welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


Rhyd & Rhea × cold little heart
avatar
Civil
Kor :
28
Hozzászólások száma :
44
Reagok száma :
31
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
etológus
Play by :
Miss Eiza Gonzalez

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Rhyd & Rhea × cold little heart Pént. 21 Szept. 2018, 21:53
•••
RHYDIAN LECONTE ►◄ RHEA BOUCHARD
•••
ZENE
•••
Fabergé Restaurant

Vissza az elejére Go down
avatar
Civil
Kor :
28
Hozzászólások száma :
44
Reagok száma :
31
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
etológus
Play by :
Miss Eiza Gonzalez

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Rhyd & Rhea × cold little heart Pént. 21 Szept. 2018, 22:57
Vissza kellett volna mondanom a találkozást, de nem szerettem volna megbántani a férfit. Mégis csak percekig sikerült néznem a telefonom sötét képernyőjét azok után is, hogy Jeff húsz percenként elsétált az irodám előtt, és ha nem is mindig jött be semmiségeket kérdezni, hanem csak kívülről figyelt meg az ablakon át, tudtam, hogy azt szeretné tudni csak, hogy jól vagyok-e. Igazság szerint ramaty állapotban voltam, és ezt a szempilláimon megülő apró könnycseppek is egyértelműen jelezték. Megköszörültem a torkomat, megtöröltem az arcomat és az sem érdekelt, hogy az egyszerű tusvonal valamennyire elkenődött. Majd' három órával ezelőtt telefonált Jeff a klinika részlegről, hogy Rishu, a három hetes kicsi sakál EKG-je nagyon rossz értékeket mutatott, s azonnal hátrahagyva mindent szaladtam át hozzájuk, de már csak arra értem oda, ahogy a tűt húzta ki a pici testből a Doki. Nem kellett megszólalnia, az altatás a könyörület jelképe volt. Egyes esetekben a felnőtt állatok kiközösítették a kicsiket, és olykor az is előfordult, hogy bántották őket, hogy most is ez történt, Milo-t viszont semmi esetre sem büntethettük meg azért, amiért a falkaszellem még mindig ott pislákolt benne. Egy vadállatot, akit ketrecbe zárnak, az ösztön határoz meg.
Hosszan felsóhajtottam, ahogy a telefonról az asztalomon nyugvó mappára néztem, benne még mindig ott dübörgött végig a felismerés a holttá nyilvánításának dátumával.  A következő pillanatban hezitálva bár, de behajtottam a papírfedelet, ezzel a szemem elől eltüntetve a nyers valóságot, felkelve pedig a szekrényem rendszerezett dossziéinak egyikébe süllyesztettem el. Még jelentést kellett írnom a történtekről is, habár semmi kedvem nem volt hozzá. A munkám legrosszabb része ez volt, a veszteség, a gyász, az állatoktól való megválás, de mindezek ellenére sem cseréltem volna senkivel sem.
Még három órán keresztül sétálgatott Jeff valamerre a környéken, és csak egy sivár, kedv nélküli mosollyal tudtam tőle elköszönni, hogy egy hosszú zuhanyzást követően az este valamennyire élhető állapotba kerüljek.
David az éttermi incidens után végre jelentkezett, és képtelen voltam nemet mondani az új randi megbeszélésre. Mert szerettem volna, és amikor egy képet kaptam tőle biztosítékul a profiljáról, hogy készül, megnyugodtam. A borosta stimmelt. A barna, hosszabb haj stimmelt, ugyanolyan volt, mint a profilképen, és ezért is bújtam bele szinte megint a szekrényembe, hogy valami ruhát kotorjak elő magamnak. A készülődés most sem lett kevesebb, mint egy óra - tudom, szörnyű voltam, de muszáj volt. Egy fehér topnál, fekete ceruzaszoknyánál és egy fekete bőrkabátnál maradtam végül, a hozzá illő tűsarkúval. És már vagy hatvanhetedik alkalommal fordult meg csak a fejemben, hogy ma nekem kellene lemondanom. Még akkor is, amikor már a taxiban ültem. Amikor az úr mosolyogva köszöntött és amikor odaérve az étteremhez a fizetés után kiszálltam.
Eligazgattam a combjaimon a fel sem csúszó szoknyát, hogy végül szembenézzek az étterem cégértáblájával. És a randival!
Elmosolyodtam, ahogy a férfi hátát megpillantottam az üvegen át. Hosszabb, barna haj pipa! Sietős, stabil léptekkel indultam meg, és az asztal felé tartottam, majd a széket kihúzva rácsusszantam, ölembe helyezve a táskámat.
- Szia.. Bocsánat, ha késtem, ne haragudj...on, ha esetleg kellett várnia - zavartan, elpiruló mosollyal néztem a borostás arcot - ami pipa -, a világoskék szemeket pedig még inkább.. Erre a részletre már nem igazán emlékeztem a képeket elnézve az alkalmazáson. A kezdeti tegezés hirtelen fordult át magázódásba, mert ha a magam részéről nem is szerettem, ha bárki magázott - szomszédok, gyerekek, randi partnerek - valahogy most ez jött a számra.
- Az igazat megvallva többször gondoltam arra, hogy lemondom a találkozónkat, de nem akartalak.. - megnyaltam a számat, a fülem mögé tűrtem közben egy kósza sötét tincset. - akartam megbántani, vagy felültetni, ha már várt. Bocsánat.. tegezhetjük egymást? - húztam ki magam azonnal, egy bizonytalan, ám reménykedő mosollyal az arcomon.
És igyekeztem nem a pici sakálra gondolni. Most nem, amikor végre David itt ült előttem. És végre láthattam!
- Nagyon örülnék neki - pillantottam le az asztal lapjára hirtelen, majd vissza a férfire. - Igazán.. - most tényleg nekiállok itt bazsalyogni? Ennyitől? Csak hogy itt van és nem mondta le a mai randit is?
- Kötetlenebb - tettem hozzá még pár másodpercnyi szünet után, hogy ne higgyen valami bogaras nőnek.


Vissza az elejére Go down
avatar
Elit
Kor :
32
Hozzászólások száma :
18
Reagok száma :
14
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
belsőépítész, író
Play by :
Michiel Huisman

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Rhyd & Rhea × cold little heart Hétf. 24 Szept. 2018, 12:41

Rhea & Rhydian
I've been reading books of old…
A barátaim nagy része már sajnos tisztában van vele, milyen szörnyű szakács vagyok. És nincs is sok kedvem kísérletezni a dologgal. Pláne mostanában. Így ha nem elvitelre vásárolok, vagy éppen nem rendelek valamit házhoz – ami egészen ritkán fordul elő –, egyszerűen csak beülök valahová. Nem is igazán szoktam válogatni. Ami éppen szembe jön.
Ahogy megláttam ezt a furcsa helyet, a különös elrendezésével, a némiképp szokatlan térhasználat egy kicsit felkeltette a bennem szunnyadó belsőépítész kíváncsiságát, pedig már három hete egyáltalán nem dolgozom, és nem is érzek semmiféle késztetést rá, nem hiányzik, nincs bűntudatom, ami legalább megnyugtató, olyan szempontból, hogy nem vagyok kórosan munkamániás. De bárcsak az lennék. Ettől a mostani helyzettől lényegében bárminek sokkal jobban örülnék. Még mindig él bennem a megszokás, ahogy belépek, és a falakra pillantok, az első néhány gondolatom között meglapul az is, hogy Brianának mennyire tetszene ez a megoldás. Imádta a merészebb ötleteimet, sőt, néha ő is besegített, különösen, ha a falak újragondolásáról volt szó.
De amint leülök az egyik kisebb asztalhoz – ez a lila fotelhadsereg az én ízlésemnek azért egy kicsit sok –, emlékeztetem magam, hogy nem kellene ezen merengenem. Inkább olvasgatni kezdem az étlapot. Eltelik úgy tíz perc, de a pincér rám se bagózik. Ami miatt alapjáraton bosszankodnék, de most nem annyira érdekel. Van időm. Legalább foglalás nélkül is volt szabad asztal. Nem ismertem ezt a helyet, nem tűnik olyan puccosnak, de azért színvonalas, legalább nem hajítanak ki, mert nem vagyok annyira kiöltözve. Manapság ezt sem viszem túlzásba. Csak egy inget kaptam magamra, és egy random zakót. Farmerral. Nem vagyok frissen borotválva, de azért még annyira bozontos sem, hogy ijesztgessem a gyerekeket. Ezért sem szeretek mostanság emberek közé járni, mert egy részem ragaszkodna a megszokott, már-már túlságosan is rendezett megjelenéshez, a másik – a nagyobbik – viszont képtelen foglalkozni vele. Nem érdekel. Ez sem, mint megannyi más, amire eddig annyi figyelmet szenteltem.
Az a mozzanat viszont, mikor egy hölgy se szó se beszéd, csak úgy becsusszan elém az asztalhoz, azért bevallom, meglepetésként ér. Felpillantok rá, és egyből feltűnik, hogy nem az a típus, akit az ember csak úgy arrogánsan elhessegetne, hogy mégis mit képzel magáról, nem látja, hogy foglalt? Hanem inkább összébb húzza magát, hogy biztosan elfér-e ennél a kicsiny asztalnál. A szépsége bénítóan hathat a férfiakra, ebben egészen biztos vagyok, mégpedig azért, mert még az én tekintetem is megfogja néhány pillanatra. De azért hamar magamhoz térek. Megszólalni viszont nem tudok, mert szinte azonnal bele is kezd a mondandójába.
Elbizonytalanít.
Ismernem kellene?
Manapság ez sem ritka. A memóriám mintha kicsit megzavarodott volna, néha arra sem emlékszem, hogy ettem-e valamit egész nap, vagy hogy milyen futó projektjeink vannak az irodában, de hogy mi volt rajta a római nyaraláson, azt bezzeg tökéletesen fel tudom idézni. Tudom, hogy mi az oka, bizonyára ez is elmúlik majd idővel, csakhogy ettől a mondattól már lassan kezdek falra mászni.
- Öm. Nem, nem vártam…  - Éppenséggel senkire. Akarnám mondani, de ekkor eszembe jut, hogy ha kiderül, hogy mégis lebeszéltem vele valamit… valamikor… - nos, igen, eléggé gyenge lábakon áll ez a történet –, akkor ez most oltári bunkóság lesz, ha az arcába vágom, hogy teljesen elfeledkeztem róla.
Egy nagyon őszinte hang azért elsuttogja a fejemben, hogy bárcsak mégis lemondta volna. Legyen akárki is. Egyáltalán nem emlékszem, hogy találkozót beszéltünk volna meg, de még csak arra sem, hogy kicsoda. Ekkora véletlen lehet? Hogy mégis itt vagyok? Ha arra gondolok, hogy mennyi volt a valószínűsége annak, hogy több ezer gép közül épp Brianáék járata zuhant az óceánba… Nem, erre inkább mégsem gondolok. Veszek egy mély levegőt, és az asztallapra pillantok.
- Persze… - kapok az alkalmon, hogy erre a kérdésre még válaszolni is tudok. Próbálok koncentrálni arra, amit mond, de az igazat megvallva az elején és a végén kívül nem sok mindenre sikerült odafigyelnem. Most mégis mi a fenét csináljak? Egy kicsit zavarva jövök, és ez talán látszik is rajtam. Fogalmam sincs, hogy ki ez a nő, ő viszont nagyon úgy tűnik, hogy ismer engem.
De most tényleg. Valamelyik ügyfelem lehet? Véletlenül igent mondtam volna valamelyik tárgyalásra, vagy csak Nanda értett félre megint valamit? Nem fogja fel, hogy nem dolgozom, és most már Harryt kéne zaklatnia ezekkel. Vagy elfelejtettem valamit? Lázasan töröm a fejem, és közben megpróbálom nem lebuktatni magam rögtön az első két percben, nem lehetek ilyen szánalmas, hogy ennyire ne tudjam, mi folyik körülöttem. Gyerünk, Rhydian. Be fog ugrani. Koncentrálj. Koncentrálj.
- Na és…  - mivel lövésem sincs, kihez beszélek, nehéz viszonylag értelmes kérdéssel előrukkolni. De valami olyan kéne, ami ad egy kis támpontot. – Milyen napod volt?
Mondjuk, ha ügyfél, és most találkozunk először, ez egy kicsit azért hülyén fog kijönni, de maximum leszűri, hogy mennyire kedves és udvarias vagyok, manapság úgysem olyan jellemző rám ez a két tulajdonság. Nem viszem túlzásba. De most kapcsolok, hogy nem mutatkozott be, akkor elvileg már kellene, hogy ismerjük egymást valamennyire. Hát ez csodás. Lassan az elmeosztályon is kikötök. Vagy szedhetek Cavintont az altatóim mellé.
- Jó estét, mit hozhatok önöknek? – jelenik meg végre a pincér is végre. Átpillantok a hölgyre, hogy ha már tudja, mondja csak nyugodtan, itt már úgyis minden teljesen mindegy. – Egy nagy pohár limonádét. És egy üveg Chardonnay-t kérek. - Az ital az jót fog tenni. Nekem egészen biztosan.
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Civil
Kor :
28
Hozzászólások száma :
44
Reagok száma :
31
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
etológus
Play by :
Miss Eiza Gonzalez

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Rhyd & Rhea × cold little heart Kedd 25 Szept. 2018, 23:18
Az üzenetváltásokhoz képest sokkal szófukarabb volt, mint amit láttam tőle, én pedig még többet is beszéltem, mint amennyit kellett volna. Ezt váltja ki belőlem, ha éppen zavarban vagyo. Ezt  a találkozót pedig a múltkori kihagyott után nagyon is vártam. Tényleg! Nem véletlenül csúsztattam a székem alá a lábaimat, hogy aztán az asztal alatt végigsimítsak a szoknyám anyagán. Aztán a hajammal babráljak. Istenem, kezdek megőrülni! Muszáj leszek elvonulni az oroszlánok kenneljébe, hogy lenyugodjak végre!
Biztos voltam abban, hogy a csacsogásom fojtotta a férfibe a szavakat, és az is szokatlan volt, ahogy azt a minimális zavart tükrözte az arckifejezése. David annyira más volt a személyes találkozáskor. Vajon.. én tehetek róla?
Felsóhajtottam, amikor kihúztam magam és végre vége volt a szóáradatnak a részemről, amikor a szemben ülő férfi ismét megszólalt, végre több szóval élve, és kérdezett. Válaszolnom illett neki, ezért elmosolyodtam lassan, de a belecsempészett szomorúság miatt, amit a mai nap miatt éreztem, nem tudtam elfedni teljesen.
- Elveszítettük az egyik újszülöttünket. Vagyis már három hetes volt a kicsi, de megtámadták és a sérülését nem bírta a szervezete - csendesedtem el a végére, miközben az asztal lapját figyeltem áthatóan, azon stresszelve, hogy nehogy itt és most elsírjam magam. Az annyira nem illett volna ide. Szerettem volna kifejteni, hogy Rishu hogyan és miért kellett, hogy meghaljon, hogy ez volt a természet körforgása, hogy a Darwin-elmélet mellett nem mindig csak a gyengék, hanem az apróságok is megszenvedik az erősebbek létezését, de hittem abban, hogy az a kis élet nem volt hiábavaló. Az anya és a falka is majd meggyászolja a kölyök elpusztulását, de a következő alkalommal már másként fogunk mi is segíteni rajtuk.
Amint megérkezett és leparkolt az asztal mellett a pincér, apró rezzenéssel néztem fel rá, igyekeztem egy, ha nem is vidám, de kedves mosollyal nézni előbb a partneremre, aztán a valóban idegen férfire is, miközben a velem szemben ülő férfi leadta a rendelését.
- Szénsavmentes vizet szeretnék kérni és cabernet sauvignon rosét, egy decit - igazság szerint nem tudtam, hogy a velem szemben ülő férfi vajon azt az egy üveget csak magának rendelte-e, de illetlenség lett volna a részemről, ha úgy veszem, hogy azt számomra is kérte. Hogy őszinte legyek, egy-egy magányos éjjel nekem is sikerült meginnom azt a háromnegyed litert egymagam, noha akkor az ágyamon kívül máshova már nem szándékoztam menni. Csak egyedül, a párnák közé és a takaróm alá. Néha, olyankor még Ziggy is feljöhetett az ágyra, hogy a nedves kis nóziját túrja a vállamba, miközben a puha kis teste engedte, hogy magamhoz öleljem, és simogassam a bundáját. Sokszor gondolkodtam azon, hogy terapeuta kutyának is ideális lenne már a fajtájából adódóan is, de ameddig még prüszkölt és tipegett az egyszerű ül parancsszóra, addig nem akartam idősek, gyerekek és betegek közé vinni. Csak és kizárólag játék lett volna belőle, ami tulajdonképpen nem is olyan rossz ötlet, de... Mindig volt egy de. - Köszönjük szépen - mosolyogtam fel még mindig kissé vérszegényen a pincérre, aki egy biccentés után távozott is, felírva a rendelésünket.
- Te hogy vagy? Bocsásd meg, hogy nem ezzel a kérdéssel kezdtem. Pedig érdekel, igazán - tértem vissza a partnerem szemeibe, újra megnézve magamnak azokat a kék íriszeket. Rámosolyogtam kedvesen, de aztán kibújtam a bőrkabátomból, hogy a szék támlájára fektessem azt, hogy nehogy megtörjön annak anyaga. Újra a férfit néztem - igyekeztem nem feltűnően, mert azzal magamat is totálisan zavarba hoztam volna, habár az alkarjaim a valódi érdeklődést mutatva az asztal lapjára csúsztak, ezzel valamennyire a törzsem is előredőlt.


Vissza az elejére Go down
avatar
Elit
Kor :
32
Hozzászólások száma :
18
Reagok száma :
14
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
belsőépítész, író
Play by :
Michiel Huisman

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Rhyd & Rhea × cold little heart Kedd 09 Okt. 2018, 19:29

Rhea & Rhydian
The legends and the myths...
Újdonsült aszociális mivoltom ellenére nem sütöm el azonnal, hogy sajnálom, de nem ismerem önt, és halvány fogalmam sincs, mit akar tőlem. Pedig ezek a kérdések sorjáznak a gondolataimban. Talán a helyzet abszurditása fagyaszt le, talán a váratlanság hozza elő belőlem a rám egyébként nagyon is jellemző udvariasságot, talán a nő különös szépsége éri el, hogy nem akarom megbántani. De engem is meglep. Főleg az, hogy a semmi-sem-érdekel-midennapok tengere kellős közepén, egyszer csak leül elém egy ismeretlen ember, és foglalkoztatni kezd, hogy vajon honnan ismerem.
Bár nem számítok rá, hogy néhány percnél tovább fenntartaná az érdeklődésem, az azért feltűnik, hogy mintha enyhén zavarban lenne. A pillantása és a mozdulatai izgatottak, és a szavai is kissé tétován hatnak. De ami a legfrusztrálóbb, hogy abszolút úgy tűnik: ismer engem. És kétségkívül találkozóról beszél. Meg kötetlenségről. Sajnos pont ez az, amire képtelen vagyok.
Teszek egy gyenge próbálkozást, hogy kiderítsem, mi közünk is lehet egymáshoz, de a válasz, amit kapok, úgy megdöbbent, hogy még pislogni is elfelejtek. „Tessék?”
Az arcomra bizonyára kiül az ösztönös reakció, és hirtelen azt se tudom, mit gondoljak. Orvos lehet? Mégis hol veszítenek újszülötteket az emberek? Támadás által. Te jó ég. Most már végképp nem értem, hogy mi közöm lehet nekem ehhez. És ami azt illeti, egyre kevésbé akarom tudni.
- Elnézést, de… – itt azért megtorpanok egy kicsit, összepréselem az ajkaim, és az asztallapot fixírozva, pár centivel arrébb teszem az előttem álló apró sótartót. Fogalmam sincs, hogy mit kellene mondanom. Látom rajta, hogy megviseli a téma, amin mondjuk nem sok csodálkoznivaló van. De valami akkor se stimmel. Az első, ami beugrik, hogy nem teljesen százas a nő, és ez egy eléggé kézenfekvő magyarázat lenne mindenre.  – Mi közöm nekem ehhez? – pillantok fel rá végül. Érzésem szerint nem vagyok goromba, a hanglejtésem és az arckifejezésem sem erről árulkodik. Elsősorban. Egyszerűen csak nem értem… Semmit sem értek. De miután kimondom, én is érzem, hogy talán bántóan hangzott.
- Mármint, nem akarok bunkó lenni, csak tényleg nem értem – próbálom meg elmagyarázni, de ekkor megérkezik a pincér, és szerencsére old egy kicsit a helyzeten. Átnézek a hölgyre, hogy mondja csak, mit kér, de mivel nem teszi, leadom én először a rendelésem. Talán még nem találta ki. Vagy én sokkoltam le úgy az előbb, hogy kell egy kis idő, míg túlteszi rajta magát. Hát, most már mindegy. Mikor az egy deci bort megrendeli, az én üvegem után, szinte érzem a pincér fennakadó pillantását, és a ceruzája sercegése is késik egy másodpercet, ezt tisztán kihallom. Mindig is érzékeny voltam a zajokra. De azért sem nézek rá. Más körülmények között talán még szórakoztatna is a dolog, de most nem igazán jönnek a chill hullámai.
- És egy Kenthucky Burgert. Köszönöm – biccentek még oda, mielőtt távozna, nincs kedvem még egyszer szóba elegyedni vele. Ezen a ponton megáll, és az előttem ücsörgő nőre pillant, egy kissé megzavarodva, hogy akkor most ő is leadja-e velem együtt az ételrendelését is, vagy még szüksége van némi időre.
A hölgy kérdésére nem mondanám, hogy meglepődöm. Folyamatosan ezt kérdezi tőlem mindenki, éjjel-nappal, amikor csak emberi életformával kommunikálok.
- Remekül – sóhajtok végül. Mi mást mondhatnék? Elegem van már ebből a témából. Újdonságot úgyse tudok mondani. Ha ismer, akkor bizonyára úgyis tudja, hogy mi a helyzet. – De inkább beszéljünk másról. Mondjuk arról, ami miatt ma találkoztunk. Hallgatlak – nézek rá várakozóan. Adok még egy esélyt a dolognak, hátha ezúttal nagyobb sikerrel járok. Elhatározom, hogy – bár nincs sok kedvem a dologhoz –, de ha már úgyis itt vagyunk, amíg ki nem hozzák a kajámat, és meg nem eszem, kiderítem, hogy miről is akar velem ennyire beszélni. Abban pedig egyre csak biztosabb vagyok, hogy kettőnk közül, vagy ő, vagy én, de egyikünk száz, hogy nem teljesen normális.
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Civil
Kor :
28
Hozzászólások száma :
44
Reagok száma :
31
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
etológus
Play by :
Miss Eiza Gonzalez

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Rhyd & Rhea × cold little heart Csüt. 11 Okt. 2018, 12:22
Valójában nem akartam volna beavatni teljes mélységeiben a mai napomba, de az illem és az őszinteség azt diktálta, hogy válaszoljak neki. Hogy osszam meg vele valamilyen mértékig mindazt, ami az életem része volt. A hobbim, a munkám, a hivatásom. Ezért sem fejtettem ki a mai nap eseményét, mert akkor biztos, hogy nem bírtam volna ki sírás nélkül, márpedig elég könnyet hagytam már ma lefolyni az arcomon, arra azért figyelve, hogy a kicsi bundás testet ne szennyezzék be azok, főleg akkor, amikor Jeff elém rakta a zsepis dobozt, én pedig mosolytalanul köszöntem meg a kedvességét. Noha az sem fedte el a szomorúság perceit.
Azok után pedig, ami történt, a legkevésbé sem számítottam arra a reakcióra, amivel a férfi válaszolt, a döbbenetem pedig kiütközött az arcomra. Az izgatottságom egyetlen másodperc alatt a háttérbe szorult, mint ahogy a színházak függönye hull alá, elzárva a közönség elől a színészek arcát, s taszítja a múltba a játékukat. Csak az én arcom egészen mást mutatott. Nem az érzelmek elzárását, sokkal inkább a felháborodásét. Hát nem ő kérdezte, hogy milyen napom volt? Teljesen összezavart, és amikor még igyekezett palástolni is a kérdését, megmagyarázni a miértjét, hátradőltem a széken, és a pillantásomat elvontam róla. Nem tudtam napirendre térni a kérdésén, ezért már éppen készültem neki megjegyezni azt, hogy márpedig goromba volt, amikor a helyzetbe némiképp belerondítva a pincér megjelent.
Felsóhajtottam, inkább az egyenruhás férfit nézve, és amikor elhangzott az ételrendelés, akkor csak megráztam a fejem. Végül egy egészen halk "köszönöm, nem kérek mást" is elhangzott a részemről. Elment az a maradék étvágyam is, ami volt, mielőtt ideértem.
A még távolodó felhangzó cipők koppanásait hallgatva próbáltam meg inkább terelni a szót, habár a kezdeti lelkesedésem igen csak alábbhagyott, de a férfi, mintha épp elfelejtette volna bevenni a Cavintont, ugyanúgy folytatta, ahogy az imént befejezte a velem való társalgást.
Ez most teljesen komoly?
Megváltásként néztem el az ajtó irányába, ami alatt most mindennél jobban ki akartam folyni, hogy ebből a beszélgetésből megmentsem magam, de azt nem tartottam fair-nek magammal szemben. Pedig igencsak hívogató látvány volt, ahogy a kinti sötétség is.
Nyeltem egyet, miközben a kérdésére adott válaszon gondolkodtam el úgy nagyjából két másodpercig, a sürgetés és a számonkérés, ami ott rejlett benne, visszájára fordult.
- Nem szeretnélek kioktatni, félre ne érts, de ha már egyszer kérdezel és válaszolnak, akkor miért vágod hozzá az emberhez, hogy mi közöd hozzá? - próbáltam epés lenni, próbáltam mérges lenni, de inkább csak értetlenül álltam a dologhoz. Megbántottan, csalódottan. Az ölemben lévő táskába marva egészen a hasamig húztam, míg a kemény anyag nem nyomódott bele a textíl-fedte bőrömbe.
- Nem voltál túl kedves - rendben, ez már valóban kissé epésre sikeredett, ahogy megjegyeztem ezt, de most valahogy a kedvességem a háttérbe szorult. Persze nem akartam megbántani, csak jelezni neki, hogy.. tényleg teljesen más volt írásban, üzenetváltásokban, mint személyesen. A tartásom is az eddigi érdeklőből átváltott távolságtartóvá, felsóhajtva pedig muszáj voltam a fülem mögé tűrni az egyik kósza tincsemet. Zavarba kellett volna jönnöm, és talán sikerült is, amiért azon gondolkodtam el, hogy mit is keresek itt. Hiba volt még egy esélyt adnom a dolognak és reménykedni valami olyanban, ami már sejtette a negatív végkimenetelt az elején. A lemondott találkozó, az, hogy még mindig, megint bizonygatást kaptam. Egészen eddig. Nem volt kedvem magyarázkodni hirtelen és nem is akartam
- Hibáztam, ne haragudj, máris jóvá teszem - esett le a vállam, de felszívva magam az ujjaim már bontották is a táskámat, hogy a pénztárcámat halásszam ki, cipzár csúszott érces hanggal, és ahogy kiemeltem a fogyasztásomra szánt összeget, hogy az asztalra pakoljam, az előző pincér jelent meg a borokkal, a limonádéval és a vízzel, megtorpanva a kialakult patthelyzettől.
Ahogy én is megálltam a mozdulatsorban, és leginkább csak el akartam süllyedni a szégyentől. Nagyot nyelve néztem át az asztal felett Rhydianre. Már nem mehettem el mindenféle magyarázat nélkül. Nem futhattam ki az étteremből úgy, hogy többeken is rajta kaptak volna a tervemet illetően. Nem hagyhattam faképnél úgy, hogy voltak szemtanúk is, mert sosem szerettem a drámát, a felhajtást, vagy akár a hisztit. Összepréseltem az ajkaimat, miközben a pincér egyikünkről a másikra nézve próbálta kitalálni, hogy mi a jó élet lehet a párosunkkal. Nem hibáztattam érte.
- Elkérhetem a bort esetleg? Egészen megszomjaztam - néztem fel inkább a pincérre, ahogy lassú mozdulattal visszagyűrtem a tárcámba a pénzem. De az biztos, hogy a szemben ülő férfivel nem igazán akartam találkozni. Inkább nagyon igyekezni fogok, hogy neo-Jézus legyek és a kért vízből is bort varázsoljak. Szükségem lesz rá, úgy érzem.
Amennyiben a pincér lepakolta elém a boros poharat, már kapaszkodtam is bele az ajkaimmal, sűrű kortyokkal.



Vissza az elejére Go down
avatar
Elit
Kor :
32
Hozzászólások száma :
18
Reagok száma :
14
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
belsőépítész, író
Play by :
Michiel Huisman

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Rhyd & Rhea × cold little heart Hétf. 22 Okt. 2018, 20:50

Rhea & Rhydian
Achilles and his gold…
A kérdésem nyomán a vonásai azonnal átrendeződnek, ezt nem nehéz észrevenni. Az izgatottság eltűnik, és előbb döbbenet, majd némi felháborodás játszik az arcán. Végül is jogos. Nem is tudom, mit gondoltam, hogy ezzel nem fogom megbántani. De most már mindegy, nem igaz? Tényleg egy kukkot sem értek abból, amit mond, nem értem, mi közöm hozzá, nem csak ahhoz, amiről beszél, hanem ehhez az egész találkozóhoz. Ráadásul, amit itt összehord nekem, teljesen abszurd.
A pincér érkezése megakadályozza, hogy reagáljon, és engem is, hogy bármi mást hozzáfűzzek – szerencsére –, de a változatosság kedvéért, ezután megint csak nem értem a reakcióját. Finoman hárítom a hogylétem iránt érdeklődő kérdést, jelezve, hogy ebbe most inkább nem kívánok belemenni, de a remekül most aztán végképp nem goromba, mégis megsértődik, amint megkérem, hogy térjen csak a tárgyra. Hisz’ ha találkozóról van szó, bizonyára van ilyen, amit meg akart beszélni velem, vagy most már én vagyok teljesen hülye?
Ezúttal én nézek rá értetlenül.
- Oké-oké, rendben – ismerem el a szavai után, és a mutatóujjammal megérintem a homlokomat. – Ez erős volt, nem így akartam. Sajnálom, rendben? – De ő csak hajtja a magáét, hogy milyen egy bunkó vagyok. – Igen, nem voltam kedves, valóban, igazad van, azt is sajnálom. Tudod, mostanában ez egy kicsit nehezemre esik, de biztos tudod, ha egyszer ismerjük egymást…
Még a mondandóm közben előveszi a tárcát, ám a pincér ismét ráérez, mikor tud istenesen jó időpontban megjelenni azokkal a borokkal. Látom, hogy elbizonytalanodik, és az asztal fölött rám pillant. Egy rövid időre találkozik a tekintetünk, és bennem megint csak az fogalmazódik meg, hogy mennyire gyönyörű ez a nő, még így mérgesen is, és a pokolra kívánva. Nem is értem, mért vagyok ilyen bunkó vele. Nem kellene annak lennem, bizonyára nem érdemli meg, de annyira… nehéz.
Végül nem tudom, mi veszi rá, hogy maradjon, de mikor elkéri a bort, már lehet sejteni, hogy meggondolta magát. Én pedig még azt sem tudom eldönteni, hogy ennek örülök, vagy sem. Ha lelépne, magától megoldódna a probléma, anélkül, hogy különösebb energiát kellene bele fektetnem, de akkor az is örök rejtély marad, hogy mi volt ez az egész jelenet, ami most már egy kicsit tényleg kezd érdekelni.
A pincér, mielőtt távozna, felbontja az üveget, amit rendeltem, és az első két decit ki is tölti a poharamba. Biccentek, majd elmormolok egy illedelmes köszönömöt, aztán az előttem ücsörgő hölgy példáját követve, én is a pohár után nyúlok, megszagolom, meglötykölöm, és bele is kóstolok.
- Egészen finom – jegyzem meg, majd az úriembert félretéve, le is húzom az egészet. Erre most nekem is szükségem van. Csak aztán szólalok meg újra.
- Lehet, hogy jobb lenne ezt elölről kezdeni. – Itt jönne a neve, ha tudnám. – Az első kérdés helyett inkább azt mondom, hogy ez… biztos nagyon megrázó lehet. – Ebben már úgyis van tapasztalatom. Pontosan tudom, milyen elveszíteni valakit. – Remélem, idővel jobb lesz, nekem mindenki ezt mondja. – De igazából egy faszság. Ezt azért még időben sikerül visszanyelnem.
- A tiédre pedig azt, hogy köszönöm, voltam már jobban is, de erről most inkább ne is beszéljünk. - És ha az sem tetszett, hogy a találkozó témájára tereltem a szót, nem is tudom, hogy folytathatnám... Végül is, előbb-utóbb úgyis rátér, nem igaz?
- Csodásan nézel ki. - A szépsége méltatása talán sosem rossz út, hogy megbékítsünk egy nőt, de ahogy kimondom, fel is tűnik, hogy mintha kifejezetten ki is lenne csípve, nem tudom, milyen alkalomból, miattam aligha, és ez azért nem is a város legelegánsabb étterme. - Mit tervezel ma estére? - próbálok nyitni valami kérdéssel, de igazából ötletem sincs, mi fog kisülni ebből az egészből. Hozhatnák már azt a burgert.

 
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: Rhyd & Rhea × cold little heart
Vissza az elejére Go down
 
Rhyd & Rhea × cold little heart
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: 03. Montréal :: Villeray-Saint-Michel-
Ugrás: