welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


Merj nagyot álmodni - Sophie & Henry
avatar
Hadügy
Kor :
28
Hozzászólások száma :
74
Reagok száma :
38
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
Idegenlégiós
Play by :
Theo James

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Merj nagyot álmodni - Sophie & Henry Vas. 11 Nov. 2018, 00:52
***
Vissza az elejére Go down
avatar
Hadügy
Kor :
28
Hozzászólások száma :
74
Reagok száma :
38
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
Idegenlégiós
Play by :
Theo James

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Merj nagyot álmodni - Sophie & Henry Vas. 11 Nov. 2018, 00:52
 
Henry & Sophie
Sosem gondoltam, hogy ha egyszer építkezésre adom a fejem, az konkrétan már be lesz kötve. Arról pedig nem is álmodtam, hogy majd ennyire fiatal és gyönyörű feleségem lesz. A teljesség igénye nélkül állíthatom azt, hogy ez valóban így van. Érzem, hogy amióta teljesen egyenesbe jöttek a dolgaink és nem maradt egymás előtt sem titok, hogy mennyire érdeklődünk a másik iránt, igényem van a hazajövetelre, hogy ha nem is sokat, legalább eltölthessünk pár napot együtt. Általában a visszautak nehezek, amikor úgy kell búcsút vennünk egymástól, hogy abban benne van a viszont látás reménye és   kicsit az a keserű tudat, hogy a következő gépen milyen formában leszek hazafelé.
De most nem tudok semmi rosszra gondolni, mikor kezemben a házunk tervrajza, az alapokat éppen húzzák fel, én pedig a fejem búbjáig poros vagyok, mert nem vagyok hajlandó kimaradni az építkezésből. Miért is ne segítsek fűrészelni, bekeverni az anyagot vagy épp kihordani talicskával, amikor jó kondiban vagyok? Szeretnék hozzátenni a házunkhoz, a közös jövőnkhöz, minden egyes apró szegmenséhez. Tudom, a folyamat még hosszú, a tél alatt pedig teljesen belassul az építkezés. De azért nem lenne rossz, ha tavaszra már állna a tető, mi több beköltözhetnénk. A mesteremberek igyekeznek csak tanácsokkal ellátni, kapkodni semmiképp nem érdemes, különben nem fog jól szigetelni sem a fal, sem az alapzat.
Azért büszke vagyok mindarra, ami itt folyik, még akkor is, ha most az emberek többsége eszik, elvégre valamikor dél körül van és az én ebédemet is hamarosan megkapom. Már alig várom, hogy legyen konyhánk és a saját asztalunkhoz ülhessek, ahol megeszem azt, amit alkotunk. Mhmm... alkotunk.
Megfordulok a talicskával és elindulok a palló felé, hogy az üres használati eszközt visszagurítsam a betonkeverőhöz. Újabb kör, újabb adag, kicsit talán már hideg van, de annyira belemelegszem a munkába, hogy egy elnyűtt kötött pulcsi bőven elég ahhoz, hogy ne fázzak. Alighanem a kabát még ebben a pillanatba lerohadna rólam. Majd a gyomrom hangos morgással jelzi, hogy ideje szünetet tartani. Leteszem a talicskát a keverő mellett, végigtapogatom a zsebeimet, hogy nálam van-e a kocsikulcs és már meg is indulok a szélen parkoló jókora sötét terepjáró felé. Tudom, azt ígértem, hogy csak kinézek a az építkezésre és egyeztetek a tervrajzokról, hogy mi fér bele és mi nem, mivel számoljunk, de nem bírtam megállni, hogy azért egy kicsit ne segítsek be.
Szerencsére olyan nagy forgalom nincs, mikor elindulok, így röpke húsz perc alatt már a lakásnál vagyok. Azt hiszem Brett most nincs otthon, így nincs semmi, ami az utunkba állhat. Igaz, Sophie biztosan valamelyik munkáján dolgozik picit, ha már akadt pár szabad magányos perce. Vagy négy napja vagyok itthon, a hol tartózkodás pedig azóta komplikáltabb, hogy összeházasodtunk. Nem járt a külön kis fészek csak úgy magától, így aztán jobb ötlet híján oda járok "haza" hozzájuk, amikor rövidebb időre jövök haza. Egyszerűbb ez így, elvégre mégis furcsa lenne, ha nem hozzá mennék haza, Sophie pedig alapvetően itt lakik. Miért is lenne az opció, hogy jöjjön a nagynénémhez? Brett biztos meg van áldva a kutyával... Jahm, a kutyával, aki szabadon garázdálkodik a lakásban. lehet, hogy Sophie nem is annyira alkot, hanem a kutyát bujtogatja? Hmm... Meggondolandó, mindenesetre nem fog annak örülni, hogy egy merő por vagyok. Már megint, mint tegnap meg tegnapelőtt is, amikor szintúgy nem bírtam ki, hogy ne segítsek be a munkálatoknál.
Kulcsom van a lakáshoz, így nem okoz különösebb gondot, hogy bejussak, az eredményt pedig azonnal meghallom: lelkes vakkantás, csaholás, majd apró talpak kopogása erősödik fel hirtelen. Csibész az, aki ilyen lelkesen üdvözöl szinte a nyakamba ugorva a most már egészen termetes súlyával. Pedig még csak fél éves, ki gondolná, hogy ilyen melák dög lesz? Mint egy kétajtós szekrény, olyan lesz a háta. beljebb lépek, becsukom az ajtót, igyekszem közben a kutyát leparancsolni magamról némi simogatás adagolásával. Észbe kap, elszégyelli magát és csak a lábamhoz simulva indul el. Már ott az a termetes "vigyor" a pofáján, miközben kidobja oldalt a nyelvét. Én pedig csak a cipőt rúgom le, miközben megszólalok.
- Megjöttem. - a lerúgás inkább leszenvedés, mert Csibész azt hiszi, hogy játszani akarok, amiért lehajolok, így sokkal hosszadalmasabbá válik a procedúra és a beszéd is. - Kicsit... sikerült ott ragadnom. - megint leszenvedem a kutyát magamról, majd azzal a lendülettel egyenesedek is fel, hogy beljebb merészkedjek.



Vissza az elejére Go down
avatar
Művész
Kor :
20
Hozzászólások száma :
78
Reagok száma :
34
Tartózkodási hely :
♡ montréal
Foglalkozás :
♡ grafikus
Play by :
♡ bridget satterlee

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Merj nagyot álmodni - Sophie & Henry Vas. 11 Nov. 2018, 10:26

the Wheelers



Bambulva nézem a konyhapulton előttem fekvő elefántcsont színű papírról visszanéző színeket. Nem vagyok megelégedve a sötét kékeszöld és ezüst kombinációjával, pedig a megrendelő éppen ezekkel a színekkel képzelte el a meghívóit, nekem pedig igenis meg kellene barátkoznom vele. Kezemet tördelve az ujjaim megakadnak a gyűrűimen - nem is akármilyeneken, hanem az eljegyzési és jegygyűrűn! -, az arcomra pedig az az üdvözült, rózsaszín felhőkben fulladozó mosoly ül ki, ami minden alkalommal, amikor eszembe jut, hogy már nem egyszerűen Sophie Woods vagyok, hanem Mrs. Wheeler. Jesszus! Ha valaki azt mondja nekem egy évvel ezelőtt, hogy hamarosan megismerek valakit, akinek rövid időn belül a felesége is leszek, azt mondtam volna, hogy rossz tenyérből olvasott jövőt, mert képtelenség, hogy húsz évesen bárkinek is igent mondjak. Talán volt bennünk egy kis sietség, amikor kiderült, hogy apám talán már meg sem éri, hogy egy olyan fantasztikus férfinak mondjak igent, mint Henry, de a helyzet az, hogy egy percét sem bántam meg. Valószínűleg azért, mert amellett, hogy már a saját házunk is készülőben van, még nem volt időm felébredni ebből a rettenetesen valóságosnak tűnő és komplex álomból. De ha ez az egész tényleg csak álom, akkor inkább szeretném végig aludni az életem, senki ne ébresszen fel, köszönöm.
A sütő sípolásával szinte tökéletes szinkronban Csibész vakkant egyet mögöttem, én pedig kis híján leesem a bárszékről, amin eddig törökülésben ülve egyensúlyoztam. - Hé! - Morcosan pislogok a játékos négylábúra, aki most engesztelésképp igyekszik a tenyerem alá nyomni a fejét, csak mert tudja, hogy én soha nem tudnék haragudni rá. A mutatóujjammal finoman megkoccantom az orrát, majd szóban is közlöm vele a csalódottságom aziránt, hogy kis híján leestem miatta a székről. De nincs időm még a füle tövét is megvakargatni, mert ki kell vennem a sütőből az idő közben elkészült lasagnét.
Reggel még úgy volt, hogy a férjemmel ebédelek, de már amikor bejelentette, hogy "csak kinéz" az építkezésre tudtam, hogy nem fogja megállni, hogy ne segítsen be egy kicsit. Hívott ugyan engem is, de amíg puszta izomerőre van szükség, ez a meghívás mindig csak jelképes marad. Különben is, így lustálkodhattam még az ágyban, mert nem volt aki kikönyörögjön onnan. És ha már a lustaságnál tartunk, muszáj beismernem, hogy a felöltözés is csak nagyon minimálisan tekinthető ma nálam sikeresnek, mert a fehérneműn és Henry egyik nekem combközépig érő vastag pulóverén kívül nem futotta többre. De ha már ő nincs itthon, az illata legyen, nem igaz? Különben sem nagyon tervezem elhagyni ma a házat, hacsak nem a szokásos kutyasétáltatásról van szó, amihez meg Henry is kellene.
Mégsem akarom kisajátítani csak magamnak - bármennyire is szeretném, amikor itthon van -, mert látom rajta mennyire élvezi, hogy besegíthet a közös jövőnk helyszínének építésébe. Én is megígértem ám, hogy majd a szobák festésébe besegítek, nem fogok kimaradni a buliból! Ezért sem zaklatom telefonon, ha éhes lesz, a hasa úgyis hazahúzza. Legalábbis ebben reménykedem, amikor visszaülök a székre, a milliónyi papír és filctoll, ceruza közé. Ki gondolta volna, hogy itthonról dolgozni ilyen kényelmes? Egyedül akkor nem jut rá sok időm, amikor Henry itthon van, mert.. Mondjuk, hogy mással foglalkozunk.
Alig merülök bele újra a munkába, Csibész hirtelen hangulatváltása a sípolós játékról tudatja velem, hogy a férjem hazaért. Leteszem a filceket a kezemből és gondosan visszarakom őket a készletben elfoglalt helyükre, csak aztán követem a kutyust a hangok irányába és amikor meglátom a "fiúimat" egymás mellett, csak csípőre tett kézzel várom, hogy Henry felpillantson. - A nyakadba akartam ugrani, de koszos vagy - jegyzem meg vigyorogva, szinte rögtön az incselkedéssel indítva. - De egy csókban benne vagyok. - A pillantását keresve lépek közelebb hozzá, mert bár egész hihetetlen, de ez alatt a pár óra alatt is hiányzott.

Vissza az elejére Go down
avatar
Hadügy
Kor :
28
Hozzászólások száma :
74
Reagok száma :
38
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
Idegenlégiós
Play by :
Theo James

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Merj nagyot álmodni - Sophie & Henry Szer. 14 Nov. 2018, 00:17
 
Henry & Sophie

Mikor megnősültem és először visszautaztam a bázisra, azzal vártak a kollégáim, hogy "na már szaladtál is vissza gyorsan?" - akkor úgy éreztem, hogy semmi helye az olyan sztereotípiáknak, mint hogy a férfiak megrettennek a házasság gondolatától. Biztos vagyok benne, hogy sokan akadnak, akik a szabadságuk elvesztésével teszik egyenértékűvé, akik csodát várnak tőle, majd miután a várt változás nem lép színre, csalódottan fásulnak bele a mindennapjaikba. Én nem tudom így felfogni, nekem az, hogy időt tölthetek el Sophie-val és most már a feleségemként is tekinthetek rá felel meg a szabadság fogalmának. Mert mellette, általa érzem igazán férfinek magam, lehetek felszabadultabb, önmagam, aki nem várja el tőlem, hogy változzak meg, csak egyszerűen érezteti, mennyire fontos vagyok neki és számíthatok rá. Nekem ez önmagában felér a csodával, a bizakodással és mindazzal, ami erőt ad és arra sarkall, hogy igen is érdemes minden nap küzdeni, harcolni, bevetésre menni és mindezen felül építeni a jövőt. Ő már hozzám tartozik, ismét hitet adott a család és a házasság eszményéhez. Úgy érzem megtaláltam a helyem mellette.
Elégedett vagyok a helyzet alakulásával, mert noha nem vagyok túl sűrűn itthon - és emiatt borzasztóan büszke vagyok a feleségemre -, nagy léptekben haladnak a fejlemények. Igazából Sophie intézkedik nagyon sok mindenben, még akkor is ha közben az interneten én nézelődök, szervezkedek és írom, vagy épp mondom el neki, hogy mit és hogyan csináljon. Tudom, hogy az alapanyagok beszerzésével, a szakemberek felkeresésével ő bajlódik és nem én. Egyszerűbb lenne, ha én intézkednék és levehetném a terhet a válláról - amikor itthon vagyok, többször is telefonálok, mint szükséges lenne. Igyekszem átvállalni azokat a részeket tőle, amit csak tudok. De amikor először leültünk megbeszélni az ötleteket, egy üres lapot fektettünk le magunk elé. Most ezen a lapon komplett tervrajz van precízen megszerkesztve mindazzal a tervvel, amit megvalósítani szeretnénk. Az emelet, a jókora udvar, a kandalló, a jókora amerikai konyha... meg még sok minden, ami a mi ízlésvilágunkat tükrözi. Arra már nagyon hamar rájöttünk, hogy mindketten hoztunk magunkkal egy kis amerikai szemléletet és ez nagyban kihatással van a terveinkre is. Elvégre Kanada a végtelen lehetőségek és a sokszínűség országa, nem?
Nem egészen úgy tervezem, hogy Csibésztől kapom az első puszit, miközben igyekszem őt ellökni magamtól. Egy lendületes előrehajolás után elkapja a fülcimpám, ami annyival jobban motivál is, hogy erősebbet lökjek rajta. Ért a szóból, mert lecsillapodik és hátrébb kullog. Még keresi a helyét, amikor nincs szolgálatban, mert neki is furcsa ez a pár nap, amikor nincs rajta a hám, nem kelünk észvesztően korán és nem kell semmit sem teljesítenie. Más kérdés, hogy elviszem futni, gyakoroljuk a parancsokat, nem ugyanaz mint kint a terepen vagy épp gyakorlat közben. Jókor is látja be, hogy most nem itt van a nyakamban a helye, mert Sophie közelebb lép, én pedig már egyből el is felejtem, hogy a kutya is itt van. Úgy húzom magamhoz a kezét megfogva egy csibészes mosoly kíséretében, mintha minden áldott alkalommal ezt tennénk és teljes beleéléssel meg is csókolom. Ne higgye, hogy azért ennyivel megússza, mert ahogy közelebb kerül hozzám, a foglyommá teszem. Kezeim bilincsként kulcsolódnak a derekára és húzom magamhoz annyira közel, hogy teljes testével hozzám simuljon.
- Már késő, koszos vagy. - tekintetem ismét az övébe fúrom, miközben ismét elmosolyodok. Tudom, simlis vagyok, hogy elvonom teljesen közben a figyelmét erről, de nem hiszem, hogy különösebben zavarná. Ugyan, mi történhetne? Átöltözik... már ha hagyom. Már amennyire eleresztem most, hogy megkaparintottam.
- Szóval még megteheted, hogy a nyakamba ugrasz. - hangom búgóbb, incselkedőbb, miközben közelebb is hajolok hozzá. Végszóként kordul meg a gyomrom, amire a nyakába fúrom az arcom. Nem hiszem el, hogy pont ilyenkor tudok remekelni az illúziórombolásban.
- Azt hiszem éhes vagyok. De annyira, hogy téged is megennélek. - amikor már az éhség és a tétlenkedés, hogy szívesebben foglalkoznék inkább vele összegyúródik valami remek egyveleggé, akkor történik meg az, hogy játékosan a nyakába is harapok.



Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: Merj nagyot álmodni - Sophie & Henry
Vissza az elejére Go down
 
Merj nagyot álmodni - Sophie & Henry
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: 03. Montréal :: Le Sud-Ouest :: Bérlakások :: Woods lakás-
Ugrás: