welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


Damian & Noé - The way to heaven is on horseback
avatar
Civil
Hozzászólások száma :
46
Reagok száma :
37
Tartózkodási hely :
⊳ montreal
Play by :
⊳ alicia vikander

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Damian & Noé - The way to heaven is on horseback Szer. 12 Szept. 2018, 20:27
Damian LeBlanc & Noémie Bellavance
LeBlanc farm
Vissza az elejére Go down
avatar
Civil
Hozzászólások száma :
46
Reagok száma :
37
Tartózkodási hely :
⊳ montreal
Play by :
⊳ alicia vikander

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Damian & Noé - The way to heaven is on horseback Szer. 12 Szept. 2018, 21:48

Damian & Noémie
Like A Flower Made Of Iron
A fene sem tudja mióta lófrálok már a semmi közepén, jó valószínűleg azért nem annyira régóta, de elég ideje ahhoz, hogy kezdjek fáradni. Mondjuk ez nálam egyébként is gyorsabban jön mivel még mindig nem gyógyultak be a sebeim, meg még hetekig nem is fognak. Az időérzékem már napokkal ezelőtt elvesztettem, mikor leszállt a gépem Kanadában. Tulajdonképpen azt sem tudtam volna, hogy Kanadában vagyok ha a gépen nem mondják be. Mikor Mélenie feltett arra a gépre még teljesen ki voltam ütve gyógyszerektől, a nevemet is alig tudtam elmondani. Ahhoz képest most jobban vagyok, bár messze a jótól. Arról nem is beszélve, hogy kifogytam mindenből, nem tudom tovább fizetni a szutykos motelszobámat. Ámbár a tulajdonos sajnálatból azt mondta maradhatok még pár napot, ha aztán kiegyenlítem nála a számlámat, én mégsem akartam élni ezzel a kegyes felajánlással. Biztos vagyok benne, hogy nem mosogatással akarja, hogy fizessek, én pedig ugyan mással biztosan nem fogok. Ugyan tényleg rászorulok most a pénzre, rászorulok tulajdonképpen mindenre, de nem a testemmel fizetve érte. Nem akarom a szüleim példáját nézni, bár ők nem a saját testükkel fizettek, hanem az enyémmel... Ami még rosszabb. Egyszerűen csak nem vagyok hajlandó olyasmit tenni amit nem akarok, akkor sem ha éhenhalok. Elvégre az elmúlt hat évemben mást sem tehettem, fogságban voltam. De most szabad vagyok, szabad akarattal, új reményekkel, új esélyekkel. Muszáj, hogy tartogasson valamit számomra az élet idekint.
És villámcsapásra... Ló. Szinte mindenről megfeledkezem mikor meglátom a teremtményt. Lekapom a kapucnit fejemről és hagyom, hogy hosszú hullámos fürtjeim vállamra hulljanak. Emberek elől rejtőzködöm, de állatok elől sosem. Az állatok nem bántanak egészen addig amíg te nem bántod őket. Sietős léptekkel indulok meg a szépség felé, bár pár méterrel előtte azért megrökönyödöm és körülnézek, elvégre a ló nem kóbor, van gazdája, aki talán az innen nem olyan messze található házban ücsörög és nézi a televízióját. Végül úgy döntök, hogy nem érdekel elvégre mit veszíthetek? Nincs semmim és legalább néhány percig boldog lehetek. Így hát az állathoz megyek, lassan, nem akarok ráijeszteni. Nem rohan el, nem ijed meg, inkább csak kíváncsian tekinget felém, majd dörzsöli orrát a kezembe. Erre a mozdulatra természetesen elmosolyodom és a kerítésnek dőlve, tovább símogatom a ló gyönyörű alakját. Szemmel láthatóan az állat élvezi, tetszik neki a dolog, máris a tenyeremen hordozom őt, többet akar.
- Jólvan, Szépségem, de nem mehetek be hozzád. - Mondom neki a szemeibe pillantva, elvégre már így is tilosban járok, ha még a kerítésen belülre is megyek a végén még agyonlőnek mert azt hiszik betörő vagyok.
 
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Elit
Kor :
29
Hozzászólások száma :
39
Reagok száma :
26
Tartózkodási hely :
Toronto, Montreal - ingázom
Foglalkozás :
Médiavállalat vezető - Örökös
Play by :
Nick Bateman

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Damian & Noé - The way to heaven is on horseback Pént. 14 Szept. 2018, 20:15


Noémie & Damian
Hello, who are you?
• • • • • • • • • • • • • • • • •

Menekültem mindenki elől, amennyire csak lehetett, nem volt elég, hogy egy apám által támogatott filmben szerepeltem, ami kivételesen tetszett is, mert legalább kihívás elé állított. Green Screenek előtt fogunk parádézni, ez legalább olyan mint amikor még iskolába jártam, és alig valami díszlet előtt adtuk elő a szerepeinket, de azt tudom, hogy élvezni fogom. Nem akartam már most úgy viselkedni, mint Damian, aki minden forgatáson úgy viselkedik, mint egy szemétláda, a legkisebb emberrel is. Én nem ilyen voltam, a jegyesemtől még mindig menekültem, nem akartam találkozni vele, kezdtem összerakosgatni a magam mozaik darabkáit és ez valahogy nem tetszett. Normálisnak tűnt, látszatra, de magamról tudtam, hogy a színészkedéssel bármit meg lehet oldani, így a látszatra nem szabad adnom. Emiatt a saját elképzeléseimbe kezdtem belebolondulni. Mégis mit akarnak ezek tőlem? Hogy egy hibbant nőt vegyek el, Szürke Ötven Árnyalata, csak nőben? Téboly, nem! Apám meg elmehet a francba. Ide nem jöttek ki évek óta, mert büdös, szőrös állatokkal van tele. Minek egy farm, ha nem használjuk, kérdezem én? Legalább hegyoldalban van, így majd télen tudok snoawboardozni, és egyik sem fogja tudni megtiltani nekem. Kezd betelni a poharam, én vagyok a mellőzött fiú, akire csak akkor van szüksége az embereknek, ha beütött a nagy szar. Nekem is vannak érzéseim és én is érezni akarok, a saját érzéseimet! A saját életemet akarom élni, azt amit Franciaországban is éltem!
- Belle! – esek kétségbe, amikor a nyergelésnél hirtelen felkapja a fejét és elvágtat. Komolyan meglepett és haragszom rá, órákat töltök a pucolásával, a tisztogatásával, most meg mire feltenném rá a nyerget és a zablát, elmegy. Hétvége van, így úgy döntök, nem érdekel senki és semmi, leültem egy szalmabálára Belle karámjában, és végül ott szundítottam el. A hűvös ébresztett, és a lovam, épp kitartóan böködte az oldalamat a hatalmas pofájával.
Rám fért volna már valami normális társaság, aki nem tudja,hogy ki vagyok, kinek a szerepét játszom éppen, vagy az, hogy egyáltalán emberszámba vegyenek, és nem kell megjátszanom magamat senki előtt. Egyre jobban éreztem,hogy kell nekem az a kutya, ha más nem, szarjon és hugyozzon össze mindent, csak ne jöjjenek hozzám és zaklassanak. Kicsi kell, amit hurcibálhatok magammal a forgatásokra.
Beletúrtam a szalmaszálakkal tűzdelt hajamba és felsóhajtottam, itt kint a farmon volt egy kutya, időnként fel-le sétálgatott velem, most is a hátamat melegítette egy darabig. Szeretnék elmenekülni ebből az életből, ahol vagyok, de akkor mi maradna nekem? Először elegendő pénzt kellene összegyűjtenem. Még Damian számlája felett se rendelkezhettem rendesen. De elég lesz bemennem a bankba és elintéznem ezt pár tollvonással, apám nem tarthat féken, már nem.
Nyújtózkodva indultam el a pajtából a főház irányába, de ekkor több ló is megindult a birtok másik végébe, így megtorpantam, és kíváncsian indultam el a többiek irányába.
- Hé! Tudok segíteni? – sétálok közelebb. Persze, ez itt Amerika, vagyis Kanada, elvégre itt nem kéne tartanom attól, hogy a saját birtokomon fognak agyon lőni, de nem tudom. Bennem megvan az-az európai mentalitás, hogy nem gondolok effélékre, és barátságosan közelednék, csak tudjam meg,hogy ki a fene az, itt az isten háta mögötti farmon, távol a civilizációtól. Lassan sétáltam közelebb, egyébként melegítő felső volt rajtam, és egy passzosabb nadrág, meg a csizmám, a kobakomat otthagytam valahol a pajtában, miután meghiúsult a lovaglási kísérletem..

MADE BY TORIE
Vissza az elejére Go down
avatar
Civil
Hozzászólások száma :
46
Reagok száma :
37
Tartózkodási hely :
⊳ montreal
Play by :
⊳ alicia vikander

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Damian & Noé - The way to heaven is on horseback Szomb. 15 Szept. 2018, 00:43

Damian & Noémie
Like A Flower Made Of Iron
Szinte teljesen kizárom a külvilágot, nincs is szükségem nekem semmi másra, mint erre az ártatlan állatra itt velem szemben. Ha nem félnék attól, hogy a gazdája hamarosan megelégeli, hogy itt vagyok és lelőne, egész éjszaka is maradnék akár. Ha valamit mindig is szerettem, már gyerekként is, hát akkor azok az állatok voltak. Mindig akartam egy macskát... lovat is, bár az sajnos nem fér be egy lakásba. Illetve befér, de nem festene túl jól. Szóval egy cicáért könyörögtem éveken át anyámnak, aki viszont nem akarta gondját viselni semminek, azt gondolta, hogy én nem tudnám, így csak megdöglene. Hát komolyan még ennyit sem nézett ki belőlem?
Mikor az állat közelebb nyújtózkodik hozzám és eléri orrával a nyakamat felnevetek egyet, hiszen ez csiklandós számomra. Bár sajnos a következő pillanatban rájövök, hogy nem vagyok egyedül többé. A hangja szinte késként hatol a mellkasomba, visszazuhanok a valóságba, abba amiben fájdalmam van mindenfelé és levegőt is alig kapok. Rémülten meredek a férfira, ki olyan magabiztosnak tűnik, mellette én senki vagyok. Átfordul az agyamon a gondolat, hogy csak megforduljak és elfussak, de tudom, hogy nem jutnék messzire, hiszen néhány törött csont igencsak meg tud akadályozni benne. Így hát maradok és szembesülök a rám váró dolgokkal, közben pedig abban reménykedem, hogy azért csak lássa, nem vagyok egy gyilkos alkat, de még tolvajnak sem mennék el, főleg egy lovat símogatva.
Hátrébb ugrom egy-két lépéssel, próbálom összeszedni az összes létező erőmet ahhoz, hogy megszólaljak, de ez nem megy könnyen mikor itt áll a férfi és néz rám a szúrós szemeivel. Félek tőle, félek mindenkitől, kivéve ezt az állatot aki mellesleg kissé meglepődve vizslat, hogy ugyan miért hagytam abba a szeretgetését. - Én csak... Én sajnálom. - Bököm ki remegő hanggal. - Nem akartam semmi rosszat, esküszöm. Csak szeretem a lovakat és már nagyon rég nem volt szerencsém egyhez. - Pillantok ezzel a szépségre, majd vissza a férfira. A ló jelenléte nyugalmat ad számomra. Na nem nyugszom meg tőle, de legalább sikerül higgadtnak maradnom és nem pánikolok be teljesen. - És igazából azt hiszem, hogy el is tévedtem. Fogalmam sincs hol vagyok. - Ez pedig részben igaz, részben pedig mentség arra, hogy miért vagyok itt a semmi közepén. Mondjuk arra már nem mentség, hogy miért van szétverve az arcom, hogy miért nézek úgy ki mint aki most jött a pokolból és miért vagyok halálra is rémülve tőle. Igyekszem nem szemkontaktust tartani vele, hogy ő mindebből kevesebbet vegyen észre, habár nem vagyok benne biztos, hogy az segít ha kerülöm tekintetét. Magam sem tudom mi a jó egy ilyen helyzetben, soha nem voltam még csak hasonlóban sem. Vagyis ami hasonló volt még Alexey-vel, ott már kaptam egy taslit és örülhettem ha nem mossák fel velem a padlót.
 
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Elit
Kor :
29
Hozzászólások száma :
39
Reagok száma :
26
Tartózkodási hely :
Toronto, Montreal - ingázom
Foglalkozás :
Médiavállalat vezető - Örökös
Play by :
Nick Bateman

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Damian & Noé - The way to heaven is on horseback Vas. 16 Szept. 2018, 14:23


Noémie & Damian
Hello, who are you?
• • • • • • • • • • • • • • • • •

Nő, most már a hangjából egyértelműen megtudtam, hogy nővel állok szemben, illetve pár ló távolságnyira. Odafurakodtam a lovak közt a karám birtok felöli oldalára, biztosan mozogtam az állatok között, és ők se akartak bántani engem sem, az idegent sem. Szürkület volt, már az az idő, amikor alig látni valamit, de még valamennyire lehet sejteni a sziluetteket, arcokat, mimikát, és pillantásokat.
- Nem csinált semmi rosszat, csak idecsalogatta az egyébként is kíváncsi lovakat. – nem értem, hogy miért mentegetőzik egyből.  
- Montreal külvárosában, igazából… ez már nem is külváros, ahol mi vagyunk, birtokok, távol a várostól. – magyarázom, halkan, mint aki attól tart, hogy egyetlen szavával elijeszti a másikat.
- Ha eltévedt, nincs kedve eljönni, hozzám, oda be? Onnan még akár fel is tudunk hívni valakit aki segít Önnek? Vagy ehet esetleg? Egész biztos,hogy a személyzet már készített valamit. – az a csoda, hogy nem indultak a keresésemnek. Ők úgy tudták, hogy én vagyok a különc srác, LeBlancoktól, akinek a kedélyállapota olyan változó, mint a természet, mert itt nem üvöltöztem, nem ordibáltam senkivel, csak felmentem a szobámba, s bár átrendeztettem, de nem kötöttem bele semmibe és senkibe. Itt magam lehettem. Gondolkdotam azon, hogy a Franciaországban maradt házinénim, és komornyikom idehozatom, legalább ők legyenek itt velem, ismerős arcok.
Annyira szeretném, ha itt lehetnének velem, ide többször ki tudnék ugrani, hogy meglátogassam őket.
- Ne féljen, nem vagyok valami gyilkos, aki ilyen szöveggel próbálja meg becsábítani a házba a gyanútlan áldozatot. Egyszerűen csak szeretnék segíteni, ha eltévedt. – megvakarom a tarkóm, és bár mosolygom, talán a sötétben ez már nem látszik. Egyébként lovagláshoz nem szoktam hozni magammal telefont sem. Hogy az ügynököm se érhessen el, még véletlenül sem, így innen senkit nem tudtam volna felhívni neki, hogy segítséget tudjak hívni.
Intettem a ház felé, hogy ha gondolja, átjöhet a karámon és elindulhatunk a kisebb villa irányába, amiből barátságos meleg fények világíthattak ki, bár én nem éreztem még ezt a helyet sem az otthonomnak. Fogok-e valaha valamit is annak érezni? Jó kérdés. Úgy tűnik, hogy ez a nő legalább nem ismert fel, hála a sötétnek, majd kiderül ha beérkeztünk a villába, hogy itt mi lesz.



MADE BY TORIE
Vissza az elejére Go down
avatar
Civil
Hozzászólások száma :
46
Reagok száma :
37
Tartózkodási hely :
⊳ montreal
Play by :
⊳ alicia vikander

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Damian & Noé - The way to heaven is on horseback Hétf. 17 Szept. 2018, 02:08

Damian & Noémie
Like A Flower Made Of Iron
Nem csináltam semmi rosszat? Sokféle választ vártam tőle, de azt hiszem ezt nem. Ténylegesen nem. Azt hiszem már túlságosan régen tapasztaltam kedvességet ahhoz, hogy az emberektől azt várjam. Főleg nem valakitől aki szemmel láthatóan nem a szolgavilágból cseppent ide. Én pedig már csak tudom milyenek tudnak lenni a gazdagok. A pénz tényleg a legrosszabbat képes kihozni egy emberből, lásd... szüleim. Ha egyszer van pénzed, nem akarod elveszíteni, még ha az a családodba is kerül. Nem akarok többé gazdag lenni, nem akarok azokban a körökben mozogni, ahol tényleg nem létezik semmi más csak féltékenység, csalás, kihasználás. El sem tudom hinni, hogy évekkel ezelőtt még én is pontosan olyan voltam. Hihetetlen mennyire meg tud változni egy ember ha rá van kényszerülve. Nem mondom, hogy örülök annak ami történt velem, hiszen teljesen megtörtem tőle, de ha jó oldala van a dolognak, akkor az az, hogy tanultam rengeteget és megváltoztam.
- Nem csináltam semmi rosszat? Szóval... Szóval nem mérges amiért majdnem betörtem a bírtokra? - Teszem fel a kérdést hitetlenkedve, miközben meglátom a férfi alakját a lovak közül kitűnni. Mikor mondja, hogy hol is vagyunk, ismét egy kicsit meglepődöm, nem gondoltam, hogy ennyit elgyalogoltam. Mondjuk akkor már értem miért vagyok ennyire fáradt és fáj mindenem. Bár a fájdalmat lassan már megtanulom kezelni, a nap huszonnégy órájában együtt élek vele.
- Mármint én? Bemenni? - Oké, ez a nap tele van meglepetésekkel. Ugyan nincs kit felhívnom, de nem tagadhatom, hogy az evés vonzónak tűnik, miután napok óta alig ettem. - Őszintén szólva, nem igazán van kit felhívnom, nem ismerek senkit. - Oké, ez elég furán hangozhat, kint a semmi közepén egy eltévedt lány monoklikkal az arcán, nem ismer senkit sem. Talán a monoklikat még nem láthassa a fényviszonyok miatt, de ha bemegyek vele, akkor már fogja. - Bár talán az ételt azt elfogadnám, nem ettem és ittam még ma semmit. De csak ha ez tényleg nem nagy probléma. - Azt inkább nem teszem hozzá, hogy az egész héten sem, elvégre elég a furcsaságokból mára. Azt fogja hinni, hogy valami koldus vagyok. Mondjuk jelen helyzetben még én is annak érzem magam.
- Elhiheti, tudom milyen egy gyilkos. - Csúszik ki a számon akaratomon kívül. Ezt talán nem kellett volna, ha már ételt akarok tőle kapni. Kissé lefagyok, de végül igyekszem egy szégyenlős mosollyal enyhíteni a dolgot, mintha csak viccnek szántam volna.
Kissé idegesen ugyan, de végül átbújok a karám léce alatt, legalábbis megpróbálkozom vele, de sajnos a hajolás nem a legokosabb dolog ha három törött bordád van, így aztán konkrétan átesem a karám lécei között. Miután elmormolok néhány szép dolgot magamban, fájdalmamban, felnézek a férfira. - Elnézést... - Mást nem igazán tudok mondani, inkább csak igyekszem magam újra lábra állítani, bár őszintén szólva nem igazán megy. Fáj, gyenge vagyok és legszívesebben most elsírnám magam szégyenemben, hogy itt esetlenkedek ez a férfi előtt és nem akarom, hogy tudja mindezt.
 
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Elit
Kor :
29
Hozzászólások száma :
39
Reagok száma :
26
Tartózkodási hely :
Toronto, Montreal - ingázom
Foglalkozás :
Médiavállalat vezető - Örökös
Play by :
Nick Bateman

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Damian & Noé - The way to heaven is on horseback Vas. 23 Szept. 2018, 16:46


Noémie & Damian
Hello, who are you?
• • • • • • • • • • • • • • • • •

Kezdtem egyre abszurdabbnak érezni a helyzetet, amibe csöppentem, furcsa na. Egyébként mikor csöppentem én ilyen helyzetbe valaha? Még odahaza sem, hogy valakinek így segítsek. Persze előzékeny és segítőkész voltam mindig is, de most? A fejemet vakartam, biztos jó ötlet lesz ez? A nő látszólag úgy tűnt mintha elveszett madárka lenne, aki tényleg letért az ösvényről, vagy a röppályáról. Reméljük nem akkora a probléma, hogy hamarosan a rendőrség kopogtat majd az ajtón, hogy egy baltás gyilkost, vagy a texasi láncfűrészest sikerült befogadnom, és akkor már én se tudok ajtót nyitni, hanem… Túl élénk a fantáziám.
- Mivel, messze van a háztól, és csak a lovakat simogatta, így nem igazán tudott semmi rosszat csinálni; a lovak is kedvelik magát, nem hiszem, hogy ez rossz dolog volna. – furcsa, hogy azt hiszi, hogy ezért én már rossznak gondolnám, annyira… nem tudom, bátortalan? Csak jót teszek vele, ennyi, semmi több.
- Igen, maga, kezdenek az éjszakák egyre hűvösebbek, lenni errefelé, és ha a medvék téliálomra is térnek hamarosan, amikor igazán éhesek, szerintem nem szeretne idekint tartózkodni. A farkasokról nem is beszélve. – biccentem félre a fejem és elpillantok az erdő irányába is.
- Nem baj, legalább le tud ülni a négy fal közé, és rendbe szedi a gondolatait és magát is, hogy merre induljon tovább. – nekem nem probléma, ha egyel, többen vannak a házban, maximum most éjjelre-kulcsra fogom zárni az ajtómat.
- Nézze, kisasszony….Nekem egyáltalán nem probléma, étel van bőven, ha nem esszük meg, vagy enném meg egyedül, úgyis a disznóknak küldenék el. – ismertem be halkan.
A következő mondatnál viszont döbbenten nyögtem fel, a lovak ijedten futottak, rebbentek szét a nő beesése után, én pedig már ott is térdeltem mellette.
- Jól van? Nem esett baja? – nyújtom a kezem, és ha tudom, felsegítem, ha pedig úgy ítélem meg, hogy a járás is nehézkes lenne ezután, akkor a karjaimba emelem, ha hagyja magát.
- A nevem egyébként… GDamian – ha maradt a karomban, és nem ágál a cipelés ellen, akkor elkezdek beszélgetni vele, ha nem kért a cipelésből, úgy is beszélgetésbe elegyedek vele, de egy lassabb tempót veszek fel a sétában. – Ma szerettem volna lovagolni, de a lovam Belle inkább megmakacsolta magát, így elszundítottam a bokszban. – kezdek bele valami semmitmondó témába.Miközben haladunk, vagy teherrel,vagy a nélkül, ő mellettem sétálva a ház felé.
Eközben lámpa fényeket láttam, amint össze-vissza rohangálnak a ház körül, és a kutyák ugatását is hallottam, azt hiszem elindultak a keresésemre.
- Úrfi!
- Úrfi, jöjjön elő! Ez nem vicces!
- Kérem, mi kapunk ki, ha nem találjuk meg magát!

Hallatszottak a kiabálások, nem tudom ,hogy miért ,de pár nap után leszoktak a Damianról, mintha érezték volna ,hogy én nem ő vagyok, mert Damian büdösnek érezte a helyet, és rühellt kijönni ide, és hirtelen megtanultam lovagolni is, profi szinten ment, de itt nem nézték , hogy ki vagyok mi vagyok. Kikapcsolódhattam.
- Jövök már Martha! Nyugodj meg kérlek! – mindannyian ledöbbentek,amikor megjelenek és a karomban van valaki. – lejjebb állítanátok a fényeket, kérlek. – amikor ez megtörtént vártam még néhány pillanatot, mert őszintén szólva kissé elvakítottak a lámpák fényei.
- Már vártuk, lekéste a vacsorát, pedig sosem szokta. – magyarázta az idős kedves farmvezető asszony. Már csak ezért is szerettem ide járni.Békén hagynak, de nem nyomulnak úgy utánam, és nem törlik ki a seggem, amit egyébként sosem vártam el, mert tudtam magamról gondoskodni, nem úgy, mint Damian. Elindultunk, a kutyák is körbe rohangáltak, boldogan csóváltak körülöttünk, és megszaglászták a nőt is a kezemben.
A ház egyébként fa elemekből épült, hatalmas, nagy verandával, elől és hátul is, nagyablakok, amiket telente vastag rolóval szoktak védeni a hideg időben. Szeretném látni, és van egy olyan érzésem, hogy ezentúl sokszor lesz részem ehhez hasonló eseményben. Még itt is tudtam snowboardozni, a pályát pedig ki lehetett alakítani lapátokkal és az egyik mezőgazdasági géppel lehetett buckákat is hordani a hóból.
A nagy nappaliban tettem le a könnyű terhemet és rámosolyogtam, majd azonnal le is fagyott az arcomról a mosoly, amint megláttam a nő ábrázatát, a ruháit, azt, ahogyan kinéz. Mintha agyonverték volna.
- Damian! Mi történt ezzel a nővel? Hol szedted össze?! – Martha már ott is termett, mint valami tyúkanyó. – Bántott valaki kedvesem? Menekülsz előle? Hívnunk kell a rendőrséget!
Lovagláshoz nem vittem magammal a telefont, így a kabát tartó melletti kulcsos szekrényhez léptem. Valamit tényleg tennünk kellett, nem véletlen nyüszögött akkor sem, amikor a karjaim közé vettem, ez nem szimpla térdlehorzsolás és tenyér volt, mint amit én hittem a lécek közti átbucskázás miatt

MADE BY TORIE
Vissza az elejére Go down
avatar
Civil
Hozzászólások száma :
46
Reagok száma :
37
Tartózkodási hely :
⊳ montreal
Play by :
⊳ alicia vikander

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Damian & Noé - The way to heaven is on horseback Vas. 23 Szept. 2018, 20:30

Damian & Noémie
Like A Flower Made Of Iron
- Általában jobban kijövök az állatokkal, mint az emberekkel. - Húzom meg szégyenlősen a vállam. - Ők nem bántanak, csak ha te is bántod őket.- Mondom kissé elmélkedve miközben a férfira pillantok, hogy egy ártatlan féloldalas mosolyt eresszek el felé. Persze ebben az esetben nem vadállatokra célzom, nem medvékre vagy farkasokra, de merem remélni, hogy ezt nem kell neki magyaráznom. Eleve csak azért mondtam, hogy tudja, nem volt semmi rossz szándékom azzal, hogy ide jöttem, nem akartam bántani senkit és semmit. Állatokat meg aztán különösen nem bántanék, még ha néhány embert szívesen a saját kezeimmel is fojtanék meg, már ha lenne rá lehetőségem. Nagy valószínűséggel soha nem lesz.
- Nem, valóban nem szeretnék farkaseledel lenni. Köszönöm az ajánlatot, azt hiszem akkor elfogadom. Bár hozzáteszem, a disznóknak is kelleni fog valami. - Törekszik elő belőlem a régi Noémie, hogy eldobjon egy kis poént. Bár csak egy pillanatra jelent meg, engem mégis örömmel tölt el. Minél többször sikerül neki megjelennie, annál jobb, hiszen jobb szeretem a régi énem, sokkal mókásabb volt, mint a mostani paranoiás lány aki itt áll. Bár a régi Noémie sokkal fentebb hordta az orrát, gazdag volt és semmi gondja nem volt, arról tenni fogok, hogy ezt a részét soha ne láthassa senki. Nem akarok újra olyan lenni, csak simán átlagos akarok lenni, rendes munkával, saját lábakon állva, Alexey nélkül.
- Nem esett bajom, minden rendben van. - De mégsem tudok felállni. Valahogy a szavaim nem engedelmeskednek lábaimnak, bordáimnak, semmimnek. Egyáltalán nem vagyok jól és még ha nem is most, de igenis bajom esett. Hiába is próbálom ezt eltitkolni a férfi elől, valószínűleg nem hülye. A szemeim már könnyesek a fájdalomtól és egyben a szégyenérzettől ami most bennem van. Miért van az, hogy miután Alexey bántott engem, mégis én érzem magam hülyén? Én szégyenkezem a sebeim miatt, mintha az én hibám lenne minden. Megpróbálkozom mégegyszer a felálással, nem akarom, hogy segítsen, képes vagyok magam is megoldani. Viszont miután a harmadik próbálkozásom sem jön össze, hagyom, hogy a férfi összekanalazzon a földről, mint egy rongyot. Konkrétan annak is érzem magam. Nyöszörgöm a fájdalomtól egy sort amíg a kezébe vesz, de igyekszem visszafogni magam. - Noémie. - Bököm ki a nevem kissé nehézkesen, miközben próbálkozom nem bepánikolni a helyzettől. Őszintén szólva örülök, hogy beszélni kezd hozzám, szükségem rá, hogy beszéljen valaki. - Le merem fogadni, hogy Belle volt a szépség akivel jóban lettem. Úgy tűnik jobban tetszettem neki. - Próbálok elengedni egy újabb viccet már csak azért is, hogy oldjam a feszültséget magamban, hogy ne gondoljak arra, hogy éppen egy idegen férfi kezében vagyok, életképtelen vagyok és a nyakamban van a fél orosz maffia.
Az idegen hangokra és fényekre összerezzenek és ezzel együtt  megmarkolom az engem hordozó férfi karját, de olyan erővel, hogy az ujjaim teljesen elfehérednek, a csuklóm pedig már görcsölni kezd, mire észreveszem ezt a mozdulatot. Egy automatikus mozdulat amit nem tudok megmagyarázni neki, hogy miért van, talán félelemből, magam sem tudom. Végül a nappaliban tesz le, egy kanapéra, ahol aztán jól szemügyre vesznek. Érzem ahogyan az arcom lángra lobban, ismét szégyent érzek, zavarba jövök, nem akarom, hogy így nézzenek rám. Nem vagyok leprás, nem tettem semmit. Rendőrség? - Rendőrség?! - Bukik ki belőlem a szó hangosan is, talán hangosabban is mint kellene, miközben a hirtelen adrenalintól még felugranom is sikerül, bár ugyanabban a pillanatban vissza is huppanok a kanapéra és fájdalomtól eltorzult arccal kezdek bele a könyörgésbe. - Ne! Könyörgöm, csak a rendőrséget ne! Bennük nem lehet megbízni, nem hívhatják őket... Egyébként sem tudnának rajtam segíteni. - Hadarom el ezt mind egy szuszra, teljesen bepánikolva, ha sikerülne lábon maradnom talán még ki is menekülnék innen, hogy minél távolabbra kerüljek a helytől, ahol rám akarták hívni a rendőröket. - Esküszöm nem vagyok bűnöző, nem azért félek tőlük, egyszerűen csak nem bízom bennük. Meg tudom magyarázni is, ha akarják?! - Bevetem szinte az összes létező könyörgő tekintetem mindkettejüknél. - De akár el is mehetek, nem akarok bajt. - Mondom végül egy utolsó esélyként, ha tényleg nem képesek leadni a rendőrség hívásáról, akkor inkább elmegyek.  
 
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Elit
Kor :
29
Hozzászólások száma :
39
Reagok száma :
26
Tartózkodási hely :
Toronto, Montreal - ingázom
Foglalkozás :
Médiavállalat vezető - Örökös
Play by :
Nick Bateman

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Damian & Noé - The way to heaven is on horseback Kedd 25 Szept. 2018, 21:59


Noémie & Damian
Hello, who are you?
• • • • • • • • • • • • • • • • •

Megértettem, hogy zavarban érzi magát, én is ideges voltam, még ha nem is látszott rajtam, mert az ember bizony, nem minden nap hív meg magához idegeneket.
- Az nem ember, aki bántja őket. Egyetlen állat se képes bántani a társait, és élvezettel ölni, ahogy azt az emberek teszik. Kivéve… az emberszabásúak. -osztom meg vele a tudásomat, mert bizony tényleg így van, a majmok egy csoportja képes volt Jana Goddal szerint és jó néhány kutató szerint évekig háborúzni egymás ellen.
De ez nem természet óra, így várok még, és különben is, szerintem talán titkon mindketten a félelmeinket fogalmazzuk, meg, egyikünk se akarja, hogy a másik kipécézze magának, és mondjuk, holtan keljen vagy… akkor már nem tud felkelni, szóval ne keljen fel holnap, mert az éjjel örökre úgy maradt.
Amikor pedig közelebbi ismertségbe kerül a földdel, nem hiszek neki, egyértelműen hallom a szenvedésének a hangjait, így magam intézkedem, s túlesünk a bemutatkozáson is.
- Francia vagy? – bukik ki belőlem meglepetten. – Honnan jöttél? – teljesen megfeledkeztem a szerepemről, hallhatóan megörültem, a nevét, igazi Franciásan ejtette ki. Hogy ez eddig miért nem tűnt fel?!
- A fekete kanca? Igen, kicsit meg van sértődve, hogy nincs a régi legelőin, puffog, pedig…. – felsóhajtok, és magamban fejezem be a mondatot, csak ő maradt nekem otthonról, a kutyám meghalt, az ottani személyzetem még nem jöhetett utánam, remélem a sötétben nem látja a kissé komorabbá váló pillantásomat, a megüresedett kifejezést az arcomon. A visszafelé tartó út csendben telik, én magam legalábbis azon kívül nem igazán kezdeményezek beszélgetést.
Amint bekerültünk a házba, Martha mint egy tyúkanyó úgy legyeskedik Noémie körül, én kicsit háttérbe húzódtam, ám a heves tiltakozáskor megtorpanok, és szem befordulok a kanapén ülő társasággal. Érdekelt, hogy miért nem akar rendőrséget, mert tényleg úgy fest, mint akit agyonvertek. Sőt! Rosszabb, mint akin átment az úthenger.
- Várj, kérlek. – intek a tekintetemmel Marthának, aki biccent és elindul a konyha irányába, hallom, hogy tyúkhús levesről motyog, és arról, hogy hihetetlen ami a lánnyal történt.
- Nem kell sehova sem menned, tényleg örülnék, ha elmondanád, hogy mi történt veled, mert aki ezt tette veled, akár követhetett ide is, és akkor tényleg a rendőrséget kellene hívnunk. – sétáltam vele szembe, hogy jobban lássam, próbáltam leplezni a döbbenetem, sikerült, mert, ha azt vesszük a színészkedés a véremben van. Annak ellenére, hogy a döbbenet nem látszik az arcomon, nagyon is kíváncsi vagyok, így leülök a vastag asztallapra, amit egyébként valamelyik fa törzséből alakítottak ki. Mögöttem egy nagy képernyős tv pihen, srégen mellette egy kandalló, igazi fával működő, ezért se került a tv a kandalló falára. A végén még leolvadna onnan. De nem is ez a lényeg. Nem érintem meg, csak leülök vele szembe.
- Akkor orvost kellene hívnunk, de tudnom kell, hogy miért vigyázzak rád, kérlek mondd el. – válok nyugodtabbá, mint ő. A kezem ökölbe szorul a telefonon és várok; a nyugalom álcája alatt igen is majd felrobbantam, a dühtől, hogy ezt valaki képes volt megtenni ezzel a nővel.



MADE BY TORIE
Vissza az elejére Go down
avatar
Civil
Hozzászólások száma :
46
Reagok száma :
37
Tartózkodási hely :
⊳ montreal
Play by :
⊳ alicia vikander

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Damian & Noé - The way to heaven is on horseback Szomb. 29 Szept. 2018, 18:44

Damian & Noémie
Like A Flower Made Of Iron
Tény, hogy egyetlen állat sem képes a saját faját gyilkolni, ebben csak igazat tudok adni neki. Ahogyan abban is, hogy az emberek élvezettel teszik ezt. Sajnos az elmúlt évek során elég sokat tapasztaltam is ebből. A legrosszabb emberek kezei közé kerültem, azt is sikerült megtapasztalnom, hogy nem a halál a legrosszabb. Én sokszor könyörögtem azért, hogy véget vessenek a szenvedésnek, de ők is pontosan tudták, hogy az csak megváltás lenne számomra. Viszont annak is sikerült szemtanúja lennem ahogyan hidegvérrel fejbelőnek valakit. Alexey a saját emberét is képes volt megölni, annak ellenére, hogy az ember hű volt hozzá, egyszerűen csak nem sikerült neki egy akció. A szemem láttára lőtte agyon a fickót egy árva kérdés nélkül, ott a nappali közepén. Ez a látvány egy olyan látvány amit jó mélyen elrejtettema  gondolataim mélyén, soha nem akartam újra emlékezni rá, de a témaválasztás felhozta. Tisztán emlékszem minden mozdulatra, ahogyan arra is, hogy a férfi vérét képes volt az a rohadék velem felmosatni. Nem érdekelte, hogy nem akarom. Bár soha nem érdekelte, ha nem akartam valamit. Ez a gondolat után jobbnak látom inkább nem válaszolni a kijelentésére, nem akarok olyasmit mondani amit még megbánnék, csak el akarom felejteni az egészet.
- Igen, francia. Meglepettnek tűnsz. Miért? - Pillantok rá, miközben már befelé haladunk a házba. - Strasbourg környékéről, és te? - Kérdezek vissza. Tetszik, hogy igyekszik szóval tartani, tényleg hálás vagyok érte, örülök, hogy eltereli a gondolataimat az iménti emléktől, amit ha tehetném, örökre kitörölnék a fejemből. Ahogyan az elmúlt hat évet is, úgy egy az egyben. De sajnos erre még én sem vagyok képes. Bár elég sokmindenre nem vagyok képes, kezdve a saját lábamon járással. - Ne aggódj, biztos vagyok benne, hogy meg fogja szokni. Csak adj neki egy kis időt. - Próbálok megnyugtatóan válaszolni, érzem, hogy nem örül a dolognak, megfeszülnek izmai, pontosan úgy, mint ahogyan az enyémek tették korábban. Ez sosem utal nyugalomra. Az arcát ugyan nem látom rendesen, ahhoz a fényviszonyok már nem elég jók, viszont biztos vagyok abban, hogy ez egy érzékeny téma nála. Mondjuk meg is értem. A lovak nálam is érzékeny témának számítanak.
Mondanom sem kell, hogy kissé zavarodottan fogadom a kérdéseket amikkel lebombáznak egy pillanat leforgása alatt, amint a nappaliba érünk és fény éri arcomat, meg úgy mindenemet. Nem is fogadom nyugodtan a tényt, hogy rendőrt akarnak rám hívni, ideges leszek tőle. Hát hogy a fenébe ne? Nincs szükségem segítségre egyetlen rendőrtől sem. Végül én magam ajánlom fel, hogy elmesélem mi történt velem, nem tudom, hogy ez okos döntés volt-e vagy sem. Ha elmondom, tuti kiraknak, vagy halálra rémülnek. Ráadásul még soha senkinek sem beszéltem erről korábban, nem ok nélkül. Félek beszélni róla, rossz és fájdalmas. De mivel nem vagyok jó hazugságokban, más lehetőségem nem igazán akad.
- Ez egy nagyon hosszú történet... - Mondom lassan, hogy húzzam még egy kicsit az időmet. Veszek egy mély levegőt, hogy az lenyugtathasson, bár nem sok hatását érzem. Már csak kettesben vagyunk, én pedig igyekszem a szemkontaktust elkerülni. A szégyenérzetem felemészt, ahogyan az is, hogy mit fog szólni ha meghallja a történetem. - Nagyjából hat évvel ezelőtt kezdődött. - Lassan kezdek bele a történetbe, keresem a megfelelő szavakat, elvégre nem akarok elárulni semmi olyat, amit nem kellene tudnia. - Apám nagy szerencsejáték rajongó volt, aztán egyszer elvesztett mindent, az összes vagyonunkat, milliókat. Aztán mivel nem akarta elveszíteni mindenét, így megegyezett a fickóval. - Vezetem fel lassan a történetet, miközben idegesen kezdem tördelni ujjaimat az ölemben. - Az egyezség szerint én voltam a fizetség. Aztán hat teljes évembe telt megszökni, miután kénytelen volt korházba vinni. - Csak azért volt kénytelen, mert biztos akart benne lenni, hogy a hasamban növekedő gyermek nem élte túl a bordatöréseket. De ezt inkább nem teszem hozzá a történethez. Eleve igyekszem úgy lerövidíteni ahogyan csak tudom, nem részletezni min mentem át ott. - A korházban rámtalált az egyik unokatestvérem és felrakott egy gépre. Ugyan a férfi egy maffiatag, nagyon veszélyes, de egy hete tartózkodom Kanadában és még nem talált rám. Biztosan nem követett senki. Elhiheted, hogyha már rám találtak volna, nem lennék itt. - Mondom némi nyugtatásként, mielőtt még a telefont a füléhez emelné, hogy rendőrt hívjon. - Kérlek, ne hívj senkit. Nincs szükségem sem orvosra, de legfőképpen nem rendőrre. Nekik mindenhol embereik vannak és az első hely ahol várnának rám, az a korház és rendőrség lenne... Főleg ilyen állapotban. - Végre szedek össze annyi erőt, hogy a szemeibe pillantsak, hogy lássa rettegő tekintetem, hogy komolyan gondolom amit mondok, hogy semmi szükségem másra. Ha tényleg segíteni akar akkor ő magának kell megoldania, nem hívhat ide mást. - Ha veszélyben érzed magad, akkor inkább elmegyek, tényleg... Semmi gond. - Teszem még hozzá, elvégre nem akarom senki életét veszélybe sodorni.
 
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Elit
Kor :
29
Hozzászólások száma :
39
Reagok száma :
26
Tartózkodási hely :
Toronto, Montreal - ingázom
Foglalkozás :
Médiavállalat vezető - Örökös
Play by :
Nick Bateman

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Damian & Noé - The way to heaven is on horseback Szer. 10 Okt. 2018, 21:08


Noémie & Damian
Hello, who are you?
• • • • • • • • • • • • • • • • •

M- Mert kevés igazi Franciával találkozom, leginkább Kanada ezen eldugott területén. Egyébként, én itt születtem…de… - még időben elharapom a mondatot, és nem kezdek magamról fecsegni, nem járnék jól. Tényleg nem.
- Igen, előbb utóbb megszokja, legalább ő, remélem. – suttogok magam elé, bár tudom ,hogy ilyen közelségben egész biztos, hogy hallja amit mondtam.
Miután leült körülöttünk a forgatag, amit a kedves házvezetőnő okozott, én a korábbi helyemen ültem, és komolyan pillantottam a velem szemben ülőre. Kedvesnek találtam, a számos sérülése ellenére is. De miféle rozzant elme képes arra, hogy a saját gyereke életét adja fel a szerencsejáték oltárán, és adósság fejében, eladja azt? Azt? Hát még csak nem is tárgy, hanem egy emberről beszélünk, akinek saját akarata van, életvitele és elképzelései az életéről, nem pedig az, hogy az apja záloga legyen egy rohadt kaszinótartozás miatt. Ráadásul, csak sejtésem volt, hogy milyen csúnya dolgokat művelnek az ilyen emberek, Damiannak hála, még most is volt egy-két olyan haver(ja)om, akik ilyen illegális ügyletekbe akartak volna belevonni, de köszönöm szépen nem kértem ebből. Sőt, ki tudja, hogy mi fog még előkerülni a múltjából? Akár egy gyilkosság, vagy heroinos őrült kurva a kocsija hátsó ülésén…
Belegondolnom is rossz volt, így inkább hitetlenkedve ráztam meg a fejem, ebből elég. A jelen problémára kell, hogy összpontosítsak. Végig rajta függött a tekintetem, a színészkedés alatt, sikerült olyan fokú emberismeretet összeszednem, hogy kiszúrom, ha valaki valóban hazudik, így egy pillanatra sem vettem le róla a tekintetemet. Megfeszültem kissé, ahogy a szemeire rebbent a pillantásom. Szerettem volna segíteni neki, és végtére is megtehetném, nem? Lassan felálltam és elsétáltam az ajtóig, kipillantottam rajta, senki sem hallgatózott, még a házvezető nő sem. Remélem nem a rendőséget hívja.
- Hfuh…- fújtattam halkan, miközben visszasétáltam Noémiehez. – tudod… nem mindennapi a történeted, és igazad van, ha továbbra is üldöz ez a fazon, akkor jobb, ha rejtve maradsz. Ugyanakkor, ne magyarázd be nekem, hogy nincs szükséged orvosra. Mert fogtalak, még a karjaimban is majdnem egyfolytában sziszegtél, fogadok, hogy a bordád is el van törve, vert az a fazon? – bukik ki belőlem a kérdés hirtelen, majd meg is bánnám egy pillanatra, de ilyen helyzetben muszáj őszintének lennie az embernek.
- Elmondom, hogy mit szeretnék csinálni, szeretném, ha itt maradnál, ellátnak téged. Orvos, szeretném, ha mindenképp látna orvos, mert ha mégis tovább akarnál menni, nem vinne rá a lélek, hogy ilyen állapotban barangolj. Ez nem Franciaország, komolyan beszéltem a vadakról. Senkit nem ismersz és semmit, nulla helyismerettel nekivágni az ismeretlennek, ez nem jó, egyáltalán nem jó.
Elhallgattam, mert egy tál gőzölgő forró levessel a kezében tért vissza a házvezetőnő, és lerakta a Noémie előtti asztalra.
- Ez pedig egy nagy farm, dolgozókkal, bárkihez kihívhatták az orvost, egy véletlen baleset miatt, szóval ilyesmi miatt ne fájjon a fejed. Tényleg szeretnék rajtad segíteni, és szeretném ha nem mennél el innen csak úgy. – közöltem vele csendesen, noha tényleg elég hülye vagyok, hogy egy vadidegen kamu meséjét bevettem, ha tényleg kamu, de nekem nem tűnik annak, és remélhetőleg nem fognak leszúrni az éjszaka folyamán. Remélhetőleg.




MADE BY TORIE
Vissza az elejére Go down
avatar
Civil
Hozzászólások száma :
46
Reagok száma :
37
Tartózkodási hely :
⊳ montreal
Play by :
⊳ alicia vikander

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Damian & Noé - The way to heaven is on horseback Csüt. 11 Okt. 2018, 22:51

Damian & Noémie
Like A Flower Made Of Iron
Szavai hallatán kíváncsian tekintek fel rá. Nem fejezi be a mondanivalóját, ami igencsak felkelti a figyelmem, de a kíváncsi tekinteteken kívül már nincs másra időm. Nincs időm visszakérdezni, hiszen ekkor a házhoz érünk és már záporoznak is rám a kérdések. Mindenesetre még ha most nincs is alkalmam kitudakolni, hogy mit szeretett volna mondani, megjegyzem a dolgot. A későbbiekben biztosan számíhat néhány kérdésre ebben a témában, ennyivel azért ő sem ússza meg. Főleg miután engem rákényszerít, hogy tulajdonképpen áruljak el neki mindent. Nem elég csak körvonalasan, szemmel láthatóan nem elégszik meg vele. Arra is kíváncsi, hogy vert-e. Vajon úgy nézek én ki, mint akit soha meg sem közelítettek? Nem tagadom, hangjától és egyben az egész mondatától összerezzenek. Bár tudom, legalábbis remélem, hogy neki nem áll szándékában bántani, de hangjában most mégis van valami ami megrémiszt. Rámförmed amiért nem akarok orvost, nekem pedig fogalmam sincs arról, hogy mit is kellene válaszolnom. Komolyan azt akarja, hogy elmeséljem neki mi történt velem az elmúlt hat évben? Komolyan hallani akarja?
- Nem magyarázom be, sajnálom... - Mondom végül meghunyászkodva, miközben inkább a padlóval kezdek szemezni. - Elhiheti, hogy nem akarja tudni, hogy mit tett velem az a fazon. Senki sem akarja tudni, de átélni főleg nem. A verés az még eltörpül a sok... - Egyszerűen elakad a szó a torkomon, csak lassan megrázom a fejem. Bőven elég ha ő ennyit tud, nincs szüksége többre. Nem akarhatja hallani a részleteket, nem hiszem el, hogy bárki is szeretne ennél többet tudni. Arról nem is beszélve, hogy nekem sem esik jól erről beszélni. Nem szeretnék semmit sem részletezni neki. - A sok más dolog mellett. - Fejezem be végül a mondatot, bár nem pontosan ugyanúgy ahogyan azt elterveztem. Megnyomom erősen a "más" szócskát, hogy tisztában legyen vele, nem cukorkaosztogatásról beszélek. - Nem könnyű erről beszélnem. - Motyogom el végül, miközben visszaemelem rá a tekintetem, hogy szemeibe pillantsak.
A következő mondatokra nem tudok nem meglepett lenni. Nem hittem volna, hogy felajánlja nekem a maradás lehetőségét. Sokkal inkább hittem azt, hogy amint meghallja a történetem, komplett idiótának fog nézni és kivág innen. Esetleg nem néz idiótának de akkor is kitesz, mert nem akar bajt hozni a saját fejére azzal, hogy én itt vagyok. Amit természetesen teljesen meg is értenék, nem is lenne ez a célom. Valószínűleg nem is lenne okos dolog túl sokáig itt maradnom, magam sem tudom.
- Azt szeretnéd, hogy maradjak? Mármint itt? - Kérdezek vissza még mindig teljesen hitetlenkedve. - Nem gondolod, hogy ez veszélyes lenne? Mi lesz ha megtalálnak? - Magam sem tudom, hogy miért akarom ennyire lebeszélni róla, elvégre ez nekem nagyon is jól jönne. Viszont nem akarom, hogy elővigyázatosság nélkül döntsön el valamit, ami veszélyes lehet itt mindenkire nézve. Nem akarom, hogy aztán mindent rám fogjon, ha beüt a baj. Nem akarom, hogy bajt hozzak itt mindenki fejére, tudnia kell a következményeket.
Mielőtt még bármi mást mondhatnék, rájövök, hogy már nem vagyunk egyedül. A házvezetőnője lép be egy tál levessel, amit az előttem lévő asztalra tesz le. - Köszönöm. - Pillantok rá egy halvány kis mosoly kíséretében, majd újra Damian szavait hallgatom. Nem mondom, hogy örülök is nekik, elvégre én aztán tényleg nem akarok orvost. Semmi szükségem rá, hiába erőlteti. A Korházban is megmondták, hogy A bordák nem szúródtak bele létfontosságú szervekbe, nincs nagy baj, csak pihenésre és nyugalomra lenne szükségem. Az meg sehol sem lesz. Sem itt, sem az utcán, sem az erdőben, de legfőképpen nem Alexey kezei között.
- Orvos már látott és azt mondta, hogy minden rendbe fog jönni. Csont beforr... - Próbálkozom ismét, bár jól tudom, hogy esélytelen. Nem fogja magát hagyni, így aztán a következőt is hozzáteszem. - De ha mindenképp ragaszkodsz az orvoshoz, akkor biztosítanod kell affelől, hogy sehol sem fog a nevem szerepelni, semmi sem lesz dokumentálva. Csak egy vizsgálat lesz, semmi esetre sem hagyhatod, hogy korházba vigyen. Még ha az orvos azt is gondolja, hogy ott jobb lenne nekem... Nem lenne jobb. Rögtön rámtalálnának. - Hangomban összegyűjtöm az összes létező komolyságom, tudnia kell, hogy nem viccelek. Ha belemegyek a vizsgálatba, akkor neki is bele kell mennie a feltételeimbe. Ez csak így működhet. 
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Elit
Kor :
29
Hozzászólások száma :
39
Reagok száma :
26
Tartózkodási hely :
Toronto, Montreal - ingázom
Foglalkozás :
Médiavállalat vezető - Örökös
Play by :
Nick Bateman

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Damian & Noé - The way to heaven is on horseback Vas. 21 Okt. 2018, 14:12


valaki & valaki
valami rövid idézet
• • • • • • • • • • • • • • • • •

LEgyáltalán nem tetszik az, amit hallok, senkinek sincs joga bántani, egy nőt, legyen az akári, bárki. Bosszant a dolog, és amondó vagyok, hogy maradjon itt nálunk, itt jobb dolga lesz. Nagyon nagy Kanada is és az amerikai egyesült államok is. Vannak a bátyámnak olyan házai, ahol szintén el tudnám bújtatni a lányt. De komolyan hülye vagyok, hogy ilyesmi megfordul a fejemben, még csak nem is ismerem, de a sérülései magukért beszélnek. Gondterhelten túrom át a hajamat és pillantok fel rá újra.
- Majd kitaláljuk akkor, hogy mi legyen, de addig szeretném, ha maradnál, szeretném, ha a vendégem lennél, amíg úgy nem érzed, hogy menni akarsz. Nem akarom, hogy ilyen állapotban odakint mászkálj, tényleg. Most pedig… míg megérkezik az orvos, egyél nyugodtan. Kérlek. – én nem vagyok az a parancsolgatós fajta, meg az a hős típus se, na jó, enyhe hősködési mániám van. De mi bajom lehetne abból, hogy befogadom ide ezt a lányt? Anyámék úgy se jönnek ide Martháék kedvesek velem, szerintem sejtenek valamit, de úgy vannak vele, hogy jobb, ha nem foglalkoznak vele, akkor nem fáj a fejük, semmiért. Szeretek itt lenni, ezen a farmon. Tényleg csak a házvetető nőmet kell haza hoznom, és a komornyikomat, ide magamhoz. Ahogy a lányra pillantottam, szinte ezekről is döntöttem egy időben.
- Csak megvizsgál, ha kell gyógyszer, akkor azt is ír fel, kérlek. Szeretnék rajtad segíteni, mert… megérdemled. – hajtom le a fejem egy kicsit. Igen, ha ki fog derülni, biztos, hogy megütöm a bokám, de ez van, én vagyok most már Damian, azt tehetek, amit akarok, csak még rá kell, hogy érezzek az ízére, igazán, hogy nekem is van akkora hatalmam, mint a bátyámnak volt, és ezzel gátlástalanuk vissza is élhetek a család berkein belül is.
Martha behozott nekem is egy tál levest, nem voltam szívbajos, leültem Noémie mellé a kanapéra és úgy láttam neki az evésnek. Martha tudom, hogy hívta már az orvost, nem fogja hagyni, hogy a lányt tovább szenvedjen. Elég anyáskodó, mint egy tyúk anyó, én nem igazán hagytam magam, de talán egy lány mellett kiélheti majd ezeket az ösztöneit.
Csendben ettem a nő mellett, és meg se szólaltam, nem faggattam, ilyen esetben ugyan mit lehetne kérdezni bárkitől is? Akivel…sok más dolog is történhetett. Ezt jobb nem bolygatni. Ha az ilyesmiről akar beszélni, az biztos, hogy nem egy férfi lesz, talán majd inkább Martha.
- Bell egyébként, amióta itt van, senkihez se megy oda nagyon. Kicsit irigy vagyok rád. Mintha haragudna rám hogy kiszakítottam a többi társa mellől. – töprengek hangosan, próbálom más felé terelni a témát. – Lehet, hogy a többieket is el kéne hozatnom ide? - igen, talán ez volna a legjobb, ha a többi társát is a ménest is idehozatnám, akkor talán nem lenne depressziós; az állatok is tudtak azok lenni, nekem ne magyarázza senki sem. Volt kutyám, ami most jelenleg nincs, de majd lesz, tervezek venni magamnak és nem képzelek be magamnak ilyesmiket.
- Elég jól értesz a lovakhoz, mind kíváncsi volt rád, és nem féltek tőled… - már csak innen is gondolom, hogy tényleg nem lehet rossz ember, bár lassan ért el a felismerés. Önzőnek érzem magam, hogy az én problémámon is merengek, amikor az övé sokkal súlyosabb, él még az a valaki, aki ezt tette vele, és bármikor utána jöhet. Ha pedig elér az orvosokig is a keze, vagy ilyen kiterjedt hálózattal rendelkezik, nagyon nagy fejes lehet. De nem fogok meghátrálni, segíteni szeretnék rajta, ezt eldöntöttem.
Míg a levest ettük, elénk került egy második is, ehhez már kis evő asztalkát is kaptunk, mert szélesebb tányér volt. Steak és burgonyapüré, és káposzta saláta, nekem a nyál is összefutott a számban, egyrészt mert szeretem, másrészt, imádok enni, noha utána sokat dolgozom azon,hogy továbbra is így nézzek ki, de ha valami jó étel ,az jó is marad.
- Ha itt maradsz, Martha el fog kényeztetni… - somolygok az orrom alatt. - Van pár fia, és mindig hallom amikor a konyhában morog, hogy bezzeg ha lányai lennének, azoknak nem lenne minden héten problémája a kocsmában, mert folyton verekedésbe keverednek.





MADE BY TORIE
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: Damian & Noé - The way to heaven is on horseback
Vissza az elejére Go down
 
Damian & Noé - The way to heaven is on horseback
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: 03. Montréal :: Rivière-des-Prairies-
Ugrás: