welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


Jade & Theo - you're not gonna love this
avatar
Inaktív
Hozzászólások száma :
7
Reagok száma :
3

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Jade & Theo - you're not gonna love this Vas. 07 Okt. 2018, 19:38


***
Vissza az elejére Go down
avatar
Inaktív
Hozzászólások száma :
7
Reagok száma :
3

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jade & Theo - you're not gonna love this Vas. 07 Okt. 2018, 19:44



Jade & Theo
 
Újra a gondolataim közé úszott a leégett raktárépület képe, a héten már vagy harminckilencedik alkalommal, de most legalább hálás lehettem azért, hogy nem az ágyban történt mindez, mert komolyan, kevés más dolgot tudok elképzelni, ami úgy lenullázza a hangulatot szex közben, mint egy lángokban álló épület, és a benne égő egyetlen nyomom a szóban forgó ügyemhez. Igazából azért még el tudtam képzelni párat, de ez akkor is nagyon elől szerepelt a listán, és már hat napja bosszantott.

Így hát, hogy én már hat napja bosszús voltam, a legkevésbé sem éreztem magam rosszul, amiért pont ugyanennyi ideje igyekeztem az igazságszolgáltatás válogatott szakértőinek életét is megkeseríteni, hogy megtudjak valamit a körülményekről, ami az elmúlt 144 órában tönkretette az életem. Az említett szervek amúgy sem szándékoztak semmit sem az orromra kötni az üggyel kapcsolatban, én meg nem viseltem jól, ha elutasítanak, úgyhogy ne mondja senki, hogy nem volt jogos részemről a szenvtelen zaklatás. Nem volt érett, és egészen biztosan nem volt legális sem, amit műveltem, de azt senki nem mondhatja, hogy nem volt érthető.

Sőt, megkockáztattam volna, hogy felelős felnőtt hozta érett döntés volt végül nem a kertváros kedvesen unalmas lakóövezetében megvárni az újdonsült kedvenc vörösömet, mert abban azért már tényleg volt valami riasztó, hogy egy félig-meddig ismeretlen fazon figyeli a bejárati ajtódat kora reggel. Ellenben abban, hogy egy félig-meddig ismeretlen fazon figyeli a munkahelyed, valamiért kevesebb kivetni valót találtam, így hát a főbejárattól nem messze szobrozva vártam, hogy Dr. Sorensen elbűvölő, lángszínű tincsei felbukkanjanak a látóteremben.

Volt egy olyan érzésem, hogy kevésbé fog örülni a jelenlétemnek, mint én az övének, de mielőtt még befészkelhette volna magát a gondolat, egyből leváltotta a tény, hogy én meg annak örültem kevésbé, hogy immáron hatodik napja vártam arra, hogy a kanadai igazságügy beazonosítson egy kupac csontot. A legkevésbé sem értettem ugyan a munkájukhoz, de így is biztos voltam benne, hogy ez túl sok idő néhány lábszár és medencecsontra. Ennyi idő alatt egyes legendák szerint egy komplett világot meg lehetett teremteni, azonosítani egy hatvanas éveit kezdő orosz fazont bizonyára nem lehetett olyan nehéz.

Védelmükre szóljon, hogy egy egész kicsit nehezítette a körülményeiket a létező összes tényező, ami csak nehezíteni tudta. A raktárépület szinte egy az egyben leégett, egyes rendőrségi jelentések szerint a helyszínen alumínium-oxid nyomait találták, ami akár igazolhatja is, hogy a szinte elolthatatlan lángokat termittel készült gyújtóbombával okozták. Az istenverte oroszok!
Persze, arra nem volt bizonyíték, hogy az aktuális ügyemben illetékes oroszoknak valóban köze volt az egészhez, de azért éltem a gyanúval, hogy igen. Az eset előtt nem sokkal, minden felsőbb hatalom külön kérése és tiltása ellenére szereztem meg a hozzám túlságosan is fiatal orosz lányka telefonjából a hely címét, erre a sikeres húzásom felett érzett diadalmamat egyszerűen csak leégették. Az egyetlen nyom, ami hónapok óta elénk került, porrá égett, és nem hagyott mást, csak egy marék hamut és néhány valószínűleg szörnyen roncsolódott csontot.

Nem egészen így képzeltem az esetet. A rókaképű, huszonéves orosz lánykának találkoznia kellett volna Orlov egyik emberével, és nekünk ott kellett volna lennünk, újabb nyomokat szerezni, elkapni Kovalenko pocakos kis testét, kiverni belőle, hogy hol van a főnöke – szigorúan úgy, hogy ezt senki ne lássa, mert egész biztos, hogy erre sem vagyok felhatalmazva. Előhúzni végre Orlovot a pokolból, ahol rejtőzik, csak hogy egy egészen másféle pokolba kárhoztassuk utána, hogy aztán valahára pontot tehessünk végre az ügy végére. Tökéletes terv volt. A lehető legjobb.
Erre Kovalenko fogta magát, meghalt és tönkretette az egészet!
Nem hibáztathattam érte, tudtam, hogy a rókaképű, huszonéves orosz lányka valószínűleg tisztában van azzal, hogy belenéztem a táskájába, ezzel együtt a telefonjába is, de arra én sem számítottam, hogy mire a helyszínre érünk, lángba borítja az egészet, és hagyja szerencsétlen pasast bent égni, mint valamiféle járulékos veszteséget. De legalább ezek után hálás lehetek, hogy túléltem a közös éjszakánkat, igazán.

Szóval ennyi volt, az egyetlen, jónak bizonyuló nyomunk elégett csontkupacként pihent a szakértők kezei között, akik hat kínkeserves nap után sem tudták összelegózni szerencsétlent, hogy egyáltalán azonosításhoz közeli állapotba kerüljön. Nem sokat tudtam a körülményekről, de látva a helyszínt, tudtam, hogy lényegében homokozniuk kellett a maradványokkal, és szinte biztos voltam, hogy ha a koponya bármely része is előkerült, a fogai nem lesznek a helyén, hogy mindenképp ellehetetlenítsék az azonosítást. Az oroszok egérutat nyertek maguknak, én pedig szentül hittem, hogy csak azért tették, hogy engem bosszantsanak. Ismét, istenverte oroszok!
Olyan sebesen mozdulok, hogy az agyam szinte követni sem tudja, könnyedén pattanok a látóterembe beúszó célpontom elé, és hatalmas, szenvtelen mosollyal az arcomon állom az útját.
- Jó reggelt, Dr. Sorensen, micsoda kellemes meglepetés! – zsebre dugott kézzel pillantok az arcára, továbbra is vigyorogva méregetem, keresem rajta a kétség kívül idegesítő jelenlétem okozta megszokott reakciókat. – Olyan rég láttam, el is felejtettem, milyen remekül áll magának ez a kora reggeli időpont is. Mondja csak, meghívhatom egy kávéra? Itt a sarkon túl van egy remek hely, alig öt perc séta, tökéletesen elég arra, hogy közben elmesélje, hogy hogyan telt az estéje, mit sikerült megtudni a csontokról, mit tervez hétvégére, ilyesmik.



   
zene | remélem megfelel (:
Vissza az elejére Go down
avatar
Igazságügy
Kor :
35
Hozzászólások száma :
84
Reagok száma :
67
Tartózkodási hely :
Montréal, Kanada
Foglalkozás :
Vezető törvényszéki antropológus
Play by :
Jessica Chastain

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Jade & Theo - you're not gonna love this Kedd 09 Okt. 2018, 13:44

Theo & Jade
A munkám során rengeteg dolgot láttam már, és rengetegféle emberhez volt szerencsém. Különösen olyankor figyeltek fel rám azok, akiknek a társaságára nem vágytam, amikor a média által felkapott ügyekben nyomoztam. Olyankor valahogy mindig megneszelték, hogy én vagyok az ügyeletes szakértő, és egészen addig nem hagytak békén, amíg már a hajtépés határára nem kerültem. Ez időről időre előfordult, mint ahogyan az is, hogy kaptam egy-egy olyan esetet, amit nem volt olyan könnyű megoldani.
Újabban örültem ezeknek az ügyeknek, mert legalább addig sem azzal voltam elfoglalva, ami engem is érintett. Amiben egyáltalán nem szabadott volna nyomoznom, még csak rágondolnom sem. Természetesen ez nem gátolt meg abban, hogy folyton ezen kattogjon az agyam, amikor volt felesleges két percem. Ezért is próbáltam minden tőlem telhetőt megtenni azért, hogy a gondolataim folyamát más mederbe tereljem, már ha volt rá éppen lehetőségem.
Ez a mostani munkám tökéletesen megfelelt a célnak egyébként. Az összeégett holttestek mindig kemény diót jelentettek, akárcsak a vízi hullák. Jelenleg az előbbi esete állt fent, én pedig roppant lelkesen vetettem bele magam. Az égvilágon semmit nem lehetett tudni, ráadásul annyira összeégett az illető, hogy a patológusunknak már nem sok dolga volt vele. Leginkább csontok maradtak belőle, az meg ugyebár az én szakterületem volt. Nem is voltam rest szétválogatni őket, rendszerezni, letisztogatni. Az is nehezítette a munkát, hogy egyetlen fog sem maradt meg, így a kartonját nem tudtam kikérni. Talán amúgy sem ment volna, ha esetleg nem itt élt, csupán átutazóban volt a városban.
Napok óta ezzel voltam elfoglalva, és az ügy egyre csak bonyolódott. A rendőrség folytatta a maga kis nyomozását, de amíg nem tudtam konkrétumokat közölni velük, addig ők sem voltak képesek úgy haladni, ahogyan kellett volna. Az legalább már kiderült, hogy szándékos gyújtogatásról volt szó, és nem egy üzemi baleset miatt égett le nagyrészt a gyárépület. Szerencsére egyelőre a média még nem kapta fel, ám helyettük volt más, aki állandó idegesítő tényezőként volt jelen a mindennapjaimban, immár lassan egy hete.
A mai napom is inkább csak addig volt kellemes, amíg meg nem közelítettem a munkahelyemet. Pedig olyan jól indult a reggel, viszonylag könnyedén tértem magamhoz, és miután a macskámmal megtárgyaltam a napi teendőimet, időben el tudtam indulni otthonról. A kellemesség érzete azonban abban a pillanatban tovatűnt, ahogy meghallottam a nevemet, és megláttam az immár ismerős arcot. Mondjuk úgy, hogy nem voltam elragadtatva, viszont hozzászokva már annál inkább.
- Az volna? – néztem végig a férfin a napszemüvegem takarásából, természetesen a köszönés helyett. – Van egy sanda gyanúm, hogy ez minden lehetett volna, csak meglepetés nem. Amúgy sem hiszek a véletlenekben… - tudós ember volnék, vagy mi a fene, szóval én azt vallottam, hogy mindennek megvan az oka. Ráadásul ilyenkor igyekeztem ezeket a bizonyos okokat fel is deríteni. – Tegnap este találkoztunk, Mr. Anderson. Határozottan közelebbi időpont, mint amivel elégedett lennék. – ó, én egy pillanatig sem rejtettem véka alá, hogy nem örülök a jelenlétének. Egyébként egészen szórakoztatónak találtam a szócsatáinkat, ezt kár lett volna tagadni. Viszont akkor is bosszantó volt, hogy a nyakamra járt.
- Ismerem, viszont fájó szívvel, de vissza kell utasítanom ezt a majdnem visszautasíthatatlan meghívást. Az asszisztensem minden bizonnyal már kávéval vár engem… - fejemmel pedig az épület felé böktem. Bíztam benne, hogy valóban így áll a helyzet, bár Jack még nem teljesen rázódott ebbe a szerepbe bele. Ha nem vár majd gőzölgő fekete az asztalomon a kedvenc bögrémben, akkor meg szépen kisétálok az említett helyre. Már amikor nem lesz itt a pasas, mert egész nap csak nem szobrozik itt.
- Maga is nagyon jól tudja, hiszen már számtalanszor elmondtam, hogy folyamatban lévő nyomozásról nem adhatok ki információt. Amikor sikerül valamit megtudnunk, a rendőrség fogja értesíteni. Elhiszem, hogy borzasztó a bizonytalanság, de ez így működik, nem én hozom a szabályokat. – sóhajtottam lemondóan. Talán még meg is sajnálnám, ha nem súrolnánk lassan a zaklatás határát. – A hétvégi programomhoz pedig abszolút semmi köze. Ha rám hallgat, szépen hazamegy, és megpróbál kikapcsolódni. Magának legyen ez a hétvégi programja! – még egy mosolyt is kapott, lássatok csodát emberek!

 
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: Jade & Theo - you're not gonna love this
Vissza az elejére Go down
 
Jade & Theo - you're not gonna love this
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: 03. Montréal :: Ville-Marie-
Ugrás: