welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


Dance for the Devil [Aurora & Massimo]
avatar
Elit
Kor :
31
Hozzászólások száma :
8
Reagok száma :
3
Tartózkodási hely :
♚ Montreal ♚
Foglalkozás :
♚ szórakozóhely tehetős tulaja ♚
Play by :
♚ Jamie Dornan ♚

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Dance for the Devil [Aurora & Massimo] Vas. 02 Dec. 2018, 21:35
Dance for the Devil

Helyszín: Nightclub
Résztvevők: Aurora Mainz & Massimo Ranieri


*   *   *
Vissza az elejére Go down
avatar
Elit
Kor :
31
Hozzászólások száma :
8
Reagok száma :
3
Tartózkodási hely :
♚ Montreal ♚
Foglalkozás :
♚ szórakozóhely tehetős tulaja ♚
Play by :
♚ Jamie Dornan ♚

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Vadócnak Vas. 02 Dec. 2018, 21:36

Aurora & Massimo
Have you ever danced with the Devil in the pale moonlight?
Nem áltatom magam olyasmivel, hogy Aurora kitárt szívvel fog majd fogadni, amikor meglát, vagy éppen tárt karokkal, ha már ezzel a szóval éltem. Ugyanakkor, ahogyan körülnézek a vendégserege, nincs a leghaloványabb kétség sem merül fel bennem afelől, hogy javarészüket az efféle illembeli apróságok nem is érdeklik túlzottan. Az már sokkal inkább, hogy kiszemeltjük tárt lábakkal várja őket. Ilyen szempontból érdekes is megfigyelni az emberi tulajdonságokat, a mohóságot, a birtoklási vágyat, a bujaság egyre magasabbra csapó lángjait, melyek valósággal tükröződnek arckifejezésükön, lélektükreikben. Ebből a perpektívából nézve ez a hely és a benne lévők tökéletes reprezentációi annak, hogy vannak dolgok, az emberi lét egyes aspektusai, melyeken a materiális háttér, illetve az, hogy mely szociális körhöz tartozik az illető, nem változtatnak. Itt, eme szórakozóhely fedele alatt lényük lemeztelenedik, csupasz valójában élvezi az impulzusokat, melyekben részesül. S melyeket el is vár, méghozzá egyre nagyobb mértékben. Mohóság. Az ülőhelyemmel szemben kiszúrok egy férfit, amint rámarkol az asztala mellett elhaladó lány fenekére. Birtoklási vágy. Tőle nem is annyira messze a nálam fiatalabb srác, aki egy-két perccel ezelőttig még a pultnál állt a nála idősebb hölgy társaságában, most egy asztalnál ül vele. A kicsi, kerek asztal, rajta narancsfényű lámpával nem fedi el, sőt, ha lehetséges, a rájuk, az arcukra vetülő fény miatt rezdüléseik mintha reflektorfény célkeresztjébe kerülnek. A nő szeme csillog, a srác lelkesen magyaráz valamit, miközben vlla megmozdul és látni lehet, ahogy a perem alatt ujjai lassan a nő combjára kalandoznak, egyre tovább merészkedve térde fölött. A bujaság lángjai. Mind megtalálható, csak nyitva kell tartani hozzá a szemet, s az emberi való máris felfedi magát. Csúf? Nyilvánvalóan. De megvan a maga varázsa, ami nem is rejlik másban, mint abban, hogy ebben ködös, felszabadult tudatállapotban jelentéktelen aprósággá zsugorodik az, ki kicsoda. Csak vágyak maradnak. Bűnök, amik a kielégítésüket várják. Mocskos, viszont egyszerű. És a maga paradoxon jellegében, még talán letisztultnak is nevezhető.
Ha már letisztultság, a szimpla, kendőzetlen reakcióknál nincs is derűsebb élmény és ezt én sem söpröm a szőnyeg alá. Mi értelme is volna? Mulattatnak az első szavak, amik elhagyják ajkait, közvetlenül azután, hogy elméje megemészti, kivel is van dolga.
- Nos, egy alternatív dimenzióban meglehet, hogy komédiásként építettem fel egy karriert és annak a hullámai rezonáltak át a mi valóságunkba. - húzom széles mosolyra ajkaimat. Élvezem a helyzetet? Piszkosul. És kíváncsi is vagyok arra, vajon mennyire edzették meg az ilyen helyek, a táncosként eltöltött idő a türelmét, ezért jól láthatóan végigjáratom rajta pillantásomat, miközben befejezem a gondolatmenetet:
- A mi jelenünkbe. - nem, nem vetkőztetem le éppen a szememmel, de hagyom, hadd gondolja csak ezt. Hadd hordjon el a fejében mindenféle undorító féregnek, hadd higgyen pontosan olyannak, mint a kopaszodó ürgét a szembenlévő asztalnál, aki mostanra már egy másik lány hátsójának méretét próbálja izzadt tenyerével jobban feltérképezni, természetesen azzal áltatva magát, hogy ez csak egy ártatlan mozdulat, nem jelent semmit. Ki tudja, lehet, még akkor is ezzel csitítja majd bűntudatát, miközben tablettáknak köszönhető erekcióval dönget valakit, aki akár a lánya lehetne. Annyi még volt benne, hogy levette a gyűrűjét, de sokat nem számít, ujján ott látható annak lenyomata.
- Leginkább autóval, ahogy a legtöbben, gondolom. - vonom fel a szemöldökömet, pedig tudom pontosan, mire is gondol. Csak hát nem én lennék, ha nem húznám picit az időt és ezzel, reményeim szerint, az idegeit is. A nyílt őszinteség különben is unalmas. Ha csak úgy megkaphatná a kívánt válaszokat (vagy bérmit, amire vágyik) az ember, hol marad a kihívás? Az izgalom? Ilyen módon egy nyílegyenes út monotonitásában élnénk le életünket, mely két oldalán betonfallal határolt, hogy esélyünk se lehessen letérni a számunkra kijelölt sztrádáról. Ennél kevés ijesztőbb képet tudnék magam elé képzelni.
Némileg azért elhúzom a számat, mikor az asztalra csapja az üveget, elvégre egy élettelen tárgy mit tehet az ő frusztrációjáról? De mint mindig, el kell fogadni, hogy van szükséges rossz. Semmi sem lehet tökéletes. Illetve, lehet rá törekedni, hogy arra legyen és a következő kérdéstől meg is villannak szemeim, ahogyan a vadonban zajlódhat hasonló szcenárió ragadozó és préda között.
- Dönthetsz így, persze. - bólintok, nem fogom erőszakkal táncra bírni. A legszebb az egészben, hogy nincs rá szükség, éppen elegendőek hozzá a szavak. Különben sem kenyerem nők ellen fizikai bántalmatást alkalmazni. Talán megboldogult anyám nevelésének maradványa ez, talán az egyetlen pont sötét lelkemben, ami nem teljesen romlott.
- De kétlem, hogy az a főnöködnek nagyon tetszene és a monoklikat nyilván nehezen takarja el a smink, legyen bármilyen vastag is. - pillantok el mellette az említett főnök irányába, majd vissza őrá. Amolyan néma üzenet ez felé: "Jobban jársz a táncolással, hidd el."
Igen, határozottan jól szórakozok!
- Nem ragaszkodok rázáshoz. Lassúval is beérem. - nem rejtem el előle fölényes mosolyomat. Futólag végigpillantok az arcán, leginkább meglévő sérülés után kutatva, de ha van is ilyen, érti a dolgát az öltözőben. Mindenesetre, megvan bennem a csalódottság, aminek viszont már legcsekélyebb jelét sem mutatom. Azok után, amit átélt, egy részem remélte, hogy megfogadja a tanácsot, amit hátrahagytam. A csalódottság azonban nem egyenlő azzal, hogy ne látnék még lehetőségeket magam előtt. Ha így lenne, el sem jöttem volna.
Így aztán szótlanul, érdeklődve figyelem, ahogy közelebb lépdel, de néhány pillanatig még nem szólalok meg, bökése után sem. Hagyom fortyogni, kétségek között tekeregni magatehetetlenül bensőjét.
- Üzleti ügyben jöttem. A főnököd... - nézek végig rajta újra. - ... maradásra bírt.
Hazugság. Persze, hogy az. Méghozzá olyan, amivel azzal a szándékkal rukkolok elő, hogy kiérezze mögüle az igenlő választ, amit amúgy nem adnék meg. Miért? Mert túl egyszerű. Tehát nem az én stílusom. Nem látok túl nagy üzleti partnert a felettesében és lássuk be, ki volna akkora idióta, hogy egy sörhasú, beképzelt nyavalyásért egy ilyen helyen akarja tölteni az estéjét? Nem. A főnökét gondolatban már többféle módszerrel eltüntettem a térképről.
Aurora személyében viszont legalább egy érdekesség adódik számomra ezen a helyen.
Az átlátszó feleletem képében pedig még válaszoltam is neki, ha nem is úgy, ahogy ő hallani akarta, de már így is nagy teljesítmény részemről.
- Iszunk egyet, vagy inkább.... - a mondat befejezetlenül lóg a levegőben, szándékosan.
Gúnyos mosolyommal a már említett táncra utalok.
Miatta vagyok itt, de ha már úgyis ez a helyzet, miért használnánk az időt pusztán szavak szavak cserélésére, miközben különleges számot is láthatok tőle?
Nem mondom, kicsit csalódott oldalamat akarom ezzel kompenzálni és a magam rohadék módján, noha nem tudhatja, kitől kapta az üzenetet, felemlegetni vele a múlt egyik leckéjét:
Én mondtam, hogy élj okosabban!
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Szolgáltató
Kor :
25
Hozzászólások száma :
11
Reagok száma :
4
Foglalkozás :
táncos/tolvaj
Play by :
Selena Gomez

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dance for the Devil [Aurora & Massimo] Vas. 02 Dec. 2018, 22:32

to; Massimo
Nehezen indult el. Ez a nap azok közé tartozik, melyeken átbukdácsolni szeret az ember. Mikor éjszaka hazaért, sikeresen aludt fél órát, mielőtt órára indult volna. Még az egyetem berkein belül sem volt lehetősége arra, hogy pozitív energiával töltődjön fel. Néha már-már olyan érzés kerítette hatalmába a sodródó embertömegben, mintha a Walking Dead zombijainak jelmezes felvonulásán lenne jelen. Ebből szűrte le azt, hogy ez a nap bizony nem csak számára olyan, mintha az úthenger oda-vissza megjárta volna, gyengécske testét vagy háromszor.
Ez a nap borús, s bár szabadnapja lenne, de szerencsétlenségére valaki helyett ismét jelenése van. Nem panaszkodik sosem. Bár szerette volna ezt a munkaformát hátra hagyni, mikor pár évvel ezelőtt korábbi munkahelye tragikus körülmények között a földdel lett egyenlő, mégis itt van. Itt poshad a teste, itt száll ki belőle az életkedv hetente háromszor-négyszer. Innen hazaérve érzi mindig azt, hogy minimum egy órán át kell lemosnia magáról a ráragadt mocskot. Melyet általában csak képzel, hiszen ez a hely közel sem egy lepra terep. Sőt. Majdhogynem azt lehet feltételezni, hogy eléggé megszűrik a vendégeket. Ez pedig Aurorának nagyon is jól jön.
Könnyen tud valakit kiszemelni az áldozat szerepére, gyakorlatilag csak ezért nem bánja, hogy ma is itt áll talpig kikenve, alig pár órányi alvás után.
- Igazi, pakolós táskák vannak a szemeim alatt – mondom nevetve a mellettem készülődőnek, aki rám néz, s együtt érzően bólogat. Végül is, mindketten örülhetnek, hogy nem monoklikat kell elfedniük.. Emlékszik még arra, mikor éjjel-nappal kikenve kellett járkálnia, mert bizony az arca és a teste megmásíthatatlan bizonyítékai voltak annak, hogy nem a legszebben bánnak vele. Elveszi a mellette ülő elől a korrektort, s a szeme alá egy újabb adagot ken. Az itteniek közül talán Ő az egyetlen, akivel úgy igazán szót ért. Meg van olyan, mikor sikerül apró gesztusokkal is elérni a sikert a kommunikáció terén. Nem kell azt feltételezni, hogy barátok, mert ezen a téren kifejezetten kényes lányka, de mondjuk azt, hogyha a mellette ülő Lisa, elesne egy forgalmas úton, akkor őt előbb felsegítené, mint egy kis gyereket. Na és ezzel talán a gyerekekhez való viszonyát is eléggé jól sikerült leírni.
Utoljára néz még bele a tükörbe, ruháján is igazít egy picit, hogy az ne mutasson a kelleténél többet, majd elindul. Nem tudja, hogy ezen az estén mire kell számítani, hiszen ilyenkor általában a kényelmes ágya, védelmező ölelésében szendereg, így hát az öltözőből kiérve egyből keresi a főmukit, hogy az ugyan már irányítsa el valamerre. Meglepetésére pedig, az említett fickó éppen őt keresi. Figyelmesen végighallgatja a szentbeszédet, hogy bizony most, akivel találkozni fog az mennyire fontos és milyen magasságokba emelhetne itt mindenkit. Erre a tényre csak a szemeit forgatja meg, illetve egy fintort vág, aminek következménye az, hogy erősen karon ragadják és gyakorlatilag megfenyegetik. Ez pedig elég ahhoz, hogy az érdeklődése eléggé beinduljon. Mert potenciális áldozatot vél felfedezni magának, pedig még nem is látta a fickót.
Ahogy halad a megadott hely felé, gondolataiba mélyedve, egy kiégett, vén faszt képzel el, akit otthon az asszony semmibe sem vesz már, mert megpocakosodott. De, mivel a pénz nagyúr, ezért bizony még mellette van.. Egyre közelebb érve még azt is bemeséli magának, hogy pár szempilla rebegtetéssel eléri, hogy a kopaszodó, gazdag pocakos már ma éjszaka belé szeressen, ez pedig olyan magabiztosságot ad neki, hogy akár a világ leundorítóbb alakja is várhat rá. S mikor meglátja ki is az a VIP vendég.. rá kell jönnie, hogy végül is majdnem az vár rá.
- Hát ez biztosan csak egy kicseszett vicc lehet – emeli meg a fejét, melyet kissé oldalra dönt, s így bámul a férfira. Tekintetében ijedtség tükröződik. Lehet, hogy a szája nagy, s a testtartása sem arról árulkodik, hogy rettegne, de így van. Eddig olyan jól ment, senki nem szokott idejárni, hiszen kényesen figyel arra, hogy miféle közegből válogatja meg a barátait. Erre tessék. Egyetlen egy olyan alak a társaságban, akinek pénze van, s máris borul a kártyavár.
- Hogy kerülsz te ide? – csapja le végre a kezében lévő üveget, melyet negédesen nyomtak a kezébe, hogy márpedig ez igenis jár a vendégnek. Járna ám…egyenesen bele abba az önelégült arcba, mely éppen Őt mustrálja.
- Nem gondolod, hogy tényleg rázni fogom magamat itt neked, ugye? – sok megalázó szerep jutott már ki neki, de ez maga lenne a pokol. Nem is érti, hogy miért éppen őt küldték ide. Szemei lassan szűkülnek össze, válla felett elpillant, hogy tekintetével megkeresse azt, ki ide küldte. Mikor felfedezi a mocskos pofáját, leginkább a hányinger kerülgeti, főleg mikor azt az ocsmány, nesze neked kisanyám vigyort kapja tőle viszonzásul. Ezután fordítja fejét, lassan és megfontoltan néz az előtte ücsörgőre és úgy csillan meg a szeme, mintha megnyerte volna a főnyereményt.
- Várjunk csak.. Te… - s már lép is közelebb. Úgyse látnak rájuk, nyilvánvalóvá vált számára már az is, hogy ez nem lehet véletlen. Egész közel érkezik, még ahhoz is van bátorsága, hogy mutatóujjával megbökje a férfi mellkasát. – Volt pofád kutakodni utánam? – teszi fel a lehető legőszintébben a kérdését. Maga se tudja, hogy a hangjában csodálat vagy utálat cseng-e. Egyfelől megmelengetné a szívét, ha tényleg tett volna ilyet a férfi. Másfelől pedig.. A hideg futkos a hátán, mert az, hogy Massimo itt van, és megtalálta azt jelenti, hogy figyelmetlen lett. Úgy tűnik manapság már az sem elég, hogy középső nevét használja itt, túlságosan lekövethető lett.


 
Vissza az elejére Go down
avatar
Elit
Kor :
31
Hozzászólások száma :
8
Reagok száma :
3
Tartózkodási hely :
♚ Montreal ♚
Foglalkozás :
♚ szórakozóhely tehetős tulaja ♚
Play by :
♚ Jamie Dornan ♚

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dance for the Devil [Aurora & Massimo] Vas. 02 Dec. 2018, 23:54

Aurora & Massimo
Have you ever danced with the Devil in the pale moonlight?
Nem áltatom magam olyasmivel, hogy Aurora kitárt szívvel fog majd fogadni, amikor meglát, vagy éppen tárt karokkal, ha már ezzel a szóval éltem. Ugyanakkor, ahogyan körülnézek a vendégserege, nincs a leghaloványabb kétség sem merül fel bennem afelől, hogy javarészüket az efféle illembeli apróságok nem is érdeklik túlzottan. Az már sokkal inkább, hogy kiszemeltjük tárt lábakkal várja őket. Ilyen szempontból érdekes is megfigyelni az emberi tulajdonságokat, a mohóságot, a birtoklási vágyat, a bujaság egyre magasabbra csapó lángjait, melyek valósággal tükröződnek arckifejezésükön, lélektükreikben. Ebből a perpektívából nézve ez a hely és a benne lévők tökéletes reprezentációi annak, hogy vannak dolgok, az emberi lét egyes aspektusai, melyeken a materiális háttér, illetve az, hogy mely szociális körhöz tartozik az illető, nem változtatnak. Itt, eme szórakozóhely fedele alatt lényük lemeztelenedik, csupasz valójában élvezi az impulzusokat, melyekben részesül. S melyeket el is vár, méghozzá egyre nagyobb mértékben. Mohóság. Az ülőhelyemmel szemben kiszúrok egy férfit, amint rámarkol az asztala mellett elhaladó lány fenekére. Birtoklási vágy. Tőle nem is annyira messze a nálam fiatalabb srác, aki egy-két perccel ezelőttig még a pultnál állt a nála idősebb hölgy társaságában, most egy asztalnál ül vele. A kicsi, kerek asztal, rajta narancsfényű lámpával nem fedi el, sőt, ha lehetséges, a rájuk, az arcukra vetülő fény miatt rezdüléseik mintha reflektorfény célkeresztjébe kerülnek. A nő szeme csillog, a srác lelkesen magyaráz valamit, miközben vlla megmozdul és látni lehet, ahogy a perem alatt ujjai lassan a nő combjára kalandoznak, egyre tovább merészkedve térde fölött. A bujaság lángjai. Mind megtalálható, csak nyitva kell tartani hozzá a szemet, s az emberi való máris felfedi magát. Csúf? Nyilvánvalóan. De megvan a maga varázsa, ami nem is rejlik másban, mint abban, hogy ebben ködös, felszabadult tudatállapotban jelentéktelen aprósággá zsugorodik az, ki kicsoda. Csak vágyak maradnak. Bűnök, amik a kielégítésüket várják. Mocskos, viszont egyszerű. És a maga paradoxon jellegében, még talán letisztultnak is nevezhető.
Ha már letisztultság, a szimpla, kendőzetlen reakcióknál nincs is derűsebb élmény és ezt én sem söpröm a szőnyeg alá. Mi értelme is volna? Mulattatnak az első szavak, amik elhagyják ajkait, közvetlenül azután, hogy elméje megemészti, kivel is van dolga.
- Nos, egy alternatív dimenzióban meglehet, hogy komédiásként építettem fel egy karriert és annak a hullámai rezonáltak át a mi valóságunkba. - húzom széles mosolyra ajkaimat. Élvezem a helyzetet? Piszkosul. És kíváncsi is vagyok arra, vajon mennyire edzették meg az ilyen helyek, a táncosként eltöltött idő a türelmét, ezért jól láthatóan végigjáratom rajta pillantásomat, miközben befejezem a gondolatmenetet:
- A mi jelenünkbe. - nem, nem vetkőztetem le éppen a szememmel, de hagyom, hadd gondolja csak ezt. Hadd hordjon el a fejében mindenféle undorító féregnek, hadd higgyen pontosan olyannak, mint a kopaszodó ürgét a szembenlévő asztalnál, aki mostanra már egy másik lány hátsójának méretét próbálja izzadt tenyerével jobban feltérképezni, természetesen azzal áltatva magát, hogy ez csak egy ártatlan mozdulat, nem jelent semmit. Ki tudja, lehet, még akkor is ezzel csitítja majd bűntudatát, miközben tablettáknak köszönhető erekcióval dönget valakit, aki akár a lánya lehetne. Annyi még volt benne, hogy levette a gyűrűjét, de sokat nem számít, ujján ott látható annak lenyomata.
- Leginkább autóval, ahogy a legtöbben, gondolom. - vonom fel a szemöldökömet, pedig tudom pontosan, mire is gondol. Csak hát nem én lennék, ha nem húznám picit az időt és ezzel, reményeim szerint, az idegeit is. A nyílt őszinteség különben is unalmas. Ha csak úgy megkaphatná a kívánt válaszokat (vagy bérmit, amire vágyik) az ember, hol marad a kihívás? Az izgalom? Ilyen módon egy nyílegyenes út monotonitásában élnénk le életünket, mely két oldalán betonfallal határolt, hogy esélyünk se lehessen letérni a számunkra kijelölt sztrádáról. Ennél kevés ijesztőbb képet tudnék magam elé képzelni.
Némileg azért elhúzom a számat, mikor az asztalra csapja az üveget, elvégre egy élettelen tárgy mit tehet az ő frusztrációjáról? De mint mindig, el kell fogadni, hogy van szükséges rossz. Semmi sem lehet tökéletes. Illetve, lehet rá törekedni, hogy arra legyen és a következő kérdéstől meg is villannak szemeim, ahogyan a vadonban zajlódhat hasonló szcenárió ragadozó és préda között.
- Dönthetsz így, persze. - bólintok, nem fogom erőszakkal táncra bírni. A legszebb az egészben, hogy nincs rá szükség, éppen elegendőek hozzá a szavak. Különben sem kenyerem nők ellen fizikai bántalmatást alkalmazni. Talán megboldogult anyám nevelésének maradványa ez, talán az egyetlen pont sötét lelkemben, ami nem teljesen romlott.
- De kétlem, hogy az a főnöködnek nagyon tetszene és a monoklikat nyilván nehezen takarja el a smink, legyen bármilyen vastag is. - pillantok el mellette az említett főnök irányába, majd vissza őrá. Amolyan néma üzenet ez felé: "Jobban jársz a táncolással, hidd el."
Igen, határozottan jól szórakozok!
- Nem ragaszkodok rázáshoz. Lassúval is beérem. - nem rejtem el előle fölényes mosolyomat. Futólag végigpillantok az arcán, leginkább meglévő sérülés után kutatva, de ha van is ilyen, érti a dolgát az öltözőben. Mindenesetre, megvan bennem a csalódottság, aminek viszont már legcsekélyebb jelét sem mutatom. Azok után, amit átélt, egy részem remélte, hogy megfogadja a tanácsot, amit hátrahagytam. A csalódottság azonban nem egyenlő azzal, hogy ne látnék még lehetőségeket magam előtt. Ha így lenne, el sem jöttem volna.
Így aztán szótlanul, érdeklődve figyelem, ahogy közelebb lépdel, de néhány pillanatig még nem szólalok meg, bökése után sem. Hagyom fortyogni, kétségek között tekeregni magatehetetlenül bensőjét.
- Üzleti ügyben jöttem. A főnököd... - nézek végig rajta újra. - ... maradásra bírt.
Hazugság. Persze, hogy az. Méghozzá olyan, amivel azzal a szándékkal rukkolok elő, hogy kiérezze mögüle az igenlő választ, amit amúgy nem adnék meg. Miért? Mert túl egyszerű. Tehát nem az én stílusom. Nem látok túl nagy üzleti partnert a felettesében és lássuk be, ki volna akkora idióta, hogy egy sörhasú, beképzelt nyavalyásért egy ilyen helyen akarja tölteni az estéjét? Nem. A főnökét gondolatban már többféle módszerrel eltüntettem a térképről.
Aurora személyében viszont legalább egy érdekesség adódik számomra ezen a helyen.
Az átlátszó feleletem képében pedig még válaszoltam is neki, ha nem is úgy, ahogy ő hallani akarta, de már így is nagy teljesítmény részemről.
- Iszunk egyet, vagy inkább.... - a mondat befejezetlenül lóg a levegőben, szándékosan.
Gúnyos mosolyommal a már említett táncra utalok.
Miatta vagyok itt, de ha már úgyis ez a helyzet, miért használnánk az időt pusztán szavak szavak cserélésére, miközben különleges számot is láthatok tőle?
Nem mondom, kicsit csalódott oldalamat akarom ezzel kompenzálni és a magam rohadék módján, noha nem tudhatja, kitől kapta az üzenetet, felemlegetni vele a múlt egyik leckéjét:
Én mondtam, hogy élj okosabban!
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Szolgáltató
Kor :
25
Hozzászólások száma :
11
Reagok száma :
4
Foglalkozás :
táncos/tolvaj
Play by :
Selena Gomez

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dance for the Devil [Aurora & Massimo] Hétf. 03 Dec. 2018, 16:50

to; Massimo
Komédiás.. Ez az egész helyzet egy komédia, melyen a feljebb valók biztosan nagyon jót nevetnek. Bár egyesek úgy vélik, hogy ha részesei vagyunk a dolognak, akkor az inkább tragédia. S ő pontosan ennek éli meg ezt az egészet. Közönyösen nézi a másikat, aki éppen szemügyre veszi. Hirtelen eszébe jut az, hogy olcsó kis cédaként elkezd vonaglani, meg kelletni magát, hogy az élmény teljes lehessen a másik fél számára, de az önbecsülése nem engedi. Még, ha az napról napra is megcsappan, hiszen beletörődött a helyzetébe. Sőt, talán még lejjebb van, mint annak idején.
- Úgy érzékelem bevehettél valami bogyót, amitől úgy érzékeled, hogy ma este Stand Upos vagy – igazán nincs is ezen meglepve. Sokszor elképzelte már azt a helyzetet, amikor valaki az ismeretségi köréből, véletlenül betéved ide. Azért gondolta véletlennek ezt a dolgot, mert kényesen figyelt arra, hogy a „barátai” ne tartozzanak olyan környezetbe, melynek köszönhetően idevetemednének. Aztán persze jött Ő. Emlékszik a legelső találkozásra. Először azt gondolta róla, hogy micsoda megnyerő, hiszen csak a külsőségekre tudott alapozni. Talán egyetlen egy rövidke pillanatig még azt is hitte, hogy jóban lesznek, aztán Massimo megszólalt és szépen ledöntött minden ilyen tévképzetet.  Körülbelül fél órával azután, hogy bemutatkoztak már tudta, hogy soha nem lesznek barátok, végtére is, miért akarna egy magafajta egy olyannal vegyülni, mint Ő? Maximum egymás szapulása lehetne jó alap, arra meg nem is mindig van energiája.
- Inkább elviselem az ütéseket, még kórházban is kikötök, minthogy neked riszáljam magam – s ezzel mindent elmond a helyzetről. Igen, annyira megalázónak érezné azt, hogy neki táncoljon, hogy inkább még elviselné azt is, hogy kést szúrjanak belé.
- Bár hozzáteszem, hogy ezen a helyen nem alkalmaznak ilyesmit – ezért van még itt, nem pedig máshol. Saját bőrén tapasztalta már azt, hogy milyen egy olyan főnöknek dolgozni, aki azt hiszi, hogyha veri az alkalmazottait, azok bizony jobban produkálnak. Badarság. Egy ideid lehetséges, hogy fejlődő tendenciát mutat be az, kit gyakorta vertek, de aztán egyszer csak jön a szakadék, amelybe úgy kezd el zuhanni, hogy nincs, ami megállítsa. Neki sem a magasságokban szárnyalás, sem pedig a zuhanás nem volt meg, mert megvan a magához való esze, még ha ezt sokan nem is látják benne.
- Mellesleg, neked meg nem mindegy, hogy monoklim van-e avagy nincs? Legalább lenne még valami, amin gúnyolódhatsz – úgy ismerte meg a másikat, aki minden alkalmat megragad arra, hogy belőle hülyét csináljon. Gyakorta tesz megjegyzéseket rá, nem kíméli a haját, az arcát, az alakját, ha úgy van a ruháját sem. Mellé még ez is becsatlakozik, hogy Massimo azt sem rest éreztetni, hogy mekkora különbség is van közöttük társadalmilag. Talán ezzel tudja leginkább feldühíteni a lányt.
- Ühüm.. üzleti ügy… – megforgatja a szemeit, inkább nem megy bele a fejtegetésbe, hogy ez miért is hangzik túlságosan abszurdnak. A főnök egy majom, ha úgy tetszik nevezhetjük gerinctelen fasznak is, akinek az agya maximum a nagylábujjában van. Bár az is kétséges, hogy arra felé rejtőzne bármi a gombán kívül. – S adtál le neki valami paramétert, hogy mire vágysz? – szökken fel a szemöldöke. Valahogy nem tudja elhinni, hogy a véletlen műve lenne, hogy éppen neki kellett idejönni. Bár csalódna, ha tényleg „rendelést” adott volna le a férfi. Valahogy nem igazán élet benne az a kép, hogy ilyen helyeken keresgéli a szórakozást, ennél sokkal nagyzolóbbnak véli.
A túlzott közelségből végül kiszakad, mikor észhez tér, hogy csak nem kellene ennyire belemászni a másik arcába, legalábbis nem itt. Felegyenesedik, hátát neki dönti a férfival szemben lévő asztalnak, s kérdését meghallva, inkább úgy dönt jobb helyet foglalni.
- Vagy? – kerekednek el a szemei. – Nézd Massimo, ha egy olyan táncra vágysz, ami kielégíti a piszkos kis vágyaidat, akkor bizony nem a megfelelő lánykát kívántad ide a lehető legőszintébben beszél, lábait, bokánál keresztezi és felső testével kissé előre dől. Választhatná a hivatásos kurvák és prostik áldásos, csábítási technikáját, mely abból állna jelen esetben, hogy terpeszt, s még a cickóit is megemeli, de ebben a testhelyzetben is, éppen ugyanannyit mutat.. Csak nem akkora ribi.
- Szóval, vagy beéred, hogy iszunk.. vagy mindjárt ideküldök magam helyett valakit, aki mellbedobással eléri, hogy eleget tejelj – vigyorodik el gúnyosan. Ő nem az a fajta, aki bármit megtesz azért, hogy pénzhez jusson. Legalábbis nem ezen a helyen. Vannak határai, amiket soha nem lépne át. Nem hivatásos, ez a hely alapból nem arra van kiélezve, de itt is, mint mindenhol vannak olyanok, akik több mindent bevállalnak.. Ha Massimo erre vágyik, hát szívesen küld valakit, bár azt nem garantálja, hogy nem lesz fertőzött a hölgyemény..


 
Vissza az elejére Go down
avatar
Elit
Kor :
31
Hozzászólások száma :
8
Reagok száma :
3
Tartózkodási hely :
♚ Montreal ♚
Foglalkozás :
♚ szórakozóhely tehetős tulaja ♚
Play by :
♚ Jamie Dornan ♚

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dance for the Devil [Aurora & Massimo] Kedd 04 Dec. 2018, 13:07

Aurora & Massimo
Have you ever danced with the Devil in the pale moonlight?
Negédes mosolyom töretlennek bizonyul, még a csípősnek szánt megjegyzése után is, mi több, még szélesedik is egy kicsit. Kis naiv. Jobban meg kellene magát erőltetnie, ha rajtam akarna fogást találni. De nem tagadhatom, hogy részben talán ezért is élvezem annyira a helyzetet, mert tudom, hogy már akkor nyertem, amikor a főnöke jó vendéglátó módjára leültetett ebbe az elkülönített részbe. Aurora pedig még csak nem is sejti, hogy mondjon vagy tegyen bármit, ebben a szituációban ő a sarokba szorított példa és próbálkozásai úgy fognak lepattogni, mint megszilárdult víz a háztetők cserepeiről jégeső idején.
- Az nem tenne túl jót egy olyan agynak, amelyiknek üzletet kell fenntartania és egyes személyeken kell rajta tartsa a szemét. Úgyhogy nem, a bogyókat inkább a drogosokra hagyom, hadd éljenek csak a függőségüknek, amíg a szervezetük fel nem mondja a szolgálatot és a természet megszabadul egy szánalmas élettől. - meglehet, hogy keménynek, ítélkezőnek hatnak a szavaim, de sosem kedveltem igazán az emberek ezen csoportját és nem is tartom sokra őket, mindegy, milyen okból kifolyólag jutottak el odáig, hogy anyaghoz nyúlnak. A függőségük miatt megbízhatatlanok és sok esetben kiszámíthatatlanok is. Próbáld csak meg egy lecsúszott csótánytól elvenni a fecskendőt és meglátod, hamarabb kapcsol harci üzemmódba, mint egy ragadozó fenevad a szavanna pusztáin. Sajnálom-e őket? A legkevésbé sem. Állapotuk nem több, mint önnön gyengeségük fizikai megnyilvánulása. Az ostobák ahelyett, hogy erőnek erejével magukért harcolnának, inkább olyan mérget juttatnak a vénáikba, ami ha egyszer az érrendszerükbe a jut, a szervezetük majd egyre többet és többet követel belőle, észre sem véve, hogy töretlen magabiztossággal hajtják tulajdonosukat a koporsó felé.
Meg is érdemlik.
- Biztos megbízol benne ennyire? - vonom fel a szemöldökömet, majd gunyoros félmosolyra húzódott ajkakkal még hozzáteszem: - Eddig se volt kétségem afelől, hogy ostoba vagy, de azért ez még tőled is meglepő lépés volna. - tekintetem ezután, a reakcióját ki sem várva, elszakad róla és helyette a főnökére irányul, aki éppen jókedélyűen beszélget valami nyakkendős, őszhajú alakkal. Minden bizonnyal olyasvalakivel, akiben újabb pénzforrást remél, meg talán egy kis feljebb lépést is a társadalmi ranglétrán.
Szerencsétlen hülyének fogalma sincs arról, hogy nemhogy alul lenne, de még helye sincs semmiféle hierarchiarendszerben. Ő nem több, mint a legolcsóbb alkatrész egy gépezetben. Ha elhasználódik, az ember könnyen kicseréli, majd a régit kidobja a kukába és öt perccel később már nem is emlékszik rá. Mindenesetre szemléltetésnek most tökéletes lesz, ezért fejemmel finoman felé bökök, még azelőtt, hogy felkaphatná a vizet az intelligenciájára tett megjegyzésem miatt, jelezve, hogy dühöngés helyett csak hallgasson végig. Utána még mindig lesz ideje hisztériázni és játszani a sértődött, durcás kislányt, ha annyira akarja.
- Szerinted ő különb bármelyik drogosnál? És most ne tárgyi vagy metódusbeli apróságokra gondolj. - teszem még hozzá gyorsan, mielőtt a módszereket felhozva kötne bele az elméletembe. - Az ürge minden szervét átjárja a becsvágy és a kapzsiság mérge. A pénz az ő függősége. - le se veszem a szemem a féregről, miközben beszélek.
- Persze, talán sosem láttál zsebkést, mint egy utcai, lezüllött függőnél, aki a saját anyját felvágná egy újabb szippantásért, a kiéhezettebbek még az említett rokon kibelezett hullájáról is képesek lennének felküldeni a csíkot. - minek finomkodjak? Az élet sem teszi senkivel. Nem simogatja anyai kézzel senki arcát. A pondrók meg úgyis csak pondrók maradnak, szépíteni ezt olyan lenne, mint a járdán hagyott kutyaszart csokoládékülönlegességnek eladni.
- De tényleg meg vagy róla győződve, hogy nem fordulna az ökleinél keményebb módszerekhez, amint azt érzi, hogy veszélyezteted a bevételét? - fordítom el ezzel fejem, hogy tekintetem visszatérhessen őrá. Lehet, hogy berendezkedésileg nem vagyunk éppenséggel egyazon szinten, enyhén szólva, de azt felesleges időpazarlás volna állítanom, hogy nem kellemesebb látvány a szemnek a főnökénél.
Nem várok választ, nem igazán. Szerintem érti annyira a lényeget, hogy a hanglejtésemből kiérezze, költői volt a kérdés.
- Még mindig azt mondom, a tánccal jobban járnál, mint az ő "irgalmával". - hangsúlyozom ki erősen megnyomva az utolsó szót, hogy érezhesse benne a keserű iróniát.
- Van rosszabb, mint egy kórház, hidd el! Még a halálnál is. - különösen akkor, ha az ember tisztában van azzal, hogyan törjön meg valakit és nem csak fizikálisan. Ezt viszont már nem teszem hozzá hangosan, a fantáziájára, vagy épp fantáziátlanságára bízom a dolgot.
- Kérlek, ne tulajdoníts magadnak ekkora jelentőséget! Ha olyasmire vágynék, amire most te utalgatsz, nem egy ilyen helyen tölteném az estémet. Nem mintha a vadóc jellemed nem volna szórakoztató, és biztos vagyok benne, hogy a karmaidat az ágyban is jól tudnád alkalmazni, nem ezért vagyok itt. - azzal az üveget kinyitva magamnak is és neki is töltök egy italt.
- Merő feltételezésként... ha azt mondanám, volna jobb hely ennél a lebujnál, ahol dolgozhatsz, fontolóra vennéd? - nyújtom felé a poharát, immáron olyan mosollyal ajkaim szegletében, ami kivételesen mellőzi a gúnyt és a lenézést.
Mint mondtam.. üzleti ügyben jöttem és nem is volt hazugság, csupán az a része, hogy a főnökével lenne dolgom. Hogy van-e benne személyes elfogultság?
Persze.
De ez történik, ha az ül veled szemben, akit kimentettél egy leszámolásból.
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Szolgáltató
Kor :
25
Hozzászólások száma :
11
Reagok száma :
4
Foglalkozás :
táncos/tolvaj
Play by :
Selena Gomez

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dance for the Devil [Aurora & Massimo] Kedd 04 Dec. 2018, 14:45

to; Massimo
- Ennyire nem érted? Ostobának nevezel, azért mert nem fogod fel, hogy inkább választanék bármiféle kínzást, megalázást, akármit, minthogy neked lejtsek? – kissé megemeli a hangját. Tisztában vele, hogy nem tehetne ilyesmit, de ez érdekli most a legkevésbé. – Massimo, ez nem az ostobaságról szól. Ez arról szól, hogy neked nem akarok semmit sem megtenni, nem szeretném kelletni magamat, mint egy olcsó ribanc, még ha ezen a helyen annak is tűnök – az elvek mindenkit éltetnek, persze firtathatjuk azt, hogy valakinek, aki ilyesmi helyesen dolgozik, ugyan miféle elvei lehetnének..de neki igenis vannak.
Volt már olyan, hogy rá akarták venni némi kis pluszra, persze kapott érte nem is kevéske pénz többlet ígéretet, de ő aztán nem ment bele. Egyszerűen nincsen gusztusa az ilyesmihez, s bár a testéből „él”, vannak olyan határok, amiket soha nem lépne át. Az egyik ilyen az, hogy közelebbi ismerőnek, szeresse őt, utálja, vesse meg, bármi.. , nem táncol. Mert reggelente így is nehezen néz a tükörbe, azután pedig még nehezebben tenné meg.
Hallgatja a férfi szavait, de nem néz hátra az említett személy felé. Nem hisz a tündérmesékben, tudja jól, hogy az ilyen helyet vezetők mindegyike egy kutya. Nyilván csak arra tud építeni, amit eddig tapasztalt. Eddig senki nem kapott egyetlen egy nyakast sem, azért mert visszautasított egy ficsúrt. Lassan fordul vissza Massimo felé és jól feltérképezi magának, aztán leesik neki. Ő éppen az a ficsúr, aki miatt ezen a helyen bárki, bármit kaphat. Egy kis ejjnyebejjnyét, egy pofont, hajtépést, kést.. Bármi kitelne a főnökből, amit bevet, azért, hogy ezt a fickót elkapja és maga mellett tudhassa. Ez pedig eléggé elkeserítő, Aurora helyzetét nézve biztosan.
- Nézd én tudom, hogy az ilyen helyeken dolgozó lányok eléggé kiszolgáltatottak, s nem mernek védekezőn fellépni, vagy ha megtörtént a baj, akkor kiállni magukért – kezd bele a védekezésbe, bár gyakorlatilag már az első pár szó után, tudja jól hogy ebből megint csak egy kiadós fejmosás lesz, nem áll meg.
- S nevethetsz majd ezen, de tényleg, hidd el, már nem az vagyok, aki engedi, hogy úgy bánjanak vele – az úgy szónál nyel egyet. Kapott már hideget, meleget és minden egyebet, megtapasztalta a saját bőrén, hogy hova lehet lesüllyedni, s még egyszer nem akarja megtapasztalni
- Ezen a helyen, egyetlenegy, magát feljebb valónak gondoló barom sem különb a drogosoknál vagy az alkoholistáknál – sziszegi végül fogai között, arca pedig közben nem rezdül.
- Nézz körbe, az egyik asztalnál ül egy kivénhedt, kangörcsben szenvedő, pocakos fasz, aki minden este idejön, mert otthon az asszonytól nem kap meg semmit – hátra se kell néznie, tudja nagyon jól, hogy az ürge hol ül. – Mindig a legolcsóbbat kéri mindenből, de elvárja, hogy az általa kiszemelt, csak az Ő kívánságait lesse. Volt már olyan, hogy képes volt balhét csinálni, mert a lányka, akiért éppen akkor odavolt, másra mert nézni – elfintorodik. Nem szereti az ilyesfajta birtoklási vágyat, főleg egy ilyen „szakmában” nem. – Meg is sebesítette a lányt, s még se lett kidobva.. Miért? Mert az a gerinctelen fasz, akivel te tárgyalgatsz ennyire pénzéhes – ezzel kívánja megválaszolni az, hogy biztos-e abban, hogy mi várhat rá. Nem az, sosem tudhatja, hogy miféle következményekkel járhat az, ha ellent mond, de nem érdekli. S ettől ítélkezhet felette a férfi, nevezheti butácskának, attól még ő tudja magáról, hogy sokkalta rafináltabb és életrevalóbb, mint azt másik valaha is gondolná.
- Van itt késelő, drogos, alkoholista, ők egy külön szekció, gyakorlatilag a lányok kő-papír-ollóval döntik el, hogy éppen melyikük menjen oda hozzájuk. Vannak itt közép kategóriások, akiken egy-egy ruhadarab kerül többe, hogy fellengzősek legyenek.. Ők legalább nem bűzlenek és nem bántanak senkit. Vannak újgazdagok, akik egyszer-egyszer jönnek be, hogy megmutassák kik ők.. Meg vagytok Ti.. – sóhajt. Massimo egyik kategóriába sem tartozik bele, legalábbis nem akarja azok közé sorolni, akiket kielemzett. Legtöbbször utálja ezt a fickót, sőt… a pokolba kívánja, de mégsem hiszi annyira kicsinyes és gyökér embernek, mint azokat, akik nap, mint nap megfordulnak itt. Ezt pedig veheti még bóknak is a férfi.
- Kérlek ne beszélj úgy, mintha ismernél – dönti meg kissé oldalra a fejét. – Úgy ítélkezel felettem, mintha bármit is tudnál rólam a felszínen kívül – folytatja tovább úgy, hogy közben le sem veszi a tekintetét a másikról. – Minden egyes alkalommal megvetsz, megalázol és a sárba tiporsz, most is itt élezed rajtam a nyelvedet. Szükséged van ehhez a mindennapi túlélésben, vagy mi? – megereszt egy gúnyoros mosolyt. Tudja jól, hogy Massimo ellen, akármivel is próbálkozna, esélye sincsen. Minden egyes alkalommal hadakozik, meggondolatlanul fröcsög neki szavakat, a férfi pedig könnyedén lepergeti magáról az egészet, mintha csak egy vízcsepp folyna végig egy vízlepergetős anyagon. Erre gyakorlatilag a legelső találkozásuk alkalmával rájött, körülbelül az ötödik szó után, ami elhagyta a másik száját. Hihetetlen, hogy azóta még mindig nem nyírták ki egymást, vagy legalábbis a nő nem jutott még a holtak sorsára.. Mert Ő maga aligha tudna ártani a férfinak, s ez nem csak azért van, mert gyengébb nála.. ez annál sokkal mélyebben gyökeredzik.
- Nem csak ostoba vagyok, de jelentéktelen is. Ó kérlek, mesélj még – kiragadja a negatívumot, nyilván. A többire már ügyet sem vet. Nem ugrik rá arra, hogy az ágyban miféle köröket tudnának lefutni. Biztos benne, hogy egyetlen egy körre nagyon jó buli lenne, de köszöni, nem kéri. Miért? Mert nem szereti az ilyenfajta embereket. Massimora csak rá kell nézni. Egy nőnél akármikor eléri azt, amit akar, minden ujjára jut legalább kettő maca, aki csak lesi minden kívánságát. Ő pedig csak kihasználja, megveti őket. Biztos vannak olyanok, kik erre a szerepkörre vágynak, de Aurora nem tartozik közéjük. Nem akar a századik cicababa címében tündökölni, egy úrificsúr oldalán, még fél óra erejéig sem.
- Nem tervezem itt leélni az életemet – ezzel válaszol a kérdésre. Kissé gyanúsan méregeti a másikat, nem nézi ki belőle, hogy jobb sorsot akarna számára, így nem érti, minek mennek bele ebbe a témába, de ha már így történt.. - Amúgy is, ez mondjuk úgy, hogy másodállás – mondjuk. Egyetlen egy célt szolgál, de azt nem feltétlenül kívánja a másik orrára kötni, főleg, hogy akár Massimoból is lehetne egy potenciális áldozat. Majd be is dobja a következő találkán a nevét, hátha valaki lesz olyan ostoba, hogy meginduljon a nagy és sérthetetlen Ranieri klánnal szemben.
Értetlenségének tárgyára viszont direkt nem kérdez rá. Egy okos és rafinált ember ül vele szemben, ő ezzel teljesen tisztában van. Ezért is biztos benne, hogy van valami a tarsolyában, amit csak érdekesen kezd el felvezetni, de biztosan van benne egy hatalmas csattanó, mellyel újfent padlóra küldheti a nőt.. S igazság szerint, kifejezetten várja, hogy mivel is akarja most őt kábítani a másik.

Vissza az elejére Go down
avatar
Elit
Kor :
31
Hozzászólások száma :
8
Reagok száma :
3
Tartózkodási hely :
♚ Montreal ♚
Foglalkozás :
♚ szórakozóhely tehetős tulaja ♚
Play by :
♚ Jamie Dornan ♚

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dance for the Devil [Aurora & Massimo] Szer. 05 Dec. 2018, 22:15

Aurora & Massimo
Have you ever danced with the Devil in the pale moonlight?
A mosoly lassan elpárolog az arcomról és a helyét átadja a komolyságnak vagy inkább még ideillőbb volna azt mondanom, a komorságnak, miközben az emelt hangszínű reakcióját hallgatom. Van-e bennem harag? Egy csepp sem. Inkább csak csalódottság, mert az idegességgel teli szavaiból azt veszem ki, hogy nem értette meg, mire próbálok utalni. Amolyan sértett önérzetet tapasztalok a részéről, márpedig olyan világban él, ahol ezt messze nem biztos, hogy megengedheti magának, ha pedig mégis annyira ragaszkodik a normáihoz, amivel a szememben a legkisebb probléma sincs, akkor a lehető legrosszabb döntést hozta meg ezzel a környezettel. Ennél még az is jobb, ha drogot árulna gyerekeknek.
- Nagyon is értettelek és éppen ezért tartom ostobaságnak. Egy olyan helyen sínylődsz, ahol az elveket eladják. Nem akarod kelletni magad? Rendben van, de azért tett fel magadnak a kérdést.. ha adott egy személy, jelen esetben én, akinél meghúzol egy határt, miért nem húzod meg ugyanazt a vonalat mindenki másnál? Mitől más ez az eset, mint azé a férfié, aki azért jön ide, hogy itt egy kis vér juthasson a faszába? - ugyan kíváncsian fürkészve húzom fel egyik szemöldökömet, nem kell választ adnia. Nekem legalábbis nem, ez olyasmi, amit magában kell elrendeznie és eldöntenie, elégedett-e azzal az eredménnyel, azzal a felelettel, amire majd a végső konklúzió során jut.
- Az a világ, ami mellett döntöttél, nem engedi meg, hogy válogass. Akkor sem, ha ennek az illúzióját érzékeled. Most csak feketét és fehéret látsz. azt mondod kész vagy kiállni a kínzást, talán még komolyan is gondolod, ez nem az én ügyem. De arról biztosíthatlak, hogy az, ami itt körbevesz téged még mindig nem a lehető legsötétebb hely. Azt állítod, inkább a fájdalom? Hát, hadd válaszoljak erre egy másik kérdéssel: ismered egyáltalán az igazi kínt? A valódi megsemmisülést? - emelem számhoz poharamat, de mielőtt beleinnék az italba, még gyorsan folytatom: - Ne válaszolj! Csak tartsd észben. - kortyolok.
Azt hiszi, tudja, mi a szenvedés? Azt hiszi, azért, mert pénzért táncol, esetleg egy-két mutkó megpróbálta letapizni, már látott mindent? Ugyan. A világ nem áll meg ennyinél és sosem fog. Voltam szemtanúja annak, amint egy apának a saját gyereke agyának a darabkáit kellett letakarítania magáról, mert azt hitte, mindent kézben tart. Láttam olyat, aki a nejének ujjait lett volna képes mások előtt levágni, csak azért, hogy a hűségét bizonyítsa egy olyan szervezetnek, amelyet sosem érthet meg igazán. A sötétségnek mindig lesznek ismeretlen mélységei. És az olyanok, mint Aurora főnöke a közelébe sem érnek ennek a sötétségnek. Ők csupán egy verem szélén állnak, várva, hogy bepillantást nyerhessenek a Pokolba, amit ők aranybányás Mennyországnak gondolnak.
Miközben az emberekről beszél, nem szólalók meg, nem szakítom félbe, csak hallgatok. Nem adom semmi jelét annak, hogy helyeslően vélekednék arról, amit mond, sem semmilyen szintű egyetértésnek, ami viszont nem egyenlő azzal, hogy ne volna jelen. És ezzel együtt előre furakodik egy másik gondolat: talán nem is annyira reménytelen eset, mint képzeltem, csak éppenséggel fel kell bosszantani ahhoz, hogy ne az a meghunyászkodó, beletörődő lányka legyen, akit egy magamfajta azokon a napokon használna aki, amelyiken csak akarná. Jómagam nem vágyok ilyesmire. Nem ezért jöttem ide. Nem ezért mentettem meg azon az ominózus éjszakán.
- Ha viszont mindezt látod, beláthatnád azt is, hogy az erkölcsi falak, amiket felépítettél és amikhez láthatóan annyira ragaszkodsz, nem egy ilyen közegbe valók. Ennél fogva két választásod marad: lemondhatsz róluk és válhatsz azzá a ribanccá, amiről épp most jelentetted ki, hogy nem vagy, vagy kitarthatsz mellettük, de az nem több lassú öngyilkosságnál. - talán belelátja majd a szavaimba a lenézést vagy a kritizálást, de igazság szerint, kivételesen egyik sem található meg bennem. Egyszerűen csak tényeket közlök. - Ha pedig az utóbbi, akkor vagy megtörnek és mielőtt közbevágnál, hidd el, mindenkit meglehet, vagy haszontalanná vált kutyaként az utcára dobnak és választhatsz a megfagyás és az éhen halás között. - persze, mindkettő esetében egy folyamatról beszélünk, ezért aztán most lerövidítve sarkított szemléltetésnek hangozhat, a valóság azonban mégis ez.
- "Meg vagyunk mi." - idézem korábbi szavait, mosolyra húzódó ajkakkal.
- Kifejtenéd? - ha már ennyire benne van az elemzésben és úgyis előttünk áll még az este java, nem kell visszafognia magát és kímélnie a meglátásával.
- Kettőnk közül nem én vagyok az, akinek a túlélése nem sokon múlt. - másolom le a megjegyzés mellé gúnyos mosolyát. Igazából amolyan elszólalás is ez a részemről, ezért meg sem várva egy esetleges választ, tovább is lépek a témán.
- Másodállás... hát hogyne... - nem is próbálom meg elrejteni előle a cinikus hanglejtést.
- Csakhogy a lopásnak megvan az a hátránya, hogy sosem ismerheted igazán a célpontot. Nem tudhatod, hogy egy esetleges lebukás esetén hogyan reagálna. És ezzel visszakanyarodtunk ahhoz a ponthoz, hogy nem ismersz még annyi mindent, mint azt szeretnéd magadról gondolni? - most csak inkább egy diadalittas, semmint lenéző mosolyt villantok felé.
- Viszont mi van, ha adott lenne valaki, aki azt mondaná, nem is kell megismerned azt az árnyoldalt? Ha nem kellene itt, ebben élned és kiszállhatnál mindennemű kockázat nélkül? - újabb korty. Direkt nem azzal kezdem, hogy ez a valaki történetesen én volnék, mert fennáll a lehetősége annak, hogy végig se hallgatna. Márpedig, ezen van a hangsúly, végeredményben a döntést úgyis neki kell meghoznia.
- Meghallgatnád? - emelem felé poharam koccintásra, átmeneti fegyverszünet jelének szánva a gesztust.
Átmeneti. De azért még fegyverszünet.
És úgyis szeretnek azzal dobálózni, hogy a szándék a fontos...
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Szolgáltató
Kor :
25
Hozzászólások száma :
11
Reagok száma :
4
Foglalkozás :
táncos/tolvaj
Play by :
Selena Gomez

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dance for the Devil [Aurora & Massimo] Vas. 16 Dec. 2018, 20:41

to; Massimo
– Azt nem érted, hogy ezek az erkölcsi falak mire vannak – érti miről beszél, fel is fogja, s pontosan tudja, hogy mennyire igaza van. De egyszerűen képtelen lenne rá. – Úgy, ahogy ismersz. Tudod, semmi kedvem itt lenni, s rázni bárkinek is – kezd bele, annak ellenére, hogy valahol sejti, mennyire nem érdekli ez a vele szemben ülőt. – De azért itt vagyok, mert itt nem sok esélyt láttam arra, hogy ismerősbe botlok - olyan egyszerűen közli ezt, mintha csak kávét rendelne. Nincs ebben semmi rafináltság, csak a szín tiszta igazság. – Nem tudnék a következő találkozáskor rád nézni, vagy bárkire, akit ismerek, az után, hogy itt riszáltam neki – elhúzza a száját, s szemeit egyetlen egy pillanatra lesüti. – Lehet, hogy nem bírjuk egymást, de akkor is… Egyszerűen nem menne és annak ellenére, hogy a legtöbbször megalázol, még nem kerülgetnélek el, ha nem bánod – bár jobb lenne, főleg ezek után. Mert kinézi a másikból, hogy mindenkinek elmondja, hogy hol találkoztak össze és éppenséggel mifélévé kell lesüllyednie ahhoz, hogy az egyetemet állni tudja. De ennek ellenére, nem kerülné el, mert néha még élvezi is a kis összetűzéseiket, sőt.. kifejezetten várja, hogy mikor marnak oda egymásnak.
– Nem illessz ide – kezd bele a kifejtésbe határozottan. – Ez a hely bőven a társadalmi szinted alatt van, s látszik is rajtad, hogy azon szerencsések közé tartozol, akiknek nem kell ezen a helyen tölteni a mindennapjait – ha nem ismerné a másikat, akkor is első ránézésre tudná, hogy nem erre a helyre való. Sokkal kifinomultabb, fejét fentebb hordozza, mint a többi. Megnyerő, sok nő csöppenne itt el tőle, ha csak rájuk mosolyogna és a legszebb az egészben az, hogy Massimoról sugárzik, hogy ezzel tisztában van. – Hozzád hasonlók ide nem jönnek – ez tény. Minek is jönnének? Nem ez a leglepukkantabb hely az tény, de azért nem verdesi alulról sem azt a szintet, amit az elit megkíván magának. S itt nem a lányokról van szó… magáról a helyről. - Azt had ne kelljen kifejtenem, hogy te milyen vagy.. Úgyis tudod jól, s biztosan hallod elég nő szájából – elmosolyodik. S ez nem fintor vagy megvetés, ez tényleg egy olyan mosoly, amelyet nagyon ritkán ereszt meg a másik felé.
– Te meg miről beszélsz? - szökken fel a szemöldöke, mikor a túlélésről esik szó. Biztos benne, hogy csak félreértette a zenének köszönhetően és nem a paranoiája kezd el kiújulni. Volt idő, mikor folyamatosan hátrapillantott, kereste azt, aki megmentette, de aztán elhagyta ezt a dolgot.
– Miért ne lehetne másod? - arcára meglepettség ül ki, sőt, nevezzük inkább sokknak, teljesen lefagy a rendszere, s hirtelen nem is jut eszébe semmi, amivel ki tudná magát bújtatni. Szemei összeszűkülnek, száján van a „mégis honnan?” kérdés, de most jobbnak látja, meghunyászkodni. Hiába dacol folyton a másikkal, az újra és újra olyan dolgokat említ meg, melyekről nem kellene tudnia. Nem elég, hogy éppen itt van, itt ül vele szemben, egy olyan helyen, ahol semmi keresnivalója nincsen, még arról is tud, hogy miben van benne a barna. Ez pedig rengeteg kérdést kelt fel benne. Mert eddig azt gondolta, hogy Massimo csak egy jó helyre beszületett, gazdag ficsúr, akinek a modora eléggé kiakasztó. Ám így.. Így sok minden változik.
– Elég sok mindent tudsz rólam – köszörüli meg végül a torkát, miután sikerül magához térnie. – Felvetődik bennem a kérdés, hogy mégis miért? – dönti meg kissé a fejét és tényleg érdeklődve néz a másikra. – Illetve honnan? – sóhajt egy aprót. Nincsenek jó érzései ezzel kapcsolatban. Azt persze nem nézi ki a másikból, hogy követné vagy ilyesmi, ennél sokkal gyanúsabb érvek és elméletek kelnek szárnyra benne.
– Ha tényleg annyi mindent tudsz rólam, mint én azt gondolom… Akkor azt is tudod, hogy az árnyoldal már évekkel ezelőtt elért – lesüti a szemeit egy pillanatra. Lehet azzal jönni, hogy nem élt át annyi mindent, nem látta, ahogy kínoznak valakit, vagy nem érezte a saját bőrén. De ez nem teljesen igaz. Kapott ott eleget. Tényleg szarul bántak vele, kórházban is volt, de igyekezett ezt emelt fővel elviselni. Hogy miért? Mert Ő ilyen. Beletörődik.. de csak egy ideig. Mostanság inkább összegyűjti a sérelmeit, egy gombóccá gyúrja, aztán robban.
– Ha meghallgatlak, akkor végre békén hagysz? – nem koccintja össze a poharát a férfiéval. Nincsenek egy szinten, valószínűleg soha nem is lesznek, így feleslegesnek érzi az ilyesfajta gesztusokat. S bár szája azt mondja, hogy vágyik arra a pillanatra, mikor M. végre békén hagyja és eljön közöttük a béke állapota, de a szemei nem ezt tükrözik. Mert, bár nem vallaná be senkinek sem, de azért az összezörrenéseik igenis éltetik néhanapján.
Ha visszaemlékezik az eddigiekre, a legtöbb helyzetet csak megmosolyogja, még akkor is, ha a férfi bizony nem egyszer sértette vérig.. Ugyanakkor, voltak olyan helyzetek, mikor egyetlen egy pillanatig elhitte, hogy bizony Massimo nem is az a bunkó, akinek mutatja magát. Mert, ha nem vallaná be magának, akkor is volt bizony olyan, hogy megcsillant a normálisabb énje. Igaz, ezt másik előtt nagyon jól tudja leplezni. Ha véletlenül a társaságukba került bárki is, az arrogancia ura ismét bezárt. Ezzel a kettősséggel pedig nem igazán tud mit kezdeni a lány.


 
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: Dance for the Devil [Aurora & Massimo]
Vissza az elejére Go down
 
Dance for the Devil [Aurora & Massimo]
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: 03. Montréal :: Ville-Marie-
Ugrás: