welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


No Good. Abrielle & Keith
avatar
Elit
Hozzászólások száma :
13
Reagok száma :
4
Play by :
Bill Skarsgard.

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: No Good. Abrielle & Keith Kedd 06 Nov. 2018, 07:17
Időpont: Egy kellemes péntek délután
Helyszín: Abrielle köcsögkerámiaboltja
Vissza az elejére Go down
avatar
Elit
Hozzászólások száma :
13
Reagok száma :
4
Play by :
Bill Skarsgard.

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: No Good. Abrielle & Keith Kedd 06 Nov. 2018, 07:24

Abrielle & Keith



Tisztára, mint amikor 8 éves voltam. Végre először elengedtek egyedül valahova. Az egyik barátomhoz. Arról igazából nemes egyszerűséggel próbálok nem tudomást venni, hogy egy fekete terepjáró azóta követ, hogy kiléptem a családi birtok vaskos kovácsoltvas kapuján és kissé lemaradva tartja velem a lépést. Igazából ennél nagyobb balfaszokat valószínüleg fel sem tudott volna bérelni anyám, de sebaj, igazából szarok rájuk, kisebb bajom is nagyobb annál, hogy az egyedül nem feltétlen jelenti azt mindenkinél, hogy végre leszállnak rólam. Legalább nem két lépéssel a hátam mögött cammog két medve. Az emberek hajlamosak azt hinni, hogy igazából ezek a konditeremszökevények rám vigyáznak, holott pontosan arról van szó, hogy én ne tehessek kárt senkiben.
Anyám nem győzte kihangsúlyozni egyébként, kisbetűvel, zárójellel, hogy mennyire ellenzi, hogy én kimozduljak otthonról, pedig ez volt az orvosi utasítás, úgyhogy én engedelmeskedek... csak éppen nem neki. Abrielle nevét megint a fejemhez vágta. Nem is vagyok benne teljesen biztos, hogy magával a jelenségével, személyiségével van anyámnak problémája, lehet, hogy egyszerűen csak a név nem tetszik neki. Pedig szerintem legalább különleges.
Hivatalosan mi el vagyunk tiltva egymástól, már szerintem néhány éve biztosan, nem is vagyok benne biztos, hogy valóban egymás társaságát kedveljük vagy igazából csak a szüleinket szeretnénk a halálba szadizni.
A művésznegyed sétálóutcáinak tengerében elakad a terepjáró, úgyhogy gyalogosan folytatják a követésemet néhány pillanatig enyhe pánik fejjel, hogy meg fogok lépni. Eszemben sincs. Igazából valahol még élvezem is a helyzetet. A közveszélyes őrült Montreal utcáin. Megállok egy kis kávézó ajtajában. Próbálom feldolgozni a több száz féle variációt, amit kitaláltak egy egyszerű tejeskávéra, feladom.

Abriellenek kérek egy gyümölcstrutyit, magamnak meg valamit, amiben remélhetőleg koffein és tej is található, de majd késöbb kiderül. A pultoslány felkönyököl a pultra, rámvillant egy colgate mosolyt, majd közli, hogy szerencsém van, mert én.... csakis én mosollyal is fizethetek. Ezt a hipster faszságot. Amikor közlöm vele, hogy a készpénzt jobban kedvelem, már elszáll az összes világmegváltó kedve és odaböfögi nekem a végét. Borravalót is hagyok, hogy legalább az utcán ne köpjön majd utánam.
Innen már csak néhány sarok, artista, bűvész és virágárus, hogy elérjem Abrielle kis csetreszes boltját. Ennél komolyabb arconköpést, egyébként nem követhetett volna el a szüleivel szemben. Valahol egy kicsit sajnálom szegényt. Az anyja biztosan a halálba cseszegeti, hogy neki is egyetemre kellett volna mennie, mint Tylernek, vagy legalább egy másik albérlet után néznie.
Egyszer voltam náluk nem is olyan régen. Az anyja szereti úgy mondani a nevemet, mintha egy kígyó köpné ki éppen, de közben csokis kekszel kínált, amit természetesen nem mertem elfogadni, mert biztosan végignyalta az összeset. Nem a nyáltól undorodom, de nem akartam megadni neki ezt a kélyes örömöt, hogy lássa, hogy megeszem.
Rövid bénázás árán, hogy semmit ne borítsak ki végre sikerült belöknöm az ajtót.
-Abriellet keresem a köcsögösmestert.-szólalok meg fennhangon, miközben lassan becsukom magam mögött az ajtót. Kicsit félek, hogy egyszer valamit ezért a fejemhez fog vágni.

Vissza az elejére Go down
avatar
Elit
Kor :
25
Hozzászólások száma :
4
Reagok száma :
1

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: No Good. Abrielle & Keith Csüt. 08 Nov. 2018, 00:42
Reggel hatkor volt egy látomásom. Szilárd lábakon álló hipotézisem, miszerint...
- Nem, rohadtul nem megyek ma be. Csapjon belém a villám, ha mégis!
Aznap napos idő volt, ami furcsa, mert akkoriban alig volt napos idő. Gondolom a meteorológia szoros kapcsolatban áll a reggel hatkor megejtett telefonbeszélgetéseimben elhangzott kijelentéseimmel, mert nem csapott belém a villám, noha mégis bent görnyedtem néhány elsőosztályú hófehér porcelántál előtt, ami csak arra várt, hogy elkezdjem kiszabni a megfelelő pontokon.
Már azon is túltettem magamat, hogy bosszús legyek. Elvégre mi jogon kérhettem volna számon becses titkárnőmön a mai napi elmaradását? Csak azért, mert a főnöke vagyok? Csak azért, mert ezért kapja a fizetését? Csak azért, mert megbeszéltük? Csak azért, mert szarom telibe, hogy a nővérének a legjobb barátnőjének a kutyájának a fodrászának a szívsebésze, vagy valamelyik másik mondvacsinált rokona, éppen ma mond igent a sírig tartó, boldogító monogámiára Isten színe előtt? Ugyan. Kérlek.
Lissnek fontosabb, hogy elkapja a menyasszony kaméliacsokrát a megfelelő időben, mint nekem, hogy oly sok idő után meglátogathassam a lovardát, és esetleg készüljek a két héten belül megeső skóciai bajnokságra. Annyira fontos neki, hogy itt most megesküszöm a rám váró porcelántálak és tányérok - meg az összes befejezetlen, félkész limlom - tömeges jelenlétében, hogy ha Liss holnap reggel munkába jön, a fejéhez baszok egy csokornyi kaméliát, amint belép az ajtón.
Egész konkrétan már megvettem. Ott csücsül valamelyik magamnak megtartott agyagvázámban az ablak mellett. Csodaszép darab.
Mindenesetre nem értek a romantikához, és teljességgel hidegen hagynak az esküvők, szóval gondolom nem értem meg miért olyan nagy öröm megjelenni az eseményen, főleg, ha az utolsó pillanatban hívnak meg, valami Dick nevű amerikai lóhere helyére, aki az utolsó pillanatban méltóztatott lemondani. Én biztosan nem ülnék végig egy lakodalmat úgy, hogy az asztalomon egy Dick feliratú névtábla díszeleg. Inkább a halál, inkább a kerámiaszaküzlet.
Délelőtt érkezett hozzám egy tag – vagyis valójában Lisshez, mert vele beszélte meg az időpontot. Fel sem világosítottam róla, hogy én nem Liss vagyok, sőt, kijavítottam, hogy “lesz”-nek ejtik, és teljes becses nevem Liss Ophatsz.
Miután ezzel kiszórakoztam magamat, eladtam pár csecsebecsét, meg valami gyűjtőnek néhány agyag Buddha-szobrot. Aztán valami vénasszony rögtönzött hittérítése következett, aki az imént említett szobrok miatt kötelességének érezte, hogy fél óráig tisztítsa a lelkemet, de feladta, amikor mindketten rádöbbentünk, hogy nem is figyelek rá.
Keith hangja váratlanul törte meg a kerámiabolt jól megszokott atmoszféráját. A műteremből, amit egy válaszfalnak aligha nevezhető fa gyöngyfüggöny szeparált el a bolthelységtől, valami kellemes aláfestőzene duruzsolt egy régiségboltban beszerzett őskori magnóról. Ezen kívül csak a kezeim alatt sercegett a papír, ahogy Liss hétvégi teendőit véstem fel olvashatatlanul görbe betűkkel - mert hogy én a következő két napban be nem teszem ide a lábamat, az száz. Csapjon belém a villám, ugye.
- Köcsögösmester. Baszódj meg, Keith -üdvözöltem minél dacosabb arckifejezéssel, de végül inkább leplezetlenül őszinte vigyorral a képemen. - Hát te? Nyitva hagyták a ketreced? Vagy mi van? - somfordáltam oda hozzá, és tetőtől talpig méregettem, mintha azt próbálnám megállapítani, hogy ez vajon biztosan ő, és nem nőtt-e három centit, amióta külön kellett laknunk (mintha legalábbis a rég nem látott nagynénje lettem volna Skandináviából). Egyik kezemmel rendkívül specifikus (vagy idióta) kaszáló mozdulatot tettem a levegőben, ketté akartam vágni a hasánál, de ugyanazzal a lendülettel karom az oldalába ütközött. - Aha, bocsi, csak ellenőriztem, hogy nem vagy-e véletlenül csupán valami holografikus kivetülés vagy délibáb.  Ez azért megnyugtató. -Válla felett hátrapillantva megütközött a tekintetem a díszkíséretben is. Mondanom sem kell, kellemesen nevetséges látványt nyújtottak kisestélyiben a kisboltom tövében csoportosulva. - Látom hoztad minden barátodat. Anyud, ő mikor ér ide? Sok jó ember, kis helyen is... - mutattam körbe a helységben, mert hát nincs mit szépítenem, sziporkáztam, és olyan régen nem sziporkázhattam már neki minden napom minden percében, hogy bőven volt mit pótolni. Ráadásul egészen biztos voltam benne, hogy Keithnél jobban senki nem gyűlöli és szereti jobban a humorérzékemet, úgyhogy eszem ágában nem volt a nyelvemre lépni. (Meg amúgy tudom, hogy titkon mennyire hiányzott neki, ez még az ő kőszemeiből is kifacsarja mindjárt azokat a kis gyémánt alakú gyermekded könnycseppeket.)
- Menj csak be, tudod az utat - lökködtem beljebb, én magam pedig teljesítettem a jóformán reggel hat óta ringatott legédesebb álmaim egyikét, és átfordítottam a kirakatban csüngő NYITVA feliratot ZÁRVA feliratra. - A katonáid egész biztos nem jönnek be? Nem tudom, hogyan számolnék el a lelkiismeretemmel a nap végén, ha miattam fagynának halálra a zord őszi napsütésben -kiabáltam hátra Keithnek, közben pofátlan mód rácuppanva az üvegre, mintha csak az állatkertben vizsgáltam volna a fal másik oldalán tevékenykedő gorillákat. Meglepően illő hasonlat. Nem vagyok benne biztos, de talán még az üveget is megkocogtattam, mielőtt sarkon fordultam, és bevonultam Keith után a műhelybe.
- Most látom, a gyümölcsös turhát nekem hoztad? Köszönöm Keith, de nem kellett volna – legyintgettem megintcsak, rögvest felszippantva a szívószál túlsó végén zavargó fruktózt. - Jól esik, hogy ennyit költesz rám... De legközelebb hangsúlyozd már ki, hogy a nevem Abrielle, nem pedig Gabrielle, jó? - vizsgálgattam a poháron álló feliratot. - Értem én, hogy ez csak egyetlen betű, de ez így tönkrebassza a dolog meghittségét, és arra kezdek gyanakodni, hogy csak találtad valahol a pulton, ahol valami mononukleózisos Gabrielle nevű leány szopogatta előttem.
Egek, mennyit beszélek. Ez van, ha az ember egy valakihez áll közel, és azt is karanténba zárják.
Vissza az elejére Go down
avatar
Elit
Hozzászólások száma :
13
Reagok száma :
4
Play by :
Bill Skarsgard.

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: No Good. Abrielle & Keith Hétf. 12 Nov. 2018, 07:47

Abrielle & Keith



Még sokszor cseng a fülemben Tyler néhány utolsó mondata. Győzködött, hogy felvételizzek, győzködött, hogy hagyjam magam mögött én is Kanadát, és megesketett, hogy nem nyúlok hozzá Abriellehez. Szerintem sejtette, hogy, ha ő kikerül a képből, akkor velünk lesznek problémák, de igazából a közelébe sem kerültem a dolognak, hiszen Abrielle nem az a megmentésre váró hölgy típus, hanem az a lány, aki képes megütni azt a hangszínt, amitől feláll a szőr a hátadon. Ő pedig heteken keresztül képtelen volt máshogy beszélni hozzám. Ha embert szemmel meg lehetne gyilkolni, én már halott ember lennék, az egyszer biztos. Talán már sosem felejtem el azt az időszakot. Fizikailag sosem tudott volna bántani.. már nem azért, mert neki belül cuki aranyos, puha plüss macira emlékeztető lelke van, hanem mert több, mint egy fejjel vagyok magasabb nála és jó néhány kilóval többet nyomok. Egyébként szinte biztos vagyok benne, hogy megpróbált volna az életemre törni, hiszen szent meggyőződése volt, hogy én vissza tudtam volna tartani Tylert, és legalább miattam itt maradhatott volna. Miattam... ch.... mintha én lettem volna élete szerelme vagy valami ilyesmi. Brie pedig szerette a fejemhez vágni, hogy ha kellett, akkor azzá is kellett volna válnom... hiába lettünk volna ótvar ronda pár, attól még ezt előbb lenyelte volna, mint azt, hogy itt hagyta a testvére.
Na de mindegy is. Végülis én lettem a hibás... rajtam kidühönghette magát, és elkezdőtött egy új élet, amiben már csak ketten voltunk. Meg a köcsögösbolt persze...
Nem is tudom igazából, hogy miért kedveljük egymást annyira. Talán csak bosszantani akarunk mindent és mindenkit, vagy valamelyikünknek van annyira torz elméje, hogy élvezi a helyzetet. Esetleg mindkettőnknek... még az a másik lehetőség.
Átlépem a küszöböt, csilingel a kis csilingelős genya, de közben már jelzem is Brienek, hogy megérkeztem, én vagyok az, most már tényleg jó lehet a napja.
Miután kinyitottam a számat, igazából csak akkor döbbentem rá, hogy akár vendégei is lehetnek, de még nagyobb meglepetésemre, erre kifejezetten szartam rá. Mint egy jó feleség jelent meg gyorsan a hangom után. Azonnali vigyor a válaszom a válaszára, de az ő arca is gyorsan vált és a jól ismert Abrielle féle vigyort kapom meg.... amihez igzából hozzá vagyok szokva.
-Nem... megharaptam a gondozómat és elloptam a kulcsát... mit gondolsz, miért loholnak utánam a safari detektívek?-pillantok hátra egy pillanatra, majd vissza rá.
Még hála a jó Istennek, hogy jól meglendítette a kezét, mert így legalább volt időm feljebb emelni a poharakat, hogy véletlenül se verje ki ezeket a paleo bio faszom szarokat a kezemből.
-És mostmár elégedett vagy azzal, amit nem csak látsz, de jelen is van?-kérdezem felvonva a szemöldökömet egy lépéssel közelebb lépve hozzá. Megint kiakasztom a szemem, hogy nehogy véletlen a pislogással a várva várt, kiakadásáról.
Követem a tekintetét, a gyülekező gorillákra. Legalább ötlözhettek volna civilbe, bár szerintem ennyi testőr, már mindenhogy feltűnő.
Jó ízüen nevetek egyet.
-Ha szeretnéd felhívom, biztos hiányzol már neki szívesen meglátogatna.-kacsintok rá. Soha a büdös életben nem tenné be anyám ide a lábát. Mármint nem a boltba... a művésznegyedbe ... a hippi és meleggyűjtő városrészbe.. legalábbis ő ezt így szokta nevezni. Lehet tudat alatt ezért költözött ide Abrielle.

Egyetlen gyors mozdulattal körbeölelem és közelebb húzom magamhoz, hogy tudjak egy puszit adni a homlokára.
-Ők hivatalosan nem rám vigyáznak... hanem mindenki másra a közvetlen környezetemben.-közben pedig már el is engedem. Még a végén rámrugják az ajtót, anyám szavait harsogva miszerint NINCS FIZIKAI KONTAKTUS. Ez nem tudom egyébként, hogy mindenkire vonatkozik-e vagy csak Abrielle-re.
Meglökdös... én pedig, mint egy jó gyerek engedelmeskedem és elindulok az Abrielle féle agyag gyárba.
-Viccelsz? Fordulnak egyet és levernek mindent... tudom, hogy baráti árat számolnál a családomnak az okozott kárért, de szerintem, azt még mi sem tudnánk kifizetni neked.... inkább fagyjanak meg... munkaerőt könnyebb találni.-vonom meg a vállamat.
-Ja.. még ez volt az a szar, ami emberi fogyasztásra alkalmasnak tűnt...
Hatalmasra kerekednek egyébként is nagy szemeim...
-Ne bassz már fel... tényleg nem Gabrielle a neved?-aztán rávigyorgok és egy kicsit, titkon legbelül félek, hogy a gyümölcsös szörnyeteg még a végén a pólómon vagy az arcomban fog kikötni még a mai nap folyamán.
-Egyébként sem a pulton találtam.-villan rá a tekintetem. Tényleg nem bízom a véletlenre. Végülis szép nap ez a halálra is akár.
Nem tudom mennyi idő után fog érkezni a telefon hívás, hogy anyám emberei nem látnak jól rám, és legalább az egyiket engedjem be magamhoz. Meg, hogy észre sem fogom venni... bla bla bla.... szokásos rizsa. Mondjuk, nem tudom, hogy egy több mint 100 kilós ember hogyan tudna láthatatlan lenni, de minden bizonnyal képes rá, hiszen az önéletrajzában is benne van.
-Brie.. holnap nem lenne kedved nálunk aludni? Anyám még orvosi papírokkal meg gyógyszerekkel dobálózik, hogy miért nem mehetek még haza a lakásba, ha szeretnéd megkapod estére a szobám.. majd én alszok az egyik vendégszobában.-kissé elbizonytalanodik a hangom, de a végére megjelenik a megszokott vigyorom. Akármennyire is próbáltam feloldani a kérdés végét ettől függetlenül az elejét tényleg komolyan gondoltam. Én lassan szeretnék majd hazamenni. Természetesen csak akkor, ha az orvosok is bólintanak. De nekem először Brie kell ehhez az egészhez.

Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: No Good. Abrielle & Keith
Vissza az elejére Go down
 
No Good. Abrielle & Keith
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: 03. Montréal :: Le Plateau-Mont-Royal-
Ugrás: