne segítségre, csak tőle nem igazán vagyok képes elfogadni. - De ha megkérdeznéd, akkor mégis mire van szükségem.. nem tudnék rá válaszolni, szóval igazad van. Inkább hagyjuk ezt a beszélgetés dolgot - mellkasom előtt összefont karjaimmal szavak nélkül is jelzem, hogy újfent bezárkózom. Az ablakon való kitekintés csak még egyértelműbbé teszi a dolgokat. Így igazodjon ki rajtam... Olyasmire vágyom, amit már soha nem kaphatok meg, egy olyan apára vágyom, aki minden egyes behívás alkalmával egy kicsit megszűnt számomra létezni. Már nem kaphatom vissza és ezt az embert pedig, aki itt ül mellettem, fogalmam sincsen, miként vagy hogyan kezeljem. Inkább bezárkózom és nem hagyom, hogy segítsen, mert ez így jóval egyszerűbbnek tűnik, mert nem akarok megbirkózni a saját érzelmeimmel.
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Civil
Kor :
38
Hozzászólások száma :
17
Reagok száma :
11
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
gondnok, ezermester
Play by :
Tom Hardy

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: chapter 2., Moe & Kev Hétf. 10 Dec. 2018, 14:59

Maureen & Kevin
'No' might make them angry, but it will make you free.
A terepen és a börtönben is ugyanazon keresztül próbáltam meg visszanyerni a higgadtságomat. A csenden keresztül. Más, más helyzetek, lehetőségek, de ezt az egy módszert ismertem. Lecsendesíteni a körülöttem lévő zajt, kizárni a szükséges időre a külvilágot. Itt nehezebb, mert ilyenkor is oda kellene figyelni az emberekre. A folyosón közénk telepedő csend áldásos számomra. A megállásnál is csak egy biccentéssel veszem tudomásul az okot és mire az autóba érünk sikerül lecsillapítanom magamat olyannyira a tónusomba ne vegyüljön bele feszültség. Annyi se, mint amennyi esetleg az igazgatói irodában beleivódhatott. Azt hiszem sikerült. A másodjára is halk megszólalására alapozva erre tippelnék, de mindig is szar voltam ebben a játékban.
- Nem. – Nem kell gondolkodnom ahhoz rávágjam a határozott válaszomat. - Ismerem milyen az, amikor valakit provokálsz és tudom indokkal teszed. Szóval nem könyveltem el semmit, hiába nem tudom mi volt a dolgok hátterében. Behúztál. Biztos megérdemelte. – A vállát nem fogom biztatóan megpaskolni, ez érződik abból ahogy beszélek, de nem haragszom. Emiatt nem. Mindent a következmények tudatában tett és ha azok ellenére is megérte neki… annyi teendője van el kell járnia az előkészületekre, a többit magában gond nélkül lerendezi. Mondtam ez volt az első eset. Sokadiknál már megfordulna a fejemben másként álljak a dologhoz, de ha jelenleg ő is a legó, ami minden lépésemnél a talpam alá kerül, attól még a lányom és nem vagyok rossz véleménnyel róla.
A szemem sarkából ellenőrzöm az arcvonásait. Beszélgetést kezdeményezett, érdeklődött, most meg teljesen bezárja az ajtót maga mögött, amikor az eddig nonstop vágyott békén hagyását megadom neki. Vágjam tovább magam alatt a fát vagy mit kellene tennem? A kikívánkozó sóhajtásomat próbálom halkra venni és visszarántom az ingert, hogy végiggyűrjem a képemet. Beszélek az a baj, nem beszélek az a baj, amikor azt hiszem tudom mit szeretne és meg is adom neki, kiderül teljesen másra vágyik az adott pillanatban. Pokolian kevésnek érzem magam ehhez. Az anyjára lenne szüksége ami azt illeti nekem is, de akkor nem tartanánk itt, ha ez lehetséges lenne.
- Ha tudni fogod mire van, jelezd és rendben, ahogy szeretnéd. – Ráhagyom a döntést. Az autóban egyébként sem lenne a legjobb ötlet komolyabban belefolyni vagy bármilyen szinten faggatnom, vezetek. Könnyebb ezzel takaróznom, mint azzal és azt beismerni teljesen mindegynek érzem mit csinálok, sosem vezet jóra az esetében. Rosszabbá nem akarom tenni az egészet vagy ráerőltetni magam a szükségesnél jobban és ha az öccsének is az egyetlen ötlete az volt hagyjak neki teret, nem én leszek az, aki elkezdi kielemezni azt, akit évek óta nem látott, alig ismer.
- Boltból szükséged van valamire vagy nem kell megállnunk? – A harmadik opció, hogy lemegy egyedül, amit mondanom sem kell. A csend ezen a ponton válik kínosabbá számomra, a beszélgetésnek csúfolt képződmény után és a kérdés emiatt bukik ki belőlem. Női neszeszar, kaja, akármi. Jó, hogy ezek sorolásába nem kezdek bele.
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Középiskolás
Kor :
17
Hozzászólások száma :
14
Reagok száma :
8
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
diák
Play by :
Sabrina Carpenter

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: chapter 2., Moe & Kev Kedd 11 Dec. 2018, 19:03

Kevin & Maureen
Holy shit.
A határozott választ hallva enyhén szalad feljebb szemöldököm, ahogyan felé kapom a fejemet. Aztán rájövök, hogy a csodálkozás túlságosan kiül az arcomon és túl egyértelmű a dolog, így inkább rendezem vonásaimat és tekintetem apáról az előttünk lévő útra terelem. Nem azért csodálkozom, mert abban a hitben éltem, hogy egytől egyig minden szót bekajált, ami odabent elhangzott, sokkal inkább azon, hogy ennyire határozottan képes kijelenteni, hogy nem könyvelt el semmit. Valahol azért jól esik, ám akármilyen szentimentális érzetbe keveredtem az elmúlt néhány percben, a világért sem szeretném, ha ez kiülne az arcomra. Bár van egy tippem, hogy már olyan mindegy, ez pedig csak még kuszábbá teszi az amúgy sem túl egyszerű érzelmeimet a volán mögött ülővel kapcsolatosan.
- Megérdemelte - ennyi biztosítékot adok csupán, szavaimat immár az ablaknak címezve. A családomat sértegette, de arról nem kell tudnia, hogy tulajdonképpen az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor őt megemlítette. Én magam sem értem. És amíg nem sikerül magamban ezt rendbe tennem, egészen biztosan nem beszélek róla.
Vagyok jelenleg olyan állapotban, hogy képes legyek belegondolni, rohadtul nem lehet egyszerű velem. Egyik pillanatban ilyen vagyok, a másikban meg már olyan és ha a feje tetejére is állna, az sem lenne jó. Szívás. Pedig a magyarázat túlságosan is egyszerű: magam sem tudom, mitévő legyek. Semmi sem jó. Mert nem tudom, mi lenne a jó. Nem érzem magam kényelmesen egyetlen egy szituációban sem, ami apával kapcsolatos és nem szeretném közel engedni magamhoz, holott elképzelhető, hogy csak arra volna szükségem, hogy átöleljen és úgy igazán kisírhassam magam a vállán. Mint régen. Amikor elmaszatolta a könnyeimet az arcomon, amikor biztonságot ígérő karjaiba kapott. Hiányoznak azok az idők és pont emiatt olyan nehéz, mert tudom jól, hogy már semmi sem lehet olyan, mint régen volt.
- Amíg a múltba kapaszkodom, nem fogom tudni kitalálni - alig több suttogásnál a hangom és abban sem vagyok biztos, neki címeztem-e a szavakat, vagy csak szimplán kimondtam az egyértelmű következtetésemet. Érzem a torkomba gyűlő hatalmas gombócot, a szemem sarkában megülő könnycseppet szinte égetnek. Egy apró sóhajtással próbálom a könnyeket visszanyelni, a gombócot eltüntetni és a lelkem mélyén hálás vagyok a béna téma terelésért. Kínosnak kínos, de sokkal kevésbé gázabb, mintha elbőgtem volna magam a kocsiban.
- Nem kell megállnunk, mehetünk a lakásodhoz - nem tudom otthonnak nevezni, mert nem is érzem annak. Ha nagyon akarnám, egészen biztosan képes lennék annak érezni, de jelenleg nem megy. És fogalmam sincsen, menni fog-e valamikor egyáltalán.
 
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: chapter 2., Moe & Kev
Vissza az elejére Go down
 
chapter 2., Moe & Kev
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: 03. Montréal :: Ville-Marie-
Ugrás: