welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


Rhea x Jeff | coffee is the solution
avatar
Egészségügyi dolgozó
Kor :
40
Hozzászólások száma :
8
Reagok száma :
3
Tartózkodási hely :
montreal
Foglalkozás :
etológus
Play by :
hugh dancy

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Rhea x Jeff | coffee is the solution Csüt. 29 Nov. 2018, 11:48
*****
Vissza az elejére Go down
avatar
Egészségügyi dolgozó
Kor :
40
Hozzászólások száma :
8
Reagok száma :
3
Tartózkodási hely :
montreal
Foglalkozás :
etológus
Play by :
hugh dancy

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Rhea x Jeff | coffee is the solution Csüt. 29 Nov. 2018, 11:53

to Rhea

Magam sem tudom pontosan, hogy mikor nyomott el az álom. Késő éjszakáig dolgoztam, és bár megtehettem volna, hogy hazamegyek – sőt talán meg is kellett volna tegyem – nem vágytam a kényelmetlen kanapéba, sem, hogy Sofia megint megtaláljon valamiért, ha egyáltalán otthon van. Nem vagyok túl beszédes a házasságomat illetően, akinek van szeme, minden bizonyára tudja, hogy nem élek boldog párkapcsolatban … már nem. Eleinte úgy gondoltuk, hogy a terápia valamit segíthet, de felesleges pénzkidobás volt csupán, és még több veszekedésre adott okot. Az embernek néha akkor sem jó ötlet teljesen kitárulkoznia, ha egyébként boldog a másikkal. Szükségünk van néhány titokra, ami csak a miénk, és vannak dolgok, amiket jobb elhallgatni, mint kimondani. Főként, ha házas az ember.
Hirtelen ébredek egy bizonyára teljesen közömbös álomból, mikor hallom, hogy nyílik a biztonsági ajtó. Kábán emeltem fel a fejem az asztal lapjáról és álmosan dörzsöltem meg az arcom, a szemüvegem keresve a mellettem lévő papírhalmaz között. Szerencsére harmadik próbálkozásra megleltem, és amint felvettem, már a számítógép monitorán is tisztán kitudtam venni az időt. Korán volt. Túl korán.
-Jó reggelt! – köszöntem Rheára, ahogy megfordultam a székkel, és a hajamba túrva nyomtam el egy kikívánkozó ásítást. Ő sokkal frissebbnek tűnt, mint ahogy én éreztem magam. Bizonyára ő ágyban aludt. Vagy csak én öregszem, feltartózhatatlanul. – Az ott kávé? – kérdeztem kíváncsian, halovány mosolyt rajzolva az arcomra. Rheának volt egy olyan meglehetősen szerethető szokása, hogy mindig hozott kávét. – Lassan intravénásan kell majd beadnom magamnak. – jegyeztem meg, ahogy egy hálás bólintással elvettem tőle és egyből bele is ittam. Jólesően felsóhajtottam, ahogy éreztem, hogy a koffein már most átjárja a testem. Habár ez inkább volt kognitív megtévesztés, semmint valódi biológiai folyamat, de mindenesetre hálás voltam érte.
-Korán jöttél. – pillantottam az asztalon heverő karórámra, amit este vehettem le valamiért. Most pedig visszacsatoltam a csuklómra. – Ami Lucát illeti, rendben van, sínbe tettem a lábát, de amíg teljesen rendbe nem jön, bent kell maradnia. – magyaráztam a tarkóm masszírozva. Ami azt illeti, a szék és az asztal sem sokkal kényelmesebb egy kanapénál. – A fémkerítéssel valami hiba lehet, találtam acélforgácsot a sebben. Szóltam, hogy nézzék át a kifutót, mielőtt a többi nyest is Luca sorsára jutna. – mondtam, kortyolva egyet a kávéból. Ki hibáztathatná őket, hogy megpróbálnak kijutni a ketrecből, ahova zártuk őket, nem igaz? Azonban ez esetben jobban tennék, ha nem próbálkoznának ezzel, nem sokon múlott, hogy Luca lába is odalegyen.
Vissza az elejére Go down
avatar
Civil
Kor :
28
Hozzászólások száma :
63
Reagok száma :
46
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
etológus
Play by :
Miss Eiza Gonzalez

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Rhea x Jeff | coffee is the solution Csüt. 29 Nov. 2018, 12:37
Ziggy egyre nagyobb lett, így olyanokra is képes volt már, amire eddig a méreteiből adódóan nem; mint például hogy az ágyamra simán felmásszon. Jó pár napja arra ébredtem már, hogy a nedves nóziját tolta be a nyakhajlatomba ébresztés gyanánt apró vakkantásokkal a fülembe "ordítva", hogy amúgy ő már fent van, éhes és pisilnie is kell. Hajnali fél ötkor. A legjobb időpont a kelésre, nem? Tíz perccel később már a cudar hidegben sétáltatott meg, kicsi köröket járva, mielőtt a kis kakicsomagjait elhagyta volna. Ásításokkal fűszereztem azt, hogy az ajándékait a dolga végeztével felszedtem és az első arra kitalált szemetesbe kidobjam. Minden nap igyekeztem másik útvonallal megismertetni, de a háromnegyed órás séta a csontomig hatoló hidegben olyannak tűnt, mintha expedíciót szerveztek volna az Antarktiszra. Sosem tudtam annyira felöltözni, hogy ne fázzak, és ameddig Ziggy a reggelijét ropogtatta víg farokcsóválás közben, addig nekem a meleg víz alá kellett tolnom az ujjaimat, ameddig ázott a filter a vízben. A szálas teákat is kedveltem, a kedvenceim a gyümölcsösek voltak.. citrommal és mézzel.
Ezért is érkeztem mostanában másfél-két órával korábban az állatkerthez, ahol ma reggel Polly mosolygott fel rám az üvegkalitkájából. A takarítás sosem maradhatott el és ha esetleg valamit nem úgy talált, mint azt hagyta a jegykiadó pénztárnál, akkor állandóan pörölt a dolgozóinkkal.
- Szia kincsem - alig volt öt évvel idősebb nálam, de szerette azt a látszatot kelteni, mintha én ovis lennék, ő meg az anyám. Kedves kis nő volt, kedveltem.
- Jó reggelt! Bent van már Dr. Cloutier? Az autója ugyanott van, mint tegnap - néztem hátra az említett fémkocka felé, mert igaz, hogy sikerült mindig ugyanoda parkolnunk, de azért gyanúsan nem mozdult tegnap óta egy centit sem a kocsi. Dokiként, vagy Jeffként is hivatkozhattam volna rá, az sokkal közvetlenebb volt, de még túl reggel volt és én még túl álmos.
- Gondolom nem sétált haza ittasan tegnap, úgyhogy csak-csak - biccentett egyet, egy embereset húzva az anyaggal az üveg felületen, de végig mosolyogva nézett. Felsóhajtottam, elköszönve tőle már fordultam is meg, hogy a bejárat helyett visszaüljek az autómba két jó adag kávéért, amire mindkettőnknek szüksége volt/lesz. Húsz perccel később már valamennyire kevesebb ruhában nyomtam le egészen halkan a kis szentélye ajtajának kilincsét, mert nem akartam megzavarni, bármit is csinált odabent.
- Szia! - mosolyogtam rá a nagyon is fáradt férfire. Ugyanaz a szerelés fedte a testét, mint tegnap. Felsóhajtottam halkan, de bólintottam a kérdésére. - Ahogy szereted. Már kérnem sem kell a kávézóban, csak adják - nevettem el magam, közelebb sétáltam és a sajátját elvehette a papírtálcáról. Egy nagy J betű díszítette a papírpoharat, a vezetéknevének kezdőbetűjét ma lehagyták. A tálcát a szemétbe ejtettem, ahogy kiemeltem a saját lattémat, és ha már a férfi is leégette a nyelvét, nekem is meg kellett kóstolnom a kávét. Még megkérdezni sem tudtam a nyilvánvalót, vagy akár lereagálva az ittlétem okát, már elterelte a figyelmem. Nem is ő lett volna, ha nem az állatok hogylétével fogad. Kedveltem benne, hogy ennyire, ilyen mértékben az ő szívügye is volt az állatok jóléte. Szerintem a legtöbbünk álmában már megvalósította Noé bárkájának újraépítését és az összes állatunkat a fedélzetre terelgette volna.
- Remélem gyorsan megcsinálják, mert nem maradhatnak bent olyan szűk térben a többiek sokáig..
- nem volt kedvem ahhoz, hogy a felesleges energiáikat egymáson kiélve esetleg hatalmi harcok alakuljanak ki. A szűk tér, a bezártságérzet teljesen megborítja az állatok viselkedését is. Hát még az emberét. - A sebkötözés nem tart egy éjszakán át, Jeff - jó, bevallom, ha nem is feddtem meg őt, de azért szerettem volna kideríteni, hogy miért az asztalt választotta ágyául. A hangomból inkább az aggódás hallatszott ki. Leültem a vele szemben lévő székre az asztal átellenes oldalán, combomon tartva és ott egyensúlyozva a kávét. - Egy kiadós alvásra van neked is szükséged - néztem a szemeibe, és csak a jó szándék vezérelt, nem pedig az, hogy beleszóljak az életébe, hogy mit miért tesz.



Vissza az elejére Go down
avatar
Egészségügyi dolgozó
Kor :
40
Hozzászólások száma :
8
Reagok száma :
3
Tartózkodási hely :
montreal
Foglalkozás :
etológus
Play by :
hugh dancy

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Rhea x Jeff | coffee is the solution Pént. 30 Nov. 2018, 10:27

to Rhea

Nem egyszer fordult már meg a gondolat a fejemben, hogy el kéne válnom. Bizonyára Sofia is gondolt már a dologra. Egyszerű, ügyédet fogadni, leülni egy asztalhoz, egyezkedni, majd írni egy keresetet, beadni és várni az ítéletet. A valóságban azonban semmi nem ilyen egyszerű, a válással pedig az ember csak beismer. Beismeri, amit nem akar hallani. Együtt vagyunk már jó ideje, szinte mindenünk közös, a lakástól kezdve a kocsin át a hűtőig bezárólag szinte minden. Halogatjuk az elkerülhetetlent, mert rendbe hozni egyikünk sem akarja igazán. Menekülünk, kitérünk előle. Ezt csinálná minden ember? Talán. Ha egyszer az otthon elveszti azt a jellegét, ami menedékké teszi, azt már nem lehet visszacsinálni.
-Biztos megöli őket a kíváncsiság, hogy ki lehet az a … -  megfordítottam a poharam, ahova a nevem kezdőbetűje volt firkálva. – …. J. – mosolyodtam el. A vezetéknevem kezdőbetűit még tudják, úgyhogy ebből kiindulva csak évekig tartana, mire megtalálnának. – Az ebédet majd én állom. – pillantottam Rheára, sziszegve csettintve a nyelvemmel, de most nem tudott érdekelni, hogy leégetem a nyelvem. Szükségem volt a koffeinre. Valahogy így érezhetne a drogosok is, igaz?
- A fogságban született állatok szabadság érzete erősen korlátozott, ha kiengednénk őket a szabadba, a természetes élőhelyükre, megzavarodnának. A viselkedésük eltér a szabadon lévő fajtársaik magatartásától. – ez valahol lenyűgöző, de ugyanakkor szomorú is. Az állatoknak épp úgy szüksége van arra, mint nekünk embereknek: szülőkre, akik a természetes életközösségükben befolyásolnak minket már csak azzal, hogy odavisznek. Az itt született állatok sok olyan környezeti tényezőnek vannak kitéve, amit odakint soha nem tapasztalhatnának meg, de ez vica versa is igaz. – De persze, igen, nem ártana nekik nagyobb tér. Magányos állatok, így is többen vannak, mint kéne. – sóhajtottam. Azonban egy új kifutó felállítása pénzbe és időbe is kerülne, az állatkert pénzügyeit pedig más szakemberek intézik. Az ő dolguk a profit, ezt nézik csak. – Varrnom is kellett. – vontam meg szórakozottan a vállam. Na persze, az se tart olyan sokáig. Főként, ha az ember rutinszerűen csinálja. – Vállaltam egy kis plusz munkát és elhúzódott. – tettem aztán magyarázatként. Ez végül is igaz volt, önként vállaltam és mire végeztem, már nem volt kedvem elindulni. – Lesz időm arra, ha majd nyugdíjba mentem. – mosolyodtam el. Kicsit ijesztő belegondolni, hogy az már inkább van közel, mint távol. – Ne aggódj miattam, én rendben vagyok. – ráztam a fejem, miközben a szemem dörzsöltem, a másik kezemben pedig a szemüvegemmel egyensúlyoztam. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt, mikor civilizálatlan vidékek sorát jártuk, sokkal rosszabb körülmények közt voltam sokkal jobban. A kor sajnos mindenkit elér, most engem fal fel.
- Jut eszembe, keresett téged egy úr, bizonyos … Hobbes. – kis kutakodás után pedig meg is találtam a cetlit, amire felírtam a számát, miután percekig győzködött arról, hogy megéri ezt megtennem. Ezt még most is kétlem. – Az alapítványi estről ismer téged, legalábbis ezt mondta. Hogy miért volt ébren és miért jutottál eszébe hajnali egykor az rejtély, de felteszem … mély benyomást tehettél rá. – vontam meg a vállam mosolyogva, ahogy felé nyújtottam a papírcetlit. Az ilyen esetekre kéne neki egy gyűrű. Szó szerint láthatatlanná tudja tenni az embert a másik nem számára.
Vissza az elejére Go down
avatar
Civil
Kor :
28
Hozzászólások száma :
63
Reagok száma :
46
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
etológus
Play by :
Miss Eiza Gonzalez

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Rhea x Jeff | coffee is the solution Pént. 30 Nov. 2018, 23:51
Alig tudtam visszatartani a hirtelen feltörő nevetésemet a férfi szavaira.
- Eddig még sosem akartak kihallgatni, hogy ki lehetsz.. Legközelebb eljössz velem, és akkor látni fogják, hogy tényleg létezel - szélesedő mosollyal mondtam mindezt, de az ebédmeghívásra csak legyintettem. Tudta, hogy nem volt szükséges, és amennyit néha sikerült ennem, az még egy ovis adagjával is vetekedett. Attól függően, hogy épp milyen napunk volt. Ha csupa rossz hírrel szolgáltak, még az almacikkek sem csúsztak le, nem hogy egy tápláló és finom ebéd.
A következő szavaira csak felsóhajtottam. Igaza volt. Mint ahogy mindig. Annyi tapasztalattal bírt a hivatása, a pályafutása során Doki, amennyit én soha nem tudtam volna összegyűjteni. Nem irigykedtem, hanem elismertem és felnéztem rá emiatt. Már az első perctől kezdve. Még ha relatíve ilyen apró állatokról is volt szó, de a stressz teljesen megbolondítja a szervezetüket. A hiányzó társuk, a szabadság korlátozása mind-mind olyan tényező, amivel az addigi napi rutint megbontottuk és ki tudja, hogy mi lesz a következő lépésük. Még ha alapvetően nem is egy agresszív fajról beszéltünk jelen helyzetben.
És habár Luca az állatkertünk egyik büszkesége volt a szaporítás kérdésben, mégis az anyja tanította egy ideig.
- És nem is engedhetjük el őket a szabadba sem, hiába, hogy idebent egészségesek és erősek - a hangomat csak némileg itatta át a szomorúság. Ez a program nem minden esetben élt, nem minden állattal. Az állatmentések persze nagyon is fontosak voltak minden egyes állatkert életében, de a saját állataink túlságosan is hozzászoktak az emberi gondoskodáshoz. A hangunkhoz, az illatokhoz, a megszokott körforgáshoz, így.. hiába jótékonykodtunk volna, a természetben nem éltek volna túl sokáig egyes egyedek. A Dokinak, Atlasnak, nekem, a dolgozóknak lehetett véleménye, de a végső döntést sosem mi hoztuk meg.
- Rá fogok nézni majd később, talán ébren lesz - az állandó monitorozásnak köszönhetően legtöbbször csak véletlen baleseteket kellett kezelnünk. És ha már ránézek majd Lucára, akkor Jeff biztos lehetett, hogy az állandó állathoz való beszédet az is követni fogja, hogy a puha bundáján az ujjaim fognak végigsimítani, ha épp olyan kedvében lesz az állat. Sosem kényszerítettem volna rájuk az érintésem, ha nem akarták.
Aggódtam érte, persze, hogy aggódtam. Ha nem is mindenről vallott, de nagyjából tudtam az otthon kialakult viszonyáról a feleségével. Már amikor beszélt. Ellenkezhettem volna vele, de tudtam, hogy még jobban meg akart volna arról győzni, hogy minden szuper, él, persze, semmi gond nem volt. és habár a kávé csak egy kör alakú részen melegítette a combom, a melegség átjárta a testemet vele, és amikor elvettem onnan, hogy igyak két kortyot, a hideg is kirázott. Tényleg az Egyenlítő környékére kellene költöznöm. Világ életemben ennyire fázós voltam.
- Jó, akkor majd úgy teszek, mintha nem aggódnék - ráztam meg mosolyogva, lemondóan a fejemet, csak hogy tudja, a mai során már nem fogom ezzel piszkálni. De holnap új nap lesz, akkor szabad megint.
Csak egy pillanatra szűkítettem a szemeimet, ahogy témát váltott - minő véletlen -, hogy egy számomra feledésbe merült nevet említsen. Bizonytalan mozdulattal dőltem előre, hogy elvegyem a lapot, rajta pedig a nevet és a férfi telefonszámát, mialatt a Doki szavait hallgattam. Kétszer forgattam meg a cetlit az ujjaim közt, végül felnéztem a szemüveg lencséivel keretezett szemeibe.
- Nem is mondta, hogy mit szeretne? Csak mert ha jól emlékszem, akkor nem hozzájuk húztál át, hogy elmenekülhess előlük - nevettem el magam, a két combom szorítása közé pakolva be a lapot, ahogy a balt átvetettem keresztezve a jobbomon. - Vagy annyira nem voltál odáig a hangjáért éjjel, hogy ezt megpróbáld kideríteni? - nem, nem fogok belemenni abba, hogy kinek a figyelmét sikerült felhívnom magamra. Kyle óta.. aligha akartam ezt. Vagyis inkább aligha sikerült. Már hat üzenet várt olvasatlanul a Tinderről, amikor reggel magam elé húztam, de semmi kedvem nem volt hozzájuk. Kíváncsi természet voltam. Talán fel is hívom, mert nem szerettem volna, hogy ismét Jeffet zaklassák buta ügyekkel, csak azért, mert tőlem szerettek volna bármit. Akármit. Megmozdultam a széken, és a vastag pulcsit öleltem át magamon a szabad kezemmel, a másikkal még mindig a kávémat fogdostam.
- A táskámban van némi... süti, ha esetleg reggelizni is szeretnél és kívánod az édességet - jutott eszembe a most kiválasztott mentes brownie-hoz hasonló csoda. Semmi glutén, semmi cukor, semmi laktóz. Rossz volt, a kukába kellett volna dobnom. A férfiak nem salátán éltek és a diéta szót még csak hírből se ismerték. Sokkal ínyencebbek voltak annál.



Vissza az elejére Go down
avatar
Egészségügyi dolgozó
Kor :
40
Hozzászólások száma :
8
Reagok száma :
3
Tartózkodási hely :
montreal
Foglalkozás :
etológus
Play by :
hugh dancy

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Rhea x Jeff | coffee is the solution Vas. 02 Dec. 2018, 13:22

to Rhea

-Áh, akkor oda a titokzatosság varázsa. – legyintettem mosolyogva. A valóság gyakran okoz csalódást, ha reménykedünk, akaratlanul is felnagyítjuk, piedesztálra emeljük azt, amit akarunk. Ez egy természetes emberi ösztön. Emberek vagyunk, a végletek közt élünk, nem igazán tudunk mértéket tartani. Messze vagyunk a tökéletestől, és ez talán így is van jól.
-Nem lennének életképesek. Az ember kiszorít minden más élőlényt a természetes élőhelyéről, ahogy terjeszkedik. Az ő életben maradásuknak az ára, hogy … határok közé szorulnak. – vontam meg a vállam, szomorúan pillantva Rheára. Alkalmazkodniuk kell, most épp hozzánk. Kitudja, ötven, száz, talán kétszáz év múlva teljesen más lesz ezeknek az állatoknak az általános viselkedési formája, idomul hozzánk, a fogsághoz. Tudományos körökben is eltér az általános vélekedés azt illetően, hogy ez mennyire pozitív. Mivel az emberiség a hódító faj, a legtöbbünk számára ez pozitív dologként hathat. Azonban, ha mi lennénk azok, akiket alkalmazkodásra kényszerítenek …. jól tudjuk, hogy az ember milyen szélsőségesen képes viselkedni az őt ért kellemetlenségek és igazságtalanságok hatására, legyen az bármilyen csekély is.
-Erősebb altatót adtam neki, nem tűrte valami jól a fájdalmat. – habár, ezen tulajdonképpen nincs is mit csodálni, miután felszántotta őt egy acélrács. A megfelelő antibiotikumokkal kezeltem is az esetleges fellépő fertőzéseket, ha van, akkor ez pár  nap múlva jelentkezni fog és könnyen kezelhetjük majd.
-Nincs semmi, ami eddig ne lett volna. – vontam meg a vállam a szavait hallva. – Azóta nem alszom rendesen, hogy elkezdtem az egyetemet. – mosolyogtam rá. Az pedig nem ma volt. Sosem voltam az a kényelmesen elfekvős fajta, mindig is szükségem volt arra, hogy csináljak valamit. Írtam, publikáltam, kutatásokat végeztem, utaztam, különböző tudományos expedíciókon részt vettem, tanítottam. A párkapcsolati pszichiáter, akihez pár alkalommal elmentünk, azt mondta, hogy a meddőségem a munkával való termékenységgel igyekszem pótolni. Egyrészt, ez elég udvariatlan hipotézis volt már akkor is, másrészt …
-Gondolom, randevút. – tippeltem mosolyogva. Habár, mindezt bizonyára próbálja majd nagyon udvarias, arisztokratikus ruhába bújtatni. – Azt hitte, hogy a titkárod vagyok. – jegyeztem meg mosolyogva, megigazítva a szemüvegem. – Inkább a stílusa hagyott némi kívánnivalót maga után. – vontam meg a vállam. Nem, mintha különösebben magamra vettem volna. Felnőtt férfi vagyok, képes vagyok kezelni modortalan embereket, akik úgy gondolják, hogy a pénzük és társadalmi helyzetük magasabb erkölcsi piedesztálra emeli őket.
-Sütemény reggelinek? Mintha huszonkét éves agglegény lennék újra! – húztam széles mosolyra a szám. Lehetne erre nemet mondani? Nem számítok különösebben édesszájúnak, éhesnek azonban nagyon is. Igyekeztem odafigyelni arra, hogy nézek ki, a házasságom idején is. Eljártam futni, olykor edzőterembe, habár a munkám sem járt állandó irodában üléssel, hiába képzelnek el sokan így. – Furcsa, hogy milyen gyorsan telik az idő. Szinte úgy érzem, hogy tegnap kaptam csak kézhez a diplomám. – sóhajtottam fel ,ahogy hátradőltem a székemben. Nem az elmúlt időt sirattam. Nem volt rossz életem, habár, sok minden kimaradt belőle. Inkább csak az a furcsa, hogy mennyire természetesnek vesszük mindezt. Pedig, valójában nagyon hamar az út végéhez érünk.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: Rhea x Jeff | coffee is the solution
Vissza az elejére Go down
 
Rhea x Jeff | coffee is the solution
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: 03. Montréal :: Rivière-des-Prairies :: Zoo Ecomuseum-
Ugrás: