welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


Mika && Archer
avatar
Szolgáltató
Kor :
25
Hozzászólások száma :
8
Reagok száma :
3

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Mika && Archer Kedd 23 Okt. 2018, 20:11
Nem ez az első alkalom, hogy egyedül maradtam az irodában.
Szerencsére a munkakörömbe nem tartozik bele, hogy a főnököm az ebédszünetében is kiskutya módjára kövesem, így amíg ő odavan ebédelni, simán rászánhatnám az időt arra, hogy dolgozgassak a kis projektemen; de az elmúlt húsz percben csak annyira jutottam, hogy kétszer lementem rágyújtani (pedig nem is dohányzom általában), csináltam egy kávét és megnéztem két macskás videót youtube-on. Amióta csak a gyámügyes hölgy először felhívott, a gondolataim mindenre fókuszáltak, csak épp nem arra, amire kellett volna: a munkámra. A félkész projekt szemrehányóan bámult rám a monitorról, ahogy belekortyoltam a kávémba, aztán félretettem az undorítóan pink, macskás bögrét az asztal szélére; mégse vitt rá a lélek arra, hogy elkezdjek dolgozni. Féltem attól, hogy ez előbb vagy utóbb a teljesítményemen is meglátszik majd; elvégre is az utolsó alkalommal nem volt merszem elmondani a főnökömnek, hogy nekem a hét végére szabadnap fog kelleni, vagy akár kettő is, inkább eltereltem a témát az egyik kliensünk dokumentációjára, játszva a butát, hogy nem tudom, mihez kezdjek az egyik papírral... Aztán elslisszoltam, mintha ott se lettem volna.
Egyszer a gyávaságom fog a sírba vinni, vagy legalábbis a kirúgásig; erre gondolok, ahogy végül a tálcára teszem a projektet, hogy ne is lássam. Újabbat kortyolok a kávémból, hátradőlve a széken; próbálom felidézni magamban a vancouveri gyámügyes hölgy nevét, meg a telefonszámát, és minden egyes szavát, amit kimondott a telefonba. A szüleim halottak: autóbaleset, autópálya, tömeges karambol, helikopter, azonnali halál; a húgom egyedül van: tinédzserotthonban, félbeszakított iskola, nincs más közeli rokon, hétvégére vár. Félszavak, elszakított mondatok, csak ezekre emlékszem; még csak a húgom nevét sem tudom felidézni magamban, olyan mélyre zártam azt az elmúlt hét év alatt. Minden bizonnyal a világ legszarabb testvére vagyok; ráadásul a kávém is elfogyott.
Lassan tényleg ki kéne kérnem azt a két szabad napot.
Megint csak félreteszem a bögrét, aztán igazítok egyet a miniatűr páfrányomon; megint előveszem a projektet, maszatolok bele pár vonalat a tableten, de az egész egyre rosszabbul néz ki, minél többet vacakolok vele. Bezárom a programot; eszembe jut, hogy még mindig nem foglaltam repülőjegyet Vancouverbe, sem hotelt, és még egy autót sem ártana kölcsönözni, hogy legalább ne úgy mutassam meg magam a saját, tulajdon húgomnak, mint akinek egy fillérje sincs. Át kéne rendeznem a lakást is kicsit, hogy két személyes legyen; bútorokat kellene venni az üresen álló szobába, amiben még mindig van két doboz, tele könyvekkel, amiket nem pakoltam ki. Vajon a húgom hogy akarná berendezni a szobáját? A legjobb az lenne, ha felhívnám és megkérdezném...; nem, nincs meg a telefonszáma. És ha a gyámügyest kérdezném meg? Vagy akárki mást. Vagy el kéne olvasni egy Cosmopolitan cikket talán. Vagy egy tinimagazint?
Azt hiszem, kezdek paranoid lenni.
Kiejtem a tollat a remegő kezemből; végül megint csak hátradőlök a székemen, és egy rezignált sóhaj kíséretében veszem le a szemüvegem és teszem azt az asztalra. Ez így kurvára nem lesz jó; valakivel legalább próbálnom kéne beszélgetni arról, mennyire egy elbaszott helyzetbe kerültem, és talán tanácsot kérni, hogy mégis mihez kezdhetnék, mert még testvér sem voltam soha, nem hogy pótszülő, főleg nem egy tinédzser lányé, aki minden bizonnyal még csak a nevemre sem emlékszik.
Óh, a faszomba.
És amikor az iroda ajtaja kinyílik, majdnem leesek a székről meglepetésemben; lélekben szidom is magam, hogy akárki is jött be, így meg tudott lepni, és minden bizonnyal rajtakap majd azon, ahogy elég látványosan szenvedek, kihasználva a főnököm itt nem létét. Gyerünk, Archer, szedd össze magad!
És egy sietős gesztussal illesztem vissza a szemüvegem az orromra és öltöm fel a lehető legprofesszionálisabb félmosolyom, ami nem súgja azt, hogy legszívesebben most teljesen máshol lennék, például a kis lakásomban, összekuporodva az ágyamban egy tál popcornnal és a netflix-szel. Ki is húzom magam a széken; ha más nem, legalább nézzek ki úgy, mint akinek a lábai alól nem csúszik épp ki a talaj; úgyis csak pár mondat erejéig kell kibírnom, amíg közlöm a potenciális klienssel, hogy akit keres, valószínűleg nincs is itt, aztán kimehetek egy újabb kávészünetre. Viszont ha Ana az, akkor végre megpróbálhatnék vele beszélni erről az egész szabad hétvége dologról, meg a testvéremről, meg... Nyugalom, Archer. Várd meg, amíg elér a kis asztalodig.
Mély levegőt veszek; mégis mennyi ideig tarthat eljutni a bejárati ajtótól a kis asztalomig?
Vissza az elejére Go down
avatar
Média
Kor :
28
Hozzászólások száma :
16
Reagok száma :
9
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
Model
Play by :
Lee Sunmi

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Mika && Archer Vas. 28 Okt. 2018, 19:20
Even if I fall apart

Rossz hetem van. Tegnap végre átköltöztem a hotelből az új lakásomba, ha már úgy döntöttem, hogy hosszabb időt fogok itt eltölteni, de a lakás belülről konkrétan olyan, mintha egyszerűen keresztbehányta volna egy másnapos hipszter. Minden színes és legalább semmi sem egyezik és semmi sem megy egymáshoz, mikor beléptem a szemeim szinte fennakadtak a nem várt kavalkádtól, a bútorok cserébe legalább egész szépek, illetve maga a lakás is jó helyen van és elég tágas, van egy szobám, amivel még nem tudom mit kezdjek. Gondolkodom azon, hogy gardróbbá alakítassam, de az is megfordult a fejemben, hogy berendezzem –inkább rendeztessem- olyan alkalmakra, mikor az öcsém nálam marad éjszakára. A legjobb ötlet amúgy is az lenne, ha kombinálnám a kettőt, vicces elképzelni az édesdeden alvó Sungiet és mögötte az orbitális cipősszekrényemet.
Szóval ott tartottam, hogy tök ronda a lakásom, azt egészen elfelejtettem, hogy hétfőn édessapám felhívott azon a dörgő hangján, ami eleve nem jelentett semmi jót. Hát persze, hogy valami jóindulatú szomszéd készzségesen megmutatta neki a kanadai Playboy azon szegmensét, amiben pont az ő lánya pózol, hogy rohadjon meg! Jött a szent beszéd erőteljesen és amúgy is Hansung ilyet sose csinálna…miért is tenné? Hiszen ő lett az okosabb, az agyából meg a végtelen jóindulatából pont jól meg tud élni, de én se különösebben kedves nem vagyok, se egy  titkolt zseni, nekem csak a külsőm van és, ami azt illeti lassan az is szépen elér a lejárati dátumához, akkor meg végképp nem tudom ,mi a francot fogok csinálni.
Szóval eddig elég szar hetem volt és még csak csütörtök van, szóval bármi megtörténhet még. Egyelőre a lakással akarok kezdeni valamit, magamtól meg nyilván nem kezdek mindenféle hülyeséget felvásárolni az Ikeában, szóval kell egy lakberendező. Egy kedves kolléganőm korábban egy Anais Morin nevezetű hölgyet, aki állítólag nagyon tudja mit csinál. Fél egy körül sikeresen meg is érkezem az irodájába, de hihetetlen mázlimra a magassarkúm még a lépcsőn feladja. Na komolyan mondom ilyen belépőt, mint ez a mai! Remélem még  blúzom is átlátszik, csak épp nem vettem észre reggel.
-A rohadt életbe már…-szenvedek az ajtónál, majd nemes egyszerűséggel lekapom a cipőket és benyitok. Odabent viszont nem az vár, amire számítottam, ellenben egy őzikeszemű és hasonlóan ijedt srác bámul rám.
-Azt hiszem nem téged kereslek, de…lehet, hogy tudsz segíteni-mondom és hirtelen meglepetésembe el is felejtek köszönni.



Vissza az elejére Go down
avatar
Szolgáltató
Kor :
25
Hozzászólások száma :
8
Reagok száma :
3

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Mika && Archer Csüt. 01 Nov. 2018, 14:38
Határozottan nem volt a legjobb ötlet ma bejönni dolgozni; igaz, bárkit megkérhettem volna, hogy helyettesítsen ez alatt a pár nap alatt, amíg valamelyest rendbe szedem az életem, de szégyelltem bevallani bárkinek is, mennyire a fejemre szakadt az egész világ. Jobb híján így most itt ültem, a kis íróasztalom mögött, a páfrányom meg a macskás bögrém társaságában és kitartóan vártam a potenciális klienst, aki az előbb belépett az ajtón; és az első, amit észreveszek rajta, az az, hogy nincs rajta cipő.
Ez még valahogy arról is eltereli a figyelmem, hogy talán illene felemelnem a lusta seggem a kis székemről és üdvözölni, hogy a lehető legjobb első benyomást tegyem a cégről. Mármint na, nem minden nap lát az ember potenciális klienst mezítláb sétálni, ráadásul valami olyan lelki nyugalommal, mint ahogy azt ez a nő teszi; még ha valamelyest zavartnak is tűnik, erősen kétlem, hogy ennek a törött sarkú cipő lenne az oka.
- Valószínűleg a főnököm keresed, aki épp ebédszüneten van. - Óvatosan vonom meg a vállam, ahogy végül felkelek a székemről, visszatolva a szemüvegem a homlokomra. - De ha hozzá jöttél, valószínűleg tudok majd segíteni.
Apró, biztató mosolyra húzom az ajkaimat, igyekezve legalább annyira magabiztosnak tűnni, mint amilyennek hiszem magam; amióta csak itt dolgozok, ez talán a második alkalom, hogy valaki az én segítségem kérte ahelyett, hogy megvárja, míg Ana megint az irodában lesz, és bármennyire is biztos voltam saját magamban a mindennapokban, az ilyen szituációk mindig kicsit kibillentettek a lelki egyensúlyomból. És ha valami olyat szeretne majd, amihez nem értek? Elvégre is az egyetemen is mindig azt ismételgették, hogy a kitűnő jegyek ellenére úgy sem tudunk még semmit, amíg a gyakorlatban meg nem tanuljuk. Szerettem volna azt hinni, hogy ez idő alatt már megtanultam mindent, amit lehetett, de elég volt csak megnézni a félbehagyott projektem, hogy az ember rájöjjön, nehéz volt kilépnem a kis komfortzónámból és más esztétikát is kipróbálni azon kívül, mint amit felhasználtam a legtöbb projekten, amit aztán elsuvasztottam a laptopom lehető legmélyére.
Az asztalom mögül kilépve kerülöm meg a nőt, hogy közelebb húzzam az egyik, a fal mellett álló széket neki; gondolom, nem állva akarja megbeszélni, amit szeretne, meg legalább addig is lefoglalom magam valamivel, amíg várunk. Igazi ördögi zseni vagyok, ugye?
- Esetleg megkínálhatlak egy kávéval? Teával? - Kellett volna pár effektív kommunikáció órát is vennem az egyetemen, amíg volt lehetőségem rá. - Anais elvileg nemsokára visszaér az ebédszünetéről...
...vagy legalábbis szeretném ezt hinni; nem emlékszem, mondta-e, hova megy vagy mikor jön vissza, és ha mondta is, minden bizonnyal valami teljesen másra gondoltam, hiszen képtelen vagyok bármi, erre utaló információt is felidézni magamban. Azért veregethetem vállon magam csak, hogy emlékeztem arra, hogy kávéval kínáljam; legalább ezzel is múlik az idő valamennyire, és hátha addig a gondolataimat is össze tudom szedni annyira, hogy ne hozzak szégyent magamra, meg a főnökömre, meg mindenki másra a cégnél. A válaszát várva az asztalom szélére támaszkodok; eddig még nem megy a legrosszabbul, azt hiszem.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: Mika && Archer
Vissza az elejére Go down
 
Mika && Archer
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: 03. Montréal :: Ville-Marie-
Ugrás: