welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


Dale × Matthew
avatar
Egészségügyi dolgozó
Kor :
38
Hozzászólások száma :
37
Reagok száma :
24
Tartózkodási hely :
Montreal | Kanada
Foglalkozás :
plasztikai sebész
Play by :
Milo Ventimiglia

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Dale × Matthew Pént. 23 Nov. 2018, 17:21


Vissza az elejére Go down
avatar
Egészségügyi dolgozó
Kor :
38
Hozzászólások száma :
37
Reagok száma :
24
Tartózkodási hely :
Montreal | Kanada
Foglalkozás :
plasztikai sebész
Play by :
Milo Ventimiglia

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dale × Matthew Hétf. 26 Nov. 2018, 20:53
game night, buddy


Ha azt kérdeznéd, hogy mikor láttam utoljára a Répafejűt, nem tudnám megmondani. A telefonomban persze ott volt a naphoz hozzárendelve a találkozónk, de alsó hangon is minimum négy hetet mondanék. Reálisan nézve legalább ötvenhét napot. Annyi idő alatt fel is lehet csinálni valakit, összeköltözni egy balekkel, vagy akár simán meg is lehet halni. Egyszerűen csak mindketten annyit dolgoztunk állandóan, hogy már az ágyunk is féltékeny volt a munkánkra. Nem véletlenül éltem legtöbbször kávén, és ha lehetett volna, akkor infúzión csepegtettem volna magamba egész életemben. Függőnek lenni jó volt és a koffeinnel voltam a leginkább megbékülve.
Apám nagylelkű volt. Ameddig az autóm a szervizben volt festésen, odaadta az A5ös kulcsait, egyetlen feltétellel. Hogy kerülöm azt a kis barnát, mert a vesztemet okozza. Nem vitatkoztam ezzel, de leginkább azért, mert nem akartam taxira költeni és a tömegközlekedés pedig csak leszívta volna az agyamat nap, nap után. Így jelenleg ez a zöld csoda parkolt a kórházi parkolóban, én meg Caitlyn előtt szobroztam. A nővérke csupa mosoly vs bájjal méregetett, megpróbált fűzni azzal kapcsolatban, hogy itt, orvoshiányban szenvedtek, miért nem integrálódom be közéjük? Nos, az ok egyszerű volt. Nem bírtam a kórházi szagot. A patológián simán elbohóckodtam volna, ha kellene, de a mindig ugyanolyan szagok, az ugyanolyan küllem, a betegek, az őket látogató síró-rívó rokonok hada a sürgősségin kikészített volna. A mai napig nem értem, hogy JD hogy volt képes ezt elviselni, de ahogy elnéztem, a dolgozók némelyike megért volna egy-két ajtócsapkodást. Carla persze, amikor még együtt voltunk, biztos, hogy elpicsázott volna, ha csak ránéztem másik nőre, de az már öt éve volt utoljára. Azóta szabad ember voltam, azt néztem meg, akit csak akartam.
- Nem úgy volt, hogy leváltják már fél órája a Dokit és elléphetünk romantikázni? - könyököltem rá Caitlyn pultjára, megnézve magamnak a fehér pólóba bújtatott testét is. Nem mintha bármikor is azon agyaltam volna, hogy felszedjem, de kíváncsi voltam, mit rejtegethet a pult mögött. Esküszöm soha nem láttam még a nővéreket civilben. Nálunk Karen is a kabát alatt második bőrként az asszisztensi ruhájában tolja. Éjjel-nappal, ágyban, zuhany alatt. - Már nagyon hiányzik Dale, szóval ajánlom, hogy valaki egy csokor virágba borítsa nekem - nevettem fel, de csak faszkodtam egyet, Cait pedig megköszörülte a torkát. Rohadtul nem volt közünk a meleg-szivárványos vonalhoz, de ha már legalább a nutellás pelenkás korszaka óta ismertem, akkor nagy valószínűséggel bármiről beszélhettem vele és róla. Ezt jelenti, ha valaki szomszéd volt és együtt baszták a rezet kölyök korukban. Az pedig megért egy misét, hogy nem csak az őseink, de mi is dokik lettünk. Mindketten sebekben és emberi testben turkáltunk, csak JD olyanokéban is, akikbe nem is akarta volna az ujjait megmártani.
- Egy igen sürgős esetet hoztak be nem olyan rég és a váltás még nem érkezett meg - menteni próbált a lány, mire csak bólintottam. Erről beszéltem; orvoshiány, nem csak a nyomornegyedeket felvonultató elmaradott országokban, de a világgazdaság élén is ez megy.
Mint Vénusz a kagyló seggéből, úgy bukkant fel JD is a folyosó végén, már messziről látni lehetett a vöröslő fejét és a baromi leharcolt fejét. Ő se nézett ki kipihentebbnek, mint amilyennek én éreztem magam, de félholtan is véghez visszük ezt a találkozót, annyi biztos. Negyedet fordulva irányba pakoltam magam, csak hogy végignézzem a modellünk érkezését, és amikor elég közel ért, akkor pacsira pakoltam ki a kezem, amiből aztán egy laza, haveri kézfogás sikerült, ha nagyon elcsesztük. Nem igazán tartottam számon ezeket, de inkább a húgát ölelgettem volna, mintsem Hampton Dokit. A lány még gyönyörű is volt.
-  Legközelebb esküszöm hozok sátrat és kemping széket, szevasz. Kifogok pár pácienst, amíg meg nem jössz - vigyorogtam el a köszönést/köszöntést. - Van még dolgod, vagy elhúzhatunk innen végre? Már itt fűzögetem Caitlynt egy ideje, de még nem kaptam meg a telefonszámát - a jókedv maradt, oldalról pedig egy zavart, halk nevetés hangja töltötte be a levegőt. Komolyan nem akartam felszedni a kis fehérköpenyest. Rohadtul éhes voltam már, délután kettőkor tömtem magamba utoljára két szendvicset, szóval egy steaknek nagyon örültem volna. A virgin whisky-kólával pedig nagyzolóan le is öblíthetném akár. Ami csaksimán kóla. Vezettem. Nem fogok alkoholt legurítani a gyomromba. Pedig Toronto csapata megérdemelte volna a drukkolást az NHL meccsen ma este.




⇞⇟
Vissza az elejére Go down
avatar
Egészségügyi dolgozó
Hozzászólások száma :
11
Reagok száma :
6
Tartózkodási hely :
montréal
Foglalkozás :
oxyologist
Play by :
nick gehlfuss

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Dale × Matthew Kedd 25 Dec. 2018, 21:55

Matt & Dale
Nem csak a napom indul nehezen azzal kezdve, hogy a tömegközlekedés a szokásosnál is lassabban csordogál a kórház felé, de a műszak átvétele is problémás a létszámhiány miatt. Ha meg kellene saccolnom, azt mondanám, hogy hetek óta többszörös emberhiány van, ezért az orvosok kénytelenek kettő helyett dolgozni és még csak nem is a mi helyzetünk a legrosszabb. Nővérből még többet is elbírna az osztály, csak a kórház bankszámlája van rövid pórázra kötve így az év vége közeledtével. Ilyenkor már minden centet meg akarnak fogni, mit számít az, hogy év közben mennyi kiadással számoltunk. A gazdasági igazgatót szívesen bedugnám egy napra a sürgősségire, hogy átérezze milyen kettő helyett talpalni a betegek között. Milyen elégedetlen és stresszes légkörben végezni a munkát. Csinálja utánunk, utána fogja vissza a forrásokat. Még át sem öltöztem, de már két beteget kaptam, nem sok időm van, épp csak magamra kanyarítom a kabát helyett a fehér köpenyt és fertőtlenítem a kezem, két percbe telik az egész már indítom is a napot. Aztán azt veszem csak észre, hogy jönnek-mennek az emberek kantinból ki, kantinba be, én pedig nemhogy ebédelni nem jutottam el, még a reggelivel is csúsztam fél napot. Harper közvetlenségének tudhatom csak be, hogy a napi kávéadagom megvan, így a cukrom nem esik le két beteg között, szünetet így is csak később tudok tartani. Még délelőtt befut két sztrók-gyanús eset, az egyik GCS 10-es, a másik súlyosabb. A osztályon egymást váltják a neurológusok, míg közös erővel igyekszünk stabilizálni a páciensek állapotát. Valóságos katasztrófa súlytotta övezetre emlékeztet a sürgősségi, őszintén fogalmam sincs, hogy tudja Julia koordinálni vagy szimplán csak átlátni a helyzetet, mikor nekem arra is fókuszáltan kell figyelnem, hogy ne ragadjanak vissza az emlékeim a múltba. Még két kör az eredményekkel és amint átadtam a kollégáknak az instrukciókat, végre az orvosi szobába is bejutottam szintén egy csésze kávéért. A szekrényem ajtaján viszont megakadt a tekintetem. Na nem azért, mert nem láttam volna már jónéhányszor, de legjobb tudomásom szerint nem mindennapos dolog, hogy takaros kis figurával ellátott papírdoboz fityed a kilincsemen, egy apró táskában. A leakasztás nem megy olyan profin, mint ahogy valaki oda felbiggyesztette, talán a hirtelen rántás miatt szakad el a szatyor füle, de hamar ki is kerül belőle a doboz. Mielőtt kinyitnám, körbenézek, bár inkább csak automatikus fordulás ez, hisz ha akarnám sem tudnám megmondani, hogy ki melyik vizsgálóban fordult meg vagy mikor tartott szünetet ma, akkora a fejetlenség. Valaki mégis hagyott nekem egy dobozt fánkkal... Első nekifutásra nem térek napirendre felette, zavarodott tekintettel veszem a folyosó felé az irányt és értetlenkedve kérdezem Juliát mégis mi a fene ez. Ha valaki, akkor ő tudja. Ő mindent is tud.
- Ne máááár. Gyerünk.. Valaki.. Harper? Peiper? Ne hagyjatok cserben.. - esdeklő pillantást villantok rájuk, de a gyomrom közbeszól és már az sem igazán tartana vissza a harapástól, ha valamit belekevertek volna. Remélem nem akarnak doki nélkül maradni... Az édes tészta szinte szétolvad a számban, de megpörget annyira a két karika, hogy estig bírjam az iramot. Kell is, mert a váltásom csúszik és még csak arra sincs időm, hogy értesítsem Mattet, hogy ne várjon feleslegesen. Ki tudja meddig kell túlóráznom, legalább látná a meccset és be tudna számolni mennyire aláztuk le Chicagot. A hokival viszont egész addig nem tudok foglalkozni, míg a sebészek át nem veszik tőlem a stafétát, és el nem igazítom a következő műszakot a megfigyelendők listájáról.
- Bocs, ma bolondok háza volt, két napig nem akarok kórházat látni.. - pacsizok le vele köszönésképp, percek alatt vedlettem át civil viseletbe és menet közben még a hátamra kanyarítom a táskámat is. - Hohó, hátrébb az agarakkal cimbora... Nem megy az üzlet? - rázom meg rosszallóan a fejemet. - Nem mindenki vágja magát hanyatt a sármodtól, sőt vannak kimondottan lojális kollégák is.. - kacsintok a nőre, aztán még mielőtt megfordulna a fejében, hogy bármelyikünk komolyabb szándékokkal közeledne felé, a kijárat felé veszem az irányt. Komolyan gondolom, hogy két napig a kórház felé se bagózok, a pihenőnapot betartom akkor is, ha holnap a mai pihenős fog fel-alá szaladgálni, ahogy én tettem. Egy idő után a szakszervezet úgyis közbeszól, csak győzzük kivárni.
- Én mondom neked, ez nem embernek való terep... - szívok mélyet a friss levegőből. Alig tíz perce adtam át a beteget a műtőnek, és meghagytam nekik, hogy csipogjanak, ha van valami. Értesülni akarok a fickó állapotáról, elég vacakul állt a szénája, de a sebészeink csodával határos módon nem rémültek meg annyira az esettől, mint gondoltam.
- De remélem az amcsik pont úgy fognak ma nyüszíteni, mint én dupla műszak után.. - gyújtok rá egy szál cigire, ahogy a szabad ég sötétje vesz minket körbe. Ezt muszáj, hiába próbál apám meg egy maréknyi kolléga lebeszélni róla. Mondja ezt a tesztoszterontól túltengő hokimeccsen bárkinek, aki a játék hevében a palánknak is képes nekivágni bárkit. A bírót is. Megtörtént eset.
- Remélem nem sztoriztál rólam megint faszságokat, a nővérek pletykásak... - röhögöm el magam, ahogy eszembe jut a legutóbbi akciója az új recepciós csajjal. Nem merném azt mondani, hogy nem jött be neki a kicsike a hosszú combjaival meg az őzike szemeivel, de nem venném a lelkemre, ha azért mondott volna fel rövid időn belül, mert elhitett vele valami ékbekiáltó baromságot. Az unalom kihozza az emberből a kreativitást.
 
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: Dale × Matthew
Vissza az elejére Go down
 
Dale × Matthew
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: 03. Montréal :: Ville-Marie-
Ugrás: