welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


♣️ Rout out the bunny from the bush
avatar
Művész
Kor :
33
Hozzászólások száma :
38
Reagok száma :
32
Tartózkodási hely :
• Montreal
Foglalkozás :
• Festő
Play by :
• Ben Dahlhaus

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: ♣️ Rout out the bunny from the bush Szomb. 29 Szept. 2018, 12:56
Kiállítóterem a Rus Stanley-n!

Gabriella & Richard!


Vissza az elejére Go down
avatar
Művész
Kor :
33
Hozzászólások száma :
38
Reagok száma :
32
Tartózkodási hely :
• Montreal
Foglalkozás :
• Festő
Play by :
• Ben Dahlhaus

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ♣️ Rout out the bunny from the bush Szomb. 29 Szept. 2018, 12:59

♣️ Rout out the bunny from the bush


Kurvára unom a kiállítást, pedig rohadék nagy mákom van, hogy adhatom a szabad szellemű művészt és nem kell öltönyben feszítenem, senki nem szolt a farmer, sötét ing és bőrdzseki kombó miatt, igaz legalább bőrcipőt húzta, és nem szakadt converse feszít a lábamon. Geby jóvoltából legalább 4 képem felkerült a falakra. Művészetei-ágamat tekintve taposom a Naîf stílit, ami a 19. század végétől van jelem a művészettörténetben. Mindent lehet benne, amit nem tilos, nem köt semmi, bármibe nyúlok azt lehet. Éljenek a franciák, akik mindenre biccentenek, sőt elterjesztik.
Halk szavakkal duruzsolom mindezt egy szőkeség fülébe, aki többet kuncog, mint kéne neki, pedig jelenleg 3 önigazoló művész képei lógnak kiterítve, mindenki szeme láttára, és kicsit tudnám értékelni, ha a nő máshoz is becsatlakozna, lehet kevesebbet kéne mosolyognom.
Megmentésemre érkezik a mecénásom gyönyörű neje, aki olyan könnyed eleganciával csap le a becsípett punci kezéről, amiért nem győzök hálaimát rebegni. Kezdőik a tánc. Geby, bemutat Ennek, kezet rázat velem Azzal. Közben csillog, mosolyog és a belőle áradó forróságnak hála hamar lesz túl melegem, leöblítem pezsgővel. Az egyik képem komoly érdeklődőre akad, egy fiatal lány van rajta, háttal áll, testének vonásai inkább sejthetőek, mint láthatóak. A csaj konkrét 25 euróért állt modellt nekem. Ha neki jó, nekem jobb. Geby csípősen a fülemre súgja, hogy sejti csak ennyit adtam, rosszallóan csóválom a fejem, pedig igaza van, az éjszaka hosszúra nyúlt egészen egy másnapos reggelbe kanyargott. A leendő vevő jól szórakozik a pajzán poénokon, amit elszórok mellé. Mellettem a nő, néha megfeszül, de jelét nem adja, hogy átlépem a határokat. Majd megfej négyszemközt. Imádnám haragra lobbantani, olyankor a felperzsel a lélektámadása.
Nem én alkuszom a mellettem álldogáló, büszke tartású, komoly hangú nő teszi, akinek mosolyog a szája, de nem éri el a szemét, ergo nem valódi. Tombol a vágy bennem, hogy kérdésekkel bombázzam, arról faggassam mi fáj? Kit rúgja fel, hogy neki jobb legyen, de tudom ellegyintene, lerázna, mint minden kísérletemet, hogy a közelébe férkőzzek. Pedig, ha valakinek, hát neki lehoznám a csillagokat, míg másnak lehazudom. Ülhetne nekem modellt, félek elvesznék, hogy amit érzek irányába kiteljesedne és összetörne. Ő az elérhetetlen álom, a létra csúcsa, és mint olyan annyira tilos, amivel számot sem kéne vetnem, de teszem, mert én merész vagyok, sőt mi több kalandvágyó.
Mellé lépek, közelebb hajolok, hagyom, hogy intimnek tűnjék, ajkammal súrolom a fülét, az infó privát, kimentem magam. Illatától egy pillanatra megbénulok, mélyen letüdőzöm elteszem emlékbe, későbbre, amikor büntetlen gondolhatok rá.
Pillantásom nem kerüli el a belépő nőt, az oka kurva egyszerű, vártam Őt. Két napja vettem észre, hogy a nyomomba szegődött, és ami igazán, mélyről bosszant, hogy simán lehet sokkal előbb tette, de én nem szúrtam ki. Valamit akar és abban jó lehet, ha nekem csak alig tűnt fel, hogy lekábelezett. Nem tartom gyengének a nőket, sem kevésbé veszélyesnek, mint a férfiakat, sőt.. Bájos modoruk legtöbbször magát a sárkányt rejti.
Könnyed, rugalmas léptekkel haladok felé, szerzek egy pezsgőt majd még egyet, hogy bepördüljek a látszólag érdektelen nő elé. Mosolyom elragadónak szánom. Azonban belül rág az ideg, hogy mi a faszt is akarhat tőlem? Mert valamit szeretne, és kötve hiszem, hogy képet venne, ahogy azt is, hogy a tetszetős máz alatta egy úrinő lakozik, valahogy nem ezt kottázza az aurája.
- Találkoztunk már valahol? - a legszarabb szöveg, mellé direkt lövöm el. Jobbomból felé nyújtom a vidáman csillogó poharat, izélésesen háromnegyedik töltve aranysárga itallal. Nekem ez a harmadik, meg sem kottyan, de picit rátolok, hogy elbújhassak mögötte, ha jelenetezne a picsa. Kötve hiszem, hogy megteszi, mert hozzám jött, olyan biztosan tudom, ahogy itt állok, bőrömön játszik a paranoia zenekar, égnek mered minden szőrszálam. Figyelmeztetően bizsereg a gyomrom, legyűröm a késztetést, hogy a derekamhoz nyúljak, hiszen pontosan érzem a felmelegedett fém melegségét, amit a bőrömből vett át. Amióta kiszúrtam a nőt, otthon nem hagynám az én drágám, előtte sem tettem, lehet tényleg csak valami kibaszott rajongó, de nem tűnik annak, egy hülye kislánynak, pedig abból is van elég, itt is. A sarokban picsognak. Azt hiszem a személyes vonzerőm hozza be őket, a műtermembe is, nem több annál. Hiszen a tévhit él bennük, hogy a művészek ooolyan cukik. Anyád.
Kíváncsi teintetem végig méri a nőt, ruháját, alakját, formás melleit, mi tagadás, pasit adok, nem zsarut, pedig éledezik bennem, mint a sötét árnyék. Hol rejtegethet fegyvert. bármilyet? Szívesen utána járok, akkor is ha tévedek és valóban a személyem vonzza a közelembe. Lehet valami faszom újságíró és csak pazarlom az időm.
Megvárom, hogy elvegye a pezsgőt, mielőtt poharam az övéhez koccintom. Tudom, hogy elveszi, mindig elveszik, ha feléjük nyújtod, akkor is, ha bele sem iszik, mert nem paraszt. Illetlenség lenne, már ha ismeri az etikettet.
- Hogy tetszik Montreal? - feltételezés, hogy nem idevalósi, ha az, akkor leolt és nevetünk egy jót. Mosolyogva mustrálgatom, azonban egyetlen mozdulata sem kerülheti el a figyelmem, csapong bennem az ideg, de jó vagyok az elrejtésében, oly régóta élünk együtt. Báj mosolygok, és csevegek, noha a falnak kéne nyomni, kezem a nyakára forrasztani és az arcába ordítani, hogy: Ki a faszom vagy? Jó, engedjük el, túlreagálom, tropák az idegeim. Diana már leültetett volna egyessel és hol marad a bizalom? Legalább magamban? Istenem, add, hogy tévedjek.
Odakint a Rue Stanley fényei és a benti romantikus világítás keretbe foglalják a nőt, meg kéne festenem, van benne valami... fenséges.
•• Zene: Human
Vissza az elejére Go down
avatar
Törvényen kívüli
Kor :
32
Hozzászólások száma :
6
Reagok száma :
4
Tartózkodási hely :
Ha elárulom, meg kell hogy öljelek…
Foglalkozás :
Alvilági alak.
Play by :
× Kemp Muhl

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ♣️ Rout out the bunny from the bush Szomb. 29 Szept. 2018, 18:07


Danica & Richard

Acting like I'm heartless, I do it all the time
That don't mean I'm scarless, that don't mean I'm fine

Megnyitom a csapot. A zuhanyrózsából áramló víz szinte leforrázza bőröm. Halkan felnyüszítek. Időként még mindig szükségem van a fájdalomra, hogy érezzem élek. Kellemesnek cseppet sem mondható módon bizsereg a fejbőröm, ahogyan a kedvenc samponommal masszírozom. Mélyen beszívom a forróságtól nehéz párás levegőt és újra lejátszom magamban a negyed órája lezajlott telefonbeszélgetést.
- Baj van?
- Azt te mondd meg.
- Mire ez a nagy sietség? Talán nem bízol bennem?
- Hívtalak. Kétszer! Melyik része nem volt világos a parancsomnak? Naponta jelents ennyit kértem!
- Nyugi már. Nem fut el… egész szépen beilleszkedett. Lassan kell becserkésznem. A fickó nem idióta. Ne hogy már neked kelljen magyaráznom. –
Felhorkan. Magam előtt látom elsötétülő tekintetét. Valaki menstruál ó jaj!
- Ne játssz a türelmemmel Hatun! – Nem szólít a nevemen. Vészjósló. Elönt az harag. Mi a fasz baja van? Bal lábbal kelt? Verje le az asszonyon, engem meg hagyjon dolgozni. „Ne siesd el,” - ezt mondta mielőtt kiléptem az irodájából most meg itt rinyál. A pasikon nem lehet kiigazodni én mondom.
– Emlékeztetnélek rá nem a nyomozásért fizetlek. Szedd össze magad különben elküldöm Azizot.
- Ha ide mered küldeni azt a faszfejet, darabokban küldöm vissza! –
Kinyomom. Hú de bátornak érzem magam hirtelen. Ilyen messziről meg pláne. Nem viselem jól, ha sietettnek, a kételkedést meg aztán duplán nem. Kételkedjen a műmellű agyhalott nejében, de ne bennem. Ölök érte bassza meg! Biztos vagyok benne, hogy a szurok szemű faszfej keze van a dologban.Lenézi a nőket, ez afféle török mentalitás úgy hiszem. Egyszer kiküldött a főnök irodájából mondván, hogy semmi keresnivalója nincs itt egy nőnek. Fontos megbeszélés, hogyan képzelem? Betörtem az orrát, ő meg… nos maradjunk annyiban több napon át gyógyuló sérüléseket okozott. Nem kedvelem.
Tik-tak. Ketyeg az óra és jobb lesz, ha akcióba lendülök, különben tényleg baszhatom a szabadságom. Nem okozhatok csalódást. Annyi mindent megtett értem. Azon az estén ott hagyhatott volna a saját vérembe fuldokolva. Egyszerűen átléphetett volna felettem, mint ahogyan oly sokan tették. Megremegek. Tizenhat év után is hatással vannak rám az emlékek. Hiába a múlt olyan, mint a mumus. Nem menekülhetsz előle. Lecsap rád bárhol és bármikor. Ökölbe szorul a kezem. Feketére festett körmeim a tenyerembe vágnak. Kimászok a zuhanykabinból és farkasszemet nézek a paprika vörös nőcskével. Olyan ádáz a tekintete. Mindenre elszánt… Ki ez?

Szívem szerint fekete kabátot és hozzáillő fekete bőrkesztyűt húznék, de az a fajta megjelenés aligha azt a látszatot kölcsönözné, amire nekem most szükségem van. Fehér ingbe bújok, ízlésség kertén belül pár gombot elhagyok. Púder rózsaszín bőrkabát, fekete farmer és acélbetétes bakancs -  na jó csak viccelek -  lapos talpú félcipő alkotják a szerelésem. Magassarkú kilőve. Kitudja, hogy alakulnak a dolgok. Lehet futnom kell utánna. Vagy előle. Bár kétlem, hogy lebuknék. Voltak napok, amikor vágytam rá, hogy észrevegyen. Találkozzon tekintetünk…ahogyan a préda észreveszi a ráleső ragadozót. De természetesen ez nem történt meg, egészen mostanáig… Alig lépek be az épület ajtaján, még csak idősem se marad  körbenézni, látom, hogy valaki egyenesen felém tart. Mi a fasz? Fapofával meredek a távolba és csak akkor nézek bele egyenesen elragadó szürkéskék szemeibe, amikor már közel sétált hozzám. Megszólít. Belém szorul a levegő. Hogy lehet valakinek ilyen szép szeme? Úgy vigyorog rám, mintha tudna valamit, amit én nem. Szemöldököm a homlokomig szalad. Mellbevágott, hogy így megleptek. Nekem kellett volna odamenni hozzá, azzal a pezsgővel, amit ÉN vadászok le és dobok fel egy kis meglepetéssel, ha a helyzet úgy kívánja. A legtöbb munkám viszonylag egyszerűnek számított. Kiszámíthatónak. Rájuk másztam a törzshelyükön, leütöttem őket hazafele, de szöszitől – gyerekgyilkos szöszitől kell nekem valami, amit talán a lakásán őrizhet, vagy bankban egy elzárt széfben. Első sorban ezt a kört kell letudnom, tehát nem árt, ha játszom az átlagost, mert ha idő előtt gyanút fog…
Ennél jobb dumát néztem ki belőle. Mintha ismerném… de ez a pasi úgy vonzza a nőket, mint az asztalon felejtett hús a döglegyeket. Valamit tud ez egyértelmű.
- Nem hinném. - Felelem hideged és elveszem a poharat. Ha ujjaim az övéhez érnek az csak a véletlen lehet. Ez a munkám legnehezebb része, amikor el kell hitetnem az áldozattal, nincs mitől félnie. Különben is legalább egy fejjel magasabb nálam, nem mintha ez számítana. Elbántam már nagyobb fickókkal is. Pillantása lehámozza rólam az évek során felötlött védelmi álarcaimat, a félelmet, a titkokat, a haragot, a hamis nevetést. Na még mit nem! Koncentrálj! Egy pillanatra elgondolkozom, akkor most ki cserkész be kit? Nem vagyok alkalomhoz illően öltözve, de ezzel, ahogyan látom nem vagyok egyedül, s talán ez szúrt neki szemet. Nagyon remélem. Koccintok vele, sőt bátorkodom belekortyolni az félédes bubis löttybe, ha már ilyen cukin ide szambázott vele. Hogy mennyire utálom a pezsgőt. Egyszer istenesen bebasztam tőle, azóta kösz, de nem kérek.
Várok. Türelmesen. Miközben a szívem majd kiugrik a helyéről. Egészen úgy érzem magam, mint akit rajta kaptak a csínytevésen, még mielőtt azt elkövethettem volna. Totál abszurd! Nyugalom. Lazán az egyik lábamról a másikra állok. Kérdésre kérdéssel felelek.
- És neked? – Ó Gaby vegyél vissza. Mentem a menthetőt. – Úgy hallottam nem itt születtél. Bevallom rá googleztam a nevedre, de nem sok mindenre bukkantam. – Lehet, hogy nem éppen okos húzás, de szeretnék egy kicsit ráijeszteni, hogy aztán a következő mondatommal eloszlassak minden kételyt.
Kedvesen elmosolyodom, és eskü jó vagyok benne. A félig üres poharat leteszem a mellettünk elhaladó pincér tálcájára. Anélkül, hogy megszakítanám a szemkontaktust, ujjaim elvesznek a kabátom belső zsebében. Nem rántok fegyvert, de akár azt is hihetné. Épp ez a lényeg. Egy röplapot húzok elő, rajta a kiállításának reklámja díszeleg.
- Az egyik barátnőm ajánlott téged. – Forgatom meg ujjam között a papírdarabot, mintha először látnám. - Nem értek a festményekhez, nekem mind olyan… egyforma. Az egykori vőlegényem viszont oda meg vissza volt értük. Hamarosan megházasodik és arra gondoltam illő nászajándékot vinnem. – Még csak normális kapcsolatom sem volt nem hogy vőlegényem. Ettől máris nevetnem kell.  – Szeretnék egy festmény. Magamról… - Mi mással ajándékozhatnák meg a leendő ifjú párt? – Már ha nem veszed tolakodásnak, hogy a kiállításod napján ilyesmivel zargatlak?! - Egy szavába kerül és lekopok. Vagy nem. Ragadozó vigyor terül el képemen.
Vissza az elejére Go down
avatar
Művész
Kor :
33
Hozzászólások száma :
38
Reagok száma :
32
Tartózkodási hely :
• Montreal
Foglalkozás :
• Festő
Play by :
• Ben Dahlhaus

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ♣️ Rout out the bunny from the bush Szomb. 29 Szept. 2018, 22:01

♣️ Rout out the bunny from the bush


Lássuk be, hogy lehetek kishitű, vagy akár még maga a paranoia kiskirálya is, de szúrtak már meg, nyoma van az oldalamon, a balabbik oldalon, kis híján haltam csak bele, de akkor még büszke tagja voltam a DEA különleges egységének, még volt oka annak, hogy reggel kikeltem az ágyból. Ma meg már csak akkor van értelme, ha valaki fekszik mellettem és lenyomunk még egy menetet, vagy esetlegesen ki kell engednem az ajtón, netalántán én hagyom magára a nőt. Ez a jellemzőbb, ha én viszem haza őket, még a végén visszajárnak, mint az elmúlt idők sújtó szellemei.
A nő követ engem, kicsit több, mint 48 órája, hogy kiszúrtam kávévásárlás közben. Aztán szóba elegyedett az eladóval az antikváriumban, ami mellett kiültem a teraszra. Én meg biztos hülye vagyok… Na persze. Lehet, hogy túloz a jelzőm és már, már betegesre duzzad a paranojkám, de szökevény vagyok, ha nem is a törvény szemében, de mindképpen jobb nekem, míg megmaradok az árnyékban.
Elé pördülök megakasztom, első blikkre jól hozza a picsát, aki miattam van itt, szépen fennakad a levegője, tekintete az enyémhez siet válaszokat találni, de azok nincsenek még neki.
Azt azonban meg kell hagyni, hogy mutatós a példány, karcsú, izmos, az arca karakteresen megjegyzendő, nem tucat, nem az, amit reggelre elfelejtesz, ez lehet az oka annak, hogy kiszúrtam magamnak.
- Nem is tudom, határozottan ismerősnek tűnik. – játszom a szerepet, pedig kedvem lenne a mosolyomat a kukába dobni és a csajnak esni. Kérdésekkel ostromolni, mi a faszt jársz a nyomomba bazdmeg? Ki bórja vagy? És mi a kurva anyádat akarsz? Ehelyett előveszem a csajozós mosolyom, higgye csak, hogy fel akarom szedni. Bár nem mondom, hogy nem térdeltetném magam elé, aztán pedig megtámogatnám, alsó hangon is hátulról, mert a segge geci jó, ezt nem lehet tagadni.
- Lehet csak nem emlékszik rám. – még a szám is lebiggyen mérhetetlen csalódottságomban. Hát, hogy lehet az, hogy én tudom, hogy ismerem, de  ő nem engem? Ejej.
Átadom a poharat az enyémet az övéhez koccintom.
- Egy új ismeretségre.  – mely remélhetőleg gyümölcsöző lesz, vagy valaki beledöglik. A nőből az a fajta kellem sugárzik, ami előtt a férfiak készen vannak hajbókolni, elalélni. Ha nem fosnék, hogy kivágja a szívem én is megtenném.
- Üm.- ledöbbent, hogy letegez, végül is megittuk a pertut és a nőnek kell felajánlania, nincs ezzel gond. Azonban lebont egy képzeletbeli határt ezzel, átlépi az árkot, amibe én vizet is töltöttem volna, meg tele pakolom krokodilokkal. Ő pedig át vetődik, berúgja a várkapu ajtaját, ám egyelőre csak a lába törhet bele, mert senki nem bocsátja be.
Óvatos vagyok, az olyanokkal, mint Ő mindenképpen.
A hátamban érzem Geby pillantását, tudom, hogy érdekli ki a nő, rühelli, hogy összevissza kefélgetek mindenkivel, eleinte abba a hitbe ringattam magam, hogy féltékeny, csak kellek az istennőnek, de időközben kiderült, hogy csúnyán benéztem.
- Cseles. – halkan elnevetem magam, nem a közönségnek szánom, csakis neki. Újabb korty pezsgőt veszek a számba, megforgatom, lenyelem, hogy úgy tűnjön gondolkodom a válaszon, pedig nem teszem, és talán nem hülye, nem dől be neki.
- Érdektelen a múltam. De, hogy válaszoljak is, nincs takargatnivalóm…- finom célzás, hogy neki viszont van, mert a kérdésre kérdés hazugságot rejt, eltitkolt féligazságot.
- Imádok itt élni, noha kicsit hideg van, de a táj utánozhatatlan, mi más kell egy felkapaszkodó művésznek? – követem a mozdulatot, amivel megválik a félig teli pohártól, sokat nem ivott, és azt is látom, hogy a keze a kabátja felé mozdul. Mintegy véletlen lépek oldalra a pincér után, hogy én viszont poharat cseréljek, az üresemet telire, és úgy kerüljek, hogy a keze félig oldalt legyen nekem.
- Párdon! – a pincér visszafordul, kilépek jobban, az egész egy lélegzet, de ha fegyvert vesz elő, mire rám fogja a kezem a levegőbe röppen, eltörőm a könyökét a picsába. Eszem ágában nincs a saját pisztolyom után kapkodni, mert arra nincs idő.
Felsóhajtok, ahogy ujjai között megjelenik a papír, nem hiszem el. Komolyan. Klinikai eset vagyok, meg fogok őrülni, beszarás.
Elveszek egy poharat a visszalépő pincértől, elcserélem a sajátomra. Rám vigyorog, lekicsinylő a válaszom. Nem bratyizok.
Visszalépek a nő elé, mint aki tényleg csak a pezsgő lázat élteti. Fasz vagyok, nem normális, seggfej.
- Valóban? Hogy hívják a kedves barátnőt? – kéne, hogy ismerjem, nem? Nem tudom elhinni, hogy emiatt koslat utánam két napja. Kizárt.
Végig hallgatom a sztorit, visszaköltözik az arcomra a mosoly. Végig mustrálom, nem laposan, nem felületesen, mint, aki máris azt mérlegeli, hogy milyen szemszögből lehetne a legjobban megfesteni.
- Kitűnő ajándék, amennyiben tisztában vagy vele, hogy a kép a pincében végzi, melyik feleség viselné el a falán? – nekem mondjuk tetszik az ötlet, nesze semmi, nézegesd, de már nem lesz a tied alapon, de ez egy kamu sztori. Vagy csak őrülten naiv a leendő modellem. Ami nem kizárt nem egy és nem két nő az, ahogy én sem látok a fejükbe, tévedhetek. Lehet a leendő férj valóban egy akaratos pöcs és azt tesz ki és oda, amit csak akar.  Vagy a melóhelyén lesz. Passz. Már sajnálom, hogy véleményt formáltam.
- Azonban nekem tetszik…- újból végig pillantok rajta, iszom egy istenes kortyot. Ő tetszik, tény.
- az ötlet. Mikor szeretne modellt állni? Gondolom az áraimmal tisztában van.. Mis... – amióta a Reedek felkaroltak, nem kell alamizsnáért pingálnom, nem is teszem. Komoly árakkal spekulálok, és ha a nő a hírem miatt jött, na persze, akkor nem lepődik meg.
A nevét is lehet szerencsés lenne tudnom, mintha azt mondta volna, hogy nincs férjnél, jegygyűrűt sem visel.
Tudni akarom mennyire rámenős, mennyire akarja mennyire csalna innen ki, mennyire akar kettesben lenni velem? Ha azt mondja most azonnal, itt sem vagyunk, már fogom is a taxit odakint. Látni akarom a tüzet benne, hogy valóban emiatt jött, amit én kötve hiszek.  
•• Zene: Human
Vissza az elejére Go down
avatar
Törvényen kívüli
Kor :
32
Hozzászólások száma :
6
Reagok száma :
4
Tartózkodási hely :
Ha elárulom, meg kell hogy öljelek…
Foglalkozás :
Alvilági alak.
Play by :
× Kemp Muhl

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ♣️ Rout out the bunny from the bush Hétf. 01 Okt. 2018, 22:55


Danica & Richard

Acting like I'm heartless, I do it all the time
That don't mean I'm scarless, that don't mean I'm fine

Mocskos meló az enyém. Nem olyan egyszerű ám valakit hidegvérrel kinyiffantani, mint a filmekben elbaszott krimi sorozatokban elénk tárják. Még akkor se, ha bemeséled magadnak nem több egy névnél, akit valaki kihúz a feketelistájáról. Először csak Muratnak melóztam, aztán szerette volna, ha hírnevet szerzek a sötét alvilágban. Tekintélyt. „Féljék csak a neved hatun. „
Esténként mikor magányosan, kimerülve a párnára hajtom a fejem, néha átfut az agyamon, hogy talán jobb lett volna megdögleni. Esküszöm. Volt, hogy alkohol mámorosan zokogva pisztolyt dugtam a torkomba. Az öngyilkosság a gyávák menedéke, rólam pedig sok minden elmondható, de gyáva aztán nem vagyok. Évekig kezeltek kutyaként. Semminek néztek. Kihasználták a testem. Míg a velem egykorúak nyalókáztak nekem egészen más fordult meg a számba. Arra sem emlékszem, hogy volt e előtte normális életem. Szeretett-e az anyám, milyen volt az arca, lágy volt a hangja? Hasonlítok rá? Lázadtam. Minden egyes lehetőséget megragadtam a szabadulásra. Mindig ugyan az lett a vége. Úgy elvert az a senkiházi faszfej, hogy azt hittem ebből nem épülök fel, de felkeltem. Újra és újra.
Butácskán nézek rá. A jó kurva életbe. Lehet kiszúrt és még csak fel sem tűnt? Ráncolom a homlokomat, mintha valóban az emlékeim között kutatnák mindhiába. Nem tetszik ez nekem. Nagyon nem. A vészcsengőm megszólal. Fülsüketítően csilingel a koponyámban. Lehet csak nem emlékszem rá?! Hahaha. Ne csüggedj szöszikém, ezt a pofikát tutira nem felejteném el. Különben is nagyon jó az arcmemóriám. A sok dagadt vén fasz után ez a pasi kész főnyeremény. Kár érte. Szívesen az ágyhoz kötözném, hogy egészen más módon kínozzam meg.
Innom kell a pezsgőből, különben kiszáradt torkomban keletkező gombóctól itt helyben fulladok meg. A célpontjaim sosem kezdeményeznek, kívéve ha úgy akarom. Elém jött. Egyenesen hozzám. Várt rám? Próbálom elhessegetni a baljós gondolataim. Ha elbaszom, az országot csak darabokban hagyom el. Aziz élvezné. Túl sok minden forog kockán. Vissza kell nyernem az irányítást. Tisztelet megadásának módja a magázás. Áldozataimnak pedig nem jár ki az efféle luxus. Rontsunk be ajtóstul a házba.
Felszisszenek. Nekem ne célozgassál baszdmeg.  – Ugyan mááár… Mindenkinek van takargatnivalója. –  Vonok vállat. Nem feszegetem tovább a témát. Kettőnk közül még mindig ő az elbaszottabb. Gyereket sosem öltem. Még parancsra se. - Na igen, ha így nézzük tökéletes választás. Még pár év aztán elmúlik a varázs és megesz majd az unalom. – Nem először járok Kanadában, de ebben a városban konkrétan még nem volt dolgom. Nem hoz lázba az ország, se a táj. Nem üdülni járok baszkikám. Nyakigláb sem azért van itt, hogy ihletet merítsen…
Ráérősen, már – már ideglelően halászom elő a kettéhajtott brosúrát. Hirtelen milyen szomjasak lettünk. Különös. Megkönnyebbült sóhaját szerintem a terem túloldalán is hallottak az elalélt csitrik. Nem tévedtem, meglehetősen paranoiás. Megértem, fordított helyzetben én is az lennék, főleg négy év bújkálás után. Murat haragja egyre jobban kiteljesedett. Csúnyán elbántak a társaival és akár milyen meglepő a darabolásban nem voltam benne. Gazdám sok mindenre megtanított. Miként nyújthatom el a másik szenvedését, anélkül hogy gyorsan elvérezne, de a feldarabolós tanfolyamot kihagytam. Ebből a szempontból mázlija van. Gyengéd leszek becsszó. Újabb adag kellemetlen kérdés. Mégis mire számítottam? Ex kommandóst szorongatni pofon egyszerű lesz? Nem holmi üresfejű sutyerák. Ez a küldetés nem csak a szabadságról szól, egyfajta teszt.
- Neheztel rád. Elég csúnyán lepattintottad. Arra kért, hogy ne mondjam meg a nevét. De ha küldenél neki virágot egy szavadba kerül és... – Mindjárt felkapom, bebaszom a csomagtartóba és elhúzok a picsába. Kár, hogy nem így megy. Míg engem stírölget kissé oldalra lépek, hogy lássak is már valamit tőle. Megszámolom a kamerákat, bár nem sok jelentősége van, mivel a világ számára én nem is létezem. Találkozik tekintetem a kis vöröskével, meg pár féltékeny jelentéktelen arcocskával. Jól van már! Picit megdolgozom, lepuffantom, aztán visszakapjátok.
- Nekem már az elég, ha jól felkúrom az ara agyát és az est hátralévő részében ezen fog kattogni. – Gonoszan kuncogok, mintha csak ugyan ezzel a tervvel sétáltam be. Lehet meg kellett volna várnom, míg lezajlik a licitálás. Elkapkodtam? Mégis mekkora esélyem lenne vele szemben a nyílt utcán? Áh. Védekezni fog, harcolni és nem is akár hogy. Tartok tőle, épp ezért fogom jól bedrogozni, amint elhúzunk innét a búsba. Ki kell csalogatnom túl sok a szemtanú. Tiktak. Izzad a tenyerem. Mióta szokásom kételkedni önmagamban?
- Ó akár most is ráérek. – Ha még egy napot várnom kell, abba beleőrülök. A lelkiismeretem természetesen a legszarabb pillanatban érkezik meg. Ránehezedik a vállamra. Mindjárt összeroppant. Milyen sokan eljöttek. Látod új életet kezdett. Lehet nem is ő volt a hibás. Csupán sodródott az árral, ahogy mindenki… Nem. Nem. Nem. Bármikor felhasználhatja Murat ellen amije van és akkor nekem is végem. Nem fog elengedni. Megszökhetnék. Egy pillanatra elvesztem a fonalat, de aztán gyorsan észbe kapok. A legcsábosabb mosolyomat villantom felé.
- Danica Agosta –  Nyújtom kacsóm, s remélem nem túl ragacsos a tenyerem. Szörnyen izgulok. Ő az eddigi legnagyobb falat, aki a horgomra akadt.  – Ahaam tisztában vagyok vele. – Csak lépjünk már le kérlek szépen. Túl akarok lenni az egészen. Megérdemli amit kap, megölt egy gyereket. Murat drogtanyáján. Milyen apa az ilyen? Az ellentétes gondolatoktól majd szétreped a fejem, miközben kérlelően pillantok rá. Hol az ádáz mindenre elszánt nőszemély?
Vissza az elejére Go down
avatar
Művész
Kor :
33
Hozzászólások száma :
38
Reagok száma :
32
Tartózkodási hely :
• Montreal
Foglalkozás :
• Festő
Play by :
• Ben Dahlhaus

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ♣️ Rout out the bunny from the bush Szer. 03 Okt. 2018, 17:37

♣️ Rout out the bunny from the bush


Amúgy is utálom az ilyen estéket, nem szeretek középpontban lenni, kerülöm a selfik hadát, egyet sem engedek lőni, ez lehet az oka, hogy hallgat rólam a google is. Nem barátom a nyilvánosság, de azt is messze kétlem, hogy bárkinek eszébe jutott bebasznia fotóm a képkeresőbe, hogy rám találjon, amúgy sem dobálja ki lelkesen az internet, így lehet, hogy 4 éve lapítok, mint szaros nyúl a fűbe.
A 3. pezsgőm csúszik le, ennél kicsit jártasabb vagyok az ivászatban, a kedvem jó csak tőle, de más hatása egyelőre nem mutatkozik, ámbár múltkor megfosatott egy jó minőségűnek mondott bor. Nos, minden volt csak jó nem, legalábbis az utójáték.
- Gondolja? – elnevetem magam, ugyan csak a szemem közelébe sem jut a jókedv, de aki nem ismer igazán az elhiheti, hogy derűs vagyok. Márpedig a nő honnan is ismerne? Igaz a paranoid énem nem lappang, ágaskodik a gyomromban, utat tör, körbe szimatolná a picsát, hogy mégis mit szeretne? Annyi ember van a városban, aki fest, mázol és képet is készít, olyat, amilyet akar, én meg olyat, amilyet én akarok. Csak nagyon komoly összegekért nyúlok bele, hogy tessék a vevőnek is. A legtöbb esetben, ha nem jön be nekik, otthagyják, én meg elpírozom a tetőn. Nem őrzöm meg mindenféle emberek képeit, csak a sajátjaimat, azokkal házalok, a szó szoros és nem szoros értelmében is.
- Unalom? – ténylegesen megdöbbent egy pillanatra. Szerény véleményem szerint csak a buták unatkoznak, egy okos ember feltalálja magát, nekem mondjuk, mindig van ablakom, amit le kell mosni, mellé művész vagyok, most jelenleg, ha már nem mozgat a pingálást és lesz elég pénzem, irány Bali.
- Ezek szerint maga szereti a változatosságot? – én meglehetősen röghöz kötött vagyok, de mások vagyunk, mellé nem is tudom, ennek az országnak a nagy része vadon, meg tó, meg faszom, hogy lehetne megunni? Nem vagyunk egyformák, mellé ő nő is, biztos nem szereti ugyanazt a cipőt sem felvenni kétszer egymás után. Mégis rábiccentek, lehet. Ha megöli az unalom, majd feldobom némi vérrel, lehetőleg nem a sajátommal. Ha rajtam múlik, de nem mindig én döntök. Bár nem szeretem, kiengedni a kezemből a gyeplőt, olykor hajlamosak elfutni a pacikák velem, és a végén megalázva fekszem a porban, ők meg ékes patkócsattogással elszáguldanak.
Lejátsszuk a kis affért az előkerülő papírlappal, nekem pedig kisujjul a szívinfarktusom, meg az isiászom is egyben, de ha jól figyelek, még a vér is lefagy az ereimben egy hosszú pillanatra, miközben a nő keze mellé lépek, hogy valaki más hátába fúródjon a skulló, ha olyasmi ocsmány tervei lennének.
Kicsit talán nagyra tartom az életem, de higgye el minden kedves élő embert, mert a holtak közül sokan tudják, hogy jobb félni, mint ibolyát szaglászni, főleg, ha az nem egy női névként funkcionál éppenséggel.
Felmerül a barátnő kérdéskör, visszalövöm a talányt az űrbe, már csak akarom tudni, hogy ki ajánlgat itt életre, halálra, kihúzom a nő ujjai közül a papírt és visszasétálok vele szembe. Kedvet érzek megmotozni, és akkor már megnézem, hogy a combja valóban olyan kőkemény, mint amilyennek innen tűnik. Pillantásom fényében fürdetem, míg a válaszán agyalok. Ezer és millió kérdés bukik felszínre bennem. Nézzük csak, én ugyan nem vagyok nő, nem is jellemzően gondolkodom akként, sőt mi több a nőket magam alatt szeretem tudni és vagy fölött, meg egyéb pózokban, de.. és ez megint bogarat dobál a dobhártyámra.  Azt mondja, hogy a barátnője ajánlott, akit szekeresen lepattintottam, javítson ki a nagyérdemű, de nincs az a nő, aki beajánl valakit, aki megbántotta, vagy én ismerem őket rosszul, ami nem kizárt.
Nagylelkűen ráhagyom.
- Azt hiszem a virág téma nem játszik. – és vélhetőleg ezt ő nagyon jól tudja, de engem nem érdekel a barátnője, sem semmi más, csak az, hogy a punci miért van a nyomomban 48 órája, kicsit több, mint 48? Konkrétan felzabál az ideg, hogy nyomozgat utánam, lehet személyit kéne kérnem és rálőni az ismerőst, hogy nyúljon már bele a személyes terébe.
Mázlija, hogy gyönyörű és ez kicsit elvonja a figyelme.
Hangokat hallok a hátam mögül, a nevem is elhangzik és ez indok, hogy menekülőre fogjam, mert nem akarok nyilvános fotózás résztvevője lenni. Sem.
- Kegyetlen, de talán pont ezt szeretjük a nőkben. – már mint, mi, férfiak. Az exe, meg azt hiszem pont annyira  nem játszik, mint a barátnő, mert ez a picsa követ engem, és nem hiszem, hogy a hajamból szeretne egy értékes tincset.
- Azt egyből sejtettem. – hangosan felnevetek, magunkra vonom a figyelmet, de azt hiszem így is van már közös képünk a csajjal, ha más nem, akkor a kamerákon, holnap majd kérek és ráindítom az ismerősöm a csinos kis pofikájára.
- Rendben Danica. – kezet rázok a nővel, nem szorítom meg erősen, de domináns alkat vagyok ezt nem zárom ki belőle, aprót lefelé fordítom a kezem, hogy az övé kerüljön az enyém alá, látni akarom, hogy tisztában van-e vele mit jelent és zsigerből reagál-e rá valamit? A legtöbb nőnek eszébe sem jut, de az  okosak tudják, hogy amolyan lekezelés és reagálnak is rá, azonnal lemérése az intelligenciának, én meg csak szopatom nagy lelkesen, most még csak így, remélem máshogy is fogom.
Be nem mutatkozom, hiszen ismer, nekem nincs szükségem most a nevem elhadarására, tudok figyelni az övére.
- Jól van. 5 perc és a tiéd vagyok. – választ sem várok, elengedem a kezét és ellépek tőle, hogy levajazzam Gebyel, hogy lelépek az estéről és, hogy imádom amiért eladja a képeimet, de nekem mennem kell, tudja, hogy mindig megyek, amikor nekikezdenek a telefonok előrángatásának.
Marasztal, kér, nemet mondok, mennem kell, de tényleg. És nem mert kufircolni akarok, hanem mert érdekel, mit akar a nő.
Az 5 percből 15 lesz, addig szemmel tartom periférikusan a nőt, hogy lássam, ismerkedik, képeket nézeget, az órájára kukkol? Türelmetlen? Kitartó? Menne? Ideges? Mit reagál, hogy megváratom, míg mindenkitől, aki fontos, búcsút veszek.
Végül visszasétálok hozzá és kézjellel mutatom, hogy merre van a kijárat, bocsánatot nem kérek, amiért 10 percet ráhúztam a várakozásra, akar valamit, várja ki a sorát.  Ahogyan azt sem kérdezem, hogy kocsival van-e? Én maximum motorral, de ma azzal sem, mert ittam. Taxit fogok, előre engedem a nőt és bemondom a címet.
- Mond csak, milyen képen látnád szívesen viszont magad? – belesüppedek az ülésbe, a derekam megnyomja a fegyver, de jó érzés, hogy nálam van, legalább nem kell attól félnem, hogy előkerül egy fojtózsinór és nem lövöm arcba. Jó, kicsit drasztikus vagyok, de mit tehet az ember fia, ha követik?
Oldalt fordulok kicsit, hogy a közel 20 perces úton még szemrevételezzem, beigyam a látványát, szokjam, és immár olyan szemmel is nézem, hogy milyen vonásokkal éri meg majd dolgozni a művemen, ha úgy alakul. Beiszom a jelenlétét, hagyom, hogy kitöltse a teret, engem, elmélyülök a lényében, amennyire lehet. A kezét tartom szemmel, a mozdulatait, olvasnám a nőt, értékelném, megismerném. Lássuk.
•• Zene: Human
Vissza az elejére Go down
avatar
Törvényen kívüli
Kor :
32
Hozzászólások száma :
6
Reagok száma :
4
Tartózkodási hely :
Ha elárulom, meg kell hogy öljelek…
Foglalkozás :
Alvilági alak.
Play by :
× Kemp Muhl

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ♣️ Rout out the bunny from the bush Szer. 10 Okt. 2018, 14:06


Danica & Richard

Acting like I'm heartless, I do it all the time
That don't mean I'm scarless, that don't mean I'm fine

Furcsa előérzetem volt, amióta csak kitetettem a lábamat a bérelt apartman kellemesen meleg szobájából. Világ életemben hallgattam a női megérzéseimre, most mégse vettem tudomást róluk. Siessél. Profi is legyél… Még véletlenül se hibázz. Murat türelmetlensége iszonyatosan bosszantó. Tényleg képes lenne nyakamra küldeni Azizot, hogy befejezze, amit elkezdtem? Lehet már repülőn ül és úton van felém. Persze hergeld csak tovább magad. Így is sík ideg vagyok. Napok óta nem aludtam rendesen, félig éberen vergődem ágyamban. Veszélyes állapot: az álom és realitás közötti világ foglya vagy. Minden lehetséges és semmi sem valóságos, és a végén rájössz, hogy elvesztegetett idő az egész. Foghatnám alvás hiányomra gyenge rögtönzött sztorimat, de mi értelme lenne? Hanyag vagyok. Faszságokat beszélek. Kapkodok. Az egyik szavam lecsapom a másikkal. A kelleténél több bennem a feszültség és valami furcsa ragadós érzés. Talán a félelem? Nem jó párosítás. Egyáltalán nem profihoz méltó viselkedés. Ez van, ha kizökkentenek.
- Remek. – Megkönnyebbülve sóhajtom. – Úgy sem beszélünk már több mint egy hónapja. – Forgatom meg barnáim undokul. Melyik csaj loholna egy olyan pasi után, aki a barátnőjét csúnyán kikosarazta, ha nem az, amelyik így kíván gerinctelenül bosszút állni? Történet vége.
Óvatosan felmérem a terepet, ha már nem hagyott időt rá, hogy gyanútlanul elvegyüljek. A kis csevegésünkről minden bizonnyal készült felvétel több szögből is, az efféle helyeken a kamerák nem csupán díszként porosodnak a sarokban. Van egy olyan érzésem, hogy túlórázni fogok. Lesz egy kis dolgom az ügyeletes biztonsági őrrel is. Nem szívesen teszem, de eszem ágában sincs megkönnyíteni a rend őreinek dolgát. Sokszor fordulok meg Murat mellett, előbb utóbb valaki kiszúrna és felismerne. Nem lesz egyszerű feladat már csak azért sem, mert kurva sok a szemtanú az én pofim pedig nem egy átlagos felejthető arc. Ha holnap megtalálják a holtestét valószínűleg az első számú gyanúsítottjuk az a nőszemély lesz, akivel elhagyta a galériát, már ha hajlandó kapni az alkalmon. Visszalépek, hogy a takarásában legyek.
- Kegyetlen lennék? – Pillogok rá ártatlanul. Öt éves koromtól tudom, hogy van kegyetlenség a világon, - saját bőrömön tapasztaltam és két szememmel láttam. Megdöbbentő mennyire élvezték a kínzásomat. Teljesen hidegen hagyta őket, mennyire fiatal vagyok. Gyűlöltem, szántam őket most mégis ugyan olyan vagyok, akár ők. Kitéptem a szívem és jó messzire hajítottam. Az együttérzés nem a magamfajtának való… és ahogyan a szöszi barátom mondja a férfiak imádják a kegyetlen nőket.
-  Hmm meglehet. De csak azt kapja, amit érdemel. – Apró halovány mosoly bújik meg szám sarkában. Elönt az elégedettség. Sínen vagyok. Milyen jó, hogy nem hallgattam a megérzésemre.
Nyugodt szívvel árulom el a nevemet, ami épp olyan hamis, mint történeteim. Annyi álnevet öltöttem már magamra, hogy megszámolni se tudom. Az igazi születési nevemet homály fedi. Nem feszegetem a múltat. Egyszer sem kutakodtam családom után. Az egy másik élet volt… Épp ezért különböző történeteket találtam ki az évek során abból a néhány emlékből, amit nem vertek ki belőlem, ettől némileg könnyű volt megfeledkezni róluk.  
Nem kerülgetem tovább a forró kását. Kerek perec tudtára adom, hogy akár most azonnal modellt állok neki, ahhoz a műremekhez, amit nem hogy kifizetni se fogok, de megfesteni se lesz lehetősége. Nem feltétlen volt az összes szavam hazugság, hangya fosnyit se konyítok a festészethez, de azt meg kell hagyni, tetszetősnek találom a falon lógó képeit. Milyen kár, hogy annak idején nem ezzel kezdte pályafutását. Egészen máshogyan alakulhatott volna sorsa. A legtöbb célpontom jóval idősebb nála, van már családja. Előtte viszont még ott áll az élet. Talán nem kell végeznem vele… Ha együttműködik, megkímélhetném az életét. Még gondolattól is elönt a szégyen. Áruló kutya. Nem tudnám átbaszni főnökömet. Saját kezűleg végeze velem. Már, ha lebuknák.
Milyen érdekes mi mindenről árulkodik egyetlen kézrázás. Meglehetősen jól leplezem valódi érzéseim, mindig képes a helyzetnek megfelelő álarcot választani. Ezt elsősorban azért teszem, hogy álcázzam hibáim, esetleges gyengeségeim, valódi szándékom. Pofámra fagyott álvigyorom, elrontja az összeképet. Erősebben szorítok meleg kezére. Ennyit a megfelelő álarcról. Nem viselem túl jól az ilyenfajta lekezelést, habár Murat mellett hozzászokhattam volna már. Csupa olyan pasi vesz körül, akik nem tartják nagyra a női nemet. A férfiak zöme már csak ilyen. Szeretnek irányítani, felsőbbrendűnek hinni magukat… Nekünk pedig az a dolgunk, hogy elhitessük velük így is van. Nem reagálom túl. Szórakozzon, csak amíg még lehet. Öt perc és az enyém. Megvagy. Nem menekülsz. Ajkamba harapok. Nincs visszaút. Kezdődik a party. Megkellene könnyebbülnöm, nem igaz? Majd akkor, ha pisztolyt szorítok szőke fejéhez Ő pedig engedelmesen teszi, amire kérem.
Kabátom zsebébe mélyesztem balomat és ártalmatlanul nézelődőm, beljebb merészkedem. A fotóst keresem, akit néhány perc alatt meg is találok. Külső szemmel kíváncsinak tűnhetek. Barátságosan megkérem, hogy mutasson már rólam pár képet. Teszek pár elégedetlen megjegyzést, flörtölök kicsit, bájosan mosolygok. És volt kép, nincs kép. Legalább is azt a hármat kitörölte, ahol az arcom tökéletesen kivehető. Búcsúzóul végig simítok a karján. Jó fiú. Megállok az egyik festmény előtt és oldalra döntött fejjel vizsgálgatom. Jól mutatna a csupasz falamon. Meg is fogadom, hogy ha hazaérek szerzek pár képet. Lesz rá időm, hogy otthonossá varázsoljam lakásomat. Szemem sarkából észreveszem, hogy társaságom akad. Megeresztem felé a kopj le vigyoromat és visszasétálok korábbi helyemre. Gyomrom gyűszűnyire szűkült már az izgalomtól. Mennék már. Minden perc örökkévalóságnak tűnik, de nem mutatom látható jelét a türelmetlenségemnek. Megbízómmal ellentétben én tudok várni. A türelem rózsát terem. Háttal állok meg a tömegnek. A telefonomat nyomkodom. Kamu instagramomat böngészem, ahogyan az átlagos nők kilencven százaléka tenné várakozás közben. Csak azért halásztam elő mobilomat, hogy megnézzem nincs e nemfogadott hívásom. Némán követem és ülök be a taxiba. A kocsimmal négy sarokra parkolok egy eldugott helyen. Nem kockáztatok, hátha még felismeri. Címét új infóként elraktározom magamban. Nem követhettem hazáig az túlságosan átlátszó lett volna.
Elhelyezkedem, közelebb ülök hozzá, hogy térdem az övéhez érjen. Karjaim hanyagul az ölembe ejtem.  -  Nem tudom. A fantáziádra bízom. A lényeg, hogy ütős legyen! – Kacsintok rá szórakozottan és elrakom a mobilomat.   – Utoljára kamaszként készült rólam festmény. Borzasztó volt. –  Csúzlim a bordámnak feszül, ahogyan felnevetek. A kabát viszont eléggé bő, így nem feltétlen szúrhat szemet. Nem könnyű elrejteni, de sosem kedveltem a táskákat. Még is egyszerűbb a blúz alól előrántani, mint a táskában matatni utána. Egyszer úgy beleszorult… de mázlimra a fickó túl spicces volt, hogy időben reagáljon.
 - Régóta festesz? – Nem akarom, hogy az út alatt ránk telepedjen a kínos csend, egy kis kíváncsiság pedig soha nem árt. Na meg az idő is gyorsabban megy. Taposs a gázra papi! Vészesen közeledem a szabadságom felé. A bűvös tizennyolcadik. Ugyan mit számít eggyel több hulla? Szeretném megállítani a söfőr, hogy messzire szaladjak. Még nem késő helyesen cselekedni. Végig nézek rajta, mintha most látnám először. Tekintetét kerülve tűnődőm el. Lehet nála fegyver? Ha előrántom az enyémet ő is megteszi? Vér fog folyni. Nem is kevés. Ha időközben megérkezünk tudatosan kell erőt venni magamon, hogy kiszálljak és lábaimat egymás elé rakogassam a kijelölt irányba. Szegény taxisra rá se sandítok és még csak el sem köszönök tőle.
Vissza az elejére Go down
avatar
Művész
Kor :
33
Hozzászólások száma :
38
Reagok száma :
32
Tartózkodási hely :
• Montreal
Foglalkozás :
• Festő
Play by :
• Ben Dahlhaus

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ♣️ Rout out the bunny from the bush Csüt. 11 Okt. 2018, 17:15

♣️ Rout out the bunny from the bush


Percig nem hazudom, hogy megbízom a nőben és lássuk be, hogy minek is tenném? Bejött a kiállításra és elém állt valami indokkal, miszerint ő képet szeretne, de kérdem én, hogy miért nem lövet egyet magáról, bassza keretbe, az is olyan bosszantó lenne a volt faszinak, mint amit tőlem kaphat. Mellé egy fotós árai kevésbé vaskosabbak, mint amit esetlegesen én fogok neki kiszámlázni, ha kér róla. Remélem nem, mert nem vagyok számlaképes. Reményeim szerint nem fogunk ebbe belefutni.
A külváros felé  haladunk a taxival, a nő forrósága nemes egyszerűséggel megcsap, hozzám ér, intim közelségbe ül, ami nem lenne kötelező. Szeretném azt mondani, hogy meglep, de nem lenne jellemző. A nők már csak ilyenek. Jönnek, akarnak, nekem simulnak és vágyják a szexet. Nincs ezzel semmi baj, semmi meglepő, és mondjuk még csak kirívó sem. Ámbár nem hiszem, hogy ő ezt akarja, akkor nem lenne 48 órája a nyomomban. Ő valami többet akar, valami sokkal éteribbet, és emiatt én ma le fogom vetkőztetni, hogy lássam mit rejteget.
- Jól van. – elnevetem magam, hangom könnyed, laza, mint akinek nincs mitől tartania, pedig az életembe annyi ember bukkan fel, ami kezdi letolni a magabiztosságom jeges zálogát.
- Azért némi elképzelésed van, nem? Aktot? Vagy valami művészit, portré? De mindegy, majd bent…- rálegyintek majd kitaláljuk. Együtt. Nem nyomulok rá, nem hívom ki magam ellen a sorsot, mert ha tényleg képet akar, abba van némi zsebpénzem.
Megáll a taxi a bemondott cím előtt, fizetek és kiszállok, kiengedem a nőt is.
Nem túl modern családi házak láthatók a környéken, világítanak a lámpák, megfényesítik a betont, odafent ordít a telihold, kicsit vészjósló, kicsit talán túl vörös, lehet kezdek ideges lenni. Nyugalmat húzok a mozdulataimra előkotrom a kulcsom. A nőt egy kétszintes, bent átalakított téglaépülethez vezetem.
A legtöbb házban családok élnek, kicsit barátságosabb épületekben, mint amit én bérelek. Ugyan nem áll egyedül, de a jobbomon egy kiöregedett és elfáradt szappangyár épülete magányosodik, néhány iroda üzemel benne, ilyenkor már csak a portás zabálja a pizzát, a balomon pedig egy drogéria,
Mellettük házak, apró kertekkel, na az nekem nem jutott, pedig egy jó kertyparty feldobná a napom.
Téglaépületben tengetem a napjaim, mázli, hogy tökéletes a szigetelés nem fagyok halálra, de megesik, hogy elfelejtek fűtést kapcsolni és csak az tűnik fel, hogy lefagynak az ujjaim az ecset körül.
Előre engedem az épületbe, odabent csak néhány lámpa pislákol, fényt kapcsolok, magunkra csukom az ajtót.
- Kabát? – hideg nincs, szóval, vetkőzzünk bogaram, de íziben, ha kérhetem. Kibújok a sajátomból, gondosan kihúzom az ingem, hogy eltakarjam a pisztolyt, amitől meg kell szabadulnom. Nem szeretném ijesztgetni, ha nincs okom rá, de egyelőre nem tudom.
Tőlünk jobbra fut a lépcső felfelé a  lakásomba, de oda ma nem megyünk, vagy lehet de.
Körbe pillantok, átlátható káosz uralkodik. A leghosszabb és legfedetlenebb fal amúgy is úgy néz ki, mint egy elbaszott graffitis tákolmány, színek kavalkádja, mozdulatok, vonalak, elképzelések összessége, jobb híján gyakorlatozom rajta. Mindent, amit nem látok pontosan magam előtt, ott kottázok le, egy szárny ívét, egy toll esésének vonulatát, az egy húzás mozdulatát. Előtte létra, nekem nem elég a fal, amíg felérem, kell a toldás, de így is eltörpül a belmagasságnak hála. Kéthavonta fehére mázoltatom  és kezdőik elölről. Mint egy óvodás csoport műremeke. Büszke is vagyok rá, mivel lehetne letakarni? Semmivel, fasza. marad.
A többi falakon kevés kép, azok sem a sajátjaim, dekorációk, ihletadó koppintások, nagyoktól, okosaktól, nem keretben, nem vásári bóvli, művészi hamisítvány, ám egyik sem okozna kétséget egy kicsit is műértőnek, nekem elég a látszat, mintha.
4 állványon állnak képek, az egyik egy nő oldalról, dudorodó hassal, tegnapelőtt lett kész, lehet azóta megszült, leszarom, a másikon egy tájkép, egy fa, kopár ágaival, köztük gubbaszt egy fekete tollú madár, az egész képet "hó fedi", a harmadikon A Dög foglal helyet, a negyediket pedig Gabynak festem, ő lesz rajta, ha kialakulnak a vonások, most egyelőre egy arc kerete, hajjal, hosszú, kecses nyakkal, amint éppen felfelé nyúl, valamit el akar érni, majd kitalálom mit. Lepedőt dobálok rájuk, nem tervezem az érkező elé tárni lelkem sivár részleteit.
A lépcső alatt állnak a sorba a kész képek, rajzok, egymásra halmozva, egymásnak döntve, holmi kevés látszik belőlük, nem dugom el.
A fél emelet van belső tér félig van beépítve, 3 hatalmas oszlop tartja a lakásom, ami félemeletként szuperál, a tér háromnegyedét lefedve.
Kanapé, fotel, hűtő, zenelejátszó van a távolabbi falnál. Mellette hatalmas polcos szekrény, rajta festékek, üres vásznak neki támasztva.
- Mi lenne ha mutatnék pár képet, te pedig belőnéd, hogy milyet képzelsz el? – remélem azt meg sejti, hogy ez nem 2 óra alatt fog elkészülni, hanem rászánja az éjszakáját és a reggel jó nagy részét.
Választ sem várva, lendületesen sietek a lépcsőhöz, hogy előrántsak 5-6 képet, amin női alakok szerepelnek, ruhában, anélkül, kis ruhában, ami ezt takar, azt, kézzel kitakart szemérem részek. Lehet dönteni mire vágyik. Egyik sem ízléstelen, nem pornót festek, nem szétterpesztett lábak, de nők, kihívóan, szexin, étvágygerjesztőek.
Energia duzzad az ereimben, végre itthon vagyok, végre elemembe lehetek, őszinte lesz a mosolyom, míg lámpákat kapcsolgatok.
Igazság szerint, ha a nő miattam jött is, akkor nézzük onnan, hogy van valami a kezemben, ami Murat Nagyúrnak szükségszerű lenne, neki és a kis családjának. Ha a punci megölni jött, azt nehezen védem ki, de akkor ne lépjek az utcára se ki.
- Hozhatok valamit? Felmegyek, átöltözöm, ha nem gond. – tudom, hogy nem az, magára, hagyom, amíg a képek között kutakodik, eldönti, mit szeretne, mire vágyik, mitől hullana a haja az exének, vagy éppen egy fegyverre várjon vissza...
Elhaladok az ajtó mellet, ráfordítom a kulcsot és feltrappolok a lépcsőn.
Hosszú percekre magára hagyom, leszarom mibe futok, pedig a nő kurva gyanús, több is annál. De hirtelenjébe nagy bajba nem sodorhat.
Kopottas farmert veszek, fehér ujjatlan felsőt, mindkettőben festettem már van nyoma is, mezítláb, hajam szoros kontyba, hogy ne zavarjon. Kezemben literes kola, a fegyverem odafent, így jártam, ha kellett volna, van itt lent elrejtve kettő is, a egyik a kanapéban, ha kutatott is nem hiszem, hogy meglelte, a másik pedig a festékeim mögött, ahhoz is tudatosan kell nyúlnia, hogy meglelje.
Mellé sétálok, járásom laza, rugalmas, átmozgatom a vállaimat. Imádok festeni, de kurva megerőltető. Ettől független pezseg a vérem.
- Na? Döntöttünk? Vagy lesz kép egyáltalán? - haladjunk, haladjunk, nekem már bizsereg az ujjam, hogy segítsek neki levetkőzni, nem mondom díjaznám, ha nem lenne prűd és dobna egy kis meztelenséget, hiszen csodálatosan formás.
•• Zene: Human
Vissza az elejére Go down
avatar
Törvényen kívüli
Kor :
32
Hozzászólások száma :
6
Reagok száma :
4
Tartózkodási hely :
Ha elárulom, meg kell hogy öljelek…
Foglalkozás :
Alvilági alak.
Play by :
× Kemp Muhl

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: ♣️ Rout out the bunny from the bush Yesterday at 22:44


Danica & Richard

Acting like I'm heartless, I do it all the time
That don't mean I'm scarless, that don't mean I'm fine

Megérkeztünk. A kétely pedig úgy árad szét vénáimban akár a méreg, de hamar felülkerekedek rajta és elnyomom, mint oly sok felesleges érzést az évek során. Érzelemmentesség. Ez a kulcsa mindennek. Nem hátrálhatok meg ilyen közel a célegyeneshez. Innét nincs visszaút. Menj előre és ne nézz hátra!
Mély levegőt veszek. Belélegzem az ősz jellegzetes édes avar illatát, ami enyhe kipufogógázzal és a szöszékből áradó férfias parfüm illattal vegyül.
Csendes, barátságos környéken él. Nem pedig remeteként sorvad az erdő mélyén eltávolodva a külvilágtól… Mondjuk nem is feltételeztem róla ilyesmit. Úgy vettem észre igényli a társaságot, habár gyakrabban sandít a háta mögé, mint az átlagember többsége. Óvatos. Nincs fent egyetlen közösségi hálón sem és nem hiába. Túlél akár csak én.  Rejtőzködik akár csak én.
Az épület választásáért piros pont jár, a vastag téglafalak valamelyest elnyomják a pisztoly zaját. Előre enged. Biztosra veszem, hogy nem illemből teszi, csupán a benne bujkáló bizalmatlansága diktálja, ami valljuk be nem teljesen alaptalan. Az este folyamán bőségesen rászolgáltam. Kissé meg is lepett, hogy nem rázott le mindenki szeme láttára. Bátor, ez tetszik.
Bent lámpafény, finom meleg és kellemes festék illat fogad minket. Vannak férfiak, akiket teljes mértékben hidegen hagyna a kabátom, sőt megvárnák, míg magamtól válok meg tőle. Csillagszem nem átlagos, vág az esze akár a penge. Tudja jól, ha van nálam fegyver azt csak is alatta rejtegethetem, mert nadrágom túl szűk, hogy bármit elfedjen. Meg kell győznöm róla, hogy ártalmatlan vagyok. Nincs veszély. Leveszem és átdobom karom hajlatán a pénztárcámtól, mobilomtól, valamit kulcscsomómtól nehéz bőrdzsekimet. A színe borzasztó, de ennek volt a legmélyebb zsebe. Az ingem alul elég bő, hogy eltakarja, amit el kell. Akkor lesz csak igazán érdekes, ha ettől is a szemeláttára kell megszabadulnom. Nem tudom miért, de ismét átfut rajtam a vágy, hogy lebukjak. Az annyira leegyszerűsítené a dolgokat. Annyira izgalmas lenne.
Körbe vezetem tekintetem a helyen, sötét íriszeimben őszinte kíváncsiság csillog. Hangtalanul haladok beljebb akár a macska. Megfigyeltem, jóval tovább, mint a szükség megkívánta. Valami megmagyarázhatatlanul vonz benne, akár molylepkét a lámpafény. Tudni akartam, miként tengeti napjait egy szökevény. Ki is ő igazán azon túl, hogy a szabadságom záloga. Ez persze eltér az eredeti feladatomtól elvégre az én dolgom nem az, hogy megismerjem… Miért ne tehetnék egyszer kivételt? Persze tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy ez tilos és lehetetlen. Egyrészt kizártnak tartom, hogy megnyílna előttem, másrészt megnehezítené a munkámat, ha még több információhoz jutnák. Nem hiába nem nevezem a nevén még a gondolataimban sem. Hosszasan elidőzöm a fal előtt. Mindenféle összefüggéstelen színben különböző rajz díszíti, akár az aluljárókat. Mégsem egészen olyan… ez sokkal művészibb, bensőségesebb. Nem úgy tűnik, mintha kényszerből csinálná. Az állványokon befejezett és félig megkezdett alkotások sorakoznak. Mintha máris többet kaptam volna belőle, mint amennyit akartam. Irigyelem a tehetségét, a műtermét, sőt az egész életét, ami így szökevényként is ezerszer jobbnak tűnik, mint ami nekem eddig megadatott. Fogalmam sincs róla a gyilkoláson kívül miféle tehetség rejlik bennem, egyáltalán van e bármihez is tehetségem. Hogyan tengeti napjait egy nyugdíjazott bérgyilkos?  Hogyan tudnám felvenni az élet ritmusát, ha sosem életem normális életet? Elcseszett vagyok. Nekem sosem lesz ilyen otthonos odúm. Se normális munkám, - életem. Pénzem az van nem is kevés, utazgatnák. Ám azt sem tudom merre indulhatnék.
- Az sokat segítene…- Nem szégyellem, hogy nem értek a művészetekhez, de azért azt tudom, mi tetszik nekem. Úgy terveztem nem hagyok neki időt a képre, de iszonyat gyorsan változik a véleményem. Különben sem ölhetem meg itt, ez afféle íratlan szabályom. Nem végzem ki az otthonában a célpontot. Már azt is kitaláltam mit mondok Muratnak.
Kíváncsi vagyok, mit alkot rólam. Milyen arcot vág festés közben… Ráncolja a homlokát?
Kezdek igazán izgatottá válni. Eddig maximum azok afestettek fel a zuhanyzó falára, akiket lekoptattam. Csúnya én.
- Nem köszi, menj csak nyugodtan! – Azért egy pohár vizet elfogadtam volna, ha nem lennék ennyire elővigyázatos. A pezsgő keserű íze eléggé kiszárította a torkomat. Problémát orvosolva mentolos rágót kapok be. Kérődzve válogatok, de csak pár percig. Amint elhalnak a léptei, nem tétlenkedhetem… Lecsatolom a stukkert és tartóstul kabátomba rejtem, amit aztán fotelra dobok le.  Akcióba fogok lendülni, de nem ma este. Majd akkor, ha kevésbé számít rá…  Így lesz a legjobb.
Felületesen átkutatom a termet. Elsőként a fotel túrom át, aztán a kanapé alját tapogatom meg, hátha rögzítve van rá valami. Semmi. Persze ez nem azt jelenti, hogy nincs is valahol elrejtve fegyver. Rossz fiú!
Csibészes vigyorral pillantok fel rá. Jól áll neki az összekötött haj és a festéktől maszatos szerelés.  Felsője szabadon hagyja szálkás karját. Még a végén megkívánom. Megköszörülöm a torkom. Ja hogy illett volna eldöntenem, milyen képet akarok? Kár, hogy totál máshol jár az eszem. Nem kell túlkomplikálni, valószínűleg örömmel készítene aktot. Nem  probléma, nem vagyok szégyellős típus. Hogyan is lehetnék? Idegen emberek legeltették a szemüket akkor még kifejeletlen testemen és jártak is benne…  
- Szeretném, ha nagy hangsúlyt fektetnél a hátamra. – Ami mellesleg gusztusosan kidolgozott és tele van különböző méretű fehér hegekkel. A múltam arcon vág, valahányszor a tükörbe nézek. Meg tanultam együtt élni vele és ez esetben a hegek még a hasznomra is válhatnak. Ujjaim már is a gombokra siklanak, hogy ráérősen megszabaduljak a felesleges textiltől.
– Úúú tudod mit sajnálok? Hogy nem láthatom milyen pofát vágnak, amikor kibontsák a meglepim. - A nem létező kegyetlen exem friss frigye úgy érzem pár óránál tovább nem fog tartani.
Előbukkannak fehér csipkébe bújtatott melleim. A férfiak szeretik az ilyesmit. A falatnyi fehérneműt, ami nem sokat bíz a képzeletre. – Segítenél? – Játékosan teszem fel a kérdést, mintha nem tudnám a választ. Megpördülök előtte, hogy lehúzhassa vállamról az inget és kikapcsolhassa a melltartóm.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: ♣️ Rout out the bunny from the bush
Vissza az elejére Go down
 
♣️ Rout out the bunny from the bush
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: 03. Montréal :: Ville-Marie-
Ugrás: