welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


Rhydian & Noémie - Fast & Furious
avatar
Inaktív
Hozzászólások száma :
46
Reagok száma :
37
Tartózkodási hely :
⊳ montreal
Play by :
⊳ alicia vikander

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Rhydian & Noémie - Fast & Furious Hétf. 24 Szept. 2018, 19:06
***
Vissza az elejére Go down
avatar
Inaktív
Hozzászólások száma :
46
Reagok száma :
37
Tartózkodási hely :
⊳ montreal
Play by :
⊳ alicia vikander

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Rhydian & Noémie - Fast & Furious Kedd 25 Szept. 2018, 20:30

Rhydian & Noémie
No rain, no flowers
Ma van a szerencsenapom. Hétágra süt a nap, szabad vagyok, mint a madár. Mi másra is lenne még szükségem? Oké, valójában nagyon is sokmindenre, például egy munkára, pénzre, otthonra, ételre, egészségre, na meg arra, hogy senki sem legyen a nyomomban. Mindenesetre a legfontosabb a szabadságom, amim egyenlőre megvan és nem is tervezem újra elveszíteni. Ugyan számtalan dologra van szükségem, de én mégis boldog vagyok a ténnyel, hogy süt a nap, meleg van, nem fagyom meg, pedig lassan kezd hűvős lenni, így aztán igazán igyekeznem kell, hogy legyen hol megbújnom a nagy hidegekben.
A napsütést élvezve ülök az egyik közeli park padján, a mai napilapot olvasgatva, melyet valaki előttem itt felejtett. Ugyan nem igazán vagyok kíváncsi arra, hogy mi is történik a városban, nem akarom tudni, hogy melyik sikeres étterem nyerte meg magának az ötödik csillagot, vagy éppen melyik híres énekes lép fel a hétvégén, mi a heti moziajánlat és a többi. Nem érdekel egyik nagy hír sem, hiszen egyik helyre sem fogok elmenni, nincs rá keretem. Ráadásul még fáj is menő éttermek ételéről olvasnom, mikor napok óta alig tudok még enni is. Hálás vagyok, hogy adódott szerencsém egy-két igazán rendes emberhez, aki megmentett az éhhaláltól, vagy éppen egy-egy rossz embertől, de nem lóghatok mindig mások hátán. Tudom jól, hogy egyszer össze kell szednem magam és a saját lábamra állnom. Nem adhatom fel azért mert eddig minden munkakeresésem kudarcba fulladt, csak tovább kell keresnem és előbb vagy utóbb rámtalál a szerencse. Mondjuk abban biztos vagyok, hogy ha egyszer végre helyrejövök és nem leszek beborítva tetőtől talpig kék és zöld foltokkal, valamit törött csontjaim sem lesznek, sokkal több esélyem lesz. De a gyógyulás időt kér, talán túlságosan is sok időt. Ez pedig egyáltalán nem könnyíti meg a helyzetem.
Végül az utolsó oldalra lapozom az újságban, hogy ránézzek az álláshirdetésekre is, de ismét csak csalódottan vágom le magam mellé az újságot. Tekintetemet az ég felé emelem, igyekszem kitisztítani az agyam, nem gondolni a gondokra, csakis a napsütésre és arra, hogy ma reggel milyen szerencsém volt. Három dollárt találtam az út szélén, ami nem kis összeg, legalábbis számomra. Persze tudom, hogy egy normális embernek ez semmi, jelentéktelen, de nekem a reggelim volt. Jobban élvezhető a nap ha sikerül legalább reggel egy pár falatot enni, még ha mostanra már kezdek is ismét megéhezni. De hiszen ez normális, lassan nap is el fog bújni, már nem sokáig élvezhetem a társaságát. Apropó, társaság... A figyelmemet közeledő hangok terelik el. A hangok irányába pillantok, szemeim pedig majd kiugranak a felismeréstől. A két srác néhány nappal ezelőttről. A két srác aki valószínűleg most nem kedvel engem, elvégre miattam lettek halálosan megfenyegetve és egy kissé elpüfölve.
Felugrom a padról és úgy indulok meg az ellenkező irányba, mintha csak kilőttek volna. Hallom ahogyan utánam kiabál az egyik, ami azt jelenti, hogy felismertek ők is. Igyekszem nem odafigyelni a szavakra, de néhány dolgot mégis kiszűrök. - Egyedül vagy, nincs itt a megmentőd, mi? - Eszem ágában sincs válaszolni, vagy akár csak egy pillanatra is megállni. Csak szedem a lábam, hogy minél előbb emberek közé kerüljek, hogy eltünjek a szemük elől, elbújjak valahol és megnyugodjak. Le kellene szoknom arról, hogy a város legcsendesebb részeiben bújkálok, hiszen itt nincs aki megvédjen ha kell, nincsenek emberek, vagy legalábbis nem annyi, főleg nem egy hétköznapi napon. Ráadásul szülők sem járnak ide gyerekeikkel, hiszen eléggé elterjedt a hely a magamfajták köreiben. A paranoiám teljesen eluralkodik rajtam, szinte másodpercenként nézek hátra vállam felett, hogy ellenőrizzem, még mindig ott vannak-e, vagy esetleg ráuntak a követésemre. Az utolsó hátrapillantásom akár végzetes is lehetett volna, hiszen nem veszem észre, hogy ezzel kilépek az autóútra és egyben egy egy autó elé is. Ugyan végzetes nem lett az ütés, de mindenesetre a kocsinak sikerül fellöknie, palacsintaként terülök el az úton, a fejem akkorát koppan a betonon, hogy még én magam is megijedek tőle. A már amúgy is fájó törött bordáim szinte ordítanak fájdalmukban, ahogyan én is. Hirtelen elszáll minden paranoiám, nem érdekelnek már a srácok sem, csak arra tudok gondolni, hogy még életben vagyok és mennyire is fáj mindenem. - Áuccs. - Nyögöm ki végül, miközben próbálom a végtagjaimat mozgatni és összeszedni magam, bár végül jobb ötletnek tűnik még néhány percig fekve maradnom és legyőznöm a belőlem kitörni készülő sírást, ordítást, sikítást, szóval mindent. Nincs itt semmiféle szerencsenap. 
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Elit
Kor :
32
Hozzászólások száma :
23
Reagok száma :
16
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
belsőépítész, író
Play by :
Michiel Huisman

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Rhydian & Noémie - Fast & Furious Vas. 07 Okt. 2018, 11:24

Noémie & Rhydian
Once upon a time not so long ago...
Nem szívesen hagyom el a házam. Néha több időbe kerül rávennem magam, hogy elinduljak valamerre, mint amennyi időt az odaérés konkrétan jelentene. Nincs ez másképp ma sem, de érzem, hogy rám fér már egy alapos fejszellőztetés. Bepasszírozom magam az autómba, és bár az utóbbi időben mindig van bennem valamennyi alkohol, nem igazán hat meg a rizikó, talán még egy kicsit motivál is… végre történne valami, ami egy kicsit kimozdít ebből az állapotból, aminek a gyeplője - rám nem jellemző módon - néhány hete sajnos már kicsusszant a markomból.
Annyit úgy sem ittam, hogy elüssek valakit, vagy balesetet okozzak. Tökéletesen uralom a járgányt. És tudom, hogy egy kicsit jót fog tenni a vezetés, a fény, a levegő. Benyomom a rádiót, és Bon Jovival döngetek a szerencsére nem olyan forgalmas utcákon. Arról próbál meggyőzni, hogy ki kell tartani, egyszer minden rendbe jön. Meg, hogy milyen jó is csak a mának élni. És tudja mit? Bassza meg, igaza van. Csak a mának élni… lehet nekem is ezt kellene. Azon kapom magam, hogy egy idő után vele együtt fújom a szöveget.

We'll give it a shot!

Woah, we're half way there
Woah, livin' on a prayer
Take my hand, we'll make it I swear…


- Basssssszdki! – A pillanatnyi jobb kedvem egészen addig kitart, amíg egy barom nem jön át az én sávomba. Ha nem fékezek, és nem rántom félre a kormányt, száz, hogy belém jön, és akkor még az ittas vezetőktől kell félni az utakon! Félig-meddig hátra is fordulok, hogy megnézzem magamnak, ki volt ez a seggfej. De mikor visszafordítom a fejem, elém lép ki valaki, és ezt már én se tudom időben lereagálni. Hallom a csattanást, előbb a kocsin, majd azt is, ahogy kiterül az aszfalton. Uramisten. Meg ne haljon itt nekem. Érzem, hogy az adrenalin másodpercek alatt megtölti az ereimet. Ha meghalt, vagy valami komoly baja esett, és kiderül, hogy piásan vezettem, senki nem fogja elhinni, hogy nem az én hibám volt. Pedig nem az volt. Nincs zebra, és úgy lépett le, hogy körbe sem nézett. Egyszer csak itt termett a semmiből. Nem számíthattam rá. A pillanat tört részében megfordul a fejemben, hogy egyszerűen csak tovább hajtok, de nem visz rá a lélek. Az egy dolog, hogy elindultam a lejtőn, de cserbenhagyó gázoló még nem vagyok.
- A picsába már! – Mérgemben rávágok a kormányra, majd kivágom a kocsiajtót, és odasietek hozzá. Láthatóan nem mozdul, de a szeme azért már nyitva van. Akkor még él. Felsóhajtok, majd letérdelek hozzá, és… azt se tudom, mit kell ilyenkor csinálni, még sosem ütöttem el senkit.
- Sajnálom. Jól van? – kérdem első nekifutásra, és egyelőre még csak a szememmel keresek rajta sérüléseket. – Mennyire ütötte be a fejét? Tudja mozgatni a tagjait? – És sajnos meglátom, amit nagyon nem akartam. A fejéből szivárog a vér. Te jó ég. Tisztában vagyok vele, hogy a fejsérülések nagyon vérzékenyek, akkor is, ha csak egy apró sérülésről van szó, de őt mégiscsak elütöttem. Kár abba az illúzióba ringatnom magam, hogy nem súlyos a sérülése. Nem mentem sokkal, hála annak a köcsögnek, de akkor is. Hívnom kell a mentőket. És ezzel szinte biztos, hogy búcsút mondhatok a jogsimnak, és nem annyira valószínű, hogy ennyivel megúszom. Sőt. Biztos, hogy nem.
- Tartson ki, mindjárt kap szakszerű ellátást – húzom elő a mobilomat a zsebemből, és keresni is kezdem a mentők telefonszámát.
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Inaktív
Hozzászólások száma :
46
Reagok száma :
37
Tartózkodási hely :
⊳ montreal
Play by :
⊳ alicia vikander

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Rhydian & Noémie - Fast & Furious Vas. 07 Okt. 2018, 20:15

Rhydian & Noémie
No rain, no flowers
Igazából nem is tudom melyik fáj jobban, az autó okozta ütés, vagy inkább a másik, amit az aszfalttól kaptam. Őszintén szólva nagyon hasonlít a kettő, nem tudok dönteni, első lépésben csak próbálkozom nem pánikolni, legalábbis annál is jobban, mint amennyire máris pánikolok. Már eleve a két idióta a frászt hozta rám és konkrétan egy autó elé kergettek, most pedig még annyi sincs bennük, hogy segítsenek, na nem mintha el is fogadnék bármit is tőlük. Mindenesetre nyugtázva veszem tudomásul, hogy már nincsenek ott, ahol az imént voltak. Még szép, hogy eliszkoltak. Gyáva nyulak. Viszont legalább a mint kiderült férfi, aki az imént elcsapott, nem iszkol el. Van benne annyi, hogy legalább megnézze hogy vagyok, ezt igazán értékelem, bár még magam sem tudom, hogy hogyan is vagyok. Mindenem zsibog, a fejem fáj, mintha egy szikla esett volna rá, ami még mindig ott van, egyszerűen nem tudom a fejem felemelni sem, túlzottan nehéznek bizonyul. Így aztán beletelik néhány másodpercbe mire észlelem, hogy a férfi már mellettem térdel és szemmel láthatóan fogalma sincs arról, hogy mit kellene tenni. Idegesnek tűnik, talán még jobban is mint én. Valószínűleg ennek az az oka, hogy akármennyire is szerencsétlen a helyzet, talán megsérültem és fáj mindenem, de szinte biztos vagyok benne, hogyha a két idióta kapott volna el, az most jobban fájna. Szóval még ha hülyeség is ezt gondolnom, most mégis hálás vagyok amiért elütött, hiszen ezzel egyben megmentett.
- Igen, tökéletesen vagyok... - Adok egy ironikus választ a kérdésére, ugyan egy kis fáziskéséssel, miközben lassan próbálom magam ülő helyzetbe tornázni. Nem mondom, hogy könnyen megy, főleg miután a bordáimnak sem tetszett a becsapódás, de végül sikerül felülnöm és már érintem is meg jobbik kezemmel a fájdalmas pontot a fejemen, mintha ez segítene bármit is. Zavartan nézek közben a fickóra, igazából én sem tudom, hogy mi is a teendő ilyenkor, soha nem ütöttek még el... Maximum csak megütöttek. Amit a férfi is láthat, hiszen a szemem alatti kék foltok ezt elárulják, bár talán azt is hiheti, hogy ő okozta. Nem is tudom, hogy melyik lenne a jobb. Akkor legalább magyarázkodnom nem kellene. - Tudok mozgatni mindent, csak a fejem... - Csak ekkor veszem le a kobakomról a tenyerem. Szinte lesokkolva meredek rá kezemre, amint látom, hogy vöröslik a vértől. Na nem mintha nem láttam volna már előtte vért, nem mintha nem mostam volna már fel idegen emberek vérét, most mégis meglep a dolog. Nem számítottam vérre, ennyire azért nem fájt.
A kezdeti sokkból sikerül nagyon gyorsan kirángatnia következő mondatával. Egy pillanat alatt élénkülök fel, hiszen tudom mit ért a szakszerű ellátás alatt, azt pedig kétlem, hogy ő lenne éppen orvos. - Mi? Ne! - Mondom miközben rémülten meredek rá, vagy inkább a telefonjára amit előttem tart. Legszívesebben fognám magam és most azonnal elrohannék, de egyszerűen képtelen vagyok még arra is, hogy lábra álljak. Ne, ne, ne, ne! Nem hívhat ide senkit. - Ne... - Hirtelen ötlettől vezérelve kapom ki a telefont kezéből, amit valószínűleg még meg fogok bánni, talán a következő lépése az lesz, hogy a rendőrséget hívja rám lopásért, de ez persze nem jut eszembe, mikor ostobaságot követek el. Szóval most csak reménykedhetek abban, hogy meg tudunk egyezni. Elvégre ez neki is jó lehet még. - Mármint... Erre semmi szükség. Teljesen jól vagyok, de komolyan. - Mondom védekezően, bár nem túl hihetően miután a fejemből még mindig vér szivárog, ahogyan a kezem is vöröslik, meg mostmár a telefonja is, amit nagyon sajnálok, de még mindig igyekszem tisztes távolságban tartani tőle. - Nem mehetek korházba. - Szórok el végül egy kis vallomást számára, nagy könyörgő tekintettel, ami igazából soha nem működik, de mégis mindig megpróbálkozom vele. - Visszakapja a telefonját, ha megígéri, hogy nem hív senkit. - Na nem mintha nem tudná visszavenni egy szempillantás alatt, a reakcióidőm körülbelül egy lajháréval vetekszik, mindenesetre csak tudatni akarom vele, hogy nem egy tolvaj vagyok aki mindezt azért játszotta el, hogy ellopja a kütyüt.
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Elit
Kor :
32
Hozzászólások száma :
23
Reagok száma :
16
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
belsőépítész, író
Play by :
Michiel Huisman

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Rhydian & Noémie - Fast & Furious Vas. 07 Okt. 2018, 21:53

Noémie & Rhydian
Once upon a time not so long ago...
A válaszára felvonom a szemöldököm, de nem is tudom, hogy a tartalmán lepődöm-e meg jobban, vagy azon, hogy éppen ironizál velem. Mindenesetre úgy nézek rá, mint aki nem nagyon érti a viccet. Bár az is igaz, hogy ha viccelődni van kedve, talán mégsem olyan súlyos a sérülése, mint elsőre gondoltam. Bárhogy is…
- Nem biztos, hogy ez jó ötlet – nyúlok rögtön a jobb tenyeremmel a mellkasához, hogy finoman visszanyomjam fekvő pozícióba, és egyben a bal kezemmel a tarkóját is megtámasztom hátul, hogy ne az legyen vége, hogy újult erővel az asztalnak passzírozom. Csak szépen lassan. – Nagy ütést kapott a feje. Jobb, ha még fekve marad egy kicsit. – Mondjuk, amíg a mentősök ideérnek. Akár akarja, akár nem, visszafektetem. Nem hiszem, hogy abban az állapotban van, hogy nagyon ellenkezhetne. De miért is akarna? Azt egyelőre nem kötöm az orrára, hogy elég aggasztóan vérzik a feje. Ő még láthatóan nem vette észre.
Közben azért őt magát is jobban szemügyre veszem, és rögtön fel is tűnnek a szeme alatt húzódó kéklő-lilálló foltok, egy pillanatra azt hiszem, ezt is én okoztam, de aztán felmerül bennem a kérdés: nem kellene ennek is véreznie, ha igen? De semmilyen friss, felületi horzsolást nem látok az arcán. Ha én okoztam volna, nem így nézne ki, de száz százalékig azért nem vagyok benne biztos. Az orvoslás pont olyan terep, amihez nem igazán konyítok.
Valamikor ekkor veszi le a kezét a fejéről, és látom is rajta, hogy nem igazán erre számított. Le fogja sokkolni a látvány. Éppen ezért próbálom megnyugtatni, hogy nincs vész, már hívom is a segítséget. Arra viszont én nem számítok, hogy épp ez az, amivel halálra rémítem, de az arca abszolút ezt tükrözi.
- Mit ne? – teszem fel a már-már naivnak ható kérdést, de esküszöm, nem értem a reakcióját. Ennyire csak nem verte be a fejét. Az arcomon csodálkozással vegyes értetlenség látszik, de azért keresni kezdem a számot, mire válaszként a telefont is kikapja a kezemből. – Hé!
Na, jó. Most komolyan ezt játsszuk?
- Nézze, nem akarom még jobban megijeszteni, de úgy vérzik a feje, hogy a Niagara is megirigyelhetné. Ne mondja nekem, hogy erre semmi szükség. Engedje, hogy segítséget hívjak. – Azért képzeletben megveregetem a vállam, hogy sosem akartam mentősnek tanulni. Az eddigi produkcióm alapján, nem hinném, hogy pályát tévesztettem volna.
- Miért nem akarja, hogy mentőt hívjak? – Ám az érkező válasz megint olyasmi, amire nem igazán számítok, és most már talán – talán – kezdem is kapisgálni a lényeget. Hát ez nagyon jó. Úgy látszik, egy bűnözőt ütöttem el. Felsóhajtok, és hosszan, jó néhány dolgot átpörgetve fújom ki a levegőt.
- Ez… nem igazán így működik – szólalok meg végül. Előbb rá nézek, aztán a kezében tartott telefonomra, majd a fejére. – Ha nem viszem kórházba, engem is elővehetnek. Arról nem beszélve, hogy mi van, ha súlyos a sérülése. – Erről pedig eszembe jut, hogy míg erről vitázunk, legalább addig is odaszoríthatnánk valamit, mielőtt még elvérezne itt nekem.
- Várjon – azzal felállok, és kiveszem a kocsiból az egyik sálamat. Sebtében összébb hajtom, és átnyújtom neki. – Legalább ezt szorítsa oda.
Most aztán végképp nem tudom, hogy mit csináljak. Erőszakkal elvehetem tőle a mobilomat, és kihívhatom a mentőket, akiket követnek majd a zsaruk, tőlem elveszik a jogsim, őt pedig nagyon úgy néz ki, hogy azonnal lesittelik, ahogy kisétál a kórházból. Ez valóban nem annyira vonzó lehetőség egyikünknek sem. De mi a másik? Felnyalábolom a földről, amíg még nem csődül ide ezer ember, beteszem a kocsiba, és…? Elfuvarozom valahová, aki majd segít rajta? Ez elsőre elég vad ötletnek tűnik.
- És van valami ötlete, hogy hogyan tovább? – Ha már felhívni nem hívhatok senkit. Érdekel, hogy van-e valami verziója. – Mert gondolom, azért elvérezni sem szeretne jobban, mint kórházba vonulni. De jobb lesz sietni, mert ha idecsődül a fél utca, már nem nagyon lesz választása.
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Inaktív
Hozzászólások száma :
46
Reagok száma :
37
Tartózkodási hely :
⊳ montreal
Play by :
⊳ alicia vikander

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Rhydian & Noémie - Fast & Furious Hétf. 08 Okt. 2018, 16:18

Rhydian & Noémie
No rain, no flowers
Nemtetszően pillantok fel rá, mikor nem hagyja, hogy ülő helyzetbe tornázzam magam. Próbálok ellenkezni is, de fájdalmasabbnak bizonyul, mint szót fogadni és csak nyugodtan maradni. Ez főleg az után mutatkozik meg, hogy a mellkasomra helyezi egyik kezét, hogy visszanyomjon. Neki ugyan fogalma sincs arról, hogy a ruha alatt is óriási kék foltok pihennek meg a törött bordák miatt, ami pedig nem segíti elő a gyógyulásukat, hogy nem egy ágyban töltöm az időm legnagyobb részét. Ő ezt nem tudhatja, de én tudom és érzem minden pillanatban amint megmoccanok, az pedig, hogy a férfi mit sem sejtve még nyomást is gyakorol rájuk, egyáltalán nem tetszik, még a levegő is kiszalad belőlem és eltorzult arccal fekszem vissza az aszfaltra, hogy újra levegőhöz jussak és le tudjam küzdeni a fájdalomból eredő könnyeket, amik már nagyban kopogtatnak.
- Elhiheti, hogy a fejem most a legkisebb gondom. - Mormogom az orrom alatt, miután sikerül némi levegőhöz jutnom. Most komolyan, ennek a férfinek fogalma sincs arról, hogy min mentem keresztül az elmúlt évek során. Nem egy horzsolás a fejemen fog megölni. Napok óta kószálok az utcán törött csontokkal, zúzódásokkal, éhesen, szomjasan, fedél nélkül, ő meg egy kis vértől frászt kap. Persze, igazán hálás vagyok azért, hogy nem hagyott itt, mint azt nagyon sok ember elköveti miután elütött valakit, de nem kell túlzásba vinni. Bár valószínűleg neki nem volt olyan múltja, mint nekem, így aztán erről egészen más véleményen lehetünk.
- Nagyra értékelem, hogy segíteni próbál, tényleg. Viszont sajnálom, de egyszerűen nincs szükségem orvosra. Nem akarom, hogy mentőt hívjon, nem akarok korházba menni, hogy aztán... - Elharapom a mondatom végét, mert fogalmam sincs mit kellene mondanom. Hogy aztán jöjjön a korrupt rendőrség, fény derüljön hollétemre és aztán visszaadjonak a maffia kezére. Na még mit nem! Talán a telefonja elkobozása kicsit túlzás volt, de másképp nem tudtam volna felhívni magamra a figyelmét. Ha nem teszem meg akkor már tárcsázza is a számot és akkor végem. Valószínűleg elszaladni sem hagyott volna, ahogyan azt sem engedte, hogy felüljek.
- Őszintén... Úgy nézek én ki, mint aki nem élt már túl néhány fejsérülést? - Próbálok érvelni valamivel a javamra, hiszen az arcomon lévő monoklikat is túléltem, na meg még ennél sokkal, de sokkal többet is, még ha ezt ő nem is tudhatja.- Nem fogják elővenni semmivel sem, mert nem is fog senki tudni róla. Valószínűleg nem fogok a rendőrségre futni és azt mondani, hogy valaki elgázolt és cserbenhagyott. - Mondom már szinte könyörögve. Nem tudom mitől tart annyira, hiszen ha végre felfogná, akkor ez neki is jó. Nem fog senki a nyakára járni, nem veszíti el a jogosítványát, csak élheti majd tovább az életét. Most komolyan nekem kell erre emlékeztetnem?
- Köszönöm. - Szólok mikor a kezembe ad valami ruhát, hogy legalább azt szorítsam rá a sebre, amit végül meg is teszek, na ezzel tényleg segít. Mentőkkel nem. Azzal csak a síromba küldene, azt pedig egyikünk sem akarná. - Figyeljen... Nem vagyok bűnöző, talán éppen az ellenkezője, nem tettem semmi rosszatt azon kívül, hogy kisétáltam az autója elé mert éppen... törént valami. Ugyan nem volt okos, de elhiheti, hogy nem fogok bajt hozni a fejére, sőt így még jobban is járna... Mindketten jobban járnánk. Nincs szükségem felhajtásra. - Hadarom el egyre idegesebben, miközben ismét a park felé pillantok, hogy ismét megbizonyosodjak arról, a két fickó már nincs ott. Paranoiás vagyok, ehhez semmi kétség sem fér, talán még hatszor oda fogok pillantani, mert sohasem lehetek elég biztos a dologban. - Itt a telefonja, sajnálom, hogy elkoboztam, de másképp nem nyertem volna el a figyelmét. - Felé nyújtom a véres mobilt, amiért egy bocsánatkérő pillantást is kap. Tudom, hogy nem fog telefonálni. Ha tervezné akkor már elvette volna tőlem anélkül, hogy beleegyeztem volna és telefonálna. Én bízom benne annyira, hogy visszaadjam neki, vajon ő is bízik bennem annyira, hogy ne hívjon senkit?
- A tervem az, hogy én elsétálok, maga meg elhajt és mindenki boldog. Én pedig ezt majd megoldon magam. - Célzom ezzel a fejemen tátongó sebre. Őszintén szólva fogalmam sincs hogyan is fogom megoldani, mindenesetre még mindig szívesebben mászkálok egy lyukkal a fejemen mint megyek vissza Alexey kezei közé, aki aztán egy golyó okozta lyukat is csinál majd a homlokomba csak, hogy jól kidekoráljon.
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Elit
Kor :
32
Hozzászólások száma :
23
Reagok száma :
16
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
belsőépítész, író
Play by :
Michiel Huisman

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Rhydian & Noémie - Fast & Furious Szomb. 13 Okt. 2018, 11:20

Noémie & Rhydian
Once upon a time not so long ago...
Látszik, hogy felülni is fájdalmas neki, nem is értem, hogy miért nem marad nyugton fekve. Az elütött áldozatok mindig ennyire izgágák szoktak lenni? Kétlem, hogy lenne erről használható statisztika. Óvatosan érek hozzá, hiszen ki tudja, hol mennyire sérült, de nem sok választást hagyok neki. Főleg a fejére figyelek. Az eszembe sem jut, hogy esetleg máshonnan is lehetnek sérülései.
Mikor megszólal, felvonom a szemöldököm, és néhány másodpercre a szemébe nézek. Az utóbbi időben könnyen felismerem a fájdalom jeleit, legyen az lelki vagy fizikai eredetű. Néha csak kiülök valahová, és figyelem az utcán elhaladó embereket. Most, hogy nem vakít el a rutin és a mindennapok ezernyi feladata, meglepően sok mindent észreveszek rajtuk. Mintha ez a tragédia olyan kapukat nyitott volna fel előttem, amiknek eddig a létezéséről sem tudtam. Nem nagy dolgok ezek, de teljesen más szelete a világnak.
- De csak mert nem látja – szalad ki a számon. Csak annyit mondtam, hogy észreveszem a szenvedés jeleit, azt nem, hogy tudok vagy akarok is kezdeni velük valamit. De minél többet mond, annál jobban gyanakszom, hogy ez cseppet sem egy átlagos baleset története lesz, aminek mindketten ismerjük a protokollját. Pedig talán annak is jobban örülnék, ha őt csak simán elvinné a mentő, hozzám kijönne a rendőrség, és minden a megszokottak szerint menne. Mostanában elegem van a váratlan fordulatokból.
Ennek ellenére nem reagálok a szavaira, megvárom, amíg magától fejezi be valahogy azt a félbehagyott mondatot. Bizonyára pontosan tudja, hogy az eddig hallottak alapján mi járhat a fejemben. Mégis ki az, aki nem akar kórházba menni? Nem kell sokáig tippelgetni.
Nem állok le vele vitatkozni, hogy a fejsérülést sok esetben belső vérzés is kísérheti, ami kívülről láthatatlan, és nem is azonnal érzi az ember, hogy gond van. Hanem majd órákkal később ájul el, vagy talán bele is halhat. De ha őt nem érdekli, nem az én gondom. Nem tudom, mi folyik körülötte, de az biztos, hogy nem törvényes, és kicsit sem akarok belekeveredni.
- Most ezt mondja, később pedig a fejsérüléséből eredő zavartságra hivatkozva bármikor mégis megteheti, és akkor sehogy sem fogom tudni tisztázni magam. Vagy ha belső vérzése van, és néhány óra múlva belehal, halálos kimenetelű, cserbenhagyásos gázolásért le is sittelnek. – Mert ez esetben úgyis nyomozás indulna, nekem pedig semmi kedvem ekkorát kockáztatni. Van elég bajom. És teljesen hülye sem vagyok.
De az is benne van, hogy jelenleg tényleg totál félrebeszél.  Honnan is tudhatnám? De leginkább: miért bízzak benne? A legnagyobb valószínűség szerint bűnöző, aki még a csillagokat is lehazudná az égről, hogy elmeneküljön a zsaruk elől. És amit nyilván tagadni akar.
- Szóval történt valami – pillantok rá a szavait mérlegelve, miután átadtam neki azt a sálat. Persze, abban igaza van, hogy mindkettőnknek egyszerűbb lenne csak simán elfelejteni ezt a kis incidenst, és mindenki menne a saját dolgára, csakhogy a világ nem egyszerűre lett kitalálva. – Nézze, én nem akarok magának rosszat, elhiheti, hogy nem sok kedvem van ehhez az egészhez, e nélkül is van elég bajom, de egy jó okot mondjon, hogy miért bízzak meg magában? – Remélem, mostanra felfogta a dolog rám eső rizikóját. Nem ismerem. Ráadásul első ránézésre is jócskán zűrös csaj. Honnan tudhatnám, hogy igazat mond, és nem csak a saját bőrét akarja menteni? A saját rizikójáról már nem is beszélve. Mit takarhat az a nem tettem semmi rosszat, ha jobban tart attól, hogy elkapják, mint hogy akár bele is halhat.
Ideges. Körbe-körbe pillantgat, mintha keresne valakit. Az egyik alkalommal én is követem a pillantását, de nem látok senkit. Furcsa ez a lány, mert azon kívül, hogy teljesen abszurd dolgokat beszél, a stílusa és a vonásai valóban nem egy bűnözőére hasonlítanak. Mondjuk tény, hogy eggyel sem vagyok közelebbi viszonyban.
Átveszem tőle a véres mobilomat, és a látszattal ellentétben most már tejesen összezavarodtam, hogy mit is kellene csinálnom. Nem akarok bűntudatot, sem azért, hogy itt hagytam, sem azért, hogy lecsukattam. És én sem szívesen vonulnék be helyette a sittre. Ahogy hallgatom, viszont egyre inkább afelé hajlok, hogy nem lesz ez így jó. Meg is ingatom a fejem, még ugyan gondolkodva, de ez a megoldás biztos, hogy nem lesz működőképes.
- Sajnálom, de ez így nem fog menni – teszem zsebre a telefonom, majd újra rá pillantok. – Nem hagyhatom itt. Ha nem akar mentőt, akkor majd én elviszem, és rásózom valakire, aki lehetőleg majd jobb belátásra bírja. – Az már úgy talán nem az én felelősségem. – De ez az utolsó ajánlatom. Vagy ez, vagy a mentők.
Ha bármi miatt visszautasítja, kiderül, hogy kamuzik, vagy hogy nincs hová vinnem, az alkunak itt rögtön vége is szakad.
- Fel tud állni? Vagy betegyem a kocsiba?  
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Inaktív
Hozzászólások száma :
46
Reagok száma :
37
Tartózkodási hely :
⊳ montreal
Play by :
⊳ alicia vikander

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Rhydian & Noémie - Fast & Furious Szomb. 20 Okt. 2018, 22:04

Rhydian & Noémie
No rain, no flowers
Nem hiszem el, hogy a lehető legkeményebb fejű embert fogtam ki éppen arra, hogy elgázoljon. Egyébként sem nevezném szerencsésnek magam, de most komolyan... Miért kell azért küzdenem, hogy ne hívjon mentőket, csak hagyjon elmenni. Hogy tudjam a szájába rágni, hogy semmi szükségem orvosra. Napok óta járom az utcákat törött bordákkal, éhesen, rettegve, most meg épp egy fejsérülés miatt akar valaki korházba dugni? Vajon ha megpróbálnék elfutni utánam eredne? Vagy ráhagyná inkább az egészet? Mondjuk nem vagyok benne biztos, hogy sikerülne akár néhány métert is futnom. Szóval minden bizonnyal csak egy ostoba próbálkozás lenne tőlem, ami előbb vagy utóbb, de mindenképp kudarcba fulladna. És ez egészen biztos. - De én érzem. - Válaszolom szúrós tekintettel, ne mondja már, hogy ő jobban tudja milyen súlyos a sérülésem, mint én. Még mindig az én fejemen éktelenkedik a seb. Lehet, hogy csúnyán néz ki, de mint a mondás is tartja... Ne a borító alapján ítéld meg a könyvet. Persze, én sem tudhatom, hogy minden rendben van-e, viszont inkább halok meg itt helyben, minthogy korházba jussak, orvosok és rendőrök kezére, aztán pedig vissza a pokolba. Azt már nem.
- Figyeljen, nem fogom meggondolni magam. Nem megyek korházba, nem azért mert köröznek, hanem mert nem bízom senkiben. Legfőképp nem a korrupt rendőrségben. A szétvert arcomat sem annak köszönhetem mert ők annyira igyekeztek volna segíteni. - Rázom meg a fejem, kezdek mérges lenni, a hangom éles és komoly. Ha nem képes elhinni amit mondok, akkor ne tegye. Viszont nem hagyom, hogy tönkretegye az önzőségével az életem, mikor már éppen kezdenék talpra állni, kilábalni valamiből, amibe eszemben sincs visszamenni. Ideges vagyok és egyben félni kezdek. Fogalmam sincs, hogy hogyan fogom kihúzni magam ez alól. Természetesen megértem őt is, talán én sem tennék másképp, mint ami a helyes lenne, de ugyanakkor... Nem egy izompityu vagyok aki bármikor szétver valamit vagy valakit. Nem egy bűnöző alkat, sokkal inkább egy összetört kislány. Nem dobhat a farkasok kezére, könyörgöm.
- Ezt pont tőlem kéri, aki nem tud senkiben megbízni? Nem tudok okot mondani erre, de tudtommal nem ártottam magának. Nem ártottam senkinek. Most őszintén... Úgy nézek én ki mint egy bűnöző? Átnézheti a zsebeimet, nincs nálam fegyver, sem kés, semmi. - Próbálkozom meg egy újabb nekifutással, hátha jobb belátásra bírom a férfit. Bár nem tudom, hogy ez egyáltalán használ-e valamit. Vagy esetleg ő már teljesen elkönyvelte magában, hogy én minden biznnyal egy szörnyű sorozatgyilkos vagyok és szörnyen veszélyes, szóval hívnia kell a rendőrséget. Mindenesetre fellélegzem mikor látom, hogy zsebre csúsztatja a telefonját, bár ez még nem azt jelenti, hogy vége a veszélynek. Még mindig előveheti azt ha csak egyetlen rossz szót is szólok. Amit persze én szeretnék mindenképpen elkerülni.
- Jólvan, akkor vigyen el... - Motyogom el, bár azt inkább egyenlőre még nem jelzem neki, hogy rohadtul nincs kihez vinnie. - Sajnálom, hogy ennyi gondot okozom, de köszönöm. - Pillantok fel rá ismét bocsánatkérően, miközben ismét ülő helyzetbe tornázom magam, hogy kiderüljön fel tudok-e állni. Tényleg nagyon meg szeretném neki mutatni, hogy nekem ugyan semmi bajom sincs, így aztán igazi csalódásként ér mikor végre lábra állok és elkezd forogni körülöttem a világ. - F...Fel. - Mondom nem túl magabiztosan, majd már automatikusan nyúlok is felé, hogy megkapaszkodjam karjában és megpróbáljak talpon maradni, mielőtt még egy újabb hatalmas ütés érné a fejem. Amivel már tuti nem úsznám meg a korházat.
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Elit
Kor :
32
Hozzászólások száma :
23
Reagok száma :
16
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
belsőépítész, író
Play by :
Michiel Huisman

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Rhydian & Noémie - Fast & Furious Szer. 24 Okt. 2018, 12:22

Noémie & Rhydian
Once upon a time not so long ago...
Szívesen megkérdezném tőle, hogy a belső vérzést mégis hogyan akarja érezni, és be is szívom a levegőt a mondathoz, de aztán végül mégis elengedem. Nem. Nem fogok leállni vitatkozni vele. Az eddigiekből látszik, hogy semmi értelme. Vagy a sérülése miatt beszél össze-vissza, vagy alapból ilyen kelekótya, de a megérzésem azt súgja, hogy egy harmadik válasz lesz a nyerő.
Fél. Ahogy kikapta a kezemből a mobilomat, és amilyen vehemenciával érvel a mentők és az orvos ellen… Valami itt nem stimmel, ez nem kórháziszony, hiszen megsérült, láthatóan nem csak egy karcolás van rajta, más nő már ennyitől is a hattyú halálát játszaná.
A monológját nem kis meglepettséggel hallgatom, de az arcomra nem ül ki csodálkozás, csak a tekintetem szánt mélyebben az övébe. Korrupt rendőrség? Mégis ki az anyámat ütöttem el? Az arcán húzódó ütésnyomokat én is észrevettem, de tetszik, nem tetszik, sajnos sok háztartásban megesik az ilyen. Már csak ezért is első körben a kórházat, majd másod körben a rendőrséget javasoltam volna. Mindig feldühít, ha női bántalmazás nyomaira bukkanok, és éppen ezért, most inkább megpróbálok nem belegondolni.
- Jól van, ha nem, hát nem. – Ha inkább az utcán akar meghalni, nem fogom megakadályozni benne, felőlem tegyen, amit jónak lát, én megpróbáltam, tiszta a lelkiismeretem… És tessék, mégis hagytam magam felhúzni ezzel a végtelen és esztelen makacssággal. Éppenséggel sok kérdést tudnék még feltenni neki, de nem akarok belefolyni semmibe. Nem akarom, hogy érdekeljen. Csak egy lány a sok közül, akit véletlenül elütöttem, de nem sérült súlyosan, nem érzi szükségét, hogy kórházba menjen, ez pedig nekem is csak jó. Akkor meg mégis mi bajom van? Mindenkinek így lesz a legjobb.
- Rendben, hagyjuk. Hülye kérdés volt. – Inkább nem akarok megbízni sem benne, csak letudni ezt az egészet, és menjen mindenki a dolgára. Nem érdekel, hogy bűnöző-e, vagy sem, Felőlem még az is lehet, és akkor mi van? Nem kell ahhoz izomkolosszusnak lenni, vagy fegyvert hordani, hogy körözött személy legyen valaki. Nem akarok vájkálni az életében és a miértjeiben. Valószínűleg úgysem mond igazat, vagy ha mégis, úgyse érteném meg, ahogy ő se értene meg engem, kiábrándultam már az ilyesmiből. Ha valamire megtanított a közelmúlt, és ez a tragédia, akkor az az, hogy az emberek áthidalhatatlanul távol vannak egymástól, és ezen nem lehet változtatni.
Mikor végül belemegyek, hogy nem hívok mentőt, látszik rajtam, hogy jobb belátásom ellenére cselekszem, de nem ellenkezek tovább, felajánlom, hogy legalább akkor elviszem valameddig. Ne gyalog kelljen szédelegnie az utcán. Az előbbi hevessége után a bocsánatkérő mondatára megint csak nem számítok, nem is tudom igazán lekezelni.
- Ugyan… - mormogom, miközben inkább leveszem róla a pillantásom, és a mozdulatait követem a tekintetemmel, mintha azt vizsgálnám, hogy valóban fel tud-e állni. Én is felegyenesedek, és készenlétben állok, ha támogatásra lenne szüksége. Látszik rajta, hogy azért nincs jól, de most már inkább meg sem szólalok, az biztos, hogy nem erősködök többet. Ahogy felém nyúl, közelebb is lépek, és én is kinyújtom felé a karom, készen rá, hogy elkapjam, ha szükséges, ha nem, és talpon tud maradni, csak a derekát karolom át, hogy oda tudjam támogatni a kocsihoz. Ügyelek rá közben, hogy véletlenül se érződjön úgy, hogy le akarom tapogatni, de mivel az előbbiek után már tudom róla, hogy olyan, mint egy szál ropi, a karját sem merem megfogni, nehogy túl erős legyen a fogás, és megint fájdalmat okozzak vele. Biztosabb ez így. Ha odaértünk az ajtóhoz, kinyitom előtte, és megpróbálom besegíteni, majd átülök a kormány mögé. Közben átfut azért az agyamon, hogy vajon megérezte-e rajtam az italt, bár azt ő is tudja, hogy nem ezért ütöttem el.
Beindítom a motort, és egyelőre nem is kérdezek, csak minél hamarabb el akarok indulni a helyszínről, eddig is szerencsénk volt, hogy viszonylag néptelenebb környék, és nem lettünk tele bámészkodókkal. A rádiót lehalkítom, de nem kapcsolom ki, talán most mindkettőnknek jót tesz, nincs kedvem a kínos csendhez, de kérdezni se nagyon akarok, nem akarok semmi olyanba nyúlni, amiről utána nem tudnék nem tudomást venni. Jobb az áldott tudatlanság, mielőtt olyasmibe folynék bele, ami tovább mutat úgy tizenöt percen.
- Ha zavar a zene, kapcsolja át nyugodtan – jegyzem meg olyan három-négy perces csend után, ha ő sem szólal meg. Azt egyelőre nem kérdem, merre menjünk, úgy vagyok vele, hogy majd terelget, hogy mikor merre forduljak, amíg nem szól, bizonyára jó felé tartok. Ez nem a belváros, innen úgy sincs olyan sok lehetőség. A kilométerek pedig nem zavarnak, nincs feleslegesen megtett út, nem létezik rossz irány, hiszen amúgy sem volt célom, csak vezetni akartam, hogy egy kicsit kiszellőztessem a fejem.
Időközben megnyugodtam, nem tudom, hogy a látszat mit közvetít, de nem haragszom rá, sőt, a gondolataim újra és újra visszatérnek a beszélgetésünk azon részleteire, amikről kifejezetten nem szeretnék tudomást venni. Nehéz megállnom, hogy ne firtassak semmit, de akkor is megerőszakolom magam. Amúgy is csak néhány perc és kiteszem valahol. Addig csak kibírom.
- Még mindig nincs rosszul? Van az ülés mellett egy kis víz, bontatlan is, ha szomjas lenne – szólalok meg egy újabb kis csönd után, de arról perpill megfeledkezem, hogy a piás üvegek is éppen ott sorakoznak. Többnyire nem üresen, és nem is bontatlanul.
 
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: Rhydian & Noémie - Fast & Furious
Vissza az elejére Go down
 
Rhydian & Noémie - Fast & Furious
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: 03. Montréal :: Rivière-des-Prairies :: Utcák-
Ugrás: