welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


Noémie & Jillian
avatar
Törvényen kívüli
Kor :
28
Hozzászólások száma :
22
Reagok száma :
11
Tartózkodási hely :
○ Montréal ○
Foglalkozás :
○ kitchen-maid ○
Play by :
○ Lyndsy Fonseca ○

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Noémie & Jillian Szer. 19 Szept. 2018, 13:22
Noémie & Jillian
Amikor két menekült összefut...
Vissza az elejére Go down
avatar
Törvényen kívüli
Kor :
28
Hozzászólások száma :
22
Reagok száma :
11
Tartózkodási hely :
○ Montréal ○
Foglalkozás :
○ kitchen-maid ○
Play by :
○ Lyndsy Fonseca ○

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Noémie & Jillian Szer. 19 Szept. 2018, 13:22

Noémie & Jillian

Nem tudom, mikor fogok arra a szintre jutni, hogy azt mondhatom majd: otthon érzem magam. Hiányzik California, a napsütés, a pálma fák, a tengerpart, az otthonunk, az apám. Akárhányszor eszembe jut, könnyek szöknek a szemembe, melyeket mindig sietve visszanyelek és magamra erőszakolom a pókerarcot, ami lassan már a részemmé vált. Még arra se volt időm, hogy meggyászoljam az apámat, mert félek, ha átadom magam a bánatnak, teljesen összetörök, azt pedig nem engedhetem meg magamnak. Ébernek és okosnak kell lennem, ha nem akarom holtan végezni. Ezért sem akarok gyanút kelteni senkiben és próbálok úgy viselkedni, mintha minden normális lenne. Dolgozni járok -kerülve persze a feltűnést- és egyetemre is beiratkoztam ugye, nem pedig bújkálok egy motelszobában, amire pár öregasszony tuti rögtön felfigyelne. Ettől függetlenül azért óvatos vagyok. Kerülöm a zsarukat, a kamerákat és minden olyan helyet, ahol CIA-s vagy FBI-os megfordulhat, tehát nem járok el szórakozni sem, mert az is rizikós. Úgy összességében folytonos megfigyeléssel telnek a napjaim.
Az étterem vezetőjével, ahol dolgozom, sikerült megbeszélnem, hogy bizonyos napokon, amikor a fontosabb előadásaim vannak, korábban leléphessek, így most a már meghallgatott órákról tartok hazafelé. Idő közben már egészen besötétedett, ami nekem csak jó. Végre levehetem a napszemüvegemet és a kötött sapkát a fejemről, melyeket előszeretettel hordok. Segítenek elrejteni a kilétemet, de ezek sem száz százalékosan védenek. Aki akar, így is felismerhet, a mai eszközökkel pedig ez még egyszerűbb feladat egy CIA ügynöknek, aki éppenséggel lehet az a nő is, aki szembe sétál velem a járdán. Legalábbis a mozgása alapján nőnek tűnik.
Már megszoktam, hogy menet közben alaposan felmérem a környéket, így most is szemügyre veszem az utca túloldalát, a nőt, a többi járókelőt és azt a kocsit is, ami épp feltűnően lassan befordul az utcába. Már abból, ahogy közlekedik is sejtem, hogy rendőrautóról van szó, így azonnal azt keresem, milyen apropó folytán kerülhetném el, hogy lássák az arcomat. A legjobb, ami az eszembe jut az, hogy befordulok az egyik ház felé, mintha ott laknék, majd megállok a nagy kuka mögött és leguggolva onnan lesek kifelé. Mióta leléptem, talán már nemzetközileg körözött bűnöző is vagyok, vagy fene tudja. Bevetnek mindent, ha valakit meg akarnak találni és tekintve, hogy nálam valami olyasmi van, ami fontos nekik... tuti, hogy a lista élén állok. A pendrive-ot ugyan még nem mertem megnézni. Amilyen filmeket már láttam arról, hogy mi mindent tudnak lenyomozni, talán jobb is, ha nem dugom be egy gépbe se. Talán, náluk azonnal jelezne, hogy valaki használatba vette.
A kuka mögül lesem, ahogy közeledik az autó, bár magam sem tudom, miért bújtam el. Mióta apámat megölték, képtelen vagyok bizalommal tekinteti a zsarukra, hiszen miattuk halott és ebből a szempontból nem érdekel, hogy zsaru, nyomozó vagy biztonsági őr az illető, mert mindegyik közt van olyan, akinek csak a pénz számít. A korrupció csúnya népbetegség...
Vissza az elejére Go down
avatar
Inaktív
Hozzászólások száma :
46
Reagok száma :
37
Tartózkodási hely :
⊳ montreal
Play by :
⊳ alicia vikander

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Noémie & Jillian Csüt. 20 Szept. 2018, 16:31

Jillian & Noémie
Like A Flower Made Of Iron
Egy újabb nap kezdete. Nos, ez számomra annyit jelent, hogy túléltem mégegy napot, mégegy éjszakát. Egyre közelebb kerülök ahhoz, hogy sikerüljön új életet kezdenem, hogy a sebeim begyógyuljanak és munkába tudjak állni, tulajdonképpen bárhol, és el tudjam magam tartani, anélkül, hogy ingyenkonyhákra járok, vagy az utcán alszom. Őszintén megvallva kissé tartok attól, hogy ez tovább fog tartani, mint azt én szeretném, de muszáj igyekeznem, elvégre hamarosan itt a tél. Nem maradhatok semmiképpen sem az utcán, meg fogok fagyni. Ugyan a haláltól van rosszabb is és én inkább halok meg kint, szabadon a hidegben, minthogy valaki keze által. A valaki alatt természetesen Alexey-t értem, hiszen a módszereiben már bőven volt időm részesülni. Határozottan ki tudom jelenteni, hogy semmiképp sem akarok a kezei közé kerülni. Az cseppet sem túlzás, ha azt mondom, hogy a napjaim itt Kanadában szörnyen unalmasak. Mármint most komolyan... Azon kívül, hogy bujkálok, lófrálok az utcákon fel és alá, esetleg bepróbálkozom egy-egy helyre munkáért, semmi más dolgom nincs. Maximum a paranoiámmal foglalkozni, amit jobb szeretnék inkább elhagyni. Elvégre nem élvezet minden emberről aki szemben jön velem, azt hinni, hogy biztosan meg akar ölni. Nem hiába rejtőzködöm én mindig el a kapucnim alá és bámulom a földet. Esküszöm már megszámoltam hány rágógumi és elégett cigarettacsikk van a környéken. Ezerötszázhuszonnyolc cigarettacsikk. Bele sem gondol az ember abba, hogy ez mennyi pénz is lehetne, mennyi ablakon kidobott pénz, miközben itt vagyok én, akinek még ételre sem futja, vagy normális ágyra. Ugyan az első pár napomat eltölthettem egy koszos motelszobában, de a pénzem nem volt véges, de ezért persze nem hibáztatok senkit, legfőképpen unokatestvéremet nem. Hiszen ő megmentett az az őrült karmai közül, repjegyet fizetett, plusz pénzt is adott, hiába nem eleget.
Megállok a fal tövében, megtámasztom azt és elkezdem az embereket szemlélni. Nem volt jó ötlet, hiszen ezzel csak saját magamat rémisztem meg. A tekintetek mind engem pásztáznak, azt hiszik ki akarom rabolni őket, vagy éppen csak azt nézik, hogy én vagyok-e a személy akit az orosz maffia keres. Persze, valahol méllyen jól tudom, hogy itt nem lehet mindenki a maffia embere, nem kereshet mindenki engem, de félek. A félelem olyan dolgokat hoz ki az emberből ami nem jó. Ugyan elővigyázatos is leszek tőle, de főként paranoiás. A világ ellenem van. Végül elég gyorsan felhagyok azzal, hogy esetleg valakitől kölcsönkérjek egy telefont. Hiába kellene felhívnom Mélaniet, hogy tudja jól vagyok, legalábbis még életben... Talán segíteni is tudna rajtam. Remélem nem esett baja, abba belehalnék ha rajta verték le eltünésem. Alexey nem ostoba, pontosan tudja, hogy unokatestvérem a kórházban dolgozik, biztosan meglátogatta már. De vajon megölte? Vajon Mélanie elárulta, hogy ő szöktetett meg és hogy hol tartózkodom most? Vajon ezért bámul most mindenki? Talán Alexey éppen a hívásomat várja Mélanie telefonján. Nem! Nem hívhatom fel, még nem. Jobb ha nem.
Gondolatmenetemből sziréna hangjai rántanak ki. Ugyan nem menekülök én a rendőrségtől, nem köröznek, de mégsem szeretem őket. Rengeteg a korrupt rendőr, járőr, bármi is a titulusa az illetőnek. Ellököm magam a faltól, hogy szépen tovább is sétáljak, de ekkor a járőrkocsi befordul a tőlem nem messze lévő sarkon én pedig bepánikolok. A kocsi feltűnően lassan közlekedik, a két férfi aki benne ül, szemmel láthatóan keresnek valakit. Talán engem? Alexey emberei?
Nem várom meg amíg ez kiderül, egy nagy lendülettel beugrom az egyik kuka mögé ami csak néhány méterrel van távolabb tőlem, majd onnan kikukucskálva figyelem ahogyan az autó elhalad előttünk. Mikor már kicsit távolabbról hallom a sziréna hangjait, felsóhajtok egyet. - Te jó ég! A frászt hoztad rám! - Ugrom egyet ijedtemben mikor rájövök, hogy egy lány guggol ugyanolyan pózban mellettem. A frászt hozza rám, egyenesen a szemeibe bámulok. Talán az elmúlt héten először teszek ilyet valakivel, először fedem fel teljes arcom valaki előtt, hogy az láthassa a szemeim alatt tornyosuló monoklikat. Nem is tudom mit mondjak neki. Miért van itt? Talán ő is... - Látom te is rendőrpárti vagy. - Vonom fel egyik szemöldököm, miközben még mindig úgy ver a szívem, mintha ki akarna ugrani helyéről. A pulzusom szerintem meghaladja az ötezret is.  
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Törvényen kívüli
Kor :
28
Hozzászólások száma :
22
Reagok száma :
11
Tartózkodási hely :
○ Montréal ○
Foglalkozás :
○ kitchen-maid ○
Play by :
○ Lyndsy Fonseca ○

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Noémie & Jillian Kedd 25 Szept. 2018, 10:58

Noémie & Jillian




Mióta az apámat a saját munkáltatói nyírták ki, nem igazán tudok bárkiben is megbízni. Soha nem éltem álomvilágban, de azt azért nem gondoltam volna, hogy egy olyan szervnél, mint a CIA megtörténhet, hogy valaki a pénz vagy épp a hatalom miatt a saját embereit öli meg. Mert erre figyelt fel apa. Ez lett neki gyanús, hogy olyan remek ügynökök, akik már igen durva helyzetekből is megmenekültek, sorra meghaltak nevetségesen abszurd helyzetekben. Az egyik például kiesett a nyolcadik emeleti lakása ablakán.
Ezek után képtelen lennék megbízni bármelyik szervben is. Lehet szó egyszerű rendőrről, FBI-osról vagy olyan emberről, aki az NSA embere, teljesen mindegy. Nem tudnék egyikben sem megbízni, mert tudom, hogy az emberi mohóság mindig, mindenek felett áll. Rengeteg korrupt zsaru van, akik tesznek magasról arra, hogy mi helyes vagy mi nem helyes, csak a sok pénz a lényeg, amit kaphatnak egy-egy eltussolt ügyért vagy hamis jegyzőkönyvért. A maffia és egyéb bűnszervezetek mindig találnak olyan zsarut, akit meg lehet fizetni. Szóval, ezek után, amikor megjelenik a járőr autó, naná, hogy igyekszem minél gyorsabban elbújni. A nyakamat tenném rá, hogy ott virít a kocsiban a kis gépükön a képem, miszerint köröz a CIA és, bár elvileg még, csak országos körözés van rám kiadva, ez még nem jelenti azt, hogy Kanadában ne tudnának rólam. Bár reményeim szerint Amszterdamban keresnek, ahová vettem egy repülőjegyet, majd eladtam egy ott járkáló személynek, hogy tutira be is legyen csekkolva, de ettől még óvatosnak kell lennem. Ezért kuporgok végül egy nagy kuka mögött, várva arra, hogy elhaladjon a rendőrautó.
Az ember akármennyire is akar irányítani, sok mindenre nem tud felkészülni, hiszen meglehetősen sok változóval kell számolnunk. Eldönthetem én, hogy ma egy szál topban és egy shortban indulok el a városba, ha közben szakadni kezd az eső. Már nem úgy alakultak a dolgok, mint vártam volna és ez történt most is. Elbújhatok én egy kuka mögé a járőrautót látva abban a hitben, hogy senki nem fog észre venni, ha végül aztán egy hatalmas véletlennek köszönhetően más valaki is ezt a búvóhelyet nézi ki magának. Kétlem, hogy valaha történt már hasonló a világon, hogy két nőszemély kuporgott egy kuka mögött a rendőröket látva. Teljesen abszurd egybeesés, de mégis mit tehetnék? Annyira meglep ez az egész, hogy csak meredten bámulok a mellettem guggolóra egészen addig, míg fel nem fedezi a jelenlétem. Hirtelen azt sem tudom, mit mondhatnék a megjegyzésére, de végül inkább, csak kikandikálok még egyszer a rejtekhelyem mögül és nagyot sóhajtva pillantok vissza a nőre.
-Mit ne mondjak, én is eléggé meglepődtem.- kúszik egy halvány mosoly az arcomra, sőt. Legszívesebben hangosan röhögni kezdenék a helyzeten, de tekintve, hogy az életem másról se szól, mint a bújkálásról, nem igazán tudok nevetni.
-Mondhatjuk így is, igen.- bólintok egyet, ahogy ismét megszólal, majd alaposan szemügyre veszem a mellettem guggolót. Körülbelül velem egy idős nő lehet és a jelek szerint meglehetősen pocsék lehet az ő sorsa is. Talán, még rosszabb, mint az enyém.
-Sajnos előfordul, hogy az ember akaratán kívül olyan helyzetbe kerül, hogy bújkálnia kell. Jól sejtem, hogy te is hasonló cipőben vagy?- kíváncsiskodok, ha már így összefutottunk, de persze eszem ágában sincs túlságosan elmélyülni a beszélgetésben. Ennek ellenére érdekel, hogy mégis miért van az, hogy két nő egy montreal-i utca kukája mögött bújkál.
-Szerintem, már tiszta a terep.- sandítok ki újra, majd óvatosan felegyenesedek és megigazítom a kabátom. A józan eszem azt súgja, hogy egyetlen szó nélkül álljak tovább és még véletlenül se kezdjek el azon agyalni, hogy szegény lány miért van ócska holmikban és néz ki úgy, mint egy rémült kisegér, de a szívem teljesen mást mond. A legkevésbé sem hiányzik ugyan, hogy akármivel is felhívjam magamra a figyelmet, de nem hagyhatom csak így itt. Tekintve, hogy legalább annyira fél, mint én, talán segíthetnénk egymáson.
-Gyanítom, van okod arra, hogy hozzám hasonlóan egy kuka mögött rejtőzz a rendőrök láttán és nem is fogok kíváncsiskodni, de talán egy forró kávé segítene mindkettőnknek megnyugodni. Mit szólsz?- persze, ez alatt nem arra gondolok, hogy kényelmesen beülünk egy helyre és hangosan nevetve csicsergünk majd egy jót, mert az ilyen helyzetek is rizikósak lehetnek, de talán elvitelre vehetnék két kávét, hogy aztán egy sötét parkban sétálva, kerülve a feltűnést, megihassuk.
Vissza az elejére Go down
avatar
Inaktív
Hozzászólások száma :
46
Reagok száma :
37
Tartózkodási hely :
⊳ montreal
Play by :
⊳ alicia vikander

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Noémie & Jillian Szomb. 29 Szept. 2018, 17:27

Jillian & Noémie
Like A Flower Made Of Iron
Őszintén szólva elég érdekesen nézhetünk ki itt. Egy kuka mögött bújkálva, mint valami tolvajok. Ugyan én nem vagyok tolvaj, de nem zárhatom ki a tényt, hogy ő bizony az lenne. Ám ez sem ijeszt meg, hiszen nekem tényleg semmim sincs amit ellophatna, így aztán lehet ő bárki, a helyzet akkor is vicces marad. Talán akkor nem, ha éppen egy gyilkossal állok szemben, vagy éppen guggolok. Nem mondom, hogy imádom az életem, néha tényleg könnyebb lenne csak eldobni magamtól, én mégsem szeretnék meghalni. Elvégre erős vagyok, erősebb mint a legtöbben a világon és már annyi mindent átéltem. Végre látom az alagút végén a fényt, szabad vagyok és a remény visszatért belém. Miért kellene pont most eltáváznom?
- Hát, ez egy vicces helyzet. - Mondom, miközben lassan viszonzom a mosolyát. Nem lehetek elég elővigyázatos senkivel, de én most mégis bizalmat szavazok ennek a lánynak. Fogalmam sincs miért, de nem rémülök meg tőle, nem rohanok el, a szemébe nézek, nem tör rám paranoiás roham. Valamiért a belsőm is úgy érzi, hogy ő nem jelent rám veszélyt. Valószínűleg több a közös bennünk, mint azt bárki gondolná.
- Általában nem szokásom kukák mögött időzni, csak úgy viccből. - Megrántom egyik vállam. - Szóval igen, azt hiszem hasonló cipőben járunk. - Figyelem ahogy ő kikukucskál a kuka mögül, hogy megbizonyosodjon arról, nincs kitől félnünk. Nem utánzom a mozdulatot, inkább végignézek az embereken, hogy vajon mennyit vettek észre a kis jelenetünkből. Igazából nekem úgy tűnik, hogy nem túl sokat, mindenki csak megy a dolgára, rohan. Senkit sem érdekel a másik, ami ilyen szempontból jó, nem örülnék ha valaki ránk hívná most a zsarukat, viszont másrészt pedig elég szomorú. Senki sem törődik a másikkal, lehet az éppen egy haldokló ember a földön, a legtöbben akkor is csak elmennek mellette, vagy esetleg kíváncsiságból megállnak, hogy megnézzék az illetőt. De nem azért, hogy segítsenek, csakis a kíváncsiság miatt.
- Ugyan bújkálok, de ne izgulj, nem én vagyok a baltás gyilkos. - Mondom miután felegyenesedünk elvégre ha már nekem átfut az agyamon ez a gondolat, akkor valószínűleg ő is elgondolkozik rajta. Bár lehet csak én vagyok ennyire paranoiás, hogy képes vagyok bármit beleképzelni egy ártatlan helyzetbe. Már amennyire ez ártatlan helyzetnek nevezhető. - Igazából nem is a rendőrök elől rejtőzködöm, egyszerűen csak bennük sem bízom. - Abban is biztos vagyok, hogy ebben is egyetértene velem.
Mikor felajánl egy kávézást, egyszerre több érzés átfut rajtam. Először is a tény, hogy évek óta nem ittam kávét, pedig régen nagyon szerettem. Csak aztán nem úgy hozta a sors, hogy hozzá is tudjak jutni. Amíg Alexey-nél voltam, örültem ha egyáltalán ételt kaptam, nemhogy kávét. Most pedig... szintén örülök, ha ételre jut pénzem, nem tudok ilyesmire költeni. Így aztán egy kissé szégyenlős mosoly húzódik a számra.
- Őszintén szólva, tudod... Nekem nem igazán futja ilyesmire. - Jobb szeretem magamnak megtartani a pénzügyi gondjaimat, de csak nem állíthatok be egy kávézóba azzal, hogy ,,ja bocsi mégsincs pénzem, fizetnél?" - Esetleg csak simán sétálhatnánk egy kevésbé forgalmasabb helyen, ehhez mit szólsz? - Teszem fel a kérdést majd gyorsan hozzáteszem. - De persze azt nem tiltom meg, hogy kávézz közben. Nem gond, tényleg nem. Egyébként is évek óta nem ittam.- Magyarázkodom, mert nem akarom, hogy úgy érezze az rosszul venné ki magát, ha csak ő inna. Eleve ha hét évet kibírtam kávé nélkül, akkor nem fogok most meghalni egyért.
 
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Törvényen kívüli
Kor :
28
Hozzászólások száma :
22
Reagok száma :
11
Tartózkodási hely :
○ Montréal ○
Foglalkozás :
○ kitchen-maid ○
Play by :
○ Lyndsy Fonseca ○

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Noémie & Jillian Vas. 30 Szept. 2018, 09:50

Noémie & Jillian





Valahogy sejtettem, hogy nem valami furcsa hobbi számára, hogy kukák mögött guggol és nem is a legújabb fitness mozdulatok része a mutatvány, ahogy számomra sem. Tehát, innentől kezdve mondhatjuk, hogy sorstársak vagyunk, ami már alapból megelőlegez némi szimpátiát.
Óvatosan kilesve a kuka mögül megbizonyosodok róla, hogy szabad a pálya, majd elmosolyodok a megjegyzésén. Valahogy nem is tűnt baltás gyilkosnak és, akár az is lehet, hogy pont úgy csőbe lett húzva, mint én. Pedig, ha valaki rám néz, szerintem én se tűnhetek tipikus gyilkosnak. Főleg nem apagyilkosnak.
-Ennek igazán örülök. Tőlem se kell tartanod, nem szokásom gyilkolászni - húzom el kissé a számat, mert -bár ő nem tudja-, sajnos épp ilyesmi miatt köröznek. Besározták a nevemet a saját kis céljaik miatt és fogalmam sincs, hogy fogok ebből kimászni. Mégis, kinek kellene oda adnom azt a pendrive-ot, hogy tisztázza a nevemet?
-Sajnos, olyan világot élünk, ahol nem nagyon lehet a hivatalos szervekben megbízni. Sőt. Nagyjából senkiben sem lehet megbízni.- jegyzem meg némi keserűséggel, mert számomra, aki próbál mindig őszinte és egyenes ember lenni, még inkább elszomorító, hogy ilyen kétszínű ez a világ. A legtöbb ember némi pénzért bármit hajlandó megtenni, akár a szerettein is keresztül gyalogol. Nem csoda hát, ha idegen emberek se törődnek azzal, hogy kit tesznek tönkre egy-egy döntésükkel, cselekedetükkel.
Ahogy szóba hozom a kávét, rá kell döbbenjek, hogy félre érthetően fogalmaztam. Legalábbis a reakciójából ezt tudom leszűrni, így egy mosoly és egy fejcsóválás után újra megszólalok.
-Úgy értettem, hogy majd én meghívlak! De akár ehetünk is valamit, mert én alapból valami vacsiért indultam. Szóval, a vendégem vagy. Van itt egy kis büfé nem messze, menjünk oda!- mutatok abba az irányba, amerre alapból tartottam és, mivel egy kis hot-dogos, hamburgeresől van szó, még a laza séta is megejthető után. Kérünk, amit szeretnénk és mehetünk tovább. Minden esetre kíváncsi vagyok, hogy szegény lány minek köszönhetően van hasonló helyzetben.
-Te jó ég! Nem bírnám egy napig se kávé nélkül! Te, hogy bírod?- nevetem el magam, de a lazaságom ellenére miközben elindulunk, tekintetem folyamatosan a környéket kémleli, nem-e fedezek fel valaki gyanúsat. Igazából rizikós ezzel a hölggyek mászkálnom, mert lehet, hogy épp vele fogom felhívni magamra a figyelmet, de remélem, hogy a közeledő este a segítségemre lesz és kevésbé lesz esélyünk arra, hogy bárki is felismerjen minket. Elvileg a lányt nem konkrétan a rendőrök keresik, de akkor, mégis kik?
-Amúgy Genevieve vagyok. Szólíts nyugodtan Gennek.- jegyzem meg csak úgy mellékesen és, egy pillanatra ugyan elgondolkoztam, hogy az igazi nevemet mondom, de úgy döntöttem, nem vállalom ezt a rizikót. Hiába, hogy sorstárs, talán neki is jobb, ha nem tudja az igazi nevemet.
Vissza az elejére Go down
avatar
Inaktív
Hozzászólások száma :
46
Reagok száma :
37
Tartózkodási hely :
⊳ montreal
Play by :
⊳ alicia vikander

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Noémie & Jillian Vas. 30 Szept. 2018, 17:09

Jillian & Noémie
Like A Flower Made Of Iron
Nos, bár igazán nem néztem volna ki ebből a lánykából, hogy élvezettel gyilkolászna másokat, mégis megnyugtatnak szavai. Még akkor is ha amúgy sem szokták a gyilkos egyének kijelenteni magukról, hogy ők bizony azok. Mármint nem mind. Mert ugyebár ismertem olyan személyt aki büszkén bizonygatta ezt. Alexey volt olyan elvetemült, hogy büszkélkedjen ezzel, nem is tudom miért. Ő olyan egyéniség volt, aki imádta ha az emberek félnek, sőt rettegnek tőle. Ahogyan azt is imádta, hogy én rettegtem mellette, talán ezért is nem ölt meg, még mikor megtehette volna. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy most megtenné-e. Mármint ha rámtalálna. Nem tudom, hogy visszatuszkolna-e az otthonába és továbbra is kínozna, vagy pedig elvenné tőlem az életem, miután megszöktem tőle. Mondjuk remélem, hogy soha nem fogom megtudni.
- Hát, akkor ezt jól megbeszéltük. - Jelentem ki, ismét egy féloldalas mosoly kíséretében. - Bár ha az megnyugtat, nem is néztem volna ki belőled. - Fogalmam sincs, hogy ugyan neki mi oka lenne egy kuka mögött meglapulni amíg a járőrautó elhagyja a terepet, őszintén szólva szívesen megkérdezném tőle, nagyon is tudni szeretném. Ám tudom jól, már magamról is, hogy én sem szívesen beszélek a múltamról, hogy miért kényszerülök bújkálásra és el tudom képzelni, hogy neki sem tartozik a kedvenc témái közé a dolog. Talán egyszer eljön az ideje annak is, hogy megosszuk egymással saját titkainkat, de semmiféleképp sem támadhatom le ezzel már rögtön az első mondatunk után.
- Ebben egyetértek. Sajnos nagyon kevesen nyújtanak segítséget, vagy bízhatóak meg, legalábbis addig ameddig nem lebegtetsz meg előttük néhány dollárt. - Amim nekem természetesen nincs, szóval még csak esélyem sincs valakinek fizetni azért, hogy segítsen bármiben is. Pedig lehet jól jönne egy búvóhely, akár új azonosság, vagy igazából tényleg bármi, ami segíthet életben maradni. Egyszer mindennek eljön majd az ideje. Csak türelmesnek kell lennem és kitartanom addig ameddig nem keresek magamnak elég pénzt ahhoz, hogy össze tudjam szedni magam.
- Oh, hát ez igazán kedves tőled, de nem szeretnék a terhedre lenni, meg semmi. Mármint nem muszáj meghívnod, tényleg nem. Valószínűleg neked is szükséged van a pénzre. - Válaszolom neki kissé zavartan mert tényleg nem szeretném őt kifosztani, főleg mivel tudom, hogy ő is menekülőben van, ki tudja mennyi tartaléka van még. Én pedig ugye nagyon jól tudom milyen érzés kifogyni a tartalékokból és az utcára kerülni, sérülten, éhesen.
A következő kérdésén kicsit sikerül leblokkolnom mert egyszerűen csak magam sem tudom, hogy mit is kellene válaszolnom erre. Ha tudná, hogy hogyan bírtam ki már évek óta kávé nélkül, valószínűleg kirohanna a világból. Csak nem árulhatom el neki, hogy éveken át az orosz maffiánál raboskodtam, ahol nem kaptam reggelit az ágyban forró kávéval meg rózsával. Így hát szükségem van néhány másodpercre míg kigondolom a megfelelő választ, amivel nem rémisztem el.
- Ó, tudod az utóbbi hat évem elég húzós volt. Nem igazán voltak meg a lehetőségeim a luxushoz. - Billegtetem meg lassan a fejem, miközben most próbálom elkerülni a szemkontaktust is. - De ez egy hosszú történet. - Mondom végül, miközben lassan el is indulunk valamerre. Igazából magam sem tudom pont merre, talán a büféhez amit az imént emlegetett, mindenesetre én csak követem őt, akárcsak egy kiskutya a gazdáját. - Örvendek ennek a csodás találkozásnak, Gen. - Válaszolom mikor bemutatkozik, majd eleresztek egy újabb mosolyt is. - Én pedig Noémie lennék. A becenév kiválasztását pedig rád bízom. - Főleg mert az évek leforgása alatt annyit kaptam már, hogy magam sem tudom őket megszámolni, de mégcsak választani sem tudok közülük. - Egyébként helybeli vagy? - Teszem fel hirtelen a kérdést, csupán érdeklődésből, elvégre nem árt ismerni valakit aki ismeri a várost. Mert én aztán nem ismerem, örülök, hogy ezt a környéket sikerült már kicsit felfedeznem és nem veszek el folyton a semmi közepén három részeg fickóval a nyomomban.
 
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Törvényen kívüli
Kor :
28
Hozzászólások száma :
22
Reagok száma :
11
Tartózkodási hely :
○ Montréal ○
Foglalkozás :
○ kitchen-maid ○
Play by :
○ Lyndsy Fonseca ○

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Noémie & Jillian Hétf. 01 Okt. 2018, 13:57

Noémie & Jillian





Némiképp megnyugtat a tudat, hogy ezek szerint nem csak, hogy nem vagyok gyilkos, de még a külsőm alapján se gondolná ezt rólam senki. Vajon, akik otthon látják a képem itt-ott, el tudják hinni, hogy az a lány, aki a fotón szerepel, képes volt megölni a saját apját? Bár, ha mellé spékelnek némi dumát valami örökséggel meg biztosítással kapcsolatban tuti, hogy úgy már könnyen elhiszi bárki, hogy erre vetemedtem. Sajnos hallni elég sok hasonló történetet, ha pedig a CIA és a média összejátszik, olyan profilt állítanak nekem össze, hogy a végén kiderül, pszichopata vagyok, skizofrém és szadista is. Úgy tálalják az ügyet, ahogy nekik jól esik. Senki sem fogja őket megkérdőjelezni, maximum az a pár személy, akik igazán közelről ismertek. A barátaim, a szaktársaim és a szomszédok. Talán.
-Te sem tűnsz éppenséggel olyan típusnak, aki hobbiból embereket darabol.- nevetem el magam, mert még a feltételezés is nevetséges, hiszen akkor alapból nem állna le velem így csicseregni egy kuka mögött. Simán kinyírna, mert azt hinné, hogy épp őt követem vagy franc tudja. Igazából, a gyilkosok elméje sokszor rejtélyesebbek, mint egy bűvész titkai. Lehetetlen néha megérteni, hogy ki, mit, miért is csinál, hát még, ha az illető sem tudja esetleg.
-A pénz az úr. Nincs mit tenni. Bárki hajlandó bármire egy jó adag zöldhasúért.- húzom el kissé szomorkásan a számat és hiába, hogy én úgy gondolom, nem tennék meg bizonyos dolgokat pénzért -mint pl. a szex és társai-, de ki tudja, ha az élet olyan helyzetbe hozna, hogy másképp nem tudnék életben maradni, akkor is így gondolnám-e? Nem tudom és remélem, hogy sosem kell majd ezen gondolkoznom.
-Nyugi, nekem vannak tartalékaim és dolgozok is. Ha annyira sajnálnám, valószínűleg nem ajánlottam volna fel, nem gondolod?- azt már nem akarom hozzátenni, hogy úgy látom, hogy ő talán még szarabb helyzetben van, mint én, mert bunkóság lenne, de tény, hogy nekem azért nem nagyon van okom sírni. Elég gyorsan találtam melót, még van egy kicsit a kártyámról levett pénzemből és ott van Bill, aki azt mondta, hogy szóljak, ha balul sülnének el a dolgok és esetleg elfogyna a pénzem. Szóval, aránylag elég jó helyzetben vagyok, kivéve, hogy kerülnöm kell a közterületeken lévő kamerákat, a hivatalos helyeket meg úgy általában minden olyan helyet, ahol kamera lehet, mert a CIA seperc alatt megtalálhat. Akkor pedig... nem tudom. Valószínűleg, ha nem adnám át a pendrive-ot, durva kínzásoknak vetnének alá, amelyekről apám mesélt én pedig, amilyen fafejű vagyok, már csak azért sem adnám nekik oda. Nem akarnám, hogy apám halála feleslegessé váljon. Véghez fogom vinni, amit ő tervezett, ez tuti. Csak egyedül piszok szar ez az egész...
-Hat év? Nekem három hónapja állt fejre az életem, de már most tele a hócipőm az egésszel.- pislogok nagyokat, mert elképzelni nem tudom, milyen lehet hat éven keresztül bújkálni. Hiszen egyértelmű, hogy ő is azt csinálja és arra is célzott, hogy nem konkrétan a zsaruk keresik. De akkor ki? Hosszú történet vagy sem, remélem, hogy egyszer lesz szerencsém meghallgatni.
-Noémie? Akkor azt hiszem, hogy én az Émie becézést fogom használni.- vigyorodok el, mert bár nem tudom, hogy szokták-e így is nevezni, de nekem ez jutott eszembe. A Noé annyira... bibliai lett volna és, mivel nem vagyok nagy hívő nevetséges is lenne, így maradok az Émie-nél. Szerintem az illik is hozzá. Inkább, mint a Noé de, ha van lehetőségem a Noémie-t használni, akkor inkább azt fogom. Nem becézgetek én mindenkit, csak úgy.
-Nem. Csak egy ismerősöm miatt keveredtem ide, de be kell valljam, elég szimpatikus hely. Mondjuk vannak olyan részek, ahol még nem jártam, de elég jól kiigazodok általában.- pillantok is körbe ezen felbuzdulva, miközben továbbra is a büfé felé tartok Émie-vel az oldalamon. Szerencsémre nem vagyok egy könnyen eltévedős típus, mivel apámnak köszönhetően szokásom mindig alaposan felmérni a környezetemet, így aztán megjegyzek mindig pár épületet vagy különlegességet, ami támpont lehet a későbbiekben. Egy tábla, egy szobor, egy hely... valami mindig van, ami segít a tájékozódásban.
-Na és... van hol laknod? Vagy munkád? Valami?- érdeklődök finoman és bár tudom, hogy az ég világon semmi közöm hozzá, de szívesen segítenék a lányon. Már, csak azért is, mert nekem is jól esne, ha egy pocsék helyzetben akadna valaki, aki segít. Hiszek a karmában, így abban is, hogy amennyiben én segítő kezet nyújtok valakinek, mellettem is lesz valaki a bajban. Bár, ez nevetséges elképzelés, mert nincs senkim. A rokonaim gyilkosnak tartanak, a barátaim dettó, így csak Bill maradt nekem, de őt a világért se akarnám még jobban belekeverni az egészbe. Nem akarom, hogy őt is eltüntessék a térképről.
-Mit kérsz?- állok meg a büfékocsi előtt, ahol csak egy fiatal anyuka ácsorog még a két kisfiával. El vannak a maguk kis világában, így nem kell attól tartanunk, hogy minket nézegetnének és esetleg felismernének engem vagy újdonsült ismerősömet, ráadásul a kapucnink is segít ebben. Azt hiszem, ez is egy védjegye a menekülő nőknek: kapucnis felsőben vannak.
-Nyugodtan kérj ennivalót, innivalót, amit csak szeretnél. Hidd el, nem kell fájjon a fejed miattam!- mosolygok rá bátorítóan, mert a világért se szeretném, ha szégyenlősködne. Talán, a büdös életbe nem találkozunk többé, talán ezentúl minden nap összefutunk majd... nem tudni. De én akkor is segíteni szeretnék szegény lánynak, mert saját magamról tudom, hogy senki nem érdemli meg, hogy kisegérként kelljen bújdosnia, bármit is követett vagy nem követett el.
Vissza az elejére Go down
avatar
Inaktív
Hozzászólások száma :
46
Reagok száma :
37
Tartózkodási hely :
⊳ montreal
Play by :
⊳ alicia vikander

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Noémie & Jillian Kedd 09 Okt. 2018, 14:52

Jillian & Noémie
Like A Flower Made Of Iron
Valóban nem tűnök gyilkosnak, ezt vallom én is, bár ha elmondanám neki, hogy mennyi ember gondolta már ezt rólam, csak ez a hét lefolyása alatt mióta Kanadában vagyok, el sem hinné. Ugyan a szétvert képem és a paranoiám párosulása azt a látszatot váltja ki az emberekből, hogy menekülök. Ami persze joggal feltételezhető, hiszen menekülök, de nem azért mert olyasmit tettem volna amit esetleg meg kellene bánnom. Valamint az sem segít, hogy folyamatosan kapucnival a fejemen mászkálok, és anélkül beszélek bárkivel is, hogy esetleg a szemébe pillantanék. Legalábbis nehezemre esik a szemkontaktust tartani, ami pedig sajnos feltűnő mindenkinek. Csak reménykedni tudok abban, hogy egyszer úgy végig tudok menni majd az utcán, hogy nem kapom meg mindenhonnan a "ha közelebb mersz jönni, rádhívom a rendőrséget" pillantást. Mondjuk eleve abban is reménykedni tudok, hogy egyszer még újra rendes, nyugodt életet tudok majd élni.
- Hát köszönöm, ezt vehetem most bóknak? - Válaszolom végül miközben eleresztek egy apró féloldalas mosolyt is. Semmi kétség sem fér hozzá, hogy máris megkedveltem a lányt. Ugyan tudom, hogy még vele is vigyáznom kell, oda kell figyelnem, hogy ne döfjön végül kést a hátamba, viszont az nagy bizalmat tud kettőnk közé hozni, hogy tulajdonképpen ugyanabban a cipőben járunk. Még ha másnak nem is kívánnám azt amin átmentem és egyben átmegyek, mégis örülök, hogy nem vagyok egyedül, már nem.
- A probléma ott kezdődik mikor senki nem képes semmire anélkül, hogy zöldhasút látna a dologban. - Ezt pedig sajnos így kell elfogani, hiszen már soha nem fog változni. Nagyon kevés ember van aki önzetlenül képes bármiben is segíteni. Még akkor is ha éppen megtehetné, megvan rá a kerete. Vegyük példának a motel tulajdonosát. Nem fáj neki sokba ha pár napot még bent maradok, hiszen semmi mást nem használok az ágyon kívül, ő mégis csak ellenszolgáltatások fejében volna hajlandó erre. Szóval nincs is miről beszélni, inkább az utca.
- Rendben, köszönöm. - Nos, talán ő mégis az a pár ember közé tartozik aki nem kér semmit szívességekért cserébe. Talán. Bár még nem tudhatom mikor áll elő valamivel, de igyekszem nem rögtön a rosszat feltételezni róla is. Hiszen még mindig hasonló sorsunk van, merem remélni, hogy ezáltal hasonló gondolkozásunk is.
- A három hónap sem kevés ha ilyesfajta életről van szó. Minden egyes perc éveknek tűnik, nincs egy nyugodt pillanatod sem. Ismerős... - Bár a menekülés időszakom csak az elmúlt egy hétben merül ki, mégis az előtte álló évek sem voltak élvezetesebbek, sőt! - Van valaki aki tud segíteni neked a háttérből? - Teszem fel a kérdést végül. Nem akarok az életében vájkálni, nem akarom kifaggatni arról, hogy pontosan miért is teszi amit tesz, vagy mi történt vele, egyszerűen csak tudni akarom, hogy egyedül van-e a bajban, vagy legalább van valaki aki a hátát tartja. - Persze nem muszáj válaszolnod ha nem szeretnél. - Teszem végül hozzá, miközben ismét felpillantok rá.
A becézésre csak bólintok egyet, bár meg kell vallanom, hogy ő az első aki ezt a becenevet választja nekem. Őszintén szólva általában csak Noémie és kész, maximum ha valakinek nagy gondja van az irtózatosan hosszú nevemmel, akkor rám aggat valami mást, bár ezt sem bántam soha. Ahogyan az ő általa választott névvel sem áll szándékomban vitatkozni, ez legyen a legkevesebb gondom.
- Még csak egy hete érkeztem meg a városba, így aztán egyenlőre még kicsit elveszett vagyok. Egy motelban húztam meg magam a város szélén. A munkával még akadnak gondok. Általában ha így megjelenek valahol... - Intek ezzel magamra. - Mindenki azt szűri le, hogy bajkeverő vagyok, bűnöző, akármi. Szóval ehhez még kell egy kis idő. - Legalább annyi, hogy ne legyen tele az arcom jobbnál jobb színekkel. - És te? Merre dolgozol? Gondolom nem valami feltűnő helyen... - Ingatom meg a fejem jobbra-balra, miközben lassan már el is érjük a büfékocsit. A kijelentésére bólintok egyet, majd végül kissé idegesen a dolog miatt, de kérek magamnak egy hot-dogot és egy kávét, már csak a régi szép idők emlékére is.  
- Tényleg nagyon hálás vagyok ezért, köszönöm. - Mondom mégegyszer mikor már a kezemben van az étel és a koffeinadagom is. - Egyszer meghálálom, ebben biztos lehetsz. - Nézek rá, majd végignézek az utcán. - Szeretnél a parkba menni? - Biccentek ezzel a park felé, ahol igazából az időm legnagyobb részét töltöm el mióta itt vagyok, hiszen ott legalább nyugodt és nem néz agyonra minden létező ember.  
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Törvényen kívüli
Kor :
28
Hozzászólások száma :
22
Reagok száma :
11
Tartózkodási hely :
○ Montréal ○
Foglalkozás :
○ kitchen-maid ○
Play by :
○ Lyndsy Fonseca ○

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Noémie & Jillian Szomb. 13 Okt. 2018, 12:06

Noémie & Jillian





-Igen, veheted annak!- válaszolom nevetve, majd miután sikeresen megállapítjuk egymásról, hogy egyikőnk se hasfelmetsző, érezhetően lazább lesz a hangulat. Még azt is megdiskuráljuk, miért nem megbízhatóak a zsaruk. Azt hiszem, mindkettőnknek volt már velük kapcsolatban rossz tapasztalatunk. Igazából, talán minden ember átesett már ilyesmin.
-Szívességet nem nagyon kapni manapság, de hidd el, én nem kérek semmit a kávéért cserébe.- nevetek ismét, hiszen annyira kiveséztük most, hogy mindenki pénzt vár cserébe mindenért, hogy jobbnak látom, ha már most leszögezem, hogy én nem ezért hívtam meg. Azon kevés emberek egyike vagyok, aki szívesen segít a másikon, ha tud és hiszem, hogy amit adunk azt visszakapjuk. Talán, idővel elszaporodik ez a felfogás, bár általában a hülyeség gyorsabban terjed sajnos.
-Igen. Lassan úgy érzem magam, mint egy őrült paranoiás.- sóhajtom és bár nem akarok én sok mindent megosztani vele, de így általánosságban elbeszélgetni jól esik. Az utóbbi időben az időjáráson, a főzésen vagy az óráimon kívül nem sok témáról sikerült társalognom, szóval jó, hogy most sorstársra akadtam.
-Van, de nem akarok visszaélni a segítséggel, meg belerángatni se akarom semmibe. Szóval, inkább egyedül igyekszem intézni a dolgaimat.- vonok vállat, hiszen miért is tenném tönkre Bill életét? Épp elég kockázatos volt, hogy az elején segített. Még így is benne van a pakliban, hogy a nyomomra bukkan a CIA és meglátogatják őt is, hátha ki tudják szedni belőle, hogy hol vagyok.
-Ha jól sejtem, neked viszont nincs senki...- sandítok rá együttérzőn és azt hiszem, felesleges is megvárni a választ. Egyértelmű, hogy szegény lány teljesen magára van utalva. Ő nem olyan szerencsés, mint én, hogy valaki -még, ha egy picit is-, a segítségére tudna lenni. Feléled bennem az ösztön, hogy talán nekem kellene ezt felvállalnom még, ha nem is ismerem. Nekem is jól esett volna vagy esne, ha valaki önszántából kisegítene néha.
-Ha gondolod, szívesen kisegítelek ebben is. Persze, nem akarok tolakodó lenni, de biztos elkélne a segítség és, mint mondtam, én nem kérnék cserébe semmit. Kicsit olyan ez, mintha külföldre menne az ember dolgozni. Ott is jól jön, ha valaki segít az első pár lépésben.- jegyzem meg nagy okosan, de tény, hogy nekem így egyszerűbb dolgom volt, hiszen Bill intézett lakást az új nevemre, nem nekem kellett azzal is rizikózni és melót is találtam elég gyorsan.
-Egy étterem és söröző konyháján vagyok. -mondok csak ennyit, amiből ugye nem tudja pontosan melyik tteremről is lehet szó. Van itt egy jó pár, én pedig hiába, hogy kedves lánynak tűnik, azért igyekszem elővigyázatosnak lenni.
-Egészségedre! Legalább nem egyedül eszek, ahogy szoktam, szóval inkább én tartozom hálával.- mosolygok, majd kissé elszontyolodok, ahogy eszembe jutnak a régi idők, mikor minden este apuval együtt leültünk és kényelmesen megvacsoráztunk. Sőt. Ez az évek alatt szinte rituálé lett köztünk, mintha ezzel anyát a közelünkben tarthatnánk.
-Persze! Menjünk.- bólintok és el is indulok, majd az egyik padnál, ami kellőképp árnyékos helyen van megállok és leülök. Persze, csak akkor ha Noémienek is megfelel a hely. Gondolom ő se valamelyik lámpa alatti padra akar ülni.
-Na és messziről jöttél egyébként?- kérdezem kíváncsian és direkt nem úgy teszem fel a kérdést, hogy "honnan jöttél?", mert gondolom arra úgyse válaszol. Nem is várnám el, hogy konkrét helyet mondjon, de ugye nem is lenne senki, akinek tovább adhatnám, szóval akár el is mondhatja. Rajta áll.
Vissza az elejére Go down
avatar
Inaktív
Hozzászólások száma :
46
Reagok száma :
37
Tartózkodási hely :
⊳ montreal
Play by :
⊳ alicia vikander

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Noémie & Jillian Szer. 17 Okt. 2018, 22:51

Jillian & Noémie
Like A Flower Made Of Iron
A lány igazán kedves, valaki olyan akiben úgy érzem, hogy sorstársra, barátra és akár bizalmasra is tudnék találni. Ilyet nem minden nap talál az ember, főleg akkor nem ha igazából az illető bújkál, paranoiás és nem szívesen áll le senkivel sem társalogni. Vele viszont összehozott mindkettőnk keserű sorsa, ami azért csak jelent valamit. Persze, nem mondom, hogy máris puszipajtások leszünk, meg minden. Csupán annyit jegyzek meg, hogy esélyt látok arra, hogy vele jóban legyünk.  Ennek pedig felettébb örülök, hiszen akármennyire is vonzódom a magánomhoz, mégis szükségem lesz valakire, akiben meg tudok bízni majd egyszer. Aki segíteni tud majd ha rászorulok és akinek én is segíteni tudok majd ha neki lesz rá szüksége. Mert így működik és ez így is van rendjén.
- Ó, ha az segít, akkor én már az is vagyok. Egy őrült paranoiás, pontosan ahogy mondtad. - Nem hittem volna, hogy ezt valaha is viccesnek fogom találni, de most mégis felnevetek a helyzeten. Bár a nevetésem nem tart sokáig ugyanis a rázkódásba belefájdulnak a törött csontjaim, így aztán hamar egy fájdalmas nyögésbe torkollik jókedvem. Csak néhány másodpercnyi séta után tudok ismét a lányra koncentrálni, akiről fogalmam sincs, hogy észrevett-e bármit is, de mindenesetre igyekszem úgy tenni mintha mi sem történt volna. Ebben legalább jó vagyok, igazán jó.
- Ezt megértem. Őszintén szólva én sem szívesen kevernék bele bárkit is az ügyembe, még akkor sem ha én sem magamnak köszönhetem, hogy belekerültem. De ugyanakkor nekem nincs senkim, legalábbis nem az országban.- Azt inkább nem említem meg, hogy Mélaniet máris belekevertem, vagyis igazából ő magát keverte bele azzal, hogy megszöktetett. Valószínűleg már meg is bűnhődött érte. Reményeim még vannak affelől, hogy talán még életben lehet, de nem sok esélyt látok rá. - Talán már otthon sincs senkim. Nem tudom, hogy mi történt miután megszöktem. - Ezek a mocskok sajnos képesek mindent és mindenkit feltakarítani amihez, akihez közöm volt. A szüleimet ugyan nem is bánnám, hiszen miattuk kerültem bele ebbe az egészbe. Az egyetlen ember akiért aggódom ezen az egész világon az nem más, mint Mélanie. Muszáj kiderítenem, hogy rendben van-e.  
- Úgy érted a konyhán keresnek még munkást? - Felkelti az érdeklődésemet a felajánlásával, bár kezd bűntudatom is lenni, hiszen én semmivel sem tudom neki viszonozni a kedvességét, a segítségét. Úgy érzem nem fogadhatok el tőle többet, pedig még lenne itt valami amit kérni szeretnék tőle.
Miután mindketten megkaptuk a saját kajánkat és kávénkat, a park felé vesszük az irányt, ahol valószínűleg sokkal nyugodtabban el tudunk majd beszélgetni nyomorult sorsunkról. Féloldalasan ülök le a padra, hogy közben őt is tudjam figyelni, de belátásom is legyen a közeledő emberekre, hogy ha esetleg valaki olyan közelítene, időben észrevegyem.
- Európából. Franciaország. - Mivel Európában nem túl sok francia nyelvű ország létezik, így aztán ezt már ő is kitalálta volna, mindenesetre a várost már nem teszem hozzá. Az talán már egy kicsit túl sok információ lenne, legfőképpen azért mert nem egy nagy városból jöttem, nem Párizsból, ahol senki sem ismer senkit, a túlnépesedés miatt. Így aztán jobbnak látom ezt megtartani magamnak. - És te? Honnan jöttél? - Kérdezek vissza miközben már kortyolok is bele a forró kávémba, amire Gen képes volt elcsábítani. Na nem volt nehéz dolga, mindenesetre átkozott jól esik ez most. - Lehet egy kérésem? - Bököm ki végül. - Tudom, hogy már így is segítettél, meghívtál és hidd el, nem szeretnélek maximálisan kihasználni, de... - Mondom kissé szégyenkezve. - Szükségem lenne egy telefonhívásra. Csak néhány másodperc erejéig. Csak tudni szeretném, hogy jól van-e az egyetlen családtagom aki még számít, vagy... - Inkább nem fejezem be a mondatom végét, tudja ő is, hogy pontosan mire gondolok. Direkt nem úgy tettem fel a kérdést, hogy neki van-e telefonja, amit kölcsönadna, mert nem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán van neki. Vagy hogy hajlandó lenne-e, pont nekem kölcsönadni. De talán segíthetne egyet keríteni, vagy nem is tudom. Lehet, hogy hülyeség volt egyáltalán felhozni is a témát.
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Törvényen kívüli
Kor :
28
Hozzászólások száma :
22
Reagok száma :
11
Tartózkodási hely :
○ Montréal ○
Foglalkozás :
○ kitchen-maid ○
Play by :
○ Lyndsy Fonseca ○

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Noémie & Jillian Hétf. 22 Okt. 2018, 17:13

Noémie & Jillian




Ahogy önmagát őrült paranoiásnak vallja -idézve az iménti szavaimat-, kicsit elszégyellem magam, hiszen éppen rá nem akartam volna ezt mondani. Bár nem sejthettem előre, hogy majd kapva kap az alkalmon, de akkor is erős jelzőnek tűnik, ugyanakkor picit vicces is. Mármint, hogy mi, két szerencsétlen nőszemély ennyire egyetértünk az elmeháborodottságunkban. Ahogy ő elneveti magát én is nevetek, de a nyögése hallatán összeráncolom a homlokom. Szegény lánnyal nem tudom mi minden történhetett, de nem érzem még úgy, hogy jogom lenne rákérdezni, úgyhogy úgy teszek, mintha észre se vettem volna.
-Nincs egyszerű dolgunk. Nem tudni kiben bízhatunk meg vagy, hogy kit keverhetünk egyáltalán bele, baja esik-e majd vagy sem... mindig sejtettem, hogy nem könnyű az élet, ha valaki menekül de most, hogy megtapasztaltam, pláne átérzem.- sóhajtok egyet, majd barátságos, szomorkás mosollyal rápillantok, hiszen pontosan jól tudja, miről beszélek. Sőt, talán ő tudja csak leginkább, mert neki még az én helyzetemnél is rosszabb jutott. Segítenem kell neki.
-Családtagom nekem sincs már. Nagyszülők már meghaltak, az anyám még tíz éves koromban és most... - nyelek egy nagyot, mert az apámat még mindig nem sikerült normálisan meggyászolnom, hiszen még arra sincs nyugodt öt percem, hogy sírjak egy jót. -Az apámat pedig megölték. Szóval, ha nem lenne egy régi jó ismerőse, aki segített egy keveset, nem tudom hol lennék.-  árulok el egy ici-picit többet magamról, amivel azt hiszem nem rizikózok túlzottan. Semmi konkrétat nem mondtam el csak, hogy rohadtul egyedül vagyok épp, mint ő.
-Remélem, azokkal minden rendben van, akiket otthon kellett hagynod.- pillantok rá együttérzően, de azt hiszem, ha tényleg akkora bajban van, mint ahogy tűnik, akkor nem sok esélye lehet erre. Gyanítom, nem egy milliomos család által ráerőszakolt kényszerházasság elől vagy mondjuk a rendőrök elől menekül, hiszen aztrengetegszer tisztáztuk, hogy neki nem konkrétan a zsarukkal van baja. Valami durvábbról lehet itt szó, de most még nem kíváncsiskodok.
-Szerintem tudnék neked helyet intézni, de majd beszélek a főnökömmel azért. De jó munkahely. Nyugodt közeg, aranyos munkatársak... oké, néha nagy a hajtás, de ilyen a vendéglátás.- vonok vállat mosolyogva, mert ugye ezzel nincs mit tenni. Van, hogy a belünket kihajtjuk és van, hogy tök laza egy este. Van, hogy elrepül az idő és van, hogy az óra kismutatójának gyorsabb mozgásáért rimánkodunk.
-California, szóval te nyertél. Franciaország szerintem sokkal izgibb és szebba hely. Kivéve, ha menekülni kell onnan...- jut eszembe végül ez a lehetőség, hiszen Noémienek valószínűleg nem jó emlékei vannak onnan. Számára az nem egy gyönyörű hely, hanem maga a pokol.
Kiváncsian pillantok rá immár a kajámat eszegetve, ahogy szóba hozza, hogy egy szívességre lenne szüksége. Elképzelni nem tudom hirtelen, hogy miről lehet szó, de pillanatokkal később elvigyorodok és bólintok.
-Azt hittem, valami nagyobb kérés lesz. Hát persze, hogy tudok segíteni! Van egy eldobható telefonom vész esetére, azt szívesen oda adom.- és persze utána el is dobom, hogy ne köthessék hozzám még véletlenül se. Van persze egy másik is Genevieve nevén, vagyis a kamu nevemen, hogy a főnököm el tudjon érni, vagy én őt, de azt nem adnám oda ilyesmire, nehogy a nyakamra hozzak valami még nagyobb veszedelmet, mint a CIA. Hiszen, még mindig nem tudom, hogy mi történhetett Noémievel.
-De, ha nem szeretnéd, hogy megismerjék a hangod, először én is beszélhetek.- ajánlom fel a további segítségemet, hiszen az a tippem, hogy nem akar beleüvölteni a telefonba, hogy "Noémie vagyok", ha már a telefonálással is ilyen óvatos. Nyilvános fülkét nem akar használni ezek szerint, amit meg is értek.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: Noémie & Jillian
Vissza az elejére Go down
 
Noémie & Jillian
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: 03. Montréal :: Rivière-des-Prairies :: Utcák-
Ugrás: