welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


Once upon a December
avatar
Egészségügyi dolgozó
Kor :
26
Hozzászólások száma :
4
Reagok száma :
0
Tartózkodási hely :
M o n t ● r e á l
Foglalkozás :
[szakorvos jelölt a traumatológián]
Play by :
D a n i ● e l l e C a m p ● b e l l

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Once upon a December Kedd 11 Szept. 2018, 22:26

keresett neve
the fault of our stars
play by
Brant Daugherty
kor
27-28
csoport
választható  
foglalkozás
focista
szexuális beállítottság
heteroszexuális
információk a karakterrõl
Erős túlzás lenne azt állítani, hogy a múltban közünk volt egymáshoz, hisz azon kívül, hogy Cherée társaságához tartoztál, így látásból ismertél, meg párszor köszöntél, nem igen történt egyéb kontaktus köztünk addig a bizonyos estéig. A kapcsolatunk a téli bál erejéig tartott – a végzős évünkben - és a mai napig, mindenek ellenére úgy vélem, hogy neked csupán ennyi kellett, abszolút semmit sem jelentett. Pedig esküszöm, hogy nem ilyen embernek ismertelek meg azok alapján, amiket rólad hallottam, és Cherée is azt állította, adtál olyan jeleket, amiket úgy is lehetett értelmezni, hogy vonzódsz hozzám. Hogy ne hittem volna el, amikor annak idején én voltam magam a naivitás, no meg a testvérem már akkor is jó volt a különböző viselkedésiformák dekódolásában és értelmezésében, nem hiába lett pszichológus belőle. Természetesen tisztában voltam azzal, hogy az iskola lánytáborának egy része oda van érted és vissza – ugyanúgy, mint én voltam – hisz ki nem olvadna el egy jól szituált, helyes, népszerű focistától? De azt nem gondoltam volna, hogy az egy éjszakás kalandok híve vagy, álmomban sem. Még csak hírből sem ismertem a nevedhez kötődő, ilyen, vagy ehhez hasonló esetet, pedig a Mindenható a tanúm, hogy nagyokat füleltem, akárhányszor fülem membránja a nevedtől rezdült meg.
Veled, melletted egy éjszaka erejéig különlegesnek és mégis átlagos tinédzsernek éreztem magam. Egy röpke pillanatig nem én voltam az évfolyamelső, a stréber, a csodagyerek. A társaságodban olyan lehettem, akivé mindig is válni szerettem volna, szabadon szállhattam. Majd letörted széttárt szárnyaimat, amikor másnap úgy viselkedtél, mintha soha semmi sem történt volna. Kvarcszemcsékre zúztad a szívem, majd jött az érettségi és soha többé nem láttalak… így esélyem sem volt megmondani, hogy annak a bizonyos éjnek következménye is lett. Gyanítom, számítottál arra, hogy a történtek után Cherée szó nélkül eltávolodik tőled, ezért sem kerested többé. Elhiheted, lett volna egy-két kéretlen szava feléd, de mivel sokkal többre tartja a kapcsolatunkat, mint a veled ápolt barátságot, inkább azzal igyekezett segíteni, hogy támogatott, amikor szükségem volt rá.
Azt hallottam, elutaztál, katonának álltál, munkanélküli lettél, apád vagyonát vezeted… hogy ebből melyik igaz, egy ideig nem tudtam, viszont abban biztos voltam, hogy sosem foglak megkeresni és magamhoz láncolni a közös gyermekünk miatt. Meglepődnél, hogy honnan is tudtam meg az igazat arról, mi is történt veled… a lányunk örökölte a foci iránti szereteted és hát nem a sors groteszk fintora, hogy az apja a kedvenc focicsapatában játszik? Hibáztatlak, amiért nem vigyáztál rám – igen, te voltál az első – és mégsem, ugyanis a lányunk a legjobb dolog az életemben.
Lassan kezdtem hozzászokni a gondolathoz, hogy a tv-n keresztül leszel az életünk része - vagy addig, míg Isabelle kamasz nem lesz és el nem kezdi felfedezni a sminkek világát - amikor behoztak a sürgősségire. Mint a traumatológia orvosjelöltje nem kerülhettem el, hogy találkozzunk. És amikor ott feküdtél előttem eszméletlenül, minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne vágjalak arcon, amiért leléptél, most pedig meghalni készülsz úgy, hogy még soha nem találkoztál a lányoddal, aki azóta tesz fel különböző kérdéseket rólad, mióta csak tudja, hogy a családok anyukákból, apukákból és gyerekekből állnak. Arról nem beszélve, hogy akkora csillogó szemekkel nézi, ahogy kilencven percen keresztül a sportpályán izzadsz a csapattársaiddal, mintha élete legszebb eseménye zajlana le előtte.
Szavakban nem önthetem, mekkora megkönnyebbülés volt, amikor sikeresen túlélted a műtétet, és azt sem, hogy egyszerre mennyire örültem és mennyire féltem. Boldoggá tett, hogy Izzynek talán lehetősége lesz egy nap találkozni veled és rettegtem attól, hogy a felbukkanásoddal felborítod mindazt, amit eddig felépítettem, az egyensúlyt az életünkben. Csakhogy, amikor felébredtél, nemhogy nem ismertél fel, de még a nevedet sem tudtad. Vagy azt, hogy kik a szüleid, és mikor születtél, vagy hány éves vagy. A baleset során a fejed nagy ütést szenvedett, így disszociatív amnéziát diagnosztizáltak nálad. Annak ellenére, hogy aggódtam az újratalálkozás miatt, csalódott vagyok, amiért nem emlékszel rám. Nem tudom, hogy visszatérnek e valaha is az emlékeid, de ha igen, nem tudom, hogy szeretném e, ha a lányom életének része lennél. Attól függetlenül, hogy te vagy az apja…

A karit jó szívű embernek képzeltem – no persze nem egy szentnek – akinek nem sikerült még felnőnie. Ez természetesen nem meglepő, hisz az apja dúsgazdag, mindig mindent megkapott, soha nem szenvedett semmiben sem hiányt. Esetleg csak a családfő szeretetében és a vele együtt töltött időben. Élete talán az utóbbi időben lett csak nehezebb, hisz a szülei elvárják, hogy a lábára álljon és ezért kevesebb segítséget nyújtanak neki. A másik problémájuk, hogy örökösnek szánták a fiúkat, nem pedig holmi focistának és úgy sem elégedettek, hogy jelenleg ő az egyik legjobb. A név szabadon választható, a karakter múltjának maradék része pedig teljesen a userre van bízva, ugyanúgy, ahogy a baleset is. A pb-hez ragaszkodnék, de ha megtetszett a karakter, viszont az avialanyt nem szereted, tárgyalhatunk*-* Na, juttasd magad kórházba, és jöjj, hogy ismét találkozzunk! Nagyon várlak!*.* Írj, ha megérkeztél!*_*  
 
Vissza az elejére Go down
 
Once upon a December
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: 02. Karakteralkotás :: Karakterpiac :: Keresett karakterek-
Ugrás: