welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


I need a doctor
avatar
Civil
Kor :
28
Hozzászólások száma :
63
Reagok száma :
46
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
etológus
Play by :
Miss Eiza Gonzalez

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: I need a doctor Csüt. 11 Okt. 2018, 00:00
•••
ATLAS CAVANAUGH ►◄ RHEA BOUCHARD
•••
ZENE
•••

Zoo Ecomuseum
Vissza az elejére Go down
avatar
Civil
Kor :
28
Hozzászólások száma :
63
Reagok száma :
46
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
etológus
Play by :
Miss Eiza Gonzalez

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: I need a doctor Csüt. 11 Okt. 2018, 00:32
Beosonni lehetetlen lett volna, egyrészt mert nem tehettem bele hordozóba a négy és fél hónapos kutyát, annál sokkal nagyobb volt. Másrészt pórázon is képtelenség lett volna sétáltatnom, mert ez már a második napja volt, hogy pár lépésnél többet képtelen volt megtenni anélkül, hogy le ne feküdt volna. Szinte láttam a fájdalmas eltorzulást az arcán, de a szemei elmondtak mindent, amit a hangtalan szenvedése elhallgattak. Bágyadt volt, kedvetlen, és szinte semmilyen helyzetben nem járt a kis farka, ha meglátott. Pedig alapesetben mindig örült nekem, ha meglátott, ha hazaértem, már méterekről hallottam a kis vakkantásait, az izgatott kis tipegéseit a karmaival a padlón. Az elmúlt egy hétben anyámék vigyáztak rá, ameddig szabadságon voltam, megragadva az alkalmat arra, hogy kirándulni mehessek.
Ziggy megmozdult a hátsó ülésen, amikor már a parkolóban leállítottam az autó motorját, a visszapillantó tükörből pedig végignéztem a fészkelődését, de már nyitottam is az ajtót, vettem a vállamra a táskámat, hogy a következő pillanatban már nyissam a goldie melletti hátsó ajtót, benyúltam érte, hogy magamhoz emelve, a mellkasomra fektetve a kis sószsák testét magamhoz öleljem.
- Mindjárt jobban leszel - simítottam meg a puha szőrt a füle tövében, és ahogy zártam az autót, eszembe jutott, hogy Atlas-t nem is hívtam fel, hogy egyáltalán tudna-e segíteni. Jeff pont váltott a szabival, így őt esélytelen lett volna még csak megkeresnem is, és jobb ötlet híján úgy döntöttem reggel a harmadik hányást követően Ziggy részéről, hogy így nem mehet tovább. Egész éjjel virrasztottam mellette, látnia kellett valakinek.
Sietős léptekkel megindultam, a kapunál rámosolyogtam az aktuális kislányra, aki a jegyeket osztogatta, intve neki már csusszantam is be a kapun a beléptetőkártyámmal, hogy az irodámat meg sem közelítve az állatorvoshoz érjek be minél előbb. Alig múlt kilenc, a nyitási időig volt még majdnem ötvenhét percünk, így bőven volt időm, és nagyon reméltem, hogy Atlas a segítségemre lesz. Ha egyáltalán tud velem, illetve Ziggy-vel foglalkozni és nem valamelyik nagyvaddal kellett lennie órákon át.
Basszus! Nagyjából hat perccel később a kicsi, aranysárga csomaggal a karjaimban jelentem meg ott, ahol a férfi tartózkodott, ha éppen nálunk dolgozott. Máig képtelen voltam rajta kiigazodni, s habár a szűkszavúsága nem zavart, az egy kicsit igen, hogy az emberekkel sem szívesen beszélgetett a kelleténél többet. Nem, ez nem negatív tulajdonság volt nála, csak számomra szokatlan volt, ám tiszteletben tartottam azt, hogy nem akart elvegyülni, hiszen nem volt velünk naphosszat.
Most mégis, egy pillanat alatt törtem rá szinte az ajtót, vagyis.. előbb kopogtam, aztán még egyszer és harmadjára is, miközben igyekeztem nem túl szorosan ölelni a beteg állatot, de a harmadik után már benyitottam, félig be is csusszantam az ajtón.
- Szia! - kerestem a szemeimmel az alakot, és ha ott volt, akkor egy gyors, inkább feszült mosollyal az arcomon, elbizonytalanodva néztem a férfi felé, akinek a sérüléseire még nem figyeltem fel ekkor. - Rám érsz kicsit? Ne haragudj, hogy nem hívtalak fel, el is felejtettem, hogy talán kellene - simogattam meg ismét Ziggy bundáját a nyaka tövében, de most puszit nem kapott a kobakjára. Amennyiben nem elutasítást kaptam, úgy beléptem a mindig ugyanolyan felszereltségű vizsgálóba, résnyire nyitva hagyva az ajtót is. Hátha másnak is szüksége lenne Atlasra.
- Elég rosszul néz ki a kicsi, rá tudnál nézni, kérlek? Nagyon aggódom érte - tudtam, hogy köze nem volt alapvetően a kutyákhoz, de a szükség nagy úr volt mindig is, és most nem volt nagyon sok lehetőségem sem. Közelebb sétáltam az asztalhoz, ami leginkább egy ámbrás cethez, de minimum egy kisebb medvéhez volt méretezve, és csak akkor pakoltam le rá Ziggyt, ha Atlas sem ellenkezett. Mégsem léptem el a kicsi és védtelen test mellől, lassú, enyhe simításokkal nyugtattam. Valahogy sejtette, hogy számára nem jó ez a közeg, de az amúgy mindig vidám, mozgásmániás kutya inkább csak ült.


Vissza az elejére Go down
avatar
Egészségügyi dolgozó
Kor :
37
Hozzászólások száma :
20
Reagok száma :
17
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
állatorvos ~ egyetemi vendégelőadó
Play by :
Travis Fimmel

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: I need a doctor Hétf. 15 Okt. 2018, 21:37

Rhea & Atlas
A világ összes városának összes rendelője közül miért pont ebbe kellett bejönnie?
A rugalmas munkaidő esetemben pont olyan, mint a legtöbb gyermekmese kezdete. Hol volt, hol nem volt.. Nem hívnak, csak ha tényleg kellek, én pedig jövök, ha tényleg kellek, és nincsenek üresjáratok. Most csupán kontrollra jöttem, és nem annyira a kollégáimra való tekintettel: amint az állat amint hozzám kerül, a gyógyulásig vagy esetlegesen a halál beálltáig az én páciensem marad; Másodvéleményt lehet kérni, de akkor felmerül a kérdés, hogy én mi a szart keresek itt? Most vagy megbíznak bennem, és belátásom szerint tartok konzíliumot - vagy nem bíznak, és akkor inkább váljunk el barátságban, hm? Ők is tudják, én is tudom, hogy nincs szükségem erre az állásra, a pénzre amit fizetés címén utalnak én pedig felajánlom jótékonysági célokra. Nekik sincs szükségük rám, mert nem én vagyok az egyetlen specialista Kanadában. Montrealban igen, de nem Kanadában - ilyen időbeosztás mellett bármelyik kolléga bevállalná ezt a munkát, hisz olyan jól mutat egy önéletrajzban.. Ők is tudják, én is tudom, hogy anyám keze van a dologban ami az állásajánlatukat illeti: nekik jól jön egy ENSZ állatvédő szeretete, anyámnak pedig az, hogy pár év küszködés után nem leszek öngyilkos végül.
A betegem elkábítására várok, hogy meg tudjam vizsgálni a szemét - a laboreredmények éppenséggel festhetnének szebben is, de nem ez az első ilyen fertőzés, ami a kezeim közé kerül. Kopogtatás ránt ki a gondolataim és a leletek közül, mindennapi kopogtatás ami mégis idegen a füleimnek ebben a környezetben. Hozzám nem szoktak bekopogtatni, leginkább azért, mert alig vagyok itt, másrészt mert ha itt vagyok, akkor munkával elfoglalt. Úgysem nyitnám ki, ha baj van, akkor pedig a csipogóm vijjog vagy a telefonom. Bizalmatlanul méregetem a nyílászárót másodjára, sőt harmadjára is, amikor is beereszti rajta magát az.. azt hiszem etológus ..hogy innentől kezdve őt méregessem bizalmatlanul.
Hangos köszönésére biccentéssel felelek, ami szerintem is baromira leereszkedő gesztus, de a számat az arcom többi részével együtt szétverte a minap Rumcájsz, így nem esik jól sem a beszéd, sem pedig a mimika. De legalább a színházi estét megúsztam, öröm az ürömben. Ezután a nyitva hagyott ajtóra szegezem a tekintetem, ami nem feltétlenül hangszigetelt, de rendesen becsukott állapotában megadja azt a szeparációs illúziót, amire jobb napokon nem, a többségben lévő rossz napjaimon viszont nagyon is szükségem van, de nem megyek oda, hogy kilincsre zárjam azt.
A cirógatott kutyát néztem a kollegina ölében, és ha nem fájt volna, akkor kérdő tekintetem mellé kérdőn kúszik fel a szemöldököm is: azon a sokat emlegetett ajtón, amelyen ő is bejött az imént, van némi utalás a szakterületemre, nála pedig egy kutya van. Ő is tudja, hogy az egy kutya, és még véletlenül sem más, igaz?
Mégis invitáló mozdulatot teszek a vizsgálóasztal felé, amelynek jelenleg átellenes oldalán állok a kartonommal, és egyelőre nem tervezek közelebb menni, csak fürkészem a bágyadt kölyköt.
- Tünetek? - Kérdem halkan, azt is a fogaim közt szűrve - ez utóbbit leszámítva általában így kommunikálok a környezetemmel. Rossz napom van.  
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Civil
Kor :
28
Hozzászólások száma :
63
Reagok száma :
46
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
etológus
Play by :
Miss Eiza Gonzalez

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: I need a doctor Szer. 17 Okt. 2018, 20:55
Nem kerülte el a figyelmem az, hogy az ajtóra többször nézett, mint a kutyusra. Az, hogy a köszönést aligha viszonozta, nem igazán lepett meg, leginkább azért, mert amióta ismerem - csakugyan?! - sem változott semmit. Talán még a nevemet sem tudta, de ez most igazán lényegtelen is volt. A csöppnyi zsemlegombóc pedig, ahogy az invitálásra ténylegesen is lepakoltam a hideg fémasztalra, úgy maradt, ahogy volt. Nem mozdult, habár a kezem és a simogatás ellen nem tiltakozott. Nem akart sem harcolni, sem kis kajla módon morogva mocorogni.
Engedelmeskedve az aligha nevezhető bő kérdésnek megköszörültem a torkomat, hogy egy nagyon is apró, szinte nem is mosollyal nézzek le ismét a kutya irányába.
- Ma eddig csak háromszor hányt - kezdtem bele, és mielőtt még szavak nélkül is ismételten az ajtó irányába nézett volna a férfi, otthagytam a kutyát, hogy a magam mögött résnyire hagyott ajtót becsukjam, ezzel elszigetelve a problémát és a kettősünket a többi kolléga elől. - Szerintem jóval magasabb is a testhőmérséklete, mint az a kölyköknél elvárható lenne, legalábbis has tájékon is nagyon forró a bőre - sóhajtottam fel, ahogy a hátrahagyott goldie-t néztem az ajtó mellől, végül pár lépéssel ismét közelebb mentem a kutyushoz, mert mégis csak az enyém volt. És beteg is ráadásul, nekem pedig kényszerességem volt, hogy ilyenkor gondoskodjak róla. Igazából nem csak róla. Nem szerettem, ha a körülöttem lévőek szomorúak voltak, vagy bármiféle gondjuk adódott. Ha nem is tehettem semmit, mindig is érzékenyebb voltam ezekre a momentumokra. Szerettem volna rajtuk segíteni.
Csak egy rövid pillantást engedtem meg magamnak, hogy a férfi szakállát és relatíve hosszú haját nézzem meg, ám a pillantásom folyton visszavándorolt a már fekvő gombócra. Beharaptam az alsó ajkam, aztán megint felnéztem a férfira, nem tudtam, hogy mennyi tünetet kért volna, amiből el tudott indulni valamerre. Vajon meg fogja fogni a kutyát? Vajon.. nem fog elküldeni?
Fel kellett volna hívnom, a fenébe is. Úgy megspóroltam volna egy kört magamnak, és neki pedig végképp. Egy öt kilós kis csomag össze sem mérhető a több mázsás állatokkal, akikhez szokott.
- Nem csak enni nem eszik, de a vízhez sem nyúlt már tegnap este óta - böktem ki végül szinte bűntudattal a hangomban, ám annál inkább voltam aggódó, felemelve a karjaimat, hogy összefűzzem azokat, mintha fáznék, holott nem, abszolút, csak nem akartam belekotnyeleskedni abba, amihez nem volt közöm. Volt diplomám, igen, a biológia rettentő sok ágát tanultam, de nem orvosi diplomám volt. És szükségem volt valakire, aki pontosan tudta, hogy mit kell tenni, milyen megoldások lehettek, hogy mi történt, még ha anyám váltig állította is, hogy neki aztán fogalma sincs arról, mit csinált a kutya. Igen, pontosan emiatt a válasz miatt tartunk most itt, és vagyok most ebben a rendelőben. Eddigre már le kellett volna sétálnia az asztalról Ziggy-nek, nem pedig bágyadtan feküdnie ott, ahol hagytam. Eddigre már peckesen sétálgatva megugatta volna Atlast. Felsóhajtottam halkan, és hol a kutyát, hol a férfit néztem. Nagyjából egy méterre állhattam az ajtótól, meghagyva a távolságot kettőnk - hármunk - közt.
- Ne haragudj - jutottam erre végkövetkeztetésként egészen halkan kimondva ezt a két szót, mégsem folytattam a bocsánatkérést. Mindenért szólt. Hogy megzavartam, az ajtó miatt, hogy teljesen más páciensre kellett ránéznie, hogy.. összezártam magammal, holott tudtam, hogy az egyedül létet jobban preferálta.



Vissza az elejére Go down
avatar
Egészségügyi dolgozó
Kor :
37
Hozzászólások száma :
20
Reagok száma :
17
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
állatorvos ~ egyetemi vendégelőadó
Play by :
Travis Fimmel

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: I need a doctor Vas. 21 Okt. 2018, 10:33

Rhea & Atlas
A világ összes városának összes rendelője közül miért pont ebbe kellett bejönnie?
Tekintetem egyszerre fogadja be a környezetét, nem pedig részleteiben: látom a nőt, a kutyát, a nyitott ajtót és azt is, hogy mit nem csinálnak. A kutya nem rángatózik görcsösen, elpusztulni készen, az ajtó nem záródik be, a nő - az etológus - pedig talán önhibáján kívül, de nem működik együtt. Velem. Más orvosoknál alighanem ez a bevett szokás, a jóságos doktor majd mindent jobbant tud, az aggódó gazdi pedig kegyeskedjék a száját alapállásban tartani addig, amíg a házikedvenc tanult gyámolítója másképp nem rendelkezik.
Én nem szeretem az információt harapófogóval kihúzni a betegeim gondozóiból, amióta visszajöttem dolgozni nem, mert azzal is csak megy az a drága idő. Nem magamat tartom többre a másiknál, hanem az epizódjaimat kiszámíthatatlannak - az a szomorú igazság, hogy a legkisebb apróság is kiválthat egy pánikrohamot, én pedig újabban megint érzem, hogy jogom van az emberi méltósághoz; A világnak meg ahhoz, hogy ne lásson engem hiperventilálva zokogni.
- Mióta tart ez nála pontosan? Minden oltása megvan? Evett, ivott valami olyat, esetleg új táp, még oltatlan játszótárs? Milyen a hányadék? A széklet állaga, a vizelet színe-szaga? Féreghajtót mikor kapott utoljára? - Kérdem csendesen, miközben egyelőre gumikesztyű nélkül, nyitott tenyérrel közeledek a kiskutyához az asztal mentén. Most alighanem pont leszarja, hogy milyen szagom van, de a kölykökkel mindig igyekszem finoman bánni, és nem gyötörni őket jobban, mint amennyire a vizsgálatok miatt feltétlenül kell. Nem értintem meg, csupán hagyom, hogy megszagoljon, ezen idő alatt talán a gazdájának is sikerül válaszolnia mindenre.
Gumikesztyűt húzok, majd az asztallapba süllyesztett digitális mérlegre húzom a kutyát - nem szándékozom felemelni ameddig nem muszáj.
- Mindenek előtt vért veszek, és bekötök neki egy infúziót kiszáradás ellen. - Ami azt jelenti, hogy ha a borotváláshoz nem is, a többi művelethez lehet, hogy elkél a segítség. Ez valamint a többi folyamat is hangtalanul telik részemről, Rhea szavait is csak bólintással nyugtázom, közben minden erőmmel azon vagyok, hogy a kutya egy életre megutáljon. A szurkálás után előkerül a hőmérő, belemászok a szájába, a fülébe is majd összefogom a tarkóján a bőrt és talpra állítom, hogy ki tudjam tapintani a hasát.
- Nem haragszom. Valamit érzek. - Igazság szerint nem tudom, és nem is érdekel, hogy miért nem kellene haragudnom, minden idegszálammal a kiskutyára koncentrálok - egy pillanattal később az asztalhoz gurítom az ultrahangot, és zselét nyomok a csupasz foltra a hasán.

 
Vissza az elejére Go down
avatar
Civil
Kor :
28
Hozzászólások száma :
63
Reagok száma :
46
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
etológus
Play by :
Miss Eiza Gonzalez

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: I need a doctor Hétf. 22 Okt. 2018, 10:22
Csak úgy özönlöttek a kérdések, és akkor jöttem rá, hogy az oltási könyvét is be kellett volna pakolnom a táskába, ami persze elmaradt. A szütyő még mindig a vállamon pihent, ezért diszkréten leraktam az ajtó mellett a padlóra, ahol feltehetően senkinek sem lesz útban egészen addig, ameddig innen ki nem sétálunk Ziggy-vel. Tudtam, hogy hol volt a kis könyv, emlékeztem a dátumokra, az oltásokra, arra, hogy mennyire próbált menekülni mindig a tű elől, ezért minden teketóriázás nélkül kezdtem bele a válaszolgatásba, nem tehettem mást. Atlasnak is tudnia kellett mindenről, ha megfelelő diagnózist akart - szeretett - volna felállítani, kényszerűségből is.
- Tegnap kaptam vissza anyámtól, egy hétig volt náluk. Meghagytam nekik, hogy mit ehet, miből mennyit kaphat. Anyám azt mondja, hogy idő közben elfogyott a táp és inkább konzervet választott neki, abban szerinte több a hús. Telefonban mindig azt mondta, hogy minden szuper, persze, ne aggódjak, miért akarnám látni a kicsit képről - igen, így elmondva totálisan hóbortos állatos nő voltam. Egyszer majd a parkban galambokat fogok etetni?! Megráztam a fejemet, folytatva a válaszolgatást. A Doki megtudhatta, hogy eddig megkapta a bélgyulladás elleni oltását, a kombináltat is, amely magába foglalta a szopornyica, bél- és májgyulladás elleni oltásokat, annak megismétlését pontosan öt hete. Minden egyes alkalommal szinte prüszkölt Ziggy, kajla morgással ellenkezve a szurik ellen, de az segített mindig, ha összecsippentettük a bőrét a nyakánál, ahogy a kutya anyja tette még egészen aprócska korában. Az volt a kutya kikapcsológombja, képes volt hosszú percekig békés boldogságban nyugodtan pihenni. A sort a hányadék és a vizelet meghatározása követte a részemről, előbbi eleinte alig habosodó, színes-szagos volt, az utóbbi alkalommal pedig nyákszerű valami. A pisi pedig már szinte nélkülözött mindenféle szúrósan ammónia-szagot, és talán.. nem is volt az ezt megelőző órákban szükség rá. Inkább a hányással volt elfoglalva a kutyus. Igazság szerint próbáltam rövidre fogni mindezt, csak a lényeget kiragadva, mert különben itt is vacsorázhattunk volna. Az aggódásommal párhuzamosan Atlas már a kutyát érintette, újra beszélt, én pedig a háttérből csak bólintottam, és mielőtt még meggondolhattam volna magam, közelebb léptem hozzá, az asztalhoz és a beteghez is. Nem azért, hogy felügyeljem a vérvételt, vagy hogy a hozzáértő kezek mit csináltak, sokkal inkább az aggódás vezérelt, és az, hogy próbáljam meg megnyugtatni az amúgy is nyugodt, bágyadt állatot. Szörnyű volt látnom, hogy ennyire elhagyta magát.
- Tudok segíteni valamiben? - néztem fel inkább Ziggy-ről Atlasra már az ultrahangnál. De az, amit mondott, belém forrasztott minden további felajánlást. - Ha azt mondod, hogy csomói vannak, nem szeretnék hinni neked - sápadtam el egy pillanat alatt, s ha engedte, hogy segítsek, akkor a kutyáért nyúltam, hogy úgy fogjam meg, hogy az az állatnak is kényelmes legyen, na meg a férfinak is. Felesleges lett volna bármit is feltételeznem, ameddig be nem fejezi a vizsgálatot, de mama is rákban hunyt el pár éve. Pontosan tudtam, hogy mivel járt a diagnózis, a kezelések, a kemoterápia, az, hogy lassan múlik el a test ereje, ráadásul ő már felnőtt ember volt, a hetvenes éveiben járt. Ziggy pedig még kicsi és védtelen. Nem akartam ezzel megint megbirkózni, és ha lehetett, akkor el akartam utasítani ennek még csak a lehetőségét is.
- A CT és az MR sem mindig ugyanazt mutatja - tapasztalat. Nem mintha megkérdőjelezném a műszer hitelességét, de muszáj voltam beszélni. És ebben a pillanatban már a mamára gondoltam, arra, amikor a felvételeket fény elé emelve szembesültem az agyát ellepő tumor nagyságával. Mégis, reménykedve néztem fel a Dokira, remélve, hogy rosszul hallottam azt, amit.
Mi történt vele? Az arcán megjelenő sötétebb, félig szabálytalan alakú folt csak most vált szembetűnővé. Nem! Nem fogok rákérdezni.. talán. Csak nem kezdhetek el aggódni minden létező élőlényért, nem igaz? Munkatárs. Szinte idegen! Mit művelt?
- A vérvétel eredmények mikor lesznek meg? - motyogtam inkább ezt, kutyával a kezemben, ha még mindig kellett tartanom a további vizsgálatok során, és felváltva néztem azt, mit csinált Ziggy-vel és őt magát is. Atlast azért igyekeztem nem feltűnően, nehogy kipenderítsen minket innen.



Vissza az elejére Go down
avatar
Egészségügyi dolgozó
Kor :
37
Hozzászólások száma :
20
Reagok száma :
17
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
állatorvos ~ egyetemi vendégelőadó
Play by :
Travis Fimmel

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: I need a doctor Csüt. 22 Nov. 2018, 19:46

Rhea & Atlas
A világ összes városának összes rendelője közül miért pont ebbe kellett bejönnie?
Nyugodt tempóban bólogatok, mintegy visszajelzésképpen: hallom őt, minden egyes szavát attól függetlenül, hogy figyelmem a kutyára irányul. Kutya nélkül sem keresném a szemkontaktust ha nem muszáj, mert még a végén marasztalásnak veszi. Vagy buzdításnak további csacsogásra és udvarias közhelyre - nem ellene szól, mindenkivel így viselkedek az utóbbi négy évben, és ez alól a saját szüleim sem jelentenek kivételt. Van aki helyesen elkönyvel illetlen bunkónak és van, aki beskatulyáz sznob baromnak, aki azon a nagyon magas lovon ül. Ha megkérdeznének elmondanám, hogy nem veszem szívesen a kéretlen társaságot - már a krízis előtt sem volt ínyemre, de lényegesen jobban kezeltem. Dolgozom persze az ügyön, hiszen tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy reakcióim a tömegre, a hangra, az emberi közelségre irracionálisak, de a pánikroham olyan epizód az életemben, ami tornádóként ragad magával. A racionális oldal pedig nem elég erős, hogy kilépjen ebből a képzeletbeli tölcsérből.
A komfortzónám egészen kicsi lett az elmúlt négy év alatt, és baromi fárasztó ám erővel tágítani, nyújtani azt. Tegnap kint voltam az állatkert látogatóknak szánt részén, magamtól mentem oda ki és pontosan tudom, mitől és mikor hullott darabokra a dolog; Az, hogy szétverte a fejemet valaki, csupán hab a tortán. Reggel nem mentem ki a parkba, és a megkönnyebbülés mellett ott volt azért a mulasztás érzése, a kötelességtudat azon formája, ami rossz érzéssel tölti el az embert.. Felkértek vendégelőadónak a közeli egyetemen, és még nem mondtam egyelőre nemet. Apró lépésekkel, de haladok azért, nem?
Rosszallóan csóválom a fejem, de nem nézek a nőre. Tekintetemben szemrehányás lenne, értetlenség és ítélkezés, így talán jobb is, hogy sztrájkolok szemkontaktus terén: nem az én családom, nem az én kutyám, nem az én hülyeségem.
- Nem szükséges, köszönöm. - A kölyköknél megszoktam már, hogy izgágák, kíváncsiak, utálják amit művelek és igyekeznek mindent megrágni, de a kiskutya álom páciens, avagy tényleg szarul van.
Most kénytelen vagyok mégis Rheara nézni értetlenül, talán kis felfortyanást sugalmazva, mert jószerével be sem kapcsoltam még a készüléket, de ő már csomókról beszél. Hát mondtam én egy büdös szóval is, hogy csomókat érzek? A képernyőre forrasztom a pillantásomat, a vizsgálat kedvéért elég sok kellemetlenséget okozva az állatnak, miközben fektetem, ültetem, felállítom, visszafektetem, átfordítom a gazdájára bízva kimondatlanul, hogy biztosítsa: maradjon is úgy a kutya, illetve az infúzió csöve se jelentsen akadályt.
- Nem vitatom. - Viszont CT és MR akkor kell, amikor az orvos tanácstalan, de feleslegesen nem akarja műtétbe hajszolni a betegét. Persze lehetnék megértőbb is, aggódó szülő most a kutyatulaj, rémeket lát mindenütt... Epizód.
Ujjaim görcsösen megszorulnak a szonda körül, másikkal az asztal szélébe kapaszkodok. A fejemet előre-, lehajtom, lélegzetvételeim elvesztik egykedvű ritmusukat, és ziháló szaporaság váltja a már-már lihegést. Azt hittem eszemet vesztem, amikor Ella manduláit kivették. Rutineljárás, de egy aggódó szülőnek pokoljárás.
Nem tartanak meg a lábaim, lecsúszok a fémasztal mellé a földre, hátamat a keretnek támasztom, fejem a két térdem között.
- Idegen test.. Elakadt.. Játék vagy csont... Egy nap. - Zúg a fülem, a szemeim előtt fekete pöttyök ugrálnak, alig hallom őt a saját szívverésemtől.

 
Vissza az elejére Go down
avatar
Civil
Kor :
28
Hozzászólások száma :
63
Reagok száma :
46
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
etológus
Play by :
Miss Eiza Gonzalez

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: I need a doctor Pént. 23 Nov. 2018, 00:10
Nem kerülte el a figyelmem az, hogy mint oly sokszor, úgy most sem úgy beszélt hozzám, mintha ott lennék vele egy légtérben. Csupán tények, adatok, információk érdekelték, de maga az ember, a környezet, a társas kapcsolat nem. Mestere volt ennek a kerülésnek, de nem akartam tulajdonítani ennek a felfedezésnek nagy jelentőséget, mert akkor - hála Kyle-nak - magamat hibáztattam volna az első pillanattól kezdve, amit most ebben a helyzetben mindenképpen el akartam kerülni. S habár a szavak némiképp anyámat hibáztatták, azt a minimális felelősségtudatot, amivel járt egy kutya, vagy bármilyen állat nevelése is, nem tehettem meg, hogy ténylegesen bárki ellen is uszítsak másokat. mert én bíztam anyámra Ziggy-t. Mert én voltam olyan balga, hogy kiadtam a kezeim közül a kiskutyát.
Csak egy apró biccentés volt a válaszom a felajánlott segítségem elutasítására. Nem erőltettem és úgy tűnt, hogy a férfi tökéletesen kiismeri az aprócska test mozgását, úgy nyúlt érte, úgy érintette, hogy azzal fájdalmat nem okozott, amiért hálás voltam, nagyon is.
Mégis, ahogy végül rám vezette a pillantását Atlas, amelyben meglapult a nem tetszés szele, elszégyellve magamat sütöttem le a szemeimet, meg is köszörülve a torkom. Mondhattam volna, hogy bocsánat. Az elnézéséért esdekelhettem volna, vagy befejezhettem volna akár egy ne haragudjon rám frázissal. Annyira tipikusan az én reakcióim azok, de visszafogtam magam, és csak tétován mozogtam meg az asztal átellenes, ajtó felőli oldalán, végigasszisztálva a gép egészen halk hangját, ahogy dolgozott.
Mégis csak muszáj voltam hablatyolni, és habár választ is kaptam, nem igazán győzött meg. Úgy semmiről sem. Ha valakit szerettünk, azért mindig is jobban aggódtunk, jobban féltettük és ha baja esett, mindent el akartunk követni azért, hogy segítsünk neki. Butaság lett volna azt mondanom, hogy ez a kicsi golden retriever olyan volt, mintha a gyerekem lett volna, mert nem.. és mégis. Csupa szeretet, csupa morzsaszínű energia - most nem. Akarva-akaratlanul is a szőrgombócért nyúltam, megnyugtatóan simítva végig ott a bundáján, ahol tudtam, ahol nem voltam útban a vizsgálat során, és csak aprókat pihegett, hagyott mindent egy idegennek. Hiába, hogy játékos volt alapvetően, hogy egy simogatásért bárkinek őrült módra elkezdte csóválni a farkát, most mindent engedett, ami megint csak egyértelműsítette, hogy valami nem volt rendben.
Egészen addig csak a kutya miatt kellett aggódnom, ameddig Atlas viselkedése meg nem változott. Már nem a vizsgálat kötötte le a figyelmét, hanem a ritmustalan légvételek, a szorító mozdulat, amellyel az vizsgáló asztal lapját szorította meg.
- Atlas?! - hangom féltőn bizonytalan, ismeretlenül érdeklődő és aggódó. Egészen addig képes voltam ugyanott maradni, ameddig a lábai már nem bírták el a test súlyát, és azzal egyidőben, ahogy ő lecsúszott a vizsgáló mentén, én elléptem az addigi helyemről, megkerültem a súlyos asztalt, hogy a másik oldalon rábukkanjak a padlón roskadó alakjára. Talán még a számára is hallható nyeléssel néztem egyetlen tétova másodpercig az alakját, hogy aztán egy utolsó pillantással magára hagyjam odafent a fekvő kiskutyát.. Úgysem fog lesétálni most onnan, annyira gyenge volt. A következő pillanatban a férfi motyogásával párhuzamban térdeltem le előtte sarkaimra engedve a hátsómat, ám nem túl közel hozzá, nehogy a frászt hozzam rá, ha esetleg mégis csak lenne ereje felemelni a fejét majd.
- Atlas... - újra a neve. Biztos voltam abban, hogy tudta, hogy hívták, nekem meg ment a beszéd, igen. Hurrá. - Semmi baj nincs... - még sosem lett rosszul senki sem előttem, ezért ha lehetett, próbáltam olyan nyugodt maradni, amennyire csak tudtam, de a nem tudás nagy úr volt, ezért a kezemmel óvatos, lassú, rebbenő mozdulattal érintettem meg a férfi lábszárát nadrágon keresztül. - Lélegezz, próbálj meg lassabban, különben még rosszabb lesz - igen, ezt tudtam. Az, hogy a testbe kényszerített sok levegőt valaki rendszertelenül, ájulással is járhatott volna. - Minden rendben van.. lesz, tényleg. Csak lassabban vegyél levegőt, Atlas, kérlek - ismételtem el egészen halkan, ám érthetően a szavaimat. Azzal semmire nem mentünk volna, ha hisztizni kezdek és a sírógörccsel kezelem ezt az egész fura helyzetet. A kezemet nem mozgattam, az ujjaim nem simogatták az idegen testet, csak ott hagytam a bokájától öt centiméter magasan, jelezve, hogy nagyon nem volt egyedül ebben a helyzetben. Bármi is váltotta ki ezt nála.
Türelmes voltam.. vártam, hogy hogyan reagálja le az érintést, hogy beszéltem hozzá nyugodt hangon, hogy próbálkoztam, bármivel is kellene. És hogy mégis mit teszek, ha rám rivall? Ha ellök magától? Fogalmam sem volt, de itt, így, biztosan nem fogom egyedül hagyni. Odafent a vizsgáló asztalon neszezés jelezte, hogy Ziggy is jelen volt. Nem mertem felnézni, mert ki tudja, miről maradok úgy le.
- Atlas?! - megint a neve. És csak akkor vált erőteljesebbé a hangom, ha még mindig önmagába temetkezve rám sem bagózott, aminek, hogy őszinték legyünk, megvolt az esélye.


Vissza az elejére Go down
avatar
Egészségügyi dolgozó
Kor :
37
Hozzászólások száma :
20
Reagok száma :
17
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
állatorvos ~ egyetemi vendégelőadó
Play by :
Travis Fimmel

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: I need a doctor Szomb. 24 Nov. 2018, 21:59

Rhea & Atlas
A világ összes városának összes rendelője közül miért pont ebbe kellett bejönnie?
Megoszlanak a vélemények az állapotommal, és annak kezelésével kapcsolatban is. A többség szerint csak én tudnám feloldani ezt a gátat, és azok vannak kevesebben, akik a gyógyszert is kipróbáltatnák, mert hát mit veszíthetek? Belső szervek, józan ész, ugyan mit számít? Majd a szüleim vesznek nekem újat.
Jelenleg túllélegzek, próbálok ellene tenni és az orromon szívni be a levegőt, ami ilyenkor persze nem olyan egyszerű és könnyű, mint azt az ember hinné, de hát az emberiség nagyrésze masszív pánikroham nélkül éli le az egész életét - akkor is ha nagy veszteség éri - csak én vagyok ilyen nyamvadt. Igyekszem másra gondolni, elterelni a saját figyelmemet valahogy, valamivel - végül az érzékelt, mellém ereszkedő nőre emelem fakó tekintetem anélkül, hogy valójában látnám őt egy szívdobbanásnyinál hosszabb pillanatig, mert szinte rögtön fókuszponttá válik; Általa jutok el saját gondolataim síkján valahová, ahol képes vagyok visszanyerni az irányítást, szabályozni lélegzetvételeim ritmusát és elkerülni az ájulást - az én agyam ilyen jó fej, ha szerinte sok, akkor kioldja a katapultot és már repülök is a semmibe - míg végül a tekintetem visszatalál hozzá, a hangjához, és már nem csak bambulok rá, hanem tényelegesen őt nézem.
Kellene, hogy feszélyezzen annak ténye, hogy egy relatíve idegen volt szemtanúja mindennek, de igazság szerint nem érdekel. Ha a családomra nem vet rossz fényt, tőlem aztán mindenki azt érez és gondol rólam, amit csak akar. A száját nézem, ahogy mozog beszéd közben, és számomra hosszúnak tűnő idő után végre értem is mindazt amit mond. Nem szólalok meg, mert nem esne jól megszólalnom, csupán lassan leereszkedő és felnyíló szemhéjaim tudatják nonverbálisan: magamnál vagyok, hallom, figyelek. Ha elhallgat akkor csendben maradunk, mert nem kérhetem azt, hogy beszéljen hozzám - lássuk be nem akarom, hogy valamiféle láthatatlan, megfoghatatlan kapocs húzódjon kettőnk közt. Őt talán az empátia vezérelné, nekem meg jól jönne valaki aki biztonságérzettel kecsegtetne önnön rémálmaim ellen.. de erre egyedül is képesnek kell lenne, hisz nem vagyok kisgyerek.
- Nagy valószínűség szerint műteni kell a kutyát.
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Civil
Kor :
28
Hozzászólások száma :
63
Reagok száma :
46
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
etológus
Play by :
Miss Eiza Gonzalez

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: I need a doctor Vas. 25 Nov. 2018, 22:24
Nem azt mondom, hogy teljesen elfeledtette az aktuális problémát a kutyával kapcsolatban, de Atlas tett arról, hogy jelen helyzetben érte aggódjak inkább, mint az amúgy csak pihegő Ziggy-vel. Nem értettem, hogy mi történt, hiszen nem beszélt. Nem ismertem, fogalmam sem volt a férfi szokásairól. A gondolatmenetéről, a lelkületéről, a lelkében dúló háborúkról vagy éppen győzelmekről. Igazság szerint a nevén kívül csak azt tudtam róla, hogy specifikusan a medvékkel foglalkozott leginkább. Legyen az barna, grizzly, örvös, vagy fekete medve. Őszintén sajnáltam, hogy szegény vörös pandákat mindig lehagyták a sorból, mert az egyik legédesebb faj volt, akivel valaha találkoztam. A kis játékos macifejükkel és hosszú farkincájukkal.. Kedvesek voltak és annyira tiszták. Minden állat, alapvetően pedig csakis a táplálékláncban betöltött szerepük szerint cselekedtek. Hacsak Atlasra néztem rá - ritkán, mert nagyon is elvétve futottam vele össze -, mindig David Attenborough jutott róla eszembe.. Vajon a Doki is hasonlóan gyönyörű filmekre lenne képes?
Nem akartam elmosolyodni, mert az a helyzet teljes abszurditását vonta volna magával, ezért igyekeztem minél halkabb és összeszedettebb maradni, amíg ő teljes zagyvasággal beszélt csak pár szót és leginkább a légvételeire fókuszáltam, arra a zaklatottságra, amivel eleinte élt. Nem beszéltem sokat - mint amennyit szoktam alapesetben, de igyekeztem.
Mert az ember mit tehet a másikkal szemben, ha látja, hogy gondban vannak? Ott van, testileg, lelkileg is  olykor, védelmez, megnyugtat, meghallgat. Nem feltétlenül ebben a felsorolt sorrendben, de mivel szociálisak és társas lények az emberek, ezért akarva-akaratlanul is empátiával viseltetnek mások iránt. Ez lenne a normális. Ez lenne az alapvető viselkedésforma. Nem igaz? Csak akkor vontam el a férfiről az érintésem, amikor már rendeződtek a légvételei száma.. amikor a fókuszpontja nem csúszott már el, amikor úgy éreztem, hogy megbízhatok benne annyira, hogy nem fog a következő pillanatban ájultan összeesni. Fogalmam sem lett volna, hogy mit teszek, mit kellene tennem.
Mindenre vártam, csak azokra a szavakra nem, amik végül a férfi ajkait elhagyták, és ki is estem a nyugtató állapotomból. Hogy tessék?! Épp most volt rosszul és a kutyussal foglalkozik? Aki köszöni szépen, tök jól érzi magát odafent az asztalon. Legalábbis a csendből arra lehetett következtetni egy állatnál, hogy 1. alszik, és 2. nagyon rosszul van. Az alvásnál persze a horkolás még elég impulzív lehetett, de akkor is. Megráztam picit a fejemet, elhessegetve a férfi tényként közölt műtét esetét. Nem fogok, pontosabban nem mertem még visszatérni Ziggy-hez.
- Csak nem gondolod, hogy elterelheted azt, ami most történt azzal, hogy a kutyát műteni kell? - a hangom nem volt feddő, és nélkülözte a kérdőre vonás tényét is. Egyszerűen csak.. tényleg érdekelt ez a logika a férfi részéről.
- Mi történt? - tettem fel azt a kérdést, ami eszembe jutott először. Vagy ezernyi kérdésem volt, és ha most mindet a nyakába zúdítottam volna, valószínűleg felére nem emlékezne és még annyit se válaszolna meg. - Kérsz vizet? Tudok segíteni valahogy? - tettem hozzá egy lélegzetvételnyi idő után, és már keltem is fel, hogy pohár és valami iható után nézzek a magán birodalmában. - Maradj ülve még egy kis ideig, kérlek - néztem vissza rá szinte azonnal megtorpanva, mielőtt még hirtelen állna fel és baja esik.  


Vissza az elejére Go down
avatar
Egészségügyi dolgozó
Kor :
37
Hozzászólások száma :
20
Reagok száma :
17
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
állatorvos ~ egyetemi vendégelőadó
Play by :
Travis Fimmel

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: I need a doctor Vas. 02 Dec. 2018, 10:27

Rhea & Atlas
A világ összes városának összes rendelője közül miért pont ebbe kellett bejönnie?
A pánikroham szervezetet kimerítő, szellemet sanyargató lenyomatának súlya alatt is van érkezésem fennakadni a nő makacsságán. Hogy miből fakad az ellenérzés, azt nehéz lenne megmondani - arrogancia, sznobizmus, elkényeztetettség - mindenesetre előttem kristálytiszta a dolog: csak azért, mert szemtanúja volt valaminek, jogosultsága nincsen azzal, velem. Legfőképpen azért, mert személyes magánügyemnek érzem mind a kiváltó okot, mind pedig a saját állapotomat, amit nem kell megosztanom senkivel. A némaságommal nem ártok, nem szegek törvényt - lehet megbántom azzal, ha meghúzom a határt, de könyörgöm: aki nem érti hogy miért, mégis képes megsértődni a tudatlanság jótékony felhőjébe burkolózva, az egye is meg amit főzött. Igen, olyan mélyen járok a depresszió mocsarában, hogy haragra gerjeszt mások empátiája.
A hallgatásom kitart egészen addig, amíg nem kapok tőle egy pohár vizet - csendesen köszönöm meg, lassan iszom meg, lassan bár magabiztosan kecmergek talpra és túrom hátra régóta fodrászt kívánó hajamat az arcomból.
- Mondom másképp: azonnali másodvéleményre van szükség, mert egyáltalán nem kizárható végkimenetel az állat pusztulása jelen állapotbában. - Elméletben tanultam ezt anno az egyetemen, hörcsögtől a kutyáig minden volt terítéken, de sebészként nagyobb állatokra specializálódtam; Az arroganciám ilyen esetben tehát nem nyerhet teret - alkalmatlan vagyok felmérni, hogy szükséges-e a műtét, vagy anélkül is kibekkelheti a kiskutya.
- Értesíteni kellene a kutya dokiját, de a leggyorsabb talán Eriksen lenne. Összefutottam vele, ma bent van. - Aki a farkasokat, rókákat és egyéb kutyaféléket patronálja itt a múzeumban. Bár ha jobban belegondolok, talán a szívére veszi, hogy az etológus nem rögtön hozzá vitte a kölyköt. Mindenesetre kihangosítóval tárcsázom a mellékét.
- Eriksen, itt Cavanaugh. Van az asztalomon egy kiskutya, és a szakvéleményedre lenne szükségem. - Helyben vagyunk, miért az én asztalomon van amikor... - Azért, mert a barátnőmé a kutya. És mivel ismered, nem csak a szakvéleményedre lenne szükség, de a diszkréciódra is. - Igen, alapjáraton duplán van megsimogatva az egója, most már csak a költségeken aggódik, hiszen a múzeumban a múzeum állatainak ellátására van csak pénz. - Vállalok minden irányú felelősséget. - Hát most istenem, számlázzák ki.
Időközben megszólal a csipogóm, ami nekem indulást jelent, illetve a nő hátrahagyását - az ultrahang kép kimerevítve a képernyőn, az infuzióra kötött kutya az asztalon, Eriksen úton: a napi jó cselekedetem megvolt, igazán békén hagyhatnak a picsába. Valószínűleg úgy sem az én szobámban folytatódik a kölyök kezelése, szóval sok sikert kívánok még búcsúzóul, aztán elvágtatok MaciLaci irányába.
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Civil
Kor :
28
Hozzászólások száma :
63
Reagok száma :
46
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
etológus
Play by :
Miss Eiza Gonzalez

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: I need a doctor Szomb. 08 Dec. 2018, 16:53
Nincs mit.. bár szavakkal nem reagáltam le a pohár víz esetét, csak egy egész apró bólintás volt a válaszom. És ha szerettem volna segíteni a férfinek, nem kért belőlem, ő maga tolta fel megint függőlegesbe magát, és hiába kérdeztem, nem azokra a kérdéseimre kaptam választ, mint ami érdekelt volna. Felsóhajtottam. Hogyan is várhattam volna el egy idegentől, hogy beavasson az életének legeldugottabb részleteibe? Hogyan akarhattam volna mindarra választ, amihez közöm sem volt? Igen, nem szándékosan tervezte meg a rosszul létet. Véletlenül lettem csak annak szemtanúja, de ha terelte a témát, hát nem álltam elé kötve az ebet a karóhoz. A kényszer sosem volt kenyerem, sem pedig mások bekorlátozása.
Ahogy újfent Ziggy-ről kezdett beszélni, automatikusan a szőrgombóc felé néztem, aki a nagy mozgást követően csak most emelte meg némiképp a fejét, hegyezve is a füleit, hátha valami okosat hall. Persze nem értette az elpusztulás tényét, amire a szemeim már megint Atlas alakját figyelték. Most ez komoly? Csak mert anyám szembe ment a táplálásával, meg is halhat? Csak most jött hozzám nem rég a kutya, nem veszíthettem el!
- Fel fogom hívni a dokit - váltam egészen halkká, ahogy Eriksen doki említésre került, és ameddig Atlas a telefonálással volt elfoglalva, leguggoltam a vizsgáló asztal mellé, hogy a fejem egy szintben legyen a kutyuséval, és ahelyett, hogy engedtem volna, hogy a nóziját az arcomhoz dörgölje, csak az alkarom fektetve rá a fémasztalra futottak végig utolsó ujjbegyeim az állat gerince mentén. Érezhető volt, hogy fogyott a gyomrát érő megpróbáltatások miatt, csak fél füllel hallottam mindazt, amiről beszélt a Macitudós, egészen addig, ameddig el nem hangzott egy szó: barátnő. Ijedt, őzikeszemekkel néztem fel a férfire.
- De nem is! Atlas, az isten szerelmére - elhűlve, alig érthetően mondtam, hogy legalábbis Eriksen ne hallja a vonal túlsó végén az alig kiakadásomat. Lehunytam a szemeimet egy egészen rövid időre, homlokomat döntve az asztal peremének. A fene vigye el. Philip, ha megérkezik, egy sor kérdést fog feltenni, aminél minden egyes kérdéssel csak egyre cikibb és vérlázítóbb lesz. A férfiak teljesen másképp értelmeztek és gondoltak mindent, ami a nőkkel kapcsolatos volt. Lehet, hogy mi bonyolítottuk túl inkább ezeket, de most nagyon igyekeztem nem még amiatt is magamat hibáztatni, hogy pellengérre leszek állítva. Ziggy miatt egyébként is a sírás kerülgetett, hiszen nem szerettem, ha bárki is szenvedett, és nekem ő volt a kicsikém. Védtelen kicsi törpe, aki még megvédeni se tudta magát, ha bántották.
A hívás végeztével álltam csak fel, hogy szembe nézzek ismét a Dokival, aki dolga végeztével elindult az ajtó felé, én pedig utánafordultam, hogy szóljak.. nem fogom engedni, hogy az ő pénzét költsem, azt sem, hogy.. igazságtalanul olyannal hozzanak hírbe, amihez semmi közöm, de ezt már nem tudtam elmondani neki, mert veszett lóként viharzott el, az ajtaját viszont tárva nyitva hagyta.
Ziggy társaságában maradtam ott egymagam, fanyar mosollyal az arcomon, végül megráztam a fejemet is, megköszörültem a torkomat, csak hogy nehogy túlságosan is beleéljem magam abba, hogy egy: műteni kell a kutyámat, és kettő: bele is halhat anyám nemtörődömségébe.
- Nincsen semmi baj - újabb nyugtató, kedves érintéssel értem a kutyámhoz, miközben a kimerevített kép felé néztem el. Gyűlöltem ezeket látni, de szükségesek voltak. Miközben Ziggyért aggódtam, Atlas megzuhanása járt a fejemben... és csak azért sem fogok nála rákérdezni legközelebb, ahogy arra sem, hogy miért volt ennyire színpompás színekben játszó a bőre.
- Jöttem, amint tudtam, számíthatsz a..... ó, Rhea, szia.. ömm, Atlas barátnője? - kérdezett ennyit Phil, mire nyeltem egyet, hogy a következő öt percben még helyben beszéljek neki a kutya állapotáról, és a kérésére megindultunk Ziggyvel hozzá, ahol a vizsgálatokat képes lesz teljes nyugalomban megcsinálni. Menet közben helyre tettem a dolgokat, hogy semmiféle baráti kapcsolatról nem beszélhettünk Atlas és köztem, közelebbi kapcsolatról meg végképp nem, és amikor a hatodik keresztkérdésére már hozzám képest is hangosan felfortyantam, az ujjait húzta el a szája előtt.
- Jó, jó, lakat a számon! - vigyorodott el cinkosan, mire panaszos sóhajt hallattam. Mibe kevertél, Atlas?! De legalább mentesítettem a kis szentélyét mindenféle kutyaszőrtől.. mintha ott sem lettünk volna. Mintha ma nem láttam volna azt az idegen összeomlást, amiről úgy tűnt, hogy számára nem volt idegen ez.
Mégsem fogok érdeklődni nála. Nem fogom még egyszer szembesíteni a jövőben sem. De attól még érdekelt. Nagyon is.
 


Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: I need a doctor
Vissza az elejére Go down
 
I need a doctor
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: 03. Montréal :: Rivière-des-Prairies :: Zoo Ecomuseum-
Ugrás: