welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


Téglavörös
avatar
Tanár
Kor :
40
Hozzászólások száma :
15
Reagok száma :
7
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
Collage Salette School igazgatója
Play by :
Cate Blanchett

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Téglavörös Vas. 21 Okt. 2018 - 10:17
Vissza az elejére Go down
avatar
Tanár
Kor :
40
Hozzászólások száma :
15
Reagok száma :
7
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
Collage Salette School igazgatója
Play by :
Cate Blanchett

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Téglavörös Vas. 21 Okt. 2018 - 15:11

Ha indulnom kellene, már nem hozzád vinne az utam, nem nálad tenném le lelkem súlyos terheit, nem te lennél, akinek bizalmasan csendes szavakat suttognék, nem veled osztanám meg, ha éppen nem tudom hogyan tovább. Már jó ideje csak így élsz a gondolataimban, egy emlék akihez a szavaim szólnak, aki mégsem felel, talán csak én képzelem oda. Virágok tengerét boríthatnám a sírodra, eltakarhatnám a csúf feketeséget, mely egykor volt porhüvelyed rejti, gyertyák tompa fénye fölé hajolva, ajkaim remegtetve szitkozódhatnék, hogy oly korán és oly hamar vitt el….de mi értelme lenne? Mi célja az ilyen képmutatóan giccses emlékezésnek, ha megtehetem máshogy is? Néha elképzelem még azt a forróságot, ami jellemzett bennünket, hogy aztán bőröm karistolja zord ujjaival megfagyott házasságunk minden tükörszilánkja.
Így indulnék el korán reggel egy helyre, hol oly sokszor megfordultunk, hová te szoktattál, mert azt mondtad nem csupán a testet tisztítja, hanem a lélek pőrén vacogva megsemmisül, hogy újjászülessen a sistergő csendben. Egy hely, hol az ember úgy érkezik ahogyan megszületett, és úgy távozik, mintha kicsit belepusztult volna a saját életébe. Ezerszer. Te voltál az aki egy karácsony reggelen ujjait ujjaim közé fonta, és fülcimpámra lehelt szavakkal a kocsi felé rángatott, nem volt hajlandó elmondani sem hova megyünk. Életemben akkor először próbáltam ki a szaunát. Huszonöt évesen. Mennyi első volt, mit tőled kaptam és mennyi utolsó is egyben. Nélküled semmi nem volt már ugyanolyan. Ez sem. Mégis botor módon gyakorta visszajárok arra a helyre, ugyanazt a fülkét választva, és miközben a maximálisan elviselhetőre állítom a hőfokot, szinte észre sem veszem hogyan marják vörössé szemeim alatt útjukat a sós könnyek. Gyűlölök sírni, nem rám vall, de itt büntetlenül megtehetem. Valahol nekem is ki kell engednem a bánatot, utat kell találnia magának, mint megfagyott csermely az olvadáskor.
Épp csak kinyitott a hely, a portán a fiatal lányka álmosan nyitogatja a szemeit, pedig már elmúlt kilenc óra is. Valami női magazin hever előtte kinyitva és amíg várakozom, hogy egy törölközőt, illóolajat és a fülke kulcsát hozza sietve belepillantok. A főcím üvölt vastag betűvel szedve elém: “Hogyan találjuk meg újra a boldogságot negyven felett?” Lassan én is átlépem ezt a bűvös negyedik ikszet de az igazat megvallva sosem gondolkodtam mostanság azon, hogy a boldogságot újra meglelhetném. Valahol már nem nemisigen hiányzik. Talán ha született volna gyermekünk, talán ha nem hagyom, hogy akkor elmenj, talán ha megragadom a karod és bevallom neked, mit oly sokszor vártál tőlem, és amit akkorra már nem tudtam volna őszintén mondani neked. Nem tudtam volna, mert nem lett volna igaz. Addigra már más is ott volt legbelül...akkorra már az érzések osztódtak és kitörölhetetlenül bennem maradtak. Egy futó kapcsolat őrülten kusza margója, egy sehova nem vezető kapcsolat, mely amilyen hirtelen és bolondul született, oly hirtelen és fájón ért véget. Nem reméltem semmit, nem adtam benne semmit, de mindent elvettem amit csak lehetett, hogy aztán ott zokogjak kifosztva, megsemmisülten, hogy megint hagytam, hogy megtörténjen. Mindegy is, tán nem is értem magam sem ezeket a gondolatokat. Egy idő után már hárman voltunk abban a házasságban és az én jégszívem olvadva kúszott valaki másfelé is. Tudtad ezt? Tán ezért mentél el? Tán azt hitted akkor majd esélyt adsz, hogy boldog legyek? Ó te ostoba bolond! Nekem te is kellettél volna. Boldogság negyven felett? Bolondság negyven felett.
A lányka visszatér és a pulton elém halmoz mindent amire csak szükségem van, és ekkor csörren meg a farmerem zsebében a mobilom. A kijelzőn kitartóan vibrál az öcsém neve. Túl korán van még, hogy hívjon vagy éppen túl késő egy átdorbézolt éjszaka után. Felveszem. Mindig felveszem ha ő hív, és már hallom a vonal túlsó végéről az ismerős, másnapos szuszogást. De lehet, hogy még aznapos. Panaszkodik, megint, mint egy gyerek, hogy becsapta azt a lányt, kihasználta és most eldobták. Használt szív az út szélén a porban. Az én öcsém, aki nem csupán az örömét fojtja italba, nem csak a bánatát, hanem úgy alapvetően bármit. Nyugtatni próbálom, ugye tudod, hogy mindig is ezt tettem? Mindig ott voltam neki, ha más nem hallgatta meg, és te azt mondtad, hogy egyszer végre hagynom kellene őt felnőni. De nem tudom megtenni. Mindig ott leszek neki,  még akkor is ha tudom, hogy ő hibázott. A hangja karcolja az agyamat, és minden dühét a kagylóba ereszti, aztán úgy nyüszít mint egy kölyök kutya. Én meg csak hallgatom, bólogatok, bár tudom, hogy nem látja, és azt mondom, hogy majd este átmegyek és viszek neki meggyes lepényt. Filmet nézünk és nagyokat hallgatunk. Terápia Wenston módra. Most nekem is szükségem van pár órára...pár órára az évfordulónkon, amit ezen a helyen töltök, egy fél órás gőzszaunában, amikor felidézem minden momentumát a találkozásunknak, aztán belesúgom a forróságba, hogy sosem felejtettem el egyetlen pillantás sem, és ha egyszer odafent találkozunk orron koppintalak azért amit velem tettél. Még ha nem is voltál már az enyém, a tudat, hogy valahol boldogan létezel, ez megmaradt nekem. Most ezt is elvitted, ennyivel szegényebb maradtam. Fél óráig tart, szinte felemészt a tűzforróság körülöttem és megtisztítva fejem mindentől ami bennem kavarog, egy köntöst terítve magamra, és törölközővel a nyakamba indulok meg valami frissítő után nézni a kis társalgóban álló automata felé.
Ekkora haladok el a kanapé mellett, ahol egy ismerősnek tűnő alakot pillantok meg. Jó az arcmemóriám, amit pár perces gondolkodást követően többnyire névvel is párosítok. A különös az, hogy a vörös haja az ami először feltűnik, aztán meg az az érzés, hogy én őt valami fotón láttam, az öcsém mellett mosolyogva….próbálok rájönni, megtorpanok, és az automata helyett először a kanapé felé indulok. Ahogyan közeledem egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy ismeretségünk sokkal inkább távolsági, sosem volt találkozásunk nyilvánvaló: Jane? Jamie? Jenna?...megannyi női név asszociációja fut végig az agyamban, ahogyan felé tartok, és akkor pillant fel rám, amikor eszembe jut a neve és immáron hangosa ki is ejtem ahogyan odaérek hozzá.
- Jade? - csak a keresztneve, semmi több, de szinte biztos vagyok abban, hogy így hívják. Magam elé húzom a törölközőt, és nem szükséges hellyel kínálnia, már telepedem is le mellé, oldalról sandítva a szép, szabályos arcra. Jade, aki Henrik barátnője volt mindössze egy szemeszter erejéig, amelyet az Államokban töltött. Hazatérve hónapokig csak a gyönyörű és határozott Jade-ről áradozott, temérdek levélváltás is történt, aztán valahogyan végeszakadt a dolognak. Henrik hetekig ki sem mozdult a szobájából, egy üveg vörös Johnny volt a társa meg az az album, amelyet hazatérésekor a lánytól kapott. Hogy szerette e nem tudom, Henriknél sosem lehetett tudni, de azt hiszem nagy hatással volt rá.
- Becca vagyok. Wenston. Henrik Wenston nővére. Sosem találkoztunk, mármint személyesen, de emlékszem rád. Úgy tíz éve az öcsém és te egy évig…- félbehagyom. Nem szeretnék tapintatlan lenni, bár azt hiszem azzal, hogy kérdés nélkül mellé ültem, már az voltam. A frissítő után rá akartam gyújtani a tetőn, de ez most elmarad, vagy csúszik, ki tudja.
- Ki gondolta volna, hogy itt találkozunk!- nem tudom, hogy csodálkozás, vagy meglepettség, esetleg valamiféle rezignáltság csendült a hangomban. Igazán nem terveztem a mai napot senkivel megosztani, de valahogyan úgy éreztem, hogy ide kell hozzá jönnöm. Kész nő vált belőle, bár az arcának különleges és kislányos báját így is sikerült megőriznie.
Rémesen sutának érzem magam, ahogyan egy szál köntösben, a törölközőmet szorongatva ülök mellette, és érzem is, hogy fel kellene oldanom a helyzet abszurditását, így talán egy elsőre oda nem illő mondat bukik ki belőlem.
- Épp a tetőkertbe készültem rágyújtani. Van kedved velem tartani? Csak előtte szerzek egy kis frissítőt.- intek az automata irányába, majd a lépcső felé ami a tetőre visz.
Látod, ma emlékezni akartam, kicsit egyedül lenni, de mindig azt mondtad, hogy a magány a megkeseredett embereknek való. Nos, talán mégsem vagyok olyan reménytelen eset, mint azt elsőre gondoltam.
Vissza az elejére Go down
avatar
Igazságügy
Kor :
35
Hozzászólások száma :
74
Reagok száma :
57
Tartózkodási hely :
Montréal, Kanada
Foglalkozás :
Vezető törvényszéki antropológus
Play by :
Jessica Chastain

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Téglavörös Csüt. 25 Okt. 2018 - 1:12

Becca & Jade
Igazából nagyon ritka, hogy én kikapcsolódás után nézzek. Általában én azt szoktam vallani, hogy számomra a munka is egyfajta szórakozás, pedig elég brutális dolgokat látok olyankor. Mégis, én élvezni szoktam, legyen ez bármilyen morbid is. Máskülönben képtelen lennék tovább csinálni, és hullák közelébe menni. Így kellett felfognom, és akkor talán még normális embernek érezhettem magam olykor-olykor.
Mostanában azonban túl sokat gondolkoztam azon az egy ügyön, és a történtek miatt kénytelen voltam átértékelni bizonyos dolgokat. Ehhez csak pluszként jött hozzá az is, hogy a legutóbb Emma barátnőm ugye meglepetésből rám küldte azt a felbérelhető fiút – vagy férfit, részletkérdés -, és ő rádöbbentett arra, hogy néha muszáj saját magunkra is egy kis időt szánni. Ténylegesen kikapcsolni az örökké pörgő agytekervényeinket, és csak magunkba szívni némi energiát. Egy kis feltöltődés, hogy úgy mondjam.
Erre nem olyan régen kerestem is egy megfelelő helyet, és mint ahogyan már néhány korábbi alkalommal, így mára is bejelentkeztem egy frissítő masszázsra. Előtte persze egy szaunára is befizettem, csak hogy kiizzadjam magamból a méreganyagokat, és a még annál is szörnyűbb tévképzeteimet. Nem bírtam elereszteni a csontot, most szó szerint is érthetjük ezt a mondást. Ragaszkodtam hozzá, mint a kutya, és még cseppet sem tekintettem lerágottnak.
Sajnos akármennyire próbálkoztam is, ma akkor sem ment. Rendre elkalandoztam, hiába beszéltek hozzám a forró kabinban ülve is. Talán jobban jártam volna, ha úszom egyet, de ugyebár nem amellett döntöttem. Végül a szauna után, de még a masszázs előtt kivonultam a társalgóba. Az ajtó mellett álló kis asztalról elvettem egy hűsítő citromos vizet, azzal telepedtem hát le a kanapéra, hogy meddő vitába kezdjek saját magammal arról, hogy mit és hogyan kellene most csinálnom.
Elméletben nem volt nehéz tudni, megtenni azonban már sokkal lehetetlenebb küldetésnek tűnt. Folyamatosan az kattogott a fejemben, hogy hogyan kellene megkerülnöm a rendőröket, és kideríteni, hogy ki akarta a halálomat. Ezek a pipogya alakok semmire sem haladtak, igazából attól tartottam, hogy el akarják majd tussolni az egészet. Nem feltétlenül a kedvenc társam, hiszen őt mindig is becsületesnek ismertem, de a kollégáival kapcsolatban már nem mertem volna ennyire magabiztosan fogalmazni.
Végül szusszantam egy nagyot, és már éppen arra készültem, hogy felálljak ülő helyzetemből, amikor váratlanul elhangzott a nevem. Ráadásul a hang mellé egy olyan arc párosult, miután felpillantottam az érkezőre, akinek a kilétéről halványlila gőzöm sem volt.
-  Öhm… igen? – kérdeztem vissza szokásomtól eltérően, némi bizonytalansággal. Akár rá is hibázhatott, bár elég egyediek a vonásaim ahhoz, hogy ne legyen véletlen a felismerés részéről. – Aha… - halványlila gőzöm sem volt arról, hogy ki ő. Még akkor sem, amikor bemutatkozott, legyen ez bármennyire ciki. Ha a fejem tetejére álltam volna, szerintem akkor sem tudnám. Aztán elhangzott a támpontként szolgáló név, és a további magyarázat is, aminek köszönhetően végre világosság gyűlt a fejemben, megértés pedig a szemeimben.
- Ó, üdv! – most már rámosolyogtam a mellettem ülő nőre, bár magával a helyzettel egyelőre nem tudtam mit kezdeni. – Hát, én biztosan nem… - vallottam be. Nem akartam közölni vele, hogy igazából a testvérének még csak a létezését is elfelejtettem már ennyi idő alatt, így hát mosolyogtam tovább, még ha nem is erősségem a bájcsevegés. Sőt, határozottan gyenge voltam benne, ami azt illeti. Nem is állt nekem jól.
- Van annak már tizenöt éve is. – javítottam ki, és ahogy elnéztem őt, meg az emlékeim között kutattam, kezdtek felrémleni Henrik vonásai. Halványan ugyan, de legalább már tudtam, hogy kiről van szó. Még Pete előtt volt, aztán szétváltak útjaink és belépett az életembe az exférjem. Erre most inkább nem is akartam gondolni. – Nos, akkor nagyon örülök, Becca! – erőltettem meg magam egy kicsit, és még egy újabb mosolyt is sikerült kipréselnem magamból.
- Én… nem dohányzom! – maradhattam volna akár ennyinél is, máris kibújhattam volna a kissé kellemetlen szituációból. Végül mégis átértékeltem ezt is, és biccentettem egyet. – De szívesen felmegyek szívni egy kis friss levegőt. – ami röhejesen hangzott annak tekintetében, hogy ő éppen dohányozni készült. – A citromos vizet tudom ajánlani, raktak ki belőle valamennyit! – mutattam az ajtó irányába, ahonnan én is elemeltem a magam adagját.
- Bevallom, el is felejtettem, hogy itteniek vagytok! – pillantottam oldalra egy másodperc erejéig, miközben felfelé tartottunk. – És mondd csak, hogy van az öcséd? – érdeklődtem, magamra erőltetve némi udvariasságot, ami egyébként határozottan nem volt erősségem. – Azóta nem láttam, hogy visszautazott a szemeszter után. – ez igaz is volt. Váltottunk pár levelet, de egy idő után teljesen megszakadt a kapcsolatunk. Most persze, hogy érdeklődtem a hogyléte felől, ahogyan bármelyik más ember is tenné.

 
Vissza az elejére Go down
avatar
Tanár
Kor :
40
Hozzászólások száma :
15
Reagok száma :
7
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
Collage Salette School igazgatója
Play by :
Cate Blanchett

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Téglavörös Kedd 6 Nov. 2018 - 13:39

Az én édes öcsém: Henrik. Az örök álmodozó, a sehova nem vezető terveivel, a kútba fulladt nagy ötleteivel és az örökkön zátonyra futó kapcsolataival. Egy világ felett lebegő szőnyegen táncol, mit láthatatlan kezek szüntelen kihúznak alóla. Mit is mondtál egyszer róla? A Lúzerek császára. Megbántottál akkor tudod? Hiszen a család az egyetlen, amelyhez kötődünk, amelyben megtaláljuk önmagunkat, amely nem számít, hogy milyen, akkor is a miénk, a részük. Elválaszthatatlan. Minden alkalommal ha Henrik megjelenik az ajtóm előtt, kezében egy papírzacskó zörög, benne a hangokból ítélve minimum két üres üveg, meg egy bontott. Használt alkohol gőz csap arcul a kinti hűvössel egyetemben, meg az ajkai szélére száradt eperlekvár maradvány látványa. Mint egy kivert kutya vacog ott, holott napokkal korábban még büszkén mesélt egy újabb hódításról. Egy éjszakásnak indulnak, aztán valahogy mindegyikbe belehabarodik. Ilyenek vagyunk mi, tudod? Bohém család szülöttei, elcseszett vérvonal, ebben a számító és racionális világban, hol már az szentségtörés néha, ha érezni mersz akkor amikor a játékszabályok szerint nem szabadna.Persze én sem vagyok másabb ha megjátszásról van szó. Érzelmekkel zsonglőrködöm, aztán persze csodálkozom, hogy belesülök egyikbe vagy éppen másikba.
Ha most látnád mennyire szánalmasan egyszerű hétköznapisággal szólítom meg a vörös hajú nőt, valószínűleg csodálkoznál, hogy egyáltalán rá mertem szánni magam. Alapvetően elzárkóztam az emberek elől, és a szükségesnél többször nem kerestem a társaságukat. Kivált mióta elhagytál...te is...meg más is. Szégyentelen kivertségemben, cserepekre tört büszkeségem felett tipródtam egy darabig, aztán egyszerűen elfelejtettem, hogy rajtam kívül mások is vannak a világban. Lefoglalt a saját fájdalmam, tudod?
Nem ismer meg. Látom a szemeiben némi tétova csodálkozást,meg szinte hallom a hangodat, ahogyan azt kérdezed mégis miért vártam mást. No igen. Azt sem tudom miért volt erre szükségem. Talán azért, amiért ma kimerészkedtem ide. Nem felejteni, hanem felidézni mindent. Nem akarok semmit elveszíteni a múltból ami hozzád kötött. Vigyázni akarok rá. Beburkolni, és a gőzbe ordítani hangtalan rekedtséggel, hogy rohadj porrá, hogy gyere vissza!
Tizenöt év! Mondja ő és milyen igaza van! Csessze meg, öregszünk de nagyon gyorsan, és amikor visszagondolunk egyetemista korunkra, mintha még mindig éreznénk a tojáshéjat a seggünk alatt. Apa sosem tudta pótolni anyát, ő pedig maga mögött hagyott egy elvárásokkal és megfelelési kényszerrel kikövezett utat, mely a semmibe vezetett.Én állandóan Henrik kezét fogtam, egy olyan úton, amit még én sem tudtam hova vezet.
- Oh! Ez esetben a passzivitás édes örömét tudom felajánlani.- hangyányit hökkenek meg csupán a kijelentésen, hogy nem dohányzik. Na igen. Nálam inkább az akarat gyengesége az, hogy soha nem tudtam leszokni. Mindig volt valamire fogni, de leginkább arra, hogy nem is akarok. Nem nyugtatott meg, de legalább pár percre, egészen mással tudtam foglalkozni.
- Friss levegő és dohányfüst elég rossz párosítást, de majd igyekszünk kihozni belőle valamit.- próbáltam mosolyogni ami leginkább egy hiéna kényszeredett vicsorára hasonlított. Mindig azt mondtad, hogy rémes a nevetésem, és hangosan kaffogok. Szerintem meg ez badarság, de szeretted ezzel rugdalni a büszkeségem.
Citromos víz. Jó ötlet. Felmutatott hüvelykujjal állok fel mellőle és indulok az asztalok felé, hogy magamhoz vegyek egy palackkal, majd a lépcsők felé vesszük az irányt.
- Itteniek. Igen. Itt ragadtunk, mint légy a papíron. Na nem mintha valaha is elvágyakoztunk volna innen. Jobban mondva én nem. Henrik meg. Na jah. Minden családba kell egy javíthatatlan álmodozó és megrögzött racionalista. Nálunk ez így került leosztásra.- mire a mondandóm végére érek a rövid lépcsősor tetején terpeszkedő szürke fém ajtóra csúsztatom a kezem és lazán kilökve magunk előtt mutatok Jade-nek, hogy menjen előre, én meg utána lépek ki a levegőre.
Marja az arcomat a hirtelen támadt huzat, és kicsit olyan érzésem van mint amikor az ember nyáron megmártózik a medencében. A kellemes hőmérsékletű vizet is jegesnek érzi. Idő kell amíg megszokja. Akárcsak azt, hogy Henrik olyan elcseszett élettel téblábol mellettem, és még mindig fognom kell időnként a kezét. Ne hibáztass! Mindig ezt tetted, megpróbáltál bennem felébreszteni olyan érzéseket, melyek az öcsém kezének elengedésére sarkalltak. Képtelen vagyok rá, hát nem érted? Ha elzuhan, nincs aki felemelje. Nem az ő hibája. Mindig az enyém, hogy sosem voltam elégszer mellette. A saját életemet is építenem kellett.
- Henrik...nos ő elég sokat változott. Tudod.- szólalok meg, miközben ujjaim már szorgosan süllyednek a köntös zsebébe a cigaretta tárca után kutatva.Kattan az ezüst dobozka, csörren a gyújtó amikor kipattintom, és a fellobbanó lángnyelvbe illesztem a rúd végét. Izzik a parázs, a tüdőm pedig pillanatokon belül befelé sóhajtja a nikotin édes mérgét. A füstöt igyekszem úgy kifújni, hogy elfelé vigye Jade felől.
- Három éve megnősült, aztán elvált öt hónap után. Rá egy évre megint megnősült, hogy aztán újabb öt hónap után elváljon. Állandóan kergeti az álmait, a tökéleteset, azt aki elviseli őt a baromságaival együtt. Az utolsó válása után magam mellé vettem a Collage Salette igazgatóságába, hogy legalább addig is szem előtt legyen. Nyolc éve én igazgatom ezt az intézményt.- nyolc év...a huzat a nyakszirtemet csiklandozza, a cigarettát bedugom a számba és a normálisnál sokkal erősebbet slukkolok belőle. Nyolc éve törtem ketté, zuhantam két férfi közé, és ott vergődtem mint akit meglőttek, és véreztem el az érzelmeim keltette sebek között. Nem tudtam dönteni, végül mindkettő elhagyott. Mennyire szánalmasan nevetséges...egyedül maradtam, pedig én örökkön társra vágytam. Azóta is képtelen vagyok megszokni az egyedüllétet. Menekülök előle, mintha ugyan lenne hova. A temetőben igyekszem letenni. Nálad. De csak a csend zenél szüntelen és szakadatlan. Fél éve már csak ez.
Tuják katonás és cserepes rendje között lépkedünk. Színpompás őszirózsák bólogatnak felénk, és örökzöldek megannyi féle zöldje csalogat magához. Az egyik pihenő korlátjánál megállok, és a cigarettát egyensúlyozva jobb kezem ujjai között lecsavarom a vizes palack kupakját és kortyolok belőle, majd fejemmel a pad felé biccentek Jade-nek, hogy üljön le nyugodtan.
- Ne haragudj, hogy úgy lerohantalak odabent. Nem szokásom. Tényleg nem.-mentegetőznék? Ó nem. Valóban az igazat mondom, bár az utolsó mondatom után hirtelen ugrik meg a szemöldököm.
- Talán csak az alkalmat kerestem, hogy beszélgethessek valakivel aki élő, és aki nőből van.- nem terveztem rázúdítani a fájdalmam, vagy éppen azt, hogy mi történt velem az utóbbi tíz évben. Az ilyesmit nem így szokta az ember. Én sem. Ahogyan gyaníthatóan ő sem most fog minden elmondani magáról. De talán van abban valami, hogy bizonyos helyzetekben, bizonyos emberek azért lépnek be az életünkbe és maradnak ott egy ideig, mert szükségünk van egymásra.
- Mindenféle udvarias maszlagtól mentesen kérdezem, hogy te hogy vagy?Remélem legalább te révbe értél. Mármint nem ismerjük egymást, sosem találkoztunk, de Henrik-re jó hatással voltál egykor. Még ilyen távolságból is. Mostanra...hm…- hümmögve nevettem el magam valamiféle rezignált cinizmussal vegyes arccal, mg meg is rándult a vállam, mintha csuklanék, aztán elnéztem a távolba.
- Vannak nők, akik jó hatással voltak rá...és ha ők megmaradtak volna. Ha legalább egyikük megmaradt volna, most nem azon meditálnék, hogy cipeljem el egy anonim alkoholisták gyűlésére. Már ha hajlandó lenne elfogadni a betegségét, és nem tagadná olyan konokul.- kimondtam. Mindegy is. Jade ismerte egykor az öcsémet. Tudta, hogy bár érzékeny személyiség, de nem arra ítéltetett, hogy a lejtőn lefelé tartson.Nem megoldást vártam tőle, csak azt, hogy meghallgasson. Talán.
A kitóduló cigarettafüst elrejtette torz keserűségem.
Vissza az elejére Go down
avatar
Igazságügy
Kor :
35
Hozzászólások száma :
74
Reagok száma :
57
Tartózkodási hely :
Montréal, Kanada
Foglalkozás :
Vezető törvényszéki antropológus
Play by :
Jessica Chastain

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Téglavörös Hétf. 12 Nov. 2018 - 22:36

Becca & Jade
Még mindig nem tudtam teljesen hová tenni az engem megszólító nőt, de afelől legalább már nyugodt voltam, hogy bizony nem az én memóriám annyira szörnyű, hogy nem ismertem fel őt. Tényleg nem találkoztunk még, és kettőnk közül csak ő volt, aki tudta a másikról, hogy kicsoda. Ahogyan őt figyeltem, arról tanakodtam magamban, hogy vajon örüljek-e ennek a véletlen találkozásnak, vagy ne. Általában itt egyedül szoktam maradni a gondolataimmal, és megpróbálok kikapcsolni, már amennyire erre én képes vagyok. Most pedig jelentett némi változatosságot, hogy megzavart ebben az elmélkedésben. Talán egy jel, hogy mégsem jó, ha mindig egyedül vagyok.
- Semmi gond! – legyintettem egyet. Engem aztán ugyan nem zavart egy kis füst, majd vagy elviszi a gyenge szellő, vagy túlélem ezt is, mint sok mást. – Egy kevés füst csak nem fog megártani, vagy legfeljebb majd visszatartom a levegőt. – komolyan mondtam ugyan, de nem gondoltam úgy. Végül meg is bújt egy szolid kis mosoly a szám szegletében. Aki nem ismert, azt hihette, hogy nincs humorom, pedig inkább csak úgy mondanám, hogy elég egyedi a személyiségem.
- Ő is itt él még mindig? – érdeklődtem, miközben kiléptem a teraszra. – Köszönöm! – biccentettem egyet sebtében, aztán összébb húztam magamon a köntösömet. Azért hűvösebbnek tűnt így, mint amikor megérkeztem, de nyilván ez az alul öltözöttség számlájára volt írható. – Nos, én… - csak megráztam a fejemet. Fő az őszinteség, én meg aztán nem szerettem megjátszani magam túl sokáig amúgy sem. – Nem igazán. - zártam le végül a mondandómat, mert tényleg honnan is kellett volna nekem tudnom, hogy Henrik mennyit változott. Ám mielőtt további kérdéseket is feltetettem volna, Becca már beszélt is tovább, beavatva olyan dolgokba, amikre nem is kérdeztem rá. Sebaj, hagytam, hogy beszéljen, még érdeklődve hallgattam is őt, noha alapvetően nem ment nekem soha ez a hallgassunk meg másokat dolog. Az sem, hogy én beszéljek túl sokat a saját ügyeimről.
- Ne haragudj, de nem igazán ismerem a helyet. Annyira régóta azért még nem élek itt, hogy minden tudjak, bár bevallom, mindig törekszem a teljességre. – magamban pedig feljegyeztem a képzeletbeli listámra, hogy ennek bizony mindenképpen nézzek majd utána. – Szóval a hobbija lett a házasodás? – ráncoltam a homlokomat elgondolkozva, aztán belekortyoltam az ízesítés nélküli gyümölcsteába, amit a citromos víz után vettem magamhoz, felfelé jövet.
- Semmi gond, nekem sem szokásom csak úgy szóba elegyedni senkivel. – pedig alapvetően egyébként barátságos vagyok én a magam módján. Egészen egyszerűen nem szoktam kezdeményezni, és ennyi. Nem vagyok ilyen típus, inkább a magának való emberek csoportját gyarapítom. Közben leültem a padra, ha már így ajánlgatta nekem, a köntöst pedig újra összehúztam magamon, mivel idő közben egy kicsit szétnyílt és bekúszott a résen a hideg levegő.
- Én is többet beszélgetek a holtakkal, ha ez vigasztal… - rántottam meg egykedvűen a vállaimat. – Bár gondolom esetedben ezt nem pont így kell értelmezni. – egy kicsit újra felfelé görbültek az ajkaim, ahogyan megnéztem őt magamnak. Azért némi hasonlóságot sikerült felfedeznem közte és a testvére között, de csak halványan. Lehet már az emlékeim is túlontúl megkoptak a sok eltelt év alatt Henrik kapcsán.
- Attól függ, hogy honnan nézzük, és kinek mi testesíti meg azt a bizonyos révet. – kényelmesen hátra dőltem, lábaimat pedig kereszteztem a térdeimnél. – Kár, hogy nem meleg ez a tea… - bosszankodtam egy kicsit az orrom alatt, de azért belekortyoltam a kihűlt italba. – Valóban? – kérdeztem őszinte meglepettséggel. – Általában nem azt szokták mondani, hogy én bárkire is jó hatással lennék. Épp ellenkezőleg. – nevettem el magam halkan. Azért gyakran törtem ám borsot a rendőrség orra alá, szerintem Eric is azóta indult őszülésnek, hogy sok lett a közös munkánk.
- Egyébként szakmailag nagyjából ott tartok, ahol szeretnék, a magánéletem meg… nos, olyanom nem igazán van jelenleg. – vallottam be őszintén, mert miért is tagadtam volna. – Egy exférjet tudok felmutatni mindössze, meg egy bájos unokahúgot. – tettem hozzá, mert ennyit talán igazán elárulhattam neki magamról. – Szóval alkoholista lett. – nyugtáztam az információt szomorkásan. – Sajnálom, Becca! Tényleg! Pedig olyan jó gyereknek tűnt, nagy jövővel. – még emlékeztem rá. Én már akkor is tudtam, hogy mit akarok, ő meg nem feltétlenül, de mégis akadtak tervei. – Nem tudom, hogy milyen jövőnk lett volna együtt, de még biztos tartott volna valamennyit, ha nem utazik haza. – természetesen egyetlen pillanatig sem gondoltam úgy, hogy velem más lehetett volna, mert egyszerűen nem így alakultak a dolgok. Ő sem azért mondta, mert engem hibáztatott volna azért, hogy nem maradtunk együtt, és rosszra fordultak a dolgai.
- Honnan tudtad, hogy én vagyok az? – jutott eszembe a kérdés, amit kíváncsi pislogásaim is kísértek.


 
Vissza az elejére Go down
avatar
Tanár
Kor :
40
Hozzászólások száma :
15
Reagok száma :
7
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
Collage Salette School igazgatója
Play by :
Cate Blanchett

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Téglavörös Kedd 13 Nov. 2018 - 23:14

Nem kérdeztem és most sem kérdezem, hogy akarja a társaságom vagy sem. Első perctől mellé szegődtem és kapaszkodtam belé, mintha most akarnám megélni milyen valakivel egyszerűen csak beszélgetni. Vadidegen tulajdonképp, hiszen fotókról és elbeszélésekből ismerem. Jobban mondva egy részét. Az anekdotába szőtt létét.
Meglepő ez tőlem, hiszen ha nem fűződött hozzá érdekem, sosem beszélgettem senkivel. Sokszor veled sem, emlékszel? Csak megkérdezni mi legyen az ebéd, csak megtudni melyik zakódat akarod felvenni ha elmegyünk anyádékhoz hálaadásra. Csak vitatkozni a kerti virágokról, hogy hova mi kerüljön….hogy utálod a jancsikát, és nem akarsz tátikát sem, és menjek a pokolba a violákkal. Csak még nyírd le a füvet, csak tedd a jégre a fagylaltot nehogy elolvadjon. Az életünk megannyi momentuma, amelyet az érdekek, sokszor az egész apróak mozgattak. Lényegtelen badarságok. Most mégis itt vagyok, egy tűzhajú nő társaságában, akit még kamaszkorából ismerhetek, vagy egy kicsit régebbről, és azt hiszem ez elég ahhoz, hogy némiképpen bizalmasabb hangnemet üssünk meg. Nem elég. Érzem abból ahogyan megfeszül mint lágy szélben a vitorlavászon. Hogy nem ereszt, hogy bizalmatlanul még távol tart. Nem hibáztatom érte. Éppen rázúdítottam Henrik életének sorstragédiáját, holott nem kérte.Csak udvariasan érdeklődött, én meg egyszerűen nekicsaptam a vérvalóságot.Miért hazudtam volna? Talán mondjam azt, hogy mennyire rendben vagyunk, hogy az egész család boldogan él mint marci hevesen, amikor nem igaz? Az álszenteskedésben csapnivaló vagyok. Ezt tudtad te is, ugye tudtad? Rosszul hazudok, és rendszerint kiderül az igazság. Néha úgy, hogy magam fedem fel.
- Henrik gazdasági igazgató helyettes lett mellettem. Itt él, nem is nagyon ment el innen sehova.- vonom meg a vállam, és ujjaim az egyik örökzöldbe simulnak. Tépnék belőle, morzsolnám, de végül marad csak a növény érintése. Pótcselekvés, hogy ne kezdjek tovább beszélni. Nem tudom mi ütött belém. A szauna nem csak a pórusaimat tágította ki, hanem az elmémet is, és minden kiszabadulni vágyna belőle. Hűvös van itt kissé, de nem fázom mégsem. Nem erre figyelek.
- A Collage Salette egyfajta művészeti iskola.Elsősorban.- diszkrét, alig érzékelhető mosolyt rejtek el a számban táncoló cigaretta mögött, hunyorítva húzom össze bal szemem. A füst mellettem tekereg az ég felé. Felvillan a parázs, ahogyan a rudat megszívom, majd ujjaim közé illesztve megtartom, és a gomolygó szürkeség néma nyújtózással omlik ki ajkaim közül. Hallgatom. Nem vágok közbe, nem teszek megjegyzést. Csupán egyet. Talán indiszkrét, de érdekel, hogy ő miért nem? A saját indokomat tudom.
- Unokahúg...ezek szerint saját gyermek nem született a házasságból. Azzal a bizonyos…-gesztikulálok a kezemmel a levegőben, apró köröket leírva.
-...exférjjel. Gondolom a munka. Legtöbbször az az oka. Nálam legalábbis ez volt. Mivel is foglalkozol pontosan?- közben eljátszottam a gondolattal, hogy vajon milyen munkára képzelném el? Talán egy bankba ügyintézőként, vagy kórházi nővérként...nem. Olyan helyen inkább, ahol kevesebb az ember. Érezhető az egész kisugárzásából, ahogyan leül, ahogyan válaszol, ahogyan szépen építget közénk valamiféle válaszfalat, megtartva mögötte az őszinte, tényleg őszinte, udvariasságot, hogy legszívesebben távol lenne az emberektől.
A válasz, ha érkezik, minden bizonnyal meglep. Erre teljesen biztos vagyok, hogy nem tippeltem volna.Az emberek között, de mégsem. Néha jó elmenekülni a zajból, néha jó elfelejteni, hogy mi még az élők táborát erősítjük. Néha jó egyedül lenni. Máskor üvöltenénk a magánytól.
- Alkoholista. Kegyetlenül hangzik, de ez az igazság. Bár azt hiszem esetében ez is kissé érdekesen alakul. Ha éppen szerelmes, vagy megbabonázott, esetleg megint elszáll az agya és nősülésre adja a fejét,olyankor elfelejti, hogy léteznek bormámoros éjszakák. Olyankor nem érdekli, nem akar inni, csak megélni azt az érzelmi túlfeszültséget, ami az egész józan eszét agyonvágja mint a kettőhúsz.
Legyintek a sajnálatra. Érzem, hogy ezt most nem csak úgy mondja, pedig igazán nincs mit sajnálni. Az öcsém jó gyerek, csak néha elesik, néha kisiklik, néha eltéved, és nekem ott kell lennem, hogy visszavezessem a téves irányból a megfelelőbe. Állandóan fogom a kezét, és ez sokszor nyomot hagyott a saját életemen.
Egyszer azt mondtad nekem, hogy anyám halála után egy képzeletbeli köldökzsinórt növesztettem a testvéremmel, és nem leszek soha képes elvágni. Nekem mindig törődnöm kell vele. Ez igaz. Mert jönnek nők, Henrik az érzelmeinek eszement rabja lesz, és aztán ott vergődik a saját baromságainak mocsarában. Haverjai vannak, barátai szinte alig.
- Jó gyerek nagy jövővel. Mennyire igaz, amit mondasz. A nagy jövő elúszott, a jó gyerek meg valahol darabjaira hullott és az évek alatt elveszített ezt-azt magából. Sosem lehet már összerakni teljesen. Én mégis igyekszem vigyázni rá. Ez a testvérek dolga. Van testvéred, Jade?- teszem fel hirtelen a kérdést, mert nem emlékszem, hogy ez valaha szóba került volna.
Eloltom a cigarettát, és összefűzöm magam előtt a karomat. Lassan vissza akarok menni. Ez a beszélgetés, két olyan ember között zajlik, akik alapvetően nem kedvelik mások társaságát. Annyira. Mégis valahogyan megtalálták a közös hangot. Egy időre. Pár percre, talán fél órára.Tétován toporgunk a másik előtt. Kérdeznénk is meg nem is. Én nem akarok az ő életébe furakodni, ő nem akar az enyémbe.
- Megérzés, hatodik érzék...nevezhetjük bárminek.-vonom meg a vállam a kérdésére, miközben eltolom magam a párkánytól és beljebb lépek, ahol kevésbé huzatos a hely.Indulásra készen állok, és fejemmel az épület felé biccentek. Össze akarom szedni a holmijaimat.Talán ma még hozzád is elmegyek. Talán.
- Lassan indulnom kell. Nem terveztem ilyen sokáig maradni.- jegyzem meg neki.Érezhetően nincs semmi ami maradásra bírna. Nincs több közös témánk, és nem is igen kutatok új után. Henrik pedig...nos igen. Jól esett valakinek beszélni róla. Egy kicsit engem is észhez térített, hogy jobban oda kell rá figyelnem.
Az ajtó irányába mozdulok, remélve, hogy velem tart, vissza egészen a társalgóig, ahol összefutottunk és ahol majd elválnak útjaink.
-Sajnálom ha feltartottalak. Ha esetleg szükséged lenne...nem is tudom, az unokahúgodnak egy jó ajánlásra, egy jó iskolára….csak keress nyugodtan.- búcsúzom, láthatóan.
-Vigyázz magadra, Jade!- intek még vissza a vállam felett, ahogyan a recepció felé veszem az irányt. Különös találkozás volt.Különös, és nagyon tanulságos.

// Köszönöm szépen a játékot!  lufi //
Vissza az elejére Go down
avatar
Igazságügy
Kor :
35
Hozzászólások száma :
74
Reagok száma :
57
Tartózkodási hely :
Montréal, Kanada
Foglalkozás :
Vezető törvényszéki antropológus
Play by :
Jessica Chastain

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Téglavörös Csüt. 15 Nov. 2018 - 15:27

Becca & Jade
Kissé váratlanul ért ugyan, hogy bárki is megszólított engem ezen a helyen, de ettől még nem utasítottam vissza a társaságot. Úgy voltam vele, hogy kivételesen talán ki fogom bírni, ráadásul szegről-végről még ismerősnek is mondható az illető. Amúgy is, ki tudja, hogy mikor jön jól egy újabb kapcsolat, az ilyeneket sosem lehet előre sejteni. Lehet, hogy egyszer még hasznos lesz ez számomra, és profitálni fogok belőle. Nem mintha amúgy szerettem volna visszaélni az ilyenekkel.
- Furcsa, hogy vele még sohasem futottam össze, mióta itt élek, veled meg sikerült összetalálkoznom, pedig nem is ismerjük egymást… - állapítottam meg elgondolkozva. Oké, azért annyira nem volt ez rendkívüli, tekintve, hogy nem egy kisvárosról beszélünk, ahol az ember mindig belebotlik valakibe. Olyanokba is, akikbe egyáltalán nem akar, de talán Henriknek örültem volna a magam módján, már ha egyáltalán felismerem. Annyit csak nem változott, ugye?
- Ó, értem. Nem igazán mozgok ezen a területen, ezért hiányos a tudásom. Mindenképpen utána fogok ám nézni! – ígértem, már csak a saját érdekemben is. Szerettem tájékozott lenni, és felhalmozni a sokrétű tudást. A helyismeretem még egy év után sem volt éppen tökéletes, de igyekeztem felzárkózni. Sok időm mondjuk nem maradt arra, hogy felfedezőutakra induljak, de azért elboldogultam a GPS segítségével, ha olyan helyre kellett mennem, ahol még nem igazán jártam.
- Nem, nem lett gyerekünk. – ráztam meg a fejemet. Én ezért soha nem éreztem kevesebbnek magam, mert ott volt a kamasz Pippa, akit bizony fel kellett nevelni és elindítani a saját útján az életben. A munkám is párosult még emellé, és így egyszerűen nem jutott időm a családalapításra. Lehet, hogy Pete ezt unta meg, lehet, hogy csak elhanyagolva érezte magát, vagy úgy minden együtt. Ezt nehéz lett volna megmondani, és soha nem is kérdeztem meg tőle azóta sem. Talán majd akkor, ha legközelebb beszélünk telefonon.
- Igen, valószínűleg a munka tehet róla. – hagytam rá, mert én is így sejtettem. – Én vagyok a város vezető törvényszéki antropológusa. – felfelé rándultak az ajkaim, afféle mosolyt produkáltam. A leggyakrabban vagy nem tudják hová tenni ezt a szakmát, vagy meglepődnek rajta, mert nem éppen ezt nézik ki belőlem. Szerettem meglepetéseket okozni, ha ilyen téren nézzük, ajándékok tekintetében viszont hadilábon álltam.
- Különös… - ilyenről még nem nagyon hallottam, hogy valaki csak helyzeti alkoholista legyen. – Ennyire kapcsolatfüggővé vált volna? – húztam el a számat. Sajnáltam azt a tehetséges fiút, tényleg. Én legalábbis úgy emlékeztem rá, aztán tessék, meddig csúszott. Nem akartam én ezért elítélni senkit, ahogyan bírálni sem. Nem tudtam, hogy mi vezetett eddig, ahogyan azzal sem voltam tisztában, hogy számomra mit hoz a jövő. Ki tudja, lehet egyszer lesz egy olyan rázós ügyem, hogy én is az alkoholba fojtom a bánatom. Azért reméltem, hogy erre nem kerül sor soha.
- Valami terápia, vagy elvonó nem megbeszélhető vele? – vetettem fel, habár biztosan ő is megpróbált már minden tőle telhetőt az ügy érdekében. – De mi miatt csúszott le ennyire? – kérdeztem továbbra is növekvő értetlenséggel. Nem olyannak tűnt, de hát a sorozatgyilkosokról se feltételezi senki, hogy mit művelnek mások háta mögött. Nem eggyel találkoztam már, és juttatták rács mögé a segítségemmel.
- Igen, volt egy bátyám. – bólintottam, a hangulatom pedig zuhanórepülésbe kezdett azon nyomban. – Évekkel ezelőtt veszítettem el a családjával együtt. Autóbaleset, csak az unokahúgom élte túl. – gyorsan megráztam a fejem, hogy ne merüljek el a keserű emlékekben. Fájó pont volt ez még mindig számomra, pedig már olyan régen volt. – Értem, persze! – elrévedésemből a hangja zökkentett ki, mire felálltam a padról. – Egyáltalán nem tartottál fel! – legyintettem, összébb húzva magamon újra a köntöst.
- Igazából ráhibáztál, mert tényleg művészeti téren mozog. Színésznő, de már dolgozik, nem hiszem, hogy visszatérne tanulni. Ettől függetlenül értékelem a felajánlást, köszönöm! – és újabb mosollyal ajándékoztam meg hálából. Tényleg értékeltem az ilyesmit, pár évvel ezelőtt nagyon jól jött volna, ha tudom ezt.  – Te is Becca, nagyon örültem! – és tényleg. Rá kellett jönnöm, hogy valóban kellemesen telt ez a néhány perc, ráadásul új kapcsolatra is sikerült szert tennem.


// Egy kicsit váratlanul ért a zárás, de én is nagyon köszönöm a játékot!!! Smile pirulo édi //
 



Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: Téglavörös
Vissza az elejére Go down
 
Téglavörös
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: Lezárt játékok-
Ugrás: