welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


Why are you here? - Anaїs & Rhydian
avatar
Elit
Kor :
32
Hozzászólások száma :
23
Reagok száma :
16
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
belsőépítész, író
Play by :
Michiel Huisman

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Why are you here? - Anaїs & Rhydian Vas. 07 Okt. 2018, 08:55
Anaїs & Rhydian
Why are you here?
Vissza az elejére Go down
avatar
Elit
Kor :
32
Hozzászólások száma :
23
Reagok száma :
16
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
belsőépítész, író
Play by :
Michiel Huisman

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Why are you here? - Anaїs & Rhydian Vas. 07 Okt. 2018, 09:04

Anaїs & Rhydian
I've been reading books of old…
A lakásom úgy néz ki, mint amiben másfél hete senki sem lakik. Pontosabban, mint amiben másfél hete senki sem takarított. Az asztalon a rendeléseim maradványai, a sarokban és fotelekben a ledobált ruháim. A földön tollak, papírok, könyvek és fényképek szanaszét. Hamufoltok. Üres cigis dobozok. De legfőképpen üvegek. Üvegek mindenütt. Leginkább ezek is üresen, de van, amelyikben még akad néhány korty. Bor, vodka, whisky, gin… olykor valami más.  A bejárónőt kirúgtam. Ne jöjjön most ide nekem senki sem.
Először nem is tudom, hogy hallom-e a csengőt, vagy csupán képzelődöm. És határozottan az utóbbinak szurkolok. Ittam már eleget hozzá. Olykor még Brianát is képes vagyok idehallucinálni, ha túlságosan elevenen sejlik fel előttem egy emlék.
A másodiknál már azért kipukkad ez az illúzióbuborék. Ezúttal hosszabb, és mintha hangosabban is ordítana bele a háttérben zümmögő tv-zajba. Nem nézem, de muszáj mennie valaminek, nem bírom a csendet. És nem is akarok senkit. Ki a fene lehet?
Futólag átsuhan az agyamon, hogy mi van, ha a húgom váltotta be a fenyegetését, és tényleg iderepült Svájcból. De még a hideg is kiráz a gondolatra. Nem kell, hogy itthon legyek, nem igaz? Majd megunja, és szépen visszamegy az első géppel. Én biztos, hogy nem nyitok ajtót. Egyedül akarok lenni. Egyszerűen túl nagy erőfeszítésbe kerül játszani az embereknek, eljátszani, hogy persze, meghalt a feleségem, de azért minden rendben van. Hogy fáj, de azért már múlik, ez is csak olyasmi, amit egy igazi férfi gond nélkül kezel. Ezt akarják látni. És ez az, ami nem megy. Valamikor ekkor szólal meg a harmadik, és röviddel ezután a negyedik istenverte csengetés is.
Ki fogom köttetni ezt a szart. Nem is értem, eddig mért nem tettem meg.
Az ujjaimmal hátrafésülöm a hajam, és végül a tenyeremmel megtámasztom a fejem. Így is hasogat, nem még ettől a nyamvadt sípolástól. Mikor hagyja már abba? Mintha egyenként tépdesné az idegszálaimat ez a hang.
Ötödik. Hatodik.
Oké, nem bírom tovább.
Feltápászkodok a kanapéról, egy kicsit forog velem a világ, de azért elbotorkálok az előszobáig. Most már nem érdekel, hogy ki az, felhúzott annyira, hogy akárki is legyen, elküldöm a bús picsába, gondolkodás nélkül. Nem éppen finoman, inkább lendületből kattintom át a zárat, és nyitom ki magam előtt az ajtót, hogy aztán…
- Ana? Mi a fenét keresel itt? – pislogok rá, és egy kicsit megdörzsölöm a szemem sarkát, hátha csak azért látok homályosan, mert valami fizikálisan akadályozza. De sajnos nem. A legnagyobb jóindulattal sem festhetek túl biztatóan.
- Telefonálhattál volna... – teszem hozzá, még mindig morogva. Nem mintha az utóbbi két napban megnéztem volna a híváslistát, vagy az üzenetrögzítő csodáit. A közösségi oldalakra a baleset óta fel se dugtam a képem. Nem vagyok kíváncsi a szívecskés bejegyzésekre, a szerelmes utazási fotókra, de leginkább a sajátjaim elől menekülök. Nem akarom, hogy véletlenül elém ugorjon egy fotó, de abban sem vagyok biztos, hogy kibírnám, hogy nem kattintok rá én magam. Jobb, ha meg se adom a lehetőségét.
- Ha munka, akkor keresd Harryt, vagy a titkárnőmet. – Csak egy hónapja vettem fel, azt se tudom, hogy hívják. – Egy ideig nem dolgozom. Mondtam, hogy szóljanak mindenkinek. – És szívem szerint már csuknám is az ajtót, nem hallgatva arra a kósza megérzésre, hogy nem csak a munka miatt van itt. De hátha elég gyors leszek.
- Sajnálom, hogy hiába jöttél. Majd beszélünk – és azzal már csukódik is az ajtó, nem vágom rá, de ez részemről már búcsúzás volt. Nem nézek a szemébe. Valahol tudom, hogy ez oltári bunkóság, de talán megérti. Ana olyasvalaki, akit a munkán túl a barátomnak is tartok, az utóbbi pár hónapban egész sűrűn látogattam a baba miatt, volt, mikor Brianával, volt, mikor nélküle. A baleset óta csak a temetésen találkoztunk, de nem akarom, hogy bejöjjön, és szembesüljön vele, mi is az igazság a hogy vagy kérdésre.
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Szolgáltató
Kor :
30
Hozzászólások száma :
64
Reagok száma :
23
Tartózkodási hely :
❥ montréal
Foglalkozás :
❥ festő & lakberendező & rúdtánc oktató & kétszeres anyuka
Play by :
❥ claire holt

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Why are you here? - Anaїs & Rhydian Vas. 14 Okt. 2018, 21:54

Rhydian & Anaїs
Still fighting. You made it, after all. You made it, another day.
Az én szótáramban - tetszik vagy sem - nem szerepel semmiféle szülési szabadság. Emma után sem vettem ki éveket és nem ültem otthon csendben háztartást vezetni, ez pedig a fiam érkezése után sem fog változni. Még akkor sem, ha az a seggfej nehezményezi is, hogy egy három hónapos aprósággal járok be meetingre és otthonról dolgozom. Szerinte így nem vagyok elég hatékony, szerintem meg rég nem dugott már egy jót, ezért egy kicsit frusztált és megpróbálja mindenkin kiélni, aki csak lehetőséget ad rá neki. Én ma reggel elgondolkoztam azon is, hogy két pofon kíséretében a felmondásomat lengetem meg az orra előtt, de csak azért mert nem jövök ki vele, nem fogom cserben hagyni egy barátomat, mikor élete talán legnagyobb krízisét éli meg tök egyedül. Mert az a barom azt hiszi, hogy... Igazából fogalmam sincs mit hisz, de rossz úton halad az öngyógyításban, ha számára az a megoldás, hogy eltűnik a kíváncsi tekintetek elől.
- Tsss.... Mindjárt itt lesz Rhydian bácsi - próbálom ringatni a hordozót, miközben már sokadszorra tenyerelek rá a csengőre és a csengetés hosszával egyenesen arányosan veszítek abból a cseppnyi jókedvemből is, amit a kocsiban szóló Coldplayből sikerült merítenem. A nyugalmam már úgy a negyedik csengetés táján odaveszett. Vagy talán nem is volt. Már köszörülöm a torkomat, hogy ne kelljen keresgélnem a hangomat, majd mikor ajtót nyit. Mert határozottan biztos voltam benne, hogy ha elég kitartó vagyok, már csak azért is megnézi ki a fene akarja megzavarni a gyászban való dagonyázását, mert idegesíti a csengő hangja. A sokadik nyomkodás után már engem is felhúz, hogy nem jutok be, majd mikor mégis kinyílik az ajtó, a látvány belém fojtja a szót. De elég gyorsan észhez térek ahhoz, hogy grimaszba torzuljon a meglepett arckifejezésem.
- Neked is szép napot, Rhydian... - lépek egyet közelebb, hogy neki is nyilvánvaló legyen a szándékom. Egy pillanatig sem rejtem véka alá, hogy bemennék. Ha más nem azért, mert percek óta húzza a hordozó a karomat, ami kezd fáradni. - Telefonáltam. - zárom rövidre, még mielőtt ő tenné. Nem mintha a jelenlegi állapotából arra következtetnék, hogy foglalkozott bármivel is a pián kívül. Azzal a lendülettel ugyanis, amivel közelebb léptem, meg is torpantam a tömény alkohol szagtól, ami a pórusaiból áradt. Hát, ez őszintén sokkal rosszabb, mint gondoltam.
- Harry egy seggfej, a titkárnőd meg fel fog mondani, ha nem vigyázol, hogy kire hagyományozod a cégvezetést. - bököm ki kerek perec a véleményemet, de ezt már megszokhatta. Nem tudom elképzelni sem, hogy juthatott eszébe egyáltalán, hogy Harry a legmegfelelőbb ember, akire rábízhatja az üzletet, amíg önkéntes pihenőjét tölti, de nála még egy McDonalds-ból szabadult hamburgetsütőgetőbe is több üzleti érzék szorult, az érzelmi intelligenciáról már nem is beszélve. A fickó nem kedvel engem, én meg őt, ez már csak ilyen törvényszerű.
- Rhydian... - sóhajtok egyet még mielőtt olyat mondanék, amit most nem lenne tanácsos, a szemeimet is behunyom egy pillanatra, és a hosszan benntartott levegőtlassan ki is fújom. Aztán nézek csak ismét rá, a tekintetét keresem, majd mikor ismét falakba ütközöm elkezd dolgozni bennem az anyai ösztön, ami nem csak az ő fájdalmas képe láttán léphet reflektorfénybe, ugyanis immár kétgyermekes anyuka vagyok. Az egyikkel a karomon.
- Kezdjük újra. Sziasztok, gyertek beljebb. Ana, de jól nézel ki, hogy vagy mindig? - vállalom magamra, hogy leszek a szinkronhangja, ha már magától ódzkodik beengedni vagy bármiféle emberi interakcióba keveredni. Ellenvetést nem tűrően állítom meg az ajtót, mielőtt még az orromra csukná, végszóra pedig Liam is hüppögni kezd. Rá terelődik a figyelmem, ismét ringatom kicsit a hordozót, csak csuklik egyet, aztán ismét kémleli a nagy barna szemeivel a világot. Nagyot nőtt mióta utoljára látta, igazi kis vasgyúró, és talán a világ legjobb babája. Óriási szerencsém van vele, azt hiszem kétségtelen, hogy az apja természetét örökölhette. Az szinte meg sem látszik rajta, hogy én vagyok az anyja, ahhoz viszont kétség sem fér, hogy Ben az apja.
- Most akkor bemehetünk vagy szeretnéd, ha egy kicsit gyúrnék még bicepszre? - vonom fel kérdőn a szemöldökömet és jelzés értékűen megnyomom befelé az ajtót. Ha hátrál, akkor meg sem várom a válaszát, szívesen beinvitálom én magamat. Jártam már itt, ahogy ő is nálunk. Régebben. Az utóbbi napokban mintha a föld nyelte volna el, se kép, se hang. Őszintén aggódom érte. Egy ideig toleráltam a viselkedését, értem, hogy szüksége van magányra, hogy feldolgozza a történteket, de nem érzékelem, hogy bármi is változna attól, hogy itthon ül és nyakig merül az önsajnálatban. Talán bűntudatom is van, amiért a barátságunk ellenére nem vettem észre hamarabb, hogy segítségre van szüksége, mielőtt még az egész világa darabokra hullana.
- Szóval ez a helyzet... - jelentem ki aztán, ha már a szemeim elé tárulhat a látvány. Nem kérdezek, nem minősítek, csak szembesülök a tényekkel és a problémákkal, amiket orvosolni kell. Mert bizony itt akad néhány. Rhydian, mit művelsz te magaddal?
Vissza az elejére Go down
avatar
Elit
Kor :
32
Hozzászólások száma :
23
Reagok száma :
16
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
belsőépítész, író
Play by :
Michiel Huisman

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Why are you here? - Anaїs & Rhydian Kedd 23 Okt. 2018, 21:24

Anaїs & Rhydian
The legends and the myths…
Ahogy megpillantom Anát, annyira meglepődök, hogy a dühöm nagy része el is száll, a maradék pedig eleve kudarcra ítélt harcba kezd vele a küszöb bel- és túloldalán. Nem ő lesz az, akit majd elbizonytalanítok benne, hogy valóban be akar-e jönni, ha már egyszer ideáig eljutott, ezt már az elején tudom. Ez még józanon is kihívás lenne. De azért mégis megpróbálom.
Igazság szerint tényleg jobban tenné, ha lemondana erről a látogatásról, perpillanat sem a ház, sem én nem vagyok alkalmas rá, hogy házigazdát játsszak. Beletúrok a hajamba, és próbálok gondolkodni, mivel rázhatnám le, előhúzom Harryt, mint fehér nyuszit a kalapból, csakúgy mint az elmúlt néhány hétben tettem, hátha most is megoldja helyettem a problémát, de ő sem válik be. Nem csodálkozom, hogy Anának sem tetszik a fickó, hozzászoktam már, hogy mindenki őt szidja, de hatalmas felelősség szakadt a nyakába, hirtelen, bármiféle felkészülés nélkül, szerintem rátermett, csak kell még neki egy is idő, hogy…
- Kösz, hogy szóltál, majd… elgondolkodom rajta. – Ha nem most születik a baba, őt kértem volna meg, hogy helyettesítsen, benne megbízom, és azt is tudom, hogy nála jó kezekben lett volna a cég, Harryben valóban csak reményeim vannak, ismeretem kevés, de így nem hozakodtam elő neki ezzel.
Már-már feldereng előttem a remény, hogy tényleg csak ezért jött, hogy eljuttassa hozzám, amiről a titkárnőm hetek óta hiába csacsog a rögzítőmre, hogy lebeszéljen a frissen kinevezett főnökről, és meg is próbálok visszahúzódni a csigaházamba, de megállítja az ajtót. A nevem egyszerre cseng vészjóslóan és kérlelően a hangján. Felpillantok rá. Majd Liamre, mielőtt megadnám magam.
Felsóhajtok, és félreállok az ajtóból, ha ennyire be akar jönni, hát csak tessék. Legalább van bennem annyi alkohol, hogy ne szégyelljem előtte, hogyan is fest a környezetem.
- Gyertek beljebb… – bátorítom most már, hogy tudja, mire kell számítani, de valahol még mindig remélem, hogy meggondolja magát, mondván, ebbe a disznóólba nem akar belépni. – Jól nézel ki. Liam rengeteget nőtt, rá se ismerek – ismétlem el az ő mondatait. Kezdetnek megteszi.
De miután becsukom mögöttük az ajtót, fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek a helyzettel. Erre nem voltam felkészülve. A véremben keringő alkohol miatt nehezemre esik gondolkodni, eltompít, pont ez a lényeg.
- Üljetek le, ha találsz valahol szabad helyet – nézek végig az előszobán, majd a nappalin, de nem csak a bútorok, a padló is tele van szórva. – Megkérdezném, hogy kérsz-e kávét, de… - Úgy sincs tiszta pohár, szólna a befejezés, de a pillantásom átsiklik a válla fölött, mintha valami nem stimmelne, nem értem, mi fénylik, és fodrozódik odabent. Szó nélkül otthagyom őket, ahogy közelebb megyek pedig már a füstszag is megcsap. Elfeledkeztem volna a kávéfőzőről? Jézus! Ahogy belépek, a masina már lángol.
- Basszus – állok meg előtte, és latolgatom, mit csináljak vele. Még nincs nagy tűz, de egész intenzíven ég. Lekapom az első konyharuhát, ami a kezembe akad, és megpróbálom eloltani vele. Poroltó is van valahol, de még sosem kellett, fogalmam sincs, hogy Briana hová tette... Jobb ötletnek tűnik, ha nem várom meg, hogy az egész konyha lángra kapjon, mire megtalálom, ami viszont nem tűnik fel elsőre, hogy oltás közben az ingem ujja is kigyullad.
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Szolgáltató
Kor :
30
Hozzászólások száma :
64
Reagok száma :
23
Tartózkodási hely :
❥ montréal
Foglalkozás :
❥ festő & lakberendező & rúdtánc oktató & kétszeres anyuka
Play by :
❥ claire holt

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Why are you here? - Anaїs & Rhydian Vas. 02 Dec. 2018, 18:15

Rhydian & Anaїs
Still fighting. You made it, after all. You made it, another day.
Tisztában voltam azzal, hogy Rhydian nincs jó passzban, máskülönben nem hagyna mindent úgy esni, ahogy puffan. Nem hagyná a céget Henryre és legfőképp nem ignorálna minden lehetséges módon. Mert nem szokott, ennél jobban bízunk a másikban, ennél fontosabbak vagyunk egymásnak. A kollegális viszonyos rég túlléptünk, és az elsők között volt, akiknek bemutattam Bent is, miután hivatalossá vált a kapcsolatunk. Ergo jogom van rátörni az ajtót és megmondani neki, hogy jó nagy faszságba mászott bele azzal, hogy elhagyta magát.
- Bokros teendőid közepette bizonyára találsz rá időt... - biccentek felé, de igazából mindketten tudjuk, hogy ezt is csak besöpri majd az 'ezzel nincs kedvem foglalkozni' kupacba, annak is az aljára, míg szépen sorban nem csak a munkaerő, hanem a megrendelők is elpártolnak mellőle. Nem mintha attól tartanék, hogy felkopik az álla, inkább az aggaszt ennyire, hogy már a látszata sincs meg annak, hogy kézben tartaná a helyzetet. - Jut eszembe, mit is csinálsz mostanában? - szegezem neki a kérdést könyörtelenül. Ha felbőszül azon, hogy valaki tűsarokra állva szembesíti az igazsággal, maximum kirúg. Aztán úgyis rájön, hogy hülyeséget csinált és van annyira fontos szereplője az életemnek, hogy vállaljam ezt a kockázatot. Még jót is tenne azzal, ha kirúgna, legalább egy tized másodperc erejéig foglalkozna a céggel is, hátha utána észbe kapna, hogy csak romba dönti azt, amit egész idáig épített.
A nappalit elnézve azonban egy kicsit bennem reked a levegő. Szinte talpalatnyi hely nincs szabadon, nem túlzás kijelenteni, hogy ekkora disznóólat sosem láttam, pedig az én irodám aztán nincs szisztematikusan rendszerezve, inkább igyekszem uralni benne a káoszt és bosszantom az asszisztensemet azzal, hogy órákig kell keresgélnie a jegyzeteimet. A látvány viszont nem állít meg abban, hogy átlépjem a küszöböt, sőt mintha még nagyobb eltökéltséget öntene belém. Nekem itt csinálnom kell valamit, mielőtt ellepik a házat a patkányok vagy bármilyen más élősködő.
- Jó nagy barom vagyok, mert nem vettem fel a telefont.. - a hangom monoton, de késztetést érzek rá, hogy az arcába mondjam. - Na, ezt már nem ismétled utánam? - pedig vártam is a kedvéért, hátha erőt vesz magán és beismeri. Bár ha ennyitől megtörne a jég, nem kellett volna rátelepednem a csengőre, hogy egyáltalán méltóztasson életjelet adni magáról. Nem lesz annyira egyszerű dolgom, de pechére elég kitartó tudok lenni.
- Nem kérek, de neked jót tenne, ha... - sietnék, hogy kiselőadást tartsak neki arról, hogy az alkohol nem a legjobb barátja ebben a helyzetben, hiába nyakalja szemlátomást előszeretettel. Alkalmam viszont nincs, hogy végigmondjam amit tervezek, mert meglódul előttem - már amennyire ittasan meg tud - és a konyha felé veszi az irányt. Épp csak egy pillanattal később csapja meg az én orromat is a füstszag, mentségemre legyen szólva, hogy elég sokféle szagot érzek magam körül és egyik sem túl kellemes jelenség.
Egy pillanatra megdermednek a lábaim, a karomon csüngő fiamra pillantok, majd nemes egyszerűséggel arrébb rúgom, ami a földön hever és leteszem a hordozót jó messzire onnan, ahol a füstöt sejtem. Muszáj megnéznem magamnak mi füstöl ennyire, a válasz pedig hamar a szemeim elé is tárul. Az elmémben automatikusan kattan valami, mintha a piros lámpa villanna be: csak vizet ne. Nem gondoltam volna, hogy valaha kamatoztatni tudom a tudásomat, amit a tűzvédelmi oktatáson belénkpaszíroztak. A férfi viszont aligha elektromos tűz áldozata, így vele nagyon egyszerű a dolgom. A lépteimet megszaporázom, ahogy a mosogató felé indulok, hogy megoldjam a problémáját, amilyen állapotban van a szesz puszta szagára lángra kaphatna ő is. Nemes egyszerűséggel egy mosatlan edénybe engedek némi vizet, és az instabil karjába kapaszkodva elrántom az égő berendezéstől, hogy lendületből nyakon karon is önthessem. Nem foglalkozom azzal, hogy megy-e belőle máshova is, azzal viszont igen, hogy amint elmúlik a vész, ismét taszítsak rajta egyet. Majd később megnézzük a sérüléseit, ha elszenvedett ilyesmit.
- Nyomd le a főkapcsolót! - indítom útnak talán a kelleténél nagyobb hangerővel. Voltam már többször náluk, de aligha azzal kezdték a körbevezetést, hogy merre találom a villanyórát, így csak abban bízom, hogy a hirtelen hideg volt rá annyira józanító hatással, hogy megtalálja és levágja az áramot az egész lakásban, mielőtt nagyobb gond lenne. A feladatát viszont valakinek át kell vennie, így a megörökölt konyharuhával hessegetem a lángokat, de nem sok haszna van. A kezem az orrom előtt, igyekszem minél kevesebb füstöt magamba szívni, és legszívesebben ablakot nyitnék, de mikor odáig ér a kezem rájövök, hogy az lenne a lehető legrosszabb ötlet most. Szitkozódva fordulok vissza a kávéfőző felé, de addigra a lángok már a konyhabútor alsó részét nyaldossák. Fogalmam sincs merre van Rhydian, azt sem figyeltem merre indult, így két lépéssel hátrébb vergődve küdzök azért, hogy ne csak égéstermék jusson a tüdőmbe. Esküszöm neki, ha Liamnek baja lesz....
- Liam! - kapok észbe azonnal és ottfelejtve a konyharuhát a nappali eltávolabbi zuha felé veszem az irányt futólépésben. Vagyis így tennék, ha nem kéne azon gondokoznom, hogy hová léphetek egyáltalán. Az ember azt hinné, hogy túl nagy ez a nappali ekkora kuplerájnak, de csak addig voltam ezen a véleményem míg a ruhától a piásüvegen keresztül a kajamaradékos dobozik mindenen át nem kellett gázolnom, hogy a fiamhoz érjek. A drága egy szó nem sok, annyira nem nyitja ki a száját, sőt nem mernék rá megesküdni, hogy nem aludt el az izgalmak közepette. Nem rántom fel azonnal a hordozót, csak ráfüggesztem a tekintetemet, aztán leemelem a takarót, aminek idebent egyébként sincs túl sok funkciója.
- Mi lesz már, Rhydian?! - emelem fel a hangom, ahogy visszafelé veszem az irányt. A műanyag füstje marja a szememet, mikor az ölnyi pamuttal a tűzfészek közelébe érek, de ez a legkevesebb, amit el kell viselnem, ha nem akarok percekkel később azzal szembesülni, hogy kiégett az egész konyha. Talán inkább a tűzoltókat kellett volna ilyen hevesen tárcsáznom?!
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: Why are you here? - Anaїs & Rhydian
Vissza az elejére Go down
 
Why are you here? - Anaїs & Rhydian
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: 03. Montréal :: Le Sud-Ouest :: Villák :: Leconte villa-
Ugrás: