welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


Will & Rhea - Are you broken?
French Moments :: 03. Montréal :: Villeray-Saint-Michel :: Restaurant Imperial
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
avatar
Civil
Kor :
28
Hozzászólások száma :
63
Reagok száma :
46
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
etológus
Play by :
Miss Eiza Gonzalez

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Will & Rhea - Are you broken? Pént. 30 Nov. 2018, 00:17
Igyekeztem figyelmen kívül hagyni a sürgető hanghatásokat immár az autóban, és ha már ott volt Will keze nem sokkal a testem mellett/felett, addig meg sem mertem mozdulni, de még csak a szemeibe sem mertem nézni, mert a fenébe is, még mindig totálisan kékek voltak, habár a tenger haragvó hullámait idézték most. Nem értettem, hogy miért lett ennyire más, mint előtte, még odabent az irodájában, vagy kint, az éttermi részen volt. Mintha a férfi két, teljesen különböző ember lett volna és ez a hirtelen viselkedés-változás egy kicsit a frászt hozta rám. Minden egyes szava olyan volt, mint egy ostorcsapás. A szívemig hatolt az az elutasítás, amivel a szavait átitatta, és már a magamba roskadásnál tartottam, amikor újabb kérések záporoztak felém. Mégis hogy gondoltam a bocsánatkérést? Mondjuk azzal kezdve, hogy bocsánat, ha megbántottalak. És azzal folytatva, hogy nem szándékosan bántotta meg a dolgozóját. Miért volt ennyire nehéz elismerni a hibáinkat?
Miért kellett volna gőggel, mímelt gonoszsággal élni az életünket?
- Én csak... - belém forrasztotta a kimondani készült szavakat... amivel én tőle bocsánatot akartam kérni, hogy bele szerettem volna avatkozni abba, hogyan is vezesse az éttermét, amikor a következő kioktatásával totálisan megsemmisített. Nem gondoltam volna, hogy megérdemeltem volna a szavait, és a sebesség ellenére is olyan volt, mintha a testemet hátrahagytam volna. Mintha a szívem, a tudatom nem is akarta volna követni az autó útját, és ha eddig kevesebb figyelmet is szenteltem neki, akkor a megbántottságomba gubózva fordítottam el a fejem jobbra és döntöttem neki a fejtámasznak, hogy az elröppenő lámpák fényét figyelhessem szótlanul. Igyekeztem, hogy még csak véletlenül se sírjam el magam, de az ujjaim emelkedtek, hogy megtöröljem az arcom és a nedvesedő pilláimról is eltüntessem az áruló cseppeket.
A piros lámpa valószínűleg Will számára is hirtelen bukkantak fel, mert az addigi gyors helyváltoztatást egy gyorsabb fékezés váltotta fel, és ha a biztonsági öv meg is fogta a testem, automatikusan pakoltam előre a kezem a kesztyűtartóhoz, kitámasztva vele magamat.
Ahogy nagy lendülettel állt meg az autó, megköszörültem a torkomat és az addigi szomorúságot a rémület váltotta fel, meg is érintve rebbenő mozdulattal a térdem.. a combom, hogy aztán a hasamhoz öleljem a táskámat.
- Azért nem kell megölni, mert épp kirakna - keserű voltam.. és a pánik csak véletlenszerűen itatta át a szavaimat, miközben a szemeim az ajtó gombját figyelték, hogy.. ne is kelljen hazavinnie. Egyszerűen csak kicsattintom az övet, kitépem a helyéről az autó ajtaját és elindulok.. a járdán, sétálva. Futva, menekülve, hogy még csak ne is kelljen foglalkoznia velem. Annyira csalogató és hívogató volt az ajtó, hogy az ujjaim már csúsztak is végig a borításon, elérve a gombot is, amikor megszólalt a telefon, mire természetesen sikerült összerezzennem. Pedig semmiféle buta csengőhang vagy hanghatás nem volt beállítva. Csak a gyári. A lámpa fénye váltott, így az autó ismét megindult, én pedig csak egyre távolabb kerültem a tervemtől, hogy elmeneküljek ebből a helyzetből.
Szinte oda sem figyeltem, egészen addig, ameddig az ismeretlen nő száját a temetés és a gyász szavak el nem hagyták. Csak akkor néztem fel a férfi arcára, amikor kinyomta a telefont. Bárcsak ne lettem volna itt. Bárcsak.. ne hallottam volna mindezt.
Másodpercekig némaságba burkolózva figyeltem Őt, hogy aztán az eddig az ajtó borítását érintő kezemet az ölembe ejtsem és ahogy nyeltem egyet, a pillantásomat elszakítottam a férfi alakjáról, csak hogy az ölemben nyugvó vásznat figyeljem, felváltva a szoknyám hullámzásával.
- Tudom, hogy nem szeretne és nem is fog erről beszélni, amiről az édesanyja próbált meg most Önnel, nem hibáztatom - akadtam el, miközben nyeltem egyet. A viselkedése ellenére, és bárkiről is volt szó a hívás során, annyira meg akartam ölelni. Senki sem érdemli meg, hogy gyászoljon. Hogy elveszítsen bárkit is.. - Sajnálom, hogy hallottam, és nincs is jogom tudni mindezt. Ha szeretné, akkor álljon meg a következő sarkon és kiszállok, hazasétálok, vagy fogok magamnak egy taxit. Nem szeretnék a terhére lenni, de ha továbbra is úgy beszél velem, mint ahogy eddig tette, Liam óta, akkor inkább most köszönjünk el egymástól, de Ön miatt biztosan nem fogok és nem is akarok sírni. Még csak nem is ismerem, Will, hogy ezt váltsa ki belőlem - fejeztem be, de aztán csak volt ott még valami, amit muszáj voltam kibökni. Nem tudtam volna hazudni. - Teljesen abszurd, hogy az irodában még a csókjára vágytam és most meg menekülni akarok Ön elől - ráztam meg a fejemet hirtelen, belesüppedve az ülésbe, és legszívesebben láthatatlanná váltam volna, de ehelyett inkább csak magamhoz öleltem a vásznat és vele együtt a táskámat is. - Az előbb, az édesanyja hívása előtt ki akartam szállni az autóból - fejeztem be egészen halkan a szavaimat, és nem tudnám megmondani, mit akartam mindezzel. Leginkább csak igaznak és hűnek maradni magamhoz.


Vissza az elejére Go down
avatar
Szolgáltató
Kor :
34
Hozzászólások száma :
56
Reagok száma :
42
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
Étteremvezető
Play by :
Charlie Hunnam

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Will & Rhea - Are you broken? Vas. 02 Dec. 2018, 19:24

William & Rhea
Kicsi pók, csodapók!

Kezdett elegem lenni abból, hogy mindenki megmondja nekem, hogy mi lenne a helyes viselkedés, hogyan illene beszélni az alkalmazottakkal, miért nem kellene innom annyi alkoholt, hogy vehetném komolyabban az étterem irányítását. Samantha mellett jámbor voltam, mint egy irányítható bábú, de mára megelégeltem, hogy mindenki felettem ítélkezett, nem látott bele az életembe, de megmondta, hogy mi az, amit rosszul csináltam. Rhea sem lett kivétel a rengeteg felsorakoztatott ember mögött, most éppen az élre ugrott azzal, hogy Liamről próbált meggyőzni. A szívem mélyén éreztem, hogy túlléptem egy határt, de nem érdekelt, hogy ezzel kiket bántottam meg. A családom elviselt, mert nem választhattak meg, akik a barátaim közül még annak vallották magukat, ők is ott álltak a csatasorban. Az a nő, aki féken bírt tartani már nincs az élők sorában, tehát megszűnt az igazi akadályozó tényező is. Sam elment, elvitte a szívemet, a bennem élő jóságot. Szerettem volna kedvesen fordulni a barna szépség felé, de túlságosan elragadtak az érzelmek. Gyűlöltem az életemet, a tehetetlenséget a gyász miatt, és most még ez is. Miért nem érhetett úgy véget ez a találkozás, hogy a mában felejtjük a csók ígéretét, és úgy gondolok rá, mint egy be nem teljesült álomra? Szerettem volna hinni ebben, de egyre távolabb kerültünk a valóságtól, és kimutattam neki a fogam fehérjét. A kocsiban rárivallok, nem kérem a tanácsát, sem az őszinte véleményét arról, hogy kinek a lelkivilágára kellett volna ügyelnem. Bent reked a szó, még rápillantok utoljára, de utána csend telepszik az autóra, és csak a sebességmérő ugrik feljebb, és a motor erőteljes hangja adja a jelen mivoltát meg. Az orromon keresztül szívom be a levegőt, a mellkasom még mindig hullámzik az előbbi szóváltásunk miatt. Megfordul a fejemben, hogy kitegyem valahol, de vizes, és úgy néz rám, mint egy árva gyermek, akárhányszor oldalra sandítok. A hallgatása egy beismerő vallomás is lehetne, hiszen tudom, hogy belé tiportam. Szegény lány, azt sem tudja, hogy mi van a háttérben, csak pillázik. A piros lámpa majdnem elkerüli a figyelmemet, szóval rendesen bele kell taposnom a fékbe. A jobbomat rá is erősítem a pedálra, miközben a mellkasomon, és a hasam peremén a biztonsági öv meghúz. Az első gondom, hogy ellenőrizzem Rhea épségét, de az epés válasszal el is altatja bennem az aggodalom parazsát.
- Nem vagyok gyilkos, hogy megöljem, de máskor ügyelek, hogy ne legyen itt. – fáradt vagyok, a fejemet a háttámlának döntöm, és a kormányról felemelve a két tenyeremet a tarkómra csúsztatva káromkodnék…de csak magamban teszem. Hová tűnt a könnyed flörtölés látszata? Mi változott meg az elmúlt percekben? Igen..ez mind Liam miatt van…vagy miattam. Odanézek, éppen elcsípem a mozdulatsort. A váltóra fogok rá, zöldet kapunk, így hajtok tovább. Fájna, ha kiszállna, de lehet, az lenne a legjobb megoldás, és véget érne ez a feszültség közöttünk. A mobilom megszólal, a kihangosítóra tettem rá előzőleg, így csak én lepődöm meg. Anya nem a legjobbkor hív. A párbeszédünk nem nyilvános, de mégsem dobhatom ki Rhea-t az autóból. Kérlelem a szülőanyámat, hogy ne most kezdjen bele a napi aggodalmi monológba, de belemegyünk a sűrűjébe. Ideges vagyok, látszik az arcmimikámon is, mire sikerül leráznom, és kinyomnom a telefont. Nincs kedvem a mellettem ülőre nézni, felesleges, mert hallott mindent. Tudom, hogy nem ért mindent, de a lényeg lejött. Sérült portéka vagyok a piacon. A szentbeszédre számítok tőle, de arra nem, hogy ő tanácsolja a kirakását. Hallgatok, csak az ádámcsutkám emelkedik meg, és fogadja magába az információkat. Rhea sérülékeny, nem holmi utcalány. Nem is értem, hogy miért ragadtattam el magam ennyire. Túlságosan is őszinte, de nem is az első felével sokkol, hanem a másodikkal. Lassítok a sebességen, már közeledünk a célhoz is.
- Tudom, hogy ki akart szállni, mert láttam, amikor a keze a fogantyún volt a piros lámpánál. – fojtott hangon felelek neki, aztán valamiért tovább is beszélek. – Sajnálom, de jobb lenne, ha nem firtatnánk többet Liamet, sem azt, ami az étteremben történt. – megérdemli, hogy őszinte legyek vele. – Jobban jár, ha nem vágyódik az én csókom után Rhea, mert meg fogja égetni magát. Nem az a férfi vagyok, akire érdemes pazarolnia az idejét. – éppen befutunk a húsbolt elé, én kikattintom az övemet, és felé nézek.
- Maradhat, ha akar, vagy jöjjön. Megígérem, hogy épségben hazajuttatom utána. – a dühöm elszáll, mikor a pillantásunk találkozik, aztán fogom magam, és kiszállok. Borzasztóan hideg van, de remélem, hogy Claude-nál meleg lesz, melegebb, mint az én szívemben van most.

 
Vissza az elejére Go down
avatar
Civil
Kor :
28
Hozzászólások száma :
63
Reagok száma :
46
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
etológus
Play by :
Miss Eiza Gonzalez

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Will & Rhea - Are you broken? Szer. 05 Dec. 2018, 14:52
Szörnyen alakult ez az este. Ha eddig úgy éreztem, hogy valamit elrontottam, vagy éppen nem sikerült, akkor most egy az egyben akartam volna kitörölni ezt a napot, az emlékeimből is. Hogy lehetséges az, hogy kétszer ekkorát forduljon velem a világ? Igyekeztem nem teljesen összeomlani a dolgok alakulása végett, és nem teljesen kimutatni azt Will felé, hogy mennyire csalódott is voltam. Tudta, tapasztalta, hogy a színészkedésből már anya pocakjában megbuktam, ami végigkísérte az életemet. Képtelen voltam a hazugságokra és ha csak füllentenem is kellett - mert olykor előfordult -, akkor letargiába esve szégyenkeztem.
A piros lámpa utáni intermezzora adott válaszra csak hosszan fújtam ki a levegőt, de válaszra már nem méltattam a férfit. Egészen lassan vontam el inkább a mellkasomba nyomódó biztonsági övet, mert olybá tűnt, mintha nem is kaptam volna levegőt rendesen. Fullasztó volt ez a kettőnk közt kialakuló feszült csend és.. úgy tűnt, hogy Liam érkezése a lehető legtávolabb taszított minket. Minket?! Egyáltalán nem beszélhettem semmi ilyesmiről, és ha úgy is éreztem korábban, hogy szimpatizált velem, most semmi nem volt. Semmi sem, ami egyszerre dühített és tett igazán szomorúvá.  Nem tudtam, hol rontottam el, így nem is volt lehetőségem arra, hogy javíthassak ezen a feszültségen. Tehetetlennek éreztem magam.
Természetesen a telefonhívás sem segített, csak annyiban, hogy képtelen voltam megállni azt, hogy ne beszéljek. Muszáj voltam kiadni magamból mindent, hogy legalább én megkönnyebbülhessek, és persze eszem ágában sem volt elhallgatni semmit sem. Meg kellett volna fékeznem a nyelvem, el kellett volna hallgatnom bizonyos dolgokat, de nem tudtam magamban tartani. Rá kellett volna néznem Willre, hiszen neki szántam a szavaimat, rá kellett volna néznem, mert megérdemelte volna és őt kellett volna figyelnem, mert még mindig ő volt a nagyon kék szemű férfi, aki volt is az irodájában. Mégsem ment, és ahogy beszélni kezdett, akkor is inkább a kesztyűtartót, az ölemben nyugvó vásznat figyeltem, miközben az ujjaim tétován simítottak végig az anyagon.
Látta, hogy menekülni próbáltam. Arra kért, bár nem ezzel a szóval, hogy a ma estét még csak szóba se hozzam neki, hogy azt is felejtsem el, ami odabent történt az irodájában. A beszélgetés, a borozás, a hirtelen ránk zúduló eső, nekem pedig nem volt más dolgom, mint hogy mindenre rábólintsak. Néha egy halk rendben, oké és jól van szavak kicsúsztak, az utóbbi akkor, amikor az autóval leparkolt a férfi, a motort pedig leállította. Teleszívtam a tüdőmet a kocsi levegőjével, ahogy ismét felém nézett végre, és csak akkor néztem rá a férfire, amikor arról beszélt, hogy hazajuttat, mégsem feleltem, csak figyeltem, ahogy kiszállt az autóból, ahogy megkerülte annak orrát, nekem pedig meg kellett köszörülnöm a torkom. A fülem mögé simítottam egy még kissé nedves hajtincsemet is, hogy aztán hezitálás nélkül nyissam a mellettem lévő ajtót, hogy kiszállhassak. Menni akartam, de megígértem neki, hogy segítek, és történjék bármi is, az ígéreteimet nem szoktam megszegni.
- Mire van szükség a konyhán? - kérdeztem tőle, lehetőségeimhez mérten semleges, ám mégis érdeklődő hangon. Végre ránéztem, fel, azokba a hihetetlenül gyönyörű kék szemekbe. Neki ott volt az étterem, amiért felelősséggel tartozott. Muszáj volt megoldani a felmerülő problémákat és remélhetőleg addig a mindent beterítő vizet is sikerül majd ott feltakarítania a személyzetnek. Nem mintha lenne beleszólásom, hogy melyik hús a tökéletes. Will és a kereskedő is tisztában volt azzal, miből mennyi volt szükséges, de sebaj. Addig majd kitalálom, hogy a következő napi ételhez milyen alapanyagot válasszak ki magamnak. Az üzlet bejárati ajtajáig mentem, szinte nem is érezve a hideget, hogy magamnak nyissak ajtót, ha Will nem akadályozott meg ebben a tervemben és sietett előre. Sosem vártam el ezeket a dolgokat másoktól, de olykor jól estek ezek az apró figyelmességek. Ha megveszi azokat a hozzávalókat, amik szükségesek, és a helyükre is kerülnek, akkor majd hívok magamnak egy taxit az étteremhez, mert a mai napból elegem lett hirtelen. Vagy inkább rendelek egy üveg bort és kiülök az épület elé, elszopogatva az alkoholt egymagamban.
- Miben tudok egyébként segíteni? - fordultam az étteremvezető felé a bejáratból, de beljebb libbentem, ahonnan rámosolyogtam a pultban álló férfire szerény mosollyal. - Helló - megköszörültem a torkomat ismét, hogy aztán a nyelvem hegye fusson végig az alsó ajkamon, és el is vesztem már a húsok, a hússzag között. Ismerős illatok voltak. A ragadozó vadak is ezért voltak odáig az állatkertben is. Novát, a két éves nőstény oroszlánunkat részben én szoktattam rá a húsra, apró kockákat falatozott a gyengélkedőben, miután az anyja már nem tudta szoptatni őt. Imádtam végigsimítani a fülecskéi között, ő pedig morogva, nyammogva falta be a fél kiló, ellenőrzött nyers húst akkor. Az emlékre akaratlanul is elmosolyodtam, és már félig-meddig megnyugodva néztem Will felé, és a még nem ismert Claude felé.


Vissza az elejére Go down
avatar
Szolgáltató
Kor :
34
Hozzászólások száma :
56
Reagok száma :
42
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
Étteremvezető
Play by :
Charlie Hunnam

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Will & Rhea - Are you broken? Pént. 07 Dec. 2018, 21:55

William & Rhea
Kicsi pók, csodapók!

Sosem tudtam jól olvasni a nőkben, és ez alól ma este még Rhea sem lehetett kivétel. Számtalan alkalommal fürödtem be a húgommal, de még a feleségemmel is, ha félrement a jel, vagy a nekem szánt üzenet. A vonzalmat két kézzel lehetett volna tapintani a levegőben, ha egy harmadik fél is jelen lett volna az irodában, de azt is tudtam, ha engednek az ördögnek, akkor életem végéig bánni fogom, hogy bemocskoltam Sam emlékét. Nem is olyan régen még közösen terveztük a családi fészket, a házunkat a gyermekáldás melegágya volt, de mára egy kietlen sivataggá avanzsálódott. Érzem, mikor megállunk a húsbolt előtt, hogy nem lesz jó vége, ha kendőzetlenül mondjuk ki a véleményünket, és a valós érzéseinket is. Nem vallhattam színt Rhea előtt, mert akkor tudom, hogy mihez vezetett volna ez a cselekményláncolat. Az elfelejtés megint őrülten hangzik, és könnyű kimondani, de annyira élveztem, hogy fájna kizárni a tényt, hogy a temetés óta ma engedtem fel igazán, és jöttem rá, hogy nem állt meg az élet. A barna szembogarakat mustrálom, nem könnyesek, de közel áll hozzá, hogy elsírja magát. Nem hazudott nekem az első pillanattól fogva, és annyira édes, hogy várta a csókomat. Az istenit, de én is sóvárogtam utána, amint megláttam. Nem tudnám megmondani, hogy mivel bolondított meg, de még a féltékenység is szöget ütött a fejembe, és Liam miatt vált hideggé a hangulat a kocsiban. Jobban jártam volna, ha nem invitálom meg az irodámba, de az ösztönöknek nehezen bírok ellenállni. A dacosság legkisebb jele nélkül száll ki, nem mond semmit, de már nem is mosolyog. Megsértettem, tagadhatatlan, hogy sérülni fog, de még nagyobbat rúgtam volna bele, és ennek kell a szemeim előtt lebegnie, nem a másik végkifejletnek. Az épülethez közeledve lelassítom a lépéseimet, és kitárom előtte az ajtót. Még a tekintetem elidőzik a fenekén, a formás lábain, és az elmém rejtekébe zárom a tiltott képeket. Nem szabadna álmodoznom róla, és arra gondolni, hogy milyen csókolnivaló volt, mennyire izgatottan bámulta végig a felsőtestemet, és menekült ki az irodából, amikor inget cseréltem. Vágytuk a másik érintését. A boltba belépve azonban köddé válik minden, és az előttem álló feladatra koncentrálok. Elmosolyodom az üdvözlésen, még intek is Claude-nak, hogy jöjjön ki a pult mögül, de mielőtt ez megtörténne, azért válaszolok a barnaság kérdésére is.
- A steak alapok eláztak, és nem ártana valami B verzió. – vakarom meg az államat, és most már szabadjára engedem, hadd nézelődjön, így van időm méltányosan köszönteni a régi barátomat.
- Will…hát te? Ezer éve nem láttalak. Mi szél hozott ide? – meglapogatjuk egymás vállát, és őszintén mérem végig a hentest, aki az egyik legjobb a szakmájában.
- Elázott a konyha egy része, és az alapanyagok is. Van marhád…megmentenél vele, különben Jerome kiakad a konyhán, ismered…igazi kényes francia. – vigyorodom el, és odasétálok vele a húsokhoz, de fél szemmel követem a lányt, aki már válogat, bár nem tudom, hogy nekem, vagy saját célra akar begyűjteni néhány állati részt.
- Itt van még egy kevés, és adok neked bárányt is. Csináljatok bordát…hidd el, hogy a vendégek nem fogják bánni a cserét egy kis szósszal. – nekem most ez eszembe sem jutott volna, de rábólintok, és csendben követem a szememmel, ahogyan leméri nekem, és el is csomagolja.
- KI ő? – kérdez rá ismételten Claude, mert a köszönésen kívül nem sok minden történt eddig.
- Hát…a vendégem. – túrok bele a hajamba, és udvariatlannak tartom, ha nem mutatom be neki a nap hősét.
- Rhea ide tudnál jönni? – szólok neki kedvesebben, és ha eleget tesz a kérésemnek, akkor a pulthoz kéretem, és átvéve Claude-tól a csomagot mutatom be őket egymásnak.
- Claude ő itt Rhea…az éttermünk nagy megmentője. Egy tarantellát szolgáltatott vissza ma este a gazdájának, és elkerülhettük a nagy riadalmat. – ecsetelem a történteket, aztán a barna szépségre pillantok. – Rhea ő pedig a hentesünk, és az egyik legrégebbi barátom, Claude. – a haverom nem tétlenkedik, és megtörölve a kezét, már jön is, hogy megölelje őt.
- Hát…ezután azt hiszem némi plusz járna neki Will, ha már kihúzott a csávából. Isten hozott nálam. Bármit is választasz, majd Will számlájára írom. – kacsint egyet, és én is bevárom, de sokat már nem szeretnék itt álldogálni. Gyorsan lezavarom a dolgokat, a megmentett húsokkal hagyjuk a hátunk mögött az üzletet, de mielőtt még nagyon nekilódulna Rhea, elkapom az alkarját, és magam felé fordítom. – Rhea kérlek, várj. – most váltok át tegeződésbe, és feljebb tornázom a szatyrot is, hogy ne zavarjon meg. Kisebb nálam egy fejjel, de ez csak még cukibbá varázsolja. – Tudom, hogy nem leszel képes elfelejteni, ahogyan én sem, de mégis jobb lenne, mert....még nem… - elharapom a mondat végét. Csak lesnek rám azok a nagy barna szemek, de egy hang sem jön ki a torkomon. Minek is magyarázzam? Fájón rántom magamhoz a tarkójánál fogva. – Ezt még te is bánni fogod. – suttogom, és lecsapok az ajkaira. Tudom, hogy tiltott, és nem kellene, de ma éjszaka még beengedem a bűnt. Egyszer.


 
Vissza az elejére Go down
avatar
Civil
Kor :
28
Hozzászólások száma :
63
Reagok száma :
46
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
etológus
Play by :
Miss Eiza Gonzalez

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Will & Rhea - Are you broken? Szomb. 08 Dec. 2018, 12:49
Gondolkodnom kellett volna, de minduntalan csak egyetlen egy tényezőhöz jutottam el újra és újra. Ahogy beszélt velem Liam érkezése óta, az beleégett a gondolataimba, karcos varokat hagyva maga után és ezt még az sem feledtette, hogy igazából nem haragudtam rá. Senkire se voltam képes, és csak egy kurta bólintással feleltem arra is, hogy mire van szükségük az étteremben, hogy aztán magára hagyjam, nekem pedig jelenleg jobban lekötötte a figyelmem az a húsmennyiség, ami a pultokban roskadozott. Legalábbis próbáltam Novára gondolni, a kis buksijára, ahogy az illatával nekem dörgölőzött, megjelölve azt a területet, ami az övé volt, de nem ment teljesen. Olykor.. mégis csak sikerült lopva Will felé néznem, és már megint elcsodálkoztam. Hogy képes valaki ilyen hangulatingadozásokra egyik pillanatról a másikra? Ha őszinte akartam volna lenni, akkor tudhattam volna már ezekből a reakciókból, hogy.. talán a depresszió csipkézte meg a lelkét, amit nem volt még képes feldolgozni. Ahogy a telefonhívás egyértelműsítette a gyászát is, noha nem volt jogom abba beleszólni, sem pedig vájkálni az életében. És nem is akartam. Tudta magáról, hogy labilis volt érzelmileg? Talán akkor néztem meg jobban magamnak a férfi alakját ismét, amikor a pulthoz állt és Claude felé intézte a szavait. A pillantásom végigszánkázott a széles vállain, a keskeny csípőjén, és csak azért nem sóhajtottam fel halkan, mert nem voltam egyedül. A férfi a pultban nem fogta vissza a hangerejét, és egy fojtott mosollyal reagáltam a távolban, amikor rólam érdeklődött, az viszont teljesen meglepett, ahogy Will egyből reagált rá. Megszeppenve léptem közelebb a pároshoz, végighallgattam azt is csendben, ahogy a férfi bemutatott a hentesnek, akire szívből, kedves melegséggel a szemeimben mosolyogtam rá, de a dicséret Will részéről közben zavarba hozott. Az még inkább, ahogy Claude már ki is pattant a pult mögül.
- De én nem... csak.. segítettem - kérlelőn néztem az étteremvezető felé, hogy ne magasztaljon fel ennyire, mert rossz vége lesz. Még megmentőnek fognak titulálni, pedig csak nem féltem az állatoktól. Ez igazságtalan volt. Ennyi erővel a kicsi fiú is lehetett volna az, mert... Óvatosan viszonoztam mégis az ölelést Claude felé, nem bírtam ki nevetés nélkül.
- Igazán kedves, Claude, de.. nem szeretnék Will terhére lenni. Ha esetleg zebra hús érkezik, akkor talán felkeresném önt. Tudja.. az oroszlánjaink biztosan lelkesen rágicsálnák a vadat az állatkertben - szélesedő mosollyal néztem a férfi szemeibe, de csak vicceltem. Tökéletesen működött a szállítmányozás nálunk, elegendő készlettel is rendelkeztünk. Azt már viszont nem tettem hozzá, hogy kiesett ez az üzlet a mozgásteremen, mert a város ezen környékére nem igazán szoktam járni. Persze eltévedni nem tévedtem volna, és volt szám, meg tudtam volna kérdezni, ha épp a GPS sem működött, vagy akár az offline térkép. Ilyen téren sosem voltam elveszett.
Ha Will is megvolt a maga részéről, akkor egy újabb mosollyal mondtam viszlátot a hentesnek, hogy kilépjek a hűvösbe, a férfivel a nyomomban, aki ismételten megállított, én pedig megint csak engedve neki fordultam.. nem is tehettem mást, csak felpislogtam azokba a hirtelenkék szemekbe. Már odabent is felváltotta a magázó formát a tegezés, de nem szóltam. Nem, mert egyáltalán nem éreztem magam öregnek, alapvetően nem is értettem, miért kezdtük el ezt. Talán a pozíciója miatt. Talán mert fogalmam sem volt, hogy miért érintett és a távolságtartás sosem volt rossz két ember között kezdetekben. A következő szavaival összezavart, ha lehetett, még jobban, mint eddig bármikor, és csak másodpercekkel később jutottam el addig, hogy átgondoljam.
- Elfelejteni? - akadtam el ennél, de választ már nem kaptam, ahogy közelebb rántott, az ajka az enyémnek feszült, én pedig lefagytam egyetlen pillanatra csak. Akaratlanul, ösztönösen is mozdult a szám az övén, ujjaimmal marva bele az oldalán a felsőjének anyagába, elveszve a pillanatban, ameddig az agyam, a gondolataim éppen szabadságon voltak. Tapogatózó csók volt a részemről, és mielőtt az ujjaim, a kezem megindult volna a testén, hogy érinthessem, hogy érezzem, hogy többet kívánjak ettől a pillanattól, csak egy kicsit mozdultam meg előtte, hogy megszakíthassam a csókot, lehajtva a fejemet előtte, hogy ne az ajkait lássam vízszintben. Istenem... reszketegen engedtem tele a tüdőmet az illatától terhes levegővel, mialatt a nyelvem futott végig a számon, az íze után kutatva... Az ujjaim még mindig őt érintették, és csak lassan sikerült lefejtenem Will felsőjéről az érintésem, egy egészen halk torokköszörüléssel párhuzamban. Elhátráltam a férfitől, egyetlen lépést csak, és a kellő távolságon belül maradva néztem fel elveszetten a szemeibe.
- Ezt nem csinálhatod - motyogtam egészen elcsendesedve, magamat ölelve át, miközben a férfit voltam csak képes nézni. - Nem csókolhatsz meg csak azért, mert én arra vágytam, ez nem így működik, Will... ha mindent megadnál, amit szeretnék, akkor ma nálam aludnál és ez... nem.. így működik - ráztam meg hirtelen a fejem, még egy lépést hátrálva a testétől, a kék szemektől, és mielőtt még a szeme láttára omlottam volna össze, megfordultam, hogy az autó ajtaját nyithassam ki, és bemenekültem a fémkalitkába, magamra is csukva annak ajtaját, mintha ki tudnám őt zárni a gondolataimból. Vagy az ízét letörölni a számról végleg.. a fenéket! Nem mertem kinézni az ablakon, mert a heves légvételeim, a saját magam hergelése és lecsillapítása elvette minden erőmet. Lehunytam a szemeimet szorosan, és ha Will beült mellém az autóba, csak akkor néztem óvatosan el az irányába. Miért kell mindig mindent bevallanom neki? Miért kell tudnia róla, hogy.. vágyom rá?
- Inkább erre a pillanatra emlékszem a mai estével kapcsolatban, mint arra, hogy feszült vagy - elmosolyodtam lassan, és ha felé is akartam volna mozdulni, a fenekemen maradtam, csak azért, hogy mindkét kezemet lefoglaljam a biztonsági övemmel. Most csak egyszer akadt meg, amire felnevettem halkan. Azért is menni fog, egyedül is. Nagylány vagyok már!



Vissza az elejére Go down
avatar
Szolgáltató
Kor :
34
Hozzászólások száma :
56
Reagok száma :
42
Tartózkodási hely :
Montreal
Foglalkozás :
Étteremvezető
Play by :
Charlie Hunnam

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Will & Rhea - Are you broken? Hétf. 10 Dec. 2018, 20:41

William & Rhea
Kicsi pók, csodapók!

Claude-hoz általában én jártam el, vagy a helyettesemet küldtem, de csak kevés embernek engedtem meg, hogy eljöjjön ide, mert tudtam, hogy a barátom mennyire allergiás az üzletére. Nem szerette, ha nem hozzáértők kérnek húst, úgy bánt velük, mint a szobrász a remekműveivel. Meg kellett találni vele a közös hangot, így csodaszámba ment, hogy elhoztam magammal Rhea-t, ráadásul úgy, hogy alig ismertem jómagam is a barnaságot. Az irodában történtek után magától értetődött a helyzet, de a Liammel folytatott beszélgetése egészen más mederbe terelte a mi vonalunkat is. A saját alkalmazottam rántott vissza a szakadék széléről, melybe nagyon ügyesen majdnem belefordultam, és akkor a nap végén elmondhattam volna, hogy mekkora görény vagyok. A bemutatás is röviden zajlik le, úgy tűnik, hogy szimpatikusak egymásnak, és ennek roppantul örülök, bár meg kell hagyni, hogy nem értem, hogy miért annyira fontos nekem, hogy Claude jó véleménnyel legyen az etológusról. A hús minősége kiváló, a fizetéssel sosem kések el, de nem most fogom törleszteni a lány társaságában. Én amondó vagyok, hogy a fiskális üzletek jobb, ha nem egy idegen előtt zajlanak le, ez alól persze Sam kivétel volt, mert nélküle az Imperial sem nyílt volna meg. Az én számlámra írná más, ha esetleg a hölgyemény vásárolna, de Rhea kimenti magát, és ismételten megmutatja, hogy mennyire jóhiszemű, és ártatlan lélek.
- Nem lennél a terhemre, de azért az állatkertet nem fogom jól lakatni, ha nem gond. – mosolyodom el én is, hogy megértse a pult mögött álló haverom, hogy ennek egyáltalán nem volt semmilyen alapja. Rhea megcsillogtatta a vicces oldalát, amivel inkább a bájos felé dőlt a mérleg. A búcsúzkodást nem nyújtjuk el, mindenkinek megvan a dolga, nekem sietnem kell vissza az étterembe. Az ajtó csukódása után Rhea már automatikusan ülne be a kocsiba, de megakadályozom benne, és visszarántom a felkarjánál. Nem szeretném, ha méreggel zárulna le az este, nem kívántam meggyalázni, vagy a lelkébe tiporni, de az átlagnál sokkal érzékenyebb, és nem értheti meg, hogy én sosem leszek az a férfi, akinek a csókjait kívánná. A szívem a mai napig egy mélybe ásott sírban dobog, és attól, mert a feleségem már nincs mellettem, még nem jogosít fel arra, hogy megcsaljam őt. A gondolataim ezen a síkon mozognak, győzködöm magam, hogy helytelen vonzódnom egy sokkal fiatalabb lányhoz, nem engedhetek a csábításnak, mert mindkettőnkre csak a bajt hoznám. Magyarázok neki feleslegesen, mi az, amit el kellene felejtenie, miközben saját magam ellen cselekszem. Az illata az orrnyergembe szökik fel, ugyanaz a gyomorrángás, és az alhasam táncot vet a nyílt utca közepén. A barna íriszek vonzanak, mint a mágnes, és a szív alakú ajkak már szinte megszólítanak, hogy kóstoljam meg őket. Egy kis érintés, és beteljesül minden álmod, többet nem fog üldözni a bűntudat, és elfelejtheted, hogy miért is kell bűnhődnöd. Megadom magam, nincs visszaút. Az szám az övére tapad, és a derekára simítva a karomat már nincs egyetlen józan agysejtem sem, aki megállíthatna. Nem visszakozik, ez rosszabb, mintha pofon vágna. Jobban esett volna, ha elhord mindennek, de az a kis egyezés, hogy mi ketten összeillünk…romba dönti a feleségem emlékét. Keserűen édes egy idegentől ellopni valamit, és emlékül magammal vinni, miközben tudom, hogy a tilos az marad, és sosem kellett volna belemennem. Érzékien simul a felsőtestemhez, az ingembe mar, aztán ellök. Megszakítja a csókot, és ellép, nehogy a szemembe kelljen néznie. Én is a másik irányba fordulok, hogy visszanyerjem a lélekjelenlétemet. Baszd meg Will! Egy áruló vagy! A kérése jogos, mikor rápillantok.
- Sajnálom, valóban nem szabadott volna. – értek egyet vele, és ha rajtam múlik, akkor nem is fog megismétlődni. Össze-vissza hadar mindenről, de az arca előtt lévő nyilvánvalóról nem hull le a lepel. Hogy mi van?! Csak azért csókoltam meg, mert ő akarta? Kislányom te aztán vak vagy. Megingatom a fejemet, és megtörlöm a számat. Jobban teszi, ha beül az autóba, és megfelelő távolságra kerül tőlem. Űzött vadkén tekintek az autóra, aztán sóhajtok egyet, és belerúgok egy utamba kerülő kőbe. Ó, istenem mennyire naiv. Mit kellene tennem, felvilágosítani, hogy nincs igaza? Mélyen hallgatva ülök be az autóba, és mikor rám mosolyog, és azt mondja, hogy erre emlékezne inkább, akkor a szín is kiszalad az arcomból. Megrontottam őt. Szótlanul csatolom be magam, és nem várva a jelzésre, már indulok is az étteremhez vissza. Nem nézek rá, meredten az utat figyelem, és lerövidítem az utat tizenöt percre. Érzékelem a perifériámról, hogy össze van zavarodva, de jobb is, ha ez így marad. A hátsó bejáratnál toporognak ketten is, mire lefékezek, és kipattanva a hátsórészhez vezetem őket. Kipakolnak, én gyorsan beszélek Jerome-mal, hogy ne aggódjon, aztán visszaülök, és most nézek rá újból, egy nagyot nyelve.
- Hol laksz? Hazaviszlek most, mert utána nekem dolgoznom kell, és nem akarom, hogy így szállj taxiba. – feszülten várom, hogy megadja a címet.



 
Vissza az elejére Go down
avatar
Civil
Kor :
28
Hozzászólások száma :
63
Reagok száma :
46
Tartózkodási hely :
Montréal
Foglalkozás :
etológus
Play by :
Miss Eiza Gonzalez

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Will & Rhea - Are you broken? Yesterday at 21:48
Talán Claude hatása lehetett az, hogy Will viselkedése valamennyire megenyhült, és már nem az a mogorva ember társaságát élvezhettem, mint amit Liam közbeavatkozása hozott ki belőle. Titkon, ki nem mondva úgy éreztem, hogy hálával tartoztam neki mindezért, és ahogy az étteremvezető is a beszélgetésbe csatlakozott, csak rámosolyogtam, mintha minden csalódottságom már tovatűnt volna. Mintha nem is létezett volna. Hiába, képtelen voltam sokáig haraggal viseltetni mások iránt, mert azzal leginkább csak magamat mérgeztem volna. A hentesboltot elhagyva Will megakadályozta azt, hogy az autóba szálljak, és azt hiszem, hogy ennél jobban soha nem tudott volna összezavarni. Mégis mi történik? Annyi érzelem sűrűsödött egy pontba a gondolataimban, annyi fura megérzés kerített hatalmába, de mégis engedtem neki. Nem léptem el tőle, még akkor, amikor meg sem történt.. Megcsókolt, és mindenféle józan gondolkodást nélkülözve viszonoztam a közeledését. Belesimultam a fél ölelésbe és megkapaszkodtam a felsőtestében, de muszáj voltam eltűnni a közeléből. Muszáj voltam, mielőtt a kezem megindult volna a bőrén, mielőtt nem csak az ajkam fedezte volna fel a száját, mielőtt a hajába túrtam volna és mielőtt belenyögtem volna a csókba.
Ezért is rebbentem el tőle és menekültem be egészen a kocsiba, magammal víve azt az információt is, hogy szerinte hiba volt. Szerettem volna ellenkezni vele, vagy locsogva-fecsegve szót ejteni arról, hogy nem volt az, hogy jól esett, és hogy az irodában is erre vágytam, hogy beteljesüljön, de nem szólaltam meg ezzel kapcsolatban. Egyszer a nagy szám még a vesztemet fogja jelenteni, ha nem tanulok meg azon uralkodni, hogy nem kell mindenkinek mindenről beszélnem. Hogy lehetnének titkaim és hogy nem baj, ha nem adok ki verbálisan minden érzelmet, ami éppen átfolyik rajtam.
Mégsem bírtam ki, hogy meg ne osszam vele azt, hogy a csókja többet számított, mint az, ahogy Liammel és később velem is beszélt, amire habár nem válaszolt, a reakciója és a mély hallgatása miatt megint úgy éreztem magam, mintha büntetett volna. Valahol féltig bírtam a csendet, és ha nem ellenkezett, nem söpörte el a kezem, akkor óvatosan a rádió gombjáért nyúlva kapcsoltam zenét, hogy valamiféle zaj, vagy ritmus betöltse a kocsi síri csendjét. Úgy rohantunk, mintha épp a vesztünkbe meneteltünk volna, vagy az elől menekülve, ezért csak egyszer sóhajtottam fel egészen halkan, már alig kapaszkodva az engem takaró posztóba, amit korábban felém dobott, még az irodában. Kezdtem összegyűrni az olyan nagyon vigyázva összehajtott anyagot, de nem tudott - nagyon - érdekelni.
Will leparkolt, egy szót sem szólt hozzám, hanem el is tűnt egy pillanatra előlem, én pedig vágyódva néztem utána. Kiszállhattam volna, felhívhattam volna anyámat, vagy éppen egy taxi társaságot, hogy jöjjenek értem, és éppen a táskámat túrtam fel a telefonért, amikor az ajtó nyitásra összerezzenve néztem Willel farkasszemet, ahogy végre rám is képes volt nézni. A kérdése nem lepett meg, és csak még serényebben kutattam a pénztárcám, amit aztán nyitva kiszedtem egy névjegykártyát is belőle.
- Ha esetleg Bunker - akadtam el, hogy első helyen a tarantellát említettem meg, gyorsan javítva is folytattam - ... és a Lawrence család még akkor is az étteremben lenne, mire visszatérsz, odaadnád nekik, kérlek, az elérhetőségem? - nyújtottam Will felé a visszafogott, egyszerű harmóniát tükröző kis kártyát, ha elvette, csak akkor folytattam, még mindig a biztonsági öv fogságában. - Örülnék nekik az Ecomuseumban, és Michael biztosan élvezné, személyesen vezetném őket körbe nálunk. Buta voltam, hogy elmaradt ez korábban még, és ne haragudj, hogy téged kérlek meg erre - hadartam el a végét, hogy ne húzzam el az időt. Bíztam abban, hogy Will megteszi ezt nekem, és csak reménykedtem abban, hogy még eltart jó ideig a fogyasztásuk az Imperialban.
Nem ágáltam a férfi szavai ellen, elfogadva az ajánlatát egy apró mosollyal néztem a kesztyűtartó felé.
- Proulx utca, 1422. Innen nagyjából húsz perces út ebben a forgalomban, ha nem félsz a sebességtől, akkor maximum tizenöt- megmozogtam az ülésben, kihívó mosollyal nézve el a férfi felé ismét. Nem, nem kértem, hogy Forma 1-es pilóta váljék belőle, de ahol lehetett, ott én is mentem, betartva persze a közlekedési táblák alkotta szabályokat. - Meglesznek addig nélküled? Nem volt probléma most? - érdeklődtem azért, csak hogy megbizonyosodjak arról, hogy remek személyzete volt-e. És talán így a taxi lehetőségét sem kellett volna elvetnem, még ha Will nem is akart volna azzal utamra bocsájtani. Pedig tudtam magamra vigyázni. Vagyis... eddig még nem esett bajom egyetlen sofőr mellett sem. Mintha az utolsó gondolatom nem is létezett volna, a kocsi kicsorgott az ideiglenes parkolóhelyéről, hogy az általam megemlített cím felé vegyük az irányt. Ez az este azt hiszem, szinte minden érzelmi szinten megmozgatott. És ez nem feltétlenül volt jó.


Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: Will & Rhea - Are you broken?
Vissza az elejére Go down
 
Will & Rhea - Are you broken?
Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: 03. Montréal :: Villeray-Saint-Michel :: Restaurant Imperial-
Ugrás: