welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


Luna and Kai | common goal
avatar
Igazságügy
Kor :
26
Hozzászólások száma :
74
Reagok száma :
47
Tartózkodási hely :
◖ Montréal ◗
Foglalkozás :
◖ Rendőrségi sajtószóvivő; újságíró; gyermekjogi aktivista ◗
Play by :
◖ Phoebe Tonkin ◗

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Luna and Kai | common goal Szomb. 01 Szept. 2018, 19:26
* * *
Vissza az elejére Go down
avatar
Igazságügy
Kor :
26
Hozzászólások száma :
74
Reagok száma :
47
Tartózkodási hely :
◖ Montréal ◗
Foglalkozás :
◖ Rendőrségi sajtószóvivő; újságíró; gyermekjogi aktivista ◗
Play by :
◖ Phoebe Tonkin ◗

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Luna and Kai | common goal Szomb. 01 Szept. 2018, 19:27

• luna and kai
There is among us a far closer relationship than the purely social one of a fraternal organization because we are bound together not only by a single interest but by a common goal. To win. Nothing else matters, and nothing else will do.  

• • • • • • • • • • • • •


Az idő nem állt meg a saját veszteségem miatt – konstatáltam magamban első blikkre az élet őszinte kliséjét, amint felértem a város szívében elterülő zöldellő park szegletébe rögtönzött pódium tetejére, s végigvezettem kialvatlan, szemcsepptől csillogó szivárványhártyámat a körém gyűlt tömegeken. Eltökélten léptem előre egy lépést, hogy magamhoz ragadjam grabancánál fogva a korábban magasságomhoz kényelmesen megemelt mikrofont állványával együtt, s megnyissam az immáron ötödik éve megrendezésre kerülő ünnepélyt, mi minden év augusztus utolsó hétvégéjén került megrendezésre. Az árvákért tettük, a magukra maradottakért, az elesettekért, velük együtt.
Ebben az évben a rendezvény témájának a bevándorlók magára maradt, szüleiktől eltépett gyermekeit tettük meg, s a standnál felállított bódéban történő gyűjtésben összejött összeget is az ő átmeneti megsegítésükre kínáltuk fel. Eleget kellett nélkülözniük, s a pénzen megvehető ingóságok amúgy sem olthatták ki az esti órákban elalváshoz készülődve szívükben ébredő hiány lángjait, azok hónapokig mardosták ezeknek a kis árváknak belsőjét, míg a jogi procedúra el nem ért révébe. De legalább tettünk, jó szándékkal léptünk fel.
Míg tegnap este magam is elmentem a Robillard-házhoz, hogy segítsem az ott dolgozók munkáját, a saját fájdalmam semmissé vált. Legalább arra a kis időre, míg az aprócska, pirospozsgás arcú gyermeket altattam – ki szimpátia okán hamar belém kapaszkodott, s el sem akart engedni indulásom pillanatáig – nem kellett a saját életemmel törődnöm, s önsajnálatként aposztrofálva látványosan szenvednem. Persze ahogy el kellett szakadnom a törékeny testtől, rögtön szertefoszlott a biztonságos burok, s agyam sajgó memóriáját ismét ébren tartó vér járta át, mi hajnalba nyúlóan csigázta el idegeimet.

– Ezektől a gyerekektől tanulnunk kell. Tanulni a bátorságukat, az erejüket, a kitartásukat. Csak az a remény marad elérhetetlen számunkra, mi mindegyiküknek átcsillan tekintetén. Ők nem mondtak le a szüleikről. Sosem fog meghalni bennük a remény, hogy még találkozhatnak az igazi családjukkal. Adjunk nekik esélyt, segítsük őket közelebb a céljukhoz, had higgyenek benne, hogy még lehetnek boldogok. Lássák az előre vezető utat. Érezzék, hogy Kanada lakossága egy emberként karolja fel őket a szükségben, és akkor ez majd egy napon valóra válhat. Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket! – zártam le a személyes élménnyel indított monológot, hogy kivívjam a publikumom elégedett reakcióját. Megvárva, hogy csendesüljön a tömeg zúgolódó hangja, még egy percre a szervező utasítására újra birtokomba vettem a bemondó készüléket:  
– A pultnál történő fogyasztás összegét, valamint a tombolahúzásból származó bevétel teljes egészét még a mai napon átadjuk a Robillard-ház intézményvezetőjének, hogy a gyerekek élvezhessék az önök nagylelkűségét. És amíg el nem felejtem… ne hagyják ki a négyes standnál árult juharszirup bevonatú sült bacont. Egyszerűen mesés! Jó szórakozást, kellemes délutánt kívánok!
Valójában amint megszűnt a rám irányuló figyelem, sokkal inkább éreztem ellenállhatatlan vonzódást az alkoholokat kínáló pulttal szemben, mint a juharszirupos bacont árulók táborát illetően.

A konferálást váltó zenekar által játszott vidám dallamra andalogtam vissza a szervezői sátorba, hogy telefonom mellett egy pohárka ásványvizet is a magamévá tegyek. Nem hiányzott, hogy ormótlan pletykák terjednek, hogy megbélyegezzenek, s mindenkinek saját elképzelése legyen afelől a kollégák részlegén, hogy miért nem köszöntött még be Blaise-zel az életünkben a gyermekáldás. Még hat és fél órán keresztül el fogok kerülni minden alkoholtartalmú italt, nehogy alapot szolgáltassak feltételezett züllöttségemhez, utána viszont hazamegyek… vagy nem… csak a bevásárlóközpont parkolójáig, és megnyugtatom követelőző gyomromat.

A gyors, ám kíméletlen bájcsevejek körét letudva, úgy döntöttem, hogy meglátogatom a sátrat, ahol kicsi és nagy gyerekek ültek színes faszékeken, s egy asztal fölé hajolva pingáltak hol absztrakt, hol egzaktul definiálható formákat a papírlapra, vagy épp az asztal tetején lévő terítőre. El kellett terelnem a gondolataimat, s erre csak egyetlen drog hatott: a gyerekek ártatlan szeretete, mitől négy éve függtem.
Nem sajnáltam a térdemet védő nejlonharisnya vékony szálait, hogy térdre ereszkedjek az alacsony asztal alatt nyújtózó durva anyagú szőnyegen. Hirtelen nem is jutott eszembe a felnőttek kreativitása, mivel majd indokot találnak vörösödésnek induló térdkalácsaimra. Csak ezért voltam képes mosolyogva átadni magam az érzésnek, s az élménynek, mit a tenyeremre vízfestéket felvivő ecset csiklandozó szálai okoztak.
Végül azonban már nem csak a tenyeremet maszatolta a szivárvány megannyi árnyalata, de a sarokban munkálkodó arcfestést végző hölgy tudásának is áldozatául estem. S noha a körülöttem lévő gyerekek megannyi ideát felvetettek a kontúrokat illetően, végül közös megegyezésünk lett, hogy macskának pingáljanak ki.
– Drága Luna, maga hogy néz ki?
A sarkon felbukkanó Kevin széles kerületű hasának tetejét fogva röhögött kinézetemen. Végülis megtehette, tekintve, hogy a teljes rendezvénysorozatot ő pénzelte a kezdetek óta.
– Nos, átadtam magam én is az eseménynek…
– Azt látom, kedves… és így akar konferálni?
Bárgyú mosolyában némi megfedés is lakozott, de mielőtt még bármit szólhatott volna, a gyerekek vettek védelmükbe.
– Ő egy szép lány nagy cica… cirmos… bajszos…
– Látja, Kevin? A célközönségünknek így is tetszek… talán nem lesz baj, ha így megyek fel a színpadra.
Nevetve dörzsöltem szurokfekete orromat a mellettem álló kislányéhoz, ki ugyancsak túl volt már az arcfestésen. Erre már a köreinkben tiszteletét tevő férfi sem tudott negatívan szólni.


MADE BY TORIE
Vissza az elejére Go down
avatar
Jegelt karakter
Hozzászólások száma :
8
Reagok száma :
5
Play by :
Micah Truitt

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Luna and Kai | common goal Szomb. 01 Szept. 2018, 21:28
+18 - esetenként durvaságot, trágár szavakat tartalmaz (karakter)


• luna and kai
There is among us a far closer relationship than the purely social one of a fraternal organization because we are bound together not only by a single interest but by a common goal. To win. Nothing else matters, and nothing else will do.  

• • • • • • • • • • • • •


Nem  volt ínyemre a sógornőm által készített palacsinta, ami nem csak rágósnak bizonyult, de a benne lévő, kesernyés ízű töltelék is rontott az állagán. Fintorral csúsztattam távolabb magam elől a tányért, s egy nagy pohár vízzel igyekeztem lenyomni torkomon a falatot, miközben lábam alatt már ott szaladgált Edie – a család házi kedvence – s a földre hullott darabokat szipolyozta a képébe.
- Pfejj, neked aztán van ízlésed, látszik rajtad, hogy te vagy itt a konyhamalac. Neked ez komolyan bejön, hm? Tényleg ízlik? Csak mert van még ebből bőven – aktívan fecserésztem az ott kolbászoló döggel, aki lenyalva képéről a túródarabokat, további falatért rimánkodott.
Éppen elé akartam csúsztatni a tányéron hagyott falatokat, amikor nyílt az ajtó, s a sógornőm zaklatottan esett be azon, karjánál húzva az unokaöcsémet, aki pityeregve kullogott a nő után.
- Mi a franc történt? – értetlenül ráncoltam össze a homlokomat, miközben a tányért gyorsan visszacsúsztattam a pultra, még mielőtt Isobel kiszúrta volna azt, hogy a főztjével a kutyát etetem.
- Az történt, hogy mint minden évben, most is kimentünk a városrendezvényre, mert Micahnak van ott néhány barátja. Meg akartuk nézni a szereplésüket, de ott volt egy férfi, aki kihasználva az alkalmat, molesztálta a fiamat! Kai, az a férfi molesztálta Micah-t, de nem tudtam, hogy mitévő legyek. Zane pedig ki tudja, hogy mikor érkezik vissza Ontarioból. – idegesen hadarta össze a történteket, miközben maga elé húzta a fiút, aki még mindig csak a földet bámulta, mintha szégyelné magát előttem.
- Micah, igaz ez? -–Tőle akartam hallani, hisz az anyját jól ismertem, és Isobel hajlamos volt eltúlozni a dolgokat. A fiú azonban hirtelen rohant el, amint az anyja is faggatni kezdte, így ott hagyva az idegességtől reszkető nőt, az unokaöcsém után rohantam.
- Micah, légy szíves, mond el hogy mi történt, nem lesz baj, rendben? Csak mond el, hogy pontosan mi történt. Igaz az, amit édesanyád mond? – óvatosan közelítettem meg a fiút, s ha engedte, megérintettem a vállát, hogy ezzel magamra irányítsam a figyelmét.
A srác először elhúzódott tőlem, de némi tétovázás után megemelte a fejét, s kitörölve szemeiből a könnyeket, színt vallott előttem.
- A süteményes sátornál álltam…és odasétált hozzám. Kedves volt, kérdezte, hogy tetszik-e a műsor és nem lenne-e kedvem csatlakozni a színjátszó körhöz. Aztán azt is mondta, hogy nyugodtan fogyaszthatok a sütikből. Aztán…egyszer csak hozzám ért, és megfogta a kezemet, kérte hogy…- Ezt már nem tudta anélkül mesélni, hogy szégyenében ne sírja el magát. Számomra pedig nem kellett ennél több ahhoz, hogy mérhetetlen düh, s harag szorongassa a bensőmet.
Olyan ideges lettem, hogy azon nyomban a kezeim közt akartam tartani azt az alakot, aki ennyire megzavarta Micah lelkivilágát. Nem gyűlöltem annál jobban semmit, mint hogy valaki gyerekeket molesztáljon. A szememben ez volt a legnagyobb bűn, s hallva a gyerek sérelmeit, meg akartam bosszulni a vele történteket.
- Ki volt az Micah, meg tudod nekem mondani? Hogy nézett ki? – Tudtam, hogy nem lehet ez könnyű az unokaöcsémnek, de meg kellett tudnom azt, hogy ki volt az a mocsok, aki efféle szörnyűségre akarta kényszeríteni ezt a védtelen kölyköt.
- Robillard úr volt…az a bácsi, aki rendezte a programokat…
- Mi a helyzet? – Isobel ekkor ért fel hozzánk az emeletre, s aggódva állt meg az ajtóban, még mindig görcsösen szorongatva kezében a retikül fülét.
- Az a rohadék Robillard volt az… de én most a szart is kiverem belőle. Vigyázz Micahra. –
- Kai…taposd ki a belét! – A családunkra jellemző volt az összetartás, s ahogy más esetben is szurkolt a sógorasszony, ha csatába indultam, úgy ezúttal is biztatott.

***

Negyed órával később már a rendezvényen voltam, az adrenalin szintem a plafont verdeste, s árgus szemekkel pásztáztam a tömeget, hogy ráleljek arra a mocsokra, aki adakozó tevékenység mögé bújva ki tudja, hány szerencsétlen kölyök lelkét nyomorította meg.
A színpadon épp egy csaj dumált, de miközben ő nagy lelkesen ecsetelte a srácok kitartását, s arról szónokolt, hogyan segítsük ezeket a srácokat, addig én csak dühöngtem magamnak, s az egész szövegelést hazug ámításnak vettem.
- Segítsünk, hát persze…szétcseszitek itt a kölykök életét, rohadékok…- mindezt csak magam elé morogtam, s legfeljebb a közvetlen közelemben állók közül hallhatták néhányan.
- Ő meg a gyerekekét… - még mindig idegesen sziszegtem magam elé a szavakat, rossz tulajdonságaim közé tartozott, hogy ha dühös voltam, nem tudtam megtartani magamban a szavakat.
Szerencsére nem voltam teljesen tudatlan a fazonnal kapcsolatban, ugyanis az elmúlt öt évben mindig megrendezték ezt a délutánt, s már napokkal előtte látni lehetett a fószer pofáját. Az egyetlen problémát a tömeg jelentette, mely a lelkes csaj dumája után hirtelen elözönlötte a teret.
Sietve vetettem be magam az embermassza közé, s jó néhány percembe telt, míg rá nem leltem Robillardra, aki éppen egy sátorba vonszolta be a zsíros testét. Látva a hústornyot, újra elöntötte elmémet az ideg, így tovább törtem magamnak az utat, s amint sikerült eljutnom a sátorhoz, mindenféle udvarias megnyilvánulás nélkül vetettem be lábamat annak küszöbén.
- Megdöglesz te nyomorult féreg! – dühödten szóltam a nevetgélők közé, nem tudtam tisztán gondolkodni, hirtelen nem voltam tekintettel a közelünkben lévő gyerekekre, sem pedig a házicicává avanzsált macára sem. Elborult aggyal, hirtelen ragadtam meg Robillardot a nyakánál fogva, s először megfejeltettem őt az egyik asztal lapjával, majd miközben visszapattanóban volt kerekded feje, balommal erővel vágtam gyomorszájon, hogy aztán megragadva grabancát, a színes cicamicák közé szorítsam le az asztalon.
- Mit műveltél az unokaöcsémmel? Hány kölyköt molesztáltál, mi? Mit művelsz te jótékonyság mögé bújva te szemét? – dühödten sziszegtem a pasas képébe, nem kímélve őt. A gyerekek persze riadtan sikongattak, s joggal húzódtak a cicamica nőci háta mögé, hisz ők nem érthették miről van szó. Nekem pedig nem volt időm azon agyalni, hogy belegázolok a lelkivilágukba. Tálcán akartam látni annak a szemétnek a szívét.


MADE BY TORIE
Vissza az elejére Go down
avatar
Igazságügy
Kor :
26
Hozzászólások száma :
74
Reagok száma :
47
Tartózkodási hely :
◖ Montréal ◗
Foglalkozás :
◖ Rendőrségi sajtószóvivő; újságíró; gyermekjogi aktivista ◗
Play by :
◖ Phoebe Tonkin ◗

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Luna and Kai | common goal Vas. 02 Szept. 2018, 08:37

• luna and kai
There is among us a far closer relationship than the purely social one of a fraternal organization because we are bound together not only by a single interest but by a common goal. To win. Nothing else matters, and nothing else will do.  

• • • • • • • • • • • • •


Az idilli nyugalomszigetet – mit a mosolygó és felhőtlenül kacarászó gyermekek által megtöltött sátor jelentett számomra –, hirtelen zúzta szét a hurrikánként érkező ismeretlen férfi. Mosolyom szinte azon nyomban lehervadt arcomról, s tartva a hangos összetűzéstől, azonnal kitettem az ölemből a combjaimon elhelyezkedő kislányt, hogy közbe léphessek igény esetén, netán támogatást nyújtsak Kevinnek a szükségben. S noha még azután is megszédülve kerestem talpam alatt a talajt, ahogy túl hirtelen egyenesedtem fel, de szándékomban állt villámhárítónak lenni a két életerős férfi között. Ha valaha is arányban és harmóniában állt volna fizikai valóm a magamról alkotott idealizált képpel, akkor nem sérültem volna meg annyiszor a múltban. Hiszen mindig sikerült rossz helyen lennem indulataimnak köszönhetően, s rosszul felmérnem a rám irányuló erőviszonyokat. Valahogy a dühtől mindig háromszor magasabbnak és szélesebbnek gondoltam magam az aktuális állapotoknál, s erőmet is egy felajzott bikáéval tettem egyenlővé.

Minden évben voltak olyan látogatói az eseménynek, akik dúvadként törtek ránk, s vádolták meg az alapítványomat, vagy az éppen támogatott árvaháznak fejét lopással, sikkasztással, vagy egyéb égből kapott barbár ideával, csak hogy képviseltessék a szkeptikusok csoportját, akik féltették az adakozók pénzét. Ezt a férfit is egynek tartottam az ártalmatlan vádlók közül, kiknek szüksége volt némi figyelemre, vagy újságcikkből nyert ismertségre a városiak körében.
Bármelyik alternatíva is állt fent, megvetettem őt. Talán azért is találtam őt első blikkre ennyire ellenszenvesnek, mert ott tükröződött attitűdöm tetteiben. Forrófejűsége az én szégyenem is volt.
Míg én nem tudtam volna valódi kárt tenni senkiben, ennek a férfinek az ökölbe szorított kézfeje távolról is veszélyesen nagyteljesítményű bunkónak tűnt.

– Hé, uram! Megkérem, vegyen vissza az agressziójából. Hallotta?
Az események összefolytak, s Kevin hamarosan a legnagyobb hitetlensége közben kisgazdája lett egy hatalmas csapásnak. Megrökönyödésem csak a másodperc tized részéig tartott, de ez elég volt ahhoz a támadónak, hogy több súlyos ütést mérjen az intézményvezetőre.
– Azonnal hagyja abba, felszólítom, hogy fejezze be az alaptalan vádaskodást uram, és ne merje még egyszer ráemelni a kezét az úrra, különben kénytelen leszek rendőrt hívni és elvitetni magát! Hallotta? Uram!
Hányszor mondta az önvédelmi oktatóm, hogy meg se próbáljak fizikai konfliktusba keveredni, azonnal kiáltsak segítségért? Hányszor is? Minden találkozásunkkor minimum egyszer hangsúlyozta. De kinek van ideje nőiesen sikoltozni az ájulás szélén, mikor a tömeg mindent túlharsog, s addig Kevin Robillard elveszti az eszméletét?
Tennem kellett valamit, s ezt az érzést azonnal elmélyítette bennem az ijedt gyermekek zokogása és sikoltozása, akik a darabjaira hullott asztalt elhagyva a sarokba kuporodtak. A végletekig felmérgesített, hogy ezeknek a szerencsétleneknek ismét rettegnie és szenvednie kellett, így én lettem a harmadik a földre került rakás tetején, aki azon volt hogy letépje az idegen férfit Kevinről.
– Azonnal fejezze be! Hallotta? Engedje el! Mit művel, ember?! Halálra rémíti a gyerekeket! Kulturált ember módjára joga van elmondani a problémáit, de ha még egy csapást rámér erre az emberre, bevitetem a rendőrségre!
Az idegen férfi izmos testén nem igazán találtam fogást, így ruhái sínylették meg igyekezetemet. A varrás hangosan mondta fel a szolgálatot a szövetekben, ahogy durván rángattam őt. De még így is kevés voltam hozzá, hogy felfüggesztessem a verekedést, tekintve, hogy Robillard meg sem próbálta megvédeni magát. Alig hallhatóan nyöszörgött rendőrért, miközben vizeletét nadrágjába eresztette.
Kihasználva a helyzetet, hogy az ismeretlen újabb ütésre emelte karját, végre sikerült elkapnom azt, s a huszonhat évem alatt megéltem, hogy sikerrel hátratekertem egy bűnöző karját, ezzel hatástalanítva őt. Ha nem lett volna elég, ahogy gerincvonalához fogtam csuklóját, még bele is térdeltem derekába, hogy lekényszerítsem a földre, s esélyt adjak Robillardnak a menekülésre.
Sosem hittem volna, hogy képes leszek földre vinni bárkit is. Soha.
– Kevin, menjen és hívjon segítséget. Induljon! Aztán maradjon minél távolabb ettől a sátortól. Ez az ember ma meglátogatja a sittet… maga pedig ne mozduljon, vagy eltöröm a karját.
A fenyegetés hamar testet ölthetett, ha a férfi nem volt hajlandó együttműködően viselkedni. Szavaimat szerencsére a gyerekek nem hallhatták, hiszen kontyomból kibomló hajzuhatagom függönyt képzett arcom előtt, s csak annyira emeltem meg hangomat, amennyire muszáj volt, hogy eljusson egy felpaprikázott hangulatú férfihez.
– Minden vádját elmondhatja, amint lenyugodott. Meghallgatom, és ha tudom, megválaszolom azokat, ha tudok segíteni, hogy jobb belátással legyen rólunk, azt is megteszem. De fejezze be ezt az abnormális viselkedést. Gyerekeket rémisztett halálra. Most örül? Ha készen áll szóljon, és elengedem…
Robillard már messze járt a sátortól, mikor éreztem, hogy nem bírom tovább tartani a férfit. Ráadásul az sem volt biztos, hogy nem billentett ki nem létező egyensúlyomból az alattam fekvő már jóval korábban, s nem váltam én is áldozattá a mártír hősből.



MADE BY TORIE
Vissza az elejére Go down
avatar
Jegelt karakter
Hozzászólások száma :
8
Reagok száma :
5
Play by :
Micah Truitt

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Luna and Kai | common goal Vas. 02 Szept. 2018, 10:50
+18 - esetenként durvaságot, trágár szavakat tartalmaz (karakter)


• luna and kai
There is among us a far closer relationship than the purely social one of a fraternal organization because we are bound together not only by a single interest but by a common goal. To win. Nothing else matters, and nothing else will do.  

• • • • • • • • • • • • •


Sem  a sikoltozó gyerekzsivaj, sem pedig a cicacsaj engem felszólító hangja nem tudta áttörni az elmémet keresztülfonó ködfelleget, melynek sűrűjét a bennem tomboló harag gerjesztette. A harag, amit amiatt a mocskos állat végett éreztem, aki megpróbálta megrontani az unokaöcsémet. Gyűlöltem az efféle alakokat, amiért ártatlan és tehetetlen kölyköket próbáltak beteges dolgokra kényszeríteni.
Látva magam előtt Robillard behízott képét, csak még nagyobb ingerenciát éreztem arra, hogy addig püföljem, amíg mozog.
Vérzett is a pasas homloka az előzetes padcsóktól, s valószínűleg a gyomortájéki ütés végett fulladozott, de ez még közel sem volt elég ahhoz a szenvedéshez, amit ő okozott Micahnak. Annak a szerencsétlen kis kölyöknek, akinek majd talán hetekig rémálmai lesznek, mert egy ilyen aberrált fószer megpróbált kikezdeni vele.
- Mit műveltél még, mi? Rám nézzél, ha hozzád beszélek – hiába is pislogott nyekeregve a cicacsaj felé, s az hiába próbált szavaival közbevágni, engem megállásra nem késztethetett.
A szervezetemben tomboló adrenalin sem engedte volna, hogy hirtelen odébb álljak, szükségét éreztem annak, hogy módszeresen kicsináljam a tagot.
Újabb ütést mértem a pasasra, aminek köszönhetően már az erejéből is veszített, s szinte önként feküdt el a padon, hol korábban még gyerekek színezték a különféle rajzokat.
Láttam Robillard tekintetében a félelmet, de nem tudtam rá emberként tekintené, s kész lettem volna újra lesújtani öklömmel az arcába, ha váratlanul nem akaszkodik rám egy harmadik fél, aki mindenáron igyekezett elszakítani az áldozatomtól.
- Mi a faszt művel? Szálljon le rólam és ne avatkozzon ebbe bele! – dühödten kaptam pillantásom a ruhámat tépő női egyedre, s meglátva az arcát, egy pillanatra meg is torpantam a helyzet szürrealitását illetően. Mégis, hány olyan alkalom volt az ember életében, amikor verekedés közben egy macskaként kifent csaj akaszkodott a nyakára?
- Luna..hívjon rendőrt..segítség…hagyjon…- A döbbenetből a kezeim alatt keserűen szenvelgő Kevin igyekezett szabadulni, s próbálta az időközben nyakára tévedt ujjaimtól megszabadítani önmagát, nem sok sikerrel.
Jobbomat újra a magasba lendítettem, s minden nehézség ellenére – beleértve a ruhámat szaggató nőszemélyt is – újabb ütéssel akartam megtorolni a férfi bűnét, ekkor azonban durván csavarodott hátra a karom, s egészen váratlanul ért a nevetséges maszkban tündöklő csaj tüzes habitusa.
- Árgghh, mit művelsz? – A váratlanságból felocsúdva, elengedve áldozatomat, igyekeztem talpon maradni, s ez sikerült is, köszönhetően testsúlyomnak, s annak, hogy fizikailag erősebb voltam. A szorítása azonban így is kifogott rajtam, így kellett némi fájdalomtűrő készség, s egy fél fordulat, hogy megpördülve tengelyem körül, visszaálljon a rend, s ne érezzem karomban azt a feszítő érzést.
Pechemre, Kevin kihasználva ezt a lehetőséget, sietősen hagyta el a sátrat, a gyerekek pedig még mindig riadtan pislogtak felénk.
- Engedd el a karomat! – ha még mindig rajtam tartotta a kezét, dühödten fúrtam pillantásomat a tekintetébe, s ha szükséges volt, elkapva szabad kezemmel csuklóját, rászorítottam, hogy ezzel is hatást gyakoroljak rá.
- Elbasztad ezt az egészet, most meglógott az a görény…- sziszegtem indulatoktól fűtötten, s most már nem csak Kevin Robillard volt az, akit szívem szerint apró darabokra téptem volna, hanem ez a maca is, aki meggátolt abban, hogy péppé verjem annak a beteg alaknak a pofáját.
- Hogy jobb belátásom legyen?...Gyerekeket rémisztettem halálra, persze…de az a görény az…- túl sok szempár figyelt már, magam is rájöttem arra, hogy nem beszélhetek ennyi kölyök előtt ilyen kellemetlen témáról, így bármennyire is paprikás kedvemben voltam, engedtem a nő kérésének, s noha a belsőm háborgott, szabadulva a szorításából, magam sétáltam ki a sátorból, hogy annak oldalánál megállva bevárjam a nőt.
- Tessék, nyugodt vagyok, látod? – igyekeztem mosolyt erőltetni az arcomra, de minden porcikám idegességről árulkodott, s a nő is láthatta rajtam, hogy majd szétrobbanok a méregtől.
- A picsába, eltűnt ez a görény…- csattantam fel idegesen, amint körbevezettem a pillantásom, s feltűnt, hogy Robillardnak a nyomát sem látom.
- Látod, erről is csak te tehetsz…te Cica…Mica. – A szavakat direkt megnyomtam, ahogy bosszúsan tekintetébe fúrtam íriszeimet, s közelebb hajoltam hozzá.
- Kétlem, hogy te bármiben is tudnál segíteni…csak szétkúrtad az alkalmat, hogy beverjem annak a mocsoknak a képét. Te…és az összes ilyen szar alak, akik ilyen alapítvány mögé bújva kihasználjátok a kölyköket. Szánalmas…Na mi van, elvitte a cica a nyelvedet?Te Cica..Mica…hihetetlen, még csak komolyan se tudlak venni, nevetséges vagy ebben a szarban – jegyeztem meg bosszúsan, miután kellően kigúnyoltam őt. Pedig nem is tűnt annyira gáznak, s a haragom nem is igazán neki szólt. Sokkal inkább Robillardnak.


MADE BY TORIE
Vissza az elejére Go down
avatar
Igazságügy
Kor :
26
Hozzászólások száma :
74
Reagok száma :
47
Tartózkodási hely :
◖ Montréal ◗
Foglalkozás :
◖ Rendőrségi sajtószóvivő; újságíró; gyermekjogi aktivista ◗
Play by :
◖ Phoebe Tonkin ◗

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Luna and Kai | common goal Vas. 02 Szept. 2018, 16:05

• luna and kai
There is among us a far closer relationship than the purely social one of a fraternal organization because we are bound together not only by a single interest but by a common goal. To win. Nothing else matters, and nothing else will do.  

• • • • • • • • • • • • •


Több mint öt éve ismertem Kevin Robillardot, aki a saját vagyonát és családi örökségét nem sajnálva hozott létre menedéket az édesanyjuktól menekülés közben a határon elszakadt, külföldről érkező gyerekeknek. A felesége elhagyta, amiért a szabadnapjait nem sajnálva, feláldozta azokat a munka oltárán. Sosem fukarkodott, az egyik legsegítőkészebb, szeretetre méltóbb ember volt, akit ismertem. S noha sokáig az apámról is ezt vallottam, embersége miatt példaképemnek tartottam, az őt bálványozó szobrom tudatalattimban porba hullott tettei után. Talán hinnem kellett volna egy jöttment férfi vádjának? Hagynom kellett volna, hogy megmagyarázza kirohanását? Legalizálja brutális tettét?
Szorításom enyhült alkarján, ahogy felhasználta ellenem fizikai fölényét, s megmutatta, milyen, ha az ő ujjai zárnak bilincset törékeny csuklóm köré. Fájt, így hirtelen hagytam őt érvényesülni, s mintha tűzzel égettem volna meg magam közelében, elhúzódtam köréből, mielőtt végzetes csapást mérne valamelyik csontos részemre felszabadult végtagjával.

A szülők, s az ápolók, kik a bent lakó gyerekeket kísérték ki az eseményre, most már összegyűltek a sátorban, s egy emberként álltak védőfalat, hogy biztonságérzettel öntsék nyakon a kicsiket. Bocsánatkérően futtattam végig rajtuk pillantásom, s csak fél perccel később követtem a férfit kifelé, a pavilonok közt futó folyosóra.
– Ami ezt illeti, egy ilyen vicsort még Piroska Farkasa is megirigyelne. Szerintem ne álltassuk egymást… – megvető mosoly sütötte le ajkaimról, amint félredöntött fejjel végignéztem az ismeretlenen.
Egy pillanatig elgondolkodtam rajta, hogy kényelmesen farzsebembe csúsztatom kezeimet, de így ha a szükség megkívánná, nem tarthatnám vissza egy újabb agresszív kirohanástól a férfit. Így ezen ötletemet elvetettem, s csípőmet fogtam két oldalról marokra tétlen strázsálás közben, mindenre készen.
– Tudod, hogy miről fogok én tenni? Arról, hogy hetvenkét órát a sitten tölts. Bármilyen indok nélkül bekaszniztathatlak. De ha kérdeznék, biztos lennék hozzá elég kreatív, hogy valamit rád gyanúsítsak. Örülhetsz neki, ha Robillard nem tesz feljelentést. Mert megérdemelnéd. De halljuk, hogy ő mit érdemelne…
Már korábban elejtett óvatlan szavaival is kellőképpen felkavarta kíváncsiságom nyugodt állóvizét, így már képtelen lettem volna őt vallomás nélkül elengedni. Vajon Robillard is a maga mázas jelmeze mögött nem volt több, mint egy aberrált öregember? Mi állhatott a válása hátterében? Mit tudott a felesége, amiről soha még a barátaiknak sem vallott? Miért menekült az öreg földrészre, Európába? Miért kerülte ki a sajtót? Miért nem tartja Kevin a gyerekeivel a kapcsolatot?
– Minden beskatulyázó kijelentésed előtt tegyél próbára. Mert talán segíthetek neked, hogy észrevedd, nem mindenki a pénzért csinálja. S nem egy kaptafára készültek az intézményvezetők. Persze nem érdekem egy ember szimpátiáért küzdeni, nehogy azt hidd, hogy a szociális szférának ekkora szüksége lenne a támogatásra. Gúnyolódhatsz rajtam tovább is, becézgethetsz. Ettől nem török össze. De te még sokáig nem fogsz lehiggadni, s tehetetlen leszel, ha megtartod magadnak a titkodat és vesztesen hazasétálsz. A magatehetetlenségbe pedig belebetegszik az ember…
A férfi válla mellett elpillantva jól kivehetőek voltak a tömegen átkéredzkedő rend őrei, akiket maga Kevin Robillard irányított felénk. Mr. Idegent keresték.
– Na, jó… indulás. Ide be…
Csak néhány méterre állt tőlünk a szervezői sátor, minek lenge falát elhúzva, elbújtathattam a férfit. Ideje előtt nem vihették el. Hiszen ha Robillardnak titkolnivalója akadt, azt nekem tudnom kellett.
Ha a férfi hajlandó volt elfogadni a segítségemet, akkor még a mellénk érő rendőrök előtt elrejtőzhetett. A két zöldfülűt pedig némi kis füllentéssel elirányozhattam a tér másik felébe, megjátszva, hogy elszökött szorításomból a Robillardot bántalmazó gaztevő. Hoppá.
Sietve követtem őt én is az elhúzott nehéz szövet mögé.
– Inkább még most röhögj ki az arcfesték miatt, de azt követően beszéljünk komolyan, komoly dolgokról. Mit tett Robillard?
A húzódó idő csak egyre türelmetlenebbé és információéhesebbé tett.



MADE BY TORIE
Vissza az elejére Go down
avatar
Jegelt karakter
Hozzászólások száma :
8
Reagok száma :
5
Play by :
Micah Truitt

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Luna and Kai | common goal Vas. 09 Szept. 2018, 10:20
+18 - esetenként durvaságot, trágár szavakat tartalmaz (karakter)


• luna and kai
There is among us a far closer relationship than the purely social one of a fraternal organization because we are bound together not only by a single interest but by a common goal. To win. Nothing else matters, and nothing else will do.  

• • • • • • • • • • • • •


Soha  nem csíptem Robillard szervezkedéseit, és az ezekhez hasonló jótékonysági eseményeket. Álszentnek tartottam az efféle rendezvényeket, amik csupán arról szóltak, hogy valakik hivatalos címszó alatt hatalmas vagyont gyűjtsenek össze, majd abból lepasszolva néhány falatot, a többit bekebelezzék.
Míg én a bátyáimmal gyakorta élelmet adtam az utcáinkban élő családosoknak, és tudtam, hogy az jó helyre megy, addig ezek a Robillard félék saját zsebüket tömködték.
S az, hogy kiderült, milyen egy aljas ember Kevin Robillard, csak még inkább leépítette bennem az efféle alakok iránti jóindulatomat.
Első blikkre Cicalány is egy dúsgazdag macának tűnt, aki pusztán kedvtelésből és szereplési vágyból vállal be ilyen rendezvényeket. Ráadásul még a szeme sem állt jól, bár utóbbit a rámaszkírozott sminkalapból nehéz volt leszűrnöm.
- Ami jár, az jár – jegyeztem meg negédes mosollyal, továbbra is bosszúsan fürkészve a nő kék íriszeit, miközben hozzá hasonlóan leellenőriztem az adottságait.
Hosszú, formás lábak, csontos alkat – nem nyerő -, szép arc, finom ajkak, cicás tekintet, jól összeállított szett, finom dekoltázs. Összességében egy nyolcas volt ezen a rendezvényen, amihez dukált jelleméből adódó fűszeressége. Kár, hogy a rossz oldalon állt, s egy olyan hájas segget védett, aki gyerekeket molesztál.
- Nocsak, milyen kedves vagy, minden elismerésem. A modorod igazán csábító, már-már szinte begerjedtem rád…na de… elhiheted, hogy nem izgat a fenyegetésed. Ha nekem problémám van Robillardal, és be akarom verni a képét, akkor be is fogom verni. Neked ehhez semmi közöd, és hacsak nem vagy te is valami perverz kis csatlósa, jobban tennéd, ha nem fenyegetőznél. – Bosszúsan méricskéltem az előttem ácsorgót, s egyáltalán nem tetszett az, ahogy próbál megfélelmlíteni a kékfényűekkel.
Nem hiányoztak a nyakamra a zsaruk, s mivel két évet már voltam börtönben, tisztában voltam azzal, hogy ez a fenyegetés mit jelenthet számomra. Hiába volt kezemben bizonyítékként Micah vallomása, a testi sértésért egész biztos, hogy én húztam volna a rövidebbet. Éppen ezért, bármennyire is kedvem lett volna Kevin után menni, hogy széttépjem, némi nyugalmat kellett parancsolnom önmagamra.
- Már ne is haragudj, de nem tudlak nem beskatulyázni. És…ez az egész annyira szürreális…tényleg hülyén festesz, szó szerint. – Megráztam a fejem, s némi hitetlenség tombolt bennem, hogy épp egy Cicalánnyal igyekszem megbeszélni a problémát. A szám sarka talán meg is rándult egy pillanat erejéig, nevetni azonban nem tudtam, mert még mindig a düh uralta lelkemet.
- Ezen Te nem tudsz segíteni, és pont leszarom azt, hogy nem a pénzért csinálja, mert tudom, hogy…- Ki akartam mondani, hogy végre felvilágosítsam a csajt, s ráébredjen arra, hogy miféle aljas pasast véd, de hirtelen megirányított az egyik sátor felé, s miután magam is kiszúrtam a felénk tartó zsarukat, megindultam, s követve iránymutatását, elrejtőztem az általa mutatott részen.
- Picsába..- sziszegtem magam elé, miután a nő elhagyta a sátrat, s hallottam, ahogy a rendőrökkel beszél. Egyelőre nem bíztam benne, így bennem volt annak a gondolata, hogy talán ezzel próbált ott tartani a zsaruk részére, később azonban, hallva hogyan szereli le a fakabátokat, megnyugodtam, s persze némi értetlenséggel fürkésztem a visszatérő Cicalányt.
-  Néhány másodpercig azt hittem, hogy ez valami csapda és szólsz a rendőröknek, de még sem tetted meg…szóval kössz, talán mégis félreismertelek Cica-Mica…- megkönnyebbülten most már egy mosoly is végig futott az arcomon, s nem tudtam véka alá rejteni a véleményemet főhősnőnk arcmaszkjának kapcsán.  
- Bocs, nem akarlak kinevetni, tényleg…mert bosszús vagyok, és felhúztam magam, de akkor sem hétköznapi ez a beszélgetés. Nem akarod letörölni az arcodról? – előhúzva farzsebemből egy zsebkendőt, a csaj felé nyújtottam, miközben szám széle megrándult, s csupán azért nem nevettem, mert az érzelmeim egy komolyabb téma irányába sodortak. Ha elvette, odaadtam, ha visszautasította a felajánlásomat, akkor visszacsúsztattam a felkínált darabot a zsebembe.
- Egy órával ezelőtt itt járt az unokaöcsém, hogy megnézze a barátait szereplés közben. Éppen itt kóricált valamelyik sátratok környékén, amikor bement hozzá ez a Robillard, és molesztálni kezdte. Az a mocskos szemét megfogta Micah kezét és odahúzta a saját gatyájához…na? Most már megérted a felháborodásomat? Ha nem zavarják meg őket, akkor ki tudja, hogy még mit tett volna a sráccal. És még ki tudja, hogy hány szerencsétlen kölyök szenved emiatt az aberrált miatt. Állítom neked, hogy nem Micah az egyetlen áldozata! Szóval örülnék, ha nem fognál vissza és nem védenéd tovább azt az alakot. De ha nekem nem hiszel, akkor faggasd végig a kölyköket, vagy beszélgess el Micahval, miközben zokog. Mert ez a kölyök elsírta magát előttem, érted? Sírt az a kölyök, emiatt a féreg miatt! – mondandom végére ismét tombolt bennem a düh, s a nő is láthatta, hogy mennyire felhúztam magam újra az emlékeken.
- Ki fogom taposni a belét, ha engeded, ha nem. Megfizet azért, hogy hozzányúlt Micahoz. – sziszegtem, s ki akartam menni a sátorból, de ahogy félrehúztam annak anyagát, észrevettem, hogy két rendőr tart felénk Robillard kíséretében.
- A rohadt életbe, hogy ezek még mindig itt keringenek…nincsen másik kijárat? – bosszúsan léptem egyik pontból a másikba, keresve a menekülő útvonalat, mert úgy éreztem, hogy csapdába estem. Hirtelen cselekedtem, elszállt az agyam, azzal azonban nem számoltam, hogy a priuszommal egy ilyen eset visszajuttathat a sittre.  

MADE BY TORIE
Vissza az elejére Go down
avatar
Igazságügy
Kor :
26
Hozzászólások száma :
74
Reagok száma :
47
Tartózkodási hely :
◖ Montréal ◗
Foglalkozás :
◖ Rendőrségi sajtószóvivő; újságíró; gyermekjogi aktivista ◗
Play by :
◖ Phoebe Tonkin ◗

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Luna and Kai | common goal Vas. 09 Szept. 2018, 18:06

• luna and kai
There is among us a far closer relationship than the purely social one of a fraternal organization because we are bound together not only by a single interest but by a common goal. To win. Nothing else matters, and nothing else will do.  

• • • • • • • • • • • • •


Félni csak az tudott, akinek veszteni való társult impressziójához.
A fölém tornyosuló, privát szféra fogalmát vagy nem ismerő, vagy gátlástalanul megvető daliás férfi smaragdzöld tekintete mindent elmondott belsője vívódásáról, veszteni valói szűkülő íriszének ráncai között felvillanva számolhatóvá váltak. Így, hogy nem látta önmagát, csak előttem rajzolódott ki tisztán a riadt emberre jellemző összkép: a hátrafeszített vállak, kidomborodó, harcra kész mellkas, a borostás felhám alatt beton keménységűvé feszülő állkapocs, vagy az akaratlan megingás, egy lépés tétele hátra, a zsebéből kicsúszó kézfej. Látványa roppant kíváncsiságra sarkallt a női nemtől ilyen esetben elvárható szánalom és sajnálkozás helyett. Akkurátusabb precizitással megnézve őt, napszítta felhámja alatt kidomborodó izmait, a felsőtestén kontúrozódó tetoválásokat , tulajdonképpen azonnal képes voltam őt börtöntöltelékként beskatulyázni. Neki a rendőröktől volt félnivalója, bennem pedig felötlött, hogy talán tőle kellett tartanom.
Azonban felötlő kételyem előtt már elhatározásra jutottam, s jól tudtam, hogy nem fogom őt lebuktatni. Bolondmód merész voltam, ami nem tett jót testi épségemnek, mentálisan azonban annál inkább megerősített, mikor győztesen, információtól duzzadó koponyával jöttem ki a vesztőhelynek hitt találkahelyről. Erős voltam. Erősebb, mint bárki hitte volna.
Az eltöltő büszkeség rámenősséggel ruházott fel, így nem féltem alkaron fogni a csapdába esett férfit, s kimenteni őt a zöldfülű rendőrök karjai közül. Ez a kettő nem érdemelte meg, hogy ilyen könnyen termőn dicséretet halljanak felettesüktől. Ifjonci hévtől duzzadó kezük talán rossz csuklóra kattintotta volna rá a bilincset, amit nem hagyhattam. Egy oldalon álltunk, én mégis egy mélyebb igazságot kerestem, amit ők nem láthattak a szemükbe csúszó egyensapka karimája alatt.

* * *
A lekurtított útmutatást követően sietve bújtam át magam is a szabadon lengő sátorszél mellett, hogy kövessem a szívességemmel lekötelezett férfit. Nem szökhetett el. S láss csodát, nem is ment messzire. Minden bizalmatlansága ellenére bizalmat invesztált kettőnk bimbózó kapcsolatába.
– Ne hálálkodj még, mert okkal nem szóltam nekik. Magam is egy vagyok közülük. És talán az ő fegyverhasználati képességeikben jobban bízol, mégis jó lenne, ha mellettem sem éreznéd magad akkora biztonságban. Ha bűnös vagy, bűnhődni fogsz – mosolyom negédes valója szórakozottan teljesedett ki arcomon, s így macskás vonásaim megnyúltak. Noha sem jelvénnyel nem rendelkeztem, sem gyakorlattal az igazságszolgáltatás területén, annak hazug vizionálásában, hogy magam is felvehettem velük a versenyt, kiválóan teljesítettem. Ennek a férfinek pedig semmivel sem kellett annál többet tudnia, mint amit én elmondtam magamról, vagy inkább ámítón megfogalmaztam egy olyan személyről, aki csak vágyként élt bennem, akihez mániákusan hasonlítgattam identitásomat, jellememet.
– Tényleg ennyire zavaró, hogy nem tudsz rám koncentrálni? Egye kutya… add azt a zsebkendőt…
Egy fáradt szemforgatást követően határoztam úgy, hogy nem nehezítem tovább a férfi dolgát, s kiszaggatva ujjai közül a puha papírt, leültem a táskám melletti padra, s egy sminkes tükör elővarázslása után némi sminklemosó segítségével eltüntettem arcomról a festést. Noha első találkozásra én is megmosolyogtam arcképemet, de azt követve már csendes beletörődéssel tüntettem el az arcomra kiültetett állatot.
– Közben nyugodtan mondhatod, én tudok kétfelé is koncentrálni. Gyere, ülj le ide.
A szemközt futó pad felé intettem neki, majd ahogy elkészültem, felkönyököltem a közénk ékelt asztal tetejére, s körbe forgatva előtte arcomat, véleményére vártam.
– Remélem, így megfelel. Hallgatlak.
A téma azonban sokkal kíméletlenebb volt, mint amire valójában fel voltam készülve lelkileg. Ettől elszorult a gyomrom, s minden sejtemre borzongás jött rá. Először nem akartam hinni a férfinek, s nehezemre esett feltételezni Kevin Robillardról, hogy aberrált szexuális vágyának kiskorúak az elszenvedő eszközei. A velem szemben ülő férfinek és vallomásának csak egyetlen mentsvára volt szívemben, mi miatt hajlottam az aljas képlékenységre, az pedig pontosan az empirikusan megtapasztalt testi abúzus volt. Az apámról sem feltételeztem volna semmi negatívat, egészen addig a bizonyos eseményig. Most viszont…
Még a lélegzetem is elállt, s egy szívdobbanásnyi időre könnyeim makacsul kiütköztek szemem sarkában. Le kellett törölnöm őket.  Talán ez mind itt zajlott előttem és semmit nem vettem belőle észre. Ez hogy történhetett?
– Erre azt hiszem… hogy…
Össze kellett kaparnom magam.
– Ezt talán nem nekem kellett volna elmondanod. Ha ez igaz… ha nem hazudsz, és mi a francért hazudnál… – tébolyodottan nyomtam fel magam az asztaltól, hogy fel-alá sétálva vezessem le a torkomban felgyülemlett feszültséget, melyhez gyomromból felszökő sav párosult, mi módszeresen megmarta érzékeny nyálkahártyámat. – Fogd meg az unokaöcsédet, és menjetek be az őrsre és tegyetek vallomást. Áh, ez ostobaság… ennek a férfinek… millióknak a töke van a kezében, érted? Tehetős. És a pedofília, a molesztálás nem hallgatható el, hiszen megrögzötten ezt hirdetem és ez ellen küzdök. Nekem még a rokonom sem volt az a kislány, aki alig múlt nyolc, és már tíz férfi ment át rajta. Nem bírtam türtőztetni magam és puszta kézzel rontottam neki az apjának, mikor elvettük tőle. Éreztem azt a feszítő dühöt, amit te most. Üvölteni tudtam volna. Embert ölni. Ha igazat mondasz, nyomozást kell indítani, és még több olyan gyereket keresni, akik áldozatává váltak Robillardnak. Ha nyilatkoznak, és elég tanú lesz, aki hajlandó a bíróságon is vallomást tenni, megfizethet… de ne csinálj ostobaságot. Egyedül kevesek lesztek… és én… elmondhatatlanul sajnálom ezt az egészet. Ez undorító, és a hideg ráz a gondolattól, hogy ez a férfi egy kéjenc álszent. Vele dolgozok. És nem vettem észre… nem láttam rosszat abban, mikor kisfiúkat ültetett a térdére… én…
Mielőtt azonban tovább folytathattam volna önmagam libabőrös felhámjának ostorozását, a férfi szakított félbe, s hívta fel figyelmemet a közeledőkre. A két zöldfülű és Kevin Robillard. Hogy nézhettem volna ezek után a szemébe?  Bárkinek a szemébe? A nevemet adtam az övé mellé. Az arcomat. A türelmemet. A szakadatlan lelkesedéssel végzett munkámat.
Mikor akartam felébredni az álomvilágból, miben eddig éltem?

– Ne csinálj ostobaságot, mert ha rendőrre támadsz, már nem lesz mit tenni. Lelépünk. Bemegyünk az intézménybe és kikérdezzük az ápolókat most, amíg nincs ott az intézményvezetőjük. Ha a megfelelő fahasábot húzzuk ki az oszlopból, nem omlik minden azonnal a fejünkre, s talán sikerül addig leépítgetünk a fatéglákat, hogy elegendő információnk lesz. Egyébként, mondtam már, hogy Luna vagyok? Luna Abagnale…
Menekülés közben, miután átvetettem vállamon táskámat, arra még szakítottam időt, hogy bemutatkozzak a férfinek.
– Te pedig? Gyere, erre megyünk. Aztán a park szélén fogunk egy taxit. Siess…
Nem volt jó ötlet újabb oldalát megkezdeni a sátornak, így arra vetemedtem, hogy a földön kúszva másszak ki a pavilon alatt, s ott húzzam át táskámat is. Ha a férfi is követett, s már hátrahagytuk a tömegzúgolódását, kissé bátortalanul pillantottam fel a mellettem haladóra.
– Egyébként ugye nem vagy pszichopata, aki talált egy tökéletes témát ahhoz, hogy eltávolítson a forgatag közepéről, és egy csendes helyen az életemre törjön? Mert nem akarok előítéletes lenni, Kai… de van egy olyan sejtésem, hogy ujjat húztál már az igazságügyisekkel. Persze engem, mint nőt is kiszemelhettél, és akkor most rohadt nagy szarban vagyok…
Válasza mindent eldöntött. Ha nekem tetszően alakította a reflektációt, akkor azonnal leintettem a közeledő taxit, s elhagytam komor vonásaimat.


MADE BY TORIE
Vissza az elejére Go down
avatar
Jegelt karakter
Hozzászólások száma :
8
Reagok száma :
5
Play by :
Micah Truitt

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Luna and Kai | common goal Vas. 16 Szept. 2018, 15:39
+18 - esetenként durvaságot, trágár szavakat tartalmaz (karakter)


• luna and kai
There is among us a far closer relationship than the purely social one of a fraternal organization because we are bound together not only by a single interest but by a common goal. To win. Nothing else matters, and nothing else will do.  

• • • • • • • • • • • • •


Ahogy lekerült arcáról a maskara, úgy én is komolyabban tudtam beszélni az unokaöcsémet ért bántalmazásról, s azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor némi együttérzés csillant a nő tekintetében. Ha korábban azt hittem, hogy tisztában van Robillard aljas tetteivel, és védi a hájas hátsóját, úgy most premier plánból tapasztalhattam ennek ellenkezőjét.
- Erre azt hiszed, hogy most innod kéne egy erőset, hogy feldolgozd a hallottakat? Mert akkor rendelj kettőt belőle. Nem, mintha bármikor is kedveltem volna Kevin pofáját, ezzel a fasszal volt tele a város, de azért ilyen aljasnak még én sem gondoltam. Arról volt némi sejtésem, hogy talán a pénz nagyrészét ő nyúlja le, hisz miből is fizetné a nyaralóit, meg azokat a drága kocsikat…de hogy ez az egész csak azért van, hogy így férkőzzön a gyerekek közelébe, az egész egyszerűen undorító. – látva, hogy sokkot kapott a csaj, tovább beszéltem hozzá, s így próbáltam visszatéríteni a figyelmét, ami talán elakadt a döbbenet valamely ösvényén.
- Ugye most nem állsz neki sírni? – Először a meglepettség ült ki az arcomra, majd a homlokomra szökött ránc az értetlenségtől, miközben fürkésztem az érzelmek alkotta könnyfátyol alatti íriszeket.
- Persze, hogy nem hazudok, mi másért lennék ideges? – értetlenül tártam szét karjaimat, s követve a nő mozdulatait, magam is felálltam a padról, hogy tekintetemmel nyomon követhessem a lépteit.
Totál kiakadt a csaj, s láthatóan nagyon is megviselte őt ez a hír, mi talán felborította egész eddigi életét. Ki tudja, hány éve segédkezett már Robillardnak, s hány alkalommal csalt ide maga is potenciális kiskorúakat, annak tudta nélkül, hogy Kevinnek mi is az igazi célja velük. Szegény lelki világát most törhettem össze.
- Szerintem is az, már éppen szólni akartam, hogy eszednél vagy-e. Egy ilyen tehetős alaknak a törvény a zsebében van, és legfeljebb órákat lopnánk el az életéből. Aztán csinálná az egészet úgy, ahogyan azt elkezdte. Ez az alak megérdemelte volna, hogy itt helyben levágjam a tökeit, és egy életre megszabadítsam attól, ami férfivá teszi őt…mert hogy a biológiai szempontokat figyelmen kívül hagyva, nem nevezném a falkámba valónak – jegyeztem meg rosszallóan, s továbbra is feszegette mellkasomat a düh és a bosszú, amiért ez az átkozott kezet emelet Micah-ra.
- Látod, akkor pontosan tudod, hogy miről beszélek…mégis, már másodszor ismétled azt a szót, hogy ha igazat mondok. Miért ne mondanék neked igazat? Nézz rám – közelebb lépve hozzá, megálltam előtte, s addig szuggeráltam a pillantásommal, amíg el nem kapta a tekintetemet.
- Úgy nézek ki, mint aki ilyen szörnyűséget talál ki csak a hecc kedvéért? Hm? – Nem értettem a nő bizalmatlanságát, hogy miért merült fel benne újra és újra ugyanaz a kérdés, de az már nem az én dolgom volt, hogy az ő lelkében rendet tegyek. Ha saját magától nem látott át a ködfátyolon, s nem vette észre, miféle emberekkel van körül véve, akkor vajmi kevés volt az én szavam ahhoz, hogy egy ilyen vádat elhiggyen.
- Nézd, nem kell hinned nekem, de akkor ne állj az utamba…Nem, ez nem lehetséges, amit mondasz, mégis hogyan találhatnánk rá az áldozataira? Ezeknek a gyerekeknek a legtöbbje család nélküli nincstelen. Honnan tudod, hogy nem-e ígért nekik vagyont cserébe? Honnan tudod azt, hogy nem-e tartja őket sakkban valamivel? Micahnal is csak az volt a szerencse, hogy neki van családja, és ő egész véletlenül csöppent bele az egészbe, így elmerte nekünk ezt mesélni. De azok, akik Robillard pénzétől függnek? Szerinted majd mesélnek? – Nem voltam biztos abban, hogy hallgatnom kellene a nőre, aki megpróbált megfékezni attól, hogy őrültséget csináljak.
Kevin után akartam menni, azzal azonban nem számoltam, hogy rendőri kíséretben indul majd felénk, s ahelyett, hogy üldözném, nekem kell majd menekülőre fognom.
Igaz, meg volt annak a lehetősége, hogy végezzek mindhárommal, hisz lőfegyver volt nálam, s viszonylag még jól is céloztam. Ám egy ilyen rendezvény, ami tele volt gyerekekkel, szülőkkel, s talán még a sajtó is a környéken keringett…veszélyesnek bizonyult.
Ujjaim már a dzsekim alatti fegyver markolatára szöktek, amikor a nő hangja kiszakított terveimből, s megpróbált a józanság irányába terelni.
- Hogyan? Kezdjünk nyomozódsdiba, míg ez az alak itt szabadon garázdálkodik? – összeráncolt szemöldökkel fúrtam pillantásom a nő íriszeibe, először ugyanis nem tetszett az ötlet. A léptek azonban közeledtek, s már hangjuk is beszivárgott a sátor könnyed anyagán. Sietnünk kellett, s már nem volt más választásom. Vagy előrántom a stukkert és mindhármukra rálövök, vagy választom az egérutat, amit Cicalány kínált fel nekem.
- Mi? Nem…nem mondtad…- kapkodtam a tekintetem ide-oda, s a bemutatkozására sem tudtam igazán koncentrálni, mert a következő pillanatban el kellett hagynunk a helyet, mielőtt még ránk talált volna Robillard és a kiskatonái.
- Ez most komoly? – egyik szemöldököm feljebb szökött, miután láttam, hogy a csaj pillanatok alatt négykézláb termett, hogy sietve osonjon ki a búvóhely oldalán. S mivel nem volt más választásom, magam is felvettem a pozíciót, hogy követve őt, kijussak a sátorból.
- Bocs, hogy lefejeltem a popsid, nem volt szándékos, megjegyzem formás… - halovány mosollyal próbáltam elütni a korábbi malőrt, hisz kúszás közben, amikor hátrafelé néztem, éppen csak, de homlokcsókot nyomtam farmerjának két apró gombjára. Ez pedig némi magyarázatot vont maga után, főleg a kérdése hallatán.
- Te minden tetovált pasiból azt nézed ki, hogy pszichopata és ujjat húz a törvénnyel, vagy miből következtetted ezt ki? Abból, hogy neki mentem Robillardnak és ott helyben telibe vertem volna? – Jó, a csaj egész közel járt az igazsághoz, de nem voltunk mi olyan jó viszonyban, hogy hirtelen felvállaljam magamat előtte, s beavassam őt minden aljas kis stiklimbe.
- Maradjunk annyiban, hogy ebben a szituban én vagyok a jó fiú, és a főnököd a rossz arc. Az pedig, hogy kiszemeltelek, mint nőt…hát bocs, de először is macskaként nem épp hasonlítottál egy nőre. Szóval nem, nem szemeltelek ki – egy gúnyos vigyort is fűztem mondandómhoz, hisz nem volt kötelességem felfedni előtte a lapjaimat. Amúgy is, ott abban a helyzetben még mindig csak egyetlen dologra tudtam koncentrálni, az pedig Micah volt.
- Ne nézz már így rám, nem vagyok sorozatgyilkos, sem perverz, oké? Kai a nevem, örvendek Luna. – kezemet nyújtottam a nőnek, s ha kezet rázott velem, utána húztam is magammal, hisz éppen beért egy taxi, amit le akartak csapni a kezünkről.
- Bocs, ez a miénk. – intettem a fiataloknak, s előre engedtem Lunát, hogy helyet foglaljon. Ezután magam is bepattantam a taxiba, s a nőre hagytam, hogy megadja a címet a taxisofőrnek.
- Amúgy hogyan képzelted el ezt a nyomozást, majd egyenként végig kérdezzük az összes apácát, hogy Robillard nem-e perverzkedett a kölykökkel? Vagy mégis hogy? Talán vissza kéne menni, és szétverni a pofáját…ez lenne a legjobb – jegyeztem meg még mindig bosszúsan, s ahogy hátra fordultam, hogy az ablakból visszapillantsak a fesztivál helyszínére, Luna észrevehette a dzsekim alatt meglapuló lőfegyver markolatát…
 

MADE BY TORIE
Vissza az elejére Go down
avatar
Igazságügy
Kor :
26
Hozzászólások száma :
74
Reagok száma :
47
Tartózkodási hely :
◖ Montréal ◗
Foglalkozás :
◖ Rendőrségi sajtószóvivő; újságíró; gyermekjogi aktivista ◗
Play by :
◖ Phoebe Tonkin ◗

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Luna and Kai | common goal Vas. 23 Szept. 2018, 08:02

• luna and kai
There is among us a far closer relationship than the purely social one of a fraternal organization because we are bound together not only by a single interest but by a common goal. To win. Nothing else matters, and nothing else will do.  

• • • • • • • • • • • • •


Megannyi látványosságot halmozott fel a szervező banda a park origójában, mely elvonta mind a kicsik, mind a nagyok figyelmét rólunk, így mondhatni észrevétlen maradt angolos távozásunk a sátorvászon hasa alatt. Talán egyetlen család volt, kik a standok között rögtönzött folyosón elhaladva szemöldök ráncolva igyekeztek beskatulyázni szokatlan viselkedésünket. A távolodókat kísérő két kiskorú kíváncsi kérdései miatt szükségük is volt rá, hogy minél előbb válasszal álljanak elő a történteket illetően.
Nem feltétlenül kerültünk kompromittáló helyzetbe, s ha elég kompromisszumkész, liberális felfogással bírt a családfő, nem kellett undort ültetnie gyermeke fülébe a földön fekvővel kapcsolatban. Hiszen a földre került sokkal gyakrabban szorul segítségre, mint azt megkapja a járókelőtől.
A szégyenteljes pillanattól ráharaptam alsó ajkamra, s percekig csak néztem utánuk. A szünetet tartó együttes zenéje nélkül tisztán érthettem, amint az édesanya kisegíti férjét, s gyereknyelvre fordítja le a látottakat. Elfáradtak, ezért lefeküdtek aludni.
Gondolataim közé mélyedve nem vettem észre a nyomomba eredt férfit, így sikerült félreérthető helyzetet szülnie közelségének. Még csak meg sem kockáztattam annak lehetőségét, hogy ebben bármilyen elfajzott kéjjel töltött szándékosság lapult, így ha nem szól egy szót sem testünk furcsa találkozásáról, akkor is semmisnek tekintem tettét.
– Nem kell szabadkozni, sem vigaszként megdicsérni. Valaki akkor sem kér bocsánatot, mikor a tömegbe szorulva, hering módra feszengsz és úgy markol rá a „popsidra” hogy hazáig, a szemrevételezésig azt hiszed véraláfutásos lett – hangsúlyoztam ki a farizmomra használt, férfiszájból furcsa zengéssel bíró szinonimát szórakozott mosollyal, majd elkerülve a további félreértéseket, álló helyzetbe nyomtam magam. Míg ő is követett, kisimítottam a vélt ráncokat ruhám anyagából, s súrlódó tenyeremről lesöpörtem az összegyűjtött koszt. Nem ilyesfajta bevetéshez öltöztem reggel, így sietség közben kellett visszagombolnom blúzom szétpattant gombjait, tovább takarva felsőtestemet a külvilág előtt.
Fogytán volt az időnk, amint hallottam az elégedetlen Kevin dühödt szándékát a szemérmetlen következményeket illetően, így jobbnak láttam azonnal indulni és tovább állni. Ha a férfi figyelme valahol a távolban merengett, akkor alkaron fogva rántottam meg őt menetirányba. Néhány lépés után sietve törtem magunknak utat a park pereme felé, engedve szorításomon, hogy azt követően már saját tempójában haladhasson. A beszélgetésbe már csak akkor folytam bele, mikor kellő távolságra kerültünk a rendezvénytől, s a zenekar újabb szólamot csalt be az előadásába.
– Előítéletes vagyok, ami azt illeti – torpanok meg mellette a flaszter szélének szegélyén egyensúlyozva, s akaratlanul is újra és újra belekapaszkodok tekintetemmel tetoválásainak dús világába. – És ennyi tetoválásról nekem még mindig az orosz börtönök tiltott testfestései jutnak az eszembe. A bűnözők, a tolvajok… Szakmai ártalom. De jobb félni, mint megijedni, Kai. És hidd el, neked is jobb, ha nem egy szélsőséges pillanatban hozod rám a frászt, mert az adrenalintól elvesztem a kontrollt és a jobb napjaimon bennem leledző élni akarásból kifolyólag veszélyessé válok. Ráadásul ott hagylak parlagon, sérülten, hogy mentsem a saját bőrömet.
Mosolyogva tettem meg fenyegetésemet, mely sokkal inkább hajazott jó kedélyű beszélgetési témára. Még csak félni sem tudtam tőle ezek után már. Ha akart is, lelepleztem a bűvészt, így a számai elveszítették jelentőségüket.

– Nem is nézek rád úgy, mint egy sorozatgyilkosra! – válaszoltam túl nagy éllel és felháborodással a hangomban, így elkerülhetetlenül bizonyítottam kijelentésem reverzjét. Ezen persze elnevettem magam, s be kellett látnom, hogy nem tudtam levetkőzni az idegenekkel szembeni bizalmatlanságomat. Még a kezemet is tétovázva nyújtottam felé, hát még milyen meglepettség ért be, mikor az egyszerű kézrázást követően nem kaptam vissza azonnal végtagom szabadságát. Ismertem az édes rabság fogalmát, de még nem tartottunk ott, így sikerült korábbi tapasztalataim és élénk fantáziám miatt egy pillanat erejéig még több rosszat feltételeznem a férfiről.
Csattant mögöttünk az ajtó, s a sofőr a cím bediktálását követően, mintha csak mindig friss információt vetítene számítógépes rendszerhez hasonlatos tudata, jelentésként hívta fel rá figyelmünket, hogy az utakon megnövekedett forgalom miatt a tizenöt perces út akár fél órára is kirúghat.
Üsse kavics.
Aztán ahogy legyintettem rá, úgy meg is bántam közönyömet az összezárt időt illetően. A férfi beszélt hozzám, én azonban csak egyetlen dolgot láttam. A nadrágjából kivillanó fegyverének markolatát, mire most nem lógott rá felsőruházata.
– A legjobb? Tudod, hogy mi lenne a legjobb, Kai? Hm? Az, ha végre őszinték lennénk egymáshoz.
Feldühített, hiszen megijesztett. A pisztoly látványa feszültté tett ahhoz, hogy tovább folytassam vele a bájcsevejt, de annyira nem vette el az eszem, hogy meggondolatlanul cselekedve még az autót vezető férfire is ráhozzam a frászt.
– Az országban az átlagos polgár otthon annyi fegyvert tart, amennyit csak akar. De az utcára önvédelmi célból semmi esetre sem vihetőek ki. Mire készülsz? Mi? Hogy bízzak benned, és hogy feltételezzek bármi pozitívot, amíg te illegálisan sétálsz egy pisztollyal? Lehetsz egy őrült pszichopata is, ahogy te mondtad, aki nem azért gyilkol, mert célja van, hanem merre erre van igénye. Magyarázattal tartozol nekem, de nagyon gyorsan, most hogy itt ülök melletted egy karnyújtásnyira.
Még annyi hely sem volt köztünk, ahogy azt előzőleg feltételeztem.
Ugrásra készen ültem mellette, hogy azonnal megkíséreljem kicsavarni kezéből a fegyvert a szükségben.

– Talán még azt sem érdemled meg, hogy bevigyelek az árvaházba… még a terveimbe is avassalak be?
Bizalmatlanul fűztem össze mellkasom előtt karjaimat, s egyetlen másodperc erejére sem fordítottam el róla fejemet.
– A te érdekedben remélem, hogy jó indokod van a pisztolyra… – gondolataim dekoncentrálttá váltak a gyiloktól. Két combom közé ékelt kézfejeim remegtek az idegességtől, ahogy hangom is bukfencet hányt az elfogyó légvételekkor.
– Nem a főbejáraton át fogunk menni. A konyhánál megyünk be, onnan a legkönnyebben érhető el Kevin irodája. A Robillard ház egy kisebb kastély, így majd ne szakadj el tőlem, mert elveszhetsz és akkor sosem találsz ki. Az ott lakó gyerekek is mesélnek erről történeteket. Éjszakánként még hallani a labirintusszerű építmény falai között társaik sikolyát, de az arcukat már sosem látják viszont nappal. Fiatal ápolókat kell keresnünk, és gyerekeket… az idősebbek lojálisak Robillarhoz. Ha benne van a keze a mocsokban, akkor ők évek óta pártolják és takarítanak utána. És ha rossz téglát emelünk ki, illegális behatolásért mehetünk a börtönbe. Ahol rád rohadtul nem fog jó fényt vetni az a pisztoly. Az lenne  a legjobb, ha ideadnád…
Felé nyújtott, kinyílt tenyérrel vártam együttműködését. Az autó is ezt a pillanatot választotta a parkoláshoz. Megérkeztünk.



MADE BY TORIE
Vissza az elejére Go down
avatar
Jegelt karakter
Hozzászólások száma :
8
Reagok száma :
5
Play by :
Micah Truitt

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Luna and Kai | common goal Vas. 23 Szept. 2018, 17:17
+18 - esetenként durvaságot, trágár szavakat tartalmaz (karakter)


• luna and kai
There is among us a far closer relationship than the purely social one of a fraternal organization because we are bound together not only by a single interest but by a common goal. To win. Nothing else matters, and nothing else will do.  

• • • • • • • • • • • • •


Kellő gyorsasággal csaptunk le a taxira, s hagytuk magunk mögött a bűntény helyszínét, így Robillard kiérve már legfeljebb csak az árnyunkat láthatta. Tekintve azonban súlyát, s mozgásának sebességét, nem hinném, hogy sikerült minket kiszúrnia a tömegből. Még az őt kísérő zöldfülű rendőrök sem lehettek elég képzettek ahhoz, hogy egy ilyen nagy tömegben csak úgy megtalálják a keresettjüket, szóval mondhatni sikerült megúsznunk ezt a helyzetet, s elmenekülni a nyomunkba eredő kékgallérosok elől.
Nem, mintha ezt terveztem volna, s jobban belegondolva, ha a mellettem ülő csaj nem tűnik fel ott a sátorban és nem üti bele az orrát ebbe az ügybe, akkor Robillard már lehet, hogy nem is élne. Vagy ha élne is, biztos várná már a halálát. Kedvem lett volna kicsinálni a pasast, módszeresen kikészíteni az idegeit, míg nem könyörög a haláláért. Pechemre azonban cicalány az utamat állta, s így egész más mederbe kavargott a csónakom.
- Ja, az lett volna a legjobb, ha már ott elintézem, és akkor most nem kéne ez a hercehurca nyomozgatás. – hangomból kiérződött morcosságom, hisz tulajdonképp nem teljesítettem érkezésem célját, s nem rúgtam szét Robillard valagát.
- Talán hülyeség volt eljönni onnan… - éppen visszafordultam Luna felé, mikor váratlanul esett nekem, s hirtelen az őszinteségről hadovált.
- Mi bajod van? – értetlenül fixíroztam tekintetemmel a mellettem ülő macát, de amint szóra nyitotta az édes ajkát, úgy kaptam el én is gondolatainak fonalát, s már nem volt kérdés, hogy miért váltott a hölgyemény hirtelen támadó állásba.
- Áh, milyen jó megfigyelő vagy. Ezzel van problémád? – széttártam dzsekimet úgy, hogy a nő jobban láthassa a fegyvert, de még mindig takarva annyira, hogy a sofőr ezt ne szúrhassa ki a visszapillantó tükörből. Nem hiányzott egyikünknek sem a balhé, főleg nekem nem néhány év sitt után.
- Most tényleg emiatt ingott meg bennem a bizalmad, hogy kiszúrtad mi van nálam? És ha csak cipelem? Nem kell azonnal a legrosszabbra gondolnod, nem vagyok sorozatgyilkos, már mondtam. És van engedélyem erre a fegyverre. Ne parázz, neked és másnak sem lesz semmi baja, ez pusztán önvédelemből van nálam – vagy bevette a cica az indokom, vagy nem, bár a tekintetéből sugárzott az értelem, így nem gondoltam azt, hogy ennyivel lezárhatom ezt a témát.
- Ez nevetséges, úgy viselkedsz, mintha valami bűnt követtem volna el, és még mindig meginogsz Robillard ártatlanságában?...igen, ha tudni akarod, akkor megfordulta a fejemben, hogy szívesen kilyuggatnám annak az alaknak a koponyáját, de ennyire még én sem hülyültem meg. Nem kockáztatnám a szabadságomat ilyennel. A fegyver önvédelemből van nálam Luna, és legyen ez elég magyarázatnak – mélyen fúrtam pillantásom a tekintetébe, érezhetően megfagyott köztünk a levegő, de nem hagyhattam, hogy tovább faggatózzon, s olyan témákba merüljünk el nyakig, amihez semmi köze. Neki nem kellett tudnia arról, hogy mivel keresem a kenyerem, és hogy az mennyi veszéllyel jár. Már így is éppen elég nagy bajban volt, hogy beült velem a taxiba, s azt hiszem, én is elég nagy zűrbe kavartam magam, hogy nem koptattam le őt már ott a sátraknál.
- Mondtam már, önvédelemből van nálam, nem akarok senkit sem bántani. De ha nem hiszed el, nyugodtan vedd csak el – dzsekim bal szélét előre húzva, úgy nyújtottam felé a töltött fegyver markolatát, hogy az továbbra se látszódhasson a vezető számára. Ha Luna túlságosan bizonytalan volt, elvehette tőlem a fegyvert, bár volt egy olyan sejtésem, hogy talán meggondolja magát.
- Bízz bennem, nem akarlak bántani – ismételtem el újra, ha még mindig bizonytalanul fürkészett, s ha nem vette át tőlem a fegyvert, akkor azt visszacsúsztattam a helyére, s a fém ismét a bőrdzseki takarásába merülhetett.
- Szóval olyan, mint egy labirintus. Biztos sok pénzt áldozott egy ilyen épületre, még az is lehet, hogy tényleg tele van mindenféle titkos járattal. Talán az egyik épp a gyerekek hálójába vezet…- már a gondolat is felpaprikázta a hangulatomat, ahogy elképzeltem, hogy Robillard éjnek idején besurran valamelyik kölyökhöz, s molesztálja őt. Ettől csak még jobban szomjaztam a bosszút, s szinte már vártam a pillanatot, hogy átlépve a ház küszöbét, kézzel fogható bizonyítékot találjunk a pasas ellen.
- Ne aggódj, nem célom hogy sittre kerüljek. Az idős ápolókat meg rád bízom, az lenne a legjobb, ha elterelnéd őket valamivel, amíg én besurrannék Kevin dolgozószobájába. Ha foglalkozott bármiféle illegális dologgal is, arra biztosan van nála bizonyíték. Talán a számítógépét kellene feltörnünk…bár ahhoz annyira nem értek. – jegyeztem meg, hisz tényleg nem kötött le a technikai eszközök imádata. Persze, felhasználói szinten tudtam használni mindent, amire szükségem volt, de hogy komolyabb nyomozásokat folytassak, és lekérjem adatbázisból a ténykedését, ahhoz már nem volt képzettségem. Talán éppen ezért pillantottam kérdőn a nőre, de ekkor megállt a taxi, s ki kellett fizetnem a pasast.
- Ez kész rablás, hallottad, hogy mennyit elkért? Ennél még a tömegközlekedés is olcsóbb. Ez kész rablás- bosszúsággal csúsztattam vissza a maradék aprót a zsebembe, majd követtem a nőt ,s közben pillantásommal vettem szemügyre a hatalmas épületet.
- Olyan, mint egy kisebb kastély…jó sok gyerek lehet idebent. Egyébként te is amolyan nevelő vagy itt, vagy pontosan mivel foglalkozol? És már megbocsáss, de hogy nem vetted észre azt, hogy Robillardal valami nem stimmel? – jogosan merült fel bennem a kérdés, hisz ha már jó ideje együtt dolgoztak, akkor a nő már felfigyelhetett volna a pasas furcsa hajlamára.
- Várj! – ha a nő nem vette észre a főbejárat felől érkező őrt, kénytelen voltam a karját elkapva, magammal rántani a kerítés mellett álló, hatalmas fenyőfa takarásába.
- Nem mondtad, hogy őrség is van. Hányan lehetnek, netán kamera is van odabent? – kissé morcosan ráncoltam össze a szemöldököm, ahogy íriszeimet a nő pillantásába fúrtam, hisz erről eddig nekem nem beszélt. S ki tudja, talán az is lehet, hogy titkon még mindig Robillard kezére játszott.


MADE BY TORIE
Vissza az elejére Go down
avatar
Igazságügy
Kor :
26
Hozzászólások száma :
74
Reagok száma :
47
Tartózkodási hely :
◖ Montréal ◗
Foglalkozás :
◖ Rendőrségi sajtószóvivő; újságíró; gyermekjogi aktivista ◗
Play by :
◖ Phoebe Tonkin ◗

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Luna and Kai | common goal Szer. 26 Szept. 2018, 19:32

• luna and kai
There is among us a far closer relationship than the purely social one of a fraternal organization because we are bound together not only by a single interest but by a common goal. To win. Nothing else matters, and nothing else will do.  

• • • • • • • • • • • • •


A magát ártatlanságának hitével áltató férfi bőrkabátjának sötét szárnya alá rejtett önvédelmi fegyvere nem több, mint hazugság. Nem több, mint megtévesztés, egy hangzatos fricska, amit a görbe tükör felszínére köp válaszával.  Az az ember, akinek fegyver kell hozzá, hogy biztonságos egzisztenciában ringjon a zebra előtt feltartóztató piros lámpánál, az vagy az igazságszolgáltatás lojális – a bűnözők körében hírhedt –, embere, vagy egy olyan laikus, akinek előélete miatt van mitől félnie.
Önvédelemből az átlagos polgár nem hord magánál fegyvert. Önvédelemből elsajátítunk néhány trükköt valamelyik lassított felvételként dolgozó személyi edző óráján, szálkásítunk vádlinkon a futás művészetének műveléséhez, vagy beszerzünk néhány flakon paprikasprayt a táskánkba. Ártatlan, egyszerű emberek nem hordanak maguknál önvédelmi titulussal körberajongott eszközt.
Így ez a jóságos fickó a börtöntetoválásaival, az eltökélt elgondolásom és Kanada törvényeinek lexikális ismerete alapján illegálisan birtokolt fegyverével az én szememben maga volt a pokol küldönce, egy sittről szabadult nagyiparos bűnöző, akit talán néhány éve a férjem nyomott be tarkójánál fogva a rendőrautó hátsó ülésére.
Nem mintha valaha igyekeztem volna kivívni Blaise elismerését és tiszteletét – ami a baráti köröm összeválogatását illeti –, mégis talán az ellenséggel való cimborálással kellően kihúztam volna a gyufát a férjem tűrőképességének határáig.

– Te Kai… ugye nem hiszed, hogy ezzel a szöveggel megvettél magadnak? – nem lett volna jó őt magamra haragítani egy ilyen szűkös térben azzal, hogy felfedve előtte lapjaimat, diskurzusba bonyolódok vele gondolatmenetemről, így nem éltem a magyarázkodás lehetőségével, álláspontomra gunyoros félmosolyommal világítottam rá. Egy pillanat erejéig sem voltam bizonytalan fegyvere elkobzásával kapcsolatban, így nem kellett rá sokat várnia, hogy a büszkén felvillantott maroklőfegyverét határozott mozdulattal rántsam ki zsebéből.
Teljesen mindegy lett volna, hogy milyen szöveggel ad magyarázatot korábbi kétségeimre, a fegyver nem maradhatott nála. Gyerekek közé készültünk menni, egy olyan intézménybe, ahol a vasszigort gyakorló nevelők nem riadtak meg a szemérmetlen motozástól, vagy a zavarba ejtő kérdések feltételétől sem egy vadidegennel szemben. S mivel nekem már szabad bejáratom volt a helyre, ismertségemmel tiszteletet vívtam ki magamnak, így engem és táskám tartalmát nem is feltételeztem, hogy bárki megkérdőjelezné.
– Hidd el, hogy nem attól félek, hogy engem lősz le. Már megtetted volna, mert lehetőséged az volt rá korábban épp elég… Szóval, Kai… ezt vedd úgy, hogy én voltam az első védelmi vonal, és szerencsére, én a liberális felfogású biztonsági őr végeztem el a motozást rajtad… innentől pedig én vigyázok a fegyverre, mert nagyon jól látod, nem bízok benned. Annak ellenére sem, hogy feltételezhetően jó célért küzdesz…
Lefegyverző lehetett, ahogy megrebegtettem pilláimat az állhatatos monológ végén. Ellentmondást nem tűrtem, s megingatni sem tudott abban, hogy ő talán a szükségben módszeresebben használná, mint én. Mert ha a bizalmatlanság metaforikus megtestesítőjének egy létrát tekintünk, akkor én annak legmagasabb fokán álltam lábujjhegyen nyújtózva az idegenekkel szemben viseltetett attitűdöm alapján. Főleg, ha azok ilyen mocskos mód jól néztek ki, és lőfegyvert hordtak a zsebükben.

Nem menekülhetett konok törtetésem útjából, így hamar áldozatomul esett, s teljesen kiszolgáltatottá vált velem szemben. Fegyvere immár kiürítve hevert kézitáskám gyomrában. Piroska megette a farkast.

A kritikus miliőt magunk mögött tudva, már nem tűnt szükségesnek, hogy centikre feszengjek a férfitől, így kényelmesen húzódtam hátrébb az ülésben, mindvégig szemmel tartva őt.
– Felőlem sittre kerülhetsz, hidd el. Amint szétváltak útjaink, bajba keveredhetsz. De nem szükséges, hogy rám rántsd a vizes lepedőt, mert jelenleg le kellene töltenem egy kedves ismerősöm bűbájos hozzám állásának köszönhetően odabent az igazságszolgáltatás hatalmát képező, önhatalmúlag osztható hetvenkét órámat, mielőtt kihoznának. És ehhez nem fűlik a fogam. Tehát nem settenkedünk, nem teszünk gyanús lépéseket, és még véletlenül sem áruljuk el, hogy a főnök nem tud a látogatásunkról.  Egyenesek leszünk, udvariasak… és van egy nagyon jó tervem.
Pillantásom az ihlettől való meghatódás könnyeiben úszott.

A beszélgetés további részeire, már csak a szabad levegőn jutott időnk, hiszen megérkeztünk a barokk kastély ellőtt hosszan elterülő virágos parkba.
– Valamiből ezeknek a taxisoknak is meg kell élniük. És hidd el, sokkal pénztárca kímélőbb megoldás taxizni, mint megbírságoltatni magad a rendőrséggel. Nem preferálják az ittas vezetést, a gyorshajtást, vagy azt, ha sietség közben megelőzöd őket a záróvonalnál. Na, ezen szankciók pénzbeli elégtételéhez képest taxit fizetni, olcsó mulatság. A visszafelé utat majd én állom, hacsak nem külön távozunk. Te hullazsákban én pedig… hm… hagyjuk.
Összeszorult a gyomrom a feltételezéstől, hogy illegális behatolóként rajtakapnak minket, s azonnal ki is róják fejünkre a vérdíj elégtételét. Hiába dolgoztam a rendőrségen, nekem nem járt telefonhívásra a házkutatási parancs. Arra a csodásan ékesszóló, csücsörin hazudó számra voltam kénytelen ilyen esetekben támaszkodni, hogy célt érjek.
– Nyolcvanheten laknak itt, legalábbis erre van keret és engedély, de néha ezt a számot alulmúlják, máskor jócskán lehagyják. Sok gyereket kivittek az ünnepségre, így most nem lesz akkora a nyüzsgés. És mivel ebédidő van… reményeim szerint a konyhán tobzódnak, így a legkisebb feltűnést keltve fogunk bejutni.
Már csak néhány lépés választott el minket a vaskaputól, a férfi mégis ezt a pillanatot választotta, hogy komor kérdésekkel támadjon le. Meg kellett torpannom.
– Nem dolgozok Robillardnak, és nem töltök vele annyi időt, hogy átlássak rajta. Az emberek sokszor megtévesztő gúnyát öltenek magukra. Félreismerjük őket, és megtagadjuk a vészjeleket, amiket józan agyunk tülköl a tűzvész előtt. Nem vagyok nevelő Kai, sem mentálhigiénés munkatárs, és még csak nem is dolgozom egyetlen szociális intézményben sem. Egész más ponton kapcsolódok ehhez a világhoz, ami miatt együtt érzek velük. Az alapítványban résztulajdonos vagyok, a szervezést hobbiból csinálom, és mindez karitatív a részemről. Valójában a rendőrségen vagyok sajtószóvivő. De ez nem releváns jelenleg. Szóval ne is firtassuk, mert az, amire most készülünk, nem vetne jó fényt rám odabent. Sőt… na, gyerünk…
Nagy hévvel indultam volna előre, hogy berekesztve a társalgást, a tettek mezejére lépjünk. A mellettem grasszáló azonban máris megijedt az első akadálytól, s a sövénykerítés takarásába rántott.
Ez így nem lesz jó.
– Hé… figyelj csak, most ezt úgy csináljuk, ahogy én szeretném.
Nem volt leegyeztetett forgatókönyvünk, így őriztem nyugalmamat.
– Nem fogunk settenkedni. A felszerelt kamerák nem működnek, mind fals. Csak figyelemfelhívásként lettek beépítve. Őrség sincs, ez az ember a karbantartó. Pierre-nek hívják. Nem lesz vele baj. Ha bárkinek válaszolnod kellene, mert Kevin itt hagyott az irodájában valamit, amiért el kellett ugranunk. Ő nem tehette meg, hogy otthagyja az esemény helyszínét. És te… egy kedves barátom vagy, aki karitász munkát végez a börtönévei után az alapítványnál. Vagy… a sofőröm. Vagy… lényegtelen. Spontán hazudunk, ha szükséges lesz. De amíg nem kérdeznek, te lehetőleg csak mosolyogj, és úriemberesen nyisd előttem az ajtókat.  
Fejemmel biccentettem a széles vaskapu felé, melynek kallantyúját beakasztották, hogy a kíváncsi, ám invitálást nem nyert idősebb gyerekek neki ne vágjanak a városnak, felderíteni az ünnepséget.
A biztonsági őrnek kikiáltott karbantartón végül nem akadtunk fent. Utunkat egy rövid bájcsevejt követően folytathattuk befelé. Távozásunkkal ő is visszatért elszívott cigarettájának csámcsogásával egy időben a gang söprögetéséhez.
– Látod, kulcsunk is van… és ablakot se kellett másznunk – vigyorogtam a mellettem sétáló férfire, miközben közénk emeltem a kulcscsomót, melyen a karbantartó még azt is kiválasztotta, hogy melyik öntvényt illesszük majd a lyukba.
Csak a témára gondolva komorodtam el ismét. Hideg borzongás futott végig fáradt idegeimen, amint lenyomtam az iroda ajtajának kilincsét. Biztos, hogy tudni akarom? Biztos, hogy újra szembesülni akarok saját sebeimmel?

Míg az ajtó küszöbén erőt gyűjtöttem a belépéshez, megilletődötten konstatáltam, hogy egy fiatal kisfiú rohant meg, aki átkarolta combomat, s farmerem anyagába fúrta bele orrát. Akkora hévvel jött, hogy Kai mellkasának sodort, s csak nehézkesen tudtam megtartani magam vele együtt.
– Hékás, szia…
Gyengéden túrtam bele a tejfölszőke loboncba, s meg sem próbáltam eltolni magamtól az öt éves forma kisfiút. Engedtem, hogy kiszipogja magát, könnyeit nadrágommal itassa fel.
– Mi a baj? – közelségéből adódóan nem tudtam leguggolni hozzá, így sokat mondóan néztem fel Kaira segítségért.
– Ne szóljon Kevin bácsinak, hogy nem ebédeltem… nem akarom, hogy megbüntessen. Nem akarom, hogy este, ha idehív… akkor nagyon megbüntessen. Kicsit is fájni fog…
Arcomról leolvadt a mosoly, s összetört szívem szilánkjai karcolták fel vonásaimat.
Bassza meg. Összeszorult a torkom, s levegőt is elfelejtettem venni. Megszégyenülten hajtottam le a fejem. Talán Kai véleménye még markánsabb lett velem szemben.
Miért nem vettem észre?



MADE BY TORIE
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: Luna and Kai | common goal
Vissza az elejére Go down
 
Luna and Kai | common goal
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: Lezárt játékok-
Ugrás: