welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


Christopher & Noémie - Vaníliás csiga és hot dog
avatar
Civil
Hozzászólások száma :
44
Reagok száma :
35
Tartózkodási hely :
⊳ montreal
Play by :
⊳ alicia vikander

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Christopher & Noémie - Vaníliás csiga és hot dog Csüt. 06 Szept. 2018, 23:35

Chris & Noémie
No rain, no flowers
Fogalmam sincs milyen nap van, teljesen el vagyok veszve az idővel, magammal, meg úgy mindennel ami körülöttem forog. Még mindig nem igazán sikerült pénzhez jutnom, így aztán kajához sem. Senki nem kér egy szétvert fejű nőből aki alig tud még a lábán is megállni. Fogalmam sincs mihez kezdjek magammal, szerintem már órák óta itt ülök a semmi közepén, rám is esteledik, ráadásul fogalmam sincs merre van a motel. Szerencsére a motel tulajdonosa rendes ember. Azt ígérte, hogy maradhatok egy pár napot még, valószínűleg nincs szíve kitenni így engem az utcára. Rosszabb esetben ellenszolgáltatást fog kérni tőlem, mikor "használható" állapotban leszek. Mondjuk addigra remélem sikerül eltűnnöm, legalábbis ez lenne a terv. A többi része még nincs kidolgozva. Nem tudom hová is fogok tűnni, vagy miből, mit fogok csinálni. Az ezen való gondolkodás pedig lassan megöl. Pontosabban, az én helyzetemben sokminden meg tud ölni.
Mivel a mocskos szobám falait már nagyon ráuntam bámulni, ma ismét nekiindultam szerencsét próbálni. Ahogyan azt feljebb már ki is fejtettem, nem jártam nagy sikerrel. Eléggé lelombozó tud lenni, pedig nem kis erőmbe kerül emberek közé menni. Úgy érzem mindenki ellenem van, mindannyian arra várnak, hogy elkaphassanak és visszaadhassanak a férjemnek. Még ha ez nem is így van, egyszerűen nem tudok megszabadulni a gondolattól. Eleve nem a legjobb környéken vagyok, itt mindenki akar valamit. Drogot, pénzt, nőt, fegyvert... valamit. Éppen ezért is igyekszem magam meghúzni amennyire csak tudom, elrejteni magam kapucnim alá, még csak fel sem nézni, hogy senki ne láthassa az arcom. Ne lássák mennyire gyenge vagyok. Az utcán igazából nincsenek sokan, eldugott hely, ideális a hozzám hasonlóknak meg azoknak akik drogot akarnak venni. Mióta itt kuporgom a fal tövében, térdeimet magam elé húzva, legalább hárman megkérdezték árulok-e "cuccot". Azelőtt esküszöm csak filmekben hallottam ezt a szót. Így legalább tudtam, hogy mit akarnak. Bár nem mondom, hogy nem rémtettek halálra mindannyian. Konkrétan alig tudtam válaszolni nekik.
Nagy nehezen ráveszem magam, hogy megkeressem végre a motelt ahol megszálltam, elvégre kezd tényleg későre járni, nem szeretnék itt ragadni éjszakára. Bár a sors úgy tűnik valami mást tartogat számomra, ugyanis mikor megpróbálok felkelni, ami mellesleg nem megy túl könnyen a törött bordáim miatt, két aránylag korombeli srác áll előttem. Meglepődöm és egyben megrémülök a látványon. A fal segtségével végül sikerül felállnom, de még mindig egyik karommal a falat támasztom. Így bámulok rémülten a két srácra. Egyik közelebb lép, mire a pulzusom úgy felgyorsul, hogy szinte érzem, ahogy szívem ki akar ugrani helyéről. - Hát te ki vagy, kicsi lány? - Szinte megtántorodom az alkohol szagtól ami a férfiból áramlik, majdnem ki is jön belőlem a nagy semmi. Valószínűleg az a szerencsém, hogy semmi nincs bennem ami ki tudna jönni.
Nem méltatom még csak válaszra sem, inkább igyekszem hátat fordítani nekik és elhúzni onnan mielőbb. Na ez a tervem is gyorsan meghiúsul miután a srác elkapja a karom. Feltűnően gyors reflexe van részeghez képest, vagy csak én vagyok túlzottan lelassulva. - Hová, hová? - Mielőtt még bármit is tehetnék, megrántja karomat, aminek köszönhetően a földre zuhanok. A hirtelen rántástól és becsapódástól az egész testem fájni kezd. Átáramlik mindenfelé a fájdalom. Nem kapok levegőt, bepánikolok, főleg mikor mindkét srác fölém tornyosul. Tehetetlen vagyok, csak behúzódom vissza a fal tövébe, ahonnan indultam és halk könyörgésbe kezdek. Azt akarom, hogy békén hagyjonak. Nem hiányzik nekem ez.
 
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Egészségügyi dolgozó
Kor :
37
Hozzászólások száma :
13
Reagok száma :
8
Tartózkodási hely :
⌠Montreal, Canada⌡
Foglalkozás :
⌠Traumatológus⌡
Play by :
⌠Liam Hemsworth⌡

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Christopher & Noémie - Vaníliás csiga és hot dog Pént. 07 Szept. 2018, 17:39

Noé && Chris
no rain, no flowers
Vannak napok, melyek jobbak. Azokon a napokon boldog, és úgy érzi övé az egész világ, mindenre képes, semmi sem tudja megállítani. Azokon a napokon néha még a szokásos adag pirulát is nagy ívben elkerüli, és még ünneplésként sem kerül a kezébe alkohol. A boldog napokon mindig meglátogatja a kislányát. Akkor is, ha az a boldog nap hétfőre esik, és az ex - felesége utálja, ha már hétfőn a "nyakukon lóg.' A mai azonban nem egy boldog nap. A péntek valahogy sosem az ő napja, a mairól mégis elhitte, hogy más lesz, mint a többi péntek. Talán lett is volna erre esély, ha a munka nem töri derékba minden tervét. Mert bármennyi szörnyűséget is látott már életében, sosem tudott igazán hozzászokni a sürgősségire behozott betegekhez.
S, kérdezhetnénk most. Feltehetnénk a kérdést, ami Chris fejében is kering azóta, hogy kilépett a fertőtlenítőszagú, nyomasztó épületből. Amely kérdés végigvezette az úton, amit megtett a buszmegállóig, holott a kocsija szokásos helyén állt a kórház parkolójában, a névtáblával ellátott helyen. Ő mégis a buszt választotta. Ha az anyja most látná, bizonyosan összetenné a két kezét, és könyörögne neki, hogy menjen kocsival. Hogy menjen el a lányáért, legyen jó apja, és ne mondja le őt - újra. Christopher utálja magát érte. Utálja a gondolatot, ami a fejében keringett, mikor felhívta exét, hogy elmondja, beosztották a hétvégére, képtelenség, hogy Isabelle nála legyen a hétvégén. Aljas hazudozó, semmi több. Egy hazug, alávaló féregnek gondolja magát, s tudja, hogy az is, hiszen nem akar mást, csak egy üveg whiskey-t, és az esélyt, hogy a gyógyszerekkel keveredve az alkohol kiüsse pár órára. Hogy ne kelljen örökösen emlékeznie a múltra, sem rágódnia azon, mit tartogat számára a jövő.
Így került hát ide. Távol akart lenni az ismert helyektől, és az emberektől, akik ismerik. Csak be akart ülni egy eldugott, lepukkant kis bárba, ahol csak egy lehet a sok pohár fenekére bámuló összetört pasas közül. Ámbár, ekkor még nem gondolta, hogy ma sosem jut el a kocsmáig, hogy ott eltöltve pár óra után valahogy hazatámolyogjon.
Arcát a föld felé fordította, tekintetét le sem vette két cipőorráról, melyek folyamatos mozgásban voltak. A hangok alig alig jutottak el hozzá, mintha csak megtalálta volna a halkító gombokat a világon, nem látott maga elé mást, csak a célt, és minden zavaró tényezőt kizárt. Egészen egy pontig. Mikor fejét egy pillanatra megemelte, tekintete rögtön megtalálta az összetört nőt, és az előtte álló fickókat. Homlok ráncolva változtatott lépéseinek irányán, meggyorsítva őket, hogy minél előbb céljához érjen. Torkot köszörül, kezeit zsebre dugva áll a földön heverő elé, egyenesen az őt zaklatók szemeibe bámul.
- Talán eltévedtetek? Tudok segíteni? - hangja rideg, és magabiztosan csengett.
- Ha én lennék a helyetekben, elhúznék, míg képes vagyok a saját lábamon távozni - kihúzta magát, és évek óta először érezte, ahogy az adrenalin végigszáguld az ereiben, és lassan, ha csak pár másodpercre is, de újra érezte, amit anno érzett. Amit akkor érzett, mikor először fogta meg a fegyverét, majd először lőtt vele. Nem akart több szót pazarolni rájuk. Nem gondolta, hogy többet érdemelnének, és a fejét sem akarta végleg elveszíteni, így leguggolva a nővel kezdett foglalkozni.
- Jól van, bántották? - szeretné maga felé billenti az arcát, hogy láthassa a szemeit, és megérthesse, mit keres ő itt.
Vissza az elejére Go down
avatar
Civil
Hozzászólások száma :
44
Reagok száma :
35
Tartózkodási hely :
⊳ montreal
Play by :
⊳ alicia vikander

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Christopher & Noémie - Vaníliás csiga és hot dog Szomb. 08 Szept. 2018, 13:40

Chris & Noémie
No rain, no flowers
Nem hiányzik nekem senki. Miért van az, hogy mindig engem találnak meg az ilyen seggfejek? Miért nem maradhatok békésen magamban és nyalogathatom a sebeimet? Ilyenkor csak azt kívánom, hogy bárcsak cica lennék. Mondjuk ez így nem igaz. Mást is kívánok. Kívánok egy vaníliás csigát, vagy egy hot dog-ot, de oké, egy szelet kenyérrel is simán beérném már, nem vagyok olyan nagyravágyó. Főleg miután az elmúlt negyvennyolc órában egy kiflit sikerült vennem, azt is bűntudattal tettem, elvégre nem költhetem az a kicsi pénzt ami még nálam van. Kell fedél a fejem fölé, nem élhetek itt az utcán. Nekem nem menne, főleg miután mindenki engem pécéz ki magának, elvégre törékenynek tűnök és nem olyasvalakinek akivel törődik valaki. Ami végülis igaz is. Kegyetlenek az emberek, hogy a legtörékenyebb emereket szemelik ki maguknak, hogy elszórakozzanak velük. Pontosan ahogyan ez a két férfi előttem. Az meg hátráltató tényező, hogy mindkettő részegnek tűnik. Nem hiszem, hogy beszélni tudnék velük. Igazából ha képes lennék egy-egy rúgást véghezvinni, simán megmenekülnék tőlük. Tudom hová kell rúgni, tudom hol a gyengepont. Ki ne tudná? De sajnos én még arra sem igazán vagyok képes, hogy magamtól felálljak.
Már tényleg kezdem feladni, hiszen a könyörgésemen ők csak nevetgélni kezdenek, meg kitárgyalják, hogy mégis mit tudnának velem csinálni, amire én jobbnak találom nem odafigyelni, nem akarom tudni, hogy mi vár rám. Bár sejtéseim így is bőven akadnak, hiszen van hat évnyi tapasztalatom benne. Hat év Alexey mellett megtantott felkészülni a legrosszabbra ami bekövetkezhet. Arra viszont nem voltam felkészülve, hogy egy idegen férfi fog elém lépni. Merthogy ez történik. Elém lép és szavakat intéz a két részeg srácnak. Nem vártam megmentőt ezen a környéken. Sőt, egyáltalán nem vártam megmentőt sehol sem. Soha nem volt megmentőm. Alexey őrei is milliószor végignézték, hogy hogyan elbánt velem a férfi, ráadásul szemrebbenés nélkül. Csak leszarták, vagy épp élvezték a látványt. Így hát meglepettségem nem tudom leplezni, még akkor sem mikor a férfi leguggol elém és megkérdezi minden rendben van-e velem.
- Jól... Jól vagyok. - Bököm ki neki remegő hanggal, miközben lassan feljebb emelem fejem, hogy szemeibe tudjak nézni a nagy rettegéstől teli szemekkel. Meg ezzel egyben megmutatni az arcom is neki. Igazából nem akarom, hogy lássák az arcom, nem akarom, hogy bárki felismerjen, ahogyan azt sem akarom, hogy lássák, hogy helyben hagyott valaki. Mondjuk remélem azt szűri majd le, hogy ez a két srác ütött meg annyira, hogy monokliaim legyenek szemem alatt, bár ha elég okos és tapasztalt, rá fog jönni, hogy ez nem csak pár perccel ezelőtt került oda. - Köszönöm. - Alighogy kimondom a szavat, feltűnik, hogy valami készülőben van mögötte. Tekintetem válla fölé emelem, látom ahogyan a kis barátaink nem túl boldogok amiért valaki meg akarja hiúsitani a tervüket. Úgy gondolják ők ketten vannak, míg ez a fickó egyedül, így simán elbánnak velük. Nos... ettől én is tartok. És még csak nagy segítség sem tudok lenni. Mindenesetre figyelmeztetni tudok. - Vigyázzon! - Szalad is ki a számon hirtelen a szócska, bár attól félek ez túl későn jön. Mire a végére érek, már az egyik srác repül is felé, hogy hátulról elkapja a torkánál fogva. Mikor mozdulni készülnék a másik srác hozzám intéz néhány szavat. - Te ott maradsz, kiscsillag! - Felém bök mutatóujjával, majd már fordul is a megmentőm felé. Szót fogadok, ülve maradok, na nem mintha szupergyorsasággal fel is tudnék ugrani. Figyelem az eseményeket, nem is nehéz kitalálni kinek szurkolok.
 
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Egészségügyi dolgozó
Kor :
37
Hozzászólások száma :
13
Reagok száma :
8
Tartózkodási hely :
⌠Montreal, Canada⌡
Foglalkozás :
⌠Traumatológus⌡
Play by :
⌠Liam Hemsworth⌡

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Christopher & Noémie - Vaníliás csiga és hot dog Csüt. 13 Szept. 2018, 15:53

Noé && Chris
no rain, no flowers
Érezted már azt, hogy otthon kellett volna maradnod? Bezárkóznod a biztonságot nyújtó, ölelő falak közé, és ki sem dugni onnan az orrod, bármi is történjék. Kikapcsolni a telefonodat, és csak merengeni mindenen - vagy éppen semmin, naphosszat. Állni a folyosón, a nappaliban, a konyhában, a hálószoba ablakéban, és kívülről szemlélni a világot. A világot, ami zsongó, színes, hangos, és erőszakos. Minél kevésbé akarod észrevenni, meglátni, hogy valóban mi folyik a betontömbökön, annál magasabbról zuhansz le a kőkemény padlóra. Semmi nem csillapítja esésed, hiszen ha zuhansz, az már csak egyet jelenthet - nincs senki, aki a fellegekben tartana. Senki, akiért érdemes lenne máshogy gondolkodni, de végképp nincs olyan ember, aki visszafogna, aki melletted állna, aki támaszt nyújtana, mikor szükséged van... valamire. Nem, nem valamire, ami visszaránt a földre, amitől újra két lábon állsz. Ellenkezőleg. Valamire, ami felrepít, ami elhiteti veled, hogy minden szörnyűség, az utcákon megjelenő naponta megmozduló szörnyeteg ellenére is érdemes a világot mosolyogva kémlelni. Ehhez igazán kell a rózsaszín szemüveg. Kell a szeretet, mely körbeöleli tested és lelked, az elméd egy -egy hosszabb, fárasztó nap után. De az ilyesmi közel sem a valóság. A sor kegyetlen fintorral szabadít meg, hámoz le rólad lassacskán minden rétegnyi felgyülemlett boldogságot. Elsőként lopja rózsaszín szemüveged, s onnantól már magad is látod, mi a valóság. A valóság, amelyben az emberek nem tisztelik egymást, magukat, és a világot. A valóságot látod, és nem álmokat, amiben az, hogy egy ártatlan, összetört lélek kecsegtető azoknak, akik nem elég bátrak, hogy szembenézzenek a valósággal. Akik csak azért bántják, mert éreztetni akarják vele saját lelki nyomorukat - a saját szegénységi bizonyítványukra szerezve pár elképzelt státuszt. Ők azok, akik miatt átmész a túloldalra, vagy csak visszafordulsz és inkább a hosszabb úton mész, mert nem akarsz beléjük ütközni. Beléjük, és a belőlük áramló mocsokba, kételyekbe, és gyűlöletbe, amit elsősorban önmaguk iránt éreznek.
Szánalmasak. Ahogy próbálnak erősnek tűnni, bátornak, miközben valójában hitvány, gyáva férgek, akik csak az ellen mernek kiállni, aki láthatóan gyengébb náluk. Mindenki másra ostoba módon hátulról támadnak.
Valójában csak olyankor érzi még a mellkasában dübörgő szívét, mikor az összeszorul egy- egy fájdalmasnak tűnő folt láttán. Ahogyan ott is teszi. A földön guggolva, az ismeretlen szépség szemeibe nézve, próbálta nem az arccsontján tisztelgő foltokra engedni tekintetét. Tudta jól, hogy nem frissek. Hogy bárki is tette ezt vele, nem egyenlő azokkal, akik most sakkban tartják, akik bántani akarják, akik úgy gondolják bátortalan. Pedig közel sem az. A szeme túl sok mindent árul el, a mélyen valahol benne lakozó erő szikrája megcsillan lelkének tükrében.
- Még ne köszönje meg - Chris kissé megrázza fejét, noha nem rosszallóan, hangjában mégis cseng valami furcsa, valami megmagyarázhatatlan, szavakkal leírhatatlan érzés, ami miatt képtelen megnyugvást nyújtani, hisz' ő maga sem érti pontosan. Érzi, valahol a bensője legmélyén már réges rég megfogalmazódott benne, hogy a mögötte pipiskedő két pasas még koránt sem végzett. Betudható talán az újonnan felreppent adrenalinnak, vagy múltjának, mely darabokra cincálta jelenét, és jövőjét. Nem éri meglepetésként, mikor hátba támadva őt, egy talán reménytelennek tűnő próbálkozásba torkollik, amint megpróbálnak rajta felülkerekedni. Fogalmuk sincs, ki ő, hogy mit élt át, hogy miket látott. De, legfőképpen fogalmuk sincs róla, ki ő.
Szinte már - már gyermeki könnyedséggel hámozza le az őt szorító ujjakat melyek makacsul nyakára fonódtak. Az ő keze, s ujjai azonban már úgy szorítják az ismeretlen férfi nyakát, hogy ujjbegyei fehérre színeződnek. Szemeiben eluralkodik a sötétség, tekintetéből harag és fájdalom egyvelege sugárzik.
- Két lehetőségetek van - ridegen szólal fel, az éppen a nőtől elforduló férfi felé néz, majd pillanatok altt teperi a földre a másikat.
- Elmentek, vagy a kukákban végzitek. Nem most csinálnám először - fejével az utcán sorakozó kukák felé biccent, a földön fekvő hajába markolva emeli fel annak fejét, és próbálja meg annyira maga felé fordítani, amennyire anatómiailag az csak lehetséges. Arca magabiztosságot tükröz, meg sem rezzen, ahogy felváltva bámul a kettőre. Komolyan gondolta. Nem ez lenne az első alkalom, hogy látnia kell, ahogy valakiből kiszáll az élet, és nem is ez lenne az utolsó. Igaz, lelkiismerete sosem hagyná, hogy itt, ilyen körülmények között megtegye, mi fejében jár. De ezen gondolatok csak az övéi, nem adja másnak. A csend hosszúra nyúlok, majd a földön heverő férfi torkából felszakadó, a fájdalom nyers hangja süvít a levegőbe, ahogy karja hátára csavarodik, végül megszólal. Elmennek.
Christopher még mindig a férfi karját szorítja hátához, miközben az feláll, s lökve egyet rajta engedi útjára. Kezeit ökölbe szorítja teste mellett, alig hallhatóan sóhajt fel, mikor a fickók távolabb kerülnek. Lassú mozdulatokkal fordul újra a nő a felé, de nem tudja, mire is számítson. Nem tudja, komolyan vette -e szavait, és abban sem biztos, hogy nem akarja -e, hogy komolyan vegyen minden szót, melyet kiejtett az ajkain.
- Megengedi, hogy segítsek? - pár lépéssel közelebb megy, kezét nyújtja a nő a felé, mielőtt folytatná.
- Nem éhes? Szívesen elvinném enni valamit, ha gondolja - laza mosolyt erőltet arcára, s csak bízni tud benne, hogy nem ijesztőre, sokkal inkább bizalomgerjesztőre sikerült.

Vissza az elejére Go down
avatar
Civil
Hozzászólások száma :
44
Reagok száma :
35
Tartózkodási hely :
⊳ montreal
Play by :
⊳ alicia vikander

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Christopher & Noémie - Vaníliás csiga és hot dog Pént. 14 Szept. 2018, 20:56

Chris & Noémie
No rain, no flowers
Szinte teljesen elveszek tekintetében, látom benne a sajnálatot irántam, talán haragot is. Úgy pásztázza arcomat mintha valami űrlény lennék, tudom, hogy mire gondol. Pontosan ugyanazt mint a többi ember aki meglátja arcomat. "Na ezzel meg mi történt? Lefejelte a falat? Mit keres ez itt? Vajon ha segítek, kaphatok egy puszit tőle? Ő gyengének tűnik, könnyű célpont. Szegénykém... " Pontosan ez az amiket az emberek gondolnak és egyben mondanak is, ha meglátnak. Nem is tudom melyik a rosszabb, ha valaki rögtön rosszra gondol és rosszat is akar tenni mint ezek a részeg srácok itt, vagy pedig az aki szörnyen sajnálkozik de mégis továbbmegy behúzott farokkal és még arra sem képes, hogy megkérdezze minden rendben van-e. Na nem mintha nagy szükségem lenne erre, nekem már semmire sincs szükségem és egyben mindenre szükségem van, de egyszerűen csak gyűlölöm ezt a képmutatást amit a legtöbb ember véghezvisz. Bár ez a férfi itt van. Itt áll előttem. Nem sétált tovább és hagyta, hogy a két idegen elbánjon velem, annál is jobban, mint amennyire már elbántak előttük velem. Talán ő mégsem tartozik bele az átlagos sztereotípiákba amik itt uralkodnak. Most az egyszer és egyben először mióta a városban tartózkodom, hálás vagyok valakinek. Magam sem hittem, hogy ez meg fog történni.
Idegesen pillantok fel az egyik srácra aki már kapja is el a megmentő nyakát. Megesz a fene amiért nem vagyok képes segíteni neki, amiért ennyire tehetetlen vagyok, bár hamar rá kell jönnöm, hogy a férfi valószínűleg két perccel ezelőtt szerezhette meg a fekete övet. Jó, persze amúgy sem olyan nehéz egy-két részeg srácot lenyomni, de mozdulataiból ítélve ezt nem először teszi, valahogy begyakoroltnak tűnik. Bár ezt hamar be is igazolja a következő kijelentésével amit a srácoknak irányít, egy jó kis nyakszorongatás és vállkitörés után. Megvallom őszintén, nem nyugtat meg a tudat, hogy már tett ilyet, egyáltalán nem bizalomgerjesztő a dolog, még akkor sem ha épp most rúgta szét a támadóim seggét. Akik mellesleg el is mennek, hála ennek a gyilkológépnek. A következő mondatát már nekem szánja, így aztán először egy kicsit vonakodva de végül válaszolok.
- Hát... Ha megígéri, hogy én nem végzem kukában. - Nézek rá kicsit szúrósan, de végül megfogom a felém nyújtott kezet. Igyekszem neki gyorsan jelezni, hogy csak lassan, nekem fel ne rántson itt, mert akkor tuti becsinálok a fájdalomtól. Ennyi szenvedés már bőven elég volt a bordáimnak egy napra. - Csak lassan. - Mondom, majd szépen lassan elkezdem magam feltornázni a földről a felém nyújtott kéz segítségével, mindenféle arcon megjelenő eltorzulások kíséretében. Miután sikerül talpra állnom és még az egyensúlyt is megtalálnom, igyekszem elrejteni a még mindig remegő kezeimet zsebembe és csak aztán pillantok fel újra a férfira, hogy ezúttal ténylegesen megköszönönjem amit tett. - Köszönöm, hogy segített nekem, nem gondoltam, hogy bárki is megtenné. Nem is tudom, mivel hálálhatnám meg. - Főleg mert nincs is semmim, bár ezt inkább megtartom magamnak.
- Enni? - Bukik ki szinte azonnal belőlem a kérdés elkerekedett szemekkel. Miután napok óta éhezem, így már maga a szó és a kérdés megtelít. Sajnos csak néhány másodpercre. Szemeim csak úgy csillognak, ordít minden porcikám, hogy IGEN-t kell mondanom, de én mégsem futhatok bele egy újabb csapdába. - Mármint... Miért vinne el egy idegen nőt enni? - Hátrálok egy lépést, a csillogás a szememből eltűnik és felváltja helyét a rettegés. - Neki dolgozik? - Jól megnyomom a "neki" szócskát, hogy tudja nem akárkiről van szó. Az eszem azt mondja, hogy fussak el, de az összes többi porcikám amelyek éhségben szenvednek abban reménykednek, hogy talán csak lesül rólam, hogy éhes vagyok és tényleg csak meg akar etetni. - Vagy...? - Kérdezem végül teljesen zavarodottan. Úgy érzem soha nem leszek képes senkiben megbízni, a paranoiám teljesen megőrjít és nem tudok ellene tenni.  
 
Vissza az elejére Go down
avatar
Egészségügyi dolgozó
Kor :
37
Hozzászólások száma :
13
Reagok száma :
8
Tartózkodási hely :
⌠Montreal, Canada⌡
Foglalkozás :
⌠Traumatológus⌡
Play by :
⌠Liam Hemsworth⌡

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Christopher & Noémie - Vaníliás csiga és hot dog Pént. 21 Szept. 2018, 10:05

Noé && Chris
no rain, no flowers
- Maga sosem végezné a kukában, elveim vannak - s bár kezeihez vér tapad, nem lenne képes civil épet kiontására. Pláne nem egy nõére, aki láthatóan többet kapott az élettõl, mint amennyit el lehetne viselni. Talán valamifajta furcsa aggódás az, amit Christopher érez, ahogy elárasztja bensõjét, de nem is igazán akar róla tudomást szerezni. De, mégis csak. Hiszen a kedves, fájdalommal borított arc teljesen ismeretlen számára, mégis elfogja az érzés. Az az érzés, amit már régóta nem érez maga iránt, amit csak két, a nõi nemet képviselõ személy volt képes kiváltani belõle. Ez az érzés pedig csak tovább erõdödik, ahogy az apró kéz tenyerébe kapaszkodik, a hozzá tartozó test pedig elkezd felemelkedni a hideg talajról.
- Talán inkább kórházba kellene vigyem.. Mi történt magával? - az elméje tiszta, gyakorlatias. Ezaz énje az, amit nap mint nap látnak a betegei, a kollégái, az arc, ami egykoron valóban az övé volt, ma viszont sokkal inkább tehernek érzi a súlyt, amivel az álarca nyomja õt. Mintha önmagát taszítaná egyre mélyebbre, és mélyebbre.
- Felesleges hálálkodni. Muszáj volt megtennem - a lelkiismerete nem bírta volna el a mázsás súlyt mely már a gondolatra is, miszerint nem segít neki, mellkasâra nyomódott, bordákat zúzó erõvel éreztette, hogy ez már túl sok. Képtelen hagyni, hogy megtegye. Ezzel csak végleg ömmagát veszítené el. Soha többé nem szabadulhatna bűntudattól.
- Mindössze amiatt a tény miatt, hogy ez az idegen nõ, ne haragudjon meg, de lerí önrõl, hogy napok óta nem evett rendesen. Ráadásul ha itt hagyom, nem biztos, hogy az elõbbi helyzet nem ismétlõdik meg, és errefelé jó ha talál magának egy alkoholistát aki még nincs benyomva, de az ital utáni vàgya erõsebb lesz mint amennyire segíteni akar majd - vállat von, s nem említi önön magát. A benne megbújó, alkoholra szomjazó ördögöt. Akin ma sikerült átlépnie. Akinél végre erõsebb volt. Ha csak egy estére is, de erõsebb volt és gyõzelmet aratott felette. Ezért pedig talán hálás a nõnek, az õt megtámadóknak, hálás a helyzetért ami egy héttel tovább segítette õt a józanság útján maradni.
- Fogalmam sincs kire gondol. Ez a valaki tette ezt magával? - puhatolózik. Hangja kedvesen csendül, még õmaga is meglepõdik rajta - A kórház sürgõsségi osztályán dolgozom. Egyébként a nevem Christopher - jobbját nyújtja a nõ felé, mielõtt folytatva beszédét a tárgyra térne.
- Így hogy ezen túl vagyunk, mit szólna ha tegeződnénk? Könnyebb lenne a továbbiakban arról diskurálni, mit szeretne enni. Bár nem kocsival jöttem, így nem sok választási lehetőségünk lenne.. - Chris ajkai elhúzódnak, homloka ráncolódik, és esze ágában sincs elárulni neki, miért is választotta inkább a tömegközlekedést.
Vissza az elejére Go down
avatar
Civil
Hozzászólások száma :
44
Reagok száma :
35
Tartózkodási hely :
⊳ montreal
Play by :
⊳ alicia vikander

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Christopher & Noémie - Vaníliás csiga és hot dog Vas. 23 Szept. 2018, 18:27

Chris & Noémie
No rain, no flowers
Igazából néha úgy érzem, hogy azt sem bánnám ha éppen kukában végezném. Néha annyira elegem van már az életből, hogy az valami hihetetlen. Az elmúlt hat évben megszámlálhatatlan sokszor könyörögtem azért, hogy Alexey elvegye tőlem inkább az életem, ahelyett, mint amiket velem tett. Nem érzem sok értelmét az egésznek. Bár mióta Kanadában vagyok legalább valahol jó messze már látom az alagút végén a fényt. Látok esélyt egy új életre, egy sokkal jobb életre, mint amiben eddig részem volt. Viszont ez még nem jelenti azt, hogy nincsenek mélypontjaim, mikor legszívesebben feladnám a harcot. Mikor nincs mit ennem és nincs hol auldnom. Tudom, hogy erős vagyok, tudom, hogy fel fogom magam találni és lábra tudok állni, de mégis nehéz, főleg mikor minden létező dolog körülöttem, csak hátráltat ebben. Ámde ezeket a gondolatokat jobbnak látom magamnak megtartani, semmi szükség arra, hogy tudjon róla, még a végén felbuzdítanám arra, hogy mégiscsak kukában kössek ki. Szóval inkább csak igyekszem a következő kérdésére összpontosítani, ami ismét egy pánikrohamot vált ki belőlem.
- Mi? Nem! - Vágom rá gondolkozás nélkül, hevesen a fejemet rázva, miközben igyekszem nem vissza zuhanni a földre. - Nem mehetek kórházba. Az veszélyes.. - Mondom teljesen bepánikolva, majd igazán könyörgő hangnemmel teszem a következőt hozzá. - Kérem, ne vigyen kórházba! - Előveszem a lehető legnagyobb cicaszemeket, amik általában nem működtek Alexey esetében, de talán nála beválik. Ő nem tűnik könyörtelennek. - Nem történt velem semmi. Mármint... - Elnyelem a válaszom végét, magam sem tudom, hogy mit mondjak, nem vagyok jó hazugságokban, sőt, egyenesen szörnyű vagyok. Viszont nem tartom jó ötletnek, hogy elmondjam neki, akad pár törött csontom, miközben éppen arról próbálom meggyőzni, hogy nincs szükségem kórházra.
- Én csak, én csak azt hittem... - Kezdek bele zavartan, de nem is tudom, hogy pontosan mibe. Most komolyan el akarom mesélni az életem ennek a férfinak? - Sajnálom, én magam sem tudom miért hittem azt, hogy ő küldte magát. - Utálom mikor a paranoiám előtör és mikor rájövök, hogy mekkora hülye vagyok, hogy tévedtem, muszáj kimagyaráznom magam az ostoba helyzetből. Mivel nem vagyok túl jó a hazugságokban, így aztán kénytelen vagyok elárulni neki egy kis információt. - Igen, ő tette ezt velem, ez a valaki nagyon sok mindenre képes és mindenhol ott van. Így talán már értheti miért gondoltam, hogy magát is esetleg ő küldte. - Adok választ kérdésére, miközben igyekszem csak a földet bámulni, nem szívesen nézek rá, nem akarom tekintetét látni, vagy inkább nem akarom, hogy ő lássa az én tekintetem. Nem akarom, hogy az összevert képemet nézze, legalább annyira szégyellem az arcom, mintha csak az én hibám lenne az egész.
- Rendben, tegeződhetünk, ha úgy szeretnéd. Szóval örvendek Christopher, nem is tudod mennyire. Az én nevem Noémie. - Árulom el neki a nevem, remélem ezzel nem követtem el nagy hibát. Bár milyen hibát követhetnék el? Ha Alexey embere lenne akkor mindegy, hogy tudja-e a nevem vagy sem. - Szóval komolyan el akarsz vinni valahová enni? - Kérdezem kissé hitetlenkedve, elvégre még soha nem kaptam ilyen ajánlatot, csak úgy idegenektől. - Igazán nem szeretnék a terhedre lenni. - Mondom zavartan. Igazság szerint nem szeretek másoktól kérni, nem is teszem soha, nem vagyok kéregető, most sem voltam. Ő ajánlotta fel, amit viszont már nem tudok visszautasítani, egyszerűen csak nem megy, mikor napok óta éhezem.
 
 
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: Christopher & Noémie - Vaníliás csiga és hot dog
Vissza az elejére Go down
 
Christopher & Noémie - Vaníliás csiga és hot dog
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: 03. Montréal :: Ville-Marie-
Ugrás: