welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


Brooke & Noémie - The Beginning of Something
avatar
Civil
Hozzászólások száma :
44
Reagok száma :
35
Tartózkodási hely :
⊳ montreal
Play by :
⊳ alicia vikander

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Brooke & Noémie - The Beginning of Something Kedd 09 Okt. 2018, 21:29
Brooke Whinston && Noémie Bellavance
Éjszaka a külvárosban
Vissza az elejére Go down
avatar
Civil
Hozzászólások száma :
44
Reagok száma :
35
Tartózkodási hely :
⊳ montreal
Play by :
⊳ alicia vikander

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Brooke & Noémie - The Beginning of Something Szer. 10 Okt. 2018, 15:41

Brooke && Noémie
Stars can't shine without darkness
Csodálkozol ha őrültnek tartom magam? Vajon te magad is annak tartasz? Ezen sem lepődnék meg. Itt mindenki őrültnek tart, vagy bűnözőnek, őszintén szólva magam sem tudom, hogy melyik a jobb. De legalább azt tudom, hogy melyik az igaz. Tény, hogy őrült vagyok, hiszen nem tudok anélkül végigmenni az utcán, hogy ne kapjak frászt az emberek tekintetétől, a közelségüktől, a hangjuktól. Ha valaki nekem szegez egy kérdést, az első dolog ami eszembe jut, hogy elfutok. Ugyan elfutni még mindig nem tudok, mozgásban még mindig igencsak korlátozva vagyok a fájdalomtól, ami lassan már felemészt. Meddig tart míg összeforr néhány csont? Vagy eltűnnek a foltok rólam. Valószínűleg a második egy sokkal gyorsabb folyamat lesz, én mégis örökkévalóságnak éreztem már a mögöttem lévő pár napot is. Az idő igazából már összefolyik, fogalmam sincs pontosan mióta is vagyok Kanadában, mennyi idő telt el mióta nem beszéltem unokatestvéremmel. Őszintén szólva félek is jelentkezni nála telefonon, hiszen azzal nagy bajt hozhatok a fejére. Már így is túl sokat kockáztatott miattam azzal, hogy elküldött ide. Talán csak én vagyok túlzottan is negatív, de van egy olyan érzésem, hogy Mélanie már nem él. Abban a pillanatban meglátogatták őt a verőemberek, mikor Alexey rájött, hogy egy légtérben tartózkodhattunk a korházban. Ő sem hülye és ha Mélanie még mindig életben van annak csak egy oka van. Méghozzá, hogy eljuttassa őket hozzám, hogy várják a telefonhívásomat amivel kideríthetik hol vagyok, már ha eddig még nem szedték ki belőle. Én pedig? Én pedig várhatom amíg valaki berángat egy sötétített ablakú furgonba és visszavisz pontosan oda, ahonnan jöttem. Vissza abba az életbe, amibe soha többé nem akarok menni. Elhihetitek, ha választanom kell az utcán élés és koplalás meg a pszichopata férjemmel való együttélés között, akkor inkább az elsőt választom. Még ha a paranoiám teljesen az agyamra megy is, sokkal jobban érzem magam, sokkal szabadabban. Ráadásul van alkalmam arra is, hogy elbújjak valahol, valahol ahol csend van és senki sem zavar meg. Ahol félretehetem a paranoiám és megpihenhetek egy kicsit, nyalogathatom a sebeimet, akárcsak egy macska. Mondjuk az életformám lassan jobban is hasonlít egy macskáéra, mint az emberekére. Alvás, valami étel utáni kutakodás, alvás, pihenés, szerencséhez való próbálkozás. Nem túl hosszú egy napiterv, de annál inkább unalmasabb. Viszont nem vagyok képes hosszabb túrákat végrehajtani, örülök ha mozogni képes vagyok és nem esem össze úton útfélen.
Nem úgy mint ma. A mai nap hosszú volt, tényleg nagyon törekedtem arra, hogy valamelyest helyre tudjam rázni az életem, vagy száz helyen megfordultam munkáért, segítségért, de szokás szerint, előbb hívják rám a rendőrséget, mint segítséget nyújtanának. Szerintük majd a rendőrség segít rajtam. Pedig nem. Ha még szerencsétlenebb is vagyok a szokásosnál akkor éppen egy korrupt rendőrt fogok ki, aki arra vár, hogy rámtaláljon és visszairányíthasson a maffiának. Így aztán ezt általában nem várom meg. Viszont megesik az is, mikor nem kötik a két-zöld orromra, hogy a rend őreit kívánják hívni. Ez történt néhány órával ezelőtt. Nem volt egyszerű meglógni tőlük, nem volt egyszerű lerázni sem őket. Mióta az országban vagyok, még egyszer sem kellett az életemért futnom, nem is gondoltam, hogy képes vagyok rá. El sem hinné az ember, hogy mennyi mindenre képes még sebesülten is, ha az életed a tét. Ha feltöltődsz adrenalinnal és semmi mást nem látsz magad előtt, mint azt a bizonyos fényt az alagút végén. Tulajdonképpen én sokkal inkább a sötétséget kerestem, ahol meg tudom húzni magam. Most pedig itt vagyok a semmi közepén, éjszaka, fogalmam sincs, hogy hol vagyok, alig kapok még levegőt is a fájdalomtól és rémültebb vagyok, mint valaha.
Mikor már biztos vagyok abban, hogy senki sincs a nyomomban, egyszerűen levetem magam a földre, hogy behúzódjak az útmenti fák egyikének tövébe és azt tegyem, amihez már nagyon értek. Megpihenjek, tűrjem, hozzászokjak a fájdalomhoz, ami immár az egész testembe átterjedt, próbáljak megnyugodni, valamint leküzdjem a rám-rám törő sírási rohamokat. - A francba! - Mormogom el végül orrom alatt, miközben felhúzom lábaimat, hogy aztán átölelhessem őket karjaimmal és homlokomat megpihentessem térdeimen. Csak néhány nyugodt percre van szükségem mielőtt tovább mennék, csak egy egészen kicsi időre, hogy lenyugodjak, némi energiát nyerjek és megszunnyadjak. Semmi többet nem akarok. Néhány perc... Olyan nagy kérés ez? 
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Szolgáltató
Kor :
31
Hozzászólások száma :
48
Reagok száma :
30
Tartózkodási hely :
Ville de Québec
Foglalkozás :
Chateau Frontenac rendezvényszervezője
Play by :
Katheryn Winnick

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Brooke & Noémie - The Beginning of Something Pént. 12 Okt. 2018, 20:25

Noé & Brooke
Tudok neked segíteni?

Tombolok. Nem tudom jobban megfogalmazni, ami bennem zajlik. Nem akartam Montrealba jönni, nem itt lenne a helyem, hanem az otthonomban, mégis itt vagyok, mert a családomnak szüksége van rám. Jesse még mindig nem ébredt fel. A bátyám kómában van, és emiatt minden változóban körülöttem. Az eddigi magabiztos, és erős nő, aki voltam elmúlóban van. A rendőrök nem tudják, hogy mi történt. Egy másik autóval ütköztek, de állítólag a helyszínen volt egy fekete furgon is. Megtaláltak? A bátyám lesz az, akivel példát statuálnak? Mikor lesz már vége? Egy kis nyugalmat akarok, ki akarom törölni a múltamat, és felszívódni a jelenben. Miért kellett megszületnem? Az anyám, és az apám már halott. Többet nem adhatok nekik…mitől félnek? Az ajkaimat rágcsálom, és képtelen vagyok az útra koncentrálni. A kórházból jövök, egész délután a testvérem mellett voltam. Nem köt hozzá vér, mégis annak tartom. Nem álltunk olyan közel egymáshoz, most mégis úgy érzem, ha elveszíteném, akkor esélyem sem lenne rendbe hozni a kapcsolatunkat. A légzésem felszínes, és idegesen túrok bele a szőke hajtincseimbe, és ennek ráadásaként még a telefonom is megszólal. Tudom, hogy nem kellene felvennem, Mr. Cameron azt mondta, hogy cseréljek számot, de én nem tettem meg. Szétesőben vagyok, és mégis támasznak kell lennem, mert ha hazaérek, akkor Clemence az én tekintetemet fogja keresni, tőlem várja a vigaszt. Megértem, hogy maga alatt van, elvégre Jesse a férje, és a gyerekeinek az apja. Tudom, hogy nem akar hibáztatni senkit, ahogyan a mostoha szüleim sem, de ki nem mondva is…lehet én vagyok az oka annak, hogy a bátyám kómában fekszik. Remegő kezekkel keresem meg a zöld gombot, és hangosítom ki az ismeretlen hívót. Mi van, ha a kórházból keresnek? Gombóc nő a torkomban, már érzem, hogy szédülök, de a hangomat megpróbálom normális hangvitelben tartani.
- Halló…Brooke Whinston vagyok. Miben segíthetek? – érdeklődöm semleges hangon, de először nem érkezik felelet, aztán egy jó tíz másodperces késéssel megkapom a választ.
- Ms. Whinston…Fernando Santias vagyok. – hirtelen nem cseng ismerősen a név, szerintem a férfi is azt várja a vonal túlsó végén, hogy rájöjjek ki ő, de nem megy.
- Öhm…és miben segíthetek? Ha rendezvény miatt keres, akkor a héten nem dolgozom, kérem vegye fel a kapcsolatot az asszisztensemmel… - már azon vagyok, hogy elmondjam Matilda elérhetőségét, de ekkor belém fojtja a szót.
- Az édesapám miatt keresem. Szeretné látni. – húha, most már nagy bajban vagyok, mert fogalmam sincs, hogy hova vezet ez a beszélgetés, és az útra is kellene fókuszálnom, de a kettő egyszerre nem megy.
- Ismerem az édesapját valahonnan? – puhatolózok, hátha sikerül kiszednem belőle valamit, de ő mond nekem olyat, amitől lefagyok.
- Letizia Soprano, ha nem tévedek az eredeti neve, és az édesapja, meg az én apám…. – falfehérré válok, és teljesen megfeledkezem róla, hogy vezetek, és ennek meg is lesz az eredménye. Elveszítem a kontrolt a volán felett, és az utolsó pillanatban tudok csak odakapni, hogy visszanyerjem az irányítást.
- A picsába… - káromkodva szólok bele, és farolok ki oldalra. Sötét van, és az út is csúszik, így szinte megfordulok a kocsival.
- Letizia….? – kinyomom a telefont, és ráborulok a kormányra, de ezzel véletlenül megnyomom a dudát is. Megrázkódom ijedtemben, de ami meglep, az a fák és az autóm fényjelzőinek kereszttüzében egy emberi alak. Elütöttem valakit? Azonnal kipattanok, és elbotorkálok az ismeretlen felé, hacsak nem old kereket.
- Hahó….elnézést. – kiabálok bele a sötétbe.


Vissza az elejére Go down
avatar
Civil
Hozzászólások száma :
44
Reagok száma :
35
Tartózkodási hely :
⊳ montreal
Play by :
⊳ alicia vikander

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Brooke & Noémie - The Beginning of Something Hétf. 15 Okt. 2018, 18:32

Brooke && Noémie
Stars can't shine without darkness
Úgy tűnik, hogy tényleg nagy kérésnek bizonyul az a néhány percnyi pihenés. Pedig én aztán semmi többet nem kértem, jelen pillanatban nincs is másra szükségem. Alighogy megszunnyadom, már kapom is fel a fejem a furcsa hangokra. Az álom szinte egy pillanat alatt elillan, szemeim is hatalmasra tágulnak a szinte orrom előtt lévő fényekbe. Szívem verni kezd, mintha egy egész sereg madárka készülne kitörni onnan bentről. A levegő is bennakad, rémülten dermedek meg, de magam sem tudom mitől. A ténytől, hogy egy autó orra nagyjából egy méterrel az arcom előtt állt meg, vagy attól, hogy az autónak gazdája is van. Már hogy is ne lenne! Bár őszintén szólva jobban örülnék, ha most nem lenne. Mi van ha éppen értem jöttek? Mi van ha ez a rendőrség? Szinte teljesen megvakít a fényszórók lámpája, nem látok semmit, ahogyan azt sem tudom, hogy most mitévő legyek. Talán a legegyszerűbb lenne csak elosonni, mintha itt sem lettem volna. Én mégsem vagyok képes erre. Főleg miután az illető még a dudára is nyom egyet, konkrétan ugrom egyet ijedtemben. Aztán pedig meg sem tudok már mozdulni, minden porcikám remegni kezd a rémültségtől, amiből azt hiszem mára már bőven elég jutott számomra. Azon sem csodálkoznék, ha infarktust kapnék már, de komolyan.
A női hang hallatán valamelyest megnyugszom, hiszen egy nő csak nem vinne Alexey kezébe. Egy nő nem lenne képes ilyesmire, ha ismeri azt a férfit, főleg nem egy ijedt hangú nő, aki nagy valószínűséggel maga sem tudja mire vélni a helyzetet. Próbálom ezzel nyugtatni magam, bemagyarázni magamnak mindezt, ám ez még nem zárja ki azt, hogy esetleg rendőr lenne.
Igyekszem a kezemmel kitakarni az autó fényeit, álmos szemeimnek egyébként sem tesz jót, tényleg az ég világon nem látok semmit. Próbálom a nő alakját kiszűrni, ahogyan már szedem is össze magam, hogy lábra álljak és ha muszáj akkor rohanni tudjak. Na nem mintha mostanság olyan jó lennék ebben. Csak hátrálok néhány lépést, a szívem még mindig ki akar ugrani a helyéről.
- Esküszöm én nem tettem semmit! - Szólalok meg végül fejetrázva, teljes sokk alatt, miközben még mindig hátrálok a fényektől, a kocsitól, a nőtől, mindentől. Nem akarom , hogy elkapjon, nem akarok visszamenni ahhoz az őrülthöz. - Nem tettem semmi rosszat! - Mondom el lényegében ugyanazt, csak más szavakkal, majd konkrétan kiterülök a földön. Ez hát a hátrálásom eredménye. Egy ügyetlen lépés a fűben, aminek köszönhetően fenékre pottyanok. Az esést a bordáim is megérzik, az egész testem megrázkódik. Immáron fájdalommal és rettegéssel teli remegés tör rám, a hangom is remeg és egyben rekedt mikor megszólalok. - Ne bántson, kérem! Ne vigyen oda vissza... - Kezdek bele a könyörgésbe miközben szinte automatikusan húzom össze magam a földön, hogy az esetlegesen érkező rúgásokat ki tudjam védeni karjaim segítségével. Szemeimet pedig úgy szorítom össze, mintha csak várnám azt a rúgást, ütést, vagy bármi ami jönni fog, viszont mégsem akarom látni. Nem akarom tudni, hogy mikor érkezik meg, egyszerűen csak beletörődöm, ahogyan az elmúlt hat évben mindig tettem.
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Szolgáltató
Kor :
31
Hozzászólások száma :
48
Reagok száma :
30
Tartózkodási hely :
Ville de Québec
Foglalkozás :
Chateau Frontenac rendezvényszervezője
Play by :
Katheryn Winnick

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Brooke & Noémie - The Beginning of Something Yesterday at 18:57

Noé & Brooke
Tudok neked segíteni?

A bátyám állapota éppen eléggé kiborít ahhoz, hogy ne érezzem jól magam, de ezt még tetőzzük azzal, hogy felhív egy idegen pasi, és kiderül, hogy ismeri az igazi nevemet, és az édesapja találkozni akarna velem. Az életben sokszor könyvelünk el rossz napokat, de ez a mai nekem toronymagasan vezet, és képtelen vagyok kontroll alatt tartani az érzéseimet, ha abból indulok ki, hogy mennyi rossz történt velem rövid időn belül. A kormány felett elveszítem az irányítást, és megcsúszom az úton. Káromkodnék, ha tehetném, de sajnos közbeszól az, hogy kikerüljem a másik sávból közlekedőket, ha akadna, és ne ütközzem neki annak a hatalmas fának, ami előttem van. A fékbe taposok, a telefonomról meg is feledkezem, mert egy árny szalad át előttem, és totálisan lefagyok. A dudát is megnyomom véletlenül, aminek hatására a mozgás felgyorsul. Úristen, csak nem ütöttem el valakit? A vonalban még mindig ott van a férfi, de nem bírok rá érdemben figyelni, ezért kinyomom, és a torkomban dobogó szívvel csatolom ki az övemet, hogy kiszálljak, és a sérült nyomába eredjek, hacsak már járni is képtelen, mert akkor nagyobb bajban leszek. Az én mozgásom is koordinálatlan, a fényszórók által sikerül tájékozódnom, és a női alak után erednem, mert ekkora testmagassággal kétlem, hogy férfiról lenne szó. Megszólítom első körben, de nem hallgat rám. A félelem szétárad az ereimben, ahogyan megszaporázom a lépteimet, és követem őt a sűrű bozótba, de ekkor megbotlik, és fenékre érkezik le előttem. Nem értem, hogy mit motyog az orra alatt, még csak nem is néztem meg az arcát, mert az első dolgom, hogy a sérülés nyomait keressem rajta.
- Mit tett volna, ami rossz? – szalad ki a számon, és én is a homlokom fölé tartom az egyik tenyeremet, hogy lássak is valamit. A közeledést félbehagyom egy időre, amikor újból megszólal, és a hangjából kitűnik a rettegés szikrája. Vajon mit keres itt, és ki az, akiről hadar? A beszédjét sem értem teljesen, egy-két szó egymásba gabalyodik, mintha most ébredt volna fel, vagy egy ideje már nem aludt volna, és nagyon fáradt lenne.
- Hova ne vigyem? – kérdezek vissza halkabban, de szinte megrekedek, amikor összehúzza magát magzati pózba, és törékeny testét védi…tulajdonképpen tőlem? Le vagyok sokkolva, hogy ezt gondolja rólam egy idegen, de úgy hiszem, hogy elég sok rossz érhette őt ahhoz, hogy így álljon az emberekhez. Valaki üldözi, ezt már sikerült összetennem. Könny szökik a szemembe, furcsán hat rám ez az egész helyzet, és megpróbálok a legésszerűbben cselekedni, hogy ne ijesszem el.
- Nem megyünk sehová. Én nem akarom bántani. – guggolok le a fűbe, és tőle egy kicsit távolabb támaszkodom meg a kezemmel, mert megbillenek.
- Itt maradok egy kicsit távolabb, rendben? Nem érek Önhöz, ha nem akarja. – a hangom lágy, de remeg nekem is, nem bírom palástolni, hogy mennyire kiakadtam, de aki nagyobb veszélyben érezhette magát az ő, és nem én. Magam alá húzom a térdeimet, és leülök a földre, mélyeket lélegezve, és elég időt hagyva neki, hogy rám merjen nézni.
- Maradok. – közlöm vele, és jobban szemügyre veszem. Koszos a ruházata, az arcán ütés nyomai, de ebben ilyen távolságból nem lehetek biztos.
- Brooke vagyok. – igyekszem felvenni vele a kapcsolatot. Hajléktalan egy ilyen kietlen úton?

Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: Brooke & Noémie - The Beginning of Something
Vissza az elejére Go down
 
Brooke & Noémie - The Beginning of Something
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: 03. Montréal :: Rivière-des-Prairies-
Ugrás: