welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


Meribeth & Hudson II What happened?! Are you okay?
avatar
Törvényen kívüli
Kor :
29
Hozzászólások száma :
97
Reagok száma :
47
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
Klub vezető - Escort - Gyermek segélyszervezet támogató
Play by :
Mariano Di Vaio

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Meribeth & Hudson II What happened?! Are you okay? Pént. 21 Szept. 2018, 21:48
Kivel - Meribeth
Hol - Elhagyatott gyárépület
Mikor - Jelenben
Vissza az elejére Go down
avatar
Törvényen kívüli
Kor :
29
Hozzászólások száma :
97
Reagok száma :
47
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
Klub vezető - Escort - Gyermek segélyszervezet támogató
Play by :
Mariano Di Vaio

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Meribeth & Hudson II What happened?! Are you okay? Pént. 21 Szept. 2018, 21:49

Meribeth & Hudson
“I'm really angry!”
Azóta is gyakran eszembe jut az a bizonyos találkozás, néhányszor meg is néztem a kamerafelvételeket, őszintén szólva meglepett a lány viselkedése, tényleg nem tudta, hogy ki vagyok én, és ez volt az ami leginkább meglepett. Egy bemutatón voltunk, és valahogy sikerült a menedzseremmel lebeszélnie Meri barátnőjének, hogy be tudjanak sunnyogni hozzám, a végén. Amúgy sem szoktam eljárni a modelles after partykra, az a része nem az én világom, viszont ezúttal elmentem, tulajdonképpen, az egész annyiból állt, hogy míg mi újra emberibbé varázsoltuk magunkat, férfiak leginkább egy laza fürdéssel, és max hajbeállítással, felvették a hétköznapibb ruháikat. A lányoknak volt bajosabb, de nem érdekelt. S ez után a parti után maradhattak akár rajongók, vagy divat buzik is. A kis vöröske barátnője hamar eltűnt, az egyik haverom kapta el, jó pár menetre, mint legutóbb megtudtam. Együtt maradtam viszont a skót lánnyal, megtudtam, hogy innen ez a kellemes kissé vicces akcentus, de valahogy sokkal bájosabb volt tőle az egész lány.  Jobbára ő beszélt, megtudtam, hogy mivel foglalkoznak a szülei, és hogy mit keres ő itt, mit vár az élettől. Még iskolába járt, egyetemre. Mindez nem zavart, elbeszélgettünk a szabásmintákról is, engem kevésbé érdekelt a téma, mert Hugo Boss, vagy Versace márkáknál semmi közöm a ruhadarabokhoz, hogy hogyan teszik őket össze, csak jól álljon. Ugyanis távol állt tőlem a nevetséges holmik viselete. Gyakran gondoltam vissza rá, nem kértem tőle elérhetőséget, és a haverom alkalmi partnere se mondta meg, hogy melyik suliba járnak, ott mondjuk nem is az volt a lényeg.
Felborzolta a kedélyeimet, meg kell hagyni, de legalább kellemes emlék, még ha soha nem is fogunk többet találkozni.
Itt ülök a hétvégi házamban, és az ebédemmel szórakozok, szerencse, hogy Perrine a házvezetőnő előre elkészítette és nekem csak be kellett tennem a sütőbe, még ábrát is készített a sütőhöz, hogy mit hol kell nyomnom, hogy még véletlenül se rontsam el. Meg vett valami förtelmes tojást, időre ketyegőset, azt is fel kellett húznom. Borzalom, de megoldottam! Vagy… előrebocsájtom, hétvégére is kell valakit alkalmaznom, igen. Megtartom Perrinet mert egyébként ügyes, de… hétvégén is eszem, ha itthon vagyok, nem utazhatok el csak azért mindig, hogy megreggelizzek, ebédeljek, vagy vacsorázzak.
Eme hétköznapi dilemma közben zavart meg a telefonom csörgése, egy fekete selyemnadrágot viseltem, házi papuccsal, és egy köntössel. Ahogy áthaladtam a szobán, mögöttem lobogott az anyag, mint valami éji palást.
- Hudson Payne. – szólaltam meg.
- Jól figyelj Payne, nálunk van a lány. A kishúgod, jól tudjuk, hogy őt kerested, felgyorsítjuk a családtalálkozót, ha nem jössz ide és adod ide a pénzünket, amit érte kérünk, megöljük. Na, mennyit ér neked a testvéred? -  döbbenten álltam a hall közepén és hitetlenkedve pillantottam körbe.
- Mutasd, különben nem hiszem el, hogy elfogtátok. – kötve hiszem, hogy Jaelynt elfogták volna. Pedig baromira vigyáztam, hogy ne szivárogjon ki az információ. Payton gyereke pedig egyáltalán nem érdekelt, oldja meg Adrian Payton ha ellopták a lányát.
A következő pillanatban átkapcsol a hívás videóra, és ott ül velem szemben a lány, vörös haja csapzottan hullik az arcába, a kezei hátra kötve, és a szájpecket lehúzták a nyakára. A rúzs, a szempilla spirál elfolyt az arcán, retteg.  Ökölbe szorul a kezem a látványtól, nem a húgom, ő az a lány, aki nem ismert meg.  De akkor se hagyhatom, hogy bántsák! Az –az egyetlen hibája, hogy találkoztunk? Az-az egyetlen találkozás lenne a baj, amikor a privát buli után, kint az utcán megöleltem, és a füle mögé simítottam a haját? Akkora baj volna ez? Még táncoltam is vele, már nem is emlékszem, hogy mire, mert valami kevert szám volt, de azért megmutattuk magunkat, hogy nem vagyunk unalmasak.
- Jól vagy? Nagyon bántottak? – sziszegem a telefonba, és még közelebb is hajolok, ha tudnám, elroppantanám a telefont. De nincs ilyen szuper erőm.
- Ennyi elég is lesz. Itt van nálunk, ma este nyolcra, egy millió dollár, a címet mindjárt küldjük sms-ben. – ezzel bontotta is a vonalat. Ott álltam és forrtam a dühtől. Végig viharzottam a házon és a biztonsági főnökömet riasztottam, hogy álljon rá a hívásra, arra, hogy honnan jött, és tudjon meg mindent azonnal, hogy hol látták Merit utoljára. Nem hiszem el, hogy összekeverték a féltestvéremmel, Jaelynnel, aki ráadásul szőke, de ezt ők nem tudhatták. Franc essen belé!


Vissza az elejére Go down
avatar
Egyetemista
Kor :
24
Hozzászólások száma :
19
Reagok száma :
14
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
Egyetemi hallgató
Play by :
Grace Holley

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Meribeth & Hudson II What happened?! Are you okay? Pént. 12 Okt. 2018, 23:35

Hudson&Meribeth
“To fall is not to fail, you fail when you don't try”
Újra megrántom a kezemet, reménykedve abban, hogy most nem csalódok és valamilyen csoda folytán sikerül kiszabadulnom. Egy csendes szusszanás kíséretében veszem tudomásul, hogy a mostani próbálkozás is csak több horzsoláshoz vezetett a csuklómon. Ez azt jelentené, hogy itt az ideje feladnom? Nem, azt nem! Habár kezdek belefáradni abba, hogy újra és újra megpróbáljam a lehetetlent, nem adhatom fel. Nem most és nem itt akarok meghalni, még annyi minden van előttem az életemben, amit kár lenne elpazarolni. Ez az első igazán fontos dolog, amit valaha megtanultam az életről – nem tart örökké. De ez nem jelenti azt, hogy tárt karokkal kell fogadni, mint egy elkerülhetetlen tényt, főleg ha van is esély arra, hogy elkerüljük a nagy kaszást. A gondolataim lassan már csak kusza masszává olvadnak össze, az időérzékem is teljesen cserbenhagyott. Vajon mennyi ideje lehetek itt? Egy óra? Kettő? Egyáltalán süt még a nap odakint? Amikor kiléptem az egyetem épületéből, akkor még elég távol volt attól, hogy eltűnjön a horizonton. Már arra sem emlékszem tisztán, hogy pontosan hol kaptak el. Valahol félúton lehettem az egyetem és a kollégium között, nem siettem sehova, még azon is elgondolkoztam, hogy mielőtt még visszamennék, a szobámba beugrok valahova kávézni, és ekkor ragadtak meg a kezek. Teljesen váratlanul ért, és hiába küzdöttem minden erőmmel, a kis termetem nem segített sokat abban, hogy kiszabaduljak az elrablóim karmaiból. Mielőtt még bármit is felfoghattam volna a gyorsan lezajló eseményekből már egy autóban találtam magam, pillanatokon belül hátrakötözött kezekkel és egy szájpecekkel, ami azt hivatott megakadályozni, hogy hangot adjak a tiltakozásomnak.

Őszintén… rettegek. Nem értem az okokat és a miérteket, ahogy azt sem, hogy mi fog történni a következő percekben. Igyekszem a lehető legjobban kézben tartani saját magamat és nem pánikba esni, mert érzem, hogy azzal csak rontanék a saját helyzetemen, de ez egyáltalán nem olyan könnyű, mint amilyennek hangzik. A szívem őrült tempóban ver, még most is, hogy ebben az elhagyatott raktárban vagyok már, és próbálom kiszűrni az idegenek beszélgetéséből, hogy mi az oka annak, hogy egyáltalán itt vagyok. Nem sokat sikerül kivennem, valamiféle testvérről magyaráznak, ami csak még jobban összezavarja a már így is kibogozhatatlan gondolataimat. Testvér? Nincs is testvérem. Legalábbis olyan biztos nem, akiről tudnék. Vajon mit terveznek? Ugyan cseppet sem voltak gyengéden mikor elkaptak, ahogy akkor sem, mikor áthoztak ide és ledobtak a székre, de eddig nem bántottak különösebben. Ami igazán megijeszt az inkább a jövőbeli fenyegetés. Újra megpróbálom kiszabadítani a kezemet, tekintetemmel lehetséges menekülő útvonalakat keresek, ha netalántán csoda történne és sikerülne kiszabadulnom, de máris abbahagyom a mocorgást, mikor az egyik támadó kezében feltűnik a telefon, és felhívnak valakit.

Payne? Hirtelen nem ugrik be a név, erősen kell agyalnom, hogy miért ennyire ismerős, amikor lassan a felismerés átcikázik rajtam. Hudson Payne. Az a Hudson Payne, akivel egyszer találkoztam, igazából csak azért, mert a barátnőm elrángatott. Ennek ellenére kifejezetten jól éreztem magam, és ez főleg Hudsonnak volt köszönhető, akivel kellemesen elbeszélgettem, még táncoltunk is, szóval az este igazán jó hangulatban ért véget. Miatta vagyok itt? De miért? Miért néztek engem a testvérének? Milyen körökben mozoghat, ha ilyen alakok fenyegetik azzal, hogy megölik a testvérét? Rengeteg kérdés fogalmazódik meg bennem egyszerre, de nincs időm tovább gondolkozni ezen, mert a telefon lassan felém fordul, hogy megmutassanak benne.
- Én… jól vagyok. – Minden erőmet össze kell szednem, hogy válaszolni tudjak. A hangom rekedtesen tör elő, mert hosszú ideje nem kellett használnom a hangszálaimat. Elképzelésem sincs, hogy milyen nyomorultul nézhetek ki, ezért még egy apró, biztató mosolyt is igyekszek magamra biggyeszteni, bár lássuk be, az aztán pláne gyengére sikerül. Másra nincs is idő, mert az ismeretlen bontja a vonalat, és megint egyedül maradok. Ezek után már tényleg ötletem sincs, hogy mi fog történni. Hiszen én senki sem vagyok Hudson számára. Miért döntene úgy, hogy egy csomó pénzt küld egy szinte teljesen ismeretlen megmentéséért? A kis remény, ami hirtelen elöntött annak eredményeképp, hogy hallottam egy ismerős hangot, most újra eltűnik. Muszáj kiszabadulnom. Valahogy meg kell találnom a módját. Csak magamra számíthatok.
Vissza az elejére Go down
avatar
Törvényen kívüli
Kor :
29
Hozzászólások száma :
97
Reagok száma :
47
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
Klub vezető - Escort - Gyermek segélyszervezet támogató
Play by :
Mariano Di Vaio

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Meribeth & Hudson II What happened?! Are you okay? Szomb. 20 Okt. 2018, 18:50

Meribeth & Hudson
“I'm really angry!”
Igazából nem hittem el, hogy jobban lett volna, vagy egyáltalán azt ,hogy jól van, mert ilyen állapotban, ilyen körülmények közt ,senki se mondja nekem azt, hogy jól van. Ezen kicsit felhúztam magam. Ráadásul bontották a vonalat, viszont, ez, az én katonai zsenimnek nem volt probléma. Felismertem a lányt, vele találkoztam azon a partin. De hogy ő lenne a húgom?! Az eszem megáll! Még csak közünk sem volt egymáshoz! Ha a te kezed van ebben az egészben Abigail, akkor tényleg nincs sok már hátra a szabadon töltött életedből.
A hajamba túrtam a telefonhívás után, és az órámra pillantottam, hat óra! Semmiképp sem akartam ,hogy meghaljon miattam bárki, épp ezért lendültem mozgásba. Tudtam, hogy még véletlenül se vezetne jóra, ha a rendőrség segítségét hívnám, magamtól kellett megoldanom ezt az egészet.
Ennyire szívtelen nem vagyok, magára hagyjam azt a lányt, mert miattam került bajba, sajnos rosszkor volt rossz helyen. A biztonsági főnökömet értesítettem, már itt van a szobámban , épp azt tárgyaljuk, hogy hogyan juthat a lány nyomára, tudom ,hogy minden egyes elvesztegetett perccel csak az idő csökken, de kénytelenek vagyunk váltani, ő elmegy a saját kis bunkerébe, a ház alatti kis irodájába, ott megvan minden kütyüje amire szüksége van, és arra is van lehetősége, hogy bárkit akit ismer, ráállítson az ügyre. Bízok benne. Én az irodámban ülök, már felöltözve, két órája a laptop elfelekedett képernyőjét bámulom. Próbálok rájönni arra, hogy ki tehette ezt az ellenségeim közül, de jobbára csak Abigailről tudok, jó ott van még az apám, az mostohahúgom, aki apám jelenlegi házasságából számrazik és szintén innen az öcsém, felemelő kilátások, ha azt vesszük. S ebbe még akkor számításba se került apám jelenlegi felesége. Netán egy olyan férj, aki rájött arra, hogy a felesége egykor kivel kefélt. Tökéletes! Csak majdnem a fél világ a listámon lehet ezek szerint. Felhívnám Elit, mert az ő higgadtsága ellensúlyozza az én hirtelen haragomat, és szükségem lenne rá, hogy visszafogjon. De nem támaszkodhatok rá folyvást, neki is megvan a saját élete. Luna eszembe se jut, hogy egy ilyen piszkos ügybe bevonjam. Maradok én és az emberem.
Végül öt óra múlva sem sikerül előállnunk rendes megoldással. Kevés lenne az idő, hogy eljussak a lányhoz, én is, oda, ahol fogva tartják. Így megyek, és eljátsszuk, hogy átadom a pénzt én is. Hát legyen. Mert időközben megkaptam a találkozó helyét is. Remélem egy haja szála se görbült a lánynak.
Hamarosan a találkozón vagyok, kiléptem a kocsimból, és elindultam a furgon irányába, nem aggódtam, mert tudtam, hogy a jobb kezem itt van a közelben. Mégis…két lépés után a nyakamhoz kapok, és az aktatáska is a földön koppan, én pedig kidőlök, mint egy darab fa. Nagyjából magamnál vagyok, elmosódottan hallom a hangokat.
- Dobjátok el a telefonját, és nézzétek át, hogy van-e még nála valami ilyesmi.  – hallottam a korábbi ipse kissé furcsa hangját, talán az altató tehet róla. Édes faszom, milyen rég kaptam már be ehhez hasonló holmit, lehetett vagy hat éve, azóta, ha fáj a fejem, inkább elviselhetetlenül viselkedem másokkal, vagy természetes megoldásokhoz igyekszem folyamodni, mint az illó olajok, vagy teák, natur. De ehh… A földön kötök ki, valaminek neki ütközöm, talán két láb. Az elfogóim egyenesen Meribeth lába elé dobtak le, nem gondolhatnak nagy falatnak, ha egy nőt fognak le inkább helyettem. Nem tudom.




Vissza az elejére Go down
avatar
Egyetemista
Kor :
24
Hozzászólások száma :
19
Reagok száma :
14
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
Egyetemi hallgató
Play by :
Grace Holley

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Meribeth & Hudson II What happened?! Are you okay? Vas. 04 Nov. 2018, 21:59

Hudson&Meribeth
“To fall is not to fail, you fail when you don't try”
Miután letették a telefont, és újra teljesen magamra maradtam, rengeteg időm van arra, hogy gondolkozzak. Főleg azon, hogy hogyan tudnék ebből a helyzetből élve kijutni, de mivel jelenleg akármennyire is igyekszem ezen, valószínű annyi esélyem van rá, mint arra, hogy megnyerjem a lottót. Talán valami mást kellett volna mondanom a telefonba? Hogy nem vagyok jól? Igaz lett volna, de valamilyen szinten hazugság is, hiszen fizikailag jól vagyok. Ez pedig már jónak számít, nem? Az, hogy igazából a lelkiekben úgy érzem, hogy a töréspontomon vagyok, az se Hudsonnak, se nekem nem segít. Ha azt mondom, hogy szörnyen érzem magam és rettegek attól, hogy meg fogok halni, az csak még valóságosabbá teszi azt az egész helyzetet, jobban realizálódik bennem, és akkor lehet, hogy tényleg összetörök. Mindig is ilyen voltam. Amíg valaki rá nem kérdezett, hogy jól vagyok-e, és ha azt mondtam, hogy nem, már meg is jelentek a könnyek a szememben, és utána már nem tudtam visszafordítani a folyamatot. Ha pedig azt mondtam, hogy igen… akkor még tudtam tartani magam. Legalább még egy kicsit. Márpedig ebben a helyzetben nem engedhetem meg magamnak, hogy összetörjek a félelmem súlya alatt, mert akkor minden elveszne. Észnél kell maradnom és számba kell vennem a lehetőségeimet, még akkor is, ha jelenleg reménytelennek tűnik még csak a próbálkozás is.

Időm, egyelőre még van. Úgy tűnik, a fogva tartóim még nem terveznek semmit sem tenni velem, ez pedig legalább időhöz juthat. Az idő pedig most mindennél fontosabb, főleg ha tudom, hogy a halál szinte itt liheg a vállam fölött, egyre közelebb kúszva hozzám. Megborzongok a gondolatra, és megint igyekszem másra fókuszálni. Habár a mozgásterem továbbra is korlátozva van, a pillantásommal végignézek a területen újra és újra, lehetséges menekülő útvonal után kutatva. A hátam mögé nem látok, de a jobb oldalam felől már biztos, hogy van egy ajtó, amit viszont egy akkora ember őriz, hogy puszta kézzel össze tudná roppantani a csontjaimat, ha a közelébe is sikerülne kerülnöm. A kezeim hátra vannak kötözve, már szinte alig érzem, pedig sokadik alkalommal is újra megmozgatom, bízva a lehetetlenben, hogy a kötél valamilyen csoda folytán meglazult és ki tudok szabadulni. De persze nincs ilyen szerencsém. A szemeimmel kiszúrok egy kést nem messze az egyik asztalon, de hozzám képest túl messze van, valószínűleg másképp nem is hagyták volna elől, bár az kissé nyugtalanító, hogy talán azért van ott, mert a későbbiekben terveznek a késsel csinálni valamit. Erre újra összerázkódok. Ha esetleg valahogy mégis közelebb tudnék mozdulni… Óvatosan előrébb csúsztatom a lábaimat, igyekezve elérni, hogy a szék velem együtt mozduljon, de a kis mozdulat is visszhangot ver a raktárban, mire a férfiak egyből felém fordulnak. Igyekszem úgy tenni, mint aki csak mocorgott, hogy valahogy kényelmesebb pozícióba kerüljön, és még véletlenül se nézek feléjük. Még jó ideig magamon érzem a pillantásukat, mielőtt fellélegezhetnék, de a tervemet egyelőre el kell vetnem. Más után kell kutatnom.

De nincs semmi. Az égvilágon semmi. Ez kétségbe ejt. Olyannyira, hogy újra rángatni kezdem a köteleimet, ezúttal sokkal erőszakosabban, mint eddig, ezért a csuklóim alaposan meg is sínylik az igénybevételt, mert egy idő után érzem, hogy vér kezd szivárogni a sebből, amit a kitartó próbálkozással sikerült szereznem. Kezdem feladni. Lassan, de biztosan a csüggedtség, a fáradtság, a reménytelenség kezd erőt venni rajtam, és kezdem úgy érezni, hogy ma tényleg meg fogok halni. Nincs menekvés. Nincs segítség. A monoton időt megszakítja némi mozgolódás, de már energiát se érzek arra, hogy újra felnézzek, hogy figyelemmel kövessem, hogy épp most mi történik. Talán most fogok meghalni. Talán rájöttek arra, hogy nem fog jönni senki, és hogy már teljesen feleslegesen tartanak itt túszként. Vajon, hogy fog történni? Gyors lesz és fájdalommentes, vagy figyelmeztetésként még meg is fognak kínozni előtte? Vajon ezért van elől az a kés? Még egy utolsó próbálkozásként megrángatom a kezeimet, de továbbra se tudok kiszabadulni. Becsukom a szememet és mélyeket lélegezve próbálok úrrá lenni az egyre inkább eluralkodni kívánó pánikon, amikor hirtelen valami puffan a lábaim előtt. Kipattannak a szemeim, hogy aztán elkerekedjenek, amint meglátom, hogy pontosan ki is fekszik előttem. Hudson?! Mit keres itt? Azt hittem, hogy nem fog eljönni… ráadásul most ő is bajba került. Újult erővel próbálok kiszabadulni, sokkal nagyobb erővel mint eddig, aminek az az eredménye, hogy az egyik férfi megunja a mocorgásomat és visszakézből pofon vág, mire abbahagyom a mocorgást. De ez kevés ahhoz, hogy az újult vágyat a kiszabadulásomra eloltsa.
Vissza az elejére Go down
avatar
Törvényen kívüli
Kor :
29
Hozzászólások száma :
97
Reagok száma :
47
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
Klub vezető - Escort - Gyermek segélyszervezet támogató
Play by :
Mariano Di Vaio

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Meribeth & Hudson II What happened?! Are you okay? Pént. 16 Nov. 2018, 13:52

Hudson and Meribeth.
► But you wont take away my pride,
No not this time... ► ► ►    Beautiful Lie


Még kába voltam, nem igazán fogtam fel, hogy mi történik körülöttem, csak tompa fájdalmat éreztem az oldalamban, amikor valaminek nekiütődtem. A földön fekszem, ez egész biztos. A szám vatta száraz volt, így nehezen, de megpróbáltam nyelni. Hasra fordultam, csiga lassúsággal, és halkan felnyögtem, remélem nem tört el a bordám, mert egy kicsit fájt, lehet hogy csak belém rúgtak, vagy.. a franc tudja.
- Nézzétek, ébredezik a csipkerózsika! – gyanítom,hogy ez lehettem én, mert a következő pillanatban túl hirtelen emelkedtem fel a hajamnál fogva. Öregem, ha kijutok innen, az első dolgom lesz, szilánkosra törni az ujjaidat. De egyelőre csak fókuszáltam, és próbáltam megállapítani, hogy ki lehet ez a kedves ember, aki így fogad. Amennyire tudtam, ebben a helyzetben körbepillantottam, és megállapodott a tekintetem a vörös hajú lányon, Meribethen. Nem emlékszem, hogy lett volna ilyen hajú rokonom valaha is, vagy… nem, egyáltalán nem festette a haját, ezt még meg is kérdeztem akkor.
- Rám nézzél,ha hozzád beszélek! – s rögtön ért is a pofon, kézfejjel. Mire megszédültem, és kissé kijózanodva meresztettem a barna pillantásom a felettem állóra.
- Mit….mit…akartok? – való igaz, egyáltalán nem egy harcos volnék, és az önvédelmi tudásom kevés, ilyen helyzetekre nem készített fel Ewerett, mert nem hittük volna, hogy ilyenbe csöppenhetek, épp ezért ha kijutok élve innen egyáltalán, akkor majd gyakorolni fogunk. A hangom halk volt, mert kiszáradt, a fene tudja milyen altatótól. A rémálmaim ellen talán kölcsön kérném tőlük, de egy volt drogosnak ez nem túl jó ötlet.
- Váltságdíjat Paytontól érted. A lánnyal meg elszórakozunk, míg nem kapjuk meg amit akarunk. – megvető fintorra húzódott az ajkam, lenyaltam a szám szegletéből a vért is.
- Hát, ti nagyon hülyék vagytok. De tényleg. Adrian Payton, nem fog fizetni értem, soha. – nevettem fel keserűen. Erre többen, felhördültek.
- Kussolsz! Olyan nincs! Nyilvánosan megtett téged az örökösének, akkor fizetni fog érted! – újból elnevettem magam, a helyzetem ellenére is megvetőn.
- De hogy fog. Ha elengedtek minket itt és most, többet fizetek nektek azért, amiről azt hiszitek, hogy megkapnátok Paytontól. – felemelkedtem, és ha tudtam gyomorszájon vágtam az alakot aki engem tartott. Könnyen ment, mert nem számított arra, hogy harciasan nekiugrok. Ő a mögötte levő asztalnak tántorodott, mire az asztalon levő holmik lepotyogtak. A rendbontásra többen felkapták a fejüket és elindultak felénk, én próbáltam legalább Meribeth egyik kezét kikötni, szaggattam, tépetem a kötelét, talán épphogy sikerült meglazítani.
- Ki fogunk jutni innen, rendben? – súgtam még oda neki, ám a következő pillanatban hárman vetődtek rám, Meribeth székét elsodorták, én pedig a földön kötöttem ki és dulakodtunk. Vesztésre álltam, persze hogy arra álltam, mert ők többen vannak mint én.
- Eresszétek el a lányt, neki nincs ehhez köze, még csak nem is a rokonom! Csak egyszer találkoztam vele! – nyögve hördültem fel, mert az egyik elkezdett fojtogatni.
- Várjunk…csak, te nem Abigail hálózatának tagja vagy? Az ilyen srácok sok mindent tudhatnak… - nagyszerű, a csorda elsatnyult ősember üzemmódba, mindegy mi nekik, csak kiéljék a mostani agresszióban kialakult szexuális hajlamaikat, ennél jobb sose legyen! Francokat. Négyen fogtak le és kigúvadt szemekkel igyekeztem rúgni, kapálózni, harapni, bármit csak ne kelljen bármelyikhez is hozzáérnem, és a kedvére tennem. Ráadásul ne kelljen látnia ezt egy olyan lánynak, akivel alig találkoztam. Nem bíztam benne, hogy lehetne bármi is köztünk, mert sosem volt normális emberi kapcsolatom, csak jót beszéltem vele. Az egyik fazon átadta a bokám a harmadik tagnak és teátrális mozdulatokkal igyekezett megszabadulni az derékövétől. Nyeltem egyet és megfeszültem, ha valamit mindig is gyűlöltem, az a testi fenyítés volt. Kétségbeesetten pillantottam Meri felé, remélem nem fogja látni, remélem el tud menekülni, és sikerült kiszabadítania az egyik kezét, onnantól már gyerek játék lenne menekülnie, én pedig… nekem úgyis mindegy.
Az első ütés a hasfalamat érte, és össze is rándultam, de meg sem mukkantam, az önkénteles rádnulásom így is újra kifeszítették, a szemeim elsötétültek a haragtól, a megvetéstől, kikapcsoltam.
- Vigyetek egy másik szobába, ami ezután fog következni, az nem való ilyen fiatal lányok szemének, mint ő. – magyaráztam jól érthetőn.
Tekintetemet egyenként végigvezettem a fogva tartóimon.
- Lefogadom, hogy begerjedtek már attól, ha elverhettek, csináltatok már ilyet? Nem szabad túl erősen, mert akkor elvesztem az eszméletem, és oda a varázs, nem tudok a kedvetekre tenni. – állapodik meg a tekintetem végül a társaság eszén, az elrablásom kiagyalóján, a fő marhán, akinél az öv pihen. Láttam, ahogy egymásra néznek, és tanakodni kezdenek, komolyan fontolóra veszik ,hogy kiéljék az aberrált elképzeléseiket rajtam, inkább rajtam, mint azon a lányon, nem érdemli meg, senki nem érdemli meg azt, amit ezek tennének vele.
- F-u-s-s! – tátogtam alig észrevehetőn, s reméltem, hogy hallgatni fog rám, ha sikerült kiszabadulnia majd, akkor nem marad itt.



MADE BY TORIE
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: Meribeth & Hudson II What happened?! Are you okay?
Vissza az elejére Go down
 
Meribeth & Hudson II What happened?! Are you okay?
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: 03. Montréal :: Rivière-des-Prairies :: Utcák-
Ugrás: