welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


Jack × Luna | mission impossible
avatar
Igazságügy
Kor :
26
Hozzászólások száma :
74
Reagok száma :
47
Tartózkodási hely :
◖ Montréal ◗
Foglalkozás :
◖ Rendőrségi sajtószóvivő; újságíró; gyermekjogi aktivista ◗
Play by :
◖ Phoebe Tonkin ◗

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Jack × Luna | mission impossible Vas. 4 Nov. 2018 - 20:57
* * *
Vissza az elejére Go down
avatar
Igazságügy
Kor :
26
Hozzászólások száma :
74
Reagok száma :
47
Tartózkodási hely :
◖ Montréal ◗
Foglalkozás :
◖ Rendőrségi sajtószóvivő; újságíró; gyermekjogi aktivista ◗
Play by :
◖ Phoebe Tonkin ◗

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jack × Luna | mission impossible Vas. 4 Nov. 2018 - 20:58


❝mission impossible❞

Luna and Jack
Semmi nem ment zökkenőmentesen.
Visszaállni a munkába, felvenni a sürgető hétköznapi rutint, helyet kivívni magamnak a villamoson és érthetően elmagyarázni az új eladónak a kávézóban, hogy mit jelent a „szokásos” kifejezés, majd még arra is ügyelni, hogy feltűnés mentesen, a férjeddel lehetőleg ne egyszerre juss el az irodádig, ahol amúgy minden parlagon heverő holmi majd rá fog emlékeztetni, mert négy hónap elteltével is az ő parfümét árasztja kitartóan az irodai szék háttámláján feszülő szita-szövet, min addig minduntalan zakója lógott, s azért maszatos a tükör az eldugott hátsó szegletben tenyeremtől, mert annak támaszkodtam az utolsó vérmes üzekedés alkalmával.
Mikor azt mondtam a főnöknek, hogy hagyjanak csak mindent úgy, ahogy hagytam, azért azt nem bántam volna, ha a félig elcsámcsogott almacsutkám holttestét a széles íróasztal taigetoszi pereméről levetik a kukába, netán kiszellőztetik innen az áporodott, használatlan helyiségek jellegzetes porillatát, na meg felsöprik az összetört cserepes virág földjét, ami ismét pironkodtató emlékeket idézett a múltból.
Bőven elég volt ennyi egykori irodámból, a feloltott villanyt pillanatokon belül lekapcsoltam, s a nyekergő ajtót undorral rántottam vissza a tokjába.
Egy percet sem bírtam eltölteni a helyiségben tovább.

Helyette ültem a főnöknél másfél órát, aki plusz egy hetet adott a visszaszokásra, hogy ne terheljen túl, ahogy az az orvosi javaslatban is állt. Ennek okán bátorkodtam felvetni a lehetőséget, hogy új irodához jussak valahol az épületnek azon szárnyában, ahol Blaise Abagnale nem fordul meg napi szinten tizenötször, de kérésem néma fülekre talált. A költözködésben ugyan szabad kezet kaptam, de ő ehhez nekem nem tudott teret, időt és munkaerőt biztosítani, meg aztán amúgy sem izgatta a magánjellegű problémám és a helyváltoztatásra irányuló igényem, a várost egy sorozatgyilkos ügye tartotta rettegésben, ami napi huszonnégy órás fennforgást biztosított az őrsön. Bármilyen változás után is epekedtem vehemens sértettségemben, tehát magamnak kellett hozzá operatív teamet találnom.

A papírpohár ajkaimhoz forrt, ahogy önmagamat keresve bolyongtam a hosszú folyosón, azon tanakodva instabil lépteim közben, hogy kit foghatnék be a költözéshez. Már a kartondobozokat is felhozattam az alagsorból, mikor eszembe jutott Jade, aki körül már távozásomkor is egy fiatal asszisztens perdült-fordult, s táncolt, ahogy a nő fütyült. Mondjuk fogalmam nem volt róla, hogy tudott-e egyáltalán fütyülni, vagy hogy a kissrác mennyire volt készséges idegenekkel szemben, akik nem dúdoltak, nem fütyültek, csak tapsolni tudtak.

Jobb ötlet híján Jade-nek címeztem meg az SMS-emet, amiben felkérettem magamhoz aktatologatáshoz a segéderőt. Nem kellett itt senkinek tudnia, hogy milyen magánakciókon jártak gondolataim, s hogy milyen fenntartásaim alakultak ki egykori irodámmal szemben.
A folyosón lévő műanyag széken gubbasztottam, szemben az irodámmal, telefonom képernyőjét bújva, s csak az arra tévedő ismeretlenekre kaptam fel pillantásom. Kétszer lőttem mellé, ahogy az idegenek kiléte felöl érdeklődtem. Egyiket sem hívták Jacknek, akit Jade küldött Lunának szeretettel masnival átkötve az első munkanapjára használat céljából.


MADE BY TORIE
Vissza az elejére Go down
avatar
Törvényen kívüli
Kor :
24
Hozzászólások száma :
45
Reagok száma :
38
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
beugrós asszisztens
Play by :
Joe Keery

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jack × Luna | mission impossible Hétf. 5 Nov. 2018 - 19:56


❝mission impossible❞

Luna and Jack


Egy újabb munkanap. Pont olyan, mint a többi: korán kezdődik, lassan telik, nem különösebben izgalmas, de azért jó képet kell vágnom hozzá és hibáznom sem szabad. Ez kezd már fárasztani, otthon nem szoktam ilyen kötöttségekhez. Az újdonság varázsa sajnos hamar elmúlt, szemfüles, talpraesett gyerek lévén az irodánk környékét már az első napokban rendesen felfedeztem, a rendőrség főhadiszállásának távolabbi részein pedig semmi dolgom nem akadt. Eddig még nem kellett a terepre is elkísérnem Jadet, sőt még a hullákat sem engedte, hogy megnézzem, tehát az irodai munkások unalmas életére voltam kárhoztatva. A legnagyobb izgalmat általában az jelentette, ha hirtelen akadt rengeteg legépelni való, ez mondjuk még ment is, csak baromi unalmas volt. A táblázatokkal bűvészkedéssel már sokkal inkább meggyűlt a bajom, de egyelőre sikerült elkerülnöm, hogy nagyobb katasztrófa történjen, a kisebbekről pedig Jade nem szerzett tudomást. Ez egyáltalán nem baj, nem kell, hogy az ütések utóhatásai mellett még emiatt is fájjon a feje, és így én sem kapok képzeletbeli tarkón vágásokat tőle.  
Az ebédszünet végi fáradt pasziánszozásból telefoncsörgés zökkent ki. Az egeret és a virtuális kártyaasztalt magára hagyva gyorsan a kagylóért nyúlok. Így hátha megúszom a “Mégis mi tartott ilyen sokáig?” kérdést. Az eligazítás gyors és rövid, épp csak a legszükségesebb információkat kapom meg az új és sürgős feladatról. Búcsúzóul még jön a figyelmeztetés, hogy cipekedésre is készüljek, de ezt egyáltalán nem bánom. A feladat az épület az irodánkon kívüli, sőt még a kávéfőzőn, a fénymásolón és a liften is túli részére szól. A hely megtalálása nem fog gondot jelenteni, a mágneskártyám sok ajtót kinyit, legfeljebb a kuncsafttal és a feladattal lehetnek problémák. Meg kell keresnem egy bizonyos Lunát (“Neked Mrs. Abagnale!”) az irodájánál. Kinyújtózom a székemben, aztán felpattanok belőle. Gyors tervezés után végül csak a legszükségesebbeket viszem magammal: kulcs, tárca, telefon, belépőkártya. Lekapcsolom a villanyt, majd útnak indulok, az irodát viszont azért még bezárom magam mögött.
“Vajon fel tudnám törni? Pár perc alatt tuti, csak ugye minek?”
Szokás szerint megint megkérdezem magamtól ezt, a régi szakmámból már csak ennyi maradt. A tudás a fejemben és a kezeimben, de egyelőre meg kell húznom magam és rendes, civilizált irodadíszként kell viselkednem. A fizetés mondjuk nem olyan rossz, főleg a kötelező túlórákkal együtt. A liftben megnyomom a megfelelő emelet gombját, aztán hagyom, hogy magától záródjon be a vastag ajtó. Lefelé menet a tükörben ellenőrzöm a frizurám, majd jobb híján a kezemmel igazítok rajta egy kicsit, a fésű a táskámban maradt. Aztán a lift pittyent egyet és kinyitja az ajtókat. Kilépek a folyosóra és megyek tovább.
Menet közben az órámra nézek. Alig öt perc telhetett el azóta, hogy a telefont kaptam, mindenkinek el kell ismernie, hogy villámgyors vagyok. Mondhatnák, hogy csak úgy buzog bennem a munkakedv, de inkább az unalom elűzésének sürgőssége az, ami előre visz. A hatodik perc kezdetén már a megbeszélt helyen vagyok. Az italát szopogató Luna egy fiatal férfit pillanthat meg közeledni, öltözete tornacipő, farmer, természetesen övvel, felül pedig egy szolid mintás ing, mert egyesek szerint a munkába inget KELL venni.
– Helló! Jack vagyok, engem küldött Jade. – Mondom a nőnek. Én jó helyen vagyok, ő jó helyen van, szinte biztos, hogy a megfelelő személynek mondom a bemutatkozást.
– Mi lesz a program? – Nem mintha nem tudnám Jade-től, de hátha meglep valamivel a kissé összetört hősnő.  




MADE BY TORIE
Vissza az elejére Go down
avatar
Igazságügy
Kor :
26
Hozzászólások száma :
74
Reagok száma :
47
Tartózkodási hely :
◖ Montréal ◗
Foglalkozás :
◖ Rendőrségi sajtószóvivő; újságíró; gyermekjogi aktivista ◗
Play by :
◖ Phoebe Tonkin ◗

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jack × Luna | mission impossible Vas. 11 Nov. 2018 - 13:49


❝mission impossible❞

Luna and Jack
Elkerülhetetlen volt, hogy ne fussak össze régi bútordarabnak számító ismerősökkel az emeleten. Vagyis, hogy ők ne fussanak belém, hiszen én a lábamat lóbálva vegetáltam, energiát nem a napfényből nyerve a fotoszintézishez, hanem telefonkészülékem képernyőjéből.
Miután küllememben nem történt égetően jelentős változás; nem avanzsáltam átlátszóvá, nem sikerült papírvékonyra sem fogynom, vagy akkora úszógumikat növeszteni, hogy nyugodtan behúzhassam mögéjük depresszív időszakomban fejemet, ráadásul rossz szokásomhoz híven idegesítően hangosan sikerült unalmamban csámcsogva kérődznöm a mentolos rágógumi elnyűhetetlen testén, még a két oldalról közrefogó robosztus oszlopok sem rejthettek el az erre járók elől.
Szerettem én a kollégáimat. De Janus-arcú volt örömöm, amiért tudtam, hogy majd Blaise lesz az első, akivel tudatják ittlétem eltörölhetetlen tényét, s egymással versenyt futnak a gyilkosságiak részlegéig nyálukon csúszva, nyelvüket taposva a sietségtől. Hiszen ki ne akart volna tövig benyalni az én megalomán, arrogáns férjemnek, hogy legalább egy elismerő pillantást kicsikarjon belőle pályafutása során? Hiszen nem volt könnyű. S ha igazán ismerték volna az én egyetlenem álláspontját, meg sem próbálják magánjellegű problémákkal zaklatni, annak a látszatát keltve, hogy belefolytak a problémákkal tűzdelt magánéletünkbe, mert az ijedtségtől, mikor majd a teljes kapitányság épülete belerezonál Blaise Abagnale dühébe, önként és dalolva ugranak ki a berácsozott ablakon át a negyedikről.
Szinte láttam a túlhajszolt kolléga vánszorgó lépteihez csatolt epekedő várakozást, hogy befordulhasson a sarkon, s lábát szaporán kapkodva fejezze be útját a felettese irodájáig. Majd beleizzadt a közlési kényszerbe a szerencsétlen félnótás.

Mielőtt Blaise felemelkedne aranyozott trónusából, hogy személyesen is látogatást tegyen az irodámban, s üdvözlésre emelje a reggeli hideg szítta közömbös hangját, el kell tűnnöm innen. Az első leszázalékolt munkanapomon nem zenghet tőlünk az emelet. Ráér az holnap vagy holnapután. Had várjon még a családi drámára és a biztos úr humánus oldalának lelepleződésére a drámaéhes csürhe.

Az elmúlt öt percben sikerült kicsipkéznem fogammal a műanyag pohár száját, végigolvasnom hat felesleges üzenetet, s közben egyet sem válaszra méltatni, háromszor összekeverni az újoncokat az asszisztenciával, akit nekem szántak, s ízetlenné gyötörnöm a rágógumit. Mégis kitartóan őröltem, monoton megszokással, gépies mozdulatokkal, s közben elmélyedtem ezen folyamatban.
Nem ez volt a világmegváltásról szőtt tervemnek első öt perce.

Figyelmemet a folyosó végéről érkező cipőkaffogás keltette fel. De negyedére nem kívántam elengedni egy újabb fals golyót, inkább megvártam, hogy az érkező kezdeményezzen. Végülis ennyi önállóságot kinézhettem egy asszisztensből.
Az előttem megtorpanó fiatal férfi célzott, lőtt és talált. Mégsem volt kedvem azonnal bólintani, önérzetes teljesítményemet sértette, hogy az én érzékeim háromszor is félrevezettek.
– Helló, Jack. És kit is keresel? Miért vagy benne olyan biztos, hogy nem az egyik gyanúsított vagyok, aki kihallgatásra vár a szomszéd szobába? – kitartóan ragaszkodtam megvezetéséhez. Legalább három teljes másodpercig bírtam, majd feladtam a rám nehezedő nyomás miatt, hogy bármikor erre jöhetett Blaise Abagnale. – Na, jó. Felejtsd el.
A kávé maradványát sietve hajtottam fel, hogy aztán felnyomva magam ülőhelyzetemből, egy szintre emelkedjek a zsenge kisfiúval. Megvezetve éreztem magam, hogy még vele szemben is alulmaradtam. Vajon a korát is félrelőttem volna, nem csak magasságát? A torpedó sosem volt az én játékom.
– Az lesz a program, hogy papírokat tologatunk; én aláírok, te bélyegzel, aztán ha begyakoroltad aláhamisítani a szignómat, cserélünk, mert hajlamos vagyok ínhüvelygyulladásra. Ez a publikus terv, ha bárki kérdezi, hogy mit kerestél ma itt. Aztán pedig… beszéljünk őszintén.
Két oldalra is elpillantottam, hogy megbizonyosodjak róla, hogy kettőnkön kívül senki nincs a folyosón, s nem kel majd szárnyra a pletyka hogyha alkaron fogva magammal vonom az elsötétített terű irodámba, hogy megerőszakoltam egy fiatal gyakornokot.
– Ezt itt össze kell takarítanunk, aztán mindent bedobozolni, és áthurcolni egy emelettel feljebb a holmikat, ahol találtam magamnak új irodát. Erre nem igazán van engedélyem, tehát úgy csináljuk, hogy senki ne lássa és főleg ne hallja. Amikor meg berendezkedtem, akkor már nem fogják azt mondani, hogy csináljak mindent vissza, és ne hozzak ilyesfajta önkényes döntéseket – nagyvonalakban ismertettem a stratégiát és elvetemül ideám buktatóit a sráccal, mielőtt végighordoztam volna a helyiségben pillantásom.
– Először is szedd le kérlek azt a rúzsfoltos tükröt a falról, törd össze, mert látni sem bírom…
Elindulva az ellenkező irányba, a kétszárnyú ablak fogantyújáért nyúltam, hogy átszellőztessem az irodát, s ezt követően megkezdhessük a múltam romjainak eltakarítását.  


MADE BY TORIE
Vissza az elejére Go down
avatar
Törvényen kívüli
Kor :
24
Hozzászólások száma :
45
Reagok száma :
38
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
beugrós asszisztens
Play by :
Joe Keery

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jack × Luna | mission impossible Szer. 14 Nov. 2018 - 12:20


❝mission impossible❞

Luna and Jack



Gondoltam, hogy nem lesz egyszerű a feladat, a nőkkel, különösen a rendőrségen sosem az. Azt is gondoltam viszont, hogy Jade mellett már pár hét alatt is megedződtem annyira, hogy meg se kottyanjon az esetleges akadékoskodás szolgálataim legújabb igénylőjétől. Azért persze örültem volna, ha mindez csak később jön elő, és nem úgy kezdjük a napot, hogy mindenféle hülye kérdéseket teszünk fel oda-vissza. Az élet viszont nem fenékig tejfel, és sosem mennek úgy a dolgok, ahogy elterveztünk. Úgy döntöttem, hogy a lehető leghamarabb megpróbálom elapasztani a kérdésáradatot.
– Kopogjak be és szóljak annak az őrnek? – Kérdem szemtelenül. Szép is lenne, ha csak úgy megmondhatnám az ittenieknek, hogy kit és hova csukjanak be. Majd talán idővel feljebb küzdöm magam a ranglétrán, egyelőre viszont az is elég, ha továbbra sem tudja senki, hogy engem miért kéne lecsukni, valamint, hogy egyáltalán vaj van a fülem mögött. Ezért, és mert Luna sem tetszeleg tovább a szökött rab szerepében végül nem kezdek el vadul kopogtatni egyik ajtón sem.
– Pedig tényleg nem akartam bekopogni... – Válaszolom a fejemet csóválva. Én, Jack Marton O'Niell, a tisztességesség mintaképe köztudottam ódzkodom a legkisebb csínyektől is, úgyhogy csakis helyteleníteni tudom az ötletet. Valójában persze főleg csak azért, mert nekem sem volt semmi kedvem addig szignózni és pecsételni, amíg végérvényesen meg nem fájdulnak az ujjaim és a csuklóm. Igazán kár lenne a kezeinkért. A nem publikus terv említésére viszont abbahagyom a bizalmatlankodást és felveszem az igazi cinkostárs szerepét. Közelebb lépek, hogy hallkabban is ismertethesse a tervet a kölcsönfőnök. Majd, mivel mondás helyett mutatja, hagyom magam bevonszolni az irodába. A terep itt már sokkal biztonságosabb, ha a rendetlenség látványától történő szörnyethalás vagy a porba fulladás lehetőségeitől eltekintünk. Mi most márpedig eltekintünk tőlük, mert kemény fából faragtak mindkettőnket, és mert Jade-nek sem szeretnénk plusz munkát okozni.
– Az túl hangos lenne. – Előjön belőlem a tapasztalt betörő. Ha az ügyködésünket valóban fű alatt kell elvégezzük, akkor a tükör összetörése egyáltalán nem megengedhető. Rövid keresgélés után találok egy csomag zsebkendőt, azok közül az egyiket megnyálazva végül csak letörlöm vele a foltot. Nem az igazi, csak elkenni sikerül a foltot, de legalább a formája nem látszik már.
– Ez legyen elég. Mi a következő? – Nem feltételezem, hogy az összeszedetlen nőnek túlságosan konkrét tervei lennének a költözés menetére, úgyhogy rövid körülnézés és várakozás után a kezembe veszem az irányítást.
– Na jó. Csak a legszükségesebbeket vigyük. Fontos papírok, számítógép, ilyenek. A többi egyelőre maradhat. Minél hamarabb végzünk, annál kevesebb feltűnést keltünk, és annál kisebb az esélye, hogy valaki ránk pirít. – Az egy dolog, hogy Luna azt gondolta, hogy majd össze-vissza ugráltathat, de "költöztetésben" profi vagyok, úgyhogy ajánlatos lenne hallgatnia rám.



MADE BY TORIE
Vissza az elejére Go down
avatar
Igazságügy
Kor :
26
Hozzászólások száma :
74
Reagok száma :
47
Tartózkodási hely :
◖ Montréal ◗
Foglalkozás :
◖ Rendőrségi sajtószóvivő; újságíró; gyermekjogi aktivista ◗
Play by :
◖ Phoebe Tonkin ◗

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jack × Luna | mission impossible Szomb. 17 Nov. 2018 - 17:59


❝mission impossible❞

Luna and Jack
A hatékony módszer az lett volna, ha a szembeötlően esszenciális kellékeket kartondobozba költöztetjük, majd a portörölgetést és átválogatás hosszadalmas és pepecselős munkafolyamatát már a másik helyiségben végezzük. A kölcsönkapott Jack is ezt javasolta. De hogy magyaráztam volna el Mr. Segítségemnek, hogy én azért még egy kicsit táncolnék a múltam romjain, egy kicsit még játszanám a mártírt, a szentet, ki nem hibázott, s főleg kiélvezném az itt hagyott emlékek keltette fájdalmat mazochizmusom éterében. A romok alatt mindig kincsek bújtak. Talán lapult valami a fiókban, az asztallapot fedő könyöklő kartonja alatt, az utolsó munkában töltött nap margóján a határidőnaplómban, az asztali lámpa búrájára ragasztva, könyvbe zárva, ami fölött megengedhetek egy nosztalgikus mosolyt, s percek elteltével, jelenre ébredésemmel elefántméretű könnyeket ejthetek az elmúlásnak tragikus okán.

Egy kósza pillantást vetettem az első napirendi pont teljesítéséhez készülő Jackre, mielőtt végigmentem volna a potenciális helyek listáján, hogy újra magamra rántsam a múlt egy melankolikus darabkáját. De semmi. Nem hagytam nyomokat, mik a boldog békeidőszakra emlékeztethettek volna.
Tovább kellett keresnem. Az egykori házasságom szenvedélyében elsodort szilánkoknak itt kellett valahol lenniük mélyen befúródva. Mert négy hónapja még boldog voltam. És erről nekem önigazolás szükségeltetett.
– Te most mit csinálsz?
Totál értetlenül álltam a megmásított megvalósítás előtt, amint láttam, hogy a srác ahelyett, hogy véglegesen megsemmisítette volna azt a tükröt, elkente rajta a rúzsfoltot! Szétmaszatolta. Látványossá tette. Milyen rohadtul groteszk volt ez a helyzet. Akaratlanul is hozzámértem ezt az egyszerű kis sérülést a szociális életemhez, hiszen mennyire igaz volt, hogy a sebek sosem tűntek el nyomtalanul, mert attól, hogy egy házasság túlél ezernyi csalódást és fájdalmat, még magán őrzi a hegeket. Megbocsájt, de nem felejt. Ezért jobb tudni elengedni, jobb összetörni és megválni tőle, mint használhatatlanná ragasztgatni.
Most ezt el kellett volna magyaráznom a kis kócosnak?
Összeszorítva ajkaimat közelebb lépdeltem hozzá, hogy megnézzem a munkáját. Derekamra tűzött karokkal, félre biccentett fejjel mustráltam azt a nyamvadt foltot. Ott volt. Én csináltam. Szex közben csináltam. Nem maradhatott.
– Mikor Jade megkér valamire, és te elvégzed félig, mert sietsz valahova… nem is tudom… fésülködni, akkor utána megdicsér? Mert szerintem nem… Maximalistának ismerem. Én pedig ha nem is maximalista, de nyűgös vagyok. Utálom ezt a tükröt…
És nem is bírtam tovább nézni, még akkor se, ha jelenleg csak Jack és én álltunk keretbe foglalva, mert az én tudatom egész mást vizionált a felszínre.
– Te mihez is értesz, Jack? Mi a foglalkozásod? Vagy milyen erényeid vannak, amiért kiválasztottak asszisztensnek?
Mert a szófogadás nem volt az erőssége. De ha már úgyis kinyitottam magamnak a kétszárnyú ablakot, önön erőmből leemeltem a falról a tükröt, s azt egy elegáns mozdulattal kilógattam az ablakon. Megbizonyosodva róla, hogy egyetlen lélek sem jár sikátorszerűen szűk flaszteren, lehajítottam a berendezési tárgyat. Vagyis én csak elengedtem.
– Hopp…
Másodpercek elteltével elégedetten konstatáltam a hangot, ahogy darabjaira szakadt a berendezési tárgy földet érve.
– Azt nem tudhatják, hogy átköltözök máshova. Itt nyugodtan törhetsz, zúzhatsz, és miután leengedtem a reluxát, az sem baj, ha éppenséggel kétértelmű nyögéseket és sóhajtásokat hallatunk kifelé, hátha erre jár az a szemétláda férjem.
A szavak végeztével elégedetlenül csettintettem egyet nyelvemmel, majd visszaültem a bőrbevont gurulós székbe, hogy lökve magamon néhányat, szofisztikált tempóban pördüljek meg párszor a tengelyem körül, s onnan figyeljem, ahogy egy újabb hímegyed veszi át a helyiségben a hatalmat és az irányítást.
– Ezt a széket mindenképp át kell gurítanunk. Mert a másik helyiségben ugyan sokkal menőbb a kilátás, nem a szomszéd épület zsíros falára nyílik az ablakom, de a szék az valami pocsék odaát. Meg aztán kell az az óra is onnan az ajtó fölül. Azt valahogy le kellene szednünk…
A talajról sem ő, sem én nem értük el az egyre vergődő analóg órát, így ötlettől vezérelve áldoztam fel magam nyaktöréshez. A széket az ajtó elé húztam, majd kilépve csizmámból, felálltam annak tetejébe. Álltam volna. Mondtam már, hogy tériszonyos vagyok? Minden végtagom reszketett, mint a karácsonyi asztalra került gyümölcskocsonya, s el sem engedtem a szék háttámláját.
– Egyébként csak hogy tudd, itt minden szükséges és fontos… mindenhez ragaszkodok, csak azt a tükröt utáltam… meg kellene fognod ezt a széket, amíg leakasztom az órát… szóval mindent viszünk. Segítenél?
Marhára poénosan nézhettem ki a szék tetején egyensúlyozva, de mindent a cél érdekében. Az nem lett volna normális, ha a nyakába ülök és úgy járjuk végig a szobát, hogy a magaslati pontokról egyszerre leakasszuk a berendezési tárgyakat. Így sokkal több időt vett igénybe a folyamat, sokkal többet szenvedhettem látványosan sikongva, és sokkal komplikáltabb is volt.
Mert ugye még ott volt a függöny, meg aztán a szekrény tetején porosodó kitüntetéseim.
– Nem akarok leesni…



MADE BY TORIE
Vissza az elejére Go down
avatar
Törvényen kívüli
Kor :
24
Hozzászólások száma :
45
Reagok száma :
38
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
beugrós asszisztens
Play by :
Joe Keery

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jack × Luna | mission impossible Yesterday at 22:04


❝mission impossible❞

Luna and Jack



Tudom, tudom, a hatékonyság a női logika egyik legfőbb ellensége. Különben is inkább örülnöm kéne annak, hogy nem gyanosított meg máris megcsalással mondjuk pusztán azért, mert nem teljesítettem szó nélkül az összes feladatot egyszerre. Voltam már én is úgy, hogy inkább emlékezve szöszöltem volna, de meg sem fordul a fejemben, hogy Lunának ilyesmire lenne szüksége. Mindössze annyit tudok Jade-től, tőle, sőt látom is, hogy a szobára már hónapokkal ezelőtt ráfért volna a takarítás és a rendrakás. Az pedig, hogy ezt már én is látom nagy szó, főzni lehet, hogy egészen jól tudok, de a rendrakás egyáltalán nem az erősségem. A tényleg szükséges dolgok kimenekítése viszont a szakterületem, úgyhogy igazán rosszul viselem, hogy Luna semmibe veszi az ötleteim.
– Mondtam, így nem csapunk zajt. És később még jó lehet. – Ismét észérvekkel jövök, az észérvek pedig ismét süket fülekre találnak. Ki a fene gondolta volna, hogy az önkéntes takarításra ilyen hálátlan, furcsa választ kapok. Aztán pedig a főnököm nevével próbál megijeszteni. Nálam tutyimutyibb gyerekek talán összetojnák magukat a fenyegetésektől, de engem nem ejtettek a fejem lágyára. Szerencsére halvány lila gőzöm sincs arról, hogy hogyan került a tükörre az a folt, ha lenne, biztosan kajánul vigyorognék. De mivel nincsen, ezért csak állok a tükör mellett az engem szídó Lunával együtt és a reakcióját figyelem ártatlan, kissé aggódó arccal.
– Na hogyne, aztán majd hallgathatom, hogy "és ha kútba ugrik?"! – Mondom a tarkómat vakarászva miközben a hisztis hölgyemény megsemmisíti azt a szegény tüktör. Pedig mennyi mindent lehetett volna még csinálni előtte! A nyögésekre és sóhajtásokra célzás ismét csak aggasztó. Ki ne szeretné persze, ha egy csinos munkatárs rámászna, de nem igazán hiányzik nekem a belőle kerekedő esetleges balhé, és arról sem vagyok meggyőződve a nő viselkedése alapján, hogy fejben teljesen rendben van.
– Maradhat a redőny. – Felelem. Eleget ülök az irodában, nem baj, ha legalább látom, mi van odakint.
– Akkor a széket majd visszük. – Aztán Luna után megyek az óra alá, hogy segítsek. Mivel ő kívánja elvégezni az óralevételt, ezért rám marad a szék mozdulatlanságának biztosítása. Megfogom két oldalról egy-egy kézzel, aztán – szigorúan a biztonságát szem előtt tartva – Luna lábait és a pont a szemem elé kerülő hátsóját nézem amíg ő dolgozik.
– Csinálhatom én is. – Ajánlom fel előzékenyen. Úgy legalább egy kis izgalom kerülne a feladatba számomra is.



MADE BY TORIE
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: Jack × Luna | mission impossible
Vissza az elejére Go down
 
Jack × Luna | mission impossible
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: 03. Montréal :: Ville-Marie-
Ugrás: