welcome to montreal!

you can't buy happiness, but you can live in canada


hanalise & anaїs ▿ it was an accident
avatar
Szolgáltató
Kor :
29
Hozzászólások száma :
45
Reagok száma :
11
Tartózkodási hely :
❥ montréal
Foglalkozás :
❥ festő & lakberendező
Play by :
❥ claire holt

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: hanalise & anaїs ▿ it was an accident Pént. 31 Aug. 2018, 09:54
it was an accident
Vissza az elejére Go down
avatar
Szolgáltató
Kor :
29
Hozzászólások száma :
45
Reagok száma :
11
Tartózkodási hely :
❥ montréal
Foglalkozás :
❥ festő & lakberendező
Play by :
❥ claire holt

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: hanalise & anaїs ▿ it was an accident Pént. 31 Aug. 2018, 10:46
to Dr. Fontaine

A hétvége nem egészen úgy alakult, ahogy azt terveztem. Azt már megszoktam, hogy Ben időről-időre konferenciára jár, de nem kalkuláltam be képbe a nyári szünetet, meg azt, hogy Emma majd jóval több időt akar az apjával tölteni most, hogy nem kell olyan dolgokkal foglalkoznia, mint a tanulás. Pedig közös programot terveztem, igazi csajos napokat, még mielőtt az egész házat megtöltené a gyereksírás hangja. Voltaképpen most, hogy belegondolok, azt hiszem a lányom a vártnál több időt fog az apjánál tölteni a nyáron. Ha más nem, tüntetésből. Sóhajtva pillantok utána, már csak az ajtót látom, amit Kester az imént csukott be. Úgy tűnik, még lelkes. Az elején azt hittem, hogy két hét után megunja a hétvégi apaságot és nem kell többet találkoznunk, ehhez képest elég sok időt töltenek együtt mostanában. Furcsa érzés, eddig csak mi voltunk ott egymásnak, aztán hirtelen négy főre bővült a családunk, őszintén megértem őt, amiért egy kicsit nehezen alkalmazkodik a helyzethez. Én is egyke vagyok, nekem is időbe tellt volna hozzászokni, hogy nem vagyok egyedül - bár vele ellentétben én nagyon is akartam egy kistestvért.
Az autóba ülve már tárcsázom is az iroda számát, nem akarok sokat időzni, egyébként is péntek délután van, lassan vége a munkaidőnek, az asszisztensemnek is lehet egy laza hétvégéje. Néha. Ritkán.
- Szia, Nina! Beugrom a Sawatzky-projekt terveiért, kérlek szedd össze és szólj annak az értetlen Fitzparticknak, hogy a kedd dél, az kedd dél. Ebéd és nem vacsora. - kezdek a mondandómba, nincs olyan sok elintézni való mostanság, kevesebbet dolgozom, bár az orvos szerint még ennyit sem kellene. Csakhogy képtelen vagyok otthon ülni és henyélni, mint Buborék. Egy nap nem sok, de még addig se bírnám ki. - Nem, ne várj meg, már úton vagyok. Köszönöm, jó hétvégét! - nyomom ki aztán a telefont, hogy ismét az útra fókuszálhassak. Aztán jön a koccanás, amiből csak egy rántást érzek. Előbb előre hanyatlok, érzem az öv rántását, aztán a tarkóm az ülésnek csapódik. Hátulról kaptak el, az üveg bepattog, az autóm meg egyenesen az előttem haladóba csattan és a légzsák is az arcomba robban. Nem is mozdulok sehová pár percig, csak leküzdve a
zsákot, hunyorogva figyelem a motorházból felszálló füstöt. Fél kézzel már a hasamat vizsgálom, de csak az arcom és a mellkasom fáj kissé. A hasam alját az öv szorította meg. Túlélem.
Percek telnek el, mire összeszedem magam annyira, hogy ne csak a visszapillantóból lássam mi is zajlik körülöttem, hanem én is becsatlakozzam a kárfelmérésbe.
- Maga megőrült? Ekkora hassal, hogy vezethet? Hogy ülhet egyáltalán autóba? - néz rám a férfi, jobban mondva inkább a hasamra, mint aki szellemet lát, pedig nem valami lidérc vagyok, csak terhes. Nagy a hasam, de nem volt semmi gond, ami miatt nem ülhetnék volán mögé. Nem tudom, mi az a beteg tévképzet az emberek fejében, hogy a nők terhesen nem vezethetnek.
- Már miért lennék? - szorítom össze a szemeimet, kellemetlen meghallanom a saját hangomat, ráadásul, mintha a fülemben egy hangvilla állandó jelleggel zümmögne. - Gyereket várok, nem haldoklom.. Inkább a féktávolságra meg a sebességre figyelne oda ennyire. - vágom oda neki, majd megállapítom, hogy ehhez a balesethez rendőrt és trélert kell hívni. Hamarosan azonban mentő lesz belőle, mert többen is aggódnak értem. Nem ellenkezem, én jól vagyok, de szeretnék meggyőződni arról, hogy a fiam is. Közben Ben-t tárcsázom, de nem lep meg, hogy nem veszi fel a telefont, csak üzenetet hagyok neki, hogy ha végez, hívjon fel. Jó eséllyel addigra otthon leszünk.

⇞⇟
Vissza az elejére Go down
avatar
Egészségügyi dolgozó
Kor :
28
Hozzászólások száma :
25
Reagok száma :
17
Tartózkodási hely :
montréal
Foglalkozás :
sürgősségi orvostan rezidens
Play by :
۵ Torrey DeVitto

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: hanalise & anaїs ▿ it was an accident Pént. 31 Aug. 2018, 17:42

Anais & Hana



- Dr. Fontaine, látom magát a holnapi előadáson, ugye?
- Persze. - Összepréselem az ajkaimat, nehogy bármilyen apró fintor megjelenjen az arcomon, éppen akkor, amikor a főorvos előttem sétálva biztosít arról, hogy nagyon is számol velem a holnapi előadáson, amin az egész kórház előtt hurcol meg azért, mert a saját véleménye szerint helytelenül kezeltem egy beteget, aki a kezeink között halt meg.
- Biztosan nem fog problémát jelenteni, Dr. Fontaine? - A férfi megáll előttem, számonkérő hangja hallatán felpillantok a tabletből, amin eddig egy beteg adatait olvasgattam, mindenféle odafigyelés nélkül, mert valaki folyamatosan megzavart benne.
- Természetesen nem. - Felelem kimérten, a háta mögött elkapva Dale pillantását, aki még finoman a fejét is megrázza, csak hogy jelezze; ne vegyem magamra a piszkálódást. Együtt voltunk beosztva az elhunyt páciens mellé, és furcsa módon hetek óta most először egyetértettünk a kezelésében. Ő is ugyanazt tette volna, amit én. Talán csak engem akar nyugtatni vele, talán ez a teljes igazság. Akárhogy is legyen, nekem jól esik az, hogy kiáll mellettem.
Hatalmas sóhaj szakad ki belőlem, amikor a doktor mögött becsukódik a sürgősségi automata ajtaja és Juliára pillantok, aki együttérző arckifejezéssel figyel engem. Nem kell szólnia ahhoz, hogy tudjam, hogy ha nem éppen a műszak közepén lennénk, kapnék tőle egy csontropogtató ölelést.
- Hana, figyelj, a múltkoriról... - Félig bosszús, félig kíváncsi pillantással nézek fel Dale-re, aki közben odalépett hozzám. A szavait azonban elnyomja Julia kiáltása.
- Beérkező!
Mindketten odakapjuk a fejünket, éppen, amikor a sürgősségin már olyan jól ismert hangjelzés is felhangzik, hogy a mentők új emberrel érkeztek, aki ellátásra szorul. A bejárat felé iramodunk, aminek a másik oldaláról két mentős kolléga közeledik, egy hordágyon tolva egy terhes nőt. A terhes nők nálunk mindig prioritást élveznek, hiszen nem egy, hanem két életről lehet szó.
- Wes, hallgatunk! – Julia határozott hangja csendül előttem, sikerült megelőznie a nővérpult mögül.
- Anais Morin, 29 éves nő, autóbaleset. Hátulról koccantanak neki. Nyolc hónapos terhes. – a mentős férfi csak úgy darálja az információkat, és míg máskor dinamikusan sikerül belelendülnöm a munkába, most megáll bennem az ütő, és néhány tized másodpercig nem létezik más, csak én, és a levegőben úszó név, ami fájdalmasan ismerős.
- Dr. Fontaine…? Dr. Fontaine! – Julia mered rám, tudja mitől fagytam le, és most próbál visszarángatni a jelenbe. A munkámhoz. – Hármas vizsgáló… - teszi hozzá higgadtabban, amikor látja, hogy visszatértem a megdöbbenésemből.
- Csipogjatok rá Dr. Peverellre, amíg nem jelez vissza! – Szólok oda az egyik nővérnek, aki tanácstalanul figyeli a helyzetet. Ő is tudja.
- Ms. Morin, hall engem? Remek. Dr. Fontaine vagyok, ne aggódjon, nagyon jó gondját fogjuk viselni önnek és a babának is. – Szavaim kimértek, rutinszerűek, igyekszem arra koncentrálni, hogy nekem ez a munkám, ha egy gyilkosságért elítélt bűnöző feküdne a szemem előtt, őt is ugyanúgy el kellene látnom. Itt az életek számítanak, jelenleg pedig kettőről is szó lehet.
- Háromra átrakjuk, óvatosan, rendben? Egy, kettő… - Megragadom a hordágyat, amin eddig feküdt, és mire hármat számolok, mindenki emel egyet a nőn, aki immár a kórházi vizsgálóágyon van. – Tüntessük el a hordágyat… - mondom nehezen a mellettem állóknak, akik Dale-el együtt finoman oldalára fordítják Anát, és kihúzzák alóla a kemény anyagot. Közelebb lépek, úgy állítom be az ágyat, hogy a nő félig ülő pozícióba kerüljön.
- Mondja, hol fáj? Rendbe hozzuk a homlokát, de előbb meg kellene néznünk, hogy minden rendben van-e a babával. – Csak úgy pörögnek a fejemben a dolgok, van amelyiktől igyekszem megszabadulni, és van amelyikre éppen most van szükségem. Igyekszem az orvosin tanultakra koncentrálni és olyan profi lenni, mintha nem az a nő feküdne előttem, aki miatt elveszítettem a férjemet.

Vissza az elejére Go down
avatar
Szolgáltató
Kor :
29
Hozzászólások száma :
45
Reagok száma :
11
Tartózkodási hely :
❥ montréal
Foglalkozás :
❥ festő & lakberendező
Play by :
❥ claire holt

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: hanalise & anaїs ▿ it was an accident Hétf. 03 Szept. 2018, 11:49
to Dr. Fontaine

Nem akarok feleslegesen kórházba menni... De muszáj megbizonyosodni arról, hogy Liam rendben van. Nem akarom felzaklatni Benjit holmi koccanással, de mi van ha ... A fejem zúgása ellenére is ott fodrozódnak a gondolataimban a pro-kontra verziók, mégpedig addig-addig, míg végül a mentő kiérkezik, velem pedig hirtelen úgy kezdenek bánni, mintha bármelyik pillanatban összeeshetnék. Pedig már a járdaszegélyen ülök, hátha a szédülés elmúlik és valaki előzékenyen előhalászott az elsősegélycsomagból egy adag bontatlan gézt, ami gyorsan a homlokomra kerül. Fel sem tűnt, hogy vérzik, sokkal nagyobb sokk ért annál, minthogy emiatt aggódjak. Enyhén hátra dőlve, fél kézzel magam mögött támaszkodom, másik kezemmel a hasam alját simogatom, pont ott, ahol az öv meghúzta és a bőröm még mindig kellemetlenül bizsereg.
Felismerem, felismer. Az első pillanatban feltűnik, látom a szemében, a gyomrom pedig automatikusan rándul görcsbe. Rossz érzésem van, de tartom magam. Túl sokan vannak körülöttünk, érzem a feszengést a levegőben. Ezek mind tudják? Édes istenem.. Vagy ha eddig nem is, most már mindenki tisztában van vele, hisz az előbb küldött el egy nővért Ben után csipogni.
- Konferencián van - krákogom halkan, a hangom alig hallható, és talán nem is érdekli őt különösképpen, de nagy az esélye, hogy ők sem érik majd el, én is próbáltam már.
- Igen.. - bólintok, hogy hallom, amit megerősíthetett volna az a tény, hogy Ben felől is informálom, annak ellenére, hogy nem kérdezett róla. A fülem még zúg egy kicsit és önkéntelenül ráncolom a homlokomat is. Már érzem, hogy fáj, vajon azért, mert kezd múlni az adreanlin hatása?
Hirtelen kínosan érzem magam, soknak érzem a tudást, mikor itt áll előttem a nő, akinek az én boldogságom tette tönkre az életét. Hiába mondja Ben, hogy már nem volt köztük minden rendben, mikor mi találkozgatni kezdtünk, attól még én maradok az a bizonyos harmadik, aki elszerette tőle a férjét. És akinek a gyermekét most a szívem alatt hordom. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy tiltakozzak, másik orvost kérjek, hisz látom, hogy ő is meghökken. Látom rajta a felismerést, amitől legszívesebben kidobnám a taccsot. Nem tudom eldönteni, hogy a szédülés miatt lesz hányingerem, vagy saját magamtól, mert a sors furcsa fintora, hogy éppen hozzá irányítottak a mentősök. Minden esetre a gyomrom nincs jól, az se tesz jót, hogy az előbb ide-oda forgatva pakoltak át egy másik ágyra... Jelzésképpen a szám elé kapom a kezem, mintha ezzel meg tudnám állítani a reflexeimet. De nem megy, szóval nagyon remélem, hogy még mielőtt bármit is tenne, elém tolnak valamit, és nem kellene aggódnom, hogy összehányok valami létfontosságú dolgot. A kezemmel közben folyamatosan a hasamat simogatom, tartok attól, hogy nem lenne szerencsés hagyni, hogy a fiam közelébe kerüljön, ugyanakkor reménykedem benne, hogy el tud vonatkoztatni a ténytől, hogy kik a szülei. Ő még ártatlan, nem tehet semmiről és nagyon szeretném, ha egészséges lenne.
- A fejem, egy kicsit a mellkasom.. - de ez mind nem érdekes, eltörpül amellett, hogy ráeszmélek, tényleg, úgy igazán miért vagyok nyugtalan. - A hasam. Fáj a hasam - húzom végig a kezem a legfájóbb ponton, a hasam alján, ahol a biztonsági öv visszarántott. - A baleset óta nem mozdult meg.. - hangom talán egy kicsit kétségbeesetten csenghet, holott azóta nem telt el olyan sok idő és Ben már egy párszor elmagyarázta meg Emma miatt tapasztalatom is van már benne, hogy a terhesség vége felé közeledve már nincs annyi hely neki, nem tud sokat mozogni, nem rúgdos annyit, mert szűkösen fér el. De megnyugodni majd csak akkor fogok, ha egy orvos is megerősíti, hogy felesleges aggódnom.

⇞⇟
Vissza az elejére Go down
avatar
Egészségügyi dolgozó
Kor :
28
Hozzászólások száma :
25
Reagok száma :
17
Tartózkodási hely :
montréal
Foglalkozás :
sürgősségi orvostan rezidens
Play by :
۵ Torrey DeVitto

Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: hanalise & anaїs ▿ it was an accident Kedd 18 Szept. 2018, 20:24

Anais & Hana



Sok mindent megtanítanak nekünk az egyetemen, arra azonban mégsem készítenek fel soha, hogy milyen érzés, amikor olyasvalaki kerül a kezeink közé, akit ismerünk. Betolhatnák a mentők az anyámat, egy elítélt bűnözőt, vagy a legjobb barátnőmet, nekem mindegyik esetben ugyanolyan profizmussal kellene kezelnem a helyzetet, mintha teljesen ismeretlenekről, ártatlan emberekről lenne szó. Hiszen a feladat adott, a lényeg pedig soha nem változik: menteni a menthetőt. Most mégis ott van bennem az a pillanatnyi megtorpanás, egy szünetnyi levegővétel, egy kimondott név. Egy pillanatig nem is hallok semmit, csak a nevet a fülemben, Azt a bizonyosat. Mégsem érzem, hogy hátat akarok fordítani ennek az egésznek. Nem fordul meg a fejemben, hogy sarkon fordulok és homokba dugom a fejemet. Több vagyok annál, mint egy sértett, megcsalt feleség. Az a Hana, aki az orvosi ruhám nélkül vagyok teljesen más, mint Dr. Fontaine, akinek az a dolga, hogy embereket mentsen, függetlenül attól, hogy ismeri őket vagy sem. Több vagyok ennél. És talán ha elégszer mantrázom magamban, valósággá válik. Hiszen ha csak egyvalaki is van ebben a szobában, akinek szégyellnie kellene magát, az nem én vagyok.
- Hacsak nincs más valaki, akit hívhatunk, addig Dr. Peverellt próbáljuk meg utolérni. - A szemeim a sérültre villannak, hangomban nyoma sincs különösebb kedvességnek. Indokolatlanul könyörtelenül vágok ugyan vissza, de valószínűleg az egóm szeretné éreztetni, hogy nincs szükségem arra, hogy bárki beleszóljon a munkámba. Különösen valaki olyan, aki nem ért hozzá. Bennek pedig inkább előbb, mint utóbb ide kell érnie.
Rutinszerűen darálom a lépéseket a tényleges vizsgálatig: ellenőrizni, hogy magánál van-e a beteg, hall-e, tud-e nyilatkozni a fájdalmáról, egyáltalán tud-e beszélni. Mindennapos dolgok, de sokszor ezek az apróságok is tudnak életeket menteni. Most már legalább tudom, hogy Anais hangszálainak kutya baja, ellenben fájdalmat érez. A fejét valaki már ügyesen bekötötte, de egészen más ha a helyszínen septében látják el az embert és ha a kórházban szakszerű kezet.
Egy nővér pillanatok alatt előkap egy kis tálat az ágy alól, amit a nő kezébe nyom, hogy mindannyiunkat megóvjon egy esetleges öltözéstől. Amíg Ő előre dől, én további utasításokat adok ki, és meghagyom Dale-nek a nemes feladatot, hogy ellenőrizze a beteg reflexeit. Előbb a szemébe világít, aztán arra kéri, hogy szorítsa meg a kezét, majd a talpát piszkálja meg, hogy tudjuk, magával az anyával nem történt nagy baj.
- Emlékszik mi történt? El tudja mondani? - Felhúzom a hasáról a ruhát és az ultrahanghoz szükséges gélt nyomok a bőrére, aztán már nézem is a képernyőt, amin pár másodperccel később már mindannyian ki tudjuk venni a babát. - A szívhangok erősek, a baba és a placenta rendben vannak. - Hátranyúlok, letörlöm a gélt a hasáról egy a nővérek által kezembe nyomott törlővel. - Valószínűleg azért nem mozdult meg, mert nincs helye. - Annyira a feladatra koncentrálok, hogy már-már sikerül megfeledkeznem kivel is van dolgom. Akkor  ugrik csak be, amikor az ultrahangot a helyiség falához tolva elkapom Julia pillantását, aki odakintről figyel. Összepréselem az ajkaim, miközben visszafordulok Anais felé.
- Említette a mellkasfájdalmat. A biztonság kedvéért csinálnék egy gyors röntgent, csak hogy tudjuk, minden rendben van-e. - Finoman felvonom a szemöldökömet, talán éppen ő tudja a legjobban, hogy mihez van joga egy betegnek. - A babának nem fog ártani, van speciális takarónk erre, ellenben én akkor lennék nyugodt, ha megcsináljuk.

Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom

TémanyitásTárgy: Re: hanalise & anaїs ▿ it was an accident
Vissza az elejére Go down
 
hanalise & anaїs ▿ it was an accident
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
French Moments :: 03. Montréal :: Ville-Marie :: McGill University Health Centre-
Ugrás: