welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


♘ Disturbing buzz
avatar
Művész
Kor :
33
Hozzászólások száma :
38
Reagok száma :
32
Tartózkodási hely :
• Montreal
Foglalkozás :
• Festő
Play by :
• Ben Dahlhaus

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: ♘ Disturbing buzz Szer. 10 Okt. 2018, 09:47

 Zoo Ecomuseum

Atlas & Richard


Vissza az elejére Go down
avatar
Művész
Kor :
33
Hozzászólások száma :
38
Reagok száma :
32
Tartózkodási hely :
• Montreal
Foglalkozás :
• Festő
Play by :
• Ben Dahlhaus

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ♘ Disturbing buzz Szer. 10 Okt. 2018, 11:36

☠️I don't want your death,
but up yours!



Impulzusgyűjtés, így hívom az ilyen jellegű kirándulásokat, amikor olyan helyekre férkőzöm a természetben, ahova egyébként nem jár az ember fia egyedül. De színeket akarok, formákat, olyat, ami nem a netről hív magához, hanem ami egy kicsit megérinti a lelkem. Illatokat szeretnék, ízeket a számba, összefutó emlékképeket, amikor még én is voltam gyerek, én is tudtam önfeledt lenni. Mostanában a munkát látom, azt, hogy gyűjtöm magamba a világot, mint egy sosem telítendő edényt, amibe mindig lehet tölteni valami újat, valami többet, sokat, elnyelőt és bekebelezőt.
A kijelölt helyen rágyújtok a mai első szál cigimre, ami meglehetősen nagy érdem, ahhoz képest, hogy délután 2 van, órában persze.  
Bárányszőrmés bőr pilótadzsekim lehet nem pont ide illik, ahol dalolják, hogy le az állatok leölésével, a velük való kísérletezéssel és ezzel én egyet is értek, nem, vitatom, hogy rusnya dolog, de a csirkét is megveszem a boltba, és nem én fejezem le, szóval, amolyan strucc politikás húsevő és bőrdzseki hordó vagyok. A cipőm mondjuk nem krokodil, de bakancs és bőr, a farmerrommal nem lehet baj, azt nem állatból rittyentik össze, de lehetne emberből, párnak lenyúznám a testéről, hogy lámpabura és szappan legyen belőle. De félre a germán humorral, nem illik az idilli képbe. Lehet, páran engem is lebőröznének.
Elnyomom a cipőm talpán a csikket és bepasszintom a kijelölt helyre, megmosolyogok két egyetemistának tűnő lány, majd rádöbbenek, hogy az egyiket ismerem, megfestettem… belülről IS. Komoly ábrázattal visszaintek, nekem ma nincs kedvem senkivel lepacsizni és bemutatva lenni a szobatársnak, aki holnap modellt szeretne állni, mert ő olyan kikurtbaszott különleges, hogy ha más nem, nekem már megéri, hogy levonalazhatom egy vászonra, ami drágább, mint a punci havi bérlete. A kép persze rajtam marad, ahogy a csaj illata és váladékai, míg nem jutok el a zuhany alá. Jó sora van a művészeknek, esküszöm több numera jut, mintha bérelhető kurva lennék. Vagy a pasik esetébe mi is ennek a neve?
Öles léptekkel indulok el ellenkező irányba, mint ők. Kabátom kigombolva, mutatja meg sötétzöld ingem, pontosan értem, hogy mit mutogatott el a csaj az előbb a barátnőjének, amikor idomolt, engem. Portéka lettem, mily kegyetlen a sors, még mosolyogni sem tudok rajta. Ma lehet semmin.
Kontyba kötött hajam nem fedi el az arcomra csúszó gúnyvigyort, jól lehet magamnak szól,mégis a világnak szánom.
Zsebre dugott kézzel cövekelek le a színpompás tigris előtt, élénk mozgása most valahogy alább hagyott, mintha kicsit kómás lenne, pedig ha emlékezetembe nem vezettek áramot és csal, akkor ők nem alszanak téli álmot, mint ahogy azt nekem is kéne. Jól lehet nem csak télit, de ildomos lenne, mondjuk egy éjszakait.
Tekintetem rátapad a kifutóról kifelé igyekvő férfi hátára. Esküszöm még a járásai is ismerős, de leginkább azzal hívja fel magára a figyelmem, hogy az elmém előbb reagál, mint bármi más. Már mozdulok is, hogy az útjába sodródjak, egyszeriben mindegy lesz a tigris, a többi állat. Harag veri félre a harangokat a bensőmben, az nem lehet, hogy ez a faszkapal itt van. Kizárt. Nem lehetek ilyen kibaszott, geci szerencsétlen. Düh horgad fel bennem, olyan mélyről, amiről már azt hittem, hogy nem is lakik meg a testemben, nemhogy a gyomromban. Sebeket tép fel a feltételezés, hogy őt láttam. Pedig még az is lehet, hogy megcsalt a szemem. Sietősre veszem a lépteim, a gondolataim csak körülötte forognak. Teresa… mosolyának képe belém villan, szíven rúg, majdnem összegörnyedek, oly régóta nem gondoltam vele, kerültem az emlékét, ennyit tehettem érte.
A nő, akiről azt hittem, hogy elveszem, hogy családunk lesz, gyereket szül nekem, kettőt, ő ugyanis annyit akart.
Nekimegyek egy mamókának, megborogatom, felnevet, nem anyázik, nem, fiatalemberezik, ellő valami groteszk szexuális viccet, játékosan kezet csókolók neki, miután visszahelyezem álló helyzetébe. A szívem kipattan a mellkasomból, széjjeltolja a bordaketrecem szűkős börtönét, hogy kikíváncsiskodjon. Testemben felhorgad a vadállat, a bennem lakó, űző, hajszoló nagymacska, a vérszomjas puma. Bepördülök a sarkon és megpillantom megint a hátát. remeg a számszéle.
Azóta a nap óta nem találkoztam vele, amikor Teresa közölte, hogy elhagy érte, mert gyereket vár. Igazából ez indok volt, nem az ok maga. Az ok az Atlas, aki jobb, mint én, több, mint én és kinyírta a saját gyerektét, A Férfi, a nagy Ő, a geci nagy Bukás.
Ó pedig voltunk mi jóban is, billiárdoztunk együtt, sőt hajnali futásra is röffentünk össze, beszélgetni nem tettük sokat, de időt töltöttünk együtt, röhögtünk keveset, bratyiztunk, de meg nem nyíltunk. Akkoriban Norával járt, igaz nem sokat, négy hónapot, ha lehúztak együtt, mert a fasszopó elszerette a nőm, és megölte, ahogy a kislányát, pont úgy Teresát is.
Összecsikordulnak a fogaim, ahogy a közelébe érek, a szívem vad tempót diktál, túl szorosat, hogy tudjak gondolkodni.
Ella halála után Ők ugyan elváltak, mert Teresa behányt tőle, hogy hozzá érjen, aki megölte a gyerekét, mert ó igen, a kis geci a felelős a gyerek haláláért, lehet balesetnek hívni, én lecsuknám a faszomba, emberölésért. A válás előtt sem beszéltek már, utána pedig Teresa felvágta az ereit, miután bekapta az otthon található összes nyugtatót, meg antidepi bogyókat. A kórházban meghalt, persze nekem ezt csak anyám és Nora mesélték el, mert nem mehettem haza. A temetését online néztem végig apám zsebéből.
Lüktetve ölt bennem teret a telhetetlen harag, most meg sem fordul a fejemben, hogy Atlas nem miattam van-é itt, az érdekel, hogy felé nyúljak, ujjaim a vállába mélyesszem és már lépek is el, kitudja milyen a lelkiállapota? Amúgy sem tervezem itt szarrá verni, de sajnos ember tervez, a harag pedig bevégez. Ha nem elég gyors, ha nem számít rá, magam felé fordítom, én is lépek elé, hogy ténylegesen az arcába nézhessek, mielőtt összekeverem valakivel, de a szívem nem hazudik.
Tudom, hogy aljas vagyok, hogy lesből támadok, ez nem egy tiszta kezdeményezés, valószínűleg eszébe sem jut, hogy bárki rátörhet, nem ezzel élek vissza, én nem szeretek hátulról támadni, de muszáj megütnöm, különben elpattan bennem a lufi és kiborítok mindent.
Amennyiben esélyt kapok rá, és kihasználhatom a meglepetés erejét, ökölbe feszített kezem útjára indítom és beviszek egy jobbost, az arcélét célzom, a halántékát, ugyanis több ütést is tervezek, addig amíg mozog, míg levegőt kap, míg egyszerűen csak szét nem pépesedik a feje. A kibaszott kommandós előtérbe ugrik, vezényel, átkapcsolok robotra és csak egy dolog érdekel, fájdalmat okozni, Olyat, amilyet Ő tett nekem, amikor lelépett a nővel, és aztán megölte.
•• Zene: Radioactive••
Vissza az elejére Go down
avatar
Egészségügyi dolgozó
Kor :
37
Hozzászólások száma :
5
Reagok száma :
3
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
állatorvos
Play by :
Travis Fimmel

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ♘ Disturbing buzz Szer. 10 Okt. 2018, 19:29

Rick & Atlas
Anyád.
Ma este színházba készülök a szüleimmel. Inkább az ő kedvükért, mint a sajátomért, de lehetett választani: vagy ez, vagy valami nagykövetségen megrendezett faszság, ahová az átlagosnál sokkalta jobban ki kell nyalnia magát az embernek, és nem árt kedélyes csevegésbe bonyolódni ismerős ismeretlenekkel. Nem tenne kárt apám és így anyám megítélésében sem, ha egész este a sarokban ülnék, de a pletyka természete már csak olyan, hogy mindenki fülébe eljut. Nem azért mert érdekes vagy mert fontos, hanem mert a népek szeretik a csámcsognivalót - néhány esetben generálják is azt maguknak. Esetleg meg találják kérdezni, hogy hogy vagyok, kérdezgetnek a halálesetről amivel - apám miatt - foglalkozott a sajtó is egy keveset, én pedig esetleg félreteszem a jómodorom és kiosztom a kedves érdeklődőt. Utána pedig három napig magzatpózban hintázok a fotelben, ami felettébb ingerli a bejárónőmet, mert nem tud tőlem takarítani rendesen. Nyernék egy napot a rendezvénnyel, de hosszú távon nem járnék jól vele.
Azokon a napokon amikor itt vagyok, mindig kijövök megnézni a medvét. Ella medvéjét. Ő szépen felépült, a látogatók viszont nem etethetik többé őt és társait, csupán adakozhatnak az étkeztetésük javára - nagyon helyesen - mert félek az elkövetőt ugyanolyan kínoknak tenném ki, amilyet ő okozott az állatnak.
Visszafelé igyekszem már az épületbe, mert rohadt nehezen bírom a tömeget, a tötymörgő tömeget kiváltképp, azt pedig már hozzá sem teszem, hogy mennyire nem tudok kisgyerekek közelében lenni. Egy turista rettenetes franciával megállít útbaigazításért, én pedig felsóhajtok. Hát nincs minden öt méteren elhelyezve irányító tábla? Angolra váltunk, nem egészen fél perc alatt megmondom neki a helyes irányt és már távolodóban kezd el kattogni az agyam emlékekkel. Ella három éves koráig alig szólalt meg, ahogy az kétnyelvű családok esetében lenni szokott, utána viszont be nem állt a szája. Megmosolyoghatnám az emléket, ehelyett fulladni kezdek, légszomj gyötör. Valahová le kellene ülnöm, a két térdem közé hajtani a fejem és nem elájulni - és nem arra gondolni, hogy akkor is csacsogott amikor belénk rohant az a kamion..
A mágneskártyámat csak második próbálkozásra fogadja el az érzékelő, annyira remeg a kezem, én pedig botladozva lépek be a kifutók közti szervíz-járdára. Meg sem várom, hogy becsukódjon mögöttem az ajtó, amely a látogatókat hivatott kint tartani, csak próbálok levegőhöz jutni, pedig már fekete pöttyök táncolnak a szemeim előtt.
Attól még, hogy az agyam nehezen bootol újra, valamit felfogok az arcomba vágódó ökölből, és garantáltan nyoma is lesz. Vitathatatlan, hogy nem a legjobb pillanatomban ért a támadás, sőt, egész szép sorozatot bekapok, mire működésbe lép az üss vagy fuss reakció.
Nem vagyok kigyúrt alak, majd egy évig a leépülés jutott ki nekem, majd egyszer csak a nappalim közepére került egy futópad. Aztán futni kezdtem. Meg súlyokat emelni, és evezni és nagyjából mindent csinálni, amit sokkal jobb lenne a szabad levegőn, de a magánrendelő várótermének biztonságában konditermi alkalmatosságokkal a végkimerülésig kínoztam magam. Nem azért, hogy erősödjek, hanem hogy... Mára eltűntek a gépek jótékonyság keretén belül, ami maradt az elfér az üres garázsban.
Körülölelem támadómat, karjait a testéhez szorítva és a lobonca ellenére is kurva nagyot harapok a fülébe, ha tudok. Azért okozok fájdalmat, hogy megszabadulhassak tőle, mert bár most úgy érzem kapok levegőt, nem tudnám ellene fordítani a lendületét. Érzem, hogy erős, hogy vibrál a teste az ártalmas energiáktól és azt hiszem baromi nagy szerencsém van, hogy hallom nyílni a járda másik végén lévő ajtót, hallom a kiabálást...
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Művész
Kor :
33
Hozzászólások száma :
38
Reagok száma :
32
Tartózkodási hely :
• Montreal
Foglalkozás :
• Festő
Play by :
• Ben Dahlhaus

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ♘ Disturbing buzz Csüt. 11 Okt. 2018, 12:44

☠️I don't want your death,
but up yours!

+16


Tombol benne, a visszafogásra alkalmatlan harag, olyan mérteket ölt, ami nem fér el a testemben, nem fér a bőröm alá, egyszerűen túlnő rajtam és levedli a test ruganyosságát, hogy fölém magasodjon és lecsapjon újra, és újra.
Nem ejt zavarba, hogy nem védekezik, hogy nem áll ellen, mert amit én szeretnék, ahhoz ez tökéletes. Le akarom dönteni a lábáról és a mellkasára ülni, addig ütni a fejét, míg megváltozik a húsba merülő ököl hangja, míg a csontjai felsértik a bőröm a vérünk összeolvad, a szeme kifolyik az ujjaim alatt.
Ütést mérek a bordáira.
Felizzik a haragom, lobog, mint a gellert kapott tábortűz, ami később felgyújtja az egész kurva tábort és a fél erdőt, elégett állatokat, halott növényzetet hagyva maga után.
Atlas nekem egy elpusztult földrész, amit ki kell irtani még jobban, eltüntetni a föld színéről, mert egyszerűen nem érdemli meg, hogy oxigént szívjon el a többiek elől.
A húgom sokáig siratta, én pedig a nő miatt gyűlölöm, akit szerethettem volna, akivel nekem kellett volna közös gyerek, én tudtam volna vigyázni rá.
Ölelésébe zár, amivel sikeresen meglep, ledöbbenek egy pillanatra, majd szerelmes csókra hajol a fülemre, felordítok, a fájdalom belém zsibbad, szertecikázik a szervezetembe. Oldalra biccentem a fejem, hogy kitépjem a cimpám a fogai közül, férfiasan küzd, tegyük hozzá.
Idegbetegen tekeregni kezdek, a két kezem meglendítem felfelé, a csípőmmel is meglököm, ki akarom billenteni, ne ölelgessen bazdmeg, főleg ne csócsáljon, közben a fülem remélem nem marad a fogai között, akkor mérhetetlenül dühös leszek. Ha már nem vagyok most is az.
Tomból bennem a vadállat, kitörni kész, hogy átkússzon a lehetetlen határain és neki essen, püfölje, csépelje. A gyomomban tekereg a fájdalommal mért veszteség, hogy nem hívta fel Teresa szüleit, nem segítette őket a gyászban, ami miatta van. Leszarom önmarcangoló énjét, mindent telibe fosok, ha tovább üthetem.
Kibontakozom a karjai alól, fel sem tűnik, hogy azért, mert két fickó markol a karomra meghúznak hátra, előre billenek, hogy még egyszer telibe fejeljem, de már nem érem.
Egyetlen pillanatra jut eszembe, hogy a biztonságiak fejét is letépem és bedobom a rókának, hogy jól lakhasson, de mégsem akarok rács mögé kerülni, nem egy ilyen pökhendi, felértékelt faszgeci miatt.
Elernyesztem a testem, jelzem, hogy nem állok ellen, gyűlölettől izzó tekintetem le sem veszem a főgeciről, a hajam szerte hullik az arcomba, alatta vicsorgok, nem mondom ki,  hogy megölöm. Zsaru vagyok, tudom, ha holnap elüti egy kamion, engem vesznek elő, mert megfenyegettem. Így működik ez, márpedig nekem egy éjszaka a sitten, egyelő egy öngyilkossággal. Ha Muratnak vannak emberei felénk, akkor a legjobb hely, én mondjuk, ellenőriztetném minden nap a fogdákat, kórházakat, de ez én vagyok.
Hátracsavarodó karom nem hálás, sem az ütlegelés, sem a kegyetlen bánásmód miatt. Lehet az öklöd mégoly fix, hogy az ujjaid nem roppannak, azért csontra ütni nem kellemes érzés, a fülem pedig sajogva fáj. Tán még vérzik is.
Műanyag bilincs ejti fogságba a csuklóm, még mindig őt méregetem fújtató dühvel, mint egy bika a vörös posztot.
Engedelmesen fordulok végül el, hogy egy apró helyiségbe tuszkoljanak, ahol éppen hogy elfér az szék, és a kis asztalka a felhalmozott dobozok között. Rárogyok a székre, kifújom a levegőt.
Igazából örömmel nyugtázom, hogy megszűnik a tömeg, a látogatók nem katasztrófa turistáskodnak és mondják a kölykeiknek, jaj ilyet sose csinálj, legyél kibaszott nyúl!
Az egyik egyenruhás, éppen a „sértetett” interjúvolja, hogy hívjanak rendőrséget? Tesz esetleg feljelentést?
Ajánlom, kis fasszopó, hogy ne tegyél.
A szék szélén ülök, hogy a kezem beférjen mögém, hogy ki tudjam húzni magam, mint egy büszke harcos, pedig még félig sem tettem meg, amit megkövetel a haza.
Ömlik belőlem a mély bordó harag, köré tekeredik, maga alá gyűrné, ahogy a mozdulatait figyelem, amit egykor oly jól ismeretem, söröztünk együtt, meccset néztünk, úgy tettünk, mint akik barátok. Az ajtó mellől végig néztem az esküvőjüket is a faszom templomban. Beleszakadt a szívem, de Teresa boldog volt, szerelmes és anya. Ez a tetű pedig mindent elvett tőle és aztán hagyta a halálba gyalogolni, eltűnt, mint aki jól végezte dolgát Van vajon másik kölyke, az is kinyírja?
•• Zene: Radioactive••
Vissza az elejére Go down
avatar
Egészségügyi dolgozó
Kor :
37
Hozzászólások száma :
5
Reagok száma :
3
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
állatorvos
Play by :
Travis Fimmel

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ♘ Disturbing buzz Hétf. 15 Okt. 2018, 20:11

Rick & Atlas
Anyád.
Saját meglátásom szerint - márpedig rengeteg önismereti, önfejlesztő, önsegítő, öntudjaafaszom könyvet olvastam, és ezen semmire sem való irodalmakból diplomázó doktorok reputációját gyaláztam meg - egyike vagyok azon kevés embernek, akit nem érdekel, hogy mások mit gondolnak róla. Nem érdekel, hogy a szőke Rumcájsz milyen motivációnak engedelmeskedve döntött a testi sértés mellett, hogy bizonyos körökben gerinctelennek bélyegeznék amiért szinte lesből támadt, ahelyett, hogy párbajra hív.. Ölelésem zárul alakja körül, ahogy a háta mögött két kezem összeér, egymásba kulcsolódik és préselni kezdem, ő pedig megteszi azt a szívességet, hogy nem húzza előre a két kezét amíg még lehetősége van rá - és nem kezdi el a két csípő közelsége miatt gyászosan kevés helyet kihasználva csapkodni az ágyékomat. Ezek szerint a szőrös Rapunzel ezt az önvédelmi sportot nem ismeri.
Szorítom, mert szeretném ha minél kevesebb levegőt kapna - nem, az anakonda ambícióit meghagyom az anakondának - ezáltal lassulna a szívverése, ő pedig lenyugodna a picsába, de ehhez több idő kell, nekem pedig több türelem: én csak szeretnék végre elmenni innen, be az épületbe, be a takarítószertár egyetlen seprűje mellé állított székre roskadni a sötétben, és úgy maradni. Megharapom.
Minden igyekezetem ellenére vér íze keseredik a számban, de a szabadulásért elkövetett fülharapósdinál igazán nem kivitelezhető a gyengédség, a porc meg már csak ilyen szarházi magatartású, a vékony bőrborítás menthetetlenül reped. Valaki erővel feszíti szét a két kezemet, őt pedig elrángatják tőlem vagy lerángatják rólam, amelyik tetszik. Nem nézek rá, mert nem érdekel. Az érdekel, hogy mihamarabb kiöblíthessem a számból az ízét, vérét.. persze a biztonsági protokoll nincs tekintettel a széliránnyal változó hangulatomra, sem pedig arra, hogy én mit szeretnék.
Tudtomra adják semmitmondó nevét, mert megmondta vagy megmotozták - voltaképpen tökmindegy - miközben én a szomszédos helyiségben biztonságiak számára berendezett apró teakonyhában öblögetek, és az arcomat mosom. Fel akarom jelenteni? Én külön, mert a múzeum jó eséllyel fel fogja jelenteni, illetve kitiltják innen X időre, vagy éppenséggel örökre, majd azt a vezetőség eldönti. A kis helyiség ajtaja nyílik, ahogy kilép onnan a másik biztonsági, én pedig a papírtörölközős szárítkozás közben felnézek, odanézek, benézek hozzá, és ismerősnek találom az arcát.
- Michael? - Kérdezem suttogva, értetlenné váló arckifejezéssel, és megindulok felé - a saját biztonságom érdekében, illetve mert ez a szabály, természetesen nem egyedül. Nehogy Tarzan felpattanjon hátrabilincselt kézzel, és rámrúgja az asztalt, a széket, a dobozokat, önmagát.
- Michael Rids? - Kérdezem most már tőle, és mert túlterhelt aggyal nem találom az összefüggéseket, amelyek most már kezdenek érdekelni kicsinység, így muszáj rákérdeznem.
- Mi a fene, ember?
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Művész
Kor :
33
Hozzászólások száma :
38
Reagok száma :
32
Tartózkodási hely :
• Montreal
Foglalkozás :
• Festő
Play by :
• Ben Dahlhaus

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ♘ Disturbing buzz Kedd 16 Okt. 2018, 14:53

☠️I don't want your death,
but up yours!

+16


Lobog bennem a mérhetetlen düh és harag, minden amiről azt hittem már nem is létezik benne, most újra teret ölt, valós lesz. A bennem éledő vad a gyomromban tekergőzik, mint valami kitörni kész vulkán. Összetörök, a régi leszek. Az, akit elhagytak, akinek az élete tönkrement, aki ott marad a köves gyűrűvel a markában és akit Teresa úgy hagyott el, mintha kötelező lett volna, ó persze picsogott ő nem úgy és nem azt és nem az én hibám. Anyád! Konkrétan az anyádat.
A húgát összekaparó férfi leszek, aki a saját kínjai mellett alig bírta enyhíteni az övét, Eli, amint az asztal köré tekerik földön fektében és azért könyörög, hogy valaki ölje meg, de azonnal.
Ez a pöcs meg itt parádézik, mint valaki kibaszott hős, aki nem ölte meg a saját kölykét és ezzel a nőt is, akit tudtam volna szeretni, akivel én terveztem családot. Én bazdmeg óvtam volna, úgy, ahogy nem volt rá képes más.
Harag dalol a lelkemben, magába olvaszt, dühöngök. Forrong bennem a nem megfogható fájdalom, ami most teret ölt.  
A hajam az arcomba hullik, ahogy fújtatva nyugatatom mag, dübörgő szívem nem lassul, nem áll be a megfelelő rendszer. Sajog a fülem, szerintem ez a kis csótány kirágott egy darabot belőle, pont úgy, mint a kikurt lelkemből.
Próbálgatom a csuklóimat összefeszítő műanyag bilincset, reszketnek a fogaim, ahogy össze összekoccannak a féken tartott vágytól, hogy megint neki essek és rúgjam a földön fekve, míg ki nem száll a lélek belőle, a fejére akarom ordítani az összes kínom, hogy megbecstelenítette a húgom, ha nem is klasszikusan, de azért megtette és engem? Engem pedig a pórba alázott, haverok voltunk, baszódjál meg!
Nyílik az ajtó, nekem már véres csíkot vágott a húsomba a bilincs, remeg a térdem, a múlt túl sötét árnyakkal vesz körbe, belémzabál és még mindig nem lakik jól, falatozik a szerveimből.
Rothadék kis geci, bezzeg Teresa szüleihez sem ment el, hogy bocsi, amiért az unokátokat és a lányotokat is megöltem, ó jaj, hát valaki vegyen már méretet a szemfedőhöz. A nyakának akarok ugrani és addig szorítani az ujjaimmal, míg kiszáll belőle a lélek.
Hangjára megrezzenek, vicsorogok ahogy felfelé nézek rá. Arcomra vér száradt, hajamba is csomókba. Lehet, felnyomom testi sértésért.
Túl ismerős és intenzív hangja, a nevemmel, a valódival, szentségtörés. Felszisszenek, hogy ne vessem le a béklyóimat és akár törött vállal is, de neki ugorjak az asztalon keresztül. Dobog a lábam, a combomban vibrálnak az izmok, olyan vagyok, mint egy madárra vadászó macska, azt is érzem. Pattanásig feszülök, a testemben drót mindent ideg. A vadmacskám feltolja magát a felszínre, rajtam keresztül morogja meg a közeledőt.
- Atlas! Örömteli találkozás. – még a hangom is morog, ahogy kiokádom magamból a gúny áradatát, horrorfilmrendezőket megkönnyeztető tónusban. Lobog bennem a düh, már meg sem próbálok neki ellenállni, mert egészen egyszerűen lehetetlen.
Kimondja a nevem, olyan ez nekem, mint egy hívó szó. Geci nagy bajom lehet belőle, hogy ő itt Michael-ez és elkérik a papírjaimat. Abban nagyon nem ez a név van. Nagyot nyelek, le kéne higgadni kicsit.
Mégis zene a fülemnek a nevem a hangján, na ettől még idegesebb leszek.
- Mi a fene? – visszaköpöm a kérdést, nem kerüli el a figyelmemet, hogy az egyik őrzővédő pincsi az övéhez nyúlkál, mi lesz barátom szemen spriccelsz valami sirató gázzal? Vagy lehet helyben lepuffantanak.
Kihúzom magam ültemben, hátrarázom a vércsimbókokat az arcomból.
Mit kérdezzek elsőnek? Hogy vagy te faszopó? Eltemetted magad a kölyköddel? Mesélj, hogy megy sorod? HolakurvanayádbanvoltálTeresatemetéséről? Így leginkább ezek foglalkoztatnak. Az, hogy mi a gecit keres itt? Meg miért pont itt? Meg miért is él még? Nem rohadt még el? Ó és milyen gyilkosnak lenni, hogy bazd szájba? Ezek már csak mellékesek, mégis azt kell tapasztalnom, hogy meg kell szúrnom, muszáj. Széthullok, mint egy ócska szitán átnyomott liszt, hogy csomó se maradjon benne.
Meghívjam tán egy vacsira? Jó ötlet, tutira lenyomnám a torkán a kést és aztán lenyúznám a bőrét.
Nem is értem honnan ez a zsigeri harag bennem, de azt tudom, hogy Teresa őt választotta, őt szerette, nekem ehhez semmi közöm, sokkal jobban szeretném leverni rajta a nőt, aki az enyém lehetett volna, semmint a húgomat, de ahhoz több a közöm, végül is, elhagyta egy fél mondattal és aztán megszűntek nekünk. Később jött volna hozzám vissza a nő, az ex, vigasztalódni, de addigra már nem tudtam szeretni. A gyermekét elvesztetett, romokban heverő anyát nem bírtam elviselni, talán ez az oka, amiért olyan mérhetetlenül haragszom Atlasra. Teresa nekem a Nő volt, a minta, az etalon és ő megtörte, megölte azt, aki volt és el sem jött elköszönni. Magam miatt haragszom rá, mert nem tudtam megmenteni. Kevés voltam. Megalázta és összegyűrte, aztán visszapasszolta volna? Mennyire szeretted te tetű? Semennyire. Megölted, minden kibaszott kurva értelemben. Mivel Ő már nem verheti le rajta, hát majd én.
- Hogy megy sorod? – mély levegő, gúnyos mosoly, jól van, jó lesz, már van hangom. Már csak félig reszket. Akár le is higgadhatnék. Akár, ha menne.
Ki kéne magam dumálni, nem szeretném, hogy rendőrt hívjanak, hogy faggatni kezdjenek. Noha el lehet intézni azzal, hogy a személyazonosságom gecire nem a hatáskörük, mégis elkerülném.
- Nézd…- nagy levegő, kifúj. – Nem akartam így neked esni, csak a múlt árnyai kicsit, nos a lábamra léptek. – hagyok időt, hogy megértse nem voltam felelős a tetteimért, de kiontom a belét és a vérért fogom használni a legújabb képem hátteréhez. Könyörögni azonban neki sem fogok. Mi a faszomat keres itt? Miért nem tudott ez is elhúzni Alaszkába eszkimónak, ha azok ott élnek.
Úgy lüktet a vérem, alig hallok bármit is. A szoba csendje sem nyugtat, mert bennem a halál dalol. Teresa emléke erősebb, mint hittem, ő a gyújtóláng és most bennem dolgozik, a lelkem köré csavarodik megroppantana.
Emlékszel anyámra, te fasz? Tudod, hogy ki volt? Mennyit ült a húgom mellett? Megsirattad az anyám, emiatt megéri eltörni pár bordád.
•• Zene: Radioactive••
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: ♘ Disturbing buzz
Vissza az elejére Go down
 
♘ Disturbing buzz
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: 03. Montréal :: Rivière-des-Prairies-
Ugrás: